#utolsó év

[idonttalkwithpplhere]

Elegem van, hogy mindenért én vagyok a hibás, én vagyok a hülye. Arról is én tehetek nyilván, hogy szar az egész mindenség(értem most itt ezalatt az oktatást). Csak a káoszt látom magam körül.

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Egyszerre félelmetes ugyanakkor megnyugtató érzés hogy kb. 1 hónap és itt az érettségi. Egyik pillanatban azt érzem hogy megfogok bukni májusban és hogy mennyire fura lesz a barátaim nélkül, máskor meg azt hogy csak essünk túl rajta, legyen végre vége az egész sulinak, és hogy minden okés lesz megfogom tudni csinálni a vizsgáimat és felvesznek az egyetemre.. Annyira tele vagyok kettős érzésekkel...

[mwagneto]

sokat gondolkoztam Petőfin és az embereken akik szerették

[ajtostolahazba]

Tegnap voltam otthon. Apa nincs jól. Nagyon nincs jól.

"Azon gondolkodtam, hogy élni könnyebb, vagy meghalni. Meghalni sokkal nehezebb."-mondta. Sokat sírtam, sírok, mert nem lesz szép ez a karácsony, már egy karácsony se lesz ugyanolyan, de ő egyre inkább készen áll. Elmondtam neki, hogy mi megleszünk, hogy vigyázunk anyára, hogy nem akarhattam volna jobb apukát, hogy nagyon szeretem. És ha eljön az idő, ne féljen, én elengedem. "Anyad hogy birja?-jól, apa... és tényleg, anyu egy hős. Megcsináltattam a tetoválást, amit ő kért, egy széttárt szárnyú sast, az ő szavaival, hogy Örökké együtt repülünk!, megsimogatta, és egy könnycsepp gördült le az arcán. Elmondta, hogy csendes temetés legyen, nem kell felhajtás, szürke kolumbárium, és én megnyugtattam, hogy már régen megbeszéltük ezt és minden úgy lesz, ahogy szeretné. Minden pillanatot bevéstem, minden pillanatban jelen voltam...amikor kiültettem a fotelba, hogy megcsináljam az ágyat, és a hóna alá nyúlva felállítottam, csak öleltük egymást némán, percekig... mi így búcsúztunk el. Egy év óta először nem csináltam képet. Ez a test, ez a törékeny, gyenge ember már nem ő.

Félek, hogy elfelejtem a hangját, a nevetését, félek attól az élettől, amiben ő már nincs benne...

Már Contramalt kap. Így nem fáj semmi. Aludt, bementem hozzá elköszönni. Mosolyogva ebredt, ahogy megsimogattam. Mikor elköszöntem, (jajj de nehezen engedtem e a kezét!) Szeretlek- súgta- és nincs bőgés!...

Hát apa, ezt az ígéretet nem tudom betartani. Ezek az utolsó napok, hetek. Tudtam, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Időért könyörögtem mindig, de az már önzés lenne. Már csak egyet szeretnék, hogy ne fájjon neki az a repülés. Még történhet csoda, de ő már becsomagolta az emlékeit. Én meg nem, de ez az ő útja. Majd én is megleszek valahogy...

[wannabebiker1]

Ahogy idősödök, egyre jobban rohan az idő. Hopp, már megint eltelt egy hét, hopp már február van, 2015 még olyan közelinek tűnik, de már 2025 van. Összefolynak a napok, dolgozni kell, pénzt kell keresni, olyan emberekkel kell jópofázni, akikkel szívem szerint inkább nem jópofáznék, olyan dolgokat kell csinálni, amiket a szívem szerint inkább nem csinálnék.

Az élet elrohan, a gyerekek felnőttek, a testem kezd elhasználódni, fájdalmak a semmiből, egyelőre ártalmatlan elváltozások egyik napról a másikra. Bár a gondolataim semmit sem változnak, belül én az vagyok aki voltam, a test szépen lassan öregszik.

A napokban anyám kórházban volt, vészes vérszegénység miatt, így volt alkalmam látni több, az élete végefelé járó embert. Nem volt szép látvány és nem volt jó szagú. Egy néni, oxigénmaszkkal az arcán az anyám melleti ágyon, szerintem már épp a révésszel alkudozott, ki is jöttem a kórteremből, mert inkább kihagytam a mozit aminek az utolsó sóhaj a címe. Anyámat vajon mennyire viselhette ez meg, ő mellette feküdt napokig. A néni vajon hogy élte ezt meg, az utolsó napokat, perceket..

Anyám nagyon fél a haláltól, én inkább az odáig vezető úttól. Azt gondolhatná az ember, milyen jó, hogy ismeretlen ez az út, pedig nem az, nincs túl sok opció az árnyékvilág elhagyására, csak ugye az ember nem feltétlenül gondolkodik ezen, amíg nem muszáj.

Én például elég sokat ülök autóban, esélyes pl egy autóbaleset, mondjuk a szembejövő román kamionos éppen rágyújt és leesik a cigije. Ha mondjuk az ilyen hirtelen és váratlan dolgok elkerülnek, akkor az életmódomat tekintve akár valamilyen szívprobléma is jöhet, mondjuk 10 éven belül. Ha azt is megúszom, akkor is maximum olyan 20-25 évvel gazdálkodhatok még, amiből még legalább 14 évet dolgoznom kell valahogy, a maradék 5-7 év meg biztosan nem lesz fáklyásmenet.

Szép kilátások, de ez van. Jó lenne ezt a pár évet egy jobb világban megélni. Egy olyan jobb világban, ahol több milliárd ember sorsát nem befolyásolják önjelölt messiások, hataloméhes gonoszok. Az eszemmel tudom, hogy erre kevés az esély, főleg egyik napról a másikra kevés. Az emberi léthez hozzátartozik ez, az emberek messiásokat akarnak, mindig kell egy uralkodó, egy fáraó, vagy egy király, nagy birodalmak, amik rendszerint össze is omlanak, még egy birodalom sem élte túl önmaga nagyságát, most sem fogja egy sem. Az embereknek mindig kell valaki vagy valami akinek vagy aminek elhihetik, hogy nincs szenvedés csak kánaán van meg repülőrajt. Pedig szenvedés van, mese nincs. A keresztény hitvilágban nem is kell messzire menni a példáért.

Mit tehetek én? Nincs túl sok lehetőség, ami van, azt jól meg kell becsülni. A péntek esték, a szombat reggelek, a hosszú hétvégék, a napsütéses harmatos reggelek, a szeretteim ölelése, amikor önzetlenül segítek. Szabad szemmel láthatatlan, mások számára érdektelen apró örömök.

És egyvalamire még rájöttem. Szenvedés nélkül szart sem ér az egész. A péntek este érzés is unalmassá válik a karácsonyi szünet végefelé. A péntek este a hétfő-péntek viszonylatában ér valamit. A legkirályabb étel is unalmas lesz 5 nap után, kell egy teszkós parizer az újrakezdéshez, az egész napos kirándulásból is jó hazaérni.

Ez is az emberi természet része, a megszokás és annak elkerülése. A körforgás.

[chimie]

A korábbi évekhez hasonlóan most is visszanéztem a tavalyi év kedvenc filmjeit. 10/10-es értékelést kaptak:

10/10

Children of the Street

Egy 20 éves dokumentumfilm mexikóvárosi szipus utcagyerekekről - aki bírja az ilyesmit, az jó eséllyel egész életében emlékezni fog egy-egy jelenetre. Semmi truváj nincs benne, "csak" elképesztő sorsok.

Anora

A film, amit egy pláza mozi közönsége is élvezhet és közben Arany Pálmát is nyer. Tele vicces és tökéletesen eltalált szereplőkkel, apró kulturális finomságokkal, például amikor az orosz gengszter mirelit pelmenyivel hűti a sebét.

9.5/10

Poor Things

Egy őrült, csodálatos világ és akkor még nem beszéltem Emma Stone alakításáról.

The Seed of the Sacred Fig

Remélem egyszer a Fideszes Apparatcsik karakterét is sikerül majd ilyen aprólélokosan bemutatni, mint iráni kollégáját ebben a filmben. Lassan indul, de aztán thrillerként is tökéletesen működik.

9/10-es értékelést kaptak:

The Boy and the Heron Kis keleti bölcsesség, szépség, egzotikum és melankólia - Miyazaki "utolsó" filmje tökre hozza a nagy klasszikusok (Chihiro szellemországban, Szomszédom Totoro) szintjét.

Perfect Days

Mosolyogva WC-t pucolni < mosolyogva WC pucoló embert mosolyogva nézni, avagy a zen film remeke.

Past Lives Az Anorához hasonlóan ez is egy olyan film, amiről egy plázában sem szivárog ki a közönség, közben viszont van benne egy fasza keleti filozófikus szál. Az Anorával szemben tényleg merném romantikusnak nevezni.

The Zone of Interest

Azt olvastam róla, hogy direkt unalmas, de engem teljesen lekötött - azt mondanám, hogy minél többet tud az ember a Holocaustról, annál érdekesebb, mert sok apró utalás van benne.

American Fiction

Fontos téma, és még szórakoztó is. Kicsit izgultam, hogy nem amerikaiként kevésbé lesz érdekes, de szerencsére nem.

Society of Snow

Egy valamilyen szinten mindenki által ismert sztori - szépen végigmesélve, őrült meglepetések nélkül, "csak" nagyon-nagyon jó minőségben.

Femme

Akár egy egyszerű bosszűtörténet is lehetne, de sokkal több minden van benne - a tettes valamennyire áldozat is, az áldozat pedig nem tűnik közömbösnek a macsó támadó iránt.

Pelikan Blue / Kék Pelikán

Rajzfilm-doku tök sok apró geggel és király rajzokkal. Kicsit a sztori végét hiányoltam.

Kix

Két csávó 12 éven keresztül követte a klasszikus belvárosi bajkeverő Sanyika életét, és nagyon sok hihetetlen videót pakolt össze ebben a dokumentumfilmben. Kicsit kurtán-furán van vége - igen, Sanyika tényleg felnőtt és már nem működött a filmesekkel ugyanaz a felállás, mint korábban, de ettől még nézőként van egy kis hiányérzet.

As Far As I Know / Legjobb Tudomásom Szerint

Ez egy 2020-as film, de akkor nem hallottam róla, most viszont belebotlottam. Egy megerőszakolással kapcsolatos történet, amiről sokat lehet beszélni-gondolkodni, és minden és mindenki annyira életszerű benne, hogy az ember nem tud nem arra gondolni, h tuti megtörtént valamelyik íróval vagy közeli ismerősével. Tök érdekelne női nézők véleménye, hogy ők is a falat kaparták-e néha Nóra (Hámori Gabi) viselkedése miatt vagy ez ilyen férfinézői dolog.

8.5/10-es értékelés:

About Dry Grasses

Lassú, hosszú, de ez is nagyon valószerű és jó hangulata van. Olyan mint egy jó kamaradarab. komoly mondanivalóval. És plusz egy kis utazás Törökország szélére.

There Is Still Tomorrow

Talán túlzás azt mondani, hogy a Barbie művészfilmes párja, de itt is tulajdonképpen a patriarchátus az egyik főszereplő. Az egyik kulcsjelenete annyira erős, hogy amikor érdekességként meg akartam mutatni pár embernek valami házibuliban (mert amúgy képileg is tök érdekes), egyszerűen le kellett állítani a jelenetet, mert a felvezető részek nélkül a haverok nem voltak hajlandóak egy percnél tovább nézni.

Black Dog

Kevés nyomasztóbb hely van a világon egy rohadó ex-kommunista iparvárosnál, a Fekete Kutyában ehhez még hozzájön egy kis góbi-sivatagi hatás. És mindehhez még kapunk egy lassú, de szépen besszippantós sztorit is.

The Substance

Tökre szeretem a horrorrt, csak kevés az eredeti sztori, de ez abszolút az, és még van benne valamiféle üzenet / társadalomkritika is. Abba bele sem merek gondolni, hogy Demi Moore-nak milyen trip lehetett játszani az öregedő modell szerepét.

How to Make Millions Before Grandma Dies

Egy hangyányit gyengébb csak a már megénekelt Előző Életeknél - a végkifejlet pl eléggé kiszámítható - de így is tök jó kis távol-keleti feel good utazás fura szokásokkal és bölcsességekkel.

Strange Darling

Sem több, sem kevesebb: egy tökéletes thriller komoly csavarokkal. Csak nézel, mint a moziban.

Speak No Evil

Talán thrillerként kevésbé üt, mint az előző, viszont kurva jó dumák vannak benne, és tényleg zseniális, ahogy az egyik pár mindig a még épp normális határán egyensúlyozva viszi be a másikat a málnásba.

Blind Willow, Sleeping Woman

Kellőképp elvetemült Murakami novella(novellák?) alapján készült LSD-anime-szerűség beszéló óriásbékával meg hasonlókkal. Például Tokióban játszódik, de a feliratok mindenütt francia nyelvűek.

[riariahistoria]

Boldog születésnapot fényképezés!

1827ben két francia, jelesül Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találkoztak és két évre rá társultak (anyagi okok miatt). ez azért fontos, mert mind a ketten a fényképezés technikáján dolgoztak. 1833ban Niepce váratlanul elhunyt, de mivel akkorra szinte tökegyedül feltalálta és lefektette a technikát, Daguerrenek csak túl kellett őt élnie és a jól megkötött szerződésüknek hála "feltalálhatta" a dagerrotípiás képrögzítést és elnevezhette magáról. 1837re teszik az első dagerrotípia elkészítését és egy évvel később az első embert is megörökítették.

(mutatom:

hátborzongató látni hogy mennyire modern és mégis mennyire múlt amit látunk)

1839. január 7én François Arago (aki tudós, politikus és meglehetősen jelentős ember a korban), Daguerre pártfogója jelenti be a talámányt a Francia Akadémián. majd ezen év augusztus 19én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertetik a dagerrotípia készítését, hogy bárki szabadon foglalkozhasson vele. a világnak ajándékozza a francia állam, a két feltaláló pedig életjáradékot (Daguerre 6ezer, Nicéphore örököse pedig 4ezer frankot) kap évente. tessék elképzelni ezt Gates-Jobs-Musk vonalon.

pillanatok alatt világsikert arat a technika és ez az augusztus 19. lesz a nap ami megint teljesen megváltoztatja a világot. a festmények mint információk kora lejár és miatta nem tudunk bajszot rajzolni a kilenc évvel később a múzeumunk előtt rajcsúrozó Sanyinak, mert a dagerrotípián van neki basszus (kalózkendő meg a vállára papagáj, az hozza az egyest a felháborodott magyartanár elsápadása után).

nem hiszem hogy Daguerre vha is álmodott arról hogy majd a farzsebünkben hordjuk a fényképezőgépünket és a 6ezer képet amit az elmúlt egy évben lőttünk a világ másik felén meg a sarki cipőboltban hogy akkor a kéket vagy a fehéret vegyem. de egyértelmű, a dokumentálási kényszerünk ezzel nem csökkent és amíg létezünk cígőljük ezt a mániát mint a keresztet. a papírba zárt, jpg-be tömörített pillanat az örökkévalónak.

szóval boldogat fényképezés, és mert ez az én szülinapom is (ahogy Bill Clintoné és Matthew Perry-é is) hozom az utolsó fotót amit a telefonommal csináltam:

néha vannak ilyen twitter threadek hogy rakd ki az utolsó képet amit csináltál, nem hiszem hogy a 4 lájkolómtól kérhetem ezt arcvesztés nélkül, szóval fotózzatok ma egyet arra a napra gondolva amikor 185 éve megszületett a fotózás mint műfaj és ezt nekünkadták a franszhiák 😎

csíííííííz!!!!!

[mirabellomonferrato]

A vénasszonyok azok vénasszonyok

Felöltöttem a legszebb diszkrét sminkemet, egy normális felsőt hosszú szoknyával, megfésülködtem, szóval talpig úrinőnek öltöztem és becsattogtam a Mirabelloi önkormányzatba. De előtte összeírtam a kérdéseimet. Lefordítottam olaszra, a szöveget szépen lemásoltam egy papírra (3 A/5 oldal lett :D) fogtam a dokumentumokat és elindultam a harcba. Mosolyogva fogadtak majd amikor elolvasták a papírt, az egyik nő megkérdezte, hogy beszélek-e olaszul. A papírra oda volt írva, hogy nem beszélek olaszul. Az is oda volt írva, hogy szeretnék egy e-mail címet, ahova elküldhetem a kérdéseimet (adó, szemétszállítás, hulladékkezelés, stb) mert azt le tudom fordítani. Erre elkezdett olaszul hadarni, hogy ha nem beszélek olaszul, akkor milyen nyelven akarom, hogy válaszoljon? Angolul se beszéltek (én se nagyon, de amikor muszáj, megértetem magam), úgyhogy az egyik nagyon dühösen otthagyott. A fordítóprogramot a másik se ismerte, még a nevét se, de annak végül legalább azt el tudtam magyarázni, hogy adjon egy e-mail címet. Megmondom őszintén, rohadt szarul éreztem magam utána. Eddig mindenki kedves volt, készséges, tényleg azt hittem, hogy pont egy ilyen picsányi hivatalban, amikor az az első kérdésem, hogy mennyi helyi adót kell fizetni, itt pláne segítőkészek lesznek. De nem. Én amúgy magasról leszarom, hogy ők mik lesznek, majd 10 év alatt megszoknak, nekem nem kell, hogy szeressenek. Én úgyis mosolygok mindenkire, majd megtörnek. :)

A házban kicsit véstünk, most főleg B. Én meg rohangáltam le-föl. Van egy listám a házzal kapcsolatban. Most azokon megyek végig amikor ott vagyok. Hol megy az ez meg az? Megnézem. Lefotózom. Hol van az akármi. Megnézem, lefotózom. Stb, stb. Mindenről fotókat csinálok, mert az egész felújítástervezést Magyarországon fogom csinálni és nem tudok átszaladgálni Mirabelloba megnézni ezeket. A homlokzat nem attól a csőtől ázik, amit gondoltunk. Ez a víz rész annyira bonyolulttá vált és annyit beszélgettünk róla, hogy már erőm sincs leírni. Olasz megoldást ajánlottam, hagyjuk a picsába. Verjük le a vakolatot, vakoljuk újra, majd 5-10 év múlva meglátjuk mi lett. Szóval odázzuk el a problémát. Plusz, hátha a bejövő vízcső áthelyezése majd megoldja a dolgot. Holnap maradunk pihenni a szálláson, mert elfáradtam, lehangol az eső is (egy hete esik), a többiek is, hogy az összes kétségüket rámzúdítják, mintha nem lenne elég a saját összes kétségem. Nyugtatgatom meg bíztatom őket. Elintézem. Kitalálom. Meglesz. Meg tudom csinálni. Azt is. Majd megnézem. Megkérdezem. utánajárok. Igen, beköttetem. stb, stb. Az a szerencsém, hogy engem meg a tumblisok bíztatnak, mert különben szarrá törnék a problémázásuktól. Hétfőn még egy utolsó vésés (egy vízvezeték folytatását meg kell keresnünk) azrán egy utolsó szemle, videó, aztán kedden hazaindulunk. Akartunk még menni Torinoba, de esőben nem jó semmise, Torino meg itt lesz tavasszal is meg tovább. :)

Szeretem ezt a házat. Amikor senki nincs a közelemben, szoktam neki beszélni. Muszáj bolondnak lenni. Attól ízesebb az élet.

Fotó egy nagyon szép vízszintesen menő esővízelvezető cső belsejéről, ami TALÁN el van törve? Ha el van törve, áztathatja-e ez a házat? (Olaszországban az esővizet többnyire bevezetik a csatornákba, nem úgy mint nálunk, hogy csak dől ki a földre. Ez a cső a homlokzat előtt folyik bele egy kicsike derítőbe és onnan folyik tovább. A derítőből fotóztam be a csőbe)

[haelhetekevvelakifejezessel]

Hány év a gyász? Meg átlapolhatnak-e, vagy egymás után kell őket számolni? Mi az illő? Duplán számít-e egyszerre kettő, vagy szimultán kell őket számolni? Ér-e több kreditet a fiatal, mint a vénebb? (És ki és kinél és hány évente és mennyinél?) Mikor kell elkezdeni meg mikor illik befejezni? Meg ugye mi a faszról is van szó ilyenkor, hogy gyász? Úgymond mi a bánat is?

Hogy tagadás, alkudozás meg elfogadás. Meg harag és a többi lehetetlen baromság, amiket szigorúan lineáris grafikonon az orrod alá tolnak, és tessék, egy bevásárlóközponti útjelző rajta: "ön itt áll most". Holnap majd eggyel arrébb. Majd a sportrészlegnél talán.

Hát: biztos, hogy arrébb, csak már most is téved, ahogy szokott ezeknél a sarlatánoknál lenni. Az a kép jut eszembe, amit az akárhanyadik marsjáró robot készített a távoli Földről, és valami véletlenül épeszű ember rátűzött egy kis táblát: "ön itt áll most". Hát szerintem ez az úgynevezett gyász.

Volt a H. Kati (vagy van, csak már nincs), akivel jó viszonyban voltunk, amíg el nem küldött a kurva anyámba (valószínűleg mindenkinek így volt egyszerűbb), az apám jóbarátja volt, ő mondta egyszer vigasztalólag: nekem tizenöt éve halt meg anyám, de ma is beszélek hozzá. A Kati vagy száz éves, de legalábbis most hetvenöt, amennyiben együtt voltak egyetemisták az apámmal. Nekem hét éve halt meg az első (születési sorban utolsó) öcsém, és már nem beszélek hozzá nagyon. Apámhoz se, pedig ő csak most lesz három. De tegnap este is vele álmodtam: hozott valami ételt, figyelmességből, mert tudta, hogy itthon dolgozom és nincs időm enni, lerakta az íróasztalomra, de rögtön visszajött és a felét mégis elvitte. Biztos anyámnak elfelejtett hozni -- röhögtem magamban, és ennyiben is maradtam vele. Ezért hívogatott mindig az öreglány, ti. az anyám, ha kettesben találkoztunk az apámmal. Apám pedig "..Elvégre akkor jön-megy, amikor akar, tizenhárom éve halott. Holnap éjjel majd, talán. Úgy tűnik, mostanában szeret velem lenni egy kis időre." -- olvastam az egyik nap egy versben. Az enyém még nincs három éve, mégis ugyanezt csinálja. Mikor illik ezt elkezdeni? Vagy mikor illendő befejezni?

Elvégre is soha, vagy pediglen azonnal, amennyiben a hullák az égből mindent látnak. Időnként elképzelem, hogy zombikkal van teli a mennyország.

Tesóm, a másik (az, tényleg másik) jót röhögne. Vele nem kell ilyen olcsóságokon szórakozni, remekül diskurálunk. "Baszd meg, Kata, mondtam, hogy nem fekhetsz le a barátaimmal!" De nem is a barátod, csak a szomszéd, aki megvette a lakásodat. "Azzal meg pláne!" De csak beázott a vécéd, amikor már megdöglöttél, és azt is nekem kellett megoldani. "Leszarom bazmeg!" A konyhaszekrényed is leesett, azt is nekem kellett, meg az egész hagyatékit is, meg a muttert is, meg Isti sem áll velem szóba már, meg Anitához sem mehet a fehér, mert lepisálta a kanapéját. Egyszer. "Leszarom." Jó, de... "Leszarom." Akkor én is!

Aztán egy ideig nem áll szóba velem, de amikor írom, hová mentünk síelni meg ilyenek, akkor azért örül.

Én meg csak azt nem tudom azóta eldönteni, hogy ha akkor nem hal meg, akkor nem nekem ázik be a vécé és...

nem nekem kellett volna az egészet, most meg az egyik szemem nem tud igazán sírni, a másik meg nem tud igazán nevetni. Talán egy közepes agyvérzés segítene, múltkor is a Marika csak a fél szájával már meg minden -- gondoltam az autóba visszaülve. Aztán elmentünk egy vidéki ház felé a következő síelést megtervezni az apám gyűrűjével az ujjamon, tesómmal a fejemben. Anyámra, érdekes, a következő két napban egyáltalán nem gondoltam.

[zeroz2ro]

14 év is után meg tudnak lepni a geciségben! Kibasztak 500 tanárral és spóroltak 500 millió forintot. Pintér Sándor, te utolsó szar alak.

[csakcsiga]

Tényleg nem gondoltam volna, hogy még itt év végén kapok egy ajálatot. Idei utolsó munkanapomon még bementem felmodást írni és közben realizálodott bennem ez az egész.

Nagyon kemény, melós/tanulós következő évnek nézek elébe és nagyon izgulok, hogy megállom-e helyemet. Csak remélni tudom.

De most ezt 2 hétre kicsit félre teszem és pihenek.

[ajtostolahazba]

Még küzdünk... A többes szám mondjuk nem indokolt teljesen, apa küzd, én inkább magammal küzdök, hogy elfogadjam az elfogadhatatlant, hogy peregnek a szemek a homokórában. Megint új kezelés, nyirok áttét, az új kezelés mellékhatásai most kezdenek előjönni. A fizikai megpróbáltatásokon túl viszont kezd elfáradni... Minden nap hívom, van, hogy többször is, megyek amikor csak tudok, leginkább kéthetente, de van, hogy hetente, kurva sok az a 130km, de bevállalom, amikor csak tudom, mert ki tudja meddig mehetek még...A rák mellett a depresszió az, amit a legnehezebb kezelni, nem tud egy ember 0-24-ben, az év minden napján pozitív lenni, amikor napról napra fogy, nincs ereje, egyre inkább csak feküdni esik jól. És én rendületlenül megyek, és megpróbálok felnőtt lenni, de nem akarok. Nem hazudok neki, hogy minden jó lesz, de sokat beszélgetünk, mindenről, mélyen, ahogy soha azelőtt...és én rettegek minden telefonhíváskor, hogy ez még ne az legyen! "egy árnyék vagyok már csak"- ezt mondta most és minden szava a lelkembe mar, mert ez a valaha volt erős, kicsit pocakos ember most nehezen jár, fullad, lóg a karján a bőr, vékony...és én minden percben csak azt a mosolygós, nagyhangú aput akarom, aki volt. És elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, odafigyelek, hogy annyit legyünk együtt, amennyit csak lehet, és azt is, hogy ha azt fogja érezni, hogy elég volt, akkor az az ő döntése, az ő joga és én tiszteletben fogom tartani. De a lelkem mélyén csak azt szeretném, hogy legyen még lendület, legyen még ott az a cinkos mosoly. Minden búcsú, amikor eljövök, lehet az utolsó és én össze vagyok törve. De tudnia kell, hogy mi megleszünk. Mindig az ittmaradottaknak a nehezebb, de csak azt akarom, hogy békére leljen, ha majd mennie kell.

csak még ne... én még nem állok készen.

[hicapacity]

Állítólag feldarabolják a Kesmát; ezt ők egyelőre tagadják, viszont ők mindig, mindenben hazudnak. Annyi biztos, hogy Orbán Kötcsén beolvasott a háztáji sajtónak, és megmondta nekik, hogy szarok. Igaza van. Persze neki is könnyebb a médiát vádolni, mint belátni, hogy nincs az a Völkischer Beobachter, ami a családja ormótalan harácsolását el tudná adni.

De ettől függetlenül is szarok, ez tiszta sor. Tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy komolyan vegye őket bárki, aki nem eleve drukker.

A Fidesz iszonyúan nem érti a soft powert. Már a koncepciót sem. Ami az övé, azt birtokolni és alázni akarja, elölről-hátulról, anyja hátán, ravatalon is. A fideszes újságírónak emiatt soha nem lehet egy maréknyi becsülete, ebből következően hitele sem. Megalázott, seggberakott emberként lép ki a színpadra, orrában karikával. Nincs semmilyen mozgásterük sem egyénként, sem szerkesztőségként.

Gyorsan igazoljuk ezt a tételt. Amikor Bese atya izgalmas kalandjai napvilágot láttak, azokról nyilván volt véleményük a fideszes skriblereknek is. De tökmindegy, mi volt az: a központi direktíva miatt totális zárlat volt érvényben öt napon át, egyetlen lap sem hozhatta le az ügyet. Még az érintett és a püspöke által megerősített szikár hírt sem. Következésképp a fideszes olvasó is kénytelen volt az ún. dollármédiából tájékozódni. És konstatálni, hogy a kedvencei: hazug rabok.

Ugyanez Borkaival, Lázárral, a sor végtelen. Tájékozódásra alkalmatlanok ezek a melléktermékek. Márpedig az egy jogos igény, még a fideszes paraszt is tudni akarja, mi van.

A soft power lényege az, hogy nincs mikromenedzselt kézi vezérlés. Vannak mindenféle arcok, akik alapvetően "velünk vannak", de egyébként sokfélék, sokféle közönséghez szólnak, más-más stílusban, ebben-abban vitatkozva, néha vehemensen ellentmondva. Ezért van saját vonzerejük, és a véleményüknek súlya van. Egy sorba kapcsolt droid prüntyögésének nincs, hiszen arról tudja még a drukker is, hogy nem szuverén álláspont, hanem kórusmű.

A költséghatékonyság magáért beszél. A közmédia egymagában felemészt 140 milliárd forintot évente, a Kesma másik 500 milliárdot nagyjából. A teljes független médiaköltségvetés ennek durván a tizede, és ebben benne vannak a bulvártartalmak és a tök politikafüggetlen szórakoztatás. Az impakt ehhez képest: irdatlanul hatékonyabb a nem-fideszes média, forint per közönség alapon.

Persze miért pont ebben ne lennének silány kutyaütők. Elvégre ez a kormányzás része, nem egy piaci alapon működő iparág. Rabszolgahaddal nem lehet sajtót csinálni.

Na és akkor az lenne az ötlet, hogy feldarabolják, lesz értelmiségi tartalom, feje tetejéről talpára Hegelt.

Egyrészt: kikkel? Tizenöt év ment rá arra, hogy elüldözzék az utolsó gondolkodó embereket is, és tényleg csak a szellemi sírkövek maradjanak a temetőben, hol nemzet süllyed el. Meg is lett az ára. A kreativitás önmagában egy liberális műfaj. Jó tollú újságírók, ugyebár, a másik oldalon vannak. Azért, mert csak ott fértek el.

De oké, tegyük fel, hogy lombikból legyártanak ötven jótollút. Ezek attól lesznek jótollúak, hogy nem a kottát éneklik fel, hanem van egyéni hangjuk. Például rittyentenek egy vérmes publit az ukrán szabadságharcról vagy arról, hogy igazából nem lesz egy könyvtől senki sem meleg. Ki hozza le? Kinek lesz bátorsága élesíteni a cikket, amely ellentmond a pártvonalnak? Ki merészel vitát indítani?

És ha ez csodaképp megtörténik, mi következik? Megmondom. Azonnal feljelenti a tehetségtelen, kontraszelektált, korlátolt derékhad. És minél sikeresebb ez az elképzelt szuverénfideszes műhely, annál több lesz az ellensége. Azok, akik a kotta felénekléséből élnek, és pontosan tudják, hogy többre nem képesek. Mi lenne velük, ha versenyezni kéne?

Szarból próbáltok várat építeni. Olyan emberek pofáznak szuverenitásról, akik olyat még képen sem láttak. Annyit is ér. Addig örüljetek, amíg ezt akaratlanul kénytelenek vagyunk kifizetni, mert utána nektek végetek van. És lesz olyan, hogy utána - pont azért, mert szarok vagytok és azok is maradtok. Tóta W

[toresteszt]

0. Nap

“Merülj, merülj, ne juss eszembe, hogyha a nevem kérdezik, ne gondoljak a te nevedre.”

Hát ennyi volt. Ez a nap is eljött. Már jó ideje hallgattam, ahogy közeledik, mint a súlyos léptek alatt roppanó üvegszilánkok. Az utolsó percig próbáltam magamnak bemesélni, hogy paranoiás vagyok. Jól átvertük egymást is, hogy ez örökké fog tartani, és együtt bomlunk le. Hét és fél év után szakítottunk. Két hónapja időt kértél, hogy átgondold, hogyan tovább. Azt mondtad, hazautazol az ünnepekre, hogy egyedül lehess, és megérleld magadban a döntést. És véletlenül kiderült, hogy már hónapok óta van valakid. És nem egyedül vagy, hanem vele, rajta, ő benned, bánom is én, hagyjuk, a kurva életbe.

Kimondtuk, hogy vége. Ma költöztél el. Pár órája realizálódott bennem, hogy kíméletlenül egyedül maradtam. Ülök a kanapén és bámulom a cuccaid helyét. Elképzelem, ahogy boldogan pakolsz, és az jár a fejedben, hogy végre megszabadulsz tőlem. Még érzem az illatodat is. Mintha millió törött kard lebegne körülöttem. Próbállak gyűlölni azért, amit tettél, de minden ostorcsapás a saját mellkasomat találja el. Elbasztam ezt az egészet. Amikor kezdtem megérteni, hogy egy végtelenül nagy gyökér vagyok, már késő volt. Megértem, hogy így döntöttél. Ha őszinte szeretnék lenni, én se magamat választanám. Most jön az a fejezet, amikor megpróbálom magam kihúzni az önsajnálat mocsarából a hajamnál fogva, és integrálom az élményeket. Megpróbálok azzá az emberré válni, akivel boldog tudtál volna lenni. Nincs más választásom, a másik út az, hogy beledöglök ebbe az egészbe. Vigyázz magadra és virágozz, rózsám.

[babarumblr]

február 1-től a magánútlevél kiállítása 17 000 forintba, 12 év alatti gyerekeknek 8500 forintba – nagycsaládosoknál 3000-be –, a személyi igazolvány 7700 forintba (postán kiküldve 9700-ba), az ideiglenes személyi 3100 forintba, a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány 3700 forintba fog kerülni. Korábban a Rogán Antal vezette tárca azt közölte, hogy az első személyi és a lejáró igazolvány cseréje továbbra is ingyenes marad – erre utaló kitételt a rendeletben nem találtunk.

A kormány emellett módosította a felsőoktatási felvételiről szóló rendeletet, akik önkéntes tartalékosként az alapkiképzést teljesítették, plusz 16 pontot kapnak, akik részt vettek a 6 hónapos folyamatos kiképzésen, azok 32 pontot, akik további szakkiképzést is teljesítettek, 64 pontot kapnak (ehhez képest egy középfokú nyelvvizsga 28 többletpontot ér).

Az év utolsó napján negyven új jogszabályt tett közzé a kormány, köztük van a személyi igazolvány és az útlevél új ára is

[riariahistoria]

A 2. magyar hadsereg elvesztette a becsületét

mindenki ismeri a mondatot amivel Jány Gusztáv hírhedt hadparancsa kezdődik.

az úgynevezett doni-tragédia koronája ez, amikor 1943. január 12-14én a magyar arcvonal kettős betörést szenved el a szembenálló, emberfölénnyel némileg, de felszerelést, motivációt tekintve tökig jobban álló szovjetektől. a németek a betörés hírére nem küldenek segítséget (van elég bajuk) és visszavonulást sem engedélyeznek. a több darabba szakadt hadsereg egészen január 17ig harcol a németek oldalán, de aztán felbomlik és a visszavonulás finoman szólva sem rendezett (a körülmények nem teszik lehetővé). erre érkezik Jány megalázó, szégyenteljes, érzéketlen és végtelen ostoba hadparancsa január 24én.

Hautzinger Gusztáv 1883ban született az Osztrák-Magyar Monarchiában egy német-lengyel apától és magyar anyától. a Ludovika elvégzése után a lugosi 8. honvéd gyalogezrednél találjuk, az I. világháborúban már vezérkari tiszt a keleti hadszintéren és egészen az összeomlásig szolgálja a hazát. a román csapatok előtt teszi le a fegyvert már a tanácsköztársaság idején, ezért kis ideig román fogságba kerül, ahonnan 1920 augusztusában szabadul. hogy aztán azon októberben jelentkezzen az újonnan szerzveződő Magyar Királyi Honvédségbe. tökéletesen a helyére érkezik, megszakítás nélkül lépdel a halhatatlanságba, olyan performanszokkal hogy az általa vezetett Ludovikán berendeztet egy irrendenta folyosót, hogy a tanulók mindig lássák micsoda tragédia érte a hont a trianoni döntéssel. vitézzé avatásakor, 1924ben lesz Jány (feltétel a magyarosított név, így édesanyja leánykori nevét veszi fel). 1934ben tábornok, négy évre rá pedig altábornagyként Horthy Miklós katonai tanácsadója. minden fantáziát, merészséget, újítást és dacos belemenősséget nélkülöző, parancsokat tökéletesen végrehajtó katona, akit az Isten is arra teremtett hogy soha ne kerüljön olyan pozicióba ahol minden rajta múlik és kell hozzá fantázia, merészség, újítás meg dacos belemenősség.

a csúcson bukik meg, azon hogy a főnök lieblingje. 1940ben kerül a 2. magyar hadtest élére, részt vesz az erdélyi bevonulásban és ugyan 1941ben vezérezredesként megkéri a nyugállományba vonulását Szombathelyi-féle kinevezés miatt, de Horthy nem engedi, ragaszkodik hozzá, mert nagyon kedveli. jutalmul kapja tőle a győztes német hadjáratot a Szovjetunióba.

(igen, Horthy ekkora h-ü-ly-e volt, hogy egy hadsereget, ami az ördögnek tekintett örök ellenségének megy neki, azt nem egy 40es, állófaszú, ide nekem az oroszlánt is, modern hadviselésben topon lévő tesztoszteron lovaggal küld ki, hanem a hatvanas haverral akiről messziről süt hogy minden vágya elkezdeni felvenni a nyugdíjat)

1942ben, már a szovjet kalandot tolva jogosan kiborulva kéri Horthytól megint a felmentését, de nem kapja meg. katonai (józanabb) berkekben mindenki tudja, a méregpohár kiürítése vár rá, hiszen az arcvonal amit tartani kell brutálisan hosszú, a logisztika borzalmas, a felszerelés tragikus, a személyi állomány hézagos és funfact, Jány parancsnoként nem jogosult visszavonulási parancsot kiadni, azt csakis a feljebbvalók, azaz a németek adhatnak ki. amit hát azok nem fognak kiadni, hülyék lennének nem védetni a seggüket a schweinehund magyarokkal, az az év annyira leammortizálta őket hogy kellenek a szövetségeseik - már nem igazán önkéntes - segítsége. Jány marad és bevárja az elkerülhetetlent.

nem viseli jól a hadserege összeomlását és megsemmisülését. a mindenféle hírek miatt a megöregedett, akkor már díszkatona a teljes és töketlen tehetetlenségében kiadja a hadparancsot ami a magyar katonai történelemben párját ritkítóan csúf. pláne hogy nem is úgy igaz a tartalma. kevesen tudják, 1943. március 12én kiad egy másik hadparancsot ami a januárit hatályon kívül helyezi és feldícséri a hadseregét. túl kevés és túl későn. májusig eltart a szétvert sereg maradékának hazaszállítása, Jány az utolsó vonatra felszáll szép, nagy ünnepség, filmhíradós felvétel keretében és úgy körbelapogatják mintha megmentette volna a hazát. azon év augusztusában felmenteti magát.

a háború végén Németországba menekül a családjával, ahol amerikai fogságba esik és megkapja a szabadkártyát amit Horty, elmehet spanyol-portugál területre. köszöni, de hazatér és vállalja a népbírósági eljárást aminek a végén halálra ítélik. 1947. november 26án kivégzik.

1993. október 4én a Legfelsőbb Bíróság az ellene emelt vádak alól jogilag felmenti.

az úgynevezett "kisemberek" évtizedeket várták haza a fiúkat, férjeket, apákat, szerelmeket, testvéreket.

mindhiába.