#csillogó

[halk-lelek]

és azok a szemek, mikor rám néznek csillognak a szerelemtől

-de azok a szemek nem engem látnak

[csacskamacskamocska]

Társkeresőcskék 4.

Na, ez is megvolt. Béla kulturáltan fogadta, hogy elköszöntem. Most látom, Béla úgy gondolja, hogy az anyagiak miatt mondtam nemet. Bélának ezek szerint ez a gyenge pontja. Béla nem tud kiszállni. :/ :/ Gondolom azért, mert nagyon jót beszélgetett velem. Olyat amiben régóta nem volt része. (mondta) Valaki érdeklődéssel fordult felé, tudott kérdezni, továbbgörgetni a beszélgetést. Jólesett neki, hogy beszélhet magáról. És nem vette észre, hogy csak róla beszélgetünk. És most nem érti, mert a saját élménye, hogy milyen jót beszélgettünk, ütközik azzal, hogy a másik embernek meg ez nem kell.

---------------

Ha elmesélek valakinek valamit, és nem kérdez bele, nem fűz hozzá saját élményt vagy tudást, csak lecsekkolja egy véleménnyel vagy poénnal, akkor nem beszélgettünk, hanem én ventilláltam, a másik meg megengedte. Small talk. Ha valaki elmondja egy ötletét és én továbbfűzöm, keresek-kutatok, eléterítem, válogathat, tervezek, rendszerezek, akkor valójában szintén őróla van szó, akkor is, ha amúgy élvezem amit csinálok. Ha ez visszafelé nem működik, akkor érzelmileg kiüresedik a beszélgetés. Ami neked fontos, az nekem is, ami nekem fontos, az senki másnak. Miért is kéne bárkitől elvárni, hogy a dolgaim fontosak legyenek neki? Azért mert nekem fontos/érdekes, hogy a barátom/barátnőm halad-e a tanulmányaival, vagy mit kezdett a pasijával, túlvan-e a klímaxon, boldogul-e az anyjával, tudott-e eleget aludni, fáj-e még a karja, mit csinál az öregeivel, befejezte-e a könyvét, életben maradt-e a növénye, van-e már szekrénye, váltott-e munkahelyet, boldog-e, mi a terve, mi a fantáziája, stb, stb, stb. És jólesik, ha valaki megkérdezi tőlem is, hogy amúgy azzal a dologgal (ami fontos nekem, amiben érintve vagyok, ami gondot okozott) mi van?

De Bélával valószínűleg nem ez a legfőbb baj, hanem az, hogy csillogós rózsát küldött. Az e mögött levő gondolatsor megbocsáthatatlan :( / :D

[the-bagira]

🖍️ csillogós FABERCASTELL highlighter

[borharisnya]

Szürke

Amikor megszülettél, tél volt, mormolta maga elé az öreg Johann, kemény, csillogó tél, az a kékesfehér fajta, amelyik sokáig tart, és csak nagysokára fordul tavaszba, szikrázó, fényes tél. A fenyvesek egyenes derékkal álltak, mint a húrok, a rájuk fagyott hótól hónapokig mozdulatlanul. Kicsi voltál, vörös és gömbölyű és sokáig nem hittem el, hogy létezel. Belenéztem a bölcsőbe naponta többször, hogy lássam, ott vagy. Öröm voltál, melegség, mint egy darab parázs, amiről újragyújtja az ember a kályhában reggel a tüzet. A Fajdosnak is kölykei születtek pár nappal később, téli alom, nem szoktak ezek megmaradni, nem is maradt most se, csak ez az egy. Behoztam azt a kiskutyát az anyjával együtt a házba. Szemes, így neveztem el, ilyen se volt még, hogy kutya lakjon idebenn, de hát nem lehetett engedni, nem tudtam, hogy még egy kis életet elvigyen magával a házból a halál. És tudtam, látod már akkor tudtam, hogy így fogunk ballagni csendesen, te meg én, hogy ahogy a testedet hordanod nem nehéz már, együtt kelünk fel minden nap egy picivel a nap előtt. Hogy anyád csendben tejet melegít és mer csuprokba, hogy így hallgatjuk majd, ahogy a tűz először mogorván, mint aki rosszul ébredt, utána megbékélve ropog. Kint még mozdulatlan mind a táj, az éjjeli állatok már elpihentek, a  nappaliak még nem indultak el. Csak egy-egy bagoly tér meg, hang nélkül, mint amikor szájról olvasósat játszunk, a szájunk csak mozdul, de hang nem hagyja el. Minden más ilyenkor, az éjjel és a nappal között, bárcsak itt maradhatnék, gondolom sokszor, a senkiföldje ez, sem fényé sem sötété, örök törvénytelen, örök semmi. Béke ez és szabadság, ahol a teremtett és a teremtő összeér. Látod, uram, hát itt vagyunk, ezt gondolom magamban ilyenkor, látod, itt vagyunk, pont ahogy eltervezted, pont ahogy akartad. Szeretek az istenre gondolni, arra, hogy csak mi vagyunk ébren, te, a Szemes  meg én, csak bennünk látja, csak mi tükrözzük, hogy amit teremtett, az jó. És bejárjuk estig mind a berkeket, a lékeket a tavon, a csapdákat a réteken és a fák között. Tudtam, hogy az idő múlását nem csak a gyomrunk, vagy a nap jelenti majd, ahogy sétál a fejünk fölött ráérősen, mintha egy mágnes húzná az égen végig, hanem a csúszka súlya, amire a tetemeket felpakoljuk, a nyom, amit a kötél a vállunkba vág. Ha jó a zsákmány, mély nyomot hagy az ember vállán a kötél. Tudtam, hogy így eszünk majd együtt, fák törzsének dőlve, vagy a tó jegén, ha úgy van. Így jöttem én is apám mellett, így ettem és húztam én is, kicsike ember, kicsike ebédet, kicsike csúszkán. Apámat,  tíz éves lehettem,  egy úr golyója leterítette, eltévedt golyó volt, furán szeret minket viszont néha az isten. És látod, fiam, én is így tértem meg anyámhoz mindig, ebben az anyátlan-apátlan senkifia szürkületben, még az este előtt, nem tartozik ez a szürkület se senkihez, se már a fényhez, és még a sötéthez sem, olyan ez, mint egy kutya, aki télen született, vagy egy golyó, ami fajd helyett embert talált. Gyere, kisfiam, húzd be  jól azt a csúszkát és verd le a lábadról a havat, mielőtt megöleled az anyád.

Az öreg Johannt a faluban mindenki ismerte, szerették, nem kellett éheznie sose, úgy tartozott ide, mint a falu közepén a templom, vagy a határban a falu nevét jelző tábla, amit a vihar egy régi télen félrefordított, rossz irányba mutat, nem forgatja vissza senki, babonából, ha az isten úgy fordította, legyen úgy, nem talál akkor ide a gonosz. Megszokták az öreg Johannt, órát lehetett hozzá igazítani,  háromszor tette meg az utat mindennap kántálva és mormolva a domb mögötti temetőig, ugyanabban ruhában, mindegy hogy tél volt, vagy tavasz, elindult még a fény előtt és a sötét előtt mindig hazaért. Ugyanott állt meg napjában háromszor, és ugyaninnen indult napjában háromszor vissza. Egy picike sír állt itt, kemény, makacs és acélhideg tél volt, mikor ásták, lassan haladtak, pedig nem is kellett nagy, csak akkorka, amibe egy picike asszony és egy újszülött kisfiú belefér.

[petrany]

Zsírbohóc.

[helsinkiaznyugate]

Jó nagy szart kavart ez a Gyurcsány!

[chimie]

Egy kis helyzetjelentés Zemplénből

"Ernő jelezte, hogy megkapta, de őt nem érdekli sem a mi kérésünk, sem a Csotunéé, sem a gyerekek. Őt csak az érdekli, hogy a következő egy évben, a nyugdíjig polgármester maradjon, és ezt el fogja érni minden áron."

Ismerős FB posztja, hosszabb a szokásosnál, de az elképesztő helyi viszonyok miatt úgy gondoltam, itt is hadd menjen egy kört.

Önsorsrontás a gyerekeink kárára

„Petra néni és Ales bátya” – ahogy a regmeci gyerekek szólítanak minket – rajongva szeretjük a Hegyközt, s annak lakóit. Ales bátya a gyerekkori boldog élményeiért, ami egy életre összeköti őt a hegyközi testvéreivel. Én a páratlan szépségű tájat, a hegyeket, az erdőt, a csendet szerettem meg először. És az itt élőket: a kedvességet, az odafigyelést, a gondoskodást.

2024 tavaszán eldöntöttük, hogy egy kis parasztházat veszünk Kovácsvágáson, Aladár nagymamája falujában, és ha a hegyközi cigányság igényt tart a több évtized alatt megszerzett tudásunkra, örömmel részt vállalunk a gondjaik enyhítésében, egy élhetőbb élet megteremtésében.

Április végén viszonylag olcsón megvásároltunk Vágáson egy istállóból, garázsból és nagy telekből álló ingatlant, és belekezdtünk annak felújításába, átalakításába.

Augusztustól november elejéig (amíg Vágáson beköltözhetővé vált a kis házunk) Felsőregmecen szálltunk meg, a volt iskolaépületben. A polgármester, Horváth Ernő, ezzel segítette a hegyközi otthon-teremtésünket. Nem kért szállásdíjat, mi pedig természetesnek tartottuk, hogy ne csak aludni járjunk Regmecre, hanem a szabadidőnkben ismerkedjünk a családok, főleg a gyerekek helyzetével, és amit nyújtani, segíteni tudunk, azt megtegyük.

Amikor meghívásunkra a budapesti Digitanodás szakemberek foglalkozást tartottak a gyerekeknek Vágáson, július 8-án, a mobiltelefon helyes használatáról, és a gyerekekre leselkedő veszélyek elhárításáról, másnap, július 9-én Regmecre is elvittük a programot. A regmeci gyerekek közül 21-en vettek részt lelkesen és aktívan az alkalmon. Az okos, csillogó szemű gyerekek a folytatásra kértek bennünket. Érezhető volt, hogy nincs kellő odafigyelés sem az iskolai teljesítményre, sem a szabad idejük hasznos eltöltésére!

Június 28-án, amikor Kovácsvágáson tartottunk Családi Napot, labdarúgó mérkőzést rendeztünk, ahol Kovácsvágás serdülő csapata a felsőregmeci csapatot fogadta. A gyerekeket a regmeci polgármester szállította a falubusszal. A meccset közös ebéd zárta. Ekkor megígértük, hogy lesz folytatás.

Erre nem is kellett sokat várni, mivel augusztus 24-én Felsőregmecen, a Falunap keretében újra játszott a vágási csapat a regmeciekkel. Ugyanezen a napon a Hegyközi Roma Közösségi Házban kiállításmegnyitót is tartottunk a Roma Parlament festménygyűjteményéből. A képek azóta is díszítik az addig üres falakat.

Az eseményen Aladár beszédet mondott, Horváth Mária énekelt, Balog Jázmin pedig táncolni tanította a gyerekeket. A megnyitó után a volt iskola udvarán, a színpadon egészen naplementéig tartott a Mari és Jázmin által vezetett Kimittud, valamint ének- és tánctanítás a gyerekeknek. Nagy örömmel és elégedettséggel zártuk a napot. Jó hangulat volt, este 9-re mindenki hazasétált, nem volt egy hangos szó sem.

Úgy éreztük, ha a falu vezetése is mellénk áll, komoly esély kínálkozhat egy lendületes falufejlesztő programra.

Szeptember első hetében az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakembereivel érkeztünk a két faluba, hogy szakmailag megalapozzuk a közösségfejlesztő munkát. Napközben Vágáson dolgoztunk, de reggel és délután-este Regmecen is körbenéztek, beszélgettek, tájékozódtak a kutatók. Megbeszéltük a polgármesterrel is, hogy 2025-ben ebben a faluban is megcsináljuk a teljes kutatást.

Ahogy beállt az ősz és a hűvösebb napok, világos volt, hogy nem sokáig maradhatunk szabad téren, és bár eddig is dolgoztunk azon, hogy legyen klubhelyiségünk, innentől ez volt a legfontosabb feladat. Regmecen azt tapasztaltuk – amit a szülők meg is erősítettek –, hogy a gyerekek sétálgatnak az utcán, próbálnak játszani a néhány rozsdás csonkból álló “játszótéren”, a focipályát felveri a gaz, így esetleg az iskolaudvarra járnak be focizni, és senki nem foglalkozik velük szervezetten. Ráadásul ősszel, télen még nehezebb, mert hideg van az utcán, beszorulnak a házakba, nem nagyon történik velük semmi, ami előre vinné őket. Több szülővel beszélgettük, akik egyöntetűen megfogalmazták, hogy nagyon szeretnék, ha a gyerekekkel foglalkoznánk, játszanánk velük, tanítanánk őket.

Eközben egyértelművé vált, hogy míg Vágáson sincsen szervezett gyerekklub, mégis több a lehetőségük az ottani gyerekeknek.

Elmondhatatlanul örültünk, amikor a polgármester rábólintott, elkezdhetjük a munkát a Közösségi Házban. November közepén szerettük volna elkezdeni, de sajnos a Facebook-oldalt nem olvasó gyerekek nem értesültek róla időben, így csak két héttel később indult be a program, akkor már jó előre értesítettünk mindenkit, hogy szóljon a gyerekeknek.

Felsőregmecen november 30-án került sor az első klubfoglalkozásra. Ezen nyolc gyerek vett részt. Miután a közösségi házba nem fűtöttek be, a polgármester fölajánlotta, hogy menjünk a hivatalba, a tárgyalóba. Ő is részt vett az egész alkalmon. Karácsonyi dalokat tanítottunk, gyertyát gyújtottunk, társasoztunk, játszottunk.

A következő alkalommal, december 14-én kb. 20 gyerek jött el a klubba. Ekkor már sikerült előre befűteni a közösségi házat, így bőven elfértünk. A gyerekklub után 8-10 felnőtt is eljött a “Családfa-klubba”, amelynek keretein belül a falu történetét szeretnénk megrajzolni, tehát ténylegesen magát a családfát, és a hozzá kapcsolódó történeteket, lehetőleg sok-sok fényképpel. Ezen az alkalmon, illetve előtte-utána a polgármesterrel, a képviselőtestület tagjaival, és a résztvevőkkel is egyeztettünk arról, hogy öt évre bérleti szerződést kötnénk a hosszú évek óta üresen álló iskolára.

Teljes egyetértéssel és örömmel támogatták a tervet, amit aztán december 16-án, a testületi ülésen egyhangúlag meg is szavaztak. Tehát testületi döntés született arról, hogy öt évre térítésmentesen átadják nekünk használatra az iskola épületét, udvarát, a melléképülettel együtt. Cserébe mi felújítjuk az épületet, játszóteret és sportpályákat hozunk létre, fákat ültetünk, és dolgozunk a gyerekekkel, felnőttekkel. Tehát állami, önkormányzati feladatokat veszünk át, melyekért cserébe nem kérünk pénzt!

Ennek fényében kezdtünk el január első hetében aktívan dolgozni a pénzgyűjtésen. Az Adjukössze portálon futó adománygyűjtés mellett ehhez a projekthez komoly támogatókra, eltökélt szövetségesekre van szükség. És nem csak anyagi, de szakmai partnerekre is.

Civil barátaink kapcsolatokat, tárgyi adományokat, szaktudást ajánlottak fel. Jelentkezett olyan ismerősöm, aki gyógypedagógus-tanító, és önként vállalja, hogy segít az olvasástanításban, értékes könyveket ad hozzá, és bármikor rendelkezésünkre áll szakmai tanácsadásra. Van, aki gimnazista diákokat hozna egy mentorprogramba. Vannak, akik étel-, játék- és ruhaadománnyal segítették és segítik a munkánkat, vannak, akik füzeteket, könyveket, írószereket gyűjtenek. Budaörs vezetésével arról egyeztettünk, hogy esetleg játszótéri tereptárgyakkal támogatja az iskolaudvar fejlesztését. Bojár Iván Andrással és a 10 millió fa közösségével megállapodtunk egy március 1-jei faültetési akcióról. A Független Színháznál megpályáztuk, hogy térítésmentesen hozzák el a gyerekeknek szóló foglalkozásukat.

Január 8-án kaptuk a hírt (nem Ernőtől, ő valamiért nem tartotta fontosnak, hogy jelezze nekünk), hogy egy bizonyos Csotuné 9-ére falugyűlést hívott össze, mert ő szeretné megszerezni az iskolaépületet. Lázít ellenünk és rosszindulatú pletykákat terjeszt. Aladár felhívta a jegyzőséget Mikóházán. Ebből a telefonból, illetve a későbbiekből az derült ki, hogy az aljegyző nem hogy nem készítette ez a szerződést a nekünk megszavazott iskolaépület bérléséről, de napirendre veszi a következő testületi ülésen az iskola bérlésének kérdését, hogy az épületet Csotuné kaphassa meg. Innentől elugrottunk a realitástól, és számomra teljesen felfoghatatlan (bár nem követhetetlen) események indultak el.

9-én megérkeztük a jéghideg kultúrházba, ahol Csotuné néhány családtagja meg kb. 3-4 érdeklődő fagyoskodott mellettünk. Valamint a polgármester, aki előre elmondta nekünk, hogy egy büdös szót sem fog szólni, mert ha őt meneszti a testület, és új választást írnak ki, neki kell a Csotu-család 12 szavazata, így nem tervez állást foglalni. Kisjenda (az egyik “ellenzéki” képviselő) csak annak adott hangot, hogy a testület (így ő maga is) hiába szavazta meg decemberben, “amíg a papír nem ér fel Miskolcra, nem ér semmit”. Magyarán szólva “hölgyeim és uraim, íme a számból készült segg”. Csotunétól meghallgathattuk a saját szakmai programunkat gyenge kivitelben, ami a szervezete jóvoltából kiegészült néhány disznóval meg veteményessel, gitárral meg cigány nyelvtanfolyammal. De ő csak az iskolában tud dolgozni a programján. A közösségi ház, amit felajánlottak neki, nem jó, mert előtte gyülekeznek a közmunkások és az ételosztás is onnan megy (ha-ha!). Azt is elmondta, hogy ő már hosszú ideje dolgozik a gyerekekért, egyszer Budapestre is elvitte őket (6-ot a 125-ből, polgármesteri támogatással), meg nyáron egy lufidurrogtató programot is csinált nekik. Az egy másik kérdés, hogy sem diplomája, sem szakmai csapata nincs a munkához, soha nem csinált ilyet, rövid ideig dolgozott az óvodában, ennyi a tapasztalata a közösségben végzett munkával. Kérdésemre, hogy mégis - ha ennyire fontos neki a falu, és ilyen közel állnak egymáshoz a programjaink - miért nem ülünk le egyeztetni, hiszen a feladat rengeteg, és bőven elkélne itt két szervezet is, összefogva, egymást támogatva, annyit válaszolt, hogy ő nem hajlandó velünk leülni, itt ő képviseli a falut, és pályázni fog, amiket meg is fog nyerni. Milyen érdekes - szerinte -, hogy mi pont akkor jövünk, amikor ilyen jó pályázati lehetőségek vannak, és ezt nem fogjuk elvenni előle. Hiába mondtuk, hogy minket semmilyen állami pályázat nem érdekel, mi a minket értő-tisztelő magánemberek támogatására számítunk, így pont szuper lenne két irányból hozni a pénzt a faluba, ő csak ragaszkodott ahhoz, hogy nekünk mennünk kell. Én akkor is, most is csak annyit tudok mondani, hogy aki ennyire ellenséges más, támogató szervezetekkel, és hallani sem akar közös munkáról, az csak eszköznek használja a gyerekeket, és valójában nem szeretne segíteni rajtuk. A nekünk szóló személyeskedéseket már csak Aladár hallgatta, mert én mentem át az iskolába, hogy kinyissam a gyerekeknek, akiket ötre vártunk klubba. Tíz gyerek tudott eljönni. Újra csodálatosak voltak, Bari Károly verset tanítottunk, muzsikáltunk, játszottunk, beszélgettük, elrepült megint két gyönyörű óra.

Január 11-én, szombaton délután háromra beszéltük meg a gyerekekkel az újabb klubot. Én annyira szomorú és fáradt voltam a háttérben folyamatosan zajló események miatt, hogy csak a gyerekeknek tett ígéretemből merítettem erőt, hogy el tudjak menni. Nem hittem a szememnek, amikor elkezdődött. Csak jöttek és jöttek a gyerekek (és a felnőttek is). A végén 28 gyerekkel és vagy 12-15 felnőttel zajlott le az alkalom. Megrendítően szép és tartalmas volt. A gyerekek nyúztak, hogy kezdjünk el végre olvasni tanulni. Többen csináltak “házi feladatot” is csütörtök óta: leírták kézzel a Bari Károly-verset. Megbeszéltük, hogy 22-én lesz az első olvasás-klub.

Január 16-ára meghirdették a testületi ülést. Ezen elvileg 9. napirendi pontként tárgyalták volna az iskola bérlésére benyújtott új „megkeresést”. Ernő utána őrjöngve és vádaskodva telefonált, hogy Aladár összejátszik az ellenségeivel. Akikről azt mondta, hogy miután az ülésen megszavazták a tiszteletdíjuk felemelését, leléptek. Őt innentől nem érdekli sem a Csotunéé, sem a mi kérelmünk, ő befejezte!

Másnap Guszti arról számolt be, hogy a három „ellenzéki képviselő” megszavazta, hogy a polgármestertől el kell venni minden jogkört, de hogy végrehajtják-e abban bizonytalan, mert az aljegyző csöndben maradt. Ő, a hármuk nevében kezdeményezte, hogy az iskola ügyét vegyék előre, de a polgármester verte az asztalt, hogy ők ne ugráljanak, mert ő itt az atyaúristen. (Karcsi, Kisjenda megígérték, hogy ha választani kell a két „megkeresés” között, a miénket fogják támogatni. De mivel nem került sor több napirendi pontra, így az iskola kérdésére sem.)

Aladár reggel kereste a jegyzőt, aki nem volt benn, az aljegyző tárgyalt valakivel, így a titkárnőt, Csizmár Magdolnát kérdezte arról, hogy a december 16-i ülés jegyzőkönyvét megküldené-e nekünk. A hölgy elárulta, hogy még nem gépelte le, mert másik három falu ügyeit is viszi, nem jutott erre idő, ahogy a bérleti szerződés sincs még készen. Még a 10.30-kor kezdődő testületi ülés előtt elküldött Aladár egy hivatalos panaszt a jegyzőnek és polgármesternek, melyben nehezményezi, hogy még a jegyzőkönyvvel sem készültek el december közepe óta, azonban napirendre vesznek egy a semmiből előkerült ingatlanbérlési kérelmet ugyanarra az épületre, amelyet egy hónapja megszavazott a felsőregmeci önkormányzat. Vajon mi lehet a jegyzőség célja ezzel a politikai manipulációval?

Ernő jelezte, hogy megkapta, de őt nem érdekli sem a mi kérésünk, sem a Csotunéé, sem a gyerekek. Őt csak az érdekli, hogy a következő egy évben, a nyugdíjig polgármester maradjon, és ezt el fogja érni minden áron.

Ma, január 20-án a regmeci testület újratárgyalta a december 16-án egyszer eldöntött ingatlanbérlési ügyet. Ernő, a boltos Espán és Kisjenda leszavazta a december 16-i döntését, arra hivatkozva, hogy a rezsiköltségeket nem vállaltuk magunkra. Ezzel szemben december 16-án (és a korábbi egyeztetés folyamán) természetesen szóba került a rezsi kérdése. Ernő állította, hogy ez olyan szerény költséget jelent, hogy ezt továbbra is tudja vállalni az önkormányzat. A jelen levő képviselők pedig egybehangzóan azt mondták, hogy miután fontos közösségi feladatot végzünk, ez a minimum, amit a falu megtehet a gyerekeiért, így nem is kérdés, hogy a rezsit az önkormányzat állja.

Ehhez képest ma Guszti az ülésről azzal a kérdéssel hívta fel Aladárt, hogy vállaljuk-e a rezsit, mert a jegyző meg a polgármester ezt kifogásolja. Aladár elmondta, hogy erről ugyan döntött a testület decemberben, de ha ez a feltétel, beszéljük meg. Danyi Zsuzsa, a jegyző szavaiból világossá vált, hogy a korábbi döntés visszavonásához keresett kifogást. A polgármester egyenesen azt volt képes mondani, hogy nem áll szóba Aladárral. Ha a rezsiről érdemben egyeztetnek velünk, természetesen álljuk a működéshez szükséges víz-, és villanyszámla kifizetését. A gyerekek és a vállalt küldetésünk érdekében. De nevezettek nem voltak hajlandók megállapodni. Az ő számukra valamiért nem lett fontos a fél éve folyó munka, a gyerekek jövője, a falu sorsa. Marad a kilátástalanság gettólét, a nemzedékeken átöröklődő méltatlan nyomor és a rossz politikusok okozta reménytelenség.

Kedves Regmeci Szülők! És legkedvesebb Gyerekek, akik esetleg látjátok, halljátok a szüleitektől ezt a levelet! Rettenetesen sajnálom, a szívem szakad meg, de nem tudjuk folytatni a munkát. Írunk nektek külön is, de szeretném itt és most is megerősíteni: nagyon megszerettünk Benneteket. Csodálatosak vagytok, okosak, szépek, ügyesek és bátrak. „Küzdjetek magatokért”! Kedves Szülők, segítsétek a gyerekeiteket, hogy magabiztosan tudjanak írni, olvasni, számolni, hogy jó középiskolába kerülhessenek, jól fizető szakmájuk legyen, és egy élhetőbb életet mutathassanak meg a gyerekeiknek!

Szeretettel, Dr. Verebics Éva Petra"

[csakszavak]

Sosem láttam szebbet a csillogó szemeidnél, amelyekkel úgy néztél rám. Olyan szerelmesen…

[otthonzulles]

tényleg ezt vesd össze azzal, hogy a kínaiak súlyos milliárdokat kapnak egy-egy itt szennyező beruházásra

a bejegyzés sem rossz ahova ezt kommentelték, de ez egy mondatban összefoglalta

Kedves Vendégeink!

Ezúton is szeretnénk bejelenteni, hogy nem támogatjuk tovább élhető országunkat, szombaton 09.14.-én tartottunk utoljára nyitva, mint Medvetáncoltató étterem és pub.

Akármennyire szeretjük ezt a szakmát és szeretünk vendégül látni Titeket, ez már túlszárnyalja a tisztesség fogalmát.

Fizetünk áfát, munkaerőpiaci járulékot, egészségügyi hozzájárulást, szakképzési hozzájárulást, nyugdíjjárulékot, személyi jövedelem adót, szociális hozzájárulási adót, társasági adót, turizmusfejlesztési hozzájárulást (ezt külön kiemelnénk), kamarai hozzájárulást, iparűzési adót, építményadót, élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, bérleti díjat, zenei jogdíjat, közteherviselési hozzájárulást, munkabért, rezsit, banki költségeket.

Közben tönkremegy egy hűtő, egy rostlap, emelkedik a nyersanyag, tönkremegy egy emberi élet...

Nem ér ennyit egy álom sem..

Köszönjük szépen a sok bizalmat, a sok nevetést, a sok csillogó szemet és a sok vicces pillanatot. Talán még ebben az életben egyszer kapunk lehetőséget valami jót csinálni.

(Szolnok legfrekventáltabb utcájában üzemelt ez a hely; néhány hónapja vágott bele az üzemeltető; ugyanebben az utcában bezárt egy másik, régebbi étterem is)

[poembyme]

Sírok. Nem vagy mellettem,

Itt lenne a helyed szerelmem.

Sírok. Nem fogod a kezemet,

Könnyekbe temetem fejemet,

Sírok. Nem kapom ölelésed,

Minden nap, a pokolban égek,

Sírok. Nem mondhatom többet,

Csillogó szemedbe, szeretlek,

Sírok. Mi vetett véget ennek?

Az élet, vagy a sors? Elvégeztetett.

[6pisztolyzenekar]

Jöhet az elmúltnyócévezés, a bohócos nem érdemelnek még egy esélyt plakátok?

[the-bagira]

Megláttam a firkapapíron A cuccost, Az írószert, amire vágytam. Aztán legalább fél órába telt, mire megtaláltam mi fog így, ahelyett, hogy megkérdeztem volna.

[kavekkozt]

Kb két és fél - három éve álltam át mensi bugyira, úgyhogy pont az élettartama végére ért a kezdőkészletem (jó tanács: ha ránézésre úgy tűnik, hogy már nem működik, valóban nem működik...), és gondoltam, hogy kipróbálom a magyar fejlesztésű mensi bugyit, a Redyt. Ha nem érdekel ez a téma, csak görgess tovább.

Az eddigi bugyijaim nem voltak ilyen drágák, a kezdő készletem a M&S saját márkája volt (nagyon elégedett voltam vele) és egy "Hey Girls" amit szintén szerettem de tényleg extra magas a derékrésze.

A Redyből kezdő csomagot rendeltem, tehát két erősebb vérzésre meg egy enyhébbre (mert nyilván az összeset le kell cserélni).

Hát, ha ezt a bugyit próbálom először, akkor nem egészen biztos, hogy váltok. Első ránézésre is nagyon "kemény", végig nagyon vastagnak tűnik az anyag, nemcsak a fontos részeken. Nem szeretem a fényes, csillogó hatást sem. Nyilván azért ilyen szoros mindenhol, hogy ne mozogjon el, amit éjszaka értékelek (semmi kellemetlen meglepetés reggelre), de fura érzés a bőrömnek, nem szellőzik rendesen. A nedvszívás szuper, azzal semmi gond, csak nagyon más érzés a többihez képest.

Mindegy, még kell vennem 2 darabot hogy megint legyen egy teljes készletem, de az másik márka lesz valószínűleg.

[oldmacykerenew]

Ő itt Nyufi, aki rendelésre készült egy aprócska kislánynak, aki ezeket a színeket kérte, alap, hogy MINDEN IS rózsaszín, na és csillogó kék szemeket kérte… 😄😍

Olyan lassan haladok minden rendeléssel, hogy megőrülök. Nagyon el vagyok maradva… 🥺 ne haragudjatok! 🥺 nagyon igyekszem🫣❤️

[borharisnya]

"Claude

Felvehetem ezt a ruhát? - kérdezi Jeannie, és pördül egyet a sarka körül. A ruhája lebben és az ablakon beszűrődő sűrű sárga fény mézes csíkokat húz a falra. A kis piros cipő, amibe a kötött zoknis lábát beleszuszakolta halkat sikkant a padlón.

- Jeannie, kérlek, adj egy kis turmilt még a levesbe!

A kislány engedelmesen felhúzza a szoknyáját, és a combja hátsó oldaláról pici, bársonyos felszínű kék leveleket tépked le. Cathlin szeretettel nézi.

- Anya, fel szeretném venni ezt a ruhát!

- Vedd csak fel, kicsim! - mondja Cathlin és a leveleket a tűzhelyen halkan doromboló levesbe szórja. A leves színe mélykékbe vált, és a felszínén bársonyos bunda képződik.

Mint egy őzbak háta, gondolja Cathlin. Szereti az ilyen délutánokat, az október friss illatát, a házat, ami alig nagyobb, mint ez a konyha, a kislány örömét.

- Szép vagy, Jeannie! - mondja a kislánynak, aki elmerülten forog a ragyogó citromszín ruhában, a lába pici piros örvényekkel szórja tele a padlót.

Nyílik az ajtó, Thom lép be, magas, ajtónyi ember, a hóna alatt bemosolyog az ősz. Beleszagol a levegőbe - Turmil! - kiáltja mélyen a felesége szemébe nézve - Tudom, mi kell még!  - a tekintete Cathlinébe kapaszkodik, mint egy boldog kézszorítás, és az öröm csillogó barackszín párával tölti meg a házat. 

Thom kifordul az ajtón és egy perc múlva egy tyúkkal a karjában tér vissza. - Mára tartogattam. - mondja széles, csillogó mosollyal. Felhajtja a tyúk szárnyát és kövér szürke kullancsokat szed ki alóla. Cathlin gyorsan a levesbe dobálja őket. Áhítattal várnak. Ahogy az első kullancs szétpukkan, fémes, átható aroma árad szét.

Claude-nak bármelyik pillanatban itt kell lennie. 

És jön is, nyikordul a kerti fakapucska, egy, kettő, három, négy nagy lépés, és a nyíló ajtó fényudvarában ott áll Calude fiatalon, délcegen, a régen várt fiú, a késő őszben egy darabka tavasz. Hullámos fekete haja hátrasimítva fényesen, mint a folyó éjjel, aminek a partján született és ami mellett kisgyermek volt. A szeme kút, a mélyét nem látja senki. Harsog a hangja, kacag, a kacagásától a ház sarkai reszketni kezdenek. Az arca piros, mint a vadszőlő levele odakint. Háborúról beszél és becsületről, ellenségről és bátorságról, és egy jövőről, aminek a lába elé az ő fegyvere terít majd szőnyeget. Hangosan beszél, olyan hangosan, hogy az ablak elé teregetett ruhák alja foszlani kezd és halk csörrenéssel üvegcserepekként lehull a földre. Meghallja a csörrenést, lehalkítja a hangját.

Tűz fűti, folytatja, a szavaiban ágyúk, csatamének, puskaropogás. Csendesebben beszél, szinte susog és a lelkesedés kivilágít a mellkasából a kockás inge flanelszegélyei között.

A fiú fényudvarán kívül elsötétül a ház, fáradtság ül rá, mint betegség előtt az emberre, mikor nem tudja még, mi készül, csak ez az álmosság ne lenne, ez, hogy minden mozdulatnak súlya van, hogy a gondolatokat a földhöz szorítja, húzza egy láthatatlan szál, és minden lépés után a sárba beleragad a csizma. 

A ház előtti cseresznyefába belekap a szél és lerázza róla az utolsó leveleket.

Valahol a föld alatt csattanva fordul egyet egy nagy kerék és soha többé semmi nem lesz ugyanaz.

- Kész az ebéd. - mondja Cathlin, és bumfordi kesztyűkbe bújva a forró leveses fazekat a konyha közepén álló asztalra helyezi. 

A levesben szétpukkan az utolsó kullancs és fémes, zöld aroma árad szét."

[tokeletesbopcio]

Hiányzik hogy beszéljünk…

Ahogy régen beszéltünk

Őszintén,belefeledkezve a mesélésbe

A csillogó szemed ami minden fájdalmad ellenére is mosolygott

Ahogy libabőrös lettél minden alakalommal mikor megérintettelek

Hiányzol