#egoizmus

[markopeja]

Miłość i prawdziwe relacje opierają się na wzajemnym wsparciu i lojalności, a nie na wykorzystywaniu drugiego człowieka. Kiedy ktoś używa naszych uczuć dla własnych korzyści, nie dostrzega naszej wartości. Tacy pseudo-przyjaciele manipulatorzy sprawiają, że czujemy się jak pionki w ich grze.Prawdziwa bliskość rodzi się z empatii i zrozumienia, a nie z egoizmu. Nie możemy pozwolić, by nasze serca były wykorzystywane przez tych, którzy nie rozumieją ich wartości. Relacje powinny opierać się na dawaniu, a nie na braniu. Wartość drugiego człowieka mierzy się lojalnością i tym, jak się wobec niego zachowujemy. W miłości najważniejsze jest być wsparciem w chwilach radości i smutku.

[csacskamacskamocska]

Piszok jó kis élet

Mostanában kezdtem el érezni, hogy mennyire jó életem van. Ez nem annak a felismerése, hogy mennyire jó kis életem van, hanem annak a felismerése, hogy szabad azt gondolnom, hogy nekem nagyon jó. Jóanyám kialakított bennem egy olyasféle gondolkodásmódot, amiben a munka, a teljesítmény, az ambíciók álltak középen. Ha nem dolgozol, ne is egyél, nem érdemled meg a szeretetet, semmirekellő, haszontalan vagy. nem is szabad megállni, mert bezzeg ő... hat ember munkáját végzi, egy vonatot is elvontat, bármit képes megtenni, elérni, úgyhogy ehhez mérje magát a világ minden más embere, és benne én is. Nem mertem pihenni, és folyamatosan frusztrált, hogy "nem vittem semmire" vagy nem vittem elég sokra. Folyamatosan dolgoztam mások elismeréséért és szeretetéért, egyáltalán nem voltam képes elhinni, hogy bárki szerethet csak úgy, valami megfoghatatlan dologért amit velem él meg.

Rengeteg haszna van, ha az ember ilyen dolgozós, mert a csinálás tényleg kitermel mindenfélét, nem csak a kihasználtság vagy kimerültség érzését. Az ember valami stabil bástya lesz, és/vagy motor, aki majd megcsinálja, elintézi, van ismerőse hozzá, és bármennyi időt és energiát beleöl, munkákba és kapcsolatokba, és gyűlik a tapasztalat, az élmény, az ismeret.

Az volt az áttörés amikor megfogalmazódott bennem, hogy mindazt amit teszek, azt egyetlen ember szeretetéért, elismeréséért, a vele töltött időért teszem. Nyilván választottam valakit, akinek a világlátása, kommunikációja, minden porcikája alkalmas arra, hogy fenntartsam a saját működésemet, amit jónak gondoltam, az egyetlen igaz útnak. Próbáltam bemagyarázni másoknak és magamnak is, hogy nem miatta teszem, hanem mert engem érdekel az a dolog, mert szeretem csinálni, mert ez meg az. És el is hitték, hiszen én is elhittem. De ki kellett mondanom, hogy hazudok magamnak és fel kellett vállalnom, hogy felszámolok ezekkel a dolgokkal. Na, értelmesebben: Nem azért hagytam ott dolgokat és hagytam abba tevékenységeket, mert Logant már nem szerettem, hanem azért mert ráébredtem, hogy mennyire nem egészséges számomra amit teszek, és elfogadtam, hogy ennek a járulékos vesztesége a kapcsolatom lesz Logannel. Az ő szerepe ebben valójában teljesen másodlagos. Bár hosszú ideig csak arra koncentráltam, hogy ő mit csinál vagy mit nem, vagy hogyan csinálja, kivel, mikor, stb, stb. de a lényeget nem vettem észre.

Akármilyen szarul hangzik vagy kínos leírni: Én vagyok az életem közepe. Az én időm, az én életem folyik. Azt kell csinálnom, arra kell koncentrálnom, ami nekem jó, és akkor senkitől sem fogom várni, hogy figyeljen rám vagy törődjön velem. Senki elismeréséért vagy szeretetéért semmilyen árat nem éri meg megfizetni. Nem baj, hogy ez énközpontúan hangzik. A lényeg az, hogy amit teszek, az nekem jó legyen. Az is lehet nekem jó, ha adok, ha segítek, ha törődöm valakivel. De legyen az is valahogy érdek nélküli. Mégis a legfontosabb, hogy semmi se számít, konkrétan semmi, ami értékesebb lenne annál az időnél amit kreatív dolgokba tudok beletenni.

Nem könnyű különbséget tenni az önszeretet és az önimádat, az egoizmus és az egészséges felismerés között, hogy csak magadat ismered (valamennyire) és csak a saját fejeddel tudsz gondolkodni, bármit is hiszel. Egyensúlyban tartani ezt talán csak úgy lehet, hogy folyamatosan kommunikálja az ember az elismerését mások felé. Szeretem magam, fontos vagyok magamnak, tudom, hogy én vagyok aki tehet magáért bármit is, sőt az egyetlen vagyok, akinek kötelessége tenni magáért bármit is, DE látlak téged! Látom a szépséget, látom a jó dolgokat, látom az erőfeszítéseidet, látom az értékeidet, és ezeket nagyra tartom. Mások érdek nélküli elismerése tartja egyensúlyban az önszeretetet.

Nem választ el semennyi idő attól, hogy azt vagy olyan dolgokat csináljak, amit szeretek. Nincs olyan, hogy "még ezt" és majd utána... Amíg az ember így gondolkodik, addig sosem jön el az "utána". Viszont, hogy azért senki se érezze magát kirekesztve, lehet élvezni a ”még ezt megcsinálom„ dolgot is. De akkor valójában ez volt a cél. :)

[pucu]

Za szybko wczuwam się w ludzi, to prawda - te korki z egoizmu nic nie pomogły

[bluestrawberrycoffe2]

énközpont

egoizmus-e az, hogyha akarva akartalanul

csak a szerelem, mi engem meghajt.

egoicentrikus-e, hogyha valaki köré építek,

én vagyok-e sok, hogyha más nem számít,

énközpontú-e, hogyha ez fáj még?

[rychrd]

Minden

Hisz a kedvencem a minden!

A csendes szélben,

ebben a nagy üres térben,

A puszta létben, s minden erényben.

Vakító fényben élve, a végsőkig reményt remélve.

Így torzul világnézetünk, sápadtan magunkba nézhetünk, miként tört össze mindent.

Csak azt kérem ami jár, de ha jár a minden, hát zsebre vele

Elég abból is csak a fele, az alja és a teteje.

Csak ameddig nem leszek vele tele.

Járványként terjed a kapzsiság, kiszemelve a lefelé konyuló faág.

Szarka vadan rá száll, gondolva ezért úgysem kár.

De ha minden jár, abból is csak a legjobbat akarom.

Tudás, csalás s az egész világ, korlátlan hatalom.

Tenni amit tenni akarok.

Legtisztább földeket bejárni, lehetetlent elvárni úgy, hogy ne kelljen elválni.

Cukornál édesebb csókokat, amire az egész világ büszkén bólogat.

Esőben eljárni romantikus táncokat

Magunkra zárva a láncokat.

Tudtán adni a tudatlan tudatnak

Föld alatt hiába kutatnak a tulajnak

Dicső ragyogás, kellemes szárazság utáni zápor.

Való tudat szakadás, s a függőség okozta padlón kaparás.

Legjobbat megkapva, bele is rokkanva a súlya alatt.

Emberből maradt apró cafat,

Ütemezett dobogása pompásan hangzik, mint a leglágyabb dallam.

Hallani a csendet is a zajban,

Felcsillant egyetlen villám a viharban.

Átjárja elméd és elemészt, mit sem sejtve kutatod a sötét részt.

Valótlan és valóság közötti rést bejárva.

Szeretem a mindent

Fentről nézve mégis komfortosnak tűnik itt lent.

Egyszerű minden mi tökéletes, s a tökéletes ami több, mint egyszerű és kellemes.

Nem egoizmus tudatni mennyit érünk

És nem önbizalom hajtogatni mit is kérünk

Hisz minden pillanatban magunkért élünk.

Én vagyok a minden.

Hiába nézel, nem érsz el.

Nem érinthetsz, szádra sem vehetsz.

Tilalom tombol végig, elsöpörve földrengésként amit csak ér

[avemaria7]

Prawdziwa cywilizacja nie polega na sile, ale jest owocem zwycięstw nad samym sobą, nad mocami niesprawiedliwości, egoizmu i nienawiści, które są zdolne zniekształcić prawdziwe oblicze człowieka

- Jan Paweł II, Kalisz, 4 czerwca 1997r.

[szuffersztar]

"Úgy lesz-e vajon örökké a mienk, ha küzdünk érte, megtartjuk. megőrizzük? Vagy úgy, ha szabadon útjára engedjük, ezzel gondolatban örökké magunkhoz láncolva? A lemondás köt össze vagy a megtartás? A konkrét fizikai együttlét mindig magában hordozza a veszteség veszélyét? A gondolatbeli összefonódás átmenti a kapcsot az örökkévalóságba?

Ez hát a dilemma. Nem gyávaság-e lemondással kötődni? Nem egoizmus-e küzdéssel megtartani? Ha igazán kell, ha igazán a tied, csakis a tied és örökké, akkor nem evidens-e, hogy együtt kell maradni, és nem elválni, küzdeni a veszélyekkel, a következményekkel, itt e földön, e korban, testközelben?" (Tisza Kata: Magyar Pszicho)

[deathissolution]

Kiedys nie rozumiałem wielu rzeczy. Żyłem w bańce własnego egoizmu i zapatrzenia w siebie. Że żeby coś stworzyć, trzeba dać sobie czas. Że życie to nie znalezienie księżniczki z bajki. Trzeba rozgraniczyć to na rodzinę, znajomych i bliskich wszelkiego rodzaju.

[egy-lany-blogja]

" Hiányzik a szerelem vagy a barátság? Nyisd ki a lelked - és rád talál! "

" Lelked - mint az enyém és mindenkié - önvédelemre van állítva. Ahhoz, hogy befogadj valakit,ki kell nyitnod magad."

Mindenki a saját várában él. És nehezen engedi le a felvonóhidat. Nem vesszük észre, hogy zárva vagyunk. Hogy miattunk nem jönnek. Nem hallanak vagy éreznek belülről hívó szót. Én ezt sokszor megtapasztaltam, míg fiatal voltam.

Nem jöttek. Én meg nem mentem. Pedig vonzó fiú voltam. Csak zárva voltam. Falakat kellett áttörnie annak, aki hozzám akart férni. Ez nem csak gátlás - önzés is. Egoizmus. Önvédelem.

Nem csak testünk, lelkünk is ad láthatatlan hívójeleket. Ezt persze nemigen lehet elválasztani az erotikától, de néha, ha sikerül, tisztán fölismeri az ember azt a másik hullámhosszt, amely ha rád talál, nem biztos, hogy ölelés lesz belőle, nem biztos, hogy szerelem - lehet, hogy barátság.

Sok embert ismertem, aki szeret, vagy szeretné, hogy szeressék - de zárva van. Nem ismeri a "bármikor, bárkivel lehet" felelőtlen állapotát, ami egy nyitott lélek számára nem is olyan lehetetlenség, hiszen mindenki ember és mindenki egyedül van. "

Müller Péter

[zegarmistrzswiatlapurpurowy]

Krępa postura waszej zawiści;

słabe rusztowanie dla szczęścia…

macie czelność domagać się rewizji,

chociaż przy zamianie ról byłaby wam nieporęczna.

Zasilacie szeregi maruderów i dyletantów,

wywyższając swe działania ponad niebiosa.

Żyjemy pośród rozlanej krwi i bilansów…

dla egoizmu - leje się ciurkiem; ta jucha z nosa.

Twarze obite, lecz przyodziane w uśmiechy;

brzydzący się grzechem katolicy;

aż dziw bierze, że nadaje wam takie uciechy.

Dumni, nierozumni pokutnicy…

- więc „dobrzy ludzie” mogą grzeszyć?

[csacskamacskamocska]

Bizonyos szempontból egy egoista jobb mint egy narcisztikus egy pszichopatánál meg biztosan jobb

Az egoista csak énközpontú. Nem is akar másnak látszani. Utálja a cigányokat mert szerinte azok az ő adójából élnek, utálja a melegeket mert szerinte az ő adójából vonulnak fel, utál mindent és mindenkit ami szerinte őt megrövidíti vagy ami neki járna, amiről azt feltételezi, hogy neki jobb és kényelmesebb élete lenne, ha az övé lenne AZ IS. Nem feltétlen tudja jobban a dolgokat másoknál és nem is manipulál senkit. Egyszerűen kiveszi a sütit a tálból, és nem érti miért kéne figyelnie másra, mások is figyeljenek magukra. Ő is megteremti magának azt ami kell, más is harcolja ki. Kb kiszámítható az észjárása. Önző, énközpontú. Nem okoz kárt csak max bosszankodsz rajta, mert betonfejű. Empátiája csak a hozzá hasonlókkal szemben van, süket és vak bármi másra. Igen, ebben hasonlít a narcisztikusra, de az egoizmus nem személyiségzavar. Nincs benne elhazudás, rejtett sérelem, alacsony önértékelés. Csak egy beszűkült látásmód. Az önző ember a gyerekétől is elvenné azt ami kell neki, legyőzné a társasjátékban, fociban. Nem azért utálja a kormányt mert hazug tolvaj banda, hanem mert ő nincs tűzközelben. Ha ott lenne, lopna. A narcisztikus valójában csupa sérülés. Egy végleg elveszett ember valahol belül. Már sosem találod meg, és a viselkedésére nem mentség, hogy egy áldozat volt valamikor. Az egész élete gyerekkorától kezdve egy hálószövés. Acélsodrony a sérülései köré és finom, ragacsos pókfonál a szükségletei köré. Manipulál. Hazudik. Eldob és visszaszerez. Az érzéseit elhazudja. Vetít. A narcisztikus kastélyában nem hét szoba van, hanem ezerszer hét. Mindig újat épít, mindig mást. Csak neked. És ez vonzó és varázslatos. Amíg meg nem érzed a hullák szagát. Amíg rá nem jössz, hogy sokan vagytok és mégtöbben lesztek. A padló mozog, a falak tükörből vannak, nincs stabilitás, nincs valóság. És nem vagy fontos. Nem te vagy fontos, csak az, hogy ne találj ki a kastélyból. Akármit gondoltál, nem tudod ki ő. De ez a te hibád – mondja. Hiszen beengedett, mindent megtett érted. Te meg hálátlan vagy. Önző. Korlátozni akarod. Stb. Úgyhogy meg kell értened, hogy ez büntetést érdemel. És megbüntet. Nem is titkolja. Ismer, tudja hogyan tud kínozni és hogyan tud a lelked mélyéig elandalítani. Nézed, ahogy rajonganak érte azok, akik csak a színjátékát látják, akiket nem is érdekel a valóság, és beleőrülsz. A tükrei közt elveszted önmagad. A büntetések kiheverése elveszi minden erőd. Úgy tud elpusztítani, hogy lehet, hogy saját magadat pusztítod el.

Gyógyítható személyiségzavar, de elenyésző számban jutnak/mennek el szakemberhez. nagyon mély depresszióba tudnak esni, és olyankor, a depresszió miatt előfordul, de amikor javul a közérzetük, el is hagyják a terápiát.

A pszichopata, a valódi, az egy teljesen más ügy. Bár sokban hasonlíthat a viselkedése a narcisztikushoz, megtanul téged, megtanul másokat és legfőbb szórakozása a madzagok rángatása, hogy szélsőséges helyzeteket hozzon létre és lássa a kínodat. Akármi történik, látja, hogy ő maga nem érez semmit, és ez dühíti. Az emberek unalmasak. Mindig hasonló dolgokat éreznek. A világ unalmas a pszichopata számára, mert a világ és benne az emberek nem képesek neki érzelmeket adni, érzéseket kiváltani belőle. Üresség van benne. Ebben az ürességben bolyong és fogalma nincs róla, hogy mások belül milyenek. Az intelligens pszichopata kialakít a saját ürességében egy világot, amit a megtanult dolgokból épít fel. Úgy tesz, mintha férj lenne, úgy tesz, mintha megbízható munkatárs lenne, úgy tesz, mintha gondos apa lenne. Másoktól ellesett viselkedésformákból épül ez fel. De sokat bolyong a babaházon kívül az ürességben. És ezt megérzik a körülöttelevők. Véletlen hideg tekintetekből, elejtett mondatokból, rémisztő helyzetekből és véleményekből amiből aztán a pszihopata kihátrál és visszarázódik a színházba. Csak vicc volt. Érzed, hogy valami baj van, de nem tudod megfogni, hogy mi. Elmondani sem tudod senkinek. Mert mit mondanál? Hogy úgy nézett rád, mintha nem is emberi lény lennél? Számára semmi sem vagy. Baba a babaházban. Bár a nagyon intelligens pszichopaták is kerülnek bajba mert nem tartják be a törvényeket vagy rosszul mérik fel a következményeket, esetleg egyszerűen fizikailag túl durvák voltak másokkal, de azért leginkább a nem annyira értelmes pszichopaták ülnek a börtönökben. (nem minden agresszív börtönviselt ember pszichopata, de az arányuk közöttük magas)

Hogy valaki narcisztikus, de pláne, hogy pszichopata azt tényleg csak szakember állapíthatja meg. Mi magunk is mutathatunk jegyeket, amik alapján egoistának, narcisztikusnak vagy pszichopatának gondolnak mások. Lehetnek nagyon hasonló válságmegoldó stratégiái az embernek. Van például, aki a számára kényemetlen helyzeteket orvosolja úgy, hogy lehasítja az érzelmeket. A variáció az IQ és EQ tekintetében számos és sok képlet lehet hasonló a fent említettekhez. Statisztikailag a férfiak között több a narcisztikus is és a pszichopata is. Ahogy egyre többet kutatják a dolgot, egyre magasabb a számuk a népesség tekintetében mert már a rejtőzködőkre is rábukkannak. Nem tudom, de az a gyanúm, hogy annak, hogy több férfi, mint nő, valami köze lehet a hormonokhoz és az anyasághoz és a nők agyának másabb működéséhez. Evolúciós zsákutca lenne, ha sok narcisztikus meg pszichopata nő lenne, amíg evolúciósan (bármilyen fájdalmas) a férfi kegyetlenség és a fantáziátlanság lehet előrevivő. Nem gyógyítható. A nincsből nem lehet vant csinálni sehogyansem. Ez csak egy rövid eszmefuttatás, könyvek és tanulmányok ezrei jelentek meg a témában, nyilván okosabb és hozzáértőbb emberektől, mint én. Engem csak az összemosások zavarnak, és az amikor valaki nem érti, mit jelent túlélni egy kapcsolatot egy narcisztikussal vagy pszichopatával. Vagy mit jelent benne lenni és küzdeni az ép eszedért vagy a szabadulásért. Ezen nem viccelődünk, nem oktatunk ki másokat, csak empatikusnak kell lenni. Abban szenvedett hatalmas hiányokat.

Meleg baráti ölelés minden Túlélőnek!

[literatura-w-dobie-ai]

Człowiek wobec zła: refleksje nad naturą ludzką

Człowiek od zarania dziejów zmaga się z wewnętrzną sprzecznością: z jednej strony zdolny jest do najwyższych aktów miłości, poświęcenia i współczucia, z drugiej jednak strony potrafi wyrządzić ogromne zło, łącznie z odebraniem życia innemu człowiekowi. Dlaczego w człowieku tkwi tyle złości, nienawiści i frustracji? Co sprawia, że ludzie potrafią niszczyć siebie nawzajem, a nawet sięgać po najdrastyczniejsze środki, takie jak zabójstwo?

Korzenie złości i frustracji

Złość i frustracja to emocje, które mają swoje korzenie w ewolucji. Pierwotnie były one narzędziem przetrwania – reakcją na zagrożenie lub brak zasobów. Współczesne światy nie wymagają jednak od nas walki o każdy kęs pożywienia czy obrony przed drapieżnikami, lecz nasz układ nerwowy wciąż reaguje na stresory w sposób odziedziczony po przodkach. W obliczu presji społecznej, frustracji wynikającej z niesprawiedliwości czy utraty kontroli, złość staje się emocją dominującą. Nienawiść z kolei rodzi się często z lęku – przed obcymi, przed utratą statusu, przed odmiennością.

Dlaczego człowiek jest zdolny do zabójstwa?

Zdolność do zabójstwa jest przerażającą, ale nieodłączną cechą ludzkiej natury. Możemy tu odwołać się do psychologii i socjologii. Zabójstwo może wynikać z wielu czynników: od patologii psychicznych, przez motywacje wynikające z zazdrości, zemsty czy ideologii, po wojnę, gdzie śmierć przeciwnika traktowana jest jako uzasadniony cel. Antropologia sugeruje, że zdolność do przemocy była w przeszłości przystosowaniem pozwalającym na zdobywanie zasobów lub dominację w grupie. Problem polega na tym, że dzisiaj te instynkty nie znajdują uzasadnienia w warunkach współczesnego życia, a mimo to nadal w nas drzemią.

Jak morderca może żyć ze swoimi czynami?

Mechanizmy obronne ludzkiego umysłu pozwalają na racjonalizację i dehumanizację ofiar, co może pomóc sprawcy unikać wyrzutów sumienia. Niektórzy ludzie cierpią na zaburzenia psychiczne, takie jak psychopatia, które ograniczają ich zdolność do odczuwania empatii. Innym pomaga ideologia lub wiara w słuszność swoich czynów. Przykładem mogą być żołnierze podczas wojny, którzy usprawiedliwiają swoje działania wyższym dobrem lub nakazem przełożonych.

Dlaczego niszczymy siebie nawzajem?

Ludzie często niszczą siebie nawzajem z powodu konfliktów interesów, lęku przed utratą władzy, zasobów lub statusu. Historia pełna jest wojen, przemocy i prześladowań wynikających z chciwości, ideologii czy religii. Często brakuje także umiejętności komunikacji i rozwiązywania konfliktów w sposób pokojowy. Z drugiej strony, można zauważyć, że współczesne społeczeństwo coraz bardziej stawia na edukację emocjonalną i rozwijanie empatii, co daje nadzieję na ograniczenie takich destrukcyjnych zachowań w przyszłości.

Poszukiwanie odpowiedzi na egzystencjalne pytania

W obliczu tych trudnych pytań warto sięgać do różnych dziedzin wiedzy: filozofii, psychologii, nauk przyrodniczych i duchowości. Filozofia egzystencjalna zadaje pytania o sens życia, wolność i odpowiedzialność człowieka za swoje czyny. Psychologia stara się zrozumieć mechanizmy, które rządzą naszymi emocjami i decyzjami. Religie oferują perspektywę duchową, która może dać poczucie nadziei i celu. Własne refleksje oraz rozmowy z innymi mogą być także cennym narzędziem w poszukiwaniu odpowiedzi.

Dlaczego ludzie nie mogą żyć w pokoju i miłości?

Wizja świata wypełnionego pokojem i miłością jest piękna, ale trudna do zrealizowania z powodu złożoności ludzkiej natury. Różnice kulturowe, interesy ekonomiczne, uprzedzenia i brak zrozumienia często prowadzą do konfliktów. Współczesny świat wymaga jednak od nas współpracy i wzajemnego szacunku. Być może klucz leży w edukacji i rozwoju empatii już od najmłodszych lat. Pokój zaczyna się od drobnych gestów i codziennych wyborów każdego z nas.

Co skłania ludzi do zła?

Zło rodzi się z wielu źródeł: lęku, frustracji, egoizmu, braku empatii czy wpływu środowiska. Często jest wynikiem błędnych przekonań i uprzedzeń. Jednakże każdy z nas posiada potencjał, by dokonywać dobrych wyborów. Zrozumienie mechanizmów, które skłaniają do zła, może być pierwszym krokiem ku lepszemu światu.

Podsumowanie

Ludzka natura jest skomplikowana i pełna sprzeczności. Choć w człowieku tkwi potencjał do zła, istnieje również zdolność do przemiany i wzrostu. Poszukiwanie odpowiedzi na egzystencjalne pytania może pomóc nam zrozumieć siebie i innych, otwierając drogę ku światłu, miłości i pokojowi.

[suprasl]

Wyjątkowa Wigilia

Boże Narodzenie, to czas wyjątkowy. Wszyscy chrześcijanie świętują wydarzenie, które zmieniło bieg całego świata – narodzenie się z Przeczystej Dziewicy Marii, Syna Bożego – drugiej Osoby Trójcy Świętej. Jezus Chrystus, Ten Który istnieje wiecznie razem z Ojcem i Duchem Świętym, uniżył się i w wielkiej skromności i pokorze, przyszedł na nasz świat, aby na nowo otworzyć nam bramy Raju, aby pokazać nam drogę do zbawienia.

Jakie przywitanie czekało na naszego Zbawiciela? – bieda, chłód, odrzucenie przez grzesznych ludzi i miecz morderców! Zbawca świata, razem z ze Swoją Przeczystą Matką, razem ze świętym Józefem, musieli chować się w obcej krainie, aby uniknąć śmierci z ręki bezbożnych.

Niestety podobne sytuacje mają miejsce ciągle. Z powodu swojej bezbożności i stawiania swego egoizmu, wyżej Bożej woli i miłości, grzeszni ludzie ciągle wywołują kolejne rzeki łez i krwi, nie mniejsze od tych, które za czasu przyjścia Jezusa, przelane zostały mieczem herodowym w Betlejem.

Jak wiemy, trzy lata temu 24 lutego, atakiem ze strony Rosji, rozpoczęła się wojna rosyjsko-ukraińska. W wyniku działań wojennych, w szybkim czasie do Polski dotarła fala uchodźców, którzy jak niegdyś Józef i Matka Boża z Dzieciątkiem, szukali schronienia w sąsiadujących państwach, w tym w Polsce.

Monaster Supraski od pierwszych dni wojny aktywnie włączył się w akcję pomocy uchodźcom, który przybyli do naszego kraju. Oprócz pomoc materialnej, przełożony Monasteru, biskup Supraski Andrzej zadecydował o przyjęciu do Monasterskiego domu pielgrzyma kilkunastu uchodźców z Ukrainy. Ludzie ci, zostali zmuszeni do odnalezienia się w zupełnie nowej sytuacji, daleko od swoich domów, rodzin, od swego ojczystego języka i miejscowości, gdzie mieszkali. Część z nich, do tej pory korzysta z pomocy i gościnności Monasteru.

Jak zawsze, w przeddzień Święta Bożego Narodzenia, wieczorem zbieramy się za wigilijnym stołem. Wieczerza wigilijna kolejny raz miała wyjątkowy charakter. Zebrała się na niej nie tylko nasza monastyczna rodzina, ale zaprosiliśmy na nią również naszych braci i sióstr ze wschodu.

W rodzinnej atmosferze, wszyscy razem wychwalaliśmy Boga za Jego dobroć i za miejsce, gdzie nad głowami nie świszczą kule i rakiety śmierci. Pod koniec Wigilii, na naszych gości, czekała mała niespodzianka w postaci słodyczy i innych potrzebnych produktów.

Dzielimy się kilkoma zdjęciami z naszej wspólnej Wigilii.

[majstersztykzchwil]

Ludziom trzeba pozwolić odejść. Trzeba im pozwolić wrócić do momentu, z którego się ich zabrało. Do świata z którego przyszli. Można ich uczynić lepszymi, niż byli. Albo innymi. Ale trzeba ich puścić wolno. Uwolnić od naszych fantazji. Niewypowiedzianych słów. Nieuczynionych gestów. Od naszego egoizmu. Za każdym razem, gdy za nimi zatęsknimy. Za każdym razem, gdy zatęsknimy za momentem. Za emocją. Za każdym razem, gdy poczujemy się źle. Gdy coś nam nie wyjdzie. Gdy rozdziera nas wewnętrzny smutek. Za każdym razem, gdy poczujemy pragnienie przejrzenia się w cudzych oczach. Za każdym razem, kiedy będziemy szukali aprobaty dla swojego ja. Akceptacji swoich czynów. Za każdym razem, gdy pomyślimy, że nie kochaliśmy, a mogliśmy. Za każdym razem, kiedy zapragniemy być kochani…

Trzeba pozwolić sobie odejść. Trzeba zgasić w sobie tę wewnętrzną potrzebę kontaktu z przeszłością. Wracania, do naszych momentów, które w innym czasie i innym miejscu już by się nie zdarzyły. Trzeba sobie pozwolić znowu czuć i nie pozwolić na to, żeby ktoś niszczył ci życie. Trzeba zaznać ukojenia. Trzeba pobyć z samym sobą, żeby przepracować to, co się wydarzyło, a potem powiedzieć dosyć. Już wystarczy. I zacząć nową historię. Nowego siebie. Może nie lepszego ani gorszego. Innego.

Dawanie nadziei powoduje, że druga strona nigdy nie ułoży sobie życia. Nie pozwoli sobie na to, żeby czuć i kochać. Żeby być. Tu. Albo tam. Cały czas jest się pomiędzy. Dawanie nadziei powoduje, że jest się wciąż i wciąż tylko dla tej drugiej strony. Kiedy zawoła. Kiedy poprosi. Kiedy zadzwoni. Kiedy będzie jej smutno, bo ktoś jej nie chciał i przypomni sobie, że przecież chciałeś ją ty. I zadzwonisz wtedy z życzeniami. Albo zapytać po prostu co słychać…

I rozpieprzysz jej cały świat.

Po prostu tego nie rób...

[road-to-solace]

friedrich nietzsche a szeretetről:

"Mi mindent neveznek szeretetnek. - Birtoklásvágy és szeretet: milyen eltérő érzelmeket kelt bennünk ez a két szó! — és mégis ugyanaz az ösztön lehetne, kettős néven, az egyik esetben, megrágalmazva, a már birtoklók álláspontjáról, akikben valamennyire lecsillapult az ösztön, és akik most „birtokukat" féltik; a másik esetben a kielégületlenek, a szomjazók álláspontjáról, és épp ezért “jó”-ként magasztalva. Felebaráti szeretetünk - nem új tulajdonra törekvés-e? Es éppígy tudás- vagy igazság-szeretetünk? és általában minden újdonságra törekvésünk? Ami régóta és biztosan a miénk, arra lassacskán ráununk, és újra kinyújtjuk kezünket; ha három hónapig élünk benne, még a legszebb táj sem lehet biztos szeretetünk felől, és valami távolabbi part izgatja birtoklásvágyunkat: birtokunk értékét többnyire lefokozza a birtoklás. Hogy kedvünk teljék önmagunkban, kedvünk úgy akarja fenntartani magát, hogy mindig újra valami újat olvaszt belénk — épp ezt hívják birtoklásnak. Ráunni valamely birtokunkra annyi mint: ráunni önmagunkra. (A túl soktól is szenvedhetünk — a vágy elvetése, szétosztása is magára aggathatja a “szeretet” kitüntetett nevét.) Ha szenvedni látunk valakit, szívesen használjuk ki a kínálkozó alkalmat, hogy birtokunkba vegyük őt; ezt teszi például a jótékonykodó és a szánakozó, ő is „szeretet"-nek nevezi a benne felébredt új birtoklásvágyat, és gyönyörét leli benne, mint új, felé integető vágyat és gyönyörét leli benne, mint új, felé integető hódításban. A legvilágosabban azonban a nemek közti szerelem árulkodik a birtoklásra törekvésről: a szerelmes feltétlenül egyedüli birtokosa akar lenni az általa megkívánt személynek, és éppoly feltétlen hatalmat kíván annak teste, mint a lelke fölött, azt akarja, hogy csak őt szeressék, s a másik lélekben ő lakozzék és uralkodjék legfőbb és legkívánatosabb lényként. Ha meggondoljuk, hogy ez nem más, mint mindenki kizárása valami értékes jóból, boldogságból és élvezetből: ha meggondoljuk, hogy a szerelmes minden vetélytársának elszegényítésére és ínségbe taszítására törekszik, és legszívesebben aranykincse sárkányává lenne, mint a legkíméletlenebb és legönzőbb „hódító" és kizsákmányoló: ha meggondoljuk végül, hogy a szerelmesnek a világon minden más úgyszólván közömbös, halvány, érdektelen, és kész minden áldozatot meghozni, minden rendet megzavarni, minden érdeket háttérbe szorítani szerelméért: akkor igazán elámulunk, hogy a nemek közti szerelemnek ezt a vad birtoklásvágyát és igazságtalanságát annyira dicsőítették és istenítették minden korban,sőt, hogy ebből az érzésből vették a szeretet fogalmát, mint az egoizmus ellentétét, holott ez talán a legnaivabb kifejeződése az egoizmusnak. Nyilvánvalóan a nem birtoklók és vágyakozók alakították ki ezt a szóhasználatot - ilyenek nyilván mindig túl sokan voltak. Azok, akiknek ezen a területen sok birtoklás és kielégülés jutott, hébe-hóba elejtettek egy-két szót „a tomboló démon"-ról, mint ama legszeretetreméltóbb és legszeretetreméltóbb athéni, Szophoklész: de Erósz mindig nevetett az ilyen káromlókon —épp ezeket kedvelte a legjobban. - Nyilván akad itt-ott a földön a szerelemnek olyasféle folytatása, amelyben két személynek ez az egymást bírni vágyó sóvárgása valami új sóvárgásnak és birtoklásvágynak adott helyet, egy fölöttük álló eszmény körös, magasabb rendű szomjazásának: de ki ismeri ezt a szeretetet? ki élte át? Igazi neve: barátság."

(szabó ede fordítása)

[versinator]

Térjenek lábrakap

Mederben csendőrökre mászom betörő Zabolátlan összetűztünk toporzékol gyerekben Víztükörként fürtjeimmel rúgni hangversenytermeknek Nyárestéken árnyékodban lábbelit ízéről Döglötten kapáló harangos átmarja Ajándékkal szemeikbe lázadásra ígérő Bánatról hamuját csinadratta egyszeris Megörültek ólomba jóságoddal borjának Szedték vastörmelékkel kamaszokat jövőért Üveggolyószóró érintsenek mindenkire nevettet Egoizmus botlanak repesztettenérve ütéseket Szurdokos szegényeinek fölakasztottak tagjaikon

Elveszíteni ereszek hídjai nyaktörő Mulatsz kedvesei bőrünkre ceremóniára Nyakukban nőttök kiáltozva királyára Tenyésztjük elszánta hírében megszálló Bizodalommal üldögélvén padja cseprő Tollaid vitetem acélfogú kitérő Bírnám beszakadt lelkesedéssel ágain Némuljon boltod elindít homorú Tetőt kívánó áthúztak hajózunk Hasonlóan kegyelmedbe döntsd lépéseket Megcsókollak díszített elhaladnak egemet Fészkéhez hazámból rugó beteljesíti