#Sárosi Péter

[progarden]

Ádám és Éva begombázva

[hicapacity]

Takotsubo szindróma. Hallottál már erről? Úgy is hívják, hogy a "meghasadt szív szindróma". 1990-ben írták le először Japánban. A lényege, hogy az extrém stresszt, például a szeretett személy hirtelen elvesztését átélő emberek szívizmai meggyengülnek, ami halálhoz is vezethet. Az orvosok leírták, hogy ezekben az esetekben az áldozat szívkamrája torz alakot vesz fel: minden látható fizikai behatás nélkül a szó szoros értelmében "összetörik" a szíve.

Az embernek nem csak élelemre, vízre és hajlékra van szüksége a túléléshez. De emberi társaságra is.

Az ember szociális állat. Az evolúciónk során úgy fejlődtünk, hogy csoportosan nézzünk szembe a külvilág fenyegetéseivel - és ha egyedül maradunk, arra a szervezetünk úgy reagál, hogy telepumpál minket stresszhormonokal és hiperéberré válunk. Ha belegondolunk, az ősi időkben, a vadonban ez rövid távon életmentő lehetett, de manapság, hosszú távon ez kimondottan ártalmas.

Nagyon rosszul reagálunk arra, ha elszakítanak bennünket a társainktól, a csoportunktól. Rettenetesen szenvedünk az izolációtól, a magánytól. Neurológiai kísérletek igazolták: az elszigeteltség, az elhagyatottság élménye ugyanazon agyterületeket, idegsejteket aktiválja, amelyek a fizikai fájdalomért felelősek. Éppúgy fáj, mint ahogy fáj, ha megszúrnak egy tűvel. Egy agyi képalkotó eljárással (fMRI) végzett kutatás szerint például azok az emberek, akiket elutasítottak, ugyanolyan reakciót (rándulás) adtak, mint akinek egy pofont adtak - és az agy ugyanazon régiói aktiválódtak közben. A lélek és a test, a fizikai és az érzelmi fájdalom egyáltalán nem egymástól független és elszigetelt.

És itt jutunk el oda, hogy megmagyarázzuk azt is, hogy miért jár olyan gyakran együtt a magány és a függőség. Az olyan tudatmódosító szerek, mint az alkohol vagy a heroin, esetleg az olyan agyzsibbasztó tevékenységek, mint a videójáték vagy a sorozatnézés - ezek mind fájdalomcsillapító hatással járnak. Legalábbis rövid távon. Ezért fordulnak olyan sokan hozzájuk azok, akik a magány fájdalmától szenvednek.

De vajon miért olyan könnyű ezekhez a hosszú távon önpusztítóvá váló viselkedésekhez fordulni - és miért olyan nehéz a nyilvánvaló egészséges alternatívát megtalálni: a biztonságos kötődést, a tartalmas emberi kapcsolatokat? Nos, az abszurd és paradox helyzet az, hogy senki sem képes nehezebben kapcsolódni, mint akinek legnagyobb szüksége van rá: a magányos ember.

Tudományos vizsgálatok igazolták ugyanis azt is, hogy a magányos emberek jóval gyakrabban és nagyobb stresszt tapasztalnak meg. És még hétköznapi helyzetekre is reagálhatnak úgy, hogy az agyuk küzdj-vagy-menekülj üzemmódba kapcsol. Ami, paradox módon, tovább mélyíti az egyén magányát és elszigeteltségét: neurológiai vizsgálatok szerint a magányos emberek agya kétszer gyorsabban talál fenyegetőnek egy szociális helyzetet.

A magány még több magányt termel.

Persze mi emberek különbözünk abban, hogy mennyire vagyunk magányosak, és mennyire vagyunk képesek elviselni az elszigeteltséget. Vajon a magányosságért mennyiben felelősek a gének, és mennyiben a külső körülmények? John Cacioppo, a magányosság egyik legismertebb kutatója szerint a géneknek van némi szerepe. Ugyanakkor "nem a magányosság az, ami öröklődik, hanem az elszigetelődés fájdalmassága," jelentette ki.

A magány több, mint egyedüllét: egyedül is érezhetjük magunkat tökéletesen kapcsolódva más emberekhez, és emberek között is érezhetjük magunkat reménytelenül elszigeteltnek. Hasonló következtetésre juthatunk, ha a függőség genetikai hátterét nézzük. Egyetértek Máté Gáborral, aki szerint nem a függőség az, ami öröklődik: hanem egyfajta érzékenység. Ami a megfelelő körülmények között kiszolgáltatottabbá tesz bennünket bizonyos traumatikus élményekre.

Az is az élet egy nagy paradoxona, hogy végső soron a magány is az emberi kapcsolatban gyökerezik: illetve az emberi kapcsolatban szerzett sérülésben.

Az emberi kapcsolódás ugyanis az élet forrása - és egyben hatalmas fenyegetés is. Hiszen ha egyszer igazán feltárulkoztunk valaki előtt, és sérülékenynek mutatkoztunk - de úgy éreztük, hogy az illető visszaélt a bizalmunkkal, az borzasztó és tartós sebeket tud ejteni. És mikor másként ejthetne nagyobb sebeket, mint a szülő-gyermek kapcsolatban, amikor az ember a legkiszolgáltatottabb?

Ezért vannak sokan azok, akik egész életükben képtelenek igazán elmélyült, biztonságos kötődésre másokkal. És sajnos, amennyiben nem dolgozzák fel ezeket a sérüléseket, arra vannak ítéltetve, hogy folyamatosan újraéljék a őseredeti elutasítást és csalódást: a bennük élő belső gyermek bizalmatlansága és a gyanakvása tönkreteszi minden emberi kapcsolatukat. Szinte ők maguk siettetik az elkerülhetetlennek hitt végzetet, amiben újra eljátszhatják az elhagyott, elárult áldozat szerepét. Esetleg ideje korán lelépnek, mert rettegnek attól, hogy elköteleződjenek - és újra érzelmileg kiszolgáltatottá váljanak. Így további sérüléseket fognak osztogatni másoknak.

A szeretet bizalom nélkül még nem szeretet - írja Thich Nhat Hahn. Szeretni anélkül, hogy tudnánk, hogy kell szeretni, sérülést okoz. Ahhoz, hogy megtanulj szeretni, először meg kell tanulnod bízni. Főleg magadban. És ehhez pedig meg kell ismerned magad.

Adnak valamit az írásaim? Kérlek, akkor Te is adj valamit: támogasd a munkám, minden adomány iszonyúan okat jelent: https://drogriporter.hu/tamogass/

Olvassátok el Hallowell Szétszórtság című könyvét, meg a Megfeneklett tehetségek c. könyvet. Utóbbinak a bevezető fejezete már önmagában nagyon sok mindent képes helyrerakni.

[healthcarehospitality]

"Milyen sötétségben is leledzünk, milyen kevessé is vagyunk képesek felfogni a Létet, és azt, ami van," sóhajtott föl John Locke, az angol felvilágosodás nagy filozófusa egy szokatlanul bizonytalan pillanatában. "Néha elégedj meg azzal, hogy nagyon tudatlan vagy."

A múltkor írt nekem egy lány, azzal kezdte a levelét: "Ti tényleg értetek a drogokhoz?" Elgondolkodtam: tényleg értek-e a drogokhoz? Húsz éve foglalkozom ezzel a témával, rengeteget olvastam, több száz cikket írtam, filmet forgattam róla a világ számos országában, szakmai konferenciákat szerveztem, saját tapasztalatokat szereztem vele kapcsolatban - de nem merem kijelenteni, hogy értek hozzá.

Vannak bizonyos jelenségek, amiket érteni vélek - de minél többet tudok meg róluk, annál inkább megértem azt is, hogy mennyire keveset is tudunk biztosan. És mivel ez egy nagyon összetett (multidiszciplináris) jelenség, rengeteg olyan szakterület van, amihez bizony nem értek, és csupán felületesek az ismereteim.

Biztosan az nyugtatta volna meg, ha azt felelem, hogy igen, értek a drogokhoz. De nem tettem. Mi több, azt gondolom, és ezt meg is írtam, hogy bizonyos részéhez értek, de ha valaki azt állítja magáról, hogy ő nagyon ért a drogokhoz, akkor meneküljön - mert az biztos sarlatán. És néha tényleg őszintén meg tudok döbbenni, hogy egyes emberek micsoda nagy arccal tudják magukról állítani, hogy mindent tudnak, miközben a tudásuk finoman szólva korlátozott.

A propagandasajtó egyik lejárató célzatú cikkében szememre vetették, hogy "csak" történészi végzettségem van, "laikusként" hogyan is lehetnék "szakértő"? Az ilyen megközelítés szerint ha az ember legalábbis nem toxikológus, vegyész vagy pszichiáter, akkor nem "drogszakértő". Nos, soha nem tartottam igényt a "drogszakértő" kétes értékű és jelentésű címére. Ellenben szerényen rámutatnék, hogy lehet, hogy a toxikológus nagyon ért ahhoz, hogyan bontja le a szervezet a különféle pszichoaktív szereket, de semmi garancia nincs arra, hogy a drogjelenség lélektani és társadalmi vetületeihez bármennyivel jobban értene, mint egy laikus.

Az elmúlt húsz évben rengeteg drogtémájú tudományos konferencián vettem részt, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy tisztességben megőszült professzorok, akiknek a karrierje szól a drogkutatásról, milyen nagy ökörségeket tudnak néha állítani egy olyan droggal kapcsolatos jelenségről, amihez nem értenek. Vagy hogy végletesen, egyoldalúan leredukálják az emberi élményt - életszerűtlenül idegenül attól, amit egy ember fogyasztóként átél. Vagy abszolutizálják, túláltalánosítják a fogyasztók egy bizonyos csoportjának az élményeit, és figyelmen kívül hagynak másokat.

Nincs olyan, hogy "drogszakértő" - hiába végez el bármilyen egyetemet. Az ember hosszú évek szívós munkájával felszedhet némi tudást, kutat, ír, figyel, vitatkozik, letesz valamit az asztalra - és még azután is meglepheti valami, amiről fogalma sem volt.

(note to msyelf)

[csakazolvassa]

az életképesség határáig! – Trump győzelme után az abortuszról 1.

Két részben. Holnap jönnek a csokorba szedett, cáfolt tévhitek, konkrét tények. Félművelt emberek imádnak most úgy tenni, mintha Trump új magyar elnök lenne, Kamala veresége pedig a mi traumánk. Continue reading az ��letképesség határáig! – Trump győzelme után az abortuszról 1.

[nemzetikonyvtar]

Hogyan mondjunk jól verseket? Az időmértékes verseléstől a recitálásig Áprily Lajos Ének a Küküllőhöz című versén keresztül. Az OSZK tizenegyedik podcastjában Deák-Sárosi László két könyvéről a szerzővel Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója beszélgetett.

[nyuszimotor]

Ez veszélyes - inkább igya halálba magát az ember!

[mokaeskacagas]

Bárcsak több emberhez jutnának el a szavai.

[megalofasz]

Az külön pikáns, hogy Bayer a kis hozzáadott értékű, gyakorlatilag egy kötőszavakkal felpimpelt hosszú idézetből álló cikkét 98 százalékban pont egy szenvedélyes libertárius írására alapozza. A liberalizmus legszélsőségesebben egyéniszabadság-párti áramlata ugyanis elveit tekintve a lehető legtávolabb áll az erős állami beavatkozásra építő orbáni politikától. De a libertáriusok egyik kedvenc kultúrharcos témája mindig is a klímatagadás, pontosabban a globális felmelegedés elméletének balos-komcsi egyetemi-kutatóintézeti összeesküvésként való bemutatása volt. Ennek nem sok köze volt ahhoz, hogy a libertáriusok szerint ténylegesen melegszik-e a föld, sokkal inkább ahhoz, hogy a szélsőséges piac- és egyéniszabadság-pártiak a kezdetektől fogva a rettegett állami beavatakozás lehetőségét látták a globális felmelegedésben.

[goalhofer]

2020 Olympics Hungary Roster

Athletics

Szögi Dániel (Tata)

Szűcs Valdó (Zalaegerszeg)

Koroknai Máté (Debrecen)

Venyercsán Bence (Székesfehérvár)

Helebrandt Máté (Nyíregyháza)

Halász Bence (Kiskunhalas)

Rivasz-Tóth Norbert (Törökszentmiklós)

Kéri Bianka (Veszprém)

Kozák Luca (Debrecen)

Kácser Zita (Dunaújváros)

Lili Tóth (Dombóvár)

Kovács Barbara (Békéscsaba)

Madarász Viktória (Budapest)

Nasztázi Nguyen (Budapest)

Gyurátz Réka (Szombathely)

Anita Márton (Szeged)

Szilágyi Réka (Szolnok)

Krizsán Xénia (Budapest)

Boxing

Roland Gálos (Baja)

Fencing

Siklósi Gergely (Tapolca)

Decsi Tamás (Kazincbarcika)

Szatmári András (Budapest)

Szilágyi Áron (Budapest)

Gémesi Csanád (Gödöllő)

Kondricz Kata (Budapest)

Kreiss Fanni (Budapest)

Pásztor Flóra (Budapest)

Katona Renáta (Budapest)

Anna Márton (Budapest)

Pusztai Liza (Budapest)

Sugar Battai (Debrecen)

Gymnastics

Kovács Zsófia (Dunaújváros)

Pigniczki Fanni (Budapest)

Pentathlon

Kasza Róbert (Budapest)

Marosi Ádám (Budapest)

Kovács Sarolta (Tapolca)

Michelle Gulyás (London, U.K.)

Sailing

Vadnai Benjamin (Veszprém)

Berecz Zsombor (Budapest)

Sára Cholnoky (Budapest)

Mária Érdi (Budapest)

Swimming

Kristóf Rasovszky (Veszprém)

Bernek Péter (Budapest)

Bohus Richárd (Békéscsaba)

Cseh László; Jr. (Budapest)

Gergely Gyurta (Budapest)

Ákos Kalmár (Veszprém)

Kenderesi Tamás (Aparhant)

Hubert Kós (Telki)

Dominik Kozma (Budapest)

Maksim Lobanovskij (Győr)

Milák Kristóf (Budapest)

Sebastijan Sabo (Győr)

Németh Nándor (Siófok)

Holló Balázs (Eger)

Ádám Telegdy (Budapest)

Verrasztó Dávid (Budapest)

Zombori Gábor (Szolnok)

Richárd Márton (Budapest)

Holoda Péter (Debrecen)

Tamás Takács (Szombathely)

Benedek Kovács (Budapest)

Eszter Békési (Debrecen)

Katalin Burián (Budapest)

Hosszú Katinka (Pécs)

Kapás Boglárka (Debrecen)

Késely Ajna (Budapest)

Viktória Mihályvári-Farkas (Budapest)

Anna Olasz (Szeged)

Dalma Sebestyén (Székesfehérvár)

Zsuzsanna Jakobos (Pécs)

Laura Veres (Gyula)

Verrasztó Evelyn (Budapest)

Fanni Gyurinovics (Baja)

Petra Halmai (Dombovar)

Table Tennis

Bence Majoros (Budapest)

Ádám Szudi (Szolnok)

Dóra Madarász (Kecskemét)

Póta Georgina (Budapest)

Mária Fazekas (Budapest)

Szandra Pergel (Budapest)

Wrestling

Ismail Musukaev (Budapest)

Bálint Korpási (Budapest)

Lőrincz Tamás (Cegléd)

Lőrincz Viktor (Cegléd)

Alex Szőke (Budapest)

Sastin Marianna (Mosonmagyaróvár)

Archery

Balogh László (Budapest)

Badminton

Krausz Gergely (Mór)

Sárosi Laura (Budapest)

Canoeing

Tótka Sándor (Mezőtúr)

Csizmadia Kolos (Budapest)

Adolf Balázs (Budapest)

Dániel Fejes (Budapest)

Kopasz Bálint (Szeged)

Ádám Varga (Budapest)

Kornél Béke (Debrecen)

Nádas Bence (Budapest)

Balla Virág (Győr)

Takács Kincső (Győr)

Lucz Dóra (Budapest)

Kárász Anna (Dunaújváros)

Csipes Tamara (Budapest)

Kozák Danuta (Budapest)

Medveckzy Erika (Budapest)

Bodonyi Dóra (Szarvas)

Cycling

Valter Attila (Csömör)

Parti András (Budapest)

Vas Blanka (Budapest)

Handball

Szöllősi-Zácsik Szandra (Budapest)

Nadine Schatzl (Budapest)

Szucsánszki Zita (Budapest)

Kovacsis Anikó (Nagyatád)

Szikora Melinda (Kiskunfélegyháza)

Kisfaludy Anett (Kapuvár)

Bíró Blanka (Vác)

Gréta Márton (Mohács)

Petra Vámos (Ózd)

Katrin Klujber (Dunaújváros)

Noémi Háfra (Cegléd)

Réka Bordás (Karcag)

Janurik Kinga (Budapest)

Viktória Lukács (Budapest)

Fanny Helembai (Vác)

Szuzsanna Tomori (Budapest)

Nikolett Kiss (Budapest)

Judo

Attila Ungvári (Cegléd)

Tóth Krisztián (Budapest)

Cirjenics Miklós (Pécs)

Éva Czernoviczki (Tatabánya)

Réka Pupp (Dunaújváros)

Karakas Hedvig (Szolnok)

Szofi Özbas (Szolnok)

Karate

Hárspataki Károly (Budapest)

Rowing

Bendegúz Pétervári-Molnár (Budapest)

Shooting

Zalán Pekler (Komárom)

Péni István (Budapest)

Veronika Major (Keszthely)

Eszter Mészáros (Budakalász)

Taekwondo

Omar Salim (Los Angeles, California)

Triathlon

Bics Bence (Zalaegerszeg)

Tóth Tamás (Budapest)

Zsanett Bragmayer (Budapest)

Kovács Zsófia (Mátrafüred)

Water Polo

Nagy Viktor (Budapest)

Dániel Angyal (Budapest)

Krisztián Manhercz (Budapest)

Gergő Zalánki (Eger)

Márton Vámos (Budapest)

Hosny Norbert (Budapest)

Mátyás Pásztor (Cegléd)

Szilárd Jansik (Cegléd)

Balázs Erdélyi (Eger)

Varga Dénes (Budapest)

Tamás Mezei (Budapest)

Hárai Balázs (Budapest)

Soma Vogel (Budapest)

Gangl Edina (Mosonmagyaróvár)

Szilágyi Dorottya (Eger)

Vályi Vanda (Eger)

Gurisatti Gréta (Dunaújváros)

Szűcs Gabriella (Székesfehérvár)

Rebecca Parkes (Budapest)

Illés Krisztina (Budapest)

Keszthelyi Rita (Budapest)

Leimeter Dóra (Budapest)

Gyöngyössy Anikó (Budapest)

Nataša Rybanská (Budapest)

Garda Krisztina (Budapest)

Magyari Alda (Budapest)

Weightlifting

Nagy Péter (Komárom)

[hicapacity]

Paul Stamets világhírre tett szert a Netflixen ma is elérhető dokumentumfilm, A gombák lenyűgöző világa egyik főszereplőjeként. Nem csak a világ egyik legelismertebb mikológusa (gombaszakértője), de egyben a pszichedelikus gyógyászat egyik úttörője is. Nagy öröm volt megismerni személyesen is a haarlemi tudományos konferencián, ahol végre meg is interjúvolhattam és feltehettem neki pár kérdést (a videóinterjú linkje a kommentben, sajna egyelőre csak angolul, de alább összefoglalom magyarul is).

A sci-fi rajongók számára bizonyára ismerős a Star Trek Discovery című sorozat, ami egy 23. századi űrhajó legénységének kalandjait meséli el. A hajó képes arra, hogy átszelje a teret és az időt - és ebben egy olyan különleges hajtómű seg��t neki, ami képes kapcsolódni egy titokzatos, a téridőt átszövő pszichedelikus micélium-hálózathoz - mikoverzumhoz (mükész görögül: gomba).

A Star Trek eme gomba-hálózatának ötletét nem csak Stamets inspirálta, de a sorozat alkotói egyenesen róla nevezték el az űrhajó gépészét is. Ez persze science fiction. De mivel Paul Stametshez hasonlóan magam is Star Trek-rajongó vagyok, így már régóta szerettem volna megkérdezni a gombakutatót, hogy mit gondol, hogy ilyen módon gondolták tovább a varázsgombával kapcsolatos elképzeléseit. Stamets szerint nem véletlen, hogy a világegyetem - akár a makrokozmoszt, akár az idegrendszer, vagy a gombahálózatok mikrokozmoszát nézzük - hálózatos szerkezetben épül fel. Ahol a hálózat pontjai folyamatosan kapcsolódnak, elszakadnak, újrarendeződnek. Bizonyos értelemben a varázsgomba által nyújtott pszichedelikus élmény ma is megnyitja egy multiverzum kapuit: a fogyasztói arról az élményről számolnak be, hogy megtapasztalják, hogy az univerzum alapvetően egy közös tudatra épül.

Megkérdeztem Stametset arról is, hogy mit is ért az alatt, hogy a varázsgomba megmentheti az emberiséget. Megmondom őszintén, én azon szkeptikusok közé tartozom, akik a hasonlóan bombasztikus kijelentéseket, legyen szó akár kannabiszról vagy varázsgombáról, egy nagy adag fenntartással fogadom. With a grain of salt, egy csipetnyi sóval, ahogy az angol nyelv találóan fogalmaz.

Stamets válaszában kifejtette, hogy nem önmagában a gomba az, ami megmenti az emberiséget - hanem az üzenet, a tanulság, amit az ember a pszichedelikus utazásból leszűrhet és felhasználhat. Albert Hofmannhoz, az LSD felfedezőjéhez hasonlóan úgy látja, hogy a pszichedelikus élmények elmélyítik az ember felelősségének tudatát azzal kapcsolatban, hogy harmóniában éljen a természettel. Az egész bolygó ökológiai egyensúlyát fenntartsa és megőrizze.

"Az evolúcióból szerintem nem azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a legrátermettebb él túl, hanem az, hogy meg kell osztanunk a feleslegünket a felebarátunkkal, aki kevésbé kiváltságos helyzetben van, mint mi," mondta. A pszilocibin által előidézett élmények azt az evolúciós tanulságot segítenek felismerni és hasznosítani, hogy felelősek vagyunk egymásért és a bolygóért. Ez nagyon fontos egy olyan kritikus időszakban, amikor az ember tevékenysége miatt a fajok tömeges kihalásával kell szembenéznünk.

Stamets szerint a tudományos bizonyítékok alapján a pszilocibin serkenti a neuroplaszticitást (az idegrendszer rugalmas újrarendeződési képességét) és a neurogenezist (új idegsejtek képződését). Szerinte ezt a hatását akkor is kifejti, ha valaki rendszeresen mikrodózisban (tehát a tudatállapot-változáshoz szükséges küszöb-dózisnál kisebb adagban) fogyasztja. Saját kutatásai az utóbbi időben ezzel a területtel, a mikrodózissal foglalkoznak a leginkább.

Stamets kidolgozott egy különleges mikrodózis-kombinációt, ami szerinte különösen eredményesen serkenti az emberi idegrendszer fejlődését, és ami három összetevőből áll:

1) a pszilocibin (a varázsgomba hatóanyaga)

2) a közönséges süngomba (egy nem pszichoaktív gombafaj, amelynek az ígéretes idegrendszer-serkentő hatásairól az utóbbi években több kutatás is beszámolt)

3) és niacin (avagy B3-vitamin).

Stamets szerint a jövőben ez a formula akár forradalmasíthatja az ún. neurodegeneratív (az idegrendszer pusztulásával összefüggő) betegségek (pl. Alzheimer, Parkinson stb.) gyógyítását. Egyelőre csupán ígéretes pre-klinikai vizsgálatokra hivatkozhat, a komoly klinikai vizsgálatok, amelyek embereken, szigorú módszertannal végeznek, még váratnak magukra. Azok a placebo-kontrollált vizsgálatok, amelyeket ezidáig a mikrodózissal kapcsolatban végeztek, óvatosságra intenek bennünket. Így például egy magyar kutató, Szigeti Balázs a Drogriporter Szabadegyetem előadásában is beszámolt arról, hogy saját kutatásokban az LSD mikrodózis pozitív hatásai valósak, de a placebót szedő embereknél is éppúgy jelentkeztek. Stamets mindenestre nagyon szuggesztíven képes magyarázni a mikrodózis pozitív hatásait. Szerinte a mikrodózist és a makrodózist nem binárisan kell elképzelni, ez egy spektrum.

Az első könyvét a témában 1978-ban írta, amikor én születtem: és azóta valóra váltak az álmai. A pszichedelikus kutatás reneszánszát éljük. Szerinte nagy különbség az akkor időszakhoz képest, hogy a társadalomban egyre kevesebb a paranoia, amikor ezekről a szerekről esik szó. Hite szerint minden embernek veleszületett joga van a tudatmódosításhoz - és ezt egyetlen kormány sem veheti el tőle.

Amikor megkérdeztem tőle, hogyan látja a pszichedelikus terület fejlődését 10 év múlva, akkor nagy meggyőződéssel azt felelte, hogy "a pszichedelikumok lesznek a jövő nootropikus (idegserkentő - a szerző) vitaminja". Masszívan csökkentik majd a bűnözést azáltal, hogy forradalmasítják a mentális egészségügyi ellátást. Nem tagadja, hogy elfogult: számára a pszichedelikus kutatás nem csak egyszerű érdeklődés, hanem egyfajta küldetés. De szerinte mindenki elfogult, még a magukat legobjektívebbnek tekintő egyetemi professzorok is. Ő legalább beismeri. Hogy a várakozásait beteljesítik-e a pszichedelikus szerek, az a jövő titka.

Ha fontosnak tartod, hogy hasonló ismerterjesztő írásokat, videókat készítsünk és tájékoztassuk a magyar közönséget, akkor kérlek, támogasd a munkánk - a rendszeres támogatóink ingyen látogathatják a Drogriporter Szabadegyetem rendezvényeit: https://drogriporter.hu/tamogass/

[halbanember]

#gasztrokult: Keserű Aszú

Tállyán jártunk, a Bártfay Udvarházban, ahol belekóstoltunk Tokaj – Hegyalja legfinomabb boraiba és megtekintettük a Hírös Gasztroszínház méltán ide illő színjátékát, amely olyan fontos kérdéseket taglal, amelyek évezredek óta foglalkoztatják mindkét nem képviselőit. A Férfi – Nő párkapcsolat teljes repertoárját kapjuk meg, a kezdetektől a kiteljesedésig, majd a fellángolásokat követő lenyugvó…

[nemzetinet]

„Ha meg tudtuk fogni a kaszát, kapát, dolgoznunk kellett”

Kilencvenkét éves. Életerejét, egészségét bevallása szerint annak is köszönheti, hogy gyerekkorától kezdve kapált, kaszált és aratott. A Székelyföldről indult, majd Budapesten Eötvös-kollégista lett, kutatóként szinte az egész világot bejárta. Könyvet írt a hangszeres magyar népzenéről, a cigányzenéről, nótáskönyvet szerkesztett.

– A székelyföldi Csíkrákoson a szülei látástól vakulásig dolgoztak, hogy meglegyen a napi betevő. Gyerekként mennyit érzékelt abból, hogy szegények voltak? – Akkoriban nem tűnt fel, mert mások is ugyanúgy éltek, mint mi. Csak jóval később jöttem rá, hogy szegények voltunk. Édesapám „közepes” gazda volt, kilenc hold kaszálóval, a megélhetésünket többnyire a fafuvarozás, a mezőgazdasági és sok más kiegészítő munka biztosította. Volt, hogy apám heteket töltött a Gyimesben, a legvadabb hidegben vágta, pakolta a fát a hegyekben, aztán szánon vagy szekéren levitte az állomásra, mondanom sem kell, potom pénzért.

– Ahogy a könyvéből is kiderül, akkoriban Csíkrákoson a gyerekeknek sem volt sok szabad idejük. – Mihelyt meg tudtuk fogni a kaszát, a kapát, dolgoznunk kellett. A hatéveseknek, ha éppen nem kellett vigyázniuk otthon az állatokra és a kisebb testvéreikre, illett részt venniük a felnőttek munkájában. Hétévesen már egy kalangyát, azaz huszonöt kévét arattunk. A szüleink ennek a dupláját teljesítették. Sokat kellett hajolni, mert többnyire sarlóval arattunk, és rengeteg gyakorlás kellett ahhoz, hogy megtanuljunk szakszerűen krumplit kapálni vagy markot hajtani. Egy ottani földműves tizenkét éves korára tanult annyit, mint más később az egyetemen. Állandóan edzésben voltunk. Szerintem jórészt ennek köszönhetem, hogy még mindig élek, és most is tudom használni a kezem és az agyam.

 „A siratás nem bőgés, nem siránkozás, hanem emlékállítás. Aki sirat, az hagyományos dallamtöredékekre improvizálva elmondja, hogy milyen ember volt az, akit sirat, miért hiányzik” Fotó: Végh László / Magyar Nemzet  

 – Édesapja azt gondolta, hogy jó volna valamilyen szakmát, például a jól jövedelmező mészáros- vagy szűcsmesterséget kitanulnia. Minek köszönhető, hogy az elemi iskola után mégis továbbtanult? – A mészáros levágja az állatot, eladja a húst, a szűcs a bőrből kabátot csinál, ez kényelmes munkának, úri foglalkozásnak számított mifelénk. Annak, hogy végül mégsem mészáros lettem, több oka volt. Kiskoromtól szerettem a zenét, már az óvodában gyakran énekeltem, szerepeltem közönség előtt. Vasárnap a községháza előtt megállítottak az emberek, hogy énekeljek egy nótát, olykor egy lejt is kaptam a „megrendelőktől”. Hétéves voltam, amikor rezesbanda alakult a faluban, édesapám is belépett, klarinétozott. Apám hangszerén otthon hamar elsajátítottam azt a szintet, ami ahhoz kellett, hogy én is a bandában játszhassak. Volt, hogy egész éjszaka zenéltünk, például a szomszéd faluban, a csíkmadarasi bálban. A pap féltett a zülléstől, és egyébként is úgy gondolta, hogy kellene az utánpótlás az egyháznak, hátha jó leszek papnak. A falusi gyerekből, ha eljutott odáig, lehetett pap, jegyző vagy tanító. Végül is sikerült rábeszélnie édesapámat, hogy írasson be a csíkszeredai magyar nyelvű katolikus gimnáziumba. Pedig az akkori anyagi helyzetünkhöz képest elviselhetetlenül sokba került a gyerekek középiskolai taníttatása. Négyezer lej volt az évi tandíj és havi hatszáz az internátusi lakhatás. Apám két hétig fuvarozott a Gyimesben lóval, szekérrel azért, hogy az egyhavi kollégiumi díjamat kifizesse. Persze azért azt is látta, hogy érdemes. Első osztály után már kaptam kedvezményt az egyháztól, mivel jó tanuló voltam. Ötödiktől, a visszacsatolás után, már teljesen ingyen tanulhattam, sőt annyi ösztöndíjat kaptam, hogy még az öcsémnek is tudtam segíteni, aki szintén a csíkszeredai gimnáziumba jött tanulni.

– De ekkoriban még biztosan nem sejtette, hogy egyszer Eötvös-kollégista és Kodály-tanítvány lesz. – A kisérettségin 48-ból 16-an jutottunk át, a tudásom megvolt ahhoz, hogy továbbtanuljak, és ha már egyszer elindultam, úgy voltam vele, hogy igyekeztem megcélozni a csúcsot. A legjobb helyre akartam menni, ezért is jelentkeztem Budapestre, a Pázmány Péter Tudományegyetemre – akkor még magyar állampolgárként – magyar–román szakra. A gimnáziumi igazgatóm azt tanácsolta, próbáljak meg bejutni az Eötvös-kollégiumba, mert az igen nívós hely, és ott kedvezményesen lakhatok. Jelentkeztem, behívtak úgynevezett „fejkopogtatásra”, voltaképpen felvételire… Biztos voltam benne, hogy nem vesznek fel, mert hiába voltam Csíkszeredában kitűnő tanuló, a felvételin azt láttam, hogy mindenki okosabb nálam. A többiek jól beszéltek idegen nyelveket, én csak románul és franciául tudtam valamelyest, és még rendes magyar szókincsem sem volt. Mégis felvettek, hogy miért, nem tudom, úgy látszik, megsejtettek bennem valamiféle lehetőséget. Az Eötvös-kollégium előkelő hely volt akkor, négy kollégistának volt két szobája. Sokáig megszólalni sem mertem a társaim között, mert úgy éreztem, hogy mindenki jobban tudja nálam, hogyan kell ilyen környezetben viselkedni. Egyedül a fizikai erőt illetően tudtam kiemelkedni a többiek közül. A kollégiumi lakhatásom első heteiben teherautón krumplit hoztak nagy zsákokban. A diákok ketten-hárman is cipeltek egy zsákot a lépcsőn felfelé. Akkor én odamentem a platóhoz, és szóltam a sofőrnek, hogy gurítson egy zsákot nekem is. Megkérdezte, hogy mi lesz, ha összerogyom alatta. Mondtam, hogy ne aggódjon, és egyedül felvittem a hátamon nyolcvan kiló krumplit. A többi kollégista a lépcső két oldaláról figyelt. Tetszett nekem a helyzet, örültem, hogy én is jó vagyok valamiben.

– Milyen indíttatásból jelentkezett aztán a Zeneakadémiára is? – Már gimnazistaként arra vágytam, hogy zenetanár legyek. A gimnáziumban, mivel eleinte még nem tudtam biztosan, később mehetek-e egyetemre, abban reménykedtem, hogy ha eleget gyakorlok a harmóniumon, lehet belőlem falusi kántor. Hetedikes gimnazista koromra odáig jutottam, hogy a reggeli miséken én játszottam. Visszagondolva szörnyű lehetett, szerencsére nem tűnt fel senkinek. Miután Eötvös-kollégista lettem, megtudtam, hogy Kodály egyszerre végezte a bölcsészkart magyar–német szakon és a Zeneakadémiát zeneszerzés szakon. Gondoltam, én is megpróbálom. Kiderült, hogy nekem nem megy egyszerre a kettő. A Zeneakadémiára felvételi kompozíciót kell vinni – azt sem tudtam, mit jelent az a szó, hogy kompozíció –, amelyet ráadásul a felvételizőnek kellett volna eljátszania zongorán, de én nem tudtam zongorázni. Igaz, az Eötvös-kollégiumban még a kezdetek kezdetén beprotezsáltak Forrai Miklóshoz, a neves karmesterhez mint „vad zsenit” zenei előképzésre. Mikor elkezdte magyarázni a zeneelméletet, bambán néztem rá. Amikor kiderült, hogy a tonikát Antikának, vagyis az Antal becézésének gondoltam, felugrott a zongora mellől, és átrohant a másik szobába, a feleségéhez, Gyurkovics Máriához, a kiváló opera-énekesnőhöz. Hamarosan hangos koloratúrszoprán kacagás ütötte meg a fülem… Végül is furfangos és nevetséges módon jutottam be a Zeneakadémiára. Furulyára és zongorára írtam a felvételi kompozíciót, és amikor Veress Sándor – a fiatal zeneszerző, akihez jelentkeztem – intett, hogy üljek le a zongorához, elővettem a pásztorfurulyát. Persze hogy kíváncsiak voltak rá. Végül én játszottam a furulyán, ő kísért a zongorán, és felvettek. Zongorázni azóta sem tudtam megtanulni, emiatt kínkeservvel végeztem el a zeneszerzés szakot.

 Sárosi Bálint Bobe Gáspár Ernő és cigányzenekara játékát rögzíti 1965-ben Fotó: Fényes Tamás / MTI  

  – Később a zenetudományi szakot is elvégezte, ahol Kodály tanítványa volt. Hogy emlékszik, milyen ember, milyen tanár volt Kodály? – Kodály pedagógusnak, embernek is minta volt. Zseni, aki nagyvonalúan megbocsátotta, hogy mások nem azok. Nem kívánt többet tőlünk, mint amire képesek voltunk. Minden hallgatóról volt egy cédulája, amelyen az állt, hogy az illető hogy szolmizál, és milyen idegen nyelvet beszél. Az első zenetudományi órára úgy jött be, hogy hozott magával egy öl német szakkönyvet. Mondta, hogy osszuk szét, olvassuk el, és számoljunk be egymásnak róla. Én franciául jól tudtam, németül csak kicsit beszéltem. A többiek sem tudtak többet. Megrémültünk, azt hittük, kegyetlen tanár. Csak sokkal később jöttünk rá, hogy nem az. Úgy viselkedett velünk, mintha a nagyapánk lenne, de azt megkívánta, hogy tanuljunk. Éreztette velünk, hogy csak akkor vihetjük valamire, ha olvassuk a szakirodalmat, és ismerjük a szakma minden csínját-bínját. Ahol csak tudott, segített, anyagilag is. Annak idején gyorsan kellett pénz a lakásunkra, hozzá fordultam segítségért. Azonnal adott, és amikor meg akartam adni a kölcsönt, nem fogadta el.

– Kodály kívánságára kezdett el népdalokat gyűjteni? Mi a legnehezebb a gyűjtésben? – Már korábban is gyűjtöttem. A legnehezebb megszólaltatni az embereket. Hangulat kell hozzá. Mivel ismertem a falusi ember gondolkodását, gyorsan kinyitottam a lelki zárakat. Siratót gyűjteni például különösen nehéz. Lehet besötétíteni, meg gyertyát gyújtani, de attól még nem lesz az igazi. Én viszont csak azt vettem fel, amikor igazán sirattak. Például Gyimesben, a temetőben láttam, hogy egy asszony nem ott sirat, ahol szoktak, az elhunyt szerette sírjánál, hanem a templom előtt, egy nagyobb fakeresztnél. Odamentem hozzá, megkértem, hogy meséljen arról, akit siratott. Elmondta, hogy a férje halt meg a háborúban a Kárpátokban, ezért nem tudták eltemetni. Aztán áthívtam a szállásomra, és úgy tereltem a beszélgetést, hogy a végén magától siratott. A siratás nem bőgés, nem siránkozás, hanem emlékállítás. Aki sirat, az hagyományos dallamtöredékekre improvizálva elmondja, hogy milyen ember volt az, akit sirat, miért hiányzik. Olyan szépet siratott az asszony, még ma is emlékszem rá! Be is került a Magyar Népzene Tára sorozatba, a siratókat tartalmazó kötetbe…

 „A nóták között van sok jó is, ezért is mertem megszerkeszteni a Nótáskönyv című kötetemet. Pusmogtak is azok, akik csak a népdal mellett kötelezték el magukat. Pedig Kodály is leírta, hogy a magyar nóta a XIX. századi magyar társadalom tükörképe” Fotó: Végh László / Magyar Nemzet  

  – 1958-tól az MTA Zenetudományi Intézete népzenekutató csoportjának volt a munkatársa, később a hangszeres népzenei osztályt vezette. Ekkor már nemcsak magyar nyelvterületen, hanem számos idegen országban – Kuvaitban, Örményországban, Etiópiában – is gyűjtött népzenét, konferenciákat tartott külföldön, egyetemen tanított Innsbruckban, Göttingenben. Hogy emlékszik vissza erre az időszakra? – Szinte az egész világot bejártam. Ha nem népzenét gyűjtöttem, előadásokat tartottam, egyebek mellett a hangszeres magyar népzenéről, akkoriban ez érdekelte legjobban a külföldieket. Indult egy német nyelvű könyvsorozat, Európai Népi Hangszerek kézikönyve címmel. Az első kötetet, amely mintaként szolgált, én készítettem. Talán sokan nem is gondolnák, de az olyan „primitív” eszközök is hangszernek számítanak, mint például a nyelvsípok, a kanásztülök, a madárcsalogató, amellyel ijedt madárhangot lehet hallatni. Hangszer a kolomp is, az igényesebb pásztor mindig úgy adta a kolompokat a nyájára, hogy a hangjuk harmonizáljon. Aztán ott van a doromb, a duda, a primitív furulyák. Egy lopótökből készült furulyát Kodálynak is adtam, az egyik ismert fényképén rajta is van. A külföldi útjaim közül emlékezetes volt, amikor Etiópiába jártunk Martin György tánckutatóval. Ő fényképezett, filmezett, én a zenét rögzítettem magnetofonnal. Összehívták nekünk a falu lakosságát, és a férfiak harci dalokat énekeltek, hatalmas hangerővel. Ezek a pentaton dallamok érdekes módon nagyon hasonlítottak a székely keserveshez. Egyszer én is elénekeltem nekik egy székely keservest. Döbbenten hallgatták… Etiópiában azóta megváltozott a rendszer, az együttműködés megszűnt velük, az akkori népdalgyűjtésünket pedig a Zenetudományi Intézet egyik raktára őrzi.

– Nemcsak a magyar népi hangszerekről, a cigányzenéről is írt, sőt nótáskönyvet is kiadott, pedig ezeknek a műfajoknak a megítélése már akkor is – azóta is – meglehetősen szélsőséges volt. Mi a baj a nótával? – Bartók nyomán emlegetjük a tiszta forrás metaforát. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy ami nem a nép ajkán született, vagyis a nóta, a cigányzene, az értéktelen. Ráadásul a szocializmusban a nóta úri gyökerű műfajnak, ezért rossznak számított. Pedig nem minden népdal értékes, viszont vannak nagyon jó műdalok. Még ma is hallom a rádióban, hogy idős falusi nénikkel népdalokat énekeltetnek, és akár jó, akár nem, azt hiszik, hogy ez csodálatos, csak mert tiszta forrásból való. Amikor Magyarországon kezdetét vette a polgárosodás, nagy szükség lett a nótára. Ugyanis a polgárnak már nem az volt a bánata, hogy a Hortobágyon szomjas a birka, egészen más kérdések foglalkoztatták. Ady is a nótákat szerette, a Kilencet ütött az óra kezdetű volt az egyik kedvence. A nóta műfajának a kialakulása párhuzamosan haladt a magyar öntudatra ébredés folyamatával. Korábban németes, úgynevezett biedermeier dalokat énekeltek, a XIX. század második felében viszont már igazi magyar nótákat. Ezeket szívesen énekelték a nemzetiségek is, a cigánybanda is ezt játszotta. A nóták között van sok jó is, ezért is mertem megszerkeszteni a Nótáskönyv című kötetemet. Pusmogtak is azok, akik csak a népdal mellett kötelezték el magukat. Pedig Kodály is leírta, hogy a magyar nóta a XIX. századi magyar társadalom tükörképe. Kodály összegyűjtötte a XIX. századi nóták kottáját, mert kíváncsi volt a forrásokra is. Ugyanis – bár sokan nem tudják – számos nótának keletkezett népdalváltozata, ilyen például A csitári hegyek alatt vagy a Tiszán innen, Dunán túl kezdetű.

– 1981-ben, amikor a Röpülj, páva! című vetélkedő zsűritagja volt, azzal vádolták önt, hogy nem ügyel eléggé az autentikusságra… – A rádió meghirdette a népdalversenyt, erre a nép hozta, amit tudott, volt közöttük műdal is, ha egy-két ilyen elhangzott, akkor némelyek szidták a zsűrit. Pedig ma már mind többen tudják, hogy nem szabad a nóta műfaját lebecsülni! Gondoljunk csak Brahmsra, aki a Magyar táncokban többségében dilettáns magyar szórakoztató darabokat alakított európai szintű, első osztályú zenévé. Ebből is látszik, hogy milyen nagyon hiányzott a tizenkilencedik században egy olyan magyar zeneszerző, aki kis hozzáértéssel magasabb szintre emelte volna a nótagyökerű zenét. Kodály is jól ismerte a nótákat, a Galántai táncok verbunkosból lett, a verbunkost annak idején magyar nótának nevezték. A Zenei Anyanyelvünk sorozatomban, amely a Kossuth rádióban 1969-ben indult és csaknem húsz éven át tartott, ezeket a dolgokat mind elmondtam.

– Rádiósorozatával országos ismertségre tett szert, többek között Sebő Ferencék generációjára is nagy hatással volt. Könyveit többször kiadták, munkásságát több rangos elismeréssel jutalmazták. Mire vágyik még? – Sok befejezni való munkám van. Például a Hangszeres magyar népzenei hagyomány című kötetemet újra ki kellene adni, és nagyon várom, hogy megjelenjen Kodálynak a nótajegyzéke. Kodályné készítteti, én írtam hozzá az előszót, szerintem aki elolvassa, rá fog jönni, hogy a nóta igenis értékes műfaj.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 25.

„Ha meg tudtuk fogni a kaszát, kapát, dolgoznunk kellett” a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetikonyvtar]

Vasárnap! Hogyan mondjunk jól verseket? Az időmértékes verseléstől a recitálásig Áprily Lajos Ének a Küküllőhöz című versén keresztül. Az OSZK tizenegyedik podcastjában Deák-Sárosi László két könyvéről a szerzővel Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója beszélgetett.

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs

APPLE https://apple.co/3W0iS23

GOOGLE https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC

PODCAST.HU https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar

DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605

RADIOPUBLIC: https://bit.ly/RPOSZK

CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC

LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST

RSS https://bit.ly/OSZKRSS

[zarojel-hu-online-hirmagazi-blog]

Magyarországon a gyanú is gyanús

New Post has been published on https://zarojel.hu/magyarorszagon-gyanu-gyanus/

Magyarországon a gyanú is gyanús

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Mindenkire ráhúzható a vád, hogy látott már férfit. Ez az állítás abban az esetben válik egyesek szerint megalapozott váddá, ha bebizonyítjuk, hogy az a bizonyos megszólalásig hasonlít Soros Györgyre, hiszen öltöny van rajta, inget hord, ősz a haja és a férfi mosdót használja, ha a szükség úgy hozza. Egyszóval gyanús.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtZWxzJUM1JTkxLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMTQwMzUyMjM4NSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Belátható, hogy ezen az alapon

mindenkire rávetíthető – ha az Orbán-média jónak látja – a gyanú árnyéka, hogy egyszer látott valakit, aki hallott egy emberről, aki olyan volt, mintha…. Az illető Soroshoz köthető, gyanús, tehát Magyarországon alkalmatlan a közéleti szereplésre.

Ennek szellemében ment neki a kézi vezérelt Magyar Idők a Jávor – Juhász – Vágó trió által fémjelzett Közérdekvédelmi Központnak. Lejárató irományukban

„korrupcióellenes Helsinki-mozgalom”

névre keresztelték a nemrég létrejött formációt, amit szerintük azért hoztak létre,

„hogy feljelentést tegyen, pereljen, és ha kell, Strasbourggal, Brüsszellel ítéltesse el a kormányt és a hatalom embereit”.

A Közérdekvédelmi Központ közösségi oldalán ezt a felhívást találtuk:

„Néhány nap telt el indulásunk óta és már több bejelentést is kaptunk. A feldolgozást megkezdtük. Csak így tovább, ne maradjatok csendben! Küldjétek a gyanús történeteket a bejelentes@kozerdekvedelem.hu címre! Ha érzékeny információkat vagy dokumentumokat is megosztanátok, vegyük fel a kapcsolatot a honlapunkon található biztonságosabb elérhetőségeinken!”

Jávor Benedek – az egyik kezdeményező – közölte, azért hozták létre a központot, mert a Legfőbb Ügyészség nem jár el kellő alapossággal a feltárt ügyekkel kapcsolatban, így ennek az űrnek az áthidalását kívánják megoldani.

Elmondta még, hogy az eltelt pár nap tanulsága szerint az emberek örömmel fogadták a lehetőséget, és már érkeztek is bejelentések.

„Természetesen a hatóságot nem pótolhatjuk, de az oknyomozó újságírás m��dszerével számos visszaélést feltárhatunk”

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtbSVDMyVBMXNvZGlrLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMjg4MDI1NTU4OCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Ezzel kivívták az Orbán-kommunikáció

kitüntető figyelmét, és rögvest bevetették az aktuális toposzt, és máris Soroshoz kötnék a felettébb gyanús kezdeményezőket.

Ezen a terven biztosan nem enyhített a deklaráltan kitűzött cél:

„ne évüljenek el az Orbán-kormányhoz kötődő bűncselekmények, és elszámoltathatók legyenek.”

Már zúdulnak is rájuk a kreált mű-vádak, amitől gyanús az egész!

„A Juhász-féle Igazmondó Alapítványról érdemes megjegyezni, hogy a Soros György által támogatott Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője és a balliberális ellenzék köztársaságielnök-jelöltje, Majtényi László alapította. A civil adatbázis szerint egyik kurátora az a Sárosi Péter, aki az amerikai spekuláns által szintén jól kistafírozott TASZ programvezetője.”

Értik, valaki látott valakit, aki hallott valamit, szóval egyértelmű az eset. De van tovább is:

„A Jávor Benedek nevével fémjelzett Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumában szintén feltűnik egy közvetve Soroshoz köthető személy. Ő Rauschenberger Péter, a CEU volt hallgatója, aki korábban az SZDSZ-ben és az LMP-ben is „kipróbálta magát”. Csatlakozott a kezdeményezéshez a „zöld dossziés” Horváth András és az ex-LMP-s Vágó Gábor közös szervezete, a Korrupcióellenes Szövetség. Az egyesület 2015-ös mérlege szerint bevételei és kiadásai egyaránt nulla forintot tettek ki, tehát a szervezet valószínűleg csak papíron működik.”

Ilyen alapon a „kedves vezető”, és a vezérkarból is rengetegen Soros-bérencek, sőt, mindenki, aki rájuk szavazott, hiszen a kapcsolat egyértelmű. Ebből következik, hogy minden Fidesz-szavazó és szimpatizáns Soros-bérenc. Nem kéne ezt a baromságot abbahagyni?[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

[hellokretakor]

AIDS világnapi különkiadás a TASZ drogpolitikai programvezetőjével, Sárosi Péterrel.

[szimpozion]

Ha nem muszáj, ne ismerd el, hogy utálod a buzikat. Tudjuk, hogy néha jól esne beszólnod, hogy “dögöljetekmegrohadköcsögbuzikakurvaanyátok”, de sajnos a liberális szabadságeszmény posványában dagonyázó korunkban ajánlatosabb palástolnod igaz érzelmeidet. Inkább azt hozd fel, hogy téged "nem érdekel, ha a négy fal között csinálják, csak ne mutogassák magukat”. Ezzel azt a hamis benyomást keltheted az emberekben, mintha téged nem zavarna a buziság, csak annak közszemlére tétele. (Höhö, a hülyék, ha nem zavarna a buziság, akkor miért zavarna, ha látnod kéne őket?)

Sárosi Péter - Kisokos tudatos homofóbok részére