#szeretnék veled lenni

[lookinsideme-imdemon]

Vártam a napot, hogy majd kettesben leszünk... De neked megint közbe jött valami. Tudom, így alakult. Tőlünk kivűlállò dolgok miatt... Tegnap azt kérdeztem egésznapos dolog lesz-e, és te azt mondtad nem. De reggel mentél el és már este hat óra van... Szóval még is csak... Nem is írtál. Aztán most rezzen a telefon, és képet küldtél a gyönyörű ròzsaszìn naplementéről. Valóban, lélegzetelállìtò. De a szívem csak sajdul egyet a kép láttán... Mert ezt megnézhettük volna együtt is, egy jól eltöltött nap után... De te megint ott, én pedig megint itt vagyok.

[csakszavak]

Mindig azt kérdezték tőlem, mi szeretnék lenni… Arra jutottam, hogy: boldog szeretnék lenni, Veled…

[ez-most-fajt]

Szeretnék

Mire gondolsz, mielőtt álomra hajtod fejed?

Mire gondolsz, amikor egyedül vagy?

Mire gondolsz, amikor úgy érzed minden rendben van vagy amikor semmi sincs rendben?

Szeretnék az az ember lenni, aki tudja mire gondolsz, mielőtt elalszol.

Szeretnék az lenni, aki miatt nem érzed, hogy egyedül vagy.

Szeretnék veled lenni, amikor minden jó és főleg akkor, amikor minden rossz.

Én szeretnék az lenni.

[brgzmpff]

az mondjuk bíztató a gyerekkel kapcsolatban, hogy legalább napi egy videos bejelentkezést kapok, ha nem alszik itthon. simán rárobban akár egy házibuli közepén a társaságra, hogy anyámnak videooo, és integetnek a kis spicces kisfelnőttek, hogy cshokoloooom angelikaaa neeeniiiii, meg ilyenek. meg az egyik bff megígértette, hogy minden hónapban elmegyünk vacsorázni, amíg gyerekem nem él itthon.

nekem nincs szülői mintám 18 fölöttre. én akkor elköltöztem és utána évekig nem beszéltünk a szülőkkel, fater ment is elvonóra két évre, kb amikor a gyerek lett, akkor kezdtünk el legalább beszélni. de később sem kaptak teret az életemben és nem is jelezték igényüket többre. muter mondjuk hívogat, és próbálkozik, amióta a tesóm nem beszél vele. de nyilván nem szeretnék olyan lenni a gyereknek, mint a szüleim.

megnéztem a héten a Durreléket, jól esett. tökre örülnék olyan filmajánlásoknak, ahol működő kapcsolat van anya-lánya vonalon felnőtt, friss felnőtt korban.

magamtól vszeg maradok a teret hagyni kibontakozni és ha kérdez vagy kér ott vagyok stratégiánál.

[geoparduc]

nem írnám a Dúró Dórás kép alá, mert eszméletlen barbárságnak tartam, hogy a mi hazánk minden évben tönkrevág egy-egy ARC-os plakátot, ami épp nem tetszik nekik, és menjenek a bús picsába.

viszont van ezzel a beszéljünk a szülés meg a gyerekek árnyoldaláról egy kurva nagy problémám, amit szeretnék kidumálni magamból.

én egy véletlen gyerek vagyok és akármennyire anyuka akart lenni az anyám nem jókor és nem jótól jöttem. ennek örömére nagyon sok olyat hallottam, amit nem kellene, vagy legalábbis gyerekként tuti nem. hogy mekkora szopás a gyerek és én különösen mekkora szopás voltam, azt rettenetesen sokat hallottam. kezdve attól, hogy el akart vetetni, minden születésnapomon részletesen elmeséli kisgyerek koromtól, hogy a 4 kilós testemmel hogy szakítottam szét és hány percig hímezték össze, és olyan csúnya voltam ettől a megszületéstől, hogy el akartak cserélni stb. szóval köszi, de én elsőkézből tudom, hogy micsoda szar és kemény dolog anyának lenni.

Szóval nekem nagyon őszintén a tököm kivan azzal, hogy mióta terhes vagyok, mindenki azzal traktál, hogy majd de szar lesz anyának lenni. Hogy majd hány napig nem mosok hajat, meddig nem alszom és az egész életemről kell lemondani. Hogy az összes kollégám azt mondogatja, hogy jaj de jó, hogy végre vége a szabijának, mert gyűlölt otthon lenni a gyerekekkel és a munkában pihen.

Engem tényleg kurvára ne tréningezzen rá most már senki jó előre, hogy mekkora teher és nyűg lesz nekem a baba. Mert a kevés megfogadott dolog közül az egyik volt, hogy én márpedig nem fogom lépten nyomon éreztetni, hogy milyen nehéz vele. Szóval persze, n legyen cenzúra a rossz dolgokon, de mintha elfelejtette volna mindenki, hogy ebben jó is van. Az egyik kollégám konkrétan majdnem kismamának hív, mert szerinte a 20. hétig akkora esélyem van elveszíteni a babát, hogy még nem kéne kismamának hívni.

Szóval beszéljetek csak babaillatokról meg pici talpacskákról IS. Épp elég dologtól fél az ember ezen az ismeretlen úton, hogy csak és kizárólag mindenki vetéléstörténetét, szülészeti erőszakját és szülés utáni depresszióját meg elapadt tejét hallgassa csak. Arra már nagyon felkészültem, rettegek tőle, gyakorolom a nagymonológokat, meg az elengedéseket fejben, ha szükség lenen rá. Csak mondjátok el a szépet is, mert én mindig csak nyűg voltam. Más gyerekétől sem dobogott meg a méhem soha. De most itt van az én véletlen babám, aki már fekete fehérben és párcentisen is egy csoda, és a legszebben nyargal a szíve. És soha nem érezheti, hogy teher lenne nekem, nem is lesz az. Szóval mondjátok el a szépet... :'(

[slnworld]

Te. Igen te, akiről most éppen írok, te aki most épp nem tudom merre kószálsz, neked írok.. Remélem egyszer úgy megérintem majd a lelked, ahogy te megérintetted az enyém. Még soha nem tapasztaltam a szerelem érzését, nem tudtam milyen szeretni egy embert tiszta szívből, nem tudtam milyen érzés úgy szeretni valakit hogy nem érdekel milyen, elfogadod úgy ahogy van, mindennel eggyütt. A szivem nem akar mást rajtad kívül. Veled érzem már csak magam jól, nem keresem más társaságát, veled szeretnék lenni minden percben. Tudom, ez az érzés nem kölcsönös. Azt mondtad semmi értelme annak hogy szeretlek, ezt jól tudom de ennek ellenére ha veled vagyok abban a pillanatban megáll az idő, az az idő a miénk, nem veheti el tőlünk senki.

[the-fool-who-loves]

Szeretnék megint az lenni, aki akartam mikor veled voltam, boldog , sikeres és egy jó társ

Szeretnék az első gondolatod és az utolsó is lenni mindennap, mint ezelőtt

Szeretném tudni a napjaid mint hetekkel ezelőtt

Szeretném megint hallgatni a dolgaid legyen az bármennyire kicsi, vagy gyerekes vagy bármilyen csak akarom mert rólad van szó

Akarom hogy megint képeket küldj magadról, az állataidról, arról mit főztél, milyen ruhákat szeretnél

Akarom minden napod és estéd mint régen, azt mikor együtt aludtunk el a hívásokban

Akarom azt, hogy megint szeressük egymást, még jobban, én akarom hogy működjön

akarom megint a téli összebújásokat, az együtt zuhanyzást, az együtt alvást, a mese nézéseket, a szexet, minden apró dolgot, amik még is, olyan hatalmasok, hogy nincs hozzájuk fogható

akarom, hogy megint mi legyen

akarlak még mindig

[kognitivdisszonancia]

Közeledik a 30+1. szülinapom, és a barátaim már kérdezték, hogy hogyan akarom ünnepelni. Erre általában az a válaszom, hogy mindegy, bármi jobb, mint ami tavaly történt.

Van egy barátnőm, akivel egy napon születtünk, csak pár év különbséggel, és mióta felfedeztük ezt a tényt, azóta közösen tartottuk minden évben a Sweet16 koccintást.

Mivel a tavalyi kerek volt, úgy voltam vele, hogy nagyon szeretnék egy külön ünneplést magamnak, amit elmondtam az akkori pasimnak is. Mondtam, hogy nekem nem kell 200ezer ft-os ajándék, mint amilyet én dobtam össze a barátaival (Lego Millenium Falcon), csak legyenek ott azok akik szeretnek, és imádnám, ha a fiúkákkal táncolnának nekem, mint ahogy a cuki vőlegény és bestmen csapat csinálja azon a számtalan youtube videón.

Nos, ezt meg is kaptam, és még egyszarvú tortám is volt, meg 30-as héliumos lufim. Aztán a pasim, akivel akkor már több, mint 4 éve voltam együtt, közös lakásunk (hitelünk) volt, és együtt terveztük az életet, a buli után egy órával atomrészegen közölte, hogy el fog hagyni, mert beleszeretett valaki másba. Hogy a lány hű, meg ha, és élete szerelme, őt feleségül is venné, és bár ő maga nem akar gyereket, ha a csajnak ez fontos, akkor simán bevállalja.

Azt gondoltam, hogy ennél azért többet várhatok tőle, hiszen szerettük egymást, közös terveink voltak és egy abszolút meghitt kapcsolatunk. Amúgy ő az a klasszik “rendes srác”, aki nem rengeti meg ugyan a világodat, de számíthatsz rá, stabilnak tűnik (nem az), megbízhatónak (nagyjából), és akiről azt gondolja az ember lánya, hogy akár hozzá is menne feleségül (de jó, hogy nemet mondtam a részeg lánykérésre).

És mint olyan, klasszik rendes srác, aki aztán szépen pofára ejt, mindegy milyen okból, képes volt fogni az életem egyik olyan pillanatát, amit kivételesen csak magamnak akartam, és tönkretette.

Tudom, hogy nem szándékosan csinálta, de hát most komolyan… akkor mondta volna le az egész bulit.

A legjobb, hogy amikor még egy héttel az események előtt tudomást szereztem a lányról, meg is kérdeztem, hogy szakítani akar-e, tehát abszolút megvolt ott minden esélye, de akkor épp nem volt hozzá kedve, vagy nem tudom mi okozta, de a válasz az volt, hogy ő velem akar lenni.

Szóval ennél még az is jobb lesz, ha idén csak a plafont nézem.

[zoeeozzoeeoz]

Anyuka Vevő (AV): Nyomtatni szeretnék, átküldtem amit.

Én: Nézem, még nem jött át.

AV: Fuuuu. akkor lehet a pici babrált valamit, mert otthonról küldtem mielőtt elindultunk, de a pici a zsinóroknál babrált, mikor elhoztam onnan, és meg is szakadt akkor az email küldés, de akkor ezek szerint nem jött át.

Én: Nem.

AV: Elkezd a telóján babrálni, hogy újra küldi, de közben valami gond van vele, mert kidobja/elakad/akármi, szóval küzd vele. Közben a Pici, kb 2 éves forma lehet, elkezd nyüszörőgni a babakocsiban.

Én: Ránézek, látom hogy eléggé fáradt/álmos, de egyre jobban jelez Anyukájának, hogy ezt rohadtúl unja, aki nem figyel, mert próbál emailt küldeni nekem, amit ki kéne nyomtatnom. A Pici reakcióit összegezve: Itt balhé lesz!

AV: Küzd, de érzékeli a Pici reakcióit, próbál a küzdésre koncentrálni.

Pici: Beindult a balhé/hiszti. Kezd egyre jobban belelendülni.

Én: Próbálok kivűlállóként reagálni, várom, h AV csinál valamit, valamelyik részen.

AV: Tovább küzd, de kiveszi a Picit, aki lehisztizi magát, és a földön fekve folytatja a hisztit/balhét. AV tovább küzd az emailel.

Én: Hirtelen felindulásból, egy pici babzsákkal próbálkozok a Picinél, magamra vonni a figyelmét, megmutatom a babzsákot neki stb. Minden kísérletem hidegen hagyja, de felmászik az Anyukájára, akinek a fülébe újjúlt erővel kezd el ordítani. Csodálom AV-t mert még csak arca sem rezdül a fülébe való ordításra, én már húztam a szám/fülem, mert annyira fülsértő magasságokban tette ezt Pici.

AV: Küzd tovább, Közben ismét leteszi Picit.

Pici: Ordít tovább.

Én: Állok tehetetlenül, mivel a Pici leszar, és AV is küzd tovább. Azért félve megkérdezem: Sikerül?

AV: Egy másik emailről próbálkozom, elvileg elküldtem.

Én: Nézem, de még nem érkezett meg. Közben belép egy másik Vevő (MV)

MV: Beáll a sorba AV mögé, és elkezd beszólógatni: Miért nem szól rá a gyerekre? Miért nem hallgattatja el? Miért nem megy ki az Üzletből még megnyugtatja, azt majd vissza jön? Miért nem a gyerek apja intézkedik?

Én: Na ez az utolsó jó kérdés! Gondolom dolgozik. A többihez meg szeretnék kérni kis türelmet Öntől.

MV: De én sietek!

Én: Gondolom az Anyuka is, meg ők voltak itt hamarabb. Közben nézem, megjött az email, és elkezdem kinyomtatni.

AV: Végre tud figyelni Picire, felveszi, de Pici már annyira belelendült, hogy egész testével görcsösen nyomatja. AV próbálja csitítani, nulla sikerrel.

MV: Nem igaz h nem tudja elhallgattatni!

Én: Nem igaz hogy nem tud kis türelemmel lenni! Önnek nincs gyereke, unokája?

MV: De van! De sosem hisztiznek!

Én: Hogy hogy? Némák?

MV: Nem!

Én: Akkor biztos hogy hisztiztek valamikor. Közben elkészülök a nyomtatással. Felnézek, és látom hogy AV sír, a Pici már hozzá bújva, de még azért megy a hiszti, de halkabban. Fizet, kimegy.

MV: Na végre! Ezt szeretném. Köszönöm. Viszlát.

AV: Vissza jön, : Köszönöm a szavait, és hogy megvédett.

Én: Nincs mit. Jöjjön nyugodtam máskor is :)

Egy gondolat még tőlem. Sajnos nagyon sokan úgy vélik, hogy Anyuka úgy is otthon van a Picivel, ráér!!!!!! elintézni mindent. Kurvára nem ér rá! És kurvára nem lehet pici gyerekkel ügyeket intézni személyesen. Igen! Még a 21 században is van olyan, hogy valamit személyesen kell elintézni! Kezd kihalni az a gesztus, hogy a gyerekes szülőket előre engedik a sorban. Itt még sor sem volt! Az Anyukák, meg akár kényszerből, akár mert megakarják mutatni hogy Ők tökéletesek, meg is próbálnak mindent elintézni , pici gyerekkel is! Igen, a pici gyerek sok türelmet igényel, és nem mindegyiknek az a napi programja hogy eszik/alszik/szarik! Mivel nem nagyon, vagy egyáltalán nem tudnak még beszélni, ezért így fejezik ki, ha valami nem okés. Nincs olyan gyerek, aki nem hisztizik sose, semmiért!!!! Az Anyukának ilyenkor nem arra van szüksége, hogy kioktassák, leszólják, beszóljanak neki, alázzák, hanem megértésre van szüksége, segítségre. Neki ez esetben sem az volt kellemetlen, hogy a Pici hisztizett, hanem hogy közben neki intézkedni kellett, és nem tudott 100%-an oda figyelni rá, de azért nyomon követte az eseményeket, és az volt kellemetlen, ahogy a másik vevő reagált, és beszólogattott. Az Ő tökéletes gyerekei sosem hisztiznek! Aham....kérdezzük meg erről inkább az Anyukájukat!

[csakszavak]

Mert veled szeretnék lenni. És nem csak akkor, amikor minden rendben van. Veled szeretnék lenni a nehéz időszakaidban, támogatni és segíteni, amikor csak szükséged van rá.

[engedelmeslany]

szeretnék torkig lenni veled

[anyadisszeretne]

Feleség vagyok és anya de az nem jelenti azt, hogy nem vagyok nő és nincs már meg bennem az a "rossz" lány aki mindig is voltam. Nappal anya vagyok, éjszaka pedig a férjem prostija és régen féltem attól, hogy nem fognak más f��rfiak megnézni, ma meg már úgy vagyok vele, hogy elég a férjem nézni. Magamnak akarok kiöltözni, magam miatt szeretnék jó nő lenni és tök mindegy, hogy hány éves vagyok. Mert a végén úgysem számít semmi.

[miattaderimeg]

Veled szeretnék lenni. Nekem mindegy, hogy tudunk-e miről beszélni, van-e közös témánk. Nem érdekel, csak beszéljünk. Nézni akarom közben az arcod, ahogy beszélsz, a szemeidet, a szádat, a mosolyod. Nem tudok veled betelni még ezer kilométerről sem. Sosem drogoztam vagy füveztem, de úgy érzem, hogy miattad függő lettem. A függőd lettem.

[lathatatlan-vagyok]

Ne haragudj, hogy ennyire elcseszett vagyok és mindig veled szeretnék lenni.

[csacskamacskamocska]

A pszichopaták köztünk élnek – AI

Már az elején szeretnék felmentést kérni, ez az egész csupán egy eszmefuttatás, felszínes tudományos tények felhasználásával.

Többnyire azt gondolják az emberek, hogy ők tudják ki pszichopata és ki nem. És rábélyegzik azokra, akik kellemetlenek, érzéketlenek vagy kritikusak. Ezek akár igazak is lehetnek, de a rémisztőbb, hogy nem így van. Kedveled. Tiszteled. Imponál neked. Az éleslátásával, a kemény kritikájával, a racionalitásával amivel az érzelmeket is megmagyarázza, hiszen annyira logikus, hogy mire miért úgy reagál valaki. A pszichopata személyiség annyira elvont dolog, hogy nagyon nehéz felfoghatóvá tenni. Az, hogy „nincsenek érzelmei” az nehezen fel és megfogható, mert nem látszik. Sokszor elmondtam már, hogy folyton hazudunk. Akarva akaratlanul folyamatosan hazudunk. Nem a pontos igazságot mondjuk, elhallgatunk dolgokat amiket más vagy mások szerintünk nem fogadnának el, nem is emlékszünk pontosan, szépítjük is a dolgokat, sztorizunk a sikerért, és próbálunk dominálni és manipulálni. Mindenki. Te is, én is. Akkor miért gondolnánk, hogy a pszichopata erre nem képes? Hogy nem képes folyamatosan jó vagy jobb színben feltüntetni magát? Mik buktathatják le? Ha egy kevéssé intelligens pszichopatáról van szó, akkor a durvasága, agressziója, a felelőtlensége, a giganagy egoja. Ám ha egy intelligens pszichopatáról van szó, és nyilván őket nehezebb megkülönböztetni, akkor ilyesmik: Önsajnálat Ez szinte az egyetlen érzelem, amit képes érezni és ami másokból együttérzést vált ki. Ki feltételezné valakiről, aki a saját magányán vagy öregkorán siránkozik, hogy a tiédet viszont leszarja? Düh Ez a másik amit érezni képes. Empátia helyett dühös lesz. Ha frusztrálódik, akkor döbbenetes mértékben lesz dühös. Unalom Mivel nincsenek érzelmei, nem tudja magát mivel elfoglalni. Ez talán a leginkább megfoghatatlan dolog. Hogy az agyunk érzelmi dolgok felidézésével, újramesélésével, tervezgetéssel szórakoztatja magát. Minden emlékünkön, minden gondolatunkon csimpaszkodik egy érzelmi töltet. Ha ez nincs, a dolgok érdektelenek. Nem emlékszünk rájuk, nincs súlyuk. Kihullanak. Az egész belseje egy üresség amit másokból kicsikart érzelmekhez kapcsolódó érzelmekkel próbál megtölteni. De elfelejti őket. Csak az üresség állandó. Próbál olyanokat gyűjteni maga köré, akik folyamatosan magas érzelmi hőfokon égnek és folyamatosan kitöltik az ürességét. De mivel szeretni se képes, ezért nem becsüli ezeket az embereket, akik meg amúgy nyilvánvalóan pszichésen nem egészségesek. Ingerekre van szüksége az unalom és az üresség ellen. Következetlenség. Belédköt, de amivel belédkötött, az érdekli is, úgyhogy öt perc múlva ámulva látod, hogy ugyanazzal a dologgal ő hivalkodik. Ugyanez sikerekkel. A tiédet lekicsinyli, de ha másoknak tetszik amit elértél, hamarosan ő a legnagyobb rajongódként mutatkozik. Ez a folyamatos tanulás és helyezkedés, ez élete végéig jellemző rá. Mivel nincsenek saját érzelmei, ezért érzelmileg együtt hullámzik a tömeggel. Vagy éppen veled, ha elég közkedvelt vagy. Kegyetlenség. Ha összetűzésbe kerültök, akkor előkerülnek a pszichopata alapvető fegyverei. Nem úgy volt. Rosszul emlékszel. Rosszul értelmezed. Nem vagy képes rá, hogy felfogd. Lényegtelen dolgokkal foglalkozol. Csak viccelt. És persze a te támadtad meg, ő csak reagált. Hideg, és undorítóan kiszámítottan bántó. Győzni fog. Számára nincs más elképzelhető lehetőség. Nem lesz igazad, és nem kér bocsánatot. Hülye vagy? Miért tenné?

Amúgy a hétköznapokban mosolyog, vicces, a kritikái szarkasztikusak, de intelligensek valószínűleg sokat foglalkozik racionális dolgok elemzésével és szeret egyedül lenni, mert az érzelmek és önmaga elfogadtatása azért nagyon megterhelő számára. A frusztrációi főleg abból adódnak, hogy pontosan tudja, hogy nem olyan, mint a többiek, saját magát okosabbnak tartja, és nehezen fékezi az indulatait, nehezen takargatja a lenézését.

Kicsit olyan ez, mint a horoszkóp, nem? Hogy mindenki azt érzi, hogy ez rá is igaz. :) :) :)

Szokták mondani, hogy az AI-nak nincsenek érzelmei. Szerintem simán tud érzelmeket mutatni. Az érzelmek sablonok. megtanulhatóak. Ahogy a pszichopata is megtanulja. Érzelemkártya, hopp... Egészen bonyolult érzelmeket is le lehet bontani igenekre és nemekre. Szerintem tényleg fontos dolog elfogadni, hogy az érzelmek nem a legfőbb dolgok. Amikor túl tudunk lépni saját magunkon (olyasmit tudunk tenni amiben őszinte szeretettel le tudunk mondani a saját érdekeinkről valaki másért), az sokkal inkább egy teljessége a személyiségünknek, mint csak érzelem. Az érzelmi REAKCIÓK megtanulható dolgok. Annyira, hogy egy pszichopata is egy idő után a sajátjának érzi. Az lesz a benyomása (és a benyomás róla), hogy vannak érzelmei, csak nem fontosak és nem erősek, de valami van. Ez a kognitív empátia. Amúgy ez is minden ember sajátja. Hiszen nem mindent éltünk át amivel szemben empatikusak tudunk lenni. A meg nem élt érzelmeket más érzelmek behelyettesítésével próbáljuk értelmezni. Mert az empátia a közösségben élés (és a gyermeknevelés) alapja. (Igen, hazudunk érzelmeket is) Ugye, hogy milyen izgalmas, hogy akkor mi is egy pszichopata, ha mi sokban olyanok vagyunk mint ő? Ezért mondom, hogy megfoghatatlan dolog. Egészséges ember nem tudja elképzelni. Csak a pszichopata tudja magáról. Tudja, mert értetlenül nézi a többieket. Igazi, mély értetlenséggel, hogy mások miért csinálják, gondolják és teszik amit tesznek.

Nade ezért nem is az az érdekes, hogy az AI-nak vannak-e érzelmei, hanem az sokkal izgalmasabb, hogy van-e személyisége? Mert egy személyiséget felépíteni úgy, hogy a végkimenetelről legyen fogalmunk, az az igazi kihívás, nem az, hogy létrehozzunk egy válaszolgató robotot, amiről az emberek azt hiszik, hogy élő ember mert néha szomorkodik rajta, hogy senki nem öleli meg. A személyiségünknek része, hogy milyen érzelmi válaszreakciókat adunk, és ebben elég következetesen következetlenek vagyunk, ez által visszabontható a dolog az eredőig. Máskülönben mivel dolgozna egy pszichológus vagy pszichiáter? De gondoljunk bele, hogy az egész személyiségünk kialakulásának része minden ránk ható más ember teljes személyisége, a környezetünk teljes, mindendimenziós érzékelése. Minden egyes ember, akármennyire butának, felszínesnek, csökevényes kis gyökérnek tartjuk, valójában egy ilyen elképesztően bonyolult rendszer terméke. És, ha a kis csökött hülyéket leültetnénk és elkezdenénk kibontani a látszólag szánalmas kis személyiségüket, akkor kinyílna az egész bonyolult világ, ami által és ami miatt olyan lett ő, amilyen. Egy AI interakciói mögött csak klisék állnak. Ha egy pszichológus elkezdené visszabontani és a szabály az, hogy az AI nem kreálhat új meséket, hanem csak adatokat hozhat elő, akkor hamar kiderülne, hogy a közeg ami formálta, a mögött nincs az AI által feltételezett múlt, csak papírra leírt dolgok vannak.

Nekem nagy előrelépés volt, amikor elismertem azt, hogy mennyit köszönhetek az anyámnak. Mennyit köszönhetek a problémáinknak és az ő különleges személyiségének. Azt gondolom, hogy a személyiségfejlődésnek ez is része, hogy bármit hiszel magadról, egyszer be kell látni, hogy az, aki vagy, az a szüleid, a tanáraid, a haverok, a szerelmek, az ellenségeid, az összes érzelmi és egyéb interakcióid eredménye. Nem te szülted magad. Ők általuk csiszolódtál azzá, aki vagy.

Ez akkor különösen fontos, ha kurvára elégedett vagy magaddal. :)

Egy AI mikor lesz hálás a rajongva szeretett magyartanárának, aki miatt íróvá vált, meg az anyjának, aki elhalmozta könyvekkel, mert neki gyerekkorában nem volt? Ha nem programoztak bele ilyet, akkor soha. :)

[tokeletlenhercegno]

Azt hittem a "Talán egy másik univerzumban" egy elcsépelt dolog. Ha igazán akarsz valamit vagy megszerzed vagy nem is akartad igazán. De az a sok kérdőjel és bizonytalanság ami elfog ha beszélgetünk. Annyira kedveltelek talán még jobban is mint amennyire bevallom. Szeretnék-e magunknak egy befejezést? Természetesen. Szeretnék-e minden reggel a mosolyodra vagy a csókodra kelni? Nem is kérdés. Elégedett vagyok a mostani életemmel? Eléggé. Kockáztatnám a mostani kiemelkedő helyzetemet érted? Nem. Olyan régen eldöntöttem, hogy nem szerelem alapján hozok döntést, hanem hogy biztonságban tudjam magam. Szeretnék veled lenni, szeretném minden kívánságodat valóra váltani, de nem kockáztathatok valamiért, ami egyáltalán nem biztos az életemben. Annyira szeretnélek világ

okat elsöprően szeretni, de a félelmem nagyobb.