#szerethető

[dalszoveg-planet]

Mert Ő olyan fajta könyv, amit nem tudsz letenni Mintha Kleopátra egy kisvárosban nőtt volna fel És minden rossz fiú jó fiú lenne, ha lenne csak egy esélyük is szeretni őt És az igazat megvallva, néha azt kívánom, bárcsak én lennék Ő

Taylor Swift - When Emma Falls In Love (Taylor’s Version)

[egy-lany-blogja]

Elég jó vagy.

Elég csinos.

Elég okos.

Elég erős.

Elég bátor.

Elég szimpi.

Elég idős.

Elég magas.

Elég szép.

Elég kedves.

Elég előzékeny.

Elég vidám.

Elég felelősségtudó.

Elég kitartó.

Elég kötelességtudó.

Elég empatikus.

Elég tájékozott.

Elég magyar.

Elég szerethető.

Elég pozitív.

Elég érdekes.

Elég vagy.

Mert te TE vagy,

és aki TÉGED szeret,

annak ELÉG az,

aki vagy.

[lilcantina]

Történetek a falon,

amikor Papa egy veszprémi presszóban az itallapra festett festményt küldött haza Mamának, és ahogy elnézem, most is egy vendéglátóipari egység van azon a sarkon, bár a fenyők kicsit benőtték a kilátást. Mindenesetre meg kellett kérnem Papát, hogy nézze meg mi az üzenet a hátán, mert az utolsó szót nehezen tudtam értelmezni.

Mint kiderült, az "Egészségedre Süni!" tényleg az aminek látszik, és Mamát hívta Süninek, "mert tudod, olyan bökős tudott néha lenni" :) Tudom, hogy tudott, és azt is tudom, hogy az én bökősségem és szúrósságom is egyrészt tőle jön, és őszintén nem tudom bánni.

És bár a google meglehetős torzít, de eltéveszthetetlen a dolog, és imádom. És a képet soha nem fogom bekeretezni, hogy bármikor megnézegethessem, és arra gondolhassak, hogy volt egyszer egy Mama, aki néha ugyan szúrós volt már fiatalon is, de mégis annyira szerethető volt. És tudom, hogy Papa ha tehetné, még most is küldene neki festményeket, árlapokat, faragványokat, levelet, faxot, sms-t, füstjelet vagy bármit, amin innen elérheti őt.

És én is.

[imafraidmyself]

Semmi szerethető nincs bennem

[miattaderimeg]

Kérlek tudd, szerethető vagy!

[csacskamacskamocska]

A pillanatkép

Megint Sam Vaknint hallgatok, és teljesen más élményeket ad, mint korábban, amikor azt kutattam, hogy hogyan lehet meggyógyítani egy narcisztikust, szeretettel, kitartással. (ő amúgy diagnosztizált narcisztikus, aki előadásokat tart és terápiát vezet narcisztikusoknak és áldozatoknak. Különleges dolog ez, hogy megpróbálja az embereket bevezetni egy narcisztikus agyába, miközben egyértelműen felvállalja, hogy lenéz minket. Minden pillanatba érzem, hogy miért lehet beleszeretni egy ilyen szörnyetegbe. A hideg racionalizmus mellett a kreativitás és a mentális dominancia annyira, de annyira manipulatív, hogy elképesztő) Nade a lényeg, az új infó amit kiszedtem a dologból (ez egy 3,5 órás előadás, és csak ilyen 20 perceket tudok meghallgatni), szóval a pillanatkép. A narcisztikus agyában te egy pillanatkép vagy. Az a kép amit akkor alakított ki, amikor megismert, beszkennelt, feltérképezett. Soha nem követi azt, hogy te közben változol, alakulsz, érnek hatások, gyarapodsz, veszteségeket élsz meg, ezek hatásai befolyásolnak, megváltoztatnak, tanulsz, élő vagy, dinamikus vagy. Mindig arra fog reagálni, amit a megismeréskor gondolt rólad. Ezért is lesz/van/volt sokszor olyan érzésed, mintha nem is látna téged, nem rád reagálna. Valóban nem lát. De nem is érdekli, hogy lásson. Te pedig sosem fogsz kitöri abból a képből. Sőt, mindent megtesz azért, hogy ha változnál, visszaváltozz azzá, akinek megismert. Azt ugyanis tudta kezelni, uralni, befolyásolni, hiszen azért választott téged.

Normálisan, azt hiszem, van egy első benyomásunk. Bár ez előítéletek halmazából áll, de a célja, hogy megvédjen minket. Sok negatív jellel valószínűleg kerülni fogjuk a másik embert. De vannak jelek, amik versengésre ösztönöznek, van ami rejtett motivációkat aktivál. És vannak amik vonzalmat ébresztenek. Vagy bizalmat. Az ellenszenvek sokszor rejtett érzelmekből adódnak. Ám az ember, normálisan, belátja a tévedéseit vagy felismeri az idegenkedési okát. És képes rá, hogy felülírja. Illetve folyamatában látja a szerettei életét, a változásukat. Én pl anyám szerint nem tudok bánni a pénzzel. Ezt nem tudtam felülírni ezer év alatt se, amikor egyedül eltartottam két gyereket, az alacsony fizetésem ellenére volt többhavi tartalékunk, mindent megvettem amire szükség volt, azt hiszem igazán jól gazdálkodtam a pénzzel. De rendre kibukott, hogy szerinte én nem jól gazdálkodom. Nyilván volt az életemnek ilyen szakasza, nekem is bele kellett tanulnom, de benne ez meggyőződés volt, amit nem tudtam felülírni. De volt más ilyen is. A gyerekkoromból egyetlen motívumot idézett fel mindig, hogy egyszer napokig nem szóltam hozzá. (Amikor kamasz voltam!) De semmi olyan nem létezett, hogy én milyen cuki kisgyerek voltam, hogy imádta amikor ez meg az történt, milyen jó és szerethető voltam (és vagyok). Csak egy dolog volt az EGÉSZ gyerekkorom emléke, hogy egyszer 3 napig nem szóltam hozzá.

Így aztán, azoknak sem volt emléke és értéke amiket tettem érte, amik a szeretetemet és odaadásomat mutatták. Nem vett róluk tudomást. ÉN az voltam, aki nem szól hozzá 3 napig és nem tud bánni a pénzzel.

Nade, el kellett azon is gondolkodom, hogy én követem-e a szeretteim változásait vagy mennyire vagyok beleragadva valami múltba, valami képbe, ami már nem igaz, amit kinőttek, felülírtak. Mondhatjuk, hogy alapjában nem változnak az emberek. Talán az extrovertáltak nem lesznek introvertáltak, a lassúak nem gyorsulnak fel, de ők is megtanulnak technikákat, készséggé válhatnak dolgok. Nagy tragédiák úgy összetörhetnek valakit, hogy teljesen megváltozik. És mi, a szemlélők is változunk. Elvárások, prioritások, érzékenységek változnak, tapasztalatok, önreflexió, terápia lehet hatással.

Uh, a pillanatképből kitörni vágyás rengeteg, rengeteg energiát emészt fel. Teljesen feleslegesen.

[banatostenger]

Attól félek, hogy egyszer már nem lehetek szerethető….

[emlekeimkonyvtara]

Ma lesz az utolsó.

Elbaszott vagyok, és gyenge. Egy védtelen dög. Egy keserű méreg. Tisztátalan gondolat. Nem vagyok én senki. Egész életemben csak elutasítást kaptam, megtanultam már korán hogy ha nagyobbat hazudok hát majd jobban szeretnek. Csak ez otthon nem ment. Otthon nem kaptam figyelmet. Az egész családom egy ótvar. Egyik rosszabb mint a másik. Nincs már otthon melege, sem családi fészek. Elvesztettem mindent már általánosban. Nem volt senkim. Egyedül maradtam. A gimnázium sem telt másképp. Magányos voltam, inkább elbújtam mint beszélgetni keljen. Mindig magányos voltam. Az iskolában, otthon. Kapaszkodtam egy több száz kilométerre lévő lányba aki össze vissza kúrt mellettem, sosem volt hozzám jó. Jöttek a rossznál rosszabb visszautasítások a lányoktól, a saját személyiségem nem volt elég jó, így hazudtam. Hazudtam hogy kedveljenek. Hazudtam hogy szeressenek, mert aki vagyok az nem kellett senkinek.

Majd jött egy lány, aki végül igazán szeretett, de neki is hazudtam. Aztán megismerte azt akit senkinek sem engedtem. Kiderült a hazugságom és azóta minden csak rosszabb. Az igazi énemet nem tudja kezelni, szeretni úgy mint azt akit neki mutattam. Nem szerethető az igazi énem. Hiába kapaszkodok, be kell lássam én nem vagyok jó hatással a társadalomra. Gyáva vagyok, nem eszem, mint egy rossz drogos úgy nézek ki. Csúnya vagyok, a sok sírástól és ki alvatlanságtól eltorzult már az arcom. Nem szeretném feladni, nagyon szeretem őt. De annyira rossz hatással vagyok mindenkire. Feladom. Feladtam magam. Feladtam a magam helyrehozását. Nem vagy te, kiszeretsz belőlem, már undorodsz tőlem. De én bele halok a szeretetedre való éhezésbe, az érintésedre vágyakozva. Bele halok hogy nem érzem a csókjaid, nem érezlek, nem hallak az ágyamban. Magányos vagyok, összetört. Majd elvisz egy gyatra betegség, vagy a kóros soványság engem nem érdekel. Feladtam magam. Feladtam a küzdést magamért. 11 éve ezt teszem, és csak hatalmasakat estem. Bele törődöm abba hogy elbaszott vagyok. Abba hogy nem lesz normális emberi kapcsolatom.

[wannabebiker1]

Rockünnep Debrecenben

tegnap (szombaton) este. A Bikini, a Republic és az Edda lépett fel a Főnix Arénában, aminek 8500 fő a kapacitása, ami ez alkalommal olyan jó 60% körül lett kihasználva, azaz bőven volt üres hely még.

A Bikini kezdett, 17:56 perckor már a színpadon álltak, és egy nagyon rövid vokálének után már ott is állt D.Nagy Lajos és a jól ismert hangján énekelte az ismert és kevésbé ismert számaikat. Összességében hozták a kötelezőt, Lajoson már látszik a kor, ahogy Német Alajoson is, de a hangzásvilág a megszokott, a szólógitáros Lukács Tamás nagyszerű tehetség, a két háttérénekes lány üde színfolt, bár a mozgásuk nem mindig követte az ütemet. A Bikini koncert végére a tömeg hangulatba jött, annak ellenére hogy sok ismert számukat le sem játszották, ezért érthetetlen, hogy miért következett ez után egy jó félórás szerelés, ami alatt ráadásul valami teljesen más stílusú zene szólt. Közvetlen a Republic előtt pl Tupactól a California love, ami teljesen más hangulatba ringatta az embert.

Na ebbe a hangulatba érkezett meg a Republic. Lelövöm a poént, számomra értékelhetetlen teljesítményt nyújtottak, fél óra után 5 percenként néztem az órát. Én most láttam-hallottam őket Cipő nélkül először. Nagyon nehéz lehet egy olyan vezéralak elvesztését pótolni egy együttesben, aki alapvetően meghatározza az egész együttest, és hát ezt nem is sikerült megugrani a Boros Csaba által vezérelt csapatnak. Pedig mindent megpróbáltak, komoly színpadi show, a legtöbb tagból álló zenekar, a régi Republicos hangzásvilág, de nem működött. Boros Csaba egyszerűen túl sok volt, túl hangos, az éneklés helyett egyfolytában a közönséget próbálta mozgatni, énekeltetni, ráadásul olyan szinten, jobb oldal -bal oldal-közép, hogy azt vártam mikor kell név szerint felállva énekelni nekem is. Cipőre többször is próbáltak emlékezni, de valódi emlékezés helyett olcsó marketingfogás volt csak, az új számaik engem egyáltalán nem mozgattak meg, de az igazi mélypont egy 3 perces bevezető után a Micimackó volt, Republikos stílusban. Egyszerűen értelmezhetetlen volt abban a környezetben, innentől engem teljesen elvesztettek, megkönnyebbülés volt, amikor eltűntek a színpadról.

Újabb fél óra üresjárat következett amíg szerelt az Edda. Őket nagyon vártam, nagyon szeretem a számaikat, a mai napig aktívan hallgatom. Pataky minden koncertjén elmondja, hogy Magyarország 4 legjobb zenésze játszik a zenekarban, ami igaz is, tényleg ők a legjobb rockzenészek. Pataky 73 évesen is energikus mozgással ugrott a színpadra, de már nagyon látszik rajta, hogy fárad. Az éneklésben a fia segíti már régóta, akinek elég mostoha szerep jutott, most sem mutatta be, csak ott volt, amikor kellett, egyébként meg nem volt a színpadon. Az Eddának olyan életműve van, hogy az 5órásra nyúlt estét simán végigtolhatták volna egyedül, dalismétlés nélkül, ezért is kár, hogy az ő 90 percükből Pataky kb 15percet "átöltözött", ez idő alatt a 4 zenész, ontotta magából ami bennük volt. Annak ellenére, hogy ez egy ilyen ún. örömzenélés volt, egész élvezhető volt, jobb híján, bár az utolsó pár percben csak a dobos püfölt mindent ami előtte volt, annak már nem sok köze volt a zenéhez. Szerencsére visszajött Pataky fekete helyett fehér ingben, és ment tovább a koncert, a végén egy jó 10 perces monológgal a békéről, meg a szakállas nőkről, stb. Kb, mint amikor a hófehér tangabugyi féknyomos, olyan csalódás volt számomra, én szórakozni mentem oda, nem propagandát hallgatni, azt hallok eleget, ha akarom ha nem. Régóta tudható, hogy Pataky meghülyült, most újra bizonyította ezt, odaszart a fehér abroszra megint.

Szerintem nekem ez volt az utolsó, hogy fizettem azért hogy láthassam őket.

Összességében a Bikini volt a legközelebb ahhoz amit én vártam a maga szerethető egyszerűségében, a Republic végleg leírta magát nálam, az Eddának meg majd hallgatom a régi lemezeit Patakyt meg előben hanyagolom ezen túl.

[ne-engedj-el-soha]

Emlékszel még, ki voltál az elején? hogy mit akartál? hiányzik a régi éned, aki törődött velem,van bennem egyáltalán bármi szerethető számodra?

[agyeszbugyesz]

Bemutatkoznék, de legalább írok pár sort, hátha érdekel valakit. Nem hiszem,hogy ez itt szokás lenne, de nem érdekel.

Még vagy 10 éve találtam rátok, azóta olvasgattalak benneteket és olyan volt ez, mint egy érdemes társaságot kihallgatni, amihez jó lenne tartozni. Posztolni persze most olyan, mint a fióknak fényképezni. Azt csináltam egy jó ideig. Eleinte, a húszas éveim elején, úgy gondoltam én majd fotóművész leszek, aztán rájöttem, hogy ahhoz társaság kell, aki meglátja a mondanivalót a képek mögött. Meg természetesen az a művész, aki tisztában van vele. Én eddig sosem jutottam el, bár azzal tisztában vagyok, hogy nagyon jó szemem van hozzá.

Most itt 44 éves tiniként, frissen elválva, szülők nélkül, olyan mintha megint 20 éves lennék, csak kicsit megváltoztam volna. Baromira hiányzik valami, tele vagyok lehetőségekkel és még nem tudom merre tovább, csak sejtem, hogy a fotózással kell foglalkoznom. Fényképeztem már mindent, egyedül profi tárgyfotót nem, a riportot szeretem legjobban. Ha 20 évvel előbb születek, az igazi kánaán lett volna.. . Sok napilap, tele fotórovattal. Van egy 8 éves lányom és felváltva neveljük. Azt mondta az ügyvéd, hogy etalon válás volt a miénk, mindenkinek ilyet kíván. Köszi. Most megint rágyújtottam. Mindegy, legalább csak hetente néha . Most jól esik. Fura így negyvenesként egyedül lenni. Mindenki vagy görcsösen hajszol valami kapcsolatot, vagy a családdal van és nem ér rá. Sok barátom van én legszívesebben velük lennék. Szobrász, grafikus, exalkoholista bölcsész, nagycsaládos asztalos. Mindenki távolabb. Idővel el fogok kezdeni megint fényképezni, nem a mobillal, hanem a nagy géppel, aztán feltolom ide, a fiók helyett. Meg persze ebből kéne élnem végre, eldobni a kételyeket, ha már értek hozzá. Mindenki más. Mindannyian. /Most töltök egy whiskey-t/ Nem iszok rendszeresen, mert egyrészt nincs igényem rá, másrészt édesapám alkoholista volt és a legcsúnyábban távozott, amit el lehet képzelni. Azt majd lehet elmesélem. Bátyám miatt tartom a piát akivel rendszeresen meglátogatjuk egymást. Múltkor mondták a játszótéren, hogy jó apuka vagyok, büszke voltam rá. Megérdemli a lányom. Szóval megint útkeresés. Egy Seneca idézettel búcsúzott tőlem általános iskolában az osztályfőnök: "Szenvedéseink egyik oka az, hogy mások példája után megyünk, nem értelmünk irányít bennünket, hanem a megszokást követjük." Bassza meg, de igaza volt. Mindig idomultam, benne voltam minden szarban és nem vágtam ösvényt magamnak. Mindegy. Megyek, mert holnap nyolcra megyek Eszterért a nagyihoz. Apósomék olyanok nekem, mintha a szüleim lennének. Tele hibával, szerethető emberek.

Jó éjt.

[egy-lany-blogja]

Nem elhinned, tudnod kell, hogy erős vagy. Erősebb bárkinél. Nem elhinned, tudnod kell, mindent kibírsz. Hozzon ez élet bármit, ki fogod bírni. Nem elhinned, tudnod kell, hogy az út, amin jársz, a tiéd. Akadályokkal van tele, és bizony bele is sétálsz majd jó néhányba, de Tiéd az út, vezessen bárhová. Nem elhinned, tudnod kell, hogy értékes vagy. A piszok, ami rajtad van, csak az idő rakta rád, de alatta ragyogsz, minden elmúlt nappal egyre fényesebben. Nem elhinned, tudnod kell, hogy a rossz után a jó érkezik, hiszen ilyen ez a körforgás. Nem elhinned, tudnod kell, hogy szerethető vagy, megalkuvások és játszmák nélkül, mert egyedi vagy és a világ kevesebb lenne nélküled. Nem elhinned, tudnod kell, hogy nem vagy véletlen. Az életnek, a sorsnak, a mai napnak és a holnapnak terve és szüksége van rád! (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[pitypangosgitar]

Szerintem tökéletes főgonosz lennék. Egy olyan történet főgonosza ami kicsit mindenkié mégsem szól egyikőtökről sem. Az a főgonosz akiben nincs semmi szerethető és mindenki gyűlöli. Aki embertelenül, kíméletlenül utasít és kihasznál minden jószándékot. Aki ��rzelmek nélkül parancsot ad és a pontos végrehajtást várja el. “Azt kértem hogy öld meg. Nem azt hogy távolítsd el. Ha egy ilyen egyértelmű utasítást sem vagy képes pontosan követni, nem vagy hasznomra.” Megölni azt aki az utamba áll, eltávolítani akiben nem látok hasznot. Nem akarok tiszteletet. Nem akarok félelmet. Azt akarom, tudják, mindennek következménye van amit tesznek vagy nem tesznek. Ott lennék minden döntésben, minden ki nem mondott szóban. Minden vágyban és minden megvető pillantásban. Nem hatalmat akarok. Nem sajnálatot akarok. Azt akarom, tudják, mindenhol ott vagyok.

[brgzmpff]

Van valami hátborzongató abban, amikor emberek elmondják, hogy miket katalizaltam az életükben. Tbt nem szoktam ezekre a predikaciokra emlékezni. Ok igen. Sokan napra pontosan tudjak, hogy mikor és mit mondtam nekik. Jó ideje igyekszem nem predikalni. Túl nagy felelosseg. Amikor elkezdik felidézni, mindig felek, hogy na akkor most jön hogy mekkora baromságot mondtam és hány éve traumatizaltam valakit és mennyire. De eddig megúsztam. Eddig csak azok emlegettek fel ezeket a szeanszokat, akik hálásak, és azt mondjak, hogy soha nem fogjak nekem elfelejteni ezeket a hegyibeszédeket. Gondolom azok sem fogjak elfelejteni, akik nem koszontek meg:(

Fura dolgok ezek. Ma reblogoltam az autista igazságérzet tudományos posztot. Gyerekkorom óta kenyszerem az igazság:(

Eddig a rekordom egy 18 év utáni bocsánatkérés és belátás :( a többiek átlag 5 év után szokták jelezni, hogy leesett a hisztim tárgya és hogy szori.

Én amint látom hogy hülye voltam igyekszem szólni. Ha nem látom, az egy nehezített helyzet :)

Tegnap egy baratomrol volt szó. Aki a kettőnk viszonyában klasszik bántalmazó, de vagy 10 ember magyarázta el nekem, hogy a csavo cuki, én depressziós vagyok, nem látom jól. Járt nálam egy randija, és nem tudta, hogy mi jó ideje nem beszélünk. És egyszercsak kifakadt, hogy azért nem randiznak, mert volt már két bántalmazó faszija ahhoz, hogy felismerje a red flegeket. És majdnem elsirtam magam. Hogy nem vagyok orult, tényleg vannak helyzetek, amikor para a csavo viselkedése. Hiába szerethető borzasztóan. Van amikor vált, van akivel vált és mosolyogva odabasz valami geciseget viccbol. Es ehhez már nincs türelmem. Simán dumálok vele arról, hogy vajon mikor vált at gecibe, ha lesz benne belátás, de mostmar nem szegyenlem magam, hogy nem tartom szupercukinak.

Van amúgy ilyen vicces ertelmezesem is, hogy aki kapta a hegyibeszedet, az hálás és nem felejti, aki csak hallotta, fultanukent, aszerint geci meg para vagyok. Az egyik alannyal azóta is rendszeresen beszélünk, a fultanukkal már nem. Az alany szól, ha hülye vagyok. A fultanuk duzzognak és elméleteket gyártanak.

De amúgy kurva ijesztő szembesülni a hatasaimmal. Vszeg azért is akarok láthatatlan lenni, mert túl nagy felelosseg bevállalni szólni mindig a fontos dolgokért. Visszanézve predikaciot eddig azok kaptak, akikért összeszorult a szívem. Mehh. Jó fos barat lehetek :/

[kinlodok]

Furcsa belegondolni, hogy valaki kedvel engem. Szomorú, hogy jelen pillanatban elhiszem, hogy engem lehet szeretni, mert pár hét múlva úgyis bizonyítja az illető, hogy *jahát, amúgy mégse vagy szerethető, kispajtás*

[csacskamacskamocska]

A tartás

Nézem azokat a csoportban, akik túl vannak ilyen vagy olyan plasztikai műtéten és boldogok az eredménnyel. Nem mind szép nők (férfiakat szerintem nem engednek be a sok pucér fotó miatt) , de ami mindenkinél megváltozik, a kép magáról és ezen keresztül a tartása. Fizikailag és lelkileg is. Ugyan, ki szeretne, fogadna el engem így, hogy nagy az orrom, lóg a mellem, dudorodik a pocim, stb, stb. Nade ÍGY... így már érek annyit, mint bárki más! Hihetnénk hogy ezt gondolják. Pedig én nem ezt látom. Nem ettől változik meg a tartásuk. Önértékelési zavart okozó stb stb írta a zárójelentésemre a doki. MI A FASZ? nekem nincs önértékelési zavarom. Csak utáltam, hgy öregnek látszom. De amúgy én ismerem az értékeimet és tudom, hogy szerethető vagyok és, és, és.... forgattam magamban a szót, hogy „önértékelési zavar”. Hogy az vajon azonos azzal, ha nem tudod elfogadni, hogy megcsócsál az idő? Azonos azzal, amikor látod más arcán átsuhanni a meglepődést, hogy a beszélgetés alapján fiatalabbnak gondolt és ezt a pillanatot nem szereted? Hogy amibe belekezdenél és az arcod kell adnod hozzá, úgy gondolod, nem szeretnéd. Mert eltolódtak az arányok és belül több lendület kevesebb ránc, kívül meg fordítva? Önértékelési zavar. Nyilván az. De a tartást nem a szebb mell, piszébb orr vagy a simább arc adja. Hanem az, hogy végigcsinálja az ember. Kitalálja, keresi, konzultációra jár, utánaolvas, és elszenvedi az egészet. meg persze megteremti rá a pénzt, ami azért elég húzós és a TB nem fizeti, leszámítva pár indokolt és dokumentált esetet. Mondjuk egy 30 kilós fogyás, ami 6 hónapig sikerül fenntartani és a háziorvos dokumentálta az egészet. Akkor megcsinálják a korrekciós műtéteket. Szóval a tartás. persze, irigylem azokat, akik megkapták gyerekkorukban a „fantasztikus vagyok úgy ahogy vagyok” kártyát és hírből sem ismerik az önértékelési zavart. Azt én is érzem, hogy az ember egy ilyen után felemeli a fejét, és azt mondja: elég volt. Ne történjen meg, hogy most újabb szarságot húzok elő a puttonyból, hogy jó, ezt sikerült megcsinálni, de van más ami miatt boldogtalan vagyok. Ahogy a szorongók teszik. Ha nincs szörny az ágy alatt, akkor majd lesz a szekrényben. Elég. Szóval az ember nem azért emeli fel a fejét mert azt gondolja, hogy „szép”, hanem azért mert tett magáért valamit. Amit addig nem engedett meg magának. És amikor felemeli a fejét, akkor lesznek dolgok amiknek megváltozik a perspektívája.