#szerethető

[dalszoveg-planet]

Mert Ő olyan fajta könyv, amit nem tudsz letenni Mintha Kleopátra egy kisvárosban nőtt volna fel És minden rossz fiú jó fiú lenne, ha lenne csak egy esélyük is szeretni őt És az igazat megvallva, néha azt kívánom, bárcsak én lennék Ő

Taylor Swift - When Emma Falls In Love (Taylor’s Version)

[egy-lany-blogja]

Elég jó vagy.

Elég csinos.

Elég okos.

Elég erős.

Elég bátor.

Elég szimpi.

Elég idős.

Elég magas.

Elég szép.

Elég kedves.

Elég előzékeny.

Elég vidám.

Elég felelősségtudó.

Elég kitartó.

Elég kötelességtudó.

Elég empatikus.

Elég tájékozott.

Elég magyar.

Elég szerethető.

Elég pozitív.

Elég érdekes.

Elég vagy.

Mert te TE vagy,

és aki TÉGED szeret,

annak ELÉG az,

aki vagy.

[greenteaforbreakfast]

2024-es lista

Folytatva a hagyományokat, megint elfelejtettem tegnap posztolni, pedig a szöveg már meg volt írva. Nem voltam igazán formában, de az látszik is. Mindegy, read more után minimál vélemény.

Robert Galbraith: The Running Grave - 4 és fél nap alatt olvastam el az 1200 oldalt, szóval nem volt baja. Mármint a könyvnek, nem az írónak, még mielőtt.

V. E. Schwab: The Fragile Threads of Power - Tök jó, hogy ez idén jelent meg, mert pont tavaly olvastam el végre a trilógiát, amihez kapcsolódik. Nagyon jó kis folytatás volt, találkoztunk régi szereplőkkel is, de nem éreztem erőltetettnek, jó volt velük újra együtt. Hozta az első könyvek szintjét.

Erlend Loe: Doppler - Minden évben olvasok Loe-t, a Dopplert most olvastam talán ötödjére.

Harper Lee: To Kill a Mockingbird - Régen el akarom olvasni, hiszen klasszikus, amiről ódákat szokás zengeni. Megérdemli. Nagyon intelligens könyv.

Margaret Atwood: The Edible Woman - Ez tőle az első könyvem. Olvasás közben is tetszett, de a végén visszagondolva az egészre még jobban. Durva, hogy mindezt a hatvanas években írta.

Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-Five - Tizensok éve olvastam utoljára Vonneguttól, olyat akartam, amit még nem. Az értékelések meg az ajánlók szeretik a megrázó, gusztustalan, megdöbbentő jelzőkkel illetni ezt a könyvet, de nekem annyira nem volt úgy kirívóan egyik sem, hogy a végén utánajártam, hogy nem-e valami cenzúrázott változatot sikerült-e olvasnom. (Nem.)

Émile Ajar: Előttem az élet - Újraolvasás. Szép és jó még mindig.

Kazuo Ishiguro: Never Let Me Go - Erről meg már annyi jót hallottam, hogy mondom akkor bepótolom gyorsan. Annyira azért nem mennék messzire, hogy azt mondjam, fölösleges időpocsékolás volt, de hogy semmit nem tett hozzá az életemhez ez a könyv, az is biztos. Nem jött meg a kedvem ehhez az íróhoz.

Haruki Murakami: The Wind-Up Bird Chronicle - Elkezdtem angolul, bár Murakamit legtöbbször magyarul olvastam eddig. Annyira out of place volt az egésznek a hangulata, és annyi félrefordítás-szerű értelmetlenség volt benne, hogy muszáj volt utána járnom (redditen kurvajó beszélgetéseket találtam róla), meg magyarul is elkezdenem, hogy kiderüljön, mi folyik itt. Kiderült: borzalmasan szar az angol fordítása :D

Murakami Haruki: A Kurblimadár krónikája - Magyarul jobb volt :) Nem a legjobb könyve, de könnyen lecsúszott.

Ross Welford: The 1000 Year Old Boy - Ez nagyon aranyos sztori volt. Okos, érzelmekkel teli gyerekkönyv, szerethető karakterekkel. 10-12 éveseknek ajánlják, de szerintem a nagyobbaknak is élvezetes.

Franz Kafka: Metamorphosis - Egyike a rengeteg kötelezőnek, amit még sosem olvastam. Részleteket belőle talán, de azokra sem emlékeztem. Ez is a gusztustalan, gyomorforgató, borzalmas jelzőket szokta kapni, de én már soha többet nem hiszek másoknak. Mondjuk én bírom a bogarakat. Egyébként tetszett nagyon, biztosan el fogom még olvasni párszor.

Jane Austen: Pride and Prejudice - Na ha már olyan jól mentek idén a klasszikusok, próbáljunk rá erre - gondoltam én, balga módon. Kb 120 oldal után feladtam. Fuh te. Ennyi üres, semmitmondó, idegesítő beszélgetést én még sosem láttam egy helyen. Értem én, hogy a maga idejében ez volt A Könyv, és még a lövészárkokban is ezt olvasták, de hát a Fifty Shades of Grey is mekkorát ment már... :)

Khaled Hosseini: A Thousand Splendid Suns - A Kite Runner jobban tetszett, ez sokkal kevésbé tűnt valósnak nekem, ami rontott az élvezeti értékén.

Louis Sachar: Holes - Ez magyarul a Stanley, a szerencse fia címet viseli, és az egyik legjobb ifjúsági regény evör. Nem először olvastam.

Margaret Atwood: The Handmaid's Tale + The Testaments - Megmondom őszintén, én már ezt a két könyvet így 4 hónap távlatából sem tudom ketté választani, egyáltalán nem emlékszem, melyikben mi történt. Az Ehető Nő után, mivel ez kapta mindig a hype-ot, jobbat vártam, de ez legyen az én bajom.

Carlos Ruiz Zafón: The Labyrinth of the Spirits - Azt kicsit megbántam, hogy nem a másik három után olvastam tavaly, így majdnem egy év kihagyás után már fogalmam nem volt, hogy a régi szereplők közül ki kicsoda. De így is nagyon élvezetes volt, pörgött a sztori, és a lezárás sem volt borzalmas. (Az utolsó fejezetet leszámítva, arra nem tudom, mi szükség volt.)

Mark Haddon: The Curious Incident of the Dog in the Night-time - Nagyon ritkán mondom könyvekre, hogy ezt mindenkinek el kéne olvasnia. Na ezt mindenkinek el kéne olvasnia.

Arthur Golden: Memoirs of a Geisha - Már a Hosseinivel is az volt szerintem a bajom, hogy nagyon érezhetően a női közönségnek írták férfiak, ebből meg egyenesen üvöltött. De legalább nem az a fajta, aki teljesen hülyének néz :) Nem volt benne fölösleges, csöpögős romantika (plusz pont), viszont olyan túlzottan hihetőre sem sikerült (mínusz pont, ha már memoárként tálaljuk). Rossz mondjuk nem volt, de azért sokat nem veszít az ember, ha sose kerül a kezébe. 1001 könyves listák ide vagy oda.

Andy Weir: Project Hail Mary - Ezt az embert én nem tartom kifejezetten jó írónak, igazából nem tudom, mit vártam ettől a könyvtől, vagy hogy miért vettem a kezembe. A kis alien haver cuki volt benne, amúgy azért nem az év sci-fije, pedig szokás dicsérni.

Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje - Nagyon finn, nagyon sarkvidéki (fun fact: pont azon a szélességi körön játszódik, ahol élek), nagyon vicces kis abszurdum. Kicsit olyan, mint egy népmese, csak nem a legkisebb királyfiról, hanem egy bűnöző és egy alkoholista őrnagy kapcsolatáról szól a finn vadonban, ahol mindenféle váratlan és fura dolog történik velük. Fogok még a szerzőtől olvasni.

Octavia E. Butler: Xenogenesis trilogy - Így kell sci-fit írni. Apokalipszis, fura földönkívüli lények, hiteles emberi karakterek, jól felépített világ, értelmes, komoly, intelligens, váratlan sztori, de sosem wtf. Még csak pár órája tettem le, de már hiányoznak.

2023-as lista

[lilcantina]

Történetek a falon,

amikor Papa egy veszprémi presszóban az itallapra festett festményt küldött haza Mamának, és ahogy elnézem, most is egy vendéglátóipari egység van azon a sarkon, bár a fenyők kicsit benőtték a kilátást. Mindenesetre meg kellett kérnem Papát, hogy nézze meg mi az üzenet a hátán, mert az utolsó szót nehezen tudtam értelmezni.

Mint kiderült, az "Egészségedre Süni!" tényleg az aminek látszik, és Mamát hívta Süninek, "mert tudod, olyan bökős tudott néha lenni" :) Tudom, hogy tudott, és azt is tudom, hogy az én bökősségem és szúrósságom is egyrészt tőle jön, és őszintén nem tudom bánni.

És bár a google meglehetős torzít, de eltéveszthetetlen a dolog, és imádom. És a képet soha nem fogom bekeretezni, hogy bármikor megnézegethessem, és arra gondolhassak, hogy volt egyszer egy Mama, aki néha ugyan szúrós volt már fiatalon is, de mégis annyira szerethető volt. És tudom, hogy Papa ha tehetné, még most is küldene neki festményeket, árlapokat, faragványokat, levelet, faxot, sms-t, füstjelet vagy bármit, amin innen elérheti őt.

És én is.

[imafraidmyself]

Semmi szerethető nincs bennem

[paleobiogeografia]

2024 könyvekben

Ígértem, hogy írok egy kis ajánlót/véleményt az idén olvasott könyveimről. 17 sikerült a végére, a 18. még olvasás alatt van, de hát mire való a karácsonyi szünet. Főleg horror, fantasy és sci-fi volt a fő csapásirány. A listát berakom ide, a részleteket meg a vágás alá:

Védtelen halandók (Themis-akták III.)

Terry Pratchett - Korongvilág könyvek (Mort, A kaszás, Gördülő kövek)

Jeff Vandermeer - Déli végek trilógia (Expedíció, Kontroll, Fantomfény)

Chuck Tingle - Camp Damascus

Veres Attila - A valóság helyreállítása

Tamsyn Muir - Nona a kilencedik (Locked Tomb III.)

Naomi Novik - Arany enklávék (Scholomancia III.)

Matt Ruff - Lovecraft földjén

Rusvai Mónika - Kígyók országa

M. L. Rio - Mintha gonoszok volnánk

Bram Stoker - Drakula

Philip K. Dick - Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?

Rafal Kosik - Nem_véletlen

Egyebek

Védtelen halandók (Themis-akták III.)

Ezt a sorozatot még 2023-ban kezdtem el olvasni, nagyon tetszett a stílusa, hogy jelentések, interjúátiratok és hasonlók formájában írja le az író a történetet. Az első két könyv teljesen rendben is volt, de ennél a harmadiknál úgy éreztem, hogy nagyon összecsapott lett, és csak valahogy be lett fejezve. Nem volt rossz, maga a trilógia amúgy szimpi volt, csak ennél a harmadik résznél valahogy elfogyott a szufla.

Terry Pratchett - Korongvilág könyvek (Mort, A kaszás, Gördülő kövek)

Imádom a korongvilágot, az összes zseniálisan szerencsétlen szereplőjével együtt, folyamatosan fogyasztom őket ebookban. Idén érkeztem oda, hogy akkor a Halál könyveket elkezdem. Imádtam őket, pusztítóak a poénok benne, főleg ha az angol eredetivel is összehasonlítom őket. A Halál nagyon szerethető karakter, a maga összes logikátlan logikájával és törekvésével arra, hogy minél inkább megértse az embereket. A Vadkanapó még folyamatban van épp, eddig ez is jó, de szerintem a vége jövőre csúszik át.

Jeff Vandermeer - Déli végek trilógia (Expedíció, Kontroll, Fantomfény)

Diplomámra kaptam meg a trilógia maradék két részét, ráadásul abban az Agave kiadós kiadásban, ami nagyon tetszett (az Eric Nyquist-féle grafikákkal). Szeretem a tudományosabb jellegű sci-fiket, és a horrort, úgyhogy ez a lovecrafti öko-horror minden szempontból kielégítő volt. Érdekes koncepciókat jártak körül a könyvek, Vandermeer egy zseni ebből a szempontból, és azért nagyon érezni lehetett, hogy ő is hasonló munkakörökben dolgozott. Nem hiába olyan népszerű itt a tumblin

Chuck Tingle - Camp Damascus

Az elborult erotikus regények koronázatlan királyának első komolyabb regénye egy nagyon erős horrorr lett. Van benne minden, az autista főszereplőtől elkezdve a keresztény szektán át a démonokig minden. Utóbbi kettő közül nem tudom, hogy melyik a parább néha. Valódi 10/10, alig tudtam volna letenni, ha nem a telómon olvasom ebookban.

Veres Attila - A valóság helyreállítása

Veres Attila harmadik kötete is a szokásosan magas színvonalat hozza a horror/weird novelláival. A másodikkal ellentétben ezek a történetek egy közös laza keretben vannak és összefüggenek, viszont ezt csak a végére értjük/látjuk meg igazán. A jó kis novelláskötetek mindig segítenek visszarázni az olvasásba, ez is tök jó volt erre, szívesen ajánlom bárkinek

Tamsyn Muir - Nona a kilencedik (Locked Tomb III.)

Őszinte leszek, a Locked Tomb könyvek mindig olyanok voltak, hogy nagyon nehezen kezdem el olvasni őket, nehezen tudom egy kicsit a történetet követni, úgyhogy van, hogy nagyobb szüneteket kell benne tartanom, de mindig kattan valami egyszercsak, és onnantól alig bírom letenni. Megint az volt az érzésem, hogy nem teljesen értem, hogy mi folyik a sztoriban, de elengedtem, gondoltam hadd vigyen a flow, majd kiderül minden. Így is lett, tök jó könyv ez is, várom már a negyediket nagyon.

Naomi Novik - Arany enklávék (Scholomancia III.)

Ez is egy harmadik kötete egy trilógiának. A könyv első két részét még '23-ban olvastam, szinte átszáguldottam rajtuk. [2024 úgy látszik, hogy a harmadik kötetek éve volt] Nagyon tetszett a sorozatban a "varázslóiskola, de a Roxfort aktívan meg akar ölni"-sztorivonal, ahonnan a harmadik kötetre ki is szabadulnak a tanulóink, és itt a könyv első fele olyan érdektelenségbe fulladt, hogy le is tettem, nem bírtam tovább olvasni. Idén újra felvettem, megpróbáltam onnan folytatni, ahol abbahagytam. Van az a mém ahol a gyémántok előtt épp visszafordul a bányász. Na pont ilyen érzés volt, zsenijó volt a maradéka a könyvnek, megmentette a trilógiát. Tényleg váratlan fordulatokkal teli az egész sorozat, szerethető karakterekkel. Imádom, hogy főhősnőnk mennyire overpowered seggfej. Ajánlom, és ne csináljátok azt mint én, olvassátok rögtön végig.

Matt Ruff - Lovecraft földjén

A sorozat miatt szerettem volna elolvasni a könyvet is. Az amerikai feketék elleni rendszerszintű erőszak és elnyomás keveredik a misztikummal és horrorral a könyvben. Nem annyira hatás-és látványvadász mint a sorozat, leginkább megint lazán összefüggő novellákról beszélhetünk mint fejezetekről, mindig egy fókuszkarakterrel akinek a sztorijában a többiek felbukkannak. A végére itt is összefutnak a szálak és egy nagy fináléban zárja le a sztorit a könyv.

Rusvai Mónika - Kígyók országa

Nem hiába kapott a Kígyók országa Zsoldos-díjat. Két időszálon futó sztorin keresztül ismerhetjük meg két nő sztoriját. Nagyon sok eredeti és újító jellegű fantasztikus mégis ismerősen "magyaros" elem van a történetben, nagyon nagyon tetszett az egész kötet.

M. L. Rio - Mintha gonoszok volnánk

A Titkos történet mellett ezt tartják a "Dark Academia" esztétika másik sarokkövének. Érdekes volt, meg szórakoztató, de a recept ugyanaz: megint az egyetemisták egy bűntény elkövetéséig bolondultak bele tanulmányaikba. Biztos jobban élveztem volna, ha több Shakespeare-t olvasok, de így se volt rossz sztori.

Bram Stoker - Drakula

A Dracula Daily miatt nagyjából olvastam és követtem a mémeken keresztül a történetet, de azért az eredeti formájában és magyarul is szerettem volna elolvasni. Elképesztően zseniális könyv, sokkal jobban élveztem mint azt gondoltam. A karakterek szuperek, okosak, szeretik egymást és ezzel győzik le Drakulát. Drakulában pedig imádtam, hogy amellett hogy egy veszedelmes és rémisztő ellenfél egy kis csicska nyomi is.

Philip K. Dick - Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?

A korai cyberpunk irodalom egyik előfutára, a műfaj egyik meghatározó kötete, aminél a film sokkal élvezetesebb volt. A könyv valahogy még vontatottabb mint a film, de legalább a belső gondolatok kicsit jobban ki vannak fejtve. Ennek ellenére tetszett, hogy látni hogy honnan alapoz meg bizonyos elemeket, amik a későbbi történetekben gyakran felbukkannak. A végén három irodalmi esszé segít a könyvet mélyebben megérténi. Ezek közül kettő valóban jó elemzés, a harmadikat viszont leginkább szellemi maszturbációként tudom jellemezni.

Rafal Kosik - Nem_véletlen

Ha már cyberpunk, akkor legyen kövér. Ez a könyv a Cyberpunk 2077 világában játszódik, egy tipikus heist-sztori. Annak ellenére, hogy a sztoriban nagyjából pipálgatni lehet a tipikus hozzávalókat egy ilyen történethez, nagyon tetszett, hogy maga az írás nagyokn dinamikus volt, mintha csak egy filmet/sorozatot néznék. Nem véletlen (haha), mert az író többek között a Cyberpunk Edgerunners sorozat egyik forgatókönyvírója is.

Egyebek

Most olvasok a Neuromancert William Gibsontól, elkapott a cyberpunk vibe, meg a játékot is megkaptam karácsonyra, úgyhogy meg is marad még egy darabig. Véleményt majd csak a végén mondok róla, de eddig tetszik. Emellett a szakdogához és a záróvizsgára készüléshez elég sokat szakirodalmaztam, olvastam tankönyveket. Meg az új munkahelyem két minőségbiztosítási kézikönyvét is el kellett olvasnom. Összességében jó év volt olvasásélmények tekintetében.

[kinlodok]

Mindent megtettem ezért a fiúért, hogy az élete könnyebb legyen, lássa, hogy szerethető, hogy biztonságban van, mégis azt választotta, aki bántja. Ennyit a barátságunkról, nekem nincs szükségem többet ilyen faszszopóra.

[miattaderimeg]

Kérlek tudd, szerethető vagy!

[csacskamacskamocska]

A pillanatkép

Megint Sam Vaknint hallgatok, és teljesen más élményeket ad, mint korábban, amikor azt kutattam, hogy hogyan lehet meggyógyítani egy narcisztikust, szeretettel, kitartással. (ő amúgy diagnosztizált narcisztikus, aki előadásokat tart és terápiát vezet narcisztikusoknak és áldozatoknak. Különleges dolog ez, hogy megpróbálja az embereket bevezetni egy narcisztikus agyába, miközben egyértelműen felvállalja, hogy lenéz minket. Minden pillanatba érzem, hogy miért lehet beleszeretni egy ilyen szörnyetegbe. A hideg racionalizmus mellett a kreativitás és a mentális dominancia annyira, de annyira manipulatív, hogy elképesztő) Nade a lényeg, az új infó amit kiszedtem a dologból (ez egy 3,5 órás előadás, és csak ilyen 20 perceket tudok meghallgatni), szóval a pillanatkép. A narcisztikus agyában te egy pillanatkép vagy. Az a kép amit akkor alakított ki, amikor megismert, beszkennelt, feltérképezett. Soha nem követi azt, hogy te közben változol, alakulsz, érnek hatások, gyarapodsz, veszteségeket élsz meg, ezek hatásai befolyásolnak, megváltoztatnak, tanulsz, élő vagy, dinamikus vagy. Mindig arra fog reagálni, amit a megismeréskor gondolt rólad. Ezért is lesz/van/volt sokszor olyan érzésed, mintha nem is látna téged, nem rád reagálna. Valóban nem lát. De nem is érdekli, hogy lásson. Te pedig sosem fogsz kitöri abból a képből. Sőt, mindent megtesz azért, hogy ha változnál, visszaváltozz azzá, akinek megismert. Azt ugyanis tudta kezelni, uralni, befolyásolni, hiszen azért választott téged.

Normálisan, azt hiszem, van egy első benyomásunk. Bár ez előítéletek halmazából áll, de a célja, hogy megvédjen minket. Sok negatív jellel valószínűleg kerülni fogjuk a másik embert. De vannak jelek, amik versengésre ösztönöznek, van ami rejtett motivációkat aktivál. És vannak amik vonzalmat ébresztenek. Vagy bizalmat. Az ellenszenvek sokszor rejtett érzelmekből adódnak. Ám az ember, normálisan, belátja a tévedéseit vagy felismeri az idegenkedési okát. És képes rá, hogy felülírja. Illetve folyamatában látja a szerettei életét, a változásukat. Én pl anyám szerint nem tudok bánni a pénzzel. Ezt nem tudtam felülírni ezer év alatt se, amikor egyedül eltartottam két gyereket, az alacsony fizetésem ellenére volt többhavi tartalékunk, mindent megvettem amire szükség volt, azt hiszem igazán jól gazdálkodtam a pénzzel. De rendre kibukott, hogy szerinte én nem jól gazdálkodom. Nyilván volt az életemnek ilyen szakasza, nekem is bele kellett tanulnom, de benne ez meggyőződés volt, amit nem tudtam felülírni. De volt más ilyen is. A gyerekkoromból egyetlen motívumot idézett fel mindig, hogy egyszer napokig nem szóltam hozzá. (Amikor kamasz voltam!) De semmi olyan nem létezett, hogy én milyen cuki kisgyerek voltam, hogy imádta amikor ez meg az történt, milyen jó és szerethető voltam (és vagyok). Csak egy dolog volt az EGÉSZ gyerekkorom emléke, hogy egyszer 3 napig nem szóltam hozzá.

Így aztán, azoknak sem volt emléke és értéke amiket tettem érte, amik a szeretetemet és odaadásomat mutatták. Nem vett róluk tudomást. ÉN az voltam, aki nem szól hozzá 3 napig és nem tud bánni a pénzzel.

Nade, el kellett azon is gondolkodom, hogy én követem-e a szeretteim változásait vagy mennyire vagyok beleragadva valami múltba, valami képbe, ami már nem igaz, amit kinőttek, felülírtak. Mondhatjuk, hogy alapjában nem változnak az emberek. Talán az extrovertáltak nem lesznek introvertáltak, a lassúak nem gyorsulnak fel, de ők is megtanulnak technikákat, készséggé válhatnak dolgok. Nagy tragédiák úgy összetörhetnek valakit, hogy teljesen megváltozik. És mi, a szemlélők is változunk. Elvárások, prioritások, érzékenységek változnak, tapasztalatok, önreflexió, terápia lehet hatással.

Uh, a pillanatképből kitörni vágyás rengeteg, rengeteg energiát emészt fel. Teljesen feleslegesen.

[banatostenger]

Attól félek, hogy egyszer már nem lehetek szerethető….

[emlekeimkonyvtara]

Ma lesz az utolsó.

Elbaszott vagyok, és gyenge. Egy védtelen dög. Egy keserű méreg. Tisztátalan gondolat. Nem vagyok én senki. Egész életemben csak elutasítást kaptam, megtanultam már korán hogy ha nagyobbat hazudok hát majd jobban szeretnek. Csak ez otthon nem ment. Otthon nem kaptam figyelmet. Az egész családom egy ótvar. Egyik rosszabb mint a másik. Nincs már otthon melege, sem családi fészek. Elvesztettem mindent már általánosban. Nem volt senkim. Egyedül maradtam. A gimnázium sem telt másképp. Magányos voltam, inkább elbújtam mint beszélgetni keljen. Mindig magányos voltam. Az iskol��ban, otthon. Kapaszkodtam egy több száz kilométerre lévő lányba aki össze vissza kúrt mellettem, sosem volt hozzám jó. Jöttek a rossznál rosszabb visszautasítások a lányoktól, a saját személyiségem nem volt elég jó, így hazudtam. Hazudtam hogy kedveljenek. Hazudtam hogy szeressenek, mert aki vagyok az nem kellett senkinek.

Majd jött egy lány, aki végül igazán szeretett, de neki is hazudtam. Aztán megismerte azt akit senkinek sem engedtem. Kiderült a hazugságom és azóta minden csak rosszabb. Az igazi énemet nem tudja kezelni, szeretni úgy mint azt akit neki mutattam. Nem szerethető az igazi énem. Hiába kapaszkodok, be kell lássam én nem vagyok jó hatással a társadalomra. Gyáva vagyok, nem eszem, mint egy rossz drogos úgy nézek ki. Csúnya vagyok, a sok sírástól és ki alvatlanságtól eltorzult már az arcom. Nem szeretném feladni, nagyon szeretem őt. De annyira rossz hatással vagyok mindenkire. Feladom. Feladtam magam. Feladtam a magam helyrehozását. Nem vagy te, kiszeretsz belőlem, már undorodsz tőlem. De én bele halok a szeretetedre való éhezésbe, az érintésedre vágyakozva. Bele halok hogy nem érzem a csókjaid, nem érezlek, nem hallak az ágyamban. Magányos vagyok, összetört. Majd elvisz egy gyatra betegség, vagy a kóros soványság engem nem érdekel. Feladtam magam. Feladtam a küzdést magamért. 11 éve ezt teszem, és csak hatalmasakat estem. Bele törődöm abba hogy elbaszott vagyok. Abba hogy nem lesz normális emberi kapcsolatom.

[wannabebiker1]

Rockünnep Debrecenben

tegnap (szombaton) este. A Bikini, a Republic és az Edda lépett fel a Főnix Arénában, aminek 8500 fő a kapacitása, ami ez alkalommal olyan jó 60% körül lett kihasználva, azaz bőven volt üres hely még.

A Bikini kezdett, 17:56 perckor már a színpadon álltak, és egy nagyon rövid vokálének után már ott is állt D.Nagy Lajos és a jól ismert hangján énekelte az ismert és kevésbé ismert számaikat. Összességében hozták a kötelezőt, Lajoson már látszik a kor, ahogy Német Alajoson is, de a hangzásvilág a megszokott, a szólógitáros Lukács Tamás nagyszerű tehetség, a két háttérénekes lány üde színfolt, bár a mozgásuk nem mindig követte az ütemet. A Bikini koncert végére a tömeg hangulatba jött, annak ellenére hogy sok ismert számukat le sem játszották, ezért érthetetlen, hogy miért következett ez után egy jó félórás szerelés, ami alatt ráadásul valami teljesen más stílusú zene szólt. Közvetlen a Republic előtt pl Tupactól a California love, ami teljesen más hangulatba ringatta az embert.

Na ebbe a hangulatba érkezett meg a Republic. Lelövöm a poént, számomra értékelhetetlen teljesítményt nyújtottak, fél óra után 5 percenként néztem az órát. Én most láttam-hallottam őket Cipő nélkül először. Nagyon nehéz lehet egy olyan vezéralak elvesztését pótolni egy együttesben, aki alapvetően meghatározza az egész együttest, és hát ezt nem is sikerült megugrani a Boros Csaba által vezérelt csapatnak. Pedig mindent megpróbáltak, komoly színpadi show, a legtöbb tagból álló zenekar, a régi Republicos hangzásvilág, de nem működött. Boros Csaba egyszerűen túl sok volt, túl hangos, az éneklés helyett egyfolytában a közönséget próbálta mozgatni, énekeltetni, ráadásul olyan szinten, jobb oldal -bal oldal-közép, hogy azt vártam mikor kell név szerint felállva énekelni nekem is. Cipőre többször is próbáltak emlékezni, de valódi emlékezés helyett olcsó marketingfogás volt csak, az új számaik engem egyáltalán nem mozgattak meg, de az igazi mélypont egy 3 perces bevezető után a Micimackó volt, Republikos stílusban. Egyszerűen értelmezhetetlen volt abban a környezetben, innentől engem teljesen elvesztettek, megkönnyebbülés volt, amikor eltűntek a színpadról.

Újabb fél óra üresjárat következett amíg szerelt az Edda. Őket nagyon vártam, nagyon szeretem a számaikat, a mai napig aktívan hallgatom. Pataky minden koncertjén elmondja, hogy Magyarország 4 legjobb zenésze játszik a zenekarban, ami igaz is, tényleg ők a legjobb rockzenészek. Pataky 73 évesen is energikus mozgással ugrott a színpadra, de már nagyon látszik rajta, hogy fárad. Az éneklésben a fia segíti már régóta, akinek elég mostoha szerep jutott, most sem mutatta be, csak ott volt, amikor kellett, egyébként meg nem volt a színpadon. Az Eddának olyan életműve van, hogy az 5órásra nyúlt estét simán végigtolhatták volna egyedül, dalismétlés nélkül, ezért is kár, hogy az ő 90 percükből Pataky kb 15percet "átöltözött", ez idő alatt a 4 zenész, ontotta magából ami bennük volt. Annak ellenére, hogy ez egy ilyen ún. örömzenélés volt, egész élvezhető volt, jobb híján, bár az utolsó pár percben csak a dobos püfölt mindent ami előtte volt, annak már nem sok köze volt a zenéhez. Szerencsére visszajött Pataky fekete helyett fehér ingben, és ment tovább a koncert, a végén egy jó 10 perces monológgal a békéről, meg a szakállas nőkről, stb. Kb, mint amikor a hófehér tangabugyi féknyomos, olyan csalódás volt számomra, én szórakozni mentem oda, nem propagandát hallgatni, azt hallok eleget, ha akarom ha nem. Régóta tudható, hogy Pataky meghülyült, most újra bizonyította ezt, odaszart a fehér abroszra megint.

Szerintem nekem ez volt az utolsó, hogy fizettem azért hogy láthassam őket.

Összességében a Bikini volt a legközelebb ahhoz amit én vártam a maga szerethető egyszerűségében, a Republic végleg leírta magát nálam, az Eddának meg majd hallgatom a régi lemezeit Patakyt meg előben hanyagolom ezen túl.

[ne-engedj-el-soha]

Emlékszel még, ki voltál az elején? hogy mit akartál? hiányzik a régi éned, aki törődött velem,van bennem egyáltalán bármi szerethető számodra?

[egy-lany-blogja]

Nem elhinned, tudnod kell, hogy erős vagy. Erősebb bárkinél. Nem elhinned, tudnod kell, mindent kibírsz. Hozzon ez élet bármit, ki fogod bírni. Nem elhinned, tudnod kell, hogy az út, amin jársz, a tiéd. Akadályokkal van tele, és bizony bele is sétálsz majd jó néhányba, de Tiéd az út, vezessen bárhová. Nem elhinned, tudnod kell, hogy értékes vagy. A piszok, ami rajtad van, csak az idő rakta rád, de alatta ragyogsz, minden elmúlt nappal egyre fényesebben. Nem elhinned, tudnod kell, hogy a rossz után a jó érkezik, hiszen ilyen ez a körforgás. Nem elhinned, tudnod kell, hogy szerethető vagy, megalkuvások és játszmák nélkül, mert egyedi vagy és a világ kevesebb lenne nélküled. Nem elhinned, tudnod kell, hogy nem vagy véletlen. Az életnek, a sorsnak, a mai napnak és a holnapnak terve és szüksége van rád! (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[agyeszbugyesz]

Bemutatkoznék, de legalább írok pár sort, hátha érdekel valakit. Nem hiszem,hogy ez itt szokás lenne, de nem érdekel.

Még vagy 10 éve találtam rátok, azóta olvasgattalak benneteket és olyan volt ez, mint egy érdemes társaságot kihallgatni, amihez jó lenne tartozni. Posztolni persze most olyan, mint a fióknak fényképezni. Azt csináltam egy jó ideig. Eleinte, a húszas éveim elején, úgy gondoltam én majd fotóművész leszek, aztán rájöttem, hogy ahhoz társaság kell, aki meglátja a mondanivalót a képek mögött. Meg természetesen az a művész, aki tisztában van vele. Én eddig sosem jutottam el, bár azzal tisztában vagyok, hogy nagyon jó szemem van hozzá.

Most itt 44 éves tiniként, frissen elválva, szülők nélkül, olyan mintha megint 20 éves lennék, csak kicsit megváltoztam volna. Baromira hiányzik valami, tele vagyok lehetőségekkel és még nem tudom merre tovább, csak sejtem, hogy a fotózással kell foglalkoznom. Fényképeztem már mindent, egyedül profi tárgyfotót nem, a riportot szeretem legjobban. Ha 20 évvel előbb születek, az igazi kánaán lett volna.. . Sok napilap, tele fotórovattal. Van egy 8 éves lányom és felváltva neveljük. Azt mondta az ügyvéd, hogy etalon válás volt a miénk, mindenkinek ilyet kíván. Köszi. Most megint rágyújtottam. Mindegy, legalább csak hetente néha . Most jól esik. Fura így negyvenesként egyedül lenni. Mindenki vagy görcsösen hajszol valami kapcsolatot, vagy a családdal van és nem ér rá. Sok barátom van én legszívesebben velük lennék. Szobrász, grafikus, exalkoholista bölcsész, nagycsaládos asztalos. Mindenki távolabb. Idővel el fogok kezdeni megint fényképezni, nem a mobillal, hanem a nagy géppel, aztán feltolom ide, a fiók helyett. Meg persze ebből kéne élnem végre, eldobni a kételyeket, ha már értek hozzá. Mindenki más. Mindannyian. /Most töltök egy whiskey-t/ Nem iszok rendszeresen, mert egyrészt nincs igényem rá, másrészt édesapám alkoholista volt és a legcsúnyábban távozott, amit el lehet képzelni. Azt majd lehet elmesélem. Bátyám miatt tartom a piát akivel rendszeresen meglátogatjuk egymást. Múltkor mondták a játszótéren, hogy jó apuka vagyok, büszke voltam rá. Megérdemli a lányom. Szóval megint útkeresés. Egy Seneca idézettel búcsúzott tőlem általános iskolában az osztályfőnök: "Szenvedéseink egyik oka az, hogy mások példája után megyünk, nem értelmünk irányít bennünket, hanem a megszokást követjük." Bassza meg, de igaza volt. Mindig idomultam, benne voltam minden szarban és nem vágtam ösvényt magamnak. Mindegy. Megyek, mert holnap nyolcra megyek Eszterért a nagyihoz. Apósomék olyanok nekem, mintha a szüleim lennének. Tele hibával, szerethető emberek.

Jó éjt.

[pitypangosgitar]

Szerintem tökéletes főgonosz lennék. Egy olyan történet főgonosza ami kicsit mindenkié mégsem szól egyikőtökről sem. Az a főgonosz akiben nincs semmi szerethető és mindenki gyűlöli. Aki embertelenül, kíméletlenül utasít és kihasznál minden jószándékot. Aki érzelmek nélkül parancsot ad és a pontos végrehajtást várja el. “Azt kértem hogy öld meg. Nem azt hogy távolítsd el. Ha egy ilyen egyértelmű utasítást sem vagy képes pontosan követni, nem vagy hasznomra.” Megölni azt aki az utamba áll, eltávolítani akiben nem látok hasznot. Nem akarok tiszteletet. Nem akarok félelmet. Azt akarom, tudják, mindennek következménye van amit tesznek vagy nem tesznek. Ott lennék minden döntésben, minden ki nem mondott szóban. Minden vágyban és minden megvető pillantásban. Nem hatalmat akarok. Nem sajnálatot akarok. Azt akarom, tudják, mindenhol ott vagyok.