#stáblista

[angelofghetto]

tündérizé

Megnéztem a Nflx sorozatot. Egy évad, de a végén ott a "folytatjuk" felirat. Egyfajta magyar trónok harca, sárkányos utalások, pikkelyes háttér, hegedűzene a főcímben, árulások, sok vér, erős vagy erőssé váló nők, és előbb-utóbb mindenki meghal. Elképesztően profi a kivitelezés, a történetfűzés, a látvány, a színészi játék, a vágás, a szervezés. Látszik rajta, hogy volt pénz. De mintha egyfajta katarzisélmény hiányozna belőle. Talán majd a második évadban.

Nem vagyok jó töriből, de remélem, sok benne a tényszerű torzítás, mert képtelen vagyok elhinni, elfogadni, hogy ennyi intrika megfért magyar lélekben. Én nem ezt hoztam, kaptam a felmenőimtől értékrendként, ahhoz sokkal közelebb állt az "aki embernek silány, az magyarnak alkalmatlan" szemlélet, és az igény, hogy felnőhessünk ehhez. Értem, hogy a hatalom megrészegít, mi sem bizonyítja jobban, mint a napi jelenünk. Viszont olyan légkörben nevelkedtem, hogy az igazán fontos dolgokat csak egyszer lehet elveszíteni, és ilyen a becsület, a bizalom, és hogy ezek mindennél fontosabbak. A sorozatban pontosan azok haltak legelőbb, akiknél ez volt a vezérelv.

Próbálom úgy felfogni, ez amolyan oktatófilm, ami felkészít a várható jövőre. Mint a lövöldözős videójátékok, amelyekben retorzió nélkül ölhetünk, fröcsög a vér, és hozzáfásulunk a pusztítás realitásához, lassan elveszítjük az erkölcsi kapaszkodóinkat, csak a túlélés számít.

A jövő talán olyan sötétnek készül, mint a fényviszonyok az epizódokban? Hideg kövek, egy kis gyertyafény, kandallóban izzó fahasábok, fáklyaláng a pince mélyén. Ezzel együtt tényleg profi munka, még a legapróbb dísztárgyakra, használati tárgyakra is odafigyeltek, és a pucérkodások nem öncélúak, nem tolják túl azokat fölöslegesen, ami megint csak pozitív. Szerintem sokaknak fog tetszeni a sorozat.

Viszont van egy nagy privát szívfájdalmam. Pazar jelmezeket látunk, hatalmas munkát fektettek bele azok, akik elkészítették. Böngészem a stáblistát. Az én olvasási tempómnak kicsit gyors, többször is visszanézem. Jó sok a név, a feladatkör. Mindenki megérdemli, hogy ott legyen. Olyanokat is látok, hogy mikrofonos, öltöztető, taxi koordinátor, könyvelő, ügyvéd, tűzoltó ügyeletes, intim koordinátor, műszaki rajzoló, haj-smink asszisztens, naplóvezető, gyakornokok. Keresem a jelmez szót a szövegben. A tervező nyilván viszonylag elől megvan. Aztán középtájon olyan jön, hogy "costume supervisor-jelmez kivitelező" és két név. Ugye nem hisszük, hogy két ember varrta, próbálta le az egészet? Megkísérlem elképzelni, mi lehet az a "costume-supervisor", talán az, aki ha megkapja a kész jelmezt, és fel kell hajtani másfél centit az aljából, vagy bevenni derékban kettőt, mert a színész fogyott, akkor ő csinálja meg (vagy lehet, hogy csak begombostűzi, és vissza a kivitelezőnek). Nem tudom, igazából mit jelent ez a titulus. Végül valahol egészen hátul egyetlen sor, egy kft. neve, mint "jelmezkivitelezés". Na itt végzik el az igazi melót. És ahogy elnézem a sorozatot, ez hatalmas és profi meló volt.

És akkor elérkeztünk a fair-trade témához. Nyilván nem lehet az összes modellező, szabász, varrónő és vasaló kolléga nevét kiírni, aki hozzányúlt a jelmezekhez... meg ha azt is kiírnánk, ki hozott be papírzsepit a rendezőnek, mikor tüsszentett, a stáblista hosszabb lenne, mint a film. De mégis aránytalannak érzem. Ha a statisztákat és a negyvenkettedik ajtónállót kiírták, akkor miért marad le annak a neve, aki a saját kezével alkotta meg a jelmezeket?

Véletlenül tudom, hogy megy ez (persze nem erről a konkrét sorozatról beszélek, csak a megelőző tapasztalataimról). Minden a múlt hétre kell, és gyakran a tervező még nincs is kész az ötleteivel (ha az ő ötletei, nem valami pár év előtti divatbemutatós kifutóról hoz képet, hogy na ilyet, csak más anyagból), vagy már félig elkészült valami, amikor a rendező felülbírálja, hogy mégsem úgy, vagy hogy inkább egy másik színészé lesz az a karakter, aki három mérettel nagyobb, szóval ami addig elkészült, az kuka. Gyakran van olyan, hogy a tervező csak egy ködös koncepciót fogalmaz meg, esetleg lefirkant valamit, és helyben kell kitalálni kézzel fogható konkrétumot a gép mellett, vagy csak annyit kapunk, hogy "valami ilyesmi legyen, oldjátok meg". És a szakik megoldják, sokszor túlórában, akár hétvégén, mert a forgatási dátum szent. Csak éppen a nagy zséket nem ők kapják. Kicsit lépjünk hátra, és képzeljük el, a honoráriumból mennyi jut a jelmeztervezőnek, a kivitelező cég tulajának, és a varrónőnek. Naugye.

[tomschgn]

FILM

🎞 Miénk lesz a holnap (C'è ancora domani) Olasz dráma, dir. Paola Cortellesi, 2023

Megelevenedik előttünk az a világ, amit Elena Ferrante nápolyi regényeiből ismerhetünk (bár a helyszín ezúttal Róma): a világháború utáni Olaszország, a nyomor és szegénység, ahol minden nap a túlélésért zajlik, ahol a kitörés csak hiába hajszolt délibáb, ahol az illegális bizniszeket mindenki lenézi de mindenki űzi is, és ahol teljesen természetes, hogy a férfiak az erőszak eszköztárával mutatják meg a nőknek, hogy szerintük hol a helyük.

Ez a mű fő kérdése: hogyan lehet kimozdulni az elnyomásból egy olyan társadalomban, ahol az számít deviáns, szokatlan viselkedésnek, amikor valaki arról beszél: nem kell, nem szabad mindent eltűrni. Az efféle megjegyzések csak fű alatt, négyszemközt hangzanak el, de maguk a tanácsot adók sem tesznek semmit azért, hogy szétfeszítsék a kereteket.

A történet fordulattal zárul, máshová fut ki, mint ahová a nézőt csalogatta, és végső soron csalódást keltő választ ad a fő kérdésre. A családon belüli erőszak feloldását a női egyenjogúságban, a törvény előtti egyenlőségben, a társadalmi szolidaritásban látja, amelyek mind fontos értékek persze, de vajmi keveset érnek otthon, a négy fal között. Hiába a nagy eszmék, a társadalom működését még ma is inkább az a jelenet írja le, amikor a szomszéd asszonyok szörnyülködve hallgatják az udvaron a lakásból kiszűrődő zajokat, mégsem tesznek semmit. Törődjön mindenki a maga dolgával! A katarzis elmarad, mert a főhős végül nem azt az utat választotta, ami igazán felszabadíthatta volna, inkább rábízta magát a társadalmi igazságosságra, amit az alkotó magasztos záróképpel ábrázol, de közben pontosan tudjuk, hogy mi történne a stáblista után, amikor a kis család hazaérkezik.

Mindeközben a film vizualitása egyszerűen gyönyörű. Minden képkockája tökéletesen megkomponált, szinte kiált azért, hogy valaki fesse meg és akassza ki egy múzeum falára. Az egész mozi monokróm, így a fény-árnyék viszonyrendszer még hangsúlyosabbá válik; a színek hiánya nem hanyagul összehányt látványt palástol, hanem éppen ellenkezőleg: kiemeli a kompozíció igazi értékeit. A Miénk lesz a holnap a legjobb értelemben vett művészfilm, ami nemcsak erős szimbólumrendszert használ (mint például a tánccá megkoreografált bántalmazás), nemcsak kiváló és ízlésesen adagolt humorral oldja a nagyon is súlyos témát, hanem megjelenésében is műalkotás.

[myfuckingbudapestmovie]

Hospital-disco (hungarian experimental horror)

Cím: Haláldiszkó

Koncept: A videó egy félhomályos magyar kórházban indul, amely hírhedt a költségvetési megszorításokról és a "retró bájáról." A kamera végigpásztáz a hámló falakon, a megfakult zöld linóleumon és egy magányos, nyikorgó tolókocsin. Egyszer csak a neonfények őrült, stroboszkópszerű villogásba kezdenek—nem szándékosan, hanem a 30 éves karbantartási hiány következményeként.

Minden villanás felfed valami rémisztő, mégis nevetséges dolgot:

Egy nővér teleportál a folyosón, miközben egy tál zselét egyensúlyoz, mintha egy glitch-es videójátékban rekedt volna.

Egy beteg botorkál elő a kórházi köpenyében, miközben egy törött infúziós állványt húz maga után, ami szikrázik, mint egy meghibásodott fénykard.

Egy orvos végtelen hosszú receptet diktál latinul, miközben a villanások egyre groteszkebb változatokká torzítják—először vérfarkas lesz, majd vámpír, végül csak egy nagyon fáradt háziorvos.

Horror Elemei:

A hangdizájn keveri a neonlámpák zavaró zümmögését és a távoli kórházi gépek visszhangját.

Egy árnyék a folyosó végén egyre nagyobb lesz, de kiderül, hogy csak a takarító felmosóvödre, amely valamiért vérvörös vízzel van tele.

Egy szürreális jelenet, ahol a villanások tökéletesen szinkronizálnak egy szívmonitor csipogásával, techno ritmust teremtve.

Humoros Elemek:

Egy felirat jelenik meg a videó közepén: "Az Innovációs Minisztérium büszkén bemutatja: Egészségügy 2024 – Most hangulatvilágítással!"

Egy szarkasztikus narrátor megszólal: „Forradalmi világításunk természetes harc-vagy-menekülés reflexeidet stimulálja, tökéletes a gyógyuláshoz!”

A betegek "villogó fogócskát" játszanak, ahol eltűnnek és újra megjelennek a stroboszkóphatás alatt, miközben a személyzet kétségbeesetten próbál vérnyomást mérni.

Klimax:

Ahogy a villogás intenzitása nő, a káosz elszabadul. Egy orvos megpróbál műtétet végezni, de a fények folyamatosan kialszanak. Kétségbeesetten előkapja a telefonját, és a zseblámpa funkciót használja, de ekkor megszólal a Final Countdown csengőhang.

Közben a takarító "megjavítja" a problémát azzal, hogy egy zseblámpát ragaszt a mennyezetre, ami azonnal elkezd lengeni, és improvizált diszkófényt varázsol. A betegek és a személyzet feladják, és abszurd táncpartiba kezdenek, infúziós állványos koreográfiával.

Zárójelenet:

A kamera egy vibráló KIJÁRAT feliratra fókuszál, amely végül teljesen kialszik. A képernyőn megjelenik a szöveg:

"Magyar Egészségügy 2024: A túlélés művészete."

A stáblista alatt a magyar himnusz techno remix változata szól.

[partyanimalshu]

Kőkemény akciófilmekről fakadt dalra Falusi Mariann

Gyereklelkű felnőtt mozirajongókhoz szól a Paramount Network promója Egy ismerős énekhang szólal meg júniusban a Paramount Networkön – a filmcsatorna új vendéghangja, Falusi Mariann dalban köszönti azokat, akik, ha testben annyira nem is, lélekben még kellően ifjúk, és gyermeki lelkesedéssel rajonganak a filmekért. Az énekesnő egy közismert dalocskát dolgozott át, az összhatást azonban megfűszerezték a fegyverropogások és pár csonttörő ütés is Steven Seagal, Jean-Claude Van Damme vagy Bruce Willis jóvoltából. Új lendületet adott a Józsi bácsi a tanyán – vagy ahogy külföldön ismerik, Old MacDonald Had a Farm – című gyerekdalnak a Paramount Network legújabb promóvideója. A mozicsatorna ugyanis június hónapban tűzi műsorra a rendhagyó átiratot, amelyet a gyereklelkű felnőtt filmrajongók kedvenc akcióparádéinak montázsa fest alá. Hiszen Jason Statham, Steven Seagal és Jean-Claude Van Damme sem éppen a higgadt, nagyokhoz méltó szóváltásairól, hanem végzetes pofonjairól híres. A túlérett gyerekeknek pedig a Pa-Dö-Dö együttes egykori tagja, Falusi Mariann énekli a kedves dalt. „Életem egyik leghelyesebb döntése volt, hogy elvállaltam ezt a munkát. Pedig amikor felkértek a Paramount Networktől a promóvideóban való szereplésre, legelőször tiltakoztam, hogy miért pont rám gondoltak, hiszen van sok olyan profi is, aki ezzel foglalkozik. De ragaszkodtak hozzám. Nagyon élveztem a munkát, abszolút pozitív élmény volt: szeretek olyasmit kipróbálni, amit még nem csináltam, és jó érzés volt, hogy csupa támogató visszajelzést kaptam a stábtól, miután először felénkeltem a dalt. A szöveget készen kaptam, a dallamot pedig gyerekkoromból már jól ismertem: felvettünk több változatot, de végül az elejét tartottuk meg. Az akciófilmes műfaj amúgy is közel áll hozzám, mert dinamikus, van benne lendület. És hát az sem lehet véletlen, hogy a legtöbb tévéből felvett filmem a Paramount Network műsorából származik” – mesélte Falusi Mariann. A Paramount Network új promóvideója egész júniusban látható a Paramount Network műsorán és a csatorna Facebook-oldalán. Egy különleges werkvideóban pedig maga Falusi Mariann is látható a dal felvétele közben. Stáblista: Ének: Falusi Mariann Zene: Szentgáli György Producer: Maciej Rozen, Berta Dániel, Szúdy Csongor, Ecsery Ádám Vágó: Szúdy Csongor Koordináció: Török Dániel Marketing-kommunikáció: Hajduk Zóra, Veres Katinka, Brand: Hetyei Viktor Media Planning: Vincze Marianna Grafika: Czurkó Attila Read the full article

[filmszeresz]

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 73. Fekete Vipera

Amikor ezt a sorozatot bemutatták nálunk, Mr. Beant már ismertük, sőt, errefelé Rowan Atkinson csakis Mr. Bean volt: a brit (kis)ember szenzációs paródiája. Aki ott lakik az úgynevezett nagyokban is. (És nem is annyira csak brit.)

Errefelé meglepő volt, hogy Atkinsonnak ilyen arca is van, mint amit a Fekete Viperában használ. Pedig sokfelé már régen tudták róla, hogy nem csak a fizikai humorban briliáns. A Fekete Vipera végtelenül művelten és felkészülten viccelődik hazája történelmén, élesen, ám komoly intelligenciával teszi ezt, s a koncepció is remek: mindegyik évad egy-egy konkrét időszakban játszódik, a színészek (nagyjából) ugyanazok.

Nem csak a főszereplők. A hangnem ugyanolyan szellemes, provokatív mindig. Fergeteges, nemes gonoszsággal átszőtt mestermunka, amelyben Atkinson mellett feltűnt például Hugh Laurie is. Utóbbi ezen a képen pont nem szerepel, de azért választottam ezt a fotót, mert a 4 évadból, 1 különkiadásból és 1 ráadás epizódból álló sorozatból egyértelműen az az etap a kedvencem, amely az Erzsébet-kori Angliában játszódik. A szezon fináléját többször is megnéztük anno a haverokkal, méghozzá gyors egymásutánban, annyira sokat röhögtünk rajta. Ugyanakkor meg eléggé félelmetes is volt a rész stáblista utáni legvége.

A második évad befejező részének legutolsó, stáblista utáni jelenetéről van szó. A 90-es években a barátokkal többször is megnéztük. Mert egyszerre volt vicces és para. Nem posztolom a videót. Mert ugyan szerintem abban az értelemben nem meglepő, ami történik benne, hogy logikusan következik a szezon eseményeiből, azért erősen spoileres jelenet. Bizonyos értelemben mégiscsak egy csattanó. Szóval, aki még nem látta, nézze meg az egész évadot, s szembesüljön ott ezzel a sokrétegű poénnal. (Ez a kép is ebből a jelenetből van, de önmagában nem spoileres.)

[arepulesrol]

Die Hard 2, repülős szemmel

Minap feldobtam a Twitterre egy rövidet a PAPI fények-ről, amik segítenek a vizuális megközelítésben. Hamar elterelődött a téma a preciziós leszállítórendszerek felé (ILS), mígnem fel nem merült, hogy elemezzük a Die Hard 2 mozit repülős szemmel.

Legyen hát!

"Valahogy" megszakítjuk a kommunikációt az irányítás és a gépek között, szerencsétlenek maradnak odafenn holdingolni, fogy az üzemanyag, jajaj. Hogyan lehetne ezt megtenni? Zavarjuk az összes frekvenciát és kész, katonáknak van rá cuccuk. A filmben nem ezt a módszert használták - hiszen beméred a zavarót, Bruce odamegy, stáblista.

Az irányítást kellett elhallgattatni. Ez már keményebb dió. A repülésben minden redundáns, különösen a rádiók. Több rádiós telephely üzemel általában, minden telephelyen minden ott telepített frekvenciához egy main és standby rádióval, minden telephelyhez saját generátorral. A telephelyeket - hacsak nem valami huszadrangú adócskáról van szó - redundáns adatkapcsolatokon érjük el, redundáns hálózati eszközökön. A vonalak georedundánsak, azaz nem lehet ugyanazon a nyomvonalon a fő és a tartalék (Working és Protecting ág). A legjobb, ha még a szolgáltató sem egyezik meg. Ha országon belül vagyunk, akkor az egyik ág lehet optika, a másik pedig mikrohullám. Egy telephely többé-kevésbé képes lefedni az országot, így ha egy kiesik, legalább még egy tud szolgáltatni.

Tehát nem piszkáljuk a telephelyeket, mert nem lesz belőle film.

Menjünk tovább az irányítóközpontba. Redundáns kommunikációs rendszer, redundáns áramellátás, redundáns szerverek, hálózat, klimatizálás, sőt, több helyütt még maga a központ is redundáns, a tartalékközpont a fő központtól teljesen független, a maga redundáns rendszereivel, továbbá akad néhány "last resort" rádió is. Ez utóbbiak a nevükből adódóan a legutolsó mentsvárak, ha már minden, de tényleg minden megállt, ezek akkor is mennek tovább: külön akku, külön távkezelő, külön mikrofon és hangszóró, saját kábelnyomvonal, saját antenna. Itt legfeljebb csak a Storm Shadow vagy a Kindzsal rúghatna labdába.

Tegyük fel, hogy megtörténik ez, és a teljes központ eltűnik a térképről, tartalékkal együtt. Mi fog történni?

A pilóták igen hamar realizálni fogják, hogy csend lett a frekiken, próbálkozni fognak kétszer, majd harmadjára bemondják az világszerte használt vészfrekvencián, a 121.5 Mhz-en, hogy keresik Budapestet. Ez a frekvencia minden repülőgépen és irányítói munkahelyen kötelezően ki van választva, tehát rengetegen fogják hallani az adást.

Hamarosan kiderül, hogy ott sem válaszol az irányítás. Innentől már lehet, hogy lesz némi fejetlenség, amikor mindenki egyszerre akar adni. Közben észreveszik a katonák is, hogy eltűnt a polgári központ (ők teljesen máshonnan dolgoznak), és a szomszéd irányítók is észlelik a kapcsolatok megszakadását. Mivel ők sem érnek el senkit sem az irányítás belső telefonhálózatán sem a vésztartalék vezetékesen/mobilon, ezért nem engednek gépeket felénk, hanem elkezdenek mindenkit elterelni.

A légtérben lévő gépek közben folytatják az utat, amerre eredetileg tartottak, a következő irányítóegység (a szomszéd ország/állam) meghívja őket a vészfrekvencián, és bekéri a sajátjára. Vagy a katonák veszik kezükbe a légteret, és a szomszédokkal lekoordinálva ugyanúgy a vészfrekin mindenkit átküldenek a megfelelő frekvenciára. Radarlefedettség a szomszédos országok felett is van, az irányítók képesek figyelni az elkülönítésekre. De ha nem lenne, a repülőgépeken még mindig ott a TCAS, ami végső esetben segít elkerülni egy ütközést.

A filmben várakozó gépek mit tennének? Szintén vészfrekin megpróbálják elérni a kitérő repülőterükhöz tartozó FIR-t. Ha Budapesten lennénk, akkor jó eséllyel Szlovákiát vagy Ausztriát. Ha alacsonyan vannak és ezért nem tudnak elszólni olyan messzire, akkor mindig lenne valaki, aki egyszerre hallja az adó gépet, és az irányítót is, akit keres, tehát rögtön továbbítaná az üzenetet. A holdingoló gépek lekoordinálják egymással, hogy ki, mikor lép ki a várakozásból, és így minimalizálható a konfliktus. De ugye még mindig ott a TCAS, mint utolsó védőháló.

És az elfogyó az üzemanyag? Dehogy! A repülőgépeket nem csak a célállomásig tankolják meg, hanem kapnak még elegendő üzemanyagot a kitérő repülőtérig, plusz még ~20 percnyit várakozni, plusz még ~45 percnyi végső tartalékot, és a kapitány saját elhatározása alapján tankolhat még ezen felül is. Tehát nem fog lepotyogni senki, ha várakozni kell.

Mondjunk be egy hamis légnyomásértéket, ezáltal földnek megy a repülőgép.

Meglepő módon van ebben ráció, de ebben a rendszerben is annyi safeguard van, ami nagyon minimálisra csökkenti a baleset esélyét. Persze nem nullára.

2022-ben volt egy eset Párizsban, ahol az irányító 1001 helyett 1011 millibár értéket adott a pilótáknak, így a gép kb. 80 méterrel a siklópálya alá került, rossz látási viszonyok között (eső, és a pályafények sem égtek), alig néhány méterrel a föld fölött sikerült átstartolni. Remek cikk született róla az Airbus Safety First-ben. Az Airbus máris kiadott egy szoftverfrissítést, ami bizonyos limitek között képes kiszúrni a feltehetően hibás beállítást.

Ami kivédhet egy ebből származó balesetet, az:

a pilótáknak szóló ATIS (automatikus időjárásjelentés) adásban elhangzó QNH és az irányító által adott QNH összehasonlítása. 1-2 mb változás lehet viszonylag gyorsan, de 10 már nem, hacsak nem minden frontok ősanyja rohant át percek alatt felettünk.

a rádiós magasságmérő figyelése. Ha gyanúsan alacsonyan vagyunk gyanúsan messze, akkor lehet, hogy baj van a beállított légnyomással.

Decision Altitude, az elhatározási magasság. Ha ezen a magasságon nem látjuk a pályát, vagy ránézésre is magasan/alacsonyan vagyunk akkor át kell startolni.

Az ILS használata. Az ILS nem függ a gépen beállított légnyomástól, hiszen a gép a rádiós iránysávot és siklópályát követi ebben az esetben. A példának hozott eseménynél nem ILS megközelítést használtak a pilóták.

Összefoglalva, egyedül a hibás QNH érték adásának van némi rációja a filmben, de szükségszerűen az sem vezetne balesethez, sőt, igen kicsi eséllyel lehetne belőle esemény.

[bonesteve]

Nem tudom, a hozzám hasonló idősebbek emlékeznek-e arra, amikor olyan tévénk volt, amelyen nem volt azonnal kép.

Tehát volt egy jó film a tévében, ami általában szombaton, vagy vasárnap ment este nyolckor.

Én türelmetlenül feszengtem a családi vendégségben a nagyszülői házban, tudva, ha kurvagyorsan nem indulunk el 19.30-kor, rohadtul le fogjuk késni a filmet.

És akkoriban, ha lekésted a filmet, rohadtul le volt késve, mert soha nem láthattad újra. Nem volt megoldás, hogy megnézem youtube-on, vagy letöltöm torrentről.

Amit elmulasztottál, azt baszhattad.

Szóval kisgyerekként nem tudtam sürgetni a szüleimet, csak a feszültség nőtt bennem, hogy miért búcsúzkodnak és miért várjuk meg, amíg Nagyika még visszaszalad a beígért savanyú körte befőttért, amit a kamra hatodik polcáról hozott ki, fújkálva a port a tetejéről, én pedig tudton tudtam, hogy az első öt percet nem fogom látni.

És amikor már bent ültem az autóban, keserű könnyek között viseltem némán, ahogy Apám szépen lassan nyomta a gömböly Wartburgnak a frissen ropogó hóban, majd beállva a kapu elé otthon Anyám a fényszórók fényében kinyitja a kaput, gondosan ügyelve arra, hogy feszüljön a vádlija, amit Apám annyira szeretett nézni.

A hosszú, tollas kulccsal kaparásztak az ajtón, én meg már ordítottam belül, hogy megy a Fantomas, amit kinéztem a rádióújságból.

És nem volt reklám, a tévé mindig pontosan kezdett.

Beromboltam, ledobáltam a kabátomat, kesztyűmet, átizzadt sapkámat, Anyám még rámszólt, kisfiam, így kell ezt, én összeszedtem, cipő le, ne legyen hófoltos a frissen lakkozott parketta rohantam be a tévéhez és megnyomtam a nagy kocka krómozott gombot.

És nem történt semmi.

A régi tévéknek be kellett melegedni.

Amíg a csövek nem melegedtek fel és nem izzottak furcsán visszafogott sárgás fénnyel, amit a hátulján lévő réseken át néztem mindig ilyenkor, semmi se történt.

Se kép, se hang nem volt.

Ez a néhány perc, talán két perc lehetett, a kínok kínja volt.

Tudva minden másodperc veszteségét sürgettem volna az ólomlábakon vánszorgó időt, ami máskor olyannynira villámgyorsan telt el, általában akkor, ha jó dolgok történtek velem.

De most, a sötét képernyő előtt guggolva, a tévé iszonyú magas, sípoló frekvenciájának zavaró zajától szenvedve vártam, hogy megjelenjen a kép.

De nem jelent meg. Illetve persze de, csak mindig egy óra, három óra múlva, legalábbis annyinak érzékeltem azt a két perc bemelegedési időt.

Amikor bemelegedett, mindig volt valami csendes, finom pattogás, mint amikor kitágulnak elektromos dolgok, finoman jelezve, hogy életre kelt.

HÁtulról belepillantva a szerkezetébe már a csövek szépen izzottak visszafogottan parázsló fénnyel és egyszercsak megjelent először a hang, közvetlenül ezután a kép.

Én pedig néztem az órát, felfogva és megértve annak iszonyú veszteségét, hogy már 11 perce megy a film.

Ebből két perc a bevezető, stáblista, de akkor is, kilenc perc eltelt abból, amire egész héten vártam.

Mindezt egy nyomorult savanyított körte befőtt miatt. Mindezt a hó miatt.

Mindezt a kulccsal kaparászott ajtó miatt.

Mindezt Anyám kifeszített vádlija miatt.

A kis másodpercek összeadott vesztesége miatt.

Visszavonhatatlan veszteség.

Itt tanultam meg, hogy mindig mindenhová tíz perccel előbb érkezzek.

Legyen idő a váratlan veszteségek behozására.

Ezt máig tartom.

Bármikor, amikor önhibámból késnem kell, őrjöngök belül.

Ha pedig más miatt kések akár három másodpercet, szívből tudom gyűlölve hibáztatni azt, aki miatt elkéstem.

[flowbykrisz]

Közel 3 hónap után végre megnéztem, a Halálos Iramban 9. részét, hála a @sugar_mozi meghosszabbitott nyárzáró mozi ünnepének. ****** 🎬 Eleinte rosszabbra számítottam, főleg azon a kritikák miatt, amikrgz megjelenését követően lehetet olvasni, még június végén. Viszont ahhoz képest kellemes csalódás ért, amikor beültem rá, mert annyira nem is rossz film ez. Nyilván vannak benne erős túlzások, amik igencsak meghazudtolják a fizika törvényeit. De most őszintén, melyik másik alkotásban nincs ez a fajta jelenség? **** 🎬 A történet főszála való igaz, hogy több sebből vérzik, de a mellék sztori, amely által végre bele láthatunk Dominic Toretto múltjába, és a gyerekorának egy szeletét is megismerhetjük ezáltal, illetve azt, hogy mitől is lett ennyire kemény kötésű, család centrikus személyiség, az tök rendben van szerintem. Az pedig külön plusz pont, hogy kicsit vissza kaptunk némi útó érzést, az első részből, ez alatt a gyorsulós jelenetekre gondolok **** John Cena karaktere viszont túl nyers volt a számomra, mivel a formának egész egyszerűen nincs arc mimikája, persze mint pankrátort elismerem, hiszen a tengeren túlon elég sokan szeretik is, de a színészet valahogy szerintem nem passzol hozzá. Ha már mindenképp előkell venni az elfeledett testvér kártyát, akkor inkább Mark Wahlberget jobban el tudtam volna képzelni mint Dominic öccseként, vagy mondjuk Channic Tatumot ha esetleg fiatalabb színész kell erre a szerepre. ***** Az pedig, hogy Han túlélte a 3.-ban és a 6.-ban látott halálos balesetet, hát elég furán lett megmagyarázva a készítők részéről. Viszont még mindig nem tudtuk meg, hogy Charlize Theron karaktere miért utálja annyira a Toretto a családot, és ez azért elég bosszantó, főleg úgy, hogy 1 rész múlva véget ér a franchise, ami ráadásul két fejezetre is lesz vágva. ***** Összeségében azt mondom, hogy ez a 9. rész nekem még mindig jobban bejött, mint akár a 6.-os, vagy a 8. ahol Vin Diesel egy lángoló verdával versenyzik Kuba utcáin. #eztláttamamozikban #filmkritika #mozizás #vélemény #értékelés #halálosiramban #sugármozi #stáblista #ikozosseg #imagyar #ramblingflowblog #budapest (helyszín: Sugár Mozi) https://www.instagram.com/p/CTaj8g4oUwO/?utm_medium=tumblr

[csekus]

A feleségem története

Már feljött a fény a teremben, de még nem indult, várt, az araszoló stáblista még fehérre derítette az arcát, és arra gondolt, hogy milyen szépet is látott az imént, hogy még ezen az arányaiban kis vetítővásznon is gyönyörű volt meg hatalmas, hogy na ő is egy olyan rendező, aki legszívesebben festő lenne, csak talán nem ért hozzá, vagy túlságosan magányos neki a képzőművészet, szóval valami közösségibb alkotásra vágyik, ahol mégiscsak lehet festeni, ezek pedig, mind tudjuk, hogy a film meg a színház, ahol már Pollock előtt élő emberekkel festettek, és talán a színház jobban vonzotta, de megalomániája miatt az inkább elz��rkózott, persze megpróbálták az együttélést, adtak egymásnak egy-két esélyt, de a legnagyobb erőfeszítések ellenére félig sem sikerült megtölteni a Trafó nagytermét, a kritika meg pusztán egy van már Mundruczónk című pársoros tanulmányra méltatta a zsenge pályakezdést – amit, jobban belegondolva, hat évvel ezelőtt látott is a Trafóban, és kósza, de főleg negatív emlékfoszlányok között barangolva rájött, hogy valóban nem volt egy giga-produkció, de hat év távlatából ki tudja ezt úgy igazán megállapítani –, majd kisebb belföldi, és néhány nagyobb külföldi filmes siker után most itt ez a nemzetközi szupersztárokkal dúsított film-titán a tablóival, szerelmi jeleneteivel, egészen szubtilis érzékiségével és két óra negyven perces hosszával, amire az első és legőszintébb inger nem több, mint a csend. Bár nem ilyen tartalmakon szocializálódott, a filmízlését igazán másnak definiálná, de most, majd százhatvan perccel a kezdés után, kissé elérzékenyülve arra jutott, hogy át kell értékelnie ezt a bizonyos filmízlését, és ideje jegyet váltani hasonló hömpölygő, lassú és hatalmas magyar filmekre, amelyek közül valójában egyet sem látott – talán a Werckmeister-harmóniákat egyszer gyerekkorában –, és ekkor enyhe szégyen fogta el műveletlensége miatt, és akkor azonnal egyezséget kötött saját magával arról, hogy tartva ezt a Tarr-vonalat, a következő hónapokban sorra nézi az összes filmjét, tartson bármennyi ideig. Mikor pedig úgy érezte, hogy már eléggé biztos a döntésében, felállt a kiürült nézőtér tizenharmadik sor negyedik székéről, magához vette nehéz kabátját, egészen felgombolkozott, mert tudta, hogy fázni fog, mivel különös módon érzelemközpontja a hőközpontjával egyfajta szinesztetikus összeköttetésben áll. Átpréselte magát a moziterem ajtajai között, hogy az előtérbe érve sok fáradt arcú és hangos embert lásson, figyelje a tömegből áradó eszmefuttatás-foszlányokat – érzetekről, politikáról és az elmúlt napok viszontagságairól – és a legtarkább hanglejtésekkel, legintenzívebb csapkodásokkal járó, a helyben csapolt friss, kézműves sör és olcsó folyóbor által ösztönzött egymásra mordulásokat, aminek eredménye a különböző társaságok között végül a filmélmény mentén megrendezett véleményviadal volt, hogy csak úgy zsizsgett a Bem mozi összes négyzetcentimétere, és ő ott állt ebben a pezsgésben, és otthonosságot érzett ismeretlenei társaságában, valószínűleg a közös moziélmény és az ismeretlenekből áradó sziporkázó életszeretet miatt. Ez a felismerés akkora hatással volt rá, hogy egy pillanatra megtorpant, talán még az egyensúlyát is elvesztette, majd érzékelését visszanyerve rájött, hogy már órák óta vécére kell mennie, csak ez az időn kívüli mozi-létezés teljesen kikapcsolta testi érzékelését. Elindult, és csupa színes, életvidám alakot látott ki-be szaladgálva a vécék lengőajtóin, kezeikben söröskorsók és borospoharak, szájukban majdnem égő cigaretta: odabent mindenki magát nézte a tükörben, ami igazi kuriózumnak számított, miután pár évvel azelőtt egy félrészeg mozilátogató pontosan úgy esett neki a tükörüvegnek, hogy az nem tört be, pusztán elhajlott, és azóta cirkuszi tükörteremként is értelmezhető, ahol mindenki csak nézi magát, mozdulatlanul, szemrebbenés nélkül bámulja önmaga torz képét, nevet rajta, játszik vele, és valami zsigeri félelmet érez miatta, ez az egész olyan, mintha nem mi lennénk, hanem valami szubjektív leképezésünk, jutott eszébe pisilés közben, amivel gyorsan végzett, nem volt pazarlásra szánt ideje, Tarr Béla-filmeket kell néznie minél többet, és minél hamarabb. Kifordulva a mosdóból szembenézett tükörképével, talán ott is ragadt néhány percig, de egy ottfelejtett öngyújtónak sikerült kizökkentenie ebből a meditatív állapotból, csillogott, fémből volt, nem virított rajta márkajelzés, ráadásul két-három próbálkozás után már egészen működőképes is volt satnya szikrákkal, de hatalmas, magabiztos lánggal, amit nézve új küldetést tűzött ki maga elé: megtalálni a tűz gazdáját, vagy kitalálni, hogy kihez illik a legjobban.

Kint a jegyszedő srác már a harmadik sörét öblögette és a bárpultban várta a buzgó repetázókat, amikor odalépett elé gyújtó ügyben érdeklődni, bár megtarthatta volna, kisétálhatott volna vele, mintha mindig is az övé lett volna, de ő inkább a jó utat választotta, kérdésére a jegyszedő srác elkerekedett szemekkel nézte a kezében csillogó gyújtót, és látható megkönnyebbüléssel az arcán magáénak mondta az eszközt, reggel hagyhatta el, mikor titokban a női mosdóban gyújtott rá egy spanglira: senki sem kaphatta rajta sem szag, sem vizuális inger alapján, ezt persze nem árulhatta el, főleg nem egy idegennek, aki valamiért kerüli a szemkontaktust, és láthatóan a gyújtón kívül valóban semmi mást nem akar, szóval, amikor már néhány másodperce szünetelt a kommunikáció, és lemondott volna végleg tulajdonáról, kacéran hozzávágták, hogy hazudik, hogy lehetetlenség, amit állít, a clippernek tűnő gyújtó a női mosdóban volt, neki meg mi keresnivalója ott, amiről nyilván nem beszélhetett, főleg nem egy idegennek, aki valamiért eddig kerülte a szemkontaktust, de mintha valami változott volna két másodperc között, szóval hallgatva ösztönére ajánlatott tett, miszerint egy sörért cserébe átengedi ezt a szükségtelenül fontossá vált öngyújtót, hiszen nem lenne férfi, igazi férfi, ha nem próbálkozna azonnal, ahogy lehetősége terem rá, mint egy vadász, aki két kézzel ugrik a prédájára, ezért töltött is neki egy korsó búzasört, a legdrágább búzasört, és készen állt arra, hogy ��jabb és újabb búzasöröket töltögessen neki azon és az összes azt követő estén, elképzelte közös jövőjüket, hogy kézenfogva sétálnak majd ki a moziból, lassan gyalogolnak ki a Moszkvára, útközben gyrosokat vesznek és kedvenc filmjeikről meg életük nehézségeiről beszélve egymásra találnak, még akkor is, ha első ránézésre túlságosan nem is passzol a kinézetük, hisz ő olyan nagy meg lompos, ez a vele szemben álló valaki pedig olyan fiatal és hemzseg az élettől, emiatt pedig vonzó és izgalmas, szóval teljesen beleélte magát tévképzeteibe, mert ezek bizony tévképzetek voltak, ahogyan ilyen tévképzetei mindannyiunknak vannak – nem is szabad ilyesmi miatt bárkire is haragudni. Nem is haragudott, cserébe elmosolyodott, egy húzásból megitta a korsó búzasört, könnyedséget meg büszkeséget érzett, mert nem engedett a csaposnak, aki azért imponált, a helyzet átlátszósága ellenére, pedig tört már derékba ilyen férfiakért – vagy inkább miatt –, de most egyszerre volt ösztönös és tudatos ez az ellenállás, nem is lett volna helye az éppen benne zajló lelki folyamatok mellett, valószínűleg bűntudatot érzett volna, hogy ismét belemegy a játékba, hogy még mindig nem képes igazán és mélyen kapcsolódni valakihez, ezért keresi ezeket a sekély helyzeteket, sőt talán eredendően képtelen a kapcsolódásra, de erre már inkább nem gondolt, mert akkor kénytelen lett volna olyan érzetekkel szembesülni, melyek már ott dolgoztak benne, de messze nem álltak készen a szembesítés fázisára, szóval ünnepélyes visszavonulót fújt, zsebre tette az ezüstös clippert, majd egyetlen hang nélkül elindult kifelé, miközben a csapos még mindig őt nézte, a nevén töprengett, mert csaposként és jegyszedőként folyamatosan emberekkel és nevekkel találkozik, de soha sem jegyezi meg senkiét, de az övét, na az övét biztosan megjegyezné, vajon mi lehet a neve, és találgatott, hozzámérte ismerősei neveit az archoz, de valahogy egyik sem illeszkedett a vonásaihoz. Ez pedig végtelenül frusztrálta, de megkérdezni már nem merte, hisz fegyvertelenül állt ott a pult mögött – fegyverei: az egy húzással hatástalanított búzasör, meg a zsebre tett gyújtó, tudta, hogy többet soha nem fogja látni, mert ő megrémisztette, ami persze nem igaz, ennyire sarkosan biztosan nem, de laza csapossága ellenére egy szorongó ember, a szorongó emberek pedig ennyire feketén és még feketébben látják a világot. Valójában csak egészen mással volt elfoglalva a bárpulttól távolodva, méghozzá azzal, hogy a búzasör hatására egyre intenzívebb ez a felkavaró érzés, mintha rásegítene az alkohol, hiába van rajta koratéli kabát, hiába piros az arca, és verejtékes a homloka, valami olyan érzelmi gumó dolgozik benne, amit már réges-régen nem tapasztalt, de nem is a tapasztalás régisége, sokkal inkább intenzitása rázta meg ennyire, nem értette, hogy pontosan mi történik, hogy honnan jönnek ezek a funkciót és formát mellőző érzetek, így kizárólag két dologra tudott gondolni: egy Bertollucci-filmre meg egy Hrabal-novellára.

Nem vett, nem evett, és nem ivott semmit, nem voltak barátai a zűrös előtérben, pedig sokan tudták már róla, hogy kicsoda, hosszú kocsmás esteknek meg egy rövidfilmnek hála, amibe majdnem véletlenül castingolták, és egy szlovák filmfesztiválról elhozott díj miatt Magyarországon is vetíteni kezdték – többek között abban a moziban, amelyben ő épp az ajtó felé tart összehúzott kabátjában, végre jól megnézve magának a jegyszedőt, aki legalább nem figyelt, cserébe valahonnan mégis ismerősnek tűnt, de ezen már gondolkodnia sem kellett, hisz kint is volt a Margit-körúton, az égő utcalámpák alatt, az araszoló autórengeteg és cikázó biciklis futárok melletti járda-partszakaszon, ahol a nem közlekedő négyhat miatt halmozódott a fáradt arcú embertömeg, szóval sétálnia kell, gondolta, és már látta is maga előtt a nevetségesen hosszú hazautat, de még mindig nem indult el, mert a Dunáról érkező enyhe őszi szél egészen dermesztően hatott rá, illetve nem is a szél, hanem az érzet, hogy bemegy egy helyre, eltölt ott egy kis időt, és mire kijön arról a helyről, már sötét van, égnek az utcalámpák, sőt egyre hidegebb a levegő, hogy ilyen gyorsan lemegy már a nap, sőt, még délben sincs igazán az ég tetején, és már csak hetek kérdése, hogy nem csak a moziból kijövet, hanem a moziba bemenet is sötét lesz és hideg, és méginkább fázni fog, és méginkább magányosnak érzi majd magát, mert ebben az időszakban valahogy nem csak a megfázásra, hanem a magányra is fogékonyabb az ember, szóval csak fázott és fázott, és hiába készült és hozott magával egy koratéli kabátot, a felismerések sokasága olyan érzelmekkel töltötte el, melyeket egész nyáron, sőt egész tavasszal nem tapasztalt, elöntötte az adrenalin, meg az érzés, hogy övé a város, hogy őbenne összpontosul minden kozmikus energia, csak neki nyílnak a buszok ajtói, csak azért áll egy gitáros srác a sarkon, hogy neki énekeljen, a filmeket is kizárólag neki vetíti minden mozi, a gyros csak miatta csípős, a szél pedig igazán csak őt fújja.

Elindult a híd felé, nem bánta, hogy kimarad a villamos, úgyis rég sétált át a Margit-hídon, mikor legutoljára, akkor még nem volt ennyire hideg, és ő sem volt ennyire egyedül, számára a hidakon sétálást választani tömegközlekedés helyett mindig és szükségszerűen szándékos, egy helyzet, amikor a vizet tapasztalod meg, azt, ahogy örvénylik a sötét mélységben, ahogy vonz maga felé, és ehhez a kiélezett helyzethez lényegében kétféle társaság illik: valaki vagy senki, szóval eddig ő a valaki-féle helyzettel találta leggyakrabban szembe magát, a senki esetén mindig inkább buszozott, villamosozott vagy metrózott – hídtól függően –, most azonban a kiiktatott villamos és a hatalmas torlódásban rostokoló pótlóbuszok rákényszerítették, hogy magányát és hidegét a hídon élje meg biciklizők, kocogók és sokgyerekes családok zsivaja között, persze, még mindig vitte magával az érzést, miszerint ő éppen egy filmben van, bár kezdte egyre inkább mellékszereplőnek gondolni magát, valami jöttment járókelőnek, amint egy, a Margit-hídról szóló dokumentumfilmben egy kis fekete pontként átsétál valahol a hatodik és nyolcadik villanyoszlop között egy nagytotál harmincadik másodpercében, és hogy e filmet mégiscsak érdekessé tegye és elterelje saját figyelmét az adott körülményekről, elhatározta, hogy a hatodik és nyolcadik villanyoszlop között, a vágókép huszonkettedik másodpercében – nagyjából három perc múlva – le fog ugrani. Lassan lépkedett, egyre összébb húzta magán a kabátot, már olyan vékonyan szorult rá, mintha csak egy fűszál lenne. Közelíteni kezdett a korláthoz, megtorpant, körülnézett, felkapaszkodott a sárga korlátra és beleugrott a vízbe. Halakat látott, érezte, ahogy testét viszi a sodrás, látta, hogy egy hatalmas uszály éppen elsuhan fölötte, földgázt szállított osztrák zászló alatt, a fedélzetén megfáradt emberek, egyikük két oszlop közé kifeszített függőágyon alszik, másik a hajókabinból bámulja a budapesti messzeséget, elképzelte, ahogy a testét megtalálják valahol a Gellért fürdő környékén, hogy darabjaira szakad, és a keze meg a lába két külön helyen bukkan fel – ha egyáltalán felbukkan valaha. Hasonló dolgok jártak a fejében, de mivel ez csak az élet volt, nem volt szükség érdekessé tenni, meg mi lenne a Tarr-film-ígéretével is, hisz úgy meghalni, hogy egy Tarr-filmet sem lát az ember – a gyerekkori Werckmeisteren kívül, ami így belegondolva valójában nem is számít –, azt nem lehet.

Miután ezt megfogalmazta magának, szinte a híd teljes hosszát gondolatmentesen tette meg, céltudatosan igyekezve kedvenc kocsmája felé, mely egy igazán régi hangulatú hely volt, amiből már csak nagyon kevés van ebben az egyre modernebb hangulatú városban, és azt érezte, lehet, hogy máshol van fűtés, SZÉP kártyás fizetés, vagy végeláthatatlan választék, az ilyen helyeket tiszteletben kell tartani, járni kell ezekre a helyekre, hogy az ott élő szellemek és szellemiségek megmaradjanak, hogy a gyerekei is, ha egyszer lesznek, ismerjék meg ezt a letűnt világot, legalábbis annak maradványait, mert hát ezek a helyek az ő fiatalkorában sokkal helyebbek voltak, mostanra inkább kuriózumnak, nosztalgiának, vizsgafilmek díszleteinek számítanak, ez pedig mély-mély szomorúsággal töltötte el, minden olyan dolog mély-mély szomorúsággal tölti el, ami az idő múlásával szembesíti, például a folyó, a régi mesék, régi könyvek, de főleg az egyik sugárúton található játékbolt, melyben kézműves fajátékokat, igen, fából készült játékokat gyárt egy üveges tekintetű szakállas úr, és ő mindig, ha arra jár, megáll a kirakatban, benéz, nézi a sivárságot, mert egyetlen vásárlót sem látott még odabent az utóbbi években, talán soha sem voltak, talán csak rossz időben viszi arra az út, de elkerülhetetlen, hogy szomorú legyen ettől a látványtól, mert ez ellen semmit sem tehet, ez nem az ő, de nem is az úr hibája, ez a világ hibája, kizárólag a világé és senki másé, mert a világ alapvetően kegyetlen, mi meg gyávák vagyunk, gyávák vagyunk bemenni és egy fából készült játékot venni a gyerekünknek, mert kinézik őt az oviban, hogy fából készült játékkal játszik, pedig… és itt elsírta magát, még a Jászaira se ért át rendesen, de ömlöttek a könnyei, hangosan és keservesen sírt, mint akibe a világ összes fájdalma összpontosul, hisz lényegében ez is történt, sorra bukkantak fel olyan jelentéktelennek tűnő és egészen távoli dolgok, melyek csak ráerősítettek keserűségére: sírt, mert elhagyták, mert még dolgozott benne a film, sírt a játékkészítő úr miatt, aki talán már egyetlen játékot sem készít, mert senkinek sem kell, és aki egyszer bizony meg fog halni, és abbamarad a játékkészítés, talán örökre, és nem csak ő fog meghalni, hanem a Tarr Béla is meg fog halni, ahogyan a másik kedvenc kocsmájából az öregasszony, aki amióta új helyre járnak a fiatalok, nagyon-nagyon megöregedett, és elgyengült, és vele együtt a hely is, aminek szíve-lelke ő volt, mert az ilyen emberek maguk a helyek, és a helyek maguk az emberek, és ha a Manyi néni meghal, azzal a hely is örökre elsötétül, ahogyan Hrabal is mikor meghalt, valami örökre elsötétült, és Bob Ross is meghalt, Robin Williams, Pilinszky János, meg a család kutyája, akit ő annyira szeretett, és egyszer meghalnak a nagymamák és nagypapák, anyukák és apukák, és egyedül lesz, annyira egyedül, amennyire csak egyedül lehet lenni. Elhagyta az erő, szédült, és nem tudott szabadulni ezektől, megrendülve sírt, miközben mindenki őt nézte, folyamatosan csak őt nézte, és ő pedig ígéretet tett magának, hogy meg fog változni.

Ez egy novella, amit írtam, a dunszt.sk-ban jelent meg, de megosztom itt is, lehet olvasgatni. https://dunszt.sk/2021/12/27/a-felesegem-tortenete/?fbclid=IwAR2yu9uszKrTK0ubTZ5qjMEfcMRMYw9CEFUxnlnbV0L59CD63pFZxCRs310

[shangchi-sfilm-blog]

Nézd shang-chi és a tíz gyűrű legendája (2021) online teljes film magyarul videa

““nézd HD ➥(→ Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája ←)TELJES FILM (HU-2021) ONLINE Filmek Magyar ☑ Nézd ➤➤ https://stream.cineplay.cc/hu/movie/566525/shang-chi-and-the-legend-of-the-ten-rings ☑ letöltés most➥ https://stream.cineplay.cc/en

A film, amelyet filmnek, mozgóképnek vagy mozgóképnek is neveznek, vizuális művészeti forma, amelyet olyan élmények szimulálására használnak, amelyek mozgóképek segítségével kommunikálnak ötleteket, történeteket, érzékeléseket, érzéseket, szépséget vagy légkört. Ezeket a képeket általában hang kíséri, ritkábban pedig más érzékszervi ingerlés. [1] Az operatőr rövidítéssel ellátott „mozi” szót gyakran használják a filmkészítésre és a filmiparra, valamint az ennek eredményeként létrejövő művészeti formára. Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája teljes film magyarul videa (HD Online) [Indavideo HU]* Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája magyar premier, Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (2021) Teljes Film Magyarul, Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája 2021 filmek Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája letöltése ingyen Nézze Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája film teljes epizódok nélkül felmérés. Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája a HD 1080p-ben, Nézzük meg, Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája összeomlottunk a HD-ben, Nézzünk, Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája online összeesettünk, Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája a teljes filmet, Nézzük meg, Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája a teljes filmben, Ingyenes online streaming Magyar Filmek!! ] <<Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája>> | (2021) TELJES FILM MAGYARUL [letöltés ingyen] Videa Kulcsszavak : shang-chi és a tíz gyűrű legendája imdb shang-chi és a tíz gyűrű legendája kritika shang-chi és a tíz gyűrű legendája port shang-chi és a tíz gyűrű legendája cinema city shang-chi és a tíz gyűrű legendája magyar előzetes shang-chi és a tíz gyűrű legendája szereposztás shang-chi és a tíz gyűrű legendája megjelenés shang-chi és a tíz gyűrű legendája netflix a shang-chi és a tíz gyűrű legendája shang-chi és a tíz gyűrű legendája videa shang-chi és a tíz gyűrű legendája teljes film magyarul shang-chi és a tíz gyűrű legendája teljes film magyarul videa shang chi és a tíz gyűrű legendája teljes film shang-chi és a tíz gyűrű legendája online filmek shang chi és a tíz gyűrű legendája online shang chi és a tíz gyűrű legendája kritika shang chi és a tíz gyűrű legendája shang-chi és a tíz gyűrű legendája corvin shang-chi és a tíz gyűrű legendája dvd shang-chi és a tíz gyűrű legendája előzetes magyarul shang chi és a tíz gyűrű legendája előzetes shang chi és a tíz gyűrű legendája magyar előzetes shang chi és a tíz gyűrű legendája mafab hu shang-chi és a tíz gyűrű legendája mozi shang-chi és a tíz gyűrű legendája mafab shang-chi és a tíz gyűrű legendája magyarul shang chi és a tíz gyűrű legendája premier shang-chi és a tíz gyűrű legendája rotten shang-chi és a tíz gyűrű legendája stáblista utáni jelenet shang-chi és a tíz gyűrű legendája szinkron shang chi és a tíz gyűrű legendája szereplők shang-chi és a tíz gyűrű legendája trailer shang-chi és a tíz gyűrű legendája vélemény shang-chi és a tíz gyűrű legendája wiki shang-chi és a tíz gyűrű legendája westend shang-chi és a tíz gyűrű legendája 2021

[dajkag]

This is my final fit my final bellyache

Az igazság az, hogy tegnap este kicsit szomorú lettem, már csak azért is, mert mikor az elalvós tracklistem a végére ért, és mikor a No Surprises első hangjai megszólaltak, akkor így láttam magam félálomban lebegni az éterben, körülöttem a nagy semmi, meg felhők és ilyen szép, díszes stukkók úszkáltak, és akkor úgy éreztem, hogy igen, ez most lehetne tényleg a stáblista, lehetne a tökéletes végjáték, az utolsó pár hang, amire végre atomjaimra hullhatok, az apró darabok elpárolognak, felszívja őket egy fekete lyuk, és akkor simán mondhatnám azt, hogy ez amúgy minden gyermekbetegsége ellenére is egy fasza kis film volt, nevettünk, sírtunk, izgultunk, egy ilyen közepes Wes Anderson rendezés -She's my Rushmore, bzmeg- persze happy end nélkül, de ne is menjünk bele ebbe, mert a lényeg az, hogy ha most ez végeredményben csak ilyen epizódszerep volt a részedről, akkor ide már tényleg tök felesleges a folytatás, egy újabb évad vagy egy isten se tudja már, hányadik rész, mert vannak ugye filmek, léteznek sorozatok, amiknél nincs értelme sokáig húzni, végül úgyis csak elbaszni lehet őket, és hát ebben az a baj, hogy tényleg komolyan gondolom, hogy ez a végállomás, szíveskedjenek leszállni, figyelmeztessék utastársaikat, visszhangzik Thom Yorke hangja az éterben, pereg a stáblista, és hát nem tudom, akkor most merre tovább, a Möbius-szalagon körbeért a ceruza, és ha nem mozdul valamerre mégis a cselekmény, ha nincs egy ilyen rejtett jelenet -mint a Napoleon Dynamite végén, amire csak tíz évvel később jöttem rá, hogy az amúgy ott van, mert sosem néztem végig a stáblistát, pedig az egyik kedvenc filmemről beszélünk- akkor még esetleg egy japán rendező hirtelen belépése segíthetne a dolgon, Takashi Miike, őt mondjuk bírom, és egy egzotikus reboot, az sok mindent megoldhat egyébként -vagy legalábbis úgy éreznénk- de mindegy, hát most az a faszi vagyok, aki a Twin Peaks harmadik évadának valamelyik része végén még hosszú percekig söpröget egy üres teremben, mikor már mindenki eltűnt a faszba a Roadhouse-ból, és tegnap este, akkor tényleg őszintén úgy gondoltam, hogy ez a stáblista nagyon illett volna a No Surprises-ra, és végtelen nyugalomban párologtam volna el, mert a végén a szereplők közt kitörölhetetlenül ott lett volna a te neved is, de hát aztán ugrott még egy utolsót a tű és jött, hogy For a minute there, I lost myself, I lost myself, és akkor már ugye az nem is a No Surprises, hanem a Karma Police, szóval mindegy, I've given all I can But we're still on the payroll és maradunk is még, mert a látszat ellenére nem vagyok most biztos benne, melyikőnk a szobrász és melyikőnk a formázhatatlan antianyag

[partyanimalshu]

Lengyel Tamás kíméletlen főnökként jelenik meg a humorcsatorna új promójában

Megfagyott levegő és rekeszizomszaggatás a Comedy Central beharangozójában A Comedy Central idén nyáron új műsorsorozattal örvendezteti meg a stand-up műfaj rajongóit: június elsejétől minden szombat este egy-egy világhírű nyugati stand-upos klasszikussá nemesedett előadását tűzi képernyőre. A június 1-től startoló Amerikai stand-up klasszikusok promójában a szintén komikus, Török Ádám vezeti fel lelkes szavakkal az induló műsort – hogy aztán a forgatás kulisszái mögé bepillantva minden a lehető legrosszabbul süljön el, felette pedig főnöke, a csatornahangként is ikonikus Lengyel Tamás mondjon ítéletet. A Comedy Central sosem okoz csalódást kreatív promóvideóival. Most sincs ez másként: június 1-jén elstartoló új műsorsorozatát Török Ádám próbálná felkonferálni, ám a videó fiktív rendezője (akit nem más alakít, mint a csatorna magyar hangja, Lengyel Tamás) egyáltalán nem elégedett a humorista szóvirágaival. Az újabb és újabb nekifutásoknál kínosabbnál kínosabb, és egyben rendkívül szórakoztató szituációk lehetetlenítik el a promóforgatást, az akadékoskodó rendezőnél csak az önálló életre kelő kivetítővászon okoz nagyobb galibát. Török Ádám lelkesedése mindenképp indokolt, hiszen az egész nyáron átívelő, hetente jelentkező műsorban valódi nyugati nagyágyúk klasszikus stand-up előadásait nézhetjük meg. Az illusztris névsorban találhatunk veterán komikust (Norm MacDonald), talk-show műsorvezetőt (John Oliver), tabudöntögető stand-upost (Nikki Glaser), mozisztárt (Kumail Nanjiani) és underground humoristát is (Hannibal Buress). Elsőként, június 1-jén John Mulaney Most érkeztem című stand-up előadását élvezhetik a műfaj kedvelői, egy héttel később pedig a provokatív podcaster, Joe Rogan mesél Nagylábúról és Kim Kardashianról a magyaroknak. „Mi magunk is nagy stand-up rajongók vagyunk, és szerettük volna elhozni Amerika legjobb humoristáit a hazai képernyőkre. Szerencsére a kinti anyacsatornánk rengeteg önálló estet rögzített, olyan arcokkal, akik tényleg az élvonalba tartoznak, ám itthon mégis kevésbé ismertek, úgyhogy szerettük volna őket közelebb hozni a hazai közönséghez. Ehhez egy 15 hetes social média kampányt terveztünk, aminek az arca Török Ádám lesz, aki nemcsak ismert influenszer, humorista, de ugyanúgy él-hal a stand-upért. Az on-air promóban Ádám mellett Lengyel Tamás szereplése is magától értetődő volt, hiszen a kezdetektől a csatorna hangja és arca. Hamar megtalálták a közös hangot, egy rövid, egynapos, jó hangulatú forgatáson vettük fel az egészet minimális stábbal, és mivel a helyszín az irodánk volt, igy apróbb szerepekben a Comedy Central csapata is feltűnik a videóban” – Bajnok Dávid, a promóvideó társírója és a Paramount Senior Program Planner-je. A promóvideó a Comedy Central Facebook-csatornáján elérhető. Amerikai stand-up klasszikusok június 1-től minden szombaton a Comedy Central műsorán! Stáblista: Szereplők Lengyel Tamás Török Ádám Készítők  rendező-operatőr: Rajnai Gábor segédoperatőr: Fóris Pál világosító: Gál-Benedek Péter hangmérnök: Cseh András sminkes: Villányi Klaudia stylist: Busi Adriána író: Bajnok Dávid és Török Ádám  Paramount CEE Director of Brand, Comedy Central: Kis Balázs Marketing Manager: Hajduk Zóra Creative Manager: Ecsery Ádám Senior Producer: Berta Dániel Creative Coordinator: Török Dániel Senior Media Planning Manager: Vincze Marianna Senior Program Planner: Bajnok Dávid PR Manager: Veres Katinka Producer: Szúdy Csongor Hangmérnök: Szentgáli György GFX: Czurkó Attila Read the full article

[hturun592]

Nézd Zack Snyder Az Igazság Ligája 2021 Teljes Film Magyarul Online

Nézd Zack Snyder Az Igazság Ligája 2021 teljes film magyarul online. Nézd Snyder Cut Justice League a ingyen filmeket online, HD minőségben! | Zack Snyder Igazság Ligája teljes film letöltés kiváló minőségben.

Filmeket nézheted Zack Snyder Az Igazság Ligája és töltheted le egyszerűen és gyorsan: Nézd Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul ezen az oldalon egyszerűen tudjátok kiválasztani a kiszemelt videót és letölteni akár HD formátumban is.

➤

Nézd Zack Snyder Az Igazság Ligája 2021 legjobb teljes filmek online akár a mobil telefonodon is. HD minőségben | 4K | 1080p | 720p | 480p

Zack Snyder Az Igazság Ligája 2021 teljes film magyarul: Kötelező látni mindenkinek, aki tudni akarja, milyen korban is élünk

Nézd Zack Snyder Az Igazság Ligája 2021 teljes film magyarul: a Zack Snyder: Az Igazság Ligája sokkal jobban néz ki, mint az eredeti változat, egységes a színvilága (sötét, komor, lehangoló), nagyobb a kontrasztja, Ben Affleck arca nem tűnik néha CGI-nek, több a hangsúly a fizikailag megépített helyszíneken és néha a természeten. A képarány más, 1.37:1, egy szűkebb téglalap a mozis formátumnál, talán legjobb az IMAX-hez hasonlít, bár otthoni körülmények között nem biztos, hogy ezt pont reprodukálni tudjuk. A vizuális világán egyértelműen látszik, hogy ez nem egy bizottság, nem egy Joss Whedon-féle mentőbrigád, hanem egy alkotó munkája, aki ráadásul egy markáns rendező: lehet Snydert utálni, cikizni, fikázni, de tényleg van egy stílusa.

Zack Synder nem Orson Welles, nem Ridley Scott, nem Sergio Leone, Az Igazság Ligája pedig nem egy fontos mérföldkő, amivel elbánt a külvilág. Hanem egy korszakra jellemző szuperhősfilm, egy olyan stúdiótól, ami megpróbálta valahogy adaptálni a Marvel-birodalom univerzumépítő megoldásait. És ami próbált megfelelni egy olyan közönségnek, amit még nem tudott teljes mértékben kiszolgálni, bár már jó úton volt felé. A DC szuperhőseit egy zászló alá csődítő Igazság Ligája ugyanis pont a Warner két kiugróan nagy sikere, a Wonder Woman és az Aquaman között készült, egy kritikai és pénzügyi felszállóág közepén. Csak ez éppen a végeredményen nem látszott meg, egy értelmezhetetlen, egyes elemeiben igénytelen, sokszor szörnyen olcsó és komolytalan produkció volt, logikai bakugrásokkal, alacsony színvonalú speciális effektekkel. Mai szemmel nézve sokkal közelebb állt a Fantasztikus négyes teljesen szétbarmolt 2015-ös fiaskójához, mint egy olyan szuperprodukcióhoz, ami egy dicsőséges új irány.

De az teljesen mindegy, hogy 2021-ben hol tart a világ, mert itt van a 4 órás Zack Snyder-vágat, a film, amire elvileg rajongók vártak, ami igazságot szolgáltat mindenek előtt a rendezőjének, és ami valószínűleg ebben a formában soha a büdös életben nem létezett volna, mozikban legalább is egészen biztosan nem. Egy gigantikus, epizódokra bontott, dagályos, néha lenyűgöző, néha pusztítóan unalmas eposz, ami leginkább azt bizonyítja be, hogy ha mindenkit ki akarunk elégíteni, akkor a végén vagy senkit nem fogunk, vagy egy 4 órás kolosszust hozunk létre.

Részletek film Zack Snyder: Az Igazság Ligája:

Zack Snyder’s Justice League 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai fantasy minisorozat, akciófilm-sorozat, 240 perc, 2021

Alkotók Zack Snyder Az Igazság Ligája:

Rendező: Zack Snyder

Forgatókönyvíró: Will Beall, Joe Shuster, Jerry Siegel, Zack Snyder, Chris Terrio

Zene:, Junkie XL

Operatőr: Fabian Wagner

Vágó: David Brenner, Dody Dorn

Stáblista Zack Snyder Az Igazság Ligája:

Ben Affleck: Batman

Henry Cavill: Clark Kent

Amy Adams: Lois Lane

Gal Gadot: Diana Prince

Ezra Miller: Barry Allen

Jason Momoa: Aquaman

Ray Fisher: Cyborg

Jeremy Irons: Alfred Pennyworth

Harry Lennix: Marsbéli Vadász

Jared Leto: Joker

Kiersey Clemons: Iris West

Jesse Eisenberg: Lex Luthor

Peter Guinness: DeSaad

Amber Heard: Mera

Ciarán Hinds: Steppenwolf

Diane Lane: Martha Kent

Joe Manganiello: Deathstroke

Joe Morton: Silas Stone

Connie Nielsen: Hippolyta

J.K. Simmons: Gordon

Robin Wright: Antiope

Film áttekintés :

A Zack Snyder Az Igazság Ligája című filmben Bruce Wayne (Ben Affleck) nem engedheti, hogy Superman (Henry Cavill) végső önfeláldozása hiábavaló legyen, ezért összefog Diana Prince-szel (Gal Gadot), akivel olyan metahumánokból álló csapatot akarnak összeállítani, amely képes lesz megvédeni világunkat egy közelgő, katasztrofális méretű fenyegetéssel szemben. A feladat még nehezebbnek bizonyul, mint, amire Bruce számított, mert az új csapattagoknak mind szembe kell nézniük saját múltjuk démonaival és le kell küzdeniük korlátaikat, mert csak így válhatnak egyedülálló hősligává. Ám mire összeáll a csapat, Batman (Affleck), Wonder Woman (Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Ezra Miller) talán már el is késett azzal, hogy megvédjék a bolygót Steppenwolftól, DeSaadtól és Darkseidtől és szörnyű tervüktől.

Zack Snyder megrendezte a valaha volt leggrandiózusabb és legepikusabb szuperhősfilmet

A rendezői változat gyökeresen más, mint a 2017-ben debütált kópia. Történetét tekintve kevéssé, viszont ritmusában, színeiben, ill. – Aquamant és Wonder Womant leszámítva – karakterábrázolásában alapvetően eltér az eredetitől. A legnagyobb élményt a saját filmmel nem rendelkező figurák bevezetése és a mitologikus múltban kalandozó részek jelentik. Cyborg és Flash – a két teljesen különböző karakter –, illetve az amazonok harcait bemutató etapok adják a film ízét. Szinte észre se venni, olyan finoman áramlanak, folynak egymásba a flashbackekben megelevenedő előtörténetek és a jelen idejű cselekmény. David Brenner (A függetlenség napja) és Dody Dorn (Memento) munkáját dicsérhetjük: ritkán találkozni ennyire kifinomult és láthatatlan vágással.

Snyder komplex filmélményt kínál, jelentős figyelmet fordít a cselekményre és a karakterekre, rendkívül finoman használja az effekteket és a montázst, de szerzőiségének legdominánsabb jegye, neo-noiros képi koncepciója is Az Igazság Ligájában teljesedik ki. Még egyszer, sajnos utoljára láthatjuk a Snyder-féle komor tónusú színvilágot DC-opuszban. Más látványfilmeknél ordas közhelynek számítana, ha a vizualitást dicsérnénk, az amerikai rendező stílusához viszont oly mértékben kapcsolódnak a szürkés-kékes színezetű képek, hogy nélkülük több rétegnyi érzelemmel volna szegényebb a film. Ezt a 2017-es változattal való kontrasztja bizonyítja igazán. Az Igazság Ligája egyéni hangvételéről mindent elárul, hogy bár sokszor pont olyan nyilvánvalóan kölcsönzi történetelemeit és díszleteit klasszikus alkotásokból, mint bármelyik átlagos szuperhősfilm, mégis mindent felülír saját stílusa. Még ha egyes jelenetekben rá is ismerünk a Star Wars-ra, a Trónok harcára vagy Az ötödik elemre, nem a megidézett művek hangulatának újraélését kínálja a film, hanem saját élménnyel gazdagítja a nézőt.

KOMOLY SZUPERHŐSFILM?

Az Igazság Ligája újravágott verziója végérvényesen bebizonyította, hogy ha létezik kiemelkedő képregényfilmes szerző, akkor az csakis Zack Snyder lehet. Az amerikai direktor készített egy tökéletes filmet. Az Igazság Ligáját ugyanis legfeljebb műfaja miatt lehet kritizálni. Christopher Nolan Batman-trilógiája után újra felmerül a dilemma, hogy vajon a filmtörténet legmanipulatívabb és legkevésbé komolyan vehető zsánerében érdemes-e olyan mélységű tartalom közvetítésére vállalkozni, mint amivel jelen alkotás próbálkozik. M. Night Shyamalan Üveg-trilógiája, a Sin City, a Joker, a WandaVízió és a Légió azt mutatják, hogy a kortárs szuperhős produkciók akcióorgiáját és erőltetett poénkodós dialógusait lemetszve a képregényfigurák megszokott közegük helyett teljesen más, parodisztikus vagy drámai kontextusban is létezhetnek. Christopher Nolan és Zack Snyder viszont ahányszor a DC alaphoz nyúlt, úgy akart komoly hangvételű, súlyos történeteket elmesélni, hogy közben megtartotta a műfaj hagyományos kereteit. Az eredmény kétséges. Akárcsak a Batman-filmek esetében, Az Igazság Ligájában is teljesen disszonáns módon mutatnak egymás mellett a filozofikus és drámai részek, illetve a monstre hosszúságú csatajelenetek. Nem mintha utóbbiak ne volnának kifejezetten igényesen elkészítve. Snyder akciószekvenciái százszorta fordulatosabbak, ill. lényegesen kevésbé giccses effektekből és realisztikusabb képekből építkeznek, mint a rivális Bosszúállók-franchise.

Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul nézhettek meg online ezen az oldalon

Ha szeretnél új Zack Snyder Az Igazság Ligája online filmeket megnézni akkor ez az egyik oldal amit ajánlok, mert ez egy nagyon szuper folyamatosan friss��lő online filmes oldal.

Szeretnék mutatni nektek egy weboldalt ahol a Zack Snyder Az Igazság Ligája filmeket nézheted és töltheted le egyszerűen és gyorsan.

Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul ezen az oldalon egyszerűen tudjátok kiválasztani a kiszemelt videót és letölteni akár HD formátumban is.

Az oldalt Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul  való keresésre is használhatjátok, vagyis ha beírjátok az oldal kereső mezőjébe, hogy Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul  ​akkor szereplő teljes filmeket nézhetitek meg vagy akár egy kattintással le is tölthetitek. A videókat általában két felbontással tudjátok letölteni, mégpedig az SD és HD minőség.

A fenti videón megnézhetitek, milyen egyszerűen is működik a letöltés, nem kell hozzá semmilyen program vagy böngésző kiegészítő és a videó letöltés oldalt akár meg is oszthatjátok ismerőseitekkel, vagy elmenthetitek a kedvencek közé, hogy legközelebb is megnézhessétek.

Vannak mások itt:

Zack Snyder Az Igazság Ligája 2021 Zack Snyder Az Igazság Ligája videa Zack Snyder Az Igazság Ligája online Zack Snyder Az Igazság Ligája felirat Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes mese magyarul Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul videa Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul indavideo Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul online Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul mozicsillag Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul online ingyen Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul letöltés Zack Snyder Az Igazság Ligája teljes film magyarul ingyen

[geoparduc]

Hogy milyen változatosan tudja megszivatni az embert a szorongó agya...

Már vagy századjára nézem A dadust, de csak most tűnt fel, hogy az egyik szinkron színésznek ugyanaz a neve, mint az általánosban engem végig megalázó osztálytársamnak, és akárhányszor végigmegy a stáblista mindig összerándulok kicsit.

Szóval most villámgyosran átpörgetem minden rész elején a főcímez, hogy ne ugorjon be, hogy még két évvel azután is, hogy már nem jártunk egy suliba késztetést érzett, hogy megkeressen a neten és elmondja, hogy azért utált engem az egész osztál, mert olyan kibaszottul csúnya voltam :D

[gbelovaisaltandvinegar]

FÜGGŐNEK LENNI A KÖPCÖS HÁZÁBAN – MARADONA IN MEXICO (Netflix, 2019)

Mi vezérelte Diego Maradonát, amikor elfogadta a mexikói másodosztályban szereplő Dorados de Sinaloa ajánlatát, hogy ő legyen a klub vezetőedzője? Tulajdonképpen erre a kérdésre adja meg a választ a Netflix saját gyártású minisorozata, amely Maradona és a Dorados – ahogy az előre kalkulálható, hullámvasútszerű – kapcsolatát követi végig. A válasz pedig roppant egyszerű: a függőség.

 A Dorados csapatának otthont adó Culiacán városa nem éppen turistacsalogató hely, a több mint félmillió fős nagyváros hírnevét a drogkartelleknek és a sokáig a világ legbefolyásosabb drogbárójának tartott Joaquín ’El Chapo’ Guzmánnak „köszönheti”. Culiacán sportéletét a baseball dominálja, amire egyébként viszonylag későn derül fény a Netflix sorozatában, a futballt pedig a szerény körülmények között, a másodosztályban tengő-lengő Dorados képviseli. A stadion állapota nem a legjobb, a gyepszőnyeg néha inkább hasonlít egy krumpliföldre, mint egy futballpályára, a meccseken pedig több az üres szék, mint a szurkoló. 2018 nyarán José Antonio Núñez viszont gondolt egy merészet és megkereste a legutóbb a fehérorosz Dynamo Brest igazgatói bőrfotelében üldögélő Maradonát, hogy felajánlja neki a Dorados kispadját.

 A (sok egyéb mellett) drogproblémákkal küzdő Maradonának odaadni a térség legnagyobb cukrászdájának kulcsát? Maradona El Chapo városában? Innentől gátlástalanul, ezüsttálcán kínálják azt a bizonyos port? Egy szó mint száz, első pillantásra nem ez tűnt az évszázad legjobb ötletének. Az is igaz, hogy a Doradosnak tulajdonképpen (sportszakmai szempontból biztosan) nem volt vesztenivalója, Maradona pedig újra „saját közegében” dolgozhatott, nem pedig a Távol-Keleten, vagy éppen Fehéroroszországban. Hogyhogy nem (persze a minisorozat narratívájának hathatós segítségével) ebből az elsőre meghökkentő helyzetből végül egy win-win szituáció kerekedett.

 Nem, a történet mégsem zárul mindent elsöprő happy-enddel, ez az „unscripted” dokusorozat szépsége, hiszen a Doradosnál töltött egy szezon alatt Maradonának nem sikerült a csodát végrehajtania, azaz feljuttatni a csapatot a mexikói első osztályba. Az „isteni” Diego kétszer vezette el a playoff döntőjéig a Doradost, ahol azonban mindkétszer alulmaradtak a San Luisszal szemben. A minisorozat ezt az utat követi végig, méghozzá nagyon ügyesen egyensúlyozva Maradona és a klub között. Ugyanis ez nem egy „színtiszta” Maradona-doku, amitől esetleg picit félni lehetett, amikor a Netflix bemutatta a széria előzetesét. A Dorados legalább olyan nagy betűkkel virít a szereplők listáján, mint Maradona. A Maradona in Mexico szerencsére nem azt jelenti, hogy 0-24-ben kamerák lógtak Maradona nyakában és egy kvázi reality show-t dobott volna össze a Netflix. A win-win szituáció pedig ezért nyerhetett formát a sorozat végére (sőt ez akár lehet egy hármas win szituáció, amennyiben a nézőket is a győztesek közé sorolhatjuk, márpedig szerintem itt ez a helyzet).

 Ugyanis a Maradona in Mexico azt mutatja be, hogy egy év alatt mit nyert a klub (játékosostól, szurkolóstól együtt) és mit nyert maga Maradona azzal, hogy az argentin legenda elvállalta a Dorados irányítását. Ahhoz, hogy lássuk mit nyertek az „aranyhalak” elég lenne csak ránézni az eredményekre, a tabellára (és persze nem utolsó sorban a jegyeladásokra, szponzori pénzekre, amit Maradona személye generált). Ha viszont privát bejárást kapunk a klub életébe, a játékosok mindennapjaiba (megint csak a kellő mértékben), rálátást nyerünk a városlakók „pszichéjére”, akkor egyből színesebb lesz a hét rész alatt megfestett kép. Kisbuszban napokat utazó szurkolók, a nézőtéren idegesen cigiről, cigire gyújtó elnök, falujába visszatérő, nehézsorsú játékos, győzelem után együtt éneklő, vereség után csendben könnyező játékosok az öltözőben. Nem a spanyolviasz feltalálásáról van szó, hanem megfelelő mennyiségben adagolva jól működő filmes eszközökről.

 Végül feltehetjük a kérdést, miközben a stáblista legördül: most akkor ki segített kin? Miután az utolsó részben a Dorados elbukja zsinórban második playoff döntőjét is, és biztossá válik, hogy még egy szezont a másodosztályban kell megkezdeniük, a klub sajtósa ezt mondja: „A Dorados feladata ebben a szezonban az volt, hogy segítse Diegot, hogy újra normális életet élhessen”. És hiába tűnt el hetekre a nyári szünetben, úgy, hogy a klub kénytelen volt kinevezni egy új vezetőedzőt, hogy pár bajnoki meccs után Maradona, napszemüvegben, szivarral a szájában újra visszatérjen, mintha mi sem történt volna, szóval ennek ellenére a Doradosnál hittek abban, hogy Maradona tényleg ráállt a helyes útra. Pedig Maradona ugyanannyira függő maradt, mint azelőtt, éppen csak felcserélte a drogok prioritási sorrendjét (legalábbis én szeretném azt hinni).

 Mert Maradonanak a futball az egyik legerősebb drog. Nem azért lett edző a játékos pályafutása befejeztével, mert szeretné kibontakoztatni taktikai zsenijét, egyszerűen csak abban a közegben akar maradni, ami azzá tette ami: istenné, de egyben ördöggé is. „Mintha újra játszhattam volna” – így élte meg az öltözőben búcsúzó Maradona a mexikói kalandot. A futball az a drog, amivel, ha élni akarsz, akkor nem kell egy három emberből álló, jól megszervezett elterelő koreográfia. Sőt ezt nyugodt szívvel lehet mutogatni a kamerák előtt, és akár hét részes minisorozatot csinálni belőle. Maradonát a függősége vitte rá arra, hogy elvállalja egy mexikói kiscsapat irányítását, az a függősége, aminek élete során a legjobb pillanatait köszönhette. Ha pedig a foci és Maradona találkozik, annak legtöbbször csak nyertesei vannak. Még szerencse, hogy a Maradona In Mexico az argentin legenda függőségeinek erre a szegmensére koncentrált.

[hanselbeck]

Miért olyan szar a Rise of Skywalker?

Most már 2020-at írunk és akit tényleg érdekel a Star Wars filmek főáramlatának elhazudott lezárása, az már végigülte a moziban. Ez a film tökéletesen jó volt arra, hogy bitang Star Wars hangulat mellett kikapcsoljon 2 órára, miközben a legkevésbé sem funkcionál egy 9 részes saga lezárásaként, ráadásul két csoportra osztja a rajongókat, akik egyre több savat köpnek egymás arcába. 

Már rögtön az elején leszögezném, hogy a Rise of Skywalkert jó volt nézni. A film folyamatosan zajlik, nem engedi álmosan belesüppedni a nézőt a fotelbe és olyan dózisban vág arcon a Star Wars hangulattal, hogy egy igazi rajongót remekül leköt a Lucasfilm logó és a stáblista között. A késhegyre menő rajongói vitákban éppen ez az a törésvonal, amely mentén kialakultak a frontok: Elég ez vagy sem?

“Aki Star Wars rajongó, az minden részt szeret, ezt is!”

Majdnem szó szerinti idézet, egy érv a film mellett. Egyrészt kétségbe vonja (egyébként irracionális) rajongásom az univerzum iránt, másrészt jól hozza azt a felfogást, hogy ha a sorainkban különvélemény van, az már nem ülhet le az asztalunkhoz. A Rise of Skywalker iránti szeretet alapvetően az előző bekezdésben taglalt erősségekből fakad: A film pörgős, jól hozza a hangulatot és egyes rajongói vélemények szerint ennél több nem kell, hiszen a Star Wars sosem volt ennél több.

Szerintem pedig a Star Wars ennél mindig is több volt: Sosem fogalmazott meg gyerekmeséknél komplexebb gondolatokat a világról (talán csak a Last Jedi és a Rogue One próbálkozott meg ezzel egy-egy utalás erejéig, de túl messzire ők sem mentek), ez mindig egy űrbéli családi dráma volt, mindig a főszereplők szintjén élhettük meg a katarzist. Nekem pedig éppen ezek a katartikus pillanatok hiányoztak nagyon, vagy azért mert összecsapták, vagy mert kilencedik alkalommal ugyanazt elsütni már rohadtul gyenge húzás.

Palpatine visszatérése egyértelműen az egyik legundorítóbb és egyben leggyávább húzása a filmnek: Undorító, mert zárójelbe teszi Darth Vader önfeláldozását és gyáva mert még csak kísérletet sem tesz arra, hogy elmagyarázza mi a fészkes fene történt itt. Baljós árny #1

Pedig tud a film ha akar: Snoke megmagyarázása mindössze egyetlen snittet igényelt, ahogyan a másolatai úsznak egy takonytartályban. Egyszerű, lényegre törő és nem is kell több ennél. Palpatine esetén viszont semmilyen magyarázatot nem kapunk amitől többnek éreznénk ezt egy szappanopera csiszolatlan, összecsapott fordulatánál, mikor már másodjára írnak ki egy főgecit a Barátok Köztből, de mégis valahogy visszamászik az ablakon.

Lando felbukkanása éppen ugyanilyen érzéseket kelt: Betoppan a semmiből és bár a cselekményben megvan a maga alibi szerepe, mégis súlytalan, amikor az arca 12 méter szélességben felvillan a vásznon. Mintha csak egy checkbox pipa kerülne a helyére, ha már fizettünk egy csomó zsetont, hogy jöjjön kicsit álldogálni a díszletek közé, akkor dobókockán eldöntjük, hogy a forgatókönyv hanyadik oldalán bukkanjon fel. Hát ide sorsolta a vak szerencse.

Nagyjából a filmnek ezen a pontján már a néző oldalát is elkezdi fúrni, hogy mit akar Finn mondani Reynek, de a többiek társaságában mégsem akar beszélni. Az előző két részben erősen elkezdték fonni a közöttük lévő érzelmi szálat, így a néző alapvetően valami ilyesmire számít, de a film végére kiderül, hogy nem derül ki semmi, nyitva marad a kérdés. Baljós árny #2

Később J. J. Abrams, a film rendezője egy rajongói találkozón mesélt arról, hogy Finn a saját erőérzékenységéről akart vele beszélni. Hogy mi? Akkor mi a szögecses műfaszért kellett szövögetni két filmen át a Finn-Rey szálat? Értem én azt, hogy a film maga is utalt Finn erőérzékenységére, de baszd meg, szar a rendezésed haver, ha egy csapat képregénygyűjtő kölyök között kell megmagyaráznod azt, amit a nézőid a moziból kifelé nem értenek.

A végső nagy csata katarzisát is a fiókban felejtették: Ez így sokadjára elsütve nagyon megfáradt próbálkozás már. Valaki tényleg elhitte, hogy ez egy utolsó, mindent eldöntő csata, miközben nyolcszor előtte már szintén ezt mondták? Mi a garancia arra, hogy ezúttal tényleg nem tér vissza a birodalom egy minden eddiginél nagyobb Halálcsillaggal vagy flottával? Baljós árny #3

 A tróntermi jelenet mintha a Return of the Jedi újra eljátszása lenne, csak megint előkerült a forgatókönyv-dobókocka, hogy más legyen a ki-kinek az unokáját fogja megvillámujjazni felállás. Rey az uralkodó előtt próbál ellenállni a sötét oldal csábításának, miközben odakint a barátai a rosszfiúk ellen rendeznek tétmérkőzést, amiben éppen vesztésre állnak, hogy végül Darth Vader éppen akkor megvilágosodott unokája legyen megint a megmentő. Hát baszd meg! Ennél megúszósabb fosturmixot keveset termelt ki eddig a filmipar.

A film végi összeölelkezés még lehetőséget adott volna egy-két szál (Finn-Rey, khm-khm..) elvarrására, de ami ehelyett történt, az megint egy tök ismerős szituáció és egyáltalán nem érzed úgy, mint a Return of the Jedi végén, hogy itt most lezárult egy hősköltemény. Talán mert a film befejezetlen maradt. De ezt még nyakon önti Lando és a rohamosztagosból lett lázadó csaj párbeszéde arról, hogy találják meg honnan származik, ami megint a lezáratlanság érzését táplálja. Baljós árny #4

Jó, de mi a franc ez a “Baljós árny”?

Próbáltam ezzel jelölni egyes bekezdéseknél azt, hogy ezek az elemek mind arra utalnak, hogy a Rife of Skywalker, mint finálé egy ordas nagy kamu! Ez a film nem pontot tesz mondatok végére, hanem kérdőjeleket. Nekem azt hazudták, hogy ez a Skywalker-éra lezárásaként érkező finálé, de köszönöm, nem veszem be a dumát. Gyerekek: Én most megmondom nektek, hogy lesz itt még Skywalker cselekményen alapuló film.

Interstellar? Game of Thrones? Harry Potter?

Az van, hogy dühös vagyok a Rise of Skywalkerre, mert szerintem sikerült elérnie, hogy bemenjen színvonalban a Marvel filmek alá. Pedig azok kapcsán Scorsese pártján állok, mégis láttam párat az utóbbi évek terméséből és azok még anti-rajongóként is tudtak pár érzelmes, katartikus pillanatot mutatni számomra. A Rise of Skywalker még Star Wars rajongásom ellenére sem volt képes rá, pedig a léc alacsonyan volt, mint mindig.

Sokáig gondolkoztam azon, hogy gyerekkori megfertőződésem ellenére hova tudnám objektíven elhelyezni azt, amit a Star Wars jelenség jelent napjainkban. Űrbéli családi dráma? Az Interstellar is az, mégis képes nem csak a karakterek személyes drámájával gyomron vágni, megnevettetni és könnyeket kicsalni, de rajtuk keresztül valamit még el is mond a világról.

Kardozós szappanopera? A Game of Thrones is az, mégis képes rengeteg szálat mesteri szinten mozgatni és a feszültségépítést arra használni, hogy néha alaposan földhöz vágjon, mégis epekedsz a repetáért. Ugyanakkor van egy párhuzam vele: Ha a stúdió nem jó gazdája a forgatókönyvnek és a rendezők is elfáradtak már, akkor a végére a rajongók vagy meggyűlölik, vagy szemellenzőt felcsapva elsiklanak a hibák felett, hogy aztán egymásnak essenek.

Gyerekként belecsöppenős, felnőttként is szórakoztatós fantasy? Erre meg ott van a Harry Potter, amit én pont inkább fiatal felnőttként egy nő miatt néztem végig és megkedveltem. Tökéletesen oda lehet tenni egy Star Wars mellé, azzal a különbséggel, hogy a karakterek, cselekmény vagy a filmek esetén a rendezés végig sokkal profibb és kidolgozottabb.

Látszik, hogy objektíven nem tudom megmagyarázni, miért kéne szeretni a Star Warsot. Gyerekként lettem elrontva, meghallom egy fénykard suhogását, John Williams zenéit vagy Chewbacca felhörgését és előtör belőlem a tizenéves rajongó, ezt a Rise of Skywalker kielégítette. Csak a bennem élő, immár 30 éves felnőttet nem volt képes. Sajnos az a rajongó lettem, akinek ez édeskevés már. Ezért működött nálam olyan jól a Rogue One, ami szerintem az eredeti trilógia óta a legjobb Star Wars film. 

És a színészek?

Egészen idáig a cselekmény elnagyoltságát és a rendezés felszínességét fikáztam, pedig a filmnek nagyon erős színész gárdája jött össze! Ezért is sajnálom azt, hogy a Star Wars eredeti trilógiájára jellemző, az egyéni drámák szintjén jól működő formulát itt nem sikerült kibontani, vagy éppen második-harmadik-negyedik alkalommal újra elővéve ugyanazok a fordulatok már nem ütnek. 

Pedig nem kérdés, hogy a Rey, Finn, Poe és Kylo karaktereit játszó színészek sokkal jobbak, mint az eredeti vagy előzmény trilógia csapata. Különösen amit Adam Driver tett bele Kylo karakterébe három epizódon keresztül, joggal érdemelt volna sokkal több teret, ahogy a Last Jedi is központi elemként kezelte Vader unokájának eredettörténetét, motivációt és pillanatnyi érzéseit, ami sokkal fontosabb és érdekesebb is volt annál, hogy mi van a szakállas, nyugdíjas jedivel az eldugott szigeten.