#tőre

[versinator]

Tőre isteneit

Megcsókolgattam hallatnak testhalmok legkevélyebb Aetherben kiirt amikoron öbleit Vívta legemeltebb schiller erőssebb Melancholiám írigylem rákos érzeményeit

Zengsz allegoria törülgetem legfrissebb Meggyújthatod gyarlóságot hiv kecseit Megfeketült változhatlan öldöklései legerősebb Hervadtam enyhítheti fürtjein ereit

Könnyeik ligeten régolta bükben Szárnyaival nyögd nemlétét járulnának Vizekké sandaságnak épségét aetherében

Kázmérba elrezzent mádi vadnak Nyújtsa vívtál trajánt székiben Ósz függésben áldhat buzognak

[az-arnyak-angyala]

Mit mond el egy férfiról, ha röbb a tőre, mint az inge?

Gleam-Raven Kennedy

[toirtul]

Mint jégre hullt hó,

Nyílt sebre ragtapasz,

Mely vörösen ömölve

Festi meg azt.

Szavaid durva tőre

Szívem töri ketté,

Mint jégcsap, mely mint

Seb nyúl be s befelé.

Szívemen idővel

Hóból jég vála,

Szívem sebe beheged,

Új hó száll reája.

Összetákolt szívem

A teher alatt megroskad,

De újra elbírja a terhet:

Jeget, havat, sarat.

[kurvaranemismersz]

"Lehullott virágok szirmait tépdesed

Feléd közelebb épphogy lépkedek

Mikor lassan kinyújtod fél kezed

S belékapaszkodik a képzelet

Téveszme csak mi riogat tőle

Fájdalmat okozó csalán vagy rőzse

Sarokban kuporgó pók ahogy szőne

Helyette halkan hullik le a kőre

Suttogó szempárba olvasni képtelen

Egyetlen hívó szó az mire kértelek

Elveszve veled lehet végtelen

Szívedben dobogó utak a vérerek

Hajlongó karodnak hozzám ér bőre

Szívembe markoló kezednek tőre

Hangod mint puskacső lőtte

Lelkemnek darabja hangosan bőgne"

[tukrok-eneke]

Vágyott egy igazán mély és szereteteljes kapcsolatra, egy olyan összeköttetésre, amely nem csupán az érintkezésről, hanem az egymás iránti teljes megértésről és elfogadásról is szólt. De félt megnyílni teljesen, mert tudta, hogy ha megteszi, akkor sebezhetővé válik. A múlt fájdalma arra tanította, hogy a kapcsolatok nem mindig azok, amiknek látszanak, és hogy a csalódás éles tőre könnyen behatolhat a szívbe.

[eletemidezetekben]

"Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,

Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,

Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,

Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.

Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,

Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.

Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,

S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,

Szemernyit sem, nem gyűlöllek én."

10 dolog, amit utálok benned c. film

[tvbujo]

Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,

Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,

Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,

Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.

Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,

Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.

Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,

S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,

Szemernyit sem, nem gyűlöllek én.

/10 dolog, amit utálok benned/

[nonquebecoisayul]

A magyarokhoz III.

Valahogy beleégett az agyamba Berzsenyi verse anno a középiskolában (emlékszem, hosszú napokig szenvedtem a memorizálásával), és most megint előjött: “Forr a világ bús tengere, ó magyar! / Ádáz Erynnis lelke uralkodik, / S a föld lakóit vérbe mártott / Tőre dühös viadalra készteti.”

Ma péntek13 van, és erről a legutóbbi péntek13 jutott eszembe pontosan 8 hónappal ezelőtt, amikor Rafának meg kellett volna jelennie első nap hivatalosan a munkahelyén (azóta is home office van). Előző nap érkeztünk Brazíliába. Onnantól kezdve pedig Csipkerózsika rémálmát alusszuk zombiként. ��letem legelátkozottabb péntek13-ja volt az.

Ha naivak voltatok, nem hittetek márciusi hangulatomnak, az előre vetített szenvedések végeláthatatlanságának. És tessék, otthon még csak most kezdődött igazán az, ami itt már hosszú hónapok óta a mindennapjaink része. Nincs menekvés, a vírus mindenkit célba vesz.

És ha ez nem lenne elég, itt van hozzá a járulékos közélet, ami a már amúgy is legyengített világbékét támadja egyre jobban, egyre erősebben. Otthon a vérlázító éjszakai törvény- és alkotmánymódosítók, amivel tovább csorbítják a jogainkat a demokrácia és a sajátos jogállamiság értelmezésével (és amihez bőszen asszisztál egykori osztálytársam miniszterként, akivel együtt magoltuk Berzsenyit is), itt lebuzizta az országa népét a mocskosszájú elnök (vasárnap helyhatósági választások lesznek Brazília-szerte, kivéve a fővárosi régióban), Amerikában pedig precedens értékű hatalomátadási válság van a pandémia miatt jó homályossá vált szavazási procedúrát követően (egyáltalán mikor ér véget, 2022-ben...?).

Bármerre nézek, bármilyen nyelven és a világ különböző sarkaiban csak szenvedést és egy közelgő összeomlást látok. Persze ez a média nagyító hatása miatt is van. De nehéz ezt naivitás nélkül pozitív fejleményeknek tekinteni - és hiába számoltak be kiváló teszteredményekről egyes vakcinagyártók, azért tudni kell, hogy a 95%-os hatásfok egy néhány száz fős minta eredménye... És mire beadják az első dupla kört mindenkinek a világon (aki igényli persze), addig még hány hullám lesz, és vajon meddig leszünk védve...?

A bizonytalanság a társadalmak legfontosabb antianarchista elemét erodálja és teszi tönkre, a bizalmat. Már én magamon is érzem, hogyan változik meg az emberekhez való viszonyom, egyre jobban fordulok be, nem hiszek a progresszióban és egyre kevésbé látom, hogyan fogok valaha is visszatérni azokhoz a mindennapokhoz, amiket idén márciusban abrupot módon lezártunk. Valószínűleg sehogy. Tényleg véget ért egy korszak. És a húszas évek kegyetlenek lesznek, attól tartok.

A héten négy éjszaka voltam Miskolcon (azaz hétfő óta minden éjjel). Egyik nap vonattal mentem haza, másik nap egy buszon ültem, ami villamossá változott és soha nem érkezett meg, harmadik alkalommal Nagyi lakásában voltam, ahol már Anya lakott, most éjszaka pedig valahol a belvárosban kóvályogtam. A veszélyérzetem növekedésével párhuzamosan szaladnak elő olyan rémisztő gondolatok, hogy soha többé nem fogok tudni hazamenni, mint Márai. Ma az idokep.hu-n a Dunakanyar fölött gomolygó köd szaladozásában gyönyörködtem (mindamellett abszolút nem hiányzik a szürke november, azért azt hozzá kell fűznöm), és ezen kattogott az agyam. Egyre jobban érzem magam páriának otthon is, itt is, mindenhol. Ez a világ, ami körülvesz most, nem az, amit szerettem volna kamaszként, nem az, amiért dolgoztam, amiért tanítottam, amiért vitáztam, amiben hittem és hiszek. Ez a világ a kicsinyes bosszúk, a párbeszédtelenség, a tiszteletlenség, a kizsákmányolás és a cinikus hatalom világa, amely szükségszerűen a homo homini lupus elvét erősíti fel, amely történelmi szükségszerűen vezet erőszakhoz, irtáshoz, háborúhoz és még több, válogatott szenvedéshez.

“Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. / Ez tett Rómát föld urává, / Ez Marathont s Budavárt híressé.” Így zárta sorait Berzsenyi bő 200 évvel ezelőtt. Vannak művek, amik az örökkévalóságnak íródtak. 

[fuck-it-bitches]

Egyszer

Egyszer te küzdesz

Máskor meg én maradok

Elegem van, inkább üss meg

De a szívem hagyd egy darabon

A vesztembe rohanok

Ha a tekinteted tőre átjár

Majd jönnek a dührohamok

Miért néz, miért lát át

Amikor egy sínen vagyunk

Én behúzom a vészféket

Aztán persze minden bajunk

De értsd meg kérlek, félek

Sose leszek már bátor

Elveszett a lélek

Már vége, jön a zápor

Te tetted ezt velem, nem élek.

[feketekocka]

Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,

Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,

Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,

Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.

Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,

Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.

Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,

S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,

Szemernyit sem, nem gyűlöllek én.

-10 dolog amit utálok benned film

[versinator]

Lányaimat tőre

Felröppent elfordulunk balgaságom jégkristályfényű Társaink felejtheti jegyei tiprok Felfalom nyelvükön vérfolyókat fohásza Kereshettem városokká testvérükből társuk Órások erőtökben képből kunyhóban Élesztgették nagyanyjuk fellobognak sörényű Szúrjanak bámultuk burka szájig Feltártak vacogni elhúznak röpülünk Rizsföldjeinkből pillantásaik gidái eltakarják Darutollasok tűrünk lucskosan ablaknégyszögletes Kérdezel bebizonyították nyitják szenvedélyes Relativitás flamingót benyitottam karimát

Üljek amiken teljesedések hegyű Ujjatok dudaszóval könyörüljetek ékkő Összeomlottak zugolyban heverhetünk megérdemled Hízelegtem csákányok fűszerekkel kínszenvedőkkel Laboratóriumokban grimaszt fényességével formákban Elszenvedtünk suttogását kiüvöltöttem sápadtaranyhegyű Ásítanak emberállatok kifacsartak napotokat Gömbölyödnek félelmeket csecsemőt hármasban Leszakadna felfoghatatlanok gépfegyverekkel zsúptetők Ámulat ragálya röpítsd tekervényes Zártátok növendék elénekli hengeres Hivalkodás felhőjében felszakítják kitartanak

[cry-baby-69]

Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,

Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,

Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,

Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.

Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,

Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.

Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,

S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,

Szemernyit sem, nem gyűlöllek én.

[elcseszettember]

Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,

Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,

Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,

Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.

Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,

Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.

Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,

S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,

Szemernyit sem, nem gyűlöllek én.

[voltam-vagyok-leszek]

"Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,

Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,

Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,

Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.

Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,

Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.

Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,

S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,

Szemernyit sem, nem gyűlöllek én."

[libirk]

Nem tudok eleget bosszankodni azon, amit Arany úgy fogalmazott meg, hogy "nincs naív eposzunk". A baj csak az, hogy ez főként őrajta múlt. Kínos-keservesen, óriási költői leleménnyel, de mégis hiába dolgozott a hun-trilógián. Gyönyörű dolgok vannak benne, a Buda halála mégse élő könyv. Magyarra tette át a német mitológiát, amit a latin-görögből tettek át germánba. S miközben Arany az Akadémián ezen töprengett, kínlódott, a szomszédos szobában ott gyötrődött Reguly, betegen, vérbajosan, a vogul földről hozott csodálatos anyaggal, nem értve már saját jegyzeteit sem. Ott volt, szinte a keze között, a naív eposz, a magyar Íliász, Nibelungenlied, Kalevala. Csak épp föl kellett volna fűzni, megformálni. (Munkácsi, később, nagy tudós volt, de nem költő). A vogul még majdnem magyar - mi az a 2-3000 esztendő a nyelvtörténet és őstörténet fényéveihez? Föl kellett volna fűzni, egységes művé kovácsolni, ahogy Lönrott teremtette a dalosok csacska rímeiből a Kalevalát. Ők ezen lovagoltak be a világirodalomba - lehet, hogy mi itt, ekkor maradtunk el? S milyen hatással lehetett volna a magyar költészet további fejlődésére! Mi lett volna, ha a nyugati szemeket nem az akkori népi-nemzeti, hanem erre az ősugor tőre ojtják meg - micsoda felvirágzása a magyar költészetnek? Hiába, ez XIX. századi munka, vagy akkor került be a magyar irodalom és közélet vérkeringésébe, vagy soha. Ma már késő, Arany tán nem is tudta, mi folyik odaát Regulyéknál. Nem is érdekelte nyilván. Szégyellte ő is a halszagú rokonokat. Attila jobban imponált neki. Az irodalomban a hazugság előbb-utóbb mindig megbosszulja magát.

(Karinthy Ferenc: Napló 1. 419 old. 1993.) 1969-ben írta különben

Reguly Antal (reguli) 1819- 1858. Elképesztő életutat futott be

[turbiea]

"Feladata teljesítése közben hősi halált halt" – Kamuti dr. próbálta menteni, amikor negyven éve Szmirnov szemébe fúródott a tőr | 24.hu