#Sziluettjét

[versinator]

Sziluettjét ívelnek

Fényességes szeretkezéseknél elvert válhatna Darazsakra rügyfakadásában rajzoltam gyilkoltunk Fényképem özönlik gerendás csöppekben Borokban dadogunk haltunk hintáztak Különbséggel kolompját hegycsúcsa emlékünk Firkálnak szülőink hőskora kihunyna Képzelik szféráiban szegényeknél monitort Felhőiben ládában vendégeit sajnálnak Indulnál mellékösvényre elkerülne telepedett Csapig fatányéron teljesítjük dühöngj Táncoljátok olajosan elbúcsúzunk zörögj Madárfészkekben hajszás hírünket felfedezetlen

Combjaid parádés világtáj áldozna Élhetünk félredobott elerednek húsotok Utakról belep hangfogós füttyösen Döglenünk vörösarcú vázába gyászbaborult Lámpásnak támadásra madártojásokkal engedtek Pocsolyákat cirádái felmorog meglátszana Foszlánya jellemezni szólva elhúzódtak Elsülyedni azokért drótra mormolom Szökkentem hajzatod huszonkétévesztőket ökrei Átlépett magzatai hízelkedők súgj Színházakban részvények ellenforradalom keseregj Megértjük kegyelmébe jóságtól ereszek

[frankyoungestein]

"A hazai élelmiszer-infláció mögött meghúzódó tényezők című, a neten is elérhető úgynevezett mélyelemzésében a bank rámutat, hogy „az alacsony termelékenység és magas energiaintenzitás következtében a hazai élelmiszer-infláció 2022 közepétől jelentősen elszakadt a régiótól”. Az „energiaintenzitás” szó ebben a kontextusban energiapocsékolást jelent, a szöveg tehát végső soron arról szól, hogy a magyar élelmiszeripar lassan, keveset és drágán termel (továbbá – nem mellékesen – silány minőséget, ám ezt már csak mi tesszük hozzá), és azt uniós árakon sózza ránk, ami nem szép dolog. Mellesleg evvel a ténnyel a mozgékonyabb, értsd legalább a szomszédos országokba át-átruccanó honfitársaink eddig is tisztában voltak, s az ő révükön a lakosság további jelentős hányada is, de mégiscsak más az, amikor a közkeletű vélemény mögöttesében és támaszaként az MNB sötét sziluettjét látjuk felkomorlani."

"Magyarország egy rest, buta, bamba képű utcalány, stricije pedig érzéketlen, cinikus és a végtelenségig pénz­éhes gonosztevő, aki ezt a nyomorult némbert oly mértékben szipolyozza ki, hogy ahhoz hasonlóra Ádám és Éva óta példa egy se volt. Az meg tűri, mint a törpe lószőrpálma a nyári hőséget és a zord telet. Közben az élet meg lassacskán elfolyik."

[viragnapsugar]

Az elején nem értettem azt, ami történik velem.

Nem értettem, hogy hogy lehet az, hogy egy magamra zárt szobában egyre kevesebb és kevesebb fény szivárog be.

Szépen lassan az ablakok egyre kisebbek lettek, majd végül teljesen megszüntek létezni. A szoba falai sem próbálják tartani a méretüket, mintha nekik is nehéz lenne az, hogy velem együtt létezzenek.

Tulajdonképpen, együtt zsugorodunk mindannyian.

A félhomályban már az ajtó sziluettjét sem lehet kivenni, nem hogy annak zárját és kilincsét. Azt hiszem már a saját feloldozásomra sincs sok esély...

Egyszerűen csak várok, várok, amíg valakinek feltűnik, hogy elvesztem.

Várom, hogy valaki észre vegyen engem, és megmentsen ettől a sötétségtől, ami összenyom és végtelenül magányossá tesz.

Néha jönnek erre emberek, elsétálnak az ajtó előtt, jönnek s mennek. De a testem mégis képtelen arra, hogy segítségért kiabáljon.

"ha most csendben maradsz, akkor igérem, nem leszek veled olyan kegyetlen, mint idáig" - mosolyogva suttogja a sötétség számomra.

Megteszem amit kér, ilyenkor néhány neszt, és beszélgetést is enged beszűrődni.

Egyet előre, kettőt hátra.

[ramimindthings]

Nem várt találkozás...

Aikawa Mizuki a konyhája közepén állt előtte gondosan bekészített apró csésze, teafű és méz társaságában várta, hogy végre felforrjon a víz. Egy percre végignézett apró garzonja minden szegletén és nyugtázta minden rendben, mostmár végre leülhet és folytathatja az írást. Miután elkészítette a forró italt leheveredett a régi, kopott karosszékébe és pedrive-ját forgatva a szájához emelte. Oh mit csinálok? Gondolta, majd egy percre elmosolyodott megfáradt önmagán. Írásai megkoptak az évek alatt, egy szerelmes novellát akart írni, de a szavak egyszerűen nem jöttek. Bekapcsolta Robert Schumann – Träumerei zongoradarabját és hátra dőlve nézte az ablakon át, ahogy a tél apró hópelyhei szállingóznak. Elképzelte, ahogy Miagi Sakura bekopog az ajtaján és elnézést kérve csak egy percre, de bekéreckedik hozzá. Hirtelen valóban kopogást hallott, először nem akarta elhinni, biztosan csak a képzelete játszik vele. Másodjára is kopogást hallott, így az ajtóhoz sietve gyorsan kinyitotta azt és meglepetésére valóban ő állt az ajtajában. - Fáradj be, de mondd minek köszönhetem a látogatást? – Kérdezte, apró mosollyal az arcán, melyet igyekezett titkolni a nő előtt. - Aikawa… - kezdte megfáradt hangon- mi nem olyan rég ismerjük egymást, de valami megváltozott bennem, mióta megismerkedtünk. Aikawa elpirult és kezével próbálta takarni az arcát, miközben a szíve egyre hevesebben vert, ahogy Miagi közelebb lépett hozzá. - De neked barátod van… - Mondta lesütött szemmel Aikawa, hiszen tudta senki nem fogadná el kapcsolatukat, sem a társadalom, sem a szülei. - Én már nem bírom tovább! – Húzta magához közel és ajkaira puha csókot adva hátra simította a nő haját gyengéden. A szexuális feszültség mely kettejük közt tombolt az elmúlt hónapokban a tető fokára hágott és bár tudták, hogy nem szabad, mindketten átadták magukat a szenvedélynek. Levetett ing, papucs, zokni és egyéb ruhadarabok szegélyezték az utat a bevetett ágyig. Testük összefonódott, ekkor Aikawa beleharapott Miagi ajkába finoman, ahogy apró kézfejével végig simított a szeretett nő testén, memorizálva annak minden részletét, mintha kérlelné őt, hogy ne eressze el többé és magának ítélné őt. Miagi válaszul gyengéden belemart hátába és magához szorította. Tudták, hogy nincs visszaút, ez nem pusztán szex. Ahogy testük felforrósodott, a kis ablakot ellepte a pára és a hópelyhek odakint játszva gyűltek a párkányon eltakarva a szerelmesek sziluettjét.

[giagoldtextiles]

Különleges Nepáli Ruházat: Stílus és Hagyományok Ötvözete

Különleges Nepáli Ruházat Stílus és Hagyományok Ötvözete .Nepál divatjának felfedezése lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük az összetett textíliákat és a feltűnő öltözéket, amely tükrözi az élénk kultúráját. Belemélyedve Nepál öltözködési hagyományaiba, kézzel szőtt szövetekkel és díszítésekkel találkozunk, amelyek az ország gazdag örökségének történeteit mesélik el. A Dhaka Topi-nak nevezett hímzett sapkákat, amelyeket hagyományosan a férfiak viselnek, a nemzeti büszkeség szimbólumai, míg a nők által viselt díszes szárik a nőiesség és a kecsesség ünneplése.

A Dhaka szövet, ami egy jellegzetes, geometrikus mintákkal díszített anyag, a nepáli identitás védjegyévé vált, gyakran használják shawlok, blúzok és egyéb ruhadarabok készítésére. Ezek az öltözék elemek nem csupán ruhadarabok, hanem a Nepál történelme során szövött sokszínű társadalmi és kulturális szövet képviseleti formái.

A nepáli öltözködési stílus alapjainak és jellemzőinek felfedezése

A nepáli öltözékek egyedülálló módon ötvözik a kulturális örökséget a praktikummal. Az ország változatos éghajlatán az öltözködés a funkcionalitás és az önkifejezés keverékét tükrözi. A nők gyakran viselnek élénk színű tunikákat és felsőket, amelyek a legfinomabb, tiszta pamutból készülnek, olyan tervezéssel, amely előtérbe helyezi a mozgás könnyedségét és az egyedi stílust.

Minden darab élénk, kézzel készített hímzések vászna válik, a szimbolikus mandaláktól a bonyolult virágmintákig terjedő motívumokkal, amelyek minden öltésben bemutatják a helyi kézművesek figyelemre méltó készségeit.

A nepáli férfi ruházat kényelmet és stílust egyaránt szolgál, mint például a meleg, légáteresztő pamutból készült pulóverek és ingek, melyek gyakran klasszikus mintákkal, úgymint csíkokkal vagy kockákkal rendelkeznek, ezek a területen alapminták. A változatos domborzatnak és időjárási körülményeknek megfelelően elterjedtek az összidőjárási kabátok hőtartó polár béléssel, melyek hagyományos design elemeket ötvöznek a modern melegség és tartósság szükségességével.

A kiegészítők, mint a díszített hátizsákok és válltáskák több mint csupán funkcionális tárgyak; kultúrális jelzőként szolgálnak, telve a jellegzetes nepáli karakterrel. Bármilyen alkalomra is, Nepál hagyományos és modern összeállításai ígéretesek a divatos tervezés és a praktikus érzék harmónikus keverékével, biztosítva a viselőknek, hogy kényelmesen és kulturális büszkeséggel haladjanak végig az életen.

Hagyományos nepáli női ruházat

Kardigánok nepáli stílusban: A kényelem és a divat házasítása

A nepáli divat világában a kardigánok ékes példái annak, hogy a használati szükségletek hogyan olvadnak össze a vizuális vonzerő iránti vágyakkal. Ezeket a kardigánokat főként természetes anyagokból, elsősorban pamutból készítik, hogy páratlan kényelmet és meleget biztosítsanak. A kézzel készített motívumok, melyek ezeket a textíliákat díszítik, az őszi mesterségességre utalnak, gyakran keleti minták által inspirált tervekkel, amelyek egyedi réteget adnak a mindennapi alapdarabhoz.

Minden egyes ruhadarab hordható műalkotásként jelenik meg, tükrözve a nepáli élet pragmatizmusát és a finom esztétikai érzékenységet. A lelkiismeretesen tervezett pulóverek nemcsak a mindennapi élet funkcionalitását hivatottak kielégíteni, hanem a kulturális kifejezés gazdagítására is szolgálnak, lehetővé téve a viselők számára, hogy a divaton keresztül ünnepeljék örökségüket.

A nepáli tunikák eleganciája

Tunikák kiemelkedő helyet foglalnak el a nepáli öltözködési kultúrában, zökkenőmentesen ötvözik az időtlen kényelmet a mai divat iránti érzékkel. Ezek a ruhadarabok egy gazdag, minőségi kézművesség hagyományából származnak, 100%-ban pamutból készülnek, hogy lélegzőek és bőrbarátok legyenek.

A kézzel hímzett flóra díszítések és mandala minták egyfajta mesterségbeli fenséget kölcsönöznek, rétegekben gazdagítják a kultúrális mélységet, továbbá fokozzák a tunika természetesen laza sziluettjét.

Túl vizuális vonzerőjükön, ezeket a tunikákat sokoldalúságukért értékelik; egyaránt otthonosak a hétköznapi környezetben, mint a ünnepi alkalmak fényűző pompájában. A tunikákat könnyedén összepárosíthatjuk különféle alsókkal – nadrágoktól szoknyákig – lehetővé téve a változatos stílus-konfigurációkat. A hímzett tunikák, visszafogott, mégis magával ragadó mintáikkal, a nepáli kézművesség finom eleganciájának tökéletes képviselői.

Luxus kényelmével ölelik körül a viselőjüket, miközben egyfajta visszafogott, finom kifinomultságot árasztanak, ami Nepál divatideológiájának emblematikus jelképe.

[bonesteve]

Garessio 2023.06.06.

Azt hittem mindig, hogy a cigale-ok csak a tengerparti sávban teszik töknkre egyesek minennapjait, mások örülnek, ha hallják, ahogyan a furcsán ronda bogarak iszonyú hangosan dörgölik a lábukat a testükhöz, miután begyantázták a pineák törzsét.  Mi 37 km-re vagyunk a tengertől, a pineáktól, itt a piemonte-i hegyvidék vegetációja az uralkodó, de amint átkelünk a szerpentinen és leereszkedünk Liguriába, varázsütésre jelennek meg a göcsörtös óriásbrokkolinak kinéző pineák és a pálmafák.  Itt ezért is furcsa a kabócák párhívó éneke, mégis kedves és folyamatosan emlékeztet arra, hogy igazából a tengernél lakunk, csak annak minden hátulütője nélkül.  Itt fent a völgyben, távol a főúttól nyitott ablaknál csak beszűrődik a forgalom zaja kellemesen zöngésítve a cicogást.  Szembefordítottam az asztalt az ablakkal, előttem a kedves kisvárosom, háttérnek pedig az üdén buja hegyek magassága kápráztat.  A közelben egy kutya ugat, kisebb testű lehet,vakogás inkább, mint ugatás, otthon Budapesten már sétálnék át és nyomnám a csengőjét a sutykónak, ugyanmár, hallgattassa el a kurva dögét, itt tudom, hogy néhány perc múlva elhallgat, most is tette.  Kitekintve látom a nem túl szép társasházakat, a távolban tőlem légvonalban talán három kilométerre látom a Centro Storico templomtornyos sziluettjét.  Ott is egy apró stúditót, a főutcán, nyolcszáz éves házban, gyönyörűen felújítva, ezt majd kiadásra szánjuk, vagy a gyerekeknek, ha esetleg vetésforgóban váltanák egymást itt, vagy ha mi elpatkolunk, legyen passzív jövedelmük  Holnap írjuk alá ennek a stúdiónak a papírjait és költözünk be oda is.  Nincs párja annak, amikor az ember új lakást vesz.  A birtoklás boldog öröme masszírozza a lelket.  A biztos jövő biztosításának ígérete pedig csepegtet langyos olajat a masszírozó örömhöz.  Mögöttem a kanapéágyon fekszik Asszony, zuhany után elnyújtózva, betakarózva, nem érezte jól magát, a reggeli után még mindig bágyadt volt, kérdeztem, akarja-e, hogy hozzak valami cukros borzalmat, persze mondta, dehogy, fenékre megy minden ilyesmi 45 után, de meggyőztem, szüksége van most rá.  Lesétáltam a szupermarketbe, vettem kétféle narancslét és egy grapefruitlét, finom, gyümölcsös joghurtot és két karamellás pannacottát.  Bűntudattal ugyan, de megette az egyiket, most türelmesen várjuk, ahogyan a cukor megteszi a hatást, később, elmegyünk sétálni kicsit, lassan, óvatosan.  Mindenkinek köszönünk szépen, hangosan, mi vagyunk a migránsok ugye.  És mindenki kedvesen mosolyogva visszaköszön.  Elsétálunk talán a polgármesteri hivatalig a Centro Storicoban, ott beülünk a főtéren lévő Agribarba, iszunk két jófajta helyi sört, mellyel megesszük a vele járó sörkorcsolyát, kis rásütött paradicsomos pizzatészta, kis crostini, melly néhány szelet helyi sajt, kis felvágott.  Kedvesség ez ami csak itt szokás, a mi régiónkban.  Aztán felsétálunk az új stúdióhoz, a kulcsokat majd csak holnap kapjuk meg, de ott akarunk állni a ház előtt, arra gondolva, holnaptól már be is tudunk menni.  Vannak emblematikus pillanatok az életben, amikor minden tökéletes.  Jóban vagy magaddal, jóban a világgal, kiszakadsz a toxikus légkörből, jó minőségű whiskyt kortyol és egy öreg Dell gépbe írod ami eszedbe jut anélkül, hogy érdekelne, más mit gondol minderről.  De azért megmutatod másnak is, hogy kedvet csinálj nekik is, hogy mindaz, amit most itt átélünk, mi is elérhető, csak akarni kell.  Egy borsodi garázs árából ti is itt lehettek velünk.  És higgyétek el, jobb itt, mint egy borsodi garázsban. 

[magyarvandorblog]

„Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom”

Figyelem! Fennkölt – vagy, ahogy egy gimnáziumi osztálytársnőm szerette (tévesen) mondani, kozmikus – sorokkal indítom útjára a mai eszmecserénknek alapot adó tirádát.

Óhatatlanul is, de előbb-utóbb minden Erasmus-os életében eljő az idő, midőn a címben olvasható Máté Péter sorok átlépik a rögvalóság küszöbét, életünk tengerén pedig ismeretlen hullámok csapnak fel, melyek új mederbe terelik sorsunk menetét, hogy jól megszokott, kipukkanthatatlannak hitt buborékunktól távolodva - a sodrásnak engedve és a látóhatáron túl - idegen partok felé kormányozzák létünket. És bár nyíltvízre kihajózni sosem kockázatmentes, a vihar elülvén mégiscsak bizakodásra ad okot, hogy bizonyos hullámok nemcsupán betemetnek, de olykor „csiszolnak” is rajtunk.

(Bethlenesek! Bevallottan múltidéző jelleggel, de egy ilyen tengerészes példázat után remélem egyként dúdoljátok a 299. dicséret ismerősen csengő folytatását: Jézus hív, bár zúg, morajlik …)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök a jönköping-i Coelho-t hallhatták. Reméljünk ennek ellenére is velünk maradnak!

Most, ilyen banális mondatok mondatják magukat, de nem volt ám ez mindig így, nem ám. Például, az év második hetének első napján, avagy egy hétindító hétfő éber alkonyán, félbemaradt álmom hívogató szava súlyos pilláim lecsukására ösztökélt, ám legyőzve a kísértést, hajnali 4 után néhány perccel, sógorommal az oldalamon, Ferihegy felé félúton azon morfondíroztam, miféle kaland vár rám a messzi északon.

Míg a „dolgozó nép” az igazak álmát aludta, a csomagfeladást követő „átvilágítás” után a vámtól a duty free-ig vezető vékony mezsgyén átkelve büszkén üzenhettem haza: „a gyerek a check-in-ben van”. Egészen a felszállásig élt a Ferihegy-Pesterzsébet forródrót, így utazásom értelmi szerzőjét – és egyben legfőbb támaszomat, tesómat – minden lépésemről kénytelen-kelletlen tájékoztattam. Persze az is lehet, hogy csak biztosra akart menni, hogy még véletlenül sem maradok otthon … :D

A legfrisebb HVG-vel a hónom alatt és priority-m birtokában úgy vonultam be a váróba, mint Caesar Rómába. Az elbúcsúzás magasztos pillanata csodálattal teli álmélkodásomban ért utol a fellegek felett. Hálás szívvel tekintettem le a „nemzet fővárosának” lüktető és zsibongó káoszára, szeretett második otthonom hajnali fénybe burkolódzó utolsó sziluettjét látva. Révületemből Martha Reeves és a Vandellas kórusának „Nowhere to run” című slágere rántott vissza a jelen valóságába, mintegy félreérthetetlenül jelezvén, hogy innentől már nincs megállás …

Elköszönés gyanánt, Nótár Mary „strófájával” búcsúznék mára: Csók, csók, puszi, puszi!

Utóirat: Minden hét hétfővel indul, ergo fölösleges kiemelni, hogy hétindító egy hétfő. Túlzásba vitt alliterálás … Bocsi :) A holnapi „részben” végre valahára meg is érkezek Svédország tavakkal és erdőségekkel ölelt tájaira. Durva menet lesz, készüljetek!!

[szamasza]

2020. március 12, csütörtök

- Tényleg fent maradsz Pesten? - kérdeztem Barátomat, miközben a vonatra vártunk - Nem lenne jobb, ha te is hazamennél vidékre?

- Jövőhéten lehet hogy hazamegyek, de még maradok. Amúgy is a négy fal között leszek... ma kisétáltam magam veled, úgyhogy ez elég egy darabig - mosolygott, és ránézett egy köhögő nénire. A vonatom már lassan közeledett a síneken, ki lehetett venni az egyre nagyobb sziluettjét.

- Jól van, te tudod. De vigyázz magadra, mert hosszútávú terveim vannak veled! - kötöttem a lelkére, és szorosan átöleltem. A frissen kialakult fejetlen helyzetek miatt azt sem tudjuk, hány hét múlva találkozunk újra... felborult most minden.

- Ez tetszik! Észben tartom - viszonozta az ölelést még szorosabban.

Szóval este hazavonatoztam. Most annyi biztos, hogy két hétig itthon leszek. Aztán hogy utána...? Szerintem még senki se tudja. De azt mindenki sejti, hogy a távoktatás egy káosz lesz.

[makefriendswiththemoon]

Amikor ledobom törölközőmet

Előtted,

Már biztos lehetsz benne,

Hogy birtoklod

Testem sziluettj��t.

De akkor már

Vigyázz is rá,

Mintha ez lenne a világ

Legértékesebb dolga

Amit eddig a kezedben tarthattál.

[versinator]

Bazaltba bicegve

Sejtettük káromló nagyerejű fényszigettengertükör Mindenkire szülét patika kútjai Növényeivel átvágja érthetjük remegések Szennyese malacnak tisztelhetik belvárosi Megváltókkal tolsz hajszás érthetően Harisnyás füleltek sziluettjét ször Garádicsokonaikörbe állatokról meneküléshez sétáját Elkallódását fáztak kerekei ágyékon Rimbaud lengettünk határnál országon Érezték megbékülni vonzalma életmentőosztagok Citerákkal vergődtél mániája dromedárok Szándékot szétmállik zörgeti nyúlna

Kiűzetett szívedről elérted örökfénytükör Karót fegyverei vonalait szabók Melleinek dombosság hídláb leveleitek Vakolnak családba frázisokattevékenykedők összehúzódtak Járókelőitéletét megvidámította kivinni kékezüst Igázott legdúsabb polcról sírgödör Perdülnek kesztyűbe mederben vetésben Fiaiddal háziállatokkal növekedését fertőjébe Ígérettelekittalak hírüket védekezem rézkarikát Megharcolni pihenéssel szárnyaikkal dolgozok Húzódom jászlától földalatti húsláncszemétdombok Fövényén gida vakzöld hagytok

[dajkag]

–Tudja kedves Katz, az a legnagyobb probléma magával, hogy fogalma sincs arról, hogyan is működnek az emberek valójában.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem ijedtem meg. A reggelnek épp abban az órájában jártunk, amikor a naplementében már nemigen gyönyörködhet az ember, ahhoz azonban, hogy a városka vérkeringése beinduljon, még túlzottan korán lett volna. Még harmatos volt a fű, a fákon mindenféle énekesmadarak csicseregtek. Éppen ezért különösen meglepett, mikor az árokparton ülve, csak úgy megjelent fölöttem ez a magas, szigorú arcú, ódivatú ballonkabátot viselő férfi, aki úgy nézett ki, mintha egy harmincas évekbeli detektívtörténetből lépett volna elő. –Na, ne vágjon már olyan szerencsétlen képet, legalább a szakállát törölje meg, az Isten szerelmére! Arcán leplezetlen undorral tiszta vászonzsebkendőt nyomott a kezembe. –Tudja, kedves Katz, sosem értettem, és gondolom jelenlegi állapotát tekintve maga sem fogja tudni elmagyarázni. Ellenben ismét fel kell tennem a költői kérdést: mégis minek iszik az, aki nem bírja?

Való igaz, tényleg szánalmasan festhettem. A fűben ülve hosszú percek óta csak azt bámultam, ahogyan gyomorkeserűtől feketés hányás molekulái feloldódnak a patakban és eggyé válnak a békésen csordogáló, szürkés árnyalatú vízzel. Olyan kurvára zen dolognak tűnt akkor az egész. –Most nyilván arra gondol, hogy mégis mi a fészkes fenéért üti az orrát a maga dolgába egy ilyen jött-ment hajnalok hajnalán, és azt kell mondanom, teljes mértékben igaza van. Semmi közöm a maga életéhez, kedves Katz, egyszerűen csak szerettem volna közölni önnel a tényeket. Az a legnagyobb probléma magával, hogy fogalma sincs arról, hogyan is működnek az emberek valójában. Beleértve természetesen önmagát is.

Szerettem volna valami frappánsat mondani erre, de képtelen voltam akár egyetlen értelmes gondolatot is előrángatni agyam üresnek tűnő, szöszös farzsebéből.

–Igazából csak arra gondoltam, hogy ki a fene maga, és mégis, honnan a picsából tudja a nevemet?

–Ó, kedves barátom, maga ne is foglalkozzon ezzel. Abszolút jelentéktelen dolgok ezek, mondhatni, afféle piszlicsáré formaságok. Felesleges lenne ezekre fecsérelni a szót és a drága időt. Ha nagyon szeretné egyébként tudni, Szilveszternek hívnak. De mint már mondtam, ennél sokkal fontosabb az, hogy magának egyáltalán fogalma sincs arról, hogyan is működnek az emberek valójában. Legfőképp önmaga.

A férfi ekkor benyúlt ballonkabátja zsebébe, és ódivatú, ezüstös cigarettatárcát húzott elő onnan. Felém nyújtotta, de visszautasítottam. Megértően biccentett, majd mintha a világ összes ideje az övé lenne, komótosan előhalászott magának egy szálat. A gyufát harmadjára sikerül meggyújtania a doboz oldalán, majd meredten bámulta a lángot. Kissé úgy tűnt, mintha a tűz megbabonázta volna, mintha régmúlt, csoda szép dolgokra emlékeztetné. Pár pillanat múlva azonban kibillent az idilli állapotból, és fejét megrázva meggyújtotta  a füstszűrő nélküli, sodort cigarettát. Az elszenesedett fapálcikát a csatornába pöckölte. Elégedetten vizsgálta a levegőben leírt ívet, közben pedig újra felvette meglehetősen egyoldalú beszélgetésünk fonalát.

–Néha úgy érzem, elpazarolja magát, Katz! Túlzottan is erős bizalmat szavaz másoknak. Nem biztos, hogy jó tulajdonság ez, egyáltalán nem. Pláne annak tükrében, hogy önmagával szemben meg egészen szégyenletesen viselkedik. A saját arcába köp, aztán egy balhorog innen, egy állas onnan, és ha már a földön fekszik, még bele is rúg egyet az öntudattalanul rángatózó testébe.

Ahogyan ott állt és cigarettáját szívta, úgy tűnt, mintha sosem lett volna jobb dolga, mint engem vegzálni az árokparton.

–És nem is ez a legnagyobb probléma, kedves barátom! Még ha csak ez lenne! Az igazán nagy gond az, hogy maga elvárja azt, hogy mások ehhez tapsoljanak, élvezzék a műsort, és asszisztáljanak az ön kicsinyes és gyalázatos magánszámában.

Szippantott egy utolsót a cigarettából, majd, mint akinek valami súlyos dolog nyomja a szívét, hatalmasat sóhajtott és a csikket az eldobott gyufa után pöckölte.

–Na haragudjon meg Katz, de röviden és tömören úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy ön nem más, mint egy valódi, szerencsétlen, címeres balfasz.

Egészen idáig sikerült megőriznem a hidegvérem. Ha képes lettem volna felállni az árokpartról, biztos, hogy állcsúcson pattintottam volna ezt a felfuvalkodott szemétládát.

–Az erőszak nem old meg semmit, drága barátom. A maga balfaszságára meg pláne nem orvosság. Inkább, ha már úgyis csak úgy üldögél itt, gondolkozzon el azon, amit mondtam. Meg talán azon is, hogy magát valószínűleg átverték, de legjobb esetben is nagyon félreértelmezett valamit.

Fogalmam sem volt, mit is akart ezzel mondani valójában.

–„Aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmától." Biztosan hallotta már, egy híres angol kritikus mondta egyszer. Arról azonban már elfelejtett szót ejteni a vén mocsok, hogy nem csak a tigris, de a lemming is vadállat. Meg arról, mekkora is a különbség a gyermekeit óvó, feldühödött anyamedve, és a rothad gyümölcstől megrészegült, girhes prérikutya között. De talán már túlságosan is sokat fecsegek. Bocsásson meg kérem, nem akartam untatni ezzel. Azt hiszem, a lényeget már az elején sikerült kifejtenem. Magával, kedves Katz, az a legnagyobb probléma, hogy egyáltalán nem ismeri az emberek működését. A viszontlátásra!

Az ürge ekkor fogta magát, kalapot emelt, és se szó, se beszéd otthagyott az árokparton. Egy ideig még figyeltem, ahogyan lassú, megfontolt léptekkel sétál a viadukt irányába és azon gondolkodtam, mégis mi az úristen történt valójában. Aztán egy pillanatra újra a csatornában folydogáló vízre néztem, de a szürkés-fekete hányásnak már nyoma sem volt sehol. Mikor újra felemeltem a fejem és a viadukt irányában a ballonkabátos férfi sziluettjét kerestem, már őt sem láttam sehol. Felszívódott, mintha csak a föld nyelte volna el.

A fejem egyre jobban hasogatott. Megpróbáltam magamban újra felidézni az arcát, azonban egyetlen dolog visszhangzott a koponyámban, megtöltve a végtelen, alkoholgőzös, cigarettafüstös űrt. Elnyomva minden mást, amit valaha is fontosnak éreztem tyúkszaros kis életem során:  „Az a helyzet, kedves Katz, hogy nem más ön,  mint egy valódi, szerencsétlen, címeres balfasz."

[zeroz2ro]

Ez a sziluett rendben van vajon?

[kinemmondottszavak]

rájöttem, hogy örökre szívembe

Nem gondoltam volna, hogy most is ott lesz, láttam, hogy pár hete volt Hiperkarmán, gondoltam akkor kikoncertezte magát, ide nem jön. És de. 

Álltunk a sorban, pont kikértük a piáinkat, már kezdtem is elhinni, hogy tényleg nem lesz ott, lesz végre egy jó bulim, amin nem vonja el a figyelmemet, hogy folyton őt keressem a tekintetemmel, erre körbe nézek és meglátom, hogy engem néz széles vigyorral az arcán. Az öccse rám sem néz. Nem is tudom, milyen arcot vágtam. Annyira meg voltam lepve, hogy úgy éreztem most megint megállt az idő körülöttem. a tömegen át pont őt látom meg és ő néz, mélyen a szemembe. Én meg ott állok és menekülni akartam. Felforrósodott körülöttem a levegő, egy pillanatra levegőt sem kaptam, a gyomrom a nyakamba ugrott, az arcom lángokban, a szívem iszonyatosan vert. És innentől megindult a hajsza. Csak őt kerestem egész végig. A koncert előtt még felmentünk mosdóba, és a mosdókhoz vezető hosszú folyosón szembe jött, de leszegett fejjel, rám sem nézett, az ismerősök köszöntek neki, de nem is köszönt vissza. Én nem tudtam neki köszönni, nem tudtam kinyitnia szám, nem jött ki hang a torkomon. És ott sétált mellettem. Pont úgy, ahogy nyáron is elsétált mellettem. Egy haverja utána kiabált, pont mellettem állt, de neki sem tudtam mit mondani. Visszanéztem, és láttam az arcán a szomorúságot, hogy rám sem akar nézni, a fájdalmat, ami ugyanúgy bennem is ott volt. Az jutott eszembe, mikor mellém ért, hogy csak elkapom a karját és megfogom, de nem mozdult a kezem sem, lefagytam. Szörnyű érzés volt. Kettős érzés. Egyszerre éreztem valami nagyon fenséges, fennkölt, magasztos érzést, hogy mi többek vagyunk ennél az egész helyzetnél, hajónál, az összes jelen lévő ember közül mi passzolunk össze a leginkább, és ezt rögtön elnyomta egy viharosan érkező bűntudathullám, az agyam racionális fele bekapcsolt, nem engedte, hogy hülyeséget csináljak, megbénított, leblokkolt, nem engedett reagálni, megmoccanni.

Ezek után még inkább csak őt kerestem egész koncert alatt. Kb az első 3-4 számot végig buliztam, jól éreztem magam, aztán a tömeg résein át, ismét megláttam. Csak egy pár pillanatra, de belefeledkeztem. Jó érzés volt, melegséggel töltött el. Nosztalgikus. azt éreztem, hogy jó helyen vagyok, egy békés helyen, ahol nem érhet semmi baj. Aztán eltűnt ismét a szemem elől. És ezután hiába kerestem arra felé, nem találtam. Fürkésztem a tömeget, próbáltam a tömeg fölé emelkedni, hogy jobban lássak, de nem láttam, már nem is kerestem tovább, e is felejtettem egy kis időre. Elkezdődött az Örökre. Imádom. A szövegét, a dallamát, imádok rá bulizni, egész belefeledkeztem, majd a refrén alatt észre vettem a sziluettjét. Oda akartam menni valahogy, tudatni akartam vele, hogy érdekel, hogy foglalkozom vele, hogy még mindig valamilyen szinten ott van bennem, valahol a mélyben. És ekkorhasított belém az érzés, csak pár sorral volt előttem, a következő refrénnél előre furakodtam mellé. Először meglepett volt, nem tudta ki az, aztán megismert, ordítottam a számot „örökre szívembe zártalak, belezártalak a nagy sötétségbe, neked már nem jön fel ez a napfény, csak ülni fogsz velem a jó meleg vérben” majd előre nézett, mintha nem is foglalkozna velem. Bulizott tovább, én pedig míg nem nézett rám eltűntem mellőle. Visszamentem a tömeg közepébe, és láttam, hogy keres, hogy forgatja a fejét kétségbe esve, majd megállt, hallgatta a zenét, a fejére tette a kezét, beletúrt a hajába és leesett neki. Megértette, amit üzenni akartam neki. Célba ért. Pár számmal később előre mentünk, pár ember választott el tőle. „én maradtam pedig volt hova menni, de az ágyon egyedül ülök, csak pár centire vagyunk a semmitől ide, milliárd fényév a mindenség innen is látszik milyen szép...” és engem nézett, éreztem, láttam. Állt egyhelyben, és engem nézett, mosolygott, de szomorúan, nosztalgikusan. Nem akadt össze a tekintetünk, mikor odanéztem, megint eltűnt. Nem találtam többet. A koncert is véget ért. Kimentünk a teremből, majd visszanéztünk, hátha van valami buli vagy after még, és akkor is szembe jött velem.  Elfordította a fejét, én sem akartam rá nézni, kicsit vártunk még, majd kivettük a kabátokat a ruhatárból, vettem egy egy vizet, akkor megint ott volt, már kabátban, sapkában, felöltözve és megint engem nézett, mosolyogva, de nem szólt hozzám, átvágtam a soron előtte, hogy feljussak a mosdókhoz, a lépcsőről beláttam a teret és láttam őt is, ahogy a barátaival ott áll, de nem nézett utánam. Tovább mentem, és többet nem láttam...

[megalofasz]

Kövér László gyökér #fidesz hivatala letilttatta az "Egy nap a városban" blog logóját, mert belerajzolták a Parlament sziluettjét 

A sikeres akció eredményeként az Egy nap a városban blog most logót változtat, gondolom míg a Nemzeti Emelkedett Citadella Emlékbizottságot és a Lánchídméltósági Országos Nagytanács tagjait rájuk nem uszítják. via444

[hajszaltenger]

Ikarosz

Én egy olyan lány vagyok, aki folyton utazik. Ha marad pénzem, abból mindig jegyet veszek. Buszra, vonatra, hévre-tökmindegy. Az sem lényeges, merre tartok épp, hisz valahol úgyis leszállok. Mert le kell szállnom.

Legjobban az éjszakai homályt és a neonnal átitatott plexitetejű megállókat szeretem, a sötétben kirajzolódó bérházak sziluettjét, a magányos autókat, ahogyan pici, mutálódott bogarakként bolyonganak az éjben, és én nem tudom, merre tartanak ilyen későn. De talán ők sem.

[versinator]

Falás ingecskéjükben

Blombált lustaság útszélen parasztlegény Acélhámorai alagútjaiba ragaszkodunk galléros Kérdezek támadtok elégedetlenséget bőrömből Kertészt engesztelhetetlenek beleálltak ösvényeit Folyóba gondtalanok szennyesek acéltüdejű Vérzünk hajoltak iskolákra színsörény Szemérmetlenül megbocsájtaná erről? kérdezünk Vénasszonyai elparancsolt izzanak szétfoszlottak Virágzol fakürtőnk halaid homokszegélyén Ételhordó ingák kuporodtunk sómezőkön Köröz játszadoztak sziluettjét lejtőkön Ladikjával mennünk testvérharangok kakasai

Szentjánosbogár beletérdeltek sírfenéken engedékeny Visszaszállt proletáröntudattal megszüli nekiiramodnak Éjszakákban gúnyoló kihúny titokzatosságát Valószínűleg józsi cserélgeti temetésrendezők Sistergő alvásban tűzforró letörülje Testetlenül megtapintod homlokunkról szobalány Csodában biztatását rendelkezem mozgásában Csillagoknál ereszkedve harangokról lapjain Buborékjait bámultuk élveteg gyapjún Felmutatod gépfegyverekkel kimondják tövön Vendéget felvérzett cifrázó üdvözöljön Atyára büntetett hízelegjen terhük