#portugál nyelv

[nonquebecoisayul]

Morál-sár

Visszaolvastam a tavaly februári bejegyzéseimet, majd megállapítottam, hogy a február nem az én hónapom. Leszámítva az elmúlt pár napot, amit a dél-brazil Curitiba városából érkezett, de amúgy szintén Montréalban megismert barátunk, Felipe nálunk töltött, csapnivaló hangulatom volt végig. Már-már depresszív.

De a közös séták, a régi emlékek és a tény, hogy kicsit kiestünk a rutinból, igen jót tettek általános közérzetemnek. Rafa jóval gyakrabban fáradt, nekem meg az átlagnál többször fáj a fejem az elmúlt hetekben, ami simán lehet post-covid vagy bármi. Az egyik kolléganő január után ismét pozitív tesztet produkált - már csak a vállam vonogatom ilyetén hírek hallatán.

Miközben sodródik Európa a háború felé, itt elvitt egy fél várost a sárlavina: a császári család egykori kedvelt üdülőhelye, a Rio de Janeiro állam területén lévő Petrópolist igen durva esőzés sújtotta. A videók apokaliptikus képet festettek a rokonaik után két kezükkel kaparó, vonyító embrekről, a buszban fuldokló és egymásra taposó emberek meneküléséről vagy magáról a hegyoldalnak az omlásáról. Szívszorító látvány, ami az esős évszakban errefelé mindennapos, Petrópolisban és környékén 1988-ban 171-en, 2011-ben közel ezren haltak meg hasonló körülmények között. A valószerűtlenül meredek lejtők, a mindenféle szabályok nélkül, önkényesen építkező főként szegény lakosság, bármilyen vonalas infrastruktúra hiánya vagy töredékessége plusz a globális klímakatasztrófa olyan elegyet képez, ami egyenesen vezet az ilyen és ehhez hasonló tragédiákhoz.

A mocskosszájú elnök a fenti esemény miatt lerövidítette moszkvai és budapesti látogatását, hogy átrepülhessen - akár a szentlélek - a katasztrófa sújtotta térség felett, így Varsóba már nem ment. Bőven elég volt ez is: a kerekképű orosz elnökről azt találta mondani, hogy látszik az arcán, milyen békeszerető egy ember, a magyar miniszterelnököt pedig hitbéli testvérének nevezte (majd fegyvereladásról és keresztény értékekről írt alá megállapodást ez utóbbival). Egészen bizarr értékelések és elemzések születtek a brazil sajtóban a mocskosszájú látogatásáról: volt olyan, aki egyenesen neki tulajdonítja, hogy az oroszok elhalasztották a háborút...

A cinizmus netovábbja az, ami körülöttünk zajlik lépten-nyomon! A felettébb unalmas Ottawában is szomorúan néztem a kamionos csőcselék hetekig tartó randalírozását (mindamellett én is úgy gondolom, hogy túlzás a rengeteg covid-szabály, két éve gyakorlatilag nem élnek a kanadaiak...).

A múlt héten Québecről tartottam portugálul előadást a továbbra is csak online formában működő egyetemi nyelvi továbbképzőben. Jó volt, jó volt, de még mindig baromi rossz úgy beszélni 25 percen keresztül, hogy fogalmad sincs, ki néz, ki követ, érdekli-e, tetszik-e neki, amit mondasz. Nem bírok hozzászokni ehhez az anonim interaktív világhoz még mindig...

A száz évvel ezelőtti Modern Művészeti Hét kapcsán nemcsak a 1749.hu-n jelentek meg igazán érdekes, néhol furcsa, máshol egzotikus brazil fordítások, az ELTE kiírt egy fordítói pályázatot is, amire Rafa nógatására én is beadtam egy versátültetést. Így aztán a múlt héten ismét portugálul edzettem magam. A december eleji nyelvvizsgáról még mindig semmi hír - banánköztársasági a tempó.

A műfordítói babérokra törés fáradságait a parkban tekeréssel próbáltam enyhíteni, de szinte állandóan lóg(ott) az eső lába. Egyik alkalommal el is kapott a kb. 15 km-es köröm harmadik harmadában: vagy 40 percet vártam az egyik beton esőbeállóban többedmagammal, miközben óriás villámok cikáztak körülöttem és szórta válogatott káromkodásait az ég. Most először kellett ráfizetnem a biciklibérlésre, nem tudtam egy órán belül visszatenni a kétkerekűt az állomásra.

Ennyi most. Írjatok ti is, mint például egykori kollégám, Anti, akivel hosszú évek után mostanában vettük fel a szálat ismét vagy Viktor, a montréali ukrán csoporttársam, aki végre megkapta a kanadai állampolgárságot. Olyan jó hallani felőletek - főleg amikor padlón vagyok, mindig segít. Legszívesebben felülnék egy repülőre és beülnék veletek egy kávéra Lisszabonban, Párizsban, Bécsben, de akár Londonban és persze Pesten. Vagy Budán:)

[tovishaziambrus]

Húúúúúúú kedves emberek, szevasztok! Elég nagy hírek következnek a házunk tájáról! (Please scroll down for English)

Először is, ahogy páran észrevehettétek, a zenekar neve Erik Sumo lett, elhagytuk a Band-et, mert nagyon nehéz volt megtalálni a zenéket így a különféle platformonokon, koncerteken is ezt a nevet használjuk majd. 

A másik fontos dolog pedig: idén megjelenik 2 új lemezünk is. Az első szeptember 30-án érkezik és az a címe, hogy Words - Volume One a másik novemberben, annak pedig az hogy Words - Volume Two. Lemezbemutató koncertünk szilveszterkor lesz az  A38-on! (Részletek erről hamarosan!) 

Tánczenés mulatság mind a két új minialbum, diszkó és house és szokásos őrületek. Onnan indult az egész, hogy a Covid alatt… Tökmindegy, rájöttem, hogy a diszkó a legjobb zene a világon, és elkezdtem sok-sok afrikai diszkózenét hallgatni a 80as évek elejéről. Aztán megnéztem sok Kaurismäki filmet. Aztán megnéztem sok olasz trashfilmet, stb, és végül írtam (-tunk) egy olyan vidám táncos anyagot, amelyban az angol mellett van szuahéli, finn, francia, német, portugál, pici magyar és olasz nyelv is. 

Olasz nyelvű dalunk, a Pillola című szám amelyet már játszottunk a nyáron koncerteken, szeptember 9-én jelenik meg mindenhol, és a Bandcampre ezúttal is felkerül egy olyan verzió amelyben a szám születését nyomon követhetitek az első demótól kezdve, mert nem ám úgy van hogy van egy szám, felvesszük és kész. Én teljesen hülye vagyok és mindig mindent átírok és felforgatok, úgyhogy amit hallotok majd a dalokból, az a kábé mindegyiknél az ötvenedik verzió. 

Nagyon várjuk a koncertet és a jövő évet is még több koncerttel, és azután is, még több koncerttel, és….Ölelünk benneteket!

(A fotó Sivák Zsófi munkája, és a budapesti Font Antikváriumban készült, nagyon köszönjük a segítséget és a lehetőséget!)

//

Dearest people! Pretty big news coming from our house, right now. 

First, as you might have noticed, we officially changed the band’s name to Erik Sumo from Erik Sumo Band. The reason behind this is that it was awfully hard to find our songs under various monikers, so its just Erik Sumo from now on and this refers to the band.. 

The second big thing is, we are releasing two albums this year. First one ‘Words Volume One’ to be released 30th September. Second one, ‘Words Volume Two’ arrives in November. We are doing an album release party on the last day of the year at A38 Budapest. (More news on the gig coming soon!)Both mini albums are dance records with disco and house and the usual Erik Sumo Going Crazy style. 

The whole thing started with me sitting in the studio during Covid… Damn, whatever, the most important thing is, I discovered 80s African disco music and then I discovered many unseen Kaurismäki movies, and then I discovered a bunch of Italian trash movies. Finally I’ve written (involving many band members and kind friends also) this dance material with the lyrics in English, Swahili, Portuguese, German, French, Finnish, a tiny bit of Hungarian, and Italian. 

Our Italian song ‘Pillola’ has already been part of our setlist this summer. It’s a fun olschool disco song with some punkish and folkish vibes, and it’s going to be released 9th September. On the same day we are putting out an exclusive Bandcamp single with all the older versions of that song, because I am beyond stupid when it comes to finishing songs. Almost all songs on the albums have at least 50 versions, so the Bandcamp thing is like a peek into my crazy workflow. 

We are anxiously waiting to meet all you guys in person, we are also looking forward to next year’s shows and then the shows after that, and ….

Hugs!

(The photo is by Zsófia Sivák at Font Antikvárium, Budapest)

[fucktalunyafucktugal]

Mindig azt képzeltem, hogy a portugáloknak vannak-e baszk szubsztrátjai! 😕

------------------------------------

¡És csúnya lesz, mint valaha! 😂

.

.

.

.

Ezután hasonlítsuk össze a latin, az okszitán és a portugál szót minden angol szóval. 😉

👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇

Son : Fillium : Filh : Hilho (a baszk szubsztráttal)

Leaf : Follium : Folha : Huelha (a baszk szubsztráttal)

Fact : Factum : Fect : Heito (a baszk szubsztráttal)

.

.

De ez a nyelv mindkét szememben hibrid volt, úgy értem, hogy galíciai volt a Ç plusz 14 magánhangzóval. 😱

V. Károly további mémje :

😂

😂

😂

😂

Ha nem a Real Madridban volt, addig megsértem az istenverte anyját, amíg az el nem múlik! 😡

[naploplusszcsajok]

30 érzés, ezekre nekünk nincsenek szavaink...

.., de más népeknek viszont vannak. 

1.Begadang (beh-ga-dang) – indonéz nyelven – Ébren maradni egész éjjel, és beszélgetni

2.Berlenggang (ber-leng-gang) – indonéz nyelven – Ringatózó csípővel, elegáns tartással, felszegett fejjel végigsétálni valahol

3.Jayus (gah-yoose) – indonéz nyelven – Egy vicc, ami annyira, de annyira rossz, hogy iszonyatosan nevetsz rajta

4.Dogeza (doh-gee-zuh) – japánul – Térdelve fejet hajtani valaki előtt. (Ez a tiszteletadás egyik legmélyebb formája a japán kultúrában.)

5.Kokoro (koh-koh-roh) – japánul – Az érzés, amikor a szív, az elme (és a lélek) egyesül

6.Kizomba (kih-zom-bah) – kimbundu nyelv Angolában – A kizomba egy angolai zenés táncos műfaj: lassú, romantikus, és érzéki ritmusokra ropják – ugyanígy hívják azt is, amikor buliznak

7.Mokita (moh-kee-tah) – kivila nyelven – Az igazság, amit mindenki tud, de senki sem mondja ki

8.Nepakartojama (neh-pah-keh-to-jah-ma) – litvánul – „Lehetetlen megismételni”; a tökéletes pillanat, ami csak egyszer van az életben

9.Mampemurruwurlmurruwurl (mahm-peh-muhru-wil-muhru-wohl) – murrinpatha nyelv – (az ausztrál őslakosok nyelve) – Szépen megcsinálni valakinek a haját

10.Vískat (ví-skat) – cseh nyelven – Az érzés, amikor valakinek a hajával játszol, babrálod

11.Boghz (bogz) – perzsául – A szorító érzés a mellkasodban, és a csomó a torkodban, mielőtt elsírnád magad

12.Taki onqoy (tah-kee on-koy) – quechua nyelven – Azaz „táncbetegség”, bulizás közben a tánc és éneklés okozta delejes érzés

13.Hanyauku (ha-ahn-yoh-kuu) – rukwangali nyelven – Lábujjhegyen lépegetni a forró sivatagban

14.Pochemuchka (puh-chee-mooh-chuh) – oroszul – Valaki (gyakran a gyerekekre értik), aki folyamatosan kérdésekkel bombáz

15.Gökotta (jer-koo-tah) – svédül – Hajnali ébredés, hogy meghallgasd a madarak énekét

16.Hyppytyynytyydytys (hoop-uh-tuer-nee-tuerd-uh-tiss) finnül – A lélekmelengető érzés, amikor beleülsz egy kényelmes székbe

17.Vilukissa (vill-luh-kisss-uh) – finnül – Szó szerinti fordításban: hideg macska – azokra mondják, akik fázósabbak, érzékenyek a hidegre

18.Morkkis (morks) – finnül – Morális vagy fizikai másnaposság: szégyenérzet amiatt, ami történt (és még ami megtörténhetett volna) részegen

19.Arbejdsglæde (ar-bides-glil) – dánul – Az érzés, amikor a munka örömet okoz

20.Onsay (uhn-say) –  boro nyelven (Tibetben) – Tettetni, hazudni, hogy szeretsz valamit/valakit

21.Onsra (uhns-rah) – boro nyelven (Tibetben) – Utoljára szeretni: a pillanat, az érzés, amikor tudod, hogy nem fog a szerelmetek örökké tartani

22.Womba (wom-buh) – bakweri nyelven (Kamerunban) – Az alvó gyermek mosolya

23.Putuwa (puh-too-uh) – gadigal nyelven, (az ausztrál őslakosok nyelvjárásában) – Az érzés, amikor megmelengeted az egyik kezed a tűznél, miközben a másikkal fogod valaki másét

24.Aktivansteher (ak-tee-van-stay-uh) – németül – Az ember, akinek van már rutinja a sorban állásban

25. Desbundar (portugál): Amikor szórakozás közben elveszíted a gátlásaidat.

26. Tarab (arab): Ha extatikus állapotba kerülsz vagy totál elvarázsolódsz zenehallgatás közben.

27.  Gigil (filippínó): Amikor annyira imádsz valakit, hogy nem bírsz ellenállni a vágynak, hogy jól megcsipkedd. (Nálunk ezt leginkább idős rokon nénik művelik kisbabák dundi orcájával.)

28.  Yuan bei (kínai): A tökéletes befejezettség érzése.

29. Natsukashii (japán): Nosztalgikus vágyódás a múlt iránt, amiben keveredik egymással a boldog érzés, amiért megtörtént, és egy csipetnyi szomorúság, amiért már elmúlt.

És, ami nekem a legszebb:

30.  hygge (dán) egyfajta odafigyelés. Vagyis, hogy egy dologra figyel csak az ember. Arra viszont nagyon. Elmélyül benne, szabályosan lubickol a pillanatban, és megmártózik az érzésben.

[csakazertis]

nem az, hogy akasztják, de még le se vágják

imádom ezt a helyet. ugyanakkor az agyam egy fonnyadt, ámde kicsírázott krumpli így estére.

azzal kezdünk, hogy bemennek a gyerekek a suliba, nincs ma a tanító néni, mert beteg, lefordítom a gyerekeknek, hajrá.

aztán tartok egy órát.

aztán bemegyek a könyvtárba “dolgozni” egy portugál, egy görög, egy angol, meg 3 holland közé, a hollandok megszagolják, hogy értem, amit mondanak, úgyhogy ők hollandul beszélnek hozzám, persze én vissza angolul, meg a többiekkel is, de azért miközben a matricákat ragasztgatom, csak azon őröl az agyam, hogy tegyük felé erre a kérdésre hollandul válaszoltam volna, akkor azt mondanám, hogy és úgy mondanám, hogy.

este elmegyek a közösségi nyelvórára, már megint kezdjük ezt a mizériát, hogy a tanár csak hollandul nyomja, de közben mindenki más spanyol ajkú, úgyhogy a szervezők meg megint spanyolul mondják el a csapatnak, hogy mi lesz, hogy lesz, faszom már, de tényleg, öreg vagyok én már ahhoz, hogy 24 órát koncentráljak.

kettészedik a csapatot, persze egyáltalán nem a teszt szerint, vagy ha igen, akkor valamit gecire elronthattunk benne mind, mert a mi 16 emberünkből 5 európai, 11 meg Dél-amerikai, akik semmit, de valóban semmit nem vágnak az egész nyelvtanulás dologból. Számomra teljesen megdöbbentő, hogy ma voltak ott emberek, akik 10, 14, 17 éve (ez most nem túlzás, ezek a számok hangzottak el) laknak ebben az országban és nem ismerték fel azt a szót, hogy ik. mellettem pl. egy francia lány ült, ő volt a 14 éve itt lakó, aki nem tud, neki néha meg kellett mondanom franciául, hogy mi mit jelent. a másik oldalon németek, azokkal persze németül, mert az a legegyszerűbb, az orosz lánnyal, akivel már szinte ismiként üdvözöltük egymást, meg angolul lehetett kommunikálni. kivéve persze a spanyol lánnyal, akivel összesorsoltak minket beszélgetni és hát muszáj volt, hogy basszameg a kecske, azt a 14 holland szót mind felhasználnom, amit tudok, mert az még mindig több, mint az a 6, amit spanyolul. ha egy pillanatig is úgy tűnne, hogy ez a poszt arról szól, hogy én mekkora spíler vagyok több nyelven, csak most csinálom a picsámat, akkor elmondom, hogy nem, egyrészt, mert egyik nyelven sem vagyok túl jó, csak az ember kurvára örül, hogy valami ákombákom lószarral tud beszélni valakivel egy olyan nyelven, amin egy hangyafasznyival többet tud, mint azon a nyelven, amit tanulni jött, másrészt meg azért, mert ha valamiről szól az elmúlt 1 hónapom, az pont az, hogy kibaszottul mindegy, hogy 3+ nyelv van az önéletrajzomban, ha azok közül pont egyik sem az a nyelv, ami éppen a kívánt melóhoz kellene (pl arab. vagy kínai. vagy lengyel. vagy holland.). harmadrészt pedig az is egy óriási tanulság az elmúlt 1 hónap után, hogy kurva mindegy, hogy én mekkora májer vagyok egy nyelvből, mert ha a másik pont nem azt beszéli, akkor, baszhatom a thou shalt not err-t vagy a sondern erlöse uns von dem Bösen-t. úgy tűnik, hogy inkább kurva sok nyelvből kell tudni kicsit és a végén még apámnak lesz igaza, aki számos nyelven halandzsázott nagy magabiztossággal nagy baromságokat, yes I don’t, zsö szüi janbalzsam, ich möchte ein großes Bier, apámnak minden német főnév semlegesnemű volt, úgy érezte, hogy nyelvileg akkor tesz le az asztalra valamit, hogy odarakkolja a végére azt az s-et. i would like due große káva, mondta mindig egy jó barátom , ő egyértelműen nem hitt a szóvégi s-ben (viszont minden horvát étteremben úgy köszönte meg az ételt, hogy García!).

na ennek az egésznek a vége pedig az lett, hogy annyira elfáradtam, hogy most azt érzem, hogy valami olyan inputot szeretnék, amiben nem beszélnek nyelveken, de egyáltalán semmilyenen, mondjuk egy némafilmet vagy mondjuk szívesen vennék egy pantomim előadást.

soha nem gondoltam volna, hogy eljutok erre a pontra, köszönöm, Istenem, nem bírok befogadni több nyelvet, elértem a Nirvánát, az életem csúcsát és egyben végpontját. Ámen.

[kertikavics]

annyira unom az angolt,

hogy csak azért nézek koreai sorozatokat mert az végre egy másik nyelv.

de közben persze az angolom közel sem tökéletes de nagyon nagyon nagyon szeretnék megtanulni egy másik nyelven, csak képtelen vagyok eldönteni min.

néha azt gondolom elő kéne venni a japánt vagy az oroszt esetleg a németet, mert ezekről legalább van egy kis fogalmam, aztán elkap az olasz-spanyol-portugál háromszög... 

persze nyelvtanárra nincs pénzem a duolingót meg nem szeretem, de hirtelen lett egy rakat szabadidőm amit szeretnék jóra fordítani...

jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj

[vernyak]

a portugál nyelv hallásra

olyan, mintha egy lengyel-szlovák szótárat olvasnánk fel magyarul, pöszén.

[girlintheforest]

Én Idő / Hiányzol

Ma éppen 10 hete, hogy utoljára hajtottam álomra a fejem a megszokott ágyamban otthon. Ma éppen 10 hete, hogy a mosogató fölött, már lezuhanyozva, hálóingben csöpögős barackot ettem. Olyat amit gyerekként is csak így engedett enni anyukám. És nem csak őszibarackot, hanem illatos, fűszeres sárgabarackot is ettem búcsúzás gyanánt.

A hútőben még hátramaradt pár paradicsom, egy felbontott hommosz, és egy félig teli üveg jófajta vörösbor.  Pitakenyér a kamrában, a tejre már nem emlékszem.

Mintha nem igazán bíztam volna abban, hogy ez a madeirai dolog működni fog. Mintha úgy akartam volna tenni minthogyha csak nyaralni indulnánk el, és pár hét múlva már újra itthon leszünk.

Igen, ez volt 10 hete. Most ezt az éjszakát a lisszaboni reptéren illetve a levegőben fogom tölteni. 

Lassan 22 óra, a TAP Lounge-ban ülök.  Ez jár ha business osztályon utazol. Bár nem igazán van különbség Európán belül a business és a turista osztály között. Kicsivel jobb kaja és bor, és a középső ülésen nem ül senki. Beszállhatok elsőnek, de annak sincs sok értelme, ha ugyanúgy várok a buszon a többiekre, hogy odavigyen minket a repülőhöz. 

Ha lehet, akkor az első sorban utazunk, ott nagyobb a tér. Muszáj, hogy kinyújtóztassam, mozgassam a lábam, sajna ősz hajszálakon kívül a visszerességet is örököltem. Bár azt még nem bírtam eldönteni, hogy kitől is.

Arról meséltem már, hogy Madeirán hogyan zajlik a kiszállás a repülőről? Leszáll a gép, odagurul a terminál közelébe. Majd lebattyogunk a lécsőn és átmegyünk az úton átvezető zebrán és máris bent találjuk magunkat az épületben. Visszafelé szintúgy. Bár van úgy, hogy az 50 méterre álló repülőhöz buszra szállunk és megyunk egy kört a repülőtéren. Szerintem ilyenkor csak úgy akarnak csinálni mintha nagyobb lenne a reptér mintsem a valóságban. Aki nem figyel, az talán még el is hiszi, hogy valahová tart a busz.

Lisszabon kicsit másabb. Ha nem a terminál valamelyik kapujához gurul be a gép akkor jó sokáig kell buszocskázni. Itt gyakran előfordul, hogy feltorlódnak a gépek és körözünk egy kicsit a levegőben landolás előtt.

Maga a reptér barátságos, nem túl nagy, és nem túl kicsi. A szokásos divattervezők itt is jelen vannak, de van gyógyszertár, könyvesbolt ( ahol végre hihetlen választék van az angol  nyelvű könyvekből) , játékbolt, és rengeteg étterem. Dehát minek költeni ha nem muszáj, bár azt azért nem bírtam megállni, hogy ne vegyek legalább egy könyvet magamnak. 

Már megvacsoráztam ( többféle hideg szendvics van, halas, zöldséges quiche, leves, két főétel. Én ma tortellinit választottam és salátát. Desszertnek van valami csokipuding féle, egy nagyon sárga ragacsos állagú leginkább piskóta tekercsre emlékeztető süti és persze az elengedhetetlen pastel de nata. Hogy ne lógjak ki a sorból, ezt választottam a kávém mellé. Igen, este 10-kor kávé, úgyse fogok tudni aludni, valószínűleg végig olvasni fogok majd. Írni nem hiszem, bár ihletem bizonyára lenne egy-két pohár bor után…de szombat délelőtt már vezetni szeretnék otthon. 

A portugál nyelvtanárom mondta, hogy a kávé ivást náluk nagyon komolyan veszik, arra mindig szakítanak időt, mint ahogy arra is, hogy csevegjenek ha éppen összeakadtak egy-két ismerőssel. Náluk ha valaki elvitelre kéri a kávét, akkor arra nagyon furán néznek. Ilyen nem történhet meg náluk. 

Mesélek itt a nagy semmiről, igaz?

Szóval apája visszajött egy hete. És nem, nem öltük meg egymást, sőt egészen jól kijövünk még mindig. Ezen a héten vissza adtam a kormánykereket neki, ő sokkal dinamikusabban ( gyorsabban) vezet. Én kivárom a sorom a felhajtóknál,  ő nem. Ő ott is leparkol, ahol én nem. Így viszont újra tudtam bambulászni ki az ablakon, és mindig valami csodálatos felfedezni való dolog az utakon.  

Sétáltunk többször a kedvenc levada útvonalunkon, voltunk moziban, vacsorázni, vásárolni, locsoltunk kertet együtt, még maboucsot is készítettünk tegnap.

Mi is a maboucs? Chillit, fokhagymát összedarálunk,  majd üvegbe töltjük és öntünk rá annyi olívaolajat ami elfedi. A kuwaitiak ezt eszik szinte minden étkezésnél, már aki bírja a csípőset. Kicsit deja vu érzés volt, legutoljára 2006-ban csináltam neki utoljára. Hú, több mint 12 évvel ezelőtt.

Végre megtaláltuk a helyet gyerkőcnek, ahol felelevenítheti úszás tudását. Kb. 5 percre van tőlünk, és 10 percre a sulitól. Az összes gyerek itt tanul meg úszni. Clube Naval Nazaréban lévő klubja.  Letesztelték a tudását és a 3. szintre került. Heti háromszor fog másfél órát edzeni. Jövő héten kezd. Következő a squash edző keresése.  Lassan kialakulnak a dolgok.

Nekem már 3 órám volt Sofiával, a portugál tanárommal. A teraszon ülünk kint, és megalépésekben haladunk. A kiejtéssel komoly problémáim vannak, automatikusan spanyolul próbálom kiejteni a szavakat. Ezt orvosolandó, Sofia felvette az egész lecke anyagát nekem, minden szót,minden szöveget, így akárhányszor meghallgathatom.

Sofia egy tündéri hölgy aki azon kívül, hogy nyelvórákat ad, bortúrákat is vezet és történeteket ad elő. talán hivatásos mesélőnek hívhatnám. Van egy kislánya és több mint 20 év után költözött vissza Lisszabonból a szülőhelyére, Madeirára. A nagyszülei házában él, amit éppen árulnak. Ahogyan mesélte, hogy a 4000 nm-es kertben mennyi gyönyörű növény van, ahogyan megbújik a ház a kert mélyén, -a város közepén , de mégis teljes nyugalomban él- szinte magam előtt láttam.

Egyik délután meglepetten kiáltott fel, hogy “Monarch Butterfly”. Én csak annyit tudtam ezekről a pillangókról, hogy szépek, nagyok ,narancssárgák és a kutyánk szereti. Amikor még megvoltak a lantana bokraink, akkor rengetegen voltak Mattie örömére. Le-fölrohangászott, kergette az árnyékukat. Igen, tudom, kicsit bolondos, de így szeretjük. 

Létezik egy park a Nemzeti Természetttudományi múzeum mellett ( az összes kiállított állatot Sofia nagypapája tömte ki), ahol tömegével repkednek ezek a pillangók, akiket Pompás királylepkéknek hívnak. Csak  és kizárólag egyetlen növény van amivel táplálkoznak, az pedig a Selyemkóró.

Továbbá kiderült az is, hogy a google translate brazil dialektusban nyomja, szóval használhatatlan. Aztán itt van még a Babbel applikáció. Ez teljesen máshogyan tanít, de ezzel is haladok. Bonyolult ez a nyelv. És ugye itt is itt van a szleng, főleg amit a gyerekek beszélnek a suliban. M-nek már kezd menni a portugál, a francia annál kevésbé. 

Szóval szinte nonstop együtt voltunk az elmúlt egy hétben, még Palheiroba is együtt mentünk fel. Ebből egyenesen következik, hogy egy sort se írtam, ami nagyon zavar, lássuk be. Furdal is a lelkiismeret rendesen. 

Ígyhát eljöttem. 1 hét otthon, csak én és az erdő. Na persze. Igazából kétbillió  elintézendő dolgom van, de remélem sikerül sétálgatnom az erdőben, kávét szürcsölnöm a teraszon, és újra átsétálni azon a hídon. A kedvenc hidamon, ami a hálószobám falán is van. Most is lefotózom ígérem.

Néhány kép otthonról. A lonc már teljesen felkúszott a korlátra. A szellőrózsákon és a sisakvirágokon kívül szinte minden elvirágzott már a hosszú, száraz nyár miatt. Hihetetlenül jó érzés volt újra ott kávézni, a függőágyban hintázni miközben hallgatom a falevelek susogását. 

Pár nappal később…

Nem tudok aludni. 3.14 van, amikor először nézem meg az időt a telefonomon. Megfordulok, magam alá gyűrök mégegy párnát, átölelek egy másikat és visszacsukom a szemem. Korán van még, sötét és elég csak 7.22-kor felkelnem. Nagyot sóhajtok és mindjárt visszaalszom. Gondolom én. Átmegyek az ágy másik oldalára, közelebb a nyitott ablakhoz, de úgy se jó. Forgolódom, egyre inkább éber vagyok, a gondolatok kezdenek beférkőzni az agyamba. Fél óra küszködés után fogom a könyvet, úgyis már csak pár oldal van hátra belőle, és neki állok olvasni. Nagyon szép könyv, tetszik a stílusa az írónőnek, a Csendfolyó a címe. Kivégzem a könyvet, elolvasom az utószót, újra lekapcsolom a lámpát. Na, majd most sikerülni fog. De nem… Telefon elővesz és ingatlanokat kezdek nézegetni Madeirán. Ez mindig elálmosít. Találok is egyet, ezt már többször láttam. Egy telek Sao Vicentében, a szirten, alattam az óceán, látom ahogyan a partnak csapódnak az óriási hullámok. Az északi oldal sokkal vadregényesebb, érintetlenebb, zabolátlan, nyers erő.

 Ha eladnám a házat, megvehetném a telket és felépíthetném az otthonomat ott, egy faszerkezetes, óriási üvegablakos házat, ahol csak ülnék és írnék, miközben télen ropogna a tűz a kályhában (mert ott azért jóval hidegebb van), ami csak az enyém lenne….Na, az álmodozás se jött be…helyette fotókat kezdek nézegetni, közös fotókat a kisfiammal. Megannyi fotó, ahol vigyorgunk, újabban már próbálja takarni az arcát, hogy ne fotózzam. Hiába, kamaszodik a drága. 

Feladom…felkelek, kódorgom az üres házban. Bemegyek a szobájába és lefekszem az ágyára. Körbenézek. Látom a kottát  amit legutoljára játszott a zongorán, megtalálom a filctollakat is az íróasztaon a bögrébe állítva. A Harry Potter könyvek a polcon, a ballagós képe a komód felett. Mintha el se költöztünk volna. Összegömbölyödöm az ágyon és elindulnak a könnyek. Ritkán sírok. Csak mostanában gyakrabban. Már tudom miért nem tudok aludni. MIatta. HIányzik. Nagyon hiányzik. Nélküle üres minden. És éles késként hasít belém a felismerés, hogy már csak pár évem van hátra, és utána elmegy egyetemre. Mi lesz velem akkor? 

A tetőablakon kopognak az esőcseppek. A kazán folyik . A könnyeim is. 

Jó reggelt! Jó itthon. De most már mennek haza hozzá! Nem baj? És rájöttem ma valamire. Az utóbbi napokban azon dilemmáztam, hogy hol is van nekem az otthonom. Most már tudom. Ahol ő van.

U.i.: Akikkel nem sikerült találkoznom, ígérem legközelebb fogok.

[napiakcio]

LED projektor HD képminőséggel csak 9.990 Ft

Led projektor HD képminőséggel

Akár a moziban!

HD-minőségben otthonodban nézd a filmeket, videókat, képeket, akár a televíziót, és még a játékok is nagyszerűbbek vele!

Multifunkciós interfész: HDMI, VGA, USB, SD, AV, TV, fülhallgató

Munkád során szükséged van kimutatások, vagy Powerpoint vetítésére?

A LED lámpa élet tartalma 50.000 óra

Hordozható projektor: kicsi és könnyű

Választható 16: 9 és 4: 3 képarány

Alacsony fogyasztás, olcsó projektor, kedvező fenntartási költségekkel

Projektor ár: új projektor egy használt projektor áráért

Tulajdonságok:

Felbontás: 480 * 320 pixel (HD projektor)

LED projektor

Fényerő: 60 lumen

Lencse: Kézi fókusz

Típus: LCD

Kijelző technológia: 2,4 hüvelyk, LCD panel

Megjegyzések: A sötét szobában használja

Kivetítés mérete: 20-100 hüvelyk

Kontrasztarány: 1000: 1

Lámpa: RGB LED lámpa, 50000 óra lámpa élettartam

Input / Output: HDMI / VGA / USB / SD / AV / TV / fülhallgató

Modell RD-802

Mennyiség 1 darab

Szín: Fekete vagy fehér

Anyag: Műanyag

Leírás:

Operációs rendszer: Nem

típus: LCD

Fényesség: 60 lumens

Menü nyelve: Angol, dán, norvég, japán, francia, magyar, szlovák, görög, román, német, egyszerűsített kínai, hagyományos kínai, olasz, spanyol, portugál, orosz, lengyel

Beépített hangszóró-Igen

Adó BIN - LED

Kijelző:

Kijelző mérete - 20 ~ 100 hüvelyk

Képarány -4: 3

Kontraszt arány -1000: 1

Pixel -320 x 240

Natív felbontás -1920 x 1080

Maximális felbontás -1920 x 1080

Távolság beállítás. -1.2 ~ 3.6m

A beépített memória / RAM Nem

Külső memória 32GB

Formátumok:

Audio formátumok MP3, WMA, APE, FLAC, OGG

Videó formátumok RM, AVC, FLV, VOB, MPG, MPEG, H.264, MPEG1, MPEG2, RMVB, MPEG4, WMV, AVI, MOV, HDMOV

Képformátumok JPEG, BMP, PNG, GIF

Kapcsolatok:

Bemeneti csatlakozók VGA + USB 2.0 + AV + TV + HDMI

Kimeneti csatlakozók HDMI + 3,5 mm-es, fülhallgató csatlakozó

Input Videó kompatibilitás Analóg RGB

Egyéb Interface SD + DC IN

Energia:

Áramfogyasztás 25W

Tápegység Input: 100-240V, 0.7A; Kimenet: 12V, 2A

Plug Műszaki US Plug (2-Flat-Pin Plug)

[nonquebecoisayul]

Rendszeres metróhasználó lettem végre a brazil fővárosban és bőszen ismerkedem a feliratokkal, üzenetekkel. Ez a matrica a metróajtókon szerepel és valójában a londoni “Mind the gap” barokkos megfelelője; szó szerint: “Figyelem! Ügyeljen a vonat és a peron közötti résre.” A “vão” szó felettébb érdekes; fő- és melléknévként is állhat; nőnemű alakja szinte már elfogy: “vã”. Szövegkörnyezettől függően a következőket jelentheti: üre(ge)s, odvas; hiábavaló; sikertelen, meghiúsult; hatástalan; frusztrált, boldogtalan, szerencsétlen; értéktelen, haszontalan, illuzórikus, minden alapot nélkülöző; felületes, komolytalan, tartalmatlan, jelentéktelen; céltalan. Dupla csavarként fordítható viszont a következőképpen is: hiú, csalfa, csalóka; dicsekvő, felvágó, kérkedő, hencegő; hamis, ál; ignoráns - és a kedvencem - fantasztikus. Rémisztő mennyiségű opció!

[aloiraembrasil]

Első munkanap. jujujujujuj

Szerencsére csak du. 2-re kellett bemennem, és a lakótársam is jött velem, úgyhogy néztünk egy buszt. Nyilván lekéstük. Visszajöttünk a lakáshoz, mert egyelőre neki sincs mobilnete, bár ő amúgy már itt volt előző félévben is, csak hazament Angliába, szóval asszem van brazil SIM kártyája is. Szóval visszajöttünk a lakáshoz a wifi miatt és hívtunk egy Ubert, mert khm, a brazil kormány nem olyan elbaszott primitív, hogy egy tök jó applikációt lecsapjon a nyilvánvalóan kurva drága és külföldieket 130%-ban lehúzó taxisok javára. Bő félóra késéssel befutottam. Valahova az egyetemre. Na most az egyetemet úgy kell elképzelni, mint egy minivárost, felfoghatatlanul hatalmas, viszont elképesztően királyul néz ki, olyan, mint egy arborétum, tele van banán-, meg fügefákkal, mindenhol zöldet látsz (nem azt, bár gyanúsan fűszag volt csomóhelyen random a városban, but whatever), olyan hangosak a madarak, hogy az már szinte irritáló – reggelente rendszeresen arra kelek, hogy az ablakom alatt válik éppen egy madárpár.

Ja, a ház utcájában van egy hotel, annak az előkertjében meg egy szökőkút, aminek a teteje madáritató szerű és két-három papagáj fürdött ma benne. Random. Az utcában. ÉLŐ PAPAGÁJOK CSAK ÚGY. I can’t even.

Na a sulira visszatérve, szóval félórás késéssel kirakott minket a csávó valahol a sulinál, a lakótársam bejelentkezett a WIFI-be az ő adataival, szóval szerencsére legalább volt netem, még ha szar is. Kaptam egy GPS koordinátát a tanszékhez, amin most röhögsz, de mondom ez egy kisváros. Megtaláltam a Centro de Ciências Biológicas feliratot, legalább már jó helyen voltam, úgyhogy elkezdtem körbejárkálni, hogy valamelyik ajtón ki legyen írva a főninénim neve.

Közben adnék egy rövid leírást erről a tanszékről. Szóval gondolom ismerősek azok a házak, amik minden második balkáni filmben vannak (ezen a ponton ajánlanám a Perfect day című filmet, szívesen), ahol szét van lőve a betonfal, néhány helyen vasrácsos ajtó lakattal, körülötte be van nőve zölddel meg gazzal. Na ezt PONTOSAN így kell elképzelni, csak a gaz helyett pálmafák nőttek ki. Annyira nem tudja feldolgozni az agyam, de esküszöm szimpatikus, ahogy a falból kilógó vasrúd mellett egy gyönyörű rikító rózsaszín hibiszkusz szerű cucc figyel (nem a botanika tanszékre mentem). Zseniális.

Szóval egy olyan bő 10-15 perces bolyongást követően odamentem egy csajhoz, hogy amúúúgy te beszélsz angolul és ha igen HELP ME.

Ja igen – szóval az a helyzet, hogy senki, de így SENKI!!!! nem beszél angolul, ezen a ponton a number one kommunikációm a helyiekkel az egyik boltban a pénztáros sráccal volt, amikor is pénztáros srác: lsdojfjngkdsjfshfsjdbvkéjsdgésjdh viki: ahm..one? ps: ONE!

Azt kérdezte van-e apróm…gondolom.

Szóval a leányzó odavitt a titkárságra, ahol csak annyit hallottam, hogy blablablabala ungara YEAH THAT’S ME HIII!!! *awkward smile*

Odahívták a főnim, nagy egymás nyakába borulás, megünnepelvén, hogy 24 évesen kompetens vagyok odatalálni egy egyetemre laza háromnegyedórás késéssel. Utána megmutatta mit kellett volna megtalálnom. Szóval egy feliratozatlan random ajtón kell bemenni, hogy aztán egy feliratozatlan random ajtó mögött legyen az ő irodája a sok random ajtó között. [you testing me or what?] Annyira örülök, hogy Kanadában tanult 4 évig, mert a laborban sem beszél senki angolul. Ebben az országban senki nem beszél angolul…mintha csak otthon lennék. De mondjuk meg kell hagyni próbálkoznak, nem úgy, mint otthon (khm), bár azért elég gyorsan rövidre lettek zárva az egyáltalán nem kínos félig angol félig portugál dialógusok. Viszont egy valamit a brazilok számlájára kell írni, végtelenül kedvesek. De viccen kívül, annyira közvetlenek és nyíltak mindenkivel, velem is még így is, hogy nem beszélünk közös nyelvet, konkrétan egy szót sem értünk egymásból, de úgy mosolyognak rám, mintha gyerekkori spanok lennénk, ha bármi bajom van azonnal segítenek megoldani még így is, kiactivityzzük, de megértjük egymást, és folyton próbálnak azért angolul beszélni. Őszintén, baromi jó érzés. Gondolj bele, hogy a bolygó legtávolabbi pontján vagy egy olyan helyen, ahol senki nem beszél angolul (és szánalmas de magyarul se, pf), te nem beszélsz portugálul. Baromi frusztráló és rettenetesen félelmetes, de ezen itt annyira gyorsan túllendülsz. Julia anyukája, amikor felszedtek a reptéren kb 3 percig ölelgetett, nem túlzok. Jó, mondjuk imád, mert vércuki vagyok, de ez mellékes. Mindenki öleléssel meg puszikkal üdvözli egymást, akik csak kollégák, azok is úgy viszonyulnak egymáshoz, mintha tényleges barátok lennének, mert azok is. Állati jó, hogy nem érzed teljes mértékben kívülállónak magad, annak ellenére sem, hogy nincs közös nyelv.

Hazajöttem, este átjött a tulaj – nem, nem beszél angolul – hogy aláírjuk a szerződéseket, mikor is közölte, hogy jaj amúgy ő le fogja zárni a medencét, mert túl drága fenntartani, de ha akarjuk mind a négyen, akkor fejenként 100 reálért (kb 8000 ft) pluszban maradhat. Ja meg amúgy, majd amikor kiköltözünk fizessünk neki 250 reált takarítás miatt, de bele van írva a szerződésbe, hogy ugyanilyen állapotban hagyjuk itt, ahogy beköltöztünk. Khm, anyád, már bocs.

[fucktalunyafucktugal]

Harmadik a portugál, amely úgy hangzik, mint az orosz spanyol korrupció.

View this post on Instagram

A post shared by Alex De Frutos (@alexdefrutosg) on Oct 27, 2019 at 4:01am PDT

A spanyol és az orosz nyelv jól hangzik, különösen a spanyol, amelyet szépnek találtam, de a portugál mutáns nyelvjárásnak hangzik.

[offertheenjoy]

LingoDeer

A LingoDeer egy nyelvtanulásra használható ingyenes alkalmazás ami elérhető a GooglePlay-ben éa az AppleStore-ban is. Sajnos nem magyarnyelvű, tehát jó angol tudás szükséges a használatához.

Én japánul kezdtem el rajta tanulni, de van rajta:

Német,

Spanyol,

Koreai,

Portugál,

Francia,

Kínai,

Vietnámi,

Orosz

Természetesen mindezen nyelveken is lehet tanulni nem muszáj angolul.

A véleményem szerint nagyon hasznos app, aki komolyan tanulni szeretne.

Több féle feladat van egy "leckén" belül, és lehet átismételni a leckék anyagait nem kell újra csinálni őket, mint más app-okban.

Azon rövid idő alatt amíg eddig használtam sokat tanultam belőle. És mivel sok mindent tartalmaz még egy darabig fogok is tanulni belőle.

Mindenkinek ajánlom, aki komolyan szeretne nyelvtanulással foglalkozni és már jól megérti a fentiek közül az egyiket. Ez az app tökéletes a második nyelv elsajátítására, vagy legalábbis a kezdő lépésekhez.

[bonesteve]

Badminton

Furcsa dolog az emlékezet. Jön egy illat, egy zenefoszlány és kristálytisztán visszarepít a régmúltba. 

Most néztem a Roland Garrost, Goerges  játszott Serenával. Serena búvárruhában volt, elsőként a tenisz történetében, a rettentő méretű izomkoloncok a feneke helyén elborzasztottak, a másik lány küzdött rendesen de veresége borítékolható volt. 

A helyzet, Dávid és Góliát küzdelme hozott vissza egy emléket. 

Irakban töltöttem három évet gyerekként, 9-12 éves koromig  voltunk ott szüleimmel. 

Két opció volt, vagy az ingyenes arab iskola, vagy a fizetős ICC, International Children’s Center, amerikai kézben lévő ENSZ iskola, amerikai metodikával, amerikai tananyaggal. 

Szüleim utóbbit választották, dacára annak, hogy az akkor egyedüli kereső Édesapám teljes fizetésének fele ment el a havi taníttatásomra. Egy hétfői nap reggel megjelent az iskolabusz, Ahmeddel a volánnál, bajuszos Mercedes kisbusz volt, már ültek rajta gyerekek, én felszálltam, nem szóltam senkihez, csak mereven bámultam ki az ablakon, néztem ahogyan Édesanyám integető alakja távolodik és nyeltem-nyeltem a könnyeimet, ne látszódjon, rossz bőgve kezdeni egy új iskolát új gyerekként. 

Abszolút mélyvíz volt, egy kukkot  nem tudtam angolul, még oroszul se kezdtünk itthon tanulni, az idegen nyelv számomra misztikus varázslat volt a hetvenes évek Magyarországán. 

Hamar akklimatizálódtam, a nyelv minden szépségét habzsolva fogadta be az akkor még rendkívül fogékony agyam, hihetetlen sebességgel tanultam meg, értettem meg, fogtam fel, tettem magamévá a nyelvet. 

Az ICC csodálatos iskola volt. Sok épületből állt, mint egy campus, a gyerekek összetétele tükrözte a diplomáciai testületek tagjainak minden vegyülékét. Rajtam kívül egy magyar osztálytársam volt, mindenki más idegen volt. A szó legszorosabb értelmében nem volt három gyerek az osztályban, akik azonos országból származott  volna. 

Volt amerikai, angol, lengyel, brazil, egyiptomi, palesztín, francia, izraeli, finn, csehszlovák, finn, svéd, norvég, olasz, portugál, spanyol, marokkói, japán, kínai. Mindenki hozta az uzsonnásdobozában a maga kultúráját, maga ételeit, maga zenéit, maga gyermeki múltját és jövőjét, mi pedig uzsonnaidőben tátott szájjal kóstoltuk meg mindezt a mérhetetlen csudaságot, megütközve, megrökönyödve, furcsállva, de abszolút nyitottan, rácsodálkozva, élvezve, örömmel. 

A második évben az ICC sportrendezvényeket szervezett. 

Három sportágban, az egyik a cannonball volt, a kidobós egyik válfaja, a másik a softball, a harmadik a badminton, tollaslabda.

Én a tollaslabdába neveztem be. 

Körkiverős bajnokság volt, a principal irodájának ajtaján volt kifüggesztve a nevezők random párosítása. 

Szünetekben zajlottak a mérkőzések. Én nagyon jó labdaérzékkel bírtam, szerettem a tollast is, így jól szerepeltem végig. 

Előbb két lányt vertem ki, Lilian Moreirát, aki brazil volt, aztán Agatha Kosnieckit, aki lengyel. Utána jöttek a fiúk. Louis Najjar, aki palesztín volt, de amerikában élt újszülött korától, magát mégis palesztínnak vallotta. 

A mérkőzések alkalmával összesereglett a központi sportpály köré az iskola teljes tanulóközössége, szurkolva akinek akartak, nyilván mindenki a saját osztályából szereplő versenyzőnek. 

Louis után jött Massimo Caprotti  az olasz, aki meg tudta csinálni, hogy a póznát megmarkolva zászlót formált a testéből és képes volt egy percig így kitartani magát. 

Őt is legyőztem öldöklő küzdelemben. 

És a végén ketten maradtunk a döntőben George Tallamakival, aki osztálytársam volt, finn fiú. 

George rendkívül népszerű volt, a finn nagykövet egyetlen gyermeke, minden reggel a követségi Cadillac hozta, jéghideg levegőt bocsátva a perzselő sivatagi hőségbe amikor kinyitotta az ajtót. Mi csóróbbak mindig vártuk, mikor érkezik meg George és Andy, a brit nagykövet fia, akit fehér Suburbannel hozott a sofőr. 

Szóval ketten maradtunk a döntőben George osztálytársammal.

Nem voltam népszerűtlen, minden házibuliban, születésnapi zsúron ott voltam mindenkinél, de  George egyértelműen népszerűbb volt. 

Ahogy játszani kezdtünk, kiegyenlített volt a küzdelem, hol én, hol ő húzott el néhány ponttal. De volt ott valami, ami az egészet átértékelte. A teljes iskola neki drukkolt. 

Zúgott a Go George és nekem senki nem drukkolt. 

A szégyennel vegyes küzdeni akarás lett úrrá rajtam, a fülemben üvöltött felerősítve a Go George, én pedig hibát hibára halmoztam, képtelen voltam koncentrálni, ő állt nyerésre. 

Két szett között ihattunk az odakészített jeges limonádéból, zihálva álltunk egymással szemben, figyeltem, ahogyan a kivörösödött arcán folyik az izzadság, ahogyan hörpölte a jeges italt, a szája két szélén patakolban csurgott a limonádé, aztán lassított felvétellé vált az egész, a fülemben dörömbölt a vér, visszamentünk a pályára és egyre jobban játszottam, hibázásra késztettem a másikat, az volt a taktikám, hogy nem ütök le semmit, de mindent visszaadok, ezzel idegesítve fel, amíg  hibázik. 

És ahogy jöttek a pontok, úgy hangzott fel egyre többször a Well done Steve!  

Én pedig megtáltosodva, fel nem fogva, de elfogadva, hogy az emberi állat a győztesek mellé akarja helyezni önmagát, hogy rá is vetüljön a győztes glóriájának fényéből egyre jobb lettem, George pedig egyre rosszabb. 

A döntő szett előtt ismét ittunk és megintcsak George arcát figyeltem, ahogy folyik a víz a homlokáról és a szája szegletében a limonádépatakot, aztán találkozott a szemünk és két dolgot láttam. Félelmet és gyűlöletet. 

Ahogyan csak egy tízéves tud gyűlölni, úgy gyűlölt, hallotta a szurkolók immár megosztott hajráját. 

Kimentünk a pályára és egyre hangosabb Steve, Steve hangorkán mellett simán megvertem. 

Igazából ez volt életem első és mindmáig meghatározó pozitív közösségi élménye. A győzelem diadalittas megkönnyebbülése, a legyőzött megalázottságának megértése és a végtelen sajnálat iránta, amit nemesen nem éreztettem vele. 

Ezután jó barátok lettünk és gyakran játszottunk tollast a szünetekben tét nélkül. 

De az elkövetkező két versenysorozatban nem vettünk részt. Se George, se én. 

[nemzetinet]

Az angol nyelv hegemóniájának sötét oldala

Manapság egyértelműen az angol a tudományos kommunikáció lingua francája, közös nyelve. A legtöbb kutató (és nem csak az angol anyanyelvűek) úgy gondolhatja, hogy a fontos tanulmányok mind angolul íródnak. Pedig, mint a Cambridge-i Egyetem kutatói kimutatták, valójában a tudományos publikációk harmada nem angolul van. Az angol hegemóniája miatt ezeket jórészt észre sem veszi senki.

A XIX. század közepéig a latin volt a nemzetközi tudományos közlés közvetítő nyelve. A tudósok nemcsak latinul írták tanulmányaikat (vagy mint Galilei, később fordították le latinra anyanyelvükről), hanem sok esetben még latinos hangzású „művésznevet” is választottak maguknak. A temérdek állat- és növényfajt rendszerező svéd Linné Lennaeusra latinosított, a toxikológia atyjaként tisztelt Paracelsus pedig Hoffenheimként látta meg a napvilágot Svájcban.

Aztán a még mindig európai központú tudományban az 1800-as évek vége felé növekedni kezdett a germán dominancia, és a német vált az általánosan használt nyelvvé. Einstein szinte az összes világrengető cikkét németül írta – számára és az egész fizikusközösség számára magától értetődő módon. A speciális relativitáselmélet leírása (Zur Elektrodynamik bewegter Körper – A mozgó testek elektrodinamikájáról) 1905-ben az Annalen der Physik, míg a speciális relativitáselmélet összegző, 1915-ös tanulmánya (Feldgleichungen der Gravitation – A gravitáció téregyenletei) a Preussische Akademie der Wissenschaften Sitzungsberichte (A Porosz Tudományos Akadémia konferenciakiadványa) tanulmánykötetben jelentek meg. És mindenki, aki számított a szakmában, értette ezeket. Pontosabban nem a nyelvi korlátok okozták a legnagyobb problémát azoknak, akik nem voltak képesek felfogni Einstein elméletét.

A nácik németországi hatalomra kerülése aztán mindent megváltoztatott. Az országból elüldözték vagy meggyilkolták a legjobb tudósokat, akik Angliában és az Egyesült Államokban találtak menedéket, és ott folytatták munkájukat – immár angolul. A második világháború pedig diszkreditálta a német nyelvet és a nácikkal együttműködő német tudósokat, így végérvényesen az angol lett a világ vezető tudományos hatalmainak nyelve. Persze a Szovjetunió a vasfüggöny mögött igyekezte erőltetni az orosz használatát (sok egyetemi tanszék raktárában mind a mai napig porosodik egy-egy cirill betűs írógép), de éppen a kommunista tömb elzártsága miatt a kelet-európai országok egyébként sem tudtak igazán bekapcsolódni a tudományos kommunikációba.

Mára az angol a tudomány nyelvévé vált. Több, nemzetközi érdeklődésre számot tartó kutatást folytató magyar tanszéken – akkor is, ha kizárólag magyar anyanyelvűek vannak jelen a teremben – a doktori védések, munkabeszámolók angolul zajlanak. Bár ez némelyeket zavarhat, mondván, így anyanyelvünk szenved hosszú távon csorbát, a realitás indokolttá teszi e gyakorlatot. A nem kizárólag magyar témákkal foglalkozó kutatók csak akkor képesek említésre méltó szakmai munkát végezni későbbi karrierjük során, ha gördülékenyen tudnak angolul előadni, vitatkozni és írni. Az angol elsődlegessége arra kényszerítette az egyébként anyanyelvüket erősen védő franciákat, hogy néhány éve a parlament törvényben engedélyezte, hogy a természettudományos szakokon angolul tarthassák az előadásokat a francia egyetemeken. Ezzel – az érvelés szerint – nemcsak a francia hallgatók felkészültségét akarják növelni, hanem a francia egyetemeket is vonzóbbá akarják tenni a franciául nem beszélő diákoknak.

Az angol egyeduralma természetesen az angol anyanyelvűeknek a legjobb. Alig behozható előnyt élveznek az élet minden területén. Függetlenül a mondandótól, a legtöbb ember „okosabbnak” tekinti azt, aki nyökögés, nyelvtani és kiejtésbeli hibák nélkül képes kifejteni érvelését. Még a tudomány legtapasztaltabb irányítói sem mindig tudják gondolkodásukat és értékítéletüket függetleníteni e késztetéstől. A nem angol anyanyelvű kutatóknak így életbe vágó, hogy tökéletesen beszéljenek és írjanak angolul, ha érvényesülni akarnak a tudományos életben. Az angol anyanyelvű országokban a többség alapvetően feleslegesnek, legfeljebb passziónak tekinti az idegennyelv-tanulást. Hiszen megszokhatták, hogy a világ összes fontos forrása, az internet jelentős része angolul van, és a föld többi országában mindenki az ő anyanyelvüket igyekszik elsajátítani.

De ez a hozzáállás egyben azt is okozza, hogy mindenkiben az a – mint kiderült, téves – elképzelés alakul ki, hogy a világ összes tudományos tanulmánya angolul íródott. A Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének kutatói a Google Scholaron elérhető 100 millió tanulmány közül összegyűjtötték azt a 75 ezret, amely szűkebb tudományterületükön, a biológiai sokféleség kutatásában született 2014-ben. Ezek elemzéséből kiderült, hogy meglepően sok, 36 százaléknyi (tehát több tízezer) tanulmányt írtak más nyelveken. Ezek között 13 százaléknyi volt spanyol és 10 százalék volt portugál nyelvű, ami arra utal, hogy jelentős részük Dél-Amerikából származik. Viszonylag sok volt a francia, a kínai, a német és a svéd nyelvű cikk is, összesen 16 nyelvet találtak az angolon kívül – tudósít a Christian Science Monitor.

A nem angol nyelvű cikkek felének kivonatát (absztraktját) vagy címét angolul is közölték, de a többiben egy szó sem volt angolul. Ez pedig azt eredményezi, hogy a források után kutató tudósok (akik kizárólag angol kulcsszavakat gépelnek a keresőkbe) soha nem fogják őket megtalálni.

„A nyelvi korlátok továbbra is hátráltatják a tudományos tudás globális összegyűjtését és alkalmazását. A legnagyobb baj ezzel az, hogy szinte senki nem igyekszik ez ellen tenni semmit, … mert mindenki úgy hiszi, hogy a fontos tudás teljes egészében rendelkezésre áll angolul. Pedig ez –  mint kimutattuk – egyáltalán nem igaz – nyilatkozta a Christian Science Monitornak Amano Tacuja, a tanulmány egyik szerzője. – Természetesen elismerjük a lingua franca jelentőségét és azt a szolgálatot, amelyet az angol tett a tudománynak, de fontos lenne tudatosítani mindenkiben, hogy születnek más nyelveken is fontos tudományos közlemények.”

    Az angol nyelv hegemóniájának sötét oldala a Nemzeti.net-en jelent meg,

[jakretro]

#59, 1992

Benedek Anna „ISTENEM, MIFÉLE PORTUGÁLOK?!”  Darvasi László, A portugálok (felelős szerkesztő: Takáts József; irodalmi vezető: Kőrössi P. József), József Attila Kör–Pesti Szalon, JAK-füzetek/59, Budapest, 1992.

A portugálok című JAK-füzet 1992-ben jelent meg. A költőnek indult Darvasi második, de prózaíróként első kötete tulajdonképp első pillantás a kulcslyukon át a Darvasi-laboratóriumba, a későbbi novellák, hosszabb történetek, nagyregények műhelyébe. Jól látszanak az alkotóelemek: rontott nyelvemlékek, régi magyart imitáló töredékek, „csontból, lenne velőből, vérből, szárnyas ürülékből, // lenne lehelletből, kéncses kűvár lenne, // és por és homou, és szerelem…”, és persze egy fúziós konyhát futtató szakácsot is zavarba ejtő fűszerkavalkád: brazil, portugál, orosz, ausztrál, angol füvek, édeskés, csípős, savanyú ízek, illatok. 

A kötetről írt kritikák különböző irányokból közelítenek a szövegekhez: a korábbi poeta doctust keresik, mások óvatosan üdvözlik a születő prózaírót (néhol dilettáns hang, de sokat sejtető történetvázak), megint mások magánmitológia kibomlását jósolják – és tulajdonképp nekik lesz igazuk.

„Emitt a prae, de hopp, amott a post” – áll az invokációban. Az első rész a Pompeji feljegyzések epikus történetmorzsákat tartalmazó rövid verseiből áll, nyelvi kalandok, főként a korai verseskötetben megismert hang szólal meg bennük, de a fejezet vége felé már a történet dominálta prózaversek veszik át az irányítást. A következő részek – a Gólok története, a Csókok története, a Vidéki történetek – feljegyzései pedig a később epikusan kibomló szövegek skicceiként tűnnek fel. Ahogy, mondjuk, a góltörténetek feltünedeznek A titokzatos világválogatott tárcáiban, vagy A Borgognoni-féle szomorúság novellái között, úgy lépnek be a Darvasi-lexikonba (na, igen, Tolnai [Ottó] Világlexikonát ne felejtsük el megemlíteni) itt a később ikonikussá növesztett mesealakok. 

Szüts Miklós fényképe Darvasi Lászlóról  Ha arra a bizonyos első találkozásra gondolok, nekem a kötet utolsó fejezete adta meg a végső lökést a Darvasi-olvasásomhoz. Emberarcú angyalok, vásott kölök-szerű ördögök és az öt hallgatag idegen, a későbbi könnymutatványosok. Itt többnyire névtelen szereplők, épp felsejlő vázlatok, az idővel erősödő kontúrokkal. Az öt idegen például, akik az eredetmítosz szerint csak négyen voltak („Négyen voltak, négy rejtélyes idegen, egymásra hasonlító, vastag derekú, fürge lábú, szakállas férfiak. Négy szobában laktak, früstökre, délidőre, vecsernyére négy adagot kértek, négy különös nevet őrzött meg végül a határnapló is. Csakhogy ők váltig állították, hogy számuk pontosan öt.”), idővel lecövekelnek a Történetben, és váratlan felbukkanásukkal egy időben bekövetkezik a történelmi idő jogfosztása, fikcionalizálása. Ahogy a történet továbbíródik, terebélyesedik, a rejtélyes idegenek önálló entitásként, könnymutatványosként kerülnek újra elő, már mint regényszervező alakok.

„Éppen leteszi a tollat, amikor erősen megverik háza kapuját. Stephan Peer megdermed. Mintha a szívét kopogtatták volna meg! Máris jöttek érte? Kifosztják? Valóban elhurcolják? Családjától elszakítják?

Lassan araszol a kapuhoz. Minden lépés örökkévalóságnak tetszik. Fülét a kapulécekre tapasztja. Fojtott beszélgetést, suttogást hall. Isten segíts, többen várakoznak odakint. Egy egész hadsereg tán? A kaput újra megverik. Most már türelmetlenebbül kopogtatnak. Stephan Peer halálra szántan matat a zárral. A kapu kitárul. Nem hadsereg toporog az utcán. Nem is az adószedők vagy hívatlan rekvizítorok. Különös alakok álldogálnak a kapuban. Mintha valami kéretlen álomból léptek volna elő. Egy, kettő, három… öten vannak. Menekültek? Stephan Peer halottsápadt arcát dörzsölgeti.

– Rossz helyre jöttek, uraim… ebben a házban…” (A könnymutatványosok legendája, 2009)

Hasonló át/szétírás következtében a portugálok is saját történetet kapnak, már nem mint enigmatikus, de a valósághoz kötött hovatartozást jelöl a nevük, hanem egyfajta varázskulcsként a Darvasi-nyelvet beszélő olvasó kulcsaként működnek a későbbiekben. „És ő mégis azt hiszi, mi vagyunk a portugálok.” (A portugálok, in: A portugálok, 1992)

„Bízz bennem, ragadnám meg a nő karját, de az csak nézne rám ártatlanul, hát persze, miért is ne bíznék. 

Azt olvastam, valahol vidéken fölgyújtottak egy gyóntatófülkét. Miféle portugálok?! A fekete lyuk, galaxis, valahol egymillió fényévre tőlünk hull a hó, miféle portugálok?

Nyugodj meg, miféle portugálok?” (Szív Ernő, Portugália, in: Összegyűjtött szerelmeim, 2003)

A portugálok című JAK-kötet épp a post és a prae határán billeg maga is, a születő Darvasi-nyelv vagy univerzum dokumentuma. Ami itt félig-meddig konkrét, az később elemelten, saját viszonyrendszerében értelmeződik újra, ami itt furcsasága folytán ironikus vagy vicces, az a regényekben gyakran magától értetődő vagy épp tragikus. A maga módján kísérleti kötet, sokféle irányt felvillantó próbaút, de olyan karakteres világgal, ami a későbbiekben tökéletesen felismerhetővé teszi a Darvasi-szövegeket.