#mindig vigyázni fogok rád

[depygirl-24]

Megtörtem. Megtörtél. Sose éreztem még magamat ennyire értéktelennek. Én a szívemet adtam a kezedbe, de te mégis össze törted. Azt mondtad, hogy vigyázni fogsz rá. Azt mondtad, hogy sose kell attól félnem, hogy újra fájdalmat fogok érezni. De hazudtál. Én a kezedbe adtam mindenemet, mégis a világ másik felére hajítottad őket. Mindig meghallgattál, de sose hallottál meg. Ismered a mosolyomat, de nem látod mögötte a rettegést. Látod, ahogy próbálkozom, de nem veszed észre, mennyire belefáradtam. Látod, hogyan sírok, de nem érted meg a miérteket. Ismersz engem, de csak kívülről. Ismered azt a lányt, akit egy évvel ezelőtt megismertél. De azt már nem, akivé váltam melletted. Nem vagyok önmagam. Megváltoztam. Megváltoztattál. Gyűlölöm magamat. Gyűlölöm azt, akivé tettél. Gyűlölöm az arcomat, ha nincsen rajtam smink. Gyűlölöm a testemet. Gyűlölöm ezt az életet. Sose mondtam, mert tudom, hogy akkor csak bántanálak vele. De én nem akarlak bántani. Veszekszem. Persze, hiszen ha megpróbálom elmondani, hogy mit is érzek, akkor azt te támadásnak veszed. Veszekszem, mert még mindig szeretlek. Utálom, hogy nem tudlak nem szeretni. A sok szar után is, még mindig szeretlek. Akkor jöttél az életembe, amikor reménykedni sem mertem abban, hogy valaha engem tényleg szeretni fognak. De megmutattad, hogy nem minden reménytelen. Aztán, szépen lassan a föld alá tiportál. Eltapostál. És én ezek után még mindig szeretlek. A legrosszabb pillanataidban is melletted voltam. Fogtam a kezedet és szerettelek. Szerettelek akkor, amikor nem érdemelted meg. Szerettelek akkor, amikor az elő darabot törted le belőlem. Szerettelek akkor is, akikor már a századikat tépted ki a szívemből. Szeretlek most is, mikor már semmi sem maradt belőlem. Nem ismerek már magamra. Nem tudom, hogy ki lett belőlem melletted. Csak annyit tudok, hogy nem tetszik, aki most vagyok. Gyűlölöm magamat. És gyűlöllek téged is, amiért ezt tetted velem. Mégis szeretlek. Ép ésszel megmagyarázhatatlan, de szeretlek. Nem tudom, hogy meddig bírom még. De ha egyszer teljesen össze roppanok, akkor kérlek ne haragudj. Nem miattad lesz. Én nem vagyok elég erős. Nagyon szeretlek. Kérlek vigyázz magadra, ha majd én nem tudok rád. Vigyázz a kislányunkra is. Neki te vagy a piros köpenyes hős. Te jelented neki a biztonságot. Sajnálom, hogy nem vagyok elég erős. Szeretlek titeket.

[habehunyomaszememotlatom]

Teljesen odavagyok érted. A lelkedért, a szövegedért, azért, hogy mindig megmosolyogtatsz és mert másokkal ellentétben tényleg törődsz velem. Örökké vigyázni fogok Rád!

[barbi-18]

Sohasem volt és sohasem lesz olyan fontos személy az életemben mint te .Egész addig maradok veled amíg te is szeretnéd , de ha mégis egyszer úgy alakul hogy nem szeretnéd hogy veled, melleted legyek .

Akkor én leszek a szerencse csillagod és mindig vigyázni fogok rád ,ezt tudnod kell.

Hiszen megigértem!

[phoenixduelist]

She was half tempted to snap how ‘special ’ that made her feel; no reason to waste precious energy on something so childish now. Also fought against the temptation to show exactly how fast she actually is by cutting that finger clean off before he could blink and finally watch that unbearable arrogance twist into agony. She has heard tales, so did he, the difference that she wasn't seen as an equal, as an enemy but a plaything. Even though strongly established there was no sexual undercurrent to it, it still made her skin crawl, reawakening healed scars and splintered sanity.

No one will ever treat her like that and get away with it.

“Never.” Rozália confirmed “And not about to try.” shot down before it could've been prompted, she was already addicted to something else.

A sharper inhale and a twitch of an upper lip against gold were the only given reactions; he will learn to curse that title. She knew Mariska waited for the sign along with Jancsi. Still...too easy like this. No, she had a much better idea.

“You see me as I am. A pity he will never believe you.” she confirmed the thoughts written plainly in Hands' glare. She meant no insult by it, more akin to irony. Here stands one man who knows what to do and even able to do so: pull the trigger while they can to prevent Hell going after them. And his hands are tied by invisible chains. Tragic.

"Faszomért nem lőhettem le ezt az arrogáns gecizsákot- mi a, ki hugyozott ide?! A macska vagy a szarházi?!" (Why in my dick couldn't I shoot that arrogant sack of cum- what the, who pissed here?! The cat or the shithead?!) Came Mariska's ladylike tirade after everyone has disappeared from the battlefield turned negotiating ground

“Mert...jobb ötletem van, mint a gyors halál.” (Because...I have a better idea than quick death.) Fatigue catching up quickly, now hanging on by the last drop of adrenaline

Marcell's hold shook off with a growl and an ‘I can walk.’ spit followed by the low murmur of 'Not for long.' . Rozália chittered at Főnix, the jaguar perking up and following her steps lacking grace and speed.

Climbing back to the Vihar was an entirely different agony with her eyes rolling back to her skull at a slip of a foot. Yelling muffled, something about what took so long, followed by the furious explanation and hums of concern about her newest insanity. Rozália blissfully ignored all that and headed straight towards her cabin; an animalistic grunt of relief upon the bolted down bathtub filled with still gently steaming water.

Only...that her feet refused to cooperate further and clothes weighed as if it was made of lead. A gentle click of the closing door, locking out the voices, only Marcell knew the full extent of the damage. Both to her body and psyche. The deep hum of a long forgotten folk song as he carefully as if she was made of cracked porcelain undressed and picked her up so easily.

"Tudod, hogy mindig itt leszünk neked. Minding vigyázni fogok rád." (You know we will always be there for you. I will always protect you.) He rocked her tenderly for a few seconds to make sure she understood, all while looking at the duality of human nature with warm, fatherly gaze.

Strong arms lowered her into Heaven turned Purgatory, her mouth opening in a silent fanged scream as saltwater combined with oils seeped, soaked into her wounds. With the knowledge of Marcell watching over her, she finally allowed her battered body to relax.

Her laugh silent and gentle; arrogant darling had no idea. Which is what she preferred, underestimation although getting boring, it was always something she greatly could rely on. The advantage of silencing so many tongues in her burnt hull paved path: not much was known about the surprises her ship was capable of. Nor the true extent of her talent with a sword, after all no one lived to tell the tale of the storm personified tearing through opponents with lethal grace.

The comparison to the NAVY of all things stung a little; she made the navy look like fools. The crew, an utter disaster but in battle...was an entirely different thing. They moved together seamlessly, communicated with looks alone, protected when necessary, everything was so effortlessly coordinated; any empire's navy only could dream of such achievement.

“Didn't say it as ‘professional pirate’. ” Rozália tuned the wording a little, she was a professional serial killer.

Her false smile gained genuine warmth at the words from the swordsman, perhaps the only positive emotion displayed during the entire negotiation.

“Looking forward the honor then, Mr Hands.”

More respect than she ever bothered to give his captain and from the progress of events, it's not likely to change.

“I don't drink, don't smoke and have no desire to be in a room nor near more men smelling worse than Főnix's waste box.” she could hear Marcell's tired sigh after her rapid fire reply at the offer

“I have my own food, my own surgeons and most importantly my routine after a day like...this. Thank you for the concern. Not appreciated.”

Her joints by now were screaming silently, borderline begging her to sink into the tub of heated water to relieve the tension near bursting.

Yet her crystal facade once gained, didn't crack again. “However I'm not opposed to visiting when I'm more decent. Not morally, mind you.” Rozália reconsidered, a look at the enemy's? rival's? ship was nothing short of beneficial “After all, we have time during those weeks.” she added

“Of course, I won't just show up uninvited, and anyone from your crew who attempts that will be shot on sight.”

[liderclang]

mert

nekem még lehet időm, szeretnéd, hogy éljek vele, helyetted is akár.

mert

lehet, hogy én leszek az is, amit “elengedsz” és leúsztatod a Tettyén a kerted végében,

de az is én vagyok, ami “megmarad”.

úgy választasz, hogy igazán lehetőséged sincs erre.

csak hagyd, hadd vegyem ki a nyárfa szöszét a hullámos tincsből a hajadban és szeresselek.

[osszetort-kiskrumpli]

A halálom után is veled leszek, veled leszek a bús, szomorkás időkben, és a vidám pillanatokban. A szellő ami elsimítja arcod, én leszek az.. vigyázni fogok rád, és minden percemben figyelni foglak, melletted leszek a halálom után is. A barátod maradok mindörökké. Szeretlek

[blackangel018]

Ezer irányba kóboroltam. Száz embert meggyilkoltam. Rád mindig vigyázni fogok.

[silenceintherooom]

A reggeli ébresztéseid számomra a legszívmelengetőbb dolgok közé tartoznak a kapcsolatunkban. Mindig megtalálod a legtökéletesebb módját és ez most sem volt másként.

A homlokod a homlokomnak döntve, gyengéden simogattad az arcomat, amikor kinyitottam a szemeim. 

-Jó reggelt! - mosolyogtál rám. 

-Ühm. Jó reggelt. - suttogtam és a lehető legközelebb bújtam hozzád, hogy beszívhassam az illatod és érezhessem a bőröd melegét. 

-Hogy aludtál? - kérdezted, miközben a karjaid közé zártál.

-Melletted mindig jól alszom. Te? 

-Én is jól. Olyan megnyugtató a szuszogásod meg a nyöszörgéseid.

-Mindig a nyöszörgéseimmel jössz.

-Mert olyan aranyos. 

-Ühm. - hümmögtem, majd adtam egy puszit a nyakadra. 

-Az én bújós kiscicám vagy. - mondtad, magad alá fordítottál és apró puszikkal lepted el a nyakam, majd az arcom és végül a szám. -És mindig vigyázni fogok rád. - suttogtad közvetlen a számra.

-Köszönöm, drága vagy, szeretlek nagyon. - mondtam mélyen a szemeidbe nézve.

-Én is szeretlek téged. - válaszoltad, majd gyengéden megcsókoltál, közben pedig ujjaidat végighúztad az oldalamon. -Annyira puha és sima a bőröd. - lejjebb csúsztál, apró puszikat hintettél a hasamra, majd egy hirtelen váltást követően az oldalamat kezdted csikizni, én pedig hangos nevetésben törtem ki, és próbáltam szabadulni a karjaid közül, természetesen sikertelenül.

-Hagyd abba, hagyd már abba. - kértelek, Te pedig eleget tettél ennek, abbahagytad a csikizést, gyengéden rám feküdtél és a nyakamba pusziltál.

-Szeretem, amikor nevetsz. - mondtad, miközben a hajadat simogattam.

-Választhattad volna egy másik módját is a megnevettetésemnek.

-Nem, így akartam, legalább piszkáltalak is egy kicsit.

-Ari vagy, tényleg. Piszkáljalak én is? - kérdeztem.

-Mivel szeretnél piszkálni? - fejedet megemelve, kérdőn néztél rám.

Erőt vettem magamon és fordítottam a helyzetünkön, hogy én kerüljek előnyösebb pozícióba.

-Például megharaphatom az arcod. - mondtam, majd gyengéden fogaim közé csíptem az említett bőrfelületet.

-Egyszer szeretném megérteni, hogy miért szeretsz harapdálni. - mondtad mosolyogva, majd ismét fordítottál a helyzetünkön.

-Mert finom vagy. - mondtam.

A nyakamhoz bújtál és gyengéden beleharaptál.

-Te is. - válaszoltad. -De a szád finomabb. - mondtad, majd megcsókoltál.

[megjatszottboldogsag]

Apa, ha egyszer elmész én is veled akarok menni,

Szeretnék minden örömödben és bánatodban a társad lenni.

Itt vagy és látod az első lépéseim,

Neked teszem fel az első kérdéseim.

Az első szavam is neked mondom,

Ha nagy leszek majd veled osztom meg minden gondom.

Apu, az oviból neked mutatom be a barátaim,

És majd a suliban neked dícsérnek a tanáraim.

De még nem tartunk ott, még kicsi vagyok,

Ígérem apu én mindig melletted maradok.

Tudom hogy nincs pénzed apa, én nem kérek semmit,

Csak szeress mindig ennyire, nem kérek csak ennyit.

Apa, bántanak a suliban de tudom hogy te megvédesz,

Elmondok neked mindent, mert te mindig megértesz.

Képzeld megint ötöst kaptam, idén is kitűnő leszek,

Azért hogy büszke legyél rám én mindent megteszek.

Apu, hol van Anya? Örökre elment?

Én vagyok a hibás? Én rontottam el mindent?

Nem szomorkodom, tudom hogy te sosem hagysz el,

Bármi történjen, nekem mindig a példaképem leszel.

Apa, mi a baj? Ugye csak fáradt vagy?

Nem mondod el de remélem a baj nem nagy.

Kezdek felnőni, már dolgozom,

Látom büszke vagy rám, próbálok enyhítieni a gondokon.

Apa, ne aggódj semmiért mindent megoldunk,

Hamarosan éltünik minden gondunk.

Apa, miért fogytál ennyit? Hol a hajad?

Tudom..beteg vagy, de le fogod győzni, ne hagyd magad!

Látom jobban vagy, már mosolyogsz,

Innentől már csak gyógyulni fogsz.

Apu, miért nem ismersz meg? Én vagyok a kislányod!

Vigyázni fogok rád mindig, majd meglátod.

Nem hagysz itt ugye? Egyre jobban félek..,

Gyógyulj meg kérlek, én bármit megtennék érted.

Apu, nem bírom tovább, nem tudsz se aludni se enni,

Szeretlek, de mostmár kórházba kell menni.

Látod, jó helyen vagy, lassan megnyugszik a lelked,

Apu, kérlek válaszolj.. Muszáj most elmenned..?

Én próbáltam érted mindent megtenni,

De apa te elmentél és én utánad akarok menni..

[sadbadgay]

Amit sose fogok merni elküldeni.

Oké.

Szóval ez biztos egy káosz lesz és valószínű sok is... de beleőrülök, hogy csak emésztem magamban és nem tudod.

Igazából ezeket személyesen akartam elmondani de tulságosan is félek, hogy látnád az értésimet...(nem vagyok túl jó az ilyen dolgokban...)

Elsőnek is félek. Túlságosan is félek tőled. Túl jó ez az egész, ami köztünk van. Túlságosan is olyan vagy, hogy.... tökéletes. Félek, mert kedvellek és mert minden jó veled. Rengetegszer kikészülök, mikor rád nézek és csak folyamatosan az jár a fejemben, hogy hogyan vagy képes ezt kiváltani belőlem....

Folyamatosan úgy érzem, hogy kiismersz. És nem szeretem ha az emberek ismernek. Sose szerettem magamból sokat mutatni, mindig a felszínes dolgaimba engedtem csak be az embereket. De te egyszerűen átlátsz rajtam. Látod ha gondolok valamire... és így wow.. hogyan?

Annyira akartam mindig érezni, hogy szerelmes vagyok, hogy fontos nekem valaki... vagy már csak azt is, hogy kedvelek valakit. Azt a tipic filmbe illő jelenetet akartam. Mikor majd elájulsz mert tudod, hogy mingyárt megjelen a másik. Pedig ilyen nem létezik... (vagy mégis?)

Viszont mikor a vonaton a gyomrom görcsbe szorult csak azért mert tudtam, hogy 20 perc múlva látlak.... meglep ha azt mondom megijedtem?:)

Vagy mikor kimentél a szobádból reggel... és én végig a párnádba fúrtam a fejem csak azért mert ott volt az illatod...

Mikor a vonaton ültem haza fele és volt egy pillanat... abban a pillanatban rájöttem, hogy vissza a valóságba. Nem vagy mellettem. Nem érinthetlek meg. Egyszerűen csak megtört. Megtört, mikor rájöttem, hogy a távolság miatt 2 hetente látlak 2 napra. És akkor én leszek a legboldogabb ember a földön.

De mégis folyamatosan bennem van, hogy kimaradok az életedből. Nem lehetek melletted, hogy vigyázzak rád....

Nem fogom elküldeni. Reggel órád van és figyelned kell. Nem  baszhatom el a reggeled.

Remélem jól alszol. Egy Kincs vagy. Az én kincsem. Vigyázni fogok rád. És nem terhellek le a faszságaimmal.

Remélem egyszer tudni fogom neked mondani azokat a szavakat... őszintén. És akkor utánna megkérlek, hogy légy a barátnőm.

[mitmarnekunkszivem]

Ha szerelmes leszek beléd, évekre melléd bújok majd. Ha szerelmes leszek beléd, szerelmes leszel belém. Nem két percre , nem egy éjszakára hanem valahol örökre beszívod a nevem és az illatom. Ha szerelmes leszek beléd, nagyon veszélyes is leszek. Nem tudok közömbös maradni veled vagy nem fogom tudni visszafogni magam amikor ideges leszek vagy mérges leszek rád. Ha belém szerettél már semmi nem lesz ugyanaz, mint előtte. Akárhányszor elmész hiányozni fog a hangom, hiányozni fog, hogy a nevemen szólíts vagy hogy egy fáradt napodon a karjaidban pihenjek. Hiányozni fog a levegővételem, a szívem dobbanása és az is, hogy reggelit készítsek neked. Sietni fogsz hozzám, hiszen én vagyok az otthonod és nekem Te vagy az otthonom. Ha szerelmes leszek beléd, lesznek kedvenc részeim, mint az előre eső hajtincsed. Ha szerelmes leszek beléd, türelmes leszel velem és minden porcikámra vigyázni fogsz. Vigyázni fogsz arra, hogy a szememből ne aludjon ki a tűz. Vigyázni fogsz, hogy a lelkem többet ne törjön össze és vigyázni fogsz arra is, hogy a szívem mindig nyugodtan dobogjon ha éppen nagyon hevesen ver is. Ha szerelmesek leszünk többé nem fog minket érdekelni a múlt. Rögtön rájövünk, hogy amiről azt hittük ez a szerelem, egy kicsit becsapva érezzük magunkat. Hiszen még soha nem voltunk ennyire boldogok és ez az érzés az amit életünk végéig mindennap legalább egy kicsit érezni szeretnénk. Mindennap tudomásodra fogom hozni, hogy mindennél jobban szeretlek. Ez megnyilvánulhat, abban, hogy csokit csempészek a kabátod zsebébe. Minden este odabújok hozzád és elmondom neked, hogy mennyire boldoggá teszel. Elmondom, hogy megváltoztattad az életem az egész lényem. Biztonságban és boldogságban érzem magam, mert ezt adod nekem. Megígérem, hogy én is vigyázni fogok rád. Hű leszek hozzád és mindig számíthatsz rám. Mindig támogatni foglak és melletted leszek. Ameddig szükséged van a kezemre, fogni fogom. Ameddig érdekelnek a szavaim, beszélni fogok neked. Ameddig érdekelni fognak a történeteim, mesélni fogok neked. Ameddig édes a csókom, csókolni foglak. Ameddig a szívem az otthonod, mindig hazavárlak.❤❤❤

[antimarkovnikovrule]

Mert vége kellett, hogy legyen

Volt időm gondolkozni kettőnkről, bőven, ezalatt a két hét alatt. Hullámokban tört rám, hogy véget szeretnék vetni ennek az érzésnek, majd az, hogy nem szeretnélek elveszíteni. Csodálatos ember vagy, érdekes, különleges és más, nagyon más, mint bárki, akivel eddig találkoztam, talán ezért akadt meg rajtad a szemem és ezért tettem a legtöbbet érted, hogy mellettem legyél, ami meg is történt, de véget is ért.

Nem tudom mit érzek. Pontosabban nagyon sok mindent érzek. Azt tudom, hogy mit kéne éreznem és az is bennem van, de egy csomó minden más, ami egy kavalkáddá fonódik össze bennem és egyáltalán nem akar kitisztulni. De majd kifog.

Talán mérges vagyok. Mérges rád, mert két hét szenvedésnek úgy vetettél véget, hogy olyan, hogy Mi, már nem létezik. Mérges vagyok magamra, mert nem voltam rá képes, hogy kiszálljak hamarabb és minden után is képtelen lettem volna rá. Ragaszkodás? Ez is biztos benne van, de az is, hogy szeretlek.

Könnyen beléd szerettem, túl egyszerűen, túl tisztán, mert engedted és tudtam, hogy így lesz, már mikor először megláttalak, tudtam, hogy mindennél jobban tudnálak szeretni, de hát mondtam is. Meg is történt. Most így belegondolva rég nem mondtad már nekem, hogy szeretsz, ami picit zavart is, de tudtam, hogy így érzel és nem kellettek szavak. Tudom, hogy egyszer elfog múlni, hogy elfog kopni, mert már múlt el fájó szerelem bennem, de ez más volt, mindegyik más és te másabb vagy mindenkinél, akiket ismerek. Fura vagy, mint én.

Mérges vagyok, dühös, mert nem küzdöttél. Legalábbis nem eléggé, az biztos, akkor most nem írnám e sorokat. Könnyebb azt mondani, hogy ilyen vagy, hogy nem tudsz mindig oda figyelni, hogy meg ne bánts. De ahogy mondtam neked is. Nem egy 16 éves fruska vagyok, aki ne tudna túllendülni egy rossz szón, egy rossz mondaton, vagy akár ezen a két héten is. De könnyebb azt mondani, hogy kikészítenél, ahogy fogalmaztál: „Ha nem most, akkor két hónap múlva, vagy két év múlva.” Mintha csak is a szakítás történhetne velünk, semmi más. Te ezt így eldöntötted, kimondtad és vége.

Azt hittem, hogy ha szakítani fogunk, azt én fogom megtenni. Annyira szürreális, hogy mégis te lépted meg. Hogy engem védj, hogy ne bánts és ne őröld magadat is azért, ahogyan velem viselkedsz.

Nem érdekelt semmi, amit mondtam, hogy mennyire boldog vagyok, ha veled vagyok, hogy akkor élek igazán és mindez elég ahhoz, hogy leszarjam, ami máskor van, hogy ne érdekeljen.

Csak egy picit kellett volna másként lennie. Egy-egy mondat, hogy tudjam érek annyit, hogy ne hagyj magamra napokig és tűnj el. Mert igenis érdemlek annyit, hogy ezt valaki megtegye értem. Ennyit kértem csak, hogy erre figyelj, de kijelentetted, hogy nem tudsz, legalábbis mindig nem. De egyszer talán a néha egyre többé vált volna, sose tudjuk meg.

Mondtad, hogy azzal semmi gond nincs, amilyen én vagyok, hogy nem érdemelsz meg. Igen, kilehet ezt jelenteni nem érdemelsz meg, de lehettél volna olyan, aki viszont igen, de nem szerettél volna az a valaki lenni.

Biztos voltam benne, hogy hosszú távra tervezel velem, ahogyan én is veled, ezt igazoltad is. Nem így tervezted, de nem tudsz megváltozni, szerintem pedig egyszerűen nem akarsz.

Ami biztos, hogy mikor kimondtad, hogy azt szeretnéd, hogy vége legyen, éreztem, hogy megtörik a szívem. Igen ez valódi. Mint mikor először mondtad, hogy szeretsz, akkor hatalmasat dobbant, majd kiugrott örömében a helyéről, vagy az első csókunkkor, amit el sem hittem, hogy megtörténik és egy tündérmesének tűnt, soha nem fogok felejteni, gyönyörű volt, pont mint a csillagok, amiket előszeretettel fürkésztünk. És nem, az még mindig egy repülő volt, nem pedig csillag, mert láttam, ahogyan pirosan-kéken villog, neked meg szemüveg kéne úgy is, szóval nekem volt igazam.

Veled voltam a legboldogabb, de ugyanakkor sokszor éreztem azt, hogy ennél inkább egyedül nehezen lehetnék, hogy ennél magányosabb nem lehetnék, ami egy kapcsolatba nem fér bele, ebben igazad van. Mert te is kimondtad, hogy így nem működhet, nem szólhat arról egy kapcsolat, hogy csak tolerálok és tolerálok, de szerintem mindent lelehet kommunikálni, végül is azt tettük, csak nem úgy, ahogy terveztem. Pont ma délelőtt mondtam Zs-nek, hogy nem tudhatom, hogy mi lesz kettőnkből és szerintem megéri küzdeni értünk, de hát hiába gondolom/érzem így, ha ezzel egyedül vagyok. Ketten kellünk ahhoz, hogy működjön.

Bár azt mondtad, hogy nem érdemelsz meg és az önfeláldozásnak is vannak határai, amit te magadtól tapasztaltál meg, mégis túltudtam volna lendülni mindenen. Nekem értél volna annyit, hogy megtegyem, mert bár szerinted itt már nem segít az, hogy hiszek benned, bennünk, szerintem igen és az nagyon fontos, hogy ezt mind a ketten így gondoljuk. Szomorúan hallottam, hogy te nem.

Ismerem a határaim és te kijelentetted, hogy nem az a cél, hogy azokat feszegessed, amit viszont megtettél, de mégis. Társra leltem benned, természetes volt egy hét után, hogy vagy, mert annyira megbíztam benned, amennyire csak ember bízni tud. Most így belegondolva, ez kissé kopott a hónapok alatt, de minden kapcsolatnak vannak fázisai, az érzések gyengülhetnek, de szerintem megmaradnak ugyanolyannak, csupán eltűnik a kezdeti nagy hév. Persze ezt is fent kell tudni tartani.

Gondolom itthon örülni fognak főleg, hogy apám nyíltan kérdezte, hogy mit látok benned, hát mind ezt és még sok mást is. De ez így nem igaz teljesen, mert nem örülnek neki, csak látták, hogy mi történik velem, mikor eltűnsz. Imádtam az illatod, amit már nem fogok többé érezni, a hangod, amiről kijelentetted, hogy keveset hallom, csak ezért gondolom így, de én azóta is cáfolom ezt. Ahogyan rám néztél, mert még senki nem nézett rám ehhez hasonlóan, a gyönyörű kék szemeid és azt, hogy mennyire figyelmes vagy és úriember. Még mindig szeretem benned ezeket és fogom is.

Pár könnycsepp kipotyogott az utolsó ölelésünkkor, pedig jobban szerettem volna sírni, nem azért, hogy lásd, hanem mert tényleg rossz, ami történt. Azt hittem, hogy képtelen leszek sírni, ami ilyen érzelmek mellett nagyon furcsa. Aztán felszálltam a buszra, majd haza sétáltam és folytak közben a könnyeim, valószínűleg a zuhany alatt is ez lesz (és valóban), meg még sokszor az elkövetkezendő napokban, esetleg hetekben.

Elmentél és minden lépésed figyeltem, a busz koszos hátsóablakán még láttalak, láttam, hogy most nem nézel vissza, ahogyan mindig tetted, mosollyal az arcodon. Láttam, ahogyan elmész, zsebre tett kézzel a sapkádban, ahogy határozottan, nagyokat lépsz és egyre távolodsz. Ha visszanézel, akkor nagyon elsírom magam, de jól esett volna, akkor tudnám biztosan, hogy neked is fáj és nem csak érzem, egy jelnek örültem volna. (Azok az apróságok, amikről mindig beszéltem neked, hah.) Végül már csak a sziluetted maradt, de még felismertem, majd teljesen eltűntél, beleolvadtál a többi emberbe és a koszos ablak végleg megakadályozta, hogy lássalak. Mintha egy film melankolikus befejezése lenne, keserű volt, szép és tökéletes.

Tudom, hogy még foglak látni, szeretnélek is, de az más lesz, addig viszont még elfog telni egy kis idő, mert most arra van szükségem. Addig pedig a szép emlékek maradnak belőled és a sziluett, ami eltűnik, mintha egy metafora lenne, hogy elfog múlni ez a sok minden bennem, veled kapcsolatban, ahogyan te is eltűntél a szemem elől. A különbség, hogy bár fakulni fog, de sosem válik semmissé, annál te sokkal több vagy, sokkal.

Így pár órával később visszaolvasva is másként látom és tudom, hogy mirét mondtad, amiket, sok mindenben igazad van, de nekem is. Ha úgy érzed, hogy nem tudsz/nem akarsz, akármi is, változni, akkor valóban jobb előbb, mint későn véget vetni kettőnknek. Az este nem lesz könnyű, már most, ahogyan készülődöm a lefekvéshez, jönnek az érzelmek és tornyosul bennem, hogy mi mindent kéne csinálnom holnap és azután és stb., de én csak rád szretnék gondolni és időt adni magamnak, hogy átlendüljek azon, ami történt. Talán egyszer, máskor, vagy talán nem, mindenesetre ennek így kellett lennie, hogy találkozzunk, egymásba szeressünk és vége legyen.

Szeretlek és igyekszem vigyázni magamra, mert ez volt az utolsó, amit kértél tőlem:

„-Vigyázz magadra.” -mondta, keserű és szomorkás mosollyal az arcán.

- 2020.01.19. vasárnap - < 3

(EDIT: Vicces, hogy először 2019-es évszámmal mentettem, azt hiszem kissé szét vagyok csúszva.)

[youbrokemeandyoudontevencare]

"Anyu! Sajnálom hogy ezt kell olvasnod, és hogy meg tettem. Most valószínűleg az jár a fejedben hogy miért tettem. Miért dobtam el az életem, de te azt nem tudod hogy belül már rég halott voltam. Már nem láttam a fényt az alagút végén, sem a kiutat ebből az egész káoszbol amit magamnak kreáltam. Így hát arra jutottam hogy meg teszem azt amit Már régen még kellet volna tennem. Bocsánatot kérek azért amiért nem voltam az a gyerek akire vágytál és hogy csak csalódást okoztam neked, tudnod kell hogy te voltál a mindenem, de még változtál vagy talán én változtam volna? Nem tudom de valami már nem olyan mint régen, és ez fel emészt. Apu. Te vagy az én hősőm. Bár hiábid száma rengeteg, és mégis tiszta szívemből tisztellek és Szeretlek téged. Mindig is számítottam rád és rengeteg dolgot köszönhetek neked, de az utam most le zárul és minden amit magammal viszek az egy rész amit tőled kaptam, hálás vagyok neked Apu. Tesó, ha te tudnád hányszor csaltál mosolyt az arcomra, és hányszor éreztem azt hogy te vagy a példaképem okos vagy és kitartó. Számomra te vagy az az ember akit követni akartam, mert egy olyan élet vár rád ami lehetőséggel teli. Szeretlek. Szerelmem, most valószínűleg rossz a búcsú, mert el kell engedned. Tudnod kell hogy örökké szeretni foglak, igéretet tettem hogy örökké és ezt be tartom, talán a földi életem most le járt de a szívem örökké örökké a tied marad. Te vagy az életem szerelme. El jön majd az az ember számodra aki mindet meg tud adni neked amire én nem voltam képes. És boldog leszel a világon a legboldogabb és kimondhatatlanul szerelmes. Szeretlek szerelmem , és bár már nem vagyok itt, tudd hogy oda fentről vigyázni fogok rád, és találkozunk következő életünkben mert rád fogok találni bármennyi időbe is teljen. " ez lenne a levél amit hagynék, csupán ennyi egy papír fecni, amiben az összes dolgot le írnám, hogy mennyit is jelentette nekem a családom. Ezt hagynám, búcsúzoul akkor amikor el csendesülne a világ számomra.

[who-i-am-hmm]

Mit jelent számomra, hogy a menyasszonyom vagy?

Először is: Fuhh... Alig hiszem el. Olyan hihetetlen. Mindig csak megszólalnék, hogy Úr Isten a menyasszonyom vagy.

Na, de a válasz. A válasz, ami akkor se foglal magába mindent. Mert nem lehet mindent megfogalmazni, megmagyarázni.

Az, hogy a menyasszonyom vagy, hihetetlen boldogsággal Önt el. Hihetetlen, hogy egy ilyen nő, mint Te, Velem akarja összekötni az életét. Ígérem, mindig vigyázni fogok Rád (bármilyen értelemben, hiszen azt mondanád hogy Rád aztán nem kell). Óvni, félteni foglak. Lehet, hogy majd néha túl lövök a célon, az aggódásommal. De azt Te úgyis tudod kezelni. Tudod mit kell mondani és tenni. Biztos alapot, otthont, biztonságot fogok nyújtani Neked. Akár a karjaimban, akár a lakásunkban. Mindig őszinte és hűséges leszek hozzád. A Te, a Mi érdekeinket fogom szem előtt tartani továbbra is. (Hiszen, ami a Mi érdekünk, az már az enyém is.) Lesni fogom minden kívánságodat, de nem válok papuccsá. Ugyanolyan maradok mint eddig, csak sokkal de sokkal boldpgabb leszek, vagyok. Ugyanaz a saját feje után menő, makacs, kedves, olykor csesztetős lány maradok. Az, akibe beleszerettél.

És még annyi mindent tudnék mondani, átadni, éreztetni. De ezek majd az idő során úgyis kiderülnek.

Köszönöm, hogy vagy Nekem! Köszönöm, hogy szeretsz! Köszönöm, hogy Te vagy a jövőm!

Szeretlek mindennél és mindenkinél jobban Drágám! ❤️🔐💍

@kettenminelmesszebb ❤️🌹

[szellokepei]

Első

Reggel volt. A puha, meleg kezeid simogatására ébredtem. Egy pillanattal később már az arcom minden pontjára apró csókokat hintettél. Nem akartam véget vetni ennek a csodálatos érzésnek, ezért inkább csukva tartottam szemeim. Nem sokáig bírtam, pár perc múlva elmosolyodtam.

-Tehát ébren vagy. - mondtad, majd ülő helyzetedből mellém feküdtél.

A szemeimet még mindig nem nyitottam ki, de éreztem, hogy közelebb húzódsz hozzám.

-Mhmm. - motyogtam - Ne hagyd abba. Kérleeek! - nyújtottam el az e betűt, és végül kinyitottam szememet.

-Renden Hercegnőm.

Ezzel ajkadat az enyémnek illesztetted. Percek múlva, egymásba fonódva váltunk el, levegő hiányában.

-Szeretlek. - suttogtam ajkadra, majd ismét megcsókoltalak.

-Szeretlek. - húzódtál el.

Hosszas csókcsatánk után egy váratlan pillanatban a pólód aljának irányába nyúltam. Kérdő pillantásodat rám szegezted.

-Akarod? - kérdezted, kedvesen.

-Azt hiszem. - bizonytalanodtam el egy picit.

-Ígérem vigyázni fogok rád. Ha szeretnéd abbahagyjuk.

-Akarlak. - suttogtam ajkaidra. - Kurvára akarlak.

Ajkaidat enyéimnek nyomtad, ezzel belém fojtva a szót.

-Na, csak szépen. - váltál el, de csak egy pillanatra.

-Ahogy szeretnéd hercegem.

Apró csókokat hintettél a nyakamra, miközben én a pólódat próbáltam levenni.

-Hagyd csak. Segítek.

Annyira szeretem a segítőkészségedet. Meg úgy mindent.

A házat kettőnk hangja töltötte be.

[ahogyelkepzeltem]

Testi mesék

Na. A délelőtti földindulás után, földindulás volt délután is, a Marla megint állást keres, de hát van ez így, ezen majd túl esünk valahogy, mi így közösségileg, nem ám én egyedül. De most, beszéljünk testi ügyekről, az én testem ügyéről. 

Hogy azt mondja az úgy volt, hogy nekem elég hullámzó a testemmel a viszonyom, kb. kislány korom óta. Viszonylag koordinálatlan mozgásom volt, kis szilvamag hasam, a nagymamáim mindig nevettek rajta, hogy milyen kis bumfordi vagyok, szerintem mondjuk minden volt ez csak vicces nem,de ők a mai napig jól szórakoznak rajta, hát na. Emlékszem,anyu egyszer beszélt egy ismerős kislányról, hogy milyen kis törékeny. És akkor azt szerettem volna, hogy egyszer én is kis törékeny legyek. Sosem voltam, de egyszer éreztem magam annak, erről majd később. 

Aztán beírattak művészitornára, ami kicsit rendbe tette a mozgáskultúrámat, ráadásul B-t, az edzőnket, nagyon nagyon szerettem, vicces, kedves, aprócska, örökké mozgásban lévő nőci volt, szerintem most is az egyébként, csak már nagyon régen nem láttam. Szóval az a tíz év, amit művészitornával töltöttem tulajdonképpen jót tett, ha a ritmusérzékemmel nem is tett csodát, de láttátok volna, honnan indultunk, huhhú.... Aztán jöttek a vízisportok, és onnantól kezdve aztán tényleg reszeltek a törékeny álmoknak, mert ha nagy  darab nem is lettem, de hát ez mindenről szólt csak a törékenységről nem, inkább erős voltam. Ezzel mentem tovább a hétköznapokban is, mindig inkább erős voltam, mint kisvirágszál, ez meg már nem igen fog változni, bár ki tudja. 

Abban a hat évben, amit úszva töltöttem voltam a legjobb viszonyban a testemmel, mondjuk annyit azért hozzátennék, hogy tizenpárévesen ez még egészen könnyen is megy. Van egy fotó rólam, valahol jól elrejtve, egy nyaraláson fekszem a napozóágyon, és valamin nagyon röhögök, úristen, még egyszer ilyen jól nézhetnék ki. 

Na, és itt a lényeg. 

Egyszer lefogytam. Baszott kemény diétával, olyan karcsú voltam, hogy ihajj, aztán gyönyörűen visszaszedtem, kicsivel többet is,mint ami lement, aminek nyilván nem örültem, bár tudtam, hogy rajtam múlt, de rendes nő módjára, mégis inkább csak sajnáltam magam. Viszont ezzel a kg ingázással töltött néhány év egy valamire nagyon jó volt: megtanultam, hogy a testemhez fűződő kapcsolatom nem a kilóimon múlik, pedig azt hittem. Azt hittem, ha egyszer meglesz a bűvös ötvenes minden meglesz. Meglett, és épp akkor olyan pokoli kín volt a testemben lenni, hogy azt az ellenségemnek sem kívánom. Aztán lett több,kicsivel is meg sokkal is, és az elmúlt pár hónapban arra lettem figyelmes, hogy állok meztelenül a tükör előtt, és egyik nap így látom, a másik nap úgy. Amikor jól vagyok, amikor jól eszem, amikor mozgolódok, mikor rendben van a világ, akkor a testemet is úgy látom. Látom a derekam, a csípőm, formásak a cicijeim, picit kiugrik a kulcscsontom. Mikor baj van, mikor stresszeszem, mikor nem érek oda sehová, mikor mindennel bajom van, akkor elhagy ez az egész tartás, a melleim összemennek, a hasam párnás, csak a seggem, ami tart, de az a helyzet,hogy olyan jó seggem van,hogy az sosem hagy cserben. Mióta bringázok, meg pláne nem. Na. 

Egyébként tudom, hogy ez nagyobb részt rajtam múlik, kevesebb pasta, több mozgás, formásabb test. Ehhez fűződik mellesleg az új tervem is, hogy mire jön a szülinapom gatyába rázzam az egészet annyira, hogy a harmincadikat egy olyan testben köszönthessem, ami jól tud majd szolgálni a következő harmincban is. 

De most nem ez a lényeg, majd tavasszal szólok,hogy beszartok gyerekek, karcsú vagyok, mint a nádszál. 

Hanem. 

Hát ugye nyár van, meg strandszezon. 

Tavaly óta, büszkén hordom a famme fatale-os fekete egybedresszemet, mert hát azért bikinit na azt nem, de hát ebben úgy nézek ki,mint egy csodálatos görög váza, elájulsz tényleg.

Aztán történelmileg úgy alakult, hogy Gy egy verőfényes júliusi napon közölte, hogy kapjam magam, megyünk a Gellértbe. Mondom oké. Hát,de nem úgy a Gellértbe, hanem a női napozóba. Mondom pardon, hová? A női napozóba. Hát gyerekek... Mondom oké, de én oda is fürdőruhában megyek. Gy mondta, hogy menjek, egészségemre, kicsit hülyén fogok kinézni ott szkafanderben, de ahogy gondolom. Odaértünk, átöltöztünk, vagyis én, kitettük magunkat a napra, és egyszerre ott találtam magam, a vígan nudizó öreglányok között, egyik melle arra, másik amarra, ki tudja hány gyereket kihordott hasak, munkában megdagadt bokák, és poooooont leszarták az egészet, teliszájjal röhögtek, sztoriztak, söröztek, és meztelenkedtek, én meg álltam ott nyakig beöltözve, mert van egy kis hasam. Ó mondom baszod Marla, hát hülye vagy te? Úgyhogyy letoltam bugyivonalig az úszódresszem, hogy jó, akkor így. Akkor megpirítom a csirkemellem, lesz ami lesz. Gy csak röhögött rajtam, hogy jó van, csak megértettem, miről szól ez az egész. Test az test. Szolgál így úgy, aztán egyszer csak úgyis megöregszik, ilyen mint most,már úgysem lesz, most kell kirakni ami van, nagy büszkeséggel, mert később már csak jobb híján tudom napoztatni. Hát úgyhogy fetrengetem ott, félmeztelen, és teljesen meg voltam elégedve magammal, hogy na, megy ez. 

Aha. Megy hát. De itt nők voltak, csak nők, és tegyük hozzá, abban a ligában, magasan az én bodym nyerte a versenyt, mondjuk csalással indultam a 45+-os ligában, de akkor is.

Aztán jött a most vasárnap, mikor is kivonultunk a spotba testületileg, hát ott azért nem vetkőztem neki, meg hát más úgy kivinni az árut a placcra, hogy férfiak is vannak a színen. Még,ha nem is feltétlenül Adonisz és baráti köre. 

Na. Állok az öltözőben, tök meztelen, és amikor már kezdtek a többiek hülyének nézni, bevallottam, hogy az a dilemma tárgya, hogy miben menjek ki napozni. Hát nem állítom, hogy ezután jobban hittek a józan eszemben, de hagyjuk is, elmagyaráztam, hogy az egyrészes-kétrészes között ingadozom, mondták, hogy tegyem csak, a teraszon találkozunk. Úgyhogy álltam ott két marékra való műszállal a kezemben, és a végén úgy döntöttem, hogy ott bassza meg mindenki, de velem az élen, én kimegyek kétrészesben. Mekkora bátorság,mi?

Na. 

Felvettem a sportbikinit, felbúboltam a hajam, és kifelé menet megálltam az egészalakos tükörnél. Hát na. Nem volt tökéletes. Messze sem. De azt is tudtam, ott akkor, ahogy néztem magam, hogy tökéletesíthető, csak rajtam múlik. 

Azt is, hogy az enyém. Az én testem, ami évek óta megtart, amit megnéztek, megérintettek, megkívántak, és szerettek, és az enyém mindenestül, jóval rosszal, és szolgál. Nagyobb baj nélkül. 

Úgyhogy kicsi test, ez most az én köröm, most egy kicsit én fogok vigyázni rád. És köszönöm az eddigieket.

bádipozitív Marla

Ps.: pesti lányságom hajnalán randiztam egy vízilabdás sráccal, az érdeklődők kedvéért,tényleg ez az egy volt, na mellette kicsi törékeny nőnek éreztem magam, ami a köztünk lévő kb. 40 cm-s magasságkülönbségnek is betudható, de szeretném, ha úgy mesélnénk, hogy VALÓBAN kis törékeny nő voltam, kereken HÁROM!!! hétig. Jó? Na.