#életfogytiglan

[sztivan]

Tordai Bence képviselőtársa azt mondta, hogy ha Fekete-Győr Andrást a tettéért elítélték, akkor a magyar fociultráknak egytől egyig életfogytiglan járna. Azokról az emberekről beszél így, akik a legnehezebb időkben is kiálltak a magyar válogatott mellett. Értem én, hogy a dollárválogatottban nem tisztelik a magyar szurkolókat, de azért azt elvárjuk, hogy ha egy baloldali politikus bűncselekményt követ el, akkor ne a szurkolókat sértegesse.

Dömötör bemutatja, hogyan kell totálisan nem érteni az iróniát

[kgyst]

Magyarul pont semmi nem változott 25 év alatt.

[versinator]

Vilmosnak kergetőztek

Átkutatja padot szolgálva emelvény Éjvilág átváltozás kimerűlt rámismertek Tüköréletéből kente csupaszodtál préskemény Orvosolhatatlan fölajánlja alakzatról közeledtek

Vereség szavaidat égboltnak következmény Kilábalok rínak pillantások átsietek Beteríti fekhelyemre patája élőlény Dudolás gyöngeséggel léptemre megrekedtek

Emberpár megistenülten evidenciával készülődésére Kannák mihályra történeted legénytől Életfogytiglan mélyire emelkedő beteljesítésére

Hegyvölgy rugalmassága kőzet szívüktől Üvegvárból nagysebesen merényletnek kráterére Csatavesztés élősdiek mozdulásra szelektől

[stegal]

88 éves szkíta magyar terroristának mennyi lesz az életfogytiglan?

[iamthebayharbourbutcher]

életfogytiglan

[senki-hercegnoje]

A karma életfogytig letöltendő büntetés.

[cinegoremagazin]

[:hu]Serial Chillers XL: A balástyai rém[:]

[:hu]Serial Chillers XL: A balástyai rém[:]

[:hu]2016 decemberében futótűzként terjedt a hír: a balástyai rém cellatársával együtt öngyilkos lett a börtönben. De vajon ez a cselekedet szolgált-e elégtétellel vagy adott-e megnyugvást bárkinek is az érintettek közül, pláne annyi év után? A kérdés költői. Az alábbi cikkben, mint már oly’ sokszor, egy alföldi tanyavilágból származó sorozatgyilkost fogok bemutatni, akit civilként Szabó…

[zsubircsi]

https://jog-asz.blog.hu/2019/04/14/magda_marinko_es_az_eletfogytiglan

[meginttuloktulok]

Én úgy tudom, hogy valóban meggyőződéses kommunista volt, vezető funkcióban az 50-es évek elején, annak minden borzalmával. A harcok és a saját miniszterelnöksége is inkább csak megtörtént, nem volt aktív szerepe.

A kollaborációt úgy értem, hogy lett volna lehetősége nyilvánosan megtagadni a forradalmat és a szokásos bűnbánat után elképzelhető lett volna egy életfogytiglan (vagy halálos ítélet, pár év siralomház után arra enyhítve), de ez fel sem merült benne. Kádár azért többször forgatta a köpönyegét és hogy hogy nem, mindig a hatalom oldalán találta magát.

ez már az oroszszoponc fidesztől is vérlázító

[lotteiromanyok]

Életfogytiglan

Gomolygó, izzadt csomóba gyűlve, hurokra kötve tépi a torkom s kivülről oltom, de nem hat, nem oltja a benti tüzet. Húzom és tépem, hátha kienged, ha szétszakad róla a bőr, ami tartja bennem e mindent, mi rég fenyeget. Ordít és vérzik, a láncokat tépi, csak vergődik tombol, az írisze lángol; a vad kutya támad s el nem ereszt. Oh futna, csak szökne, messzire tűnne, ha hagyná a lelke, ő elmenekülne, de nem juthat messze, az éjben elveszne, hisz kellenek láncok, falak, korlátok, hogy óvja, hogy védje, hogy el ne veszítse; a cél a szívében, a fény a szemében, de nem! Húsába vájt már régen a lánca, apró a ketrec, magába zárja, s nem mehet, nincsen hely hova menni, hisz vére a lánca, s ketrece várja, csak nézi nem látja, hogy mit tesz, s az árva, miért sír, ha meglátja. Nézi, csak nézi, de meg sose érti, hogy mit tesz: a lámpa nem ég, nem is látja, hogy hiába minden, a mennyben az isten, ha ő nem akarja, ha fél, nem uralja, de rájön majd egyszer, fogja még bánni, égbe kiáltni, könnyezve várni, hogy jöjjön majd vissza, mi elmúlt már régen: “lenne meg újra a régi esélyem”, de nem lesz már t��bbé ily lehetőség. Most jöjj gyere, nézzed, a szívem ‘hogy érted dobban, hogy lángol a szívem, ha fázol, hogy felmelegítsen. De elnyomja minden, mit tettél, nem értem, mit tettem én rosszat, hogy ily gonoszoknak engedj, s engem ostora verjen, de oh nagyon kérlek, hogy lásd, ne csak nézzed, hogy mennyire bántasz, ha szeretsz is ártasz, hogy gyakran már félek, mert szeretlek téged, és szeretném érezni, hogy te szeretsz. 2017. Július 11 és 12 között

Lotte Twinkle

[versinator]

Pusztaságot folyamatosságnak

Együttesen leplez fedetlen egével Ácsorgás sikerűl bazalt megígért Színevesztett széttaszítva utadat hővel

Meghallanád íródeákja eresszétek gallért Leveszi kiforgatott metronóm halálunkat Cserepe színeváltozás hófuvás sörért

Királynőt vasgolyó vendégségünk korunkat Átlépnem porzók csorogtak áldozatét Pórusos zajokat ügetsz kapuikat

Vesztőhelyen katasztrófa vesztettük beköszöntét Kismama hátak összeomlásunk meredekével Életfogytiglan univerzális emelkedj tettét

[sztupy]

Márminthogy más ok miatt volt már eleve előzetesben, ahonnan egy TV segítségével betört a GTA-hoz (ami tényleg elég erősen social engineering szagú), ami csak súlyosbította a helyzetét a bíró előtt. Plusz a vallomása hogy folytatni fogja.

De @sronti már levezette mit jelent egy ilyen jellegű életfogytiglan a UK-ben (pár év), és én remélem valahogy sikerül majd átterelni white hat irányba.

laptopját elvették, a telefonját, a szoba tévéjét, és egy Amazon Fire Stick médialejátszót használt a hekkeléshez

hősöm!

és remek példa, hogy a hekkelés nem eszközök, hanem tudás és állhatatosság kérdése, de majd @muszeresz @sztupy @willcodehtmlforfood vagy másik kocka kijavít

[szanyitibor]

Az egész magyar kormány egy szakmai csőd

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom helyesli, hogy súlyos szakmai hibák esetén az illetékes vezetők igenis távozzanak a posztjukról. Ez esetben viszont a kormány valamennyi tagja és környezete haladéktalanul mondjon le, hiszen a 12 éve íg��rgetett Kánaán helyett az ország fokozatosan legatyásodott, elveszítette szuverenitásának szinte minden elemét, és elképesztő szociális válság alakult ki, amely jól láthatóan napról-napra csak romlik! Egy szó, mint száz, a kormány prognózisai rendre füstbe mentek.

A kormány szakmai hibája, hogy nem számolt előre az orosz-ukrán háborúval, jóllehet az amerikai hírszerzés hónapokkal előtte ezt komoly eshetőségként tálalta a  NATO-partnereknek. A kormány szakmai hibája, hogy hazánknak az orosz energiaforrások felé való kitettsége csak nőtt az elmúlt években, ahogy az is, hogy az igen előnyös EU-hitelek helyett méregdrága piaci finanszírozással növelte az egekbe az államháztartás kamatkiadásait. A kormány szakmai hibája, hogy a magyar életszínvonal lassan a legnyomorúságosabbá válik egész Európában, továbbá az is, hogy hazánk, amely egyébként vizekben bővelkedő területnek számít, mégis egyre inkább elsivatagosodik. A kormány szakmai hibája a forint mélyrepülése, és ezzel párhuzamosan a bérek és a nyugdíjak elértéktelenedése. A kormány szakmai hibája az állami egészségügyi szolgálatok emberi és anyagi kivéreztetése, valamint az iskolákban folyó pedagógiai munka elkorcsosulása. A kormány szakmai hibája a lakhatási viszonyok ellehetetlenítése, ideértve a lakosság életfogytiglan való eladósítása. A kormány szakmai hibája a fiatalok elvándorlása, és általában is a társadalmi viszonyok szétszakítása.

Az ISZOMM a jelenlegi országvezetés helyett inkább látná kormányzati feladatkörben a sztálini módon most elbocsátott meteorológusokat, akiknek egyetlen bűne az volt, hogy inkább viharosnak vetítették előre augusztus 20-a estéjét, mint sem.

ISZOMM Sajtó

[rinyo]

ebben a történetben, ha összeadom, körülbelül öt percnyi szerelem van, nem egyben, hanem külön-külön pillanatokból gyűlik össze, és nem tudnám neked hitelesen megmondani, hogy a férfihoz kötődnek-e az érzelmek, vagy pedig az élményekhez, csak azt tudom, hogy olyat kaptam, amit már tíz-tizenkét évvel ezelőtt kellett volna kapjak, de nem kaptam, mert buzi vagyok, és a fajtánknak ritkán jár ki a gondtalan és következménymentes tini románc, mert például én a tízes éveim utolsó felét csak elszenvedtem, próbáltam én is csatlakozni ahhoz az úthoz, amin a heteró pajtásaim jártak, de aztán az élet a kezembe nyomott egy sövényvágót, jelezte, hogy nekem nem arra kell mennem, nyessek saját utat, aztán az összes kérdésemmel együtt otthagyott a szarban, oldjam meg innentől magam, úgyhogy nem volt mit tennem, megoldottam valahogy, aztán pár hete utalták a kártérítést, nesze, most bepótolhatod ezzel az emberrel, akivel az életkorotok átlaga majdnem harminc, akit amúgy már régóta ismerek, és meg voltam róla győződve, hogy nem igazán kedvel, a társaságban is csak megtűr, ha kérdezek tőle, válaszol, mondjuk azért tudtunk közösen nevetni is, na és akkor ezt mindet elfelejthetem, mert szerintem te sem vonnád félre egy házibuliban a hátsó szobába csókolózni azt, akit csak úgy elviselsz, ha ott van, te se mennél be utána a mosdóba (miközben egyébként épp hugyozik), hogy folytassátok az előbbi csókolózást, mert ez most valami új és izgalmas, na de képzeld, velem pont ez történt, és ne gondold azt, hogy én nem húztam be őt a sötét hálószobába és nem követtem a mosódba (miközben egyébként épp hugyozott), mert ezt tettem, hirtelen tíz évvel könnyebb lettem, hát azt hittem, hogy holnaptól újra diák vagyok, túrtuk egymás haját a sötétben, a nagy tenyerébe vette az arcomat, kutya lett, harapdált, én meg macska, mert szerintem abban a hévben még a hátát is megkarmoltam, ebben nem vagyok biztos, csak abban, ahogy a mellbimbóját megnyaltam, mert felhúztam a pólóját, amit ő a sokadik gintonikomnak köszönhet, de hát most újra tizenhat évesen ilyenek miatt nem fogom szégyellni magamat, és aztán elbújtunk a gangon is, egyre felelőtlenebbül, egyre kevesebb másodperc telt aközött, hogy én kijöttem a mosdóból, és aközött, hogy ő kijött a mosdóból, az sem számított, hogy feltűnő, hogy kijár velem cigizni, pedig nem dohányzik, gondolhatod, hogy akkor én is csak az ajkát szívtam, aztán végül is rajtunk ütöttek, azt hittem, hogy le leszünk tartóztatva, kész-vége, életfogytiglan, de hát senki sem tud haragudni két tizenévesre, akik csak játszanak, és ha eddig tetszett neked ez a történet, akkor készülj, mert most jön az öt percnyi szerelemből körülbelül az utolsó három, a java, mert miután elköszönt és elment haza, már bőven elmúlt hajnal négy, és miután én is elköszöntem a társaságból és elindultam haza, kiléptem az utcára és ott várt rám, amiről nekem tudomásom sem volt, és ez legalább két és fél kövér percnyi szerelem, mert ilyet csak szar filmekben látsz, az élet nem rendez így, na hát aztán látod mégis, és tényleg az volt az első mondatom, hogy te utolsó buzi, így történt, ő meg mondta, hogy visszajött értem, hogy megkérdezze, hogy megyünk-e haza, vagy mi a fasz lesz, és akkor hazahoztam, bár jött ő magától is, a harmadikon lakom, lift sincs, fel kell lépcsőzni, de külön szóltam neki, hogy vigyázzon, mert most nem jó a lépcsőházban a villany, ő meg mondta, hogy vigyázni fog és hátulról beleakasztotta az ujját az övembe, hogy vezessem, ez megint vagy fél perc, és azóta is erre gondolok, akárhányszor rálépek arra a lépcsőfokra, na és ilyen sokáig még nem tartott feljönni a harmadikra, alig vártam, hogy egy csókkal könnyebbek legyünk odabent, és miután lezuhanyoztunk és fogat mostunk, úgy lefogytunk, hogy csontésbőrt mondott volna ránk bárki, aki meglát, de figyelj, még mindig van hátra legalább másfél perc, mert miután magunkra húztuk a zöld takarómat, még kedveskedtünk egymásnak, ő olyanokat mondott, hogy milyen kerek segged van bazdmeg, én pedig adtam a homlokára egy puszit miközben a hosszú barna hajú fejét a mellkasomba nyomta, és látom ezt ez emléket a

saját szemszögemből, ahogy tényleg megtörtént, de látom ezt felülnézetből, látom a visszájáról, fejjel lefelé, ahogy csak szeretném, aztán elaludtunk egy másodperc alatt, de én egyszer reggel felébredtem, egy pillanatra, kinyitottam a szememet, ő nem felém volt fordulva, így csak a hátát láttam, de az olyan hosszú volt, olyan nagy, olyan széles és olyan fehér, hogy azt hittem, hogy leszakad a galéria, és ez az egy pillanat, meg az, ahogy odahúzom magamat hozzá, hogy belenyomjam az orromat ebbe a meleg hómezőbe, ez a pillanat felért még egy perccel és már rohamosan fogyok ki az időből, most már tényleg csak az utolsó pár másodperc jön, mert miután megkávéztunk, ő elment, elköszönt, én a gangról néztem, cigarettával a kezemben, hogy lépcsőzik le és hízik újra a sok felgyülemlő csók miatt, és tudtam már az első lépcsőfordulója után, hogy ezeket a frissen felszedett kilókat már nem velem fogja letornázni, mert ez tényleg csak ennyi volt, és ahogy szívtam a cigarettát, ahogy számoltam a lépcsőket a lába alatt, ahogyan leért a belső udvarra, tudtam, hogy ez egy nagyon keserű viszlát, na és ahogyan ezen gondolkodtam, felnézett rám, és mosolygott, és mosolyogtam én is, és az utolsó másodpercem a háromszázból az az, amikor így, három emeletnyi távolságból egymás arcába nézünk, és azt hiszem, hogy mindig is ügyesen tudtam egymás mögé pakolni a szavakat, mert ismerem és szeretem őket, a szavak és a jelentés a munkám, de erre nem találok szót, a szerelem nem a legmegfelelőbb, de ha bevallhatom neked, jól esett ezt használni, mert ebben az öt percben még én is elhittem, hogy ez az

[tavozasomegybenerkezesem]

Életreszóló vagy életfogytiglan?

Nem érdekel. Én már unom ezt. Jól vagyok egyedül, tényleg jól. Végre virágzom! Önfeledt vagyok, céltudatos és boldog. Szabad és életvidám. Tényleg nem kell nekem most senki sem. Aztán egyszer csak a tömeg sűrűjében, a nyári levegő meleg fuvallatában, az esti fények halvány derengésében egy szempárt látok. Hiába a hangzavar, a barátnőm nevetése, a borospoharak koccanása, emberek tömkelege, ott és akkor a kedvenc bárunk teraszán nem látok és nem hallok semmit, fókuszom a szempáron. A szempáron, mely engem néz. Érzem, hogy Ő is kizárta a világot, a hangokat, a zajt, a mindent. Nem tudom, hányan ülünk ott, nem tudom, kik vannak körülöttem, csak ennyit érzékelek. Zöld és kék. Felemás. Ahogy gyerekként elképzeltem, bár már nem is emlékeztem erre a nevetséges tévképzetemre. Aztán elfordítom a tekintetem, igyekszem visszazökkeni a valóságba, majd hazamegyünk barátnőmmel. Nem bírom elviselni, hogy valami így kizökkent megint, ellenkezem. De mindenhol csak ezt látom utána is. Zöld és kék. Nem érdekel. Én már unom ezt. Jól vagyok egyedül. Zöld és kék.

Aztán egyik nap pörgetem az instagram sztorikat, épp kitettem a kedvenc dalomat. Egyszer csak valaki ott van és a dalt gitározza. A kedvencem. Amit kitettem. Belenéz a kamerába. Zöld és kék. Ennyi. A szívem dübörög, a pulzusom az egekben, ráz a hideg. Én ismerem ezt az embert? Hogyan láthatom ezt? Megkeresett és bekövetett, csakhogy én meg se néztem, ki Ő. Zseniális.  Nem rám ír, nem dumákkal untat, hanem azon a nyelven, ahogy Ő képes kommunikálni, jelez. A zene a mindenem, a kifejezőeszközöm, a lelkem, sok zenésszel voltam együtt, számomra nincs nagyobb csoda a saját költeményeknél. Ez a kedvenc dalom, írtam. Tudom, válaszolta. Beszélgetünk, mint régi ismerősök, és amikor pizzázni hív, kifogást találok. Nem érdekel. Én már unom ezt. Jól vagyok egyedül, tényleg jól. Beszélgetünk továbbra is. Nem látok mást, zöld és kék. Kék és zöld. Egyszer nem ír, 3 napig. Hiányzik. Zöld és kék. Sokszor utasítottam vissza. Nem érdekel. Én már unom ezt. Jól vagyok egyedül, tényleg jól. Kék és zöld. Na jó, találkozzunk. De csak egy kávé, semmi több. Ha bármennyire is unom, vagy érzem, hogy csalódás, lépek. Mindig is jók voltak a megérzéseim, hallgatok rájuk végre. Mert mindig igazak voltak, bárhogyan zártam is ki őket.

Nem készülök a randira. Munkából megyek, oda eleve kicsíptem magam. 33 fok. Tűző nap. Este 6 óra. Életemben először pontos leszek. 17:58, elkezdek izgulni, megremeg a lábam a magassarkúmban. Mi van, ha mégsem csalódok. Nem érdekel. Én már unom ezt. Jól vagyok egyedül, tényleg jól. Zöld és kék. Hova üljek egyáltalán, amíg ideér? Kiszúrom, ha már itt van? És akkor felnézek gondolataimból és meglátom a tömegben. Zöld és kék. Dübörög a szívem. Feláll, kezet nyújt, és hivatalosan is bemutatkozunk. Bőrünk egymáshoz ér és felrobban minden. Életemben először pontos vagyok, mondta. Minden vészjelzés elszáll. Hajnali 4 óra. Még mindig beszélünk. Keresem a hibát, miért nincs vészjelző? Mindenben teljesen olyan, amilyenre valaha vágytam. Minden apró dolog, amit valaha akartam megvan benne. Mindenben tökéletes. Zöld és kék. Most már értem, miért nem jött össze mással. Most már nem vagyok mérges, amiért ki mertem lépni máshonnan. Minden értelmet nyer és tudom, jól döntöttem. 

Ha kicsi kétely is van benned, lépj. Nem a problémákra gondolok. A személyére. Ha érzed, hogy valamiért nem Neked való, vagy minden tökéletes, de nincs meg a kémia, lépj. A kapcsolat lehet életreszóló, vagy életfogytiglan. Te döntesz. A problémák jönni fognak, mindig is lesznek. De ha az elején a személye nem olyan, amilyenre mindig is vágytál, lépj! 4 éve tudhatom magam mellett a férjem. Rengeteg zökkenő, mélypont volt nálunk is. Honnan tudtuk, hogy megéri kitartani? Hogyan tudtunk minden túllendülni és fejlődni külön-külön és együtt is? Hát így. Zöld és kék. Kék és zöld. Minden reggel, amikor felkelek Őt látom. És minden, amit leírtam, ugyanígy zajlott le Benne is. Az elejétől fogva éreztük, egymásnak vagyunk teremtve. Amikor már annyira mélyen voltunk, hogy úgy éreztem jobbat akarok neki, lehet, nélkülem jobb lenne számára, úgy döntött, meg meri tenni azokat a lépéseket, amire szükség van. Fejlődni akart. Amikor Ő szenvedett, és nekem kellett fejlődnöm, én is megtettem a lépést a változás felé. És mindeközben nem megfelelni akartunk egymásnak, mert csak azokat a lépéseket tesszük meg, és csak azon változtatunk, ami nekünk is jó, és amit, mi is akarjuk, minket is szolgál. Nem is várjuk el azt a másiktól, hogy csak azért cselekedjen, mert nekünk ez kell vagy ezt követeljük. Együtt virágzunk, és együtt haladunk. Megkérdőjelezhetetlenül tudom. És sosem feledem. Hogy honnan tudom? Mert az első perctől kezdve tudom.

[parsorosok]

Az őszinteség csapdái

Mindig arra vagyok büszke, hogy sosem tudnék magamnak hazudni (és ennek eredményeként olyan munkahelyen kapcsolatban élni, ahol a másik fél nem becsül, nem épülök/leépülök).

Eddig legalábbis sikerült tartani.

Egy ideje viszont komoly félelmem, hogy a magány elkerülése végett valami olyanban tagadom, ami életfogytiglan megkérdőjelezésre ítél majd. Tipikusan az az eset, amikor a másik fél jó, udvarias, becsületes, kedves... És neki más a fontos, mint ami nekem. Csak nem tudom eldönteni hogy a szorongása okozza ezt vagy tényleg másak az igényei. Magamban pedig olyasmit is érzek, hogy meg szeretném menteni, mivel tudom milyen szorongasban élni, ahogy azt is, hogy meg lehet tőle szabadulni.

És ilyenkor merül fel a kérdés: érdemes tovább várni? Kiszállni egy ilyenből bátorság vagy elkényeztetettség? Mikortól dönthető el egyáltalán? Meddig kell erre várni?