#elkezdődött

[kekbond]

tessék?

[meg-megbanom-ezt]

Ezennel tudatnám, hogy engem mostanában több helyes fiatal fiú megszólított - sőt, lányok is!

Igaz, mind azt mondták, hogy "Hé, elhagytad a sapkádat" :')

[allsecretthought]

Csak nézel ki a fejedből. Már nem látod értelmét kibogozni a gondolataidat. Annyira kusza az egész. Több gondolatfonál befejezetlen. Van amelyik éppen csak elkezdődött. De már érkezik is a következő. A levegőben lógnak. Körül vesznek. Beborítanak. Rád telepednek. És ezek nem a jófajta gondolatok. A nyomasztó, frusztráló, fájó gondolatok halmozódnak. Egyre csak gyűlnek, mint dögre a keselyűk. Feletted köröznek várva a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphassanak.

B.R.

[zeroz2ro]

"Magyarország átvette az EU soros elnökségét és akkor hirtelen, nekem legalábbis úgy tűnik, hogy Európának lett egy vezetője. Legalábbis a magyar miniszterelnök úgy viselkedik, mintha most Európát vezetné. Egy hét alatt kiderült, hogy lehet ezt egészen másként is csinálni. Hogyha valaki békét akar, akkor azért tenni kell, és tenni lehet. És hát elkezdődött egy világszenzáció szerintem ebből a szempontból, hogy a magyar miniszterelnök feljogosítva érzi magát, hogy mint Európa vezetője közrejárjon a béke érdekében. Működik a békemisszió, találkoznak vele, meghallgatják és ez azért bizakodásra ad okot. Úgy tűnik, hogy a világ is úgy tekint a magyar miniszterelnökre, mint aki képes arra, hogy itt most valami elmozdulást érjen el. Minthogyha egy felkent emberrel találkoznának és beszélnének. Azt tudom, hogy ha sikerül, tehát ha lesz fegyverszünet és béke, akkor úgy fog bevonulni a magyar miniszterelnök már nemcsak a magyar történelemkönyvekbe, hanem az európai politikatörténetről szóló könyvekbe is, mint aki megcsinálta. Az ember, aki megcsinálta." - G. Fodor Gábor

[ornamental-commie-faggot]

Mától lehet legálisan szmokázni

Németországban.

Persze ahogy minden, ez is nagyon németül működik, vagyis lehet szmokázni, meg lehet nálad maximum 25 gramm fű (ami - lássuk be - kurvasok), ha felnőtt vagy, de másnak már nem adhatsz belőle. Egyelőre venni sem lehet sehol (mármint a szokásos feketepiacon kívül), mert az árusításra jogosult "kannabiszklubok" csak júliustól működhetnek. Viszont otthon termeszthetsz, lehet maximum három töved. Egyelőre sem a magvak, sem a profi eszközök árusítása szintén nem legális.

Nem lehet tépni iskola és játszótér mellett, valamint sétálóutcákban sem napközben. Éjjel már lehet.

Egyáltalán senki sem érti, hogy mi van, valószínűleg mostantól mindent lehet, mert képtelenség lesz ellenőrizni, hogy mi történik.

Ezzel párhuzamosan máris elkezdődött a hajtépés, hogy most akkor szabadon kell majd engedni az egy cigi miatt lesittelt gyerekeket, és a bíróságok valószínűleg sokezer ügyet kell feldolgozzanak hónapokon belül. Valamint a teljes konzervatív tábor agyvérzést kapott.

Mindenesetre éjfélkor a Brandenburgi kapu tövében 1500 ember szívott be egyszerre, a tüntetés békésen zajlott.

Vágni lehetett a füstöt.

[stegal]

Sajnos érzem hogy ez egy kikúrt szomorú jóslat.

A vén bohócok kora elkezdődött..

[turistakrem]

Japán első hét

Első nap után első hét? Mi ez a léptékváltás? Máris megmagyarázom. Ha már eljöttem ilyen messzire, nem akarok egy hét után visszafordulni, viszont UK munkavállalóként nincs végtelen mennyiségű szabadságom (25 napot adnak kortól, nemtől és munkáltatótól függetlenül). Szóval azt találtam ki, hogy mivel a gyerekem úgysem ér rá (hét közben ő is dolgozik), én is dolgozni fogok és a hétvégéket töltjük együtt.

Egy amerikai multi előnye, hogy kb mindenhol van irodája, szóval írtam az itteni kollégáknak, plusz a badge-teamnek Indiába, hogy aktiválják ide is a kártyámat - és voilá hétfőn reggel be is állítottam az irodába. Fura otthonos élmény, ahogy a wifid automatikusan kapcsolódik, amikor kiszállsz a liftből. Na, és képzeljétek adtak nekem egy irodát. Még sosem volt saját irodám, tök szép, kár, hogy ilyen sokat kell utazni érte :)

Az vicces mondjuk, hogy naponta 4-5 ember áll meg az ajtómban (senkit sem ismertem eddig a tokiói irodából), hogy bemutatkozzon és hogy megtudja, miért vagyok itt. Fun fact továbbá, hogyha 8 órával kezdesz korábban, mint a UK kollégáid, senki sem csesztet munkaidőben, lehet haladni a dolgokkal. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a főnökömmel való megegyezés szerint ha van valami sürgős, akkor legyek kedves felvenni a telefont UK munkaidőben, ami még pont az az ár, amit szívesen megfizetek :) Eddig telefon nem volt, egy pár gyors email-es vakkantást meg parkban ülve, vacsora alatt is meg tudtam oldani egyelőre.

Szóval a nap-hét-léptékváltásnak ez az egyik oka, nem történik olyan sok minden. Munkaidő után jártam a várost, ültem be vacsorázni, sétáltam tovább. A gyerekem más városban dolgozik, ott is alszik, szóval egyedül maradtam a lakásában és elkezdődött az a mindennél jobban szeretett tevékenységem, amit úgy fogalmaznék meg, hogy lakni külföldön és nem turistáskodni. Ennek minden velejárójával együtt. Előző nap kell gondoskodnod a reggeliről (meg hogy el legyen mosogatva), de te főzöd a teát, aztán metróra szállsz a többi munkavállalóval és elmész dolgozni, ott kollégákkal találkozol, ha van vállalkozó, együtt ebédeltek (eddig egyszer volt ilyen, általában mindenki hoz kaját otthonról). Aztán (ami különbözik az otthontól), hogy nem mész haza a családhoz, hanem felfedezésre indulsz, de az van a fejedben, hogy kell-e már mosni otthon, vagy holnap is ráér. Közben beszélsz a fiaddal, hogy mit hol találsz a lakásban, beszélsz az otthoniakkal, akik már felébredtek azóta. Azt szoktam, hogyha nem eszem meleget délben, akkor vacsorára ülök be valahová. Ha proper ebéd volt, akkor csak minimálban nyomom, de akkor is el szoktam tölteni a boltokban 20-25 percet, amíg mindent végigböngészek a google AR fordítójával.

A másik hobbim ilyenkor a környék felfedezése, hiába nincs az utikönyvek szerint semmi ebben a negyedben, mégis jó sétálni az utcákon, biccenteni az embereknek. Amúgy nem lakom elit környéken, japán ízlésnek itt már túl sok a külföldi.

Vagy fotózni dolgokat, amik nekem érdekesek. Pl a szemét leválogatása, hogy elvihessék mások, ami nekik hasznos. Ez pl. a ház hátsó ajtaja, ahol lakom.

Az egyik ilyen mindfuck az volt, hogy az első magányos reggelemen bambulok ki az ablakon és egyszer csak egy katolikus templom. De hol van ez. Nézem jobban: egy épület tetején. WTF. Nézem a térképet: egy szálloda. Munka után megyek oda (lentről nem látok semmit a keskeny utcák és a magas épületek miatt), kérdezem a recepciót, hogy most tényleg van egy templom a tetőn? Van, válaszolják, de nem egyházi, hanem rendezvényterem. A japán fiatalok ugyanis odavannak a nyugati külsőségekért, az esküvő tekintetében, szóval a tetőn levő templom, az étterem, minden egy komplett szolgáltatás része. Pappal? Álpappal, nyugati férfival, jelmezben, aki eljátssza, hogy összeadja őket. Nosza, nézzük meg, kértem. Semmi akadálya, mondta a recepciós hölgy, most úgy sincs ott senki, megmutatja. Szóval feljött velem, és én tényleg ledobtam az agyam, hogy az insta kedvéért mit be nem ruháznak a szállodák - ez bizonyára még ott is különlegesség, mert még távoli metróállomásokon is láttam a hirdetéseiket.

Amúgy egy piszok jó digitális orgona volt benne, engedélyt kaptam, hogy játszhassak rajta. Lenyomtam a Mendelssohn Nászindulót általános elképedésre. Egy fura jelenet lett az eredménye, mert leszólt a hölgy rádión, amiknek hatására lent várt minket a szálloda rendezvényes vezetője és udvariasan érdeklődött, hogy nem érnék-e rá szombaton, mert nincs orgonistájuk :DDDD Mondtam, hogy nem, mert elutazom, amit nagyon sajnáltak, de nem próbáltak meg győzködni, még a pénz se került szóba. Amúgy a Mendelssohn-féle Nászinduló egy rohadt jó darab, nem tudom mennyire tudjátok, olyan harmóniákkal indul: egy domináns-szeptimet old H-dúr akkordra, mindezt egy C-dúr darabban. Ehhez képest a Wagner-darab merő unalom. Pedig feketeöves wagneriánus vagyok. (Szerintem ez még akkor is átjön a kottaképből, ha az ember nem tud kottát olvasni.)

Pár japán ellentmodásról.

Nem lehet az utcán random dohányozni, elkerített kennelek és szobák vannak a dohányosoknak. De étteremben lehet. Köszi.

Bemész egy random telekom shopba (docomo pl): nem adunk el külföldieknek sim kártyát. Jobban utánanézel, rájössz, hogy egy lánc a BIC Camera (ejtsd biccs) árul. Odamész, megveszed, nem drága, berakod a direkt erre e célra hozott telefonodba, amikor kiderül, hogy a tethering (hotspot) le van tiltva a szolgáltatásai közül. (Az volt az ötlet, hogy nem a céges telefont roamingoltatom, hanem rákapcsolódom a helyi szolgáltatású másik telefonomra.) Az még csak hab a tetején, hogy telefonszámot nem ad a kártya, szóval nincs lokális számod külföldiként.

A közlekedés csodálatos: tiszta, gyors és pontos. Halál pontos. A metrók csúcsidőben 1-2 percenként érkeznek a peronra. Ha itt megborul valami, akkor nagyon megborul, semmilyen rugalmasság nincs a rendszerben.

A vonaljegy tök olcsó, de mindig jegyet kell venni az automatából. Ha feltöltős kártyát szeretnél, akkor csak japán mobilszámra tudod beregisztrálni, amit meg ugye nem adnak külföldninek. De még kijátszani sem tudod a rendszert, hogy valaki megkérsz, hogy vegyen neked kártyát, mert a feltöltő app csont japán, nincs nyelvváltás-opció. Szóval marad a jegyváltás az automatáknál, ami vagy elfogad kártyát, vagy nem, szóval érdemes készpénzt tartani magadnál.

Abban az utcában lakom, amin Tokió egyetlen villamospályája fut. Ez nagyon furcsa lehet a helyieknek, mert végig kerítéssel van elválasztva az úttesttől, amin csak rendes sorompókon lehet átmenni. Szóval jön a villamos, csilingelés a sorompó oszlopából, hangosbeszélő elmondja, hogy mit jelent a csilingelés, majd komótosan leereszkedik a sorompó és a szerelvény elhalad. Kb minden 100 méteren van sorompó. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a kerítés fel van futtatva rózsákkal és egy (vagy több) brigád minden nap akkurátusan metszi és gondozza a rózsákat. Egyenruhában, sapkában, kisszékkel.

Kb ez a lényeg. Tokióban mindennek van gazdája, akinek büszkeséget okoz, hogy az ő dolga hasznos, tökéletesen működik és/vagy szép.

[n4n3x]

A jehovások már a spejzban, ajtóban szomszéd lakásban vannak

Szóval az van hogy először megjelent mindenki postaládájában a közel a vég szórólap. Ez ment is a kukába… Aztán jöttek téríteni is.. - Na akkor a lépcsőházsor csoportjában ingerülten meg is kérdeztem hogy oszt ezeket a kreténeket melyik agyhalott engedte be? Aztán a komment szekcióban mazsolázva kiderült hogy a többi lépcsőházba is bejutottak, és mindenki tagadta a beengedésüket..

A probléma utána 2 napra elhalt, aztán hétfőn a mellettem lévő lakásból elkezdődött a szent mise podcast ami streamelve lett a lépcsőházba, amit videóra vettem, és átküldtem a közös képviselőnek (3. lépcsőházban lakik) szakvéleményezni, mire ő átjött, és mondta hogy nála a szembe szomszéd ilyen, ugyanis kiderült hogy lépcsőházanként beköltözött 1-1 lakásba 2-2 db jehova tanúja.

Mondtam neki hogy van AWS CD-m, meg 3 utas hifim, meg szünetmentes tápom (tiszta szinuszos) csapassak-e vissza egy kis temetetlen halottat?

Azt mondta igen, mire a szembe lakásból is kinyílt az ajtó, hogy ő Rammsteint fog csapatni nekik ha én befejeztem.

Nem is kellett több, mint a jóasszony tekertem 2-t a hifi gázrezsó tekerőjén jobbra, beraktam a CD-t, tűz.

Fél órán keresztül kiabált a Siklósi Örs hogy Valahol van Isten, de hogy itt nincs abban biztos.

Lekapcsoltam a zenét, a mise podcast abbamaradt, de rá egy 2 percre meghallottam hogy Till Lindemann nekikezdett Du hastot kántálni. Az is szólt kb fél órát majd abbamaradt.. - Ezzel én azt gondoltam hogy ez jelzés értékű volt a szent lelkeimnek hogy a ház nem kultiválja az efféle zajkeltést, valamint a mise maradjon a templomban, vagy legalábbis fülhallgatón keresztül a saját fejükbe menjen.. - Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Kedd - Hazamentem, 1 óra szuszi, majd ír a közös képviselő hogy menjek, mert ott is elindult a hangos misepodcast. Nem is kellett több, vittem a hifi/szünetmentes/CD csomag triumvirátust, be is röffentettem, majd hangosan meghallgattuk Diószegi Kikit ahogy elmeséli hogy elege van sok gyökér arcból.. Nem tellik bele sok idő, kopogtatnak, közben végiggondoltam pár dolgot: 1.) közös képviselő pecója, annak nem nyomnak fel mert annál vagyok 2.) ha ránkkúrják a villanyórát, a 650-es UPS-t nem érdekli 3.) ha megtámad, akkor ott a nagykés kéztávolságon belül a késtartón a konyhabejárat szélén Közben a csoport chatbe látom hogy akcióba lendültek mindenhol, nekiálltak hitet téríteni, szóval abban a pillanatban a lépcsőház facebook csopijába kiírtam hogy akihez becsengetnek a jehovások mondja hogy rendszeres véradó+most kezd bele a pentagram rajzolásba. Ajtót nyitva némi vita alakult ki hogy a hangos mise vagy a Down for Whatever / AWS CD-e a jobb, valamint az egyik hölgyről kiderült hogy pályakezdő pedagógus és a minimál fizetésének egy jó részét leadja az egyháznak. Őt sikerült meggyőzni hogy a világvége az majd jön amikor jön, egyszerűbb ha teszi a dolgát a meglévő életbe, meg menjen el valami szórakozóhelyre barátkozni, mert kiderült hogy barátai se nagyon vannak. Ő felmérgelődve távozott a lépcsőházból, tisztelt exkollégája elküldött minket a pokol tüzére, majd becsapta maga után az ajtót.

Szerdán hazaértem, 1 óra szuszi, majd ~17:40 körül zongoraszó valamint ének podcast ment a folyosóra, miszerint csak 1 megváltó van, és el kell nyernünk kegyelmét, mert közeledik a vég, szóval én rutinosan benyomtam a hifin, és Diószegi Kikin keresztül hangosan jelezvén hogy bomlott elmék, gőgős hangon hirdetik a haragot, a szám végével elnémult a zongora/ének.

És akkor elérkeztünk a mai naphoz, ma elvileg becsomagolom a párom szülinapi ajándékát, magam is kíváncsian várom hogy munka után lesz-e podcast/stream/esetleg kopogtatás..

[troger]

az áldozathibáztatás magyarországon mindig is rendszerszintű volt, és már gyerekkorban elkezdődött 😡

Szandra:

"Kedves NTRTE!

Nagyon régóta szeretném elmesélni a történetemet. Sajnos most előhozta egy film.

Középiskolába olyan helyre jelentkezett helyettem anyu, pedagógusi nyomásra, amit jónak látott.

Én egy közeli iskolába szerettem volna menni, de szerintük ez jobb lesz majd nekem, a képességeim miatt, ezért elküldtek Pestre.

Vidéki kislány a nagy városban.

Minimum három fiú kezdett nekem "udvarolni" az első egy hónapban a kollégiumban és az iskolában.

Fogalmam sem volt, hogy ezt hogyan kell kezelni. Nem akartam viszonozni az érdeklődést maximum barátilag, ezért azt gondoltam, kedvesnek kell lennem. Minden esetben jeleztem is ezt, hogy én nem szeretnék párkapcsolatot, de barátok lehetünk.

Volt aki elfogadta és baráti lett a kapcsolatunk, volt aki elfogadta de utána nem kereste a társaságom, de sajnos volt aki nem akarta megérteni.

Az egyik srác (osztálytársam volt) eleinte nagyon barátságos volt, tök kedvesnek tűnt, míg egy átlagos beszélgetés során közölte velem, hogy rám gondol, amikor kiveri magának.

Én ettől nagyon megijedtem, hiszen csak 14 voltam.

Elmondtam annak, akit a barátomnak hittem. Sajnos hamarosan már az egész suli tudta és mindenki engem piszkált.

Megkerestem az osztályfőnököt meg aki a gyermekvédelmi felelős volt az iskolában.

Sem az osztályfőnök sem a gyermekvédelmi felelős nem tulajdonított neki jelentőséget.

Azt mondták, ne foglalkozzak vele, a fiúk ilyenek, és nem tudja még, hogy hogyan kell udvarolni.

Én igyekeztem nem tudomást venni a fiúról, azonban mivel az osztálytársam volt így nem tudtam elkerülni.

Közben a srác elkezdett az iskolában és az iskolán kívül is követni.

Egy alkalommal hazafelé menet vettem észre, hogy a diákomat a kollégiumban felejtettem, vissza kellett mennem érte. Ezután a sráctól olyan fenyegető üzenetet kaptam, hogy én nem hagyom őt, hogy engem kövessen.

Nagyon féltem. Ha beszéltem róla, mindenki csak kinevetett, nagyon szórakoztatónak találták, hogy megszállottan követ. Azzal piszkáltak, hogy tuti van egy szentélye rólam és folyamatosan nevettek rajtam, hogy ő rám gondol önkielégítés közben.

Erről a tanárok is tudtak, de soha senki nem foglalkozott vele.

Ismét megkerestem a gyermekvédelmi felelőst, azt mondta, hogy a fiúk ilyenek és ne vívjam ki a figyelmét, mert biztosan bátorítom a viselkedésemmel...

Végig rettegtem tőle a középiskolai éveimet.

Ha ő mellém akart ülni egy osztálykiránduláson és én nem akartam, a többiek cukkolni kezdtek, végül még az osztályfőnök is asszisztált hozzá. A kiránduláson egyszer szétverte a kezét egy lámpaoszlopon. A többiek mondták, hogy miattam.

De fogalmam sem volt, hogy mivel váltottam ki, ugyanis eddigre már én is kezdtem magamban keresni a hibát.

Az osztálytársaim nyomasztottak ha szerintük nem voltam vele kedves és emiatt tört-zúzott, az osztályfőnök egyszerűen nem foglalkozott vele, én meg közben belül attól rettegtem, hogy egyszer engem fog bántani. Mert ráadásul ez akkoriban volt, amikor külföldön több olyan cselekmény volt, amikor iskolában lövöldöztek.

Negyedikre már "természetes" volt, hogy engem "vesznek elő", ha kárt tesz magában, mikor szétverte a kézszárítót, még az osztályfőnök is megkérdezte, mit mondtam neki, mivel idegesítettem fel. Közben pedig igyekeztem még szemkontaktust sem felvenni vele, sose szóltam hozzá és kerültem amennyire csak tudtam.

Eddigre már teljesen meg voltam győződve róla, hogy ez így normális és tényleg én vagyok a hibás.

Anyunak nem szóltam, mert ebben az időszakban sok egészségügyi problémája volt és nem akartam ezzel is terhelni. Apu pedig már rég nem játszott szerepet az életemben.

Évekkel később, amikor beszéltem róla és azt a visszajelzést kaptam, hogy ez mennyire nem az én hibám volt, hanem a pedagógusoké, hogy hagyták elfajulni, akkor kezdtem el végre én is elhinni, hogy nem én csináltam valamit rosszul."

[diogenesz2020portugal]

A lisszaboni buszmenetrend egészen sajátos. Szeptember 6-ig nyári menetrend volt érvényben, aztán iskolai, de ma elkezdődött a téli. Közben 11 óra előtt pár perccel 31 fok van. Sehol egy felhő.

[zeroz2ro]

Elkezdődött a casting:

[dajkag]

Utolsó szakuramocsi Arasijamában, avagy rendkívül hosszú és szánalmas énblog

Szóval nem tudom, megvan-e az az érzés, amikor annyi gyönyörűség vesz körül, amennyit egyszerűen képtelen vagy befogadni. Amikor azt érzed, hogy a szíved kettéhasad, a bordáid megrepednek a súlya alatt és gyakorlatilag csak összeomlanál és bőgnél, mint egy kibaszott gyerek a szupermarket közepén, mert ezt az egészet képtelenség máshogy kezelni. Ha nem, szerintem ez nem baj, én sokáig nem értettem volna, aztán az volt ez a pillanat az életemben, amikor tavaly az utolsó Japánban töltött napomon visszautaztam Kiotóba csak azért, hogy megnézzem Arasijamában a bambuszerdőt.

Előtte sajnos nem volt rá időm, már csak azért sem, mert amíg Kiotóban voltam egy hétig, abból két napig zuhogott az eső, így csak múzeumokat tudtam látogatni, meg esernyővel mászkáltam Pontocsóban a geikók között, ittam a One Cup szakét és kurva boldog voltam. Aztán, mikor az utolsó randinkon Yukonak meséltem erről Oszakában, egyszerűen csak azt kérdezte, hogy ha úgyis van még egy napom, akkor miért nem megyek vissza és nézem meg. Először arra gondoltam, hogy nem lesz már kedvem utazgatni, egyedül meg pláne nem, mert amúgy akkor már biztosan tudtam, hogy őt soha többé nem fogom látni. Szóval úgy voltam vele, hogy Arasijama várhat, majd legközelebb. Aztán, amikor reggel rám írt és megkérdezte, hogy "so, are you going back to Kyoto?", akkor az volt az első dolog ami eszembe jutott, hogy hát persze, why not, bassza meg. Amúgy is: ki tudja, lesz-e még olyan, hogy legközelebb? Szóval Oszakából ismét elvonatoztam Kiotóba (végre a húsz kilós poggyász nélkül), és még egy tök felesleges átszállás és egy külvárosi állomáson való eltévedés is csak hozzátett ehhez az egész élményhez (tényleg nincs csodálatosabb dolog amúgy, mint eltévedni Japánban, bármennyire sablonosan is hangzik ez).

Aztán megnéztem a bambuszerdőt, ami szép volt, de önmagában azért nem volt egy világrengető élmény. Azért sem, mert Narában a Google Maps-nek köszönhetően az egész várost körbesétálva, többek között óriásira nőtt bambuszerdőkön keresztül jutottam el egyszer a Nara Parkba, útközben pedig nemhogy turistával, de gyakorlatilag egy lélekkel sem találkoztam. Na, az egészen más élmény volt. Ellenben úgy gondoltam, hogy ha már úgyis itt vagyok, sétálok egyet a környéken és elindultam egy közeli buddhista templom felé. Így jutottam el először egy kis telkekkel szegélyezett utcácskába, ahol a turisták már elmaradoztak, majd egészen a rizsföldekig, ahol egy árva lélek sem volt rajtam kívül. Sütött a nap, vakítóan kék volt az ég és amerre a szem ellátott, csak a zöld volt és a filmekből jól ismert japán vidék. És tudom, hogy kurvára hülyén hangzik, de abban a pillanatban annyira tökéletes volt minden, hogy valami eltört. Hogy ezt az egészet képtelen voltam teljes egészében befogadni. Percekig csak álltam ott csendben, néztem a tájat, és azt éreztem, hogy innen nincs tovább. Vége. Hogy ezután képtelen leszek bármire úgy tekinteni, mint korábban. Hogy egyáltalán nem rossz értelemben, de elvesztettem valamit az emberi mivoltomból. Aztán egyszer csak a transzállapotból kiesve rágyújtottam egy szál Seven Stars-ra és elindultam vissza a vonathoz. Útközben még ettem egy szakuramocsit, és azután éreztem azt, hogy ez sajnos tényleg ennyi volt.

Utána hónapokig ebben az állapotban voltam és kicsit talán örültem is annak, hogy (a hatalmas űrt leszámítva) igazából nincsenek érzéseim. Azt gondoltam, hogy ettől a ponttól kezdve sérthetetlen vagyok. Hogy jöjjön bármi, nekem úgy igazán már semmi nem tud ártani, egyszerűen csak menetelek a céljaim felé.

Aztán tavaly augusztusban történt valami. Mondanám, hogy hirtelen és váratlanul jött, de annyira mégsem. Egy ideje alakult már, kicsit talán az utazás előtt is, és ezután a pont után is egy hosszú folyamat volt, de azon az augusztusi éjszakán határozottan elkezdődött valami, ami úgy karácsony környékére visszavonhatatlanul kiteljesedett bennem. Nem szeretném ezt részletezni, legyen elég annyi, hogy rájöttem, hogy valami még annál is lehet több és csodálatosabb, mint amit Arasijamában éreztem, és hogy valami még annál is sokkal de sokkal jobban tud fájni, mint az utolsó harapás a folyó partján a szakuramocsiból. És most azt érzem, hogy sosem voltam még annyira ember, mint amennyire az elmúlt egy évben sikerült azzá válnom, és sosem gondoltam volna, hogy ennek a súlyától teljes mértékben össze tudok majd roppani egyszer. Aztán tessék, mégis sikerült.

A múlt héten egy hajszálon múlott, hogy ezt már ne tudjam leírni.

[blueprincesssblog]

Néhány pillanat ott ér véget, ahol kezdődik. Ahol szeretsz, ott utálsz néhány embert. Minden ott ér véget, ahol elkezdődött. Ezt mondtam már az elejétől fogva. Történetünk ott ért véget, ahol elkezdődött, különböző időpontokban és különböző napokon. Az egyetlen különbség az idő. Aznap te maradtál, én pedig mentem. Még ha most jövök is, nem vagy itt..

[kepeslajoska]

Vásárhelyi Mária

Már amikor elkezdődött az egyetemek alapítványba szervezése, vagyis fideszes privatizációja, nyilvánvaló volt, hogy a gyarmatosítás egyik legfontosabb célja a várható EU-s pénzek lenyúlása. Az Unio 2022-2027 költségvetésében az egyik legfontosabb prioritás a tudományos innováció támogatása, hatalmas forrásokat allokáltak tudományfejlesztési célokra. Ennek a reménybeli pénzesőnek a lenyúlása érdekében vált olyan sürgetővé a kormány számára, hogy úgy szervezze át az innovációban élenjáró felsőoktatási intézményeket, hogy a források felett közvetlenül a saját klientúrája rendelkezzen.  Így jöttek létre egymás után az egyetemek gazdálkodását irányító kuratóriumok, amelynek tagjait a kormány nevezte ki és amelyekben kizárólag megbízható fideszes káderek kaptak helyet, akiknek sem az oktatáshoz, sem a tudományhoz nem volt semmi közük, viszont megbízható, hűséges és könnyen kézben tartható pártkatonák. Az átalakulás teljesen előkészítetlen és végiggondolatlan volt, egyáltalán nem szolgálta sem az oktatás, sem a tudomány érdekeit, az egyetlen szempont az volt, hogy azok az intézmények, amelyekhez várhatóan sok EU-s pénz áramlik szigorú fideszes kontroll alá kerüljenek. Tovább színezte a felsőoktatás megnyomorításá érdekében  tett lépések térképét a CEU elüldözése és az SZFE szétverése. Azt, hogy itt végveszélybe került az oktatás és a tudomány szabadsága és ezzel együtt az európai adófizetők pénzének átlátható és célirányos elköltése nemcsak mi, hazai, finnyogó demokraták, hanem végre az EU illetékesei is észrevették. És mivel őket azért küldték az EU vezető testületeibe saját hazájuk választói, hogy éberen őrködjenek afelett, hogy a közösség pénzei átláhatóan és hatékonyan legyenek felhasználva, nem tehettek mást, minthogy elzárják azt a pénzcsapot, amelyről immár pontosan látták, hogy az innen ömlő források felhasználása alapvetően pártpolitikai és magán célokat fog szolgálni, nem pedig az adott ország fejlődését. Most nagyon sokan fel vannak háborodva, hogy miért a diákokat és a kutatókat, oktatókat bünteti az EU. Pedig nem őket bünteti. Egyszerűen csak meg akar felelni annak, amit választói elvárnak tőle. Felelős gazdája akar lenni a rábízott milliárdoknak. Ennek a történetnek nagyon sok tanulsága van. Például az, hogy a felsőoktatási intézmények vezetőinek többsége nyilván fenyegetések, zsarolások és mézesmadzag húzogatások hatására nagyon gyorsan tudomásul vette az általa vezetett intézmény gyarmatosítását, pedig mindannyian tudhatták, hogy valójában mit is jelent ez a "megújulás". A legnagyobb szégyen a Rektori Konferenciáé és az Hallgatói ÁL-Önkormányzatoké, utóbbiak még ma is azt hangsúlyozzák, hogy nem akarnak felelősöket keresni azért, ami történt. De könyörgöm, akkor mit akarnak csinálni? Miféle önkormányzatok ezek?! Szomorú az is, hogy a néhány hónap alatt lezavart alapítványba szervezés, amelynek során a egyetemek hatalmas ingatlan- és eszközvagyona és minden forrása a kormány irányítása és ellenőrzése alá került, egyetlen "jaj-szó" nélkül zajlott, az egyetemek polgárságának  fogalma és beleszólása sincs, hogy igazából mi történik ezzel az irdatlan vagyonnal és a várt forrásokkal.  És ezt is tudomásul vették. De tanulságos az is, hogy mindeddig az egyetemi hallgatók és oktatók is csak nyomokban mutattak bármiféle szolidaritást az utánuk következő generációval és a megnyomorított pedagógus társadalommal,  közönyösen asszisztáltak előbbiek tiltakozásához, most viszont, hogy közvetlenül őket érinti a kormány rabló politikája, hirtelen igényt tartanak a közvélemény felháborodására és szolidaritására. Természetesen én is nagyon sajnálom az Erasmus-ösztöndíj lehetőségéből kimaradó diákokat és még jobban azoknak a kutatási forrásoknak az elapadását, amelyek nélkül a magyar tudomány fejlődése ellehetetlenül. Tudom, hogy ez óriási csapás lenne a magyar társadalom- és tudományfejlődésre. De erre nem az az adekvát válasz, hogy szidjuk az EU-t azért, hogy nem akarja lyukas zsákba és magánzsebekbe tölteni a pénzt, amit az európai adófizetők rábíztak, hanem az, hogy végre két lábra állnak, felegyenesednek és kikövetelik, hogy saját intézményüket ne politikai komisszárok és tolvajok, hanem hozzáértő, elismert, független és becsületes emberek vezessék.

[drakvuf]

A Város Királynői 4: Gondterhesség

Laura és a csávója, Laci éppen az orvoshoz tartanak. Nem akar összejönni az a gyerek, ezért lombikot terveznek, amitől eléggé be van feszülve a nő.

Egész úton Lacit baszogatja, mert késve indultak el a faszi miatt. Csávókám megbánja a dolgot, mielőtt odaérnek.

A doki azt mondja, hogy a lombik előtt még pár vizsgálatra be kell fizetniük. Laurának a legnagyobb félelme, hogy sokat utaznak és dolgoznak és nem tudja, hogy fog ebbe az életvitelbe beilleszkedni egy gyerek.

A doki megnyugtatja őket: sehogy. Továbbá azt hazudja nekik, hogy az ő kezei alatt, 100%, hogy lesz gyerekük.

Nehéz idők járnak Zsuzsára: elkezdődött az iskola és van két gyereke.

Azt mondja, hogy nagyon nagy kihívás egyedülálló anyaként két kölköt nevelnie. Ráadásul mind a kettő beteg is. Szerinte a szeptember és az október a legnehezebb, mert nehéz az iskolába visszaszoktatni őket. Ennek ellenére a gyerekek feltöltik, amire a londoni balhékák után nagy szüksége van.

Ma a szokásosnál is több dolga van, mert szülinapi bulit is szervez José Armandonak. Galaktikus slime parti lesz. Kidobja a beteg gyerekeket az iskolába aztán szalad haza ellenőrizni az előkészületeket. A szervezéssel profikat bízott meg, akikkel viszont nagyon elégedetlen, mert későn kezdték el díszíteni a kecót. Az egyik alkalmazott elbújik az oszlop mögé a nő haragja elől.

Különösen a szülőknek kialakított hely nem tetszik neki. Szerinte úgy néz ki, mint egy dizásztőr tent. Eddig nem említettem, de Zsuzsi angolja olyan, mint amikor valakinek, aki nem beszéli a nyelvet, fonetikusan leírnak egy angol szöveget és azt olvassa fel.

A rendezvényszervező nem győz bocsánatot kérni a szar munkája miatt. Csak akkor lesz nyugta a ház királynőjétől, amikor megérkeznek a bulira szánt állatkák és elterelik a hárpia figyelmét.

Zsuzsi elárulja, hogy bár a kölkeinek szervezi a bulit, igazából az ő gyerekkori álmait valósítja meg ezekkel. Laura felhívja Zsuzsát, szeretne egy nagyon személyes dologról beszélni vele kettesben. Zsuzsi egyből kap az alkalmon és meghívja a szülinapi bulira.

Megérkeznek a kölkök és egyből rászabadulnak a szerencsétlen állatokra. Még bohóc is van, hogy biztos traumatizálva legyenek a lurkók.

Zsuzsa szerint nem csak a téma galaktikus, de a bulika is gigantikus. John Hammond tanításait követve: nem spórolt semmin.

Megérkezik Laura is és majdnem póniszarba lép. A nő félti a drága cipőjét, aztán meglepődik, hogy a gyerekzsúron gyerekek is vannak.

Zsuzsi elárulja, hogy hogy lehet őket elviselni: minőségi pezsgővel és prémium italokkal. Viszont még a féktelen piálás se készítette fel a házigazdát a szülinapi tortára.

Teljes a döbbenet. Zsuzsi szerint egyáltalán nem hasonlít egy rakétára, inkább olyan, mint egy hatalmas, álló ceruza.

Laurának egészen más jut az eszébe róla. Hatalmas szemekkel bámulja a kilövésre kész desszertet. Annyira szarul sikerült a torta, hogy szét is esik, de Zsuzsi anyja megmenti a bulit: ő is vett sütött egyet sunyiban.

A parti után végre tudnak beszélgetni a lányok. Laura szolidan megjegyzi, hogy kurva idegesítőek a gyerekek. Aztán a dokinál tett látogatásáról beszélt. Azért fordult Zsuzsához, mert neki is hasonló módon lettek gyerekei.

Laura elmondja nekünk, hogy négy éve próbálkoznak és bár szervi probléma nincs, nem jön össze a gyerek. Kicsit aggódik, hogy így nem természetes úton jönne össze a gyereke, de Zsuzsi elhessegeti ezeket a gondolatokat és bátorítja, hogy vágjon bele a lombikba.

Elmeséli, hogy azzal szokta ugratni a férjét, hogy a lombik azt bizonyítja, hogy végre van egy tervezett gyereke és nem csak becsúszott véletlenül, mint a többi.

Zsuzsa pár fotóalbumot hoz, amikben a gyerkőcökről vannak képek különböző stádiumokban. Laura a könnyeivel küszködik és elárulja, hogy egész életében arra vágyott, hogy gyereke legyen. A nő még azt is elárulja a kamerának, hogy amikor nőgyógyászati vizsgálaton van, mindig arról álmodozik, hogy egyszer csak az orvos felkiált: Laura, te terhes vagy!

Zsuzsa fel akarja készíteni a nőt a procedúra rossz oldalára is. Elmeséli, hogy ő a terhesség alatt 104 kilóra hízott, de egyáltalán nem látszott rajta.

Laura megköszöni Zsuzsinak a beszélgetést és azt mondja örül, hogy nem Szekszárdra ment a többiekkel. A vendéglátója nem tudja miről van szó, mert őt nem hívták meg semmire...

Mamalina csodálatos hírekkel köszönti reggel a férjét: egyedi táskát csináltathat, csupán 40 000 Euróért.

Nem valami lelkes a pasi. Eltereli a szót azzal, hogy Londonról kérdezi a feleségét. Mamalina azt mondja szar volt. A férje szerint viszonoznia kell a meghívást és elhívhatná a lányokat Szekszárdra a családi birtokra.

Mamalinának nem tetszik az ötlet, de végül belemegy.

Paulina és 😍Anna😍 shoppingolni mennek. 😍Anna😍 egyből észreveszi, hogy valami céllal vásárolgat Paulina, aki bevallja, hogy a volt faszija hívogatja megint.

A csávó azt hazudta a nőnek, hogy bármit megtenne érte és vissza akarja csinálni a dolgokat. Tehát dugni akar. Paulina felvezeti 😍Annának😍 a szekszárdi családi bulikát. Örömmel elfogadja a meghívást. Kiderül, hogy Zsuzsát nem hívják meg a londoni balhé miatt. 😍Anna😍 megérti, mert szerinte is erős volt, amit leművelt a nő.

A vásárlás után Paulinák már Szekszárdon vannak. Mamalina éppen, Zoli, az inas vérét szívja, amiért lassan dolgozik és mindenhol meztelencsigák vannak.

Paulina közli az anyjával, hogy meghívott mindenkit Zsuzsán kívül. Laura nem tud jönni, mert inkább Zsuzsival szülinapozik. Megérkeznek a vendégek és megismerik a Paulinák családját.

Mamalina elmeséli a lányoknak, hogy mint minden gazdag prolinak, nekik is vannak egzotikus állataik. Mónika szerint a pávákkal csak páváskodnak.

Aztán az öregasszony flexel egyet a férje sikereivel is, de azért szolidan megjegyzi, hogy ő irányítja. A vendégek ezzel maximálisan tudnak azonosulni, a férj pedig kussol a sarokban.

Aztán Mamalina megosztja velük, hogy az egyik kölyküket leigazolta egy random focicsapat. 😍Anna😍 ezen a ponton megjegyzi, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy egy jól működő családot lát. Jelezve ezzel, hogy kurvára zavarja, mert neki nincs (foreshadowing).

Mamalina mesél a másik fiáról is, akinek valamilyen szindrómája van és az orvosok szerint már rég halottnak kellene lennie, de mégsem.

Dolgozik és barátnője is van. Mindenki elérzékenyül. A megható sztori után lemennek a garázsba, ahol Mamalina férje meglepetéssel készült a feleségének.

Megvette a nőnek álmai autóját. Az idős hölgy megjegyzi a lányoknak, hogy ilyen faszit kell nekik is szerezniük. Mindenki helyesel.

Ezután elugranak a kedvenc boros pincészetükbe egy lovashintón. Mónika szerint elég nagy faszság volt a szakadó esőben így menni, illetve ez nem is hintó, csak egy csöves lovaskocsi. A pincészet viszont nagyon tetszik nekik. Paulinától megtudjuk, hogy a zenét Zoli fia szolgáltatja.

Mónika egyből rágerjed a fiatal fiúra és arról érdeklődik van-e már 18 éves. A többiek felvilágosítják, hogy bár 14 év a beleegyezési korhatár Magyarországon, de morálisan akkor is elítélendő felnőtt emberként gyerekekre hajtania. Mónika elfojtja a pedofil gondolatait és az asztalhoz ülnek a hölgyek. 😍Annának😍 hiányzik drakvuf Laura, Violettának meg Zsuzsi.

Utóbbira megjegyzi Paulina, hogy csak a feszkót keltette úgyis, amire Violetta rávágja, hogy ahhoz két ember kell. Mónika becsatlakozik és azt mondja Zsuzsa jófej. Ezen már 😍Anna😍 is kiakad. Szerinte elégedetlen, dühös és a franc se tudja mi a baja. A kamerának elmondja, hogy örül, hogy nincs itt a nő és annak is, hogy jót és sokat esznek. Igazi magyar kaját. Paulina felteszi a kérdést Violettának és Mónikának: ha ennyire szeretik a Zsuzsit, miért nem vele vannak?

Mónika rávágja, hogy ő nem akart gyerekek között lenni. Anna pedzegeti, hogy biztos ez volt a baja Violettának is, aki kicsit befeszül ettől. Azt mondja nem zárkózik el a gyerekektől, de belengeti, hogy lehet neki nem lehet. Violetta felbassza magát és teljes erővel 😍Annának😍 esik. Azt mondja neki, hogy azért nincs faszija, mert nem kell senkinek. 😍Anna😍 rákontráz pár béna beszólással, de nem talál fogást Violettán.

Megy a cicaharc és 😐Anna😐 annyira gyerekesen vitatkozik, hogy kicsit kiszerettem belőle. Lehet tényleg nem véletlenül nincs csávója... Sikerül fokoznia azzal a szitut, hogy megkérdezi Violettát: azért ennyire feszkós, mert meghalt az apja? Violetta ezen teljesen kiakad, mert két hete történt a dolog és még nagyon friss. Azzal vág vissza, hogy 😐Anna😐 mindig azzal sajnáltatja magát, hogy meghalt az apja. Violetta ezután elvonul Mónikával és Paulinával disszelni 😐Annát😐 a háta mögött. Paulina próbálja megtudni, hogy lehet-e gyereke Violettának, de a nő nem akar erről beszélni. Mamalina az asztalnál maradt 😐Annával😐 és megkérdezi mi történt az apjával? Régi sztori, de elmeséli: félrekúrt az öreg és a szeretőjének a férje megölte.

Kicsit nyugodtabban térnek vissza a lányok az asztalhoz. Mónika mindenkit meghív Athénba megünnepelni a harmadik évfordulóját a faszijával. Zsuzsa is jönni fog.

Visszatért a régi problémám: kevés a 30 kép egy posztba. Egy kisebb jelenetet ki is hagytam emiatt :((( Továbbá nem tudom, hogy fogom tovább shippelni magam Annával, mert ebben a részben vállalhatatlan volt. Még a végén új waifut kell keressek.