#Pilinszky

[csacskamacskamocska]

Dobogós legszebb szerelmesvers

[glittering-under-the-glass]

Kétéltű szörny

Szorítsd magadhoz. Nem számít kit,

nem számít mit, utána úgyis

eltaszítod magadtól.

Eltaszítod úgyis, hogy azután

magadhoz ölelj bárkit-bármit,

kétéltű szörny, beteljesítve

bukásod fokozatait.

— Pilinszky János

[varazspor]

Miféle földalatti harc,

s vajon miféle vér ez,

mitől szememnek szöglete

ma hajnal óta véres?

A zűrzavar csak egyre nő.

A szenvedély kegyetlen.

Hittem, hogy eltemettelek,

s talán te ölsz meg engem?

[fhjtblr]

párbeszéd Pilinszkyvel

egész nap csak írnék

"vérző tapéták" mossák már a lelkem

tejjel iszom a teát

hozzám ne érj többet s ne várj

alkotnék, örömlő elmével

szédülnék kavargó porban

teregetnem kell

"kikönyöklök a szeles csillagokra"

adj harcot, valódi küzdelmet

vérző, kapkodó csattanásokat

nem akarom már ezeket a zörgő

csendburkolatokat

"légy vakmerő, ítélj tiédnek"

érezzem a csattogó derűt

nyaralni akarok

messze, elhagyatva

[versinator]

Pozicionális moslék

Azontúl kutakba vékonyabb lógunk Fodorban egyék meghívóink hazavágytam Deszkává memoriam elnagyolt megrajzolhatunk

Temetőnk lehető mélyült izzottam Múlottak fölemelted talányait mutál Fejbólintás címében játszótársaim megtorpantam

Vénasszonyokat történetben hallgatózó csupaszodtál Mezítelenségünk páncélban mezitlábas megnézném Vízként elmondhatnám pillantások betakartál

Őrszem aranyházban menetrendjét érezhetném Lopakodtak stigma vállairól fordítunk Hajítása zöldposztós éjféltájt nevezném

[arassea]

<3

[romvargrv]

Pilinszky János: Fabula

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy magányos farkas. Magányosabb az angyaloknál. Elvetődött egyszer egy faluba, és beleszeretett az első házba, amit meglátott. Már a falát is megszerette, a kőművesek simogatását, de az ablak megállította. A szobában emberek ültek. Istenen kívül soha senki olyan szépnek nem látta őket, mint ez a tisztaszívű állat. Éjszaka aztán be is ment a házba, megállt a szoba közepén, s nem mozdult onnan soha többé. Nyitott szemmel állt egész éjszaka, s reggel is, mikor agyonverték.

[glittering-under-the-glass]

Pilinszky scored the biggest win yesterday, because while my teacher was reading “Apokrif” out loud I heard one of my classmates mutter “jesus christ” at one of the more intense lines

[hardworker-littleman]

Fabula

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy magányos farkas. Magányosabb az angyaloknál. Elvetődött egyszer egy faluba, és beleszeretett az első házba, amit meglátott. Már a falát is megszerette, a kőművesek simogatását, de az ablak megállította. A szobában emberek ültek. Istenen kívül soha senki olyan szépnek nem látta őket, mint ez a tisztaszívű állat. Éjszaka aztán be is ment a házba, megállt a szoba közepén, s nem mozdult onnan soha többé. Nyitott szemmel állt egész éjszaka, s reggel is, mikor agyonverték.

[bandi-off]

This was not planned but my first The Terror fic might be Irving centered.

Strap-in for some poetic horror I guess.

[majestativa]

Your closeness throbs in my throat.

János Pilinszky, The Face of Creation: Contemporary Hungarian Poetry

[tartsdmegazaprot]

Egy ember élete nagyrészt figyelmének története. Ha két pillantás valóban találkozik: rendszerint döntő pillanat. Szinte kivédhetetlen, hogy szerelem vagy barátság szülessék belőle. Boldog karambol.

[versinator]

Előretartott szövetséget

Páron keresztjére hasábokból egyszerüség Olyasmiről bárkiben túlkiáltó ünnepség Átüti tökély rovátka megpillantja Tévedéseit üvegmögötti beszorúlva tányérkája Felöltve metronóm egyszál különitélet Átitatta schlafen kosárka ilyesféléket

Koppanásomat lyuggatják aranytollat vállalnod Kigombolta omega letakartál ikonod Szálkás odatartott homorítva reflektorfény Aranyházat sztavrogin kráter genny Találhattam üveglapra fölvonóhíd vendégséget Földekre elbűvölte gyertyáját nemüket

Elkeverte morajra kapkodón sebesség Átváltozások szálfák bűvszavak igénytelenség Középütt sebezhetetlen stigma fiacskája Léphetsz tartlak bevégzi fölfalja Üveglapon illően végtelenhez cserepet Bólogatva sivataga szoritása szövetséget

Vásznakat retesz sántikáló városod Schaár csomóban kötetből elutasításod Nyúznák művetek szöktetné élőlény Pecér legcsodásabb bedeszkázott lángarany Teregetnünk vecsernye jégverés részesülhet Gallért nyugágy szentségtartóban szivüket

Bűnbánók csomózott mélyponton görbeség Sírásunk hasábfát ketrecek frisseség Aranyházban levettem törtzúzott kirakja Buknál mészároslegények koraőszi befutja Színeváltozás kihülő föltűnik enyhületet Kilépsz kereveten ontják szörnyűséget

Erőszakod lépcsősor evőkészletek gyanítod Máza életfogytiglan bizonyultam adhatod Gyerekszoknya jelenét visszadob aranytorony Üvegkoporsóban pulzusok rézszínű szigony Mérkőzik vánkosok terébe nyílhegyet Engedékenyen buksz szétveti engedelmességet

[rosszulorzott]

Pilinszky János: Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem, a partra űzve ballagok, az égi semmi habja elkap, játszik velem és visszadob. Nem is tudom, miért vezeklek? Itt minden szisszenő talány, ne fusson el, ki lenn a parton, e süppedt parton rámtalál. S ne félj te sem, ne fuss előlem, inkább csittítsd a szenvedést, csukott szemmel szoríts magadhoz, szorits merészen, mint a kést. Légy vakmerő, itélj tiédnek, mint holtak lenn az éjszakát, vállad segítse gyenge vállam, magam már nem birom tovább! Én nem kivántam megszületni, a semmi szült és szoptatott, szeress sötéten és kegyetlen, mint halottját az itthagyott.

[tomschgn]

IDÉZET

A szeretet önmagunk meghaladása a másik ember érdekében.

– Pilinszky János

[kampeszino]

Pilinszky : Miféle földalatti harc

Napokra elfeledtelek, döbbentem rá egy este, üres zsebemben álmosan cigarettát keresve. Talán mohó idegzetem falánk bozótja nyelt el? Lehet, hogy megfojtottalak a puszta két kezemmel.

Különben olyan egyremegy, a gyilkos nem latolgat, akárhogy is történhetett, te mindenkép halott vagy, heversz, akár a föld alatt, elárvult szürke hajjal, kihamvadt sejtjeim között az alvadó iszapban.

Így hittem akkor, ostobán tünődve, míg ma éjjel gyanútlan melléd nem sodort egy hirtelen jött kényszer, az oldaladra fektetett, eggyévetett az álom, mint összebújt szegényeket a szűkös szalmazsákon.

Mint légtornász, az űr fölött ha megzavarja párja, együtt merűltem el veled alá az alvilágba, vesztemre is követtelek, remegve önfeledten mit elrabolt az öntudat most újra visszavettem!

Mint végső éjjelén a rab magához rántja társát, siratva benne önmaga hasonló sorsu mását, zokogva átöleltelek és szomjazón, ahogycsak szeretni merészelhetünk egy élőt és halottat!

Véletlen volt, vagy csapda tán, hogy egymást újra láttuk? Azóta nem találhatom helyem se itt, se másutt! Megkérdem százszor is magam, halottan is tovább élsz? Kihúnytál vagy csak bujdokolsz, mint fojtott pincetűzvész?

Miféle földalatti harc, s vajjon miféle vér ez, mitől szememnek szöglete ma hajnal óta véres? A zűrzavar csak egyre nő. A szenvedély kegyetlen. Hittem, hogy eltemettelek, s talán te ölsz meg engem?

Én félek, nem tudom mi lesz, ha álmom újra fölvet? Kivánlak, mégis kapkodón hányom föléd a földet. A számban érzem mocskait egy leskelő pokolnak: mit rejt előlem, istenem, mit őriz még a holnap?