#menj tovább

[veddafenyt]

Véget ért...

Tedd meg a következő lépést

Mert, készen állsz!

[the-fool-who-loves]

Ha valakit szeretsz, menj és küzdj érte. Küzdj a végsőkig, mert megbánod, ha nem mész el a végsőkig és tovább. Ha tényleg igazi az, ami köztetek van, akkor meg tudjátok oldani.

Legyetek érettek beszéljétek meg, adjatok időt és teret a másiknak, de közben tudassátok vele, hogy ott vagy és nem tervezel elmenni.

Ne csak beszélj, cselekedj is!

[allsecretthought]

Most egy pillanatra állj meg és köszönd meg, hogy ma is kinyitottad a szemed! Majd vegyél egy mély levegőt, és menj tovább!

B.R.

[egy-lany-blogja]

Az hiszed ,jól vagyok ?

Azt hiszed a mosoly az arcomon azt jelenti, jól vagyok?

Már mindenre rá jöttem ember,üres vagyok ...

De tovább kell mennem ,mert ez minden amit valaha tudtam csin��lni,CSAK MENJ TOVÁBB!

[erosnekszulettem]

"- Fáj?

- Igen fáj...

- Menj tovább..

- De hogy hisz ő volt a családom..

- Menj tovább...

- Iszonyatosan fáj...

- Menj tovább azért mert fáj... "

[sarqstic]

Heinrich Heine

Mosolygott az arcom,

de mögé senki nem néz.

Játszom a közömbös embert,

most látom csak milyen nehéz.

Ha valaki azt megkérdezné tőlem:

Mondjam meg mit jelentesz nekem?

Egy pillanatra zavarba jönnék,

s nem tudnék szólni hirtelen.

Csak nagy sokára mondanám, halkan

Semmiség csak egy elmúlt szerelem.

Elmegyünk egymás mellett és az arcod

rám nevet, kacagva köszöntelek én is,

de hangom kissé megremeg.

S nem venné észre rajtam senki sem,

hogy titokban könnyes lett két szemem.

Egy halk sóhaj ez volna minden jel, s

mennék tovább csendesen.

Ha valaki azt kérdezné, tőlem:

- Mit jelentesz Te nekem?

Talán könnyelműen felelném:

- Semmit, semmit csupán az ÉLETET.

A valóság mindig nehéz,

de tévedsz, rosszul ítélsz.

Szívedben mindig lesz hely emlékeknek

s felejtjük egyszer, hogy rossz vége lett.

Most búcsúzom, ennyi az egész

most menj el, vissza se nézz.

Csak vedd karodba azt, ki tőlem elrabolt,

s gondolj arra, hogy voltam s talán VAGYOK!

[csacskamacskamocska]

Társkeresőcskék 2.

Érdekes helyzet teremtődött. Vele ismerhettük egymást egy korábbi munkahelyről, de szerintem nem ismertem vagy nagyon elkerültük egymást, mert annyira jóképű (az én fogalmaim szerint), hogy emlékeznék rá. Másik fasziról három levélből kiderül, hogy egy arrogáns fasz. Őt el is engedem, arrogánskodjon tovább, biztos talál valakit, hiszen én is remek alany voltam, amíg remek alany voltam. A harmadik, azzal van vagyis lenne közös érdeklődés, tényleg egész felvillanyozott a dolog, hogy ha szerelem nem is lesz belőle esetleg, de milyen fasza beszélgetni valamiről, ami mindkettőnknek szívszerelme. De nem akar beszélgetni a hobbijáról. Gondolom, nem tetszik neki a stílusom vagy valamivel úgy van (ahogy másokkal én), hogy oké, a fotón vonzó, de valójában nem érdekel. Őt is elengedem. illetve én rendesen el szoktam köszönni, némi magyarázattal esetleg. Ez ilyen karitatív dolog, nevezhetjük tiszteletnek is a másik ember felé.

Vannak egyébként a megfáradt, kiégett agresszívok, akik már az adatlapra is valami olyan szöveget tesznek, hogy "úgyse itt találom meg" vagy menj a picsába, ha ilyen vagy meg olyan. És minek vagy itt, ha nem válaszolsz? Nem kötelező válaszolni.

Logannak meg majd lesz egy hálás kis nője, valami egyszerű lélek kéne neki, akinek az élete közepe, hogy tisztán tartja a házat, a szexuálisan kielégületlen asszonyoknak úgyis az a hobbija, öntözi a virágokat, úgy se tudja jól csinálni, de majd megszokja, hogy nem elég jó, és Logannak csak valami homályos emléke marad arról, hogy valamikor mást szeretett volna. Hogy volt kreatív is meg vezető, és ezekért néztek fel rá, nem azért mert naponta négyszer a seggét is sterilre mossa. Eh, semmi közöm hozzá. Ezek tényleg már csak ilyen hülye fantáziálások, amik azért kellenek, hogy ne bántsam őt, hanem csak azt lássam, hogy semmi sem lehetett volna. Én ebbe nem illek bele.

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

A mi generációnk velejéig elbaszott. A családi kapcsolatok, a barátságok széthullanak. A szerelmek kihűlnek. Az emberi értékek semmit sem érnek. A mi generációnkban ha az anyukád/nagymamád arra kér hogy menj el vele a boltba és segíts neki, akkor vonakodsz mert nincs hozzá kedved és nehogy már meglássanak az osztálytársaid/barátaid a családtagjaiddal mert az mennyire ciki már, inkább bent punnyadsz a szobádban és chatelsz velük. Pedig ez maximum 1 órát venne el az életedből. Ha az édesapád arra kér hogy menj ki az udvarra vele fát vágni, a baltát sem tudod megfogni. Ha egy családi ebéd van és anyukád szól hogy gyere enni, te még kérsz 5 percet hogy tovább játszhass a gamer haverjaiddal ahelyett hogy egyből mennél, mert egy ranked fontosabb náluk és annál hogy minőségi időt tölts velük, bele sem gondolva abba hogy az az 5 perc már 40 perce is 5 perc volt. Étkezés közben amikor nyitnak feléd, megkérdezik hogy hogy vagy 2 mondatban letudod hogy mi a helyzet, alig várod hogy visszamehess játszani, telefonozni a szobádba. Ők ezt előtted esetleg letudják azzal "kamaszkor" de azt sosem fogod látni hogy ez nekik mennyire fáj, nem fogják mutatni pedig így van. A telefon/pc fontosabb. És ez így megy folyamatosan, tönkre téve ezzel a kapcsolatot a szüleiddel. Prioritás nulla. De talán a mi generációnknak ez nem is számít már. Ha egy rokonoddal találkozol kint a városban és esetleg elbeszélgetne veled egy kis időre, te imádkozol hogy nehogy meglásson egy ismerős mert az is milyen ultragáz már, pláne ha a rokonod megpuszil vagy megölel mások előtt. A legjobb barátnőddel akit évek óta ismersz egyszer csak megromlik a barátság, azt veszed észre hogy nem keres, és amikor kiderül hogy miért annyi rá a válasz hogy mindegy, de ha mégis elmondja vagy épp mástól tudod meg akkor kiderül, hogy vagy egy pitiáner veszekedésetek miatt, vagy egy fiú miatt van az egész dolog. A legegyszerűbb megoldás helyett pedig hogy megbeszéljétek, ő mást választ és inkább te is megsértődsz hogy milyen szemét és kibékülés helyett szépen csendben eltűntök egymás életéből. Ennyit ér sokaknál egy barátság. Ha a fiúnál és a lánynál megvan a kölcsönös vonzalom várnak, inkább egyikük sem lép mert a büszkeség nagyobb úr, nehogy beégjenek már ahelyett hogy kockáztatnának és mernének lépni. A mi generációnkban a párkapcsolatok zöménél szintén aligha van jelen a kommunikáció. Ahelyett hogy leülnek a párok megbeszélni a dolgokat inkább szőnyeg alá seprik a problémát. A fiú/lány úgy beszél/viselkedik a párjával mint egy kutyával, az alapvető érzelmi kifejezések és tettek, a szeretet, az őszinteség, a kommunikatív hozzáállás, a bizalom már luxusnak számítanak, és utána csodálkozik az illető hogy nincs meg a kémia. A megcsalás úgy megy egymás között mintha teljesen hétköznapi lenne. A buszon ha egy idős ember le akar ülni, akkor nem te adod át a helyed neki mint fiatal, hiszen 7-8 órát suliban ültél és nagyon fáradt vagy nehogy már álljál, inkább feláll a terhes hölgy mert senki más nem tenné meg helyette, és ha egy terhes hölgy akarna leülni, akkor is szintén az idős áll fel inkább. Ha a mi generációnk az egészséges értékrend fogalmával tisztában van, akkor az már nagy dolognak számít. A 3 éves gyerekek jobban kezelik a telefont mint a szüleik, ha anya és apa Iphone 14 Pro-t és Adidast vesz, akkor az nem jó mert a 15-ös Iphone és 80 ezer forintos (vagy több) Jordan kell hiszen Bálintnak/Barbinak már olyan van az osztályban. A mi generációnkban az hogy hány követőd van Instagrammon és mennyit streakelsz a haverjaiddal fontosabb, minthogy az élettel kapcsolatos dolgokat megtanuld. A szomorú az hogy vannak kivételek akiknek jár a tisztelet, de sajnos azoknak a száma egyre inkább elenyésző.

Mi történik ezzel a világgal? Mikor lett a mi generációnk ennyire érzelem, prioritás-és kapcsolatszegény? Mikor vált ennyire rosszá majd természetessé ez az egész?

[veddafenyt]

Néha csak annyit tudsz tenni, hogy elsétálsz.

Emelt fővel hagyod ott azt a személyt, aki egykor a világot jelentette.

Fájni fog iszonyatosan, fájni fog...de lehetőséget kapsz egy sokkal szebb világra. ❤️

[milliodarabratortel]

Igen neked, aki összetörted a szívem. Akinek hittem.Akiben megtanultam bízni. Akit megtanultam újra szeretni. Neked szól, aki úgy tüntél el az életemből, mint hírtelen jött vihar csendes, nyugodt nyári estén. Neked az ember szíve olyan, mint a focistának egy labda. Futsz utánna,aztán ha már a tied, nálad van, jó nagyot belerúgsz. Ha valaki előre lép veled egyet, te kettőt lépsz vissza. Ha valaki melletted van, akit szerettél volna, hogy melletted legyen, úgy taszítod el, hogy arra szavakat sem találok. Ott voltam melletted . Újra ott voltam. A kezedbe mertem tenni az amúgy is zúzódott szívemet, mert hittem neked, elhittem az igéreteket, elhittem a hamis szavakat. Tudtam, hogy elveszett vagy, az az ember akartam lenni , akivel majd megtalálod az útat, amit egész életedben kerestél, de valamiért a te vonatod, sohasem arra vitt amerre igazán menni vágytál. Aztán felültünk közösen az élet  második esélyes vonatára, el is indult jó irányba, a szeretet felé haladt. Olyan síneken csúszott ez a vonat, mely tele volt meglepetésekkel, új élményekkel, szeretni akarással, vággyal, tisztelettel, megértéssel, odaadással . Olyan ember volt a társad ezen a hosszú bár nehéz vonatúton, aki akkor sem hagyott ott, amikor azt érdemelted volna, hogy soha többet ne váltson egyetlen egy szót sem veled. Olyan ember kísért  a rögös utakon, aki sohasem hagyta volna, hogy egyedül menj végig rajta. Te elengedted ezt az embert. Egyik percről a másikra kiléptél az életéből és azóta sem tértél vissza. Nem hagytál mást magad után, mint hatalmas űrt, hiányt és szomorúságot. Te szeretetre vágytál, szeretni akartál, végül odébbálltál. Én szeretetre vágytam, szerettem, végül egyedül maradtam. Szép kis felállás. Lehet emlékszel még, sokszor mondtam neked, hogy minden okkal történik. Talán te is ''egy ok ''vagy, csak még meg kell találnom, hogy mi az. Keresem minden percben, minden álmatlan éjszakán és minden ki nem mondott nehéz napon . Még nem találtam meg a miértjét a mi történetünknek. Lehet lassan feladom a válasz  keresését  minden megmagyarázatlan, lezáratlan kérdésnek és tovább ballagok. Megkeresem azt, aki tudja értékelni, hogy csupán létezem mellette, aki tud örülni annak, ha  reggel engem lát elősször, este pedig engem lát utoljára.Megkeresem azt, akinek elég az őszinte szeretet, odaadás, féltés,törődés. Megkeresem azt, aki végigjátsza velem a ''Madzagjátékot '' és nem hagyja kárbaveszni az edig elért eredményeket .. Megkeresem azt,  aki nem hagy el másért . Megkeresem azt,aki nem hibaként fogja fel, hogy szeretve és féltve van. Lehet, hogy tévedni fog a szívem újra, mert nincs olyan, hogy a ''Szív sohasem téved  '' ugye ? De el kell indulnom egy új vonaton, új síneken, új vagonba ..Nélküled, mert én, a te vonatodra már nem tudom,  hol lehet jegyet venni.. és lehet, hogy már nem is akarok.Így maradok, félig árva, félig ébren és félig álmodó. A  szívedben pedig  akkor is ott leszek , ha már nem vagyok ott és  akkor is veled vagyok, ha nem vagyok veled . Így leszek én : félig egész .

[sullyedokapitany]

Háy János: Egy szerelmes vers története

A verset, amit akkor írtam,

amikor tíz napja, vagy inkább

két hete nem láttalak, mert mondtad,

hogy kell egy kis szünet, hogy átgondold,

mi volt és mi legyen, a verset, ami arról

a tulajdonképpen közhelyes érzésről szólt,

hogy rossz nélküled, vagy más

megfogalmazásban, csak veled jó,

s eljátszott számtalan olyan szóval,

amit kizárólag akkor képes az ember használni,

amikor mélyen beleszeret valakibe,

minden más esetben ezeket a szavakat,

kicsim, csillagom, szivem,

és sorolhatnám, mindenki messze elkerüli.

A verset, amiben szerepelt egy felhívás,

hogy óvd te is ezt az érzést, mert túl

érzékeny ilyenkor minden, s egy rossz

mozdulattal végzetes hibát követhetünk el,

s csak évekkel később, mikor már régen elveszett

derül ki, hogy mennyire nem kellett volna

elutasítani egy találkozót például, mennyire

nem kellett volna azt a rossz mondatot

megírni sms-ben, de akkor már késő.

A verset, amiben volt egy hasonlat is,

hogy olyan, mint, már nem emlékszem mi volt,

de arra utalt, hogy könnyen megnyomhat az

ember egy rossz gombot, s az egyébként

rendkívül korszerű szerkezet, talán valami gépről

volt szó, elromlik, vagy helytelen,

számunkra nem megfelelő funkcióban

kezd el működni.

A verset, amit akkor írtam, s gondoltam,

megmutatom, már nem olvastad el,

mert az utolsó, a szerelmünk szempontjából

végzetes találkozón azt mondtad, hogy

soha, még soha nem éreztél így egy férfi iránt,

és ez fantasztikus, ez volt az egyik kedvenc

szavad, én nem szerettem annyira,

de erre soha nem gondoltam, hogy nem,

mert annyira szerettem benned mindent,

még azt is, amit tulajdonképpen nem szerettem

például ezt a szót, amivel most a kapcsolatunkat

minősítetted, s amihez rögtön, hogy ne árválkodjon

magában, hozzáfűzted, hogy ugyanakkor

s megint mondtál egy olyan szót, amit gyakran

az átlagosnál gyakrabban használtál más

esetekben is, hogy ugyanakkor borzasztó,

hogy ennyire egy érzés függvényébe kerültél,

s veszélyben érzed a szabadságodat,

az életed egyéb területeit, s hogy emiatt

kérted tulajdonképpen a szünetet, hogy,

így mondtad, megéri-e ez a veszteség.

Itt gondoltam egy kérdéssel megkönnyítem,

amit mondani akarsz, hisz szerettelek.

Meg? – kérdeztem, s te akkor azt mondtad,

fájt kimondanod, láttam, hogy nem.

A verset, amit akkor írtam, később,

hisz van ez az asszimetria a megírás

és a megjelenés között, az érzés és

az érzés manifesztációja között,

becsúszik egy-két hónap, esetleg több,

a verset később egy másik lány olvasta,

és a nyakamba borult, mert nagyon szeretett,

volt benne az a mély érzés, ami bennem is,

bár most nem, hogy nem is gondolta, mert

olyan ritkán, mondhatni soha nem mutatom ki,

nem is gondolta, hogy ennyire szeretem,

el is sírta magát, mert ebben a mély érzésben

a legkülönfélébb, máskor egyáltalán

nem elfogadott cselekedetek is megengedettek,

én megfogtam a karját és távolabb toltam,

s ebbe a könnyes, szemmel láthatóan,

de a szivemben egyáltalán nem érzékelhetően

nagyon édes arcba mondtam,

hogy menj el, érted, menj el innen, és kitoltam

a lakásból a körfolyosóra, ahol nemrégen

érkezett, s úgy érezte, most élete

egyik boldog óráját közelíti meg,

s pár perccel ezelőttig, ez az érzés erősödött benne,

s most így végképp érthetetlen számára az,

ami történt.

Bezártam a bejárati ajtót, kulcsra,

s rögtön ott, az előszobakövön

csuklottam térdre, ez az a rendkívül

nevetséges pozíció, amit már a legigénytelenebb

filmek sem mernek ábrázolni, mégis,

mint az én példám mutatja: létezik.

Ebben a nevetséges pozícióban kezdtem el

zokogni, hisz összegörnyedve az előszobakövön

mi mást tehetne az ember, zokogtam bele

a padlólapokba, s még beszéltem is,

hogy gyere vissza, gyere vissza, aztán megijedtem,

talán a lány a gangon van még és félreérti,

s elkezd zörögni, hogy itt van, engedjem be,

és elhallgattam, de a könnyem tovább ömlött,

s a nevetséges pozíció is maradt, mintha

könyörületet vártam volna valakitől,

holott egyedül voltam, teljesen egyedül,

a testem, mint egy véletlen

odakeveredett bogarat, amire a lakásban

egyáltalán semmi szükség nem volt és nem lesz,

agyonnyomta az istent.

[bbirkasbeata]

A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely. És bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek, ha hagyod, és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni! Ha tudod, hogy mit érsz, menj, és küzdj meg azért, ami jár, és közben viseld el a pofonokat!

[egy-lany-blogja]

Van az úgy, amikor a szív és az ész egymásnak feszül. Amikor állsz és azt várod, győzzön valamelyik és tudd, merre menj tovább. A döntés mindig a tiéd, hiába vársz. Az ész bizony néha azt súgja majd, ne próbáld, hiszen oly sokszor buktál már, a szív viszont halkan súgja majd, menj tovább. Az ész sokszor ordít majd rád, hogy csalódtál már eleget, állj meg, mert kevés vagy, vagy csak nem elég, a szív azonban csendben bátorít, több van benned, mint gondolnád. És igen, néha bizony döntenünk kell. Racionális énünk mellett biztonságban élünk majd, vagy elhisszük, igenis létezik valahol egyetlen piciny csoda. Csak egy parányi, ami felülírja mindazt, ami eddig igaz volt. Mert hagytuk, hogy igazzá váljon. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[eltortaszilvafa]

ERŐLTETETT MENET

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,

s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,

de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,

s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,

s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,

hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.

Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok

fölött régóta már csak a perzselt szél forog,

hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,

és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.

Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom

mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;

ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán

a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,

s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,

a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,

és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,

s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -

de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!

Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.

[stegal]

"Kezelj úgy minden helyzetet, mint egy kutya!

Amit nem tudsz megenni, megdugni, vagy elásni, azt hugyozd le, és menj tovább!"

[szeresdmagadlegyonmagad]

~Menj, az úton menj tovább! Ne nézz, ne nézz vissza már!~