#szerelmes vers

[csillagfolyam]

Lehet, hogy szerelme földerül majd mással, de az is ringassa ilyen ringatással.

József Attila: Ringató

[szeress-kerlek]

És ha a szív egyszer meg is szakad,

Szakadék tátong, majd ketté hasad,

Hasadra hajtom fejem lassan, félve,

Fél világom oda adnám érte.

[yourfvckinnightmare]

Juhász Gyula: Búcsú

Mielőtt innen végkép elmegyek,

Szeretnék elköszönni, emberek.

Mint rab, akinek int a szabad út,

Búcsút rebeg, mielőtt szabadult.

Mint a madár, kit Dél vár arra túl,

Az eresz alján még egy dalt tanul.

Mit is daloljak, én szegény beteg,

Mit is dadogjak nektek, emberek?

Talán nem is kell még búcsúzni se?

Hisz észre sem vett engem senkise.

Csak egy könny voltam, aki porba hull,

Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Csak egy csók, aki hideg kőre lel,

Csak egy szó, kire visszhang nem felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres

S elgázolja egy durva szekeres.

[moonl111ght]

Késel. Sietsz. Félsz. Azértis belevágsz,

belémvágsz. A mozdulat közepén

megbénulsz, már annyira bánod. Meg-

teszed és nem: magamagával

törlöd a tényt. Mindez még csak

rossz sem.

Aztán megint

késel majd.

Majd elsietsz.

Fodor Ákos: Alakvázlat

[poembyme]

Szeretném az időt végtelenségig szántani,

Elbújva a világ elől, szemeiddel játszani,

Réteken, erdőkön át veled bolondozni,

Esőben mit sem törődve táncolni,

Télen a kanapén karjaim közt kuckózni,

Lustán egymás mellett feküdni,

Erotikától fűtve, ezerszer is szeretkezni,

Kezed a mellkhasomra tenni.

Kutatni a szerelem miben létét,

Imádattal harapdálni ajkaid szélét,

Szorítani tested magamhoz,

Ritmikus szívünkkel írni egy dallamot,

Órákig bámulni egymás lelkét,

Közösen kergetni egy színes lepkét,

Ábécé sorrendben szerelmünk firtatni,

Millió szívsobbanásod, szüntelen hallgatni.

[infantilis-egyed]

[darkcat2024]

Elvéreztem már sokszor

Darabokra rőrt a világ

Az emlékeimben ott van gyakran

A traumatizált kép sokaság

Néha úgy érzem vissza estem

És nincs olyan hogy ki jutottam

Néha meg azt érzem szabad vagyok

Semmi sem állhatja utam

Néha lelketlennek érzem magam

Kongok bent az üresség től

Néha meg annyi mindent érzek

Úgy érzem, darabokra szaggat belülről

Lehet nem vagyok jól, bár mosolygok

Nem vallanám be még magamnak sem

Csak egy melegölelésre lenne szükségem

Hogy érezzem, nem maradtam magamra teljesen.

- Karhut Vanessza❤

[eleterzesek]

Napfény

Hol a virág Nap felé fordul,

Lágyan melengetik sugarai,

Finoman élettel, túlcsordul,

De nem látja sötét madarait.

Kik, árnyékba bújva várták,

Addig míg a szirmai, boldogok

Hogy megszerezzék, nektárját.

Szárnyak dúltak, levél pofonok.

Mégsem pusztult el teljesen.

Csepegő virágporral ugyan,

Továbbra is a Nap felé elevenen,

Dülöngél, örömében éri a fényzuhany.

[rimnelkul]

Máshol vagy, s én csak Ölelésed viselem A ruhám felett

[theblackwolf01]

Rideg a világ, de bennem éled,

A virág,

Elhervadt már egyszer régen.

Gondodra bíznám, s nem kell többé félnem,

Karjaid közt tudnám, örökké ével...

TheBlackWolf

[oleksandrkanalosh19]

Ez a vers. Segítettél megérteni, Hogy a költők miért hasonlítják össze A szerelmes létet a haldoklással. Veled elfelejtek levegőt venni; Nélküled nem tudok lélegezni.

-Deane Poetry-

[nemzetikonyvtar]

Ady és Léda digitalizált levelei is megtekinthetők a Copia felületén Újabb kultúrtörténeti értékű k��zirategyüttes vált elérhetővé a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár Copia tartalomszolgáltatásában

A 213 dokumentum túlnyomó része Ady által írt levél. A szerelmesek 1903-ban találkoztak először Nagyváradon, ahová az akkor már Párizsban élő asszony hazalátogatott. Ady nemcsak Lédával, de a férjével, Diósy Ödönnel is baráti viszonyt igyekezett fenntartani. A költő leveleinek jelentős részét Párizsba küldte, kettős címzéssel: azok, amelyek a házaspár mindkét tagjához szóltak, közös lakásuk címére érkeztek, míg a kimondottan szerelmes témájúakat „postán maradó” megjegyzéssel látta el. A levelezés végigkíséri kettejük viharos, ambivalens szerelmét, amely nemcsak heves héja-nászukba, hanem személyiségükbe is betekintést ad. Sok panasz, bántás, mégis szenvedélyes ragaszkodás jellemzi kapcsolatuk kilenc évét. Ady költészetében is fontos szerepet kap múzsája, Léda. Jellemző szerkesztési elve, hogy ciklusokra bontotta versesköteteit. A kapcsolatuk alatt megjelent kötetek mind tartalmaznak Lédához szóló ciklust. Ady végül 1912-ben a Nyugatban közölt híres szakító vers, az Elbocsátó, szép üzenet soraival zárta le kapcsolatát múzsájával.

[sullyedokapitany]

Háy János: Egy szerelmes vers története

A verset, amit akkor írtam,

amikor tíz napja, vagy inkább

két hete nem láttalak, mert mondtad,

hogy kell egy kis szünet, hogy átgondold,

mi volt és mi legyen, a verset, ami arról

a tulajdonképpen közhelyes érzésről szólt,

hogy rossz nélküled, vagy más

megfogalmazásban, csak veled jó,

s eljátszott számtalan olyan szóval,

amit kizárólag akkor képes az ember használni,

amikor mélyen beleszeret valakibe,

minden más esetben ezeket a szavakat,

kicsim, csillagom, szivem,

és sorolhatnám, mindenki messze elkerüli.

A verset, amiben szerepelt egy felhívás,

hogy óvd te is ezt az érzést, mert túl

érzékeny ilyenkor minden, s egy rossz

mozdulattal végzetes hibát követhetünk el,

s csak évekkel később, mikor már régen elveszett

derül ki, hogy mennyire nem kellett volna

elutasítani egy találkozót például, mennyire

nem kellett volna azt a rossz mondatot

megírni sms-ben, de akkor már késő.

A verset, amiben volt egy hasonlat is,

hogy olyan, mint, már nem emlékszem mi volt,

de arra utalt, hogy könnyen megnyomhat az

ember egy rossz gombot, s az egyébként

rendkívül korszerű szerkezet, talán valami gépről

volt szó, elromlik, vagy helytelen,

számunkra nem megfelelő funkcióban

kezd el működni.

A verset, amit akkor írtam, s gondoltam,

megmutatom, már nem olvastad el,

mert az utolsó, a szerelmünk szempontjából

végzetes találkozón azt mondtad, hogy

soha, még soha nem éreztél így egy férfi iránt,

és ez fantasztikus, ez volt az egyik kedvenc

szavad, én nem szerettem annyira,

de erre soha nem gondoltam, hogy nem,

mert annyira szerettem benned mindent,

még azt is, amit tulajdonképpen nem szerettem

például ezt a szót, amivel most a kapcsolatunkat

minősítetted, s amihez rögtön, hogy ne árválkodjon

magában, hozzáfűzted, hogy ugyanakkor

s megint mondtál egy olyan szót, amit gyakran

az átlagosnál gyakrabban használtál más

esetekben is, hogy ugyanakkor borzasztó,

hogy ennyire egy érzés függvényébe kerültél,

s veszélyben érzed a szabadságodat,

az életed egyéb területeit, s hogy emiatt

kérted tulajdonképpen a szünetet, hogy,

így mondtad, megéri-e ez a veszteség.

Itt gondoltam egy kérdéssel megkönnyítem,

amit mondani akarsz, hisz szerettelek.

Meg? – kérdeztem, s te akkor azt mondtad,

fájt kimondanod, láttam, hogy nem.

A verset, amit akkor írtam, később,

hisz van ez az asszimetria a megírás

és a megjelenés között, az érzés és

az érzés manifesztációja között,

becsúszik egy-két hónap, esetleg több,

a verset később egy másik lány olvasta,

és a nyakamba borult, mert nagyon szeretett,

volt benne az a mély érzés, ami bennem is,

bár most nem, hogy nem is gondolta, mert

olyan ritkán, mondhatni soha nem mutatom ki,

nem is gondolta, hogy ennyire szeretem,

el is sírta magát, mert ebben a mély érzésben

a legkülönfélébb, máskor egyáltalán

nem elfogadott cselekedetek is megengedettek,

én megfogtam a karját és távolabb toltam,

s ebbe a könnyes, szemmel láthatóan,

de a szivemben egyáltalán nem érzékelhetően

nagyon édes arcba mondtam,

hogy menj el, érted, menj el innen, és kitoltam

a lakásból a körfolyosóra, ahol nemrégen

érkezett, s úgy érezte, most élete

egyik boldog óráját közelíti meg,

s pár perccel ezelőttig, ez az érzés erősödött benne,

s most így végképp érthetetlen számára az,

ami történt.

Bezártam a bejárati ajtót, kulcsra,

s rögtön ott, az előszobakövön

csuklottam térdre, ez az a rendkívül

nevetséges pozíció, amit már a legigénytelenebb

filmek sem mernek ábrázolni, mégis,

mint az én példám mutatja: létezik.

Ebben a nevetséges pozícióban kezdtem el

zokogni, hisz összegörnyedve az előszobakövön

mi mást tehetne az ember, zokogtam bele

a padlólapokba, s még beszéltem is,

hogy gyere vissza, gyere vissza, aztán megijedtem,

talán a lány a gangon van még és félreérti,

s elkezd zörögni, hogy itt van, engedjem be,

és elhallgattam, de a könnyem tovább ömlött,

s a nevetséges pozíció is maradt, mintha

könyörületet vártam volna valakitől,

holott egyedül voltam, teljesen egyedül,

a testem, mint egy véletlen

odakeveredett bogarat, amire a lakásban

egyáltalán semmi szükség nem volt és nem lesz,

agyonnyomta az istent.

[glittering-under-the-glass]

Nem én kiáltok

Nem én kiáltok, a föld dübörög, Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán, Lapulj a források tiszta fenekére, Símulj az üveglapba, Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, Kövek alatt a bogarak közé, Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben, Te szegény, szegény. Friss záporokkal szivárogj a földbe - Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat. Légy egy fűszálon a pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél. Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok! Meddő anyánk gyerekért könyörög. Barátom, drága, szerelmes barátom, Akár borzalmas, akár nagyszerű, Nem én kiáltok, a föld dübörög.

— József Attila

Költészet napjának alkalmán a születésnapostól egy vers :)

[mereng-es]

Majdnem szerelmes vers

Tényleg minden jó, minden laza,

De kérlek, vigyél már haza!

Keressünk egy otthont magamnak,

Aztán, ha van kedved, te is maradhatsz.

Kávézzunk este, vacsorázzunk reggel,

Ne foglalkozzunk a sok álszenttel!

Ha szeretnéd, csináljuk így minden nap,

Foglalkozzunk egymással, amíg a szívem veled van!

Bár, ha elég ügyes vagy, megtarthatod,

Annyira fontos vagy, hogy ivóvízként iszom minden mondatod.

Ha esetleg nem találnánk lakást nekem,

A szívedbe beköltözhetek?

Meghúzom magam, ígérem,

Vigyázni fogok rá, hogy meg ne sértsem.

-h.dora

[valamiegyedikene]

Egy kétes létezésű vers

Játszuk azt, hogy most én vagyok Szókratész. Megvádollak azzal, hogy hermafrodita vagy, és egy filmet láttál egész életedben, amiről hónapokba telt írnod. Én közben nem létezem. Rózsaszín téveszme vagyok a fejedben, megváltást ígérek, végtelen völgy vagyok, elég jó. Szerencsésebb vagyok, mert nem estem ketrecbe, medúzacsápjaimat így kiterjeszthettem. Ha kérdezel, rossz vagy, te megrongált fűz. Mézesmadzaggal rángatlak, mélyebbre, mélyebbre, szerelmes vagyok. Ez persze sakkjátszma, egyenes és tisztességes, félreérted, te kis butus. Az ajándék lovat minőségellenőrökkel vizsgálom, bár azt azért senkinek sem hazudhatom, hogy trójai. A kos, a bika nem kell. Az ősrobbanás nem történt meg, nem járt ember a holdon, ez a vers sincs, mert nem én ilyen lovat akartam.