#kísérleti régészet

[homregeszet]

Régészet - Hagyományőrzés - Harcművészet és a Kard

Már az emberi értelem ébredésének hajnalán megjelent az igény arra, hogy nagy tetteink ne vesszenek feledésbe, szolgáljanak tanulságul a jövő nemzedékei számára. Az emberiség korai történetének időszakában a letűnt generációkra, ősökre visszanyúló emlékezést írás híján a szájhagyomány őrizte. A történetek, a közösség múltjának, hagyományainak megőrzését és továbbadását az ének és a tánc segítették. Ezek a korai időkben még nem a szórakozás és a szórakoztatás eszközei voltak, hanem sokkalinkább egyfajta szakrális tevékenység. Malin még a XX. század közepén is többszáz éves hagyományt őriztek az énekmondó családok, az úgynevezett jelik. Itt a múltról szóló, dalban elmesélt történeteket speciális énektechnikával és jellegzetes hangszeres kísérettel adták elő, megkülönböztetvén a hétköznapok énekeitől. 

1. kép Ún. Griot történetmesélő, Nyugat-Afrika 

Hérodotosz történelmi munkáinak hála már írásos feljegyzések is vannak majd 2500 évvel ezelőttről. Őt olvasva nyomban felmerül a gyanú, hogy az emberiség történelmének legnagyobb fejezeteit végigkísérik a háborúk, csaták, fegyveres csetepaték.[1] A legendás történetíró szemléletesen mutatja be írásaiban a harcmodor mellett a fegyverzetet és az eszményivé emelt harcos személyét is. A kisebb-nagyobb volumenű küzdelmekhez, csatákhoz pedig életek kioltására specializált eszközökre, fegyverekre volt szükség. Történelmünk legkorábbi, kifejezetten e célra kifejlesztett eszköze pedig a kard, melyet egy technológiai ugrás, a fémmegmunkálás (bronzöntés) hív életre. 

2. kép: A hajdúsámsoni bronzkincs 

Bordeau francia szociológus a szokást, szokásrendet, az egyéni magatartás mögött meghúzódó attitűdök összességét, gondolkodási sémát a habitus kifejezéssel írta le. Elmélete szerint a kard megjelenése, a fegyverek használata is habitus alakító tényező, társadalmi változásokat idézett elő. Bár Bordeau elméleteit ma már érdemes kritikai szemlélettel vizsgálni, vitathatatlan, hogy a specializált fegyver komoly változásokat hozott az emberiség történetében.

Míg a törzsi társadalmak időszakában jellemzően a közösségek által kiállított egy-egy harcos küzdelmével vagy kisebb csetepatékkal, rajtaütésekkel rendezte a konfliktusokat, a technológia fejlődésével lehetővé vált az egyre szervezettebben működő, harcos elit réteg kiépítése, mely az egyre szervezettebb támadási stratégiákat hozta magával. Persze ez nem maradt válasz nélkül.

  Európában a késő-bronzkor időszakától egyre gyakoribbá váltak a tájban megjelenő erődítések, földvárak. Az ókori közel-kelet birodalmaiban pedig az egyre fejlődő ostromtechnikákra válaszul az egyre bonyolultabb védművek, városfalak. Bár Mezopotámia kora-dinasztukus időszakában még a balta bizonyult a leghatékonyabb közelharci fegyvernek, az óbabiloni korban már egyértelműen a sarlókard vette át a szerepet. 

3. kép: Az uri standard  “háború oldala”  kb. i.e. 2600-2400. 21.59 x 49.5 x 12 cm (British Museum) [2]

A nagy birodalmak történetében fontos szerepe volt a háborúk megörökítésének, mind képi, mind írásos forrásokban, hiszen az évszázadokra visszanyúló győzelmek a birodalom és az azt megtestesítő uralkodó erejét, nagyságát hirdetik. Ősi harcok, küzdelmek emlékeit őrzik az eposzok is. A történetek elmesélése a szakralitásból kilépve egyre inkább begyűrűzött a profán világba is. A dalok, táncok, színdarabok, játékok által felidézett történetek már nem csupán a hagyományt őrizték, de szórakoztatták is a közösséget.

Adott tehát az igény arra is, hogy az ember a lehető leghitelesebben újraélje, újrajátsza a történelem nagyobb csatározásait. Az első újrajátszáshoz hasonlatos események közé tartozhattak a római kor nagy gladiátor viadalai is, valamikor az időszámításunk kezdete előtti 2-3. századból. Mindezek csúcsa a megrendezett tengeri csaták, a naumachiák voltak. A gladiátorokkal kapcsolatos gondolatok már önmagukban is megérnek több külön blogbejegyzést is, így erről most nem is szólok bővebben. 

A múlt eseményeinek megéléséhez szükséges alapinformációk megszerzésében segítséget nyújtanak a történészek és a régészek. A hiátusok gyakorlati jellegű, leghitelesebb befoltozását pedig egyrészt a hagyományos módszerekkel dolgozó kézműves mesterek, másrészt a hatékonyságot vizsgáló – a régészek kutatói és a kézművesek gyakorlati tapasztalatait ötvöző – kísérleti régészettel foglalkozó szakemberek végzik.

4. kép: A forrás-hegyi íjász sírja  A kísérleti régészet segítségével rekonstruálhatjuk leghitelesebben az írott források előtti időszakok nagyobb eseményeit, de eredményei jól használhatóak bármely korszakra vonatkoztathatóan, az emberek hétköznapi tevékenységeinek megismerésére is.

Ezt a fajta kísérleti régészeti módszert használja fel a mai modern hagyományőrzés is. Az újrajátszás szó talán hitelesebben írja le ezt a tevékenységet, de az egyszerűség kedvéért maradjunk inkább az elterjedtebb hagyományőrzés kifejezésnél. Természetesen ez a fajta megközelítés nem csak a fegyveres harcot, az ellenfelek módszeres lemészárlását foglalja magában. A igényes hagyományőrző törekszik az általa kedvelt korszak(ok) lehető leghűbb újraélésére. Egyfajta szerepjáték is ez, hiszen valaha élt, ismert személyek vagy kevésbé ismert figurák, esetleg egy fiktív szereplő bőrébe bújunk ilyenkor és ezt igyekszünk a viseletünkkel, viselkedésünkkel és a korszakról gyűjtött háttértudásunkkal is tükrözni. A felhasználható források alapján törekszünk a ránk szabott figura ismert vagy karakteréből fakadóan valószínűsíthető személyiségjegyeit megformálni.

5. kép: Kardrekonstrukció - 15. század 

De maradjunk a fegyveres hagyományőrzésnél: honnan tudjuk, hogyan küzdöttek a régmúlt évszázadok harcosai?

Egyrészt a régészet szolgáltat hatalmas mennyiségű leletanyagot a fegyverekről a különféle építményekig - gondolunk itt például arra, hogyan építettek erődítményeket. A különféle fegyverek hatékony használatára való törekvés az idők folyamán nem sokat változott. Az adott kor embere az élet kioltására alkalmas eszközök alkalmazásában, továbbá az ezek ellen való védekezésben mindig is a hatékonyságra törekedett. Bár ezek egymás hatására, gyorsabb-lassabb léptékben, folyamatosan fejlődtek. Noha az emberiség történelme során az átlag ember testfelépítése jelentősen nem változott, a fegyverek használatából eredő, esetleges testalkati torzulásokat (pl. íjász váll) a feltárt sírok elemzése során az antropológia segítségével jól ki lehet mutatni. Így az egyes csatákról szóló írásos beszámolókat a régészeti és antropológiai anyaggal összevetve már jóval árnyaltabb képet kaphatunk az adott kor harcászati módszereiről. 

Másrészt a 13. század végén, 14. század elején megjelentek a fegyveres kiképzéshez készült oktatóanyagok is. Az első ilyen ránk maradt képes dokumentációt, a Walpurgis vívókönyvet [MS I.33.] középkori latin nyelvezettel írták német földön és jelenleg az angliai Leeds-ben őrzik. Ismereteink szerint e kézirat feltételezett megjelenésétől (1270 - 1320) beszélhetünk Történelmi Európai Harcművészetekről.

6. kép: I. 33. Walpurgis manuscript. 

De hogyan fogjunk neki a hagyományőrzés keretein belül történő harci tevékenységek gyakorlásának, ha a kard szerelmesei vagyunk? Csaták során az elsődleges fegyverek a távolsági és szálfegyverek voltak. A különböző pengék használata kifejezetten közelharci tevékenység. Nos, a vívás gyakorlását elkezdeni nem igazán körülményes. Fontos hozzá a fejvédelem és egy sportkard, no meg persze kell vívó partner is. Ha ezek adottak, akkor több lehetőség közül is választhatunk az általunk kedvelt korszaktól, mozgásigényünktől és anyagi helyzetünktől függően. 

HEMA (Historical European Martial Arts): Ha valaki szeret(ne) vívni - de nem feltétlenül akar tőr, párbajtőr vagy kardvívó olimpikon lenni - és érdekli a történelmi harcmodor, annak talán az egyik legjobb út a fejlődéshez a HEMA vívás. A HEMA ugyanis a kísérleti régészetnek az az ága, ahol a vívók elsősorban nem a történelmileg hű  külsőségekre (pl. viseletre), hanem a meglévő dokumentációkban fellelhető mozgáskultúrára helyezik a hangsúlyt.

 7. kép: HEMA gyakorlás A Szegedi Ars Ensis csapat. 

Jelenleg több mint 100 fennmaradt, európai harcművészettel foglalkozó iratot ismerünk. Ezek kutatása körülményes, mert a képi anyag és a sokszor verses, már-már filozófiába hajló leírások jó alapot adnak a kor vívó technikájára vonatkozóan, de az elsajátításához szükséges módszerek leírása csak ritkán maradt fenn bennük. Ezt orvosolja a modern sporttudomány, amelynek segítségével használhatóvá válnak a történelmi oktatóanyagok. E mellett figyelembe kell vennünk azt a mai elvárást, hogy a lehető legkisebb sérülést okozzuk illetve szenvedjük el vívás alkalmával. Eleve nagy a különbség a korabeli anyagminőségtől eltérő, illetve éles vagy életlen fegyver használatában (pl. a fegyver törésének elkerülése, vagy a pszichés terhelés: sérülés okozásától vagy elszenvedésétől való félelem). A használt vívótechnika nagyban függ a fegyvertipustól, a szimulált harci helyzettől (1-1, 1-csapat, csapat-csapat elleni küzdelmek)  illetve a találatok pontozásához használt modern szabályrendszertől is amely felettébb szerteágazó lehet!

8. kép: Cane fencing Sétapálcás önvédelem.

Magyarországon a legtöbb nagyvárosban már működik HEMA vívást oktató szervezet. Ezek legnagyobbika az Ars Ensis egyesület és annak társszervezetei. Sok hagyományőrző egyesületben is gyakorolnak HEMA vívást. A leggyakrabban oktatott fegyveres technika alapja a hosszúkard, ami szinte már a HEMA szimbólumává vált, de ezeknél az egyesületeknél számtalan harci technikát tanulhatunk a középkori birkózástól a botvívásból kialakult, viktoriánus kori csodáig, a sétapálcás vívásig.

Szót kell ejtenünk a hagyományőrzéshez kapcsolódó harcművészetről, a középkori páncélos bajvíváshoz sorolható BUHURT-ról is.

BUHURT: A kifejezést a lovagi tornák azon részére használják, ahol a lovagok csoportosan, valós csatahelyzetet utánozva küzdenek meg egymással. Az összecsapás során nem törekednek egymás megölésére, itt az ellenfél lefegyverzése, térdre kényszerítése, harcképtelenné tétele, a tiszta találatok azaz a legyőzött ellenfél felett aratott harci dicsőség a fontos. A lovagi tornák kezdetén persze jóval nagyobb volt az elhullás mint modern változatában. Az ilyen mértékű brutalitást hivatalosan még az Egyház is ellenezte, err��l árulkodik az 1130-as évek pápai ediktuma, amely arról rendelkezett, hogy a játékokon elhunyt személyeket nem lehet megszentelt földbe temetni. A buhurtot, mint küzdősportot a ‘90-es években élesztették újjá Kelet-Európában. Eredete a 11. században fellendülő, majd a lőfegyverek elterjedésével jelentőségét szép lassan elvesztő lovagi tornákra vezethető vissza. A modern tornákon évről-évre egyre több nemzet vett részt, megalkották a sportág szabályrendszereit és a nemzetközi buhurt szövetség is létrejött. Innentől a buhurt iránti érdeklődés meglehetősen gyorsan terjedt Nyugat-Európában is. Magyarországon nagyjából egy évtizede kezdett gyökeret verni ez a küzdősport. Bár ebben a műfajban nem a korhűség az elsődleges cél, azonban a felszerelésnek - legalább külső jegyeiben - meg kell felelnie a 13-16. századi lovagi páncélzat elemeinek.

9. kép

Ma már világbajnokságot is rendeznek ebben a sportágban Battle of the Nations néven - 2021-ben Nagyvárad adott otthont a harcosoknak - és 2015 óta a magyar csapat tagjainak is szurkolhatunk. A hölgyek külön kategóriában mérkőzhetnek meg egymással. 

Sok hagyományőrző csoport rendelkezik itthon is nehéz páncélzatú lovagsággal, ahol a tagok nagy része hódol e küzdősportnak. Kétségbe vonhatatlanul színes elemei ők az újrajátszott csatáknak, viadaloknak. Bár vonzó lehet modern sportba ültetve ápolni őseink harcművészetét, a hagyományőrzés magja azonban mégsem ez. A történelmi harci játékok ma a szórakoztató testedzés formái.

Fontos megtalálni az egyensúlyt a különböző korok, társadalmi rétegek eltérő életmódjának bemutatásában. Ebben nagy a felelőssége a hagyományőrzőknek! A minőségi hagyományőrzés haszna viszont kétségtelen nem csak a szórakoztatás terén, de a régészet és történelemtudomány eddigi feltételezéseit is segíthet megerősíteni vagy akár meg is cáfolhatja azokat! Mindemellett jelentős szerepe van a hagyományőrzőknek a történelmi ismereteink játékos, oktató átadásában, terjesztésében is. A megelevenített történetek (élő történelem), méltó hátterei lehetnek kulturális rendezvényeknek, rendhagyó történelem óráknak vagy akár múzeumpedagógiai foglalkozásoknak!

További témábavágó érdekességekről beszélgethetünk majd a  “ Három Asszó – Kardok, történetek, kitekintések a Kárpát-medencéből” előadássorozat keretében.

[1]   Lawrence H. Keeley antropológus szerint a korai kultúrák 90-95 %-a háborúskodik, ezzel szemben a fémfegyvereket nem ismerő Amerikai bennszülött törzsek 13% folytat évente háborút.

[2]  Röviden a tárgyról: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-7-evfolyam/a-sumer-muveszet/a-sumer-dombormu  (Utolsó elérés: 2021.08.31.)

Honti Szabolcs - Kertész Gabriella Nikoletta

Képek forrása:

1. kép:  https://theculturetrip.com/africa/mali/articles/what-is-a-griot-and-why-are-they-important/  

(Utolsó elérés: 2021.08.31.)

2.kép:  http://epa.oszk.hu/03200/03255/00006/pdf/EPA03255_hatartalan_regeszet_2018_2_042-046.pdf    

(Utolsó elérés: 2021.08.31.)

3. kép:  https://smarthistory.org/standard-of-ur-and-other-objects-from-the-royal-graves/ 

(Utolsó elérés: 2021.08.31.)

4. kép:  https://museumapgallery.hu/regesztortenetek/forras-hegy  

 (Utolsó elérés: 2021.08.31.)

5. kép:  https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/  

6. kép:  Royal Armouries

7. kép:  Horváth András Csaba

8. kép:  https://www.theatlantic.com/health/archive/2013/11/how-to-fight-like-a-victorian-gentleman/281163/  (Utolsó elérés: 2021.08.31.)

Hasznos:

Hagyomány és múltidéző tudástár: https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/

Fegyverhasználat okozta elváltozások vizsgálatával foglalkozó doktori disszertáció http://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/10654/1/PhD%20ertekezes_Tihanyi%20B.pdf

Az első ismert vívókódex: https://royalarmouries.org/stories/our-collection/an-introduction-to-royal-armouries-manuscript-i-33-the-oldest-known-european-fencing-manual-in-existence/

Az Ars Ensis egyesület honlapja: https://www.arsensis.hu/bemutatkozas.php

A Kard Rendje egyesület honlapja: https://kardrendje.hu

Különlegesség: az urak önvédelmi sportja, a sétapálca vívás: https://fencingclassics.wordpress.com/2008/12/16/walking-stick-fencing-france-1906/ Battle of the Nations hivatalos oldala: https://botn.info/

BotN X MASS BATTLES ◆ Battle of the Nations 2019

Plusz, ha valakinek kedve támadna elkezdeni a történelmi vívást, de nem tudja, hogyan vágjon bele: Barta Emil - A történelmi kardvívás alapjai https://mek.oszk.hu/16200/16267/16267.pdf

Ajánlott irodalom:

V. Szabó Gábor:  Akhilleusz barbár kortársai. Fegyverzet és harcmodor a Kárpát-medencei késő bronzkorban. Határtalan Régészet - Archeológiai Magazin III. évfolyam 2. szám (2018).

Kilenc fegyver, amellyel az ókori Egyiptom világverő hatalommá vált  2020. december 10. 08:36 Múlt-kor: https://mult-kor.hu/kilenc-fegyver-amellyel-az-okori-egyiptom-vilagvero-hatalomma-valt-20201209?pIdx=3

Lawrence H. Keeley: War Before Civilization: The Myth of the Peaceful Savage 1996.

  Quincy Wright : A study of war 1961.

W. J. Hamblin: Warfare in ancient Near-East to 1600 BC. 2005.

[homregeszet]

Kézművesség napja 1.

Az értelmező kéziszótár szerint a „kézműves” (melléknév) egy olyan cég vagy személy, ahol kis mennyiségben, egyszerű szerszámokkal, házi vagy népi módszerekkel történik a termelés. A „kézműves” (főnév) pedig kis mennyiségben, egyszerű szerszámokkal, házi vagy népi módszerekkel termelő személy.

Kézműves termékeknek tekinthetjük-e a régészeti leleteket? Mondhatjuk-e egy bükki edényre, hogy kézműves termék? Egy pattintott kőre, hogy egyedi darab?

Minden csak nézőpont kérdése.

Minden kő és kerámia egyedi jegyeket visel – így minden kőeszköz és elkészült edény, még ha egy sémára készültek is, egyedinek tekinthető. Olykor látható a kerámiákon a készítő ujjlenyomata – és mitől lehetne valami igazán unikálissá, ha nem ettől?! 😊

Ha pedig az első bekezdésben leírtakat vesszük alapul, akkor is igen a válasz minden kérdésünkre. Egyszerű szerszámokkal történő megművelés, népi módszerekkel, iparinak egyáltalán nem mondható méretben történő „termeléssel” készülő tárgyakról van szó.

A kőeszközök végig jelen vannak az emberiség teljes történelmében, a kezdetektől (mely dátumot éppen ezek a kis méretű eszközök jelölik) még akár napjainkig is. Használatuk mindig is előnyös volt eleink számra, hiszen a nyersanyaguk a természetben készen megtalálható, s megmunkálásához kevesebb technikai ismeret szükségeltetik, mint például a fémek megmunkáláshoz. A különböző időszakok során fontossági szerepük változott – míg a paleolitikum alatt az eszköztár teljes anyagát ezek adták, a vadászathoz kapcsolódó hegyektől kezdve a levadászott állatok húsának feldolgozását segítő pengékig, szilánkokig. A növényi részek begyűjtését és fogyasztását is kőeszközök használatával tették; az aratáshoz és az őrléshez is kövekre volt szükség.

A fém időszakok berobbanásával, hozzávetőlegesen a bronzkortól, számuk és minőségük némileg csökken, azonban még így sem tudják őket a réz és bronz eszközök teljesen kiszorítani.

Hogy miként és mire is használták őket valójában, arra a különböző kísérleti régészeti projektek igyekeznek választ találni. Ezek keretében régészek és régészet kedvelők eszköz másolatokat használnak fel például hús daraboláshoz, növényi részek vágásához, vagy akár kisebb gallyak háncsolásához. A folyamatok közben a tárgyakon megjelenő kopás- és használati nyomok összevetése a régészeti leletekkel segít meghatározni azok keletkezési körülményeit az archaikus darabokon.

A kézművesség világnapja alkalmából az alábbi kis fotósorozattal gondoljunk ezekre az olykor csak pár mm-es, mégis oly fontos kis eszközökre. :)

Pattintott nyílhegy Bükkábrány-bánya VIII/E lelőhelyről

Sarlófényes kőpenge Bükkábrány-bánya VIII/E lelőhelyről

Kísérleti régészeti projekt során aratásnál használt szilánkon látható sarlófény. Mikroszkópos felvételt készítette: dr. Tóth Zsuzsa

Felhasznált irodalom ExArch (Utolsó elérés: 2022. június 7.)

Gucsi László - Kerámiatechnikai megfigyelések a badeni kultúra leletein (Utolsó elérés: 2022. június 7.)

Horváth Tünde – Megfigyelések a középső és késő rézkori kultúrák fazekasáruin Balatonőszöd – Temetői-dűlő lelőhelyen. (Utolsó elérés: 2022. június 7.)

Mester Zsolt - Alapismeretek a kőeszközök régészeti feldolgozásához. Budapest, 2015.

[homregeszet]

Madarak és fák hava: Nagy FA-lat

Akkor láttam csak igazán, mekkora fába vágtam a fejszém, mikor a bejegyzés kapcsán listát kezdtem írni, mi mindenről is kellene megnyilatkoznom.

(És reggeltől nem tudtam a fejemben ütemesen mormoló kis hangot kikapcsolni, hogy „Ez egy fa. Ez egy fa. Ez egy faaaaa” …)

Egy idő után már nem láttam a fától az erdőt gondolataim kusza dzsungelében.

Próbáltam zöld ágra vergődni, de be kellett lássam, régészeti feltárásokon famaradványok nem teremnek ám minden bokorban.

A csillagok szerencsés együtt állasa szükséges ahhoz, hogy növényi maradványokra leljünk. [1]

 Türelem, kedves Olvasó! Eljön még a szakmázás ideje.

Hiszen a türelem olyan fa, melynek keserű a gyökere, de édes a gyümölcse.

Itt kérem, nem babra megy a játék!

Ígérem, befejezem… már én is érzem, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát.

Viszont be kell lássuk, nem hiába annyi szólás-mondás melyben az ’erdő’, ’fa’ kifejezés vagy valamilyen növény neve szerepel. Árnyat, élelmet, építőanyagot s ezzel otthont, meleget és védelmet adtak és adnak mind a mai napig az emberiség számára a különböző fák. Ezért ne kövezzenek meg ilyen apró mókákért, és a fügét is tartsák meg maguknak, kérem.

 Az őskor időszakából legtöbbször csak a feltárt objektumok általi közvetett bizonyítékaink vannak a különböző korszakokban a fa felhasználására.

Sokan nem így látják, de szerintem a cölöphelyek bár pici, de fontos részei a régészeti kutatásnak.

Többféle méretben, formában és mennyiségben találunk rájuk egy-egy lelőhelyen.

Az emberiség történetének korai szakaszaiban a vándorló életmód miatt inkább különböző sátor-, jurtafélék szolgálhattak eleink otthonául. Hazai, mezolitikus viszonylatban Jásztelek 1-es lelőhelyen került elő egy olyan objektum, melyet lakóépületként értelmezhetünk.

Azonban a letelepült, gazdálkodó életmód megjelenésével és elterjedésével, a neolitikumtól kezdve ismerünk olyan cölöpszerkezetes konstrukciókat, melyek bár nem valószínű, hogy megfelelnének a modern rönkházakról alkotott felfogásnak, mégis nagymennyiségű faanyag beépítését feltételezik.

Láthatjuk cölöphelyeiknek (ritkábban alapárkaiknak) foltját egymástól közel egyforma távolságra, kirajzolva például egy téglalapot.

Füzesabony-Gubakút lelőhelyen például a neolitikumhoz köthető településrészlet is kirajzolódott a segítségükkel.

Bükkábrányban pedig egy, a rézkor időszakára datálható, nagyméretű épület konstrukcióját mutatták meg, melyhez egyfajta alapárok is tartozott.

Cölöphelyek megjelennek félig földbe mélyített épületek aljában – akár többféle elrendezésben is, függően attól, hogy mire volt használatos az adott építmény.

Néha csak egy viszonylag egyenes vonalban látható, hosszan elnyúló, az őskorhoz köthető paliszád részlet mutat rá, hogy egykoron miként sorakozhattak egymás után a kisebb-nagyobb oszlopok.

Kísérleti régészeti projektek tucatjai foglalkoznak mind hazai, mind külföldi színtéren a valaha él emberek lakhelyeinek rekonstrukciójával.

Ez önmagában is megérne egy újabb blogbegyejzést, így csak néhány linket csatolok az ajánlott/felhasznált irodalmak közötti hivatkozások közé, ahol kedvükre csemegézhetnek.

A hazánk területén található archeoparkokban is megtekinthetőek különböző épületrekonstrukciók. Ilyen hely például a Százhalombattai Régészeti Park, ahol egy bronzkori és egy vaskori település lakóházainak és kiszolgálóépületeinek, valamint a vaskori halomsíros temetkezési rítusok hiteles másolatai láthatók.  

Nemcsak az élőknek, a holtaknak is otthon nyújthatnak fából készült építmények.

Kr.e. 4000/3600-2800/2600 közötti időhorizonton az ország keleti felében megjelenő népcsoport temetkezési szokásai eltérést mutatnak az itt élőkétől. A kelet felől érkező, halmok alá temetkező Gödörsíros kurgánok népének – vagy Yamnaja-/Jamnaja-nak – nevezett régészeti kultúra a temetkezései fölé halmokat emelt. Ezen halmok mérete változó, de akár az 50 m-es átmérőt is elérhetik.

A földhalom felhordása előtt egy sírkamra került megépítésre.

Ehhez mindenféle szervesanyagot felhasználtak – az állati bőröktől kezdve a deszkákig, fagerendákig.

Az ilyen sírépítmények emelésének szokása a későbbiekben sem tűnik el.

A már korábban említett százhalombattai régészeti park újfent remek párhuzam ehhez a tematikához is. A park területén több, érintetlen halom áll mind a mai napig. Ezek közül az egyik eredeti állapotába visszaállítva mutatja be a halomsíros temetkezés szokását.

Több lelőhely, több korszakában is (pl. Szirmabesenyő, Egerszalók, Bükkábrány, Csanádpalota) sikerült olyan temetkezéseket megfogni, és feltárni, melyekben a halottat koporsóban – mely valószínűleg valamilyen rönkkoporsó lehetett – helyezték végső nyugalomra.

Közvetlen bizonyítékai a fa építőanyagként való felhasználásának, annak szerves mivolta miatt ritkán maradnak ránk. [2]

Két évvel ezelőtt a bükkábrányi bánya területén folytatott ásatás során előkerült egy szenült gerenda maradványa egy vaskori házból.

Érdekessége abban rejlett, hogy a kifejezetten nagyméretűnek számító darab viszonylag egyben maradt az évezredek során.

Ezen felbuzdulva, ideiglenes fixálás után a gerenda darabot természettudományos vizsgálatokra küldtük.

Dr. Grynaeus Andrásnak hála, a vizsgálatokból kiderült, hogy a maradvány a tölgyfélékre jellemző vonásokkal rendelkezik. Egészen pontosan nedvességkedvelő kocsányos t��lgyként sikerült azonosítani az egykori fát.

Ezen felül a dendrokronológiának[3] köszönhetően, az évgyűrűk ívének figyelembevételével a felhasznált fatörzs átmérőjét is sikerült megsaccolni (40–50 cm közötti értéket kaptak). A megfigyelhető évgyűrűk átlagos vastagsága azonban csupán 1 milliméter körüli volt (manapság 2-3 mm körül mozog ez a szám) és még ez is jelentésértékkel bír számunkra. Azt jelzi, hogy a felhasznált fa életkörülményei nem voltak a legkedvezőbbek – rámutatva egy jóval szárazabb klímájú periódusra.

A tölgyek jelenlétének újabb bizonyítékát is megtaláltuk egy aprócska lenyomat formájában, egy egykori szkíta ház paticsfalának maradványai között. [4]

(Fotó: Baranczó Benedek)

Szintén ehhez a lelőhelyhez köthető, azonban pontosabb növénytani és időrendi besorolásba nem került néhány megkövült fadarab is. 

Az érdekesebb épített fakonstrukciók között meg kell még említenünk egy Sajószentpéter határában, 2013-ban feltárt, több mint 7500 éves kút maradványait is.

Valamint a mindenki által ismert Stonehenge kistestvére, a szintén Nagy-Britannia területén, még az 1900-as évek első felében légifényképezés kapcsán egy búzamezőn kirajzolódó koncentrikus körök alkotta Woodhenge is ide sorolható.

Szintén Nagy-Britanniából egy bronzkori híd maradványai is fennmaradtak az utókornak.

Fából ugyan nem lesz vaskarika és a betontalpfa is csak egy a mitikus teremtmények közül, mégis, néprajzi párhuzamok, kísérleti régészeti vizsgálatok és a kevés viszonylagos épségben fennmaradt lelet alapján feltételezhetjük, hogy a fából készült tárgyak a miden napos használatban is részt vettek.

Európa legrégebbi, épségben megőrződött vadászfegyverei is ebből az anyagból készültek. Az 1990-es évek közepén, a németországi Schöningenhez közeli feltáráson kilenc lándzsa került elő vadlovak csontjai mellett. A lándzsák vékonyabb fenyőágakból készültek és megfigyelhető volt rajtuk a kéreg leválasztásának, a hegy kialakításának és a használatnak a nyomai.

A fa nem csak fegyver, szerszám is lehet.

A kőpattintás során is hasznukat vették – úgynevezett lágy ütőként funkcionálhat. [5]

Azonban nemcsak az önmagukban történtő használatuk nyert bizonyítást. Más, állati eredetű anyagokkal együtt (pl.: csont, agancs) remek foglalatként szolgálhattak többek között megmunkált kőpengéknek vagy csiszolt kőeszközöknek – ily módon kések, sarlók, kalapácsok készülhettek belőlük.

Bizonyos fák nedveit (fenyő, nyír) pedig természetes ragasztóként használhatták fel.

A különböző kő- és agyagnehezékek bizonyítják, hogy a szövőszékeken is évezredek óta nyüstölik a fonalat.

S akkor még nem ejtettünk szót pl. a vesszőkosarakról, ülő alkalmatosságokról.

Millió és egy módja van, hogy ezt az oly evidensnek vett, mégis rendkívül értékes alapanyagot miként használták és használják akár ma is az emberek a mindennapi tevékenységek során.

Bízom benne, hogy ezután mindannyian kicsit más szemmel tekintenek majd az erdő fáira egy csendes délutáni séta alkalmával, mikor a „Tölgykoronákban orgonáz a szél.”[6]

Kovács Niki [1] Hazai viszonylatban, a talaj kedvezőtlen összetétele miatt ritkaságnak számítanak az őskori famaradványok.

[2] Kemencék, tűzhelyek, gödrök hamus rétegeinek részeként faszén azonban gyakorta kerül elő a betöltésben.

[3] A régészet segédtudományai közé tartozó dendrokronológia segít meghatározni az ásatásokon talált famaradványok korát. Három görög szó bújik meg az elnevezésben: a fa jelentésű dendron, az időre utaló chronosz és a tudományt jelző logosz.

[4] Külön köszönet dr. Hably Lillának a segítségért és Hortobágyi Viktornak a sasszeméért. 😊

[5] A leválasztások során különböző pattintási stigmák jelentkeznek, ezek a felhasznált szerszám milyenségére utalnak. A pattintáshoz kapcsolódó elképzeléseket a különböző kísérleti régészeti tapasztalok megerősítették.

[6] Reményik Sándor: Ma gyóntatóm az erdő

Felhasznált és ajánlott irodalom

Dani – Horváth 2012: Dani J. – Horváth T., Őskori kurgánok a magyar Alföldön. Archaeolingua, Budapest, 2012.

Domboróczki 2001: Domboróczki L., Településszerkezeti sajátosságok a középső neolitikum időszakából, Heves megye területéről. In: „Fiatal Őskoros Kutatók” I. Összejövetelének konferenciakötete. Szerk. Dani J. – Hajdú Zs. – Nagy E. Gy. – Selmeczi L., Debrecen, 2001 67-94.

Farkas– Vágvölgyi 2019: Farkas Cs. – Vágvölgyi B., 60. Egerszalók határa. In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti Kutatások Magyaroroszágon 2013. Budapest, 2019, 38-39.

Katona-Kiss 2016: Katona-Kiss A., 10-11. századi oguz halomsírok a Kaszpi-tenger északi partvidékéről. In. S. dr. Perémi Ágota (ed): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete, Veszprém, 2016, 277-300.

Kern 2014: Kern Z., Kormeghatározás és éghajlatrekonstrukció faévgyűrűk segítségével. Erdészeti Lapok CXLIX. évf. 10. szám, 328-331

Kertész 2005: Kertész R., Tarnaörs – Fodor tanya: egy új mezolit lelőhely az Észak-Alföldön. Szolnoki Tudományos Közlemények IX, Szolnok, 2005.

Mester 2015: Mester Zs., Alapismeretek a kőeszközök régészeti feldolgozásához. Egyetemi segédanyag. Nemzeti Kulturális Alap, Budapest. 2015.

Pető – Kenéz 2018: Pető Á. – Kenéz Á., Régészeti növénytan. Leletek, módszerek és értelmezés. Archeaobotanikai kézikönyv. Archaeolingua, Budapest, 2018.

Pópity 2019: Pópity D., 55. Csanádpalota határa (Csongrád megye). In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti kutatások Magyarországon 2012. Budapest, 2019, 29-31

Schilling 2019: Schilling L., 236. Szirmabesenyő határa. In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti kutatások Magyarországon 2013. Budapest, 2019, 123-124.

H.Schoch – Bigga – Böhner – Richter – Terberger 2015: W. H.Schoch – G. Bigga – U. Böhner – P. Richter – T. Terberger, New insights on the wooden weapons from the Paleolithic site of Schöningen. Journal of Human Evolution Volume 89, 2015, 214-225.

Stafford 2012: E.Stafford, Aspects of Bronze Age Timber Structures.

Landscape and Prehistory of the East London Wetlands, 131-145

Archaeological and Anthropological Sciences volume 12, Article number: 78 (2020)

Experimental archaeology and roundhouse excavated signatures: the investigation of two reconstructed Iron Age buildings at Castell Henllys, Wales

https://link.springer.com/article/10.1007/s12520-020-01028-y

(Utolsó elérés: 2021. április 14.)

 English Heritage

Woodhenge

https://www.english-heritage.org.uk/visit/places/woodhenge/

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Exarch

Experience with Building Mesolithic Huts in the Stone Age Park Dithmarschen in 2014

https://exarc.net/issue-2015-4/at/experience-building-mesolithic-huts-stone-age-park-dithmarschen-2014

(Utolsó elérés: 2021. április 15.)

 Exarch

Experiments on Possible Stone Age Glue Types

https://exarc.net/issue-2015-4/at/experiments-possible-stone-age-glue-types

(Utolsó elérés: 2021. április 15.)

 Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály

https://homregeszet.tumblr.com/post/640733154770124800/miskolci-r%C3%A9g%C3%A9sz-enciklop%C3%A9dia-patics

 Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály

„Mi marad egy kelta házból!?”

https://www.facebook.com/regeszet.hermuz/photos/a.901329643225767/3402416489783724/?type=3

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

Környezet – Ember – Kultúra. Az alkalmazott természettudományok és a régészet párbeszéde. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ 2010-ben megrendezett konferenciájának tanulmánykötete. Budapest, 2012.

https://docplayer.hu/7918623-Kornyezet-ember-kultura-environment-human-culture.html

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Magyar Néprajzi Lexikon

https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-216.html

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Magyar Néprajzi Lexikon

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-225.html

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Magyar régészet az ezredfordulón

http://regeszet.org.hu/magyar-regeszet-az-ezredfordulon/

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Matrica Múzeum

http://matricamuzeum.hu/park-bemutatasa/

 MúzeumCafé

Grynaeus András: Bükkábrány és dendrokronológia

http://muzeumcafe.hu/hu/bukkabrany-es-dendrokronologia/

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Origo

Borsodban lehet Európa legrégebbi kútja

https://www.origo.hu/tudomany/20130304-7500-eves-bodonkut-borsod-megyeben.html

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Szögletes Üveggolyó – Ez egy fa

https://www.youtube.com/watch?v=8ZrQYEbmK88

 The Heritage Journal

Experimental Archaeology – Roundhouses

https://heritageaction.wordpress.com/2012/09/07/experimental-archaeology-roundhouses/

(Utolsó elérés: 2021. április 14.)

    U.i. rendkívül ironikus módon kevéske szabadidőmben épp M.J. Arlidge – Erdő mélyén c. thrillerét olvasom…

https://moly.hu/konyvek/m-j-arlidge-erdo-melyen

   Hatalmas fatörzset farag udvarában Gáspár. A szomszédja, Mózes nézi a kerítés túloldalán, aztán kíváncsian kérdi:

- Oszt mi lesz ebből?

- Mestergerenda - feleli a szomszéd.

Mózes elmegy, teszi a dolgát, s déltájt hazamegy. A szomszéd még mindig farag odaát, de már jóval vékonyabb a fa, mint volt. Kérdi:

- Mi lesz belőle?

- Szekérrúd.

Mózes elmegy a kocsmába, megiszik két fröccsöt, hazaballag, hát a szomszéd még mindig faragja a rudat. Kérdi ismét:

- Mi lesz belőle?

- Székláb.

Vacsora után ismét a kocsma, újabb fröccs. A kocsmából visszajövet látja, hogy Gáspár ül földön, körülötte temérdek forgács, s bicskával farag valamit.

- Ebből mi lesz?

- Fogpiszkáló - morog a szomszéd -, ha el nem rontom ismét.

[homregeszet]

Miskolci Régész Enciklopédia: Patics

Patics

A patics a települések feltárásán a kerámiával és állatcsonttal együtt a leggyakrabban emlegetett szavak közé tartozik – hiszen ezek a legtömegesebben előkerülő leletek. Szűkebb értelemben az egykori épületek kiégett agyagtapasztását értjük rajta (fal, tető, padló), míg tágabb értelemben ide sorolhatók a tűzhelyek, kemencék, agyagból készült berendezési tárgyak kiégett maradványai is.

A paticsfal, vagy vesszőfal meghatározása a Néprajzi Lexikonban: „Az épület gerendavázát, a koszorú és a talpgerenda között, függőlegesen beékelt karókkal töltötték ki. A karókat nyír, fűz, gyertyán vagy juhar vesszőkkel, hasítékokkal vízszintesen befonták. Azután pelyvás sárral kívül-belül több rétegben betapasztották. Hasonló módon készítették el a közfalakat is. Azokon a területeken, ahol talpgerendát nem alkalmaztak, a karókat a talajba mélyítették.”

A fentiekben leírt nyeregtetős épületeket a Kárpát-medence éghajlati viszonyai között az őskortól egészen a 20. századig emeltek és használtak. Az agyag/sártapasztásnak hőszigetelő szerepe volt. Ha az épületek leégtek, az agyagtapasztás is kiégett. Így keletkezett a patics, mely már ellenállt a talaj lebontó hatásának, és ezáltal évezredekig fennmaradt. Az egyes régészeti korszakoknak, kultúráknak még a paticsanyaga is különböző. A neolitikumban például több növényi anyagot kevertek a tapasztáshoz, míg a bronzkorban, vagy a római császárkorban ez nem jellemző.

A patics maga legtöbbször kisebb darabokban került az egykori hulladékgödrökbe. Előfordul azonban, hogy az ásatásokon a leégett házak omladékát találjuk meg elsődleges helyzetben („in situ”) (lásd 1. kép), vagy összegyűjtött maradványaikat másodlagosan gödrökbe (lásd 2. kép), árkokba, kutakba töltve. Az elsődleges és másodlagos omladékokban nagyméretű, deszka- és áglenyomatos, külső felületükön simított házfal darabok is vannak szép számban (lásd 3. kép). Időnként a falak festése is megmaradt!

Az ásatásokon feltárt leégett házmaradványok, illetve oszlophelyek alapján a régészek megpróbálják rekonstruálni az egykori épületeket. A kísérleti régészet módszereivel több esetben meg is elevenítik ezeket. A polgári M3 Archeoparkban felépített késő neolitikus ház példáján jól nyomon követhető, hogyan készült a paticsfal (lásd 4. kép).

A paticsokat a modern kutatásban régészeti és archaeometriai módszerekkel is vizsgálják, hogy megállapítsák, pontosan honnan szerezték be elődeink az alapanyagot, hogyan készítették elő azt a felhasználáshoz, és mit kevertek hozzá a minél jobb minőség elérése érdekében. A vizsgálatok által megpróbálják azt is rekonstruálni, hogy a paticsdarab az egykori épület mely részéből származik, hogyan vitték fel a sövényfonatra, vagy hogyan dolgozták el. Emellett a lenyomatos paticsok vizsgálatával az épületek szerkezeti elemeire, az egykori technikai megoldásokra is próbálnak fényt deríteni.

Dr. Csengeri Piroska

 Ajánlott irodalom:

Bittner Bettina: A bedőlt falak néma falak? A lenyomatos paticsok vizsgálatának lehetőségei a késő neolitikumban az Alföldön. Tisicum, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve XXV, 2016, 33–40.

Kalmár János – Kocsis-Buruzs Gábor: Neolitikumi hosszúházak paticsanyaga és őskörnyezeti vonatkozásai. Építőanyag 68/3, 2016, 105–119. – http://dx.doi.org/10.14382/epitoanyag-jsbcm.2016.18

Néprajzi Lexikon, paticsfal – http://mek.niif.hu/02100/02115/html/5-1317.html

Raczky Pál – Anders Alexandra – Sebők Katalin: Újkőkori ház kísérleti rekonstrukciója Polgár-Csőszhalom településéről. Ősrégészeti Levelek 7, 2005 (Budapest, 2007), 24–49.

 1. kép. Középső neolitikus ház leégett részlete. Putnok-Szörnyű-völgy, 2004

2. kép. Másodlagos házomladék középső neolitikus gödörben. Novajidrány-Elkerülő út, 2002

3. kép. Nagyméretű házfal darabok a középső neolitikumból. Szentistvánbaksa-Anyagnyerő, 2011

4. kép. Sövényfalú késő neolitikus ház rekonstrukciója, építés közben. (Raczky–Anders–Sebők 2007, 6. kép 1 és 7. kép 1)