#álmodtam

[ujrakezdesnelkuled]

Az álmomban enyém voltál. Csodálatos érzés volt. Azt gondoltam ez a valóság, és megtörtént, hogy a sok várakozás beérett és enyém lettél végre. Szólt az ébresztő. Felnéztem, és rájöttem, hogy megint veled álmodtam. Bárcsak ott tartanánk ahol érdemeljük mindketten.

[cloud-breakingdreams]

- Az egyedüllét nem azt jelenti, hogy magányos vagyok - mondtam az üres konyhában, és nem tűnt fel milyen ironikus a kijelentésem, tekintve, hogy a semminek beszélek.

Amíg én a csillagokkal álmodtam - Dani Atkins

[rendesbohoc]

Én meg még a múlt héten álmodtam az, hogy  az @edsdame​ volt kórházban, őt műtötték a nőgyógyászaton és én mentem látogatni és tele volt az előtér, egy halom beteg, rokonok, mindenki, olyan volt az egész, mint egy középsulis menza a gettóban. Közben rájöttem, hogy nem jó időpontban mentem, nincsen is látogatás, ezért kimentem és a folyosókon bujdostam, hogy nehogy észrevegyenek és elküldjenek, így próbáltam meg kivárni a látogatási idő kezdetét. Aztán mégis kimentem a buszhoz és nem tudtam eldönteni, hogy hazamenjek a busszal vagy mégis inkább várjak, de közben a buszvezető bezárta az ajtókat, ezért a parkolóban bujdostam tovább.

a barátaim nem panaszkodhatnak arra, hogy unalmas vagyok

[the-fool-who-loves]

a kis srác énem mindig is egy olyan lányról álmodott mint te…

[avgdvl]

@Override protected void paintComponent(Graphics g) { voltEgyszer(1,EMBER) .szakallaVolt() .render(g); }

[meg-megbanom-ezt]

Végre nekem is van egy nagy- és időszerű kvízötletem!

[buttercupsmallholder]

i wish there was platonic hand holding in the world

[haelhetekevvelakifejezessel]

Hány év a gyász? Meg átlapolhatnak-e, vagy egymás után kell őket számolni? Mi az illő? Duplán számít-e egyszerre kettő, vagy szimultán kell őket számolni? Ér-e több kreditet a fiatal, mint a vénebb? (És ki és kinél és hány évente és mennyinél?) Mikor kell elkezdeni meg mikor illik befejezni? Meg ugye mi a faszról is van szó ilyenkor, hogy gyász? Úgymond mi a bánat is?

Hogy tagadás, alkudozás meg elfogadás. Meg harag és a többi lehetetlen baromság, amiket szigorúan lineáris grafikonon az orrod alá tolnak, és tessék, egy bevásárlóközponti útjelző rajta: "��n itt áll most". Holnap majd eggyel arrébb. Majd a sportrészlegnél talán.

Hát: biztos, hogy arrébb, csak már most is téved, ahogy szokott ezeknél a sarlatánoknál lenni. Az a kép jut eszembe, amit az akárhanyadik marsjáró robot készített a távoli Földről, és valami véletlenül épeszű ember rátűzött egy kis táblát: "ön itt áll most". Hát szerintem ez az úgynevezett gyász.

Volt a H. Kati (vagy van, csak már nincs), akivel jó viszonyban voltunk, amíg el nem küldött a kurva anyámba (valószínűleg mindenkinek így volt egyszerűbb), az apám jóbarátja volt, ő mondta egyszer vigasztalólag: nekem tizenöt éve halt meg anyám, de ma is beszélek hozzá. A Kati vagy száz éves, de legalábbis most hetvenöt, amennyiben együtt voltak egyetemisták az apámmal. Nekem hét éve halt meg az első (születési sorban utolsó) öcsém, és már nem beszélek hozzá nagyon. Apámhoz se, pedig ő csak most lesz három. De tegnap este is vele álmodtam: hozott valami ételt, figyelmességből, mert tudta, hogy itthon dolgozom és nincs időm enni, lerakta az íróasztalomra, de rögtön visszajött és a felét mégis elvitte. Biztos anyámnak elfelejtett hozni -- röhögtem magamban, és ennyiben is maradtam vele. Ezért hívogatott mindig az öreglány, ti. az anyám, ha kettesben találkoztunk az apámmal. Apám pedig "..Elvégre akkor jön-megy, amikor akar, tizenhárom éve halott. Holnap éjjel majd, talán. Úgy tűnik, mostanában szeret velem lenni egy kis időre." -- olvastam az egyik nap egy versben. Az enyém még nincs három éve, mégis ugyanezt csinálja. Mikor illik ezt elkezdeni? Vagy mikor illendő befejezni?

Elvégre is soha, vagy pediglen azonnal, amennyiben a hullák az égből mindent látnak. Időnként elképzelem, hogy zombikkal van teli a mennyország.

Tesóm, a másik (az, tényleg másik) jót röhögne. Vele nem kell ilyen olcsóságokon szórakozni, remekül diskurálunk. "Baszd meg, Kata, mondtam, hogy nem fekhetsz le a barátaimmal!" De nem is a barátod, csak a szomszéd, aki megvette a lakásodat. "Azzal meg pláne!" De csak beázott a vécéd, amikor már megdöglöttél, és azt is nekem kellett megoldani. "Leszarom bazmeg!" A konyhaszekrényed is leesett, azt is nekem kellett, meg az egész hagyatékit is, meg a muttert is, meg Isti sem áll velem szóba már, meg Anitához sem mehet a fehér, mert lepisálta a kanapéját. Egyszer. "Leszarom." Jó, de... "Leszarom." Akkor én is!

Aztán egy ideig nem áll szóba velem, de amikor írom, hová mentünk síelni meg ilyenek, akkor azért örül.

Én meg csak azt nem tudom azóta eldönteni, hogy ha akkor nem hal meg, akkor nem nekem ázik be a vécé és...

nem nekem kellett volna az egészet, most meg az egyik szemem nem tud igazán sírni, a másik meg nem tud igazán nevetni. Talán egy közepes agyvérzés segítene, múltkor is a Marika csak a fél szájával már meg minden -- gondoltam az autóba visszaülve. Aztán elmentünk egy vidéki ház felé a következő síelést megtervezni az apám gyűrűjével az ujjamon, tesómmal a fejemben. Anyámra, érdekes, a következő két napban egyáltalán nem gondoltam.

[zeroz2ro]

Azt álmodtam hogy ülök a Tisza IC-n úton Miskolcra és a MÁV appon rendelek ingyen kávét, 1400-ért sushi boxot meg 180-ért tortaszeletet ...

[without-you-way]

Már megint Veled álmodtam.

[eltiron2]

Tegnap este végignéztem ezt a videót (és a két folytatását).

3x nagyjából 10-15 perc arról, hogy egy Samuil nevű jakut faszi kiköltözik a szibériai erdőbe és él egyedül évtizedekig, a napjai java része azzal tellik, hogy fát vág a kandallóba, hogy ne fagyjon meg. Nyulakat csapdázik, hogy ehessen, szórakozása arról szól, hogy sokéves újságokat, kukázott könyveket olvas, és él.

Persze megérkezik hozzá egy forgatócsoport, akik visznek neki néhány civilizációs áldást, és a 2.-3. epizód már arról szól, hogy ez mennyire megváltoztatja az életét - szóval ez már kevésbé Samuil élete, inkább a készítőké.

Samuil mindenesetre a példaképem és a spirit animalom mostantól kezdve. Évek óta álmodozom arról, hogy egyszer eljussak Szibériába (tök esélytelen), pláne hogy végigmenjek a Transz-szibéria expresszen (még esélytelenebb), de legalább így, neten átélhetem az érzést.

És ezért (minden turbóbalos bocsássa meg ezt nekem) igenis kösz a YouTube prémiumnak, meg általában a netnek.

Szánjatok rá bő fél órát, igazi borzongatós-sírós élmény.

Ps: ágyban néztem meg hullafáradtan, és nagyon jókat álmodtam utána ;)

[orsiisworld]

Rosszat álmodtam, felriadtam

Ott voltál mellettem és hozzádbújhattam

Annyira megnyugtató volt

Mennyire akartam már ezt a pillanatot

[ujrakezdesnelkuled]

Azt mondják a nagyszüleink, hogy ha nem mondod el mit álmodtál akkor nagy valószínűséggel az be is fog következni. De már fél éve veled álmodok, és még mindig minden változatlan közöttünk.

[korhazavaroskozepen]

Csörög a telefon reggel 7-kor. Volt kolléga egy másik kórházból: - Szia, remélem nem vagy szabadságon, tudsz róla, hogy nincs nálatok villany?

És ezt nem álmodtam.

[csakszavak]

Valahol mindig is Rólad álmodtam. Már akkor is, mikor még nem is ismertelek.

[csacskamacskamocska]

Saját magamat bántottam

Nehéz erről sírás nélkül írni. És nehéz érteni is, én sem értem, nem látok mögé.

Logannel álmodtam. Csak egy pici részre emlékszem, csak arra, hogy nagyon sírtam. (egyébként tényleg sokat sírtam az elmúlt napokban Szembe kell néznem azzal, hogy a kutya nem eszi meg a telet, és semmit sem lehet megúszni) Azt kérdeztem tőle, hogy MIÉRT? Miért bántott? Mire volt jó ez a rengeteg sok bántás? Állt és nézett rám, tök hidegen, ahogy szokott is amikor sírok, és azt mondta: Én nem bántottalak. Te bántottad magadat.

És ott megszakadt a film. ott álltam, ezzel a kibaszott geci igazsággal, és úgy érzetem, hogy ennél igazságtalanabb dolgot nem is mondhatott volna. Mert igaz, én bántottam magam, mert elmehettem volna már az elsőnél. De én odaálltam, hogy üss, és eltűrtem mindent, hogy „megtörjem�� őt. A szeretetem-szerelmem ezerszer erősebb őnála – ezt szerettem volna látni. És amikor végül elbuktam, akkor elveszett minden más értelmezés, csak az maradt, hogy hagytam magam bántani. És ez olyan érzés, mintha nem csak ő, hanem én is magamra hagytam volna magam. Ha magamnak nem voltam elég értékes, másnak hogyan lettem volna? Majdcsak elfogynak a könnyek is.