#vártam

[banatostenger]

Ültem….és csak vártam…de nem törtènt semmi.

[soursoulsblog]

Nagyon sokáig vártam, hogy újra lássak s mikor végre eljött az idő, arra gondoltam, hogy bár ne vágytam volna erre.

[mergezoszavak]

álmomban a szokásos módon viselkedtél velem, beszólogattál és próbáltál kiosztani, de én már nem a szokásos módon reagáltam. tudom, hogy minden érzelmed, megnyilvánulásod és köcsögséged annak szól, hogy te nem vagy elégedett magaddal. tudom, mennyit érek és milyen ember vagyok. ha a gyengeségeimmel akarsz megbántani, már rossz ajtón kopogtatsz. te vagy az kettőnk közül, aki a mai napig képtelen tükörbe nézni.

[i-believed-in-them]

"... és a körforgás ismét elkezdődött."

[diogenesz2020portugal]

"Hívtak már csalók a "banktól"? Engem az imént. Még megvan a magyar számom. (Alig vártam már, hogy kipróbáljam élesben, amit kitaláltam erre az esetre.)

Mikor belekezdett a mondókájába, megállítottam:

- Mit is mondott mi a neve?

- Éva.

- Éva, én halottlátó vagyok, és szerintem a nagymamája van itt velem. Hordott-e életében szemüveget a nagymamája? - mondta, hogy igen. Én megkérdeztem, akarja-e hallani, mit mond neki a nagymama, mert akar valamit mondani. Majdnem sírt, mondta igen, nemrég halt meg. Mondtam neki:

- Azt mondja a nagymama, hogy kisunokám bocsáss meg nekem, - itt elkezdett bőgni - nem úgy szerettelek ahogy kellett volna, (itt már kész volt, bőgött mint a zápor) és miattam lettél egy mocskos csaló gazember, de ha ide jössz a pokolba, ahol lakom, téged is naponta a farkára tűz a vörös ördög, szóval térj jó útra, kislányom, míg nem késő.

Ezen a ponton lett anyukám foglalkozása igen népszerű k-betűs, majd baszta rám bőgve a telefont."

[stickalittle]

Szóval kész lettem a programmal, ma adtam át.

Az egész azzal kezdődött, hogy amikor még fejlesztő voltam egy cégnél, eladtunk egy "készlet" programot. Még DOS alatt futott, Clipperben íródott. És a mai napig használták egy építőipari cégnél DOS emulátorban. Ezer éve kiléptem a cégtől, de évről évre maszekban engem hívtak, hogy csináljak nekik évzárást a programból, és nyissam meg nekik a következő évet. Ilyenkor kicsit kellett toszogatni dBase-ben az adatbázisokat, tisztítani belőlük, ilyesmi. Aztán szólt a főkönyvelő, hogy ő most őszintén megmondja, kellene nekik ez a program Windows alá is, és bevallja, hogy pont ilyet hiába keresett a neten, nem talált. Ugyanis ez nem egy egyszerű raktárnyilvántartás, hanem főkönyvi szemléletű készletnyilvántartás, amiben anyagokat, egyéb anyagokat (munkaruhákat, szerszámokat, stb.) lehet nyilvántartani, és a raktári mozgást könyveli főkönyvi tartozik-követel számlapárokra, meg a dolgozón, munkahelyen, munkaszámon nyilvántartja, hogy egy-egy munkahelyen mennyi homokot, téglát, faszom tudja mit építettek be, meg a melóson mennyi harapófogó van, stb. Na, elég az hozzá, hogy ilyet nem talált a főkönyvelő, és megbízott, hogy ugyan már, írjam már meg nekik Windows alá ezt a programot. Mondtam neki egy félszemmel látható összeget, és azt mondta rá, hogy oké. (Ha tudtam volna, hogy mennyit fogok vele szopni, két szemmel látható összeget mondtam volna, na, de már mindegy.) Kész lett.

Mivel az eredeti program Clipperben íródott, ami DBF állományokat kezelt, gondoltam, hogy nem teszem én ezt át adatbáziskezelőbe, használjuk tovább az állományokat, leprogramozom én ezt így, hát mi a szar ez nekem? Na, fogtam a C++-t, és komplettem leprogramoztam a dBase adatbáziskezelő minden funkcióját egy osztályba. Rekord felvétele, módosítása, törlése, Pack, Zap, lock, unlock, indexállomány kezelés, szóval programoztam egy komplett adatbáziskezelőt.

Szoptam vele rendesen, de gyors lett, az biztos, mint a picsa. Egy alsókategóriás gépen ötezer rekordból álló index újraépítésnél rányomok a gombra, hogy kezdje, és abban a pillanatban pittyen, hogy kész. Gyakorlatilag egy másodperc alatt, amire a Clipperben vártam fél percet. Aztán programoztam hozzá saját EDIT-ablakkezelő osztályt, ami paramétertől függően kezeli, hogy milyen adat adható meg benne, dátum, idő, betű, szám (x tizedessel) és milyen hosszban fogadjon el karaktereket.

Aztán programoztam hozzá egy állománykezelő osztályt, így nem kell minden törzsállománynak megírni a saját ablakkezelőjét, hanem ez a felparaméterezés után mindent megcsinál az állománnyal kapcsolatban, bekéri az adatokat, módosítja, törli, bármelyik mező szerint rendezi, keres az állományban, nyomtat belőle, és az állományok együttműködve más állományokkal (ha nyitva van az ablakuk), adatokat adhatnak át egymásnak.

Aztán programoztam egy saját nyomtatás osztályt, ami mindent elvégez, ami nyomtatás, nyomtatandó kezdő-végző lap megadása, intervallumok közötti nyomtatás, kiválaszthatod, hogy nyomtatóra, képernyőre, fájlba nyomtasson, az állomány melyik mezői kerüljenek nyomtatásra, legyen-e összegsor, stb, szóval tud mindent, ami állománynyomtatás.

De baszki, ezt így megírni munka mellett, hogy csak néha hétvégén meg meló után tudtam csinálni egy évembe telt. Sok volt. Szopás volt. Kész lett. És mivel C-C++ az egész, a komplett adatbáziskezelővel együtt egy EXE-be fordítva 296 KB. Na, egy kibaszott évem ráment. És gyakorlatilag ez most azt jelenti, hogy az osztályok megvannak, és minden paraméterezhető, most már bármilyen nyilvántartó programot meg tudnék írni kb. egy hét alatt, ha kell. Most pukkantok egy pezsgőt. Nem nyomaszt ez többé, tudok mást csinálni helyette. Baszki, hát ez kibaszott jó!

[hobbygilda]

Nagyon!

Le köllene szokni a dohányzásról... Tud valaki valami épkézláb, viselhető szenvedéssel járó módszert, ami a hétköznapjaimba illeszthető? Már többször próbáltam úgy, hogy egyik napról a másikra abbahagyom, de az elképesztő szenvedés volt, folyt a nyálam, nem tudtam magammal mit kezdeni, széttartott az agyam, nem tudtam összpontosítani, ami persze a munkámra és a napi működésemre is kihatott és volt egy pillanat, amikor alig vártam, hogy újra rágyújthassak és mély lelki nyugalommal konstatáljam az újabb kudarcot.

[katacha]

Kelenföldön van ez a cikkcakkos bringalejáró a régi aluljáróhoz, a jelölt helyen elesett egy rolleres, a bokája kifacsarodott és sokkos állapotba került. A mentőket nem én hívtam, de többszöri hívásra sem értette meg a miskolci diszpécser, hogy nem tudunk utca házszámot mondani, mert nincs pontos cím, az életmentő appból néztük ki a koordinátákat (abból nem telefonáltam, nem tudom, hogy appon belül marad a hívás és látják a lokációt vagy átvált sima telefonálásra), de 30 percig nem sikerült megérkezni a mentőknek. Értem, nem egy sz��vroham volt, de a nő folyamatosan ordított a fájdalomtól, mozdítani nem lehetett és egyre sokkosabb volt. Aztán észrevettünk egy mentőt a buszmegállóban, az egyik férfi odasietett, de nem volt benne senki. Lementem az új aluljáróba, hátha ott vannak a mentősök, de ott sem láttam őket. Végül nem vártam meg a mentőket, voltak elegen segíteni, nem tudom, mikorra értek ki. Már nem elsőre tapasztalom, hogy ha nem damjanich utca 13 a helyszín, akkor full vakon vannak a helyismerettel nem rendelkező diszpécserek. Nem tudom, mi erre a megoldás, biztos kevesebb költséggel jár egy központi diszpécsercenter, de legalább jó lassú az esetfelvétel.

[pszeudoertelmisegi]

Itt kell lenned, hogy elhidd.

Én ma csak el szerettem volna jutni Veszprémből Pécsre. A 13.50-es közvetlen járattal. Mindig a 13-asról indul. Ez fogadott:

Elmúlt 13.50. Nem jött. Sem az app, sem a menetrendek.hu, sem a buszváróban levő LED kijelzős utastájékoztató-rendszer nem írt semmit.

Nézem az utinform-ot, Városlődnél baleset, a 73-as km-nél nem engednek senkit tovább. A busz Pápáról indult, ekkor már tudtam, hogy ez lesz itt a baj.

Jelenet:

Veszprém autóbuszállás infópultja 14.10-kor.

Én: Elnézést a Pécs fele tartó 13.50-es járatról szeretnénk érdeklődni ugyanis nem jött.

Hölgy: Talán ez a busz ilyenkor nincs is, csak nyáron….. (felnyálazza a papír!! menetrendet)

Én: Kell lennie…

Hölgy: Jajj, tényleg tényleg. Akkor nézzük meg hol jár. (Előkapja a tabletet.) Mèg csak Herenden van! Az még legalább 20 perc kedvesem.

Jelenet vége.

Miközben vártam, nyugtázom az elsőrangú utastájékoztatást.

A busz megérkezett 14.30 körül és haladt tovább az útján, nagyjából 50 perces késést szedett össze Dombóvárig. Dombóvar vasútállomáson a sofőr megállt 16.50 körül és közölte velünk, a megmaradt hű utasokkal a rossz hírt: lejárt a munkaideje, le kell szállnunk. Tájékoztatott bennünket, hogy a következő busz innen 18.20-kor indul. A MÁV menetrendet ránk bízza. Megnéztem. 17.50-kor, azaz szűk egy óra múlva megy vonat Pécs felé.

Azóta a MÁV sem hazudtolja meg magát:

Szerencsémre az egyik sorstársamért jönnek autóval és engem is elvisznek Pécsre.

Hogy mit mondott a Volán ügyfélszolgálata? Ugyanis én ezért teljes árat fizettem. Megérti a felháborodást, küldjek mailt a lefotózott jegyemmel, írjam meg a részleteket. Majd jelentkeznek.

Kiváncsi leszek.

[mirabellomonferrato]

Folyamatban van a nagy tervezés

Lépéseiben: bérelünk egy kisbuszt (szerencsére van ismerős, aki ezzel foglalkozik) és kimegyünk ("én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó" -- helyett), én a baráti házaspár meg a két gyerekem meg a két kutyám és kiviszünk minden szart ami a három hónapos táborozós élethez meg a felújítás első lépéséhez kell. Kimegyünk a 4 nap húsvétra, ami Olaszországban csak 2 nap vasárnap és hétfő ünnep, aztán engem meg a kutyákat otthagynak, és visszajönnek a gyerekeimmel, leadják a kisbuszt. Én 10-12 napig éldegélek ott egyedül (lehet, hogy szakállasan és megőrülve találnak majd rám --- ki tudja :D) amíg is jönnek majd megint a baráti pár és ők is maradnak két hónapot. Távmunkázunk Bével, és szabadidőnkben felújítunk. Aztán együtt hazajövünk. Ha tudok, ősszel még szeretnék kimenni, 1-2 hétre, de nem tudom még, hogy hogyan, bár repülővel meg busszal is lehet. Legfeljebb eltévedek. Az igazi élet nagy kaland. :D Nagyon mókás nézni, hogy a barátaim mennyire féltik a kényelmüket, hogy akkor ez meg az hogyan lesz. Ilyenkor derül ki, hogy a táborozós élet mennyire mást jelent az embereknek, meg az is, hogy amikor azt mondom, hogy engem nem érdekel mit eszem, töménytelen ideig elvagyok kávén és vajaskenyéren almával, a másiknak a nem érdekli mit eszik az az, hogy megeszi két nap ugyanazt a főtt ételt. Igyekszem ezeket tiszteletben tartani, mert nem kényszeríthetem senkire az én (szerintem is extrém) dolgaimat, mert nyilván nekem is megvannak a magam rigolyái. Vagy pl a mosás. Mostam már kézzel életemben, nem félek tőle, nekem egy centrifuga elég segítség. Tény, hogy a melósruhákra, amibe napokig izzad az ember meg koszolja ez a megoldás nem igazán jó. Meg az idő, hogy nem nyaralni megyünk, ergó a felújításra szánt szabadidőt nem igazán jó elbaszni kézzelmosásra meg főzőcskézésre. De van mosoda, 10 euróért kimos, megszárít két ikeástáskányi ruhát. El kell vinni, bevásárolgatni közben, hazahozni. Ennyi. Időt lehet spórolni.

Az én biztos pilléreim, hogy kávé legyen, net legyen, működő valami számítógép, privát vécé, privát ágy, kajára valami pénz. A többiben rugalmas vagyok. Nem szeretek minden megoldást, de nem feszülök be csak a felsoroltak hiányától.

Amúgy már eddig is nagyon kedves segítőim akadtak a tumbliról, akikkel most az elektromos dolgokat beszéljük át. Az egyik barátom pedig a riasztó meg kamera dolgokat igyekszik kitalálni nekem. Ezek mind nagy segítségek. Mert ez alatt én megtanulhatok a netről faktúrás falfelületet készíteni. Ámulat milyen egyszerű. De így nem kell kitalálnom.

A kintlétünk tervei: idén az alsó szintet rakjuk rendbe. Fent a csak a beázós tetődarabot próbáljuk kijavítani. Lent teljesen új elektromos hálózat, teljesen új vízhálózat, teljes fürdőszobaátépítés, teljes padlócsre. Ennek a 3 hónapba bele kell férnie. Bár korábban csak egy ráncfelvarrás volt tervezve, ez lent nem megy. Az emelet majd jövőre. Nem kerget a tatár, a felső szint jobb állapotban van. Most az lesz a bázis, amíg az alsót szétbombázzuk. Inkább ez a megoldás a jó, mint az állandó bútortologatás és évekig tartó felújítgatás.

Megismerkedtem egy párral, akik kint élnek és a pasi sajátkezűleg újította fel a házukat. Sajna 2 órára laknak, de gondoltam, hogy egyes dolgokban még akkor is megérné megfizetni a segítségét, és tőlük fogok villanyszerelőt meg vízszerelőt szerezni. Csak a segédmunka részt tudjuk megcsinálni és megspórolni, van amit ki kell fizetni, nincs mese.

Szóval haladnak a dolgok, csak a tervezgetésről meg szervezésről nagyon nincs mit írni.

Nem tudom, hogy az olasz szomszédok meg a polgármester megkapták-e a levelemet, nem reagáltak semmit. Nagyon nem is vártam, de remélem átment a baráti kezdeményezés és nem sértettem meg senkit.

[annaszemete]

Nem is tudom, mit vártam

Beszéltem egy dietetikussal, akit azzal ajánlottak, hogy tényleg reális javaslatokat ad gyerekkompatibilis ADHD étrenddel kapcsolatban.

Na azt felejtettem el, hogy ettől még nem lesznek anya- és szabadidőkompatibilisek is a javaslatok, perceken belül már arról beszéltünk, hogy még mennyivel többet és többfélét kéne főznöm.

Ja és 5 után ne egyenek gyümölcsöt a gyerekek, ami azért nagyon jó, mert 5-re érünk haza, szóval nem tudom, mikor ennének máskor.

Mennyire utálom ezt az egészet.

[stickalittle]

Na, most az volt,

hogy a kórház lemondta anyám június eleji szürkehályog műtétjét telefonon, a műtét előtt egy nappal. Hétfőn lett volna a műtét, bepakoltunk mindent, vasárnap délután lemondták. Azért mondták le, mert az orvost, aki műtötte volna, Pintér átvezényelte egy hónapra egy másik kórházba. Azt mondta az orvos, hogy majd július elején jöhet vissza ebbe a kórházba, és akkor hívnak, hogy mikor lesz a műtét. Oké, mi mást tehettem volna, hát vártam. Persze nem hívtak. Július vége van. Akkor hívom én őket, hogy most mi van a műtéttel. Tegnap sikerült olyan telefonszámot szereznem, ami egy orvosé, és fel is vette. Azt mondta, hogy aki műtötte volna, most szabadságon van, ő meg egy másik kórházban van éppen, de pont holnap lesz a megfelelő kórházban, hívjam ma, és megnézi, mi van a műtéttel. Legalább kedves volt. Oké, ma hívtam. Azt mondja, hogy anyám be van írva műtétre a jövő hét hétfőre. Mondom, hogy ma szerda van, nekünk nem szólt senki, ez biztos? Azt mondja, hogy ő nem tud erről közelebbit, mert nem ő műtötte volna, és valaki máshoz van beírva, de azt látja, hogy be van írva. Megköszöntem neki ezt is. Nekem ne mondja senki, hogy ez így normális. Ha nem hívom őket, akkor nem is tudunk róla, hogy anyámnak műtétje lenne hétfőn? Vagy mi van akkor, ha ez nem biztos, mert csak én hívtam a kórházból egy orvost, és az mondta, hogy ő úgy látja? Mi van, ha odaállítunk hétfőn, és nem lesz műtét, mert az orvos nem jól látta, mivel nekem furcsa, hogy egy büdös szó nem volt eddig a műtétről? Na, mindegy, hétfőn odaállítunk. Magyarországon egy nagy kaland az élet.

[mindenhangulathoz13]

Nem írtam Neked, mert azt vártam, hogy Te írj…azóta se beszéltünk.

[istenes-bibic-mihaly]

Kórházi tartózkodásom (1 hét, bél endometriózis) hosszú története undi részletekkel, úgyhogy inkább leválasztom a posztot innentől.

a páromnak viszonylag későn esett le (műtét előtti este), hogy én most tényleg megyek. ám addigra én már jól voltam, és csak fostam és fostam a 8000 forintos picopreptől, miközben próbáltam megérteni, hogy működik a medieval dynasty úgy igazán. nekem akkor már a legnagyobb bajom az volt, hogy miért galériás a lakás, amikor fosok.

szóval törölgettem az ember könnyeit, és visszamenőlegesen megértette ő is, hogy a diagnózisom (tavaly nyár) óta miért voltam többször ideges és kedvtelen. miért kezdtem konstans egyórás késéssel a munkám home office részét, ami rám egyáltalán nem jellemző. talán azt is, miért toltam olyanokat ébredés után, hogy "remélem, átvágnak valami ütőeret a gecibe, és ottmaradok a műtőasztalon."

mivel soha semmi jellegzetes tünetem nem volt, azt hittem, pcos vagy átjárhatatlan petevezető, egyéb hormonális probléma miatt nem jön össze a gyerek. de nem, a sotén rögtön szóltak, hogy van egy ilyen CSOKIcisztám, és ebből bizony gond lesz. pedzegették, hogy ultrahanggal keveset látni, műtét közben fog kiderülni, mennyire vészes a dolog. és akkor jöttek a sztorik, hogy á, igen, a julinak is ez van, repültek a petefészkei, a marinak meg az egész méhe, és akkor jött ez az új félelem, hogy nem fogom tudni soha beteljesíteni a női princípiumom, mert selejtes a testem.

ám az endometriózis nem is annyira a méhem felé terjeszkedett, hanem miután egy másik ultrahangon a nyakamba kaptam a lábam, és a jégcsapretek méretű eszközzel sebváltózva jobban megnézték a testem belülről, szóltak, hogy létrejött egy GOMBA alakú elváltozás, ami mélyen infiltráló, szóval egy bélszakaszt azt így ki kéne vágni, és a maradékot összevarrni. mondtam, hogy oké. csoki meg gomba után vártam még valami kis gonosz petefészekgnómot, meg szivárványt is, de azokat csak én képzeltem oda, hogy jobb legyen a kedvem. (nem lett.)

ezután várólistára kerültem, és 42 helyre kellett elmennem, hogy mindenféle előzetes vizsgálatot letudjak, de ez olyan kurva unalmas, hogy nem írok róla semmit, térjünk vissza oda, hogy fosok a galérián, a Z. meg sír. hajnali 4-kor elindultunk, mentem beöntésre. csináltam amúgy egy tier listet arról, hogy melyik beavatkozás mennyire volt kutyapokol, és a beöntés meg se közelítette a felsőbb kategóriákat. utána aludtam pár órácskát azon az ágyon, ami utána még napokig a kurva kényelmetlen fekhelyem volt, de akkor ez még nem érdekelt. igazából semmi sem érdekelt már. ezt mondtam a Z.-nak is előtte, hogy ez már nem nehéz, ez egy egyenes út, amin csak menni kell, én ilyenkor nem szorongok. nincs rajtam felelősség, amitől általában félek. amikor csak úgy rángat az élet, és tűrni kell, ami történik, az megy nekem, én abban nagyon jó vagyok.

kaptam epidurált, még az sem az S tierbe került, bár pont akkor szurkáltak, amikor bejött az endo úristene, bokor doktor, hogy amúgy van-e kérdésem, én mondtam, hogy ÁU, ő meg megfogta a kezem, ami tök aranyos volt tőle, aztán ki kellett mennie valamiért. szerencsére a kérdéseim nem voltak annyira fontosak. aztán aludtam egy jót.

az altatótól betépve megpróbáltam felszedni a nővért azzal a dumával, hogy "jaj de szép és ügyes vagy", aztán pihentem tovább az intenzíven a kurvaerős intravénás fájdalomcsillapítótól. itt történt az első S tier esemény, amikor négyszer vettek vért, mert mire kiért a csőből a kontent, megalvadt. egy teljes napja nem ittam semmilyen folyadékot, úgyhogy nem csoda. ez csak azért S tier, mert mélyek és szarok a vénáim, és ökölbe szorított talppal szúrtak a nővérek is, és hát fájt.

másnap lekerültem osztályra, ahol nagyon hiányzott az állíthatós ágy és az intravénás jólét, és hát összefolynak a napok innentől kezdve. csak az járt a fejemben, hogy inni kell és mozogni, különben nem lesz Formált Széklet, és addig nem veszik ki a drain csövet a hasfalamból. mert a drain cső az a kétszeres S tier, az a konkrét kutyapokol, amit az ötödik napon már legszívesebben a nyakam köré tekertem volna inkább. főleg azért, mert nálam különösen eresztett, és a combomon folyt le a genny állandóan, pár óránként új megvágott gézlapokat tettem a tena ladymbe. igen, tena lady volt rajtam végig, mert természetesen műtét utáni napon megjött, illetve a folyton szivárgó genny miatt óránként cserélhettem volna bugyit, szóval ez így egyszerűbb volt, az a szar legalább rendesen tartotta a gézt.

ahogy magányosan húzogattam magam után a drain csövemet a folyosón, tudatosult bennem néhány dolog. az egyik, hogy viszonylag ritkán vagyok büszke magamra, de azokban a napokban én úgy érzem, abszolút túlteljesítettem. rengeteget mozogtam, sétáltam, még akkor is, ha kibaszottul szúrt a cső, sőt, kekeckedtem vele, hogy úgyis mindjárt kivesznek, te kis geci, aztán szivároghatsz majd a veszélyes hulladék zsákban, ameddig akarsz. a 2,5 liter víz, amit becsületesen megittam, amúgy is mozgásban tartott, szóval napról napra jobban lettem. a másik csak annyi, hogy az arcane nem is olyan jó sorozat. de azért binge watchingoltam kicsit, mert hát mi a faszomat csináljon az ember, amikor egy hetet elvesz az életéből a kórház.

a magyaregészségügyezést kihagyom, alapjáraton mindenki kedves volt amúgy is, ami meg nem tetszett, azt túléltem. jó hírt is kaptam, méghozzá azt, hogy nem kellett teljesen kibelezni, csak egy kisebb részt metszettek ki, amit össze is varrtak. meg még csináltak csomó mindent, de semmit sem kaptak ki, amire szükségem lehet. gyorsan megtanultam beadni magamnak a vérhigítót, mert Z.-nak annyira remeg a keze, hogy a falba szúrná bele szerintem, és ez is egy olyan eredmény, amit nem gondoltam volna magamról első körben.

aztán nehezen, de megérkezett a Formált Széklet, és még bugyogott a wc-n a lehúzott víz, amikor én már a nővérszobában toporogtam, hogy szedjék ki a kedves kis csövemet. egy kellőképpen kedvtelen és sietős doki kapta ki, szóval mire kimondtam, hogy "úristen, ez ilyen kurva mélyen bent volt?" ő már elviharzott, de a nővér azért megjegyezte, hogy igen, 10 centi kell neki. nem fájt annyira, inkább olyan volt érzésre, mint amikor jó inas csirkehúst aprítok.

életminőségem ekkor sosem látott magasságokba szárnyalt. másnap haza is mentem. az előző alhasi műtétem szövődményeivel 4 éve küzdök, és szerintem életem végéig fogok is, de most bizakodó vagyok. jól érzem magamat, Z. és az anyós prémium bélkímélő menüsora hamar visszahozza az egy hét alatt ledobott 5 kilómat.

a végére még annyit jegyeznék meg, hogy ha csak azért nem akarod a kórházba vinni az ikeás plüsspatkányt, mert hogy néz az ki 31 évesen, hagyd. lesz majd egy veled egykorú szobatársad, akinél meg zsiráf lesz, és milyen jó lesz neki.

[mar-nem-remelek]

...csak jól esett volna, ha valaki rám is figyel. Ha észre veszik, hogy baj van. Ha észre veszik a könnyeket a szememben. De mindez most már nem számít. Úgy tűnik, én vártam el nagy dolgokat.....

[xszerelmes-lelekx]

Nem is értem, hogy mit vártam, hiszen mindig ugyan az a forgatókönyv..