#csillogó

[halk-lelek]

és azok a szemek, mikor rám néznek csillognak a szerelemtől

-de azok a szemek nem engem látnak

[csacskamacskamocska]

Társkeresőcskék 4.

Na, ez is megvolt. Béla kulturáltan fogadta, hogy elköszöntem. Most látom, Béla úgy gondolja, hogy az anyagiak miatt mondtam nemet. Bélának ezek szerint ez a gyenge pontja. Béla nem tud kiszállni. :/ :/ Gondolom azért, mert nagyon jót beszélgetett velem. Olyat amiben régóta nem volt része. (mondta) Valaki érdeklődéssel fordult felé, tudott kérdezni, továbbgörgetni a beszélgetést. Jólesett neki, hogy beszélhet magáról. És nem vette észre, hogy csak róla beszélgetünk. És most nem érti, mert a saját élménye, hogy milyen jót beszélgettünk, ütközik azzal, hogy a másik embernek meg ez nem kell.

---------------

Ha elmesélek valakinek valamit, és nem kérdez bele, nem fűz hozzá saját élményt vagy tudást, csak lecsekkolja egy véleménnyel vagy poénnal, akkor nem beszélgettünk, hanem én ventilláltam, a másik meg megengedte. Small talk. Ha valaki elmondja egy ötletét és én továbbfűzöm, keresek-kutatok, eléterítem, válogathat, tervezek, rendszerezek, akkor valójában szintén őróla van szó, akkor is, ha amúgy élvezem amit csinálok. Ha ez visszafelé nem működik, akkor érzelmileg kiüresedik a beszélgetés. Ami neked fontos, az nekem is, ami nekem fontos, az senki másnak. Miért is kéne bárkitől elvárni, hogy a dolgaim fontosak legyenek neki? Azért mert nekem fontos/érdekes, hogy a barátom/barátnőm halad-e a tanulmányaival, vagy mit kezdett a pasijával, túlvan-e a klímaxon, boldogul-e az anyjával, tudott-e eleget aludni, fáj-e még a karja, mit csinál az öregeivel, befejezte-e a könyvét, életben maradt-e a növénye, van-e már szekrénye, váltott-e munkahelyet, boldog-e, mi a terve, mi a fantáziája, stb, stb, stb. És jólesik, ha valaki megkérdezi tőlem is, hogy amúgy azzal a dologgal (ami fontos nekem, amiben érintve vagyok, ami gondot okozott) mi van?

De Bélával valószínűleg nem ez a legfőbb baj, hanem az, hogy csillogós rózsát küldött. Az e mögött levő gondolatsor megbocsáthatatlan :( / :D

[the-bagira]

🖍️ csillogós FABERCASTELL highlighter

[zoeeozzoeeoz]

Helyszín: Próbafülke egy ruhaboltban.

Pont elkaptam a pillanatot, mikor egy kb 8 éves kislány kilibben a próbafülkéből, hogy az Apukájának megmutassa magát a ruhájában. A ruha egy "tündér ruha" volt, (lányos apukák tudják) Drapp színben, tüll felső szoknya, csillogó szívecskés apró flitterek rajta, felső része drapp színű selyem, rajta csipke virágokkal, spagettipántos. Kislány hosszú barna hajú, mosolygós kis tündér :) Szóval kislány kilibben, mögötte anyuka kukucskál ki a függöny mögül, apukának teljes őszintességgel elakad a szava, tátva marad a szája,

Kislány: Mi van Apa?

Apa: Ahhhhh Kislányom annnnnyira szép vagy, annyira csodálatos! Nagyon szép vagy ebben a ruhában!

Megölelik egymást, kislány vissza megy a próbafülkébe, és ekkor látom meg, hogy Apájának teljesen könnybe lábadt a szeme, és zsebkendő után kutat, közben észre veszi hogy pont elkaptam az egész pillanatot, zavarba jön, elfordul, és elkezdi törölgetni a szemét.

Én bemegyek a szomszédos próbafülkébe, és hallom, ahogy Anyuka mondja a kislánynak, h " Biztos tetszik neki, láttam a reakcióján. Nyugi. Csini vagy benne! "

Awwwww............akkora széles mosolygásba kezdtem, hogy a szám is belefájdult. Ráadásul az én szemeim is könnybe lábadtak. <3

[borharisnya]

Szürke

Amikor megszülettél, tél volt, mormolta maga elé az öreg Johann, kemény, csillogó tél, az a kékesfehér fajta, amelyik sokáig tart, és csak nagysokára fordul tavaszba, szikrázó, fényes tél. A fenyvesek egyenes derékkal álltak, mint a húrok, a rájuk fagyott hótól hónapokig mozdulatlanul. Kicsi voltál, vörös és gömbölyű és sokáig nem hittem el, hogy létezel. Belenéztem a bölcsőbe naponta többször, hogy lássam, ott vagy. Öröm voltál, melegség, mint egy darab parázs, amiről újragyújtja az ember a kályhában reggel a tüzet. A Fajdosnak is kölykei születtek pár nappal később, téli alom, nem szoktak ezek megmaradni, nem is maradt most se, csak ez az egy. Behoztam azt a kiskutyát az anyjával együtt a házba. Szemes, így neveztem el, ilyen se volt még, hogy kutya lakjon idebenn, de hát nem lehetett engedni, nem tudtam, hogy még egy kis életet elvigyen magával a házból a halál. És tudtam, látod már akkor tudtam, hogy így fogunk ballagni csendesen, te meg én, hogy ahogy a testedet hordanod nem nehéz már, együtt kelünk fel minden nap egy picivel a nap előtt. Hogy anyád csendben tejet melegít és mer csuprokba, hogy így hallgatjuk majd, ahogy a tűz először mogorván, mint aki rosszul ébredt, utána megbékélve ropog. Kint még mozdulatlan mind a táj, az éjjeli állatok már elpihentek, a  nappaliak még nem indultak el. Csak egy-egy bagoly tér meg, hang nélkül, mint amikor szájról olvasósat játszunk, a szájunk csak mozdul, de hang nem hagyja el. Minden más ilyenkor, az éjjel és a nappal között, bárcsak itt maradhatnék, gondolom sokszor, a senkiföldje ez, sem fényé sem sötété, örök törvénytelen, örök semmi. Béke ez és szabadság, ahol a teremtett és a teremtő összeér. Látod, uram, hát itt vagyunk, ezt gondolom magamban ilyenkor, látod, itt vagyunk, pont ahogy eltervezted, pont ahogy akartad. Szeretek az istenre gondolni, arra, hogy csak mi vagyunk ébren, te, a Szemes  meg én, csak bennünk látja, csak mi tükrözzük, hogy amit teremtett, az jó. És bejárjuk estig mind a berkeket, a lékeket a tavon, a csapdákat a réteken és a fák között. Tudtam, hogy az idő múlását nem csak a gyomrunk, vagy a nap jelenti majd, ahogy sétál a fejünk fölött ráérősen, mintha egy mágnes húzná az égen végig, hanem a csúszka súlya, amire a tetemeket felpakoljuk, a nyom, amit a kötél a vállunkba vág. Ha jó a zsákmány, mély nyomot hagy az ember vállán a kötél. Tudtam, hogy így eszünk majd együtt, fák törzsének dőlve, vagy a tó jegén, ha úgy van. Így jöttem én is apám mellett, így ettem és húztam én is, kicsike ember, kicsike ebédet, kicsike csúszkán. Apámat,  tíz éves lehettem,  egy úr golyója leterítette, eltévedt golyó volt, furán szeret minket viszont néha az isten. És látod, fiam, én is így tértem meg anyámhoz mindig, ebben az anyátlan-apátlan senkifia szürkületben, még az este előtt, nem tartozik ez a szürkület se senkihez, se már a fényhez, és még a sötéthez sem, olyan ez, mint egy kutya, aki télen született, vagy egy golyó, ami fajd helyett embert talált. Gyere, kisfiam, húzd be  jól azt a csúszkát és verd le a lábadról a havat, mielőtt megöleled az anyád.

Az öreg Johannt a faluban mindenki ismerte, szerették, nem kellett éheznie sose, úgy tartozott ide, mint a falu közepén a templom, vagy a határban a falu nevét jelző tábla, amit a vihar egy régi télen félrefordított, rossz irányba mutat, nem forgatja vissza senki, babonából, ha az isten úgy fordította, legyen úgy, nem talál akkor ide a gonosz. Megszokták az öreg Johannt, órát lehetett hozzá igazítani,  háromszor tette meg az utat mindennap kántálva és mormolva a domb mögötti temetőig, ugyanabban ruhában, mindegy hogy tél volt, vagy tavasz, elindult még a fény előtt és a sötét előtt mindig hazaért. Ugyanott állt meg napjában háromszor, és ugyaninnen indult napjában háromszor vissza. Egy picike sír állt itt, kemény, makacs és acélhideg tél volt, mikor ásták, lassan haladtak, pedig nem is kellett nagy, csak akkorka, amibe egy picike asszony és egy újszülött kisfiú belefér.

[csakszavak]

Sosem láttam szebbet a csillogó szemeidnél, amelyekkel úgy néztél rám. Olyan szerelmesen…

[otthonzulles]

tényleg ezt vesd össze azzal, hogy a kínaiak súlyos milliárdokat kapnak egy-egy itt szennyező beruházásra

a bejegyzés sem rossz ahova ezt kommentelték, de ez egy mondatban összefoglalta

Kedves Vendégeink!

Ezúton is szeretnénk bejelenteni, hogy nem támogatjuk tovább élhető országunkat, szombaton 09.14.-én tartottunk utoljára nyitva, mint Medvetáncoltató étterem és pub.

Akármennyire szeretjük ezt a szakmát és szeretünk vendégül látni Titeket, ez már túlszárnyalja a tisztesség fogalmát.

Fizetünk áfát, munkaerőpiaci járulékot, egészségügyi hozzájárulást, szakképzési hozzájárulást, nyugdíjjárulékot, személyi jövedelem adót, szociális hozzájárulási adót, társasági adót, turizmusfejlesztési hozzájárulást (ezt külön kiemelnénk), kamarai hozzájárulást, iparűzési adót, építményadót, élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, bérleti díjat, zenei jogdíjat, közteherviselési hozzájárulást, munkabért, rezsit, banki költségeket.

Közben tönkremegy egy hűtő, egy rostlap, emelkedik a nyersanyag, tönkremegy egy emberi élet...

Nem ér ennyit egy álom sem..

Köszönjük szépen a sok bizalmat, a sok nevetést, a sok csillogó szemet és a sok vicces pillanatot. Talán még ebben az életben egyszer kapunk lehetőséget valami jót csinálni.

(Szolnok legfrekventáltabb utcájában üzemelt ez a hely; néhány hónapja vágott bele az üzemeltető; ugyanebben az utcában bezárt egy másik, régebbi étterem is)

[the-bagira]

Megláttam a firkapapíron A cuccost, Az írószert, amire vágytam. Aztán legalább fél órába telt, mire megtaláltam mi fog így, ahelyett, hogy megkérdeztem volna.

[poembyme]

Sírok. Nem vagy mellettem,

Itt lenne a helyed szerelmem.

Sírok. Nem fogod a kezemet,

Könnyekbe temetem fejemet,

Sírok. Nem kapom ölelésed,

Minden nap, a pokolban égek,

Sírok. Nem mondhatom többet,

Csillogó szemedbe, szeretlek,

Sírok. Mi vetett véget ennek?

Az élet, vagy a sors? Elvégeztetett.

[kavekkozt]

Kb két és fél - három éve álltam át mensi bugyira, úgyhogy pont az élettartama végére ért a kezdőkészletem (jó tanács: ha ránézésre úgy tűnik, hogy már nem működik, valóban nem működik...), és gondoltam, hogy kipróbálom a magyar fejlesztésű mensi bugyit, a Redyt. Ha nem érdekel ez a téma, csak görgess tovább.

Az eddigi bugyijaim nem voltak ilyen drágák, a kezdő készletem a M&S saját márkája volt (nagyon elégedett voltam vele) és egy "Hey Girls" amit szintén szerettem de tényleg extra magas a derékrésze.

A Redyből kezdő csomagot rendeltem, tehát két erősebb vérzésre meg egy enyhébbre (mert nyilván az összeset le kell cserélni).

Hát, ha ezt a bugyit próbálom először, akkor nem egészen biztos, hogy váltok. Első ránézésre is nagyon "kemény", végig nagyon vastagnak tűnik az anyag, nemcsak a fontos részeken. Nem szeretem a fényes, csillogó hatást sem. Nyilván azért ilyen szoros mindenhol, hogy ne mozogjon el, amit éjszaka értékelek (semmi kellemetlen meglepetés reggelre), de fura érzés a bőrömnek, nem szellőzik rendesen. A nedvszívás szuper, azzal semmi gond, csak nagyon más érzés a többihez képest.

Mindegy, még kell vennem 2 darabot hogy megint legyen egy teljes készletem, de az másik márka lesz valószínűleg.

[oldmacykerenew]

Ő itt Nyufi, aki rendelésre készült egy aprócska kislánynak, aki ezeket a színeket kérte, alap, hogy MINDEN IS rózsaszín, na és csillogó kék szemeket kérte… 😄😍

Olyan lassan haladok minden rendeléssel, hogy megőrülök. Nagyon el vagyok maradva… 🥺 ne haragudjatok! 🥺 nagyon igyekszem🫣❤️

[tokeletesbopcio]

Hiányzik hogy beszéljünk…

Ahogy régen beszéltünk

Őszintén,belefeledkezve a mesélésbe

A csillogó szemed ami minden fájdalmad ellenére is mosolygott

Ahogy libabőrös lettél minden alakalommal mikor megérintettelek

Hiányzol

[orokke-a-tied0201]

Emlékek

Annyira szeretném,hogy szeress még. Minden apró dologról még mindig eszembe jutsz,minden percben. Nem vagy itt,de az agyam oda lát téged mindenhova. Ahogy a házunk melletti parkolóban ülsz a Mondeoba és engem vársz egy "megjöttem" üzenet után. Én izgatottan és boldogan futok le a lépcsőn,hogy aztán egy csókkal köszöntselek. Látom,ahogy egy hosszú nap után este 6 órakor ott ülsz a BMW-be a kórház előtt,és rám mosolyogsz,miközben sétálok feléd,hogy aztán haza menjünk. Látom,ahogy kézenfogva együtt sétálunk a Tarczy suli felé,hogy hazavigyük a kishugomat az iskolából,mint egy család. Látom,ahogy ülünk az erkélyen,és cigizés közben boldogan beszélgetünk/tervezünk. Mintha egy filmet néznék,amikor látom magunkat a járdáról ahogy elgurulunk a Bástyán kocsival a boltba sietve,és én táncikálok melletted,te pedig átveszed az én energiáimat. Látom,ahogy kézenfogva állunk a boltba,és arról vitatkozunk,hogy melyik fogkrémet vagy tisztítószert vegyük,majd végül olyat választunk,ami mindkettőnknek szimpatikus. Látom magunkat otthon,amikor egy borús délután,hulla fáradtan elaludtunk egymásra dőlve a kanapén tiktokozás közben. Látom,ahogy együtt esszük az ebédet az asztalnál,ami még ki sem hűlt,és közben tervezgetjük a napot,és jó kedvvel elindulunk. Még mindig látom,ahogy szerelmesen egymásra nézünk minden egyes alkalommal.

És illatokat is érzek,akárhányszor eszembe jutsz. Még mindig érzem a bőröd,parfümöd és a cigarettád illatát. Az autód illatát,ami a te parfümöddel is vegyül. Érzem a házunk illatát,ahogy a szobád illatát is.

Hallom a hangod minden egyes alkalommal a fejemben. Hallom ahogy kiejted azt a szót,hogy "Szeretlek Baba",és a többi általad kreált,de vicces becenevem,amiken mindig nevetnem kellett. Hallom még,ahogy kiakadsz és azt,ahogy nevetsz. Veled nevetek. Ahogy az ágyban,szorosan összebújva együtt sírunk.

Érzem mélyen magamban azt a boldogságot,amit melletted éreztem,amikor úgy gondoltam hogy ennél boldogabb már nem lehetnék. Érzem még,hogy melletted Nőnek éreztem magam. Érzem magamon a tekinteted,ami tele volt szerelemmel,boldogsággal,csodálattal,vággyal és tűzzel,akárhányszor rámnéztél. Érzem még a hevességet,amikor letámadtuk egymást egy hosszú nap után. A napunk egyik legjobb része,mindig ezt gondoltam.

De most már eltűntél. Sosem fogom már érezni a csókod ízét, vagy a kezed érintését a bőrömön. Sosem fogom már látni csoda szép mosolyod,és csillogó szemeid. Sosem fogom hallani a hangod és a nevetésed. Sose érzem többé a bőröd édes finom illatát. Sosem fogom hallani azokat a beceneveket.

Ezek mind csupán emlékek maradnak,érzések,csalóka képzelődések,kósza vágyak irántad. Az egész lényed iránt. De semmi több.

És hogyan tudnék én tovább élni,ha csak veled láttam mindenben értelmet? Hogyan éljek nélküled tovább,ha számomra te jelentetted a biztonságot és az otthont? Mégis hogyan képzeljek el olyan jövőt magamnak,amiben Te nem vagy,mikor mindenemet odaadtam neked,és láttam magunkat öregen a kertünkben ücsörögni...?

Mondd el Kedvesem...Mégis hogyan kell nélküled élni?

[borharisnya]

"Claude

Felvehetem ezt a ruhát? - kérdezi Jeannie, és pördül egyet a sarka körül. A ruhája lebben és az ablakon beszűrődő sűrű sárga fény mézes csíkokat húz a falra. A kis piros cipő, amibe a kötött zoknis lábát beleszuszakolta halkat sikkant a padlón.

- Jeannie, kérlek, adj egy kis turmilt még a levesbe!

A kislány engedelmesen felhúzza a szoknyáját, és a combja hátsó oldaláról pici, bársonyos felszínű kék leveleket tépked le. Cathlin szeretettel nézi.

- Anya, fel szeretném venni ezt a ruhát!

- Vedd csak fel, kicsim! - mondja Cathlin és a leveleket a tűzhelyen halkan doromboló levesbe szórja. A leves színe mélykékbe vált, és a felszínén bársonyos bunda képződik.

Mint egy őzbak háta, gondolja Cathlin. Szereti az ilyen délutánokat, az október friss illatát, a házat, ami alig nagyobb, mint ez a konyha, a kislány örömét.

- Szép vagy, Jeannie! - mondja a kislánynak, aki elmerülten forog a ragyogó citromszín ruhában, a lába pici piros örvényekkel szórja tele a padlót.

Nyílik az ajtó, Thom lép be, magas, ajtónyi ember, a hóna alatt bemosolyog az ősz. Beleszagol a levegőbe - Turmil! - kiáltja mélyen a felesége szemébe nézve - Tudom, mi kell még!  - a tekintete Cathlinébe kapaszkodik, mint egy boldog kézszorítás, és az öröm csillogó barackszín párával tölti meg a házat. 

Thom kifordul az ajtón és egy perc múlva egy tyúkkal a karjában tér vissza. - Mára tartogattam. - mondja széles, csillogó mosollyal. Felhajtja a tyúk szárnyát és kövér szürke kullancsokat szed ki alóla. Cathlin gyorsan a levesbe dobálja őket. Áhítattal várnak. Ahogy az első kullancs szétpukkan, fémes, átható aroma árad szét.

Claude-nak bármelyik pillanatban itt kell lennie. 

És jön is, nyikordul a kerti fakapucska, egy, kettő, három, négy nagy lépés, és a nyíló ajtó fényudvarában ott áll Calude fiatalon, délcegen, a régen várt fiú, a késő őszben egy darabka tavasz. Hullámos fekete haja hátrasimítva fényesen, mint a folyó éjjel, aminek a partján született és ami mellett kisgyermek volt. A szeme kút, a mélyét nem látja senki. Harsog a hangja, kacag, a kacagásától a ház sarkai reszketni kezdenek. Az arca piros, mint a vadszőlő levele odakint. Háborúról beszél és becsületről, ellenségről és bátorságról, és egy jövőről, aminek a lába elé az ő fegyvere terít majd szőnyeget. Hangosan beszél, olyan hangosan, hogy az ablak elé teregetett ruhák alja foszlani kezd és halk csörrenéssel üvegcserepekként lehull a földre. Meghallja a csörrenést, lehalkítja a hangját.

Tűz fűti, folytatja, a szavaiban ágyúk, csatamének, puskaropogás. Csendesebben beszél, szinte susog és a lelkesedés kivilágít a mellkasából a kockás inge flanelszegélyei között.

A fiú fényudvarán kívül elsötétül a ház, fáradtság ül rá, mint betegség előtt az emberre, mikor nem tudja még, mi készül, csak ez az álmosság ne lenne, ez, hogy minden mozdulatnak súlya van, hogy a gondolatokat a földhöz szorítja, húzza egy láthatatlan szál, és minden lépés után a sárba beleragad a csizma. 

A ház előtti cseresznyefába belekap a szél és lerázza róla az utolsó leveleket.

Valahol a föld alatt csattanva fordul egyet egy nagy kerék és soha többé semmi nem lesz ugyanaz.

- Kész az ebéd. - mondja Cathlin, és bumfordi kesztyűkbe bújva a forró leveses fazekat a konyha közepén álló asztalra helyezi. 

A levesben szétpukkan az utolsó kullancs és fémes, zöld aroma árad szét."

[angelofghetto]

Valente

Nagyiéknál volt az a régi lemezjátszó, azokkal az ősrégi, vinil előtti, üveg törékenységű hanglemezekkel, amihez csak a felnőttek nyúlhattak. Szertartása volt a meghallgatásuknak. Portalanítani kellett a tányért, a lemezt, a csak erre a célra rendszeresített vékony szarvasbőr kendővel, miután szigorúan két ujjal és a szélén ki kellett emelni a papírtokjából a feketén csillogó varázslatot. A gép közepén a kis pöcökre rá kellett illeszteni azt a bordó, korong alakú izét, ami a lemez belső nyílásának megfelelő központi támasztéka volt, és beállítani a lejátszási sebességet oldalt valami karral. A lemezjátszó egy összeépített hangdoboz gyomrában rejtőzött, aminek a tetején a macskaszemes csöves rádió állt. A tű nagyon érzékeny jószág volt, könnyen okozott sérülést a mikrobarázdáknak, ha hebehurgyán helyezte rá az ember. Híre-hamva sem volt hidraulikának.

Ezeknek a lemezeknek még a sercegése is más volt, mint a későbbieknek, és a cincogó meg a morgó hangok akusztikája is egészen sajátságos. A lemezhallgatás program volt, nem háttér. Nem is volt mindenkinek zenegépe otthon. A későig agglegény nagybátyámé volt, aki még 30 évesen is otthon lakott nagyiéknál (ez már akkoriban is fura volt).

Sinatra, Bing Crosby, Dean Martin, Európában pedig Vico Toriani, Caterina Valente voltak a kor menő zenei sztárjai, később pedig az olasz vonalat Bobby Solo, Celentano és Gianni Morandi képviselte, ahogy a franciát Aznavour, Gilbert Bécaud, Yves Montand, Juliette Gréco, majd Mireille Mathieu.

Az életrajzára rá kellett keresnem, mert jellegzetes hangjára ugyan jól emlékszem gyerekkoromból, de nem tudtam, hogy összesen 13 nyelven énekelt, gitározott, és hogy mennyire szerette a bossa novát, vagy hogy apukája tangóharmonikás volt, anyukája pedig az egyik legmenőbb női zenebohóc.

A németek imádták, de az én fülemben inkább olaszul és portugálul van meg. Olyan dalokra emlékszem tőle, mint a Quando, qoando, quando vagy a Bongo Cha-cha-cha. Filmzenék, tévérevük jutnak eszembe, és a nyári presszók és fagyizók teraszai, ahol a háttérben szólt a rádió az aktuális tánczenével. Mikor már kigyulladtak az esti fényfüzérek, és az énkorúak szigorúan csak szülői felügyelettel és fű alatt lehettek jelen (8 óra után illegálisan), akkor a fiatal párok valóban táncoltak is az asztalok előtt.

Akkoriban málna és jaffa szörp közül lehetett választani, ha üdítőre vágyott az ember, és nem műanyag szívószál volt, hanem igazi organikus szalmaszál, egységméretre vágva, papírcsomagolásban. Mintha több élettel ezelőtt lett volna. Legjobban az egyszerűsége, a naivsága és a ráérőssége hiányzik.

[szeresdmagadlegyonmagad]

~Imádom, amikor önfeledten nevetsz, én meg csak csillogó szemmel bámullak és elveszek a pillanatban!~