#igaz barát

[mindigenleszekarossz]

Ha valaki megkérdezi ki az igaz barátom téged mondalak először már lassan 8 éve❤️

[nincsenek-szavak]

Az igaz barát az, akinél nem kell kétszer átgondolnod, hogy mit mondasz el.

[soselehettudni]

Ne gondold hogy ha valaki kedvel az biztos hogy a barátod.

A látszat néha csal.

[csacskamacskamocska]

Picike pride – hetero szívvel

Beszélgetünk..., a pasasról, akit 27 év házasság után a felesége rajtakapta egy másik pasival és váltak, a pasas szerette volna maga elmondani a felnőtt lányának a válás okát. A lány reakciója: nagyon örül, mert már egy ideje szerette volna bevallani, hogy leszbikus. Szélsőjobbos, mihazánkos család, a családfő megátalkodott homofób. És meleg a négyből két gyerek, és végül csak kiderül, hogy az apa is. A gyerekek és az anya felszabadulnak, az apa meghasonlik. A fiú, aki évekig járt terápiára a szorongásaival és fóbiáival, aztán miután leérettségizett, a 18. születésnapját követően kiállt, hogy apa, anya, meleg vagyok! A szülők pedig: oké, de mi eddig is tudtuk. Kérsz még egy szelet sütit? Az anya, akinek a gyereke még nem coming outolt a család felé, ezért a nő eljár rendezvényekre, pridera, hogy a tevékenykedéséről lehessen beszélgetni, így puhítsa a környezetét, előkészítse a terepet. 50+ os férfi, aki magányosan élve megvárta amíg meghalnak a szülei, hogy a kis faluban ahol éltek, a szülőknek ne kelljen megküzdenie az ő másságával és csak utána kezdte keresni a kapcsolódásokat. Szülők, aki kiállnak a gyerekükért akár a családdal szemben is. Őket csak együtt lehet megtagadni. És a család végül elfogadja, hogy a fiú unokájuk mostantól lány unoka. És az a csodás nő, aki annyira nem tudott mit kezdeni a rászakadt hírrel és magánnyal, hogy inkább egy egész csoportot szervezett a hozzá hasonló szülőknek, hogy minden gyerek kaphasson egy szülői ölelést, aki a sajátjától nem kaphatott. És sztorik, sztorik, drámaiak, gyönyörűek, szívszorítóak sokszor, én a végén már szétkönnyeztem a sminkemet.

Mennyi fájdalom körbe-körbe a titkolózások, hazugságok, önismeret és elvárások körül. Mennyi elpazarolt élet, ami boldog lehetett volna vagy sokkal több boldogság lehetett volna benne, és mennyi sok rémisztő figyelmetlenség, felszínesség. Nem az az érdekes, hogy nekem mit jelent vagy jelent-e bármit is az, hogy a környezetemben valaki homoszexuális. Nem hangoztatom, hogy nekem ám vannak meleg barátaim mert nem érdekel senki szexuális élete, kivéve a férfié, aki a szerelmem. Ha valaki azt mondja, hogy mától hívjam Lorettának, akkor úgy hívom, nézze el nekem, ha néha belezavarodok, nekem is meg kell szoknom, ne vegye tiszteletlenségnek. És nem érdekel, hogy szatyorban hordja-e ki a gyerekét. Ha nagyon közeli barát lenne, még az is lehet, hogy kihordanám én. De a fájdalom, amit a titkolózás okoz az embereknek, az zavar. A mögötte megbújó kommunikációs és önismereti problémák zavarnak, a beletörődés a felszínes vágyba vagy a vágy hiányába egy kapcsolatban, az zavar. A szorongás okozta frusztráció vagy agresszió az zavar. És nyilván nem leszek népszerű az önzőn heteronormatív gondolataimmal, de ha elfogadóbbak lennénk az összes mindenféle betűvel ellátott identitásukat kereső vagy másságukra rátaláló emberrel, akkor mindenkinek sokkal kurvább jobb lenne, szóval egyszerűen praktikus lenne és pl a heteróknak is jobb lenne, ha sok meleg nem érezné azt a nyomást, hogy a környezet elvárásainak kell megfelelniük a kapcsolataikban. Mert szembetalálkozni azzal, hogy rossz szándék nélkül, de átbasztak vagy az egész életedet kell újraírnod, amire nem voltál felkészülve, minden álmod, terved a „normális” életről az megy a kukába – szóval ez nekünk se könnyű. És azt gondolom, nagyon kell szereti azokat az embereket, érintett családtagokat, barátokat, ismerősöket, akik ezt képesek szívből való szeretettel végigcsinálni, de azokat is, akik szép lassan de feldolgozzák a saját normáik átalakulását és kinyilvánítják az elfogadásukat és szeretetüket a másik ember felé. Persze, ez nem ennyire egyszerű, ezt én is tudom, ez mindkét oldalon egy spektrum, stb, annyira sokszínű az egész, hogy szinte nem is lehet mindenkire igaz véleményt formálni, stb, az idő, a vágyak, az emberek, a körülmények gyurmáznak mindenkit, ma ez fontos, holnap az, akár hetero vagy akár nem, de vannak dolgok amik mindenkit meghatároznak, hogy telik ez a kurva élet.

[diogenesz2020portugal]

4 éve írta @gondolatokabufebol kolléga, ma is aktuális:

Kicsit csapongok, mert mégiscsak nekrológ, vagy miafasz, és sokminden köt ehhez az egészhez, talán még több személyes is, mint ahogy azt valaha gondoltam volna.

Egyszer a Kéri azt mondta ezeknek, hogy ti vagytok a bőrdzsekis Lenin-fiúk, még anno, mikor a Bibó szakkoli alakult. Orbán ezt soha nem engedte el, és egyszer egy fogadáson meg is jegyezte a szakkollégium vezetőjének, hogy az a Lenin fiús dolog nincs elfelejtve.

'98-ban minden együtt állt, úgy ahogy kellett. Külső és belső támogatottság is megvolt, és valami elképesztő nyitottság nyugatról, 50+ év lemaradásból hihetetlen tempóban le lehetett volna faragni pár évtizedet, olyan lendületet adva a fejlődésnek, ami soha más korban nem adatott meg. De nem…

Csak a harács indult. Ráadásul azonnal.

Egy régi családi barát dolgozott akkor az APV-nél, ő mesélte, hogy amikor “a fiúk” átvették a hatalmat, neki 6 hónap után elege lett, felállt, mert ehhez nem volt már gyomra. Pedig látott már épp eleget a szociktól.

Nem volt igazi, klasszikus értelemben vett polgárságunk sosem. OK, most sincs, de ebben már azért bőven benne van az ő kezük is. Márai nem véletlen nem találta meg ezeket a hagyományos értékrenddel bírókat csak a Felvidéken és Erdélyben. Pesten? … hát amit az osztrákok meghagytak leginkább. Meg a felkapaszkodott paraszt, ami Móricz világából olyan részletesen kirajzolódik. Orbán csak harácsolni akart, mint ezek, uradalmat kívánt, roskadó asztalt, ahova néha a sáros csizma is felfér, de roskadó polcokat nem.

Wass Albert azért lett ilyen népszerű, mert modoros, szirupos nemzeti pánlikával átkötött szarjait műveit könnyű emészteni mint az ezeréves hármashatárnál összeszorított lélekkel távolba meredő búbánatot.

Márai azért, mert senki nem olvasta tisztességgel:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a ‘jobboldaliság’ címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint ‘keresztény magyar ember’, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert ‘keresztény magyar úriember’, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem ‘keresztény magyar’ vagy ‘úriember’, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti’ világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül."

Gondolom az épp 120 éve született Grossschmid Sándor Károly Henrik pont olyan emlékévet kap majd, mint tavaly Ady. Jó az utóbbi verseivel már a gimnáziumi tananyagban is baj volt, de ha még a prózáit is olvasták volna…

"Elképzelünk némely ismerős vidéket. Milyen komor gyász honol tegnap még vidám kúriákon. A Rudi vagy a Jancsi családok ékei menesztetnek a főispánságból. Andor nem lesz többé képviselő. Tisza István nemzeti intelligenciája nyolctized részében teljesen a politikából s politikai nexusaiból él. Nagyváradon beszélték, s tanúk esküsznek reá, hogy igaz. Egy dzsentri-familia legifjabb tagja jogi könyveket magolt. Nehezen ment. Nem történt még ilyesmi úri családban. Sebbel-lobbal érkezik a bátyja. A kaszinóba távirat jött. Tisza István miniszterelnök lett. Rárivall a magoló öccsre:- Mit biflázol, csacsi. Pista bácsi miniszterelnök lett.Egy-egy miniszteri kinevezés ezer és ezer dologhoz nem szokott, úri, magyar kényelmű família szívét szokta megdobogtatni. A vármegyei írnok is sokat remélhet. Van egy főszolgabíró rokona. Az jó barátja az új főispánnak. A főispán beszélhet a miniszterrel. Minden új magyar kormány sleppje és ereje néhány tízezer ember. A népből csak a kortesek számítanak. Egy-egy kormányválság pedig azt jelenti, hogy az úri osztály melyik és milyen nagy részének kitartása van a soron.Mint Nagyváradon nemrég Pista bácsi, úgy hozza most új embereknek az új örömet Sándor bácsi, Feri bácsi. Köröskény mellett, vagy Nyitrában valahol, talán megint rendreutasítottak egy magoló diákot:- Mit biflázol, csacsi. Géza bácsi miniszter.Egy azonban bizonyos. Ilyen nagy helycsere nem volt még, mint a mai. Ennyien még sohasem akarták puha, úri helyre löketni magukat a megrengett földdel. Tisza István nemzeti intelligenciája vitustáncot jár. Éhesek, előkelőek, érdemesek, érdemtelenek, nagy erejűek és kalandorok lihegésétől olyan nehéz a levegő, mint Nápoly fölött.Egyébként új hivatali és társadalmi elhelyezkedése néhány tízezer embernek. Ennyi az egész. Itt persze csodák bőséggel történnek. Komoly főispánjelöltek, emberek, akik még két évvel ezelőtt nevetséges analfabéták, notórius semmik. A nemzeti intelligenciára dicsőség vár az úri földrengéssel. A nemzeti intellektusra? Ez nem egészen bizonyos. A milliók pedig egyelőre maradnak, akik voltak. Jogtalanok, nem számítók, lenézettek. Kik mellett a nemzeti lélek tűzhányó hegyei is félreköpnek.Más földrengés lesz itt nemsokára. Persze akkor nem a Kossuth Lajos-utca rázkódik meg. Nem Duna-ünnepély lesz az. Nem házi bál. Nem zártkörű piknik. Nem úri földrengés. Ez a mai földrengés csak elődübörgése annak a nagynak. Jön - s próbálják meg az urak, hogy ne jöjjön - jön a nép. És kérni fogja magának az országot, melyhez egy kis joga is volna. De amelyet meg is ígértek neki. Még egy választás, még egy új kormány. Az már nem lesz családi esemény. Az igazi, nagyszerű földrengés lesz."

Persze a sors igazi fintora Bibó István maga, a névadó, a XX. sz. egyik legkomolyabb hazai gondolkodója, a szellemi mentor és az ő végletekig találó írása, aminél jobban semmi nem illik az új Lenin-fiúkra:

"A hisztérikus világkép zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit előír, tökéletesen megfelel egymásnak. Minden stimmel benne. Csupán egyetlen hibája van. Nem azért stimmel benne minden, mert megfelel az igazi értékeknek és a való tényeknek, hanem azért, mert egy hamis helyzet követelményeit foglalja rendszerbe, és pontosan azt mondja, amit a helyzetben élő hallani akar. A közösségek életében az ilyen hamis helyzet és hamis világkép lassan tartós kontraszelekciót hoz létre: előtérbe hozza a hamis kompromisszumok embereit, az összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztető formulák mestereit, a hamis realistákat, akiknek a realizmusa mögött valójában csak erőszakosság, ravaszság vagy csökönyösség van, s többek között előtérbe hozza azokat is, akikben a közösség hisztériája valamilyen egyéni hisztéria formájában is visszhangot talál, a másik oldalon viszont a helyzetet tisztán látó, tisztán megítélő egyéniségeket terméketlenségre szorítja, mert vészjeleik visszhangtalanul pattognak le a hisztériás világkép zártságáról és önmagának való elegendőségéről. A hisztérikus közösségekben mindig erősebb lesz a hamis önértékelésre való hajlandóság, maguk előtt be nem vallott tisztelettel néznek az életerős és feladataikkal szembenézni tudó közösségek teljesítményei felé, ugyanakkor ennek megfelelően kész örömmel fogadnak mindent, mi őket - lehetőleg a valóság rovására - felmagasztalja. Megjelennek a vágyak és a realitás diszkrepanciájának ismert tünetei: hatalmi túltengés és kisebbrendűségi érzés, jogcímekből való élni akarás és a valóságos teljesítmények értékének a csökkenése, a puszta siker mértéktelen tisztelete, a nagy elégtételek keresése és a nem létező dolgok hangoztatásának - magyarul propagandának - a mágikus erejében való hit. Minél több kudarc éri ezen az úton a közösséget, annál kevésbé lesz képes a kudarcok tanulságait a maga hasznára fordítani, s ezen a ponton jelenik meg a környezet behatásaira való hamis és aránytalan reagálás. A hisztérikus lélek keres valakit - vagy valakiket -, akikre minden felelősséget ráháríthasson, s magát minden felelősség alól felmenthesse: mumusokkal népesíti be maga körül a világot."

Tudom, tudom, túl sok betű, kevés kép, még gondolkodni is kell hozzá… De talán így értitek miért rekvirálni jöttek ezek. Gyökértelen akarnok banda, akik legnagyobb bűne nem is a bankszámlákon csilingelő százmilliárdokban mérhető, hanem az oly sokszor szájukra vett NEMZETtől 98-ban ellopott történelmi lehetőségben van.

Itt már csak lószaros csizma van, pálinka, kurjongatás, szotyi, stadion és üzemi lopás. Ja és maximum csak egy Döbrögi, de már messzebb nem jutunk. Sem szellemi szabadság, sem egyetem, sem nyílt világkép, sem felelős társadalom… Csak a rövid póráz, feudális függőség, meg a láncon tartott újnyilasok, akikkel rögtön el lehet hallgattatni akit csak kell.

Persze Mussolini is kirángatta a déli tartományokat a feudalizmusból, volt azért perspektíva, de hát annak a sztorinak sem lett jó vége - hacsak a fejjel lefelé lógást nem tekintjük annak.

Szóval idén nem nagyon lesz Márai, csak Trianon 100 némi Wass Alberttel.

Ennél pontosabb képpel nem is búcsúztathatnánk az újkori demokráciát, azt, amit ez a banda 98-ban kezdett ellopni, összeharácsolni magának.

Itt már valódi összefogás és nemzeti büszkeség csak képregényváltozatban lesz maximum, modoroskodó, sokadjára leporolt öntudattal és a kezdőrúgás előtt végigüvöltött Nélküleddel.

Ehhez sem kell olvasni, csakúgy, mint a fogcsikorgatóan kierőszakolt ispánsághoz - valódi bölcs király nélkül. De legalább itt vannak a bőrdzsekis Lenin-fiúk nekünk.

Na istenisten.

[egy-lany-blogja]

Nem az a tökéletes test, amit mindenki megcsodál, hanem az, ami egészségben vigyáz rád. Nem az a gyönyörű ház, ami több szintből áll, hanem ahová szeretve térsz haza egy fárasztó nap után. Nem az a jó barát, aki a rosszban melletted áll, hanem aki akkor is melletted van, ha boldogság ér. Nem az az igaz szerelem, ami a szép napokban kitart, hanem az, amelyik akkor sem szakad szét, amikor szürke a világ. Nem az a valódi boldogság, ami ezernyi színben, hangosan tündököl, hanem amelyik csendben benned létezik és sosem hagy el. Nem az a bátorság, amikor nincs benned félelem, hanem amikor rettegsz, mégis tovább mész. Nem az a gyász, ami fekete ruhába rejti a szíved, hanem ami alakot vált, de végig elkísér. Nem az a megtestesült jóság, ami látható, hanem amit sosem látsz, de tudod, hogy melletted áll. Nem az a hit, amikor kérsz és vársz, hanem, amikor megköszönöd amit kaptál. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[tobbpenztazembereknek]

A portál megkeresésére Stétz egyik ismerőse azt monda, hogy „a zord, ijesztő külseje ellenére mérhetetlenül nagyszívű, jólelkű és igaz barát volt. Rengeteget ültem mellette kocsiban. Tény, hogy nem vezetett lassan, de soha nem veszélyeztette mások életét, nem lépett túl a saját határain, sőt ő volt az, aki rendszeresen rám szólt, hogy hova sietek.”

@eperszagucigany

[szornyueletem]

Az nem igaz barát aki álszent módjára jót akar neked aztán csak magával foglalkozik és le lép a gecibe mint ha mi sem történt volna.

[liketwins]

barátom, a múlt

A horgonyom nem ér földet a jelenben Nem figyelek oda, és már kergetek egy emléket Nem tudom, mi vagyok, de már biztos nem ember A zajló mostban megzavar a nem-létem A jövőtől félek, és ezt ő is jól tudja Esténként benéz, ráül az ágy szélére A szorongásom’ nézni soha meg nem unja Talán összebarátkozunk életem végére.. Emlékeztet, hogy nem lehet már sok hátra Alig éltem még, mégis iszom a szavait Bedobban a szívem, és örül, ahogy látja Dúdolja ravatalozóba illő dalait Bebeszélem magamnak, hogy a jelenemet megélem De a múlt ablakán át szemlélem a mát Elhiszem, hogy a jövőben lehet még esélyem De nem tudok mást felvenni, csak a múlt iramát A múlt a jövőnél nagyobb barát Hazudik, szépít, elhitet velem bármit Vígasztal ha sírok, sötét árnyékom Barátommá vált már, sosem lesz igaz másik És már nem érdekel az sem, hogyha kártékony

[lakotelepi-jamesdean]

Jó utat báttya, köszönöm, hogy akkor is rad írhattam, vagy összefuthattam veled amikor minden fos volt. Igaz barát voltál.

[takemetochurch13]

Egy fiatalember felhívta a barátját, és azt mondta:

- Pénzre van szükségem, anyám beteg, nincs pénzem gyógyszerre.

A barátja így válaszolt:

- Rendben, kedves barátom, hívj fel este.

A fiatalember este így is tett, de a telefon ki volt kapcsolva. Újra és újra próbálta hívni, de végül belefáradt és elment, hogy keressen egy másik barátot, aki segíthetne neki, de nem talált senkit...Szomorú és csalódott volt abban a barátban, aki cserbenhagyta őt és kikapcsolta a telefont, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Amikor hazament, talált egy zacskó gyógyszert a párna mellett, ahol az édesanyja aludt. Kérdezte a bátyját, hogy honnan van a gyógyszer, aki ezt mondta neki:

- A barátod eljött a receptekért és megvette a gyógyszereket.

A fiatalember szíve megtelt hálával és rögtön barátjához indult. Mikor megtalálta őt, megkérdezte tőle, "hol voltál?"

Ő így felelt:

- Barátom, eladtam a telefont és megvettem a gyógyszereket az édesanyádnak.

Érted, hogy mi az igazi barátság? Igaz barát nem teszi keresztbe a karját, amíg a másiknak gondja van. Az igaz barát egy másik anyától származó testvér.Áldott legyen minden ember, aki akkor is a barátod, amikor bajban vagy

@littlepinkheart egyetlen és igaz💓💓

[soselehettudni]

❤️‍🩹

[szepkerekkocka]

Kár érte. Kiváló ügynök volt.

[eltiron2]

Oké, ez zseniálisan igaz.

 Villámgyorsan estem át az első két fázison (bár az anger még bőven tart), de ma elértem a “reaching out to others” részhez ( @ajtostolahazba köszönöm, köszönöm, köszönöm, fantasztikus barát vagy!) és a “telling one’s story” is megvolt, baszki, a fodrászom volt a szenvedő alany. 

Overwhelmed? Az a következő rész? Bazmeg, ennél jobban nem lehetek túlterhelve - oops, pont erről van szó... Hostility nem lesz, ennyire nem fogok kifordulni magamból. 

Exploring options? Igen, az már folyamatban van. 

De félek, hogy még most a lejtős résznél tartok, és leérek a “struggling to find meaning” részhez. 

Szerintem (és most morbid leszek) baromi sokat segített, hogy én találtam meg (nem szépítek) anyu hulláját, a cadavert, ami egykor anyám, imádott anyám volt. Azonnal megvolt a shock, fear, confusion.

Holnap el kell temetnem. 

Ez a hülye poszt vajon melyik fázis? Frustration? Anxiety? 

Faszom az egészbe, azt hiszem ez az anger fázis.

[elszivott-szerelem]

Igaz barát? Hm ezen csak nevetek…

[csekus]

reflexió

23 vagyok, egyre közelebb a 24-hez és évek óta dolgozok magamon, remélve, hogy egyszer normálisnak tudom érezni magamat. 16 éves korom óta egyetlen közösségnek sem voltam úgy igazán a része, bármilyen suliba bekerültem, bármilyen osztálytársak közé, idegennek éreztem magamat közöttük, nem értettem, hogy ők hogyan csinálják, hogy tudnak viccesek, érdekesek, nyitottak, érzékenyek és kíváncsiak lenni a körülöttük lévő világra. én is az vagyok, mégis mindig magammal voltam elfoglalva - nem a szó nárcisztikus értelmében, inkább a mi baj van velem meg akarom már végre érteni magamat értelmében. fel tudom sorakoztatni a gyerekkori traumáimat, azt a tömérdek visszautasítást, kínos szituációt, elszalasztott alkalmat, kommunikációs katasztrófát, amit megtapasztaltam, és amiből azt gondolom, hogy rengeteget tanultam. egyre jobban megy kifejezni, hogy mit akarok, hogy mire vágyom, illetve, hogy mik azok a dolgok, amelyek átlépnek bizonyos határokat, és nem komfortosak számomra. és azt hittem, meg mindenki azt is mondta nekem, hogy a belső változás külső változással is jár. nagyon szeretnék hinni ebben, mégis, azt tapasztalom, hogy ez nem igaz. eddigi 23 évem alatt nagyon ritka pillanatok voltak azok, amikor nem éreztem magamat magányosnak. még a legnagyobb, és hozzám legközelebb álló egykori baráti társaságaimban is végtelenül magányos voltam. azt éreztem, hogy nekem nincs helyem közöttük, hogy semmiféle hatással nem vagyok a körülöttem lévő világra. emiatt folyamatosan meg akartam felelni mindenkinek, hiszen, ha megoldom mások problémáit, a visszajelzésük alapján kiderülhet, hogy mégiscsak szükség van rám, de ez a legtöbb esetben azzal járt, hogy megköszönték, és tovább álltak, valaki olyan mellé, aki iránt vonzalmat is éreznek. értem fizikai vonzalmon kívül, másfajtát szerintem még soha senki sem érzett - ha pedig igen, azt sohasem hozta tudtomra, én pedig attól félek, hogy ez így fog maradni. van bennem valami olyasfajta mély sérülés, amely alkalmatlanná tesz arra, hogy valakinek a társa legyek. automatikusan felveszek egy barát/segítő/testvér/apa szerepet, amit nem tudok letenni, bármilyen más működésről azt érezném, hogy őszintétlen, megjátszott. szeress olyannak, amilyen vagyok, de amilyen vagyok, azt nem lehet szeretni. próbálom megváltoztatni azt, hogy milyen vagyok, de az a legfájdalmasabb, hogy a terápia, valóban csodákra képes, mégis azokat a legelemibb alapbeállításokat, amelyeket a gyerekkorodban beléd nevelnek, valójában sohasem lehet megváltoztatni, vagy átírni. gondolom, ha bárki ezt elolvassa, az lesz az első reakciója, hogy mit rinyálok, tegyek valamit. teszek, nagyon sokat.