#Éltük

[versinator]

Könnyelműen éltük

Levelenként megviselte hinnétek megörökíteni Ábrándjainkból fölírva nyomorba szólítni Leszaladunk balsorsod untunk pillantanék Alkonyodék emlény virúlt tölték Csikóval elszegődik figurákkal kotyogása Betegségemben parányok táborokban búgása

Leestiben bízzunk legszebbjeit gondolatim Elvették gondolatim látkörébe reményim Koporsómat mutattam darálok édest Paprikában napvilágtól csókjaimtól utast Idefönn félholdat kitépem dézsa Tapodhat csőszház megártani mormogása

Lenyiszálta földe könyörületet megenni Hunyadi zugása szétszaggatják kinozni Leveszi kebelben lelkemadta nyerék Szállonganék kosarából orcámra felelék Nemzetben kandallón tétovázol bántása Kardjával napbul komával harmatozása

Elhullanak megesik öltözet gyilkosaim Háborítsák hiéna harapva szülőim Megtanulom vöttem aranykoronát pusztítást Dolgon legfölebb szélringatta csüggedést Nagyságát enyémmé megbotoljék gyógyítsa Fegyvereink vőlegényként kehelynek sirassa

Nyelére édesapa vesztedet haladni Megtartsam halálodra vízözönje hasonlítani Mennydörgős könyvibe elméik toppanék Feküdjem szörnyüség bárkába megjelenék Megfeszítjük szentgellérthegyen dúsgazdag zugása Csárdára gondolkodtam gorombaságit pattogása

Irgalomból érjem pendelyes szüleim Müvészet zúgá enyelgés üldözőim Ősének levágom nyerhető hódolást Áldástokat lövelt hallgatá útmutatást Kisértetként halálhörgése visszamék dongása Dohányuk szebbnélszebb folyj megmutassa

[sztivan]

három éve halt meg az apám, és most nem csak róla szeretnék írni, hanem arról is, hogy a teljes magyar társadalom mennyire nem dolgozta fel azt a kollektív traumát, ami 2020-21-ben történt

szóval lehet játszani azt, hogy visszamegyünk a normalitáshoz, de az, hogy akkor egy év leforgása alatt meghalt ötvenezer ember egy olyan betegségben, ami egy évvel korábban még nem létezett, közülük ráadásul nagyon sokan az állam hibái és a társadalom felelőtlensége miatt, azt jelenti, hogy több százezren vagyunk, akik akkor elvesztettünk valakit, és ez nincs kimondva, nincs feldolgozva, úgy teszünk, mint ha mennénk tovább, és egyéni tragédiák történtek volna, nem pedig közösségi

ahogy telik az idő, megy előre a személyes gyászfolyamat, és pont emiatt, hogy a mennyire hiányzik szakaszt lezártam magamban, érzem most már a teljes súlyát annak a tökéletes elbaszottságnak, hogy megbetegszik, de nem foglalkoznak vele, mert nem covidos, majdnem meghal, erre kórházba viszik, megmentik, viszont bent megfertőzik coviddal, és abba már viszont belehal. szóval én otthonosan mozgok az abszurd műfajokban, de ez azért mégis erős volt, na

és hogy hány százezren vagyunk ebben az országban, akik nem csak azt éltük át, hogy elvesztettünk valaki fontosat, hanem azt is, hogy eközben az állam előbb nem védi meg azt a polgárát, aki gyenge és segítségre szorul, majd azt hazudja, hogy megküzdöttünk a bajjal. fél évvel később pedig, amikor napi 200-300 ember halt meg így, a társadalom jókora része nyálcsorgatva azon verte magát, hogy mikor lehet már kiülni sörözni, mint ha nem lehetett volna még várni két hónapot, ha már annyit vártunk, amíg elég embert beoltanak. ott akkor azt írtam, hogy az állam megszűnt államként működni, a társadalom vagy nemzet, hívjuk akárhogy, pedig minden szolidaritását feladta. úgy próbálunk tenni, mint ha ez az egész meg sem történt volna, a társadalom azt a döntést hozta, hogy ez az egész nem számít, és ezzel a társadalommal, ezzel az állammal együtt kell élni még most is

értem persze, hogy mi még ennél is sokkal durvább közösségi traumákat sem voltunk képesek együtt feldolgozni. de mondjuk már ki, hogy itt történt valami nagyon rossz. és hogy nincs normalitás, nem tudunk visszamenni bele, csak sokkal rosszabb lesz minden, ha ami megtörtént, abból nem tanulunk, és nem is próbálunk úgy tenni, mint ha lett volna miből tanulni

[spraystory]

Blanes

Éppen 20 évvel ezelőtt, 2003-ban csináltuk az azóta már eléggé ismert junk-drink Mountain Dew üdítőital kampányát, Tish 76-al és Rapával, ahová rengetegszer elkísért minket System Imi barátunk is. Amint azt egy korábbi bejegyzésben írtam, az volt a dolgunk hogy a Mountain Dew “MD” logóját fessük ki különböző legális és félig-illegális helyszínekre, szóval egyfajta gerilla-kampányszerűség volt. Hónapokon át festettük a cuccokat országszerte, a végén pedig megkaptuk az első “egymilliónkat” ami valójában valamivel kevesebb volt.

Mindenki a maga részét úgy osztotta be ahogy akarta de volt egy közös tervünk, utazzunk. Ezért aztán Raskával összenéztünk hogy hová menjünk - nyilvánvalóan olyan helyre ahol fújni is tudunk. És révén hogy akkoriban nagy vonatfújós korszakunkat éltük, így nyilván olyan helyet kerestünk ahol festeni is lehet.

Barcelona , mondtuk ki mindketten.

Kisült hogy Barcelona nem jó hely vonatfújka szempontjából, túl van járatva, minden turista ott próbálkozik, az őrök éberek stb , egyszóval ahhoz hogy fessünk egy jót, bizony el kell utazni egy kicsit arrébb. Ezzel kapcsolatban kaptuk a fülest hogy Barcától nem messze Blanes egy jó működő yardot tartogat.

Elindultunk hát hárman, Tish 76, Metax és jómagam. Természetesen kamu interrail vonatjeggyel mentünk - szerintem ha a bármennyi pénzünk is lett volna, konkrétan ciki lett volna igazi jeggyel menni, merthogy az nem méltó egy writerhez - amihez Metax csórt valamelyik menetjegy irodából egy valódi Mávos pecsétet. A jegy igazi volt, pecsétünk is volt, egyedül a hologram volt kamu rajta illetve nem kamu hanem MÁV hologram helyett bor zárjegy volt. Mindegy volt mert végülis működött.

Mivel kamu jeggyel utaztunk, igyekeztünk kerülni a nagyforgalmú, official járatokat hiszen ezeken a kalauzok sokkal jobban vágták a nemzetközi vonatjegyek kinézetét és jellemezőit mint a kisebb, regionálisabb vonatokon így hát mi a kisebb, átszállogatós verziót választottunk. Ezért az odautunk sajnos 4 teljes napig tartott. Eközben egészen fura helyeken tudtunk éjszakázni, pl ha jól emlékszem - Perpignan-ban vendégmunkások szállóján kaptunk szobát, ami tök üres volt amikor berendezkedtünk de éjszaka megérkeztek a vendégmelósok, emiatt reggelre olyan szag lett a szobában mint egy istállóban és mindenfelé furcsa, kétes külsejű alakok horkoltak.

Megérkeztünk Barcelonába. Végre jó szállás, mediterraneum, narancsfák és papagájok az utcán. Először láttunk ilyet. Jól emlékszem, az állandó kispénzű, csöveskedő graffiti turnéink után itt csúcsosodott ki, mennyire elegem volt már az állandó yardok melletti lepukkant helyszínekből, a vonatok utáni erőltetett menetekből és mennyire vágytam arra amit láttam a belvárosokban : hiába voltunk firkászok, én is a csinos kávézó teraszán akartam üldögélni, jéghideg sört vagy finom kávét kortyolgatva, mint aki jól végezte dolgát és bizony már ekkor nem is éreztem annyira a firkászélet nélkülözéseit. Ezt a puccosodást aztán innentől kezdve később fokozatosan útról-útra betartottam magamnak.

De vissza a tripre és csakhamar zötyögtünk is Blanesba.

Blanest álmos, halott kis tengerparti városkának láttunk. Nyilván nyáron pezsgő turistaparadicsom, de mi áprilisban voltunk amikor egyáltalán nem voltak turisták, ez később majdnem a vesztünket okozta. Eljött az időnk, megfestettük a vontunkat. Más, korábban itt járt writerek felhívták a figyelmünket hogy semmiképpen se fotózzunk helyszínen akció után mert az őrök ugyan lustán nem igazán jönnek “hátra” a vonatok közé de a vakuvillanást éjszaka azonnal kiveszik és máris buktunk. Mi azonban valamilyen makacs indokból, ezt mégsem tartottunk be. Nem festettünk többet 20-25 percnél de nem hagyott nyugodni minket a helyzet és csakazért is rögtön a szettek elkészülte után, a kannákat elrejtettük, minden bizonyítéktól megszabadultunk és lefotóztuk a cuccainkat, természetesen vakuval, hiszen éjszaka volt. Ezután nagyon gyorsan leléptünk a helyről.

Nem tudtuk érkezett-e bejelentés a graffitikről, és ha igen akkor mikor de amint a belvárosba értünk, megjelent mellettünk egy rendőrautó ami iszonyú nyomasztó módon, jött mellettünk, sétálásunk tempójában és egész hosszan követett. Egy lélek sem volt az utcán és minden bizonnyal szokatlan látványt nyújtottunk hárman, kelet-európai fejű turistaként. Talán igazoltattak is - erre nem emlékszem pontosan, de mivel sem kannák nem voltak nálunk, sem semmi - akkoriban nem léteztek okostelefonok, mindannyiunknak a legendás firkász gépe volt, az Olympus Mju II, amit mivel filmes gép, nem lehetett ellenőrizni - így nem lehetett cseszegetni minket. Így hát a rendőrök nyomasztottak ugyan egy ideig de aztán egérutat nyertünk, és mint aki az életéért küzd, futottunk le a tengerpartra azzal hogy ott majd jól elerejtőzünk.

Blanes tengerpartján, van egy tengerbe benyúló sétány-féleség aminek a végén egy egész magas sziklakupac van, amolyan kisebbfajta hegy, ennek a tetejére mentünk fel. Itt töltöttük az éjjelt, és innen néztük ahogy a rendőrautó, a legnagyobb valószínűséggel minket keresve, cirkál a város utcáin. Meglehetősen nyomasztó várakozás volt. Különösen emlékezetes volt a Földközi-tenger jéghideg kora-tavaszi szele ami szakadatlanul fújt, megkeserítve minden pihenésre vonatkozó próbálkozásunkat. Talán életemben nem fáztam úgy mint ott, akkor.

Hajnalban aztán leszenvedtük magunkat a szilákról és a vonatállomásig lopakodtunk utcáról-utcára, ahol én még visszarohantam a kannákért a rejtekhelyre, mielőtt a Barcelonába menő vonatra felugrottunk volna. A kannák nélkül, nem is voltunk writerek ezért nem akartam veszni hagyni őket, holott Raska kérte hogy hagyjam a fenébe, én csakazért is elszaladtam.

Itt történt az ami végül a Sick Business 2. részébe is belekerült, Raska felvette ahogy ülve elalszom a vonaton és hosszú cseppekben csorgott a nyálam az ájult alvás közben. Az én voltam. De megvoltak a cuccok, elégedettek voltunk. És milyen jól tettük hogy fotóztunk! A korábban itt jártak mondták hogy bármit csinálunk Blanesban, másnap be fog jönni a barcai főpályaudvarra. De nem így lett. Egy egész napon át minden egyes szerelvényt megnéztünk ami csak Barcelonába a blanesi vonalon érkezett de a cuccainkat soha többé nem láttuk, pedig rengeteg traincucc futott. Így aztán csak az éjszakai fotóink maradtak ezekről az amúgy szerintem semmi különös cuccokról és az emlékek, hogy négy napot utaztunk oda és hármat vissza, menekültünk és dideregtünk mindössze 25 perc eufóriáért. Hogy mekkora energiát fektettünk bele ebbe az őrültségbe.

Ezért voltak szépek ezek az évek.

[myreach4thestars]

Tokió 8-9. nap

December 15-én voltunk legközelebb a Fujihoz. Vonattal először Shimoyoshidaba utaztunk, melynek utcáin barangolva ugyan tömegben és autókra várva, de tudtunk szép képeket készíteni a Fujiról. Majd meglátogattunk egy helyi templomot. Ezek után az Arakura Fuji Sengen Jinja szentély következett, mely egy dombon található az Arakurayama Sengen Parkban. A park az Arakura-hegy felénél található, és a kilátás a pagodára és a Fujira cca 400 lépcsőfok megmászása után valóban megér egy látogatást. Innen visszamenve a vonatállomáshoz, mivel még volt idő a következő vonatig én pecsételtem - szokás Japánban, sok helyen vannak kirakva, Geri nassolt, majd egy Thomas a gőzmozdonyos vonattal továbbutaztunk Kawaguchikoba - a Kawaguchi tóhoz. Itt először megebédeltünk, kipróbáltuk a forró sakét is! Majd elindultunk tó melletti sétánkra, naplementéről sajna lecsúsztunk, de így is szép látvány volt. Majd visszasétáltunk az állomásra, ahol a fiúk szuveníreket vásároltak, majd busszal visszautaztunk Tokióba - elképesztő látványt nyújtottak a felhőkarcolók közt tekeredő autóutak!

December 16-án először a teamLab Planets kiállítást tekintettük meg/éltük át - volt ahol mezítláb vízben sétálva. Majd Ginza negyedben sétáltunk, megebédeltünk és bementünk a Tokyo International Forum épületébe - nagyon látványos a tetőszerkezete. Majd kisbőröndöt kerestünk nekem, végül hazaindultunk.

[napialmaim]

Emberevő mocsár

Hogy egy hatalmas karavánban utaztunk és egy emberevő mocsáron kellett átkelnünk, mindenki másnak csicska autója volt, nekem meg a pasimnak egy 35 éves Toyota Hiluxunk volt, és csak mi éltük túl az utat

[egy-lany-blogja]

Nem mondhatnám, hogy mindig tudom, hogyan élek túl egy-egy napot.

Tudod, azok az idők, amikor minden rosszra fordul, amikor amit addig állandónak hittél, hirtelen a feje tetejére áll.

Mert vannak napok, amik képesek darabokra szedni , amikor fogalmad sincs, hogyan mész majd tovább.

De abban is biztos vagyok, hogy nem csak a legnagyobb viharokat éltük már túl, és nem csupán túléltük mindazt, ami fájt, de volt bátorságunk belehalni és ebben az életben ismét feltámadni.

És ez nem jelenti azt, hogy innentől kezdve majd sosem esünk el, hogy majd semmi nem fáj, de tudjuk, ez korántsem a világvége.

És történjen bármi, már tudod, ennél Te sokkal jobb vagy! Mert ha elhiszed, hogy edzés nélkül nem leszel erős és egyre erősebb, tudni fogod, hogy a terhek sem lehetnek majd könnyebbek.

És bár néha majd megpihensz, és lesz amikor elfáradsz, megérted, a majdnemek, a félmegoldások többé nem elég.

Mert ezt az életet kaptad, benne a tüzet, a napot, az ölelést, és bár lehet, hogy még nem ott vagy, ahol lenni szeretnél, de elindultál felé.

És igen, dönthetsz úgy, hogy lent maradsz padlón és dönthetsz úgy is, hogy felállsz és tovább mész.

Receptet senki nem mond majd, hogyan tedd meg az első lépést, hogyan állj fel akkor, amikor úgy érzed, semmi erőd, de hallgatnod kell arra a hangra, ami azt súgja, néha hangtalan, néha csendesen, néha mindennél hangosabban, hogy mindig van tovább.

És nem baj, ha szétestél, nem baj, ha nem tudod merre van tovább. Az sem baj, ha nem érzed a következő lépést, elég ha legbelül tudod, hogy ez a Te életed! Néha bűzös, néha piszkosul tud fájni, mégsincs nála gyönyörűbb, reménnyel teli ajándék.

És ha megérted, ha egyszer is megérzed, tudni fogod, hogy életed következő története, a következő fejezet, a legszebb és legcsodálatosabb még vár Rád! (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[veszelyesenelni]

Megapadtak már a szavak,

Mikor befordult a sarkon az este.

Mi meg az ittas padlón táncikálva

Léptünk az ütemre.

S ahogy hömpölygött még bennünk

A rengeteg téma

Soraink lassan össze folytak,

Beszéltünk hangtalan,

Vágyakkal s kéjjel.

Abba sem hagytuk, míg ránk

Talált az éjjel.

Nem mintha bármi is számított volna,

Úgy éreztük a sors is csak össze tolna.

És mi át is éltük teljes lendülettel,

Szaladtunk a dombra kulcsolt kis kezekkel.

Annyira jó volt azonosulni e vőlegény szereppel.

Csak te voltál és én míg elkapott a reggel.

Bömböltünk, nevettünk s csapott át mindenbe,

Búsmélán merengtünk, jajj de szép is lenne.

De végül egyikünk sem tehetné,

Mit igazán szeretne.

Aztán elfogadtuk,

Habogva-hebegve.

[girl-light-dark-roads]

2024❌ 2025✅ Eltelt még egy év, sok szerencsétlenséggel es még kevesebb mosolyal de ezt is túl éltük… megyunk előre és nem nézünk vissza SZIA 2025 VISZLÁT 2024

[tomschgn]

TEST+KÉP

🖼 Suzanne Valadon: Feltárul a jövendő (1912)

Suzanne Valadon többször felbukkant már ezeken a hasábokon: eddig Henri Toulouse-Lautrec képein találkozhattunk vele, de modell pályafutása során olyan nagy nevek műtermeiben is megfordult, mint Renoir vagy Degas. Ezúttal azonban alkotóként foglalkozom vele – a Test+Kép rovatban azt vizsgálom, hogy az önaktot készítő művészek mit és miként kommunikáltak a testükkel, a testükről.

Marie-Clémentine Valadon 1865-ben született a franciaországi Bessines-sur-Gartempe településen. Anyja vezetéknevét viseli, apja ismeretlen. Mivel akkoriban a törvénytelen gyermek születése társadalmi kiközösítést jelentett, a kis családnak távoznia kellett a községből, Maria Párizsban nőtt fel. Tizenöt évesen került kapcsolatba a művészvilággal, amikor cirkuszi artistának állt, egy baleset miatt azonban pályafutása hamar derékba tört. Ekkoriban számos felkérést kapott nagy – vagy később naggyá váló – képzőművészekből, így közel másfél évtizeden át járt műteremről műteremre modellkedni, alakját Renoir, Degas vagy Steinlen számos festményén felfedezhetjük. Maria azonban nemcsak pózolt, hanem figyelt is: testközelből, a legnagyobb mesterektől leshette el a festészet trükkjeit. A kilencvenes évek közepétől kezdve ő maga is aktívan festett. Henri Toulouse-Lautrec javaslatára felvette a Suzanne művésznevet, képeit így szignózta. Degas csakhamar felfigyelt tehetségére, és nemcsak vásárolt tőle festményeket, de kiállítások szervezőinek is beajánlotta.

Kedvelt témája volt a női akt, és több munkája is született, melyhez önmagát használta modellnek. Ezekből a képeiből magabiztosság árad, egy olyan nőt látunk magunk előtt, aki otthon érzi magát a testében, és ez egybevág azokkal az anekdotákkal, amiket Valadon életéről ismerünk. Tudni kell a korszakról, hogy miközben mi a monarchia évtizedeit éltük, a francia fővárosban bordélyokban és night clubokban tivornyázott a művészvilág. Valadont sem kellett félteni, élte a bohém, nagyvilági életet: egy alkalommal például úgy jelent meg az egyik szórakozóhelyen, hogy egy arcát takaró maszkon kívül semmit nem viselt.

Akkoriban azonban az ember lányát könnyen szájára vehette Párizs. A francia főváros nem véletlenül kapta a szerelem városa állandó eposzi jelzőt: ebben az időszakban a legális és illegális prostitúció is virágkorát élte, és a művészvilágban felbukkanó nők: színészek, artisták, modellek nem ritkán az elitet kiszolgáló luxus escortok voltak – erről a világról érzékletes képet ad Émile Zola Nana című regénye. Valadon koránt sem visszafogott életmódja magára vonzotta a tekinteteket, azonban fontos értenünk a különbséget: miközben tudható, hogy Suzanne modellként számos festőjével folytatott viszonyt, szabados szexuális életet élt, de soha nem volt prostituált.

Ezt a kulturális kontextust fontos ismernünk, amikor Valadon önaktjait nézzük, mert jelentőséget ad annak, amit fentebb írtam: hogy a művésznő mennyire magabiztos, mennyire rendben van a testével, hogy mennyire éli és élvezi a nőiségét. Ez a korát megelőző, jó értelemben vett feminizmus megnyilvánulása: Suzanne Valadon nőként teljesen egyenrangúnak tartotta magát a férfiakkal, ugyanazt a bohém életet élte, mint a kortársai, ugyanazokra a szórakozóhelyekre járt, ugyanolyan szabadosan viselkedett. Valadon meztelen magabiztossága azt üzeni, hogy tisztában van a saját értékével és nem fél megélni azt.

Ez az értékrend aztán meg is hozta a gyümölcsét: élete során számos rangos művészeti díjat, elismerést elnyert. Aztán a magánéletében is lecsillapodott: 1895-től házaséletet élt. Kétszer házasodott, mindkettő nagyjából két évtizedet élt meg, és mindkettő válással végződött – noha második férjével ezután is kapcsolatot folytattak, és végül együtt temették el őket. Suzanne Valadon 1938-ban, 72 évesen hunyt el stroke miatt. Sírját a Saint-Ouen temetőben találjátok a Montmartre-on.

[kekturanaplo]

AK-24 | Egyenes utak, végtelen csend

Gádoros előtti szántók -> Árpádhalom -> Nagymágocs -> Tompahát utáni üres ház: 31 km

Nem tudom, van-e olyan személy, aki szerint az Alföldi Kéktúra legizgibb, legszebb szakasza a Szarvas-Ópusztaszer közötti részek, de szerintünk a legrosszabb. Volt szerencsénk melegben és esőben is járni, nem tudom, melyik volt szörnyűbb. Igaz, hogy akkor, amikor még életük teljében vannak a vetemények, nem láttuk, de őszintén szólva, nem tudom elképzelni, hogy amiatt jobb lehet.

Azok a nyílegyenes utak, véget nem érősen sokszor, árnyék éppen hogy elvétve akad, na az nagyon rossz. Magába szállhat az ember közben, az biztos. Mi például amikor éppen nem némán kullogtunk, próbáltunk "játszani", barkochbázni, vagy a szó utolsó betűjével mondani egy másikat, jeee :D Micsoda programok!

De azért végiggondolva, egy hét távlatából, mindegyik nap volt valami klassz, ami miatt nem szenvedésnek éltük meg teljesen.

Tehát Gádoros előtt ébredtünk ugye a szántóföld szélén, mindjárt nagyon szép napkeltét is kaptunk. Összepakoltunk, a faluban kis kavargás után megtaláltuk a pecsétet is az Árbarát boltban, ahol vettünk még muníciót, reggeli kávét, és ismét nekivágtunk a földeknek.

Túl sok tájleírást nem tudok tenni, Árpádhalomig, majd Nagymágocsig végig ugyanaz volt kb. Árpádhalmon megnéztük a valaha volt Károlyi-Berchtold-kastély épületét.

Nagymágocs szélén már eléggé borult volt az idő, végül a zuhét egy kocsmában vészeltük át, a helyi arcokkal együtt. Vagy egy órát biztos ott ültünk délben, kicsi kávé, kóla, elektronika töltés, evés...

Végül úgy ítéltük meg, hogy elindulhatunk a Károlyi-kastélyhoz, amely ma szociális otthon.

Meglátva az épületet, és a csodaszép parkot, egyet is értettünk, hogy élnénk itt (is) öregkorunkban, egészen addig, amíg meg nem találtam ezt a cikket. Inkább mégse. De a park tényleg szép, mindenképpen érdemes körbejárni, hátul a Szabin nők elrablása szökőkúttal, amelynek az eredetije Párizsban található. Van egy nagy tó is, ahol horgászni szoktak.

Eső utáni fülledt, párás idő lett, a szántókat egy időre felváltotta az aszfalt. A bicikliúton értünk el Ótompahátig, szomorúan vettük észre, hogy a lángosos pont most nincs nyitva, pedig én már egész nyáron lángosra ácsingóztam, évek óta nem is jutott eszembe, mert azért mégis csak egy olajos cucc, ami igazából nem is esik jól. Na, itt sem ettem legalább.

Pihenő hiányában a földre ültünk a kékkút mellé, kissé mélyponton volt K, hosszabban pihentünk, ettünk, és a kezdődő vízhólyagokat kezeltük.

Ótompahát egyetlen hosszú utcáján végigsétáltunk, majd újra a földek között találtuk magunkat. De innen már nem volt messze Tompahát, bár nekünk utána 1-2 km-re volt a végcél.

Aszfalton meneteltünk még, óriási mezőgazdasági gépek haladtak el mellettünk.

Egyszer csak, már majdnem a lekanyarodásnál, megláttam jobboldalon a fák között egy elhagyatottnak tűnő házat, ami elsőre alkalmasnak tűnt sátorállításra. Kicsit kellett keresgélni az alkalmas egyenes terepet, de végül itt aludtunk. Picit lejtett, de kibírható volt.

[versinator]

Éltük megszégyenítő

Megsiratni legfő tanítottak megtiltja Melyk ősének alap iszonyúbban Elhajítsák látogatja kiáradó sohajtja Kandallón kéjnek elmaradtunk változásban

Beások várudvarban csorga bánatja Érdempénz kakasszóra készítették hosszában Gúnyra elcsókolná ételre tanulgatja Szemébül vonzódom miljomnak alkonyában

Iparkodom lelkemadta szundikál kiabáltok Csárdától garast örűlt kunyhóból Lövelt akármikor tekintene biztattok

Csárdák tetteimben födelére sóhajokból Raboknak sugárok elhigyem zárjátok Főbe estenként hazaszeretet átkából

[anjankowski]

Liberális segélydemokrácia

Itt a kelet-európai (posztkommunista) tömbben rendszeresen lehet hallani diszkrét/nem annyira diszkrét anyázást, hogy mennyi mindenkit segélyezünk, és hogyan. Nyilván ez ritka jó gumicsont, mert valakitől elvenni a pénzt, és azt másnak adni nem egy szimpatikus gondolat, főleg, ha csak ezt az oldalát éltük meg, működni pedig nem. Pedig… Ez szerintem a rendszerváltás utáni politikának az egyik…

[angelofghetto]

Néha nem is értem, hogy éltük túl a gyerekkorunkat :D

70s kids were built different! Not a cell phone in sight. Just kids Living their Lives.

[az-igenytelenseg-igenyessege]

Talán csak az a bajom, hogy kezd teljesen felemészteni a hiányod.

Körülnéztem, és te nem vagy itt velem.

Se nappal, sem éjjel, viszont minden éjjel eljössz hozzám az álmaimban.

Minden álmomban legalább az enyém vagy.

Fáj, hogy nem lépsz be ezen az ajtón, hol a közös életünket éltük, és mondasz valamit, vagy csak egyszerűen mellém fekszel.

Hiányzik, hogy szuszogj, vagy megkérj valamire, vagy csináljunk ezt, csináljunk azt.

Hogy beszélgessünk, bármiről, csak beszéljünk.

Hogy finoman a nyakad és a vállad közé illeszthessem a fejem, mert ott békességre lelek és megnyugszom.

Hogy állandóan rám szólj, hogy hideg a kezed.

Veszekedj, kiabálj, csinálj bármit, csak legyél itt velem, és hadd húzzalak magamhoz jó szorosan.

[prodigalson-world]

Nehéz mondani bármit is azok után amik történtek, hisz tudjuk jól, hogy történtek. Ott voltunk, át éltük közösen, te mikor akarod befejezni azt amit már rég be kellett volna? Szúrtad volna inkább ki a szemem mint sem a szívemet...

[metalindex-hu]

Interjú a Vipers zenekarral

Interjú a Vipers zenekarral - https://metalindex.hu/2024/01/05/interju-a-vipers-zenekarral/ -

A Vipers zenekar alapító tagjával Horváth Zoltán dobossal és a zenekar legfrissebb tagjával Oszter Dés Tamás énekessel a próba teremben készítettünk egy rövid interjút.

Horváth Zoltán, ismertebb nevén Sancho mesél nekünk múltról, jelenről és jövöről:

a zenekar 2013-ban Pannonhalmán alakult és a hazai rock klasszikusok (Tankcsapda, P.Mobil Bikini, hogy csak néhányat említsek) ismertebb dalait dolgoztuk fel és adtuk elő közönségüknek kisebb klubokban, kocsmákban, falunapokon és motoros rendezvényeken. Tudni kell, hogy én nagyjából tíz éve zenélek és saját dalokkal szerettem volna érvényesülni, mondhatjuk úgy is, hogy én „kényszerítettem” a saját dalos projektet a többiekre. Nem volt osztatlan sikere az ötletnek, de kipróbáltuk és működött. Eleinte Tankcsapdát és a saját dalokat vegyesen játszottuk fele – fele arányban, majd egyre jobban kiszorultak a feldolgozások és 2017 óta már csak saját nótákkal lépünk fel. A közönségnek tetszenek a dalaink a járvány előtti időszakban sokfelé utaztunk az országban. 2020-ban az első két hónapban már túl voltunk négy koncerten és voltak lekötött bulijaink is az év későbbi időszakára, aztán jött a Covid, beoffolták a nyilvános rendezvényeket és a járvány mindent felülírt. Minden átrendeződött, több tagcserét követően énekes nélkül maradtunk és alvó zenekarként éltük a mindennapokat.

Ki írja a dalokat?

a dalok szövegét zömében én írom, a zenét meg közösen. Játszott velünk néhány gitáros, mindenki egy kicsit itt hagyta a keze nyomát.

Hogy alakult ki a jelenlegi felállás, hogy találtatok az Oszira és lett ő a zenekar énekese?

az Osziról tudtam, hogy nincs most zenekara, de sokáig gondolkodtam rajta, megkérdezzem -e, mert úgy voltam vele, hogy eddig teljesen más fajta zenét játszott, nem tudtam tetszene-e neki, aztán végül mégis megkerestem, meghallgatta és azt mondta tetszik neki amit hallott.

Itt jött el a pillanat, hogy bekapcsolódjon a beszélgetésbe a zenekar új frontembere Oszter Dés Tamás a nagyközönség számára Oszi. Tőle is kérdezzük, hogy találtak egymásra a Viperssel:

igen, ahogy Sancho is mondta kaptam tőle egy üzenetet, meghallgattam a dalokat, tetszettek, így belevágtam.

Mi volt az ami leginkább megfogott a dalokban?

ennek több oka is van, rendkívül feszes ütemű zenét tolnak és ez nekem nagyon tetszik, valamint a dalok szövegei is kiválóak. Életszagúak és van mondanivalójuk, olyan valamit közvetítenek, amivel tudok azonosulni. Ami még nagyon tetszik, hogy állandó és széleskörű követőtábora van a csapatnak.

Szancho:

fontosnak tartom megemlíteni, hogy a zenekar a dalokat minden esetben közös szerzeménynek tekinti, a dal azé, aki aktuálisan a zenekarban dolgozott vele. Úgy gondolom, hogy az adott dal akkor és ott azért tudott úgy megszólalni, mert az volt a basszusgitáros, dobos, ritmusgitáros, énekes.

A zenekar tagjai a jelenlegi felállásban: Horváth Zoltán dobos, Horváth Krisztián basszusgitáros, Hanekám Norbert gitáros, ritmusgitáros, Boros Lajos gitáros, ritmusgitáros, Steven Kindler elektromos hegedűs és Oszter Dés Tamás énekes. A zenekar többi tagja igazoltan van távol a mai interjúról.

Steven Kindlerről a világhírű hegedűművészről beszélünk?

igen róla van szó mondja Sancho és Oszi egyszerre.

Nem mellesleg jegyeznénk meg, hogy Steven Kindler a világhírű Steven Kindler ( Portland , Oregon , 1956. február 8. ) – amerikai hegedűművész, hangszerelő és zeneszerző; a 9 húros elektromos hegedű előfutára, amelyet John Jordan lantművész készített. A hangszer az összes vonós hangszer tartományával rendelkezik. (forrás: Wikipédia) Ő szegődött a Vipers zenekar mellé, nem kicsit színesítve a srácok életét.

Oszit kérdezzük még, hogy mit említene még, ha visszatekint:

egyszer említettem és most is ugyanazt tartom, ahogy egy jó pap úgy egy jó zenész is holtig tanul. Tudja hol tart, mik az erősségei és mik a gyengéi, de folyton tanul, követi az adott zenei irányzat változásait, már csak azért is, mert ebben rejlik a fejlődés kulcsa. Mindenkire jó szívvel emlékszem vissza, két embert azonban mindenképpen kiemelnék, akikkel együtt zenélhettem. Egyikük Szabó Péter aki jelenleg a P. Mobil zenekar billentyűse és Vida Ferenc aki a LORD és a VRB zenekar alapítója és basszusgitárosa volt, ők ketten mélyebb nyomokat hagytak a zenei múltamban. Sajnos Vida Feri már az égi utakon penget. Úgy gondolom, hogy időnként meg kell újulni, tovább kell lépni és nekem ezt a megújulást a Vipers zenekar hozta el. Szépen összeszoktunk a néhány hónap alatt, a próbák jó hangulatban, vidáman telnek. A dalok megtanulása könnyen ment, mert nagyon jó szöveggel, ritmikával bírnak és hagynak teret bőven arra, hogy kreatív lehessek.

Mikor láthatunk Titeket a színpadon?

jelenleg is zajlanak a megbeszélések a színfalak mögött, mondja Sancho. Az előző év a felkészülésről szólt, valamint  Oszi által feléneklésre került  több dal is, így akik követnek minket most már az ő hangján hallják kedvenceiket és az első közös koncert Pannonhalmán a Kartel Sörözöben kerül megrendezésre 2024. január 13-án szombaton húsz órától, addig is két dal szóljon itt ízelítőül: az Álmodsz -e még magyarul és a Részeg vagy.

Köszönjük az interjút és ezúton kívánunk a bandának sikeres fellépéseket!

  A képek minőségéért elnézést kérünk, legközelebb hozunk jobbakat!