#szaladj

[veddafenyt]

Néha csak annyit tudsz tenni, hogy elsétálsz.

Emelt fővel hagyod ott azt a személyt, aki egykor a világot jelentette.

Fájni fog iszonyatosan, fájni fog...de lehetőséget kapsz egy sokkal szebb világra. ❤️

[zagrebackamacka]

https://www.facebook.com/100044087363540/posts/pfbid03886v4V2A47MMQRxGDYZCiYsEWgSAeRXu4mHtACXoGXsGo1VDprY8hj7rf1NH3h1Ll/?

Ez az olimpia megnyitó volt talán a legszebb, amit valaha láttam. Az, hogy mi a reakciód erre a mondatra nagyban függ attól, hogy MIT AKARTÁL látni benne.

Mindenki arról beszél, hogy mi van "a nőnek öltözött férfiakkal" és "miért kövér a Dj". A figyelem úgy 90 százaléka megy erre, miközben ez az négy órás eseménynek úgy a 3,5 százalékát tette ki.

Nem csodálom, mert amiről a megnyitó szólt, azt egy Magyarországon élő ember csak hírből ismerheti, és esetleg a március 15-i műsorokban felolvasott 12 pontban hallhatott róla:

egyenlőség, szabadság, testvériség.

Az egész ott kezdődik, hogy ez a megnyitó MINDENKIÉ volt. Nem vitték be egy zárt stadionba, hogy csak a kivételezettek és gazdagok férjenek hozzá, hanem elvitték az eseményt az utca emberéhez. Hozzád.

Aztán ott van a rengeteg fantasztikusan megvalósított művészeti utalás. A Louvre életre kelt figurái, a könyvcímekkel elmondott szerelmi történet, a zenék az operától a metálig.

Mindenkinek mutatott valami nagyszerűt az egyszerűtől a csicsásig, a 100 évestől az óvodásig.

Dramaturgiailag zseniális volt, ahogy az utolsó pillanatig nem tudtuk, hova fog kerülni a láng és ki gyűjtja meg. Végig találgattuk, végig bennünk volt az izgalom.

És végül ki gyújtotta meg? Mi. Egy férfi és egy nő. Ádám és Éva. Nem egy celebritás (pedig odafelé a világ legnagyobbjai adták egymásnak), nem egy mindenek felett álló zseni, hanem két egyszerű ember.

Persze, sportolók, persze, nagyszerű sportolók - de csodálkoznék, ha tömegek ismerték volna őket úgy, mint mondjuk Mohamed Alit.

Egyenlőség. Magyarként ez ismeretlen. Talán ezért nem is tűnt fel sokaknak.

És szabadság! Tetőkön szaladgáló, bohém, szerelmes, művészi, felszabadult - szabadság.

Még egy dolog, amit a diktatúra már szinte törölt a magyar agyakból. Nem szólt rá a futóra a házmester, nem jelentették fel, nem kellett senkinek szürkének és láthatatlannak maradnia azért, hogy ne kapja el az alul-felül járó kasza.

Élni és élni hagyni, nem pinceszagú döngölt dogmákat verni mindenki fejébe. Jó lesz az úgy. Éljen a 19. század!

A szabadság az, amikor mondhatod, amit akarsz, nem fognak érte külföldre kergetni, lehetsz az, aki vagy, nem fognak érte kiközösíteni.

A szabályok vannak az emberért, nem pedig az emberek a szabályokért.

És ezzel el is jutottunk a 3,5 százalékhoz. Jujuj! Azonnal fóliát a tévére!

Igen, volt "szakállas nő", és voltak egynemű vonzalmak megjelenítve. Borzasztó. Jézus már nem szeret.

Nem a frászt nem. A papod nem szeret, aki egyébként is hamarabb hű a hatalomhoz, mint a Názáreti Ácshoz.

Amikor valaki elmondja, hogyan kell élni, szaladj messze. Nincs ilyen. Hazudik. Ezer féle módon lehet, egymillió féle módon szabad - úgy, hogy közben ne bánts mást.

Kit bántott a mindenféle testméretű, színű, életkorú (láttad az egymásnak csókot adó idősebb párt?) szereplő? Téged? Mert léteznek? Akkor talán nőj fel és ne úgy nézz a világra, mint egy orrát túró óvodás.

Emberek jól érezték magukat. Kánkánoztak. Breakeltek, keringőztek, hip-hopot táncoltak, volt, aki nőnek öltözött, volt, aki tortának.

Volt, aki kövér.

Volt, aki sportos.

Volt, aki gyönyörű.

Volt, aki sajátos.

Ez a testvériség. Hogy nem csak az tartozik a nemzethez, akit kiválasztasz, hanem mind, vallástól, származástól, identitástól függetlenül.

Tudom, ez Európa peremén, egy időutazási kísérlet kellős közepén értelmezhetetlen. Erőt kellett volna mutatni. Meg cirkuszt, hogy ámuljon a világ.

Párizs ezzel szemben az életet mutatta meg. A sokszínű, szerelmes, hangos, szabad, burjánzó életet.

És mindenek csúcsán, egy hatalmas katarzisban a halált: egy haldokló énekesnő csodás hattyúdalát, amibe belereszketett mindenki, akinek van szíve.

Ki lehet ebből venni részeket, amik nem tetszenek neked, ki lehet közösíteni a másként gondolkodókat, lehet félelmet és kockarendet sugározni - de ez Magyarország, nem a világ.

Lehet a francia belpolitikát kritizálni (van mit), lehet a bevándorlásról elmélkedni (van baj), lehet az LMBTQ-emberek médiareprezentációját vitatni (fontos téma lenne!), de

ez

nem

erről

szólt.

Ez arról a Párizsról szólt, ami talán már nem is létezik, de amire mindenki vágyik.

Arról, mit jelent embernek lenni elnyomás nélkül.

Arról, hogy az olimpia mindenkié. Hogy ez egy nagy, közös ünnepe az emberiségnek. Amiből senki sincsen kizárva.

Kivéve azokat, akik kirekesztik saját magukat.

[milliodarabratortel]

Ennyi és pont...szaladj csak hozzá 😘

[dajkag]

– A kurva életbe, hát 2024 van, komolyan ezt kell csinálni, bazmeg? – üvölti a fülembe Andor, túlharsogva a gerjedő gitárokat, közben üzembiztosan fröcsög a nyála, én meg csak arra tudok gondolni, hogy soha az életben nem idegesített még ennyire az elitista nyávogásával. – Még mindig itt tartunk, bazmeg? Hát nézd már meg a gyereket. Piros trapézgatyában jön ezekkel a gyász moll akkordokkal és akkor mindennek tetejében egyszer belekezd a Húsrágó, faszverőbe. Hát tényleg csak húsz évet késtél, faszomöccse. – Andor nézi a színpadot és magyaráz tovább magának, mert engem mondjuk kurvára nem érdekel.

Jó, valahol persze igaza van. Nincs ebben semmi eredeti, semmi érdekes, semmi meglepő. Nézem a piros trapézgatyát meg a gondosan fényesített Telecastert és arra gondolok, hogy tíz évvel ezelőtt is gáz volt Kispált játszani és én is simán körbe röhögtem volna ezeket a srácokat, ma este viszont valahogy mégis úgy érzem, hogy bazmeg, én rehabilitálnám a hatásvadász bölcsészrockot, mert amúgy ők csinálják jól. Nekik van igazuk. A nagyseggű, szemüveges lányok mind itt ugrálnak a színpad előtt vagy a pulttól nézik ábrándos tekintettel, ahogyan a téren fátyolként megülő cigifüstön átszűrődik a homoerotikusan lengedező, piros gatyaszárak sziluettje.

Ahol én nőttem fel, ott sosem találkoztam velük, pedig Isten látja lelkem, szerettem volna. Viszont annak a látványa, ahogyan egy szőrös férfi gyomorból gurgulázva üvölti a pofádba, hogy „megdöglesz, a kurva anyád!” nyilván sosem lesz annyira vonzó, mint ez a rohadt piros trapéznadrág, meg az, amikor egy csinosan borotvált, huszonéves kis pöcs énekli rekedtes hangon, hogy „Mindentől messze, a szívhez közel / Csinálj csodát, én meg elhiszem”. Szóval a bölcsészlányok helyett itt maradt nekem Andor, aki elméletben a barátom, gyakorlatban meg csak egy hatalmas adag, elitista gőgbe csomagolt kisebbségi komplexus. Sajnos azonban nem sok jobb lapot osztott a Jóisten, abból kell gazdálkodnom, ami van.

– Amúgy ki volt a kiscsaj? – néz rám üveges tekintettel.

– A Hannára gondolsz?

– Miért, volt itt más is?

– Ja, nem... De neki amúgy vőlegénye van. – mondom, hátha sikerül leszerelni ezt a faszt, de persze miért is sikerülne.

– És ez engem szerinted érdekel? – mondja, és hát oké, touché. Kivételesen igaza van, mert engem sem érdekel. – Hát, meg lehetne szopatni. – teszi hozzá azzal a gyíkszerű vigyorral, én meg arra gondolok, hogy hát gyakorlatilag anyádat is, és legszívesebben levernék neki egy olyan sallert, amilyet még soha senkinek. "A karod csak egy holtág, vágd el és szaladj" – duruzsolja közben a háttérben a trapéznadrágos, és komolyan mondom, nem áll neki rosszul. Persze, vágom én, hogy ez csak póz, de valahogy mégis megnyerő. Eszembe jut, hogy tizenhárom éves koromban arra gondoltam, hogy ez a szám valami grufti faszság az öngyilkosságról és baromi kínosnak tartottam, de aztán pár évvel később egy házibuliban sikerült annyira begombáznom, hogy szóról szóra dekódoltam az üzenetét, ami hatalmas megvilágosodás volt akkor. Másnap reggelre persze elfelejtettem a kurva nagy megfejtést és hiába gondolkodtam, úgy tíz évre ott marad a levegőben lógva, hogy „a karod csak egy kibaszott holtág”.

Fél órája sincs amúgy, hogy itt basszuk a rezet. Ahogy beléptünk az udvarra, nyilván rögtön a pulthoz mentem, mert kicsit feszült voltam, amiért a Bogi még mindig nem írt vissza, pedig úgy 8 órával ezelőtt látta az üzenetemet. Mondjuk lehet, hogy megint én basztam el valamit, mert például miért is kellett a képeit pont egy '92-es staight-to-video animéhez hasonlítanom a hajnali harmat, vagy a fasz tudja, mi helyett?

Szóval, ahogy ezen gondolkodtam és vártam a sört, egyszer csak hátulról a nyakamba ugrott valaki. Nyilván tudtam, hogy a Hanna az, más nem lehetett., tulajdonképpen ő az egyetlen oka annak, hogy itt vagyok. Semmi komoly, csak szerettem volna látni. Egyszerűen jobbkedvűvé tesz a jelenléte. Abban meg még nincs semmi szerintem, még akkor sem, ha alig egy hete találkoztunk először egy házibulin, ahol csak pár mondatot beszéltünk, és említette, hogy szombaton itt lesz. Én persze már akkor tudtam, hogy lejövök, sőt, említettem is neki, mert tudtam, hogy ez a lány nem erről a világról való, aki ugyanis Hűvösvölgyi Hannaként mutatkozik be, az minimum valami erdei tündér, szirén vagy a tököm tudja. Szóval tudtam, hogy a Hanna itt lesz, a fogadtatásra viszont rohadtul nem számítottam, sőt, valójában arra sem, hogy egyáltalán megismer.

– Te tényleg eljöttél? – Kérdezi a nyakamba ugorva, azokkal a hatalmas, barna szemeivel, én meg közben a faszijára gondolok, akit nem is ismerek, meg arra, hogy „Katz, bazmeg, hát te TÉNYLEG eljöttél.”

– Ja, persze, pont erre jártam, vagyis jártunk, és gondoltuk, beugrunk egy sörre.

– Tök jó, érezzétek jól magatokat, még találkozunk.

Ja, lehet.

– Na jól van, Faszrágó, húsverő. Igyunk egy Unicumot! – szakítja félbe a gondolataimat a színpad előtt állva Andor, és majdnem sikerül meggyőznie arról, hogy az majd jó lesz nekem, de aztán eszembe jut, hogy keserűt csak akkor iszik az ember, ha valami nagyon nincs rendben. Ha azt a sötéten tátongó, fekete űrt be kell valamivel tömködni, ott belül. Na, akkor talán jó lehet ez az ocsmány, gonosz, undorító antianyag is. Ma csak kettőt ittam, az egész jó arány. Nem tudom, szét kéne-e csapni magamat egy harmadikkal, szóval ránézek a telefonomra, hátha már ideje elindulni haza. 23:23 van, hát ez mennyire közhelyes, bazmeg. Bogitól meg közben hat új üzenet érkezett.

Megnézem őket és arra gondolok, hogy faszom, hát vajon a Máté már alszik mellette vagy még csak most ment be a fürdőbe, és akkor pont van ideje rám. És akkor az érzelmek egyébként is gusztustalanul örvénylő kavalkádja nyilván úgy kavarodik fel bennem, mint amikor az instant kávét a reggeli meló előtt összeöntöd egy feles keserűvel. Az az igazság, hogy irgalmatlanul jó lenne most hányni egyet. Egészen addig okádni, amíg ki nem ürül belőlem minden. A gondolatokkal és érzésekkel, a Bogival meg a Mátéval és úgy általában minden faszsággal együtt, egészen az utolsó cseppig. Amíg szét nem foszlik a belsőm és amíg eggyé nem válok az anyatermészettel.

Bepötyögöm a chatbe, hogy „a karod csak egy holtág...”, aztán kitörlöm a picsába és majd inkább reggel megírom, hogy valójában miért olyanok a képei, mint egy lassú nyári délutánról szóló, melankolikus kispróza. Szerintem jól hangzik.

Az óra közben 23:24-re vált és odafordulok Andorhoz.

– Tudod mit, bazmeg, igyunk egyet. De te fizeted.

Addigra a háttérben az utolsó akkordok is lecsengtek.

„Én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem.”

[cloud-breakingdreams]

És de, kurvára azt akarom, hogy mikor hiányzom neked vissza szaladj hozzám.

Lexa

[wooland76]

 Az eldobott szerelem

Fussatok el eskük is imák, Ugyis elmulik már a világ, Kopott kocsin siet el velem Az eldobott, szegény Szerelem.

Kék hajnalok és esti pirok, Csókokat már rátok nem bizok, Fút a kocsi, üzve fút velem, Ködbe-veszőn fut a Szerelem.

Ha futva is futunk, Piroslik az utunk, Csöndesen hull a vér, Szaladj kopott szekér.

Szép kialudt lángok Gyönyörü hajnali álmok Köddel ölelő, vén esték Lesik a szekeret rég.

Fussatok el eskük is imák, Ugyis elmulik már a világ, Kopott kocsin siet el velem Az eldobott, szegény Szerelem.

(Ady Endre)

[nemzetikonyvtar]

PETŐFI SÁNDOR: CSOKONAI

Egy kálomista pap s Csokonai Egymásnak voltak jóbarátai. Kilódul egyszer Debrecenből S a jóbarát előtt megáll, S: ihatnám, pajtás! így kiált föl Csokonai Vitéz Mihály.

„No, ha ihatnál, hát majd ihatol, Akad még bor számodra valahol, Ha máshol nem, tehát pincémben; Ottan nem egy hordó bor áll,” Szólott a pap, s leballag véle Csokonai Vitéz Mihály.

„Ihol ni, uccu!” fölkiált a pap, Amint egy hordóból dugaszt kikap; „Szaladj csapért! ott fönn felejtém; Szaladj öcsém, de meg ne állj!” És fölrohan lóhalálában Csokonai Vitéz Mihály.

A likra tette tenyerét a pap; Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap, S a csap nem jött, és a pap morgott: „De mi az ördögöt csinál, Hol a pokolba’ marad az a Csokonai Vitéz Mihály?”

Tovább nem győzte várni a csapot, Ott hagyta a hordót, (a bor kifolyt,) Fölmén a pincéből a házba, De ott fönn senkit nem talál. Csak késő este érkezett meg Csokonai Vitéz Mihály.

Hát a dologban ez volt az egész: Kereste ott fönn a csapot Vitéz, Zeget-zugot kikutat érte, De csak nem jön rá, hogy hol áll? És így csapért szomszédba mégyen Csokonai Vitéz Mihály.

A szomszédban valami lakzi volt. Elébe hoztak ételt és italt; És ím az étel és bor mellett És a zenének hanginál Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály.

(Pest, 1844. november.)

[rememberthatnightihopeso]

Mindig ugy erzem rossz helyre , idobe szulettem

Az emberek erzeketlenek elrejtik minden erzesuket , kihal a szenvedely kihal minden

Csak robotolsz , mesz , dolgozol

Celtalan bolyongsz nem tudod hova merre …

Nincs mar boldogsag oszinte szeretett elveszett

Tatongo urba beszelsz s ki hallgat meg senki mert mindenki csak a sajat javat hajtja s nem figyelunk mar egymasra

Megszuntek a kapcsolatok … mi maradt helyette a folytonos potyoges

Mikor nezel ki a telefonod mogul ..

Mikor lattal egy nap lementet , vagy egy hullo csillagot

Vagy ahogy az eso tisztara mossa az osszes szenyt a vilagban te is megtisztulnal hat ?! Szaladj azz borig erezd ahogy elont az ujjaszuletes

[scarcity-kriminal]

A paraszt itt nem üti a vezért

Ezért nem harapsz Buksi szaladj nyald meg a gazdád kezét!

[peterjozsefpap]

Eztet ne!

Ne szaladj olyan szekér után, amelyik nem vesz fel! De aggódni se aggódj, hogy nem jön számodra szekér. Jönni fog a szekér. Ha kell ezerszer egymás után.

[nam00n]

szaladj tőlem, átkozz, gyűlölj,

avagy légy rám ujjongva büszke

— szeretném, ha szeretnének, séta bölcső-helyem körül, ady endre

[csillagkepszakadas]

Ne várd hogy jobb legyen, ne várj a megváltásra, Nem jön senki. Tedd amit tehetsz, amíg teheted. Fuss, szaladj, loholj innen, és ne nézz hátra, hagyd hogy feledésbe merüljünk, ne higgy a nosztalgia hívogató szavának. Vigyázz, próbálj, bocsáss, szeress. EREDJ!

231115

[mintafelhok]

Naplamentes tajakon jarok

Kelek-jarok es veled megse allok

Megyunk hegynek es vagynak dombjan elore

Tavolodok mindentol ami a fajdalmam volt meg elotted

El se meselem majd a csucson a melyseget mit ereztem regen

Csak menjunk tovabb kerlelem tested

Ne allj meg feluton csak szaladj fel velem

Bizz bennem tovabbra is

Kovess azon az uton amit veled taposok meg mindig

A jovom kezet fogom a te kezedet tapintva

Izlelem a boldogsagom a szadat csokolva

Es a szivem ujra dobog, de ugy mint meg soha

Ez nem szerelem csak

Ez nem a rozsaszin kod mar

Ez nem a szenvedely, ugyan mar

Ez minden megtestesult kivansagom es akaratom

Akartam elni es annyi szepseget kivantam mit meg e bolygo nem latott

Azt hiszem almodok mikor reggel arcodat latom, megis valosagos minden vonasod

Es szemem levenni rolad tobbet mar nem igazan tudom

Osszes reszleted magamba akarom zarni,mintha akkor mas mar nem tudna csodalni

Csak En

Mert csak En latlak ugy ahogy vagy, az osszes apro kusza hajszaladat az onfeledt mosolyodat.

Es a naplemente utan hat jarjuk at a napfelkeltet

A horizontnal pedig majd elbujunk kettecsken.

[halk-lelek]

Nem mindegy, hogy fiú vagy férfi. Egy fiú után szaladnod kell, egy férfi soha nem engedné meg, hogy utánna szaladj.

[magyar-alexa-blog]

Csak vagyok

Csak vagyok.

Sétálok,

Futok,

Szaladok,

Értelmet semmiben nem találok.

Talán rámtalált egy átok,

Mely azt mondja:

Fuss,

Szaladj,

De előre sose haladj!

Mindig csak magadnak maradj.

[csacskamacskamocska]

Tumbli és szex

Höhö. Tök unalmas bejegyzés lesz, nem kell a szex témát keresni, a cím nekem csak arra jó, hogy ne feljtsem el amiről írni akartam. Aztán előfordul, gyakaran, hogy másról írok végül.

Van akit a szerelem szörnyeteggé tesz. Én alapvetően nem vagyok se féltékeny, se különösebben birtokló, manipulatív meg agresszív aztán végképp nem. Ezt a barátaim jól tudják. Ők sem azok. Jó emberek mind. Némelyik kicsit furcsa, mert jól tűröm a bolondokat. És akkor sokat, nagyon sokat megengedek nekik. Túl sokat is. Mert mindig mindenre tudok valami megengedő magyarázatot. Meg, ami nekem mindegy, abban hajlamos vagyok mások javára dönteni. Hogy nekik is legyen valami jó. Hogy legyen „jó” a világban. A szerelem szörnyeteggé tesz. Láncra kell verni, bezárni valahova mert tönkretesz, megbolondít, szétmarcangol és fehabzsol. Szörnyű érzés ez is, amikor az ember azt érzi, hogy nem tud jól szeretni. Hogy inkább nem kéne.

Nyilván belenyúlok a méhkasba, ha elmondom a mai gondolataimat a tumbli jelenségről. Nincs élete annak, aki a napi szinten pörgeti bármelyiket is. Csak már mindenki elfelejtette ezt, már annyira a részünkké vált. és annyi megengedő meg elfogadó ideológiát gyártunk hozzá, hogy miért is jó ez. Amúgy jó. Az egészséges emberek teljesen valóságos kapcsolatokat építenek amik a tumblin kezdődnek. nem csak párkapcsolat, nem csak szex. barátságok, ismeretségek, amik kinőnek a virtualitásból és mivé válnak? Mint az FB. Olyan ismerősök akiknek ismerjük az életét, a rokonait, a valóságát. Vannak közös fotók, emlékszünk a születésnapjára, segítünk egymásnak, belelógunk egymás életébe. Azért jobb a tumbli, mert ott ez kölcsönös érdeklődésből jön létre és nem a megfoghatatlan nosztalgia vagy valami érdekek vezérlik. A tumbli megengedi, hogy változékonyabb, nyersebb, betegebb, pszichopatább vagy szociopatább légy, mint a valóságban. A tumblidat jó esetben apád, anyád, nem látja és te se az övéket. A tumbli megengedi, hogy frusztrált legyél. (öh. a tumbli egy elég beteg közeg, leginkább tényleg egy elmegyógyintézetre hasonlít, ahol az lesz aznap az orvos, aki reggel előbb veszi fel a fehér köpenyt) Alkoholisták és drogosok tucatjai, és nem mondod nekik, hogy baszki, veled baj van ám, hanem belájkolod az ivós posztot, amiből kiderül, hogy van baj. Max odakommenteled, hogy te már leszoktál. Aztán majd egy másik alkalommal más kommentel oda valami okosat. Lehet, hogy pont az, akinek a fotóin mindig van egy pohár valami, meg mindig elkottyantja, hogy iszik. Mindegy, megy a lájk, mert amúgy meg összetartozás jelenség van, azt erősíteni kell. Szóval tényleg tök jó amikor embereket személyesen is megismersz és a tumbli nem az egyetlen, hanem csak az egyik kapcsolattartási forma. De még mindig aztmondom, ha lenne életed, csak ritkán jutna időd tumblizni. De a legtöbb kínzó kérdésre, hogy érdekel-e bárkit a létezésed, hogy érsz-e bármit is, hogy elég okos vagy-e, hogy elég vonzó vagy-e, hogy egyáltalán látszol-e, van-e a létezeésednek bármi érzékelhető értéke, arra a tumblin mindig kaphatsz egy megerősítést. Nem valóság, csak olyan mint a hőpapíros blokk: idővel elmúlik. De este, amikor magányosnak érzed magad, már az első apró érzelemmorzsára, még csak ki sem alakulhatott az érzés, már nyúlsz is a gép után. Mint a pánikbetegek a gyógyszerért, amikor érkezik az első hullám. Nem biztos, hogy ezen egy párkapcsolat segít. Talán azt gondolod, hogy ha lenne valakid, akkor más lenne minden. De miért lenne más? Nem vagy gyerek, hogy óránként szaladj a párodhoz, hogy feltedd neki ezeket a kérdéseket és megerősítést kapj. A párkapcsolat önmagában nem adja meg ezekre a választ. Tudom, tudom, a tumbli szórakozás, vidámság, nem kell komolyan venni. Akkor csak annyit tegyél meg, hogy pár hétig nem tumblizol. Hogy más csatornákon tartasz kapcsolatot a barátaiddal. Nincs csak egy pohárka tumbli, meg igazán nem árt meg esténként két tumbli, az ember lazítani akar, meg a többik is tumbliznak nem akartam különcködni, inkább én is, meg én nem tumblizok egész nap, csak...

A szexről meg csak annyit, hogy félek.