sirexe

[sirexe]

Miért bizonyítsak ha te már rég eldöntötted mit gondolsz rólam.

Nem mintha nekem nem lenne véleményem rólad, csak te felszáltál egy magas lóra viszont leszálni elfelejtettél róla.

Nem rosszból mondom, csak néha észrevehetnéd, hogy a szavaknak súlya van, és minden amit kimondasz következményekkel jár.

Kár hogy ezt már személyesen soha nem mondhatom el....

De tudnod kell, hogy a szerelmed nekem így is kell....

[sirexe]

Szeretlek

,,Szeretlek" mármint...vágod... csak barátilag

Szeretlek, de ha valaki megkérdi csak barátok vagyunk, és én nem akarok tőled többet, de ha megcsókolnál, mármint... tudod... úgy mint álmomban... (hoppá ezt hangosan is kimondtam...)

Ha megcsókolnál én viszonoznám, miközben a szívem helyéről majd kiszakad és minden egyes suttogva kimondott szavad, testemen libabőrt hagy...

És hiába várom, hogy te ezt mind meg tedd

Te mást választottál, és én lettem a B terved...

[sirexe]

Ha tudnék írni...

Ha tudnék írni megtenném....

De hiába próbálkozok hiszen minden egyes ötletem, egy alpjaiban rosszul felépített kártyavár mintaképe.

Mint a szerelem ami régen tomboló futótűzként indult, és amilyen gyorsan belobbant, olyan hama aludt ki...

Már csak az izzó parázs gyenge fényében látom az arcodat és hiába tartom pajzsomat, a kard amit szívembe döftél, szavak formájában lyukat égetett vértemen, mégsem értém én mit vétkeztem, csak egyre inkább érzem hogy vérezem...

Ne kérdezd mi ez csak szimplán ez pattant ki a fejemből

[sirexe]

Verset írni könnyű, jót írni nehéz.

Hagyok egy percet csak hogy ezt megértsd.

Verset írni olyan, mint egy kapcsolatot életben tartani.

Könnyű elkezdeni, csak nehéz fent tartani.

Verset írni olyan, mint ha szeretni próbálnál,

Az elején minden fény és csillám, a végén pedig bukkot tervek halmaza a kukában.

Mer minden egyes papírra vetett mondatod

A könnyeid által átitatott gondolat

Nem mindenkinek való az írás, ahogy a szerelem se.

Valaki tervez, valaki remél,

De hiába minden, ha egyedül semmit nem érsz.

[sirexe]

Ha holnap már nem leszek...

Ha holnap már nem leszek az nem a te hibád...

Csak szimplán, nem bírtam ezt a szarba burkolt valóságot amit te életnek nevezel.

Könnyezel...

Könnyezel mert a tudat, hogy nem vagyok lyukat éget fejedben és várod, hogy válaszodra feleljek, de már nem fogok...

Csorog...

Csorog könnyed csodás arcodon

miközben szomorúságod haraggá válik

A szeretetből gyűlölet gyűlöletből félelem.

Végzetem...

Végzetem történetének írója voltam,

mint egy verset, kínomban ordítottam.

[sirexe]

Azt mondta szeret...

Most meg ott tartunk, hogy két hete nem is keres.

Azt mondta fontos vagyok, és, hogy nem akar elveszíten,

Két nap múlva meg azt mondta neki ez nem megy és próbáljak meg rajta túl lépni.

Azt mondta hogy velem boldog, és anyukájának is beszélt rólam,

Most meg úgy tesz mintha az élete része, sose lettem volna...

[sirexe]

Néha nem érzem, hogy érzek.

És hiába is éreznék úgysem tudom értelmezni.

Ez a két pont közti állapot az érzéstelenség és a érezni akarás örök körforgása.

De minek érezni, ha a szerelemből mindíg csak szomorúság lesz.

Viszont ha szomorúak voltunk, az azt jelenti hogy egyszer boldogak is.

Hiszen szomorúság csak a boldogság elmúlását jelzi, de ha nem vettük észre hogy boldogak voltunk akkor valójában soha nem is éreztünk semmit...

Ez van, fogadd el, hogy valójában soha nem leszel boldog, mer a boldogsághoz érzelmek kellenek, azok viszont benned nincsenek. Mondhatni egy tárgy vagy, emberi formában. Ide oda dülöngélsz akár egy váza. Vagy összetörsz, vagy állva maradsz, két sors közt játszva...