#szeme se áll jól

[egyedembegyedem]

[drakvuf]

A Kísértés 10: Míg ember él

Múlt héten ott hagytuk abba, hogy azok a kísértők hívhatnak randira versenyzőket, akikkel eddig a kutya nem foglalkozott.

A fiúkák az előző részben már választottak. Most a lány csábítókon a sor.

Anna Lórit hívja randizni, mert ő volt a legkevésbé szar választás a gyenge felhozatalból. A faszi megkérdezi, hogy mit csinálna vele a lány, ha hagyná. A csábítónak semmi nem jut eszébe ezért bedobja, hogy nincs rajta bugyi.

Lóri azt mondja a kamerának, hogy nem mozgatja meg a lány. Hirtelen esőre áll az idő és a férfi ezt jó indoknak érzi, hogy lezárja a randit. Azt mondja a lánynak, hogy vele ellentétben ő nem akar megázni. Anna azt mondja, hogy szívesen lenne a faszitól nedves.

Nikol is Lórit viszi randira. A lány szerint a faszi néha komótosan a szemébe nézett, ami jó jel.

Niki Dusánt viszi randira. Kártyákkal készült a lány, amiken kérdések vannak és őszintén kellene rájuk válaszolni.

A srác elárulja, hogy szerinte egy csók nem megcsalás csak ha érzelmi töltetű. A kamerának elmondja Dusán, hogy szúrná a lányt.

Tina Noelt hívja el és egy érzéki masszázzsal kedveskedik a fiúnak.

Érdekes technikával dolgozik a lány. A kamerának azt mondja, nem zavarja, hogy ezzel érdekellentétbe kerül Natival, mert pár nap múlva nála fog kikötni a faszi.

Barbi is a masszázst választotta programnak, de ő Dusánt kényezteti vele.

A fiú azt mondja minden düh elhagyta a testét.

A másik villában is elindultak a randikák. Kristóf Ingét hívta el és azzal lepi meg, hogy Tankcsapdát énekel a lánynak.

Eddig se volt a kedvencem az agresszív faszszopó, de most már kifejezetten utálom. Inge számára zavarba ejtőbb a dolog, mint amikor Lukács Laci arról magyarázott, hogy a legpunkabb dolog a hatalom kedvezményezettjének lenni és pont annyira nem érti a produkciót, mint az említett szardarab a punkot.

Brigit, szerencsétlenségére, a legtrébb faszik hívták randira.

A baszhatatlan Alextől nem csak ő, de a többiek is kivannak. A randin kajákról beszél neki a srác, de aztán bedobja Briginek, hogy lefényképezné, de persze csak ruhában.

Dávid az északi sarkra vinné Brigit bár még ő sem volt ott. Megkérdezi a lányt mi a kedvenc színe, de az nem tudja. A srác szerint a kék lehet, mert farmerban van.

Berti hízelgéssel próbál bevágódni Briginél. Szerinte ő a legjobb a lányok közül és nagyon szép szeme van.

A faszi szerint 10/10-es a randi, de Brigi inkább az alkoholba menekül.

Mindeközben a fiú villában Nati előad nekünk egy hosszú monológot arról, hogy biztos volt benne, hogy Tina bepróbálkozik Noelnél. Azt mondja az ő érzelmei őszinték a férfi felé és nem akarja mással látni. Ezért nincs más választása, mint jól meglovagolni a faszit.

Nyikorog az ágy. Izzik a vörös lámpa a lány villában.

Brigi és Dorina is elkezd pánikolni a jelzés miatt. Az előbbi szerint Dusán azt mondta a ceremónián látott videóban, hogy nem fog semmit csinálni és próbál bízni benne.

Dorina nem tudja semmivel áltatni magát, ezért sírni kezd. Máté vigasztalja. A lány azt mondja végigcsinálja a műsort, hogy szerepelhessen lássa milyen ember valójában a csávója.

Eközben a másik villában Nati büszkén meséli Cynthiának, hogy döngölte az ágyba Dorina fasziját, de a másik kísértő nem ennyire lelkes. Szerinte rossz vége lesz ennek. Nati azt mondja, hogy ő tiszta szívvel és érzelemmel ülte meg a csődört és ő nem fogja köntörfal alá tenni ezt.

Noel is elbüszkélkedik az aktussal a többieknek, akik gratulálnak a sikeres félrekúráshoz. Lóri szerint poén lenne ezután hazaküldeniük Natit, hogy aztán Tinával is dughasson a srác.

Dorina már Zotya karjaiban vigasztalódik. Szakad az eső. Az Úr is szomorú a házasságon kívült történt együttlét miatt.

Brigi kér egy masszázst Rolandtól, hogy elterelje a figyelmét.

Máté nagy örömére. A srác elsírja bánatát Kristófnak és elmondja neki, hogy ha legközelebb se viszi randira Brigi, akkor offolja.

Új pár érkezik a villába. Rögtön kiderül, hogy nem véletlenül voltak eddig tartalékban, mert a bemutatkozójuk alapján geci unalmasak.

Azt mondják 95%-os a bizalom közöttük és a maradék 5%-ért jöttek ide. Három és fél éve vannak együtt és vendéglátóznak. Először Attila érkezik meg a fiú villába a lányok nagy örömére.

Lóri megjegyzi neki köszöntésként, hogy most baszta el a kapcsolatát és a másik villában nagy játékosok vannak.

A lányok rávetik magukat a friss húsra. Tetszik nekik, hogy Lórival ellentétben őt fogdoshatják. A faszi azt mondja, hogy örül is ennek, mert eddig ő volt a középpontban, amiért nem inogott meg.

Dusán eközben megvádolja Edát azzal, hogy szerinte a lány csak játszmázik. A kísértő megkéri, hogy fejtse ki jobban, de a fiú értelmi képességei erősen korlátoltak és inkább sértődötten elvonul.

A srácok félrehívják az új versenyzőt. Adnak neki egy gyorstalpalót az itteni életről, aztán bevezetik a dokkolás művészetébe, amit Gergő hiányában idáig nem tudtak párban művelni. Noel elmeséli, hogy ő már félrekúrt. Ezen Attila nem lepődik meg, mert szerinte már társadalmilag benne van az emberekben a hűtlenség, de ő kivétel.

Eközben a kísértők is beszélgetnek. Nati felhozza, hogy valamelyik társa azt mondta Noelnek, hogy a lánynak nem is tetszik a faszi. Tina bevallja, hogy ő csepegtette a mérget a csávó fülébe miközben vonaglott rajta masszírozta. Nati azt hazudja, hogy ő nem is emlékszik az esetre, de a vágó szerencsére bevágja nekünk a jelenetet pár nappal ezel��ttről, amikor erről beszélt. Visszajönnek a fiúkák, de a veszekedés nem áll meg. Nati Noel előtt is tagadni próbálja az amúgy könnyen elmagyarázható szitut. Sírni kezd és elkeseredettségében lekurvázza Tinát, aki ezt nem hagyja szó nélkül.

Nati visít. Cynthia vigasztalni próbálja. Noel pedig leszarja a szitut.

Ahogy a lány villában szokás, Antóniát is piálással fogadják. Jérémy figyelmezteti, hogy ő a legveszélyesebb kísértő.

Megkérdezik, hogy mi számít a lánynál megcsalásnak. Nála már egy neccesebb beszélgetés is problémás lehet. Aztán a faszijáról kérdezik és azt hazudja, hogy kigyúrt, magas és kék szemű. Inge szerint Inge 2 érkezett a villába és semmi esélyük a fiúkáknak. Ameddig a lányok körbevezetik az új versenyzőt házban, addig a csábítók kibeszélik a csajt.

Szerintük jól néz ki Antónia, de kicsit merev, pont mint Inge. Jérémy azt mondja szét fogja nyalni. Roland szerint viszont vele fog a legjobban kijönni az új lány. Jérémy félrehívja Ingét. Megkéri a nőt, hogy segítsen neki felszedni Antóniát. Azt szeretné, ha megpróbálná felhype-olni előtte. Inge megkérdezi mit akar a lánytól: szétbaszni a kapcsolatát.

Ezután leül a francia ficsúr megismerkedni az új csajjal. Azt hazudja, hogy nem szokott sokat beszélni és ezt demonstrálja is azzal, hogy alig hagyja szóhoz jutni Antóniát. Ezután minden fiúka beszél egy kicsit a lánnyal. Roland a faszijáról kérdezi. Még egyszer azt hazudja a csaj, hogy ki van baszva. Máté úgy mutatkozik be, hogy a legnagyobb erénye az, hogy tiszteli a nőket.

Azt gondolnánk, hogy ezzel a szöveggel nem lehet bevágódni senkinél, de később Brigi elárulja a személyi edzőnek, hogy két srác szimpi eddig a lánynak: Roland és ő. A fiú arról kérdezi a lányt féltékeny-e, de azt hazudja, hogy nem.

Máté a kamerának elárulja, hogy nem örül annyira a szitunak, mert neki még mindig Brigi a cél.

[esztiinitalia]

Érkezés Firenzébe

Szombati utazás

Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen élmény annyira izgatottá tesz, hogy nem lehet az utazás napja előtt aludni. Én nagyon is tudtam volna aludni, ha nem hajnali fél négykor kellet volna felkelnem. Abban a hajnalban nem is akartam elindulni, mert minden kavargott a fejemben, de leginkább az, hogy a mellettem alvó páromat utoljára ölelem meg nagyon sokáig. Nem akartam elválni tőle 5 hónapra. A családomtól és a barátaimtól sem. De a párom az egyik legnagyobb támogatóm, és a kezdetek kezdetén, amikor csak a kiutazás ötletén morfondíroztam, már akkor 100%-ban egyetértett, hogy meg kell próbálnom az Erasmust. Azt mondta, megoldjuk a távkapcsolatot, nem is tart örökké, csak 5 hónap és egyszer biztosan meglátogat. Emellett a családom is tervez meglátogatni, sőt még néhány barátnőmmel is beszéltünk arról, hogy kiruccannának vizsgaidőszak után.

Hajnali 5 órakor indultunk el autóval, és anyukám is elkísért. Nagyon jó, hogy 2 napot még együtt tudtunk tölteni: az utazás napját és a másnapot, majd hétfő reggel elbúcsúztunk. Utazás közben próbáltam minél többet aludni, hogy hamar elmenjen az idő. Annyira nem vagyok nagy utazó, 3-4 órát ki tudok bírni kényelmesen, de ez 12 órába telt a sok pihenővel és egy reggelizéssel Ljubljanában. Anyuval kicsit sétálgattunk a városban reggeli után, és szerencsénkre pont egy farsangszerű ünnepélyre érkeztünk: gyerekek és felnőttek is beöltöztek különböző állatoknak, szuperhősöknek. Néhány csoport egy tematikán belül öltözött be, például fáknak, gombáknak, rókának, süninek. Majd indultunk tovább Olaszországba. 

Azt eddig is tudtam, hogy az olasz közlekedés egy káosz, mindenki megy mint az erdőben, de ebben benne lenni autóval, és nem gyalogosként mászkálni már teljesen más. Ezúton is szeretném megköszönni Tamásnak, aki vezetett, hogy ilyen ügyesen lavírozott ebben a hellhole közlekedésben, és épségben megérkeztünk vele. (Illetve hogy hazafelé is minden rendben volt.)

Délután 5-re érkeztünk meg a szállásomra, ahol nagyon kedvesen fogadott Kathy, a főbérlőm. Vele, és egy francia sráccal lakom jelenleg, de majd érkezni fog a srác helyére egy lány. Arról tudtam, hogy 2 macska is lesz a lakásban, de fogalmam sem volt arról, hogy kutyus is lesz. :) Bepakoltuk a bőröndöket, és minden táskát (elég nehezen fértünk el az autóban) és anyuval kipakoltunk, miközben beszélgettünk. Itt megint el voltam keseredve, hogy egyedül maradok, és hétfőtől csak magamra leszek utalva. Persze a lakótársak nagyon segítőkészek, de nem ugyanaz, mint mikor valaki friss, meleg vacsorával vár haza. Az egyik macska pedig teljesen bolond, fel-alá futkos, és lopkodja a hajgumikat, mindennel játszik, és a szeme se áll jól. A fehér macska kis szerény, nem zavar sok vizet. A kutyus pedig nagyon jól nevelt, csak elkezd ugatni, ha egyedül érzi magát. Az állatok nagyon sokat dobnak a hangulatomon, jó érzés tudni, hogy egy kutyus fekszik az ajtóm előtt, vagy hogy egy macska dorombol néha mellettem.

Vasárnapi városnézés Anyuval

Reggel 9 óra felé elindultunk anyuval várost nézni. Mivel nagyon jó helyen van a lakás ahol 5 hónapig lakom, nem telik sok időbe eljutni a belvárosba, a történelmi helyekre. Először megkerestük, merre van az egyetemem, és a Duomo félé vettük az irányt. Természetesen Google mapsszel. Délelőtt 10 óra lehetett, mikor odaértünk, és már tele volt turistákkal, bár ez vasárnap annyira nem meglepő. Ittunk egy kis kávét a Duomo mögött egy kávézóban, fotózkodtunk, és próbáltam eljutni térkép nélkül a Palazzo Vecchiohoz. Közben megmutattam anyunak a Rinascente üzletet, nézegettük a bőr táskákat, a Furla táskákat. Utána leültünk kicsit nassolni az mamám csörögefánkján.

Később a Ponte Vecchio felé vettük az irányt, ahol óriási tömeg volt, és még építkezés is zajlott. Itt is fotózkodtunk kicsit, és a Gino’s nevű helyen ebédeltünk schiacciatat és egy cannolot feleztünk el. Utána a Pitti Palotát mutattam meg anyunak, majd eldöntöttük, hogy inkább az Uffizibe megyünk be, így visszafordultunk. 

Betértünk egy kis üzletbe, ahol tavaly is vásároltam ajándékot, és egy rendkívül kedves néni fogadott minket. Firenzei termékeket árulnak csak, és miután anyu választott egy szappant magának, elkezdtem beszélgetni a hölggyel. Megdicsérte az olaszom, elmeséltem mi járatban vagyunk itt, és javasolta, hogy barátkozzak össze a lányával, aki a boltban szokott lenni helyette. Nagyon magabiztossá tett, hogy tudtam vele beszélgetni, biztosan visszatérek még hozzájuk. 

Megpihentünk egy kóla mellett mielőtt az Uffizihez mentünk volna, de sajnos az Uffizinél akkora sor állt, hogy nem voltunk hajlandóak kivárni annyi embert, úgyhogy visszamentünk a Pitti Palotába, és a Boboli Kertbe vettünk belépőt. Én már voltam ott, így annyira nem ért már nagy meglepetésként, viszont a kedvenc helyem eddig a városban, így szívesen tértem vissza. Anyunak nagyon tetszett, elámult hogy milyen gigantikus és gyönyörű helyen vagyunk. Meg persze a kilátás se semmi. 

Ezen a napon nagyon sokat beszélgettünk anyuval komoly dolgokról. Régen volt már, hogy ennyire sokat lelkiztünk, mint aznap. Sokszor elérzékenyültünk. Nagyon fog hiányozni ő is, de a kollégiumi élet után ideje hogy önállósodjak jobban, és meg kell tanulnom csirkepaprikást és magyar palacsintát sütnöm, különben nem tudom mi lesz velem ha majd befejezem az egyetemet. 

Este elrágtuk az otthoni rántott húsokat egy kis salátával. Keserédes volt, de már jobban éreztem magam mint szombaton előtte. Jó volt megmutatni anyunak, hol fogom tölteni a következő hónapokat, és így kicsit eloszlottak a félelmeim, hogy velem volt még egy napot. Az olasz férfiakra szokták azt mondani, hogy mammoni, akik nagyon ragaszkodnak az anyjukhoz, nem nagyon akarnak leválni. Egy kicsit én is mammone vagyok, de azért nem a szélsőséges eset. 

Elvégre itt vagyok, tanulok olaszul, tanulok magamról, és majd belejövök az itteni saját életembe.

[szelfstories]

A boltoslány

A két kéz finoman igazgatja a terítéket az asztalon. A csészealj mértani közepére simogatja a csészét, nem mintha eddig nem ott lett volna, de láthatóan mindig lehet törekedni egy „középebb pontra”. Minden milliméter számít. Aztán a két kéz az egészet óvatosan az asztal sarka felé mozdítja, mert úgy tűnik, a páros ott jobb helyen lesz. Igen, most pont kellő távolságra van az asztal szélétől, a teáskannától és a szomszédos csészéktől. Ha lehet mondani, így sokkal tökéletesebb az installáció. Ez már nem simán ideális, hanem ez maga a perfekció – legalábbis ha a teáskészlet és a mértan mátrixában egyáltalán szó lehet ilyesmiről. Egy lépés és a két kéz kiegészül egy fiatal, barna, szemüveges lánnyá. Amolyan se nem slank, se nem körvi forma, hanem olyan átlagos. De nem simán átlagos, hanem olyan kedvesen semmilyen. Tulajdonképpen semmi megjegyezhető nem lenne rajta a szemüvegén kívül, ha csak úgy ott lenne a bolti egyenruhájában, és nem csinálna semmit. De ő nem ilyen. Ő optimista. Ő nem ácsorog unottan egész nap passzívan, neki küldetése van. Bizonyítani akar, hasznos és eredményes lenni.

Örült, hogy felvették a kis lakberendezős boltba, egész jól is keres, a szülei is megkönnyebbültek, mert így be tud szállni a rezsibe. Nem olyan rossz kis bolt ez, nagyon minőségi a portéka, csak az a baj, hogy szinte soha senki nem megy be, mert az ilyen kis hasznos holmikat mindenki a közeli nagy üzletekben szerzi be, ahol persze jóval több mindent kapni és még olcsóbban is. Talán, ha látják, milyen otthonos kis asztalkát rendezett be a bejáratnál, azon megakad a járókelők szeme, és betérnek az üzletbe. Akkor majd azonnal ráébrednek, hogy ez a bolt milyen különleges. Ez az ő reménye. Ezért megéri hosszan tologatni és rendezgetni a kék porcelánokat, hiszen ki tudja, ha egy centivel arrébb vannak, az esetleg már nem elég vonzó látvány egy lehetséges vevő számára. Amint végzett, gyorsan visszalép a pult mögé, de nem ül le. Készségesen és derűs arccal várja a hatást. Jelzi, hogy ő készen áll az érdeklődők rohamára és pont annyira fog nekik segíteni a vásárlásban, amennyire ők igénylik. Mert tudja, hogy ez is fontos. Minden tárgy katonás rendben, ő tettrekészen a helyén, már csak türelem kell. 

Órák múlva, mikor a sok ácsorgástól és várakozástól megfáradva hazafelé tart, szomorkás, mert a nap nem sikerült jól, egyetlen vevője sem volt. De talán másnap. Majd kicseréli a csészéket, mert igen, lehet, hogy nem a kéket kellett volna kitenni. Bár az jól elüt a bolt pirosától, de mégis talán a sárgával kellett volna próbálkozni. Az is akciós, de sokkal vidámabb, mint a kék. Igen, ez jó ötlet, mert az emberek most úgyis egy kis vidámságra vágynak. Na, akkor majd holnap. Már alig várja. Mert holnap biztos felfigyelnek a boltra. És talán végre rá is.

[aranysziv]

szeretek vitázni. borzasztó vagyok benne, az agyára megyek mindenkinek, de szeretek vitázni. kell a hülye dráma, kell a hülye szenvedés, kell, hogy jól megmondjam a magamét, mikor már elegem van. de legfőképpen: kell a szenvedély. amikor mindkettőtök szeme lángokat szór, és amikor egy kanál vízben meg tudnátok egymást fojtani, na akkor élek én igazán. mikor már alkalmazhatom azt, amit egy barátom csak úgy nevez: mercinizmus, és jaj annak, jaj annak, akin gyakorlom... mert ott a baj már igazán hatalmas! kell, hogy túlfeszítsem a húrt, kell hogy kizökkentsem a velem szemben állót és lássam az igazi énjét. szükségem van rá, hogy érezzem, mikor a pulzusom az egekben van, és a dühtől, a méregtől már talán meg se tudjak szólalni. hogy egy kis pukkancs legyek, egy igazi, belevaló pukkancs. egyszer még az első szerelmem, sok-sok évvel a szakításunk után azt mondta: még az is hiányzik, hogy veszekedj velem. persze, ezt a mondatot nem is bírtam mosolygás nélkül. nem is bírom azóta sem. bármilyen furcsa, egyik kedvencem, ami hiányozhat valakinek belőlem.

pedig tényleg kiállhatatlan vagyok olyankor. én is tudom ezt, de hányszor mondták is már. úgy kell elképzelni, aki még esetleg nem tapasztalta, hogy belém költözik az ördög, és egyenesen megyek le a lejtőn, mintha hívnának. mindig érzem, hogy mit nem kéne olyankor már, de van bennem egy érzés: csak azért is. és olyankor borul minden. mit nekem dominó, hogy minden sorjában, nem, az egészet felégetem az utolsó darabjáig. ha én égek, égjen minden, lángoljon, de úgy igazán. ha nekem fáj, fájjon mindenkinek, nincs kegyelem, nincsenek szabályok, vagy csak talán egy: ne nézz hátra. lehet megbánom aztán, sőt, szinte biztos is. de hagyni kell olyankor. hagyni, hogy kihulljon a méregfogam, és utána megint szelíd legyen a szívem. talán épp ez a baj: hogy mindig szelíd, és mindig tűrök, és van az a pont, mindig van egy pont, amikor... amikor már nincs tovább. csak gyűlik, gyűlik, és nekem egyszer muszáj úgy igazán, csak egyszer, de akkor nagyon. és utána békülni is kell. legalább ennyire intenzíven. ez rám a recept. mert akkor az a valaki megkap igazán.

legalábbis régen így volt. most jött egy vita, szellő hozta, de valahogy nem volt az igazi. bántott a dolog, belül marcangolt, úgy nagyon, igazán, amire máskor már biztosan megszólalnék, de most valahogy nem akartam. nem értettünk egyet, nagyon nem, és mégsem jött a mindent felégető tűz. vagyis jött az, csak... azt éreztem, hogy nem akarok vitázni. vele nem. hogy amit máskor megkönnyebbülésnek érzek, az itt most nem lenne. túl érett, nyílt, nyitott volt a kommunikációja, én pedig azt hiszem, túl büszke, és hirtelen nem lehettem az a kis fehértigris, aki ugrik és harap egyből. mármint ha ő így áll hozzám, nem mehetek az ő szintje alá, ez volt bennem, hogy nem tehetem, hogy nem akarom, nem engedhetem ki úgy a karmaimat. olyat is mondott, hogy jogosan érzek így és hogy megérti. senki. nem ért. meg. mit jelent az, hogy ő megért? mégsem szórhatok lángokat, ha ő ilyen kedves velem. hogy merészeli kihozni belőlem a legjobbat? hogy? azt is kérte, hogy mondjam el, hogy mit érzek, mármint teljesen, hogy ne maradjon bennem a tüske. a tüske! igen, bizony ám, pontosan ezekkel a szavakkal. a tüske! mondja ezt nekem, a rózsának... a bolondját járatja vajon velem? nem is értem, azóta sem. annyira másképp reagált, hogy hirtelen ez önmagában is megdöbbentett. nem voltak lángok, amik mindent felemésztettek, nem voltak tüskék, akkor nem, mintha visszahúzódtak volna, egy pillanat alatt, és olyan nehéz volt elhinni, hogy akkor őt most ez tényleg érdekli, tényleg reagálni akar rá, nem a falnak beszélek. nem is mertem mondani semmit, elfogytak a szavaim egy pillanat alatt. és hát, ezt azért nálam nehéz elérni.

aztán jött egy kis csend. valahogy gondolkoznom kellett, hogy mi történt. hogy vajon valami bennem romlott-e el, ez is felmerült. azóta sem tudom. tényleg nem. viszont furcsa, mert a reakciójától függetlenül, valahogy én tényleg nem akartam vitát. mondjuk ez nem volt rég, lehet beteg leszek... de valahogy nem akartam, őszintén. amikor ott volt az a pont, és éreztem, hogy régen most kezdenék bele a mondókámba, egyszerűen nem akartam, el sem kezdtem írni. én már nem akarok több monológot. nem akarok többet könyörögni. nem akarom megmondani senkinek, hogy hogy bánjon velem. és abban a pillanatban, hogy bennem volt egy ilyen átfordulás, hirtelen megértő fülekre is leltem. de annyira új ez, ez az egész, hogy szinte sokkolt. megint szükségem volt arra, hogy kívülről lássam magam. jött az éjszaka, és nem tudtam elaludni. jobbra fordultam, balra fordultam, de nem jött az álom a szememre. az egész éjszakát átforgolódtam, még az ágyon is megfordultam teljesen, hogy hátha majd úgy menni fog. aztán jött a hajnal, és elkezdtem készülődni. persze, tök fáradtan, de hát ennyi belefér. vettem magamnak egy túlárazott kávét, mostanában zöldet, mert már semmi sem ugyanaz, tényleg, és akkor jött az üzenet, melyben azt kérdezte, hogy átjöjjön-e este, hogy megbeszéljük. majdnem elejtettem a kávét, és a kedvenc lila kabátomnak nem állt volna túl jól azért. írtam neki fél kézzel, hogy az jó lenne, igen, mert ez az egy gyötrelmes éjszaka pont elég volt ahhoz, hogy tudjam, hogy ezt nem szabad folytatni. úgy tűnik kinőttem a durcáskodást, és a balhés csaj-kórt, ha normálisan kommunikálnak velem. végül is, megérte a kávén túl a rengeteg pénzt a pszichológus is.

amúgy ha a szívemre teszem a kezem, és ugye mondtam neki, hogy jöjjön át este, és megbeszéltük, hogy hánykor meg hogy...stb., még akkor nem hittem el, hogy jönni fog. néha ilyen balga vagyok, vagy óvatos, attól függ, mert soha nem adott rá okot, hogy kételkedjek a szavában, de mégis, fel akartam készülni a legrosszabbra. hogy én most itt elhiszek neki mindent, hogy furcsának találom az egész "vitát", és hogy személyesen jönne megbeszélni... na most erre mégis mennyi az esély? de mindegy, mert eljött az időpont, én éppen mosogattam, ő meg jött. mármint tényleg. és leültünk és megbeszéltük. mindent. és nem volt csetepaté, vagy asztalborogatás, de még pohártörés sem. minimum egy baszki vállalható lett volna, de még csak az sem. amikor a szó komolyabbra fordult, annyit mondott, hogy nagyon csillog a szemem. sírni akartam, attól csillogott, ő is tudta ezt, úgyhogy abban a pillanatban lenéztem, ő meg megölelt. ennél lejjebb az életben nem adok többé.

jók a lángok. tényleg jók, szeretem őket, most is éltetnek. de valahogy jó ez is. ami féken tartja. nem oltja el, hanem táplálja, de valahogy mégsem tud olyan ádázul elszabadulni tőle, amit a pillanatban talán úgy élvezek, de aztán mindig bánkódom miatta. felold, és olyan természetesen jön neki, mintha csak erre született volna. nem értem. de jó rácsodálkozni újra és újra. nem akarom, hogy ennek vége legyen.

[starmythelonesurvivor]

Látogatás

Tegnap este felhívott nagyapám húga, hogy látogassam meg Őt, meg dédit, mi van velem, vagy több, mint 2 éve nem hallott felőlünk, hívjam anyámat is. Ma összeszedtem magam, kimostam a hajam, és beültem a kocsiba, lesz ami lesz alapon, a fejemet csak nem vágja le. Kellemes volt, beszélgettünk, azt hitték először, hogy anyám áll a kapuban, így fufruban pláne az Ő öntött formája lettem, nevetséges, hogy erre vágytam egész tini koromban, de anyámtól magától mindig csak apró medúza szúrásokat kaptam, hogy miért nem vagyok elég jó, és hogy ha úgy festenék, mint az apám, rám se bírna nézni. "Dauerolt a hajad? Sok idő lesz, amíg rendesen lenő, az eredeti laza hullámaid jobbak voltak." Ez van, muszáj volt változtatnom az előző év végén, nem bántam meg, de ezt persze nem mondom ki. Milyen vékony vagyok, bár azért 5kg míg feljöhetne, de azért sokkal jobb, mert az unokaöcsém, unokahúgom kövér lett, pedig reménykedtek, hogy nem lesz, szerencsétlen eset, nehéz dolog így az iskola is, le kéne fogyni, pedig reménykedtek, hogyha az anyja nádszál emberhez megy, szerencsésen jönnek ki a gének. Ha a 2 gyerek csak felannyit megkap, mint amennyit nekem mondtak róluk, nem irigylem, egy életen át cipelni fogják ezenek a szavaknak a pengéit, ugyanúgy, ahogy Engem lekövérezett a tanárnőm negyedikben, és utána néhány hónappal már a bordáim is látszódtak, és egészen 18 éves koromig nem tudtam úgy végignézni magamon, hogy elég vékony legyek...pedig az voltam...dédi 95 éves, már alig hall, de míg felismer, értelmesen beszél, nagyon jól néz ki, éppen csak a szürke haja fehéredett ki, a babakék szeme míg mindig ugyanúgy ragyog, nagyapám Tőle kapta, meg a szőkeségét is, Nekem nagyanyámék sötét haja, meg zöld szeme jutott. Nagynéném kérdezi, hogy miért nem jött anyám is, nyitnám a számat, hogy leriherongy kurváztad, meg megloptad, de hallgatok, nem kell a nagyjelenet, tényleg szépen beszélgetünk, csodálkoznak, hogy milyen önálló lettem, de azért vigyázzak magamra az éjszakai vonaton az egyetemre menet, puszi puszi, jó volt újra látni egymást. Elmegyek nagyanyámhoz is, adok Neki a barackból, meg odaadom a gluténes kekszeket, amit kaptam, csinálok gyógyteát, amit míg Én vittem neki, de nem issza, nem igazán tudunk beszélgetni, tegnap volt a születésnapja, ma fél liter 34%-os likőrt találok a konyhapulton kiürülve, elgondolkozom, hogy vajon mennyire van belénk kódolva a vég? Én is fiatal vagyok, tiszta anyám, nagyanyám, tizenöt év múlva végképpen egyedül maradok, míg vagy tizenötig tartom magam, aztán szezonálisan az üveg fenekére nézek majd magányosan, és reménytelenül merengek összetörve a kisiklott életemről? Nagyanyámtól kaptam a legtöbb szeretett, pedig Neki se adott sokat soha senki, egész életében egyedül volt a szeretetlen családi légkörben, és az ígéretes kezdetből annyi maradt, hogy számomra ismeretlen, nagyanyámnál fiatalabb nők csapják össze a kezüket az utcán, és felkiáltanák, hogy "K. néni milyen szép nő volt!".

[elefanii]

Az Új Ellenségek

Miniszterelnök Úr beszédében világosan fogalmazott:

"A kereszténydemokrata és a liberális gondolkodás alapelvei homlokegyenest ellenkeznek, és a liberálisok támadásainak célkeresztjében csupa olyasmi áll, amik számunkra éppen a legfontosabbak, a kívánatosnak tartott politikai rend sarokkövei, a konzervatív-kereszténydemokrata hagyomány szíve közepe, mint a nemzet, a család, a vallási hagyomány.”

Ezzel gyakorlatilag kijelölte az új Ellenségképet, azaz azokat a szervezett szurkolói csoportokat, úgynevezett ultrákat, akik eddig nyíltan hangod adtak a Bibliai Tanításokkal szembe menő értékrendjüknek. Mostani tanulmányomban konkrét Biblai Tanításokat vettem elő, és alattuk következnek azok a példák, amelyek azt bizonyítják, hogy a magukat "szurkolóknak" nevező egyének, valójában a Sátán Kommandósai, hogyan törnek a keresztény értékekre. Egészen pontosan olyan képeket és indulókat válogattam össze, amelyek felületes szemlélő számára egyszerű rigmusnak tűnnek, amellyel a "drukkerek" saját csapatuknak, vagy az ellenfélnek üzennek.  Ám valójában kiderül, hogy ezek mind luciferiánus imák, amelyek mindegyike egy-egy nagy ütés a Mennyország aranyból készült falára, és nyílt támadás a Vallási Hagyományok ellen.

1.

“És megkérdezte Jézust egy a törvénytudók közül: Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben? Jézus azt mondta neki: 1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! 2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! (Mk 12,30-31)”

“Búcsúbeszédében Jézus "új parancsot" adott nekünk: Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)

Ez az Üzenet szembe megy a legfontosabb Biblai Tanítással, a Főparancsolattal. Hihetetlenül erős keresztényellenes szimbólum. Durvább, mint egy fordított kereszt, hiszen az alapvetően Thor Kalapácsának egy eltorzított változata. Itt viszont nincs mögöttes tartalom, utalás. 

2.

“Fiam, a halottért ontsad könnyeidet, énekeld el a siratóéneket; ahogy az jár neki, temesd el tetemét, és ne rejtőzz el, amikor temetik. “ - Sirák fia könyve, 38:16-23.

"Ha megölnek egy lilát sírnak a parasztok, siratják a buzik  és A pedofilok de ha még egy meghal ne sírassa senki csak Az újpest ultras paraszt gyökerei, állé álléo faszszopó újpest!"

3.

„Ne ámítsátok magatokat, sem tolvaj, sem kapzsi, sem rabló nem részesül Isten országában”. (1Kor 6,10)

„Senki üzletkötésében meg ne károsítsa és meg ne csalja testvérét, mert az Úr megtorolja mindezt, amint már előbb is mondottuk!” (1Tessz 4,6)

"Lopott az ingem és lopott a cipellőm Angliából lopta Sej a szeretőm nem is tudja tán a rendőrkapitány, hogy Lopott az ingem és lopott a gatyám, tolvajok, gyilkosok, Faszszopó rendőrök! SIMON TIBI, SIMON TIBI "

4.

"Ne paráználkodjál" (2Móz 20:14)

"Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön" - (Mt5,29.30)

“Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.” (1Kor 6,18-20)

"Üres a hordó, Repül a korsó, Mindenki fekszik az alkoholtol. Micsoda álmok, micsoda lányok, Mindenkit basznak a veszprémi srácok. Oléoléó, oléoléó..." Veszprém

"LILA-FEHÉR ZOKNI JŐN AZ ÚJPEST SZOPNI,"

"Fújd meg a sipot, fújd meg jól, bazd meg az anyád, bazd meg jól.."  (ez konkrétan felszólítás arra, hogy az egyén tagadja meg a Biblia tanításait! A Sátán parancsa! - a szerző megjegyzése)

“Megbaszunk mindenkit!”

5. 

"Ne csináljatok magatoknak bálványokat! Se faragott bálványszobrot, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy imádjátok azokat. Mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek. “(3 Mózes 26:1)

"Lila-fehér E két szín mindennél többet ér Hűség az erőnk és együtt dalolunk Szurkolunk az Újpestért"

6.

„Te pedig ki vagy, hogy felebarátodat megítéled?” (Jakab levele 4,12)

“Nem vagyunk mi sokan De mindenki fasiszta Örök ellenségünk A sok paraszt fradista Újpestiek vagyunk Szívünk, s vérünk lila Egy a jelszavunk csak Újpest, nők és pia lálálá..."

"Újpest-szurkolók vagyunk Győzni fog a csapatunk Ellenfelünk megverjük Szurkolóit leverjük Utáljuk a zöldeket És a kispestieket Győzni fog a csapatunk Az Újpest Ultras mi vagyunk"

"Újpest faszszopó lilák, Budapest szégyenei, Pesten nincsen Helyetek, leigázunk titeket, fiorentina csicskák ott tudtok Szopni lilák (jobbak vagyunk nálatok, basszátok az anyátok) Lálálálálálálálálálálálálá..."

“Mocskos csalók, mocskos csalók”

“Hülye vagy, hülye vagy”

“ Csaló a liga Tolvaj M.L.SZ. Hazug média A modern foci ez Köcsög törvények Tiltanak mindent Hol a szabadság? De az ULTRAS visszavág “

7.

"Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az." (Mózes 18:22-24)

"dam dadam dadom kapd be a faszom te újpesti barom de én nem adom mert le harapod"

"Élet élet bajnok élet ez aztán az élet, szar körmendi MTE szétszopatunk téged..."

“Csak szopatunk, csak szopatunk” (ezt akkor szokták dalolni, mikor a csapatuk legyőzi a csupa férfi játékosból álló ellenséges klubot. értelemszerűen ezeket a férfiakat “szopatják” - a szerző megjegyzése)

- VÉGE - 

Kíváncsian várom, hogy ezt követően mit lép a Miniszterelnök Úr szent légiója? Lesz vajon nyilvános máglyázás a Kossuth Téren? 

[randomjegyzetek]

Eloise

Amikor bántott, nem tudtam hova tenni a dolgot, de eldöntöttem, hogy elegem van ezekből a játékokból. Ki kell lépnem. Éppen ezért eldöntöttem azt is, hogy ha találkozunk, nem szólok hozzá, legyen ez akármilyen gyerekes, muszáj végig mennem a napon úgy, hogy hozzá sem szólok, rá sem nézek, nem is gondolok rá, mással kell foglalkoznom, mással kell jól éreznem magam, nem szabad a közelébe sem mennem, nem szabad éreznem a jelenlétét a terem másik oldalán, az összes többi ember jelentéktelen aurájára kell koncentrálnom.

Nagyon sokáig tart, mire rájövök, melyik a megfelelő ruha. De végül egy egyberuhát választok, viszonylag sötét, de virágmintás, ami feldobja, elegáns, de nem túlságosan. Mutatnom kell az erőmet. Kisminkelem magam, megcsinálom a hajam tökéletesen és egy kicsit késve le is tudok indulni. Bekopogok Aleishez, aki éppen rendesen felöltözött és összeszedjük Peteréket.

Lent minden annyira nyüzsgő és hangos, a sötétségben nehéz bárkit kivenni. Ahogy azonban belép a terembe fél órával később, azonnal tudom, hogy minden megváltozott. Már tudom is, érzem, hogy ez a buli is annyira jó és minden erőm ő és én, a köztünk élő kapocs. Valahova eltűnik a tömegben, így az ajtón ki tudok menni levegőzni, amikor a többiek cigizni szeretnének.

-Szerintem azért a sütiszörny egy elég liberális karakter, már ha azt vesszük, hogy a süti femininebb, mint az autók – magyarázza Aleis máris részeges hangon.

-Haver, sokat iszol! – vágja rá a srác, aki bejön neki. – A nyancat sokkal jobb! – teszi hozzá.

Hogy őszinte legyek, nem tudok koncentrálni a beszélgetésünk semmilyenségére. Be akarok menni, de nem szabad. Úgy érzem, mintha kitépnék magamból valamit azzal, hogy itt kint állok ezekkel a srácokkal, akik soha nem lehetnek számomra annyira fontosak, mint ahogyan a remélhetőleg bent lévő sráccal vagyunk. Ez egy olyan mindent elborító érzés, melyről nem hittem, hogy létezik, s elképzelni sem tudtam, hogy ilyen lesz. Senki nem számít, amíg ő létezik, nézzen ki bárhogy, mondjon bármit, ő akkor is olyan marad, amilyen nekem megfelel.

Visszairamodom, ahogy sétálok azonban, a hirtelen levegőváltozás megcsapja az arcom, észhez térek, s ahogyan beérek, hiába áll az ajtónál, hiába érzem úgy, hogy azért van egyedül, mert rám vár, elmegyek mellette, pedig köszön, s rám néz, de én csak megyek és nem tudom, mit csináljak, ahogy kettétörik a szívem, hiába szól többször, hiába mondja a nevem, megfulladok. Megfulladok, ahogyan a tüdőm összeszorul, nem csak a szívem, és tudom, hogy a pulzusom elérte az száznegyvenet, mert érzem, ahogyan szinte elájulok attól a pokolból, melybe magamat száműztem.

Legszívesebben elvárnám, hogy kövessen és addig kövessen, míg meg nem adom magam, de ezek után ezt ő sem teszi. Dob egy üzenetet, hogy nem láttam-e valakit másfél órával később, s nem is értem, miért kérdezi. Talán, hogy tudjam, hogy nem jönnek össze, mert annyira nem úgy ír?

Ezer táncot járok, ezer italt iszom, hátha kimegy a fejemből, hiszen ha mindenki néz, gyakorlatilag senki sem lát – míg a testem mozog, a lelkem erőssé válik, nem tudják, mi tört el bennem, mi a fájdalmam, csak a mozgásomat látják, azt élvezik, szeretik, fogadják el, s ilyen jó érzést más nem okoz, mint a mozgás, más öröm nincs is, úgy érzem, aztán azonban, ahogy kimerülök, érzem, hogy fogy a levegő, innom kell és pihennem, így kifutok a teremből.

Kint megtalálom Peteréket, és így leállok beszélgetni a két haverjával és vele. A másik kettő kifejezetten nyíltan próbál rám mászni, ami annyira nem esik jól, hiába bírom annyira Petert. Kényelmetlen a helyzet, de úgy gondolom, ezzel talán elfelejthetem, amit érzek, akár csak egy másodpercre is. A kezembe nyomnak egy italt, de én hirtelen már azt sem tudom, hol vagyok, csak iszom. Aztán megérzem azt a jelenlétet közeledni felém.

Mögém kerül, s ezer helyen érzem a bőrömön, hiába nem ér hozzám, hiába van rajtam ruha, a villámok csapkodnak és a szívembe belecsap egy óriási villám, egy pillanatra megáll, majd hevesen ver, egészen a fülemben, a torkomban, s ilyen boldog még sohasem voltam. Ahogy közeledik felém, a nyakamon érzem a leheletét, megborzongat, ahogy teljes testében mögöttem érzem. Legszívesebben vele maradnék, de tudom, nem szabad, ezért eltávolodom, ahogy Peter elhív inni.

Bent aztán táncolunk, iszunk és egészen elvonja a figyelmemet arról, hogy milyen rosszul vagyok a fél szívem, a fél lelkem elhagyása után. Mert így érzem, s ez nem egy nyálas szöveg. Vele olyan dolgokra vagyok képes, amelyek egyedül lehetetlenek. Ezt beleviszem a táncba, hátha a feszültség, a szomorúság, a szerelem, s minden kiárad belőlem.

Közben odajön egy srác, nem nagyon ismerem, de Landon mellett mintha állt volna már egyszer-kétszer néha a bulikon. Odaszól hozzám, ahogy óvatosan átvesz Petertől tánc közben. Meglepően udvariasnak tűnik, ahogy lazán elkezd velem táncolni, ringatva, de megtartva a távolságot.

-Lennon Grey. – mondja, mire válaszként elmondom a saját nevem.

-Eloise Mary Allen. – próbálom átüvölteni a hangzavart, mire mosolyog. Táncolunk egy számot, míg próbál belőlem kiszedni érdekességeket, de nem viszi túlzásba. A szám végével elköszön, mondván, hogy még továbbáll körbe köszönni a későn benéző embereknek. Ezen mosolyogtam egyet, mert tényleg sokan jönnek a buli legvégére, majd intettem.

Lassan én is ki akartam már kerülni az egyre nagyobb tömegből, ami bent van, semmi friss levegő, csak a fulladás, de még megtalált Aleis egy italra. Erre is meghívott, és hát Aleis az egyetlen, akitől naivan bármikor elfogadok valamit, ha szerinte „nem lesz ebből semmi baj”. De nem tartott sokáig, hogy alig lássak magam elé, s amikor kiértem a teremből, Landon ott volt, és megragadott a kezével, magához húzott, a karjába zuhantam, s a hazaérés boldogságában – félig megfulladva az erős vonzalom érzésétől – egyre sötétebbé vált minden, ahogy a szívverése az arcomhoz ért, egyik karja a derekam körül, másik a karom és a lapockám körül. A fulladás elmúlik, ahogyan rájövök, tényleg vele vagyok, és talán ez így marad.

 ***

Ahogy felébredek, sötét van. Érzem, hogy van valaki a szobámban, s olyan erős a jelenléte, hogy ha nem lennék valamennyire rémült, valószínűleg Landonre szavaznék. De valami furcsa, és sötét van, és félek. Landon volt már, hogy fura volt velem, így nem feltétlenül örülnék, ha ő lenne a sötétben mellettem. A nevén szólítom, de nem kapok választ. Szavakkal nem.

Azonban ahogy hozzám ér, szinte egyértelmű számomra, hogy nem lehet más, csak ő, és beleőrülök az érintésébe.

 ***

Reggel a saját ágyamban ébredek, de biztos vagyok benne, hogy valaki odavitt. Landonre gondolok, s aztán hirtelen eszembe jutok, hogy mi van akkor, ha mégse ő volt az. Hirtelen elönt a rosszullét, hogy mit engedtem megtörténni? Miért ittam ennyit? Hogyan tehettem ezt velünk? Hiszen nem akartam engedni neki, hogy hozzám érjen, addig nem, amíg el nem magyarázza, mi van vele és nem képes értelmesen velem lenni, amíg nem mondja, hogy szeret. De ez így még rosszabb, hiszen mi van akkor, ha megcsaltam az érzéseimet? Vagy ha mégis ő volt és elvette, amit akart, akkor most mim van még, amit akarhat? Hiszen eleve ezért szólt hozzám.

Ahogy ezen gondolkozom, összeszedem magam, s arra jutok, hogy itt az ideje megtudni a legjobb forrástól, hogy mi történt aznap este. Lehetne ez Aleis vagy Peter, de ez most olyan, amit az utolsó embertől kell megkérdeznem, ha láttam, akkor is, ha megfogadtam, hogy nem szólok hozzá többet.

-Landon! – köszöntöm, ahogy kinyitja az ajtót. Borzas a haja, s ahogy látom, félig meglepődött, félig rémült. Azonban van más is a tekintetében, mintha örülne, hogy lát, de elhessegetem ennek a gondolatát.

-Szia! – válaszolja, majd kinyitja az ajtót jobban – Mi a helyzet?

-Nem emlékszem, mi volt este. – mondom egyszerűen. Mire beenged.

-Semmire? – kérdezi, ahogy leveszem a cipőmet az ajtóban, mert tudom, hogy arra érzékeny lenne, ha akármilyen helyzetben berohannék a személyes terébe anélkül, hogy ledobnám a cipőmet, amiben az utcán is járkálok.

-De, hogy valamiért átkarolsz és onnantól minden sötét. Te vittél a szobámba? – kérdezem kicsit idegesen, mire kinyílik a szeme, majd a kávéjára néz az asztalon.

-Kérsz? – kérdezi egy kis remegéssel a hangjában, majd a kezembe is nyomja úgy, hogy rám se néz. Nincs mit tenni, elveszem és elkezdem szürcsölgetni. – Nem tudom, mi történt. Nekem sem maradt meg az egész, de nem hiszem, hogy odavittelek volna.

-Valami más infód nincs? – kérdezem azért reménykedve. Ez rosszabb, mint gondoltam, ha még ő sem tudja.

-Nem nagyon, ne haragudj, lehet, hideg a kávé. – mondja a szemembe nézve a kávés résznél. Fura nekem ez az egész, de nem mondok semmit, csak leteszem az asztalra.

-Nem baj. – mondom kissé szomorúan mosolyogva. – Azt hittem, te voltál, de így…

-Én mi? – kérdezi rémülten, majd egy kis szünet után hozzáteszi – Mi történt?

Nem akarom elmondani, de egy részem mégis ki akarja adni magából annak az embernek, aki miatt kiakadtam, aki miatt ez megtörténhetett, hiszen ugyanakkor ő számomra a leginkább fontos ezen a földön.

-Lehet, hogy történt valami, amit nem akartam – fogom rövidre a dolgot, s ő mintha megmerevedne. Még úgy is látom, hogy már az ölembe tudok csak nézni.

-Nem hiszem. – válaszolja, mire muszáj kijavítanom.

-Tudom, reggel éreztem. És emlékszem is valakire, azt hitem, te vagy, de a végén nem voltam magamnál, ez biztos.

-Nem voltál magadnál? – kérdezi, s a hangja megremeg, ahogyan valamivel hangosabban, szinte idegesen felel. – Biztos, hogy nem csak kiment a fejedből az ital miatt?

-Biztos, mert emlékszem arra, meddig voltam ébren, de azt hittem, te vagy és azt hittem, benned bízhatok, mert tudom, hogy te nem tennél ilyet és tényleg nem tudtam, hogy nem te vagy az, hidd el nekem.

-Nekem nem is engeded! – mondja, ahogy felkel a kanapéról és odébb sétál. Felállok lassan, majd ahogy visszafordul rám, még belenézek a dühös, frusztrált tekintetébe. Nem tudja, mit mondjon, úgy érzem, én sem tudom, mert annyi mindent tudnék mondani, minden olyan dolgot, ami nem lenne elég neki.

-Landon, hallgass meg, ennyire nem rossz a helyzet! – kezdeném, de közbeszól.

-Annyit ittál, hogy nem is tudtad, ki ér hozzád? Hogyan lehetnék valakivel, aki ezt teszi? – kérdezi indulatosan, de egyáltalán nem túl hangosan. Nem rezzenek össze, a szívem mégis összetörik. Tudom, hogy ezzel lezárta a beszélgetést. Hiába nyúlok a karja után, elhúzza, s vár, hogy eltakarodjak előle. Felemeli a kávéscsészét és megy is a dolgára, ahogyan kimegyek, vissza se néz rám. Majdnem otthagyom a cipőmet is.

[pedofilprofesszor]

pedofil professzor

Nyomasek Bobó az MTA fizikaprofesszora türelmesen várakozott a kora esti órákban a Döbrentei téren, nem messze a Gellért-hegytől. Nem volt nagyon késő, de már sötét volt, hiszen rendesen az őszben jártunk már. Egyszer csak tágra nyílt a szeme, mert megjelent előtte a várakozása tárgya: egy kilenc-tíz év körüli fiú. Bobó azonnal megszólította:

-Ne haragudj, nagyon sietsz?

-Nem, nem. - volt a csodálkozó válasz.

-Tudnál nekem segíteni? Le kellene hoznunk három tacskó kutyát a Gellért-hegy tetejéről, mi a párommal ezt nem tudjuk, kell még valaki, elszakadt a póráz.

Mivel a fiú, Vitéz László, harmadikos általános iskolás maga is nagyon szerette a kutyákat, egy éve volt neki egy saját törpeuszkárja, készségesen vállalkozott a feladatra, hogy úszóedzése után felsétáljon a Gellért-hegy tetejére. A magas termetű, harmincas éveiben járó professzor gyors léptekkel iramodott neki az útnak, Laci alig tudta őt követni. Egy idős bácsi jött velük szembe talán az unokájával, Nyomasek professzor úr illedelmesen és jó hangosan köszönt nekik. Egy pár kanyar után, amikor már fentebb jártak, váratlan és dermesztő fordulatot vett a beszélgetés. A professzor a következőt kérdezte a fiútól:

-Tudod-e, mit jelent az, hogy kielégülni? A fiú hallgatott, kilencévesen fogalma sem volt a válaszról. Talán egy „nem” választ elrebegett az orra alatt. A professzor tovább folytatta a megkezdett témát:

-Azt jelenti, hogy most mindjárt leülünk egy padra és letoljuk a nadrágunkat, majd megfogjuk egymás fütyijét. Erre Laci elborzadt. Miről van itt szó, hova került ő?

-Nem, én ilyet nem csinálok! -jött a határozott válasz. Erre a professzor gondolkodóba esett… először az jutott eszébe, erőszakot tesz, ha a fiú ellenkezik, megerőszakolja őt. Aztán eszébe jutott a státusza, hogy mennyi mindent veszíthet, ha az ügy kitudódik… Ekkor így folytatta határozottságot erőltetve magára:

-Na jó – mondta nagy kegyesen – akkor te nem, de én igen! –tette hozzá kemény, parancsoló, ellentmondást nem tűrő hangon.

A fiú, Laci megijedt. Fent jártak már a hegy teteje felé, ember nem volt a közelben, csak a csillagok világítottak az égbolton. Hirtelen nagyon egyedülinek, magányosnak érezte magát. A magas termetű, erős testalkatú felnőtt ott állt mellette, kényszerítően emelkedett fölé a testével. Laci leroskadt a padra. Undorodva fogta meg a professzor ágaskodó nemi szervét, és csinálta végig, amire a fiatal, ám szakterületén már komoly szaktekintélyt szerzett kutató kényszerítette. Laci közben nézte a város fényeit, az járt az eszében, mennyi mindent lát ő most a Budapestből, de az ő baját, kiszolgáltatottságát, hogy mit is kénytelen csinálni most, nem látja senki…

A lefelé vezető úton kelletlenül válaszolgatott a pedofília bűncselekményét megvalósító fizikus kérdéseire. Amikor visszaértek a hegy lábához, a professzor ezzel búcsúzott, szemöldökét komolyan, megerősítőleg felemelve:

-Egyébként voltak tacskó kutyák is.

Hazafelé a villamoson Vitéz László nagyon nem érezte magát jól, undorodott magától. Nem mert beszélni a történtekről anyukájának. Csak egy fél évvel később mesélte el, amikor nagynénje is hallhatta, aki akkor éppen náluk vendégeskedett.

…Tizenkét évvel később Vitéz László az ELTE Természettudományi Karának hallgatója. Matematika és kémia szakos tanárnak készül, ám harmadéves korában átfut a fejében, talán az elméleti fizikusi pálya lenne a leginkább testhezálló számára. Felvételt nyer a fizika szakra is. A legelső előadáson a professzor egy magas termetű, gyorsan beszélő tanár. Lacinak valahonnan ismerős az arca, de nem ismeri fel benne korábbi bántalmazóját. Nem ismeri fel, pedig a három szakra összesen majdnem egy évtizeden át jár, többször tanítja őt, aki kisgyerekként kihasználta segítőkészségét, négyszemközt is vizsgáztatja, de a fiatalember nem ismeri őt fel. Érdekes módon sokszor úgy gondol a fizikusra, úgy képzeli el, hogy porszívózik, egy porszívó csövét húzogatja. Vitéz László valahogyan nem tud igazán beilleszkedni a tanszék szakmai légkörébe: A kutató fizikusokat képző tanszéken, amely az MTA-hoz tartozik, sokszor bukdácsol, noha a másik két szakján remekel. Nem tudja pontosan ő se, miért, de sokszor félve megy be az órákra. Az egyik januári vizsgaidőszakban érdekes dolog történik: Nyomasek Bobó vizsgáztat, a teremben 10-12 diák van bent, három különböző tárgyból vizsgáznak, egymás előtt. Vitéz László tantárgyából ketten jöttek vizsgázni, Lacin kívül még Fekete Kázmér, a mára már komoly hírnevet szerzett kutató. Nyomasek tanár úr megkérdezi, melyikük szeretne előbb vizsgázni. Laci feszeng a széken, nem nagyon akaródzik neki, míg Fekete Kázmér rezignáltan azt mondja, neki mindegy, mikor kerül rá a sor. Le is vizsgázik jelesre, minden kérdésre hibátlanul tudja a választ. Laci rádöbben, ő sem adott volna rosszabb válaszokat. Most az ő kérdései következnek! Ám ezek már nem könnyű kérdések, s noha Laci minden órán ott volt, nem ismerős számára a téma. A felelet végén a professzor ennyit mond csak:

-Volt jobb is. –mire Vitéz László így válaszol: -Én nem emlékszem, hogy ezeket a kérdéseket vettük volna, sőt, úgy emlékszem, hogy nem vettük őket. – a többi tárgyból vizsgázók halkan nevetgélnek. Erre a professzor így folytatja: -Biztos, hogy mindet vettük! – a „biztos” szót erős nyomatékkal ejti ki. Laci félve nyitja ki a tanártól visszakapott indexét: legnagyobb meglepetésére egy jeles osztályzat áll benne!

Három hónappal később, a tantárgy második részének oktatása során, egy tétel kifejtése közben Nyomasek professzor úr mellékesen és bocsánatot nem igazán kérő mosolygással az arcán jegyzi meg: -Ez volt Lacinak a vizsgakérdése.

Évek telnek el, s még mindig nem döbben rá, hogy már kisgyerekkorában találkozott Nyomasek tanár úrral. Csak valahogy mindig fél a jelenlétében, s nem tudja mitől. Később, amikor egyszer az egyetemi számítógépen elkalandozik egy társkereső oldalra, s a tanára a közelébe jön, valahogy még furcsábban, kényszeredettebben érzi magát. Azt is hallja, Nyomaseknek nincsen családja. Együtt működik vele egy projekten, megvan a tanár telefonszáma, amely egy belbudai szám, ám ő nem rakja össze a történteket…

Amikor a diplomamunkáját írja fizikából, akkor egyik pillanatról a másikra, ahá-élményként felötlik benne az azonosság: hiszen a tanár és a gyerekkori emlék ugyanaz!! Hogyhogy eddig nem jött rá? Aztán meggyőzi magát arról, hogy Nyomasek tanár úr nem lehetett az az ember… Néhány hónappal később, már az államvizsga után megint eszébe jut, és kitörölhetetlenül megmarad a két ember azonossága az elméjében.

[annie-lang-azurlany]

Posztmodern identitásfilozófiai esszé gót módra

(A következő írást közel tíz éve publikáltam először egy olyan gót blogon, amit azóta elnyelt az internet mélye, az irodalmi jóízlést és az édes anyanyelvüket kedvelők legnagyobb örömére. A szöveg ennek megfelelően kamaszos, esetlen, és borzalmas humora van. Csak azért teszem közzé újra, mert néhány denevérfióka kifejezetten kérte. Mindenért ők a hibásak.

Meg az órások.

Halál az órásokra.

Van úgy, hogy az interneten összeolvasott sok-sok érdekesség után csak szeretnék leülni, és megbeszélni magammal ezt az egészet. Ezért most előszedtem valahonnan a koponyám mélyéről ezt a két figurát, a vállamon ülő kisördögöt és kisangyalt:

Szarkát, akiről még egy retorikai alakzatot is elneveztek - Az irónia lesz az.

és Hunorkát - Sziasztok! Én leszek az, aki mindent megmagyaráz. Ezért tulajdonképpen a nevemnek annak kellene lennie, hogy Magyarka, de az nem anyakönyvezhető. Egyébként az előbb a szarkazmusra gondoltak.

És velük fogok beszélgetni olyan kérdésekről, amiket a Facebook csoportjaiban, Yahoo Answers-en, gyakorikerdesek-hu-n (Ne ízetlenkedj légyszíves!), és hasonló helyeken rendre felbukkannak.

(Megjegyzés: A posztmodern nyelvfilozófia nagy vonalakban arról szól, hogy mivel szavakkal nem tudunk mindent tökéletesen leírni, soha nem érthetjük meg tökéletesen egymást, önmagunkat, vagy a világot. Az identitásfilozófia pedig ebből indul ki - soha nem tudjuk önmagunkat definiálni, akkor mi a biztosíték rá, hogy azok vagyunk, akinek hisszük magunkat? Vagy hogy létezünk egyáltalán?)

Tudjátok, én mindig azt hittem, hogy a "goth" az egy könnyen körbeírható fogalom.

Az hát! A goth szabályait Lugosi Béla két kőtáblába vésve hozta le az erdélyi hegyekből, hogy aztán odaadja fekete szemceruzás népünknek.

A címben valami posztmodern megközelítést emlegettél, az pedig soha nem könnyű. Egyébként miből gondoltad ezt?

Biztos abból, hogy a gothok mindig olyan békések, és Bauhaust dúdolgatva fekete rózsákat fonnak egymás hajába.

Jól van na, persze az látszik, hogy nem mindig értenek egyet. Bármelyik blogra, Facebook-oldalra...

Ezt már elmondtad az elején.

Szóval először úgy tűnt, hogy csak azok dobálóznak a "pózer", "régenilyennemvolt", "hol voltál te akkor" és hasonló frázisokkal, akik önmagukban sem biztosak...

(Nekem még mindig úgy tűnik.)

... de vetnek fel érdekes kérdéseket.

Például?

Például észrevettétek már, hogy ha megkérdezel tíz embert, hogy mi az a "goth", húsz különböző dolgot mondanak?

Persze, mert mind pózer!

Arra utalsz, hogy a szubkultúra tagjai között sincs egyetértés?

Valami ilyesmire, igen.

Hmm... Hát induljunk ki abból, amit biztosan tudunk: a zenéből. A Wikipédia szerint...

(Mert az aztán hiteles forrás!)

...szóval a Wikipédia szerint a "gothic rock" szókapcsolatot először John Stickney kritikus használta a The Doors egyik 1967-es koncertje után, amit egy rosszul megvilágított borospincében tartottak. A Doorst sokan a hippik és a Beat-korszak legnagyobb együtteseként tartják számon, én azonban rég nem úgy tekintek rájuk, mint a Jefferson Airplane-féle hippikre, és többet te sem fogsz, ha meghallgatod a Riders of the storm-ot vagy a Light my fire-t, amiknél a szöveg és az előadásmód feltűnő hasonlóságokat mutat a tizenkét évvel későbbi Bela Lugosi's Dead című...

Mindig elfog az izgalom, ha ekkora köteg száraz adatot látok, de mégis, nem lehetne felpörgetni egy kicsit?

Oké, szintén 1967, Velvet Underground: All Tomorrow's Parties. A zenetörténész Kurt Loder "hipnotikus gothic-rock mesterműnek" nevezi. És ez ugye az az avant-garde Velvet Underground, akinek a menedzsere Andy Warhol!

Ha Ádám és Évától kezded a történetet, tényleg nem mostanában jutunk a végére.

Ha már régi rockbandák, meg Ádám, az megvan, hogy Adam Ant a New Wave-es Adam and the Antsből úgy néz ki, mint egy Gerard Waybe oltott kiöregedő Andy Biersack?

https://youtu.be/4B2a6l6wM2k

Persze egészséges gót azt sem tudja, ki az a Gerard Way, azt, hogy Andy Biersack kicsoda, na azt pláne nem. És persze arról sem hallottunk soha, hogy az Adam and the Ants késői albumai rockabillysebbek, mint Fenyő Miki nyakkendői. Oh, és ha egy tradgoth kifakad, hogy mennyire pózer dolog ez a neo-viktoriánus divathóbort, véletlenül se érveljünk neki azzal, hogy az Adam and the Ants már a nyolcvanas években így öltözködött, mert a végén még rövidzárlatot kap szegény. No, és ahhoz mit szóltok, hogy egy 1983-as klippjében olyan sisak van rajta, mint amit Deadmau5 szokott hordani?

Köszönjük, Szarka, ez... informatív volt. Nos, Hunorka, amit te mondtál, az is érdekes történelmi adalék, de ezzel sem jutottunk közelebb a goth definíciójához.

Csak azért kezdtem bele ebbe, mert a szubkultúrát leggyakrabban a zenén keresztül szokták definiálni, és meg akartam mutatni, hogy ez a zene mennyire esetleges. Mert csak hogy pár példát említsek, David J, a Bauhaus hajdani gitárosa és szövegírója most olyasmit játszik, amit gothic jazznek neveznék, ha engem kérdezne bárki is, mégsem szokták ismerni a szubkultúra berkein belül. Úgyhogy megmutatom.

https://youtu.be/Pi8JTm3d44s

Hozzá hasonlóan Voltaire-t sem szokták ismerni, vagy ha mégis, akkor bugyuta, gyerekeknek való mesezenészként aposztrofálják, miközben olyan nagy öregekkel dolgozik együtt, mint a The Crüxshadows, akik viszont komolyan veszik őt.

Vagy ha például Manson neve bármikor szóba kerül egy fórumon, félő, hogy trollháború lesz belőle, pedig gondolj bele: Depeche Mode számok feldolgozásával kezdte, és a shock-rock-metal-féle stílusa (bár nem goth) még így is közelebb áll az eredeti koncepcióhoz, mint mondjuk a Suicide Commando God is in the rain-je.

Hűha, Hunorka, szerintem fuss, amíg még megteheted!

De tudtommal a goth zenének VAN definíciója.

Van bizony: billentyűcentrikus zene sok hosszú szólórésszel, magas hangfekvésű gitártémákkal, törzsi vagy indulóra emlékeztető dobbal, sötét, depresszív dalszöveggel és monoton, szinte beszédszerű énekléssel. Forrás erre. De ha sorra veszed a ma is aktív bandákat, lesz bizony jónéhány, amelyik nem mutatja ezeket a jegyeket, viszont például Hobo dalaira illik, mégse gondolja senki, hogy ő gothic rockot játszana (pedig a Doors-feldolgozásaira, a fentiek fényében, lehetne használni).

Vagy vedd azt a megszámlálhatatlan mennyiségű al-, elő-, utó- és keverékműfajt, ami a gothabillytől a horrorpunkon, a dark cabaret-n, new romanticon, a törzsin, steampunkon, viktoriánuson át a gothic metálig és a szimfonikusig terjed.  És akkor még csak említés szinten tértem ki az elektro-industriálra és a dark elektróra.

Ooooké, ha nem magyarázod ki magad ebből, akkor én most elindulok haza, mert nem szeretnék itt lenni, amikor a feldühödött cybergothok és steampunk űrkalózok hordái özönlik el a szobát.

Nem azt mondtam, hogy ezek közül bármelyik is kevéssé tartozna bele a nagy egészbe, csak arra akartam kilyukadni, hogy nehéz megfogni, hogy zeneileg mi bennük a közös.

Talán a sötét életérzés?

Igen, az "életérzés" egy roppant tudományos és körülírható fogalom, köszönjük szépen.

Oké, föladom. De ha már a nagy egésznél tartunk, az igaz, hogy a "goth" egyes nyelvekben gyűjtőfogalomként működik?

Igen. Megfigyeléseim szerint Amerikában például minden sötétebb hangulatú szubkultúra megnevezésére használják, a rockertől kezdve a metáloson, emón, scene-en át a mi fogalmaink szerinti gothokig.

Ó, szerencsétlen amcsik, hadd ne legyek megértő, amikor ők még egy nyamvadt szó jelentését sem tudják megjegyezni, nem vagyok nyelvész!

De én igen, és ez szerintem érdekes. Ezek szerint más országokban mást és mást jelent a "goth" fogalom?

Legalábbis a többség másra használja, mint ahogy a jelentésmező többi részét is. Ott van például a német Schwarze Scene, ami viszont kezdettől fogva gyűjtőfogalomként funkcionál, viszont ha Amerikában azt mondanád, hogy "Black scene", ők az afroamerikai kultúrára értenék. Magyarban sokszor hallom a "dark" jelzőt, ami működhetne a schwarze scene fordításaként, ha a legtöbben nem a pc-játékok leírására használnák. Érdekes még a "gothic" szó, amit ha egy angolra vagy amerikaira használsz, megsértődik, mert "én ugyan nem vagyok egy darab építészet!"

Tapasztalat?

Tapasztalat. Németben viszont minden további nélkül használhatod a "gothik" szót, magyarul még nem hallottam. Vagy ott van a német "grufti", amit ők kifejezetten a tarajjal rendelkező, deathrockerekre használnak, magyarban viszont a régi, ma már 30-40 körül járó gothokra használják, angolban még nem találkoztam vele.

Állj, te ezt az egészet csak aszerint nézted, hogy ki mire használja?

Igen, a nyelvészetben így csinálják.

De engem nem érdekel, melyik hülye mekkorát téved, egy szónak van egy jelentése és csókolom. A goth az a goth zene kedvelője, mert ez az eredeti jelentés, mindegy, mit mond a többség, és pont.

Egyrészt, az eredeti jelentés több kora középkori barbár törzs megnevezése volt, másrészt, a logikád hibás - a szavak jelentése nem állandó. Ha a te gondolatmenetedet követném, akkor hülyének néznék magam körül mindenkit, amiért nem "koporsónak" hívja a bőröndjét. A koporsó szó ugyanis eredetileg ládát, utazóládát jelentett, aztán idővel csak azt a ládát, amiben a holtakat helyezik el, tehát megváltozott. Ez egy létező jelenség - és nem mellesleg érettségi tétel. Nem értem miért ne történhetett volna ugyan ez a "goth" szóval?

De figyeljetek, mert van az egészben egy még nagyobb csavar! A Gothic Culture Facebook-oldal egyik vitaposztja arról szólt, vajon különböznek-e az amerikai és az európai gothok, a konklúzió pedig, szerintem legalábbis, elképesztő. A hozzászólók nagy része szerint ugyanis az amerikai színtér sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az öltözködésre, és úgy általában a kinézetre, mint az európai, ahol gyakorlatilag "mindenki goth, akinek kicsit több és kicsit sötétebb gondolatai vannak, mint az átlag".

Hivatkozás?

*Bejegyzés Gothic Culture által*

Már megint attól függ minden, hogy hogy látja a többség? És mi van, ha tévednek? Ezek szerint ha most elég embert meggyőzök arról, hogy az ég zöld, akkor az lesz?

Tudom, hogy szúrja a szemed ez a megközelítésmód, de egy kultúra az azt alkotó emberektől függ.

Tényleg, ha azt sem tudjuk pontosan körülírni, mi a "goth", hogyan tudnánk megmondani, ki tagja a szubkultúrának?

Király, minden vágyam arról beszélgetni, hogy ki a trúabb. Megint...

Jó kérdés. Szabad megkérdeznem, hogy mi a tudományos megközelítés? Például hogyan dolgozik egy szociológus, szociolingvista vagy egy olvasáskutató?

Önbevallással. A szubkultúrákhoz kapcsolódó kutatások kérdőívén szerepelni szokott az a kérdés, hogy a kitöltő tagja-e a vizsgált szubkultúrának. És ha a válasza igen, akkor a kutató azt elfogadja.

Mint amikor a népszámláláson bejelöltem, hogy piréz vagyok, a Jedi rend tagja.

Tény, hogy ez a módszer nem számol azzal, ha valaki hazudik vagy téved.

Ugyan, ki hazudna egy ilyen komoly kutatásnál?

Akkor végül is van egyáltalán értelme annak, hogy azon merengjünk, mit jelent a "goth"?

Nem, nincs. Ilyesmit különben is csak pózerek csinálnak.

Talán mindenkinek mást jelent, talán az egész csak annyiról szól, hogy kiéljük az igazi énünket és a kreativitásunkat...

Azonnal hagyd abba ezt a hipszterkedést, vagy rád uszítom a feldühödött steampunkokat!

Erről most az a vicc jut eszembe, amikor a parlament csupa filozófusból áll - az elhúzódó délutáni ülésszak végére a kabinet még mindig nem tudta eldönteni, létezik-e egyáltalán.

Fura, nekem is ez jutott eszembe.

Nekem is... Kávé?

Remek ötlet.

Ennyi évvel később csak azt tenném hozzá, hogy ne aggódjatok túl sokat azok miatt, akik túl sokat aggódnak miattatok. Aggódnak ők kettő helyett is, úgyhogy nektek már nem kell. Egyetek jókat, igyatok jókat, bulizzatok jókat, szeretkezzetek jókat, ha tudtok -- a többi nem számít.

[pitkinofficial]

ez valami fétise a pohosnak, hogy ezeket a “szemünk se áll jól!” figurákat tolja állandóan a pofánkba? Schmidt, Matolcsy, Kásler, most meg ez? Fel se tűnt eddig, hogy a kurátornak is félrehord az egyik szeme.

[miokomvanra]

Hatodik nap - Annie

Hajnali négykor berreg a telefonom. Kócos hajamba túrok, és lelököm a telefont a földre. Végigcsúszik a padlón.

Berr. Berr. Berr.

Kuss legyen. Felugrom az ágyról, majd elindulok a telefon felé. Térdre rogyok.

-A picsába! – kiáltom, majd lefekszem a földre, magzatpózba gömbölyödöm és felveszem Mr. Zsarnokot.

-Mivan?! – kérdezem rekedten.

-Szia édes, nem tudtam aludni. Kurvára hiányzol, gondoltam benne lennél egy kis…

-Hagyj a picsába! – mondom, majd letenném a telefont, ám ekkor ismét megszólal.

-Annie… - könyörög halkan, mintha szenvedne.

-Shawn? – suttogom. Csend. Hallom az óra ketyegését, de semmi mást.

-Holnap reggel érted megyek. – mondja sokkal összeszedettebb hangon – Hétre legyél kész! – majd bontja a vonalat.

Reggel nyolckor a földön fekve ébredek. Csörög a telefonom, mire fel tudnám venni, abbamarad. Tizenkét hívás. Három hangposta. Nyolc üzenet. Megnyitom őket.

„Kész vagy?”

„Tíz perc múlva indulunk, Ann!”

„Jössz már, kislány?”

„Lekoptatsz, kurva?”

„Bent játszom az öcséddel. Azt mondja, biztos alszol. Igaz ez? Figyelmen kívül hagysz?”

„Kislány, így a felét se tudom megmutatni annak, amit akartam.”

„Kelj már fel, basszus!”

„Az ajtód előtt ülök.”

Mire a végére érek, azonnal küld még egyet.

„Bejövök.” – és máris nyílik az ajtó. Rajtam pedig egy éppen fenék alá érő spagettipántos hálóing van. Kurvajó.

Meglepetten áll az ajtóban. Felkönyökölök a földön, harciasan nézek rá.

-Hogy kerülsz te oda? – kérdezi halkan, őszintén meglepve.

-Nem tudom, mondjuk… az éjjel valami rohadék hívogatott és én lebasztam a telefonom a földre. – felelem, majd krákogok egy sort. Odalép hozzám, és a kezét nyújtja. Tudomást sem veszek róla, elmászom az ágyamig, és nekitámaszkodva felülök. Elvigyorodik.

-Az a rohadék pedig nagyon úgy gondolja, hogy megérte éjjel hívogatni. – legszívesebben lekaparnám a vigyort a képéről, marhára idegesít. Már reggel fejfájást okoz. Hagyjon a picsába.

-Meddig akarod még a testem stírölni, már nem azért? Meg amúgy is, hova megyünk már megint?

-Bocs, de nem én alszom valami szexi csipkehálóingben kettőnk közül. – somolyog, majd kisétál és becsukja az ajtómat. Talán ideje felöltözni, ez a perverz nem fog lekopni.

Kiválasztok egy középhosszú nadrágot és egy ujjatlan felsőt. Kicsit sportos, de megfelelő. Ma ő sem elegáns.

Öltözés közben azon agyalok, hogy valószínűleg már rég érdekelne a srác, meg a hirtelen hangulatváltozásai, ha egyáltalán érdekelne bárki is ezen a bolygón a családomon kívül. De őszintén szólva, csak felhúz. Ezért is díjat érdemel, tekintve, hogy bármikor rá gondolok, már idegesít. Mint most is.

Amint kilépek a szobámból, beszédhangokat hallok. Nevelőanyám nevetését, és egy érdes, mégis kedves hangot. Persze velem sose beszélt még így… Kellett nekem ezt gondolni!

Amint belépek a nappaliba, mely egybe van nyitva a konyhával – így egy hatalmas nagy teret biztosítva az alsó szinten – egyből rám szegeződnek a tekintetek. Anyám is, az öcsém is, és az a szerencsétlen Shawn is rám bámul a hülyén vigyorgó fejével. legalább neki jó kedve van.

-Jó reggelt – biccentek, majd a hűtő felé veszem az irányt, és töltök magamnak egy pohár narancslevet.

-Shawn azt mondja, ma elmentek kirándulni. – kezd bele anyám. Feláll a hátamon a szőr. Nyugi van kislány! Sóhajtok.

-Igen, ha ő mondja, biztos az lesz. – válaszolok lazán, elég érdektelenül. Anyám kérdőn néz rám.

-Azt is mondja, hogy ez egy randi lesz. – kezdi anyám. Shawn vigyorog rám.

-És Te mit gondolsz, mi a véleményed, anya? – kérdezek vissza, ami egy ideje már jó taktikának bizonyult a szorult helyzetek kezelésére.

-Szerintem ez jó dolog. Végre kimozdulsz. – elmosolyodik. Eltorzul az arcom, ezért elfordulok. Shawn még épp elkapja a tekintetem. Épp látom még a homlokráncolását, tudom, hogy ezért még kapni fogok. Gyengeséget mutattam. A kurva életbe!

Ő az egyetlen, aki tudhatja: nem akarok én sehova menni. Ő kényszerít. És elárultam magam.

A kocsi előtt odaszalad az anyósülés ajtajához, majd kinyitja nekem. „Veled meg mi történt?” – kérdezném, ha nem lennék teljesen beszarva attól, hogy mindjárt lebasz a picsába.

Átszalad az autó előtt a saját oldalára, majd rám mosolyog, ahogy beül.

-Indulhatunk? – kérdezi, majd egy jegeskávét passzol nekem, amiben már az összes jég elolvadt, de még egész hűvös.

-Köszönöm! –hebegem, majd próbálom megfejteni, esetleg mérget kevert-e bele. Arra gondolok, hogy anya előtt is meg mert mutatkozni, ezért valószínűleg nem pár perccel később tervez megölni. Belekortyolok.

-Ann, elég idegesítő magánszámot toltál a konyhátokban.

-Kösz. – nyögöm, majd kinézek az ablakon, ahogy beindítja a motort és elhajtunk. Remegek, pedig nincs hideg.

-Fázol? – kérdezi, majd ránéz a kezemre. Ekkor veszem észre, hogy a műanyagpoharat úgy szorítom, hogy nem sokon múlik, hogy az egész az ölembe robbanjon. – Ne idegeskedj! Nem tervezlek bántani.

-Igen? Akkor mégis miért zsarols meg hurcolsz szanaszét a városban?

-Nem a városba megyünk. Másfél órát kibírsz az autóban?

-Ki, Őzsarnoksága. – köpöm a szavakat. Elegem van abból, hogy semmi beleszólásom a dolgokba. Ekkor megáll az út közepén, mindenki dudál ránk, épp mondanám, hogy ez veszélyes, ám az arcomat maga felé fordítja az államnál fogva.

-Maradj csendben, kicsi Ann! – közelebb hajol, megsimítja az arcom – Olyat mutatok neked, ami felhevíti a jégszíved. – mélyet lélegzem. Az autók kerülgetnek minket, én viszont mindjárt elájulok. Hevesen ver a szívem, kiver a víz, ki ez a fazon…?

-Honnan…- kérdezném, ám lenyelem a mondat folytatását. Elenged, majd tovább indul. Elfordulok, belenézek a visszapillantó tükörbe. Az arcom rémült. Retteg.

Az autópályán haladva meglehetősen csendben ülünk egymás mellett. A kormányon dobol ujjaival, halkan dúdol valami dalt. Shawn hangulatingadozás: Virgonc sofőr célállomás. Regényt lehetne írni arról, amit ez a srác művel.

Elbóbiskolhattam, mert arra ébredek, hogy egy csendes parkolóban állunk egy fogadó mellett, ahol összesen három autó áll rajtunk kívül. Shawn valószínűleg nem vette észre, hogy kinyitottam a szemem, mert a  fejemre helyezi a kezét és óvatosan megsimogatja a hajam. Mély levegőt vesz.

-Annie! –suttog édes hangon, amitől legszívesebben rávetném magam. Aztán hirtelen rájövök, mire gondolok, és eltorzul az arcom. Úgy csinálok, mint aki ébredezne. Sírni tudnék attól a hangtól. Mást sem érzek belőle csak törődést… vajon mindenkivel ilyen?

Végre elég erőt veszem magamon, hogy rá tudjak nézni, és azonnal meglátom a heccelő vigyorgását.

-Édesen szuszogsz. – jelenti ki.

-Kösz. – hálálkodom idegesen. Egyből felhúz.

-Najó, emeljük ki az elkényelmesedett fenekedet a kocsiból! Túrázni megyünk.

-Most ugye csak viccelsz?! – kérdezem döbbenten.

-Nem. Kéne egy pici táskát hoznod, a többit viszem én. – utasít. Összeszedem magam, és még kicsit bágyadtan, de kiszállok az autóból.

Shawn egy óriási hátizsákkal indul el ruganyos léptekkel, én mellette haladok a pici táskával. Bemegyünk az erdőbe, haladunk felfelé a lejtőn. Öt perc alatt lihegek.

Öt perc alatt rosszul vagyok a bogaraktól.

Öt perc alatt rettegni kezdek a medvéktől.

-Nyugi már! – röhög rajtam, miközben hátrafordul. Ahogy nézem, ő igazán jól mulat ezen.

-----

Tipikus szadista ez az ember. Egész nap sétálunk. Néha leültet, enged enni, iszunk valamit… Meglepetésemre két kulaccsal jött és bőségesen ellát mindennel, amire szükségem van. Pokrócra ültet, hozott párnákat, van lehetőségem pihenni, de abból nem enged, hogy egész nap kövessem, ahova csak menni akar.

Már megy le a nap, amikor elkapja a kezem és megszorítja. Legszívesebben pofán vágnám, de aztán magam elé nézek. Egy bazinagy szakadék. Najó, talán inkább bele is csimpaszkodom.

-Ne menj tovább! A kerítések veszélyesek. – figyelmeztet, majd elengedi a kezem és megy pár lépést előre.

-És veled mi a helyzet?

-Én tudom, meddig szabad. Meg amúgy is, zavarna, ha beleesnék ebbe itt? – mutat le, majd vigyorogva hátraperdül.

-Mondjuk, eléggé.Tekintve, hogy egyedül nem találok haza. Hogy vetted erre rá anyát?!

-Nos, ő annyit tud, hogy egy nemzeti parkba mentünk. Ami papíron igaz is. De azért kurvára elkeserítesz. – megvakarja a tarkóját, majd felnéz rám – Legalább annyit mondhattál volna, hogy egy kicsit hiányoznék. – vigyorog keserves arccal.

-Jól van, egyszer majd talán öregkoromban elgondolkoznék a halálodon. - mondom mosolyogva. Enyhül az arckifejezése, közelebb jön. A szeme mosolyog.

-Akkor már van értelme. – mondja, majd kiteríti a pokrócot. Én leülök rá, és csak akkor veszem észre, mennyire fáradt vagyok. Fél percen belül elszenderülök.

-----

-Annie! – hallom Shawn mély suttogását, ám messze van tőlem. Valami a fülemhez ér, majd átfogja az egész testem. Ismét hallom a nevem. Kinyitom a szemem.

-Hú te Jézus! – kiáltom, mire a srác majdnem eldob.

-Vigyázz, Ann! –kiált rám, majd jobban alám nyúl, hogy biztos ne dobjon a mélybe.

-Na jó, ez khurvára nem vicces, remélem tudod. Tegyél le! – gunyoros nevetést hallat.

-Talán nem bízol bennem? – suttogja a fülembe.

-Lássuk, hát, kicsit sem! –vetem oda.

-Inkább nézz előre! – feleli, megteszem. Az ég vöröses színekben úszik. A vörös és a lila összhangja meseszerűvé teszi az egész helyet, alattunk ekkor veszem észre a tavat, melyen szintén megcsillan a nap fénye, és tükrözi az egész eget, majd egy csíkban egymásbaolvad a kettő.

-Ez…-sóhajtom, majd megszorítom Shawn karját.

-Ann.

-Igen? –reagálok, de le se veszem a szemem a tájról.

-Boldog vagy? – kérdezi, mire nem reagálok. Erre nincs mit reagálni – Boldoggá teszlek. – suttogja, szinte magának.

-Az nem fog menni. – felelem.

Lement a nap, letett a párnák közé és elővett egy poharat. A kezembe nyomta, majd vizet töltött bele.

-Azt hittem, inkább leitatnál. – vetem oda.

-Nos, arra nem tellett. – viccelődik, mintha nem tudnám, hogy milliomos. Megiszom a vizet, majd háttal a földre fekszem. A csillagokat bámulom. A rengeteg csillagot, ami összegyűlt a kedvünkért az éjjel. Mindegyik egy-egy elveszett öröm, egy régi csoda, melyet megmutat nekünk a világegyetem. Oldalra fordulok. Shawn mellettem fekszik, ám rá sem néz az égre. Engem bámul.

-Mi az? – kérdezem.

-Tetszik az ég? Szereted őket?

-Rejtélyesen gyönyörű. Jobban szeretem így. És te? – Shawn rá sem néz az égre.

-Gyűlölöm. –suttogja.

Egy ideig csendben ülünk, majd felkel a földről.

-Indulnunk kéne. Segítsek? – kérdezi, és a kezemért nyúl. Ez alkalommal elfogadom.

Visszafele gyorsabban haladunk és ahhoz képest egész korán haza is érünk. Tizenegyre a felhajtónkon parkolva bámul az ajtónkra.

-Mi van? –kérdezem felettébb jól nevelten.

-Most be fogsz menni. – nyögi.

-Felettébb intelligens észrevétel. Nézd, ott az az ajtó, azon fogok áthaladni.

-Rendben. Van erkélyed?

-Nincs. – felelem elgondolkodva, majd elborzadok – Te mit akarsz tőlem?

-Nyugi, vicc volt. – nevet. Kiszállok a kocsiból, és azon reménykedem, holnapra nem tervez semmiféle tortúrát.

-Beugrom délután. – közli nemes egyszerűséggel aztán, mintha ez lenne avilág legtermészetesebb dolga.

-Legalább nem egész nap fárasztasz.

-Úgy érzem, ezután kijár egy kiadós alvás. – szalutál, majd beindítja a motort. Elindulok az ajtó felé, ő pedig csak akkor indul el, amikor már bent vagyok.

[girlintheforest]

A lány aki magára maradt

Lisa  magányos volt. Főleg éjszaka. Persze ha jól lefárasztotta magát, akkor nyugodtan aludt. Többnyire.

De mostanában ez se működött. Menetrendszerűen kipattant a szeme 2.10-kor. Már rá se nézett a telefonjára.

Nappal nem volt ideje magával foglalkoznia, lekötötte a gyerek, a kert, a háztartás és a tervei.

De az esték mindig eljöttek és egyre ijesztőbbek voltak.

Próbált korán enni, gyógyteát majd vörös bort inni, tévét nézni, valami vicceset, olvasni addig amíg ki nem ejti kezéből a könyvet.

A vége mindig az volt, hogy 2.10-kor felébredt. Néha rémálomból riadt fel zihálva vagy sírva. Néha csak szép lassan kúszott be a tudatába az éberlét. Próbálta ugyan egy ideig csukva tartani a szemét, na nem mintha segitett volna. 

Most inkább nem is próbálkozott vele.

Megfordult, kezét átnyújtotta  a túloldalra. Végig simította a lepedőt. Hűs volt és selymes a tapintása. A párnák érintetlenül feküdtek. Üres volt a másik oldal.

- Fog valaha itt feküdni mellettem valaki? - suttogta bele a sötétségbe.

Sóhajtott egy nagyot és már érezte is a csomót a torkában ami egyre jobban duzzadt, hiába nyelt nagyokat, nem múlt.

Majd az ismerős melegség a szeme sarkában és kicsordult az első könnycsepp ami  sebesen tette meg a rövid utat az arcán, egyenesen le a párnára. Majd jött a következő és már nem lehetett megállítani őket. De minek is?

Senki se látja most. Csak ő van és a magány.

Lisa mérhetetlenül magányos.

 Milyen lehet átölelve lenni, valakinek a karjaiban aludni? Milyen lehet őhozzá bújni és biztonságban lenni egy rossz álom után?

Milyen lehet szeretni és szeretve lenni?

Lisa szeretett már. Nagyon. 

De megtanulta, hogy az csalódással és fájdalommal jár. Ha a szívedet adod, megtapossák, kifacsarják és darabokban adják vissza. 

Összetört szívét ki gyógyítja?

Nem hisz, nem remél, csak vágyakozik...

Talán egyszer neki is lesz egy szerelmes társa, ki úgy szeret, hogy kicsi lelke beleremeg…

De a reggel eljön és felkel a nap…Lisa nagyot nyújtózik és kiugrik az ágyból.  A tükör elé áll és egy erős nőt lát.

 Aki magára maradt.

[idunlilithohlin]

VII. rész I am a mortal but am I human? (Halandó vagyok, de ember-e?)

A csókja meleg és érzékien nedves volt. Mialatt csókolt, megsimogattam a haját, majd kezem a nyaka felé vette az irányt.

Kis idő múlva megkérdezte:

-Jonnal mi van?

Nem értettem, hogy jön ide Jon, miért érdeklődik iránta? Azt hiszi, hogy Ő és én mégisegyütt járunk, csak titkolom előle? Nem, ez kizárt.

-Nem tudom - válaszoltam.

-Euronymous és ő eléggé jó barátok. Sokat járnak együtt, meg Emil is velük tart. Régebben gyújtogattak is valahol, ezt Euronymous mesélte. Meg még egy Varg Vikernes nevű egyénnel is gyújtogatott Euro.

-Ezeket mind ő mondta el?

-Tudja, hogy nekem mindent elmondhat, de tényleg csak neked adom tovább. Annak ellenére, hogy nem igazán  kedvel, megbízik bennem.

-Én tudom, miért nem kedvel.

-Miért?

-Benne nincs meg az a kifinomultság, mint benned. Nagyon bírom őt, bár néha kissé idegesítő tud lenni, de ez nagyon hiányzik belőle.

-Ezt nagyon nagy bóknak vettem. Kifinomultság...

Újra közel kerültem Hozzá és újra megcsókolt.

-Tudod, ez még csak a kezdete valaminek.

Dead hajlamos volt néha rejtélyekben kifejezni magát.

-Kettőnk között?

-Pontosan. Tudom, hogy Euronymous akar téged, rólad álmodik, néha látok dolgokat, amiket most szégyellek elmondani. Nem izgatnak fel, inkább taszítanak. Nem szívesen beszélnék erről, de ugyanakkor magamban sem tudom tartani.

-Közelített feléd?

-Neeem, szó se róla, csak... amikor veled van álmában, hát...

Pelle rákvörös lett.

-Tudom – mentettem meg a helyzetet. - Ez normális dolog.

-Egyszer rajtakapott. - Ezt már súgta, annak ellenére, hogy nem volt bent senki. - Egyik reggel történt... Tudod, amikor olyan álmom volt... veled. Csak rámvigyorgott. Mondta, hogy most akkor biztos benne, hogy nem vagyok impotens meg ne zavarjon ha ő ott van, csak folytassam. Hozzávágtam a párnámat és kizavartam. Néha iszonyú perverz tud lenni.

-Több álmod is volt?

-Sok volt. Mind olyan szép, olyan... izgató.

-Több nővel is álmodsz?

-Van olyan, hogy más is megjelenik. A test miatt van ez, de benned a szellemed is megfog. Nem mindegy, hogy valakivel csak lefekszel vagy szerelmes is vagy belé, szereted őt és nem csak a látható részét akarod magadénak tudni. Én többet akarok a szexnél. Viszont az elsődleges nálam a Halál és a Sötétség, szóval nem éppen emberi, legalábbis nem normális embereknek való dolgok.

Pelle szeme olyan lett, mint egy kiéhezett ragadozóé, de az Ő esetében ez nem volt negatívum.

-Vágysz rám? -kérdezte és már vetette is le a pólóját.

-Csak rád, Pelle.

Megsimítottam hófehér bőrét. Olyan világos volt, olyan sebzett mindene. Egy az egyben csodálatos volt a maga nemében.

-Engedni akarok a vágyamnak – zihálta. Magamhoz öleltem.

-Te egy végtelenül csodálatos lény vagy. Olyan különlegessé tett ez a halálközeli élmény.

Hagytam, hogy levesse az én pólómat is. Nem sokkal ezután a nadrágja cipzárját kezdte megoldani.

-Ez útban van – mosolygott.

Elfeküdt az ágyon és lehúztam róla a nadrágját.

-Látod, milyen vékony vagyok? - jegyezte meg.

-De erős is egyben.

-Most nem. Azt akarom, hogy elsodorjon a vágyam és veled legyek. Nem akarok ellenállni.

-Én sem.

-Szeretlek.

-Én is, nagyon-nagyon.

Újra és újra összeforrt az ajkunk, öleltük és csókoltuk egymást, és nemsokára azt vettem észre, hogy teljesen összeforrtam Vele... Pelle és én egyek lettünk, örökre. Érezni Őt magamban egyenlő volt a végtelenség érzésével és ízelítőt kaphattam abból, milyen is, amikor a végtelen örök Káoszt befogadja az ember... Minden csókja, ölelése és simogatása olyan volt, mintha maga a Káosz tenné: örökké tartott.

Nemsokára hangot hallottunk. Tudtuk, hogy Euronymous jött haza, de nem sokat zavart minket. Hadd lássa, nem érdekelte egyikőnket sem. Úgy tettem, mint aki nem hallott semmit és tovább simogattam, csókoltam Pelle immár vágytól reszkető testét. Mindent megsimogattam rajta, az arcát, a nyakát, a mellkasát, a karjait, a combját, a fenekét, mindent, amit csak tudtam.

Arra számítottunk, hogy Euronymous bejön, de nem tette. Távolodó lépéseit hallva tovább beszéltem Deadhez.

-Most megtörtént a Deathcrush.

-Meg ám – kacsintott. - Csak nehogy Øystein is akarjon egy Deathcrusht veled. Elég gyengéd érzelmeket táplál irántad, ahogy észrevettem.

-Féltékeny vagy?

-Nem. Tudom, hogy ÉN kellek neked, nem ő. ÉN vagyok a No.1 az életedben. A FÉRFI.

-Igen, te vagy a Blonde No.1.

Ez valóban így volt. Ő lett és maradt A FÉRFI örökre.

Valószínű, Euronymous is tudatában volt ennek.

-Mi lenne, ha elköltöznénk tőle? - kérdezte Pelle.

-Nem akarsz itt lakni?

-Én már nem. Túl feszült a légkör kettőnk között. Nem kér sokat az ittlakásért, de már nehéz. Én csak veled akarok élni. Őt ki akarom zárni az életünkből, amennyire csak lehet. Meg különben is, van barátnője.

Euronymoussal csak másnap találkoztunk. Ennyire letörtnek még sosem láttuk őt. Ült az asztalnál és egy croissantot majszolgatott, de úgy ette, mintha a háta közepébe menne.

-Hvordan har du det? - kérdezte tőle Pelle norvégul. Amíg Norvégiában voltunk, Pelle sokat megtanult Fausttól és  Øysteintől. Annyit jelentett ez a kérdés: Hogy vagy?

-Skitliv – válaszolta vissza svédül Euronymous. Annyit jelentett: szaros élet

-Hva vildet si? - (Mit jelent ez?)

-Jeg er kvalm. - (Rosszul vagyok)

-Varför? - (Miért?)

Ezután magyarul beszélgettek tovább.

-Elhagyott a barátnőm...

Meghűlt bennem a vér.

-Vikernesért – folytatta kis szünet után Euronymous. Láttam rajta, hogy teljesen össze van törve. - Én nem fogok neki könyörögni. Bassza meg! Ha neki jobb Vikernes fasza, akkor... - - Euro nem folytatta.

-Találsz jobbat – mondta Pelle. - Mindig van jobb, ha ilyen helyzet adódik. Hidd el, lesz, aki értékeli a személyedet és a sikereidet. Nem egy lúzer vagy,  Øystein. Norvégia vezető bandája vagyunk, sorra adjuk a koncerteket, rajonganak érted, mert te vagy a legjobb black metal gitáros az egész világon.

-Az a vicc ebben, hogy pont múltkor adtam ki az Aske albumot.

Az Aske a Burzum nevű egyszemélyes formáció új albuma volt. Euronymous rajongott érte, de pont az az ember zenélt benne, aki elvette Euronymous barátnőjét: Vikernes.

-Hatalmas siker lett, folyton újra és újra ki kell adni, mert volt 10000 album, pillanatok alatt elfogyott az üzletekből. Tehát még sikere is volt és a nőm is az övé lett.

Nem gondoltam volna, hogy ez a csapás Euronymoust annyira megváltoztatja, hogy előbb utóbb ennek súlyosabb következményei is lehetnek rám nézve. Dead – ahogy írtam – korábban úgy döntött, hogy mégis el kellene költözni és Euronymous majd elboldogul egyedül is, lesz másik nő az életében és majd minden rendbejön. Lassan ennek is itt volt az ideje. Önálló életünk lett, visszaköltöztünk hozzám.

A következő napokban sorban jöttek a próbák és Pelle nem volt sokat velem. Tudtam, hogy kicsit fáradt és ezért hagytam neki egy kis mozgásteret, nem zaklattam folyton. Ő is megbízott bennem és én is benne.

Egyik nap el kellett mennie valahová Anderssel, az öccsével és mondta, hogy valószínű, csak este jön haza. Mikor elbúcsúzott, megcsókolt, én szintén. Már egy pár voltunk és úgy tűnt, hogy azok is maradunk örökre.

Euronymousnak természetesen még mindig nem sikerült barátnőt találnia és az egyik próbán azt vettük észre, hogy nem éppen józan. Még Hellhammer is megjegyezte, hogy Euronymous nem szokott így viselkedni. Necro, mivel nem tudott beszélni, csak leírta egy papírra, hogy: „Euronymous is drunk” - Euronymous részeg. Viszont annak ellenére, hogy ittas volt, még mindig rettentő jól irányította a gitárját, mindössze egyetlen egyszer tévedett csak, de azt senki nem akarta észrevenni. A vita elkerülése végett gyorsan elsüllyesztettem a papírdarabot.

Visszatérve a jelenbe, ott hagytam abba, hogy Pellének el kellett mennie valahová Anderssel és így magamra maradtam. Volt elég megrendelésem, így dolgozni kezdtem a projekteken. Már eléggé bele voltam merülve a munkába, mikor csengetést hallotam. Gondoltam, hogy Euronymous lehet, de mivel – naivan – megbíztam benne, így kinyitottam. Most sokkal józanabb volt, a szemei egyáltalán nem zavarosak. Sokkal inkább végtelen szomorúságot tükröztek és mintha sötétebbek lettek volna a megszokottnál.

-Nem zavarok? - kérdezte bánatos hangon.

-Te sosem. Gyere be, Euro.

Beinvitáltam és megkérdeztem tőle:

-Kaffe och te?

-Te med socker – válaszolta.

-Ett socker?

-Ett.

Sem a norvég, sem a svéd nyelvtudásom nem volt tökéletes, de néhanapján, hogy meglepjem őket, megszólaltam a nyelvükön. Ha valamit hibáztam, kijavítottak. Tudtam, hogy anno Pelle annyira érdeklődött a Közép-Kelet Európai régió iránt, hogy megtanult magyarul és Euronymous követte a példáját. Annyira imádtam az akcentusukat!

-Azt hittem, Dead is itthon van.

-Nincs. El kellett mennie Anderssel.

-Akkor egyedül vagy.

Szeme ravaszul megcsillant, de akkor nem igazán vettem észre, csak az elveszettséget és a reménytelenséget.

-Igen, egyedül.

-Te mindig olyan jól öltözöl, Lilith. Jól áll neked ez a kis fekete ruha. Ha festenék, modellt ülhetnél.

-Köszönöm.

-Tudod, azért jöttem, mert kellene valaki, aki beszélgetne velem. Igazán sajnálom, hogy elmentetek.

-Dead akarta. Nem volt jó viszonyotok és eléggé feszült volt köztetek a légkör.

-Ő is eléggé uralkodó személyiség.

-Én nem vettem észre ezt.

-Pedig az. Dead olyan követelőző tud lenni néha és ha nem kapja meg, amit akar...

-Ő nem olyan.

-Majd meglátod. Akarsz velem beszélgetni?

-Akarok.

Øystein elmosolyodott.

-Nem Deadről, hanem másról.

-Necro, Hellhammer?

-Nem. Jonról. Baj van. Azt hiszem, megint börtönbe fog kerülni. Jon verekedett valami ellenlábas bandával, azt hiszem, a basszusgitárosukat verte meg. Volt valami összetűzés egy-két napja és én szemtanú vagyok, de nem akarok Jon ellen tanúskodni. Tudod, most mivel itt Norvégiában tartózkodik és ő ugye svéd állampolgár, így rá sajnos még jobban ráhúznák a vizes lepedőt. Mit csináljak, Lilith? Nem mondhatom, hogy nem láttam semmit, ha beidéznek, mert ott voltam.

Annyira sajnáltam Euronymoust, olyan kétségbeesett volt.

-Képzeld el, hogy Jont támadták meg. Add be a rendőrségnek ezt a sztorit. Itt eléggé buták és el fogják hinni. Jon meg nem drogozik, így az ő kezében lesz a nyerő kártya. Kit vert meg?

-A Svart Helheim basszusgitárosa volt.

Nem mondott nekem semmit ennek a bandának a neve.

-Ha jól tudom, őt is Kristiannak hívták. Kristian Espedal.

-Megverte Gaahlt???

Most már rögtön beugrott, hogy kit takar a név.

-Gaahl volt, nem más. Kicsit kapatosabb volt a kelleténél és ajánlatot tett Jonnak, az a hír járja. Jon erre felindult, mert tudod, hosszú évekkel ezelőtt volt az a gyilkossági ügye és ez nem éppen jó pont az ügyben, nem előnyös neki.

-Jont még ki is utasíthatják végleg – hűlt meg bennem a vér.

-Beszélj Gahllal, kérlek, beszélj vele, hogy felejtse el, ne tegyen feljelentést, vagy ha megtörtént, akkor vonja vissza.

-Tudod Gahhl email címét?

-Tudom.

Euronymous megadta a címet én meg írtam neki.

-Vagy válaszol vagy nem.

Øystein tűkön ült, ahogy én is.

-Mi lesz, ha kiutasítják Jont örökre?

Szerettem Jont, a legjobb barátom volt, nem akartam, hogy ilyen hülyeség miatt elbukjon az egész jövője.

Ott ültem a gépnél Euronymoussal és vártam, csak vártam, hogy érkezzen valami, de nem jött.

Øystein közelebb jött. Úgy látszott, hogy bármelyik pillanatban elsírja magát. Láttam rajta, hogy valóban ideges, nem csak megjátssza, még a kezei is remegtek.

-Mi lesz, ha nem válaszol? Mi lesz, ha Jon már börtönben van, esetleg kitoloncolták?

-Az hosszadalmasabb ügy.

Euro egyre közelebb jött, már-már zavaró közelségbe. Úgy tűnt, valahol nagyon előnyére is vált ez a helyzet.

-Hadd öleljelek át.

Nem volt szívem visszautasítani. Átkarolta a vállamat.

-A gép majd úgyis jelez, ha jött valami, szerintem felesleges annyit aggódnunk. Attól még nem jutunk előbbre.

Magamon éreztem a kezét, ahogy végigsimít a hátamon és célba veszi a combjaimat. Újra belenéztem bánatos szemeibe, de most már nem csak azt láttam bennük.

-Euronymous, ne, kérlek.

-Nem akarlak bántani.

Hangja olyan szelíd volt, annyira olvadozó, de akkor rettentő márcosnak éreztem.

-Tudom, de nem...

-Én meg tudom, hogy titokban akarod ezt.

-Pellével élek, csak vele szexelek, kérlek,  Øystein. - Én se fogtam vissza magam, tudtam, hogy Euronymous tud  erről is. (De miről nem?)

-Majd széttép a vágy, érzem rajtad. Nedves vagy, ilyenkor egy nő mindig nedves alul...

-A félelemtől is az lehetek.

-Félelem? Inkább a vágy. Miért öltöztél így ki?

-Pellének.

-De ő elment Anderssel. Feljöhetnél hozzám, megnézhetnénk egy jó pornófilmet.

-Deaddel néztem egy-kettőt.

-Mindig van mit tanulni, ugye?

Øystein kék szeme hirtelen kiéhezett lett.

-Kérlek, Euro, barátok vagyunk...

-Tudom, hogy vágysz rám - suttogta és belecsókolt a nyakamba. Magamon éreztem nedves, forró nyelvét.

-Kérlek, Øystein...

Szinte már könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Iszonyúan megijesztett a bizalmas közelsége.

-Nem ezt akarod, Lilith, nem ezt, amit most mondasz, hanem azt akarod, hogy én is megtegyem veled.

Ezután már kicsit keményebb lett.

-Azt akarod, hogy benned legyek én is. Ismerem a vágyaidat. Sőt Jonra sem úgy gondolsz, mint egy barátra... érzem rajtad, őt is akarod. Holott tudod, hogy van valakije, de mégis vágysz rá. Titokban róla is álmodsz.

-Øystein... Légy szíves, ne tedd.

-Lilith, folyton becsapod magad. Soha nem volt férfi az életedben Pellén kívül, ugye?

Ez már túl bizalmas volt ahhoz, hogy válaszoljak.

-Hadd ne mondjam el.

-Ahogy akarod. Ha odaadtad magad neki, a te dolgod.

Kezét alámcsúsztatta és hirtelen ott termett a keze, ahol nagyon nem kellett volna.

-Minek rajtad ez a bugyi? Á, érzek valamit – vigyorodott el. - Megmondtam!

-Nekem kell és légy szíves hagyd rajtam.

-Nekem útban van. Érzem a forróságodat.

Reszkettem és sírtam. Tudtam, hogy Euronymous meg fog erőszakolni. Hiba volt beengedni őt, nagyon nagy hiba.

-Mi lesz a levéllel? - Ez volt az utolsó adu ász a kezemben.

-Nehogy azt hidd, hogy eltereled a figyelmemet magadról. Nem hagyom.

-Legalább van óvszered??? - sikítottam fel. Egyáltalán nem akartam, hogy teherbe ejtsen.

-Van. Nálam mindig van – vigyorodott el. - Különben sem akarnék egy kis Øysteint vagy Lilithet. Nekem lett volna egy gyerekem, de ezt soha senkinek nem mondtam el. Addig zsaroltam a volt ribimet, amíg el nem vettette. Egy igazi kis kurva volt, azt hitte, hogy majd magához láncol egy kurva gyerekkel. Hát nem! Soha nem akartam apa lenni, nem volt szükségem az éjjeli ordítását hallgatni, meg a többi szörnyűség, ami egy gyerekkel jár. Tudom, te sem akarsz, így gondoskodtam róla, hogy ne történjen meg. Tudod, utálom a gyerekkori fotóimat is. De már rég nem voltam nővel, Lilith, meg kell értened. Pelle is meg fogja.

-Jóképű vagy, miért nem találtál még nőt?

-Látod, elismered, hogy nem vagyok csúnya. Tudod, mind a pénzemre meg a hírnevemre utazik.

-De mi nem illünk össze...

-Az nem olyan biztos. Lehetne egy édeshármas köztünk néhanapján.

-Te és...

-Egyszerre ketten kényeztetnénk. Nem lenne dugás, csak megujjaznánk, te meg üvöltenél a gyönyörtől. Persze az édes kis kacsóid minket is kielégítenének. Vagy egy keményebb verzió. Tudod, a mimózalelked miatt nem mondom ki, mire gondoltam, de te tudod, hiszen okos is vagy, édesem. Vaaagy... kimondjam?

Øystein már egészen rámtelepedett. Vad volt és lüktetett a vágytól, férfiassága egyre keményebb lett.

-Látod, már nem bírom.

Szemeim megteltek könnyel.

-Mi lenne, ha azt mondanám, Pelle beleegyezne? - kérdezte ravaszul. - Meg az édeshármasba?

-Nem tenné.

-De igen. Megtenné, mert szeret téged és ismeri a vágyaidat. Még ezt is megtenné érted, annyira imád. Tudod, az nem felszarvazás lenne, hiszen tudna róla, ott lenne ő is.

-Nem szabadna ezt éreznem, Euro...

-Ne félj. Tudom, hogy kiéheztél rám, de ez természetes.

-Pelle gyere haza... - sírtam.

-Tudja, hogy itt vagyok nálad.

-Felhívtad?

-Fel. Mondtam neki, hogy átjövök hozzád.

-Pelle megbízik bennünk, nem szabadna átverni...

-Ez nem átverés.

-Csak nem azt akarod mondani, hogy Pelle tud erről?

-Gondolhatja, hogy nem sakkozni fogunk.

-Lehet csak próbára teszi a hűségemet... Ennyire nem bízik meg bennem, mégsem???

-Vagy csak nem érdekli, hogy mit teszek veled.

-Az nem lehet, Øystein!

-Mindketten iszonyú naivak vagytok. Itt a biztonság hibája. Rés van a pajzsotokon, egy óriási nagy rés!

-Pelle nem emberi lény, tudom róla.

-Ő már máshogy gondolkozik. Azt veszi el, amit akar, azt a nőt erőszakolja meg, akit akar. Tudod, a halála nem csak a halál, hanem a szex iránti mániákusságát is kihozta belőle. Tudtad, hogy azóta veri ki magának? Egyszer sikerült rajtakapnom, amint egy jót rejszol. Mondtam neki, nyugodtan folytassa, engem nem zavar, de hozzámvágta a párnáját és kizavart. Tudod, egy őrült szerelmi háromszögbe kerültél, édes Lilith.

Øystein levetette rólam a ruhát.

-Gyönyörű vagy, nekem igazán gyönyörű.

-Szégyellem magam Pelle miatt.

-Meg fogja érteni, hidd el. Ő már nem ember. A szex számára nem olyan prűd dolog, mint az átlagembernek. Egyszer azt mondfta, hogy ha meghal, akkor jókat fog kefélni a túlvilágon, mert az annyira cool. De ha itt lesz módja, akkor itt is megteszi.

-Pelle nem akar mást rajtam kívül én meg rajta kívül.

-Ez nem igaz. Te Jont is akarod, meg engem is. Mi vagyunk a három legnagyszerűbb élmény az életedben. Ha akarod, Jont is idehívhatom és akkor már hárman kényeztetnénk, nem lenne jó??

-Szeretem őt, imádom Pellét.

-Akkor miért nem védekezel, miért nem kergetsz el?

-Mert nincs erőm megütni téged... - sírtam. Tudtam, hogy Øystein nem puszta aljasságból teszi, amit tesz, akart engem, de a vágyai olyan vadak voltak, hogy felülkerekedtek rajta. Képtelen volt uralni őket.

-Tegyük meg, Lilith.

-Nem akarom – nyögtem elfúlva, de Euronymous már meg is ragadott és ledobott az ágyra.

-Nem foglak megütni, bántani, csak add meg nekem, kérlek és békén hagylak. Esküszöm.

-Nem fogsz békén hagyni, ismerlek.

-Látom a szemedben az éhséget. Nimfomán vagy, egy vadász. Egy imádnivaló vadász. Holnap Jon – ha minden jól alakul – eljön hozzád és ő is megteszi ezt.

-Ő sose tenne ilyet.

-Sose tudhatod.

-A magad perverzióit vetíted ki másra.

-Mi mindannyian vágyunk rád. Még Emilt is be kéne venni a bandába, az lenne az izgalmas. Egy négyesfogat. Nekem nem csak egy kaland vagy, Lilith, hanem egy részem. Most itt fekszel előttem bugyiban, melltartóban és semmi más. De rajtam túl sok a ruha.

Levette a pólóját.

-Fogytál, Øystein?

-Kicsit. Miért, zavar?

-Nem eszel rendesen?

-Sok a stressz.

-Tudod, én Pellét imádom. Ő a legfontosabb az életemben. Más nem igazán ilyen téren.

Euronymous figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet.

-Rendszeresen szexeltek?

-Valamikor többször is egy nap, amikor sok időnk van.

-Ma megtette?

-Nem, de este meg fogja.

-Ha fáradt lesz, akkor is?

-Akkor is hozzám bújik és magától jön, aminek jönnie kell.

-Szerelem? - vigyorgott Euro.

-Szerelem. Szerelmes vagyok Deadbe és Ő is belém.

-A vágy is hasonló, de közel sem olyan erős. Amíg a szerelem a lelket is kielégíti, a vágy beteljesítése csak a testet, de az is több a semminél.

-Érdekes hallani ezt tőled. Azt hittem, erről teljesen máshogy vélekedsz.

-Nem, Lilith. A te szerelmed valami egészen különleges. Ahogy érzel iránta...

Egy pillanatra megbabonázott, ahogy újra belém fúrta átható tekintetét.

-Muszáj megtennünk?  Øystein kérlek!!!

Euronymous megragadta a csuklómat. A nadrágja és az alsónadrágja is lekerült róla, majd felhúzta az óvszert.

-Ha már idáig eljutottunk, egyszerűen meg fogsz zavarodni, ha nem kapod meg ezután, amit akarsz. Tudod, zenészeknél így megy. Nem szégyellősködünk. Dead is csak ártatlan szűznek mutatta magát, de belül majd szétvetette irántad a vágy. Miután elbúcsúztunk, nemsokára kiverte magának, pedig akkor látott először. Elképzelem, miket álmodhatott rólad. De szerintem mind a négyünk.

Euronymous kezei már türelmetlenül markolták minden porcikámat.

-Vágyom rád és kívánlak, Lilith! Hidd el, csak te számítasz és nem érdekel, hogy volt barátnőm. Tudod, ő csak a múlt. Már nincs, elmúlt. És te most itt vagy... te meg a jelen vagy, tagadhatatlanul.

-De én csak...

-Csend, ki ne mondd!! Ezt az egyetlen szót nem akarom meghallani, mert tőrdöfés a szívembe, érted?

-Értem, de légy szíves... beszéljük ezt meg Deaddel! Ha tényleg nem lesz ellenére...

Próbáltam húzni az időt, de hiába. Euronymous már annyira szorított, hogy azt hittem, megfojt.

-Az édes jelen, édesebb mindennél. Soha többé nem eszek édességet, ha megízleltem veled a gyönyört, mert nem fog kelleni már. Rajtad kívül semmi sem kell majd. Csak a te finomságod, az édes véred és húsod. Fel foglak falni, IdunLilith! Felfallak és megiszom a véredet! - beszéde már-már hörgéssé torzult. Hatalmasat villant a szeme is. - Szegény kis Lilith...

Ezután, akár egy vadállat, rámvetette magát és irdatlan gyorsasággal a magáévá tett. Hihetetlenül vad volt, majdnem goromba és rettentően lángolt. Még a keze nyoma is rajtam maradt. Mást nem tudtam tenni, csak a tehetetlenségtől elfúló hangon nyöszörögni, majd később újra jöttek a könnyek...

Folytatása következik.

Címe: Out from the Dark

[magical-tale]

Rosszul csinálok valamit?

Néha elgondolkodom, mi a fenét csinálhatok rosszul? Ok, nem vagyok egy modellalkat, a vékony sziluett nagyon messze áll tőlem, de.... Igen, ott van az a de. Mindig azt hallom, olvasom mindenfelé, nem a külső számít, hanem ami belül van. S nem a szerveimre gondolok, bár egy szervkereskedőnek biztosan sokat jelentenének. Azonban viccet félretéve, nem teljesen értek ezzel a dologgal egyet. Bárkit meglátsz, először a külseje az, ami vagy megfog, vagy taszít, vagy éppen teljesen hidegen hagy. Csak ezután jöhet a megismerési időszak, ha egyáltalán jön. Akkor mégis hogyan lenne csak a belső a fontos? Sokszor esélyt sem adunk valakinek, ha a külseje nem fog meg, ha nem vonz magához valamivel. Ez persze bármi lehet. Egy kedves gesztus, egy mosoly, a szeme csillogása, a hangja, bármi. Ha viszont nem fog meg, akkor nem törődünk vele, pedig könnyen lehet, hogy éppen a legnagyobb boldogságot szalasztjuk el így. Viszont mind emberből vagyunk, esendő emberből, akik a számunka szépet, kedveset keressük folyamatosan. Néha talán esélyt kéne adnunk olyanoknak is, akik nem a legelőnyösebb külsőt kapták, viszont könnyen lehet, hogy a lelkük a világon a legszebb. Szó se róla, én is emberből vagyok, nekem is megvan az a férfitípus, aki nagyon bejönne. Viszont a legtöbb esetben ez fordítva nem igaz. Az úgynevezett jó pasik a legritkább esetben választanak olyan nőt, aki nem néz ki reprezentatívan, hiszen velük villogni lehet. De vajon a szép külső milyen belsőt takar? Lehet, hogy kívülről valaki a legcsodálatosabb, de belül esetleg (ronda szóval élve) rohad. Akkor melyik is a jobb? A nem a legszebb külsejű, de csodás lelkű ember, vagy a fordítottja? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak ilyenek léteznek. Igenis nagyon sok olyan férfi és nő van, akik kívül-belül szépek, de sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Csúnyának nem tartom magam, de a kilóimmal folyamatosan küzdök. Legtöbbször azt gondolom, a súlyom a legnagyobb probléma, aztán jönnek a barátok, és jól megkapom tőlük a magamét, hogy ne gondoljak ekkora hülyeségeket. Ki tudja? Lehet, hogy az elvárásaim túl nagyok? Mert mégis mire, kire vágyom? Egy olyan emberre, aki nem tárgynak tartana, aki nem szégyellné, hogy egy súlyosabb egyéniség a társa, aki őszintén felvállalna, s főleg, akit a lelkem, én magam is érdekelném, nem csak a szexuális együttlét. Az utóbbi nyolc évben rengeteg ajánlatot kaptam, de nem vagyok átjáróház, nem vagyok egy egy éjszakás típus. Szeretem, ha a másik egyenrangú félként tekint rám, és nem használati tárgy vagyok számára. Egy kalandnál sokkal többet érek, úgy érzem. Bánj úgy mindenkivel, ahogy te is elvárnád, hogy bánjanak veled! Ez jó végszó...

[istenhoztanightvaleben]

48. rész - Felújítás

[Az epizódot itt lehet meghallgatni/letölteni.]

[Kevin]: Az igazi szépség belülről fakad, ahol minden piros és nyálkásan csillog és tele van praktikus szervekkel és éles kövekkel

Üdvözöljük a Nagy-Desert Bluffsi Agglomerációs Körzetben!

Üdv, hallgatók! Csinosak vagytok ma. Ez csak feltételezés, de jó eséllyel helyes. Biztos vagyok benne, hogy csinosak vagytok. Igen, nagyon jó eséllyel helyes feltételezés. Valószínűleg a legesélyesebb helyes feltételezésem mind közül, ami még ma következik.

[Lauren]: Nagyon szép napunk van ma, Kevin. A Céges Piknik továbbra is teljes gőzzel halad előre. Már két hete élvezi minden Night Vale-i lakos…

[Kevin]: …azaz minden Strexcorp-alkalmazott…

[Lauren]: …az első Éves Határozatlan Idejű Céges Pikniket.

[Kevin]: Annyi jó játék van ott, Lauren, senki sem akar elmenni.

[Lauren]: Senki se tud elmenni.

[Kevin]: De nem is akarnának!

[Lauren]: Ó, egyáltalán nem! Mikor annyi jó szórakozás van ott, mint például a munka…

[Kevin]: [rövid szünet] Igen!

[Lauren]: De még több izgalmas hírünk van. Felújítjuk ezt a régi rádióállomást. Pár hete már kidekoráltuk kicsit a stúdiót, de minden héten egyre több új strexcorpos munkatárs érkezik hozzánk, és szerettünk volna az egész épületből barátságos, munkabarát irodát faragni számukra.

[Kevin]: Így van. Új munkahelyen kezdeni mindig izgalmas élmény. Új karrierbe fogni… Ismeritek azt az izgalmas pillanatot a sok önéletrajz, levél és interjú után? A pillanatot, amikor egy nap egy furgon fékez le melletted mondjuk a kedvenc fagyizód vagy a barátnőd háza előtt, a járdán, és bekötik a szemed, leszedálnak és egy kicsit meg is vernek, majd látszólag össze-vissza furikáznak veled, aztán miután szellemileg teljesen megtörtek, kilöknek a furgonból, egyenesen az új munkahelyed betonlépcsőjére, és már készen is állsz, hogy megkezdd új karriered. Ilyen izgalmas pillanatokat tartogat számunkra a munka világa!

[Lauren]: És mi itt a Strexcorpnál szeretnénk, ha ezek az izgalmak minél tovább tartanának. Ezért átalakítjuk és kidekoráljuk ezt az öreg épületet. Kialakítottunk néhány új értékesítési irodát, egy kikérdezőszobát (vidám acélszékekkel és béklyókkal), és kihelyeztünk egy rakás gyönyörű, emberi fogakat ábrázoló bekeretezett festményt. Még a mosdókat is átalakítjuk!

[Kevin]: Jut eszembe, különböző magasságokban lebegő kóbor macskákat találtunk az állomás férfimosdójában. Úgy egyévesek lehetnek. Ha valaki igényt tart rájuk, jöjjön el értük, még mielőtt megkezdenénk a bontást ma délután.

[Lauren]: Jó ötlet! Leküldöm producerünket, Danielt, hogy csináljon pár képet a kicsikről. Felrakjuk majd őket a honlapunkra, és a hallgatók eldönthetik, melyiket akarják hazavinni, és idejöhetnek értük.

[Kevin]: Csakhogy sajnos mindenki túl jól szórakozik a Céges Pikniken. Kétlem, hogy bárkinek is lenne rá ideje (vagy fizikailag képes lenne rá), hogy elhagyja a pikniket és lebegő kóbor macskákat fogadjon örökbe.

[Lauren]: Milyen kár! Hát, azért felrakatom majd Daniellel a képeket, hogy lássák, miről maradnak le.

[Kevin]: Most pedig egy üzenet a szponzorainktól.

[Lauren]: Köszönöm, Kevin! Hallgatók, nem fáztok? Csak egy egész kicsit? Nem éreztek enyhe hűvösséget a bőrötökön?

[Kevin]: Talán máris összekulcsoltad, és finoman, de sebesen dörzsölöd a karodat.

[Lauren]: Annyira fázol!

[Kevin]: Mostanra már mindkét karodat behúztad a pólód alá, hogy így próbáld meg maximalizálni az összeérő bőrfelületekből kinyerhető testhőt. Behúztad a karjaidat és előre-hátra hintázol.

[Lauren]: Mi van a füleiddel meg az orroddal? Milyen nagyon hidegek!

[Kevin]: Kérdezd meg egy barátodat, nem adna-e kölcsön egy pulcsit! Próbáld csak meg, gyerünk! Senki sincs ott. O-óó! Te nem is ismersz egyetlen embert sem, igaz?

[Lauren]: Lehet, hogy az egész életed egy nagy hazugság.

[Kevin]: Legjobb esetben is lázálom.

[Lauren]: Vagy valaki más rémálma.

[Kevin]: Ez lesz az.

[Lauren]: Annyira fázol!

[Kevin]: És senki sem segíthet rajtad. Még csak nem is hallanak. Nézz csak körül! Csupa szürke, ablaktalan fal, igaz?

[Lauren]: Sehol egy ajtó.

[Kevin]: Mennyi levegőd maradt még? Hogy kapsz még egyáltalán levegőt?

[Lauren]: Nem lehet valami sok.

[Kevin]: A műsor támogatója a Best Buy műszaki áruház.

[Lauren]: Best Buy – Spóroljon azzal az oxigénnel!

Hallgatók, a felújítások annyi örömet okoztak itt a rádióállomáson, hogy úgy döntöttünk, kiterjesztjük a mókát egész Night Vale-re. Kiküldtük építőmunkásainkat, hogy bontsanak le egy-két dolgot a városban. Többek között a városszéli elhagyatott rakétasilót, számos működő, de alulteljesítő általános iskolát, és azt a fura erdőt Night Vale-keleti határa mentén.

[Kevin]: Jaj, azt az erdőt ismerem! Nagyon kedves kis erdő. Megdicsérte a ruhámat a múltkor, mikor kocsival elmentem mellette. Azt suttogta „Nagyon jól áll neked az a mellény, Kevin!” meg azt is, hogy „Nagyon kreatív és színes az öltözködésed. Öröm a közeledben lenni!”

[Lauren]: Az az erdő nekem sose suttog semmit.

[Kevin]: Még le is húzódtam az autómmal az út szélére, úgy éreztem annyira szívesen lát – sőt, hívogat – ez a kedves faközösség. De ahogy közelebb mentem hozzájuk, azt suttogták „Ne! A szemed! Ne! Menj innen! Hagyj minket békén!” És így is tettem, mert egészséges tisztelettel vagyok a természet felé.

[Lauren]: Tudom. Aljas, undok természet. Na mindegy. Az erdőt letaroljuk, a helyére pedig új céges kiképzőközpontot építünk.

[Kevin]: Remek.

[Lauren]: Ezen kívül szerződtettük a Desert Flower Bowlingpálya és Játékterem ötös pályája alatt élő apró civilizációt. Mivel a tulajt, Teddy Williamset nagyon lefoglalja a Céges Piknik, és nem fizette ki a számláit, az apró emberkék apró hadserege főhadiszállásnak használja az épületet. Huntokar Katedrálisának nevezik, az istenük után.

[Kevin]: Ezen kívül lebontották az Arby’s-t, és egy kortárs szobrászati alkotást emeltek a helyére, mely a korábban lebontott Arby’s 1:1 méretarányú másolata.

[Lauren]: Olyan jó érzés mindent átrendezni!

[Kevin]: Tényleg? Én ritkán érzek ilyesmit. Ritkán érzek bármit is.

Vessünk egy pillantást a gazdasági hírekre!

[Lauren]: Remekül néz ki ma a tőzsde!

[Kevin]: Ellenvetés: te nézel ki ma remekül.

[Lauren]: Túl kedves vagy!

[Kevin]: Azért vagyok kedves, mert minden remekül fest ma a tőzsdén.

[Lauren]: Kevésbé lennél kedves, ha rosszul állna a tőzsde?

[Kevin]: Bizony. Ha zuhan a tőzsde, az azt jelenti, hogy az emberek nem dolgoznak elég keményen. És ha valaki nem dolgozik keményen, az az ember bizonyára szomorú és lusta. És amikor az emberek szomorúak és lusták, én is kevésbé vagyok kedves.

[Lauren]: Érdekes.

[Kevin]: Mit csinálsz?

[Lauren]: Várj egy kicsit!

[Kevin]: Hallgatók, Lauren a telefonjával babrál.

[Lauren]: Ééés kész! Lássuk, sikerült-e… igen. Igen, úgy tűnik, sikerült.

[Kevin]: Mit csináltál?

[Lauren]: Eladtam majdnem az összes hazai részvényemet, és a tőzsde gyorsan reagál rá. Zuhannak az árfolyamok. Borzasztóan fest ma a tőzsde.

[Kevin]: Ez nagyon rossz hír. Nagy kár, hogy az emberek már nem becsülik úgy a kemény munkát, mint régen. Nem szabadna hagyniuk, hogy a szomorúságuk és a lustaságuk tönkre tegye gazdaságunk jövőjét. Viduljanak fel!

[Lauren]: Nahát! Úgy néz ki, tévedtél. Egyáltalán nem lettél kevésbé kedves.

[Kevin]: Nem?

[Lauren]: Nem, sőt, még segítőkészebb lettél!

[Kevin]: Tényleg, igazad van! Rászólni a szomorú emberekre, hogy viduljanak fel, a kedvesség egy egészen új szintje.

[Lauren]: Az biztos. Ez egy nagyon informatív tőzsdei jelentés volt. Bár most az árfolyamok még mindig szörnyűek. Lehet, hogy elbocsátásokra vagy eltűnésekre kell majd sort kerítenünk, de szerintem megérte.

[Kevin]: Lauren? Most vettem csak észre ezt a sok vadonatúj, fogakat ábrázoló bekeretezett képet a stúdió falán.

[Lauren]: Ugye, milyen szépek?

[Kevin]: Igen, nagyon. De az ott… Arra a képre nem emlékszem. Nem emlékszem, hogy egy világítótoronyról készült képet akartam volna a rádióstúdióm falára akasztani. Én csakis a szemnek kellemes képeket választanék. Ez viszont egy nagyon kellemetlen kép.

[Lauren]: Egyetértek. Egy cseppet sem tetszik. Próbáljunk meg egy pillanatra nem ránézni! [szünet]

[Kevin]: Nem tudom levenni róla a szemem!

[Lauren]: Én se! Majd megkérem Danielt, hogy intézze el, ha végzett végre azoknak az átkozott lebegő macskáknak a lefényképezésével a mosdóban.

[Kevin]: Jó terv!

Híreket kaptunk a belvárosból, melyek szerint lelassultak a felújítási munkálataink. Bontómunkásaink fennakadásba ütköztek a Szabadidőközponttal szemben levő üres teleknél, melyről egy kihelyezett tábla azt állítja, „A Régi Night Vale-i Operaház jövőbeli otthona.” Úgy tűnik, Night Vale leköszönő polgármestere, Pamela Winchell, valami öreg néni és egy sor lehetetlenül magas, hosszúkás fejű, szárnyas alak megszökött… vagyis… izé, korábban lelépett a Céges Piknikről, és nem hagyják, hogy a munkásaink felépítsék a város harmadik Sharper Image üzletét.

[Lauren]: De ez lehetetlen! Mindent kisajátítottunk!

[Kevin]: Értesüléseim szerint a polgármester megvétózhatja mind a kisajátítást, mind a Sharper Image-t.

[Lauren]: Hogy lehet még mindig ő a polgármester egyáltalán? Daniel! Daniel, hol vagy? Megkeresem Danielt. Majd ő elvisz kocsival a belvárosba, és személyesen intézem el ezt az egészet. Nem fogok itt tovább szórakozni ezzel a… Ez meg mi volt?

[Kevin]: Hallgatók, kialudtak a fények a stúdióban.

[Lauren]: Daniel? Kevin, miért nem jött még vissza Daniel a macskafényképezésből? Ennek nem kellene ilyen sokáig tartania. Daniel nagyon hatékony.

[Kevin]: Csssss! Valaki van itt, Lauren. Van valaki a helyiségben. Hallgatók, fényes fekete ragyogás jön a stúdiónk közepéből. Egy se férfi se női alak körül dereng – magas, hosszú, nagy fekete szárnyakkal, melyekkel finoman kavarja a szűrt, átforgatott, 21 fokos levegőt. Van valami a kezében. Valami kicsi és kerek. Hallgatók, egy villanykörte van a kezében! Megmozdult! Ez az illető, vagy mi, ez az… angyal - az angyalok természetesen nagyon is valódiak és veszélyesek – ez a veszélyes lény a falhoz sétál, ahhoz az új képhez. A képhez, ami a világon egyedülálló módon nem fogakat ábrázol.

[Lauren]: Ó, mosolygó isten! Kevin, az a kép! Az a kép megváltozott!

[Kevin]: A világítótorony! Az imént az a kép még egy sivatagi hegyen álló világítótornyot ábrázolt a déli napsütésben. Most a fotón egy világítótorony látható a sivatagi alkonyban, lilás-narancssárga éggel és egy pislogó vörös fénnyel a hegytetőn. A fény a fotón valóban pislog. Egy ajtó van a kőtorony lábánál, az ajtó lassan kinyílik, a kiszűrődő mélylila izzásból lassan egy férfi alakja bontakozik ki. Férfinak tűnik. Nem tudnám megmondani, magas-e vagy alacsony. Valamit tart a karjában. Nem tudom, mi az, de mocorog. A férfi belép a világítótorony ajtaján. És…

[Lauren]: Kevin, az ajtó! A stúdiónk ajtaja! Daniel? Te vagy az? Elintézted már a kiscicákat?

[Kevin]: Csak a behatoló árnyékát látom a mélylila izzásban. Ez… ez a férfi a világítótoronyból! Valamit tart a karjában. Vele van az a veszélyes, veszélyes angyal! A férfi valamit tart a karjában.

[Lauren]: Nem! Te meg hogy…?

[Kevin]: Ez egy…

[Lauren]: Ne gyere közelebb!

[Kevin]: Egy macskát tart a karjában.

[A Night Vale főcímzenéje, dulakodás hangjaival a háttérben]

[Cecil]: Köszönőm, hogy idehoztál, Erika. És amíg most megtörténik, aminek meg kell történnie, hallgassák meg, Night Vale, az időjárást!

[Cecil]: Hallgatók, jó újra itthon lenni, miután olyan hosszú időt töltöttem másutt, azon a szörnyű, szörnyű helyen. Soha többé ne dőljünk be a Céges Piknik aljas trükkjének, akárhány tollaslabda-bajnokságot meg chilifőző versenyt ígérjenek is a szórólapok meg a maszkos Piknikkapitányok!

Egyszer megpróbáltunk megszökni a dolgozók közti softball-mérkőzés véget nem érő borzalmai közepette, de túl sok helikopter vett minket körül, és elfogtak, miközben épp tűzőkapocs-kihúzóval próbáltunk alagutat ásni a második bázis alatt.

De aztán tegnap este, amikor már éppen feladtuk a reményt – ahogy előbb-utóbb minden piknikező feladja – egykori gyakornokunk, Dana jelent meg előttem. Volt ott egy vén tölgyfaajtó, ami esküszöm, azelőtt nem nyílt az elektromos röplabdahálón. Vagyis… nem. Elég volt a virágnyelvből. Elég a körülírásokból. Magasfeszültségű elektromos kerítés volt az, halálos mindenkire, aki csak megérinti.

Az ajtó a kerítésen nyílt, Dana pedig kilépett rajta, és kézen fogva vezetett engem át abba a különös másvilágba, ahol olyan hosszú időre ott rekedt.

Elvitt engem a világítótoronyhoz abban a különös sivatagban, ami olyan, mint a miénk, de mégsem a miénk. Bemutatott engem annak a férfiakból és nőkből álló hadseregnek, akik olyan jól gondját viselték, valamit számos magas, szárnyas lénynek, akiket mind Erikának hívnak (K-val).

Dana azt mondta, angyalok. Tájékoztattam mindannyiukat, hogy angyalok nem léteznek, és ez nevetséges. Lehet, hogy ez utóbbit befogott szemmel üvöltöttem.

Dana fölvitt engem a hegytetőre, ami szintén nem létezik. Ennek a sziklából, földből és hazugságokból gyúrt borzalomnak a tetejéről tekintettünk ki az üres, rózsaszín sivatagba, túl a világítótornyon, a hadsereg feje felett, a felhőtlen örökkévalóság békés óceánja alatt elterülő ívelt láthatárra.

És ott, azon a láthatáron magam is megpillantottam a felénk száguldó szörnyű fényt.

Korábbi gyakornokunk, Maureen mutatta meg mindenkinek, hogy lehetséges teljesen oda-vissza közlekedni a két világ között, a folyamatos eltűnésével és újra felbukkanásával. És John Peters (tudják, a farmer) volt az, aki felfedezte, hogy lehet kinyitni a vén tölgyfaajtókat, melyek oly sok helyre nyílnak, köztük a téridő eme gyönyörű pontjára is. Josie néni és egyáltalán nem angyali társai szintén abban a másik világban vannak.

Olyan sokan elmenekültek. De nem menekülünk tovább!

Visszahoztam Khoshekhet az otthonába, újra egy méter magasan lebeghet az állomás férfimosdójában. A Strexcorp egykori rádióproducerét, Danielt holtan vagy talán működésképtelenül – nem tudom, Daniel szerves lénynek vallotta-e magát – fekve találtam a fülkék előtt. Úgy tűnik, senki sem figyelmeztette őt a macskák fotózásával járó halálos veszélyre.

Hallgatók, nincs minden rendben. A legtöbb dolog nincs rendben. Még mindig a Strexcorp birtokában van itt minden, amit csak birtokolni lehet, és sok olyasmi is, amit nem. Sokan még mindig a Céges Piknik foglyai.

Mások pedig a saját életükkel kapcsolatos téves feltételezések foglyai, de ez utóbbi jóval az egész Strex-ügy előtt kezdődött. Ez olyasmi, amit mindenkinek magának kell helyrehoznia elmélkedéssel, nevetéssel és elfogadással.

Lauren és Kevin elmenekültek, amikor szembe találták magukat Erikával, bármi is legyen ő, de nem hinném, hogy örökre eltűntek.

És akkor ott van még Dana és maszkos harcosokból álló serege, akik annak a mély, morajló fénynek az útjában állnak. Annak az éles, vakító zúgásnak. Annak a mosolygó istennek.

És őszinte leszek, nem tudom biztosan, hol van Carlos. A tudósait elfogták, de őt nem. De biztosan jól van. A tudósok mindig jól vannak.

Hallgatók, annyi minden nincs rendben. De elmondom, mi van: a Night Vale-i Közösségi Rádió újra a miénk. Mi vagyunk az egyetlen dolog Night Vale-ben, ami nem a Strex tulajdona, és esküszöm… esküszöm, hogy ez így is marad.

És hamarosan az egész város csatlakozhat rádióállomásunkhoz. Nem küzdelem nélkül. Nem veszteség nélkül. Nem súlyos sérülések és élethosszig tartó találgatások nélkül. De megcsináljuk!

Irányíthat minket a Városi Tanács, egy behatárolhatatlan, mégis fenyegető kormányügynökség, a chemtrailek, a hüllőkirályok titkos rendje, vagy a fejünk felett lebegő rejtélyes fények. De nem fog minket egy mosolygó isten irányítani! Mi vagyunk Night Vale! És a magunk módján szabadok vagyunk.

Folytatnunk kell a harcot és az ellenállást. Nekünk kell a hősöknek lennünk, akiket másokban keresünk. Nem szabad többé kódokban beszélnünk – beszéljenek a tettek!

Térjenek haza, ha tudnak, de ne zárják be az ajtót ma éjjel! Ne rejtőzzenek el a veszély elől! Legyenek bátrak! Legyenek igazán bátrak!

De azért nem kell túlzásba esni. Be ne tegyék a lábukat a Kutyafuttatóba, ne rohangáljanak késsel a kezükben, és az ég szerelmére, ne kiabáljanak! Felzaklatják vele a medvéket, akik érzelmileg nagyon törékeny állatok, és már így is elég kellemetlenül érzik magukat a saját bőrükben.

Maradjanak velünk arra a szűnni nem akaró érzésre, hogy talán bekapcsolva felejtették a kávéfőzőt. Biztos nem nagy ügy. De Jézusom, mi van, ha mégis nagy ügy? Jaj, ne! Nem hiszem el, hogy bekapcsolva hagytad a kávéfőzőt!

És mint mindig: jó éjt, Night Vale! Jó éjszakát!

A nap közmondása: Elveszettnek érzed magad? Mintha nem lenne célja az életednek? Mintha föld és nedves falevelek borítanának? Mintha földigiliszta lennél? Nem vagy te véletlenül földigiliszta? Egészen úgy hangzik, mintha földigiliszta lennél.

Megjegyzés: Lauren hangja Lauren Sharpe, Kevin hangja Kevin R. Free. Cecil hangja (mint mindig) Cecil Baldwin.