#Judit Kispál

[semioticapocalypse]

Imre Benkő.Judit and Zsófia Kispál at Twin Meeting. Ercsi, Hungary. 2002

I Am Collective Memories   •    Follow me, — says Visual Ratatosk

[labjegyzet]

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2024 - eredményhirdetés

Idén a megszokottnál egy héttel később, de lezárult Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2024 kötethez kiírt novellapályázatunk zsűrizése. Ebben az évben kiemelkedően sok mű érkezett a felhívásra, a 368 novella közül GABO kiadó munkatársai, Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor, valamint külsős zsűritagként Borbíró Aletta tizennégy írást válogattak be a kötetbe.

Az ősszel megjelenő antológia már a hetedik a sorozatban, és a már publikált szerzők mellett ezúttal is felbukkannak új hangok. Büszkék vagyunk arra, hogy a köteteinkben megjelenő novellák közül több elnyerte a Zsoldos Péter-díjat, és hogy évről évre egyre több izgalmas új írót mutathatunk be. Az idei válogatás a korábbiakhoz hasonlóan sokszínű merítés, és reméljük, hogy az olvasóink ugyanúgy várják majd, mint mi.

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2024 kötetbe bekerülő novellák és íróik:

Bereczki Viktor: Két ezrelék

Czigány Domonkos: Andreas nem jöhet vissza

Juhász Viktor: Orfeusz

Kispál Márton: Az ezüsthajú gyermek dajkája voltam

Komor Zoltán: Korcskút

Láng Annie: Hajnal_4.xlsm

László Zoltán: Maradj ki ebből!

Mokos Judit: Kimondatlan

Puska Veronika: Casco

Szarvassy László: Együtt megöregedni

Szentirmai-Takács Tímea: Babonaszülte

Tallódi Julianna: A legjobb dolog a világon

Timár Krisztina: Elnyeli a Sárrét

Végh Fruzsina: Baba Jaga mátkasága

A kötetben a nyertes novellákon kívül a kiadó által felkért szerzők írásai is megjelennek, végleges tartalomjegyzék ősszel várható.

A pályamunkák olvasása közben sok olyan novellával találkoztunk, amelyek egyikünket vagy másikunkat megragadtak hangulatukkal, erős stílusukkal, egyedi ötleteikkel vagy érzékenységükkel. Bár a kötetbe végül nem válogattuk be őket, szeretnénk gratulálni a következő pályaművek íróinak, és reméljük, hogy a jövőben még olvashatjuk az írásaikat!

Delej

Ki néz vissza rád

A száguldó ketrecek álma rozsdaszín

Nádvágók

A 30512-es első megállója reggel 6:18-kor

Pindli és a Varázsfogpiszkáló

Hullámzó rét

Az őskagyló

Tetves naplóm

A Wayne Gretzky-póló

Nora

Busó

Gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük minden pályázónak a novellákat!

[zeneegyenmeg]

Rendben lesz minden, ha éneklünk róla

Belső Parancs: Hét szoba, Szerzői kiadás, 2016

Költőből zenész vagy zenészből költő? – teszi fel a kérdést a contextus.hu szerkesztője/újságírója a Belső Parancs első lemezének beharangozójában. Ahhoz, hogy ez a kérdés az olvasó számára is értelmet nyerjen, el kell mondanunk azt, hogy a Belső Parancs az irodalmi és zenei berkekben egyaránt jól ismert Toroczkay András egyszemélyes zenekara, vagy ahogyan az angolok mondják: one-man-band.

Jómagam korábban inkább (vagy kizárólagosan) irodalmárnak gondoltam Toroczkayt. Ennek az az egyszerű oka, hogy csak olvastam – és nem hallgattam, nem is ismertem – őt. Olvastam éleslátó kritikáit, versesköteteit (Napfényvesztés, A labirintusból haza), amelyekben a látás mikéntjének szintén fontos szerepe van. Aki forgatta ezeket a könyveket, tudja, miről beszélek. Ugyancsak élvezettel olvastam a Magvetőnél megjelent Búcsú Éhestől c. novelláskötetét (regényét?) is… És már akkor észrevettem – na, persze nem volt nehéz –, hogy a szerző szereti a nagy formákat: a hosszúverset, a novellaciklust etc. Ugyanígy, ha zenét ír, akkor is nagyobb szerkezetben gondolkodik, nem tiszavirág-életű slágerekben, hanem mondjuk lemez-tetralógiában. A Belső Parancs itt tárgyalt első kislemeze, a Hét szoba ugyanis a Kiegyenlítődés című tetralógia első része. (Kérdésünkre a szerző elárulta, hogy más úton a következő, amelynek címe Külső kényszer lesz.)

Jó ideje írok lemezkritikákat, koncertbeszámolókat, így jól tudom, hogy a művészek azt szeretik a legkevésbé, ha a zenéjüket valami máshoz, korábban hallotthoz hasonlítgatják. Most, ahogy a jegyzeteimet pásztázom, újra és újra megakad a szemem a magamhoz intézett apró betűs parancson: „gondolkodni a hatásokon”. Megakad rajta a szemem, de azzal a lendülettel el is hessegetem a gondolatot. Igazából sokat törtem a fejem azon az elmúlt napokban, miként lehetne megragadni ezt a problémát, de mindannyiszor arra jutottam, hogy meddő dolog a Hét szoba esetében a hatásokat feltérképezni, illetve néhányat azok közül kiemelni, megvizsgálni – pontosabban annyi értelme van ennek, mint gulyáslevest kanalazva arra törekedni, hogy egymástól izoláltan érzékeljük a zeller, a sárgarépa, vagy a vöröshagyma ízét.

Szóval, Toroczkay András kislemezén is jól összefőttek az ízek, elvegyültek a hatások, és együtt egy olyan kombót adtak ki, ami a Belső Parancs és a Hét szoba.

Ami első hallgatásra nekem egyszerre volt üdítő és zavaró, az az eklektikusság. Szinte alig találni közös nevezőt a dalok között, és egy kicsit sántít a logika is, miszerint minden dal egy szoba a hétből, hiszen valójában nyolc dal van ezen a kislemezen (igaz, A család boldog című lemeznyitó dal „összenőtt” a Süteményevéssel). De tudják mit? Fogadjuk most el, játszásiból, hogy ez a szervezőelv. Minden dal egy szoba, amelyek ajtaját a dalszerző egymás után nyitogatja ki a hallgatójának – pontosan úgy, ahogyan a Kékszakállú herceg nyitja ki a vár szobáinak ajtait Judit kérésére. A koncepció (a dalok sorrendje) pedig épp azért jó, mert a hallgató minden kinyitott ajtó, minden meghallgatott zeneszám után tudni akarja, mit rejt a következő szoba, mit tudhatunk meg általa a szerzői énről, és mit önmagunkról.

Jelen idejű helyzetjelentések ezek a dalok. Nem tartalmaznak értékelést, nem vonnak le nagy ívű konklúziókat, csak bemutatnak egy éppen aktuális állapotot. Ahol pedig még ezt sem teszik meg, ott egy virtuális vállrándítás kíséretben csak ennyit mond a dalbeszélő: „Majd megértem, hogyha véget ér”. Az imént idézett mondat egyébként az Atom című dalból származik, ami a kislemez legszűkszavúbb szerzeménye (az instrumentális Lila Kenguru Büfé után). S bár én szeretem a jól megírt, kissé filozofálgatós dalszövegeket, ez a szám szűkszavúsága ellenére is betalált nálam. Talán épp azért mert két ténymegállapítása („Majd megértem, hogyha véget ér. Én nem változom, csak a föld forog.”) hihetetlenül tág horizontot ad az értelmezés számára. A dal egyik lehetséges üzenetét így foglalhatnánk össze a legegyszerűbben: a benne-lét az objektivitás ellenében hat, ezért egy helyzetet, állapotot akkor érdemes kiértékelni, ha már kívül, illetve túl vagyunk rajta.

Más természetűnek tekinthető A család boldog c. Belső Parancs-szerzemény, amelynek fontosságára abból is következtethet az olvasó, hogy lemezajánlónk címét épp ennek a dalnak a szövegéből kölcsönöztük. A megnyilatkozás („Rendben lesz minden, ha éneklünk róla.”) értelmezhető ars poeticaként is, amely minden valószínűség szerint nem csak az elkövetőjére érvényes. Hiszen a legtöbb zenész számára valóban ezt jelenti a dal: önterápiát, az öngyógyítás lehetőségét. Elhagyott a babám, írok egy dalt. Az emberek nem értenek meg, és máris ölemben a gitárom. Stb. Egy kicsit nagyképűnek értékelhetik a következő kijelentést, de eme cikk írója azon a véleményen van, hogy nem élt igazán az, aki nem tapasztalta meg életében legalább egyetlen egyszer azt, amint zenévé transzformálódik a fájdalom.

A dal tartalma szöges ellentétben áll a címével, mert amíg a cím a családi idillt idézi meg, a szöveg sokkal inkább egy traumát mutat be, amely a család mindennapjainak a része, ott verdes föl-le, faltól falig a családi intim szférában: „A konyhánkban táncol / Egy eltévedt lepke. / Meg kell majd ölnöd / Vagy elengedned”. Ebben a mondatban benne van a változás/változtatás igénye is, illetve az is tisztán kiolvasható, hogy az elbeszélő én a másik féltől várja a probléma orvoslását, miközben ő maga a múltba menekül, amelynek lenyomatai, tárgyiasult formái a kekszes dobozban őrzött fényképek. Ez a titokzatos (hiszen nem tudunk meg róla valójában semmit) családi trauma a refrén utáni második részben egy újabb képet is kap: „A kertünk végéből / Felénk tart az alkony”. A kertnek igencsak gazdag irodalma van, és e költői képhez rendre a boldogság, egzotikum jelentése tapad (lásd. Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje, Csáth Géza: A varázsló kertje). Leegyszerűsítve a képet tehát, itt ismételten azt olvashatjuk (pontosabban hallhatjuk) ki, hogy árnyék vetül az önfeledt családi boldogságra. Hosszasan lehetne még időzni A család boldog sorai fölött, elemezni például azt, hogy mit is jelent ebben a kontextusban a gyerekzsúr („a gyerekzsúrnak vége”), de félő, hogy ezzel már az értelmezés kereteit feszegetnénk. Arról nem is beszélve, hogy elvennénk a jövőbeli hallgatótól a szöveg értelmezésének, további költői képek felfedezésének és megfejtésének örömét. Így azzal zárnánk ezt a hosszúra sikerült gondolatfutamot, hogy A család boldog – akárcsak a Tudod, ez a város – egy nagyon jól megírt szövegű dal. Szövegépítkezése egy kicsit emlékeztet a Kispál és a Borz dalaira; Lovasi Andrásnál látni ilyen szépre csiszolt képeket, ilyen gondosan becsomagolt mondanivalót. Remélem, Toroczkay András nem veszi zokon tőlem ezt a párhuzamot.

És ha már egyszer megemlítettük a Tudod, ez a várost, időzzünk el egy másodpercig ennél a szerzeménynél is. Ha jók a megérzéseink (értelmezői kvalitásaink), ez a dal áll a legközelebbi rokonságban az album címével, hiszen főhősének, én-elbeszélőjének mindenféle fényes szobák ajtaját nyitó kulcsok vannak a birtokában: „Mennyi kulcsom van nézd ami csak nekem nyit ki / Mennyi ajtót ami csak nekem fénylik / És az üvegek mögött / Csak én nevetek / Mi ez a határ ahol még jó lehetek / Mi ez a fal ami most elválaszt tőletek”. De annak ellenére, hogy az én-elbeszélő birtokában van ezeknek a fényes ajtóknak, és a mögöttük rejlő talányoknak, ugyanúgy örök magányra ítélt, mint a korábban már említett Kékszakállú.

Hangzásvilágánál, hangulatainál fogva a szerény cikkíró melankolikus albumnak tartja a Hét szobát, de ha ki kellene választani a számok közül a legvidámabbat, gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy a Tudod, ez a város a legbulizósabb Belső Parancs-dal. Hallgassák majd meg kellő figyelemmel!

És hallgassák majd meg a Fekszem melletted, a Kísérlet, Süteményevés, a Lila Kenguru Büfé című dalokat, illetve a Paranoidot, a közismert Black Sabbath-szám átiratát is, melyekről inkább a helyhiány miatt, mintsem esztétikai megfontolásból nem írtunk.

Visszatérve a cikkünk elején idézett kérdésre („Költőből zenész vagy zenészből költő?”): Toroczkay Andrást én nem is tudom másképp látni, mint zenész-költőt, aki nem egyikből vedlett át a másikká, hanem eredendően mindkettő, és az alkotás pillanatában hol az írói, hol pedig a rock ’n’ roll energiák szabadulnak fel benne, esetenként pedig a kettő együtt. Pár hónapja, amikor megkérdeztem tőle, „hogy vagy, Tocó?”, ennyit válaszolt: „kurvajól, írtam hat verset, felvettem gitárrészeket, nagyon produktív napom van”. Mit is kívánhatnánk mást neki az írásunk végén, mint sok, eseményteljes, produktív napot. Az olvasónak pedig kellemes zenehallgatást, eredményes botorkálást a Hét szobában.

Barlog Károly

[jurnalbucuresti-blog]

New Post has been published on JurnalulBucurestiului.Ro

New Post has been published on http://bit.ly/2ssDpiZ

netWorks @ Spațiul Expozițional de Artă Contemporană MAGMA, Sf. Gheorghe netWorks expoziție de grup itinerantă

Expoziția intitulată netWorks de la Spațiul Expozițional de Artă Contemporană MAGMA este o selecție din lucrările unor artiști din România, Ungaria și Slovenia, bazate pe și vizualizând rețele. Expoziția își propune să prezinte într-un cadru de interpretare mai larg acele opere și proiecte care au la bază diferite tipuri de rețele, sisteme de relații. Fiind vorba de rețele, cei mai mulți ne vom gândi la internet și, în special, la rețelele de socializare, unele dintre lucrări chiar folosesc ca sursă internetul, dar majoritatea lucrărilor se bazează pe altfel de rețele. Din expoziție fac parte proiectul de cercetare ARTIȘTI SUB SUPRAVEGHERE: Urme ale rețelei artistice Oradea – Târgu-Mureș – Sfântu-Gheorghe în arhiva fostei Securități al Mădălinei BRAȘOVEANU, interviul lui ANGEL Judit cu fizicianul, cercetător de rețele BARABÁSI Albert-László, precum și proiectul website al lui Ray JOHNSON Grădina artei relațiilor din arhiva ARTPOOL Art Research Center, Budapesta.

ARTIȘTI: Matei BEJENARU (RO), Vasile CROAT / László HORVÁTH (RO/HU), Csaba CSIKI (RO/HU), IRWIN group (SI), Szabolcs KISSPÁL (RO/HU), Rudolf PACSIKA (HU), Lia PERJOVSCHI (RO), Bálint SZOMBATHY (HU/RS), Domokos VÁNCSA (RO/IE) & proiecte curatoriale de Judit ANGEL (RO/HU/SK), Mădălina BRAȘOVEANU (RO), și din arhiva ARTPOOL Art Research Center (HU)

CURATORI: Ágnes-Evelin KISPÁL, József BARTHA și Attila KISPÁL

VERNISAJ: dumincă, 04 Iunie, 2017, orele 19:00 CUVÂNT DE DESCHIDERE: Albert-László BARABÁSI (RO/HU/USA), fizician, cercetător de rețele

Expoziția va fi deschisă până în 20 August, 2017 în fiecare zi cu excepția zilei de luni, între orele 11-19.

PRELEGERE: dumincă, 04 Iunie, 2017, orele 17:00 la Studioul de Dans Háromszék REȚELE: De la World Wide Web la rețelele artsitice de Albert-László BARABÁSI

Existența noastră biologică, abilitatea noastră de a comunica, schimbul de bunuri și valori sunt posibile datorită nenumăratelor rețele invizibile, de la rețelele de proteine și gene din celulele noastre, la world wide web, internet și până la rețelele financiare și comerciale. Voi arăta că topologia uluitor de complexă a acestor rețele este rezultatul unor procese de autoorganizare bazate pe legi simple, dar generale. Voi demonstra în această prelegere că apariția celor mai multe rețele este guvernată de aceste legi universale, rezultând caracteristici structurale care fac, ca rețele aparent diferite, fără nicio legătură, să fie mult mai asemănătoare între ele, decât ne-am aștepta. Abilitatea noastră de a dezvălui ordinea care caracterizează lumea interconectată are implicații multiple asupra robusteții și controlului rețelelor, ajutându-ne să oprim bolile infecțioase, să vindecăm tulburările genetice și să înțelegem și să controlăm structura unei organizații.

Albert-László BARABÁSI

Prelegerea va fi ținută în limba maghiară. Asigurăm traducere simultană în limba română. Intrarea liberă. Numărul locurilor este limitat, acestea vor fi ocupate în ordinea sosirii.

Mulțumiri speciale: Hajnalka Tulisz, Petra Balikova / tranzit.sk, Melinda Bagoly, Júlia Prázsmáry, Gyula Deák / Ansam­blul de Dansuri „Trei Scaune”

Proiect co-finanțat de Administrația Fondului Cultural Național (AFCN). Proiectul nu reprezintă în mod necesar poziţia Administrației Fondului Cultural Național. AFCN nu este responsabilă de conținutul proiectului sau de modul în care rezultatele proiectului pot fi folosite. Acestea sunt în întregime responsabilitatea beneficiarului finanțării.