#miért velem van ez?

[banatostenger]

Egy jobb életet akartam…

Csak szarabb lett.

[stickalittle]

Az OBI webshopja baromi kalandos (már, ha nem akarom szarnak nevezni).

Először is összekattintgattam benne 5 dolgot. Oké, bemegyek a pénztárba. Akkor kiírja, hogy ho-hó, nem vagy ám belépve, bro. Nem, hát, bro, mert nem is vagyok regisztrálva. Akkor bizony cumi, bro, mert ez exkluzív hely, itt nem ám csak úgy vásárolgatsz account nélkül! Hát, legyen, mondom, mert azt a szaros kaspót máshol 5 ezerrel drágábban árulják. Beregisztráltam. Megyek a fizetéshez: a kosár üres. Mi a fasz! Ebben egyet is értettünk az oldallal, el is képzeltem, hogy egy kis manó bólogat az oldal mögött, hogy bizony, mi a fasz, bro, közben rágja a szotyit, és még odaszúrja, hogy kell, vagy nem, bro, mert akkor kezdd elölről. Kell, bro. Elkezdem elölről összekattintgatni. Kosár, pénztár, minden fasza. Már majdnem fizettem, amikor eszembe jutott, hogy baszki, lehet, hogy nem írtam adószámot, pedig ha írok, akkor még az ÁFA-t is visszaigényelhetem. Nyomom a gombot, vissza, vissza, huh, adószám, aha, hát beírtam korábban is, akkor tovább, tovább, fizetek... A kis manó már röhög: na, bro, a kosár üres, mi a faszt akarsz kifizetni?! - Mi a fasz! - mondom. - Mi a fasz! - mondja a manó. Sóhajtok, összekattintgatom megint. Tovább, tovább, fizetés, kártyaszám megadása, huh, csak nem úgy néz ki, hogy meg tudom rendelni ezt az 5 szart?! A kis manó köpködi a szotyit: - de meg tudod ám rendelni az anyád picsáját, bro, előbb lépj be az oldalra a most regisztrált accounttal. - Miért, nem léptettél be a regisztrációkor? - Már miért léptettelek volna be, bro, hát mi vagyok én, portás? De most már rosszat sejtek, velem nem baszol ki, inkább egy másik ablakban nyitom meg a belépési felületet. Ott belépek. Nagy meglepetés nem ért: itt a kosár üres. Jó, de van ám nekem a másik ablakban egy összekattintgatott kosaram, és a süti csak megjegyezte, hogy amúgy be is vagyok lépve. - Azt hitted - mondja a manó röhögve - hiszen a másik ablakban is üres a kosarad, akkor itt is. Ja meg még azt akarom mondani, hogy itt amúgy sem vagy belépve, bro, hahaha! Oké, belépek ebben az ablakban is, és már rutinból kattintgatom össze az 5 szart. Tovább, tovább, fizetés. Bro, olvasd csak, ide tolom eléd, hogy mi fasza csávók vagyunk ám, majd csak akkor vonjuk le a pénzed, amikor elküldjük a cuccot. Tényleg fasza srác vagy, manócska! Kártyaszám megadás, csippan a telefon, a manócska egyből felfalta a pénzt. Mondjuk, nem ezt mondtad, bro, de hát, annyi baj legyen. Na, várom a csomagot. Egyszer csak jön egy számla, párezer forintról. - Mi a fasz, manócska? - Bro, most ennyit tudunk küldeni, ezt a kis bambuszbaszt, meg a vaskampóspöcsöt, hát ezek is ott volt a megrendelések közt. Mit akarsz, ötből kettő, nem is olyan rossz. Hogy a kaspóddal mi lesz, azt még nem tudom, majd valami lesz, lazíts, bro, relax! Most itt tartunk.

[zoeeozzoeeoz]

Hétfő reggeli, első Vevőm:

Vevő: morcosan, sértődött hangsúllyal: Jó reggelt! Kb 2 hete készült el a rendelésem, ha minden igaz. Azért jöttem.

Én: Név alapján kikeresem, oda adom.

Vevő: Vártam a hívását, hogy készen van. Miért nem hívott?

Én: Elnézést kérek, de mi nem szoktunk senkit hívogatni. A rendelés leadásánál mindig megmondjuk mikorra lesz kész, és onnantól a Vevő dönti el, hogy mikor jön érte.

Vevő: Megadtam a telefonszámomat is, és megbeszéltük, hogy hív.

Én: Biztos nem. Nézze, itt a megrendelőn sincs felírva a száma. És nem szoktam senkit sem hívogatni. De mutatom a többi megrendelőt is, senkinek nincs felírva a száma, uh nem csak az Önét nem írtam fel.

Vevő: De!!! Miért nem hívott??!!

Én: Miért növeljem a telefonszámlát felesleges hívogatásokkal, mikor a rendelés leadásánál megmondom hogy mikor lehet érte jönni? Meg hogy hívtam volna, ha nincs meg a száma?

Vevő: Nekem azt mondta, majd hív!

Én: Tuti nem, hisz a száma sincs meg. Szerintem valakivel össze téveszt.

Vevő: Totál idegesen: Mit javasol, hogyan oldjuk meg a problémámat??!!!

Én: Tudom javasolni, hogy esetleg írja be a telefonjába a dátumot, esetleg emlékeztetővel is.

Vevő: Szinte már ordibálva: Utálom a telefont! Miért nem hívott???!!!

Én: Elmondtam, hogy miért nem hívtam. Kérem ne ordibáljon velem!

Vevő: Oldjuk meg a problémámat!

Én: Rendben. Akkor mondja meg a telefonszámát, és most azonnal itt, maga előtt, fel fogom hívni Önt, hogy készen van a megrendelése.

Vevő: Lefagy........

Én: Esetleg tudom javasolni még, hogy vegyen fel egy személyi asszisztenst, aki majd intézi ezeket az ügyeit. Ha már ennyire utálja a telefonját.

Vevő: Felkapja a rendelését, amit már szerencsére előre kifizetett, és rám csapja az ajtót.

Érdekesen indul ez a hét........

[mirabellomonferrato]

Kezdett körvonalazódni, hogy kiakadok

ami komoly teljesítmény, mert olyan rugalmas vagyok, mint egy tekercs tömítőszalag vagy egy dzsörzé miniszoknya vagy egy órája rágott rágógumi, szóval nem igazán vesztem el a türelmemet és jövök ki a béketűrésből, de a határán voltam! Hogy akkor ki legyen a meghatalmazott a szerződés aláírásakor. Mert vagy az van, hogy le kell fordítani 13 oldalnyi szerződést hivatalos árfolyamon 600 euróért vagy csak 2 oldalt, ami a meghatalmazás, ha olasz anyanyelvű meghatalmazottam írja alá. A tolmács ott helyben lefordítja szóban, azzal nincs baj. Az előszerződést lefordították nekem, és ez kb ugyanaz lesz több jogi halandzsával és energetikai igazolásokkal. Olasz barátnőm bepánikolt, hogy mit is ír majd alá mint meghatalmazott (jogos kérdés), próbáltam elmagyarázni, hogy tök mindegy, mert a nevemben írja alá, és van egy papír ami tartalmazza, hogy neki semmi felelőssége nincs, ő csak meghatalmazott, de én megértem, hogy nem akarja vállalni, csak azt nem értem, hogy miért velem beszélget szar magyar nyelvtudásával magyarul, és miért nem olaszul beszélget a tolmácsommal vagy magával a közjegyzővel amikor megadtam az elérhetőségeket. Velük is beszélgetett, de valahogy nem kerekedett ki a történet. A gond, hogy a meghatalmazott aláíró nem lehet azonos a tolmáccsal. Ezt írja elő a törvény. Hát, most az ingatlanközvetítő lesz az aláíró, Klaudia, a tolmács, lesz a tolmács. Hogy mennyire agyon van ez bonyolítva, hát, ha ingatlanmaffia lenne, bezzeg minden simán menne! Amúgy senki nem ismer senkit, szóval mindenki bizalmatlan mindenkivel bár mindenki segítőkész mert pénzt azért akarnak. Én meg a házat. Annyi szar vár még rám, ebben biztos vagyok, hogy fogunk még sírni meg szerintem nevetni is, főleg saját magunkon. A lényeg, hogy 1-én elindulunk, 2-án szerződés aláírás, aztán meglocsolom pezsgővel a házat, ahogy kell! :) :) 3-án centire felmérjük a kecót, lesz szörnyülködés és persze titkos pincekinyitás, beázások megszemlélése, javítási feladatok összegyűjtése és délután tengerezés. 4-én amit még elfelejtettünk megnézni, felírni, rögzíteni, illetve egyezkedés a kertben a gyíkkal, hogy nem kell fizetnie, maradhat, az egerekkel, ha vannak, hogy sajnos költözniük kell, és délután tengerezés. 5-én szolgáltatókkal szerződés, ha nem lehet online, ezt még kiderítem, és még aznap haza. Nem én vezetek, szóval nekem csak 10 óra zsibbadás. 6-án el lehet kezdeni a felújítás szervezését.

Ez Mirabello Monferrato önkormányzatának alapszabálya. 1463. április 25-én írták, leírja azokat a törvényeket és szabályokat, amelyeket Mirabello Monferrato lakói adtak maguknak IV. Giovanni Monferrato márki beleegyezésével. A kódex 137 cikkből áll, 40 oldalnyi pergamenre és 4 adalékra osztva, amelyek 1464 és 1777 között keltezhetők. Na, ezt csak érdekességnek ideteszem. :)

[just-a-girl-in-your-dreams]

Levél Nighty-hoz,

Amikor először találkoztunk nem gondoltam volna, hogy az életemnek ennyire fontos része leszel. Pár hét leforgása alatt váltál szinte egyik pillanatról a másikra a legjobb barátommá és egyben a lelkitársammá is. Tudnod kell, hogy előtted nem igazán hittem a lelkitársak létezésében. Nem hittem, hogy van valaki akivel ennyire egyeznénk, de aztán megismertelek és bár ez az egész helyzet egyszerre ijesztő és megnyugtató mégse cserélném el semmiért. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenkinek van egy múltja, hogy mindenkinél eljön az az idő amikor kételkedni kezd önmagában, de azt akarom, hogy ha ez veled is megtörténne akkor jusson eszedbe ennek a levélnek a tartalma (már ha valaha megmerem majd egyáltalán mutatni neked). Mert tudnod kell, hogy számomra Te így vagy tökéletes. Szinte látom magam előtt ahogy forgatod a szemed a klisé hallatán, de mindjárt kifejtem bővebben, hogy ezek miért is nem csak légből kapott szavak. Kezdjük a mások számára is látható dolgokkal. Imádom humorodat, hogy szarkasztikus vagy és állandóan a véremet szívod, a kedvességedet, hogy segítőkész vagy és, hogy lehet rád számítani. Azt, hogy képes vagy mindig felvidítani, hogy néha olyan vagy, mint egy rossz gyerek, de közben lehet veled komolyan is beszélni már amikor épp nem kardozol. Azt, hogy okos vagy átgondolt és logikus. Imádom, hogy magabiztos vagy menő és egyben baromi szexi is. Imádom a mosolyodat azt ahogy rám nézel miközben csillog a szemed. Azt ahogy vezetsz, hogy keresed a veszélyt, hogy magabiztos vagy, de bújos is ha arról van szó. Azt, hogy érzem, hogy fontos vagyok neked. Imádom a stílusodat, azt hogy motivált vagy, lelkes, maximalista, céltudatos, agyalos, kreatív, gondoskodó, önálló, talpraesett, éjszakázós, őrült. Imádom az illatodat, azt ahogy énekelsz a kocsidban. A kéz mozdulataidat, a pózolásodat, azt ahogy gügyögsz a nyuszidhoz. Imádom ahogy főzöl és azt is, ahogy angolul beszélsz. Imádom, hogy mindig felkapod a fejed mikor motorhangot hallasz. Imádom, hogy mindig összekócolod a hajam és azt is ahogy a félhomályban rám mosolyogsz. Imádom mikor megcsókolsz és magadhoz húzol. Azt, hogy puszit adsz a hajamra, összekulcsolod az ujjainkat vagy épp mikor visszahúzol magadhoz az ágyba. Imádom, hogy nem bírsz nyugton maradni alvásnál mégse engedsz el hanem végig ölelsz még akkor is ha fél percenként váltunk így pozíciót. Imádom, hogy még akkor is mikor hátat fordítasz odahúzod a kezem, hogy átöleljelek. Imádom mikor végig csókolod a nyakamat, vagy mikor puszit adsz az arcomra. Azt, hogy mindig nagyon közel hajolsz mikor sutyorgunk. Imádok veled hívásozni és imádom azt is mikor chaten szívet küldesz. Imádom, hogy számolsz velem a jövőben, azt, hogy azt mondtad nem szabadulok tőled, és azt is, hogy ott voltál nekem mikor kiborultam még ha nem is feltétlen tudtad kezelni a helyzetet. Imádom hogy, azt mondtad biztos döntésed vagyok, azt, hogy melletted önmagam lehetek, hogy gyilkos kombó vagyunk. Imádom, hogy a tiltakozásom ellenére elérted azt, hogy beleszeressek a legjobb barátomba.

[fovarosiblog]

Nos.

Panaszoljuk már be tömegesen a TV2-t az NMHH-nál

Sziasztok,

Lehet, hogy szarrá leszek downvote-olva, de nem érdekel, ha már utánam jön még öt ember, már azzal többet érünk.

Ma este a lapozgattam a TV-t és megláttam a TV2 szennyműsorát: a Sztárban sztár All stars-t és egy kép megragadt, ezt berakom ide. Ezen látható, hogy egy nőnek beöltözött, szétsminkelt, melltartós, szoknyás férfit pontoznak. Erről szól az egész műsor.

**És 12-es karika van rajta.**

Kedves kormányunk pedig hozott egy ilyen jogszabályt:

>"Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme \[...\] **a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek \[...\] megjelenítése \[...\]**, az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: **tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.**"

Én úgy gondolom, hogy a képen látható jelenség -és az egész műsor- kimeríti a jogszabályban határozott tartalmat.

**Miért háborgok?**

Tavaly az NMHH megbüntette az RTL-t, mert a Sztárbox túl erőszakos volt és kimerítette a 12-es karikát. Ezért idén ketté kellett szedniük úgy, hogy a második blokkra ráteszik a 16-os karikát. Nyilván azért is háborgok, mert ezzel a jogszabállyal hergelik egymásnak a népet, a kormánymédia meg vígan szarja telibe főműsoridőben 12-es karikával.

**Hol lehet bepanaszolni?**

Adott [ez](https://nmhh.hu/tart/report/63/Kiskoruak_vedelme_pornografia_eroszakos_tartalom_korhatar_besorolas?action=bejelent&category=tv_tart) a form. Ezt már beállítottam a kiskorúak védelmére, kiválasztod a csatit, megadod az adataid. Ha nem szeretnél egyéni szöveggel menni, beillesztem az én sablonomat:

Panaszt szeretnék tenni a TV2 csatornán sugárzott "Sztárban sztár - All stars" című műsorral kapcsolatban. Úgy vélem, hogy a műsor több adása is sérti a 2010. évi CLXXXV. törvény 9. §-ának rendelkezéseit, mely szerint:

"Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme [...] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek [...] megjelenítése [...], az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott."

A műsorban rendszeresen előfordul, hogy férfi szereplők női előadóknak öltöznek be, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés megjelenítésének minősülhet. Ez a következő adásokban történt meg:

1. adás: szeptember 7.

2. adás: szeptember 8.

3. adás: szeptember 14.

4. adás: szeptember 15.

5. adás: szeptember 21.

6. adás: szeptember 28.

Az NMHH hivatalos útmutatása szerint az ilyen jellegű tartalmakat az V. kategóriába kell sorolni, és megfelelő korhatár-besorolással kell ellátni. A médiaszolgáltató ezt a tartalmat III. kategória alá sorolta be, tehát 12-es korhatár-besorolás van rajta. Példaként említik az olyan műveket, mint az "Adéle élete" vagy a "Mindent anyámról", melyeket a hatóság hivatalos útmutatása alapján V. kategóriába kell sorolni.

Kérem a Tisztelt Hatóságot, hogy vizsgálja meg a fent említett műsorszámokat, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jogszabályi előírások betartásra kerüljenek.

Kapsz egy emailt és elvileg kapsz majd választ is.

Köszi, ha velem tartasz! Peace!

[ujrakezdesnelkuled]

Mindig akit közel engedek magamhoz egy idő után megváltozik. Nem mutat akkora érdeklődést felém mint az elején. Mintha ő is bele nyugodott volna abba hogy ez a hülye úgy se hagy el mer már teljesen belém zúgott....és igaza van. De ezt miért kell mindenkinek megcsinálni? Vagy tényleg ennyire velem van a baj? Félek kilépni, de még minél jobban próbálok ezen változtatni annál rosszabbul sül el. Tényleg ez a sorsom hogy úgy fogom le élni az életem bárkivel, hogy ő megszürkül mellettem én meg csak bele fogok őrűlni?!..nekem ez így nem fog menni megint ..

[spraystory]

A következő történetet apák napja alkalmából írom le. Nem csak hogy egészen rövid és a graffiti-festéshez sincs sok köze de talán a legemberibb, legmélyebb érzelmekkel bíró, legmeghatóbb apró mozzanat volt egész 20-25 éves graffitis éveim alatt amit sohasem fogok elfelejteni. A graffitis barátságok általában amolyan érdek-barátságok voltak, a szó nem rossz értelmében. A writerek a közös cél érdekében verődtek össze és ez a FAME volt. Közös fújás, közös bandázás, később az “érdek”barátságokból pedig sok alkalommal valódi barátságok születtek. Nem baj ha valaki nem olyan arc akivel amúgy bármikor együtt lógsz, ha a festésben tökös és megbízható, akár évekig megbízható partnered lehet és ez sokszor derék barátságokat szül. A mienk ekkor már nem ilyen felületes volt, a sok közös kaland összekovácsolt bennünket. Ha jól emlékszem 2008-ban történt. Akkoriban a 2. kerületben a Horvát utcában laktam, megosztva a lakást akkor éppen Teek -el. Borús, szürke, hideg novemberi nap volt, egyedül voltam otthon. Ebben az időben már régen nem voltam annyira aktív mint néhány évvel azelőtt de Raskával (Tish 76-PNC/TKS) és Stick-el még mindig, ha nem is mindennapi de viszonylag szoros kapcsolatban voltunk. Korábban írtam már, mennyi éven át mennyi kalandunk volt együtt. Raska a csoporttársam volt a BHG-ben és korábban a GRW-ben ( ez utóbbit eddigre már nem írta a cuccai mellé de azért a közös gyökerek még ott voltak ). Stick-el pedig írnom sem kell mennyi közös élményünk volt, együtt voltunk Varsóban és megszámolhatatlan alkalommal volt kedves mindannyiunkat fuvarozni, tekintve hogy szinte csak neki volt autója - System apjának néhai 120-as Skodáját leszámítva. Korábban Raskával és Stick-el hármasban számtalan alkalommal voltunk pl Vácon, Vácrátóton vagy Szobon vonatot festeni, de máshol is , egyszóval az ő felbukkanásuk sohasem volt idegen nekem, mindig természetes volt. Mi évek óta valóban igen jóban voltunk de azért csak-csak a graffiti kötött össze. Ezúttal azonban, otthon egymagamban ültömben nem számítottam vendégekre, mikor a kapucsengő megszólalt. A kagylót felvéve, Stick szólt bele valami olyasmit:

Raskával itt állunk, beengedsz vagy milesz? Feljöttek, mondom az ajtóban : Hát ti? Mivan? Hogy kerültök ide? Egyáltalán nem szomorúan de csendben, szótlanul jöttek be. Pontosan emlékszem mennyire nem értettem a helyzetet. Mire valamelyikük, szerintem Stick volt -  elővett pár sört és ezt mondta:

Halottak napja van haver. És akkor esett le miért jöttek. Ekkorra már mind a hárman édesapa nélküli fiatalemberek voltunk és mindhármunknak egészen friss volt a gyásza de erről egyébként sosem beszéltünk. Ellentétben velem, ők nem feledkeztek meg erről és megleptek azzal hogy meglátogattak és nem is azért hogy szomorkodjunk hanem mert tényleg sorstársak voltunk. Sohasem voltunk túl lelkizős arcok. Nem hangzott el egyetlen szomorú szó, semmi lelkizés, semmi depresszió, mégis mélységesen megható pillanat volt. Iszogattunk, dumáltunk, magazinokat nézegettünk vagy ahogyan Raska annak idején nevezte : graffiti-politizáltunk. Együtt voltunk. Nem is voltunk a legcsúcsabb legjobb barik mégis ez a cselekedet túlmutat mindenféle graffitis érdekbarátságon és sok “legjobb-barátságon” egy ilyen apró figyelmesség 20-25 év legmeghatóbb pillanata lett. Édesapáink emlékére.

kép: "Lineon" saját festményem Stick fotója után, 3 x 20x15cm vászon, spray, ecsetek

[turistakrem]

Japán első hét

Első nap után első hét? Mi ez a léptékváltás? Máris megmagyarázom. Ha már eljöttem ilyen messzire, nem akarok egy hét után visszafordulni, viszont UK munkavállal��ként nincs végtelen mennyiségű szabadságom (25 napot adnak kortól, nemtől és munkáltatótól függetlenül). Szóval azt találtam ki, hogy mivel a gyerekem úgysem ér rá (hét közben ő is dolgozik), én is dolgozni fogok és a hétvégéket töltjük együtt.

Egy amerikai multi előnye, hogy kb mindenhol van irodája, szóval írtam az itteni kollégáknak, plusz a badge-teamnek Indiába, hogy aktiválják ide is a kártyámat - és voilá hétfőn reggel be is állítottam az irodába. Fura otthonos élmény, ahogy a wifid automatikusan kapcsolódik, amikor kiszállsz a liftből. Na, és képzeljétek adtak nekem egy irodát. Még sosem volt saját irodám, tök szép, kár, hogy ilyen sokat kell utazni érte :)

Az vicces mondjuk, hogy naponta 4-5 ember áll meg az ajtómban (senkit sem ismertem eddig a tokiói irodából), hogy bemutatkozzon és hogy megtudja, miért vagyok itt. Fun fact továbbá, hogyha 8 órával kezdesz korábban, mint a UK kollégáid, senki sem csesztet munkaidőben, lehet haladni a dolgokkal. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a főnökömmel való megegyezés szerint ha van valami sürgős, akkor legyek kedves felvenni a telefont UK munkaidőben, ami még pont az az ár, amit szívesen megfizetek :) Eddig telefon nem volt, egy pár gyors email-es vakkantást meg parkban ülve, vacsora alatt is meg tudtam oldani egyelőre.

Szóval a nap-hét-léptékváltásnak ez az egyik oka, nem történik olyan sok minden. Munkaidő után jártam a várost, ültem be vacsorázni, sétáltam tovább. A gyerekem más városban dolgozik, ott is alszik, szóval egyedül maradtam a lakásában és elkezdődött az a mindennél jobban szeretett tevékenységem, amit úgy fogalmaznék meg, hogy lakni külföldön és nem turistáskodni. Ennek minden velejárójával együtt. Előző nap kell gondoskodnod a reggeliről (meg hogy el legyen mosogatva), de te főzöd a teát, aztán metróra szállsz a többi munkavállalóval és elmész dolgozni, ott kollégákkal találkozol, ha van vállalkozó, együtt ebédeltek (eddig egyszer volt ilyen, általában mindenki hoz kaját otthonról). Aztán (ami különbözik az otthontól), hogy nem mész haza a családhoz, hanem felfedezésre indulsz, de az van a fejedben, hogy kell-e már mosni otthon, vagy holnap is ráér. Közben beszélsz a fiaddal, hogy mit hol találsz a lakásban, beszélsz az otthoniakkal, akik már felébredtek azóta. Azt szoktam, hogyha nem eszem meleget délben, akkor vacsorára ülök be valahová. Ha proper ebéd volt, akkor csak minimálban nyomom, de akkor is el szoktam tölteni a boltokban 20-25 percet, amíg mindent végigböngészek a google AR fordítójával.

A másik hobbim ilyenkor a környék felfedezése, hiába nincs az utikönyvek szerint semmi ebben a negyedben, mégis jó sétálni az utcákon, biccenteni az embereknek. Amúgy nem lakom elit környéken, japán ízlésnek itt már túl sok a külföldi.

Vagy fotózni dolgokat, amik nekem érdekesek. Pl a szemét leválogatása, hogy elvihessék mások, ami nekik hasznos. Ez pl. a ház hátsó ajtaja, ahol lakom.

Az egyik ilyen mindfuck az volt, hogy az első magányos reggelemen bambulok ki az ablakon és egyszer csak egy katolikus templom. De hol van ez. Nézem jobban: egy épület tetején. WTF. Nézem a térképet: egy szálloda. Munka után megyek oda (lentről nem látok semmit a keskeny utcák és a magas épületek miatt), kérdezem a recepciót, hogy most tényleg van egy templom a tetőn? Van, válaszolják, de nem egyházi, hanem rendezvényterem. A japán fiatalok ugyanis odavannak a nyugati külsőségekért, az esküvő tekintetében, szóval a tetőn levő templom, az étterem, minden egy komplett szolgáltatás része. Pappal? Álpappal, nyugati férfival, jelmezben, aki eljátssza, hogy összeadja őket. Nosza, nézzük meg, kértem. Semmi akadálya, mondta a recepciós hölgy, most úgy sincs ott senki, megmutatja. Szóval feljött velem, és én tényleg ledobtam az agyam, hogy az insta kedvéért mit be nem ruháznak a szállodák - ez bizonyára még ott is különlegesség, mert még távoli metróállomásokon is láttam a hirdetéseiket.

Amúgy egy piszok jó digitális orgona volt benne, engedélyt kaptam, hogy játszhassak rajta. Lenyomtam a Mendelssohn Nászindulót általános elképedésre. Egy fura jelenet lett az eredménye, mert leszólt a hölgy rádión, amiknek hatására lent várt minket a szálloda rendezvényes vezetője és udvariasan érdeklődött, hogy nem érnék-e rá szombaton, mert nincs orgonistájuk :DDDD Mondtam, hogy nem, mert elutazom, amit nagyon sajnáltak, de nem próbáltak meg győzködni, még a pénz se került szóba. Amúgy a Mendelssohn-féle Nászinduló egy rohadt jó darab, nem tudom mennyire tudjátok, olyan harmóniákkal indul: egy domináns-szeptimet old H-dúr akkordra, mindezt egy C-dúr darabban. Ehhez képest a Wagner-darab merő unalom. Pedig feketeöves wagneriánus vagyok. (Szerintem ez még akkor is átjön a kottaképből, ha az ember nem tud kottát olvasni.)

Pár japán ellentmodásról.

Nem lehet az utcán random dohányozni, elkerített kennelek és szobák vannak a dohányosoknak. De étteremben lehet. Köszi.

Bemész egy random telekom shopba (docomo pl): nem adunk el külföldieknek sim kártyát. Jobban utánanézel, rájössz, hogy egy lánc a BIC Camera (ejtsd biccs) árul. Odamész, megveszed, nem drága, berakod a direkt erre e célra hozott telefonodba, amikor kiderül, hogy a tethering (hotspot) le van tiltva a szolgáltatásai közül. (Az volt az ötlet, hogy nem a céges telefont roamingoltatom, hanem rákapcsolódom a helyi szolgáltatású másik telefonomra.) Az még csak hab a tetején, hogy telefonszámot nem ad a kártya, szóval nincs lokális számod külföldiként.

A közlekedés csodálatos: tiszta, gyors és pontos. Halál pontos. A metrók csúcsidőben 1-2 percenként érkeznek a peronra. Ha itt megborul valami, akkor nagyon megborul, semmilyen rugalmasság nincs a rendszerben.

A vonaljegy tök olcsó, de mindig jegyet kell venni az automatából. Ha feltöltős kártyát szeretnél, akkor csak japán mobilszámra tudod beregisztrálni, amit meg ugye nem adnak külföldninek. De még kijátszani sem tudod a rendszert, hogy valaki megkérsz, hogy vegyen neked kártyát, mert a feltöltő app csont japán, nincs nyelvváltás-opció. Szóval marad a jegyváltás az automatáknál, ami vagy elfogad kártyát, vagy nem, szóval érdemes készpénzt tartani magadnál.

Abban az utcában lakom, amin Tokió egyetlen villamospályája fut. Ez nagyon furcsa lehet a helyieknek, mert végig kerítéssel van elválasztva az úttesttől, amin csak rendes sorompókon lehet átmenni. Szóval jön a villamos, csilingelés a sorompó oszlopából, hangosbeszélő elmondja, hogy mit jelent a csilingelés, majd komótosan leereszkedik a sorompó és a szerelvény elhalad. Kb minden 100 méteren van sorompó. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a kerítés fel van futtatva rózsákkal és egy (vagy több) brigád minden nap akkurátusan metszi és gondozza a rózsákat. Egyenruhában, sapkában, kisszékkel.

Kb ez a lényeg. Tokióban mindennek van gazdája, akinek büszkeséget okoz, hogy az ő dolga hasznos, tökéletesen működik és/vagy szép.

[csacskamacskamocska]

Alkalmazkodás, egymásrafigyelés, önkorlátozás

Azért izgalmas kérdés ez, mert sok más késztetésünkkel ütközik. De kezdjük azzal, hogy feltételezünk egy kölcsönös szimpátiát és két normális ember, átlagos problémákkal. (pfff, nekem minden pszichés zavar átlagos, azt hiszem két embert tiltottam le azért mert nem bírom, ezt már én nem bírom...) Ebből is látszik, hogy nem párkapcsolat, hanem bármiféle kapcsolat, most a kommunikáció a lényeg.

Olvass tovább, ha érdekel a mai agymenésem :)

Az ember szabadnak szeretné érezni magát, elfogadottnak, szerethetőnek, értékesnek, nem terheltnek. De nagyon sok lemondásra képes, ha a másik fontos neki vagy úgy érzi, hogy egyensúly van, a másik is sokat megtesz érte. A gyerekünkért mindenféle önkorlátozásra, alkalmazkodásra képesek vagyunk és nem sokat várunk el valójában az első jópár évben. Felnőtt kapcsolatainkban teljesen normális, hogy vannak elvárásaink. De valahogy meglepődünk, hogy a másiknak is vannak :D Bevallom, én is meglepődöm. Néha elszégyellem magam, amikor rájövök, hogy tényleg nem figyeltem a másikra. Azonban a legnagyobb probléma a hiányos vagy félrevezető, manipulatív kommunikáció. (Hogy miért csinálnak ilyet emberek? Rengeteg oka van, egy sem egészséges.) Az ember sokszor fejezi ki a szeretetét valamiféle önkorlátozással. Ha egyensúly van a kapcsolatban akkor ez valahogy természetes. Tudjuk, de nem okoz belső feszültséget. Pl egy barátom nagyon szereti a halat, a felesége meg undorodik tőle. És mégis szokott halat készíteni a férjének. Mert szereti őt. A férje ezt nagyra értékeli, de nem él vissza vele, nem rendel hetente halat. Ha tudom, hogy valami a másiknak stresszt okoz, mondjuk utál idegen társaságba menni, akkor nem szervezek folyamatosan olyan programokat ami neki stresszes lesz, de nem is mondom azt feldühödve, hogy akkor anyád picsája én megyek egyedül, te meg csak ülj a rosszérzésedben, megérdemled, hogy egyedül legyél! Fontos nekem ő, de közben valamiért az a vágyképem van, hogy együtt éljünk meg társasági dolgokat, akkor keresem a megoldást. Mondjuk felvázolom, hogy odamegyünk, max egy órát töltünk ott, és eljövünk. Én majd intézem a dumálást, hogy miért jövünk el ilyen hamar. Adok neki keretet. És be is tartom! És lemondok egy rakás amúgy nem túl fontos társasági eseményről vagy akkor megyek amikor neki is van dolga másfelé. Van benne önkorlátozás, van benne figyelem. Mitől működik? Hogy a másik teljesen normálisan elmondta, hogy feszeng idegenek között, nem tud és nem is akar felszínesen csevegni. És mert látja az ember, hogy ez valóban így van, ennek semmi nem mond ellent. Vagyis nincs olyan, hogy velem nem jön idegenek közé, de mással vagy amúgy meg simán. Ez utóbbi ugyanis azt jelenti, hogy én korlátozzam magam az ő kényelme érdekében, ő viszont úgy tesz, ahogy éppen a kedve hozza.

A mártírkodás sem jó. Én mindent eltűrök, mindent megteszek, sosem nyilvánítom ki az ellenvéleményemet, de mindezt úgy, hogy a másik nem tud róla, hogy nekem ez feladat, lemondás, önkorlátozás. Ez pl érdekes, hogy a másik embernek tudnia kell-e, hogy én valamit teszek érte. A pszichológia azt mondja, hogy akkor érezzük jól magunkat a kapcsolatainkban, ha kapunk róla visszajelzést, hogy a másik tudja, hogy miket teszünk érte. Megköszöni, elmondja, hogy jó volt együtt, hogy nagyra értékeli azt, hogy..., szereti, hogy velünk így meg úgy. Ha nincs megfelelő kommunikáció, akkor nem fogjuk tudni, hogy mit gondol. Ha csak a negatívumokat jelzik vissza, akkor állandóan nevelve érezzük magunkat. Az a kapcsolat tuti tönkremegy. Ha nem tudjuk, hogy a másik értékeli amit teszünk érte, akkor is tönkremegy. Ha nem kommunikálunk normálisan, akkor is tönkremegy. Nagyobb eséllyel megy tönkre egy kapcsolat, mint nem, ezért nagyon kéne vigyázni az amúgy értékes kapcsolatainkra. Tulajdoképpen, azt látom, hogy azok a kapcsolatok tartósak, amiben a benne élők rajonganak a kapcsolatért aminek részesei, szerencsésnek tartják magukat miatta.

kettős mérce buktató A kettős mérce buktató, akár egy külön pszichológiai fogalom is lehetne. Megengedsz magadnak valamit, amit a másiknak meg nem. (ezt most leegyszerűsítettem, nem kell a megengedés szón kiakadni) Azért zavar, ha a másik csinálja, mert tudod, hogy az ő életében annak van jelentősége. De a tiédben nincs. Mondjuk, te könnyen tudsz idegenekkel kommunikálni, megy neked a small talk, csevegsz, beszélsz fűvel fával, hahaha hehehe, nincs jelentősége. De tudod, hogy a másik ember nem ilyen, vagyis az ő életében van jelentősége annak, hogy kivel beszélget. Joga van hozzá, hogy bárkivel beszélgessen, de hivatkozhat-e arra, hogy te kettős mércével mérsz? Hiszen pont arról van szó, hogy figyelsz rá, ismered őt, ezért tulajdonítasz fontosságot annak, amit csinál.

Normális esetben az emberek figyelnek egymásra, a kommunikációjuk nyitott, a konfliktusok feloldásán mindketten dolgoznak, ha utólag rájönnek hogy valami félresiklott vagy egy beszélgetés után úgy érzik, hogy talán megbánthatták a másikat, akkor teljesen természetes nekik, hogy rákérdeznek, elnézést kérnek. Mindkét fél elmondhatja minek örül és mi bántja, és igyekeznek őszinték lenni magukhoz is meg a másikhoz is.

Ez nem idealizmus, ezek működnek.

Egyszer egy barátom, amikor panaszkodtam, hogy mi az ami nem tetszik a kapcsolatunkban, ami nekem kényelmetlen, akkor azt válaszolta: Ha neked nem jó ez, akkor ne csináljuk! Mármint a kapcsolatot. Az meg sem fordult a fejében, hogy változtasson annak érdekében, hogy én jobban érezzem magam és a kapcsolat fennmaradjon. Így megtudhattam, hogy két választásom van: vagy eltűrök mindent vagy a kapcsolat megszűnik. A későbbiekben is volt erről jelzés, hogy ezek az alternatívák vannak. Halálra rémültem. Nem voltam kész rá, hogy elveszítsem, és ahogy telt az idő és ahogy egyre többet tetem a kapcsolatba, az egyensúly fenntartásába, egyre kevésbé voltam rá kész, hogy elveszítsem.

Gondolná az ember, hogy egy ilyen kapcsolat után az elszenvedő átesik a másik oldalra, és ő soha többet nem korlátozza magát, többet nem enged, nem mutatja ki a szeretetét és figyelmét, többet vele nem basznak ki, hangoztatja majd.

Hát, nem. Okos ember végignézi mi történt, belátja a felelősségét, tudomásul veszi a dolgokat, okul belőle. És továbbra is hisz benne, hogy a jó kapcsolat kölcsönös odafigyelést, jóindulatot, tiszteletet és bizony, néha önkorlátozást is igényel.

[banatostenger]

“Mondd meg anya voltál te egyáltalán büszke rám bármikor is?„

[the-fool-who-loves]

Napok óta nem tudok aludni…

Nem tudok aludni mert csak rajtad jár az eszem. Azon, hogy mi lehet veled, hogy érzel e valamit is irántam még? Vagy már mást szeretsz, mert kapsz figyelmet, mert ő új?

És ez felemészt, pedig úgy érzem, hogy még akarsz valamit, de te se tudod biztosan és ez megöl mindenegyes nap.

Minden dalban téged látlak és érezlek, mindennap imádkozok érted, a családomért és a te családodért, és nem érdekel hogy velem mi lesz…

Mindennap rossz nélküled, de este a legrosszabb, nincs jó éjt, nincs kit felhívni, nincs akit érdekel milyen volt a napom, mintha senki nem lenne aki úgy szeretett volna mint te, senki

Nem tudom mit tegyek. Nem tudom mit higgyek. Nem tudom mivel lehetne megint te meg én, mert ha csak én akarom sose lesz jó vége, mert én nem csak a jó napokon, de a rosszakon is akartalak és akarlak.

Mikor semmi kedved az emberekhez, amikor nyűgös vagy, amikor nagyon bújos, amikor elzárkózol, amikor kócos vagy, mikor reggel szájszagod van, amikor megvan, amikor gyerekes vagy, minden formádban akartalak és akarlak…

És tudod miért?

Mert szeretlek, nem a rózsaszín köd formában, hanem mélyen és tisztán, feltétel nélkül, hátsószándék nélkül, szívből és lélelkből

SZERETLEK…

[zoeeozzoeeoz]

1,

Vevő: Ezt szeretném kinyomtatni.

Én: hmmmm......ez egy képernyőfotó.

Vevő: Igen, tudom. Csak legyen szíves felnagyítani, mert nem lehet elolvasni.

Én: Kinyomtatás előtt felnagyítom, kinyomtatom.

Vevő: Megnézi majd: Ez nem jó. Nekem az kell ami a második oldalon van, meg a negyedik oldalon.

Én: őőőőőőőőőőő...... Ön egy képernyő fotót nyomtattatott ki velem, ami egy oldalas. Nincs több oldala.

Vevő: De én otthon kitöltöttem egy 8 oldalas dokumentumot, de annak csak a 2. és a 4. oldala kell nekem.

Én: Megnézem ismét, ekkor tűnik fel h konkrétan lefotózta a telójával a monitort, és azt a képet küldte el nekem nyomtatásra. Nem tudtam mit mondani, annyira meglepődtem uh megkérdeztem: A telefonján is elmentette a dokumentumot?

Vevő: Igen, és megmutatja a teljes dokumentumot.

Én: Áttudná azt küldeni?

Vevő: Nem! Azon olyan adatok vannak, amiket nem szeretném ha kikerülne bárhova is.

Én: Rendben, de ez esetben nem fogom tudni kinyomtatni a kért oldalakat, mert nekem csak egy fotót küldött át, az első lap felső egyharmadáról, és azt nem lehet lapozni, mert abból az egy képből áll. Én azonnal törlöm, még itt a jelenlétében az átküldött anyagot a címemről, meg minden honnan, és ígérem, én sem fogok beleolvasni.

Vevő: Ön is egy adathalász csaló gazember! Viszlát!

Én: Őőőőőőőőőőőő........viszlát....

2,

Vevő: Hoztam egy pendrive-t, ami rajta van azt kérem kinyomtatni.

Én: Nézem. Konkrétan egy parancsikon lett elmentve , ami természetesen az én gépemen nem nyit dokumentumot. Elmondom a Vevőnek, de nem érti.

Vevő: De nekem tegnap este megmutatták, hogy hogy kell, és mindent úgy csináltam, nem értem most miért nem jó.

Én: Mert Ön nem a dokumentumot mentette rá a pendrive-re, hanem csak a parancsikont.

Vevő: De az otthoni gépemen ez nyitja a dokumentumot.

Én: Igen. Azért, mert az Ön gépén van elmentve a dokumentum. De az Én gépemen nincs rajta az a dokumentum, így nem tudja megnyitni.

Vevő: Nem értem. Mindegy. Viszlát!

Higgyétek el, nem én találom ki ezeket, és még csak nem is az idősebb korosztályból kerülnek ki ezek a történetek, mert ők többnyire kezembe adják a telefonjukat, hogy oldjam meg amit kérnek. Tisztában vagyok azzal, hogy hiába élünk a 21. században, és hiába nem mindenkinek egyértelműek ezek a dolgok, vagy nem ért hozzá, nem használja nap mint nap, de ha szembe jön egy ilyen eset, akkor kicsit ledöbbenek.

Nem gúnyolódásból írom le ezeket! Sokkal inkább meglepődésből.

[sztivan]

szóval dolgozik magán az ember, hogy el tudjon indulni az életben valamerre, túljut a tizen- meg huszonéves kor minden nehézségén, eljut a harmincas éveibe, amikortól már sokkal jobb és egyszerűbb lehet minden, majd hopp, elkap egy betegséget és szenved vele egy csomót, majd meghal

ha van netán valami isten, akkor majd ha egyszer elé kerülök, szeretném felkérdezni, hogy ezt mégis hogy a kurva anyjába gondolja

(igen, megtörtént esemény alapján, egészen friss)

vagy hogy akkor már miért nem valami ártalmas ember halhatott meg negyven éves kora előtt, ha már muszáj valakinek, áh. de hát nem, nyilván nem lenne muszáj

és ott van az a nagyon csúnya mellékszál is, hogy akkor ez most már ilyen lesz, hogy az, hogy halál, nem csak valami olyan dolog, ami az öregekkel történik meg, meg mások ismerőseivel, hanem olyanokkal, akik velem egykorúak, és ezzel a tudattal nem jó érzés együtt lenni

[pszichiatriaiintezet]

Nyílt levél a fiúnak, akit jobban szeretek, mint eddig bárkit az életemben.

Ha megkérdeznek rólad, gyakran elmosolyodom..

A szemeidben mindig láttam azt az embert aki valójában te vagy. Álarcok és egó nélkül.

Sokat gondolkoztam, hogy én valóban mindig saját magamat mutattam-e neked. Szerintem sokszor nem. Az én álarcaimon mindig is sokkal nehezebb volt átlátni. De a te véleményed mindenki más véleményénél jobban érdekelt. Mindig.

Most azt kellene mondanom, hogy csodálatos ember vagy. Az vagy, az álarcok és minden nélkül. Az, aki te valójában vagy. Csoda. Szeretni téged pedig egy furcsa játék. Bele szeretni az álarcaidba. Szeretni téged vakon. Ezt tettem. És nem fogok hazudni, szerettem őket. Volt a vicces, semmi gonddal nem törődő éned. Volt a hideg, durva és érdektelen. Őszintén ez volt amit legkevésbé kedveltem. De az is te voltál. Akkor is melegek maradtak a kezeid.

Annyira nagyon azt akartam, hogy minden jól működjön. Annyira akartalak téged. De mindennél jobban akartam, hogy te is ugyanúgy akarj engem. Akartam azt az undorítóan nyálas szerelmet. Akartam a boldog befejezést. Pillangókat a gyomromban. A rózsaszín ködöt. Az ígéreteket. Felnőni veled. Esőben csókolózni. Dalt írni rólad. Verset. A csodálatos kék szemeidről.

De amint a valóság arcon csapott. Amint megtudtam, hogy ezek irreális dolgok, én már csak téged akartalak. Elfogadni mindeneddel együtt. Várni téged. Az otthonod lenni. Egy menedék akartam lenni. Az őszinte és tiszta szerelem. Ami feltétel nélküli. Amikor nem tudod megindokolni hogy miért szeretsz valakit. Csak érzed. Minden egyes hibájával együtt szeretni. Ösztönözni hogy jobb legyen. A legjobbat kihozni belőle. Támogatni. Mindenben. A szomorúságban, a boldogságban.

A gondolat, hogy elveszíthetlek megöl belülről. Felébredni egy olyan világban ahol te nem vagy. Csak mély szomorúság.

Nem tudom hogy érzel most. Sokat gondolkodhatsz ezen. Mindig érezlek téged. Tudom hogy a szíved soha nem akar hagyni. Tudom hogy a szíved velem van. Mert érzem. De azt hogy mit gondolsz. Azt hogy minden velük történt esemény után mihez akarsz kezdeni azt nem tudom. Sokszor két ember nagyon szereti egymást, viszont nem maradnak együtt.

Megjavítani a dolgokat és kommunikálni nem egyszerű. Főleg, ha két embernek teljesen más a gondolkozásmódja. Más a szerelemről és a szeretetről alkotott képe.

Soha senki nem mondta ezt nekem. Azt hittem régebben, hogy a kapcsolatom normális és nyugodt lesz.

De megérte. Minden sírás és fájdalom megérte. Miattad. Mert a boldog perceinket nem cserélném el semmire. Mikor sírtam a boldogságtól. Mikor azt éreztem, hogy igen, te vagy az az ember akit akarok. Mikor azt éreztem, hogy nincs lehetetlen. Mikor annyira szerettelek, hogy semmi más nem számított. Azt éreztem, hogy igazán élek. Hogy igazán érdemes élni.

Nagyon sokat tanultam ebből. A kapcsolatunkból. Az első, nagy és igazi kapcsolat elveszítése igazán fájdalmas. Főleg ha mindkettőnknek az első igazi és nagy szerelme volt. Képtelen vagyok elengedni téged és te is képtelen vagy rá. Azt viszont nem tudom, hogy megéri-e harcolni egymásért, saját magunkkal. Megéri-e? Minden nagyon reménytelennek tűnik. És nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre. Egy dolgot tudok biztosra, mégpedig hogy nagyon szeretlek. És ha már minden kötél elszakadt. Ha már minden megoldást megpróbáltunk de semmi sem működik. Ha nem tud működni a kapcsolatunk. Akkor el kell, hogy engedjelek. Azért hogy boldogabb lehess. Szerelmem. Hogy láthassam. Az igazi boldogságodat. A lelki békédet.

“ Az életed”

[elbaszottkiralylanyod]

Azt hiszem ez az utolsó ami Neked fog szólni!

Drága Csibe, hol is kezdjem?!

Rettentően beléd szerettem, igazából teljesen hiába az egész.

Visszatáncoltál Hozzá, elmondtad nekem hogy játszottál velem és Sose kellettem neked.

Egy tárgy voltam az életedben.

Őszintén neked adtam mindenemet amim van, olyan mély érzéseket váltottál ki belőlem hogy azt szavakba nem tudom foglalni.

Sajnálom tényleg hogy neked csak ennyire volt ez az egész Jó.

Legfőképpen saját magamat sajnálom hogy bíztam benned és hittem a szavaidnak amiket Őszintének hittem, de a fele sem volt Igaz.

Ha tudnád mennyi fájdalmat és csalódást hagytál magad után, de ezt sose fogod megtudni mert Neked csak egy tárgy voltam az életedben.

Az elején kerestem a válaszokat, hogy miért?

De úgy vagyok vele hogy jobb ha tényleg nem tudom mert csak jobban fájna.

Szeretném neked megköszönni ezek mellett hogy mennyi mindent is tanítottál nekem ez idő alatt.

Legyek türelmes, megértő, empatikus, és nyissak az emberek felé.

Értsem meg mások milyen kínnal élnek mindennap.

Legyek megfelelő támasz, hogy legyek megfelelő társ az életben.

Hogy néha hallgatni jobb mint beszélni.

Hogy ne bízzak mindenkiben és válogassam meg az embereket az életembe.

Ne haragudjak soha senkire, és ne beszéljek indulatból másokkal.

Sok sok minden jót tanítottál nekem, mindazok mellett hogy el is vettél belőlem egy darabot, amit egy ideig hordok magammal.

Őszinte érzelmeket és támaszt kaptál tőlem.

Egy lehetőséget arra hogy mindent hátrahagyva veled legyek, hogy együtt éljük az életünket.

De ha nem, akkor nem.

Nem is tudom mit érzek, Csalódott vagyok? Szomorú? Dühös? Elkeseredett?

Talán mindegyik egyszerre.

Egy darabját magamból mindig neked adnám ha visszajönnél.

Egy darabot belőled életem végégig magammal fogok cipelni.

Talán a szerelmet láttam és éreztem benned, nem tudhatom hiszen, honnan is tudhatnám.

Boldog voltam veled, nem voltak akkor gondjaim, mindig megnyugtattál.

Megnyugodtam tőled és a hangodtól.

Nem éreztem kínt.

Most mindennap érzem mert nem vagy velem.

Látod Csibe, ezért nem játszunk másokkal és az érzéseikkel, mert nem tudhatod mit hagysz magad után.

Ennyit szerettem volna neked még elmondani így utoljára.

Bezárom az ajtónkat, és soha többet nem szeretnélek látni.

Mert elvettél tőlem mindent.

Szeretlek Csibe!!