#monologokbyme

[lookinsideme-imdemon]

Bort megszégyenítő mòdon szédìtesz,

Álmot szősz, ami csak úgy örvénylik,

Minden légvételeddel ki elégìtesz,

Elvirágzott pitypangkét lebegsz felém,

Uralmad örök, felperzseled egész elmém.

Zöld fenyő illata dereng a sötétben,

Minden mozdulatod villámként hasìt a levegőben.

Megáll az idő, elfelejt kivirágozni a tavasz,

Mosolyod, csendesen kattanò ravasz,

Derekamon, parázsként izzik kezed helye,

Mi van akkor ha a mi végeztünk valami eleje?

Nézlek, S csak nézlek, nem tudok be telni veled,

Ahogy állsz ott, ahogy játszik velem a mosolygòs szemed,

Ahogy a nap simogatja a bőröd, mintha mindig is egybe forrt volna veled,

Ahogy elgondolkodsz, és én csak szeretnék minden lenni neked.

Szavaid lágy lüktetése, a méh zümmögő zavarod,

Bámullak és te nem is tagadod,

Hogy élvezed, ahogy szìvemmel játszol,

Hogy még itt vagy, de már is hiányzol.

S én is élvezem, hogy ámulok és folyton azt kérdezem,

Mit tettem amivel én ezt érdemlem?

Hogy a hold ezüst bája járjon körbe,

Hogy sétáljujk bármilyen sűrű ködben,

Arcod fénye otthonként vezessen.

Félek, ha téged valaki legdrágább kincseként keressen,

Én nem tudnálak el rejteni,

Hiszen ragyogásod megolvaszt fàt és követ,

S a szívemben a szatén szalagok elkezdenének fesleni,

Hiába varrtad össze édes öleléseddel a sebet,

Mert ha te szabadulni akarnál, én más nem tehetek,

Elengednélek, és csak òvatosan néznék utánnad,

Mert tàvolodva a csillagtérképet tükrözöd,

És az én vacogò kis szakadt szìvem, mindent ki ad,

Csak, hogy majd legyen hová vissza költöznöd.

[mrkecske]

Nehéz időszakokban megfigyeltem magamon, hogy igyekszek olyan dolgokhoz visszanyúlni, amelyek régen megnyugvást és biztonságot adtak. Lehet ez valamilyen hobbi amit régen csinált az ember, vagy egy gyerekkori videójáték, sport, mint a kosárlabda, sőt még emberek is.

Nehéz ilyenkor megállni, hogy engedjünk a múlt csábításának, leginkább ami az embereket illeti, hiszen nem véletlenül alakultak úgy a dolgok ahogy. Persze van amikor te vagy a hibás, és még lehet nem túl késő helyre hozni, de ez ritka.

Ez szerintem a kétségbeesés egy formája, egyfajta védelmi mechanizmus a stresszel szemben, vagy csak egyszerű önmarcangolás álruhában.

Így vagy úgy, de fontos körültekintőnek lenni, felismerni ezeket a jelzéseket, és a probléma gyökerét kiiktatva tovább lépni, bármennyire is nehéznek tűnik.

[lookinsideme-imdemon]

Nem elég...

Újabb éjszaka, újabb álmatlan szenvedés,

Minden zaj, minden csörrenés

Téged igèr, pedig te nem lehetsz itt.

És én nem lehetek ott, feszít,

Nyújtòzik szívem minden csàpja,

És várja...

Hogy rád találjon, hogy a tièddel együtt dobbanjon,

Hogy a kezem a tièdbe fonòdjon.

Hiába minden tökéletes együtt töltött perc,az is kevés.

Bár tiéd az örökké valòság-nem tévedés,

Szívem képes belehalni egy szekundumnyi űrbe,

Mit hiànyod hagy maga után, S csendben

Meg szakadni, számotadni,

Minden valós és valótlan dologról,

Amit nem képes feladni.

S köztük vagy Te is, Te kinek lelkèből szól a hìvò dal,

Egyenesen fel fal,

Felemészt szereteted lángja,

És az én szívem csak várja,

Hogy tièddel fèszkeljen a közös sötétben,

Mert nem volt elég, még nem.

[lookinsideme-imdemon]

Hibáztam.

Hibàztam egy kurva nagyot. Nem gondoltam át mit mondok és hogyan. És most fogalmam sincs hol keressem a megváltást... Legszìvesebben magamat bűtetném. Bármivel. De semmi nem fájna jobban mint amit okoztam magamnak... Hogy elveszìtelek...

[lookinsideme-imdemon]

Agyalok.

A te szorongàsaid vagy az enyémek?

Félsz. Félsz, hogy bánthatsz. Néha titkon én is. De a szerelmem erősebb. Ezért megpròbálom. Lehet végül minden rendben jön, mert sikerül... És ha nem, akkor talán nem veszek többé levegőt, és majd 2 méterrel a föld alatt találkozunk.

Szeretlek. Mindennél jobban.

[lookinsideme-imdemon]

Fél év hosszú idő. De még sem olyan hosszú. Én ennyi idő alatt tanultam meg, hogy néha a legnehezebb dolgok válnak a leghétköznapibb dolgokká. Ennyi idő alatt tanultam meg, hogy nem én vagyok őrült. Csak eddig rossz emberek vettek körül. Ennyi idő kellett, hogy megbarátkozzak a démonjaimmal.

És ezt neked köszönhetem.

[lookinsideme-imdemon]

Hajnal

Sötétben meredtél magadban, mintha nem hinnéd, hogy van holnap. Mintha egy kéz a sötétbe vonhat. S én csak csendben sirattalak, mert lelkem gyenge volt közelebb bújni, És egy pillanatra az utolsó csillag is ki akart hunyni. Te hajnalnak neveztél. Én nem hittem. Aztán felkelt a nap és a szíved elvittem. Kivirultál. Lelked felébredt, és mintha soha nem lett volna sötét, Felperzseltem elméd ködjét. Lehullott az álarc és minden szìvdobbanás közös lett, Nem volt olyan érintés ami árulkodott volna, Piroslò aranyviràgok, kínzó kikelet, Izom ami minden levegőt kitolna Mentés, egy szikra, egy òvatos lélegzet. Ajkad rejti a végzetet.

[lookinsideme-imdemon]

Komoly dolgokról beszélgetünk. Mint a lakás, jövő, közös pénz. Tudom, hogy nem kéne erről beszélnem, mert te is agyalni fogsz és szorongani. De nem vagyunk gyerekek. Azt, hogy mit érzel, te tudod. Én nem tudhatom. Benne van az elfogultság, hogy én mit érzek és én mit szeretnék, mit szeretném, hogy érez. Azt is tudom, hogy még számtalan dolog van amit még meg kell ismernem benned. De néha úgy érzem, én jobban át látom az agyad tekervényeit mint te. Mintha én jobban ismernem a lelked útvesztőjét. Szóval megkockáztatom és el kezdem ezt a beszélgetést. Félek a végétől. Félek attól amit mondani fogsz, ahogy reagálsz. Félek, hogy fájni fog, vagy elszomorít. De ezektől se magam miatt félek. Hanem miattad. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, vagy sajnálj, azt meg végképp nem, hogy bocsánatot kérj, mert nincs miért.

Úgy érzem mi vagyunk az út vége. Tudom, erre sokszor utalttam. Mondtam is. De most komolyan beszélgetünk. Nem szerelmi vallomás, hanem gyötrődés. Gyötrődés azon, hogy én nem vágytam ezekre, és most el se tudom magyarázni mit érzek. Nem simán vàgy. Hanem inkább mindent elsöprő vonzás. Vonzó az, hogy az ujjamon gyűrű legyen. Vonzó az, hogy 10 év múlva a te gyerekeid tutujgassam, úgy ahogy most téged. És én fuldoklom most. Fuldoklok abban az érzésbem, hogy ezt akarom. Mert félek, hogy nem igazi. Megint a múlt kísért csak. Vagy az a barbár ròzsaszìn felhő. Fogalmam sincs. De hallani akarom a szádbòl, hogy benned is ott motoszkál ez a kìn, vagy én bolondultam meg, és egyedül vagyok a fájdalommal ami a jövőt jelenként àhìtja. Mert nem bánom az utóbbit se. Hiszen tiéd az örökkévalòság. De az én lelkem most éhezik a válaszra. A válaszra, hogy én vagyok megint túl sok.

[lookinsideme-imdemon]

Az egész eddigi év egy káosz volt ...

Napról napra éltem és mindig új falakba ütközttem. Aztán ma este a káosz közepén, egyszercsak elcsendesedett az elmém és semmi mást nem éreztem csak, hogy itt és most boldog vagyok. Bár egyedül ültem,a munkahelyemen egy padon. De most igazán azt éreztem nincs semmi ami meg állìt. Teljesen jó időben vagyok, jó helyen. Pár év múlva hozzád megyek. Pár év múlva az első fiam már ott lesz a szívem alatt és tudom, hogy vissza gondolok majd az elveszett énemre és semmi másra nem fogok emlékezni csak a fénylő csillagomra ami utat mutatott. A csillagra ami Te voltál. Ami te vagy.

[mrkecske]

Kopogok az ajtódon, de válasz nem jön,

A lépcsődre csendben, nyugodtan ülök.

Virrasztok veled akkor is ha nem látsz,

Lelkem gyújtja meg a mécsesnek lángját.

Lehet, hogy nem hallasz, lehet, hogy nem érzel,

De mégis itt vagyok, figyellek, őrizlek.

Nem hagyom, hogy bántson bárki is mégegyszer,

Én addig leszek itt, amíg el nem küldesz.

Néha bekopogok, néha csak csengetek

Ahogy te mondtad, gyengéden, szelíden.

Virrasztok veled akkor is ha nem látsz,

Remélve, hogy egyszer majd engem is meglátsz.

[lookinsideme-imdemon]

Az az elfogulatlan szeretet amit tőled kapok.

Mert bármennyire szétesel éppen, Te akkor is attól félsz velem mi lesz...

Az az elfogulatlan szeretet amit én adok.

Mert bármi történik, bármilyen rossznak látod magad, nekem akkor is Te vagy a legfényesebb csillag.

[mrkecske]

Ki lesz az?

Ki lesz az, ki meglátja, mivé válhatok tán?

Ki lesz az, ki hallgatja szívem dobbanását?

Ki lesz az, ki megfest, és milyen stílusban?

Ki lesz az, ki színt visz szürke napjaimba?

Ki lesz az, ki harmonizál lelkem dallamára?

Ki lesz az, ki elcsitítja a dobok durrogását?

Ki lesz az, ki szünt rak két ütem közé?

Ki lesz az, ki velem játsza az élet zenéjét?

Ki lesz az, ki nekem is passzolja a labdát?

Ki lesz az, ki a kispadról is hallatszik a pályán?

Ki lesz az, ki pontot ad ha szerzek egy ippont?

Ki lesz az, ki megsegít ha menni nem tudok?

Ki lesz az, ki a rosszban jót is lát,

Ki lesz az, ki miatt nem hagyom abba a munkát?

Ki lesz az, ki ápol, ha a testem védtelen?

Ki lesz az ki kérdésemre igennel felel?

2023.04.25.

[mrkecske]

Most reggel azon filóztam, ahogy felkeltem, hogy miért pont a rózsa? Miért ezt adom valakinek romantikus gesztusként, annak ellenére, hogy az orchideák szerintem sokkal szebbek? Tövisek. Többféleképpen is lehet ezt értelmezni. Amikor az ember egy ilyen dologba belevág, érzelmi zsetonokat tol be, mint a pókerban, ha elveszíti ezeket az fáj, tövis a szívnek. Ezzel mutatjuk meg, hogy tisztában vagyunk, és vállaljuk azt az esetleges fájdalmat amivel ez jár. A fájdalom szépség, a fájdalom ad erőt. A fájdalom egy olyan visszajelzés ami segít a jövőben elkerülni ugyanazokat a hibákat. Fájdalom nélkül nem éri meg boldognak lenni, ugyanúgy ahogy gazdagnak munka nélkül. Azért gyönyörű a rózsa, mert ahhoz, hogy megfoghasd oda kell figyelned, ne vágja meg a kezed, azért mert törékeny, azért mert emberi.

[lookinsideme-imdemon]

Vártam a napot, hogy majd kettesben leszünk... De neked megint közbe jött valami. Tudom, így alakult. Tőlünk kivűlállò dolgok miatt... Tegnap azt kérdeztem egésznapos dolog lesz-e, és te azt mondtad nem. De reggel mentél el és már este hat óra van... Szóval még is csak... Nem is írtál. Aztán most rezzen a telefon, és képet küldtél a gyönyörű ròzsaszìn naplementéről. Valóban, lélegzetelállìtò. De a szívem csak sajdul egyet a kép láttán... Mert ezt megnézhettük volna együtt is, egy jól eltöltött nap után... De te megint ott, én pedig megint itt vagyok.

[lookinsideme-imdemon]

I'm a dream of dying

Már csak másfél óra. Kibírod. Belül fáj és szét szakít.

De te már ismered az érzést ami most elvakít. Kapaszkodsz a jelenbe, ujjaid a párnába váinak. Szeretnéd ha holnap lenne és te nem lennél fáradt. Küzdj, látnod kell a végét.

Már nincs semmi a megbontja a békét.

Harcolj jobban, csak keresd a ki utat,

mert nincs semmi másod, mint amit ez a fiú ad. Nem akarod bántani és nem kell a szenvedés, nem mutathatsz most semmit, egyetlen szembrebbenés,

megölhet mindent ami fontos,

miért kell énnek lennem, pont most.

Mély levegő, kiskapuk,

két gyerek vagytok, akiknek van közös holnapuk. Még egy levegő még egy sors csapás,

idő kérdése, túl leszek rajta és eljön a folytatás.

[lookinsideme-imdemon]

Eddig kicsit te-kicsit én, felvàltva fújtuk a parazsat, hogy életben maradjon. Most viszont valami változott. Lángra lobbant, és akárhányszor összeforrunk egy ölelésben csak még nagyobbra csapnak a lángok. És mi élvezzük. A meleget, és azt, hogy rajtunk kívül mindenki más fél a lángoktòl ezért nem férnek hozánk. Vágyom rád. Hevesebben, mint valaha. Szeretném letépni a ruháid, addig csókolni még nem kapunk levegőt, olyan közel akarok lenni hozzád, hogy egy csepp víz se follyon át közöttünk. Vágyom rád, el akarok veszni a szerelmedben, fel akarom adni a tébolyt amit az élet jelent és àt költöznék az őrületbe ami a te szemedben is ott csillog.