#leguggoltam

[versinator]

Műhelyt leguggoltam

Iszonyok köszörűs százfelől rummal Életeden arcai húnyjon munkálkodik Mogyoróbokrokat cuppogó mocsarak botommal

Gyürüs loboghatnak elomlott kereskedik Andra talpaival kavicsból melengeti Lazulnak megúntam pénzedet törleszkedik

Asa sebezhetetlen feszegetve élteti Bizalmatokat okádott átléptem mikroszkópot Hatol merülni átsüti törheti

Diszes irjak zseblámpa oszlopot Rossznál csingilingi karokban kisfiammal Összefoglalás veszteséged koccant köznapot

[uveggyapot]

durva, hogy két éve a hajam még épp csak, hogy leért a vállamig 😄 most meg már itt tartunk, és pár hónapon belül barnás-feketésre váltok majd, mert hiányzik kicsit az eredeti hajszínem

Woodyval így vártunk tegnap ♥️

és tegnap a Városligetben nem volt már hely a Pántlikában, úgyhogy ilyen magas asztaloknál álltunk meg, és nagyban beszélgettünk, én aperolt ittam, mikor valaki megfogta a kezemet. lenéztem, és egy 3 éves kislány volt az. nem engedtem el a kezét én sem, leguggoltam hozzá, hogy hát ő meg kicsoda, és hogy került ide, de aztán észrevettem az anyukáját, hogy az egyik közeli asztaltól jött el hozzám - mindenki meglepetésére. rám dőlt teljesen, és felemelte a karjait, mutatva, hogy vegyem fel az ölembe. az anyukája ülve és mosolyogva nézte a műsort, én kicsit megilletődtem, de meg is hatódtam mondjuk. anyukám oviban dolgozik, és ott tudják, hogy a lánya vagyok, és azért közvetlen velem a legtöbb gyerek, de ennek a kislánynak én teljesen idegen voltam, még a szemkontaktust sem vettük fel előtte, valamiért mégis úgy viselkedett, mintha legalább családtag lennék. körülöttünk mindenki nevetett, és annyira szerette volna, hogy vegyem fel, hogy végül felemeltem, de persze, pillekönnyű volt. felálltam vele és ahogy fogtam, ő rádőlt teljesen a nyakamra. szerintem a legjobban Ő élvezte a látottakat, azt mondta, hogy szerinte a kislány megérezte, hogy kihez kell mennie. odasétáltam a gyerekkel az anyukájához, hogy “visszaadjam”, de ahogy letettem, a kislány megint megfogta a kezemet, hogy menjünk motorozni 😄😂 de aztán oda már az anyukája kísérte, viszont hihetetlenül édes volt, a napom abszolút második fénypontja (az első az, hogy megkért, hogy kísérjem majd ma haza, a házba, ahol felnőtt) ♥️

egyébként pár éve volt egy ehhez nagyon hasonló eset, mikor a Balatonon voltunk, késő délután volt, és a büfénél álltam a sorban, mikor egy másik kislány ugyanúgy teljesen random fogta meg a kezemet, és azt mondta, hogy “akkor én mostantól veled vagyok, oké?”. persze, ott is eléggé meglepett (finoman szólva) az eset, de körülnézve láttam, ahogy az anyukája fut utána, és mikor odaért, mondta, hogy nem akar hazamenni a kislány a strandról, valószínűleg ezért jött hozzám, mert látta, hogy én még fürdőruhában vagyok 😄😂 de az is érdekes volt. mondjuk mindig is szerettem a gyerekeket, lehet ezt érezték ők is, de awwww ♥️

[zoeeozzoeeoz]

Van egy autista kisgyerek, és az anyukája, akik elég sűrűn járnak hozzám. Nem vásárolni. Egyik alkalommal, meglátta a képernyő képemet, ami történetesen egy bagoly. Negyed órán keresztül ontotta az infókat arról a bagolyról. Hogy milyen fajta, tollak, csőr, mindent! Anyukája elmondta, hogy autista a kisfiú, és imádja a baglyokat. Sokat járnak vele túrázni, sok filmet nézett már a baglyokról, meg olvasnak neki róluk, meg voltak már bagoly számlálón, meg madárgyűrűzésen meg minden ami baglyos, mert imádja őket. Hozzám akkor jönnek be, ha boltba mennek/jönnek haza, mert útba esem nekik, és a kisfiú megjegyezte, hogy én is szeretem a baglyokat, és mindig feltétlen el kell mesélnie, ha valami ujjat tudott meg róluk. Én lelkes hallgatóság vagyok ilyenkor, anyukája meg örül, mert ilyenkor kinyílik , és nem magába zárkózik a kisfia:)

Van egy másik Anyuka, a kislányával. Anyuka elmondása szerint, a kislány nagyon félénk, mindig elbújik mögé, ha valahova bemennek, nagyon anyás, nem nyit idegenek felé. Hozzám 1x bejöttek, a kislány akkor látott előszőr. Olyan kis édes volt a két pici copfjával, ahogy cumizta az ujját, közben markában fogta a nyunyókáját, hogy reflexből leguggoltam hozzá, hogy "Szia szépségem! Nagyon csini kis copfikáid vannak! :) " A kislány pedig elengedte anyukája kezét, és elindult felém, hozzám bújt/átölelt, és nevetve nézett anyukájára vissza, az meg, elhűlve nézte a lányát, meg engem is. Utána mondta el, hogy milyen az idegenekkel a kislánya. Mindannyian meglepődtünk, de a picilány, még percekig nem engedett, ráült a combomra, és bújt hozzám. Aztán vissza ment anyukájához, és türelmesen megvárta, amíg az anyukájával megbeszéltük azt amit kellett, amiért jöttek.

Anno, tizenévvel ezelőtt, nagyon nem akartam átnyergelni a kereskedelembe. Nem tudtam kommunikálni, minden bajom volt, ha emberekhez kellett szólnom, vagy emberek közé mennem. Zárkózott voltam. Nagyon! Aztán , az évek során, nem mondom hogy kinyíltam, de megtanultam kezelni a helyzeteteket, és nem utolsó sorban , kommunikálni. Nem tökéletesen! Múltkor pl megkérdezte tőlem egy nő, hogy "Hogy csinálja maga, hogy örökké mosolyog?! Nincs magának semmi baja?! Soha nem látom, hogy rossz kedve lenne, állandóan mosolyog! Így van bekötve? " Na neki sajnos reflexből válaszoltam, h " Már az is baj, ha mosolygok, meg kedves vagyok? " Elnevette magát, de azóta nem jött be hozzám :P

Félre értés ne essék! Nem akarom fényezni magam, és nem vagyok tökéletes, és nekem is vannak rossz napjaim, és simán fel tudok sorolni számtalan rossz tulajdonságomat, és gátjaimat, és begrögzüléseimet, és rossz dolgokat, amikre nem vagyok büszke! Amiket leírok , a vásárlóimról, az azért van, mert meg akarom mutatni, hogy nem vagyunk egyformák. Hogy mindenki más. Mindenki másképpen reagál , ugyanarra a dologra. Én pl a 10-15 évvel ezelőtti énemet, szembe köpném. A kb 20 évvel ezelőttinek felnyítnám a szemét. Az 5 évvel ezelőttin, még mindig ki vagyok akadva. Nem, nem tértem meg! Örökké lázadni fogok! ( :D ) Csak most kicsit csendesebb, nyugodtabb életre vágyok.

[thisiswhatyouneed0]

Vagdosás

megvágtam a lábam indulás előtt mert igy tudtam levezetni a stresszt. majd amikor hazaértem és leguggoltam elkezdett vérezni a seb. eszembe jutott miért vágtam magam..

m i a t t a d.

[leaf-in-the-storm]

Sosem fogom elfelejteni ahogy az iskola felé sétálva, keserves zokogás ütötte meg a fülemet. Nem messze, a kerítés mentén ülő lány volt az. Először elsétáltam mellette, de nem tudtam kiverni a fejemből a látványt. Megtorpantam, és a zsebemben kezdtem el kutakodni. Pár pillanattal később már pár papírzsebkendővel sétáltam felé. Leguggoltam, és megérintettem a térdét. Nagy szemekkel nézett rám. Még mindig folytak belőle a könnyek, a szempillaspirál fekete csíkokat húzott maga után. Felé nyújtottam a zsebkendőt és biztatóan elmosolyodtam. Lassan, kicsit félénken vette el, és mégjobban zokogni kezdett. A szívem szakadt meg, nem tudtam elképzelni, mi, vagy ki miatt sírt reggel hétkor. Felegyenesedtem, és átöleltem, először kissé meglepődött, aztán ő is átölelt, és éreztem ahogyan megnyugszik. Mikor elengedtem már jobb kedvűen mosolygott rám.

–Köszönöm–Mondta, és kicsit szégyellte magát. Rá kacsintottam és még egy mosolyt küldve felé indultam el újra. Azóta is mindig eszembe jut az a lány ha arra járok. És még mindig jó ötletnek tartom, hogy akkor odamentem hozzá.

[toodeeppain23]

Ma sem aludtam sokat, összesen 3 és fél órát, mert 4kor keltem hogy felmehessek hozzád meló előtt. Ígyhát halkan elkészültem itthon míg mindenki aludt, és háromnegyed 5kor megindultam a Centrum felé a buszhoz. Csendes volt a buszút, mégis zsongott a fejem a gondolataimtól. Izgultam, mert róla beszéltünk hajnalban, hogy nem tudod lesz e valami köztetek. Egyedül mentem végig mind az 5 megállón, senki más utitársam nem volt még ilyen korán. Elsétáltam a bérházatokig, majd azzal a kapukóddal mentem be amit megadtál. Fellifteztem az 5. emeletre és halkan lenyomtam az ajtótok kilincsét. Mondtad hogy nyitva lesz és hogy aludni fogsz valószínüleg. Amint beléptem halkan letettem a táskám az előszobába, és csak visszacsuktam az ajtót, nem akartam a kulccsal zörögni. Bementem a szobádba és elmosolyodtam a látványon. Egy boxerben, hasra feküdve szuszogtál halkan. Leguggoltam az ágyad mellé és pár percig csak néztelek, majd nyomtam egy puszit az arcodra. Mocorogni kezdtél, és álmos fejjel mikor megláttál magadhoz szorítva csókoltál meg egyből. Levettem a cipőm és bebújtam melléd. Rajtam szuszogtál tovább ahogy göndör hajtincseidet simogatva megszólaltam:

-jó reggelt!

Te pedig csak kómásan annyit reagáltál:

-Ehhez hozzá tudnék szokni

Majd újra megcsókoltál.

[majszi]

Magától elég ritkán szokott bújást kezdeményezni, de megérezte, hogy nincs jó kedvem és máris a kezembe rakta a kis fejét, majd amikor leguggoltam, akkor meg teljesen odabújt hozzám.
Annyira szeretem, hogy arra nincsennek szavak ❤️❤️❤️
https://www.instagram.com/p/B4cUAskHW_t/?igshid=188xiiq9aupu7

[stegal]

Akadhat írni tudó vasutas is.

Éjszakás szolgálatomban a jegyvizsgálók az egyik IC-ről letessékeltek egy jegy nélküli utast. Miután a vonatról leszállt, az erősen szoláriumozott fiatalember fönnhangon elsorolta jókívánságait a Máv Zrt. és a Máv-Start Zrt. valamennyi munkavállalója, és azok családja részére.

Kívánságcsokrában külön kitért mindannyiunk szülőédesanyjának egészségi állapotára, valamint útszéli és egyéb pénzkereseti módozataira.

Miután színpadias monológját befejezte, elérkezettnek láttam az időt a vonatmenesztésre.

Amikor napszaknak megfelelő kézi jelzőeszközömmel, "Felhívás az indításra" jelzést adtam, magam sem gondoltam volna, hogy az eleddig hangosan kiabáló utas azt magára veszi, mert nagyjából 30km/h sebességgel nekiszaladt a még álló IC vonat oldalának, majd egy hirtelen mozdulattal befeküdt alá.

Miután összeszedtem a földről az államat, megkértem, hogy ugyan legyen már oly szíves és fáradjon ki onnan.

Választ nem kaptam, ezért leguggoltam és a magas peronról nagy nehezen a vonat alá kukucskáltam.

Ekkor az említett fiatalember azt mondta, hogy két választásom van:

1: Nincs pénze, tehát vagy elmehet ezzel a vonattal jegy nélkül vagy,

2: Induljon a vonat, de ő inkább meghal alatta ha nem utazhat vele tovább.

Miközben a két lehetőségemen dilemmáztam, egy pillanatig elgondolkodtam, vajon miféle erős szerelmi vonzalom kötheti őt ehhez az IC szerelvényhez, amiért akár az életét is áldozná? <3 💔💔

Még Danielle Steel is megirigyelte volna a jelenetet, de mielőtt a forró romantikától könnyeket hullattam volna, az érzelmek viharának kellős közepén úgy döntöttem, mégsem menesztem el a vonatot. Inkább megpróbálkoztam a szép szavakkal.

Újfent megkértem hát a fiatalembert, hogy fáradjon ki a vonat alól, mert ott neki nem jó, meg mert piszkos, kakás, fujj...! 💩💩💩

Erre ő, egyfajta szóbeli belgyógyászati beutalót küldött nekem, és fölszólított egy ismert daganatos megbetegedést, hogy fogyassza el az emésztő szervrendszerem bizonyos részeit.

Miután vettem az üzenetét, úgy döntöttem telefonálok egyet és hívok némi segítséget, mert bármilyen erősen is próbálkoztam a Jedik jól bevált elmetrükkjével, az most nem működött.

Amíg a segítségre vártam, a vonat alól egy újabb beutalót kaptam, most a nemi beteg gondozó intézetbe lettem átirányítva, mivel a fiatalember az általa ismét emlegetett daganatos megbetegedést, a szaporító szervrendszerem egy bizonyos pontjának elfogyasztására buzdította.

Rövidebb szóváltások után nem tehettem mást, néztem rá nagy boci szemekkel és valamiféle természetfölötti csoda történhetett, mert a kedves férfi, mintegy varázsütésre meggondolta magát, és úgy döntött, hogy mégis kimászik a vonat alól. Talán rájött, hogy nem olyan jó ott neki. :)

Miközben nehézkesen előmászott, többféleképpen is közölte, hogy szerinte mekkora hímivarsejt vagyok, de megkegyelmezett nekem az univerzum, mert megérkeztek a szintén kék egyenruhás, gumibotos férfiak, szám szerint hatan. Ennek láttán az eddig nagyhangú és mindenre elszánt hős szerelmesünk térdre rogyott és könnyeit csorgatva kaparta az új utasperon jól elrendezett kövezetét.

A gyors fugázás után a rendőrök fölállították és elkísérték, a vonat pedig - 💔 szerelmét hanyagul maga mögött hagyva 💔 - békésen elzakatolt és szakított szeretőjével. 🚉

Emberünk keservesen sírni kezdett, nyilván megviselte a dolog, de vigasztalásképpen a rend őrei valóságos díszkíséretet biztosítottak számára. Teljesen közrefogták, és olyan megközelíthetetlenül körbevették, hogy azt a pápa testőrsége is megirigyelte volna. Rövid szeretgetést követően a jegypénztárhoz fáradtak vele, ahol az eddig üres zsebeiből hirtelen pénzt varázsolt, és menetjegyet vásárolt magának. 💵💵💵

( Én mondom nektek, vagy a dzsekije rendelkezik varázserővel, vagy a Roxfortba járt, de az tuti, hogy nem egy egyszerű mugli volt a fickó! )

Amikor minden félreértés elrendeződött, és emberünk a fájdalmas szakítás után lenyugodva, immár egy teljes árú menetjegy boldog tulajdonosa lett, csöndben megvárta a következő, uticéljának megfelelő vonatot. Amikor ez megérkezett, ő fölszállt, majd vidáman elutazott vele.

Én pedig ültem tovább a forgalmi irodában és nem értem, hogy akinek ilyen pénzvarázsoló zsebek vannak kabátján, az miért akar megszabadulni a földi lét örömeitől?

Még mindig sárgulok az irigységtől! Én is olyan kabátot akarok!!! MOST!!!

[iasonmallory]

#1 Takumi Haru Sato

Takumi Haru Sato Taka, Haru "Motto, hoshiin darō ?" Nem: férfi Kor: 17 év Vér: félvér Születési hely: Zaō Kitsune Mura, Miyagi - Japán Iskola/ház: Mahoutokoro, Kitsune Munka: cserediák, Hollóhát Családi állapot: otthon hagytam a bagázst Patrónus: tanuki Pálca: cseresznyefapálca, kappa pikkely maggal, 11 hüvelyk Amit szeretnek/nem szeretnek bennem T, mint tudálékos. Szeret jól informált lenni és ha tetszik ha nem ezt a tudást másokkal is megosztja, főleg akkor ha az illetőt ki kell javítani, mert rosszul ejtett ki egy varázsigét – tipikus Hermione Granger csak fiúban, na jó nem csak viccelek. – Általában ilyenkor a jó szándék vezérli, nem áll szándékában megbántani senkit sem, azzal, hogy ő tud valamit és nem bírja magában tartani a helyes választ például. A, mint alázatos. Felnézz az idősekre és tiszteli őket, egészen addig amíg az illető nem akar beleszólni az életébe, mert azt ki nem állhatja. Ilyenkor szakad a cérna és nem engedi, hogy bábuként tekintsenek rá, mert a saját életét szeretné élni, legyen szó akár arról, hogy mennyire nem volt éppenséggel alázatos. Ha az életéről van szó és annak megéléséről, akkor azért képes harapni. K, mint kíváncsi. Sajnos ez a tulajdonsága az ami miatt sokszor téved rossz helyre, mert nem bír megállni egy helyben. Ha azt mondják neki, hogy várj meg itt, biztos lehetsz abban, hogy nem fog megállni, hanem az illető után megy, akármibe is kerüljön a dolog. U, mint udvarias. Japán, rendre van tanítva. Valószínűleg nagyon udvariasan küld el mindenkit melegebb éghajlatra, főleg akkor ha káromkodik. Ha egyáltalán káromkodásnak lehet azt nevezni. Igyekszik a saját nyelvén használni az illetlen szavakat, ezt valószínűleg kevesen értik meg a Roxfortban. Különben is igyekszik, hogy olyan diákok előtt akik a Mahoutokoroból jöttek, ne beszéljen az anyanyelvén olyasmit, amit nem kéne. Szégyelli, ha a hazaiak megértik egy-egy rossz szavát és emiatt csúnyán megnézik őt. M, mint makacs. Ha nem hoznak fel neki valami nyomos okot, hogy miért mondjon le egy bizonyos elvről, akkor várhat az illető, mert nem fog megpuhulni. Kivéve ha tökös derelyéről van szó, mert rájött, hogy azt nagyon szereti és mivel férfiból van, rá is érvényes az, hogy a hasán keresztül vezet a szívéhez az út. I, mint igényes. Odafigyel a dolgaira, ha valami nem úgy van ahogyan azt ő szeretné, akkor mindent megtesz azért, hogy rendben legyen. Szerinte rend a lelke mindennek. Ha meg akarnád őt valamivel vesztegetni, akkor szépen csomagold be az ajándékot, másképp nem fogadja el. Lehet, hogy amúgy sem fogadná el, de próbálkozhatsz. Életem története A legszomorúbb dolog ami eddig történt velem az az, hogy kénytelen voltam Japánból ide jönni és itt tanulni, befejezni a tanulmányaimat. Mondanom sem kell mennyire hiányoznak a gyerekkori barátaim, akikkel nem egy csínyt elkövettünk már akkoriban. Ezeknek az emlékeknek a hiánya ébreszthetett fel és késztetett arra, hogy ébren maradjak. Egyedül persze nagyon unalmas feleslegesen éjjeli bagolynak lenni, ezért elhatároztam, hogy kiszököm, valahogyan. Hangtalanul kinyitottam a szoba ajtaját vagy legalábbis próbáltam, hogy még véletlenül se ébresszem fel a többieket. Kiléptem a folyosóra, nyugodtan körbe néztem, hogy még véletlenül se bukjam le nagyon. Nem mintha zavarna, csak ha Ő is jelen van akkor egyáltalán nem tartom mókásnak ha előtte égetnek. Szóval igen, vigyáznom kell! Épp csak leérkeztem a klubhelyiségbe, amikor odafentről mocorgást hallottam. Tehát gyorsan meghúzódtam a kanapé mögött, vagyis leguggoltam, hogy onnan a kanapé mögül láthassam, ki az aki épp lejön a lépcsőn. Nyeltem egy nagyot. Ijesztő. Ha egy prefektus az, akkor itt a vég. Ám amikor megláttam a holdfényben Lilibeth arcát, felegyenesedtem. Tudom, hogy tőle nem kell félnem és nem is tartok tőle. – Lilibeth? – csodálkozva néztem rá, nem gondoltam volna, hogy ő is ébren van. De határozottan láttam némi lehetőséget arra, hogy akár most megtréfáljam őt. Nem is számíthat rá. Hát nem tökéletes időzítés? – Haru… Mondd csak mit keresel itt? – álmosan megtörölgette a jobb szemét, utána természetesen kérdőre vont. Oké, nem tudom mit mondjak. – Semmit, vagyis ha már itt vagy, akkor gyere velem mert mutatnom kell neked valamit. A dolog halaszthatatlan, nem ér rá reggel. – olyan beleéléssel adtam ezt elő, mintha tényleg egy életbevágóan fontos dologról lenne szó, amit nem lehet későbbre halasztani. Tény, hogy nagyon fáradt volt és szívesebben aludt volna még tovább, de engem ez egyszerűen nem érdekelt. Most, meg tudja milyen az ha én kezdek el viccelődni vele. – Mit akarsz mutatni? – érdeklődött kíváncsian, mert már szerintem ezer örömmel lett volna az ágyában. Intettem a kezemmel, hogy kövessen engem és akkor biztosan rá jön mi az amit mutatni akarok neki. Nem, valójában semmit sem akartam mutatni, én egyszerűen csak nem tudtam aludni és azt akartam, hogy ebben ő is osztozzon velem. Persze ehhez el kellett hitetnem vele, hogy tényleg mutatni akarok valamit, ezért amint a klubhelyiségből kint voltunk megragadtam a karját és magam után kezdtem el húzni. – Felesleges behunynod a szemed, míg nem érünk oda úgysem fogod látni azt amit mutatni akarok. Ennél a pontnál már nagyon gyanút kellett volna fognia, de mivel hatásos volt a színjátékom és túl késő volt, nem használta a fejét. Elhagytuk az emelet vagy éppenséggel torony folyosóit, a következőket jártuk, aztán egyszer csak leértünk az udvarra. – Ott vagyunk már? – sopánkodott, ami érthető volt, mert már eleget járkáltunk a semmiért. – Mindjárt. – vigyorodtam el kedvesen és reméltem, hogy továbbra is kitart mellettem. Bár amúgy sem tudott volna nagyon elszökni, mert végig fogtam a karját, nehogy elmeneküljön. A Hold csodásan ragyogott odafent az égen és a csillagok is pompásan táncikáltak körülötte. Határozottan alkalmas éjszaka arra, hogy megleckéztessünk valakit akit szeretünk, de nem eléggé ahhoz, hogy elnézzük neki a csipkelődéseit. – Ott vagyunk már? – amint újra meghallottam ezt a kérdést, felsóhajtottam és nemlegesen megráztam a fejem. Igazság szerint át kellett volna gondolnom, hogy melyik lesz a legalkalmasabb hely megmondani neki ez az egész csak egy tréfa. Végül eszembe jutott a móló, ahol igazán alkalmas közölni vele a tényeket, emellett csodás a kilátás is. Szóval nem panaszkodhat azért, mert nem kerestem kellemesen romantikus helyszínt a tréfámnak. Mielőtt harmadjára is feltette volna a kérdését, már nagy nehezen de megérkeztünk a mólóhoz. A víz csak úgy csendesen hullámzott, kezdődő háborgását kinyilvánítva az efféle értelmetlen csínyekhez. Egy Hollóhátasnak ugyebár több esze lehetne, de esküszöm, hogy nem én kezdtem! – Mi az amit mutatni szeretnél Takumi?  – érdeklődő pillantását látva, nem tudtam tovább visszafogni magam és ezért nevetni kezdtem. Tudom, hogy szegény Lilibeth nem értette mitől tört rám a röhögőgörcs, de itt volt az ideje annak a bizonyos leleplezésnek. – Igazából semmit, egyszerűen nem tudtam aludni és arra gondoltam téged sem hagylak visszaaludni. – széles vigyorra húztam a számat, ami felérhetett a hízelgés kezdeti stádiumával. – Haru, Taka van! – erről beszéltem, már megint kezdi, újra felcseréli a szavak és becenevek értelmét. Kérdem én, az ilyenekért ne akarjam móresre tanítani őt? – Ugyan már, ne butáskodj. Ha nem hívlak magammal akkor nem láthatod, hogy mennyire csodálatos ilyenkor a mólónál lenni. – kezdtem el magyarázni amibe belevontam a kezeimet is a jobb hatás érdekében. – Ez igaz de, legközelebb ne számíts rám az éjfél utáni kiruccanásaidra. – közelebb jött hozzám és elkezdte ütögetni a mellkasomat. Bár mondjuk ezt meg is érdemeltem, ezért sem viszonoztam neki a cselekedetét, emellett meg amúgy sem verekszem lányokkal. – Hidd el, legközelebbre már valami mást találok ki. – újra megvillogtattam előtte a vigyoromat, hogy ne feledkezhessen meg a következő csínytettem közeledéséről sem. Ha tükörbe nézek Metamorfmágus vagyok, így ha nem vagyok megelégedve mondjuk a hajszínemmel vagy szemszínemmel akkor akár változtathatok. De a kedvencem minden bizonnyal a fekete haj és a barna szemszín, ilyenkor érzem leginkább önmagamnak magam. Ami a stílusomat illeti igyekszem nem úgy öltözni, mint egy k-pop vagy j-pop idol, mert eszem ágában sincs hozzájuk hasonló lenni. Sajnos akik nem ismernek, azok úgy hiszik, hogy mivel japán vagyok, akkor biztosan én is j-pop idol vagyok, pedig nem. Vagyis én nem tartom magam annak, mert nem a csillogó és vidám zene érdekel, amit esetleg a k-pop meg j-pop képvisel, hanem a nyugati kultúra zenéje. Lehet, most nagyon nagy csalódást okoztam, amiért nem egy tömegcikk idol stílusát képviselem, de bocs, nem lehet mindenki sztereotipikusan idol, kérlek. Családom ÉdesapámYoshi Sato - kviddicsedző, a japán Toyohashi Tengu kviddicscsapatnál. Nagyon lelkiismeretes és elhívatott, ha a kviddicsről van szó. Botfüle van, minden bizonnyal nem tőle örököltem a zenéhez való jó hallásomat, ettől függetlenül ő nehezen ugyan, de elfogadta, hogy más terveim vannak a jövőmmel kapcsolatban, mint azt ők anyával gondolnák. ÉdesanyámNoriko (née Takahashi) Sato - a japán válogatott híres fogója. Egyesek szerint nincsen párja Ázsiában, de senki sem tudja hogy a kviddicsezés mellett egy édesanya is. Egy egész elviselhető édesanya lenne, ha elfogadná, hogy a "Mágikus kék borsmenta" nevet viseli az a banda amiben én is játszom. Elmondtam neki, hogy nem akarok a kviddics által híressé válni, ezért is alapítottuk meg néhányan ezt a bandát, mert nem akartunk a szüleink rivaldafényében sütkérezni, hanem a sajátunkat akartuk kiérdemelni és élvezni. TestvéreimMasako Sato - a Mizuchi ház tanulója, az ikerhúgom, vele egyáltalán nem rózsás a kapcsolatunk, mindenben az ellentétem. Ő a család többi tagjához hasonlóan imádja a kviddicst, neki nincsenek nagy álmai, vagy ha vannak akkor igazán jól titkolja, előttem legalábbis biztosan. Féltékeny - pedig nekem kellene annak lennem rá - amióta közöltem, hogy eljövök és másik varázsló iskolába szándékozom befejezni a tanulmányaimat. Azt hiszem a Mahoutokoro csak egy Sato testvért képes elbírni egyszerre és az Masako. PárkapcsolatNincs. Egyéb rokon@Miyu Risa Sato - Daichi Sato, apám öccsének a lánya. Sokan a Roxfortban azt hiszik, hogy a húgom, mert mindketten a Mahoutokoroból jöttünk és a családnevünk is megegyezik. Viszont nem vagyunk testvérek, csak unokatestvérek, ezt mindig mindenkinek el kell mondanunk, hogyha megkérdezi. Megjegyzem kezdek belefáradni, szerintem ő is. Apróságok Amortentiaborsmenta, barackfavirág, liliom, csokoládé. MumusHalad előre, de nem jut sehová se az életben. Edevis tükreElfogadás, hogy kevesebbet kelljen harcolnom az én igazamért és álmaimért. HobbimZenélés, tánc és kviddicsezés. ElveimLégy egyedi. Ne hagyd, hogy mások éljék a te életed. Amit sosem tennék megTégy próbára, még nem jöttem rá mi az amit nem tennék meg. Ami zavarHa befolyásolni, irányítani próbálnak és azt hiszik, hogy nincsenek saját gondolataim, terveim a jövőre nézve. Ami a legfontosabb az életembenA zene, csak azután jön a tanulás és a kviddics. Ami a legkevésbé fontos számomraMások elvárásai a tökéletes életemmel kapcsolatban, amit ők elképzeltek nekem. Amire büszke vagyokMagical blue peppermint. Ha valamit megváltoztathatnékNem hagynám befolyásolni magam a családom által, talán hamarabb kezdenék el gitáron játszani. Így képzelem a jövõmetTávol Japántól, ennyi az egész. Egyébmetamorfmágus Park Jun Hee

[zoeeozzoeeoz]

Az a helyzet hogy én kutyás vagyok. Naggggyon kutyás. Szeretem én az állatokat mindegyiket, kicsit is nagyot is, múltkor egy nagy bernáthegyit újított be a pár házzal odébb lakó szomszédom. Azt mondták neki, hogy vad, agresszív, emiatt senki nem akarta, de neki ez jól jön a házhoz. Senkivel nem barátkozott a kutyi, csak a "nagypapaival", mindenki másra morgott. Én pár napja, mikor észre vettem az "új lakót", a kerítésen keresztül, elkezdtem barátkozni vele. Mondjuk ő úgy kezdte, hogy ugatott, dobbantott, majdnem lebontotta a kerítést, én meg egy " Hát sziaaaaa nagyfiúúúúú, mizú???? Ijesztgetünk? Ijesztgetünk? Hát milyen egy cuki pofa vagy máááár?! " Majd leguggoltam a kerítés mellé, mire ő neki dőlt,mire én átnyúltam, és elkezdtem simogatni a hátát, majd mivel tolta a fejét is, azt is, végén már két kézzel dögönyöztem. Kijött a nagypapi röhögve, mondta beenged, kíváncsi mit csinál úgy a kutyi. Hát köszi mondom, azért így elsőre szerintem ez is elég volt, de a végén bementem az udvar egy elkerített részére, és így ismét egy kerítésen keresztül, de már birtokon belül voltam. Akkor már egyértelműen játszani akart velem a kutyi, majd kimerészkedtem, és konkrétan a hátára feküdt, és követelte hogy simogassam meg a pociját neki. A papi nem hitt a szemének, mert ezt még neki sem engedte meg. Mikor eljöttem, a kutyi szomorúan ült a kerítés mögött, és beszédesen vakkangatott, hogy azonnal menjek vissza. Azóta nem mehetek el úgy a kerítés mellett, hogy ne dögönyöztem volna meg őt. Imádom!! <3

Mióta itt lakok, 3 kutyim volt. Sajnos mind elpusztult. Az első öregségében, a második epilepsziában,a harmadig szintén öregségében. Azóta nem volt kutyim, bár már 1x neki indúltam, hogy oké, készen vagyok rá, legyen. Nem lett.

Szóval mind ezek tudatában, nagyon úgy néz ki, hogy kb 1-2 héten belül, lesz egy sziszám. Vagyis nem egy, hanem kettő! Egy fekete, meg egy fehér/szürke foltos. Tesók, és még kölykök. Naggggyon kíváncsi leszek hogy jövök majd ki velük, mert hát én kutyás vagyok, és eddig még nem is volt sziszám. Többnyire csak a környék sziszáit nyunyorgattam meg ha betévedtek hozzám. Nem tudom mi történt velem. Minden esetre ha már nálam lesznek, fotók sokasága várható tőlem. :)

[caiapahas]

Szépasszony az égből

...felém nyújtotta a kezét. Egy pár másodpercig farkasszemet néztünk. Majd elkezdett mutogatni, és megszólalt. Ismeretlen nyelven beszélt. De valahogy mégis értettem minden szavát.

-Üdvözöllek. A nevem Jane.

A lány gyönyörű volt. A fejét egy átlátszó üvegtojás fedte testén pedig valami tapadós ruhát viselt ami kihangsúlyozta a vonalait. Bevallom ha akartam sem tudtam volna levenni róla a szemem. Még furcsább volt a lába. Hosszú, kecses. a tapadós anyag miatt szinte meztelennek látszott. 

-Hozzád hasonló tündért még nem láttam.

Amaz zavartan nézett rám.

-Ó, Hát ez nagyon kedves. Ki is vagy te?

Leguggoltam, megpróbáltam megérinteni a lábát. Ő sebesen elkapta.

-Mi a fenét csinálsz? - förmedt rám.

Újra próbálkoztam. Ezúttal egy hirtelen, kaszáló mozdulattal. Meglepetésemre a kezem megállt ahogy a sípcsontjába ütközött, enyhe fájdalmat okozva. A lány felkiáltott.

-Mi bajod van neked?

Felálltam, a szemem elsötétült. Amilyen gyorsan csak tudtam, előszedtem Lorry-t a hátizsákomból. Rászegeztem a teremtményre. Az felsikított.

-Szépasszony vagy, mi? Mamóka mondta, hogy egyszer megtalál a fajtád! - kiköptem. - Hát tessék, itt vagyok.

A lány kérdően nézett rám. Arca elsápadt félelemmel vegyes pánik telepedett rá. Még soha nem volt dolgom, szépasszonnyal. Mi lesz ha nem fogja a golyó... megfeszítettem a ravaszon pihenő mutatóujjam Csak egy módon tudhatom meg. Három... Kettő...

Kivágódott az ajtó mögöttem. Mielőtt még megfordulhattam volna, valami beleütközött a hátamba. Elvesztettem az egyensúlyom:

A padló felé száguldok.

Aztán minden elsötétül...

Kérem alássan. Megtanultam magyarul. 

[irastudatlan]

Az ajtón belépve láttam, ahogy hason fekszik az egyszemélyes ágyában, a mézszínú csíkokat a nap felfedte a hajzuhatagában, ami félig eltakarta az azrca bal felét. Lustán nyitotta fel a szemét, az írisze mogyorószíne félkört írt le szempillái alatt. Az ajtófélfának támasztottam a hátamat, kissé eldöntött fejjel görbölt felfelé az ajkam egyik széle, ezzel a félmosollyal adtam tudatára, hogy szavakkal leírhatatlanul tetszik a látvány. A délután arany sugarai bevilágították az egész testét, a bőre minden négyzetcentiméterén végigfuttattam a pillantásomat, hiszen az egyetlen dolog, ami valamit is takart a testéből, az egy egyszerű, fekete tanga volt. Nem bántam, a sötét körvonalak gyönyörű kontrasztot vetettek a fenekén, kedvem lett volna ezeket a vonalakat a nyelvemmel végigrajzolni, mindkét oldalon. Nem kelt fel az ágyból az érkezésemre, ugyanúgy feküdt, mint amikor megpillantott, csak egy halk morgással és egy félpillantással adta tudatomra, hogy nem is fog kikelni onnan, szóval nekem kell őt megközelítenem. Pár lépéssel az ágy lábrészéhez léptem, leguggoltam, és onnan is megszemléltem azt a két, tökéletesen kerekedő dombot, ami a bal lába feljebb húzásával még jobban kiemelkedett. Az ujjaimat végigfuttattam a másik, kinyújtott lábának hajlatánál, amire megborzongott, majd amikor a tenyeremmel a combja hátuljára ráfogtam, éreztem, ahogy a libabőr megjelenik a kezem alatt, köszönhetően a friss tavaszi időjárás miatti hűvös kezemnek. Közelebb hajoltam, a kezemet feljebb húztam, amíg elértem a fenekét, majd még feljebb, a mutató és a középső ujjamat a tanga és a feneke közé préseltem. Alig kaptam valami visszajelzést, a lélegzete továbbra is egyenletes maradt, de a libabőr már az egész testén megjelent. Már az ágyon térdeltem, az orromat és a homlomat ráhajtottam a hátára, amikor a kezét megéreztem a hajamban, lassan, elnyújtva simított végig a tincseken, amivel az őrületbe kergetett mindig. Az ajkaimat összeharapva benedvesítettem őket, majd apró csókot nyomtam a gerincére, amire halkan, alig észrevehetően össszerezzent és a keze egy tizedmásodpercre megállt a hajamban. Ennek hatására mosolyogva csókoltam végig a gerince vonalán, amikor a kibontott hajához értem, félretoltam és a lapockái között megálltam, az arcomat olyan közel tartva hozzá, hogy éreztem a kókusz illatát a bőrén. A két lábammal a két oldalán térdeltem, a térdeim a medencecsontjához simultak kétoldalról, ha a csípőmet pár centivel lejjebb emelem, akkor pont a fenekére tudtam volna ráülni. Másodpercekig maradtunk így, mozdulatlanul, a leheletem a hátán, az ujjaim, még mindig a bugyija alatt, kissé begörbítve, csak hogy érezze a jelenlétemet ott is. A csókjaimmal lefele is végigrajzoltam a gerincét, majd amikor a bugyija vonalába értem, a fogaimmal összecsíptem a fekete anyagot, és nagy koncentrációval, de ügyes mozdulatokkal lejjebb húztam, majd amikor már tovább nem bírtam, a kezeimmel szabadítottam meg utolsó ruhadarabjától. Még mindig nem mutatott semmiféle reakciót. úgyhogy megfogtam a két lábánál fogva, és egy gyakorlott mozdulattal, és az ő közreműködésével megfordítottam az ágyban, még mindig a lábainál guggolva. Végre egy rendes pillantást vethettem a teljes arcára, a szemei mosolyogtak, az alsó ajkát beharapva figyelte a következő mozdulatomat. A kezei után nyúltam, az ujjaimat az övéi köré fontam, majd odavontam magamat az arcához, és közelről a szemébe néztem. Ha tehetném örökre úgy maradnék, a szemeim a szemeiben, kéz a kézben. Éreztem hogy elmosolyodik, és ahogy a szája görbült, a kezemmel a tarkójára fogtam, és egy hirtelen, de finom mozdulattal, közelebb vontam. Tudtam, hogyha nem csókolhatom meg abban a pillanatban, akkor nekem végérvenyesen is végem van. A csókunk puhán indult, mintha ismerkednénk megint, majd átcsapott a viharos, kissé erőszakos, akaratos csókba, a nyelve a számban landolt, a fogaink összekoncantak. Kibontakoztam a csókból, elengedtem és visszafeküdt az ágyra, és pedig egy gonosz félmosollyal, a szemkontaktust fenntartva lejjebb ereszkedtem a testén, a lába közé érkezve is még a szemébe néztem. Az ujjaimmal végigsimítottam a puncija és a comba közötti centimétereken, és erre, végre, kaptam egy apró nyögést, ami annyira érzéki volt, hogy a mellbimbóm egyből megkeményedett. A szemkontaktust még mindig tartva kinyújtottam a nyelvemet és megnyaltam. Láttam, hogyha még tovább kínzom, a fejemet magába fogja nyomni, hiszen énis ezt tenném vele. Ezért módszeresen az ujjaimmal széttárva, már nem csak egyet nyaltam bele, az ízét kóstolgatva, ami szó szerint megvadított. Már nem csak finoman nyaltam, hanem tempósan erőszakosan szopkodtam a keletkező nedvet, igyekeztem minnél alaposabb munkát végezni, de tudtam hogy élvezi, a keze újra a hajamba került, de már kapaszkodónak használta, nehogy átevezzen egy másik világra, miközben szenvedélyesen kinyalom. A nyögései, a remegése is arra bíztattak, hogy jól csinálom, így egyetlen csepp nedvet sem hagytam kárba veszni, mindent lenyaltam. A csiklója körül is felfuttatam a nyelvemet, amivel már azt is elértem, hogy megemelje a csípőjét. Belecsókoltam a puncijába, tudtam hogy imádja, és én is szerettem megcsókolni minden egyes testrészét. A kezemmel próbáltam ellentartást létrehozni a csípőjén, de nem tudtam teljesen az ágyhoz szegezni, miközben az ujjaimmal belülről simogattam és a nyaltam. A nyögései alapján tudtam, hogy nem sok kell neki az orgazmushoz, de nem engedtem neki, kínoztam, ha nagyon közel járt, akkor abbahagytam, és gonszan mosolyogva és lihegve figyeltem, ahogy vonaglik előttem, tárt lábakkal, nedvesen, ragadósan. Halkan a nevemen szólt, ami felszólítás volt arra, hogy folytassam, amit elkezdtem, de én nem tettem. Nem hagyhattam, hogy a csúcsra érjen csak a nyelvem munkájától. 

Még nem hagyhattam. 

[azirodalomhajnala]

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,   mint törpével egy óriás:   - Lóci ne kalapáld a bútort!   Lóci, hova mégy, mit csinálsz?   Jössz le rögtön a gázresóról?   Ide az ollót! Nem szabad!   Rettenetes, megint ledobta   az erkélyről a mozsarat!    Hiába szidtam, fenyegettem,    nem is hederített reám;    lépcsőnek használta a könyves    polcokat egész délután,    a kaktusz bimbait lenyírta    és felboncolta a babát.    Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta    s az asztal tetejére állt.    Nem birtam vele, tönkrenyúzott,    de azért tetszett a kicsi,    s végül, hogy megrakni ne kelljen,    leültem hozzá játszani.    Leguggoltam s az óriásból    negyedórára törpe lett.    (mi lenne, gondoltam, ha mindig    lent volnál, ahol a gyerek?)    És ahogy én lekuporodtam,    úgy kelt fel rögtön a világ:    tornyok jártak-keltek köröttem    és minden láb volt, csupa láb,    és megnőtt a magas, a messze,    és csak a padló volt enyém,    mint nyomorult kis rab mozogtam    a szoba börtönfenekén.    És ijesztő volt odalentről,    hogy olyan nagyok a nagyok,    hogy mindent tudnak és erősek    s én gyönge és kicsi vagyok.    Minden lenézett, megalázott,    és hórihorgas vágy emelt    - föl! föl! - mint az első hajóst, ki    az egek felé szárnyra kelt.    És lassan elfutott a méreg,    hogy mégse szállok, nem növök;    feszengtem, mint kis észre sem vett    bomba a nagy falak között;    tenni akartam, bosszut állni,    megmutatni, hogy mit tudok.    Negyedóra - és már gyülöltem    mindenkit, aki elnyomott.    Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...    És ekkor zsupsz, egy pillanat:    Lóci lerántotta az abroszt    s már iszkolt, tudva, hogy kikap.    Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:    No, ne félj - mondtam csenedesen.    S magasra emeltem szegénykét,    hogy nagy, hogy óriás legyen.

[iasonmallory]

#1 Lucas Erich von Grimmenberg

Lucas Erich von Grimmenberg LEG "Ne az árnyakat féld, hanem a fényt!" Nem: férfi Kor: 27 év Vér: félvér Születési hely: Stuttgart, Németország Iskola/ház: Roxfort, exMardekár Munka: Dragonológus Családi állapot: elvált Patrónus: sárkány Pálca: sárkányvérfapálca, sárkányszívizomhúr maggal, 10 és ½ hüvelyk Disobey to the system A, mint akaratos: Sajnos, ha valami mégsem sikerül úgy, ahogy eltervezte akkor hajlamos arra, hogy tegyen érte valamit, még akkor is, ha ez másnak kevésbé kedvező. Tehát senki se lepődjön meg azon, ha kedves fiúból hirtelen céltudatos férfi lesz, aki tűzön-vízen átmegy az ő igazáért. J, mint jól informált: Kérdezz tőle bármit, az időjárást, hogy ki kinek az ellensége ő biztosan tudni fogja. Vagy ha nem is, akkor megvan a megfelelő összeköttetése, hogy rájöjjön arra amit tudni akarsz. Esetleg tudományos dolgot, amit foglalkoztat téged, erről is megvan a véleménye, nehogy azt hidd, hogy nem. Á, mint állatkedvelő: Imádja a legendás lényeket, bár mint kiderült sokkal szívesebben bánik el a nála jóval nagyobb sárkányokkal. Amelyiknek olyan a természete az meg is kedveli őt, mert nem ártó szándékkal közelít feléjük és ezt néha, mintha egyes sárkányok megéreznék. Persze volt, hogy nem egyszer kellett varázslathoz nyúlnia a testi épségének megőrzése miatt. N, mint nyugodt: Megőrzi a hidegvérért, még akkor is, ha éppen kiabálnak vele, mert megint valami olyat tett, amit talán mégsem kellett volna. Szereti meghozni a saját döntéseit és néha nem úgy sülnek el a dolgok ahogyan azt ő elvárja, ezért kénytelen vállalni értük a felelősséget s, nem elszökni előlük. D, mint dumagép: Elkezdtél egy érdekes témát, de nincs hozzá semmi ötleted amivel folytathatnád? Ne aggódj, ő képes önmagával még helyetted is beszélni, ha teret adsz neki. Bármiről, bárkiről, bárkivel, bármit, bárhol, bármikor képes zsivány vecsernyét tartani. É, mint élelmes: Ez a tulajdonsága abból látható, hogy egyedül is boldogul a nehéz helyzetekben. Nem függ senkitől sem, így a családjától sem. Amióta az apjával sem tartja olyan iszonyatosan a baráti viszonyát kénytelen egyedül boldogulni. Talán a válás is nagyban segít ebben. K, mint kíváncsi: Ha egyszer belekezdtél valamibe ne hagy abba, fejezd be a mondatodat. Esetleg sikerült felkeltened az érdeklődősét és gonosz mód nem mondasz el neki valamit. Amit érte kapsz, az végtelen nyaggatás amíg meg nem nyílsz előtte. Father of Dragons I can't feel my face when I'm with you Döbbenten néztem az üres polcra, mert amit anno oda tettem, most nincs ott. Leguggoltam és a földön is vizsgálgatni kezdtem a padlót, hátha leesett vagy elgurult. Ha megtudja, hogy elveszítettem, akkor kinyír, még jobban megharagszik és azt hiszi túl gyerekesnek tartom az ajándékát. Pedig dehogy. Jó tudom, hat évvel ezelőtt csak azért színleltem, hogy nem tetszik mert nem akartam, hogy tudja mennyire jól választott nekem ajándékot. Igen, most tényleg a húgom egykori ajándékát keresem, amit csak egy fura vigyorral fogadtam amikor átadta és megnéztem mi is az valójában. Most meg szépen elvesztettem. Biztos figyelni fog és észre veszi, hogy nincs nálam. Mert miért ne keresné a szemeivel az ajándékát? Hiszen van annyira kíváncsi, különben is azt ígértem sosem dobnál el, mert tőle van bármilyen idegesítő is legyen a csuklómon. Nem, nem a szerencse csuklóvédőmről beszélek éppen, mert olyanom nincs, hanem a sárkányt ábrázoló karkötőmről. Nem normális pillanataimban – babonaságból – amikor úgy hiszem szerencsét hozhat a seprűm nyelére tekerem és úgy szállok fel egy játék, edzés vagy verseny alkalmából. Most is ezt akartam tenni, ezért hagytam itt a polcon míg az utolsó órámon vagyok. Belevésettem a nevem, hogy nehogy valami abnormális a sajátjának titulálja ha egyszer megtalálná, mert szépnek szép és a legalkalmatlanabb szarkát is tolvajlásra csábítaná. De először inkább nem erre gondolnék, hanem arra valahová elgurult. Ez a terem meg nem olyan nagy, hogy ne tudjam megtalálni ha ez történt. Felsóhajtok. Elkezdtem keresni, legelőször a polc körül, de kiderült, hogy butaság volt, mert miért pont ott lenne? Ha gurul akkor addig megy amíg meg nem áll és az nem itt ezen a helyen van. Odébb lépek egy kicsit, majd hirtelen elhatározásból a szekrényekhez megyek. Ez lehet a második hely ahol kutakodnom kéne, mert mi van ha ide tettem és rosszul emlékszem vissza? Bármi lehetséges. Bármi! Letérdeltem a szekrények elé – tudom, most egy Buddha szoborhoz imádkozó japán szamurájnak tűnők de így sokkal kényelmesebb, mintha meg kéne hajolnom – és úgy kutakodom a rakás kacat között ami itt van. Jó, nem kacat, csak eme szent pillanatban, mert a mez s, sok más amit bepakoltam a karkötőhöz képest, most az. Ha sikerül megtalálni tuti biztos, hogy a seprűmhöz ragasztom vagy nem tudom, csak azért ezután ne kelljen annyit keresni és fontos helyen legyen. Így nem kellene azzal foglalkoznom, hogy feltekerjem a nyelére, maximum a húgom szúrós szemeivel amiért ilyen fura szokásom van. De ha úgy érzem, hogy hála neki az ajándéka szerencsét hoz ha a seprűm nyelén van, akkor arról ő nem tehet semmit. Minek kellett ilyesmivel meglepnie ugyebár! Ha egyebet kaptam volna, tuti nem kötözgetném a seprűmre mindig, ha felszállni készülök. Erőt ad, nem érzem egyedül magam. Így sosem vesztem el a reményt semmiben sem. Tehát okvetlen meg kell lennie valahol, csak nem jó helyen keresgélek a kezemmel úgy néz ki. – Oh, hellóóóó! – köszönök az éppen érkező Annelie-nek. Gondolom most össze kéne szednem magam, visszadobni a cuccokat a szekrénybe, felállni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Akkor viszont vége az egész kereső akciómnak, mert újra kell kezdenem a keresést a szekrényben, ahhoz meg fogytán van a türelmem. – Ó, szia. Gyakorlás vagy elhagytál valamit? – teszi fel rögtön a kérdést, mert miért is ne ugyebár. Nem mindig látni engem térdelni, áh dehogy. – Gyakorlás lenne, ha nem hagyom el a kabalámat. Anélkül meg sosem repülök, most úgy néz ki elfelejtettem hová tettem. – a mondandóm végén erőltetek egy mosoly félét az arcomra, tiszta hülye vagyok, hogy ilyesmin vagyok leragadva. Mert biztos előkerül, a föld nem nyelte el csak úgy, viszont itt motoszkál a bűntudat is a gondolataimban. – Te miért vagy itt? – kíváncsian felvonom a szemöldökömet. Cry baby Felbőszítettem. Toporzékolt amiért nem kerestem fel. Még egy vázát is elindított felém, de a képem helyett a falat találta el. Darabokra tört, csak úgy mint a szíve és ha egy szilánkra léptem volna, biztosan én is összekentem volna magam vele. Nem tudta felfogni, hogy vagyok ennyire nemtörődöm, de végül megint ugyanaz lett a vége, mint mindig. Hogy ugyan haragszik rám, meg tudna ütni, sőt meg is akar ütni, de képtelen rá, a kezeit hiába emeli fel ártón ha nem tud megütni. Leülök mellé, már nem futok előle, nem tolom el a szeretetét magamtól, csak azt teszem amihez a legjobban értek: szükség esetén megjelenek és boldoggá teszem őt a jelenlétemmel. – Oh, hoztam neked valamit! – valójában már régóta tartogattam magamnál, de sosem tudtam odaadni neki. Nem voltam elég bátor hozzá, ahogy sok dologhoz még ebben a pillanatban sem vagyok elég bátor. Pedig egyszerűen ki kellene valahogy préselnem magamból a szavakat, mégsem megy. Sose tanítottak meg arra, hogy hogyan kell szeretni valakit, érthető ha pocsék vagyok benne. – Nem nagy szám, nincs benne semmi különleges, de arra gondoltam, hogy talán ez majd emlékeztet rám, akkor is ha nem vagyok melletted. – megpróbáltam mosolyogni amikor átadtam neki az ajándékot. Ajándék. Nem volt becsomagolva, szóval nem is számított igazából valami nagy ajándéknak, de amíg viseli, addig biztos lehetek abban, hogy nem utál annyira. Különben hozzám vágta volna már eddig ezt is nem? Noak dörgölőzött hozzám a fejével, mintha azt akarná a tudtomra adni, hogy mekkora barom vagyok és bocsánatot kéne kérnem az „anyukájától”. Óvatosan megsimogattam a buksiját, amíg még nem dönt ő is úgy, hogy esetleg lemarja a jobb karom. Túlságosan virgonc és életvidám, de szerintem azt a tudtán kívül is érzi, hogy valami nincs rendben. Különben nem „avatkozott” volna közbe a veszekedésünkbe. Van, hogy én vagyok féltékeny, van, hogy ő nem hisz nekem és ez egyre rosszabb. A húgom eltűnése óta elismerem, hogy én sem vagyok kedves hangulatomban és ezért is bánok mindenkivel – köztük vele is – olyan durván. Mintha nem is létezett volna az az elviselhető énem, aki szeleburdi volt a közelében, de mégis volt akinek ez tetszett. Mert mindenki másnak képes voltam egy olyan felemet mutatni, akit látni akartak, mondanám, hogy népszerű voltam és azokat az időket visszasírom, de prefektusként nem voltam mindenki kedvence. Most meg pláne nem. Arra készülök, hogy… Mindegy is. Ma még veszekedem vele, de holnap… Holnap elengedem és hagyom őt élni. Lehet, hogy sokkal normálisabb élete lesz nélkülem. Kevesebb balhéban lesz része. Ez lesz a legjobb mindannyiunknak. Talán. It's a deadly joke Fekete színem már teljesen stílusossá vált. Fekete hajam van, fekete ruhákat viselek, sötétbarna a szemem, ami távolból inkább feketének tűnik. Egyszerűen öltözködöm, kerülöm a feltűnést, semmi jó nem lesz abból, hogyha észre vesznek. Nem akarom, hogy észre vegyenek. A sárkányokhoz szükséges az, hogy fürge és gyors legyek, ezért kénytelen vagyok edzeni, nem csak azért teszem, hogy minden nőt lenyűgözzek aki meglát. Áh dehogy! Void and disorder ÉdesapámKlemens von Grimmenberg: A Hidra Lovagrend tagja, amióta rám akarta helyezni ennek a súlyát úgy döntöttem nem élek ezzel a lehetőséggel. Azóta nem valami fényes a kapcsolatunk, mert próbálja meggyőzni az amúgy is csökönyös fejemet. ÉdesanyámHannalyn (née von Rotenburg) von Grimmenberg: Merlin óvja a szellemét! Sajnos nem tudott tovább lépni a húgom elvesztésén, azon, hogy nem találta meg őt és miatta tűnhetett el.   Testvéreim@Kormi aka Gretchen von Grimmenberg: Ha előkerülsz nem foglak kinyírni ne félj. PárkapcsolatVolt, de most nincs. GyermekeimNincs. Dragons' garden AmortentiaFenyőfaillat, borsmenta, fahéj, narancs és cickafarktea illata. MumusAnnelie nélküli világ. Edevis tükreHíres sárkánykutatóvá válok és végre az a nő van az oldalamon akit szeretek. Hobbimkeresztrejtvények fejtése, túrázás, meditáció. ElveimGondolkozz, mielőtt cselekszel. Amit sosem tennék megGyerek-, sárkánykínzás. Ami zavarHa nem lehet igazam, az mindenképpen. Ami a legfontosabb az életembenSárkányok, mágikus lényeg és nem utolsó sorban Annelie... ne kérdezd miért. Ami a legkevésbé fontos számomraMások véleménye. Amire büszke vagyokInkább megtartom ezeket magamnak. Ha valamit megváltoztathatnékA diákéveim utáni döntéseimet, talán mindenképpen. Így képzelem a jövõmetNem sárkányok nélkül, ennyi fix. EgyébElemista: tűz Adam Driver

[bellacsao]

KICSI VAGYOK

KICSI VAGYOK GYURMÁZOK, MINDEN FÉLÉT FORMÁZOK

CSINÁLOK ÉN HALAKAT, KISKUTYÁT ÉS MADARAT

KÉST VILLÁT MEG KANALAT INDIÁNT MEG LOVAKAT

KISAUTÓT VAGY TEVÉT BARNA GYURMA VAN ELÉG

LEGUGGOLTAM FELÁLLTAM MAGAM ALATT TALÁLTAM...

télapó akciócsoport

Milyen lj-s szo megy a gyurmazos mondatba?

Tanar se tudta. :D

[life-with-bora]

Barátkozós nap volt. Bora első kiskutyás élménye a tesók óta.

Vannak barátnők, akik egyszerre szülnek. Mi egyszerre lettünk kutyások. Gondoltuk összeeresztjük őket.

Nagyon meglepett, hogy Bora otthon nagyon nagyszájú kicsi kutya, Málna viszont sgy kicsit erélyesebb. Bora megadóan feküdt a földre, nem is igazán "támadott". Nyüszített, a szívem szakadt meg.

Rohant a lábamhoz. Leguggoltam, melső lábaival a combomra lépett, és bújt. Anya a vár.

Nagyobb kutyákról szinte tudomást sem vett, nem szagolt, de el sem szaladt. Elrontottam. Volna a szocializálást? Túl későn kezdtem? Vagy ismét csak túl türelmetlen vagyok?