#lélegzet

[girl-light-dark-roads]

Hazudtam, és azt mondtam, elfoglalt vagyok.

Elfoglalt voltam – de nem úgy, ahogyan azt mások értenék.

Elfoglalt voltam azzal, hogy mély lélegzeteket vettem.

Elfoglalt voltam azzal, hogy elcsendesítettem a kusza gondolatokat.

Elfoglalt voltam azzal, hogy lelassítottam a zakatoló szívemet.

Elfoglalt voltam azzal, hogy elhitettem magammal: rendben leszek.

Néha ez az én elfoglaltságom –

és ezért nem kérek bocsánatot.

[killabeeblog]

Érezted már azt, hogy csak úgy vagy? Nem vagy boldog, de szomorú sem. Egyszerűen csak lélegzel és nem érdekel semmi…

[emlekeimkonyvtara]

Ki akarok ugrani az ablakon. Bevettem már 2-őt. Pihennék de zuboknak a gondolatok a fejemben. Fáj minden lélegzet. Senki nem maradt. A családom széjjel szakadt.

[thismadeitshit]

Nyugodt vagyok de ma különösen, élveztem a semmit. Hogy lehetek semmilyen. Nem kellet megszólalnom ha nem akartam. Ordíbálhattam ha úgy tartotta kedvem. Tetszett ez a semmilyenség.

-egy lélegzet

[egy-lany-blogja]

"Amikor szomorú vagy..

Játssz a dobodon,

ez emlékeztet

édesanyád szívverésére.

Amikor nem értesz semmit,

Gyújts meg egy tömjént,

és a füst

megtisztítja a lelkedet.

Amikor félsz,

Fürödj virágokkal

és növényekkel teli vízben,

és ők megszabadítanak

minden szellemtől.

Amikor megdermedsz,

Beszélj a tűzhöz,

ő az átalakulás mestere.

Amikor elakadsz,

Figyeld a víz mozgását,

megmondja, hogyan légy

folyamatos mozgásban.

Amikor a fejedben

minden zavaros,

A lélegzet ereje

el fogja fújni

ezeket a kételyeket

és fájdalmakat.

Amikor elveszíted

a kapcsolatot felső éneddel,

Imádkozz a dohány füstjével,

és az felemeli üzeneteidet az ősöknek.

Amikor meg akarsz halni,

Szólj a földnek,

ő ismeri az újjászületést.

Sose érezd magad egyedül,

Mert minden szellem melletted van.

Szeretettel és fénnyel teli törzs

kísér téged.

Veled a Nap,

mely melegít és védelmez

életed minden napján."

Indián tanítás

[alexyna]

Hogy miért nincs valakim???🤔... Mert nem Valakit keresek.

Mert a Valaki Bárki lehet, aki kedveset szól, esetleg megölel, virágot hoz és betakar.

A Valakivel lehet sétálni, nevetni, kirándulni és szeretkezni, a Valaki éli az életét, néha egy kis időt tölt velem, mikor épp kedve szottyan,... aztán továbbmegy.

A Valaki fontos ember, tudja mit akar, rám szól, ha elkenődött a festék, ha kilóg a blúz, ha ottmaradt a morzsa a száj szélén.

A Valaki fel és lecserélhető, ma van... holnap nincs, súlytalan madár, ki ágról ágra száll,... mert Valakije mindenkinek lehet.

Én nem az életemhez, a napjaimhoz, a perceimhez, hanem a sorsomhoz keresek egy másik sorsot. Egy csendet a magányomhoz, egy bölcsőt a gondolataimhoz, egy szájat a szavaimhoz.

Hogy bársonyos, puha öl legyek a magányhoz, hogy ünnep legyek a perceihez, hoby oltalmazó menedék legyek a gyengeségeihez.

Valakit, aki nem Valaki, aki egyetlenegy, aki csend, rend, káosz, kiáltás, muzsika és öröm. Akinek szeme, füle, bőre, szája, lélegzete vagyok, aki világ és világosság, aki súlyos és súlytalan.

Akiben boldogan tudok lakni és nem szól rám, ha koszos cipővel az ágyra fekszem, aki a magasba dob és elkap, ha zuhanok.

Akinek én vagyok a folytatása és ő az én kezdetem, aki kimondja, amit álmomban gondolok, akit betűkabátba burkolhatok, akinek nem vagyok sok és nem vagyok kevés, se túl hideg, se túl meleg, hanem pont jó.

Aki akkor jön, mikor jönnie kell, aki megérdemli a kidobott éveket, az üres falakat, az elpazarolt ifjúságom, a zajos életem.

Akinek cinkosa vagyok, pajtás és múzsa, akivel el lehet bújni a ruhásszekrény aljába, aki lenyalja velem a fakanalat. És ez nem lehet Valaki, csak olyan, akinek az enyém tükre, a folt a ruháján az én cérnámhoz való, a lépte visszhangzása altató mesém, illata béke, és a hangja megváltásom.

Ezért van Senkim és ezért nincs Valakim. Mert a Valakire sohasem kell várni, az jöhet ma, tegnap, holnap, vagy akármikor.

A sors-társ az más!☝️... Az akkor jön, mikor pontban jönnie kell és nem érkezik Valakihez vagy Bárkihez.

Csak hozzám, mert én Én vagyok!...

~ L ~

[szabina-86]

Nézz, míg bőröm lángra nem kap!

Érints, míg testünk eggyé nem válik!

Csókolj, míg el nem fogy az utolsó lélegzeted!

Szeress, míg holtan nem esel össze!

[lookinsideme-imdemon]

Hajnal

Sötétben meredtél magadban, mintha nem hinnéd, hogy van holnap. Mintha egy kéz a sötétbe vonhat. S én csak csendben sirattalak, mert lelkem gyenge volt közelebb bújni, És egy pillanatra az utolsó csillag is ki akart hunyni. Te hajnalnak neveztél. Én nem hittem. Aztán felkelt a nap és a szíved elvittem. Kivirultál. Lelked felébredt, és mintha soha nem lett volna sötét, Felperzseltem elméd ködjét. Lehullott az álarc és minden szìvdobbanás közös lett, Nem volt olyan érintés ami árulkodott volna, Piroslò aranyviràgok, kínzó kikelet, Izom ami minden levegőt kitolna Mentés, egy szikra, egy òvatos lélegzet. Ajkad rejti a végzetet.

[drog-rabja]

Egyszer szerettem egy szörnyet.

Őrülten szerettem egy szörnyeteget.

Kinyitotta nekem a háza ajtaját, én pedig kinyitottam neki a szívemet.

Az a szörnyeteg nem üldözött, úgy mentem utána, hogy nem tudtam, mi is az valójában.

Simogattam, míg ő elevenen megnyúzott.

Igen, szerettem az egyik szörnyeteget, amely csókokkal kitépi a lelkedet, és ellopja a lélegzeted.

És anélkül, hogy észrevennéd, elveszik az élni akarásodat.

Üresen hagynak.

Álmok nélkül.

Remény nélkül.

Mindent elvisznek, a feledés csendjében hagynak, a magány foglyaként és az emlékezetébe fulladva.

Az, hogy megszerettem azt a szörnyet, majdnem az életembe, az emberségembe és a lelkembe került.

Igen, szerettem egy szörnyeteget.

Egy hírhedt lény.

Kegyetlen.

Könyörtelen.

Ez megfertőzi a véredet, és egy vele egyenlő vagy még rosszabb szörnyeteggé változtat.

Mennyire szeretem őt...

Nem bántam meg, hogy így szerettem.

Nos, így túljutottam a tőlük való félelmemen.

Már nem ijesztenek meg, és tudom, hogy nem tehetnek közéjük, ha nem hagyod.

Most, hogy ismerem őket, már nem félek tőlük.

Nagyon sajnálom.

Csak szomorú, nevetséges bohócok.

Játszanak, hogy szörnyek legyenek.

[angelofghetto]

még van idő

Most néztem meg a NF-en, és még egészen friss az élmény, a háttérben a vége-főcím lassú dala festi alá a gépelést. A film az időről szól, ami úgy tűnik el belőlünk, mint a lélegzet. Azt hisszük, urai vagyunk a napjainknak, de nem emlékszünk, mi történt az elmúlt évben, csak megint új évszámra kell figyelnünk a dátumozásnál, mert még mindig hajlamosak vagyunk a régit írni.

Pontos, ahogy az alkotók ábrázolják. A gyerekeim még most jöttek oda, hogy pusziljam meg a bibit az ujjukon, és azon kapom magam, hogy bőven benne vannak a családalapító korban. Mi történt? Hova tűnt az elmúlt 20-30 év?

Most voltam tapasztalatlan pályakezdő, aztán időzített bomba lettem, aki bármikor szülésre adhatja a fejét. Gyerekes anya lettem épp ilyen sorsszerűen, akit kerültek a munkáltatók, mint a pestisest, mert a gyerekek úgyis folyton betegek lesznek. Aztán jött a rendszerváltás, és a szakmám, egyáltalán az iparág szétesett, megszűnt, addig kellett valami, amiből megélhetek, amivel kihúzom, amíg jobb idők jönnek, miközben dédelgetem a szakmaszeretetemet, hátha átmenthetek belőle valamit, értéket az utókornak, amiből újra kikelhet, mint magból a virág. És jöttek mindenféle figurák, pénzes dilettánsok, és a szakértelmem csak akadály lett, fölösleges bonyodalom a lepucérított profithajszában. Végül túlképzett-túlkoros lettem, akit erőszakkal benne tartanak a munka világában, de aki csak nyűg, mert elveszi a fiatalok elől a helyet, és el kell majd tartani, ha nyugdíjas lesz, igazából az lenne legjobb, ha kinyiffanna végre szép csöndben, feltűnés nélkül, hogy ne legyen vele gond. És volt aki rám szólt, minek veszek még mindig könyveket, egyrészt le lehet őket tölteni, másrészt már lehet hogy nem élek addig, hogy mindet elolvassam.

És én csak állok, és nézek, hogy hova lett az idő. Mindig csak vártam a jövő hetet, a hó végét, a nyarat, de nem álltam meg hogy élvezzem, mert jött a következő dolog, amit várni kell.

Mindeközben belül valahol 28 és 35 között érzem magam, némi 16 éves beütéssel, és próbálom kitalálni, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, és szeretnék végre rendelkezni a saját időmmel, hogy egy kicsit azt tehessek, ami nekem jó, és kitörni ebből a gépies munkavilágból, ami már nem esik jól, és ahol a lojalitásom lúzerség, és ahol nem a juttatások között kell válogatnom, hanem hogy melyik alapjogomról vagyok hajlandó lemondani. A ki nem adott és ki nem fizetett szabadságaimból simán összejönne már másfél év, mondjuk olyan alkotóév, mint ami az értelmiségieknek jut nyugaton, ahova a büdös életben nem fogunk felzárkózni, ha ez így megy tovább. Talán ez csak a mézesmadzag volt, mert mi nem is emberek vagyunk, csak emberi erőforrások.

Ez a film egy férfiról szól, aki csak dolgozik és dolgozik, és közben történik vele az élet úgy, hogy csak néha veszi észre egy-egy pillanatra, míg azt nem mondja, hogy ebből elég. A műfaj nem valami szociodráma, nem depis, inkább nagyon is kedves, finom humorral. Elgondolkoztató film egy boomernek titulált tini ajánlásával.

[hicapacity]

Szeretnél valamiről leszokni, de folyamatosan visszaesel? Úgy érzed, valami baj van veled, gyenge ember vagy, akinek még ez sem megy? Ne tedd! Nincs veled semmi baj!

A függőség nagyon emberi reakció - akárcsak a visszaesés. Nagyon nehéz felülírni az idegrendszeredbe, az elmédbe évek alatt behuzalozott szokásokat.

Amikor jelentkezik a sóvárgás, fogadd el. Ne kezd el bírálni magad, ne kezdj harcolni ellene! Köszönd meg a Nagy Ellenőr Énednek, hogy vigyáz rád, és küld el kicsit pihenni. De ne is engedj rögtön a szenvedélynek. Tarts egy kis szünetet, mielőtt bármit tennél.

Ülj le kényelmesen, hunyd be a szemed. Kezd el kíváncsian, együttérzőn figyelni magad, mint ahogy egy bajba jutott barátoddal tennéd. Ha visszaesel, ha a szenvedély túl erős: az nem totális kudarc. Abból is tanulhatsz!

Ezt a módszert vágy-szörfözésnek (urge surfing) hívják.

Vizualizáld a szenvedélyt, mint egy hullámot a tengeren. Hiába látszik először félelmetesnek és hatalmasnak, végül minden hullám elül. Ahogy a parthoz közeledik, feltornyosul, úgy tűnik, mintha az eget fenyegetné - de aztán megtörik a fövenyen és megszelídül. Ilyen a szenvedélyed is.

Figyeld meg, mikor jelentkezik a sóvárgás: vajon valamilyen speciális helyzetben, szituációban, társas érintkezéssel történik ez? Van valami érzés, ami kiváltja belőled? Vagy egy bizonyos ember? Ha azonosítod a triggereket és jeleket, amik a visszaeséshez vezetnek, sokat tanulhatsz belőle!

Figyeld meg a testedben jelentkező fizikai észleléseket!

Vajon mivel jár együtt a sóvárgás? Melyik testrészeidben és mit érzel? Vedd őket sorra! Szkenneld gondolatban a tested. Milyen érzések, milyen gondolatok jelentkeznek? Ne fojtsd el őket - címkézd fel, nevezd meg őket! Milyen érzésekkel járnak együtt?

Összpontosíts a lélegzetedre!

A lélegzeted mindig egyfajta horgony, amihez biztonsággal visszatérhetsz, ha az elméd elkalandozik. És mindig el fog kalandozni, ez az elme természete. De ha szelíden, kedvesen visszatérsz a lélegzetedhez, akkor azt fogod tapasztalni, hogy a szenvedélyek megszelídülnek, mint a parton megtörő hullámok.

És ha nem sikerül, ha újra visszaesel: ne keseredj el, adj időt magadnak! Ha gyakorolsz, akkor is fejlődsz, ha esetleg te magad még nem veszed észre.

Olvasd el a Drogriporteren a visszaesésről szóló cikket: https://drogriporter.hu/szorfolni-a-szenvedelyek-hullamain/

Ha tetszett, kérünk, támogasd a munkánkat, csak úgy tudjuk folytatni, ha találunk pár száz embert, aki havonta legalább pár száz forintot rászán erre: https://drogriporter.hu/tamogass/

[avegzetkoalaja]

— Te Maris! Vissza tudod tartani a lélegzeted 3 percig? — Dehogy is! Az nagyon hosszú idő! — Na. Ezt mondom én is minden alkalommal!

[haruko-89]

Akarom, hogy ott legyél, mikor az élet terhe már-már összenyom.

Akarom, hogy te legyél, ki egy öleléssel enyhíti minden tomboló bajom.

Akarom, hogy lélegzeted egésze bújjon hozzám, és borítson minden szavad, hogy könnyebb legyen a holnap, S könnyebb legyen vinnem magam.

Akarom, egy tündöklő pillanatod, miként arcomra hajol.

Akarom a csókod szüntelen ízét, túl mindenen; egy életnyi akaraton.

Akarom, hogy ott legyél, mikor minden halni látszik, hogy megmaradj utolsó cseppemként.

Akarom, hogy minden borzalom, minden kín se szakítson el tőllem, S hogy kezeidből szíved ölelését érjem,

mert akarom, hogy a reggel, az est teljes legyen veled, hogy beléd csókolhassam utolsó hitemet.

Akarom, hogy maradj, hogy itt legyél, mikor a boldogság veled öleli reám magát.

Akarom, hogy te legyél a minden; az élet és a leggyönyörűbb halál.

[mapciwritersblog]

Húnyt szemmel bérceken futunk

s mindig csodára vágy szivünk:

a legjobb, amit nem tudunk,

a legszebb, amit nem hiszünk.

(Babits Mihály)

Tanulok az életrõl. Tanulok a szerelemrõl.

Mindig újat, mindig szépet és mindig valami nagyon fontosat.

Arról, hogy a szerelem hiány. Didergõ szívünk keresi a mendéket valaki másban, mert retteg, hogy el kell pusztulnia. Csapong, vergõdik, kétségbeesetten kapaszkodik. Drága szív, szegény, hogyan is tehetne mást? Az elmúlás sötét mélye ásít az arcunkba ébrenlétünk minden percében.

De a szerelem csak idõleges menedék. Mert emberek szeretik egymást, és nem angyalok. És az ember változó lény: érzelmei, gondolatai, szándékai, esküje sem lehet biztos, hiszen halandó.

Gyönyörû, megható hit, ami az óceán állandóan változó hullámaira akar várat építeni. Szeretem érte az összes embert, és nagyon-nagyon szeretlek érte Téged is, mert nincs nagyobb optimizmus, nincs nagyobb remény.

De amit megtanultam, hogy az egyetlen bizonyosság bennem van.

Amikor sírtam, én töröltem le a saját könnyeimet. Amikor éhes voltam, én fõztem magamnak ételt. Amikor pánikrohamban vergõdtem az éjszaka közepén, én fogtam a saját kezem.

Ott vagyok az elsõ pillanattól, hogy kinyitottam hatalmas, mandulavágású szemeimet, és én, csak én leszek ott, amikor majd az utolsó lélegzet elhagyja ezt a drága, törékeny, gyönyörû testet.

Csak ez biztos. Én vagyok a saját megváltóm, saját õrzõm, saját istenem.

Nincs más, nincs más menedék.

Tudom mindezt. És mégis szeretlek.

Na ez a hit.

[yogananda]

✨Sem a lélegzet; sem a test, sem a csont, sem a hús nem vagyok. Nem vagyok az elme vagy az érzés. Én az vagyok, ami a lélegzet, a test, az elme és az érzés mögött van.✨

✨MÖGÖTT VAN✨​

[urbansector]

aztán van még a természet..

az erdő az út az ösvény a források a mező az óceán… más. nem jobb nem rosszabb csak más. mások a fák… meg néha ugyanazok de azok is másképp nőnek. például a tölgyfa.. itt nem nő az égig. csak lassan és rengeteg elágazással.. azt mindíg tudtam hogyan hal meg egy fenyő.. szikáran áll elveszítve zöld tűleveleit de megtartva összes ágát míg egy szélvihar elborítja. De azt hogy hogyan hal meg egy pálmafa. büszke törzsét meghajtja, fejét lehajtja a földre meggörbül mint egy öreg ember.. levelei akkor hullanak csak le.. mikor már nem bírja a törzse tovább.. A föld alól kibúvó vizek amik aztán el is tűnnek mielőtt ismét előtörve sietnek az óceán felé. A szél ami mindig fúj a nagy víz felől.. hozza a párát ami azonnal felhő lesz ahogy eléri a földet.. hisz lehet többezer km-t is utazott mielött partot ért.. a hullám ami szintén lehet h ezer kilométeren át is kiemelkedett amíg erejével nekiütközik a szikláknak.. végtelenül egyik a másik után.. és a sziklák amik ellenállnak harcolnak küzdenek.. ha a lélegzet elakad nem marad más csak a csend… nincs már helye ott a szavaknak..

then there is nature

the forest, the road, the path, the springs, the field, the ocean... other. not better not worse just different. the trees are different... and sometimes they are the same but they also grow differently. for example, the oak tree.. it does not grow to the sky here. only slowly and with many branches.. I always knew how a pine tree dies.. it stands thin, losing its green needles but keeping all its branches until a windstorm blows it over. But how a palm tree dies. he bends his proud trunk, bows his head to the ground, bends like an old man.. his leaves only fall.. when his trunk can't take it anymore.. The waters that emerge from the ground and then disappear before rushing forward again towards the ocean. The wind that always blows from the big water.. it brings the vapor that immediately becomes clouds as soon as it reaches the ground.. it may have traveled thousands of kilometers before it reached the shore.. the wave, which may also have risen for thousands of kilometers, stood out with its force it hits the rocks.. endlessly one after the other.. and the rocks that resist fight fight.. when the breath stops there is nothing left but silence... there is no place for words anymore..