#kovács gellért

[filmszeresz]

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 32. Mad Men – Reklámőrültek

Az (amerikai) marketing-szakma krónikája nagyjából stabil, de érdekesen vívódó macsó-szemszögből. Az új évezred sorozat-boomjának egyik legönfejűbb, s ezért is okkal-joggal tisztelt produkciója.

Úgynevezett klasszikus.

Rengeteget dohányoznak benne. Ez önmagában még nem lenne érdem persze, de tényleg ott tartunk, hogy azzal semmi baj, ha valaki a filmen viszkivel öblít, de nehogy rágyújtson, mert fúj, az egészségtelen. Ám a Mad Men-ben nem azért cigiznek sokat, hogy bemutassanak a kornak, amely embere nézi a sorozatot, hanem egyszerűen azért, mert ha egy sorozat története a 60-as években indul, akkor így autentikus.

Az egész sorozat szuper-autentikus: a miliő perfekt, a karakterekben csak úgy pulzál a feszültség - a sztori meg egyszerre informatív és szórakoztató. És megállás nélkül provokatív. A Mad Men 7 évada hangsúlyosan mesél a reklám csinálóiról, annak célközönségéről. A manipulációról. A férfi-női viszonyok fojtott reménytelenségéről. A patriarchátusról és a feminizmus erősödéséről.

Cool, elmélyült és Jon Hamm. És Elisabeth Moss, Vincent Kartheiser, January Jones, Christina Hendricks, John Slattery

Robert Morse, Jared Harris. És a többiek.

És a Mad Men-é a tévétörténet egyik legklasszabb főcíme is.

[retyerutya]

KELL

[matekonkol]

2021 filmnapló #104: Bűnös város

teljesen egyetértek Kovács Gellért kritikájával, idézem:

"Ez a Bűnös város nem áll másból, mint jelen kormány hülyeségeinek kicsit sem becsomagolt felsorolásából, nagyszerű, semmire sem használt színészekkel. Van itt minden: komondor, stadion, pályázatozás, kokózás, migránsozás. Direktbe'. Egyáltalán nem vicces. Ami szerintem irtózatosan nagy baj. Ez, így, csak egy sértett rendező minimálisan kreatív hisztizése, ami nyilván nem készült volna el akkor, amikor Herendi épp a Valami Amerika 3-at, a Kincsemet meg a Toxikomát forgatta. Akkor kellett volna tökösnek lenni. Nem amikor már nem kap pénzt az új filmjére. Ez a Bűnös város semmivel sem menőbb, mint az Elk*rtuk. A ló úgynevezett másik oldala."

szerintem ez a felületes és felsorolási kényszeres vicceskedés nem minősül a rendszer kritikájának, és erre is igaz, amit ez a cikk is írt korábban Krúbi kapcsán.

és egészen biztos vagyok benne, hogy paródiának szánták ezt az izét. nincs olyan, hogy szimplán megmutat valami valamit.

és kedves, hogy Herendi megbánja, hogy "csak akkor nyitottam ki a számat, amikor engem is elkezdtek hátráltatni”, de szerintem életében nem fog már jó filmet csinálni, sőt, talán arra ráébredni sem, hogy ő nem "művész", ahogy azt képzeli.

tegyük fel, hogy nincs bajom a középszerű kommersz filmekkel - mert ennél még nagyobb baj az, hogy 2021-ben mondja azt, hogy "nem az én világom épül most itt". MOST? olyan 10 és fél éve (de amúgy inkább 26) - és ezt a reflektálatlanságot nem lehet egy látszólag telefonnal fölvett Hírcsárda-színvonalú youtube-videóval letudni.

a rendszer haszonélvezőjéből nem a rendszer kritikusa lett, hanem (ahogy Gellért is írja) egy sértett és erőtlen hiszti.

bízzunk benne, hogy fog változni emberünk, és ha jó filmeket ezután sem fog csinálni, legalább a kulturális-, gazdasági- és kapcsolati tőkéjét felhasználja egy demokratikus filmgyártási rendszer kiépítéséhez, vagy a filmes munkások érdemi érdekképviseletének megalapításához.

[napimagazinn-blog]

http://www.napimagazin.hu/oriasi-eredmenyt-ert-el-a-cinemax-kozremukodesevel-egy-magyar-ujsagiro/

New Post has been published on http://www.napimagazin.hu/oriasi-eredmenyt-ert-el-a-cinemax-kozremukodesevel-egy-magyar-ujsagiro/

Óriási eredményt ért el a Cinemax közreműködésével egy magyar újságíró

Kovács Gellért Filmszerész a Cinemax csatornák 2016-os megújulása óta készít exkluzív videós tartalmakat a Facebook oldalára, ahol egyedi stílusú filmajánlókat és fogalom magyarázatokat egyaránt láthatnak a nézők.

Az eddig csak Magyarországon és csak online platformokon bemutatott videók speciális változata azonban április 21-től 14 országban, tévé adásba is bekerülnek, Magyarország mellett így Lengyelországban, Romániában, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Moldovában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Koszovóban, Montenegróban, Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában is láthatóak lesznek a 9 nyelvre lefordított ajánlók.

Ahogy Kovács Gellért elmondta „Hatalmas megtiszteltetés ez. Amikor elindult az együttműködésünk az HBO magyar csapatával, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer eljutunk odáig, hogy nem csak Magyarországon, hanem egész Közép-Európában láthatóak lesznek a videók, így más országokban is az én gondolataimat hallhatják majd a nézők.”

Nézzétek meg, hogyan néz ki az április 22-én a Cinemax2-re érkező Mártírok című film magyar ajánlója, amely Kovács Gellért Filmszerész, mint szakértő és Csőre Gábor, mint a Cinemax csatorna hivatalos magyar hangja közreműködésével készült.

https://youtu.be/Cwkz8NtrKag

Összehasonlításképpen pedig itt látható a cseh verzió is.

https://youtu.be/Rd_AQlT1-lc

Érdemes megnézni a Filmszerész korábbi videóit is, amelyből konkrét filmes példákon keresztül megtudhatjuk, mit is jelent a „coming of age”, a „hosszú snitt”, a „metafilm” vagy az „arthouse”, de azt is megtudhatjuk, hogy mi a különbség a „crazy credit” és a „post credit scenes” között.

Filmes fogalmak:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLXYAoQVuFP_6WiNyuEa5WY1jsP-PEK0V6

Ha pedig olyan, sokszor Magyarországon moziban be sem mutatott, fesztivál díjas nemzetközi filmekről akarsz egyedi stílusú ajánlókat nézni, mint a „Mártírok”, a „Suburra”, a „Nagyi” vagy éppen az Oscar-díjra jelölt „A homár”, akkor az alábbi listában megtalálod ezeket.

https://www.youtube.com/playlist?list=PLXYAoQVuFP_6Di2jP_M8KfhVjhzE-ovzp

[meseszerelo]

Emlékezni kell megtanulni: azért kell megdolgozunk, hogy halottaink bennünk élhessenek tovább – de előtte nem spórolható meg az elengedés kínja és gyötrelme.

Kovács Gellért:  Kihantolod a gyereked, aztán csodálkozol, hogy kinyílik a földi pokol (Kedvencek temetője, kritika)

[architectnews]

Robert Gutowski Architects designs minimal church interior in response to changes in modern worship

The Church of Pope John Paul II in Páty, Hungary, is a crescent-shaped building featuring skewed angles and whitewashed concrete that aims to turn "passive observers" into active participants of worship.

Local practice Robert Gutowski Architects filled the church in the village of Páty in Budapest with modern takes on traditional aspects of Medieval, ecclesiastical architecture.

The intention was to shift the emphasis towards the altar and the congregation to make the act of worship more engaging.

The Church of Pope John Paul II features an elliptical layout

Traditional churches typically have a rectangular floor plan and are made up of a nave – the central part of the church – and an apse – the semicircular or polygonal area at the end of the aisle, usually located behind the altar.

The Church of Pope John Paul II, however, has an elliptical layout, made up of the crescent-shaped building of worship that wraps around an adjoining oval-shaped outdoor space.

Therefore what would typically be the nave of a conventional church functions as the churchyard or garden, while the liturgical space is situated where the apse would be.

The church interior features whitewashed reinforced concrete ceilings and walls

As studio founder Robert Gutowski explains, this layout was designed to place more emphasis on the communal experience of the Eucharist and to "invite people closer to the holy act" at the altar.

"If you like, we invite people into the apse, surrounding the altar, forming a community," the architect explained. "It is also similar to the liturgy of early times, when Paleochristians simply surrounded a table in their own home – what is known as Domus Ecclesiae."

The design aims to place more emphasis on the Eucharist and the altar

"The church clearly defines its purpose: while the Creator and the almighty God are at the centre of traditional liturgy, modern liturgical efforts have shifted emphasis to the recreator God, the image of a perpetually redeeming Christ," Gutowski added.

"The Church of Pope John Paul II represents a conscious response to liturgical changes in recent decades, rendering it a model church experiment in contemporary church architecture," he continued.

"Emphasis is shifted toward the active involvement of worshippers.The community is not a passive observer of events in a sanctuary, but rather actively experiences the holy act."

The church building itself has a crescent-like shape

Several rooms lead off of the central, liturgical space, including a communal room, a service room and an office on the ground floor, and an educational room, guest room, the priest's living quarters, and access to the bell tower on the first floor.

Each of these rooms are enclosed in one, whole elliptical floor plan – a form chosen to symbolise "perpetuity" and to create a holistic space.

"The concept is that when we say 'church', this does not refer only to the part of the chapel, but rather to the whole community building in one singular form," explained Gutowski.

Angled walls and off-centre details represent the broken body of Christ

The two ellipses formed by the crescent-shaped church and the adjoining yard have been set at different axes. This is following the historically "inaccurate" layout of traditional churches, wherein the nave and the apse tend to be slightly off-centre of each other.

"We cannot name one single church that sits on the same axis, because pretty much all of the historical churches in Europe have this tiny 'mistake', which actually became a symbol of the broken body of Christ," added Gutowski.

This symbol of Christ's broken body has been extended to the church interior, which features walls set at slanted, uneven angles.

Spotlights and skylights illuminate significant spaces in the church

The domed ceiling, made from reinforced concrete, is lined with spotlights that illuminate various sacral functions such as the area of the altar and surrounding alcoves filled with religious artworks.

A rectangular cutout in the ceiling also fills the room with natural light, which is directed particularly at the centre towards the altar.

The altar is carved from a single block of deep green stone

While the majority of the interior has been painted white – bar the natural-wood pews – the altar is carved from a single block of deep green onyx stone, standing out from its surroundings to serve as the focal point of the space.

The structure itself is symmetrical but every detail is asymmetrical, such as the alcoves. The altar is the only element that sits on the main axis of the building.

Steps made of white Carrara marble lead up to the altar, which have trapezoid-shaped surfaces with rounded corners to allow gathering around the sanctuary space.

A curved staircase leads up to the first floor

The design and construction of The Church of Pope John Paul II was carried out with the help of the local community. The church was built mainly using donations, and was consecrated in 2019.

The church has been shortlisted in the civic and cultural interior project category of this year's Dezeen Awards.

Other projects in this category include a crematorium in Belgium designed by Rotterdam-based studio Kaan Architecten, which is made up of one rectilinear volume made from blocks of unfinished concrete.

A museum for children in Pittsburgh has also been shortlisted in the civic and cultural interior project category, which US firm KoningEizenberg Architecture renovated from the remains of a historic library that was struck by lightning.

Project credits:

Architect: Robert Gutowski Design team: Ákos Boczkó, Gáspár Bollók, Barnabás Dely-Steindl, Hunor László Kovács, István Kövér, Attila Révai, Béla Ákos Szokolay Artworks: Csaba Ozsvári, István Böjte Horváth Landscape design: Attila Páll Engineering: Zoltán Klopka, András Lantos, Gáspár Sándor, Gellért Mérő, János Mészáros Photography: Tamás Bujnovszky

The post Robert Gutowski Architects designs minimal church interior in response to changes in modern worship appeared first on Dezeen.

[fenntarthatojovokep]

Az elmúlt 18-20 évem mindennapjait a hegyvidéken töltöttem, mostmár 6 éve újra itt lakom, de kormánytól függetlenül (a vezetés mindig fidis volt öreg Pokorni) mindig ez volt a helyzet. Emlékszem a Szt. János Kórháznál még a 2010es évek előtt volt egy csoport vidékről feljött koldus. Na az ilyenek ma már teljesen eltűntek, mert nem tudnak megélni a koldulásból. Azonban sajnos az ellenük meghozott törvények miatt, az olyan hajléktalanok akik itt a budai hegységben a maguk módján megtudtak élni, mind ki kényszerültek az utcára. Elég csak a BAH csomópont környékét megnézni. Rendszeresen viszek le nekik egy két szendvicset, de teljesen más jellegű emberekről beszélünk. Gellért hegyen elszaporodtak a heroinisták, IGEN heroinosok, nem mefedron/“kristály”/“zene” használok hanem a klasszikus heroinisták. Mindig is Kovács Mátét, és Vizot fogom ezért a legnagyobb felelősnek tartani! De ugyanolyan csalódott vagyok az új fővárosi vezetésben, hogy az ilyen embereknek nem nyújtanak alternatívát… és ismét a megoldás helyett csak propaganda és meme gyártásra használják fel ezeket a szomorú sorsokat…

“Zavarja, hogy lepusztul Budapest? Küldjön ön is képeket, videókat, rövid történeteket a pusztuló főváros mindennapjairól a hiradobudapest@mtva.hu e-mail-címre. “ https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/09/13/elleptek-a-drogosok-es-a-hajlektalanok-a-buszmegallokat-kuldjon-on-is-fotot-a-lepusztulo-budapestrol/#

[korkep-blog]

Kalita Gábor: Újévi üzenet -Igenis, Jézus földi követeinek még hangosabban kell szólniuk     

Igen is kell, igenis jó az, ha Jézus földi követei akár meredekebb témákban is kifejtik véleményüket, nézeteiket.

Nyitókép: petofiprogram.hu

  A mögöttünk hagyott évben az ember sok mindenben csalódott, de sok-sok olyan szívet melengető meglepetés is érte, amire az előttünk lévő évben, években építeni lehet.

  Meglátásaikat értékelni kell

  Értő, érző emberekhez szólva, hadd kezdjem azzal a reményteljes megfigyelésemmel, miszerint: 2018-ban mindig több és több lelkipásztor, Jézus földi követe szólalt meg nyilvánosan, nemcsak a templomok, parókiák falai között – olyan mindannyiunkat érintő, akár társadalmi vagy politikai ügyekben is többnyire olyan elfogulatlan, magas műveltségről, ékes rálátásról tanúbizonyságot tévő stílus és tartalom  mellett, amit mi, halandók valóban megsüvegelhetünk.

  Ezekben, a médiában is megjelenő, hiteles, szóbeli jelenésekben nincs párthovatartozás, nincs puszta karrierépítés, nincs szekértábor jelleg. Embermentő, embervédő megnyilvánulás fogantatik itt, mely során a sokszor zilált, megtévesztett emberi lelkeket igyekszik a pásztor visszaterelni minden emberbarát társadalmi rendszer legmagasabb intézményébe, a család, a szűkebb lelki közösség, a hit, az anyanyelv gyakorlásának intézményeibe. Ez ugyanis az a védőháló, mely megvéd minket  a haszonlesők, a konspiráció nagymestereinek, a kufárok, a hit-, házasság  -és családrombolók által okozható bajoktól, s attól, hogy tudva, vagy tudatlanul, a pokol kapujának irányába terelődjék életutunk, életcélunk.

  Azok tiltakoznak, akiknek a leginkább csendben kellene maradniuk

  Hogy mi is a forrása abbéli örömömnek, hogy ma már mindig több papi, egyházi személyiség fejti ki véleményét akár napi, társadalmi történésekről, vagy eltorzult politikai útirányokról?

  Válaszom egyértelmű: Számtalanszor hallhattuk korábban azokat a véleményeket, hogy az egyház ne politizáljon, ne szóljon bele fontosabb társadalmi kérdéseinkbe.

  De! Elsősorban kik is terjesztik ezeket az állításokat? Azok a rossz múltú manipulátorok, akik az egypártrendszerben a vallásüldözés oldalán álltak. Azok, akik a kommunizmus szekértolóiként, vagy beszervezett ügynökökként, s ezek csicskásaiként szolgálták a vörös rendszert, ma már „véres szájú „bloggerekként” bevetve „káder-gyerekeiket” is azokon a frontokon, ahol az ateizmus, az álliberalizmus szószólói, s a család, nemzet, haza eszméinek gyakorlói állnak egymással szemben.

  Persze, a rendszerváltás után ők voltak az elsők, akik pimasz módon sorakoztak be az ateizmust tovább éltető polgári, liberális pártokba, társadalmi szervezetekbe, s rikácsolták – sok esetben hamiskodva, a kereszt mögé elbújva – az új nótát, miszerint ma demokrácia van. Vagyis, ismét az ő izmusuk, „demokratizmusuk.” Így  az egyházat, s magát a hívő embert igyekeztek ádáz módon kirekeszteni a viszonylagos szólásszabadság, az új lehetőségek térerőiből.

  Kép: illusztráció, Northfoto

  Akkori előnyük ma már jól érzékelhető, hiszen a korábbi rendszer alaposan felvértezte őket pártszervezettségük révén, vagy a konspirációs tevékenységükben /ŠtB/  szerzett, a megtévesztésben jártas tapasztalatokkal, s a kilencvenes évek közepén dúló, mečiari diktatúra is táplálta megerősödésüket. Lásd, az átkos, peterweis szerű „vörös” figurái tucatjainak mai napig tartó regnálása, a vályú körüli kanaszta tánca. Az ilyenek üldözték, börtönbe zárták, kínozták papjainkat. Tehát, az ilyeneknek, valóban jár a megbocsátás?

  Céljuk, a nyugodt hang, a nyugodt erő elnyomása

  Az ilyen típusú bolsevik pofátlanságoknak bő történelme van, nem feledve  a jakobinusok véres menetelését, az őszi rózsás forradalom bőrkabátos „aktérjainak” országot, embert, egyházi méltóságokat gyalázó, megalázó kegyetlenkedéseit, a második világégés utáni, módszeres kommunista vallásüldözést.

  Ezek leszármazottjai ma is – háttérhatalmi hátszéllel a hátuk mögött – szintén remekelnek, lásd, a neoliberalizmus mögé bújó, nemzetellenes „színjátékaikat,” a gender-elmélet éltetését, a házasság intézménye megtagadóinak ténykedését.

  Szerencsénkre a felvidéki magyarok körében – ám sajnos, csak közel harminc év után – ma már jól felismerhetők, vagyis leleplezhetők ezek a káros, csakis önös célokat követő, káros „elemek,” akik mind a politikában, mind a társadalmi életben, most is hasonlóképpen, mint az átkosban, csakis eszmetársaikat igyekeztek cseles módozatokban helyzetbe hozni, csakis ezek boldogulását biztosítani, piedesztálra emelni.

  Ezzel összefüggésben leírtam többször, leírom most is: Lásd, némely felvidéki politikus által, magyar érdemrendekre ajánlott, felterjesztett volt kommunista államvédelmi besúgók /ŠtB/ díszes táborát. /Emlékeztetőül jegyzem meg, hogy ezeken az érmeken ott találtatik a magyar királyi korona, s azon a Szent Kereszt. Vagy talán az ajánlóknak erről nem lenne tudomásuk?

  „Áradjatok, mint a szél…”

  Személy szerint nagyon sok szép élménnyel gazdagodtam  az évek során az által, hogy 2008-ban, felvidéki, s anyaországi képzőművész társaimmal, kurátorként, s képzőművészként vándorútjára indítottam a Hommage Esterházy János grafika, szobor –és festmény kiállítását, mely immár 38 alkalommal mutatkozott be az értő közönség előtt, szerte a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein, de Csehországban, s Lengyelországban is.

  Nagy megtiszteltetés ért minket az anyaország nagyobb városaiban, ahol a kurátori beszámolóm mellett, a megyéspüspök mondott köszöntőt.

  Veszprémben, az akkor még szolgálatban álló Márfi Gyula veszprémi érsek meleg szavakkal üdvözölte Esterházy János nemes tevékenységének Kárpát medencei terjesztését, színvonalas képzőművészeti munkákon keresztül. Ezt attól a Márfi Gyulától hallhattuk, aki hosszú éveken keresztül ma is arra figyelmeztet minket, hogy a muszlim erőltetett elterjesztése Európánkban nagy veszéllyel jár, persze nem csak a keresztény vallás gyakorlóira, hanem mindannyiunkra, európaiakra.

  Szavait soha nem feledem, amikor a kiállítás alkalmával is kimondta igéjét: „Áradjatok, mint a szél…”

  Számunkra ez az áldásos, ám általános üzenet azt is jelezte: képzőművészeti alkotásainkon keresztül is vigyük el jó hírét a kommunisták által, rabláncon halálba kergetett Esterházy János embermentő,  életét egész magyarságunkért feláldozó  nemes tetteinek.

  Kéz a kézben, Pozsony és Székesfehérvár

  Székesfehérvárott, a minden év augusztusában megrendezett Királyi Ünnepségekre – felvidéki üzenetként – 2013-ban elhoztuk a 2010-ben vándorútjára indított, Szent István Pozsonyban című kiállításunk anyagát.

  Ez alkalommal Spányi Antal megyéspüspök mondott el egy olyan szívhez szóló köszöntőt, mely Szent Istváni üzenetként is szólt mindannyiunkhoz, a nagybetűs KIRÁLY ma már történelmi országának alattvalóihoz.

  A püspök a hit, a nemzeti fennmaradás mellett szólt arról is, hogy a kiállítás témája a két testvéri koronázó város ékköve is lehet, hiszen számos királyunkat koronázták meg azon a városainkban, ahol Szent István emléke a mai napig él, s éltetett.

  Hasonló lelki élményekben lehetett részünk akkor is, amikor a Pozsonyi Magyar Galéria, s a Szövetség a Közös Célokért társulás zászlaja alatt 2017-ben elindítottuk a Kitelepítések 70 című vándorkiállításunkat, mely jelenleg már a hetedik bemutatójánál tart.

  A tárlatnyitók az egyes honi és anyaországi falvakban, városokban rendszerint a kitelepítésekkel kapcsolatos emlékünnepségek alkalmával kerültek megrendezésre, mely alkalmakkor helyi plébánosok, egyházi méltóságok olyan lelkünkhöz szóló beszédekben szóltak a felvidéki tragédia eseményeiről, ahol a haza látogatók, vagyis a kitelepítettek, persze az otthon maradottak is könnyeikkel küszködtek. Ám az összetartásra, a hit megtartó erejére buzdító papi megnyilatkozások sokat könnyítettek azok lelkén, akik az említett tragédiát közvetve, vagy közvetlenül megélték.

  Az óévben is szóltak, írtak, nyilatkoztak, s mi meghallgattuk szavukat, olvastuk betűjüket

  Amint már a bevezetőben jeleztem, léleknyugtató valóságként nyugtázom azt, hogy Jézus földi küldöttei is mindig gyakrabban írnak, nyilatkoznak a nyomtatott, vagy elektronikus  médiákban. Szavuk valóban figyelemre méltó, hiszen a hagyományos európai, s világvallás, a kereszténység az embert komplex módon szemléli, mindenben csakis a javát kívánja, nemcsak jelen pillanatban, hanem öröklétében is.

  Kép: illusztrációs felvétel (talita.hu)

  Akár ilyenkor, ünnepek idején is jó olvasni, hallani nemcsak a templom falai között, de a médiában Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorának, vagy Karaffa János plébánosnak a vallásról, a világról, a körülöttünk zajló életről szóló megnyilvánulásait.

  De figyelmesen olvastam Somogyi Alfréd, apácaszakállasi református lelki pásztor írását is, aki többek között az egyik fejezetben, bátor hangon kijelentette: „De mivel tudjuk bizonyítani, hogy velünk az Isten? Templomaink kiürülnek, Európában lassan üldözött vallás lesz a keresztyénség, a bal liberális eszmerendszer jobban gyűlölik, mint hajdan a kommunisták gyűlölték Jézus Krisztust és követőit…“

  Majd a lelki pásztor így folytatja: „Velünk az isten, mert még vagyunk… Még magyarul szól a miatyánk a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly -és Dél-Garam mentén, Nógrádban és Gömörben, Abaújban és Bodrogközben. Állnak a templomaink, s ha megfogyatkozva is, de élnek gyülekezeteink. Velünk az Isten.

  Kovács Ervin Gellért, premontrei szerzetessel készült, karácsony előtti interjú alkalmával az ékes szólású szerzetes emígyen válaszolt az interjúban feltett, egyik köztes kérdésre, mielőtt arról beszélt, már a karácsonyfát is el akarják tőlünk venni, mert sérti az idegen kultúrákból, vallási közegből közénk tolakodók érzékenységét:

  A kommunista és a liberális eszme hasonlóan veszélyes?

  „A szellemi gyökerek ugyanazok, ezek történelmileg is egymásra épülő, egymásból kinövő szellemi irányzatok. Más a csomagolás, kicsit más a történelmi kontextus, de az indítékaikat és a céljaikat nézve teljesen azonosak.”

  Az írás címének mondandóját követve:  Igen is kell, igenis jó az, ha Jézus földi követei akár meredekebb témákban is kifejtik véleményüket, nézeteiket. Ugyanis, az egyház felszentelt, nagy tudással, helyzetfelismeréssel, emberismerettel rendelkező pásztorai nagyon is érzik, nagyon is tudják, hogy híveik érdekében mikor is kell nyugodt erőként szólni, verbálisan is megnyilatkozni. Akkor is, amikor ez a hitetleneknek nem igen tetszik.

  Kalita Gábor

[filmszeresz]

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 78. Csengetett, Mylord?

A vicces Downton Abbey. (Pontosabban a Downton Abbey a nem vicces Csengetett, Mylord? - hisz utóbbi volt előbb.)

A BBC egyik leghíresebb sitcomja az addigra - az Upstairs, Downstairs című, sok helyen (nálunk nem) vetített és közkedvelt ITV-s szériának köszönhetően - a tévéből is megismert fenti-lenti világon, azaz a nemesek/gazdagok és kiszolgálóik viszonyán, mindennapi közös életükön élcelődik szeretettel. Hazánkban is milliók nevelkedtek és nevetnek rajta a mai napig (elég sűrűn ismétlik különböző csatornákon). E remekül megírt, intelligens és a maga módján történelmileg is pontos produkció az én fejemben (meg gondolom, másokéban is) egy fakkban van a Halló, halló! című második világháborús paródiasorozattal: ez is, és a Csengetett, Mylord? is nagy sikerrel futott nálunk, ráadásul az alkotók között jelentős az átfedés.

Úgy látom, még ma is komoly popkulturális hivatkozásnak számít a Meldrum-ház. És ez tök jó.

A karakterek közül nekem Ivy Teasdale a kedvencem!

[bdpst24]

A MAGYAR FILM NAPJÁN A TÁVMOZI IS VETÍTI HAJDU SZABOLCS ÚJ FILMJÉT

Utána virtuális közönségtalálkozó a rendezővel

Holnap, április 30-án, a Magyar Film Napján a Budapesti Távmozi is vetíti Hajdu Szabolcs új nagyjátékfilmjét, a Békeidőt. 20 órakor a Művész Távmoziban 990 Ft-os áron nézhető a film, utána pedig, 22 órakor Kovács Gellért beszélget a rendezővel a Művész mozi FB oldalán. A Békeidő egy film-antológia, mely egyéjszaka alatt játszódik és különböző emberi…

[katailevente]

A túlértékeltségről, a kritikáról és a párbeszédről

Nem szokásom aktuális balhék köré felépíteni írásaim illetve videóim, vagy akár tartalomgyártás címszó alatt bármilyen formában beszállni cicaharcokba, illetve releváns vitákba, de a hetekben formát öltött nézeteltérés tökéletes alkalom arra, hogy megvizsgáljuk a filmes kritikák létjogosultságát, és azok jóízlésének határvonalát. Volt már régebben is szó a közönség és a kritikusok kapcsolatáról, ami igen hasonló témát feszegetett.

A történet röviden. Kovács Gellért egy ismertebb filmkritikus, akit a TV-ben is láthattatok, mint a kamerába bele nem férő fej, de a Vox magazint olvasva is bele lehet futni cikkeibe. Szóval Gellért egy Facebook bejegyzésben reagált a Különvélemény blog egy írására, amiben az elmúlt két év leginkább túlértékelt filmjeiről írtak pár sort. Erre Gellért megfogalmazta, hogy számára ellenszenvesek az olyanfajta cikkek, amik a túlértékeltség köré épülnek fel, és tulajdonképpen mások véleményével szemben állítják fel magukét. Reakció követte az ellenreakciót, a Smokingbarrels blog egy érdekes és kissé kaotikus írásában vetette fel aggályát a Gellért féle idézőjeles cenzúra kapcsán, de itt is a kommentszekcióban sikerült levedleni a félreértés palástját, és alakult ki egy teljesen értelmes párbeszéd, ahol Gellért azzal összegezte álláspontját, hogy törekednünk kell egy kritika során, hogy senki érzelmi világába ne tapossunk bele.

Később a Különvélemény is reagált egy csípős, a szándékos félreértés iskolapéldájával megírt bejegyzéssel, amit a téma szempontjából nullához konvergáló relevanciája miatt ignorálok.

Felvetődik rögtön az elején, hogy érdemes-e olyan kifejezésekkel dobálózni, mint túlértékelt? A Smokingbarrels mutatott rá, hogy ilyen szempontok alapján, olyan kifejezéseket sem érdemes használni, mint az alul értékelt, mivel ezzel is azt fejezem a véleményformálók többségének nincs igaza, és én tudom csak igazán a minőségi-ratyi skálán elhelyezi a filmes produktumokat. 

Vagyis mindenki hülye, csak nekem van igazán ízlésem.

Szerintem sokkal árnyaltabb helyzet ez, minthogy bizonyos szavakkal és kifejezésekkel legyen a probléma, amire Gellért próbálta a figyelmet felhívni, hiszen ez a PC mentalitás, miszerint szavak szintjén kezeljük a gondolkodásmóddal való problémákat, eléggé ostoba. A túlértékelt nem fejez ki egyebet, minthogy maga a véleményformáló nem ért egyet a véleménytöbbséggel, akik sokkal magasabb pontszámokkal címkézték meg a filmet, mint amit ő gondol. Az alul értékelt szókapcsolattal sincs ez másképp. Van-e bármi baj azzal, ha valaki hozzáfűzi ez véleményéhez? Szerintem nem, én nem látok ebben semmi kivetnivalót. De a szóhasználatban érdemes megjegyezni, hogy személyes preferenciához lehet kizárólag kapcsolni a túlértékeltséget, hiszen a filmekről való véleményformálás egy szörnyen szubjektív műfaj. Nincs olyan szuperobjektív szemlélet, amivel osztok, szorzok, összeadok, majd rájövök, hogy egy adott film 25%-kal több pontot kapott a valós értékénél a kritikai átlagot tekintve, és hivatalos, az állam pecsétjével ráaggatható a túlértékelt megjelölést. Abszurd, nem?

Akkor tulajdonképpen nincs is semmi gond az ilyen cikkekkel, nemde? Hát, számomra mindenképp visszás az ilyen hangvételű írás. Nem is ott kezdődik a probléma, hogy közkedvelt filmek gyengepontjaira akarna rámutatni, és új megvilágításba helyezni egy-egy művet, mert egy effajta értelmes elemzést én is szívesen elolvasnék. Viszont a Különvélemény írása pontosan lefedi azt a fajta provokatív, fröcsögő véleményt, ami arra hegyezi ki az egész felütését, miszerint végre napvilágra kerül az elhallgatott, senki által meg nem említett igazság, ami lerántja a leplet a rajongókról, és közli mekkora hulladék is az, amiről ódákat zengenek. Ki lehetne több kifejezést és szóvirágot emelni ebből a cikkből, ami kitűnően prezentálja az írás fölényeskedő, lenéző stílusát, viszont ami számomra fontosabb, az az ilyen koncepció értelmetlenségéről beszélni.

Mindenkinek megvan a maga kapcsolata a filmekkel. Bármely filmmel, amit látott. Nem érzem soha, de ezt kihangsúlyozom, soha nem érzem annak igényét, hogy a mások véleményével való összevetés során határozzam meg magam pozícióját akár egy vitában, akár egy film értékelése kapcsán. A Star Wars: Az ébredő erőről nagyon rossz véleménnyel vagyok, és nem volt probléma, és a jövőben sem lenne az, hogy hosszasan beszéljek a film általam felfedezni vélt hibáiról anélkül, hogy bármelyik hazai vagy külföldi kritikus ömlengő véleményével összehasonlítanám. Nekem megvan a magam kapcsolata az Ébredő erővel, és nem határozza meg azt semennyire az, hogy mások mit gondolnak róla.

És az effajta stílus és koncepció egyvelege mögött nem is igazán látok mást, mint kattintásvadászatot. Kitűnő példa az a 444-es cikk, ami a Mindenki Oscar díja után jelentkezett egy írással, miszerint Deák Kristóf rövidfilmje valójában egy rossz film. De már a cikk címe is pofátlan: „Tegyük a szívünkre a kezünket: hiába kapott Oscart, nem igazán jó film a Mindenki”. De milyen pimasz hozzáállás már ez? Pedig ekkor a cikket még el se kezdtük olvasni. Számomra nincs is dühítőbb az effajta írásoknál, hiszen pont az ilyen kattintásvadász megmondások csökkentik a kritikusok tekintélyét, és állítja be őket mindenkinél mindent jobban tudó, undorító sznoboknak, amit idehaza amúgy is sokan gondolnak róluk. Ez a felvetés, hogy ha a szívünkbe nézünk pontosan tudjuk, hogy nem jó film a Mindenki, hiába szórakoztunk jól rajza, hiába éreztük azt, hogy megérintett, ez mind hamis érzés. Mikor valaki a saját véleményét nem a helyén kezeli, hanem annak fontosságát négyzetre emeli, és úgy osztja az észt, mint a megváltó próféta.

És milyen érdekes már hónapokkal korábban elérhető volt a film, de csak az Oscar-díja után érdemelt meg egy nyamvadt cikket, vagyis még véletlenül sem kizárólag a kattintásvadászat miatt íródott.

Nem véletlenül láthattátok nálam kiírva, az „egy vélemény a sok közül” feliratot. Ezzel azt próbáltam hangsúlyozni, se nekem, se nektek, se senkinek nem érdemes túldimenzionálni a véleményét, mivel ez csak egy vélemény. Vagyok én, aki gondol valamit egy kulturális produktumról. Lehet ezzel egyetérteni, nem egyetérteni, de ennél többet leszűrni, és a fanyalgó vagy ömlengő kritikusi tömeg ellen felkelést szítani, akik amúgy is megrendelésre adnak pontszámot, meg amúgy is csak Tarr Béla filmeket szeretnek, meg amúgy is kiégtek, és már nem tudnak élvezni egy agykikapcsolós látványmozit… na ez teljesen értelmetlen.

Ebben az esetben az én álláspontom szerint Kovács Gellért is egyfajta szélsőséget képvisel, aki mindenki érzékenységére hivatkozva ignorál kifejezéseket. Főleg egy olyan korban értelmetlen ez, mikor a sértődésnek már művészete alakult ki, és bárhogy, bármikor képesek vagyunk magunkra venni azt, ami senkinek nem is állt szándékában.

De hasonlóan károsnak vélem a Különvélemény féle megmondóemberes írást, ami csak elmélyíti azt a lövészárkot, ami manapság a kritikusok és az átlag nézők közt húzódik. Ez a fajta mások véleménye ellen folytatott háború csak azt a tévképzetet erősíti, miszerint vannak értékes és értéktelen vélemények, ezért jobb ha a többség kussol, és a szakértőkre bízza a megszakértés tudományát.

Szerintem mindenfajta véleménynyilvánításnak tükröznie kellene a párbeszédre való hajandóságot, amivel megértetjük a másikkal, mit gondolunk, de nem érzékeltetjük szentírásnak. Az ébredő erő kapcsán rengeteg kritikát olvastam anno, sok-sok véleményt hallottam a filmről, és tökéletesen megértem azokat, akiknek tetszett az a film. De ez nem változtat saját érzéseimen, amik az arról szóló videó elkészülésének motivációját is adták. Persze a stílust le lehetne butítani egy olyan szintre, hogy minden mondatom elé odabiggyesztem, hogy “szerintem”, és akkor 300 alkalommal hangzana el ez a szó a videóban, de mindenki megértené, hogy a saját véleményem mondom el. De inkább érjük el azt az értelmi színvonalat a szövegértés területén, amitől felismerjük, hogy nem ténymegállapítás zajlik.

Az aktuális példákra hivatkozás ellenére egy olyan problémára kívántam felhívni a figyelmet, ami régóta részét képzik mindennapjainknak, és még sok ideig velünk lesz. A véleménynyilvánítást és mások véleményének befogadását próbáljuk meg a helyén kezelni, és ne gondolkodjunk végletekben.

Ne dimenzionáljuk túl se a saját, se mások véleményét, de ne is kicsinyeljük le azokat. 

Vagyis ne azt keresd, hogy miben nem értetek egyet, hogy pontosan meghúzhassátok a front vonalát, hanem azt, hogyan érthetnéd meg őt, és hogyan értheted meg vele magad. 

A mai törésvonalak mentén hadakozó társadalmunkban nagyon fontos lenne érdemi párbeszédre való törekvés.

[filmszeresz]

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 59. Másfélmillió lépés Magyarországon

Bocs, megint kényelmes leszek, 2019-ben írtam a sorozatról, idemásolom:

„Idén 40 éves ez a sorozat is (mármint 1979-ben indult a forgatás), épp tolják fel a részeket az M3-ra. Nagyon sokszor láttam már, de mindig örömmel nézem - nemcsak azért, mert tökéletesen lenyűgöző az alaposság, ahogy Rockenbauer Pál és csapata elénk tárja az Országos Kéktúrát, hanem mert képben, hangban, hangulatban, úgy tökéletes az egész, ahogy van: remekül fényképezett, pont annyira didaktikus, amennyire annak kell lennie. Sinkó László narrációjától egyszerűen megnyugszom, bármennyire is zaklatott vagyok éppen.

Még egyszer mondom, 40 éves ez a sorozat, elvileg csomó mindennek lejárt már a szavatossága, már ami a stílust, meg a sokszor szóba kerülő aktualitásokat illeti. Időtlenségét még csak nem is az adja, hogy nagyon menők azok a melegítők, széldzsekik, rövidgatyók, egyebek. Hanem, hogy szenvedélyes, lelkes, okos emberek kirándulnak, menetelnek, fogják a kamerát, terjesztik az ismeretet. Tájékoztatnak, kedvet csinálnak. Egyszerűen él az egész, sokszor szinte ott vagy velük, s szakmai és emberi szempontból is jó velük lenni, velük menni.

Szép ez az ország. Szép volt 1979-ben, s szép ma is. A Rockenbauer Pálok, Sinkó Lászlók viszont nagyon hiányoznak a közszolgálatból. Tudás, bölcsesség, műveltség, tehetség, na, az hiányzik. Ezek nélkül mit sem ér az úgynevezett hazaszeretet.”

És azóta már 44 éves a széria. És még mindig ugyanolyan.

[filmszeresz]

Ma 60 éves James Hetfield.

A zenetöri legnagyobb metálbandájának frontembere. A Metallica dörgedelmes énekhangja, ritmusgitárosa. Ha Mick Jaggernél megállapítottam, hogy ő a rock and roll nyelve, akkor aszondom, hogy Hetfield a metál csuklószorítója.

Jó ideje a világ tetején áll villanygitárral, terpeszállásban, nincs az a tömeg, amelyik előtt ne üvöltött volna már a mikrofonba. És ez a világ tetején állás eléggé megterhelő: volt is neki már sok problémája. Mentális és fizikai egyaránt. Most épp pont jön fölfelé. Jók a videók, melyeken egy-egy stadionkoncert előtt szivarozik, a Morricone-bevonulózenére hergeli magát és haverkodik a közönséggel. Minden ellentmondásával együtt nagyon bírom a faszit.

Szenvedélyes zenész. Boldogat!

[filmszeresz]

Kedves olvasók!

Ez most szokatlanul hosszú lesz, de szerintem erősen kifejtős a sztori. Megérdemlitek, hogy az legyen. Amit most leírok, hetek óta érlelődik - akaratom ellenére, mert igazából mindegyik lefekvéskor az volt bennem, hogy reggelre vélhetően eltűnik a mocorgás bennem az ügyről. De nem tűnt el. Hanem egyre csak gondolkodtam és gondolkodtam rajta. Aztán ma döntöttem.

Úgyhogy közlöm veletek, hogy ez az oldal mostantól megváltozik. Jóval kevesebb posztot fogok csinálni, s azok is arról fognak szólni, hogy milyen publikációm vannak máshol, milyen filmklubos vetítések lesznek, mi lesz a rádióműsorokban (a Filmszerész pont ma is lesz, s utána kerül föl a többi epizód mellé a Spotify-ra, de az Uniszex is folytatódik hétfőnként a Klubrádióban), milyen egyéb projektekben veszek részt éppen. És ezekben a cuccokban - amíg van rám igény, s létezem -, reményeim szerint stabilan találkozhattok a véleményemmel. Mindenről, ami foglalkoztat. De az, ami eddig volt, s amiért ezt az oldalt szeretitek néhányan, nem lesz. Csak kvázi eseménynaptárként fogom használni a felületet. Igen, ahogy említettem is már sokszor - meg talán a tartalmakból is kiderül - grafomán állat vagyok, aki azzal együtt, hogy utálja a hangját és az arcát is, missziószerűen csinálja, amit csinál. Akkor is, ha nem ír, hanem dumál: népszerűsíti a filmeket (vagy bármit, ami tetszik neki), s igen, közéleti szerepet is vállal (magára), ha épp úgy jön ki a lépés.

És ráadásul még brutálisan szeretem is csinálni ezt az oldalt, amely követőinek nagyon sokat köszönhetek. Konkrétan a népszerűségemet. Ezért is volt az sokszor, hogy bejelentettem mindenféle szünetet a posztolásban, aztán ezeknek a pauzáknak a nagy részét még a legnagyobb egészségügyi krízisben sem tudtam betartani teljesen. Nincs mit tenni, én amolyan megrögzött yodaista vagyok, aki nagyon hisz abban, hogy valamit csináljunk, vagy ne - de ne szarakodjunk a próbálkozással. Ezért hát, ha valamit csinálok, akkor azt igyekszem a legmegszállottabb módon csinálni. Ameddig jól esik.

És ez az aktív facebookozás nem esik annyira jól egy ideje. Többszörösen összetettek az okok. Van az is, hogy borzalmasan sok időt töltök a posztokkal. Aki azt mondja nekem, hogy ezeknek köszönhetem, hogy már egy gyógyszertárba se tudok bemenni időnként úgy, hogy ne ismerjenek fel, szerintem abszolút jól mondja, de elment a Facebooktól a kedvem. Teljesen. Nem a kommentelők zavarnak, a kommentelők a 2020-as évekkel járnak, s szerintem egész jól moderálom az oldalamat - ti meg szerintem egész jó közönség és közösség vagytok ebből a szempontból is.

Egyfelől attól törtem meg, hogy ebből a Facebook-nak is köszönhető fene nagy sikerből tényleg nem lehet egzisztenciát felépíteni. És ezt nem is részletezném tovább. (Azt se, hogy ma mennyire tipikus itthon, hogy egy 40-es szellemi foglalkozású még el se tudta kezdeni építeni azt az egzisztenciát, nemhogy a kvázi gyarapodást.) De bevallom, még csak nem is ez a fő oka a döntésemnek, hisz nincsenek a fejemben nagy tervek arra vonatkozóan, hogy a meglévő dolgok mellett mit fogok csinálni még szakmailag. A YouTube-csatornával kapcsolatban rengeteg kétségem van - de mivel egy ideje mentálisan és fizikailag is igencsak kapaszkodom, leginkább energiám nincs belegondolni abba, hogyan is kéne videókat csinálni, s miről szóljanak, hogyan nézzenek ki, stb. Úgy érzem, rengeteget dolgozom (jó lenne, ha „csak" ezekből meg tudnék élni), és mivel fentebb említettem, hogy yodaista vagyok, ha lenne Youtube-sorozatom, az biztos, hogy nem venném félvállról. Szóval, ami itt volt, szép volt, de ennyi volt. Elfáradtam belé. 10 éve született az oldal. Elég volt. (A tévésorozatos toplistát majd egyszer befejezem és felteszem ide, de ne mostanában várjátok - elnézést kérek attól, akinek ez a lista fontos.)

Köszönök mindent, nagyon klassz követők vagytok, csodálnak titeket az országban. Szokták is nekem mondani, ha valahol szakmai helyen szóba kerül, hogy ez egy nagyon pofás kis burok, tele lelkes, rendes emberekkel.

Én meg büszkén bólogatok, amikor ezt mondják.

[filmszeresz]

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 26. A vezércsel

Azért azt még ma is elég jó leírni, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb, pár lépés alatt kultikussá vált sorozatsikere a sakkról szól. Igen, a sakkról.

Anya Taylor-Joy belenézett a kamerába és szexivé varázsolta a sakkot. Oké, igen, a sakkrajongó Walter Tevis regénye remek alapanyag – na de A vezércsel, ha jól emlékszem, akkora siker volt, hogy még valamelyik hülye reality-ben is beszéltek róla, itt, Magyarországon. Az egyik szereplő valami olyasmit mondott, hogy „ja-ja, a sakkossorozat, azt adom”.

Szóval, azért ez a nézettség és népszerűség azért meglepő volt szerintem. De nagyon örültem neki, s én is elég gyorsan végigizgultam minden idők egyik legjobb minisorozatát. (Ami nyilván nem csak a sakkról szól, de hát mégiscsak sakkozókat néztünk összesen 6 óra és 37 percnyi játékidőben. Ezt szerintem nem lehet eléggé hangsúlyozni.)

[filmszeresz]

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 27. 80 nap alatt a Föld körül Michael Palinnel

Igazából bármelyik utazós Palin-szériát felrakhattam volna a listára – most az első önálló ilyen sorozatát emeltem ki, de vegyétek úgy, hogy az összesre értettem, hogy nagy kedvenc. Írtam is már ezekről párszor.

Egyébként érdekes a sztorija annak is, hogyan kezdte el a Monty Python egyik legendás tagja ezeket a produkciókat. Pontosabban: hogy miért. Volt egy BBC-sorozat, a Great Railway Journeys of the World, mindegyik résznek más volt a hostja. És olyan jó volt Palin a maga epizódjában, hogy az sok mindenkit elgondolkodtatott.

És jól döntött ez a sok mindenki. Imádom Michael Palin utazós cuccait. Érdeklődőek, végtelenül szellemesek – és nagyon viccesek. (Szinkronnal és eredeti nyelven is.)

Tudvalevő, hogy járt Magyarországon is.