#lottetwinkle

[lotteiromanyok]

Illatod

Azt mondtad, eltávolodunk

Én nem hittem neked

Hiszen még láthatsz is,

Mert ma már, videochaten ilyet is lehet

Aztán elköszöntél

Nélküled teltek a napok,

És kezdtem elfelejteni milyen az,

Mikor homlokpuszit kapok.

Kikopott agyamból az emlék,

Ahogy kikopott az ingedből az illat,

És nem emlékeztem már rá,

Milyen az, mikor itt vagy

Milyen az, mikor karjaidba zársz

Elfelejtettem a bőröd nyugtató illatát

Elfelejtettem, milyen boldoggá tudtál tenni

És én téged

És azt vettem észre, hiába vagyok veled,

Ha nap, mint nap nélküled kell most, hogy éljek

Aztán eljött a nap, mikor újra láttalak s láttál

Mikor újra a karjaidba zártál

És előtört belőlem az összes régi emlék:

A vágy, a szeretet, a boldogság-érzés

És most már tudom

Hogy sosem hagyom újra

Hogy elfelejtsem milyen ,

Mikor "oda vagyok bujva"

Hogy milyen az,

Mikor melletted alszom el és kelek

Milyen mikor ott, a helyemen lehetek

Nejlonzacskóba zártam hát el, mi itt maradt belőled: az illatod

Szívembe zártam ezt a közös pár napot

És mindent megteszek, hogy a közelben lehess,

Hogy hetente élőben mondhasd el, hogy szeretsz

Hogy heti egyszer legalább a karjaidba zárhass

Hogy ha azt kérem, gyere, "20 perc"- ez legyen a válasz

Hogy a felvonó emléke a viszontlátás legyen

Hogy heti egyszer legalább foghasd majd a kezem

Aztán nyáron már együtt megyünk haza és onnan újra tovább

És sosem kell többet zacskóba zárnom

A bőröd illatát.

2019.12.17.

[lotteiromanyok]

Egyszer megállítanám az időt, mikor veled vagyok.

Az lenne a mi pillanatnyi örökkénk.

2019. November 18

[lotteiromanyok]

Válaszokat akarok, melyek körbefutják a világot és visszavezetnek hozzám.

2019. Május 14

[lotteiromanyok]

Mantra

Hat éve gyógyuló seb.

Frissen letépett ragtapasz.

Ideje szembenézni a tényekkel:

Nem lehetsz enyém.

Nem.

Lehetsz.

Az enyém.

Lotte Twinkle

[lotteiromanyok]

Vajon lehet-e hibáztatni a máért a tegnap halottait?

Talán bűnösök helyett mind áldozatok vagyunk.

De akkor ki a felelős mindezért?

[lotteiromanyok]

Életfogytiglan

Gomolygó, izzadt csomóba gyűlve, hurokra kötve tépi a torkom s kivülről oltom, de nem hat, nem oltja a benti tüzet. Húzom és tépem, hátha kienged, ha szétszakad róla a bőr, ami tartja bennem e mindent, mi rég fenyeget. Ordít és vérzik, a láncokat tépi, csak vergődik tombol, az írisze lángol; a vad kutya támad s el nem ereszt. Oh futna, csak szökne, messzire tűnne, ha hagyná a lelke, ő elmenekülne, de nem juthat messze, az éjben elveszne, hisz kellenek láncok, falak, korlátok, hogy óvja, hogy védje, hogy el ne veszítse; a cél a szívében, a fény a szemében, de nem! Húsába vájt már régen a lánca, apró a ketrec, magába zárja, s nem mehet, nincsen hely hova menni, hisz vére a lánca, s ketrece várja, csak nézi nem látja, hogy mit tesz, s az árva, miért sír, ha meglátja. Nézi, csak nézi, de meg sose érti, hogy mit tesz: a lámpa nem ég, nem is látja, hogy hiába minden, a mennyben az isten, ha ő nem akarja, ha fél, nem uralja, de rájön majd egyszer, fogja még bánni, égbe kiáltni, könnyezve várni, hogy jöjjön majd vissza, mi elmúlt már régen: “lenne meg újra a régi esélyem”, de nem lesz már többé ily lehetőség. Most jöjj gyere, nézzed, a szívem ‘hogy érted dobban, hogy lángol a szívem, ha fázol, hogy felmelegítsen. De elnyomja minden, mit tettél, nem értem, mit tettem én rosszat, hogy ily gonoszoknak engedj, s engem ostora verjen, de oh nagyon kérlek, hogy lásd, ne csak nézzed, hogy mennyire bántasz, ha szeretsz is ártasz, hogy gyakran már félek, mert szeretlek téged, és szeretném érezni, hogy te szeretsz. 2017. Július 11 és 12 között

Lotte Twinkle

[lotteiromanyok]

Miért?

Fehér papír, fekete toll, Vékony betűkkel felrajzolt Tömör, nehéz szavak. Pontok, vesszők, kérdőjelek, Egy kérdést adnak ki ezek: Miért? Vége, mielőtt vége lett, Pár emlék maradt csak, meg ez: Miért?

[lotteiromanyok]

MENJ!

-ordítottam, s suttogtam: maradj...

[lotteiromanyok]

Fuss

Szaladj. Indulj, és ne állj meg, amíg a tüdőd nem kapkod levegő után és a tested nem remeg a kimerültségtől. Csak fuss. Ne érdekeljen semmi, zárd ki a világot, a problémákat, Őt. Igen, Őt is. Mindenkit. Legyél egyedül. Nem, nem úgy. Fejben. Csak szaladj. Fuss el a problémák elől és keresd meg magad. Aztán gyertek vissza. Te és Önmagad, és nézzetek szembe a Világgal. Ketten könnyebben viselitek majd a terheket.

2016.12.04.

[lotteiromanyok]

Na jó...de mi van, ha elfelejtesz?

[lotteiromanyok]

Ég veled (-egy dal, amit még nem írtam meg)

Lehet, hogy nem lesz már tovább, Lehet, hogy ennyi volt. Lehet, nem lesz már folytatás, Lehet, már végleg maradsz múlt.

Lehet, nekünk csak ez jutott: Két éjszaka, mi sokat ért, De felkelt a nap, az éj futott, S „mi”-ből lett újra Te és én.

Nem tudom már, hogy merre jársz, Nem tudom, mikor, mit csinálsz, Nem tudom, miért nem vagy velem, Nem értem, miért nem kellettem.

Hát menj, ha érzed, menned kell! Két szóba kerül: engedj el! Bár ennyi sem kell, hisz érzem én, Hogy már rég menni szeretnél.

Hát menj, menj, vissza se nézz! Ne mondd, hogy szeretsz, hogy szerettél! Hát menj, menj, s ne gyere már, Zárva találnád e szív kapuját.

Azt mondtad: „nem veszítesz el, Itt leszek, nem felejtlek el” Most mégis elfelejtettél, Azt hiszem...sosem szerettél.

Hát menj, ha érzed, menned kell! Két szóba kerül: engedj el! Bár ennyi sem kell, hisz érzem én, Hogy már rég elfelejtettél.

Hát menj, menj, vissza se nézz! Ne mondd, hogy szeretsz, hogy szerettél! Hát menj, menj, s ne gyere már, Zárva találnád e szív kapuját.

Zárva találnád a szívem kapuját.

2016.10.27.

[lotteiromanyok]

Tűzbogár

Hogy mi volt? Nem tudom én sem. Apró pont a messzeségben. Cseppnyi arany, (vagy sárga tán?) Tündöklő mozgó fénysugár.

Néztem csendben, ’hogy ragyogott S sötét lett  ’pont, mit ott hagyott Minden szürke, ő volt csak már Szikrázó arany tűzbogár.

2016.10.26

[lotteiromanyok]

Mappa

Befűzős mappa, opálos fehér Csak azt látod benne, hogy valamit ígér. Tárgyak helyett homályos foltokat látsz ott, Csak akkor tudod, mi az, ha kihalászod. Elrejti előled a titkokat, De sugallja neked: valamit tartogat. Légy, mint e mappa, mindig opálos, Mit mondasz, ne legyen tiszta, csak homályos. Tegyél így mindig, és látni fogod, Kit izgatnak tényleg az elrejtett lapok. Tudni fogod így, hogy kinek nyílj meg, Ki érdemli meg, hogy tisztán lásson téged. 2016. december 4.

[lotteiromanyok]

17

Ennyi perc múlva csengetnek ki. És egész-17-kor jön a busz a Schanzl Turmhoz. Bár már rég nem ott szállunk fel. Az 15kor jön. Mármint a miénk. Ennyi éves voltam tavaly. 15. És 17 leszek. Ez is 17. Most már 16:01 van. Mire leírom, 02. Megy az idő. Már nem írhatom, hogy az idő összege 17. Azt meg végképp nem, hogy az éveimé annyi. Még nem. Még nem-már nem. Jövő-Múlt. Illetve Múlt-Jövő… de az hülyén hangzik. De mi van most? 16:04. Meg csütörtök. December 1 is van. De mi még? Valami még csak van. Kell, hogy legyen. Hiszen a Múlt mindig olyan szép és színes. A Jelen meg a jövő Múlt… Mint egy meg nem értett műalkotás, amire csak utólag csodálkoznak rá az emberek, hogy „Jé, hát ilyen is volt?!” S tátott szájjal állnak a kép előtt. S közben a Múltból Régmúlt lesz, a Jelenből Múlt, amire ismét nézhetnek majd, hogy „Jé, hát ilyen is volt?!”