#akarás

[cloud-breakingdreams]

Be kell látnom.

Hogy nem vagyok az a személy, akit az emberek megtartanak. Nem vagyok az, akit akarnak. Nem vagyok az, akiért küzdenének.

Nem vagyok én semmi. Nem vagyok én senki.

Lexa

[infantilis-egyed]

Most jött el az a pont amikor csak úgy élni akarok

Elvárások és határok nélkül

[mirabellomonferrato]

A kezdet

Ez az első bejegyzés, a többi ilyen regényes nem lesz publikus, innentől csak a házak jönnek (meg az emberek) :)

A ház távol tartotta a kabócák hangos zizegését és döglesztő nyári napsütést. A falai még álltak, a tető is, de a födémnek csak a fa gerendái voltak meg. Ezeken ugráltam, gerendáról, gerendára. Hogy hol voltak a szüleim miközben ezt a hülyeségt csináltam? Ők a lakókocsiban aludtak, ahogy aludt az egész kis falu, ahol megálltunk a nagy olaszországi körút közben. 14 éves voltam, valakibe nyilván szerelmes, mert azt hiszem egész életemben szerelmes voltam, és a gerendán ugrálás közben azon gondolkodtam, hogy szabad-e arról álmodozni, hogy ez az én házam, vagy ez éppen olyan képtelenség, mint az, hogy Gulyás Csaba egy nap a szemembe néz, megcsókol és kimondja, hogy szeret. Lent, a szoba padlóján törmelék, újságpapír, lomok töredékei, festett fal és csempedarabok. Valami nagyon régi dolog nyomai, és én képzeletben régész voltam, felfedező, kalandor egy izgalmas életben. Nem lehet tudni, hogy az a ház, azok a gerendák vagy az utazás vagy a nyár vagy a kabócák rabolták el a szívem egy részét Gulyás Csabától, de örökre belém költözött a vágy, hogy egyszer nem csak utazó leszek Olaszországban.

Eltelt harminc év és csak utazó voltam, a felnőttség megtanított, hogy azt kell akarni, ami adódik, még azért is rengeteget kell melózni, a gyerekkori álmokból csak sóhajok lettek. Gulyás Csabát más férfiak sora váltotta, szerelmek, szexek, házasság, válás, más szerelmek, és én Portugáliában sétáltam az aktuális szerelmemmel és azon sóhajtoztunk, hogy milyen csodás a tenger, milyen jó is ez a mediterrán hangulat, milyen kár, hogy az ember nem itt él. Ha az „ember” már túl van azon, hogy egy férjnek és egy élettársnak is kimondja, hogy vége, akkor már tud súlyos döntéseket hozni. És a tengert bámulva rájöttem, hogy ez is csak egy döntés. Hogy akarsz venni egy lakást vagy házat egy másik országban. Ha akarod, megteheted, az álmokat nem kell letenni a határon. 2019 volt akkor, és nem volt egy fillérem sem. A gyerekeimet már hat vagy hét éve egyedül neveltem, megtakarításom annyi volt, ami vészhelyzet esetén pár hónap túlélést biztosít. De megszületett az akarás, a bizonyítási vágy, hogy meg lehet csinálni. Nekivágok az útnak, és meg tudom csinálni, mert bármire képes vagyok, hiszen lám, mennyi mindenen vagyok túl – egyedül. A Férfi kétkedően mosolygott, hogy na persze.

Az a férfi sincs már, csak a szerelem maradt és az elhatározás, hogy nem csak utazó leszek Olaszországban.

[csacskamacskamocska]

Meg kell tanulnom tömörebben fogalmazni

Jól vagyok. Keményen megdolgoztam érte. Megérdemlem. Amíg várod az igazságtételt, addig nem tud megtörténni, mert ballasztként benne vagy. Akkor történik meg, amikor már teljesen érdektelen. Egy nap rácsodálkozol valamire: jaaaa... *és felkacagsz* olyan nyilvánvaló, annyira jellemző. Ennek kellett történnie. Így van rendben minden.

Ha bántalmazva érzed magad, akkor bántalmazva vagy. Ezt nehéz elfogadni néha, mert még annak a lehetőségét, a gyengeség vagy a tévedés látszatát is megtagadjuk magunktól. Pedig annyira egyszerű: egy megfelelően működő kapcsolatban a kapcsolaton belül keresed a megoldást, és biztos vagy benne, hogy ott is van. És valóban ott van! Azok a problémák, amik nem megoldhatóak vagy nem ritkíthatóak, azok rendszerszintű problémák, amik nem megoldhatóak a kapcsolaton belül. De szakemberrel megoldhatóak, ha mindketten akarják – vagyis, a probléma kezelése a kapcsolaton belül marad. Közös akarás. Ha bántalmazva érzed magad, akkor alap, hogy nem tudod, nem érzed, hogy a kapcsolaton belül meg tudod oldani a problémádat. A bántalmazást pont ugyanúgy be tudjuk azonosítani, mint a szerelem vagy a harag vagy más érzést, csak nem akarjuk. Mert senki sem szeretné magát bántalmazottnak látni. Mert az nem csak a bántalmazóra bélyeg. A bántalmazott másfajta bélyeget kap: miért nem látta, miért nem mozdult? Miért viselte el? Miért hülye?

Jut eszembe: Az egyik legnagyobb áttörés az, amikor sok évnyi nyűglődés és kínlódás után rádöbbensz, hogy akit mindennél jobban szerettél, akiben bíztál, akire felnéztél, akiért tűzbe mentél volna, ő nem melletted van, hanem ellened. Mindegy mi az oka. És amikor ezt felismered, onnantól minden rém egyszerűvé és érthetővé válik.

A maradék idő mindennél fontosabb.

[perfectsadpain]

Tarka ruhákba bújtatom a testem, homokóra. Új bálna faj. Még több lett a hegre nőtt bőr, vajszerűen csillog a világosságban. Reggel hatkor még a város is alszik, határpont. És a reggeli kávé, visszaránt az életbe. Néha elengedem az élni akarás kezét. Szégyellned kellene engem. Tátongó seb vagyok a nyakadon. Harapdáló szeretethiány. Színes egyéniség, meg a faszt. Innen lopott, toldott foltozott személyjegyek, buszjegyre váltanám. Utazzunk messzebb, nem érnek el a hangok. Egy nap a családommal és lám, tiszta mentális zavar vagyok.

[egy-lany-blogja]

Mindaddig, amíg azt hisszük, a bántalmazás a pofonnál kezdődik, hajlamosak vagyunk leélni egy egész életet úgy, hogy szavakkal rúgnak belénk. Ma az emberi kapcsolatok hatalmas százalékában ott a bántalmazó és a bántalmazott.

És igen, bántalmaznak, ha azt hallod, hogy semmire nem vagy jó, ha dicséretet nem, de a vélt, vagy valós hibáidat folyamatosan hallod. Bántalmazás a kurvaanyád, a hagyj békén, a menj innen, a hülye picsa, a kövér disznó, a csoffadt gebe. Bántalmazás, a munkahelyen, a "szerelmi kapcsolatban", a "barátságban", az életben. Mert nem csupán a pofon tud csattani, sőt. A pofonnál dönthetsz úgy, egyetlen pillanat alatt, hogy öltözöl, és egy szál ruhában kilépsz az ajtón, és vissza soha többé. Ennél sokkal brutálisabb az, amikor szavakkal bántanak. Amikor csak a szar ömlik rád a kapcsolatban, és semmi más. És Te reménykedsz, hogy majd jobb lesz, és elkezdesz idióta magyarázatokat gyártani, hogy mentsd azt, amit nem lehet. És tudod miért? Mert rettegsz szembe nézni azzal, ami ott van előtted. Hogy bántanak. És elveszik közben az életed.

Mert majd jön a depresszió, a hajhullás, a menstruációs panaszok, a szorongás, a sírógörcs és a pánikroham. És Te azt gondolod, hogy pirulákkal majd helyrehozható. És mész az orvoshoz, szeded a gyógyszert, fekszel a kés alá, mert beteg vagy, miközben eszedbe sem jut, hogy beteggé tettek. És ott állsz majd csont soványan, vagy épp elhízva, kibelezve, testileg és lelkileg, és csak azt hajtogatod, a hormon, meg a gyulladás, a másik meg, aki okozta, a hormonnak és gyulladásnak, akinek neve is van bassza meg, egykedvűen bólogat, jobb esetben annyit makog, jaj szegény.

És odaadod az életed a semmiért. És magyarázatot keresel gyermekkori traumákban, meg elszenvedett szarságokon keresztül és nap, mint nap azon munkálkodsz, hogy felépítsd azt, ami minden nap összedől, és közben eltelik az élet.

Mert bántalmazott kapcsolatban élsz, ha azt éreztetik, semmire nem vagy jó, vagy megmutatják éppen mire. Bántalmazott kapcsolatban élsz, ha aláznak, ha megaláznak, ha a nőiességed, férfiasságod semmibe veszik. Bántalmazott kapcsolatban élsz, ha zsigerelnek, ha a képedbe hazudnak, ha semmibe vesznek, ha éreztetik azt a hazugságot, hogy mindenki szebb, és jobb, mint Te vagy. Bántalmaznak, ha nincs gyengédség, vagy csupán egy kérdés, hogy vagy, vagy mit segítsek, holott ugyanazt a szekeret toljátok. Bántalmazás, ha a bajban magadra hagynak, vagy tudomásuk sincs arról, hogy baj van. Bántalmazás, ha csak néznek téged, hibákkal tele, de nem látják, nap, mint nap mit teszel, hogy jobb legyen. Bántalmaznak, ha hűtlenségbe kényszerítenek, mert felébred benned az élni akarás, és bántalmaznak, ha ezek után Te leszel a rohadék. Bántalmaznak, ha ügyet sem vesznek rólad, ott, ahol éppen élsz, vagy dolgozol, és mindeközben azt beszélik beléd, hogy semmit nem érsz! Ne hagyd magad! Mert bántalmazni nem oké, és ezt hagyni, az életedbe kerülhet! (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[sirexe]

Néha nem érzem, hogy érzek.

És hiába is éreznék úgysem tudom értelmezni.

Ez a két pont közti állapot az érzéstelenség és a érezni akarás örök körforgása.

De minek érezni, ha a szerelemből mindíg csak szomorúság lesz.

Viszont ha szomorúak voltunk, az azt jelenti hogy egyszer boldogak is.

Hiszen szomorúság csak a boldogság elmúlását jelzi, de ha nem vettük észre hogy boldogak voltunk akkor valójában soha nem is éreztünk semmit...

Ez van, fogadd el, hogy valójában soha nem leszel boldog, mer a boldogsághoz érzelmek kellenek, azok viszont benned nincsenek. Mondhatni egy tárgy vagy, emberi formában. Ide oda dülöngélsz akár egy váza. Vagy összetörsz, vagy állva maradsz, két sors közt játszva...

[allamilogisztikus]

Olvasom a híreket az eu csúcsról.

Ez a mese nem úgy volt régen, hogy az eu egy csodálatos érték közösség, amit az egymás iránti feltétlen szeretet, tolerancia és segíteni akarás tart össze?

Nem rosszbó mondom, de mintha a németek nem tartanák tiszteletben a Klub szabályait!

[zoeeozzoeeoz]

Soha nem értettem ezeket a reakciókat Karácsony előtti napokban.

Utálom mert:

-Csak!

-családdal kell lenni

-csak a veszekedés, mindenki ideges, őrültek háza,

-ajándékozás,kinek mit, vagy semmit

-mindenki megőrül

-a család összes tagját el kel viselni kb fél napra.

Magát a Karácsonyt én sem tartom csak vallásos ünnepnek. Nem vagyunk vallásosak......illetve csak a fele a családnak az. Nálunk is voltak veszekedések, ugyan ezekben a témakörökben. De ezeken én csak mosolyogtam. Én azt néztem, hogy végre össze tudtunk hozni egy napot, hogy a szűk család egyszerre, egy helyen van. Még a legidegesebbet, a legbeszólósabbat, a legaktívabbat is le lehetett csendesíteni, vagy ha nem, akkor is tolerálni lehetett. Többnyire ilyenkor én voltam/vagyok az aki a legcsendesebb. Foglalkoztam a gyerekekkel, segítettem a főzésben, terítésben, eltereltem a figyelmét a beszólógatósnak, hagytam magam tukmálni kajával és sütivel. Megéltem a pillanatot.

Nekem a szüleim soha nem hallották tőlem azt h "nem érek rá" "nincs időm haza menni", stb. Ők is megtanulták, hogy nem tudok azonnal ugrani, de rövid időn belül viszem, intézem, csinálom, viszem őket, stb. Aztán Aput 9 hónap alatt elvitte a rák. Anyu meg nem nagyon tudta kiheverni. Tartotta magát, de belül őrlődött. Soha nem mutatta ki érzéseit, mindig erősnek mutatta magát, ő nem roppanhat össze. Karácsony "íze" is megváltozott. Csak az unokáinak élt. Aztán ő is beteg lett. Az Alzheimer, és később egy fertőzés, villám gyorsan, fél év alatt elvitte. Ez az első Karácsonyom nélkülük. A családi , ünnepi ebéden, idén, 7-en leszünk. Bevállaltam, hogy nálam legyen. Ez most más lesz, mint a többi. Biztos ugyan úgy lesz aki ideges lesz, beszólógat, türelmetlen lesz, elvonul. De már nem ülnek az asztalnál a Nagyszüleim, és a Szüleim sem. Fizikálisan. Mert a valóságban Ők is ott lesznek. Ott lesznek minden mozdulatunkban, minden szavunkban, minden örömünkben , és minden bánatunkban. Ugyan úgy örülni fognak az unokáknak, és nekünk is. Örökké ott lesznek az emlékeinkben.

Egész évben megy az ellenségeskedés, a nyűg, a veszekedés, a nem akarás. Legalább Karácsonykor legyünk toleránsak egymással. Igen, azért, mert Karácsony van!. Igen, egész évben toleránsnak kéne lenni egymással, és akkor nem tűnne képmutatásnak, és kényszernek sokak számára ez az Ünnep. Most még sokan csak nyűgnek tartják a családot, akiket minden áron kerül. De lesz, amikor már nem lesznek. Amikor hiányozni fognak. Igen, lehet h most beszóltak, nem értenek meg , idegesítőek. De lesz, amikor már nem lesznek, és akkor hidd el, kurvára fog hiányozni Anyád türelmetlensége, Apád beszólása, tesód veszekedése, Nagyszüleid értetlenkedése.

Én most azért fogok rántott pontyot csinálni Karácsonykor,mert a Nagyi és Anyu imádta. Azért fogok rácos halat csinálni, mert Apám kedvence volt. Ő amúgy vérbeli pecás volt. Ő fogta mindig Karácsonyra a halat. Meg egész évben, amíg élt, több halat ettünk mint húsit. Azért fogok vegyes,majonézes salátát csinálni köretnek, mert az mindenki kedvence. Azért fogok mást is csinálni,mert a Keresztlányom nem szereti a halat. És azért fogok húslevest csinálni a halászlé helyett, mert az meg a tesóm kedvence. A sütiket a tesóm hozza. És igen, lehet hogy idegeskedni fogok, hogy minden időben elkészüljön, de ezt boldogan fogom tenni, és nem fogom kényszernek, és nyűgnek felfogni. Hogy miért? Mert ez az Én CSALÁDOM! Értük mindent! Akkor is, ha év közben szidtam a Tesóm, vagy kiakadtam valamelyikükre!

És igen. Most irigy vagyok azokra, akiknek még élnek a szülei, és a nagyszülei!

[cloud-breakingdreams]

Azt hiszem találkozni akarok veled, akármi is lesz.

Lexa

[pitypangosgitar]

Úgy érzem magam mintha lenne egy második kamaszkorom. Nem tudom mit szeretek, próbálgatok dolgokat, bontogatom a szárnyaimat. Nem tudom mit akarok, annyi minden van ebben a világban és mindet látni akarom, átélni akarom. Nevezik spirituális ébredésnek bizonyos kultúrákban az elveszettség érzését. Mindent látni és tapasztalni akarok, mégis rettegek mindentől. Mindentől ami bánthat, ami fájdalmat okozhat. Akár lelkileg akár fizikailag. Iszonyat feszültséget és szorongást kelt bennem ez a rettegés és az élni akarás összefeszülése. Emiatt hírtelen döntéseket hozok, meggondolatlan butaságokat csinálok. Amikor elnyomja a félelmet a kalandvágy. Aminek mindig a félelem oldal issza meg a levét és csak még nagyobb szorongást okoz.

[yogananda]

🪩​Az elmebeli nem-akarás mindig testi energia hiányt okoz, míg a hajlandóság valamire, mindig friss energiát teremt. Ezekből a tényekből láthatjuk az energia és az akaraterő közötti finom kapcsolatot.🪩​

🪩​friss energia🪩​

[csacskamacskamocska]

Perverziók

Tényleg igaz a mondás amit lekicsinylően, bántó szándékkal szoktak mondani: de ráérsz... Vagy: nincs semmi dolgod, hogy ezzel foglalkozol? Valószínűleg egy rakás mindenféle probléma kihullott mostanra az érdeklődési körömből, és azért a „ki vagyok és mit is akarok” is erősen tisztult. Mint valami ásatásnál. Érdekes dolgok bukkannak elő.

Van ez a játék, hogy teremtő erő, és ha el tudod képzelni amit szeretnél, minél inkább meg tudod fogalmazni, minél inkább el tudod képzelni, annál közelebb kerülsz a megvalósuláshoz. Nem annyira jó pillanataimban ilyenkor rögtön mellé beugrik, hogy meg van az ördöggel kötött megállapodás, amikor mindig átverődsz akármennyire is akarod, hogy jól csináld. De az álmodozás szórakoztatott gyerekkoromban, ellazított és lefoglalt. És azt az állapotot szívesen visszahoznám, a más világokban járást. Írni is úgy szoktam, hogy beleálmodom magam abba a történetbe, ott vagyok, látom, érzem a szereplőimet. De írás közben azért van valami akarás is, nem annyira ellazult dolog mint a félálomban ábrándozás.

Sajnos a jön a pasi és ilyen lesz meg olyan lesz és jujjdejólesz, az jóideje nem működik. Pedig időnként nekifutok, hogy na akkor képzeljük el "Ő"t, aki jó lesz nekem és boldogan élünk amíg. Képzeletemben jön a pasi, és akárhogy erőlködöm, hogy ne hasonlítson, nem megy, és az erőlködéstől meg rossz lesz az egész. Aztán arra gondolok, hogy neki is van valaki, akiről így álmodozik akkor is, ha nem akar, és akkor még szomorú is leszek. Nem szoktam a szexszel problémaként foglalkozni. Mármint a hiányával sem. Nincs semmi baj a libidómmal, köszöni szépen, hetente többször megemeli a kalapját, aztán vagy kezdek vele valamit, vagy nem.

Ám a napokban egy barátnőm mesélte, hogy a férje eltörte mindkét kezét és most gipszben van, és elég ügyetlen egyelőre, de meg fog gyógyulni. A finommotoros mozgása érezhetően javult. Mondtam neki viccelődve, hogy na, akkor a gipszben szexelést is kihúzhatják a bakancslistáról. Hát ja, merthogy ő fürdeti a pasit, aki csak áll, feltartott kézzel...

Mennyire bensőséges dolog megfürdetni egy pasit, de tényleg, nem csak leöblögetni, hanem megmosdatni rendesen, hát nem tudom, hogy lenne-e erőm nem megszexelni, ha már centiről centire lemosdattam. Legfeljebb utána megint :D Gondolom ez a kép indította el az agyamat azon a vonalon, hogy én mit is szeretek vagy mik azok amiket szeretnék. És az, hogy akármilyennek is látom az ő kapcsolatukat, nyilván van egy nagyon intim vonala, ami jól működik, ami nem csak a szexről szól, hanem egymás és az egymásrautaltság elfogadásáról.

Le kéne írnom, ugye, hogy mik jártak az eszembe, hogy mit találok izgatónak amit megnéznék, kipróbálnék? Nem fogom. De még egy pont, hogy ha valaha is közeli kapcsolatba kerülök férfival, az olyan kapcsolat legyen amiben a vágyaimat is odaadással kezelik. És még egy tanulsága volt a történetnek, hogy megértettem az összes nagyon furcsa, többnyire kifigurázott, ám megállapodásra épülő kapcsolatot. A megállapodásra épülés lényegét. A vágyak vagy perverziók összetalálkozását. És, hogy mekkora baromság ezeken úgy rugózni, mintha nem lenne teljesen természetes, és nem lenne nagyszerű, hogy nekik sikerült.

[backancslista]

“…Az empatában tovább buzog a segíteni akarás: meg akarja menteni a szerelmét. Ha nem is teljes mértékben, de belátja, hogy a nárcisztikus párja lelki sérült és baj van vele. Ezért az empata bíztatja magát: ki kell tartania, nem fordulhat el tőle, megérdemli az esélyt. Sőt, egyenesen azt gondolhatja: szüksége van rá…”

// arkadia.hu

[uveggyapot]

Grecsó Krisztián: Valaki más

Fakul bennem sok elhagyott táj,

Garázsbolt, panelok, alkonyat,

Olajszag, vasút, másodosztály,

Próbálom néha az arcokat

Egy kicsit élesebben látni,

De még a „derengés” is erős.

Lassan bárkiből lehet bárki,

Sütött, nem tudom, vagy tán esős

Volt a délután – már egyre megy.

Mit csináltam: azzá kell válnom.

Negyven voltam vagy negyvenegy,

Se fénykép róla, se egy lábnyom.

Ment az a falépcső föl, épp ott,

Szemben a Körös-torokkal?

Úgy nyikorgott tényleg, s a légyott

A mámorban vörösborokkal,

Meg ki tudja, mivel oltva félszt,

Megteremtetett egyáltalán?

Ha sietsz, súgta, még visszaérsz:

Sok volt a kevés túloldalán.

Szivárványt a nap szít bennem,

A párától mindössze homályos.

Ennyi élni, mondjuk, hogy fekszem,

Sötéttel kezd ma a világos.

Példáim ritkán jók példának,

Ha őriznek, úgy érzem, szerencse.

Minek is mehetnék én másnak,

És az a más ugyan mi lenne?

Akartam régen ezt mondani,

De mindig jött idegen akarás,

Hogy eltévedt bennem valaki,

Árnyékom árnyék csak, takarás.

♥️

[egy-lany-blogja]

Kedves Nő!

„Igen, a férfi tud őszintén szeretni úgy, ahogy vagy!

A férfi nem egy Disney mese, nem mindig szőke, és nem herceg. Nézzetek körül ma: minden ilyen srác, fickó, aki annak hiszi magát inkább él úgy, ahogy a sok szar realitykben látja, mintsem úgy, ahogy egy férfinek kellene. A normális férfi kiegyensúlyozott, korrekt, megmondja a szemedbe, ha valami nem tetszik neki, értékeli és tiszteli azt, aki vagy, teljesen mindegy, hogy a párodként, vagy ismerősként tekint rád, sőt még akkor is megtartja a tiszteletét, ha épp nem kedvel.

A férfi ma az, aki tud veled kommunikálni, akinek ha tetszel nem a melleid és a feneked nagysága fogja érdekelni, hanem a kisugárzásod, a megjelenésed, a gondolkodásod. Az, hogy mik a terveid és mennyire vagy képes kompromisszumot kötni az életedben. A férfi az, aki ha poénkodik, vagy épp beszól azt sosem úgy teszi, hogy te alacsonyabb rendűnek érezd magad, mert igazából csak csipkelődésnek szánja. Aki úgy bánik veled, hogy ne érezd a féltékenységet, aki úgy beszél hozzád, hogy olykor bizony hosszasan kifejti azt, mert szeretné, ha megértenéd. Aki nem fog a múltadban vájkálni és aki támogat a jövőddel kapcsolatban. Aki megbeszéli veled a dolgait, a gondolatait és ő is ugyanúgy vágyik arra, hogy minden amit érzel, vagy gondolsz megoszd vele.

A férfi az, aki megérti, ha egy kicsit egyedül akarsz lenni, aki nem fog elméleteket szőni, ha csak egy kis nyugalomra vágysz, aki igyekszik a lehető legjobban összekapcsolódni veled, aki arra törekszik, hogy a legapróbb rezdülésed is megértse. Aki nem állít fel mércét, nem vár el sokat és szeretné, ha ebben te is partner lennél.

A férfi az, aki nem a barátnőidet, vagy más nőcskéket fog bámulni a neten, vagy az utcán, ha nem vagy ott mellette. A férfi tiszteletben tart és szereti kettőtöket, így nem enged a csábításnak.

Súlyos tévedés, hogy a férfiaknak magas elvárásaik vannak, hiszen a kommunikáció, az odafigyelés, a törődés és a szeretni akarás bennünk is ott van. Az igazi férfi először a belső értékeid nézi meg, azt akarja megismerni, persze tudja mindenki, hogy a testiség is fontos, de ahogy szokták mondani; Egy nő ne a férfi kocsiját, házát nézze, nem annak fog szülni, így a férfi se a nő melleit, fenekét, vagy az alsó ajkait tartsa szem előtt, mert sose azzal fog beszélgetni.

Az a férfi aki nem ilyen, még nem tart ott, ő még egy fickó, egy pasas, de majd ő is révbe ér. Az pedig, hogy ez mikor történik meg, rajta múlik."

Papp Ádám