#kóma

[dopeforme]

Egy Borderline gondolatai

Meggyötörtél, eltiportàl,

Lelki társam sosem voltál.

Szép szavakkal elhalmoztál,

A magányból kirántottál.

Viszont belül üres voltál,

Hazugsággal kopogtattál,

Mint a tömény, bódítottál,

Rút szándékkal behálóztál.

Bennem mindent megrongáltál,

Ezer szobrot porrá zúztál,

Minden rózsát kiszagattál,

A belső kertre nem vigyáztál.

Kegyetlen, Te hiú ember,

A sok sebre nincsen felcser,

Bár a karom össze varrták,

Belsőm benzinnel locsolták.

Azóta tombolnak a lángok,

Maradt hamu,por, szilánkok.

Sebhely, varrat, könnyek, félek,

Holnap is imádni foglak téged.

Gyűlölöm, hogy tovább élek,

Magas hőfok, tovább égek,

Szétperzsel mi feszül bennem,

Úgy alakult, itt kell lennem.

Átok, kóma, felébredtem,

Bent a zárton megkérdeztem:

Mit szúrtam el, miért élek?

Még több gyógyszer, nem is érzek...

Sebaj, faszom, így is lehet,

Ha eszembe jutsz, Rivo- t eszek,

Egyszer csak majd nem fáj többet,

Nem hullatok majd több könnyet.

Gönczi Viktória

[viking84chef]

5 óra hegyi túra... 31600 lépés, 25 km távolság, közel 500meter szintkülönbség.... Aztán jöhet a relax.. Egy nagy kiadós dürüm.... Irány haza pihenni.. 😂 Jöhet a minden kóma... Kaja.. Fáradság.. Kimerült...

Bújok majd kiskutyim mellé aludni! ❤️

[simauita]

Hele, už delší dobu nemůžu tohle dostat z hlavy, takže se musím podělit :-)

Lena stála v kuchyni před sporákem a míchala omáčku na těstoviny, když se kolem ní ovinuly dvě svalnaté paže a na krku jí přistál lehký polibek a do uší jí hlas zašeptal Hello love. Lena se s úsměvem otočila a říká Hello my wife. Kara se zářivě usměje."Víš, že se toho nemůžu nabažit?" "A čeho?" "Že ti můžu říkat my wife. Konečně po všech těch letech." "Věř tomu nebo ne, mě to taky přijde hrozně nereálné a přece tak úžasné."

Plot twist? Jeden z pravidelných čtvrtletních atentátů na Lenu byl úspěšný, ona teď leží ve věži v komatu a tohle všechno je jenom komatozní sen O_o. V reálu kolem sebe ty dvě pořád našlapují po špičkách a ani jedna nemá odvahu tu druhou pozvat aspoň na rande když už.. Ach jo, co mi to ten mozek dělá?

Napiš 👏 a postni 👏 fanfikci 👏

Ne, fakt, tohle je super myšlenka, plus obecně mám tenhle trope alternativní reality/kómatu/alleged memory loss dost ráda. Občas narazím na takový ten gif set, jak je Kara pod působením black mercy (takové té černé kytky z 1. série, co jí seděla na hrudi, způsobovala jí kóma a přinutila jí snít o tom, že je zase zpátky na Kryptonu s rodinou), akorát v tom upraveným gif setu sní místo toho o životě s Lenou a nechce se probudit - tak ten se mi mega líbí. Takže tohle je přesně můj šálek čaje, zvlášť když po probuzení bude následovat pořádá dávka angstu, doplněná happy endem, jak se patří. Ale i bez toho bych to určitě brala.

Jinak na tohle téma jsem zrovna dneska přečetla kraťoučkej one-shot, plus ještě o kousek dál od tématu je jedna z mých oblíbených fanfikcí, i když tu budeš nejspíš znát.

[mtahooligans]

Carlson Kóma

[nukaseeds-cz]

Proč jsou syntetické kanabinoidy nebezpečné, a dokonce mohou být příčinou smrti?

Došlo vám někdy staré dobré konopí a přemýšleli jste, že sáhnete po syntetických kanabinoidech? Nedělejte to a přečtěte si v tomto článku, proč ne.

Co jsou syntetické kanabinoidy ?

Syntetické kanabinoidy jsou skupinou syntetických molekul drog, které se vážou na stejné receptory jako kanabinoidy (THC, CBD a mnoho dalších) obsažené v rostlinách konopí. Tyto nové psychoaktivní látky by neměly být zaměňovány se syntetickými fytokanabinoidy (chemicky syntetizované THC nebo CBD) nebo syntetickými endokanabinoidy, od nichž se v mnoha ohledech liší.

Syntetické kanabinoidy se obvykle nanášejí na rostlinný materiál a obvykle se kouří, ačkoli v USA a Velké Británii se od roku 2016 požívají také ve formě koncentrované tekutiny. Prodávají se jako bylinné kadidlo nebo "bylinné kuřácké směsi" a prodávají se pod běžnými názvy, jako je K2, spice a syntetická marihuana, a často jsou z důvodu odpovědnosti označeny jako "není určeno k lidské spotřebě". Velká a složitá škála syntetických kanabinoidů je navržena tak, aby se vyhnula zákonným omezením týkajícím se konopí, což ze syntetických kanabinoidů činí designové drogy.

Mohou být syntetické kanabinoidy potenciální příčinou smrti?

Ano. V roce 2012 zemřel ve vířivce šestnáctiletý mladík na selhání plic způsobené syntetickými kanabinoidy.

Pomocí syntetických výzkumných chemikálií, které působí jako některé sloučeniny konopí, vyrobili podzemní chemici drogu, která napodobuje některé euforizující a rozšiřující vlastnosti marihuany. Je tu jen jeden problém, ale ten je životu nebezpečný: K2, Spice a další napodobeniny mohou mít nepředvídatelné následky. Bolesti hlavy, agitovanost, ztráta zraku, pocení, zvracení, zvýšená srdeční frekvence, paranoia, halucinace a záchvaty jsou jen některé z celého spektra jejich vedlejších účinků.

Co kromě chyb ve výrobě, pochybných složek a nespolehlivých zdrojů činí syntetické kanabinoidy nebezpečnými pro lidskou spotřebu? Vážou se na stejné receptory jako konopná bylina - a to je přece bezpečné, ne? Syntetické kanabinoidy mohou být 2 až 100krát účinnější než běžné konopí. Zatímco THC v konopí působí jako částečný agonista, syntetické kanabinoidy jsou plnými agonisty, což znamená, že dosahují receptorů s maximálním potenciálem. Jsou tedy nejen silnější, ale také účinnější při změně komunikace mezi mozkovými buňkami.

Tato vazebná místa se nacházejí v celém mozku a jsou napojena na centrální nervový systém. Ovlivňují mnoho důležitých funkcí, od dýchání po srdeční tep. Zdá se, že syntetické metabolity kanabinoidů se také vážou na receptorová místa a zůstávají aktivní, zatímco metabolity obsažené v přírodním konopí nikoli. Přírodní marihuana obsahuje řadu chemických látek, které modulují účinek THC. CBD pomáhá vyvažovat účinky THC a snižuje řadu jeho nepříjemných vedlejších účinků, jako je například úzkost. Terpeny mají také protiúzkostné vlastnosti. Stovky kanabinoidů a terpenů v rostlině konopí společně vytvářejí úžasnou síť účinků, které syntetické kanabinoidy nemají.

Otázkou zůstává, jak mohou syntetické kanabinoidy změnit strukturu našeho přirozeného endokanabinoidního systému. Naše těla produkují přirozené sloučeniny podobné konopí zvané endokanabinoidy, které se vážou na stejné receptory, o nichž jsme hovořili. Tyto endogenní sloučeniny jsou zodpovědné za mnoho homeostatických funkcí a základ mnoha onemocnění spočívá v nedostatku nebo nadbytku endokanabinoidní aktivity. Proto konopí tak dobře funguje v medicíně, ale klíčové je dávkování. Pokud je dávka příliš vysoká, účinek nebude pouze léčebný, ale může také způsobit problémy.

U přírodního konopí je předávkování krátkodobé a může způsobit mimo jiné úzkost, paniku a zvracení. Dávka však není dostatečně vysoká na to, aby vyvolala vedlejší účinky, jaké jsou spojeny se syntetickými kanabinoidy - křeče, kóma, sebevražedná psychóza atd. Navíc zatím přesně nevíme, jak syntetické kanabinoidy ovlivňují koncentraci receptorových míst, produkci endogenních chemických látek atd.

Závěr tedy zní: syntetické konopí je špatné a je to stále horší. Pokud máte přátele nebo členy rodiny, kteří se zajímají o K2, Spice nebo jiné syntetické kanabinoidy, vysvětlete jim, proč syntetické kanabinoidy nejsou konopí.

John W. Huffman, muž, který vynalezl chemikálie, které lidé zneužívají:

"Lidé, kteří je používají, jsou idioti. Nevíte, co to s vámi udělá.

Související články :

Konopí a alkohol : Je návykovější kouření konopí nebo pití alkoholu?

Očista pomocí konopí : Jak vám konopí může pomoci snížit spotřebu alkoholu

Články o konopí, konopná semena. konopné akce a slevy Nuka Seeds. Bezplatné články o pěstování konopí,zprávy o pěstování a problematice konopí a mnoho dalšího..

[kiforditom-szetszedem]

Azért óvatosan ezzel, az aszpirin ÁLTALÁNOSAN lassítja az anyagcserét sejti szinten, s létezik egy olyan fogalom, hogy aszpirines kóma

[elveszett-koltono]

Élet. Kóma. Kábultság és mámor.

[gyonyoru-zombilany]

Puha toll paplan közt elmbúvó kómás arcok.

[elhervadt-az-utolso-rozsaszal]

Ha egyszer elhagysz, azzal a szívemet kómába fogod üldözni, s nem lesz választási lehetősége.

[erdelyileanyka]

Néha

Tudom, hogy óriási nagy önzőség. Néha mégis azon gondolkozom, hogy bárcsak lenne egy balesetem, vagy valami, ami  miatt kórházba kerülnék. Csak hogy lássam, hányan ücsörögnének kint a váróban, automata-kekszen és -kávén élve egy éjszakán keresztül. Hányan ülnének néma csendben attól a pillanattól rettegve, amikor majd kijön az orvos. Hányan jönének majd be könnyes szemmel, hogy elmondják, minden rendbe jön.

Ja, várj, igazából nem is. Igazából az érdekel, hogy te ott legyél. Ott várj rám a fehér falak túloldalán és számba vedd, mennyi mindent meg akarsz még tenni velem. Az emlékeinket, az összes élményünket, az apró örömöket, minden gyerekes nagyravágyó tervünket. Pörögjön le a szemed előtt, és legyél ott nekem, akkor is, ha nem tudok róla.

[chimie]

Temélem egyszer utoléri a Carlson Kóma :(

Lánczi Tamás megy haza a rehabból. Felesége kérdezi otthon: - Szóval akkor végre sikerült lejönnöd a heroinról? - Nem, többet nyomok, mint valaha. - De akkor miért engedtek ki? - Megbeszéltük a dokival, hogy most a kokó a prioritás, azt meg hálisten ki sem próbáltam, szóval fasza minden!

[adamsmoments]

COVID

Egy COVID-történet. Based on a true story.

2021. március 12. péntek, a kezdet, amikor hazautaztam szüleimhez a Balatonhoz, hogy náluk töltsem a hosszú hétvégét. Ekkor még nem tudhattuk, de már hordozták a vírust, elkapták egy rokontól, mint utólag összeraktuk a puzzle-t. Az említett rokonok megkapták az oltást (sinopharm) másnap minden rendben volt, harmadnap elgyengültek, fejfájás, izomfájdalom, de nem tulajdonítottak neki jelentőséget, mondván az oltás mellékhatása, aztán a negyedik napon belázasodtak, így elmentek tesztre, pár nap múlva kiderült, hogy pozitívak. Szüleim az oltás másnapján átmentek hozzájuk látogatóba örömködni, és sajnos így már a devlát is hozták haza magukkal – magukban, amiből nekem is jutott egy kisebb dózis.

Következő héten munkából szokásos dömping, napi kb. 10 – 12 óra, utána rutin dolgok, este későn tréning, így a fekvés is későn, kicsit megborulva a bioritmus. Csütörtökön volt egy kisebb business trip is, korai indulással, késői érkezéssel, estére úgy éreztem az elmúlt fél – egy év összeadódott. Mentálisan, szellemileg, fizikailag elfogytam, úgy éreztem magam, mint egy vérző, sánta gnú a szavannán. Ha most nem jön az oroszlán, akkor soha. Valóban, szinte éreztem magamon a sebezhető, gyenge felületet.

2021. március 19. pénteken iszonyú enerváltság lett úrrá rajtam, de délután volt egy fontos megbeszélés, erre még becheckoltam, majd menekültem haza, közben útba ejtve egy pharmacy-t. Rosszabbra számítottam, de csak hőemelkedésem volt. Ekkor tudtam meg, hogy szüleim pozitívak, és már úgy köhögtek, alig lehetett őket érteni a telefonban. Szombaton reggel 37.2, délután négykor 39-nél tetőzött a láz, ettől kicsit megijedtem, vettem be kalmopyrint teával és izzadtam, ahogy kell. Vasárnap reggel megint 37.2-vel indítottam, délután kettőkor 38.4-nél megállt, erőm semmi, izomrostjaim égtek. Hétfőn ugyanez a forgatókönyv, kértem teszt-időpontot, szerdára kaptam. Házi orvos javasolta, hogy tea, pihenés, lázcsillapító kombóval kezeljem magam, ha lesz pozitív teszt-eredmény jelezzem. Kedden egész nap fekvés, lecsúszott két facsart citrom, egy grapefruit, egy narancs és fél alma, mozdulni sem bírtam egész nap. Főnök hívott, hogy ha lesz 3-4 szabad órám, majd azért nézegessem a maileket és válaszoljam meg, amit csak én tudok – mondtam neki, 3-4 óra az az idő, amit nettó talpon/észnél vagyok naponta, és közben arra gondoltam, hogy majd anyádat bököm 3-4 órán keresztül, csak legyek már túl ezen. Éjjel volt egy kisebb rémálmom, hogy szerdán nem tudok kivánszorogni tesztre, de reggelre jobban lettem. Kemény 6 perc sétára van a labor a lakástól, mire kiértem, éreztem, hogy megugrott a lázam, a várakozók között mindenki vidámkodott, az egyiknek csak külföldi munkavállaláshoz kellett, a másik meg már fél éve átesett szaglásvesztéssel ezen a nyavalyán neki csak munkahelyváltáshoz kell. És ebből volt 11. Nekem a fejem leesett várakozás közben, és komoly hányingerem támadt. Eredmény másnap, természetesen pozitív.

Pozitív teszttel a háziorvos már felírt egy antibiotikumot és a Favipiravir csodagyógyszert, szüleimnek ez utóbbi sokat segített. Következő pár napban csak gyógyszer, gyümölcs és fekvés, szigorúan ügyelve, hogy háton ne feküdjek, a tüdőgyulladást elkerülendő, ez nem jelentett gondot, hisz’ leginkább a magzatpóz működött két paplan alatt. Ez idő alatt egy jó barátom hozta a küszöbre a kaját, gyógyszert. Csütörtökön ettem egy banánt és egy túrós táskát, de mire a végére értem megfájdult a nyelvem és az állkapcsom is, ekkor gondoltam végig, hogy napi pár gyümölcsön és teán kívül mást nem is fogyasztottam.

2021. március 28. vasárnap, ekkor már nyolcadik napja notóriusan tartott a 37.2 reggeli kezdés, délután kettőre 38.4. Bevettem két kalmopyrint, lefeküdtem, de az izzadás nem jött. Pár óra múlva felkeltem, izzadás semmi, csak a gyógyszerek vaspor íze a számban és orromban, lángolt az egész testem és valami irdatlan, pusztító remegés tört rám, visszamásztam az ágyba, reszkettem a két dunyha alatt. Chaten dobtam egy üzenetet a barátomnak, hogy lehet mentőt kellene hívni, aztán teljesen magamra húztam a biztonságot nyújtó paplant, olyan volt akár az anyaméh. Ekkor felhívott, hogy ne ijesztgessem, ha úgy érzem, most azonnal hívjunk mentőt, erre mondtam, hogy legyen inkább hétfő reggel, de ezt azért mondtam, mert már nem voltam teljesen magamnál. Eközben a barátnője, hallva a diskurzust, a háttérben már hívta az ügyeletet, vázolta a szituációt, és miközben még telefonáltunk, már a küszöbön volt a mentős srác. Négykézláb nyitottam neki ajtót, lázat mért, véroxigén szintet, mondta be kellene mennünk, mert látja, hogy szét vagyok csúszva, és az értékek sem biztatóak, menjünk, legfeljebb hazaküldenek, veszíteni való nincs. Bedobtam három pár zoknit, gatyót, pólót, fogkefe, fogkrém, kis törölköző egy tatyóba és GO.

A mentőben kaptam egy kis oxigént, az helyretett annyira, hogy a sürgősségi rendelőben vázoljam az ott fogadó hölgyeknek érkezésem okát. Egyik leültetett az orvosi ágyra, a másik nekem háttal a számítógépet vizslatva kérdezgetett. Mondtam, hogy covid-fertőzött vagyok lázas, gyenge, lázcsillapító nem használ, közben lihegtem, mivel alig kaptam levegőt. Mondta a néni nekem háttal, hogy nem kell ám itt tragédiát csinálni, meg így lihegni, mert mindjárt görcsbe állok, aztán majd nem győznek összekaparni, fiatal vagyok még az ilyesmihez. Erre kicsit ingerülten azt válaszoltam, hogy értem, csak nem véletlenül vagyok itt, nyolc napja fekszem 38.4 fokos lázzal, lehet itt bagatelizálni, csak akkor tessék megmondani, hogy egy fiatal, vagy akármilyen szervezetnek meddig kellene elviselni a folyamatos lázat? Visszakérdezett, hogy nyolc napja lázas? Mondtam igen, március 19-én kezdődött hőemelkedéssel, utána láz, március 23-án voltam PCR teszten, március 24-én jött a pozitív covid eredmény, utána kaptam antibiotikumot, de nem az igazi a helyzet, ezért vagyok itt. Erre azt kérdezi, tesztet csináltatott? Itt már mosolyogtam és kerestem a kamerát, hogy miféle börleszk ez… Azt feleltem, igen, pozitív lett, és visszakérdez, hogy a gyorsteszt? Itt már szinte vigyorogtam és elismételtem szóról szóra, március 23-án voltam PCR teszten, március 24-én jött a pozitív covid eredmény, utána kaptam antibiotikumot, de nem az igazi a helyzet, ezért vagyok itt. Aztán gyors mellkas hallgatózás és EKG után kiültettek a váróba. Ott voltak a cuccaim szétborulva, én meg szívtam az oxigént és vártam. Jött egy srác tolókocsival, mondta, pattanjak bele. Száguldoztunk végig a folyosókon, rámpákon, lifteztünk párat. Szürreális volt este fél tizenegykor krosszozni a sötét kórházban, csak a kapcsolók és jelző neonfények világítottak. Aztán megérkeztünk CT, röntgen felvétel készült, majd vissza a váróba. Ott már vizionáltam, hogy mehetek haza, elküldenek a nénik, citromfű tea, zuhany, aztán dögrovás tovább. Ekkor nyílt az ajtó, mintha a két néni bevette volna a kedvesség-szérumot, nos, kedves Ádám, úgy néz ki maradnia kell pár napot, kétoldali tüdőgyulladása van, és kiszáradás fenyegeti. Majd jött a tologatós srác és felvitt a covid-osztályra, átadott a nővérkéknek.

Három fős szobába érkeztem, a kettes és hármas ágy foglalt, enyém az első, goodie-goodie. 2 perc alatt bepakoltam a cuccom, gyors átöltözés, fogmosás és bedőltem az ágyba, azonnal álomba estem. Következő két nap csak homályosan él az emlékezetemben, ami biztos, hogy 4 – 4 infúziót megettem, ill. senki nem tudta megmondani meddig kell maradnom és mi lesz a gyógyulás/gyógyítás eszköze, folyamata. A szobában végig olyan hangorkán uralkodott, mintha mindenki meg akarta volna nyerni a helyi köhögő és krákogó versenyt. Namondom, itt ebből hogyan lesz gyógyulás… Első nap, este tizenegykor folyt le a negyedik adag infúzió, nyomtam a nővér-hívó gombot, de senki nem reagált. Először csak szolidan egyet – egyet, aztán hármat, ötöt, tízet, majd hosszan, aztán gyorsan folyamatosan. Azon tűnődtem, csak világít náluk a jel, vagy valami hangot is ad, hogy hatásosan érzékeljék. Aztán, negyvenöt perc után arra jutottam, hogy lassan egy órája aludhatnék, ettől kissé dühbe jöttem, úgyhogy leakasztottam az állványról az infúziót, nagy elánnal kivonultam a nővérkék asztalához, olyan voltam, mint Heath Ledger Jokerként a kórházi jelenetben. Kértem, legyenek kedvesek ezt levenni rólam, aludnék. Mondták, hogy nyomni kell a gombot. Mondtam, nyomtam. Erre ők, hogy működik, erre én, hogy szerintem nem, mert próbáltam és nem szemrehányásként, félreértés ne essék, de kb. negyvenöt percig tartott. Mondták, hogy pedig ők itt voltak végig. Erre megint kicsit ingerült lettem, és közöltem, a lényeg, hogy itt vagyok, tessék levenni és mennék aludni. Csavarozták szorgos kézzel, közben az egész infúziós szett leesett az asztalukra, mondtam köszönöm, hátat fordítottam és elvonultam a szobába.

Függetlenül ettől a kitérőtől, és attól, hogy az ötödik napon már a negyedik helyen volt a kanül, és néha elfolyattuk a vérem szanaszét feleslegesen, minden tiszteletet megérdemelnek, mert látszott, hogy erőn felül teljesítenek, kimerültek és természetesen minimálban kommunikáltak, de reggelente mindig mosolyogtak, szorgalmasan és nagyon gyorsan dolgoztak, ha kértünk idővel hozták is. És egészen elképesztő volt hallani, amikor néha kiderült, hogy egyikük száz kilométerről van kivezényelve, másik hetekkel ezelőtt veszítette el egy családtagját, ill. volt aki, két hónapja még ugyanabban az ágyban feküdt, ahol mi most. És külön szívmelengető kedvesség, hogy a házi orvosi asszisztens kétnaponta érdeklődött az állapotomról. Így vagy úgy, de tisztán látszott, hogy mindenki érintett ebben a fostengerben. Respect.

Sajnos, az első pár napot a kóma, gyengeség, majd nyugtalanság és kilátástalanság uralta, valahogy senki nem mondott konkrétumot –talán nem is mondhatnak–, azt megjósolni, hogy meddig kell bent maradni meg akkora talánynak tűnt, mint eltalálni a nyerő lottó-számokat. Ettől végig ingerült és feszült voltam, a húsvéti hétvége előtt szabadulni akartam, bár esélytelennek tűnt. Erre pontot is tett a nagypéntek előtti mellkas röntgen és MR vizsgálat. „Mióta vagy beteg és mióta vagy bent, Ádám?” – kérdezte a hölgy röntgen után, mondtam, két hete vagyok beteg és ez az ötödik nap, erre azt mondja, „borzasztóan néz ki a tüdő”. Mondtam köszönöm, épp’ erre volt szükségem, nem árt a biztatás.

A hosszú hétvégén viszonylag csend volt, dokik mind otthon, csak egy csökkentett ápolói személyzet képviseltette magát. Nagypénteken elengedtem a hazamenetelt, már nem is értettem miért ragaszkodtam hozzá annyira, hagytam folyni a dolgokat a medrükben, mondván lesz, ami lesz és tart, ameddig tart. Mondanom sem kell, milyen sovány kajákat kaptunk, de valahogy elégnek tűnt, örültem minden falatnak és élveztem. Aznap reggelire két szelet kenyeret, kis teavajat és egy kis eper dzsemet kaptunk, evőeszköz nélkül, mindig tunkolás volt kenyérhéjjal. Ezután ültem fél órát az ablak mellett, kedvező fekvésű a szoba, folyton besütött a nap. Innen szemlélődve ráláttam a főbejáratra, ill. a sürgősségi blokk ajtajára – iszonyú szomorú látni, ahogy hatalmas hordágyakon tologatják lent a szélben a pokróccal betakart, ősz hajú néniket és bácsikat, hófehér, ráncos, eres kezük magatehetetlenül lelóg az ágyról. Mindegyikük szülő, nagyszülő, dédszülő és gyermek egyszerre, mennyi érintett és hozzátartozó. Ilyenkor gyomrosként hat az érzés, hogy becsüljük meg azt, amink van, és ne olyanért sóvárogjunk, amink nincs.

A középső ágyon fekvő beteg, 44 éves srác, minden reggelinél azt vizionálta és ábrándozott, hogy neki most nagyon máshol kellene lennie. Pl. amikor sütött a nap, akkor Horvátországban a tengerparton kellene valami kaviárt ennie, amikor mínusz négy fokos reggelre ébredtünk, akkor egy osztrák hüttében kellett volna bőséges pékárut és forró teát fogyasztania, felsorolta az összes helyet a városban és a környéken a sznob borbártól kezdve a húsboltos velős pirítósig. Úgy beleélte magát, a végén már szinte követelte, hogy ma miért nem az a menü, amit ő eszeveszettül kreatívan kitalált. A végére majd' kifeszültem a feltételes mondataitól. Közben naponta hozatta be magának édesanyjával és feleségével a kajákat – hohes C, evian ásványvíz, kékkúti ásványvíz, zserbó, csokitorta, kalács, zsemle, kifli, joghurtok, actimel, felvágottak, sajtok, satöbbi. Szomorúan láttam, hogy mindig több ételt küldött vissza reggeli után, mint amennyit a kórháztól kaptunk.

Egy kedves ismerősöm délután hozott be egy kisebb csomagot ásványvízzel, gyümölcslével és meglepetésként egy tojást, két szelet sonkát, négy szelet kalácsot, tormát. Otthon ennek minimum a dupláját eszem, de itt elosztottam két napra. Szinte sírva fakadtam, amikor felszeleteltem a sonkát és megérintett az illat. Kisgyerekkorom óta szeretem a húsvétot, csendes, nyugodt ünnep. Legnagyobb meglepetésemre végül ezt is annak éreztem. Minden vagdalkozásom, duzzogásom és fájdalmam ellenére, rám talált a béke. Ekkor, Nagypénteken döntöttem úgy, hogy hamvaiból feltámadó főnix leszek. Elhatároztam, hogy minden nap átmozgattam a csoffadt testem amennyire tudom, és hosszabb folyosói sétákra indulok, miközben a szeretteimmel telefonálgatok. Ezt be is tartottam, amennyire a tüdő-kapacitás engedte. Kórházi tartózkodásom alatt nem olvastam könyvet, híreket, lehető legritkábban kapcsoltam be a chatet, social media zero, nem hallgattam zenét, idegesített minden külső és belső zaj. Hagytam, akár a hópelyhek szállingózzanak a gondolatok, érzések, rendeződjenek sorba, ahogy azok természete megkívánja.  Idővel elcsendesedett minden, elhalványultak az örökké visszhangzó kedvenc dalok refrénjei, elhallgattak a beszélő fejek, megszűnt a stresszes kattogás. Szokatlan, amikor az ember újra meghallja azt a bizonyos belső hangot, és szinte gondolkodás nélkül, maguktól felállnak a prioritások, kirajzolódik az új értékrend – lélek, hit, szeretet, család, egészség, sport, méltóság, szabadság, boldogság, művészet, satöbbi, illetve a tudat, hogy nyugodtan lehet lassítani az életen, a tökéletes helyett általában elég a jó is, és az azonnal helyett a holnap.

Hát, így telt az idei húsvét, az ünnep után visszatért a kórházi élet a normális kerékvágásba, visszatértek a főorvosok, kezelő orvosok. Az eredményeim javultak és közölték, hogy másnap hazavonulhatok. Csodával határos módon az utolsó, tizenegyedik kórházi nap reggelén megszűnt a véres köpet, véres orrfújás, és bár még erőteljesen keresztül húzott a tüdőmön a szél, kiengedtek. Ezalatt az időszak alatt elfogyasztottam 24 infúziót, némi oxigént, ledobtam 10 kilót, és otthon vár rám 40 vérhigító injekció hasba szúrása, pár tabletta, tüdőszűrés, sportolói poszt-covid vizsgálat és némi rehab…

Köszönet és hála mindenkinek, aki így vagy úgy, de mellettem volt, akár csak egy üzenettel is (amire könnyen lehet, hogy nem válaszoltam, srry)!!!

adamsmoments//

[nyuszimotor]

Auch

[letepett-ragtapasz]

"Mond csak kit veszítenék,ó na,

Az egész csak egy kóma.

Hisz egyszer szeretsz,

Máskor meg szeretnéd,

Hogy kerüljem a társaságod.

Téged nem lehet érteni, csak úgy akárhogy.

Milyen rég volt már,hogy belédszerettem,

Emlékszem,akkor utoljára nevettem.

Azt hittem könnyebb lesz,

Simán becserkészlek.

De ez számodra csak részlet,

Hisz neked nagy az elvárásod:

Legyek okos,legyek szép

Tudod az élet nem tökély,

Vannak benne komoly pillanatok,

Ahol mindketten adhattuk a nagyot.

S gondolnánk,h nyomot hagyott,

Ami rideg szívünkbe fagyott.

Hisz nem veszel észre,

S már én se téged,

Nézünk egymásra,mint kisértet.

S azt,hogy engem ki sértett?

Hát te s mondhatnád,hogy "hát de..."

Inkább hagyjuk,igazam van,

Én nem nyitok vitát veled.

Mert az elhúzódik,s én nekem rád,

Annyi időm nekem nincs.

Nem akarok megöregedni vele,

S nem érnénk csak a vitánk közepére.

Amit te nyujtasz annak se vége se hossza

Megbecsült perceimet csak kifossza

Mondhatnád,te nagyképű.

S igazad is lenne,

De én próbáltam veled lenni benne.

Mondjuk eggyüt sem voltunk,össze se jöhettünk

Ahogy te mondod:

"Nem egymásnak teremtünk,

Nem te vagy nekem az igazi"

Hát mért neked ki?A Laci?

Tudod én próbálkoztam és észre se vettem,h milyen rossz vagy

De a te életed még másban is nyomothagy.

Bár nem a jó módon,szinte illegális,

Mi van hercegnő?Itt teremjek máris?

Elvárások mint a tenger özönlöttek felém,

De basszus néztél már tükörbe?

Visszajönnél,futva elém

Igen, szomorú vagyok,hisz mégis szeretlek,

De a rosszért pont nem én felelek."

-egy regi barat gyonyoru verse.

[zoeeozzoeeoz]

Az úgy volt, hogy haza mentem Anyuhoz, és kivittem az összes temetőbe, ( számszerint 3-ba) majd ettem a csirkepörijéből. ( igen nokedlivel, tejfölösen, csalamádéval ) 2x is. Majd a felülmúlhatatlan almás pitéjéből. Utána kis kaja kóma, aztán haza vezettem. Már az első kilométereknél éreztem, hogy baj lesz. Mire haza értem , már írtózatosan fájt a gyomrom, hányinger kerülgetett, és azt mantráztam, hogy nem kellett volna a 2. adagot is megennem. Nem részletezem, de odáig fajult a dolog, hogy én, aki fényévente iszok meg valami gyenge alkohol szerűséget, megkerestem az unokabáttyámtól kapott, saját maga készített, kerítésszaggató házi , törköly pálinkáját, és lehúztam belőle két kupicával. Az hagyján, hogy levegő után kapkodtam, és nem tudtam beszélni, de lemarta végig a nyelőcsövemet, és mikor leért a gyomromba, elkezdte veszettül égetni amit ott talált, olyan szinten, hogy a wc közelébe támolyogtam, mert félő volt, hogy kiküldi a tartalmát. Közben feltűnt, hogy végre kapok levegőt, és elkezdtem nagyokat lélegezni, minek hatására, már az is eszembe jutott, hogy ezt valamivel hígítani kellene. Na és itt jött az ujjabb problémám, hogy olyan szinten van tele a gyomrom, hogy egy korty vizet nem tudok inni, uh hígítás elhalasztva. Mire ez a döntésem megszületett, elkezdtem szédölögni, és levert a víz. Gyorsan leültem a kedvenc relax fotelembe. Most ott tartok, hogy lángvörös arccal, keresztben álló szemekkel, kapaszkodva a fotel karfájába, ( kiírom a tumblira, hogy milyen amatőr vagyok) várom hogy jobban legyek. Viszont!!! A gyomrom már kezd jobban lenni, és ez volt a cél!

[otthonzulles]

Szabadságot nem lehet lottón nyerni.

Sasha Filipenko Ez a cikk a német Die Welt-nek íródott, de lehozta a lengyel Gazeta Wyborcza és a brit Independent is. Ma megjelenik svédül és csehül is. A fordítás az eredeti orosz nyelvű szöveg alapján készült.

Szabadságot nem lehet lottón nyerni. A vég kezdete – pontosan ezekkel a szavakkal kell hogy kezdődjön minden cikk, amely a belarusz eseményekkel foglalkozik. Lukasenka rezsimjének vége. Mi az alkonyát látjuk. Hosszú éveken keresztül a belorusz társadalom a politikai kóma állapotában volt, igyekezett elbújni, nem mozogni, nem lélegezni, hogy semmiképpen sem zavarja meg a hatalom sárkányát.

Lukasenka élte a maga életét, időről időre felfalta a ritkán felbukkanó politikai ellenfeleit, és mindeközben a nép élte a maga életét. Fontos megérteni hogy minden, amit Belarusz elért az utóbbi években - például az IT szférában elért sikereket – az embereknek köszönhetően tette, az egyszerű embereknek, a hatalom lépéseinek ellenére, amely mást sem tett, csak botokat dugott a kerékbe, zavarta a saját polgárait. Ezekben az években Lukasenkát igazán csak a jégkorong helyzete érdekelte Belaruszban, és mint köztudott, a kiemelt figyelmének köszönhetően a nemzeti válogatott évről évre rosszabbul és rosszabbul játszik. Minden amihez köze lesz Lukasenkának, azonnal átváltozik a Szovjetunió idejének legrosszabb replikájává, legyen az a gazdaság, kultúra vagy az egészségügy. Lukasenka lenézéssel viszonyult a néphez (sajátjának, a magáénak titulálva azt), a polgárok pedig igyekeztek nem észrevenni a tahó vezért, és a konyhákban beszélve meg az ország jövőjét legfeljebb az államfő pajzsmirigyrákjában bíztak (voltak ilyen pletykák). Néha a két egyenes (a nép és a diktátor) találkozott a választások szimulációján, de pár nap múlva újra elváltak útjaik, hogy elfelejtsék egymást újabb öt évre. Lukasenka terve szerint most is ennek kellett volna történnie. Az elnök (mostmár egyáltalán nem elnök, hanem közönséges bűnöző, aki törvénytelen módszerekkel próbálja megtartani a hatalmat) aki egyáltalán nem felel meg a 2020-as évnek és a múltban ragadt, meg volt győződve arról, hogy a nép ez alkalommal is lenyeli a csalásokat. Elvakítva a katonák és milíciák lététől Európa utolsó előtti diktátora naívul hitte, hogy újra sikerül a régen kidolgozott szcenárió szerint továbblépnie, mikor a belaruszok hallgatnak, ő pedig triumfál. Sőt, mi több, héhány hete még Lukasenka még meg volt győződve arról, hogy több mint két évtized után át tudja adni a hatalmát a saját fiának, de ez szerencsére már soha nem történik meg.

A beloruszok felkeltek! A beloruszok felébredtek, a beloruszok felháborodtak, nem vonultak vissza, kimentek az utcákra és nem ijedtek meg. Sokan kérdik miért most? Mi változott? Ki tudta meggyőzni a diktatúrához hozzászokott ország polgárait, hogy eljött a változás? Nagyrészt maga Lukasenka. Épp ennek, a valósággal elvesztett kapcsolatú személynek köszönhető, hogy a minszkiek és bresztiek, a mogiljeviek, gomeliak és több tucatnyi más település lakói kimentek az utcára. Lukasenka annyira meggyőző volt a maga butaságával, tahóságával és erőszakosságával, hogy szinte senkinek nem maradt Belaruszban kétsége – nem tudjuk, ki lesz az új elnöke Belarusznak, de teljesen biztosak vagyunk benne, ki nem lesz soha már - ég veled, Lukasenka.

Hogy sikerült ez neki? Hogy sikerült maga ellen fordítania az egész népet? Először is, régóta igyekezett már, másodszor ebben az évben felülmúlta magát. Lukasenka meggyőzött mindannyiunkat, hogy a napjai meg vannak számlálva. Meggyőzött, mikor köpni akart a népre a koronavírus járványakor, meggyőzött, mikor kacagott az ellenfelein az elnökjelölti kampányban, meggyőzött, akár azzal is, hogy huszonhat év alatt egyszer sem állt ki vitázni a konkurens jelöltekkel. Még egyszer: egy alkalommal sem a huszonhat év alatt. A valóban eszét vesztett diktátor, a bűnöző, aki parancsot adott a tüntetőkre tüzet nyitni, az egész országot saját nőjének tekintő, az ember, akinek uralma alatt jópár újságírót meggyilkoltak, az ellenzéki politikusokat túszul ejtő, majd velük az EU-val üzletelő meggyőzött mindannyiunkat arról, hogy egyre alkalmas: az országot vezetni csak úgy képes, hogy megfélemlíti a polgárokat, leülteti őket, és megvereti őket már nem csak az utcán, hanem a saját lakásukban is. Most, 2020-ban Vilniustól 180 kilométerre és Varsótól 550 kilométerre az OMON tagjai lakóházak ablakaira lőnek, hanggránátokat dobnak az elhaladó autókba, és ellopva az orvosoktól a mentőautókat, köröznek a városokban, és rávetik magukat a békés emberekre, akik sokszor még csak részt sem vesznek a tüntetésekben.

Így lett például letartóztatva Anton Szoroka- a belarusz fociválogatott csatára, aki edzésre igyekezett. Most, ebben a pillanatban Európa közepén több mint hatezer polgárt tartanak fogva, akik kimentek a békés akciókra, és akiket embertelen körülmények között tartanak fogva, ahol százhúsz emberre nyolc priccs jut, és aludni csak állva!

Épp most, mikor ezeket a sorokat olvassák, Európa közepén emberi mivoltukból kivetkőzött rohamrendőrök terrorizálnak, kínoznak, vernek és erőszakolnak meg civileket, és az első amit tennünk kell: azonnali hatállyal követelni az összes törvénytelenül fogságban tartott elengedését és a határaikat és emberségüket elveszett bűnözők és terrorcsapatok felelősségre vonását.

Az egyik verzió szerint Tunéziában a forradalom kiváltó oka egy pofon volt, amit egy piacfelügyelő megengedett magának egy árussal szemben, és aki utána felgyújtotta magát a helyi önkormányzat előtt. 2020 augusztusában, újból meghamisítva a választásokat, megtöltve az utcákat rendőrökkel és katonákkal Lukasenka minden egyes belarusznak adott egy pofont. Sokadszorra szembeköpve a népet a diktátor úgy tűnik őszintén azt gondolta, hogy semmi sem történik majd, vagy jelentéktelen tüntetésekben kimerül a reakció, de nagyon meglepődött, hogy a nép nem visszakozott, hanem megfogta a kezét és nem tartotta oda a bal orcáját szemlesütve, mint eddig. Ezekben a napokban láthatjuk a belaruszok békés, bátor, büszke tiltakozását, akik nem tűrik tovább a diktátort. Látjuk, ahogy a nők, tudva hogy az erőszakszervezetek verik férjüket, bátyjukat és fiukat a szolidaritás láncaiba állnak. Büszkék vagyunk a nőkre, akik elnökjelöltek lettek, és akik nem félnek kimenni virággal az utcákra! Hálásak vagyunk, lelkesedünk értük!

A „Fiú múlt időben” c. könyvemben, amely 2012-ben került ki a nyomdából, ami azt a kómát írja le, amiben Belarusz élt húsz éven át, amely leírja azokat az eseményeket, amelyek miatt sokunk kénytelen lett az ország egyszer volt fiainak lennünk (tudható, hogy a kilenc milliós lakosságú országból majdnem három millió belarusz külföldön él), van egy epizód, amikor a nagymamám egy bankban rövid dialógus résztvevője lesz: „Visszadva a csekkeket, a bank álmos dolgozója azt mondta: - Lottószelvény. - Mi van a lottószelvénnyel? - Vesz? - Minek? - Vásárol egy lakást… - Van lakásom… - Nnna, telket vesz… - Van telkem… - Kocsit vesz, mittomén… - Van kocsi… - Mije nincs akkor? - Szabadság nincs…” Szabadságot nem lehet lottón nyerni. A szerző szerencséjére és a a polgárok balszerencséjére, sok oldal és részlet a regényemből továbbra is aktuális marad, és rezonál a belarusz valósággal ma is. A szerző szerencsétlenségére és a polgárok szerencséjére - ez a részlet már nem aktuális. A belaruszok végre megszerezték a szabadságot! A belaruszok felébredtek! És ez a vég. A diktatúra vége és az új élet kezdete! Ford.: Kerekes-Nagy Gáspár, forrás Kerekes-Nagy Gáspár fb.