#osztálytársak

[hobbygilda]

Szeretettel bárkinek bármikor bármilyen alkalomra

Életed bizonyos szakaszában egyszerre kell majd kézben tartanod egyszerre nem igazán kézben tartható dolgokat, de ezzel sem lesz semmi baj. Az ovistársak, osztálytársak, csoporttársak, kollégák, rokonok, barátok, szomszédok, közös képviselők jönnek-mennek majd, némelyikük problémájába hol túlzottan belelátsz, hol nagyon nem. Kérni fognak dolgokat szüntelen. Te igyekszel megadni nekik. Mérlegelsz, átadsz és ellenállsz. Lesz, hogy belebuksz.

A belső szobád, irodád, asztalod, fiókod leghátsó fiókjában lesznek vállalhatatlan dolgok – hol a polgári és emberi jogok, hol csak a legbelső világod mércéjével mérve vállalhatatlanok. A külső irodádban majd talán nem is tárolsz semmit. Nem mindig fogod tudni, mit hová rejtettél el magad és a világ elől, mit hazudtál kinek, hazudtál-e testvérednek, felebarátodnak, magadnak, ha egyáltalán, vagy csak tudatmódosított külső és belső életed folyik egymásba egyedi és megismételhetetlen módon, és amelyről akkor majd azt hiszed, biztosan mással is előfordult már, biztosan más is megérti, én biztosíthatlak: nem fordult elő mással és nem fogja megérteni. A hetes buszon lehet probléma, ami a százhetesen nem az, a második emeleten meg se kottyan, amibe a hetediken belehalsz, és viszont.

Nem minden út végén vár téged a nagy varázsló, hogy szívet, észt, bátorságot, aranyesőt, boldogságot, egészséges testet, hozzá többé-kevésbé egészséges testképet adjon neked ajándékba. El kell venned. Ha nem tudod elvenni, együtt kell élned azzal, ami van. Nagy varázslók, kis energiabefektetéssel és nagy hatékonysággal dolgozó magánéleti kócsok, tökéletesen beállított közlekedési lámpák, valamint ideális gyalogosok a valóságban nem léteznek. Minden ember halandó. Szókratész halandó. Szókratész ember. A közös képviselő, a szomszéd, de még a büdös ember is ember. A viszonzott és kiegyensúlyozott párkapcsolatnak nincs saját bejáratú istene, és egyik isten sem adja azt ingyen – ha adja egyáltalán. A szemészeten, a nőgyógyászaton, az urológián és a temetkezési vállalkozónál sorszámot kell húznod, és ki kell állnod a sort. Ha mégis előre engednek, ne bízd el magad. Van, hogy te temetsz majd másokat, de a végén, ha szerencséd van, téged temet el valaki. Értékeld a test dolgait, de ne értékelj túl egyetlen tökéletes testrészt és egyetlen tökéletesen működő belső szervet sem. Elmúlik. (Ugyanakkor kiegészítés: szeresd a testem, bébi, végtelen maraton.) Ne gondolj túl sokat a halálra, de minden sorban álláskor, minden hetes buszon és minden konyhaasztalnál számolj vele.

Nem minden konyhaasztal alkalmas baráti és párkapcsolati beszélgetésekre. Nem minden konyhaasztal szögletes. Nem minden konyhaasztal kerek. Nem minden villamoson leszel majd képes kéretlen sms-ekre válaszolni, és ha válaszolsz, nem mindig leszel képes a passzív agresszió mélységes mély kútjának kávájára felmászva visszakapaszkodni a kintbe pusztán a szavak erejével. Nincs minden szónak ereje. Felejtsd el emberi kapcsolataid átláthatóságát. Kapaszkodj erősen, hogy beléd is kapaszkodhassanak. Idegen emberek írásos üzeneteit ismerős buszokon ne olvasgasd, ismerősökét is csak korlátosan és inkább titokban, bonyolult és átláthatatlan életüket ne véld átlátni és megfejteni.

Ne tulajdoníts túl nagy jelentőséget a talált tárgyaknak. A távolságot mint üveggolyót nem kapod meg sem a kormányablakban, sem a körzeti orvosi rendelőben. Bátorságot, boldogságot se zárjegyes, se zárjegy nélküli dolgoktól ne remélj. Úgy általában remélj nyugodtan, de ne mindig. Amikor nem kell majd remélned, azt nem fogod tudni előre, csak utólag. Meg fogsz lepődni. Mindig meglepődsz majd, és mindig rosszul fog esni. Lesz, hogy egy túlzottan megkedvelt ember írásos üzenetét akkor kell majd megfelelően és higgadtan értelmezned, amikor munkahelyi, üzleti környezetedben munkahelyi, üzleti énednek kellene inkább felülkerekednie. Lesz, hogy egy munkahelyi, üzleti környezetben megkedvelt ember írásos üzenetét akkor kell majd megfelelően és higgadtan értelmezned, amikor magánéleti énednek kellene inkább felülkerekednie. Lesz majd, hogy barátod egy munkahelyi prezentáció valós ideje alatt szembesít írásban az élet feloldhatatlan ellentmondásaival, és lehet, hogy egyszer szóban kell elmondanod mindazt, ami leírva sokkal inkább tűnt elmondhatónak. Lesz majd, amikor az egészből – értsd: hetes busz, kapaszkodó, külső és belső iroda, közös képviselő, hetedik emelet, konyhaasztal stb. – semmit nem értesz.

Lesz, amikor sem munkahelyi, sem magánéleti ember nem leszel, hanem csak egy darab kiköpött szar leszel, de ne add fel soha az álmaid. Apropó. Nem mindig fogod érteni az álmaid, ám ettől azok nem kevésbé lesznek érdektelenek más, érthetetlen álmokat álmodó emberek számára. Lehetőség szerint ne oszd meg másokkal az álmaid. Vagy ne állítsd nyilvánosra mindig.

Szaniszló Judit

(megjelent a Józsefváros Újságban 2023 júniusában)

[tulsagosanoszintee]

Van aki 22 évesen elvégezte a főiskolát, de 5 évet várt, hogy jó állást szerezzen.

Valaki 25 évesen lett vezérigazgató, és 50 évesen meghalt,

míg valaki 50 évesen lett vezérigazgató, és 90 évig élt.

Valaki még mindig egyedülálló, míg az osztálytársak közül valaki már nagypapa lett.

Obama 55 évesen vonult nyugdíjba, Trump pedig 70 évesen kezdte.

Ezen a világon mindenki a saját időzónája alapján él.

Előfordulhat, hogy a körülötted lévő emberek egy része megelőz, és néhányan mögötted állnak.

Mindenki a maga versenyét futja, a maga idejében.

Ne irigyeld őket.

Ők az ő időzónájukban vannak, Te pedig a tiedben.

Nem késtél el.

Nem vagy korán.

A legjobb időben vagy !

[feltelszeretnihatmostenfelek]

Én nem mesélek a bornak rólad. Nincs miért. Mikor meséltem volna, akkor még kicsi voltam,  nem is ihattam volna alkoholt,  ez a bűnös folyadék nem érhette volna ajkam. Persze érte. Érte. De akkor sem meséltem rólad neki soha.

Nem érdekelt, nem neki akartam kimondani bánatom. Igazából nem is volt bánatom. Szép emlék mi bennem él rólad, bár lehet ezt is csak az idő feljavította. De igazából ki voltál nekem? Az első szerelem, oh a nagy szerelem! Persze plátói volt, nem szerettél viszont, észre sem vettél. Egy voltam a sok rajongód közül. De én tisztán emlékszem rád, tisztán emlékszem a szavaidra, és tisztán emlékszem arra, mennyire akartalak.  Érdekes, hogy a világ mennyire meg tud változni... Most te írsz nekem. Te írsz nekem, és te érdeklődsz irántam. Belőlem pedig semmi érzelmet ki nem váltasz.

És ez fáj! Fáj, mert tudom, hogy mennyire, de mennyire szerettelek. Fáj, mert tudom, hogy mennyire, de mennyire akartam veled. És fáj, hogy akkor te nem akartál, és most akarsz, de most már én nem akarlak. Most már én nem vágyom arra, hogy érints.

Elkéstél, és most azért sírok, mert elkéstél. Hogy tehetted ezt? Annyi lehetőséged meglett volna. Nyolc évig voltunk osztálytársak, nyolc. Utána pedig még másfél évig biztos, hogy sírtam miattad. De neked most jutott eszedbe, hogy léteztem. Három év távlatában. Sajnálom, de már nem kellesz nekem.

[vera9811]

Amennyire szerettem ezt a várost, amennyire vágytam rá gyerekkorom óta, hogy ide költözhessek, akkora utálatot is váltott ki bennem..

Lassan már egy éve, hogy elköltöztem otthonról, de azóta szinte csak rossz dolgok történnek. Mintha feje tetejére állt volna minden.

Csakhogy felhozzak pár példát:

Megromlott a párkapcsolatom, 5 hónapig tartott mire helyrerázódtunk, hatalmas stressz hatás érte mindkettőnket mivel új volt a helyzet.

Amióta páran megtudták, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon hirtelenjében felbukkant még a loknessi szörny is ismerkedés gyanánt, vagy bármely más módon, hogy az életem részese lehessen.

Ha már felbukkanás. Régi ismerősök is jöttek velük, pontosabban volt osztálytársak, de csak azért, hogy belepofátlankodjanak a magánéletünkbe, nyomozgatások egy csipetnyi szarkeveréssel. Ezekszerint 3,5 év nem volt nekik elég..

Munkahelyen ugyanez a helyzet. Főnökök, kolléganők, vásárlók, magánéletbe való turkálás, ellentétes beosztás írása szándékosan, 700 felé szakadás 3 boltban míg más egy helyben süttetheti a picsáját.

Ha már vásárlók, taknyos kölykök akiknek nem tetszik, hogy nem szolgálhatom ki jogosan, oda jönnek a saját területemre és felkiabálnak a teraszomra, hogy "ez is buzi" és hasonlókat, amikor a boltban beszélek velük erről akkor még a csillagos eget is letagadják, hülyének nézik az embert.

És persze a kedvencem, amikor megfenyegetnek..

Tavaly nyáron nagydarab munkás csávó: "majd megvárom este míg bezársz aztán jól megverünk, elvágjuk a torkodat, bekaphatod a faszomat te down kóros kurva"

Tegnapi nap folyamán (2023.04.12) 3 félhajléktalan csávó bejön, abból az egyik full részeg. Az utóbbi ütögeti a hűtőt, baszdmegol mert nem képes kinyitni, kurva anyázik ránk mert miért ilyen erősre állítottuk a rugót (holott semmi közünk nincs hozzá) elgurult nekem is a gyógyszerem, de megkértem normálisan, hogy ezt a fajta stílust odakint rendezze le magában. Majd belém állt, hogy "mert akkor mi lesz baszd meg? Nem szolgálsz ki mert káromkodok?" válaszoltam neki: "kiszolgállak, csak megkértelek, hogy normálisan viselkedj" jött is rá az értelmes válasz: "hát nem fogok úgy, hogy baszd meg" lerakta a sörét majd megkérdeztem az ő nyelvén, hogy "adhatok neked más valamit baszd meg?" társa mondta hogy kérnek két keserűt, miközben a harmadik csititgatta a részeg barátját, hogy nyugodjon meg mert nem lesz jobb a helyzete, és pont emiatt tiltották ki Veszprém egyik boltjából mert hülyén viselkedett. Vele is letolt egy ismétlést.

Fizettek, oda adtam neki a visszajárót, meg is köszöntem, ketten rendesen kifelé menet elköszöntek majd a harmadik részeg faszkalap benyögött egy olyant, hogy: "dögölj meg a kurva anyádba" röhögött a másik két csávó, válaszoltam neki, hogy "köszi te is" majd bebaszta az ajtót...

Szerintem több példát nem is kell felhoznom..

[csekus]

reflexió

23 vagyok, egyre közelebb a 24-hez és évek óta dolgozok magamon, remélve, hogy egyszer normálisnak tudom érezni magamat. 16 éves korom óta egyetlen közösségnek sem voltam úgy igazán a része, bármilyen suliba bekerültem, bármilyen osztálytársak közé, idegennek éreztem magamat közöttük, nem értettem, hogy ők hogyan csinálják, hogy tudnak viccesek, érdekesek, nyitottak, érzékenyek és kíváncsiak lenni a körülöttük lévő világra. én is az vagyok, mégis mindig magammal voltam elfoglalva - nem a szó nárcisztikus értelmében, inkább a mi baj van velem meg akarom már végre érteni magamat értelmében. fel tudom sorakoztatni a gyerekkori traumáimat, azt a tömérdek visszautasítást, kínos szituációt, elszalasztott alkalmat, kommunikációs katasztrófát, amit megtapasztaltam, és amiből azt gondolom, hogy rengeteget tanultam. egyre jobban megy kifejezni, hogy mit akarok, hogy mire vágyom, illetve, hogy mik azok a dolgok, amelyek átlépnek bizonyos határokat, és nem komfortosak számomra. és azt hittem, meg mindenki azt is mondta nekem, hogy a belső változás külső változással is jár. nagyon szeretnék hinni ebben, mégis, azt tapasztalom, hogy ez nem igaz. eddigi 23 évem alatt nagyon ritka pillanatok voltak azok, amikor nem éreztem magamat magányosnak. még a legnagyobb, és hozzám legközelebb álló egykori baráti társaságaimban is végtelenül magányos voltam. azt éreztem, hogy nekem nincs helyem közöttük, hogy semmiféle hatással nem vagyok a körülöttem lévő világra. emiatt folyamatosan meg akartam felelni mindenkinek, hiszen, ha megoldom mások problémáit, a visszajelzésük alapján kiderülhet, hogy mégiscsak szükség van rám, de ez a legtöbb esetben azzal járt, hogy megköszönték, és tovább álltak, valaki olyan mellé, aki iránt vonzalmat is éreznek. értem fizikai vonzalmon kívül, másfajtát szerintem még soha senki sem érzett - ha pedig igen, azt sohasem hozta tudtomra, én pedig attól félek, hogy ez így fog maradni. van bennem valami olyasfajta mély sérülés, amely alkalmatlanná tesz arra, hogy valakinek a társa legyek. automatikusan felveszek egy barát/segítő/testvér/apa szerepet, amit nem tudok letenni, bármilyen más működésről azt érezném, hogy őszintétlen, megjátszott. szeress olyannak, amilyen vagyok, de amilyen vagyok, azt nem lehet szeretni. próbálom megváltoztatni azt, hogy milyen vagyok, de az a legfájdalmasabb, hogy a terápia, valóban csodákra képes, mégis azokat a legelemibb alapbeállításokat, amelyeket a gyerekkorodban beléd nevelnek, valójában sohasem lehet megváltoztatni, vagy átírni. gondolom, ha bárki ezt elolvassa, az lesz az első reakciója, hogy mit rinyálok, tegyek valamit. teszek, nagyon sokat.

[mylifelinegame]

Van valami szép

Van abban valami szép, ahogy az élet alakítja a mindennapok dolgait. Spontán történnek nem vált változások, amelyek valamit megakadályoznak, de ugyanakkor új lehetőségeket is nyitnak.

Így voltam ezzel a Werk filmes mesterképzésével. Sok év után most először elegendő jelentkező hiányában nem indítják el.

Nos, nem gond. Megyek a külön vágói képzésükre, amin egyébként is gondolkodtam. Maga az ottani légkör, az osztálytársak mind szimpatikusak voltak és a tanár is aki a vágói kurzust fogja tartani. Szóval remélem az már indulni fog. A jó hír még az, hogy holnap menni fogok megnézni és kipróbálni személyesen a kyudo-t. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Központtal kapcsolatban, aminek a tornacsarnokában tartják a gyakorlásaikat az érdekesség az, hogy már jártam ott a közelmúltban. Nem úgy mint beteg, hanem mint stábtag egy forgatáson. Valahogy sorsszerűnek érződik, hogy látni fogom újra a helyet. Jönni fogok ezzel kapcsolatban egy élménybeszámolóval.

ML/LG

[bonesteve]

Kitty

Járt Levente osztályába egy helyes aranyos kislány, Kitty.

Talán Levente még táplált is irányába gyengéd érzelmeket amolyan kisgyerekes szinten, tagadja, de mi úgy gondoljuk, igen.

Kitty szülei siketnémák. A nővére is siketnéma.

Kitty nem részesült ebből az átokból.

Többször volt alkalmam megfigyelni a családon belüli kommunikációt, mindig csodálattal adózom a nyelvnek, amit használni megtanultak, valamint a kereszthivatkozást, amit a nemjelelők és a jelelők közé illesztett tolmács magától értetődő tgermészetessége jelent, ez esetben Kitty személye volt a közvetítő.

Olyan lazasággal mondta szóba a jeleket és olyan finomsággal, gyermeki bájjal jelelte el a szavakat hogy örökre a szívembe zártam.

Kitty elkerült a suliból, mert a nővére iskolájában, ami siketek számára fenntartott suli volt indult hallóknak is osztály, a család úgy döntött, hogy Kitty átmegy a nővére - egyébként minőségi - sulijába tanulni.

Ki is került a köztudtatból Kitty, az osztálytársak is talán már csak kedves és üde színfoltként tekintettek rá.

A család az osztálytársak szülei némelyikével tartotta a kapcsolatot, így tudtuk meg, hogy Kitty az édesapjával autózott vidéken, amikoris egy román kamion szemből letarolta őket.

Kitty apukája azonnal meghalt.

Kitty egy hét szenvedés után három napja csatlakozott hozzá.

Nagyon furcsa dolog gyermekhalállal szembesülni.

És ez már a mi gyerekeink életében a második eset.

Most Levente volt az érintett, elég rosszul is viseli.

Ezelőtt Eszter óvodai társa, a csoport legmenőbb sráca, az állandóan gördeszkával közlekedő, mindig a szemébe lógó és laza mozdulattal hátradobó egyenes szőke hajú gyönyörű kisfiú egy családi veszekedés után kerékpárra ült, elviharzott, hogy a szülei arról értesüljenek, hogy a vonat elgázolta és kétszázötven méter hosszon terítette be testrészeivel a sínpályát, hogy harminc szakember szedje össze.

A gyermekhalál mindig iszonyúan sokkoló. Két napja tudtam meg Kitty halálát. A felesleges, fájdalmas, rettentő halálát.

Azóta számtalanszor gondolkodtam azon a két napban, hogy hogyan lehetséges, lehetséges-e egyáltalán túlélni a szülők részéről egy hasonló tragédiát.

Bírható-e a fájdalom, fel lehet-e állni, milyen emberi nagyság kell a túllépéshez, lehetséges-e valaha is mosolyogni, örülni, reggel madárcsicsergős nyári illatokat értékelni, hallgatni megnyugvással a tenger morajlását, ahogyan rakosgatja a gömbölyűre csiszolt köveket, lehet-e nevetni viccen, ölelni könnyek nélkül, kezet szorítani esti séták alkalmával.

Vagy mindörökre minden egyes kép, ami a retinánkba jut a világ csodálatosságából ennek lenyomatán keresztül szűrődik, van-e jövőkép, hibáztatás nélküli nappalok és átaludt éjszakák, melyek után jól esik a reggeli nyújtódzás.

Ismertem oreg embereket, akik sose tudtak túllépni hasonló szörnyűségen.

És ismertem olyanokat, akik megjárták a poklok poklát, háborút, tábort, a bajtársuk és barátjuk keményre fagyott holttestén üldögéltek és kártyáztak, mégis tudtak nevetni később.

Milyen lelki nagyság, felvértezett önvédelmi eszköztár teszi a különbséget?

Nem tudom, de rettegek a gondolatától is, hogy hasonló esemény még csak a közelembe is férkőzzön.

Kittyt jövő héten temetik.

Legyen neki könnyű a föld!

[labjegyzet]

Elhozzuk neked az iskolás lét izgalmas pillanatait!

8 könyv, amelytől újra iskolásnak érezheted magad! Elérkezett a szeptember! Ha már nem kell iskolába járnod, de szeretnéd újra érezni, hogy milyen sulisnak lenni, akkor ezeket a könyveket ajánljuk!

Vera Brosgol: Ánya kísértete

Ánya sok mindenre számított, mit találhat egy kiszáradt kút mélyén, de egy új barát nem jutott volna eszébe. Különösen nem egy olyan új barát, aki egy évszázada halott. Belezuhanni egy kútba önmagában is balszerencse, de Ánya élete sem fenékig tejfel. Cikinek érzi a családját, elégedetlen a testével, és már szinte le is mondott arról, hogy beilleszkedjen az iskolában. Pont egy új barátra van szüksége – még akkor is, ha az halott. Ánya új barinője azonban véresen komolyan gondolja, hogy örökre barátok lesznek…

A könyvet innen tudod megrendelni: https://bit.ly/anya_kisertete

Naomi Novik: Solomancia-trilógia

A ​Solomancia első leckéje: A tanulás még soha nem volt ennyire halálos. A végzet iskolájának neve Solomancia, a mágikus hatalommal bírók tanintézménye, ahol a kudarc szó szerint halált jelent – mígnem egy El nevű lány el nem kezdi feltárni a hely titkait. Három köteten keresztül kísérjük végig az iskolai útját, és a végére azt is megtudjuk, hogy a világ megmentésére semmiféle varázslóiskola nem tud felkészíteni…

A könyvet innen tudod megrendelni: https://bit.ly/nn_solomancia

Papp Dóra: Tükörlelkek 1-2.

A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek…

A könyvet innen tudod megrendelni: https://bit.ly/tükörlelkek

Raina Telgemeier: Görcs

Raina egyik éjjel szörnyű hasfájásra ébred. Az anyukájának is csikar a hasa, ezért először csak egy vírusra gyanakodnak. Raina visszatér az iskolába, ahol a szokásos jó és rossz dolgok fogadják: barátok és kevésbé barátságos osztálytársak, akik szeretnek undorító dolgokkal viccelni. Raina gyomorpanaszai azonban nem akarnak elmúlni… a tetejébe még az étel, az iskola és a változó barátságok miatt is aggódnia kell. Mi lesz így?

Raina Telgemeier ismét egy elgondolkodtató, bájos és vicces igaz történetet mesél el a felnövésről és arról, mekkora bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, és legyőzzük azokat.

A könyvet innen tudod megrendelni: https://bit.ly/raina_telgemeier_konyvek

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök sorozat

A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon. Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel.

Hajdú-Antal Zsuzsanna szívszorítóan szép első regénye, amely John Green és Gayle Forman nyomdokain halad, biztosan nem fogja hidegen hagyni egyetlen olvasóját sem.

A könyvet innen tudod megrendelni: https://bit.ly/hajdu_antal_zsuzsanna_konyvek

P. G. Wodehouse: Diákélet St. Austinban

A kötet írásainak helyszíne a St. Austin gimnázium és annak kollégiuma. A pályakezdő P. G. Wodehouse korai, de annál szeretetreméltóbb írásai ezek, amelyekben azonban már jól észrevehető a későbbi érett alkotó humora és szellemessége. A korabeli, jellegzetesen angol, bentlakásos diákélet leírásában szerepet kap a krikett, a rögbi és az egyéb sportesemények, amelyek döntő fontosságúak voltak az iskola hírnevének megőrzésében. A diákcsínyekről és tréfákról, a dolgozatok ellógásáról, a tanárok bosszantásáról és az időnként elkerülhetetlen összecsapásokról szóló szórakoztató, vidám krónika teljessé teszi az írói életmű bemutatását.

A könyvet innen tudod megrendelni: https://bit.ly/Wodehouse-Diakelet-StAustinban

Papp Dóra: Bolyongó

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról…

A könyvet innen tudod megrendelni: https://bit.ly/papp_dora_konyvei

Kate McMullan: Sárkányvadász Akadémia sorozat A sorozat első részében megismerkedünk a főhőssel, Kanócfalvi Wiglaffal, a sokgyermekes szegény parasztcsaládban élő fiúval, akinek egy vándor énekes megjósolja, hogy fényes jövő vár rá: hőssé fog válni, noha a fiú – akit csúfolnak is emiatt a testvérei – irtózik a vértől, és egy légynek sem tudna ártani. Amikor Wiglaf a Sárkányvadász Akadémia új diákokat toborzó hirdetését meglátja az egyik fára kiragasztva a faluban, azonnal tudja: neki ebben az iskolában a helye. Boldogan útnak is indul hűséges malacával, Daisyvel, ám hamarosan meg kell tapasztalnia, hogy a sárkányvadászokat nevelő „oktatási intézmény” egyáltalán nem olyan, mint amilyennek képzelte… Hamarosan bekövetkezik az első nagy próbatétel is, és Wiglaf úgy válik hőssé, hogy egyetlen csepp vért sem kell kiontania. A humoros, izgalmas, kilenc részes sorozat elsősorban a 8-12 éves fiúknak okozhat felhőtlen szórakozást.

A könyvet innen tudod megrendelni: https://bit.ly/sarkanyvadasz_akademia

[angelofghetto]

Középsulis koromban volt egy eredeti farmer kertésznadrágom, amit Amerikából kaptam. Kicsit nagy volt rám, de ez akkoriban nem számított. Bőven a szoci idők közepén jártunk, mikor november hetedike a NOSZF (újszülötteknek: Nagy Októberi Szocialista Forradalom) megünnepléséről szólt, a gyerekek az ovikban kis vörös zászlókat lengettek, és Leninről énekeltek az ünnepélyeken. Akkoriban a valódi farmereket aranyáron lehetett beszerezni idehaza bolhapiacokon, vagy kinti rokonok, céges utakon járt ismerősök révén.

Szóval akkor volt egy ruszki ismerősünk, aki hozott olyan kockacukornál kisebb méretű Lenin kitűzőket, és én azt bizony a farmer kertészemre tűztem ki, mint lázadó antagonizmust. Eléggé felnéztek rám ezért a bátorságért az osztálytársak, de nem kaptam érte osztályfőnöki intőt, és ki sem rúgtak. Már fáradóban volt a proletárdiktatúra.

Tisztelt a hősöknek.

Vagy elsiettem a dolgot?

[kookie-things]

Hogy ismerted meg? marmint Fannit

Osztálytársak voltunk kozepsuliba

[cgteller]

reflexió

 23 vagyok, egyre közelebb a 24-hez és évek óta dolgozok magamon, remélve, hogy egyszer normálisnak tudom érezni magamat. 16 éves korom óta egyetlen közösségnek sem voltam úgy igazán a része, bármilyen suliba bekerültem, bármilyen osztálytársak közé, idegennek éreztem magamat közöttük, nem értettem, hogy ők hogyan csinálják, hogy tudnak viccesek, érdekesek, nyitottak, érzékenyek és kíváncsiak lenni a körülöttük lévő világra. én is az vagyok, mégis mindig magammal voltam elfoglalva - nem a szó nárcisztikus értelmében, inkább a mi baj van velem meg akarom már végre érteni magamat értelmében. fel tudom sorakoztatni a gyerekkori traumáimat, azt a tömérdek visszautasítást, kínos szituációt, elszalasztott alkalmat, kommunikációs katasztrófát, amit megtapasztaltam, és amiből azt gondolom, hogy rengeteget tanultam. egyre jobban megy kifejezni, hogy mit akarok, hogy mire vágyom, illetve, hogy mik azok a dolgok, amelyek átlépnek bizonyos határokat, és nem komfortosak számomra. és azt hittem, meg mindenki azt is mondta nekem, hogy a belső változás külső változással is jár. nagyon szeretnék hinni ebben, mégis, azt tapasztalom, hogy ez nem igaz. eddigi 23 évem alatt nagyon ritka pillanatok voltak azok, amikor nem éreztem magamat magányosnak. még a legnagyobb, és hozzám legközelebb álló egykori baráti társaságaimban is végtelenül magányos voltam. azt éreztem, hogy nekem nincs helyem közöttük, hogy semmiféle hatással nem vagyok a körülöttem lévő világra. emiatt folyamatosan meg akartam felelni mindenkinek, hiszen, ha megoldom mások problémáit, a visszajelzésük alapján kiderülhet, hogy mégiscsak szükség van rám, de ez a legtöbb esetben azzal járt, hogy megköszönték, és tovább álltak, valaki olyan mellé, aki iránt vonzalmat is éreznek. értem fizikai vonzalmon kívül, másfajtát szerintem még soha senki sem érzett - ha pedig igen, azt sohasem hozta tudtomra, én pedig attól félek, hogy ez így fog maradni. van bennem valami olyasfajta mély sérülés, amely alkalmatlanná tesz arra, hogy valakinek a társa legyek. automatikusan felveszek egy barát/segítő/testvér/apa szerepet, amit nem tudok letenni, bármilyen más működésről azt érezném, hogy őszintétlen, megjátszott. szeress olyannak, amilyen vagyok, de amilyen vagyok, azt nem lehet szeretni. próbálom megváltoztatni azt, hogy milyen vagyok, de az a legfájdalmasabb, hogy a terápia, valóban csodákra képes, mégis azokat a legelemibb alapbeállításokat, amelyeket a gyerekkorodban beléd nevelnek, valójában sohasem lehet megváltoztatni, vagy átírni. gondolom, ha bárki ezt elolvassa, az lesz az első reakciója, hogy mit rinyálok, tegyek valamit. teszek, nagyon sokat.

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Van az a pont amikor már inkább semmit sem mondasz.

[lonelysoul235]

Félek a nagybetűs élettől..

[love-kills-slowely]

Sose hagyd senkinek, hogy elhitessék veled, hogy kevesebbet érsz, amiért nem vagy olyan, mint az átlag.

[rozsablog]

Annyira belém nevelték kiskoromban, hogy dagadt vagyok, hogy most mikor egy kilót hízok és ez akár egy kicsit is meglátszik rajtam, csak arra tudok gondolni, hogy igazuk volt.

[eszmeletlenul-szeretlek]

Te

Azt hittem, hogy egy olyan srác, mint te érezhet valamit egy olyan lány iránt mint én. De rájöttem, hogy ez csak egy agyszüleményem.

Közted és köztem S E M M I nem lehet. Csak távolság.