#nem tudom kifejezni magam

[kavekkozt]

Londonban vagyunk, és én nem érzem jól magam.

Az időjárás persze tetszik, erre vártam egész nyáron. 20 fok és felhők.

A nyelv is hiányzott, bár úgy húzom fel magamra, mint egy régen elfeledett ruhát. Több helyen eláll, igazítani kellene. Törődni vele. De én csak sebtében magamra kaptam. Nem találom a szavakat, megbicsaklok, nem tudom rendesen kifejezni magam. Az akcentusom elárul: not. from. here. Not from anywhere at this point, really.

De a város?

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha itt éltünk. A romlást, az elmúlást, az összeomlást látom a fogyasztás fővárosának művirágos, színesre festett kirakatai mögött. Ha nem figyelsz eléggé, mindenki szép, fiatal, egészséges, divatos az utcán. Bármit meg lehet venni, és ha nem nézed meg alaposan, nem látod, hogy kopott és megfakult, véres.

Így képzelem Las Vegast is, mint amilyennek most Londont látom: mindenhonnan élvezetek ömlenek, a testnek (mindenféle étel-ital, szem-szájnak ingere), a léleknek I guess (színház és kiállítások, "élmények").

Ha van elég pénzed, megvan itt minden élvezet. Nem kell látni a szegénységet, a nyomort: szinte semmi sem közterület, és kutyás biztonsági őrök gondoskodnak arról, hogy semmi/senki se zavarja meg a fogyasztást.

(és hol vannak az anyák, a babakocsis nők, az idősek stb? nyilván egy másik városrészben.)

it doesn't help that our "base camp" is at Canary Wharf this time, a city in the city in itself. identical bars sprang out of nothing, offering you instagrammable experiences. i'd go out and eat, but everything tastes like cardboard. and all the people the people the people in the street. if this is real, my "other life" in Europe can't be. oh the surface is so shiny. be careful not to scratch it, you'll see it's rotten to its core.

(nyilván tudom, hogy nem ilyen egész London, csak rossz helyen, rossz helyeken vagyok. minden félelmem és aggodalmam egy helyen, megfojt.)

[csacskamacskamocska]

Hogy lehet úgy élni, hogy valakinek nincs önreflexiója?

Hogy a saját agyát nem tudja kívülről látni? Vagy annyira kívülről amennyire a képességeiből telik. Hogy lehet úgy élni, hogy valaki azt gondolja, hogy pusztán attól jó ahogy gondolkodik, mert gondolkodik? Pusztán attól jól működik, mert csak ez van neki. Okos emberek ott devalválódnak a szememben, amikor nem borulnak le más, sokkal okosabb emberek tudása, intelligenciája, képességei előtt. Amikor nem tudják kifejezni, hogy látom, hogy egy valaki más jobb nálam ebben vagy abban a dologban.

Tegnap akkora kurvanagy kicsinyes irigységemmel kellett szembenéznem, hogy csak pislogtam. Egész nap dohogtam magamban, és nem elég, hogy utáltam a helyzetet, de utáltam magamat is az érzéseim miatt. Tudtam, hogy irígység. És azt utáltam a legeslegjobban, hogy tudtam, hogy végül nagyvonalú leszek, mert a másik megoldást nem fogom választani, hogy kicsinyesen kereszbetegyek. Az igaz, hogy nem voltam készséges. Egy korábbi állapotomban, szaladok és szolgálok, és készségeskedek, és várom, hogy valaki/bárki elismerje, hogy milyen jófej vagyok, mennyire segítőkész, hogy átadom többévnyi munkám eredményét, hogy másoknak könnyebb legyen dolgozni és majd verhessék a mellüket, hogy milyen faszán helytálltak. Csakhogy ez az elismerés sosem történt meg és tudtam, hogy most sem fog. És az elmúlt idők nagy felismerésevolt, hogy nem kell csinálnom azt, ami nem változik, ami nem működik. Abba lehet hagyni. És amikor érzem, hogy bekapcsol, hogy elindul egy automatizmus, abba lehet hagyni. Nem fogank szeretni, se így, se úgy. Egész félelmetes, hogyez az érzés mennyire tud fájni. Egészen irrálisan nagy fájdalommal jár. Mert az ember nem tudja még a harmadik megoldást, ami jó lenne. És az nem az, hogy leszarom, hanem van valamilyen működési mód, ami eredményes.

Nézzük páldául a toxikus embereket. Zárd ki az éltedből! – Ez a tanács. de közben, látod, hogy mások nem érzékenyek rá. Miért és hogyan? Miért csak én látom vagy érzem toxikusnak? Mások többet bírnak? Mások kevesebbet kapnak a szarból? Hogyan tudnám én is úgy megélni, ahogy ők? Akik nem érzékenyek rá, azok értetlenül néznek: mi bajod, hiszen ez csak... ne úgy nézd, ez semmi... túlzásokba esel... neked kéne változnod, hiszen ő csak ilyen... (az más tészta, hogy ezek a válaszok valójában károsak, de ők tényleg nem érzik) Vagyis van egy működési mód, ami lehet, hogy nekem elérhetetlen a saját sérüléseimmel, de a cél az, hogy jól érezzem magam. És amikor valakit kizárok, akkor az is fogva tartja az embert. A harag, gy��lölet, félelem, mind láncok, mert a másik végén ott áll az, aki kiváltja. Vagy az eml��ke. Vagy azok a dolgok, amiknek lenyomata van bennünk. A közöny nem lánc.

Nem tudom a dolgot visszakanyarítani a címhez. :) Csak az volt az érdekes, ahogy tegnap lecsendesítettem magamban dolgokat. Agyam: blablablablablabla. Én: Figyelj, agy! Ezt most hagyd abba. Csináljunk mást! Agyam (egy kis idő múlva): jé, ez jó, na, most jó. De mi történt? Én: fingom sincs.

Na, az lenne a jó, ha tudnám, hogy mi történik ilynenkor. És jó lenne, ha nem kéne szólni. :D

[technofemininity]

Ismerkedés a technós nőkkel

            Kutatásunk első lépéseiként interjút készítettünk azokkal az emberekkel az ismerőseink közül akikről tudjuk, hogy techno bulikba járnak. Célunk az volt, hogy a szcéna ismerőitől tájékozódjunk a magyar techno tulajdonságairól. Ugyanakkor az ismeretlen interjúalanyok keresése sem volt egyszerű, mivel bár a közösségi média felületeken megtaláltuk őket, de interjúra rábírni őket már nagyobb feladat volt.

            A következőkben az első tájékozódó interjúnk rövidített feldolgozott anyagát olvashatjátok, amiben vissza fogunk utalni a korábban tárgyalt Armstrong cikkre. Az interjúalanyaink 25-35 év közötti nők voltak és mind a fővárosban élnek.

            Techno bulikba közösen 2016 óta járnak, akkor még nem csak magyarországi bulikban vettek részt, mivel egyikük Hollandiában élt, így többféle tapasztalatról is beszámoltak. Azonban a lányok között volt olyan is aki 2010 óta mozog a techno szcénába.

            A beavatási szertartás a világba, mindhárom lány számára a drogok használatával kezdődött, azokról a bulikról amikben még nem fogyasztottak kábítószert negatívan nyilatkoznak: „nem értettem, hogy miért jó ez, hogy monoton zenére lépegetnek az emberek, aztán drogoztam, és azóta imádom”. Később emellett a közösséget és a saját barátaikat is mesélik, mint összefogó erő a színtéren belül.

            Zenei stílusként az acidot, houset és melodic technot említették meg, amit szívesen hallgatnak, a dark technot túl „baszatós”-nak és durvának ítélték, a színtéren kívül pedig drum and bass és goa bulikba járnak gyakran.

            „Nekem az, hogy békén hagynak és el tok lenni a világomba.” „Itt mindenki el van a kis világába, látja, hogyha nem akarsz beszélgetni, és észreveszi, akkor elmegy nem tudom, hova szóval ez, hogy így itt el tudsz lenni.” „Vagy így szeretne az ember itt táncolni, van ez a lépegető stílus, amit mindenki használ, és így kb. megáll itt a sztori” A techno szerintük ezért más mint egy másfajta buli. „Azt, hogy például a csávók nem jönnek rám úgy, mint mondjuk elmegyek ... egy másmilyen ... és elkezdem ott nyomni neki, mint az állat /táncolásra gondol/, és tudod így jönnek, így cápáznak, hogy hagyjatok már békén a f*ba.” Itt szeretnék visszautalni az Armstrong-ot feldolgozó bejegyzésünkre, ahol a tekintet (gaze) megváltozásáról írunk, ezek a nők is azt említik meg, hogy az a szabadság amit a techno színtér jelent, ahol nem úgy figyelik egymást a résztvevők, mint akik prédát keresnek, ez a számukra fontos tulajdonsága a szcénának. Ugyanígy ahogy Armstrong és Thornton kutatásai is leírják a tánc összekötő ereje hatja át a színteret, egyértelműen látszik, az emberek a szerhasználat mellett, táncolni szeretnének.

            A színtér felszabadító erejéről, egy másik technoba járó ismerősömmel beszélve is sikerült elkapnom egy nagyon hasznos mondatot: „ ... egyszerre közösségi, de közben nagyon magányos is, a zenében közösen ott vagyunk, de én a saját világomban is ott vagyok. ... Nem nőként vagyok jelen a bulikban.” Úgy gondolom ezek a mondatok nagyon választékosan szemléltetik, hogy a magyar techno szcéna populáris bulijaiban is megjelenik a korábban bemutatott szabadabb közeg.

            Az öltözködés elfogadottságát is felhozták az interjúalanyaim, amikor arról beszéltünk biztonságos-e a szcéna az első példa ez volt egyiküktől: „Mondjuk egy nagyon kirívó felsőben vagy ilyen kurvásan vagyok kiöltözve, és mondjuk elmegyek egy techno buliba, akkor kevésbé fogom kellemetlenül érezni magam, mert még lesz egy csomó másik lány, aki ugyanígy akarja kifejezni magát az öltözködésén keresztül ... ugyanebben a ruhába elmennék a fogasba, akkor lehet, hogy ott nagyobb népszerűségnek örvendenék, ... még mindig biztonságosabbnak tartok egy technós közeget, mint mondjuk egy mainstream bulit.”

            Ugyanakkor azt is kiemelték, a magyar közeg teljesen más mint egy berlini buli, ahol sokkal felszabadultabbak az emberek: „simán elmész egy szál csöcsbe is bulizni, és senki meg nem botránkozik rajta, tehát hogy lemennél ilyen izé, nem tudom, szegecses, faszom tudja milyen ruhákba, senkit nem érdekelne ott” /az ott Berlinre utal/.

            Amikor arról kérdeztem őket hogy oszlik el a nemek aránya, azt mondták erre nem szoktak figyelni, mivel nem azért vannak ott, hogy párt keressenek. Valamint a fentebb már idézett mondatra is visszautalnék, ahol azt állította a beszélgető partnerem, hogy ez a bulizási forma egyszerre magányos is, nem csak közösségi, ezért is lehet hogy ezt nem figyelték meg az interjúalanyaim.

            A technot és az elektronikus zenét elválaszthatatlannak ítélték meg a drogoktól, ezt már Thornton kezdeti rave kultúra kutatásaiból is láthatjuk, és ez az előzetes interjú megerősítette a magyar színtér is leképezi ezt.

            Az öltözködés ami a kutatásunk fókuszában van, ebben az interjúban az első pár megjegyzés ellenére amiket korábban idéztem, nem volt fontos az interjúalanyaim számára. Az egyikük ezt mondta: „nem tulajdonítanék neki, én például, az öltözködésnek akkora dolgot, ... nem lényeges”. Az interjú során felmerült, hogy a fiatalabb generáció az akinek az öltözködés része fontos a szubkultúrának, az interjúalanyaim a táncra, zenére és a szerhasználatra fókuszálnak. Mindennek ellenére, kicsit negatív érzéssel beszéltek a fiatalabb generációról, akik nagy hangsúlyt fektetnek a ruhákra, a „megfelelő” megjelenésre. A következő idézetből tökéletesen látható, hogy van egy ellenszenv a fiatalabb öltözködés hangsúlyos bulizókkal szemben: „vannak ezek a divat techno emberek, ... azokat a dolgokat aggatja magára, ami azt gondolja, hogy na, ezt technós. Mindegy, hogy az összeillik vagy nem, hogy amúgy az önazonos vagy nem, és akkor így magukra aggatnak mindent, ami fekete, és nem tudom mi ... és nem tudom, engem kiráz a hideg kicsit. ... Nem ’rosszarc-ság’ kicsit van bennem egy ilyen ítélkezés ezzel. ... Sznobság. ... Sznobság, hogy a techno a lelkedbe van, nem a kinézetet.” Az idősebb szubkulturális résztvevő kapuőrként áll a térre most belépő fiatalok előtt, akik a maguk stílusára formálják a szubkultúrát.

            Az interjú nagyon hasznos volt a kutatásunk orientálásának szempontjából, a kutatói érdeklődésünket a fiatalabb Z-generációs bulizók irányába kell fordítanunk. Voltakép az interjúalanyaim elmondásai és megfigyelései alapján számukra fontos az öltözködés és a szubkultúrához tartozás vizuális megjelenítése is. Ugyanakkor a techno színtér nők számára biztonságos érzetét megerősítették az interjúalanyaim is, és a férfi-tekintet alóli alkalmi felszabadulás megélése is megjelent náluk.

            Mindemellett azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez nem egy reprezentatív minta, a színtérben mozogva, ahogy az interjúalanyaim is elmondták, sokféle emberrel találkozhatunk, zenei stílusonként is változó a bulizó közönség és szórakozóhelyenként is, ennek okán egységes közeget nehéz körül határolni. /A/

[mrsangel22]

10171.

Folytatom ezt a magán naplót , igazából nem tudom hogyan tudnám kifejezni azt amit érzek .

Talán egy szóval hogy üresség.

Nem én hanem az én életem üres

Vannak érzéseim de sokszor nem tudom mit tegyek hogy sok érzés ne legyen.

Fáj hogy hátráltatom a kis családom azért mert sok mindentől félek de még ez sem elég ok nekem sajnos hogy a családom miatt túl tegyem magam a dolgokat és merjek tenni valamit vagy bármit .

[kasgaleria]

LUKÁCS ÁGOTA SURSUM CORDA / EMELJÜK FEL SZÍVÜNKET „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek.” (Ez 36, 25; vö. Ez 11, 19).

K.A.S. Galéria, 2023. szeptember 19. - október 3.

Megnyitó: 2023. szeptember 19., kedd 18:00 A kiállítás megnyitja: Sulyok Miklós művészettörtén��sz Facebook esemény

Lukács Ágota Sursum corda / Emeljük fel szívünket I–VII. ceruzarajz-sorozat, 2021–2023

A sorozatot 2021 tavaszán, a koronavírus-járvány idején kezdte el rajzolni Lukács Ágota. Canson akvarellpapír-tekercsből vágott méteres lapokra puha grafitceruzával húzta a vonalakat nap mint nap, hónapokon át, reggelente, teljes csendben. Csendből született a Sursum corda rajzsorozat, és az a belső tapasztalás, amit kifejezni kívánt vele, szintén a csendhez kapcsolódik. A gondolatok lecsendesítésében, a tekintet felfelé irányításában lassan, talán alig észrevehetően, valami elmozdul, és a kő emelkedni, a szív puhulni kezd. ,,Kőszívemet magam puhítani nem tudom. Lelkigyakorlatok csendjében tapasztaltam meg azt a gyengéd erőt, amelynek terében a kő puhulni, emelkedni kezdhet. Nem könnyű szavakba önteni, hogyan születtek, miről szólnak e rajzok. Egy-egy liturgikus és biblikus szöveg, valamint személyes lelki élmény, amihez leginkább kapcsolni tudom az emelkedő, súlytalanodó, felpuhuló kövek látványát. ”-írja az alkotó. A címadó latin szöveg, „Sursum corda”, a katolikus szentmisében hangzik el. „Emeljük fel szívünket” – szólítja meg a pap a híveket. Régóta foglalkoztaja ez a mondat a művészt, s az a belső irányváltás, amire utalhat. Hogyan emeljük fel a szívünket? Hétköznapi életünk és énünk sok törekvése, gondolata között megállhatunk egy pillanatra. Talán veszünk egy nagy lélegzetet, talán feltekintünk, talán szívünket elcsendesítve fülelni kezdünk. Nehezen érhető tetten az a belső mozdulat, vagy talán csak mozdulatot vágyó belső törekvés, amely során a lélek izma megfeszül, s valami bennünk elmozdul. Ezekiel próféta könyvében olvashatjuk: „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek.” (Ez 36, 25; vö. Ez 11, 19). Az isteni kegyelem hatására megújuló, kőből elevenné váló emberi szív ószövetségi képe az Újszövetségben Jézus tanításában él tovább. A kiállítás az Ars Sacra Fesztivál 2023 programsorozat része.

A kiállítás megtekinthető: 2023. október 3-ig

[kalmeria]

ez az egesz sajat nyelv dolog vicces volt de foleg elmeletben.. szemelyes okok miatt neheznek talaltam de legalabb kiprobaltam (es rajottem h nem, nem tudom magam kifejezni magyarul. kiraly.)

[esztiinitalia]

Az első hetem Firenzében

Már lassan eltelik a harmadik hét amit itt töltök, de szerettem volna írni arról, hogy hogyan telt az első hetem februárban.

Február 20-án indult a szorgalmi időszak, és szerencsére az olaszok nem szoktak korán kelni, így a legkorábbi óra 9-kor kezdődik. Előtte még épphogy kinyitnak a kávézók, és suliba menet rendszeresen látni a caffetteriák előtt tobzódó olaszokat, akik a napi aktuális híreket vagy az életüket vesézik ki.

Érdekes volt azt látni, hogy az órák itt teljesen máshogyan rendeződnek: általában 2 órásak az órák, és 3x vannak egy héten, ha 6 kreditesek. Ha 12 kreditesek, ez az óramennyiség duplázódik, az is lehet hogy 4 órán keresztül tartanak egy órát. Aztán a tavaszi szünet környékén változik az órarend, teljesen új kurzusok indulnak, amikből szintén ugyanannyit kell teljesíteni júniusig, amikor kezdődik a vizsgaidőszak, 3 turnusban. Azt nem tudom, hogy csak mehet-e második, harmadik turnusban, aki megbukott, de gyanítom, hogy így lehet.

A legnagyobb kihívás az első héten az volt, hogy beosszam az időmet és a pénzemet: nyilván sokkal olcsóbb otthon főzni, mint minden nap menüket vagy kínait venni, így igyekeztem meal-prepelni 2-3 napra, többé-kevésbé sikeresen (odaégettem a paradicsomos gombóc alját :((( de a többi része nagyon jó lett). Illetve próbáltam órák után a lehető legtöbb emberrel beszélni a családomból, a baráti körömből, majd egy szempillantás alatt eltelt minden nap.

A keddi napon találkoztam egy lengyel lánnyal, akit Whatsapp erasmusos csoportban ismertem meg, és elmentünk a Pino’s Sandwitchesbe, ahol tökéletes tipikus olasz szendókat lehet vásárolni, egész jó áron. A vegetáriánus szendó 5, a standard 5.50, a jól megpakolt 6.50 euró. Fotózkodtunk, és bejártuk a várost eszegetve, nagyon jól éreztem magam abban a pár órában! Angolul kommunikáltunk, bár mindketten tanuljuk és használjuk az olaszt, így könnyebb volt kicsit. És szinte mindenhol tudnak angolul az árusok, így ha valamit nem tud kifejezni az ember olaszul, simán lehet váltogatni a nyelvek között, sőt, rendszeresen látom, hogy a helyiek is össze-vissza használják a nyelveket a vendégekkel. De persze örülnek sokan, ha megmondom, hogy szeretném gyakorolni a nyelvet, és beszéljünk csak olaszul.

A hét többi napja inkább eseménytelen volt péntekig: hideg volt, és csak suliba jártam, meg haza, nem volt sok kedvem a központba menni. De péntek estére egész jó idő lett, így elmentünk koktélozni egy Eltés lánnyal, kiültünk a Dóm mellé, és beszélgettünk. Ha jó áron akar az ember italokat venni, akkor a The Box nevű helyet keresse! Nincs kint tábla, csak sok ember jár oda, ott a legolcsóbb a belvárosban mindenféle ital. Készpénzzel érdemes fizetni, mert van hogy felszámolnak plusz egy eurót bankkártyánál! Előtte megtaláltuk az egyetem egyik könyvtárát, aminek a bejárata egy kis parkot rejt. Ott is fotózkodtunk, majd mikor éhesek lettünk, vettünk egy random helyen empanadast és én választottam valami sonkás krumplipüré-golyót, ami cornflakes-ben volt kisütve.

A hétvége szintén borús volt kicsit, így inkább tanulgattam, beadandóztam, és sütöttem a következő hétre. Egy szempillantás alatt eltelt az első hét, nagyon eseménydús volt. Annyira jó, hogy előtte tudtam online ismerkedni, mert sokkal inkább otthon éreztem magam úgy, hogy már volt kikkel találkoznom. Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy a kiutazás előtt már próbálja feltérképezni, kikkel lesz ugyanazon a szakon, esetleg ugyanazokon az órákon.

Firenzében könnyű otthon érezni magad: biztonságos a város, és mindenki nagyon kedves, segítőkész. Ha valamilyen nyelvi akadály lép fel, könnyen meg lehet oldani az angollal. Sokan sétáltatnak kutyát, úgyhogy az aknákkal vigyázni kell, illetve a nagy tömegekkel a belváros közepén, nehogy ellopjanak valamit. Ellenben ha kicsit eltávolodunk ezektől a tömegektől, már nem kell annyira félteni az értékeinket, sokan mászkálnak telefonnal a kezükben este is. Szeretem nézegetni a házakat, amiknek az erkélyében növények lógnak, mert ebben a kő-és betontengerben ritkán találkozni a természettel, ami nagyon hiányzik nekem.

[the-one-and-only3]

jaj annyira jó, hogy elmondod, hogy Chomsky nem hiteles de semmi érv emellett vagy bármi ami ezt alátámasztaná. ne haragudj de ezt nagyon nagyon utálom. rendben, kedves random magyar tumblr felhasználó akkor mostmár a semmi alapján inkább neked hiszek.

rohadtul nem azt mondja egy szóval sem, hogy a hamasz-t ne az alapítónyilatkozata alapján ítéljük meg. hogy a francba sikerült ezt kihallani a videóból? egy szóval sem mondja ezt hanem azt mondja, hogy a hamasz a palesztinok problémája és azzal foglalkozzunk amit tudunk változtatni és ez az izraeli és amerikai politika és ennek a kapcsán hozza fel, hogy beszéljenek az izraeli kormánypárt charter-éröl. erre te hozzá teszed hogy amúgy arra utal, hogy egyiket sem kell komolyan venni. gecire nem utal erre.

hallod ez elképesztö, hogy milyen mentális gimnasztikával tudtál eljutni oda, hogy igazából itt Chomsky az ellenkezöjét mondja annak amit mond.

ez egy több tíz éve menö adok-kapok ami jelenleg úgy állt a támadás elött hogy sima börtönt csináltak belöle. én értem amit mondasz az invázióval kapcsolatban de az egészet azért hoztam csak fel mert említetted egyiptomot stb. és az az idézet az egyiptomi fickótól ezzel kapcsolatban pont erröl szólt, hogy ha egyiptom befogadná öket akkor mi lenne? soha nem mehetnének vissza.

és most ebbe belekapaszkodtál és gyakorlatilag mostmár a teljes vita erröl a kis rész-faszságról szól.

úgyhogy én sem tudom magam egyértelmübben kifejezni: NEM AKAROD MEGÉRTNI Izrael szerepét és mostmár meggyözödtem róla, hogy bárki bármit mond vagy bármi történik lehet hogy több információd lesz a tényekröl stb. de az álláspontod megváltoztathatatlan.

külön elképesztö, hogy mennyire lazán kezeled hogy jaj hát el lehet mondani hogy "cinikus" volt a több tízéves elnyomás meg népírtás. egyszerüen sugárzik az egész szövegböl az hogy egy izraeli hajszál meggörbülése neked felér végtelen+1 palesztin vármilyen szenvedésével és leszarod, mert te így érzel, oszt kész.

úgyhogy részemröl ennyi, peace out.

Hamas is an idea: the idea that Jews must be permanently removed from the Middle East through violence. This idea will appeal to many Palestinians as long as there is no real peace option to which they can attach their hopes. It is an idea that will never be defeated with guns. There must emerge a better idea, a more attractive idea—an idea that does not assume Jews and Arabs are locked in a zero-sum game in the Middle East but offers a win-win scenario to people on both sides. Israel must provide that idea. Israeli leaders must offer the Palestinians, including those who live in Gaza, a real horizon for peace that affords them national dignity. Netanyahu’s defenders claim that he never had other policy options because he had no good Palestinian negotiating partner. This is simply not true. Although Hamas has always positioned itself against any compromise, the PA has long supported a two-state solution. Its leader, Mahmoud Abbas, could have been—and could still be, despite his weaknesses—a partner committed to peaceful partition.

[csacskamacskamocska]

A sötét hang

Tegnap megint éjjel mentem haza. Nem valami jóféle buliból, a munkahelyemen próbáltam arra kényszeríteni magam, hogy dolgozzam, de nem ment. Próbáltam, próbáltam, de nem ment. Éjfél után adtam fel. És a villamoson leüvöltöttem egy pasas fejét. Van nekem ez a félelmetes hangom. Ritkán jön elő és valahogy nekem is ijesztő. Félelem nélküli, elszánt és brutális. A pasas amúgy tapogatni kezdett a mögöttem levő ülésről előrenyúlva. Először azt hittem a zsebembe nyúlkál, szóltam neki, hogy fejezze be. Aztán megint éreztem, hogy tapogat. Felálltam és kieresztettem a hangom. A pasas amúgy nem volt százas vagy be volt tépve. Átültem másik ülésre. Éjjel mindig a vezetőhöz közeli ülésre ülök, de amíg nem veri rá az ember az ablakot, a vezető is leszarja mi töerténik a háta mögött. Ettől a csávótól nem féltem, kis nyomorult volt. A félelmetesek a suhancok, összeverődve, bepiálva vagy beállva meg a részeg férfiak, azok ütnek és késelnek. Hát ja, nem kéne éjjel járnom haza, bár nappal se jobb szerintem. De nem is ezt akartam, hanem a hangokat, hogy én sem tudom mikor mi jön majd elő, mintha más más személyiségem lenne, többnyire valami gyerekes cukiskodó hangom van, nem is nagyon szeretem, olyan komolytalanná tesz és ha megijedek elakad, elcsuklik a hangom vagy amikor izgulok, és jajj persze ha valaki olyan van ott, aki tetszik, olyan jó lenne olyankor az a másik, a hűvös, okos hangom, ami olyankor jön elő, amikor nem érdekel, hogy amit mondok elfogadják-e, ezen a hangon beszélek az MLM ügynökökkel és ezen mondom el a megoldásokat amikor már minden összegabalyodott, a hang amin sínre teszem a világot. Van még a hisztihangom, amikor beszélni se tudok, a hangom magas és a szavak összekeverednek bennem, és csak ismétlődnek a mondatok, és egyre kétségbeesettebb vagyok amiért nem tudom kifejezni magam lehet, hogy e helyett inkább csak sírok. Mind közül persze ezt szeretem legkevésbé, bár a sötét hangom megijeszt, mert tudom, hogy gátlástalanná válnék, ha meg kellene védenem magam. A francba, tényleg be kell dobnom a táskámba a paprikasprayt. Gondolkodom, hogy a fejemben melyik hangon megy a narráció, de azt hiszem, ez egy másik, mintha egy hangoskonyvet olvasna valaki, szépen beszél, sosem dühöng és csak néha jajveszékel, hogy nem bírja odabent. Nehéz dolog kommunikációs stílust váltani, ha valami beidegzdött és azért ennyi idős korra be is csontosodott már, mert először mindenkinek stratégiailag jónak tűnik, aztán a visszajelzések alakítják a személyiségünket. Ha valaki mindig cinkus megjegyzéseket tesz, akkor azok maradnak mellette, akik érzelmileg megközelíthetetlenek és a cinikus megjegyzéseken jól szórakoznak. És akkor ő lesz a vicces-cinikus, amivel azonosulni fog és közben a lelke mélyén nem érti, hogy miért nem alakulnak ki mély kapcsolatai, és még cinikusabb lesz, hogy az értetlenségét elhazudja. A kedves kislány kap megértést és segítséget, az emberek visszamosolyognak, de sosem veszik komolyan, hiszen csak egy gyerek. Okos vagy nagyon, monja a főnököm, csak olyan szeleburdi. Nyilván ő sem tudja összerakni, hogy hogy van ez, hogy látom amiket mások nem, aztán a komoly dolgokat meg elhülyéskedem, és csodálkozom, hogy csak a bolondok vesznek komolyan.

[wannafuckingenditall]

Miért nem tudom soha azt mondani amit gondolok

[ertednyilt-viragok]

Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire frusztrál mikor rám néz valaki.

[imafraidmyself]

Nem vagyok jó ember

Unalmas vagyok

Szerethetetlen vagyok

Egy idő után elmondom amik a fejemben vannak

Panaszkodom

Hamar kötődök

Hamar elvesztem a reményt

Nem kell sok, hogy feladjam

Másokat helyezek magam elé

Nem tudom megjátszani magam

Hangulatingadozásaim vannak néha

Nem tudom megérteni és kifejezni az érzéseket

Nem tudom lebontani a falaim

Szóval igen. Rossz ember és személyiség vagyok

[mindenemvagy-orokre]

nem tudom szavakkal de még tettekkel sem kifejezni azt amit irántad érzek.

szerelmes vagyok a hangodba,

szerelmes vagyok a mosolyodba,

szerelmes vagyok a szemedbe,

szerelmes vagyok az érintésedbe,

szerelmes vagyok az ölelésedbe,

szerelmes vagyok a csókodba,

szerelmes vagyok abba ahogy vezetsz,

szerelmes vagyok a szívedbe,

szerelmes vagyok abba ahogy szeretsz,

szerelmes vagyok a gondolataidba,

szerelmes vagyok mindenedbe.

amikor rámnézel, amikor mosolyogsz rám, amikor megölelsz, amikor megcsókolsz, amikor magadhoz húzol egyszerűen nincs az a szó ami leírná ezt az érzést.

mielőtt megismertelek, nem tudtam milyen szeretni,

mielőtt megismertelek, nem tudtam milyen boldognak lenni,

mielőtt megismertelek, nem tudtam milyen szerelmesnek lenni,

mielőtt megismertelek, nem tudtam hogy lehet valami ennyire tökéletes,

mielőtt megismertelek, nem tudtam hogy létezik ez az érzés.

de megismertelek,

megmutattad milyen szeretni és szeretve lenni,

megmutattad milyen igazán boldognak lenni,

megmutattad milyen őszintén mosolyogni,

megmutattad milyen szerelmesnek lenni,

megmutattad, hogy sose vagyok egyedül, mert mindig mellettem vagy,

és megmutattad, hogy milyen vagyok valójában.

mert melletted önmagam vagyok, nem kell megjátszanom azt aki nem akarok lenni.

előtted meg merem mutatni a félelmeim, a kételyeim, az érzéseim, a gyengeségeim, de meg merem mutatni azt is, hogy tudok bátor is lenni és merni új dolgokat kipróbálni, merni erősnek lenni, merni kimutatni az érzéseim, és merni szeretni.

tudom, hogy melletted nem érhet baj, tudom, hogy melletted mindig biztonságba leszek,

tudom, hogy te mindig vigyázni fogsz rám.

te vagy az egyetlen aki ismeri a valódi énem,

te vagy az egyetlen aki meg tud nevettetni,

te vagy az egyetlen, aki mellett biztonságba érzem magam,

te vagy az egyetlen akit őszintén tudok szeretni.

tudom hogy sokszor nem érdemellek meg,

tudom hogy sokszor olyat mondok amit nem gondolok komolyan és amivel megbántalak,

tudom sokszor nem vagyok a legjobb barátnő.

soha nem akarlak bántani,

soha nem akarom hogy baj érjen

soha nem akarok veled veszekedni

és soha nem akarlak elveszíteni.

te vagy az akiért bármit megtennék,

te vagy az akiért bármikor feladnék mindent, csak hogy boldog legyél,

te vagy az akiért bármikor meghalnék, te vagy az akit a legjobban szeretek ezen a világon és ezen semmi és senki nem változtathat soha.

amikor azt mondom szeretlek azzal meg se közelítem azt amit érzek irántad, mert amit irántad érzek az szavakkal nem elmondható

mindennél jobban szeretlek egyetlen örök szerelmem és soha nem foglak elhagyni, soha nem lesz nálad senki fontosabb, soha nem fog más kelleni, soha nem fog más tetszeni, soha nem fogok mást szeretni.

te vagy az én egyetlen örök szerelmem akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek és ezen semmi nem változtat soha !

az én férjem leszel örökre,

az én gyerekeim apja leszel örökre,

az én boldogságom leszel örökre,

az én mindenem leszel örökre,

az én szerelmem leszel örökre.

tied a szívem, a lelkem és az egész életem !

mindennél jobban szeretlek örökre ! ❤️💍

[nemasegelykialtas]

Újonnan nem tudom kifejezni, elmondani senkinek az érzéseim, szóval gondoltam kiírom ide, úgyse látja senki, de ki kell adnom magamból. Vagyok. Csak vagyok. Nem beszélek túl sokat, nem nevetek túl sokat, nem szólok senkinek semmi miatt sokszor, csak bámulok magam elé és vagyok. Nem érzek semmit és egyszerre érzek mindent. Hiányzik, írni akarok neki, fel akarom hívni, beszélni akarok vele, keresni akarom, de tudom, hogy ő ezek közül egyikre sem vágyik, szóval várok, hátha ő fog majd egyszer és addig emészt a sok hibám. Tovább akar lépni, ahogy hallom jó úton halad, igyekszem segíteni még ebben is, pedig rohadtul fáj. Megváltoztatott, óriási hatással volt rám. Soha nem lehetek neki elég hálás azok miatt, amiket értem tett. Ha rá gondolok, ami elég sűrűn előfordul egy órában vagy egy percben is akár, akkor sok mindent érzek. Örömöt, bánatot, dühöt, boldogságot, szomorúságot, csalódottságot, szeretetet, reményt, kötődést, mindent egyszerre. A legtöbbet saját magam irányába, mert én rontottam el, ezt soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak. Őszintén örülök neki, hogy ő végre boldog, mégha én már nem is vagyok az élete részese. Én nem vagyok boldog. Talán nem is leszek, legalábbis nem mostanában. Tovább akarok lépni? Igen. Tovább akarok lépni? Nem. Tovább tudok? Abszolút nem. Akkor most mi is van? Nem tudom. De az biztos, hogy várok rá. Lehet feleslegesen, lehet már nincs is mibe kapaszkodnom, csak egy vak remény, de hiszem, hogy ő az én ikerlángom. Végül haza fog találni. Nem sejtettem, hogy ilyet fog belőlem kiváltani, hogy ennyire szerelmes leszek belé. Az elején semmit nem akartam tőle, aztán ez lett a vége, megtaláltam benne a másik felem, akiért számomra érdemes küzdeni, várni. Előbb kellett volna realizálnom magamban az összes problémát, amik ide vezettek végül, hónapokkal előbb észre kellett volna vennem magam, hogy mennyi minden miatt panaszkodott állandóan, hogy milyen vagyok, miket csinálok, ő miket akar, mit szeretne. Emésztem magam minden nap minden órájának minden percében. Hülye voltam. Minden éjjel, szó szerint, nem volt még olyan éjjel, amikor nyugodtan tudtam volna aludni. Legalább 2-3 alkalommal mindig felriadok, de többször is néha. Állandóan vele álmodok, minden álmomban ott van. Nem klisé, tényleg minden egyes álmom róla szól és egyszerűen képtelen vagyok aludni is már. A teljes kimerültség szélén vagyok, mégsem érzem magam fáradtnak, a lelki gondjaim elnyomják a testi fájdalmaim, úgy érzem. Túltettem magam a múltamon, sikerült feldolgoznom mindent, hála neki. Nem kísértenek azok a traumák, legalábbis nagyon minimálisan már csak, mint eddig. Igyekszem mindent megtenni, amiket eddig elszalasztottam az életemben, mindenre időt szakítani, magamra is odafigyelni. Mindig egy vége van mindennek, neki akarom elsőként elmesélni, ami történt velem vagy amit tettem, mindenben megtalálom őt. Akármennyire fáj is, mindent érte csinálok még mindig és azt akarom, hogy neki jó legyen, hogy boldog legyen, mégha én szépen lassan mindebbe bele is halok. Számomra felfoghatatlan, hogy mennyire szeretem ezt a lányt, a kék szemét, a szőke haját, a kis törpe termetét, a mókus pofiját, mindenét. Türelmes leszek és várni fogok, tudom, hogy még nincs vége a közös utunknak, lesz még folytatása a kettőnk történetének egyszer. Ez más, ezt talán ő is érzi már most is és érezni is fogja.

[cinti2001]

El vagyok veszve

Csak szeretni szeretnék és jól érezni magam, nem elköteleződni végleg és ezzel terhet nyomni a saját és más vállára, ami működik az úgyis megmarad

Én csak szeretném, ha lenne valaki aki legalább annyira őszinte velem, mint amilyen én vagyok

Szeretnék valakit az életembe, akinek nem kell bizonygatnom azt hogy milyen jó tudok lenni hozzá, és szeretném, ha látná azt ami bennem van anélkül, hogy azt az arcába nyomnám

Szeretném ha egyszerű lenne kimondani azt hogy “szeretek veled lenni” es nem venné ezt soknak az ember, hanem látná a mély mondat mögött a könnyed tisztaságot

Szeretnem ha fele annyit megtenne értem valaki mint amennyit én megteszek bárkiért

Szeretném ha nem érezném magam kevésnek és lenne legalább egy ember akinek elég vagyok

Szeretném ha valakinek a mindene lehetnék miközbe ő a mindenem

Szeretném ha felhőtlenül élhetném azt az amúgy is keves kis időt amit a földön töltök

Szeretnék valakivel megnézni egy elvont filmet

Szeretnék valakivel elmenni piknikezni

Szeretnék valakinek a vállára dőlve csillagokat nézni

Szeretném azt érezni, hogy szüksége van valakinek a jelenlétemre

Szeretném azt érezni hogy függetlenül szabadon boldog lehetek

Szeretném ha valaki megertené azt amit mondok, mert hiába értelmesen mondom, az amit mondok eltörpül ahhoz kepest amit gondolok

Annyira de annyira szeretném kifejezni magam, de valamilyen elbaszott oknál fogva nem lehet, senki nem tudja átadni 100%-ban azt amit gondol

Szeretném ha nem korlátozna más emberek véleményétől való óckodásom, és szeretném ha valaki ezzel viszont így lenne

Szeretném ha fájdalmas éjszakákon valaki ott lenne és csak csendben megölelne

Szeretném ha szaíthatnék valakire annyira amennyire rám számíthatnak

Szeretném ha nem félnék kimondani amit érzek

Szeretném ha nem félne kimondani senki azt amit érez

Szeretném ha valakivel nem a vér hanem a szeretet kötne össze elválaszthatatlanul

Paradoxon, de senki nem fog szeretni amíg te nem szereted magad, és nem azért mert nem vagy szerethető, hanem mert nem fogod elhinni hogy valaki szeret, nem fogod érteni mit szeret benned, így nem fogsz megbízni, ez előbb-utóbb kibukik

Paradoxon, de sose fogod megszeretni magad amíg valaki nem bizonyítja be neked hogy igenis méltó vagy a szeretetre

Nemtudom szeretni magam, mert nem vagyok elég jó senkinek

Nem akarok megfelelni senkinek csak magamnak, de mégis szeretném ha valakinek megfelelnék így ahogy vagyok

Kurvára meguntam azt hogy kedves vagyok

Kurvára meguntam hogy önzetlenül adok es hátba szúrást kapok

Kurvára meguntam bízni es hinni

Kurvára meguntam csalódni

Kurvára meguntam bizonygatni a szeretetem

Kurvára meguntam könyörögni a szeretetért

Ha tehetném az összes szerettem minden fájdalmat átvennem a saját vállamra, mert tudom hogy elbírom, az hogy ezt nem tehetem sokkal nagyobb fájdalom, mint bármennyi bánat cipelése

Bárcsak boldoggá tehetném az embereket körülöttem, és bárcsak tudnák azt, hogy ez nem tőlem függ hanem tőlük, én mindenemet odaadom ha kell, de aki nem fogadja be a szeretetet azon nem lehet segíteni

Minden ember a saját boldogságáért felelős, aki nem engedi be a szeretetet ne csodálkozzon hogy egyedül érzi magát

Nincs egyedül senki, csak aki egyedül akar lenni

Tudom hogy jogom van azt érezni amit és tudom hogy jogom van beszélni róla, és senkinek nincs joga engem elítélni, ennek ellenére úgy érzem nem mondhatok senkinek semmit

Annyira jó lenne ha az igazi érzelmeimet kiadhatnám következmények nélkül

Annyira jo lenne ha az igazi érzelmeit kiadná magából az ember

Annyira szeretném ha valaki megragadna és még a nevemet is elfelejteném

Annyira szeretném ha ez a sok szar amit leírtam nem lenne ennyire nyálas es cliche

Szeretnék érzéketlen és önző lenni

[brgzmpff]

prussian blue

https://iwant.analogangelika.hu/product/tears-wash-off-the-darkness-acrylic-with-23-75-carat-gold-on-canvas-30x30-cm

ezt a képet nagyon szeretem. csak csorgattam rá és csorgattam a vizet, és néztem, ahogy esett le a festék, ahogy fakult ki a vászon,  ahogy csordogáltak a kis patakok és vitték magukkal a bánatot, amit akkor érzek, amikor elveszített szeretteimre gondolok. Két éve ment el az egyik legjobb barátnőm, azt hiszem már a helyükre kerültek az érzéseim, gyógyult seb a hiánya. 

Ahogy a rajzolásban leginkább a pillanatba szeretek belefeledkezni, a festés mindig egy intimebb idő önmagammal. Néha úgy érzem, hogy nem is a vászonnal, hanem önmagammal állok szemben, és festés közben szoktam tudatosítani az érzéseimet. A jókat, a rosszakat. Nekem ez régóta jelent nehézséget, nagyon sokat segített a sok-sok átfestett éjszaka.

Annyira megy nehezen ez az érezni dolog, hogy régen csak akkor tudtam meg, hogy valami nekem rossz volt, amikor véget ért és a változásnál fogtam fel, hogy most jobb lett, azaz előtte nem volt jó. Ezért szakítottam nehezen, ezért váltottam munkahelyet nehezen. Mert fel se fogtam, hogy nekem valami rossz volt vagy nem tetszett.

Ma már nagyságrendekkel jobb a helyzet, egy idő után már észreveszem, hogy mit akarok másként, beszélni is tudok róla, a másikra is oda tudok sokszor figyelni miközben arról beszélünk, hogy én mit szeretnék máshogy. De még azért tudom, hogy lassú vagyok, vagy lassabb, mint ahogy a környezetemben megszokták az emberek. :)

A múltkor, amikor megírtam a listámat, hogy mikre kell időt szánnom, hogy jobban érezzem magam az adott szerepekben, kicsit aggódva fogadtátok, pedig az csak egy lista volt, leginkább magamnak :) Szóval, hogy a másik oldalát bemutassam az éremnek, arra például nagyon büszke vagyok, hogy ezen a téren honnan hova jutottam :) Nagyon sokat dolgoztam azon, hogy fel tudjam fogni, hogy mikor, miben vagyok, mit érzek, és hogy ezt tudjam lehetőleg erőszakmentes és asszertív kommunikációval kifejezni, hogy fel tudjam fogni az örömöt, és jól érthetően ki is fejezzem, akár szavakkal, akár mimikával, akár nevetéssel:) mert régen még ez sem igazán ment :) úgy 5-6 év kellett a pasimmal, hogy ki tudjam jelenteni, hogy tudok örülni és ezt ki is tudom fejezni hihetően :D amúgy :)