#tűz anya

[borharisnya]

"Claude

Felvehetem ezt a ruhát? - kérdezi Jeannie, és pördül egyet a sarka körül. A ruhája lebben és az ablakon beszűrődő sűrű sárga fény mézes csíkokat húz a falra. A kis piros cipő, amibe a kötött zoknis lábát beleszuszakolta halkat sikkant a padlón.

- Jeannie, kérlek, adj egy kis turmilt még a levesbe!

A kislány engedelmesen felhúzza a szoknyáját, és a combja hátsó oldaláról pici, bársonyos felszínű kék leveleket tépked le. Cathlin szeretettel nézi.

- Anya, fel szeretném venni ezt a ruhát!

- Vedd csak fel, kicsim! - mondja Cathlin és a leveleket a tűzhelyen halkan doromboló levesbe szórja. A leves színe mélykékbe vált, és a felszínén bársonyos bunda képződik.

Mint egy őzbak háta, gondolja Cathlin. Szereti az ilyen délutánokat, az október friss illatát, a házat, ami alig nagyobb, mint ez a konyha, a kislány örömét.

- Szép vagy, Jeannie! - mondja a kislánynak, aki elmerülten forog a ragyogó citromszín ruhában, a lába pici piros örvényekkel szórja tele a padlót.

Nyílik az ajtó, Thom lép be, magas, ajtónyi ember, a hóna alatt bemosolyog az ősz. Beleszagol a levegőbe - Turmil! - kiáltja mélyen a felesége szemébe nézve - Tudom, mi kell még!  - a tekintete Cathlinébe kapaszkodik, mint egy boldog kézszorítás, és az öröm csillogó barackszín párával tölti meg a házat. 

Thom kifordul az ajtón és egy perc múlva egy tyúkkal a karjában tér vissza. - Mára tartogattam. - mondja széles, csillogó mosollyal. Felhajtja a tyúk szárnyát és kövér szürke kullancsokat szed ki alóla. Cathlin gyorsan a levesbe dobálja őket. Áhítattal várnak. Ahogy az első kullancs szétpukkan, fémes, átható aroma árad szét.

Claude-nak bármelyik pillanatban itt kell lennie. 

És jön is, nyikordul a kerti fakapucska, egy, kettő, három, négy nagy lépés, és a nyíló ajtó fényudvarában ott áll Calude fiatalon, délcegen, a régen várt fiú, a késő őszben egy darabka tavasz. Hullámos fekete haja hátrasimítva fényesen, mint a folyó éjjel, aminek a partján született és ami mellett kisgyermek volt. A szeme kút, a mélyét nem látja senki. Harsog a hangja, kacag, a kacagásától a ház sarkai reszketni kezdenek. Az arca piros, mint a vadszőlő levele odakint. Háborúról beszél és becsületről, ellenségről és bátorságról, és egy jövőről, aminek a lába elé az ő fegyvere terít majd szőnyeget. Hangosan beszél, olyan hangosan, hogy az ablak elé teregetett ruhák alja foszlani kezd és halk csörrenéssel üvegcserepekként lehull a földre. Meghallja a csörrenést, lehalkítja a hangját.

Tűz fűti, folytatja, a szavaiban ágyúk, csatamének, puskaropogás. Csendesebben beszél, szinte susog és a lelkesedés kivilágít a mellkasából a kockás inge flanelszegélyei között.

A fiú fényudvarán kívül elsötétül a ház, fáradtság ül rá, mint betegség előtt az emberre, mikor nem tudja még, mi készül, csak ez az álmosság ne lenne, ez, hogy minden mozdulatnak súlya van, hogy a gondolatokat a földhöz szorítja, húzza egy láthatatlan szál, és minden lépés után a sárba beleragad a csizma. 

A ház előtti cseresznyefába belekap a szél és lerázza róla az utolsó leveleket.

Valahol a föld alatt csattanva fordul egyet egy nagy kerék és soha többé semmi nem lesz ugyanaz.

- Kész az ebéd. - mondja Cathlin, és bumfordi kesztyűkbe bújva a forró leveses fazekat a konyha közepén álló asztalra helyezi. 

A levesben szétpukkan az utolsó kullancs és fémes, zöld aroma árad szét."

[angelstills]

Tűz Anya (2022)

[eltiron2]

KÉSEI SIRATÓ

"Harminchat fokos lázban égek mindig

s te nem ápolsz, anyám.

Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,

kinyujtóztál a halál oldalán.

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből

próbállak összeállitani téged;

de nem futja, már látom, az időből,

a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,

a hadak vége volt

s ez összekuszálódott Budapesten

kenyér nélkül, üresen állt a bolt.

A vonattetőn hasaltam keresztben,

hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;

neked, én konok, csirkét is szereztem

s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad

édes emlőd s magad.

Vigasztaltad fiad és pirongattad

s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.

Levesem hütötted, fujtad, kavartad,

mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!

Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -

félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat

hoztad el - kértem én?

Mért görbitetted mosásnak a hátad?

Hogy egyengesd egy láda fenekén?

Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!

Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:

haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel

s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,

ki csal és hiteget!

Suttyomban elhagytad szerelmeidből

jajongva szült, eleven hitedet.

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,

mind visszaloptad az utolsó órán!

A gyereknek kél káromkodni kedve -

nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,

a legenda oda.

A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,

észreveszi, hogy milyen ostoba.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,

ebbe fog belehalni."

Isten nyugosztaljon, édesanyám! Köszönöm az életemet és sok minden mást. Örökké hiányozni fogsz.

[pokuc]

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Hol a zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében, nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! ott zsarnokság van, nemcsak a katonásan pattogtatott – „vigyázz!”-ban, „tűz!”-ben, a dobolásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák, nemcsak a titkon félignyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben, a száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban, a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában, kimeredt szembogárban, ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak az ernyedetlen tapsoló tenyerekben, kürtben, az operában, épp oly hazug-harsányan zengő szoborkövekben színekben, képteremben, külön minden keretben, már az ecsetben; nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban s abban, megállt a kapualjban: hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy rég istened sem; ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában, abban, ahogy a gyermek idegennek felelget: nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butító szólamokban; az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves, mikor jössz haza, kedves; az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban a hirtelen puhábban szorított kézfogásban, ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban, nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban, mint légy a borban, mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban, mert szépnek csak azt véled mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél, tányérban és pohárban, az van az orrban, szájban, hidegben és homályban, szabadban és szobádban, mintha nyitva az ablak s bedől a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van, ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független, fönt a tejút is már más: határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak, a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónol, a prédikációból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad; hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék; vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog: hegyen és tenger mellett be ezt lehelled; cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a szív-hökkenésben; a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a zápor zuhogásban, az égigérő rácsban, a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át, s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban; mint víz a medret követed és teremted; kémlelődsz ki e körből? ő néz rád a tükörből, ő les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába, beivódik, evődik velődig; eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból, mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál; s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed, hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy; vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában; mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hű akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.

(1950-1951)

[demonokkozott2-teljes-film]

#Nézdni Démonok között 2. (2016) TELJES FILM MAGYARUL

Nézdni Démonok között 2. (2016) teljes film magyarul,Élvezheted az online filmek magyar felirattal ingyen neten és regisztráció nélkül.

Hogyan nézhetem Démonok között 2. meg online (2016) teljes film ingyen?

Ha film tetszett akkor,Ez az oldal legjobb hely nézni teljes film magyarul es HD minőségben online ingyenés.

ᐈ Online Filmek HD : ▶️ [Néz Démonok között 2. Teljes Film Magyarul]

Hol Nézhetek Démonok között 2. teljes film magyarul Az HD Minőségben?

Ez az oldal legjobb hely nézni Démonok között 2. teljes film magyarul es HD minőségben online ingyenés.

Démonok között 2. teljes film online magyar felirattal és ingyen. Nézd meg a teljes filmet online ingyen magyar audió formátumban, felirattal és vágások nélkül HD minőségben │ Teljes HD – 460p – 720p – 1080p – BRRip – DvdRip

Sorra maradnak el nemzetközi és magyarországi mozipremierek a koronavírus miatt, de ez még nem jelenti azt, hogy lőttek hétvégi mozizásnak. Nézz filmet otthon, és válogass legnagyobb streaming szolgáltatók ingyenés kínálatából.

Az idei év egyik legjobban várt filmje, Démonok között 2. 2016 március magyarországi mozikban az hu.justwatch.asia forgalmazásában.

A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed és Lorraine Warren valós, lejegyzett esetei között az egyik legmeghökkentőbb ez a történet. A páros ismét egy bajba került családon segít, és egy bajt okozó házat szeretne megtisztítani az ártó szellemektől. Ezúttal Angliába hívják őket: egy négy gyerekét egyedül nevelő anya könyörög a démonűzők segítségéért: két lánya egyre furcsább jelenségeket tapasztal a vén házban. És ami eleinte játéknak tűnt, az nemsokára megállíthatatlan, borzasztó valósággá válik…

Íme a Démonok között 2. (2016) film teljes áttekintése

Megjelenés dátuma: 2016. június 9. (Magyarország) Rendező: James Wan Bevétel: 321,8 millió USD Zenéjét szerezte: Joseph Bishara

Aki elég bátor hozzá, hogy egy törékeny járműben az óceán legmélyebb részébe, sosem látott tájakra és ismeretlen lények közé ereszkedjen, az valószínűleg az emberektől sem ijed meg.

Pedig ennek a kutatóhajónak a két legkeményebb búvára (Jason Statham és Wu Jing) már nemcsak a víz mélyén, örök sötétben élő, rejtőzködő őscápákkal kénytelen szembenézni. Ugyanis mások is vannak odalenn: egy önző bányavállalat magának akarja az óceánfenék különleges kincseit, és legalább olyan kegyetlen, mint a mélység ragadozói. A kutatóhajó két tűz közé szorul a víz alatt: még nem biztos, hogy az óriáscápák vagy az emberi mohóság a gonoszabb ellenfelük. De az biztos, hogy ha életben akarnak maradni, akkor gyorsabbnak, ravaszabbnak, bátrabbnak kell lenniük mindenkinél, aki ellenük fordul – miközben több ezer méter mélyen vannak a víz alatt.

Nézd legújabb és legjobb filmeket online! Teljesen ingyen, mobil telefonodon is!!!

Nézd justwatch.asia kínálatában elérhető teljes filmek magyarul online és ingyen regisztráció nélkül, vagy videa letöltés online közvetlenül okostévéden, számítógépeden, mobiltelefonodon, tableteden vagy más eszközö.

Démonok között 2. 2016 remek film, melyet Ingyen és legálisan nézhetsz!

Google search keyword:

Démonok között 2. videa

Démonok között 2. teljes film magyarul online

Démonok között 2. teljes film magyarul letöltés

Démonok között 2. indavideo Magyarul Videa-hu 1080p

[videkma]

A Tisza-tóhoz közeli településen történt: "Apa ég a garázs! Mindjárt megyek, csak megiszom a sörömet"

A Tisza-tóhoz közeli településen történt: “Apa ég a garázs! Mindjárt megyek, csak megiszom a sörömet”

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat. Continue reading

[demiegodshq]

Tűz Anya starring alexa demie directed by petra collins

[erzsebetrosztoczy]

Proto-Hungarian Deities

Before taking up christianity as other cultures hungarians had their own religous believes too. They took their believes with themselves to the Karpats from their previous homelands but it happened not long before the conversion to christianity. What is left for us are a mix of pagan shamanism and polytheism.

Here are some Gods and Goddesses:

Arany Atyácska - /Golden Father/ Probably the head of the hungarian pantheon, his other name is Tengri. Partner of Hajnal Anyácska and the father of Hadúr, Napkirály and Szélkirály. He made the World and protects the people. People honoured him in the winter solstices and before major wars.

Boldogasszony - /in literall translation: Happy Woman/ She is the Mother Godess probably her other name is Hajnal Anyácska. She is the Mother of the Earth as well. She made the humankind, she rules the mortal lands, protects the mothers, pregnant women,children and houshold. Her partner is Arany Atyácska. Later she was merged with the chritian Virgin Mary for the easier conversion.

Hadúr - /Warlord/ The short name for Hadak Ura /Lord of the War/. He is the god of fire and war, son of Arany Atyácska. It was a common practice to sacrifice a white stallion for him before wars and battles.

Hajnal Anyácska - Wife of Arany Atyácska, probably Boldogasszony is her other name.

Hold (Éj) Atya - /Moon (Night) Father/ Very similar to the turkish Moon God. Hold Atya is the God of the moon and night. Responsible for the moon cycle, he controls bith and death, ilness but he's not the one who brings death. Husband of Nap Anya. (His association with these are came from that most births and deaths happened at night or during full moons, as well as it was believed illnesses worsen at night.)

Tengri (Isten) - He is the main God, who made the world and mankind, also the God of the Sky, and Lord of all the Spirits and creatures. (Often associated with Arany Atyácska). The proto-hungaric religion often called tengrism, from the hierarchical system of the Divine deities whose ultimate head was Tengri.

Nap Anya - /Mother Sun or Sun Mother/ The Godess of the Sun and daylight, she brings warmness, hotness and joy. Wife and equal of Hold Atya.

Nap Király - /Sun King/ God of the Sun. He brings the light at the beggining of the day mounting his silver stallion from East to West, seeing all what happens below on Earth.

Ördög/Ördeg - /Devil/ God of death, illnes and wicked. He rules the Underworld.

Szélanya - /Mother Wind or Wind Mother/ She is the Godess of the wind. An elderly, wise woman who lives in a cave, on top of a huge mountain, somewhere in the end of the world. She plays in the wind creating storms and whirlwinds. The wife of Szélkirály.

Szélkirály/Szélatya - /Wind King or Wind Father/ God of the wind and rain, husband of Szélanya and equal of her.

Tűz Anya - /Fire Mother or Mother Fire/ She is the Godess of the fire, bringer of warm to the household. She chases away the cold and ice.

Tűz Atya - /Fire Father/ The God of fire, partner and equal to Tűz Anya.

Víz Anya - /Water Mother/ Godess of water and all the aquatic living beings.

Víz Atya - God of waters, partner of Víz Anya and equal to her.

In tengrism gods have hierarchy. The main and most honoured gods are: Tengri and Boldogasszony alias Arany Atyácska and Hajnal Anyácska. Lower gods/goddesses are mostly were seen as divine spirits.

If you want to know more about proto-hungaric mithology and religion i can do a series about the topic.

[nonquebecoisayul]

Olvasónapló a brazil sokszoros drámából

A napokban új zöldhajtások jelentek meg a gigantikus mangófán. A jövő hónap elején lesz egy éve, hogy átvettük bérelt lakásunk kulcsait. Kezdődik elölről a ciklus: vajon megint egy éven át szinte percre pontosan fogom követni azt...? Még mindig várjuk a választ az ügynöktől, hogy elfogadja-e ugyanazt a lakbért, amit eddig is fizettünk vagy negyedével emeli a tétet. Ez utóbbi esetén augusztusig újabb költözés a láthatáron...

Anya szerencsésen megúszta a közellenséggel való találkozást: elfáradva alaposan, de az infúziók meg a napi párszori nővéri (mert orvost ő se sokat látott) felügyelet segítettek jártányi ereje visszanyerésében. Jó jel, hogy az utolsó napokban már egyedül volt a kétágyas szobában, szóval tényleg csökkenni látszik a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren. Itt is, hála a Jó Égnek!

Egyre-másra jönnek a hírek már kortársaink oltásáról is, hurrá! Itt még csak a 62-63 évesek sorakozhatnak a sátras oltópontokon. De még így is országosan 30 millió ember jutott már hozzá legalább egy adag (ellen)szerhez. Látva azonban a szérumokkal a világot ellátó India még a brazilnál is kétségbeejtőbb állapotát meg persze az itteni szövetségi kormány destruktív viselkedését, csak optimistán reménykedünk a mi korosztályunk legalább karácsony körüli oltásában.

A mocskosszájú elnök a hétvégén azzal fenyegette meg az államok kétségbeesett kormányzóit, akik lockdownokkal meg egyéb intézkedésekkel próbálják csökkenteni a járvány terjedési sebességét és a tragikus halálozási mutatókat, hogy az “ő hadseregével” fogja azokat megakadályozni. Azaz - észbontó! - a katonákkal akarja újranyittatni a bezárt szolgáltatásokat, üzleteket, iskolákat. Kérdezem én, hogy a katonákkal fogja kitessékelni az otthonaikból az embereket, hogy menjenek ki az éjszakai kijárási tilalom alatt is az utcára...?! Ami itt zajlik, az egy mindennapos őrület: egy sokszoros dráma. És ami szintén rémisztő, az az egyre drasztikusabb nemzetközi elszigetelődés, és ezt a gazdasági érdekcsoportok, mondjuk úgy tőkések is érzik, és egyre nyomasztóbbá válik, ahogy a sok tűz közé került mocskosszájú elnök és sleppje csapong és vagdalkozik.

Hagyjuk is! Ebben a blogban sikerült a lassan 5 esztendő alatt mindig kerülnöm a politikát, jobban érdekelt a közélet, a mindennapok. De ahogy a jelenlegi közlekedésügyi USA-miniszter, Pete Buttigieg írta a könyvében, minden politika helyben kezdődik és történik. A múlt héten befejeztem a kötet olvasását, ami a végére már kissé kampányszagúvá vált, de így is nagy hatással volt rám, és ez az alábbi mondat is érzékenyen érintett: “...we might all be growing into harder and perhaps worse people, as a consequence of political leadership that failed to call us to our highest values.”

Ebben a második bezárkózási járványhullámban, amikor már én is féltettem az életem (Brazília egyik legkeresettebb komédiás színésze, a 42 éves Paulo Gustavo 5 hete van kórházban és még mindig kómában például), nekiestem egy csomó könyvemnek, amik évek óta sorakoztak budapesti, montréali és immáron brazíliavárosi polcainkon. Honvágyam megzabolázásaként egy antropológiai kötetbe temetkeztem, ami Miskolc szocialista éveit mutatja be baromi jó tematikákra és “oral history”-kra fűzve. Buttigieg írásával párhuzamosan egy amerikai író-festő Henri Matisse életútjának színhelyeit végigkövető, egy éven át tartó utazási élményeit olvastam - így a fantáziámban, a Goggle Mapsszel, a Matisse-albumaimmal virtuál repkedtem Franciaország, az USA és Marokkó között.

Két este alatt kiolvastam azt a Kosztolányi által fordított kisregényt is, amiből március végén idéztem itt a blogon: Thornton Wilder Szent Lajos király hídja c. munkája a XVIII. századi Peruba vitt el. És a múlt héten megérkezett az a kis csomag is, amit még Lilla állított össze a kérésemre: egy Budapestről hazatérő minisztériumi kolléga költözésével jött néhány Vileda-felmosófej (hogy ne XIX. századi módszerekkel kelljen felmosnom:), biopamut pizsamák a Tchibótól (itt a műanyag pizsamákat részesítik előnyben, amit én ki nem állhatok), pár gyógyszer, Béres csepp a közellenség megrémisztésére és a Meseország mindenkié, amit ajándékként küldött ki drága barátnénk. Így aztán otthon ledarált meséket is olvasok esténként: van köztük gyengébb és erőltetett is, de kettőn már elpityeredtem, annyi szépség, remény és szeretet lakozott benne.

Egy évvel ezelőtt ilyenkor a szép újvilági mindennapokról írtam itt. Újraolvastam ma azokat a soraimat. Olyan, mintha semmi sem változott volna azóta, csak jobban félek a közellenségtől, nem Anyósnál lakunk, de ugyanúgy maradnak a céltalan mindennapok, a félbörtön, a gyönyörű természet, a jó idő. És Anyós még mindig minden reggel sajtkrémes zsemlét eszik, de már legalább ő be van oltva teljesen. Szóval van remény. Ámen.

[angelofghetto]

Illyés Gyula EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében, nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! ott zsarnokság van nemcsak a katonásan pattogtatott „vigyázz!”-ban, „tűz!”-ben, a dobolásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák, nemcsak a titkon félignyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben, a száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban, a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában, kimeredt szembogárban, ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak az ernyedetlen tapsoló tenyerekben, kürtben, az operában, épp oly hazug-harsányan zengő szoborkövekben, színekben, képteremben, külön minden keretben, már az ecsetben; nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban s abban, megállt a kapualjban; hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy rég istened sem; ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában, abban, ahogy a gyermek idegennek felelget; nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butító szólamokban; az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves: mikor jössz haza, kedves; az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban, a hirtelen puhábban szorított kézfogásban, ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban, nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban, mint légy a borban, mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban, mert szépnek csak azt véled, mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél, tányérban és pohárban, az ott van az orrban, szájban, hidegben és homályban, szabadban és szobádban, mintha nyitva az ablak, s bedől a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van, ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független, fönt a Tejút is már más: határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak, a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónol, a prédikációból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad; hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék; vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tenger mellett be ezt lehelled; cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a szív-hökkenésben; a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a zápor-zuhogásban, az égigérő rácsban, a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át, s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban; mint víz a medret, követed és teremted; kémlelődsz ki e körből? ő néz rád a tükörből, ő les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába, beivódik, evődik velődig; eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból, mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál, s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed, hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy; vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában; mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hű, akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.

[angelstills]

Tűz Anya (2022)

[adashiba]

Dékány Dávid - Eternal September

Egy rajzfilm miatt kapcsoltam be a tévét.

Kedd volt, én 13 éves, otthon, egyedül,

és utáltam azt a két öltönyös férfit,

akiket a képernyőn láttam.

Műsorváltozás,

mert repülő ütközött egy épületnek.

Reméltem, hogy csak rövid bejelentés,

aztán kezdődik a rajzfilm,

de még sokáig ültek ott, és olyanokról beszéltek,

hogy terrortámadás meg Közel-Kelet,

amiket nem is értettem pontosan.

Folyton csak a hülye politika.

Mire anya hazaért,

már a második gép is becsapódott,

és a felhőkarcolók ledőltek.

Akkor a szavak a kiolvashatatlanságig

összeroncsolódtak az épületek súlya alatt,

a törmelék közt pedig leszakadt ékezetek

hevertek mindenfelé.

Évekkel később láttam felvételeket

azokról, akik a füst és a tűz elől

kiugrottak az ablakon,

és felkiáltójelként zuhantak a járdára

háromszáz méter magasból.

Vakuemlék. Így hívják.

Amikor évtizedek múlva és valószínűleg örökre

pontosan emlékszel,

hol voltál, és mit csináltál

abban a pillanatban.

Egy lelőtt elnök, egy felrobbanó űrsikló

vagy egy halálhír miatt félbeszakított mese.

Még másfél óra az indulásig,

vénasszonyok nyarán, mezítláb a taxiban.

A házakat figyelem,

talán ugyanúgy fognak összeroskadni.

Azt beszélik, a repülőtér környékén

a falak gyorsabban repedeznek, a fák leveleire

pedig papírvastagon rakódik le a kerozin.

Milyen lehet errefelé tüzet gyújtani

egy lombhullató kertben?”

[iwritestuff-hun]

Szeged

- Oké, csekklista! Töltő, törölköző, pizsama, másnapi ruha?

- Megvan! - kiabált a másik szobából.

- Fogkefe?

- Az is.

- Olyan hiányérzetem van... - mondtam neki, és elkezdtem járkálni.

- Az esernyőt beraktad? Esőt mondtak holnapra.

- Az esernyő! Azt hagytam ki. Mi lenne velem nélküled? - mosolyogtam rá.

Csak két napra mentünk, de mégis egy csomó dologra gondolni kellett, ami egy ilyen rövid kiruccanásnál soknak tűnt. Amikor elmegyünk, még tűz a nap, körülbelül 35 fok van, de másnapra már esőt és tíz fokkal kevesebbet mondtak az időjósok. Jobban nem is mutathatná arcát a globális felmelegedés.

Mikor már kész voltunk mindennel, fogtuk a két hétvégi táskánkat, és bepakoltunk a Jeepbe. Ez az egyetlen, amit szerettem benne, hogy jó nagy volt és sok minden elfért benne. Meg hogy menőn nézett ki, de az egy másik aspektusa, hogy miért ezt vettük. Együtt választottuk ki a világos bőr üléseket, a belső hangulatvilágítást, viszont a matt fekete külső csak nekem köszönhető. Mondjuk Ákos sem tiltakozott ellene, hiszen neki is tetszett. 

Beültünk az autóba - én a kormány mögé, ő pedig mellém az anyósülésre -, és beütöttük a GPS-be a szállásunk címét, azután pedig tárcsáztam a tesóm telefonszámát.

- Szia, most indulunk, össze vagytok készülve?

- Aha, remélem mindent beraktam, ami kelleni fog. - hallottam egy kicsit a hangján, hogy izgul.

- Én is. Nem sokára ott vagyunk, majd szólok. 

- Oké, szia. 

- Szia.

Mikor megérkeztünk a házhoz, ahol felnőttem, hogy felvegyük a tesómat, Kamillát és anyát, szóltam nekik, hogy jöhetnek bepakolni, már itt vagyunk. Anya természetesen erre a két napra is egy bőröndbe pakolt, de a tesóm szintén csak egy hétvégi táskába. Biztos, hogy anya egy hétre való ruhát tett be, amit majd nekünk kell felcipelni a szállásra, ahogy az összes nyaraláskor kellett.

Nagy nehezen el tudtunk indulni, és nem sokára már az autópályán tartottunk Budapest felé, mert ott terveztünk egy kis megállót. Út közbe nagyon sok zenét hallgattunk, énekeltünk és nevettünk, minden olyan volt, ahogy csak ketten szoktuk Ákossal csinálni. Mivel sokat vagyunk úton - sokat ingázunk két város között -, így nekünk nem volt szokatlan ez a sok ülés és éneklés, meg persze a sok őrült az úton. 

Mikor megérkeztünk Szegedre, viszonylag könnyen megtaláltuk a szállásunkat, és miután felvittük a csomagjainkat, elmentünk vásárolni. Szerettem magunkban Ákossal, hogy valahogy mindig összeértünk - legyen az egy kézfogás, vagy csak egy ujjunk ért össze. Ez most is így volt, a kezét a hátamon és a derekamon pihentette, miközben azon gondolkoztunk, hogy mit vegyünk. Visszaérve kipakoltuk mindazt, amit vásároltunk és lefeküdtünk végre pihenni. 

Estefelé, mikor már éhesek voltunk megsütöttük a mirelit pizzát amit vettünk, és leültünk együtt megenni, közben sokat beszélgettünk, mindenről szinte. Evés után éreztem, hogy kezd tesóm kicsit izgulni, ezért átmentünk hozzá a szobájába és megnyugtattuk, elmondtuk neki, hogy nem lesz semmi baj másnap, és hogy mennyire ügyes lesz. Mire észbe kaptunk már rég ránk sötétedett, és mivel én egy kicsit elfáradtam a vezetésbe elmentem fürdeni. Mikor kijöttem a fürdőből Ákos már az ágyban feküdt és tévét nézett.

- Nézd mi megy! - mondta, miközben a tévére mutatott a távirányítóval. Éppen az egyik Amerika Kapitány film ment, és ő volt az egyik kedvenc Marvel hősöm.

- Ó, de jó! A férjem! - mosolyogtam és befeküdtem mellé. Válaszul csak egy mosolyt és egy szemforgatást kaptam, de bőven elég volt ahhoz, hogy elnevessem magam. 

Másnap reggel korán keltünk, mert nyolckor kezdődött a felvételi, és hamar oda akartunk érni. Megkértem Ákost, hogy vezessen ő, én pedig navigálok, mert abban én voltam jobb kettőnk között. Hamar oda is értünk, mint kiderült a szállásunk nem volt messze az egyetemtől, és bekísértük a tesómat. A mi egyetemünkkel szemben, ez kevésbé volt olyan... egyetemes. Olyan volt, mintha egy középiskolában lettünk volna. Nyolc óra előtt jött egy tanár, aki adott egy rövid tájékoztatót: elmondta, hogy ő fogja a felvételit levezényelni, illetve hogy előreláthatólag négy óráig fog tartani a szóbelivel együtt. Végig hallgattuk mi is, majd tesóm hátrafordult és mutatott egy “oké” jelet a kezével és mi is intettünk neki, hogy minden rendben lesz. 

Mivel még volt időnk a szállás elhagyásáig, ezért visszamentünk, összepakoltunk, hogy már csak le kelljen vinni a cuccokat, ha indulunk. Tíz óra előtt már a kocsiba pakoltunk be, anya pedig éppen a szállást fizette ki. Kitaláltuk, hogy amíg Kamilla nem végez, elmegyünk a bevásárlóközpontba, ahol ha szükséges megebédelünk, szétnézünk, vásárolgatunk. Találtam egy kis lakberendezési boltot, ahová berángattam szívem választottját, mivel én imádom az ilyen boltokat. Vettünk néhány apróságot, ami valószínűleg nem volt annyira sürgős, de megtetszett. Megebédeltünk és úgy döntöttünk, hogy odamegyünk tesómhoz, megvárjuk az épületek közötti kis parkos részen. Még volt pont egy pad szabadon, úgyhogy amíg nem hívták be kifaggattuk, hogy milyen volt, hogyan érzi a teljesítményét. 

A szóbelire nagyon későn hívták be, addig mi végig ott voltunk, és ha felbukkant az ablakba, akkor integettünk neki. Végül negyed ötkor jött ki, bepakoltunk a kocsiba és elindultunk hazafelé. Haza végig Ákos vezetett, én pedig hol benne, hol a környezetünkben gyönyörködtem. 

[girlintheforest]

Ízek, illatok és Én

Még el se mentem. Még vissza sem értem.De már nosztalgiázom. A Facebookon számtalan madeirai oldalt, céget, online úságot követek. Tudom, hogy vége a sárga jelzésnek. Tart még a karnevál, aminek ha minden igaz az utolsó napján sikerül részt vennünk.  2.1-es földrengés volt Camara Del Lobostól délre délelőtt 10 körül. Ma reggel kaptam egy videót Mattieről Taniától, akinél Mattie van mikor mi hazautazunk. Hiányzik már ő is. 

És hogy miért is ez a cím? Mindjárt leírom.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én ízek, illatok alapján azonosítok be helyeket, embereket, így emlékezem minden fontosabb pillanatra. Mindenről eszembe jut valami.  Csak mondj egy illatot és máris mondom, hogy milyen emlék kötődik hozzá. A nehéz földi, párás, picit dohos de mégis bódító virágillatú Madeira, a száraz, füstös, almaillatú házam a hegyen. A pirított mogyoró illatú tappancsa Mattienek, ahogyan mellém bújik a kanapén. Tisztaságillat és Negro, az arab bouhor nehéz, bódító illata ahogyan a füstölőből száll, a Ritual új gránátalmás füstölőjének az illata, ami megcsap mihelyt kinyitom a ház ajtaját. Az óceán sós víz illata. A nap illata a karomon.  A nedves föld illata.  A magnólia kobus mennyei illata…. vasárnap esti porcukros baracklekváros fánk illata.. a zöld kávé illata ahogyan pörkölődik… Istenem, mennyi emlék….

Múlt héten mikor hazaérkeztünk, reggel automatikusan húztam ki a fiókot és nyúltam a kiskanálért, hogy a Davidoff kávéból tegyek két kanállal a bögrémbe. Szokatlanul könnyű és sima volt a kanál. Hát Igen, itthon. Ez nem Villeroy és Boch.  A lenti fürdő wc ülőkéjét játszi könnyedséggel hajtom le( csapom le) …nem úgy mint otthon ahol lassan, méltóságteljesen csukódik.  Az esőztető zuhanyfej helyett egy kettő az egyben zuhanyszett. Igaz, itt is felülről jön a víz, na de azért mégse olyan. Na és a vízkő!  Baj ez? Nem, kivéve a vízkövet, azt húú de utálom. Ez egy ilyen légies, könnyed ház. A madeirai egy cseppet férfias, masszívabb, komolyabb dolog. MInd a kettőt szeretem. Minden házat szeretek. Mindenben van valami szép. És meg is kell találni.

 Arra is rá kellett jönnöm, hogy soha nem leszek maximálisan boldog, valami vagy valaki mindig fog hiányozni. Bármennyire is próbálkoztam, próbálkozom soha nem fogom tudni megoldani ezt. Annak ellenére, hogy boldogtalanná teszek másokat ezzel, és néha talán magamat is, nem tudok erőt venni magamon, és muszáj jönnöm-mennem a világban. Azt hittem, hogy sikerült elszakadni Magyarországtól és max. látogatni fogok hazatérni. De nem.  És úgy néz ki, hogy az elkövetkező pár évben ha Isten is úgy akarja, akkor ez az ország lesz továbbra is az otthonunk.  Kicsit félek is. Mi lesz velem? Mi lesz velünk? Jó lesz itt nekünk? Itt fog felnőtté válni a fiam. Hogy fogom tudni elengedni, hogyan tud önálló lenni itt?

Madeira más. Őszintébb, emberibb, családcentrikusabb. Biztonságos, ahol én a kontrollmániás örökké aggódó anya elengedem a gyerekem a barátaival moziba, bevásárló központba és haza is egyedül jön gyalog. Ahol nem zárunk kulcsra semmit, ahol nincs riasztó a kocsiban, se a házban, ahol ott hagyhatom a táskám és  a telefonom a kávézó asztalán ha a mosdóba megyek. Ahol mindenki türelmes és nem siet sehová. És az idő! Többnyire csodálatos. A gyönyörű virágokról ne is beszéljünk.

Az is lehet, hogy csak azért vagyok ilyen aggodalmaskodó mert jelenleg itt fenn hideg van, fúj a szél és minden szürke és rozsdabarna. Még semmi se virágzik, olyan színtelen minden. Kicsit depis.

Szóval írtam egy listát. A jó és kevésbé jó dolgokról. Muszáj észérvekkel megmagyaráznom magamnak ezt a visszatérést.

Madeira +: örök tavasz, virágok, kertek, óceán, hullámok, nyugalom, kedvesség, könnyű élet,alma banán, mangó, sok sok mangó, hal, avokádó, anona minden mennyiségben. Minden friss, többnyire helyi, könnyű biogyümölcsre, zöldségekre szert tenni. Nincs dugó, legalábbis olyan mint ami itt van, seperc alatt elérek bárhová. Biztonság, mindenki természetes (mondtam már, hogy még soha nem láttam megcsinált mellű vagy szájú nőt még), eukaliptusz fa illata, a fenyőerdőn át az út, a sok hortenzia, az utcán árulják a fréziát, bolo de caco ( a nemzeti kenyerük), van egy mandula tejük ami tökéletesen habosodik a capuccsinóhoz, gyönyörű épületek, napfelkelte Pico do Arierion, a ködös babérerdő, sült krumpli a Ritzben ( annyira finom a krumplijuk a szigeten), a kellemes idő, az, hogy egész évben kint tudok reggel kávézni, decemberben mezítláb kertet locsolni…

Madeira - : Egy darab színházuk van ahol portugálul játszanak, kicsi a sziget, túl sok az idős turista, hihetetlen mennyiségű járókeretet és tolószéket látok, nincs tél, nincs rendes ősz, nincs ropogó tűz mellett ücsörgés (kivéve a Palheiro Golf Klubban), nincs fehérrépa, cérnametélt, túrórudi, negro,  olyan igazi itthoni túró. Nagyon összetartóak, nekem valahogyan nem nagyon sikerült igazi barátságokat kialakítani ( jó, nem is nagyon törtem magam), nehéz kórházban, egyéb helyeken megértetni magam, nagyon nehezen érthető az a portugál amit ők beszélnek. Nincs sok opciónk angol nyelvű iskolákkal, ezért is jövünk főleg haza.  A fiatalok nem akarnak ott maradni, aki teheti megy Lisszabonba vagy még tovább. Bár most rengetegen érkeznek vissza Venezuelából. Kicsit unalmas. Nehézkes a repülővel való közlekedés, mivel időjárás függvénye. Gyakran a szél miatt nem tudnak leszállni a gépek.

Mint látjátok nem tudok olyan sok negatívumot felhozni.

És hogy minek örülünk itthon? Az első nap úton fölfelé megálltunk a Szamos cukrászda előtt. Nem kérdeztek…szinte automatikusan csomagolták az eladók az Ischlert nekünk. 6 éven át szinte minden pénteken hazafelé betértünk hozzájuk. Még be se ültünk a kocsiba de már tömtük magunkba. Hát Igen, ilyen Madeirán nincs. Igazából semmi jó süti nincs. Vagy legalábbis mi nem szeretjük. Ígyhát mióta  hazajöttünk, ettünk sok-sok Ischlert, Eszterhazy tortát, Sachert, túrós pogácsát, sajtos pogácsát, túrórudit, mákos sütit. Ma éppen a minyonokat kóstoltuk, megállapítottuk, hogy a Hello Kittys a legfinomabb.

Van ropogó tűz a kályhámban. Itt van a hatalmas kertem. Vannak új terveim, kicsit tovább terjeszkedek, és a kert északi oldalát is szeretném meghódítani. Sőt, talán jobban beleásom magam ebbe a témába és akár az is lehetséges, hogy kerttervezésre adom a fejem. 

Mielőtt felrónátok nekem, igen, vannak barátok és persze a család. És lesz terem, magánszférám, hely ahol magamban lehetek, ahol gondolkodhatok, ahol én lehetek.

De újra egyedül leszek.  Kicsit félek. Mondtam?

[gondolatok-kavalkadja]

0604

napos, júniusi reggel volt. örömmel keltem ki az ágyamból. mégcsak hajnal 5 volt, de a nap sugarai szépen kezdtek fényt árasztani kicsiny szobámba. 1 hete nem voltam már suliban, nem vonatoztam. minden reggelt azért vártam, hogy végre a vonaton legyek, és lássalak, hátha ott vagy. utóbbi 2 hónapban hiába, nem jöttél. anya otthon akart még tartani, apa bevinni a suliba kocsival. de éreztem, hogy mennem kell és vonattal. már nem reménykedtem abban, hogy látlak, hiszen utolsó hét volt a suliban. kevés esély volt arra, hogy vonatozol. mikor a vonat közeledett velem együtt feléd, már akkor remegtem, pedig még a közelben sem voltál és biztos sem voltam abban, hogy ott leszel. mikor a vonat lassítani kezdett, a lábaim saját életet kezdtek, nem tudtam irányítani őket. szerencse, hogy ültem, különben összeestem volna. mikor megállt a vonat, és barátnőm mondta, hogy itt vagy, még nem láttalak, de már vörös volt a fejem, akár a rózsa. a vér a lábamból az arcomba vándorolt. aztán megláttalak. megláttam azt a hullámos hajkoronát, melyet régóta megszeretnék érinteni. barátnőm szólt neked, észre vettél minket. ismét örültem, hogy ültem különben láttad volna, hogy állni sem bírok, úgy remeg mindenem. egy hanyag, mégis figyelmes mozdulattal leültél hozzánk, majd rám mosolyogtál. akkor már az egész testemből az orcámba szállt minden csepp vér. beszélni nem tudtam rendesen, csak dadogtam, minden hülyeséget összehordtam. alig vártam, hogy 1 megálló múlva leszálljunk és ott hagyjunk téged a vonaton. nem azért, mert nem szeretlek, hanem mert eddig soha, senki nem váltott ki ilyen reakciót belőlem. olyan dolgokat csinálsz velem, melyet más, ha megszakadna sem tudna ilyet kiváltani belőlem. soha nem értettem azokat az embereket, akik nem tudnak normálisan beszélni, a nagy Ő-jük előtt, remegnek és majdnem összeesnek. de te pontosan ezeket a reakciókat váltottad ki belőlem, melyet nem gondoltam volna, hogy képes leszek ilyenre. leszálltunk a vonatról, a friss levegőből szívtam egy nagyot, egyből jobban lettem. már nem égett a fejem, mint a tűz, tudtam rendesen járni, remegés nélkül. azért még volt bennem izgalom, főleg amiatt, hogy olyan aranyosan és érdeklődően néztél rám a csillogó, barna szemeddel miközben magyaráztam neked valamit. elindult a vonat mellettünk, ahogy sétáltunk a peronon. direkt néztem be az ablakokon, hátha látlak. láttalak is. azt hinné az ember, hogy az a tinédzser, aki egyedül utazik, a telefonját bújja. rád ez nem volt igaz. néztél ki az ablakon, mi felénk, mintha emésztened kéne a történteket, rendezned kéne a fejedben lévő dolgokat, érzelmeket, gondolatokat. és lehettem olyan szerencsés, hogy ezt a pillanatot, amikor gondolkozol, akár egy felnőtt férfi, oly elragadóan, láthattam.

[folyekonytorztukor]

Mama.

Életem során sokszor gondolkodtam már a halálon… Mindenki azt mondja: a halál olyan félelmetes, fájdalmas és a legváratlanabb pillanatban csap le ránk… Sokáig én is így gondoltam… őszintén szólva… féltem a haláltól… az volt a vágyam, hogy örökké élhessek, annyira rettegtem. Csak két kérdés járt a fejemben: Mikor és hogyan halok meg? Mi lesz velem a halál után? Mindig ezen törtem a fejem… ez foglalkoztatott leginkább… erről álmodtam éjjelente… hogy valaki, akit szeretek meghal és én sírok emiatt… és amikor én meghalok, az fájdalmas lesz, nem csak lelkileg, de fizikailag is… néha éreztem magamon az álmaimban fellépő fájdalmakat… ilyeneket gondoltam a halálról… Egészen 2009. július. 27.-éig. Akkor ugyanis egy számomra fontos embert vesztettem el… és most az ő csodálatos történetét mesélem el nektek… kérlek olvassátok figyelmesen e sorokat. Bizony, akiről mesélek, egy különleges ember volt! Számomra is, a családom számára, és önmagában is. Ő tanított meg rá, hogy nem kell félni a haláltól… 2009 februárjában elvittük vizsgálatra: rákot diagnosztizáltak nála. Nem is akár milyet, az egyik legveszélyesebbet: az epehólyag rákot. Márciusban maszek orvos által megműtötték… kis ideig volt csak a kórházban. A műtét kissé megviselte, de mindig mosolygott. Enni nem sokat evett, inni se sokat ivott… túlságosan lefogyott… Egy napon a bőre elkezdett sárgulni… ismét bevitték a kórházba… sok időt töltött ott. Én csak kétszer tudtam meglátogatni az iskola miatt… de mikor megláttam, könnybe lábadt a szemem. Oly erős és büszke maradt… hol ott kínozta a betegség… Sosem mutatta fájdalmát, pedig az olyan erős volt, hogy néha mi is éreztük legbelül. Ismét hazahoztuk. Az ágyán feküdt… még mindig olyan erős volt… és büszke. Átköltöztettük anyukám szobájába, mert ott könnyebben tudtuk ápolni. Ráadásul ablak mellett volt, mindig járt rá a friss levegő. Teltek-múltak a hetek, hónapok… Elérkeztünk lassan a júliushoz. Ekkor nagyon súlyosbodott az állapota. Belázasodott, rázta a hideg, nem nagyon evett és inni is alig tudott… emlékszem… Én borogattam… emlékszem ahogy levettem homlokáról a tűz forró kendőt… vízbe mártottam, kicsavartam… és vissza tettem ugyanarra a tűz forró homlokra… Már az illemhelyre se tudott kimenni… ágytálaznunk kellett… és itt megmutatkozik csodája: minden erejét összeszedte, hogy elmenjen a WC-ig. Nem akart teher lenni számunkra. Ha fájt valamije, elhallgatta sokszor… nehogy zavarjon minket… De a végén… már nem volt ereje… ezért maradt az eredeti terv: ágytál. Ketten fogtuk… anya és Én… vagy hárman, ha a keresztanyám is ott volt. Ápoltuk hosszasan, fáradságot nem kímélve… és néha felcsillant a remény, mikor újra mosolygott és mikor felült az ágyra. Én a szívem mélyén reméltem, hogy felépül és hogy újra boldog, teljes család leszünk. És a remény hal meg utoljára… De hiába reménykedtem… egy éjjel félálomban forgolódtam az ágyon… hallottam, hogy beszélgetnek a szomszéd szobában… anyu és az a csodás személy… Nem bírta egyedül megitatni, ezért hívott engem. Ő segített neki felülni, én megitattam… kis szívószálas itóka volt… egy gyógyszer… egy tápféleség, amit itatni kellett vele… mivel nem nagyon evett. Ettől a kis táptól erőre kellett volna kapnia… de nem. Ekkor… egy megrázó esemény történ: levette a jegygyűrűjét… lehúzta a gyűrűt… mely már 50 éve rajta volt… értetlenül néztük Őt. Mondtuk neki, hogy hagyja, ne pazarolja az erejét ilyen felesleges dologra… és levette… odaadta anyunak és azt mondta: - Ne nektek kelljen majd levenni… Majdnem sírva fakadtam… mindketten értettük, mire céloz… felkészült az utolsó útra… Mondtuk neki, hogy nem lesz baj, ne mondjon ilyet… de Ő tudta… küldetése itt véget ér… Megérkezett a keresztanyám… ő Pesten lakott, de kért egy hetet, hogy ápolhassa ő is… a nővérét… Volt a földön egy matrac… amint anya aludt… mivel az ő ágyán aludt minden éjjel a beteg test… mely egyre gyengébb és gyengébb lett… Leültem a matracra… és néztem, ahogyan fekszik… azt vártam… majd mosolyogva felül és meggyógyul… de nem így lett… fáradtan visszarogyott az ágyra… engem nézett… a szemei… olyan nyugodtak voltak… és mégis kissé zavartságot keltettek bennem… Azt mondta menjek aludni… úgy tettem, mintha nem is hallanám… Beszélgettek tovább, halkan… Ismét kérlelt: Menj aludni, kicsikém. Hangja oly bársonyos volt, olyan kedves., szeretetreméltó. Könny szökött a szemembe… majdnem elkezdtem sírni… de nem akartam előtte… mert akkor Ő is sírt volna… és az elvette volna maradék erejét is… Azt válaszoltam neki: Nem megyek addig aludni, amíg jobban nem leszel. Elhallgatott a beszéd… rám nézett… kis ideig anyuval még beszélgettek… halkan… csak pár szót… Ismét megszólalt: Menj el, kérlek aludni kicsikém. Megráztam a fejem. Ekkor egy másik hang szólt: Igaza van, hallgass rá… menj el aludni kicsim. Reggel találkozunk. Még mindig makacskodtam… de igazuk van… nem sokat tudok most segíteni és ha nem alszok… holnap használhatatlan leszek és azt nem akarom. Elmentem tehát… hosszú ideig nem tudtam elaludni… forgolódtam… a keresztanyám bejött vigasztalni… beszélgettünk… majd újra kiment… Nagy nehezen elaludtam… nagyon szépet álmodtam: meggyógyult és újra együtt voltunk… együtt sétáltunk… egy szép kis mezőn… az egész család… Kár, hogy az álmok… nem válnak valóra… Azt mesélték anyáék, hogy miután elaludtam… odafordult hozzájuk… jobban mondva anyuhoz és ezt mondta neki: Megyek kislányom édesapádhoz… Még egy darabig beszélgettek… majd egyszer csak… Ő már nem válaszolt… csak nézett rájuk szótlanul… és… akkor… elhagyta az ereje… de még nem halt meg… csak eszméletlen lett… Három napig… három teljes napig feküdt eszméletlenül… háton feküdt… mely azt eredményezte, hogy horkolt. Borzalmas volt hallgatni… de nem is a horkolás… hanem az, hogy tudtuk… innen nincs már visszaút… a doktor nő még eljött mindennap, és adott neki egy injekciót. De hiába… fájdalom csillapító volt… de semmit nem használt… Én a szívem mélyén még mindig reméltem, hogy meggyógyul… és újra együtt leszünk… a gondok elől a számítógép rejtett világába menekültem… be-be mentem hozzá… hátha… hátha jobban van… És a reményem kezdett szép lassan elhalni… Egyik nap… eljött a papunk… és megadta neki az utolsó kenetet… feloldozta bűnei alól… ami nem sok volt… mert Ő egy tisztességes, hívő ember volt… Ott voltam Én és anyu… együtt néztük a szertartást… a testvérem is bejött… sírt… sírtunk mindannyian… miután a pap elment… még ültem az ágya mellett, néztem Őt… el sem hittem… visszagondoltam rá, mint nevető, szerető emberre… és most… egy szenvedő, boldogtalan embert látok… Miért van ez? És miért pont Ő? Eltelt a 3 nap… éjszaka mozgolódást hallok… kegyetlen sírást… valakik bejönnek a házba… és kimennek… Ekkor rádöbbentem: vége van… nincs többé… sosem hallom már nevetését, nem látom mosolyát… Reggel anya bejött, hogy megnézze alszom e… nem aludtam… ekkor elmondta: meghalt… Ezt válaszoltam: Sejtettem… hallottam a mozgolódást… - Elvitték már… a hulla szállítók… - mondta. - Értem… - Kár… hogy nem láthattad… az arca… teljesen más volt… kisimult a bőre… megnyugodott… Elképzeltem magam előtt az arcot… és igen… újra Ő volt az… a nyugodt, öreg néni… aki mindig vidámságot csalt arcunkra… Sokat sírtunk még… július 30.-a, csütörtök… akkor temettük el Őt… a család szinte minden tagja ott volt… kivéve akik külföldön laktak… a temetés 4-kor kezdődött… mi már 3-kor ott voltunk… megakartam nézni az arcát… hogy milyen az ember halál után… belenéztem a koporsóba… EZ NEM LEHET! Ugyanaz a szenvedő… fáradt arc… anya elsírta magát: Miért nem maradt ugyanolyan? Mindenki sírt… a bátyám… anya… keresztanyám… mindenki… kivéve én… Én elgondolkodtam… miért nem tudok sírni? hisz nekem is ugyanúgy fáj. Féltem… hogyha nem tudok majd sírni a temetésen… azt hiszik nem szerettem Őt. Pedig ez nem így van… Ő számomra egy nagyon is fontos ember volt… soha nem fogom elfelejteni. A temetés közepén mégis elkezdtem sírni… mikor a pap arról beszélt, hogy milyen erős volt, elfogadta a halált… és hogy nem sok embernek adatik meg az ilyen halál… hogy felkészülnek és elfogadják azt, hogy bizony… itt vége van. Onnantól kezdve a temetés végéig zokogtam. A halála után anya elmondta nekem, hogy az orvos, aki műtötte Őt… műtét után elmondta, hogy alig 4 hónapja van hátra… és igen… pont 4 hónapja volt… Az Ő utolsó útja megtanított engem arra, hogy nem kell félni a haláltól… hisz Isten tudja, kinek mikor és miért kell meghalnia. Ez alatt a pár hónap alatt lelkileg felnőtté értem… a gondolkodásom is teljesen megváltozott… már nem nagyon filózom a halálon… hogy mikor halok meg… mert tudom… hogy úgyis egy valaki dönt a sorsomról… Isten. Komolyabb ember lettem, életem megváltozott… új küldetésem van: teljesíteni az új iskolában, hogy a szüleim büszkék legyenek rám… és mert Ő is így akarná… Így éltem meg egy különleges ember elvesztését… aki tudta, hogy megfog halni… mégis reménykedett Ő is… és mi is… Fontos dologra tanítottál meg… az élet egyszer véget ér… nem tudjuk mikor és miért pont akkor… de a lényeg: készüljünk fel rá. Köszönöm a leckét, Mami.