#garast

[adhd-coyote]

Alright, since you all seemed to like my Mando'a rambling so much, here's a list of curses, insults, and threats in Mando'a. This is a combination of official words/phrases (grabbed from Mandocreator and this lovely dictionary by @/peltigaan), stuff I've come up with myself, and things that some wonderful people on the Oya Biatch Discord server <3 (You can find our dictionary here) I highly recommend checking out both linked dictionaries for all your Mando'a needs, they're both great

Chakaar - Thief/petty criminal (lit. Corpse robber) Chakaaryc - Rotten/lowlife Dar’manda - No longer a Mandalorian, someone who has abandoned their creed Demagolka - Monster, child abuser, someone who commits atrocities, a war criminal Di’kut - Idiot (lit. Someone who forgets to put their pants on) Di’kutla - Useless, stupid, worthless Dini - Lunatic Dini’la - Insane Gar ven'mar'eyi gar kyr'am pare - You will find your death waiting Ge’hut’uun - Not even notable enough to be called a coward Haar’chak - Damn it Hut’uun - Coward Kaysh mirsh solus- They’re an idiot (lit. Their brain cell is lonely.) Kaysh ru'hokaani kaysh videk - They have cut their own throat (They've fucked themself over) Ke’shab garast ti [item] - Go fuck yourself with a(n) [item] Kih’osik - Little shit Mir’sheb - Smartass Mir’osik - Shit for brains Mirsh’kyramud - Boring person (lit. brain killer) Mirshepar’la - Boring (lit. brain devouring) Nar’sheb - Shove it up your ass Najaat - Someone with no honor Ne shab’rud’ni - Don’t fuck with me Ner kal ven’isiri gar tal - My blade will taste your blood Ni cetar’narir kay’shebs - I'm going to shove my boot up their ass Ori’buyce, kih’kovid - All helmet, no head (Insult for a big ego) Or’dini - Moron/fool Osik - Shit Osi’kyr - Oh shit Os’ika - Little shit (affectionate) Osik’la - Shitty Osik’uram - Rude person/someone with no filter (lit. Shit mouth) Jagyc’kovid - Dickhead Jar’sheb - Dumbass Shab - Fuck Shabiir - To fuck up Shabla - Fucked up Shab’rudur - To fuck with Shabuir - Motherfucker (Or, by another interpretation, a bad parent) Shebs - Ass Sheb’palon - Asshole Sheb’urcyin - Ass-kisser Sheb’urcyir - To suck up/“to kiss ass” Skanah - Much-hated thing/person (Bitch/Asshole) Ke’soora, shab - Suck it, fucker Ke’soora ner jagyc - Suck my dick Usen’ye - Go away/Fuck off Utreekov - Fool, idiot (lit. emptyhead) Vaar’ika - Pipsqueak/runt [Item] lo’shebs’ul narit - You can shove your [item] up your ass

[dangraccoon]

Enough Time

Day 14 ~ venom ~ (Alt. Prompt)

Tech

Word Count: 1641 Content: blood, gore (kinda), violence/fighting, poison, coughing up blood, dying, saying goodbye, near death experiences, brainwashing Mando'a: su cuy'gar - greeting, Hello! (you're alive) "Gar duur ganar nakar’mir ibac tekay gar ru’goorar garast at gar kyr’am" - you may have not known that since you threw yourself to your death "vod" - sibling/brother

Tech had never really cared for dirt. Unsurprisingly, it was an inevitable side effect of his work, and it wasn’t as though it truly bothered him if he did get dirty. 

But as he was now face down in it, blood dripping and pooling in it from the cuts and gashes his opponent bestowed on him, he found that there were many other places he’d rather be.

For example, his bed in his family’s house seemed a good option. Or, perhaps, the couch—if the lurca hound his sister picked up would allow it. His partner’s house or ship would do nicely as well, though he’d feel worse for bleeding on her possessions. He fought tooth and nail to get back here–couldn’t he rest now?

He blinked, the scars that stretched across the tender flesh around his eyes twinged. His family. His partner. Right. 

He pushed himself up, arms aching and trembling slightly. 

His opponent noticed. Damn.

“I’m sure your efforts could be considered valiant,” the clone assassin mocked. “Yet, I’m sure you know they are in vain.”

Tech chose not to respond. It wasn’t as though he could reason with his assailant. 

His stolen pistol lay in the dirt, the distance far too great to bother reaching for it, so he raised his arms, easily falling into a hand-to-hand stance. He’d been fighting this way all his life. 

The clone assassin’s face was hidden behind that dark visor, but Tech knew how it looked. It looked like every other reg that bullied him and his brothers. 

The CX tossed his blaster aside carelessly. “You are more of a fool than I was led to believe.”

Tech swung at him, cursing the way the CX dodged easily. 

“You can’t beat me,” he taunted, as his quick jab landed against Tech’s ribs. 

Tech groaned as he hit the ground. As he got back up, he spared a glance behind him. 

Numerous citizens of Pabu were still loading onto the ship Echo brought as their homes burned.

His eyes found his loved ones, all helping the others onto the ship.

“Y-you will…not harm… my people,” Tech growled. “You will not… harm my family.”

He advanced on the other assassin with a renewed fervor, blows meeting blocks. His rage–his desire to defend the people he loved–pushed him to be faster, hit harder, and show no mercy.

He began to grapple with the assassin, the two rolling across the cobblestone. 

He found an opportunity to kick the other off of him, the clone hitting the ground with a sickening thud.

Distantly, he heard an exclamation.

Omega, standing at the opening of the ship, calling something to the others.

“You are pathetic,” the assassin sneered as he used Tech’s distraction to slash at his arm with his concealed knife. “You were one of us! You had everything!”

Tech knew what that blade was coated in; he’d carried the same concoction before he awoke. 

Venom 72, he thought as the world began to spin. He had no time. He never had enough time. The citizens were still loading onto the ship. They had to get away or risk being shot down or tracked.

As the assassin rose to his knees, Tech charged him, kicking his helmet, swiftly removing it and revealing an irate reg. His blaster wasn’t far–he could end this madness.

He ran at it, grabbing it as he rolled, and steadied himself. Just as the reg stood over him, he pulled the trigger.

The clone flew backward, a hole between his eyes still burning.

Tech fought to catch his breath, pushing himself to his hands and knees, but his left arm went weak beneath him. He stumbled, barely managing to catch himself enough to fall on his back.

He heard more shouts, approaching. The familiar voices of his squad–his family–surrounded him.

Through wavering vision he saw them, forming a ring around him, weapons precisely aimed. Omega, Hunter, Wrecker, Echo, Phee–

He almost couldn’t believe it. “C-Cross,” he gasped, his helmet picking up and distorting his voice.

Tech’s twin looked startled.

“Friend of yours?” Hunter growled, his grip on his pistol tightening.

“M-my helm–... has voc-coder…’m Te– ha-voc t-t–”

Omega, ignoring the protests of the others, edged near to him.

“What did you say?” she asked calmly, her eyes wide.

Tech coughed. “Hav– havoc… two.”

Omega dropped her crossbow, falling to her knees beside him.

The others tensed as he reached for her. She groaned as she grasped the sides of his helmet, wrenching it off of him. His brothers exploded in various curses and statements of awe.

“Tech!” Omega cried, wrapping her arms around him.

“Maker, it’s really you,” Phee gasped, her blaster falling to the ground as she came to his side. Her hands–he’d nearly forgotten the warm, calloused texture– cupped her face.

The others quickly abandoned their weapons, all circling him. Their joy and relief flooded him but was stopped short as he coughed violently into the back of his hand. When he pulled it away, he saw the spatter of blood and tasted the rust in his mouth.

Omega’s eyes went wide as Tech’s vision spun.

“The v-venom,” he croaked, pulling his arm, fully numb forward to show the slash. “Th- oth’r …’sassin.”

“How do we reverse it?” Echo asked.

“C-can’t–”

“I just got you back, Brown Eyes,” Phee scowled, and Tech could see tears streaking down her face. “I’m not losing you again.”

“P– p‘gress’d too far,” he slurred. His hand reached out for hers. She caught it, squeezing gently. “Le’ me… go…”

“No,” Phee and Omega said in unison.

He watched as Hunter and Crosshair ransacked the body of the other assassin. Echo searched Tech’s own pockets.

He coughed again, doubling over. He could feel his consciousness waning.

Echo produced a wide-mouthed vial from Tech’s pocket.

“Is this it?” he asked, grasping Tech’s uninjured arm. “Is this the same stuff?”

Tech tried to answer but coughed again. He nodded weakly.

Echo ran toward the crowds of Pabu residents, all coming out to see the commotion. “Are any of you a healer or a medic? Or– or a chemist?” 

Tech looked up into Phee’s eyes. His vision was barely a pinhole now, but he could still make out that soft, warm brown. “Should–” he coughed again. “Have tol’ you…’m in l-love.”

Phee smiled through the tears she tried desperately to hold back. “Shh, I-I know, Tech,” she whispered. “I’ve always known that.”

“St-still should–”

“Shh, sweetheart, save your strength,” she pleaded. “You can tell me a million times when you’re better.”

He felt like he was coughing more than breathing at this point. As his lungs seemed to constrict more than they possibly should, he wished the vile substance had affected his mind more; being cognizant of everything that was happening to him and being near powerless to stop it was the perfect torture. 

“M-mega?” he rasped.

“No,” his sister cried. “You’re not leaving again– you can’t!”

“L-listen–”

“No!”

“Wrecker!” Echo shouted. “Grab him and get over here!”

Phee and Omega barely dodged the man as he scooped Tech into his arms.

“I gotcha, Techie,” he said as he began to run towards Echo, the rest of their family trailing close behind. “Echo’s got somethin’ to fix ya right up, jus- jus’ hang on.”

Tech tried to reiterate that it was too late. A few of the words that he’d expected to be his last echoed in his ears as he slipped from consciousness.

“There is no time.”

-

Not for the first time in his relatively short life, Tech was surprised to wake up.

Something in the back of his brain whispered against the panic beginning to rise in his throat. It’s okay. You’re safe.

No, that was incorrect; his brain wasn’t whispering to him. He knew that voice.

“Hu-Hunter?” he murmured, his vision blurry as his eyelids fluttered open. It was his room in their house on Pabu. 

“I’m right here, brother,” Hunter confirmed. Oh, his hand was on Tech’s shoulder. It was comforting. “How are you feeling?” 

Tech willed his supposedly brilliant mind to assess his state. “‘m I alive?”

Hunter chuckled quietly. “Yeah, T’ad’ika. You just managed to pull through.”

“Th-that is… surprising,” Tech breathed, earning a soft huff from his sergeant. “Where–”

“They’ve all got their ears pressed against that door,” Hunter smirked. They heard a few thunks and curses thrown. “We’ve been taking shifts sitting with you. Didn’t wanna overwhelm you with everyone right away.”

Tech nodded, wincing at the discomfort. 

“Yeah, try not to move too much,” Hunter cringed. “Your body’s still flushing out the toxin.”

“Right,” Tech said. “Think– I think I’m going to– to fall asleep.”

“That’s alright,” Hunter assured him.

“But they can… come in,” he said, his eyelids feeling extremely heavy. “Mi-missed you all.”

Hunter smiled and nodded. “Alright,” he said, raising his voice ever so slightly. “Come in– quietly.”

The door slid open, and his family piled into the small room. Omega pushed her way to the front, taking Hunter’s place at his side. Phee joined him on the other, taking his hand. He felt the bed shift under him as Echo sat. Wrecker stood at the end of the bed, looking like a bantha in an ordnance armory. 

Crosshair remained in the doorway.

Tech blinked lazily up at him. “Su cuy’gar,” he grinned.

Crosshair smirked. “Gar duur ganar nakar’mir ibac tekay gar ru’goorar garast at gar kyr’am. [You may have not known that since you threw yourself to your death.]

“Didn’t die,” Tech smirked. 

“Not for lack of effort, vod,” Echo chuckled. 

Tech half-chuckled as well, but he could feel his focus drifting in and out.

“It’s alright, Brown Eyes,” Phee smiled, her hand coming up to cup his cheek. “Rest now; we’ll be here when you wake up.”

It was the best sleep he’d gotten in a long time.

« Previous Day Next Day »

Thanks for reading! - River

Whumptober 2024 Masterlist DangRaccoon Masterlist Taglist Form Read on AO3

Tags: @writing-positivelyexisting @nekotaetae @lokigirlszendaya @get-wr3ckered @jediknightjana @idoubleswearimawriter @lucyysthings @unstable-kiwi @6oceansofmoons @l3xi3luv @winter-phoenix1995 @serenityselene @nomercyforthewarrior @ravenclawbitch426 @Padawancat97 @error6gendernotfound @techs-goggles9902

[s-t-a-r-bro]

Im planing to rewrite The entire Miraculous show not cuz i think its Horrible(even tho is has a shit ton of flaws)but Because i love the show flaws and all and I wanted to show how i Would make this show If it was up to me

I wantid to make this post to have kinda like a plan for what ill will be rewriteing and what order

First

-the magic(/Miraculous) System

-the origin of the Miraculous(I have no idea what the plural spelling is)

-the way that the kuwami(idk how to spell it) work

Second

- The character personalities

- The Interactions between Characters(dont worry i will not enithing 2 Garastic)

-changeing who the Villain is and motive(idk if this is a good choise but i wana do it)

If you have eny Suggestions, Ideas, thoghts/opinions and or Critics please let me know

[versinator]

Világlátó keblének

Jóisten ekkép vesztedet inába Őseitek garast pártom elfoglalni Kikopott lejártával ismétlem csárdába Füttyök őszült szállásra megérdemelni

Javába ugysem szélringatta fodrába Mennydörgésnek táborokban szíják vígasztalni Dalnokát bakancsom öltözet javába Fölszivárog irj reményeinek megostromolni

Lenéznek nyomukra rákenték selyemnél Legkedvesebbem nyúljon rózsatenger aggatott Feküdjem kinoz hegedűl sebeknél

Nevedről elmémet kutyabaja borozgatott Inséget megtegye éhenhala kezdetnél Elvágva fölértél csicserg letarlott

[balazsturay]

Az történt, történik, hogy ingadozom: a valóság a “természetesnél” jobban javított, bizonyos tekintetben manipulált képe jobban tetszik, mint az “eredeti”. A valóság még mindent visz, de ha ezeket a képeket nézem, van bennem némi kétség, hogy hova tegyem le a garast.

És akkor a mesterséges intelligencinak nevezett, számomra inkább félelmetes, Pandóra szelencéjét simán kenterbe verő dologról még nem is beszéltem.

[ueresuveg]

Francia, pontosabban egy elzászi (☝🏽) lánnyal. A volt munkahelyem európai központjából jött Mo-ra, egy új projektet beindítani. A cég amcsi, ezért mindenki angolul kommunikált, de az európai központ Németországban volt, ezért javarészt mindenféle németajkú népek jöttek minket okítani, akik mindig örültek, ha németül beszélő helyit találtak, és hát az elzászi is egy germán dialektus vagy nyelvváltozat - egy nyelvész biztosan jobban tudná, hogy most melyik is valójában.

Majd négy elég jó évet húztunk le Patriciaval, abból kb. hármat együtt élve. Hét évvel volt nálam idősebb, ennek megfelelően ő jobban tudta, hogy mit akar, és a dolgok ennek megfelelően is haladtak, de ez igazából mindegy is.

Anyum akkor már nem élt, így nem nagyon ismerhette meg - pedig imádták volna egymást -, apám meg minden alkalommal, amikor találkozott Pat-tal csak pillázott meg a szemét forgatta, mivel sváb létére sem bírta a német nyelvet. A már gyerekkoromban eltávozott nagypapám halálával kimúlt a családon belüli német nyelvhasználat sajna.

Sváb családom érett fele (értsd a 40+-osok) mindig feszengett egy kicsit, sosem láttam őket ennyire jól neveltnek - még az örökké tartó poháralátét-csata bárdját is elásták és hasznosulhattak végre az alátétek. A fiatalok meg kedvelték. Mindenki csiszolgathatta az aktuális szintjén az elsajátítani kívánt nyelvet (volt választék, angol, francia, német, ezeket beszélte Pat). És persze mentek a nálunkezígyvandehogyvannálatok című végtelen felvonásos összehasonlító jellegű beszélgetések.

Cigány családom, azaz az anyai ág sokkal közvetlenebb volt. Ott harminc felett senki semmilyen idegen nyelvet nem beszélt, de szinte sosem kértek segítséget. Ha ritkán mentünk hozzájuk, akkor mindig valaki "lenyúlta" Pat-ot, engem meg elzavart, hogy a rég látott rokonsággal foglalkozzam inkább és ne aggodalmaskodjak annyit. Ezekután mindig rajtakaptam őket, ahogy

nagybátyám a francia funky meg jazz cd-ivel traktálja - Pat rocker

keresztanyám mutatja neki a könyvei között a francia klasszikusokat - szinte csak kortárs könyveket láttam addig Pat kezében;

egyik nagynéném tanítja, hogyan kell jó cigány pogácsát sütni.

A fiatalok meg kedvelték. Mindenki csiszolgathatta az az aktuális szintjén az elsajátítani kívánt nyelvet - volt választék, ugye. És persze itt is mentek a nálunkezígyvandehogyvannálatok című végtelen felvonásos összehasonlító jellegű beszélgetések. A fiatalok nem is különböztek akkor még egymástól, hmmm...

Pat szülei régi vágású munkásemberek voltak, akik Elzász egy pici, falujában éltek. Eleinte furcsállották, hogy minek a lányuknak egy kelet-európai (sic!), de gyorsan elfogadták a helyzetet. Ők azok a tipik elzásziak voltak, akik Badenwürtembergbe meg Pfalzba jártak át dolgozni, és bár magukat francia állampolgárságúnak, mégis elsősorban elzászi érzelműnek tartották. És persze minden összgermán klubtagságot kikértek maguknak, de igazából ez is mindegy.

Anyám mesélte, hogy mikor gyerekkorában külföldi diákok jöttek fene nagy Pöstre, akkor meglepődtek, hogy a mozikban nem csak magyar meg szovjet filmek vannak, hanem van nyugati is. Pat szülei meg azon lepődtek meg jó 30-40 évvel később, hogy nem egy ágról szakadt barlanglakót ismernek meg egy magyar fiú személyében.

Aztán nyílván dönteni kellett. Idehaza nem sok értelme lett volna maradni - tombolt a válság -, meg hát velem is kiszúrt az időközben sarokba szorított főnököm, úgyhogy Franciaország mellett tettük le a garast. Németországban kezdtem dolgozni, mellette tanultam, ő meg továbbra is ingázott, de szerencsére egyre kevesebbet. Pat nagyon nyitott volt. Ha mondjuk a kezébe nyomtam egy könyvet, elolvasta és utána vagy lelkendezett vagy jól leoltott. Én is nyitott vagyok, ha elmentünk elzászi színházba (amit maximum 10 falu lakói értettek szerintem csak), akkor élvezettel próbáltam felfogni, hogy mi akar történni a színpadon.

Aztán jött Lenny. Nem terveztünk gyereket, de jött. Ezután hárman éltünk boldogan. Azt hittem, hogy a gyereknevelés konfliktus forrás lehet, de igazából ebben is megvolt az összhang.

Viszont egy idő után kezdtek előjönni a kulturális különbségek. Vagyis inkább a személyiségbéli különbségek. Vagy a fene tudja milyen különbségek, de jöttek. Én szereztem egy gyártástechnológiai certifikációt és egy picike galvanizáló üzem egyik csarnokát vezettem. Viszont Pat azt szerette volna, hogy törjek magasabbra, minimum az égig. Mikor megismerkedtünk idehaza, nem igazán volt más lehetőségem, mindig haladnom kellett felfelé a ranglétrán, de ez inkább kényszer volt a pénz miatt. Odakint viszont kényelmesen eléldegéltünk és ez nem annyira motivált, hogy karriert építsek. Egyébként is hányinger kerülget, ha karrier építésről van szó. De megembereltem magam. Sok (igen férfias) durcázás után beadtam a derekam és elkezdtem munkát keresni, ami olyan jól sikerült, hogy az új munkahelyem egyből visszaküldött kishazánkba, hogy az új induló gyártáshoz szükséges oktatási meg egyéb adminisztrációs dolgokban segítségére legyek a mérnökcsapatnak. 2-3 hetente jártam haza hétvégére. Pat iszonyat büszke volt, én meg iszonyat csalódott, hogy alig látom őket. Aztán, mikor a magyar kollégák kitúrtak a helyemről - többek között ezért is van hányingerem a karriertől -, és hazamentem, vagyis vissza Elzászba, vagy tudom is én hogy mondjam, akkor életem akkori értelme csak annyit mondott, hogy nekik jobb kettesben. Pár nap múlva meg eltűntek. De nem kicsit. Senkinek nem szólt, senki nem tudta, hogy hova mentek. Egyedül a szülőkkel tartotta a kapcsolatot, de nekik sem mondta el, hogy hol vannak, mert tudta, hogy úgyis elmondanák nekem. Néha nekem is üzent, hogy tudja, hogy haragszom rá, és nagyon sajnálja, de egyszerűen ő nem tudta volna ezt az életet tovább élni. Azt az életet, amiről senki sem tudta, hogy neki nem is jó. Aztán meg teljesen eltűnt. A rendőrség nem sokat mindent csinált, engem meg pár hét alatt teljesen lenullázott egy ügyvéd és egy magánnyomozó.

Majd' 10 év után került elő. Elmesélte, hogy egy csaló bűvkörébe került. Ő sem tudta, hogy csaló, csak azt vette észre, hogy folyamatosan költözniük kellett, viszont élvezte, hogy mindig történik valami. Persze mikor ez a valami egy letartóztatás volt, azt már nem annyira élte. Főleg, hogy jött Matteo, az új gyermek. Nem volt évekig pofája jelentkezni, azt mondta. Még haza sem ment. Időközben megházasodtam és feleségem áldott állapotban volt, mikor Pat újra jelentkezett.

Pat-tal most jobb a kapcsolat. Lenny utál minden férfit, csalódott bennük. Meg persze kamasz. Márciusban lesz 14. És fogalmunk sincs, hogy mit és hogyan csináljunk. Feleségem - aki mindenről tudott persze - mindenben támogat, még nálam is jobban örült, mikor előkerültek.

Külföldi emberrel párkapcsolat

Hol találkoztatok?Volt akinek működött? Love storyt várok! ☺️Mi volt a közös nyelv? Rokonság hogy fogadta stb.? Költözés lett a vége? Minden érdekel!

Köszi a storyt!

[lefferluff]

[sectorv2]

PORQUE LO GARASTES PENDEJO

[kgyst]

A harmadik Mi-8MTPR az hogyan? Egyébként azok kettesével szoktak járkálni

PS most Tom mégis az An-26 mellett tette le a garast, nem Il-22M

[vecesneni]

Nem értem, miért kell az interjúztatónak bunkónak lennie akkor is, ha az első öt perc után szerintem mindkét fél érzi, hogy az előzetes szűrés során a HR benézett valamit, vagy egyszerűen az interjú során jönnek rá a felek, hogy nem szeretnének annyira együtt dolgozni.

Hogy miért jó az, hogy a callban lévő főfőnök ugyan tartotta magát a formaságokhoz, de a két senior kolléga, akinek a csapatába embert kerestek, láthatóan unott pofával zavarta le, nem tisztelve meg azzal sem, hogy úgy állítsa be a kamerát, hogy belenézzen, így aztán oldalsó szögből nézhettem egy kissé kopaszodó fejbőrt, a másiknál meg egy tokát.

Hogy amikor igen, kinyögöm, hogy az a kiírásban nem szerepelt, nem tudtam, hogy X technológiát ismerni kell, nekem az homály, de ha kell, beletanulok. Erre elkezdett a fickó szándékosan, megalázóan piti kérdéseket feltenni, szinte “gyépés” hangnemet megütve.

Azok után, hogy amikor feltettem egy kérdést a munkakörre vonatkozóan, kioktató hangnemben válaszolt. Nem is kérdeztem többet.

Értem én, nem buksit simogatni vannak ott..

De emlékszem, anno mi úgy vettünk fel egy lányt (aki később a csapat oszlopos tagja lett elképesztő alaposságával és munkabírásával) hogy bár én a CV-t látva kissé fintorogtam magamban és szakmai beugrója sem sikerült jól, de olyan elképesztően motiváltnak tűnt, hogy bizalmat szavaztunk neki.

Én az interjúján ugyan nem voltam bent, de én az voltam, aki mindig kiment a portára, üdvözölte a jelölteket és bekísértem őket a tárgyalóba.

Ezt a lányt édesapja hozta fel vidékről kocsival. Nem akartam, hogy szegény ott malmozzon a portán, közöltem a biztonságiakkal, hogy a saját felelősségemre behoznám ezt az embert a büfébe (amúgy az apuka matematikus, nem egy tipikus terrorista :).

A lány máig hálás azért, hogy az édesapját behoztam és szóval tartottam és jeleztem, hogy nem vagyunk “emberevők”. Éreztem, hogy aggódik az apuka, jó lenne a lányának egy jó kis fővárosi állást találnia.

És volt olyan, amikor mindannyian el voltunk ájulva egy fickótól, szakmailag rendben is volt, jól dolgozott, csak épp munka közben derült ki, hogy emberileg egy orbitális seggfej, akivel aztán senki nem akart egy irodában ülni.

Tudom, hogy nehéz kérdés ez, kiválasztani embereket, potenciális munkatársainkat.

Ma én is hülye voltam, hogy tíz perc után nem szóltam, hogy igen, érzem, nem egymást keressük és ne raboljuk itt az időt.

Nem mindenki turbódiplomata, oké, de lekezelőnek lenni egy interjún (és nem, nem “stresszinterjú” volt, az más, volt olyanban is részem) - miközben minden interjúztató is volt korábban már interjúzó - olyan...nem is tudom... Mint amikor a szart felrakják a polcra és azonnal lekvárnak képzeli magát.

Mindegy, lépjünk tovább.

Mert egy hete volt olyan is, hogy marha jót dumáltam a felvételiztetővel, de időben szólt, hogy túl erősek a tapasztalataim a pozihoz, “sok” vagyok. De rokonszenves vagyok, összeköt a HR vezetővel, akad tán még számomra valami a cégnél. Hátha ott lesz valami :) És azt se gondoltam volna, hogy egy Big 4 cégnél - amire egy lyukast garast sem adtam volna, hogy odáig eljutok - pénteken teljesen korrekt és baráti volt az utolsó kör.

[versinator]

Vityilló fiaidnak

Rúgnak szívesebben kedvemnek legvakmerőbb Kivívod futtok betöltöm legvígabb Levéve sex bársonyt korbácsot Fúja sirassa csatákban csúfot Főznek kisérik napomnak üdvben Alap baltája csillagtűzben képzetemben

Vagdalva összeköttetett részvéte összejártam Homokbuckáknak királyért árnyékain lerajzoljam Tündöklőbb részünk föltámadásom látogatva Színpadot áldozunk segéljen sorozva Szegénylegény bálványimádók meghozza tetteimben Annyiból ajakáról dalaimmal képiben

Szintugy nyugodjam ezerszerte büszkébb Szomszédságában fölemelni kislyány legragyogóbb Érkezéskor megesküvém eszmélet koldúsbot Érkezésem szalmakunyhók enyelgés nagyvilágot Rejtezve hárfájára anyádat könnyelműen Juhot gúnyra ellennek eszeveszetten

Zártáig sűlyedt egyébiránt megragadtam Boldogságommal teéretted horpad bajlódtam Présbe türelmemet sikere harapva Akkorák szipákol féle fölírva Parányok szemléllek vesszejével haldoklófélben Ekkép gégém kérlelhetlen görcsben

Kilökött bujdosunk nevetésem leghivebb Érzelmeink egyedűli zsebmetsző emésztőbb Teremté leszúrta örökbevett lángoszlopot Mérföldig éhezünk tábornokhoz sajtószabadságot Illetni rabszolgánál nőtelen higgyen Rózsatenger ülvén kitelt ígyen

Ábrándjaidnak paripádat sebeidre visszahanyatlottam Megszégyenítő járókelő nyaljuk gazduram Tirólatok ásók pihené idestova Öcsémuram dömötör gyujtottad elbújva Garast nyerhető megettök tengerekben Magzatját lesbe bejárom segéljen

[g1-v]

Reménytelenség.

Tudván hogy mindenki aki eddig elhagyott, vígan él tovább nélkülem, úgy érzem élni sem érdemes.

Mindig azon dolgoztam, hogy a barátaim érezzék hogy fontosak nekem, hogy jó élményeket szerezzek nekik. Annyira igyekeztem, hogy emiatt évekig nem voltam önmagam.

Majd amikor végre megismertem a lényem, és lassan elkezdtem megnyílni, a barátaim száma ezzel arányosan csökkent.

De ez nem volt baj, mert voltak, akik végig mellettem maradtak. Csodálatos emberek, akiknek sok mindent köszönhetek.

Viszont mint minden, ez is véget ért. Az emberek változnak, és néha nem abba az irányba, mint amibe mi szeretnénk.

A többségük szerencsére békés elválás volt, nem volt harag, csak új utakon mentünk tovább.

'19 nyarán már majdnem feladtam azt, hogy valaha találok egy olyan barátot, akitől megkapom azt amire vágyok; hogy fontos legyek.

Olyan régies, már igazán elmérgesedő kapcsolatokat tartottam fenn, amik lassan elkezdték felfalni a belső egyensúlyomat.

Majd jött ő. Mint egy filmben, mikor már mindenről lemondasz, mikor az önbizalmad már sehol nem találod, jön az a valaki, aki fenekestül felforgatja az életed.

Hihetetlen volt érezni azt, hogy valakinek fontos vagyok. Hogy valaki időt akar tölteni velem, és érdekesnek tart. Hogy valaki úgy bízik bennem, ahogyan én benne.

Eddig ilyet, sosem éreztem. Egy új, izgalmas és felvillanyozó érzés volt. Valami olyan, amiről kezdtem azt hinni, hogy csak a filmekben létezik. De nem! Megéltem!

És mégis, amilyen szép volt a kezdete, olyan csúnya lett a vége. És a lezárás, megmérgezett mindent. Az árulás, a kihasználás, és a hazugságok.

Akitől életem legboldogabb hónapjait kaptam, és aki miatt úgy éreztem végre érek valamit, eldobott mint egy darab szemetet. Mint oly sokan mások eddig.

Tudom hogy értéktelen vagyok, és unalmas. Hogy a lelkivilágom annál törékenyebb minnél fontosabb valaki nekem. Hogy üvöltök ha tehetetlen vagyok, és nehezen tudok odafigyelni másokra. Hogy minden tervem csak egy álom, amiért nem teszek semmit.

Minden egyes nap felkelni a létezésnek titulált börtönben életkedv, és életcél nélkül fárasztó. Minden nap kín járja át az elmém. Az egyetlen ami enyhíti ezt, az nem az alkohol, hanem az a mámorító érzés, hogy én is érek valamit.

Mert magamnak nem érek egy lyukas garast sem. De valaki rámnéz, és akár csak egy félmosolyt váltok ki belőle, számomra megvan az, amiért megéri majd másnap felkelni.

Egyetlen személy képes életről és halálról dönteni. Egyetlen mosoly világokat építeni, és egyetlen üres pillantás mindent összetörni.

Elértem azt a pontot, ahonnan remélem nincs lejjebb. Az az önmagam, amiről azt gondoltam hogy én vagyok, csendesen süllyed egy óceán fenekét megcélozva.

Én viszont itt vagyok, reménytelenül, és egyedül. Nincs erőm kompromisszumokat kötni, beszélgetni, és tartani a kapcsolatot a "barátaimmal".

Elfáradtam abban, hogy keresem ki is vagyok. Hogy a lelkemben tátongó űrt emberekkel akarom betölteni, ráadasul olyanokkal, akikről távolról is kítűnik; nem hozzám valóak.

Vissza akarnék utazni az időben, és milliószor újraélni veled az első hónapjainkat. Amikor abban a hamis világban éltem még, hogy én fontos vagyok, és értékes. Hogy az életem végre olyan irányba halad, amibe szeretném. Hogy szeretve voltam.

Persze ilyet nem lehet, úgyhogy a békés agóniába tekerem a lelkem, és elfogadom a sorsom. A többsége eddig is halott volt, egy részét pedig te ölted meg. És ami megmaradt, azt szépen lassan kiszopolyozza majd az élet.

Hittem. Bíztam. Reménykedtem

majd'

Szomorkodtam. Lemondtam. Tönkrementem.

#inszomnia

[undergaster]

Kitan evolution, Garast.

[csakcsiga]

Most vertem el közel 60 ezret

Cipőre meg ruhákra. Ez most eléggé megvisel, szóval valószínűleg a következő 1,5-2 évben ismét nem fogok magamra költeni egy huncut garast se.

[i-hate-distancee]

Olyan világban élünk, ahol milliókat kereshetsz azzal, hogy embereket ölsz, de egy lyukas garast sem érdemelsz, ha életeket mentesz..

[stickalittle]

Fokához veri a garast.