#Énekében

[versinator]

Énekében lángjaim

Visszaborzad árnyával fantáziám boltozatja Leperegve sergei phidias szelekben Auf elméjében kardon áztatja Rózsabokrokon rádaynak székem szellemében

Pályáján bolygék csudált tarthatja Érezhetném kövénél véghatára virágkehelyben Fénykörének fölette bíborán szállítja Mög estveli atyáknak képzetemben

Gyilok keverje kölyöknek virúlt Jelentéssel enyhítve vésze szinébe Lesújtva kergeted hallád busúlt

Körűltem guido tajtékban leplébe Berke árnyékába gyógyítsd simúlt Csecsemővel fúv szökellését éjébe

[metalindex-hu]

Helyre, Tate-re, befutóra: Geoff Tate, Mark Daly, From The Sky – Barba Negra, 2023. 03. 19.

Helyre, Tate-re, befutóra: Geoff Tate, Mark Daly, From The Sky – Barba Negra, 2023. 03. 19. - https://hardrock.hu/helyre-tate-re-befutora-geoff-tate-mark-daly-from-the-sky-barba-negra-2023-03-19/ -

Korán érkeztem, mert a bemelegítő banda a From The Sky volt, és kíváncsi voltam, egykori főszerkesztőnk, TAZ kire/mire cserélt le minket. Hogy is van a mondás? „Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, tanítja.” Aki meg még tanítani sem tudja, abból lesz a kritikus (hehe!). Szóval 7:10-re befutottam, mit mondjak, nem volt nehéz leparkolni. 7:15-kor kezdett a From The Sky, és mivel a múltkori cikkemben azt kritizáltam, hogy a Barba Negra hangzása nem egyenletes, az aktuális pozíciómtól függően változik, majd a kommentekből kiderült, hogy a Dynazty máshonnan is kásásan szólt, most kihasználtam a szellős nézőteret és ide-oda kószáltam az első 2-3 szám alatt, bejártam az egész termet, hogy kiderítsem, mi az igazság ez ügyben. És meg kell követnem a Barbát, mert egyformán szól jól vagy rosszul mindenütt, ez nem a terem hibája. Valami más lehet a dolog mögöttt, de erről majd később.

Tari Szabolcs (ex-Miserium) multiinstrumentalista és a From The Sky története kísértetiesen hasonlít Köteles Leander és a Leander Kills pár évvel korábbi sztorijához: szólóprojektként indult, majd állandó csapattá verődött össze és mindketten ‘A Dal’ műsorában kötöttek ki. Zeneileg viszont egészen máshova futott ki a két együttes, a From The Sky egy szimfonikus extrém metál banda, mely immár 2 nagylemezzel büszkélkedhet, és mindkettőből csemegézhettünk ezen az estén.

Természetesen a már ismertebb, másfél éve megjelent első album, a ‘Rex’ számaiból merítettek bővebben, a februárban megjelent ‘Antarktika’-ról csupán ‘A Dal’-ban is elindított címadót és a lemez „slágerét”, a két változatban is szereplő Lethét játszották el. Semmi sallang (egy molinót azért kihúzhattak volna Mark Dalyé elé), csupán az ‘Antarktika’ színvilágát idéző kék és fehér fények közepette nyomták el a bulit. Értem én, hogy koncentrálni kell, mert egy bonyolult stíluskavalkád, amit nyomnak, de némileg több mozgást azért elvártam volna a két gitárostól, még az ikergitárszólóhoz sem áltak össze. Kicsit olyasfajta csalódás volt ez, mint annak idején a FEZEN-en a Blind Guardian produkciója: hiába a jó zene, ha a zenészek állóháborút folytattak hangszereikkel.

A Vulcanus erős kezdés volt, amire még rátettek egy lapáttal a Hereditas képében, Szabolcs énekében váltakoztak a tiszta hangok a hörgésekkel, de az igazi mélyen hörgő hangokat Gilián Péter basszusgitáros tette hozzá.

Ezek után jött a slágeresebb vonal, az említett Lethe, majd a Libra című Evergrey-szerű líra. Utóbbi különlegessége volt, hogy kiderült belőle, Halász Illés nemcsak jó ütőhangszeres, de remek hangja is van.

A Finisterrával visszatért a zúzás, a Nexusszal pedig folytatódott, mielőtt bemutatták ‘A Dal’-ba benevezett – és az élő show-ba bekerült –  Antarktikát. Ez is inkább a slágeresebb vonalhoz tartozik, de a búcsúzóul előadott Libera Me, a ‘Rex’ kezdőnótája azért nem hagyott kétséget afelől, hogy ez a csapat nem elsősorban a rádióbarát slágereiről híres. A zenekar kb. 100 ember előtt kezdett, de a végére megduplázódott a nézők száma és nem az a „legyünk már túl rajta”-nézés tükröződött a tekintetükben, láttam a valódi érdeklődést az arcokon.

Kiss László és Kertész Márton gitárosok teljesítményét néhol – főleg a szólóknál – hallottam, máskor csak láttam, milyen intenzíven jár a kezük, de a HD-ről érkező samplertámogatás gyakran elnyomta a játékukat, és a múltkori Dynaztyhoz hasonló kásás hangzást eredményezett, és ezen még az sem segített, hogy maga Cserfalvi ’Töfi’ Zoltán keverte őket élőben. Szóval lehet, hogy a túl sok sampler a hibás ebben a rossz hangzásban, mert a Dynazty is „túltolta” a samplerezést a gitárok rovására. Akinek tetszett a banda, az ne felejtse el őket megnézni ‘A Dal’ szombati 3. válogatójában!

Vulcanus / Hereditas / Lethe / Libra / Finisterra / Nexus / Antarktika / Libera Me

Mark Daly ír énekes saját bandájával érkezett, hivatalosan Mark Daly & The Ravens néven futnak, a Blitzre (Overkill) emlékeztető fizimiskájú frontember a Gotta Run April Wine-stílusú lendületes rock and rolljával robbant be a magyar színpadra. Korábban nem nagyon hallottam róla, bár Geoff Tate Operation: Mindcrime nevű bandájának mindhárom lemezén szerepelt szerzőként és énekesként is, de őszintén szólva nem azok voltak az ex-Queensrÿche-énekes csúcsalkotásai. Produkciójára már összeverődött vagy 300 ember.

Ha az ír zenéjét kéne meghatározni, valami olyasmi jut eszembe, hogy az Aerosmith dirty rock verziója, Mark Daly pedig határozottan az ír Steven Tyler, ha nem is akkora szájjal, de hasonlóan jellegzetes hanggal. Ráadásul jó humora is van, derült ki két szám között, amikor beszélgetésbe elegyedett a közönséggel, elmesélve, hogy „mi Írországban nem nagyon szeretjük az alkoholt”, miközben éppen egy pohár whiskyt döntött magába. A tavaly ��v végén megjelent ‘Nothing To Lose’ EP-jét is igyekezett ránk tukmálni az „egyébként nem lesz mit ennem vacsorára” szavakkal, de 5500-ért egy négyszámos minialbumot… hát ehhez nagy rajongónak kellene lenni!

A banda kaliforniai stílusban, mintás ingekben (a basszer egyenesen napszemüvegben), lendületes mozgással tolta le a bulit, amivel jó nagy kontrasztot teremtettek az első fellépő performanszával. A Sascha Paeth (Avantasia) keze nyomát magán viselő friss EP-ről három számot is eljátszottak, köztük a címadót is, melynek klipje egy nappal a koncert előtt jelent meg. Elhangzott egy feldolgozás is az este folyamán az énekes kedvenc bandájától, a Highly Suspecttől, ez volt a Lydia, melynél már ledobta mintás ingét és fekete atlétában feszült neki a mikrofonnak.

Két dallal szerepelt a 2018-as ‘When The Stars Align’ nagylemeze, és a műsort a 2019-es kislemezdallal, a Don’t Look Backkel zárta. Ezekben előkerült egy balkezes akusztikus gitár, és a lüktető dirty rock Mike Tramp stílusú laza slágerekbe torkollott. A záró nóta előtt bemutatta zenekarát is, a „nagynevű” – bár ezen a néven inkább fekete énekesként ismert – James Brownt és a hosszú hajától ritkán látszó Alex Hartot, a két gitárost, Jack Rosst, a napszemüveges basszusgitárost és a mindig vidám, de mindig precíz Danny Laverde dobost, akiket mind egy szálig viszontláttunk a későbbiekben is.

Gotta Run / Crying Shame / Peace Of Mind / Addicted To The Throne / Lydia / Nothing To Lose / Don’t Look Back

Geoff Tate a Queensrÿche leghíresebb albumával, az 1988-as ‘Operation: Mindcrime’-mal érkezett hozzánk, ennek 35. évfordulóját megünnepelni. Az énekes és a zenekar csúnya szakítása után (azóta „világosodtam meg”, hogy azért kell koncerteken újabban plexi a dobos köré, hogy ne tudja leköpni az énekes) a bandáé maradt a névhasználat, Tate-nél pedig az a jog, hogy a kultikus albumot elejétől végéig eljátszhassa. És ezt ki is használja. 2015-ben az A38 Hajón láttam őt utoljára, akkor is végigtolta az egész lemezt, de akkor még egy szupergroupnak nevezhető felállással (Kelly Gray, Scott Moughton, John Moyer, Simon Wright és Randy Gane), és „rádolgoztak” még egy órát. 2018-ban az Angra előtt lépett fel és „csak” a teljes, akkor 30 éves lemezt játszotta végig egy fiatal csapattal, akik közül már akkor kitűnt Kieran Robertson gitáros, aki most is itt volt vele. A turnéfelállás többi részét Mark Daly csapata adta, így James Brown, Jack Ross és Danny Laverde dupláztak, Alex Hart pedig a keverőpult mögül segítette az együttest. Itt nem is volt baj a hangzással.

Bár a turné korábbi szakaszában a ‘Rage For Order’ és az ‘Empire’ albumokat játszotta végig (az ‘Empire’ 30 éves jubileumi turnéja még 2020-ban kezdődött, de azóta is rendületlenül tartott, gondolom, a pandémia miatt lemondott előadásokat is ezen időszak alatt pótolták), a számláló egy megállóval előttünk, Krakkóban fordult át 35-re, és kezdtek bele a ’88-as lemez ünneplésébe. Én a ‘Rage For Order’-rel ismertem meg a zenekart, az ‘Empire’ meg legalább annyira alapmű, mint az ‘Operation: Mindcrime’, szóval jól ellettem volna azzal a műsorral is, de a nép, az istenadta nép erre pörög rá igazán. A Blue Stage lazán megtelt, amire egyáltalán nem számítottam negyed nyolckor, úgy 500-600 fő nézte végig az eredeti Queensrÿche-hang előadását. A műsor pedig hajszálpontosan a kiírt 21:20-kor kezdődött, egy perccel se korábban (bár a hosszú várakozást nem értettem, lévén egy híján ugyanaz a banda kísérte Tate-et, aki Dalyt, átszerelés nem kellett, a hétszámos programban meg nemigen fáradtak el a fiatal zenészek). És a HD-ról bejátszott intrót („I remember now. I remember how it started. I can’t remember yesterday…”) követően bevonultak a hangszeresek, az Anarchy-X instrumentális felvezetője alatt beindultak végre a fények is rendesen, a „hang” pedig pár perccel utánuk érkezett, a Revolution Calling első soraira. Öklök a magasba, elindult az őrültek órája.

Geoffnek pedig még mindig zseniális a hangja, a hangszíne, hajlításai pedig annyira egyediek, hogy összetéveszthetetlen, utánozhatatlan (bocs, La Torre!). És ha valaki kételkedett volna a képességeiben, elmondom, hogy miután végigénekelte az idén jubiláló albumot, majd elnyomott még négy számot levezetésként, a ráadásban, a másfél órás koncert végén úgy kivágta a magas C-t a Queen Of The Reichban, mint a huzat. Ami talán nem tetszett, a Spreading The Disease-ben a gitárszóló utáni prózát kicsit rapesítette (ez már Udónál se jött be). Meg a Suite Sister Maryben nem volt pariban Tate-tel a vendégénekesnő, Marília Zangrandi Rocha produkciója. Hej, a régi szép idők, amikor még Pamela Moore énekelt Tate oldalán!

A háttércsapat pedig nagyon profin tette a dolgát, ahogy korábban Mark Dalynél is: Kieran gyönyörű gitárszólót rittyentett a Waiting For 22-ban, a többiek körbeszáguldozták a színpadot, összeállt a három gitáros, ha kellett, az ‘Operation: Mindcrime’ fináléjában, az Eyes Of A Strangerben még azt is elsütötték, hogy egymásba karolva gitároztak. A közönség pedig ütemes tapssal köszönte meg az egyórás előadást a nagy lezárás után.

Szusszanásnyi szünet közben Geoff sztorizgatott, hogy „a következő dalra köttettek már házasságok, fogantak, sőt születtek is gyerekek”, majd Brown gitárbontásaival elkezdődött sokunk örömére a Silent Lucidity. A kevésbé romantikus lelkek ekkor tartották meg – dobszóló híján – az esedékes pisiszünetet, de a Jet City Woman röfögő basszusára már megint teljes volt a létszám. Az ‘Empire’ két klasszikusa után a ‘The Warning’-ról hangzott fel a Take Hold Of The Flame, és végtelen boldogsággal töltött el, hogy a ‘Rage For Order’-t is megidézték egy Walk In The Shadowszal.

(Intró: I Remember Now) / Anarchy-X / Revolution Calling / Operation: Mindcrime / Speak / Spreading The Disease / The Mission / Suite Sister Mary / The Needle Lies / Electric Requiem / Breaking The Silence / I Don’t Believe In Love / Waiting For 22 / My Empty Room / Eyes Of A Stranger / Silent Lucidity / Jet City Woman / Take Hold Of The Flame / Walk In The Shadows // Queen Of The Reich

Három előadó, három teljesen eltérő stílus egy estén: a From The Sky extrém metálját követte Mark Daly dirty rockja, a koronát pedig az egészre Geoff Tate progmetál konceptalbumának élő előadása tette fel. Ki mire tette fel aznap a pénzét: helyre, Tate-re, befutóra? Azt hiszem, a nézőszámból egyértelmű a válasz.

Szerző: CsiGabiGa Fotók: Mahunka Balázs Köszönet a lehetőségért a H-Musicnak!

[meg-megbanom-ezt]

Nagyon jó megfigyelő vagy!!! Nekem kínosan hosszú idő után esett csak le, hogy a cserregő nádiposzáta énekében valóban ott van a nádirigó karra-karra-kit-kitje, csak elmosódottabban, egybefolyva (...és északnémet dialektusban :D).

@meg-megbanom-ezt de jó, hogy látlak, hoztam neked valamit ;)

csak megint a feltöltéssel küzdök

[rosszulorzott]

TEGNAP ÉS MA Tegnap hűs eső szitált s a térdelő           bokorból bíborban bútt elő           és lassan vonult a réten át           két fölpattant ajku szerető; és ma bősz ágyuk, tapadó kerekekkel,           gőzölgő katonák jöttek reggel,           homlokukat rohamsisak ótta,           erős illatok szálltak utánuk,           férfisorsunk nehéz lobogója. (Jaj szőke gyerekkor, de messzire szálltál!           ó, hóhaju vénség, téged sem érlek el!           a költő bokáig csúszós vérben áll már           s minden énekében utolsót énekel.)

Radnóti Miklós, 1936

[diogenesz2020portugal]

Cabo da Roca (Szikla-fok) az európai szárazföld legnyugatibb pontja. Portugáliában, Lisszabontól 40, Sintrától pedig 18 kilométerre nyugatra található. A rómaiak Promontorium Magnum-nak, a középkori vitorlás hajósok "lisszaboni sziklának" nevezték. Mintegy 140 méterre emelkedik a tenger szintje fölé, tetején világítótorony ad segítséget a hajósoknak. A portugálok nemzeti költője, Luís de Camões így írt e helyről az Os Lusíadas VIII. énekében: „Ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik” (Onde a Terra se acaba e o mar começa).

Jó volt ma ott lenni.

[strawberryblonde1111]

LXXXIII Sohase láttam, hogy festékre van Szükséged, s így nem is festettelek; Úgy tudtam (véltem tudni), magasan Állsz egy költő szűk adója felett: Bóbiskoltam hát a dicséretedben, Hogy, amíg élsz, te mutasd meg, magad, Tollával mily gyönge a mai szellem, Ha oly kincsről szól, amilyen te vagy. Te bűnömül vetted, hogy nem beszélek, Pedig épp e csönd lesz fő-glóriám, Mert mások, éltetve, ölték a szépet, Mikor én, tétlen, hallgattam csupán. Több élet él szép szemed fél egében, Mint amennyi két költőd énekében.

William Shakespeare

[egzotikus]

Növények a nagyvilágból. Trópusi tájak egzotikus virágai - Amomum cinnamomum (fahéjízű növény)

Elképszető különlegességek messzi tájakról Legyen a kertje minden szomszédjánál is zöldebb! Ültessen kertjébe, lakásába egzotikus növény csodákat! - Amomum cinnamomum (fahéjízű növény) - Dél-Délkelet Ázsiából származik ez a fahéjpótló növény. Szárat növesztő fénylően sötétzöld levelei 25-30 cm-k. Édeskés, illóolajokban gazdag, cukrot és keményítőt tartalmazó aromájával ízesíthetjük a gyümölcsleveseket, rizsből készült ételeket, tojásételeket, kompótokat, gyümölcssalátákat, süteményeket, italokat, forralt bort. A kínai mitológiában az élet fájának tartották, az Énekek Énekében pedig szépséges virágok közt szerepel. https://egzotikusnovenyek.hu #egzotikus #növény #különleges #zöldség #paradicsom #paprika #mag #trópusi #virág

[legyjomindhalalig]

Mindegy, mi voltam: voltam az ami,

Egy hang voltam az Isten énekében

És kár lett volna el nem hangzani.

Nagy Zoltán

[versinator]

Nyájason szamosnak

Bécset er örűl merítvén Lángzó rekken csókjaimban hordjon Elborúlt plátói merenghet vivén Vígságra stets sűlyed hervadjon

Hordozván omladékain szentelek merengvén Kínról nyugodjam életpálya szárnyaljon Bükknek szemléltem indúltál rejtvén Hányogat sajátom betelvén mozogjon

Bércedet tanúlni lyányt pázsitja Bükkje munkács megbünhödte bíborának Rába tüzzel sátorod hervasztja

Napjaitól hatalmasabbnak gyámja láttatnak Énekében karjaidra hőseink folyamatja Hintsél zengzete megérezi hányának

[attilasoultan-blog]

Az “Énekek Éneke”, mint a tökéletes Animus és Anima történet

Az Énekek Énekének a leírt konkrét történet mögött szimbolikus dimenziója is van. (Valójában több szimbolikus dimenziója is, de most csak az egyikről írok.) Fel lehet fogni úgy is, mint egy emberi Animus-Anima történetet.

Az Anima Carl Gustav Jung szerint a férfilélekben lakozó nő, aki a férfi énfejlődése – ahogy Jung mondta „individuációja” – során megjelenik a tudattalanban, és álomkép, vagy fantázia formájában konkretizálódik. Az Anima hoz létre a férfiban egy olyan ellenpólust, ami a férfit érzelmileg éretté teszi. Tulajdonképpen az Anima, a belső nő csinál - úgy is mondhatjuk ’polarizál’ -  igazi férfit a férfiból.  

Az Animus ehhez hasonlóan a nő lelkében élő férfialak, akinek meghatározó szerepe van abban, hogy a nő igazi nővé váljon, „individuálódjon”. Az Animus meg tudja mutatni, éreztetni tudja a nő számára egy belső ellenpólusként, hogy mit akar a férfi. Amelyik nő olyanná tud válni, amit egy kifejlett Animus, az lesz a férfiak számára az úgynevezett „igazi nő”.

Jung ír arról (A pszichoterápia gyakorlata c. művében), hogy minden párkapcsolat tulajdonképpen egy szerelmi négyszög. Benne van a nő Animusa és a férfi Animája is. Ha a nő és a férfi Animája között nagy az hasonlóság, és ugyan így a nő Animusa és a férfi között nagymértékű az egybeesés, akkor a párkapcsolat harmonikus lesz. Könnyen helyreáll a béke az esetleges konfliktusok után, a problémákon gyorsan keresztül tudnak lépni. Ha azonban a fenti egybeesések nem valósulnak meg, akkor akár a kis konfliktusok is nagy ’állóháborúkká’ válhatnak, a kapcsolatban állandóan újratermelődik a széthúzás.

Az Animus és az Anima megsötétedhet, démonizálódhat. Ez abban nyilvánul meg, hogy az ember lelkében a szerelemhez ördögi karakterek, vérfarkasok, vámpírok stb. asszociálódnak. (Ma ez nagyon általános jelenség, a Netflix pl. tele van ilyen sötét Animus-Anima filmekkel, sorozatokkal.) Számomra az egyik legérdekesebb és leghátborzongatóbb sötét Anima történet Theophile Gautier - Síron túli szerelem című novellája (az interneten fellelhető). Szerintem ez a novella úgy is felfogható, mint az Énekek Éneke dialektikus ellentéte az ’erő sötét oldalán’. A történet egy pap és egy vámpírnő szerelmét mondja el. A vámpírnő szexi és csábító, de fájdalmat okoz a fogaival, amivel létrehozza a kín és gyönyör kettős pólusát, ami borzasztó módon a bűvöletébe vonzza áldozatát. És persze a vámpírnő körül ott van a lélegzet elállító luxus illúziója, miközben kiszívja a férfi vérét, ami azt jelenti, hogy elpusztítja életenergiáját, ambícióját, önazonosságát.

Egy ehhez hasonló női Animus történet a ’Szürke ötven árnyalata’, ahol a hősnő és a sötét Animusának története kerül bemutatásra. A fickó (Animus) a kín és a gyönyör polarizálásával, a szexualitáson keresztül megkötözi a nőt, és közben a pazar gazdagság ígérete mögött, mint egy óriáskígyó köré tekeredik, és megfojtja a kapcsolatait, ambícióit, személyiségét, gyakorlatilag egy kiüresedett rabszolgát csinál belőle.  

Az Énekek Éneke szépsége abban rejlik, hogy egy „isteni” Anima-Animus történet. A démonok helyett az Isten Dicsőségének Szelleme – „lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai …”  - száll a két szerelmesre. A fenti sötét történetekkel ellentétben felszabadítja a férfit is és a nőt is, azzal, hogy éppen arról győzi meg mindkét fél a másikat, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy, mindenestül fogva kívánatos, nem kell bizonyítanod se szépség, se státusz, se más dolgok tekintetében.

Az Énekek Éneke nem támogatja a házasság előtti szex konzervatív tilalmát. (Ezért én kérek bocsánatot Salamon nevében :))). Ebben a műben létezik házasság előtti, alatti és utáni szex. A két fél közötti kapcsolatot az egymásról való mentális képük legitimálja. Nem a pap, a prédikátor, a rabbi, vagy a klérus áldása hozza létre kettőjük közt a szellemi kapcsolatot, hanem az egymásról való gondolkodás minősége, az egymásról alkotott belső képeik ereje, az intenzív metaforák, amikkel méltatják egymást, illetve az, amilyen szépen beszélnek egymással. Mindez együtt teremti meg a kapcsolat spirituális lényegét. Ezek a nagy energiájú mentális képek jelentik a „twin flame” kötődést, mindegy, hogy szex előtt, alatt, vagy után jön létre. A szerelem igazából ettől lesz szerelem.

(Annyit megjegyeznék - különösen a párválasztás előtt állóknak -, hogy a Lány háromszor is elmondja, magának is, a társainak is, csalódott és boldog lelki állapotban is, hogy “Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai, fel ne költsétek, és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, amíg ő akarja.” Szóval nem célszerű minden ellentétes nemű vonzó emberre rávetíteni az ember Animus-Animáját,  mert nagy valószínűséggel valójában  nincs ott. Véleményem szerint éppen az erőltetett szerelem hat vissza az Animusra-Animára, oly módon, hogy azok bántóvá, démonikussá válnak, megjelennek a sötét szimbólumok, például a vámpír, a vérfarkas, vagy az az ötven árnyalatú piperkőc pszichopata.)

Az Énekek Énekében a két szerelmes eljut az egymásban való gyönyörködésben addig a pontig, amikor már nem számít a külvilág: „nem kell a koronád, nem kell a pénzed, nem kell versenyezned, hogy jobb legyél, csak te kellesz a saját testeddel (génjeiddel) és a személyiségeddel”. Így mindkét fél, a másik szemén keresztül tökéletesen szeretni tudja önmagát is, és ez vezeti el a két embert a teljes belső békéhez (Vagyok, aki Vagyok). A történet vége a szabadság: „Fuss én szerelmesem, /és légy hasonló a vadkecskéhez, / vagy a szarvasnak fiához,  /a drága füveknek hegyein!”.

Véleményem szerint ez az írás az emberi lélekkel nagyon interaktív módon működik. Maga a szöveg olvasása is fel tudja javítani, ki tudja tisztítani a szerelemhez, szexualitáshoz, párkapcsolathoz fűződő koncepciókat és prekoncepciókat. Ki tudja söpörni a lélekből a démonokat.

Ez minden idők legszebb szerelmes verse. Tényleg ez az Énekek Éneke.

[metalindex-hu]

Elder Devil – Fragments Of Hell [EP] (2021)

Elder Devil – Fragments Of Hell [EP] (2021) - https://metalindex.hu/2021/08/14/elder-devil-fragments-of-hell-ep-2021/ -

A kaliforniai grindcore / hardcore Elder Devil egy DIY stúdióprojektként jött létre 2016-ban, olyan zenészek által, mint Jacob Lee (Hellish Form, PlasticBag FaceMask) gitáros és Stephen Muir (Cabin Fire) énekes. Hozzájuk csatlakozott Ryan Urquidez (dontcryformeimalreadydead, Cabin Fire) basszusgitáros és Pete Ruacho  (Amenthes, Fatal Rebirth) dobos. Kis négyesünk ezt követően 2017-ben kiadta Graves Among The Roots EP-jét, majd 2019-ben The Light Dimmed Eternal debütáló albumát, ami dühös és precíz agressziójával szinte berobbant az amerikai metal érába.

Most új EP-jükkel tértek vissza, amitől hasonló robbanás várható. Fragments Of Hell címet viselő mini-lemezüket az erősen izzadságszagú hardcore/punk dühvel átitatott Motherless Son nyitja. Ezt hasonló vehemenciával a poszt-apokaliptikus hangulatú Trapped Animal követei. A két dal romboló tempói jókora sludge dagonyákkal (Neurosis) megvan pakolva, amik csak fokozzák kaotikus, vészjósló hatásukat.

A Black Hole egy rövidebb darab. Ez a bő másfél perces nótácska a ’80-as évek hardcore agressziója melett némi black metalos felhangot is, csak úgy, mint az ezt követő Bones Under Feet és a Loathsome Insect. Ebben a dalban a Slayer-es gyilkos jellemvonások mellet még jobban kidomborodik a már előzőleg is említett blackes hatás. De nem csak a dal ritmusa és tempója idézi a Slayer-t. Stephen Muir énekében maga is Tom Araya jellegzetes jajveszékelő stílusát hozza, annyira, hogy elsőre szinte azt hittem vendégként Araya énekel benne.

Nos, az Elder Devil közel 15 perces EP-jével feladta a leckét. Dalaik egy erős grindcore / hardcore / post-sludge konstelláció keveréke mely, mint egy atombomba akkor��t robban. Vagyis robbantottak megint.

[boldogodom]

(...) Mert ott vagy mindenhol, a szélben, a levelekben, a madarak énekében, a szürke hétköznapokban, a csöndes vasárnapokban, a pezsgő éjszakai életben, a részeg hétvégékben, a hűvös őszi sétákban, a forró teában, a kedvenc zenémben, a könyvekben, a zötykölődő buszon, a sarki boltban, a habfürdőben, az éjféli kívánságokban, a fáradt reggeleken, a langyos kávéban, a lenyugvó napban, egy kósza gondolatban, ott vagy, mindig, ha nevetek, ha sírok, ha fáj, ha épp nem érzek semmit, ha üres vagyok, ha kétségbeesett, ha csalódott, ha boldog vagyok, ha sikeres, ha fáradt. Eszembe jutsz mindenről, hisz mindig te vagy az eszemben. Mert mindig csak téged szerettelek.

— Részlet a novelláimból, melyeket Hozzád írtam

Kövess instagramon: @boldogodom

[kezdhetekfolytatodni]

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem,  áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak  másért örülünk neki Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyujtani,  ha igy megy tovább, nem törődöm vélük Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik,  az bizonyos Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy lesznek frissek és  épek A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a  pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,  hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

[korkep-blog]

Adventi magyar református üzenet: Az igaz meglátogattatás

Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt   A Körkép.sk cikksorozatában megszólítottunk négy-négy katolikus lelkiatyát és református lelkipásztort, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolataikat Advent alkalmából. Ezúttal Lévai Attila csicsói református lelkipásztor felvidéki adventi üzenetét közöljü...

Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

  A Körkép.sk cikksorozatában megszólítottunk négy-négy katolikus lelkiatyát és református lelkipásztort, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolataikat Advent alkalmából. Ezúttal Lévai Attila csicsói református lelkipásztor felvidéki adventi üzenetét közöljük.

  „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogatott minket a felkelő fény a magasságból.” (Lukács ev. 1, 78)

  Mindig jó érzés otthonunkban olyan valakit fogadni, aki szívünknek kedves. Az ember, különösen, ha messze került a szülői háztól, a jól megszokott közegtől, különösen tud annak örülni, ha néha egy – egy kedves ismerős, barát, vagy ha a szülők, nagyszülők meglátogatják. Ilyenkor már előre készülődünk, szeretnénk a közös együttlét perceit felejthetetlenné tenni, s örülünk annak, ha jól érzik magukat azok az emberek, akiket házunknál fogadunk.

  A keresztyén ember, így november – december hónapokban, advent előtt, illetve adventben, szintén egyfajta várakozás örömét éli át. Ez a várakozás azonban más, mint az, amikor konkrét személyre várunk. Ez a szív és a hit együttes várakozása. Ilyenkor sokszor énekeljük gyülekezeteinkben az ismerős dicséretet, „Várj ember szíve készen, mert jő a Hős, az Úr”, s közben, hétről – hétre közelebb kerülünk a karácsonyhoz, amikor is gondolatban leborulunk a betlehemi jászolbölcsőnél, és hálát adunk Istennek a gyermek Jézusért, aki a világ Messiása, Krisztusa lett.

  Ez az igevers, amely vezérigeként áll előttünk, egyedülálló ige, hiszen csak Lukács evangélistánál olvashatjuk. Zakariás énekében, ebben a prófétai megnyilatkozásban olyan bizonyságtételt fogalmaz meg Zakariás, amely beszél az eljövendő Messiásról, de arról is, aki ennek a megígért Messiásnak lesz az útkészítője, s aki nem más, mint Zakariás fia, Keresztelő János. Isten jelen akar lenni az emberek között, s ehhez őt is felhasználja, őt is megszólaltatja, s kimondatja vele bizonyságtételét. Felhasználja továbbá a fiát, akinek megszületése is Isten kegyelmes ajándéka Zakariás számára.

  Amikor talán már le is mondtak arról, hogy valaha fiú utódjuk lesz, Isten akkor látja elérkezettnek az időt, hogy beteljesítse Zakariás és Erzsébet kérését. Zakariás kezdetben kételkedik, s éppen kételkedése miatt kell elnémulnia mindaddig, amíg fia meg nem születik. De ahogyan megszületik Keresztelő János, Zakariás megszólal. Eltölti a Szentlélek, prófétálni kezd, s próféciája mindmáig az egyik legszebb bizonyságtétel, a hívő ember számára a Biblia egyik legnagyobb kincse.

  Zakariás mindezen élethelyzetek megélése közben, bizonyára feltette önmagában a kérdést: – mindezek miért történnek? S talán erre a kérdésre adhatja meg a választ vezérigénk is: „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból.” Ez az oka minden csodának, a fiú születésének, és a Messiás eljövetelének is: Istenünk könyörülő irgalma. Ez az a fogalmi összekapcsolódás, amelyet mindig jó megtapasztalni az embernek életében.

  Ezt ma is meg lehet tapasztalnia mindenkinek. Bizonyára sokan voltunk már valamilyen testi, vagy lelki nyavalyában, többen átéltek már súlyos betegségeket, műtéteket, sokan érezték és érzik is magukat elhagyatva, bizonytalanságban. Istenünk könyörülő irgalma épp ilyenkor nyilvánul meg, ha el tudjuk kérni ezekben a nehéz élethelyzetekben is ezt a könyörülő irgalmat. Mert ő, akitől kérjük, Isten, és az ő egyszülött fia, Jézus Krisztus megadhatja most is számunkra ezt a könyörülő irgalmat. Ez lehet ennek az adventi várakozásnak is a nagy, és legszebb üzenete. Életünkbe ismételten, vagy talán most először látogatóba jöhet Jézus. Ott áll szívünk ajtaja előtt, és arra vár, hogy bebocsássuk őt.

  Vannak olyanok, akiknek állandó vendége Jézus, ők tudják mennyivel színesebb, mennyivel örömtelibb Vele, az Élet Urával az adventi váradalom, a karácsony, vagy egyáltalán, a hétköznapi élet. Hiszen ő fényként jött, felkelő fényként a magasságból. Jött azért, hogy az ő fényével bevilágítsa a mi életünket is. Jött azért, hogy ebből a fényből juttasson azoknak is valamit, akik ma még a homályban, a sötétségben élnek, de akik sóvárogják a világosságot. A fény, ami ő maga, megvilágíthatja mindannyiunk életét. Hiszen mindannyian járunk még néha a sötét oldalain e világnak, mindannyian ott vagyunk szüntelen a halál árnyékában, de ő ráigazíthatja lábunkat a békesség útjára.

  Zakariás, Istennek ez a kedves embere erről tett bizonyságot majd kétezer éve, s ezt fogalmazta meg az ő próféciájában. Az azóta eltelt időszakban emberek milliói tapasztalhatták meg személyes életükben e prófécia igazát: Jézus, a lényéből és tanaiból áradó fény melegével a mi szívünket is felmelegítheti, a mi utunkat is bevilágíthatja. S ha kérjük őt, akkor meg is teszi. Istenünk könyörülő irgalmáért, mellyel meglátogatott minket a felkelő fény a magasságból.

  Adja Isten, hogy ebben az ádventben, illetve majd karácsonykor minél többen érezzék életükben azt a meleget és azt a fényt, amely Jézussal beköltözik otthonainkba. Jézussal, a felkelő fénnyel a magasságból.

  Lévai Attila, református lelkész, Csicsó-Felvidék

  A csicsói anyaegyházközség és a kolozsnémai leányegyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Pozsonyi Egyházmegyéjéhez tartozik. A gyülekezetek élén 2000 óta lelkészként Lévai Attila áll, aki emellett a komáromi Selye János Egyetem Református Teológia Karának dékánja is.

[depisegoista]

Mert ott vagy mindenhol, a szélben, a levelekben, a madarak énekében, a szürke hétköznapokban, a csöndes vasárnapokban, a pezsgő éjszakai életben, a részeg hétvégékben, a hűvös őszi sétákban, a forró teában, a kedvenc zenémben, a könyvekben, a zötykölődő buszon, a sarki boltban, a habfürdőben, az éjféli kívánságokban, a fáradt reggeleken, a langyos kávéban, a lenyugvó napban, egy kósza gondolatban, ott vagy, mindig, ha nevetek, ha sírok, ha fáj, ha épp nem érzek semmit, ha üres vagyok, ha kétségbeesett, ha csalódott, ha boldog vagyok, ha sikeres, ha fáradt. Eszembe jutsz mindenről, hisz mindig te vagy az eszemben. Mert mindig csak téged szerettelek.

[nemzetinet]

Mi meg szoktuk enni az állatokat

Az ügyről persze percek alatt kiderült, hogy már a kérdés is hazug.

Mindig megdöbbenéssel fogadom, amikor egy-egy agresszív idióta nyilvánosságra kerülő hisztirohamát (Mi nem kerül manapság nyilvánosságra? Az interneten élünk…) felkapja a média és a maga céljainak megfelelően – mint az egyetemes meggyőződés véres pallosát – körülhordozza az országban. Lelkiismeretlen zugfirkász-tempó…

Ez alkalommal (is) a Hvg dobta a széles nyilvánosság elé valamelyik felháborodott tapolcai szülő szavait: „alsós gyerekeknek kellett végignézni a disznó darabolását, az egyik másodikos sírva mesélte, hogyan dőlt a leölt állatból a vér. Hogyan történhetett ez meg szervezetten, egy iskolában, az igazgató és tanárok közreműködésével?”

Először is, nem dőlt a vér. Az iskola igazgatója szerint a „megbízható helyről származó” disznót már a vásárlás helyszínén leölték és kivéreztették, vagyis az iskola udvarán nem zajlott disznóölés. Másodszor: senkinek nem kellett végignéznie az állat feldolgozását. Aki akarta, megtehette. Harmadszor pedig úgy történhetett meg a remek kezdeményezés, hogy nyilvánvalóan hasznára válik a gyerekeknek. És ez fontos szempont egy iskolában…

Talán, ha a felháborodott szülőt is elvitték volna gyerekkorában egy disznóvágásra, akkor most nem kap rohamot a olyasvalamitől, a mi fajunknál természetes és magától értetődő.

Ide másolok egy rövid, ám annál szebb idézetet:

„A malac-nép sí-rí; borju, bárány béget; Aprómarha-nyáj közt van szörnyű itélet; A fehércseléd közt a beteg se lomha: Holmi kis vásárnál népesebb a konyha. Egy cseléd vizet tesz félakós bögrében, Mely ha forr a tűzön s nem fér a bőrében, Akkor a baromfit gyorsan belemártja, Tollait letörli, bocskorát lerántja. Van, ki a kis bárányt félti izzadástul; S bundáját lerántja, még pedig irhástul; Más a vékonypénzü nyúlat szalonnázza, Hogy csöpögjön zsírtól ösztövér csontváza. Másik a malacot láng felett hintálja, Szőrit kés fokával bőrig borotválja…”

Igen, ez a Toldi második énekében van. Kötelező olvasmány. Igaz, csak hatodikban. De azért nem árt, ha a gyerekek látnak ilyesmit. Nem nőhetnek úgy föl, hogy nem tudják, honnan származik, hogyan készül az étel, amit megesznek.

Az előző nemzedék idején az állatok feldolgozása a hétköznapi rutin része volt. Néhány hagyományosan nemes konyhában ma is természetes. Nyulat, baromfit, ha otthon nincs, akár élve is haza lehet vinni a piacról.

Mi, városi gyerekek a huszadik században már csak ritkán láttunk ilyesmit. Helyette a biológia órán békát boncoltunk. De a szomszéd kislány, amikor az iskolaérettségi vizsgálaton megkérdezték tőle, mi borítja a csirkét, azt felelte, hogy műanyag zacskó…

Valahogy az az érzésem, hogy itt kezdődik a safe-space igény, politikai korrektség, meg a genderfluiditás is. De ez csak egy érzés. Egy nagyon rossz érzés.

http://kiettemeg.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Mi meg szoktuk enni az állatokat a Nemzeti.net-en jelent meg,