#mondjuk a test nincs meg hozzá

[drakvuf]

Helyzetfüggő. Általában nem, de ha a nő én vagyok a férfi meg 😍Apró Anna😍 milliomos üzletasszony, akkor abszolút bunkóság a részéről elzavarnia engem dolgozni.

[csacskamacskamocska]

Alszik a szívben az aggodalom

Mondjuk az enyémben most éppen hisztérikusan sikoltozva rohangál fel-alá, úgyhogy ilyen dolgokat kiabálok utána: Semmi közöd hozzá!!!!! Nem vagy senkije se, mit is mondott, haverok vagytok! Ne felejtsd el, csak haverok! Nem halt meg! A családja se halt meg! Lehet, hogy csajjal van és kúrtak egyész nap meg most reggel is, és még kávézni se másztak ki az ágyból! (az aggodalom itt megáll, nagyon csúnyán rám néz, aztán sikoltozva szaladgál tovább) Hagyd abba a szaladgálást, utálja, ha aggódsz! (az aggodalmat ez nem érdekli, a füle botját se mozdítja) Ah, most szaladgálás közben azt mondja, hogy legutóbb is baj volt. De ezer más esetben meg nem volt baj! Ha baj van megoldja. Nem a te dolgod! Hagyd abba a hisztit! És bocsánat, hogy beviszem a végső döfést, de nincs szüksége rád! Inkább gondoljuk át higgadtan, hogy miért estél pánikba és hogy tudnál lecsillapodni. Az aggodalom végre megáll, úgy tűnik hajlandó beszélgetni. Picit szipog, azért ez a nincs szüksége rád, ez kegyetlen volt. Alapvetően nem vagyok aggodalmaskodó. Ha valaki elmeséli a terveit vagy az életét, nem kezdek el arról beszélni, hogy miféle bajok érheti, miféle szerencsétlenségek következhetnek be. De ha valaki akit szeretek, a szokásaitól eltérően viselkedik, akkor bekapcsol a pánik. Azt hiszem ez a pánik rémképekből és a saját legnagyobb félelmemből áll. Amikor állsz egy kórházi folyosón és közölnek valami szörnyű hírt, és hirtelen úgy tör rád a magány, a reménytelenség, az élet értelmetlensége, a kilátástalanság, hogy nem tudsz mást tenni, mint valami katatón állapotban számolgatod a kopott padlólapokat. Két sárga, egy vörös, két sárga. Nem lehet máshogy elviselni. Vagy amikor fekszel a betonon, csöpög rád az eső, hallod ahogy szaladgálnak meg kiabálnak körülötted, nem is érzed a tested, és arra gondolsz, hogy ne így... Meg az idő, amíg a fájdalom marcangol, és nagy nehezen elfogadod, hogy semmit sem tehettél volna. Félelem a fájdalomtól. Nyugi, csavarozd fel az ajtókat, szedd össze a dobozokat, csináld a dolgodat. Feküdj le aggodalom, részeg vagy.

[bracedfangirl]

Okay so this is basically just a test because I wanted to try it

I'm gonna write a ninjago fanfic in hungarian, specifically a part of the scene where Morro explains possession and soul types to the ninja in my FM AU.

If you guys would like a translation after, please let me know.

-----------------------------------------------

"Gondolom tudjátok, hogy a megszállást is tanítják a szellemeknek, csakúgy mint a harcot meg minden mást."

Morro hangja szokatlanul halk és nyugodt volt, és a ninják összenéztek, gyanakvó és félő tekintetekkel.

"Hát azt gondoltuk, hogy ezt nem csak úgy tudod a semmiből, de hogy érted azt hogy tanítják? Mint valami katonai kiképzés?"

"Őszintén szólva nagyrésze elméleti tudás... Amolyan... Emberismeret, amit mélyen, évekig tanulsz mielőtt a lelki harcról egy szót is szólnának neked."

Jay kissé izgatott tekintete kiüresedik.

"Évekig csak ilyen lelkizős dolgokat tanultatok? Elég unalmasnak hangzik..."

"Annyira azért nem volt gáz... Sőt rengeteg témát kifejezetten élveztem... Sokáig az alap dolgokat, mint az alapvető lélektípusokat meg minden ilyet csoportosan tanultunk egy 500 vagy 600 éves csókától..."

Kai szeméből nem szűnt meg áradni a gyűlölet, de valamennyire nyugodtan kérdezett vissza:

"Aztán mi lett? Azt mondták a haverjaid hogy valami kiválasztott lettél."

"Igen, manipuláció órán kibukott hogy tehetséges vagyok benne, és a magasságos egyből egy magán mesterhez küldött. A fickó olyasmi volt mint Sensei, de nem titkolózott és mindig őszinte volt."

"Ő tanított harcolni?"

"Nem... Ő ilyen... Pacifista volt... A technikákat megtanította, de rengetegnél könyörgött hogy ne használjam senkin. Gyakorolni sem volt hajlandó velem. De nem ez maradt meg nekem belőle, hanem ahogyan a lelki személyiségeket és a gyenge pontokat bemutatta... Érthetőbb és tisztább volt..."

Zane örök kíváncsiságát ez már felkeltette, de mielőtt szólhatott volna, Nya kérdezett.

"Milyenek ezek a... Lelki személyiségek?"

"Az emberi lelkeknek 4 nagy típusa van, meg van egy 5. kategória ami nem is emberi lélek, de néha akként születik. A 4 típuson belül még vannak változatok, amik pontosan ezeknek a lelki személyiségeknek a milyenségét szabják meg."

"Mi ez az 5. típus?"

"Azt akkor magyarázom el, ha elmondtam hogy milyen a többi. Úgy fogjátok megérteni ti spirituális analfabéták. És az az utolsó csoport elég fontos, és akarom hogy rendesen felfogjátok."

Kai nehezen, de visszafojtja a válaszát.

"Melyik az első?"

"Az első a trego... Nem annyira gyakoriak de egyszerűek és könnyű őket felismerni... Vakmerőek, türelmetlenek és aggresszívak. Van belőlük vörös, narancssárga meg sárga. A vörös a legaggresszívabb, a sárga a legtürelmetlenebb... Nem olyan bonyolult velük küzdeni, csak kapd el azt aki fontos nekik, és a megszállásuk gyerekjáték lesz. Kai például egy tipikus vörös trego, lerí a képéről."

Kai szikrákat szóró szemmel felpattan a farönkről-

"Egy szót se Lánghaj. A teaháznál ottmaradtál az öcsédet megmenteni, pedig könnyedén megölhettelek volna. Ilyet csak egy olyan vörös trego csinál, aki khale."

"Mi a tököm az a khale?"

"... A lelkeken ilyen kidudorodások vannak... Ezek tartják fenn a fontosabb emberi kapcsolatokat. Normál esetben mindenkinek 3 van. 2 khale, egy semleges. A khale az vagy olyan kapcsolatot tart fenn amiben te vagy valaki lelki idősebb testvére, vagy valaki a tiéd. A semleges foglalkozik az összes többivel."

"Szóval ez a lelki testvérség előnyt élvez például a szerelemmel?"

"Igen... Főleg ha vagy olyan szerencsétlen mind Zöldike és fekete szikolnak születsz-"

"Az a következő?"

"Nem... Az az 5. csoport. És Lloyd személyiségéből ne kezdj el következtetni. A fekete szikolok nem így működnek. A következő a tria, a leggyakoribb lélektípus. Abból is 3 féle van. Türkiz, narancssárga és fehér. A türkiz akaratos, aggresszív, de gondoskodó... Trego taktikával viszont könnyű legyőzni... Nya pontosan ilyen. Makacs, könyörtelen, de kedves."

"Ezt meg mégis honnan a picsából tudod?!"

"Onnan ahonnan a szamuráj barlangod helyét, hát honnan bazdmeg, az öcséd fejéből!"

"Ha még egyszer a szádra veszed tócsát csinálok belőled!"

"Akkor soha semmit nem fogsz tudni sem róla, sem rólam. Ami ha tényleg meg akarsz ölni elég hasznos lenne. Na mindegy, a narancs tria elég fura... Olyan semmilyen mégis felismerhető. Erős akarat, és kedvesség jellemzi. Önzetlen és kitartó. Ilyeneket a legjobb megszállni, mert lehet velük rendesen egyezkedni. Cole szerintem ilyen, de nem vagyok benne teljesen biztos... A fehér tria elég érdekes... Rengeteg könyvben úgy említik mint a "mesterséges lelket", mert ezek kiegyensúlyozottak, türelmesek és jószívűek. Kicsit túlságosan is... Velük is lehet egyezkedni. Zane biztos, hogy fehér tria, ami hát... Erősíti a mesterséges lélek elképzelést..."

"De Lloyd is olyan volt mint egy olyan... Narancs tria..."

"Pontosan. Először azt hittem az is. Ha tudom hogy fekete szikol, hozzá sem nyúlok, egy olyannal szembeszállni kész öngyilkosság..."

Ez a mondat minden tekintetet Morrora vont, és nem csak azért, mert a hangja hirtelen megtelt egy haragos rettegéssel.

"Mindegy... A következő a dzsída... Ezek szerintem a legfurábbak. Nincs belőlük sok, de nagyon könnyen ki lehet őket szúrni. Van kék meg sárga. A kék sétáló depresszió, a sárga sétáló szorongás. Ezeket békén kell hagyni, ha egy ilyet szállsz meg a végén neked kell pszichiátriára menni. Tudom hogy nem egyértelmű, de Jay valószínűleg egy sárga dzsída. Csak ő el tudja rejteni a szorongást humorral... Szar humorral, de legalább működik."

"Hé, a vicceim egész jók-"

Kai gúnyosan félbeszakítja Jayt, és ha a tekintet ölni tudna, Morro rég szétfoszlott volna.

"Te mi vagy? Fogadjunk valami instabil szörnyeteg.'

"Nem jársz messze az igazságtól. Én egy keydro vagyok, egy zöld hogy pontosabb legyek. A keydróknak állandóan hangulatingadozása van, és kicsit hiányzik belőlük az empátia. Nagyon aggresszívek, makacsak és kitartóak. A zöldeknek, mint nekem kevesebb hangulat gondja van, de köcsögebbek vagyunk. Vannak még a szürkék, ők nem olyan aggresszívek, de végetelenül makacsok. A keydrók inkább megszálló szellemek, sinderek szoktak lenni."

"Akkor ezért választott téged... Keydro, tehetséges és bosszúszomjas..."

"Igen... Néha kicsit talán kihasznál de... Nem nagyon tehetek ellene sokat... Végül is, a magán mesterrel megmentett..."

"Mitől?"

"Attól a szörnyetegtől amit a megszállás teremtett az öcséd lelkéből."

Erre a mondatra mindeki megfagyott, mereven, félve nézve a szégyent sugárzó szellemet.

"A fekete szikolok nem emberi lelkek. Nem tartoznak ehhez a világhoz. Van annyi emberi tulajdonságuk hogy néhanapján embernek szülessenek, de eredetileg a túlvilág őrdémonai. Nekik van egy 4. dudorjuk is... Ezzel érzékelik a betolakodó átkozott lelkeket. A jelenléttől ez a dudor éget és fáj nekik... Megőrülnek tőle, ezért támadnak. Nincs kötött személyiségük, mind egyediek, és inkább ösztönlények. Tudnak beszélni, de nem szoktak. Ninjago... Túl instabil nekik, és előbb utóbb kiszakadnának a saját testükből... Ezért azok akik halandók lelkei lesznek, választanak 2 khalét... De nem úgy mint egy ember, hogy ez változhat az idők során. Ők egyszer döntenek, és mindörökre... De az így hűséges khalék óriási hatalmat kapnak. Egy emberi lélek manipulálható, irányítható. Egy fekete szikol nem. Ők csak a khaléik parancsait tűrik meg, de annak szó nélkül engedelmeskednek. A khale, mert egyensúlyban tartja a szikolt, hatalmat kap arra, hogy bábként irányítsa lelki jelekkel... Persze a legtöbb khale erről nem tud, és egyébként sem használná ki... És egy kicsit visszatérve a nem emberi lélek részhez... Az emberi lelkek ember méretű és alakú formával rendelkeznek. A fekete szikolok nagy, szárnyatlan sárkányok, amik gyakorlatilag sűrű árnyékból vannak. Nem szellemek, mert a víz nem árt nekik, és aludniuk kell. De nem is halandók mert nem lehet őket elpusztítani..."

"Várjunk... 2 khale?... Én vagyok az egyik... De ki a másik?"

"Rólad Lánghaj már azonnal tudtam hogy te vagy az egyik... De hogy ki a másik azon napokig gondolkoztam... Akkor jöttem rá hogy Nya amikor Lloyd a nővérének nevezte."

"Akkor... Tudtunk volna uralkodni rajta?"

"Igen, sőt, ha tudnátok hogy kell, még a túlvilágról is vissza tudnátok rángatni... De gondolom ilyet nem tennétek..."

Jay látható kellemetlenségében megpróbál, legalább egy kicsit témát váltani, épphogy nem megremegő hanggal.

"Mit tanítottak neked még ezekről?"

"Azt hogy bármi legyen ne szálljak egyel se szembe. Ha belefutok egybe, meneküljek. De persze kicsit... Elbíztam magam... Mondjuk jól jártam vele, mert Lloydnak volt egy rohadt nagy és érzékeny lelki sebe, amivel harcképtelenné tudtam tenni néhány órára... De... A jelenlétem őt is az őrületbe kergette, egyre aggresszívabb és kiszámíthatatlanabb lett... Kezdtem félni hogy egy olyan szörnyet hozok létre, amit nem fogok tudni legyőzni... És még ott vannak azok... Azok az emlékek is."

"Mégis milyen emlékek?!"

"Végignéztem az életét, hogy gyenge pontokat találjak. Találtam, nem is egyet, de rengetegszer magamat láttam benne. Egy szerencsétlent akivel kibaszott a sors... Mondjuk tanultam valami hasznosat is..."

"Mit?"

"Én vagyok az első és egyetlen sinder, aki tudja hogy kell legyőzni egy fekete szikolt. Egyébként a megoldás egyszerűbb mint gondolnátok... A szikolok a khaléikra támaszkodnak stabilitásért. Ha csak az egyik meghal, a szikol is meg fog, néhány hónap múlva. Ezt nagyon jól tudják ők maguk is. Szóval... Keresd meg a khalet, és végezz vele. Csak ezt egyszerűbb kiagyalni, mint kivitelezni... Mivel tudják hogy ez a gyengéjük, minden erejükkel védik a khaléikat..."

"Hogy érted ezt?!"

"Azt Lánghaj, hogy az egyetlen ok amiért még élsz, és nem öltelek meg a hegyen, az hogy Lloyd khaléja vagy, és kitört hogy megmentsen."

Morro ekkor feláll a helyéről, és lefejti a válláról a köpenyét, hosszú, vágáshoz hasonló sebhelyeket felfedve.

"Ezt kaptam az öcsédtől, mert megpróbáltalak megölni. Úgyhogy nagyon ajánlom hogy ezt megháláltad neki azzal hogy eldugtad a hulláját, mert ha Helena megtalálja... Akkor az az aggresszív és kiszámíthatatlan démon, amit az öcsédnek nevezel rászabadul a világra."

[idunlilithohlin]

III.rész Necrolust (kb. Halálvágy)

Végre elérkezett a másnap reggel, mikor Dead felhívott. Hangja kissé álmosnak tűnt.

-Hej, IdunLilith

-Hej Dead – köszöntöttem. - Remélem, jól aludtál.

-Annyira nem, de egy kis hideg víz és rendbe jövök. Akkor hol találkozzunk?

-Készítenék rólad egy képet a Trollheim Kraftverk melletti erdőben. Nincs messze innét, még gyalog is elmehetünk.

-Oké. Akkor elmegyek a kiállítóteremhez.

-Rendben.

Dead nem sokára ott volt, ahol megbeszéltük. Fantasztikusan nézett ki. Most nem egy Sodomos, hanem egy Mayhemes fehér t-shirt volt rajta, meg a fekete bőrkabátja és egy másik nadrág.

-Ez a ruha nagyon fog passzolni.

-A Mayhem logó is az én munkám.

-Á fantastisk. Igazán tehetséges vagy. Mit szólt Euronymous, hogy fotózkodni jössz?

-Nem mondtam el neki.

-Akkor majd meglátja a képeket és el fog ámulni.

A Trollheim Kraftverknél nem lehetett képeket készíteni, mert ipari területnek számított és ott általában tilos a fotózás, de tőle min. 1-2 km-re az erdő kiváló festő és fotóhelynek bizonyult.

-Tetszik ez a terület - jelentettem ki. - Nagyon inspiráló.

-Kråkstadban sokat jártam az erdőben. Ha lesz kedved és eljössz, készíthetnél ott is képeket rólam.

-Kiváló fotómodell lennél.

-Csak az nem egészen az én világom. Pózokba vágni magam, mindig azt csinálni, amit a másik mond, szóval nekem ez nagyon nem megy.

Dead rendkívül félénk volt, még most is, amikor csak én voltam ott. Belenéztem gyönyörű kék szemébe. Egyszerűen nem értettem, hogy miért ennyire visszahúzódó. Vajon bántották, vagy valaki esetleg... NEM! Rá sem akartam gondolni erre. Deadet szexuálisan zaklatták volna? Ez lehetetlen. Egyszerűen el kellett hessegetnem ezt az ostoba gondolatot.

-Nos, ideje felkészülnöm. Veled kivételt teszek a fotózás terén, mert tudom, hogy jó képeket fogsz készíteni. Ja, és nem dirig��lsz, mint mások.

Felkészültem a fotózásra. Dead megállt az egyik fa előtt.

-Hagyjam a kabátot?

-Készítek egyet bőrkabátban és egyet anélkül.

-Tudod, eleget kapok a soványságom miatt, főleg Hellhammertől. Ő kigyúrja magát rendesen. Van egy kép, amin még az undorító zöld színű súlyzói is láthatók, haha.

-Hellhammer közel sincs olyan szép, mint te. Nem tudom, de első ránézésre unszimpatikus lett.

-Én bírom amúgy, de néha nagyon tahó tud lenni.

-Nekem akkor sem jön be igazán.

-Oké.

-Akkor felkészültél?

Megálltam Tőle pár lépésnyire a fényképezőgéppel.

-Közelit vagy távolit akarnál?

-Inkább távolit.

Nem volt rossz ötlet, mert ezen Dead teljes alakja látható volt. Most néztem rá először jobban, nem csak futólag és felszínesen és most láttam meg, milyen gyönyörű is Ő, Pelle. A LEGSZEBB FÉRFI A VILÁGON!!

Beállítottam, majd a szememhez emeltem a gépet és kilőttem az első fotót.

-El is készült.

-Megnézhetném?

Odavittem hozzá a gépet.

-Nos? - kérdeztem.

-Remek lett. Kanon.

-Szóval tetszik? Örülök. Most csinálok rólad egy másikat. Ha levennéd a kabátodat...

-Nem tudom, mennyire lenne jó ötlet, tudod...

-Dead, te GYÖNYÖRŰ VAGY! Olyan tökéletes tested van.

-De rettentően szégyellős és félénk vagyok - tette keresztbe a karját maga előtt.

-Mitől félsz?

-Nem is igazán tudom megfogalmazni.

-Bántott valaki?

-Csak középsuliban volt egy elég ronda eset, amit nem szeretnék most elmesélni. Na mindegy, elmondom, jobb lesz. Egy fiú... meg akart erőszakolni. Tetszettem neki, és azzal fenyegetőzött, ha nem kap meg, akkor megkeres és megöl. De ennek már pár éve, szerintem már valahol a börtönben ülhet, ha elkapták.

-Azért jó vigyázni az ilyen fenyegetésekkel. Mit tett veled az a rohadék?

-Le akart fogni, lehúzta a nadrágomat a vécében és belém akarta mártani a farkát. Análisan akart engem... Azt mondta, örüljek, hogy nem a számon keresztül kell őt boldoggá tennem. Mondjuk máshogy mondta ezt, durvább megfogalmazással. Simogatott és megfogott ott lent. Baromi erős volt én meg hát... Ekkor döntöttem el, hogy beírattataom magam a szüleimmel egy önvédelmi tanfolyamra. Muszáj volt, meg kellett védenem magam.

-Jon tudna nagyon jó leckéket adni, ha beszélnél vele.

-Hallottam a múltjáról.

-Én nagyon tisztelem Őt ezért.

-Jon nagyszerű ember.

-Igen, az. A legnagyszerűbbek egyike, akit valaha ismertem.

-Én is elég jó barátságban vagyok vele.

Per bátorságot merített és levetette a bőrkabátját. Egyszerűen annyira szép volt. Szinte világított a bőre a napfényben. Olyan volt, mint egy testet öltött földön túli ragyogás. Régebben olvasgattam írásokat földönkívüli lényekről, akiket egyszerű nyelvezettel magas szőkéknek hívnak. Ugyanezen lények neve a mitológiában ljósálf, azaz fényelf. Nos, Dead hozzájuk hasonlított, de még náluk is szebb volt.

-Megcsinálom a képet, meg szeretnék kicsit közelebbieket is.

-Okej.

Végre Dead megnyílt és elmondta, mi baja van, miért olyan félénk. Én természetesen felháborodtam ezen, hogy bántani akarták Őt, még akkor is, ha az csak egy vele egykorú gyerek volt, ferde hajlamokkal.  Nagyon reméltem, hogy soha többé nem hozza össze őket a sors, de hatalmasat tévedtem...

Ennek azonban nem most jött el az ideje. Kicsit közelebb léptem, hogy megalkothassak Róla egy közelképet.

-Egyszer festhetnél magadnak corpsepaintet. Imádom a hullasminkedet.

-Végre egy személy, aki nem csak a szépfiút látja bennem. Először én használtam hullasminket a Black Metal történelemben. Euronymous is tőlem vette át. Tőle meg az Immortalosok, a Satyriconos Frost... ma már többen festenek corpsepaintet.

-De senki nem tudja olyan jól, ahogy te.

-Egyszerűen csak eszembe jutott. Tudod, van még pár fura szokásom: például néha elásom egy-két napra koncert előtt a ruháimat.

-Ezt most komolyan mondod?

-Halálosan komolyan. Meg volt egy olyan eset, hogy a koncert előtt egy koporsóban álltam és addig nem jöttem ki, amíg el nem jött az idő.

-Őrületes, annyira fasza, amit csinálsz, imádom.

Dead egyre inkább megnyílt.

-Ha lenne kedved, akkor találkozhatnánk holnap is itt.

-Hogyne, ez fantasztikus, hogy meghívtál.

Hihetetlen boldog voltam, hogy még találkozni akar velem. Annyira imádtam Őt már ekkor is, pedig még csak egy napja ismertem közelebbről.

-Akkor elkészíteném rólad a másik fotót is.

Dead nem tiltakozott. Levetette fekete bőrkabátját, beállította magát a megfelelő pózba – annyira értett ehhez! -, én meg újabb képeket csináltam Róla.

-Gyere, nézd meg!

Per odajött és megnézte a képeket.

-Ez lett a legjobb – mutatott rá a másodikra. - Szerintem ezt tartsd meg.

Mikor közelebb jött, éreztem rajta a tusfürdő illatát, de inkább hallgattam, nehogy zavarba hozzam. Gondolom, korán reggel felkelt és lezuhanyzott. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy egy napos ismeretség után ezen jár az agyam, hogy Dead zuhanyzott.

-Akarnál még képeket? - kérdeztem.

-Egyelőre elég lesz ennyi. A végén még önimádónak tartasz majd.

-Dehogy.

-Én kaphatnék egyet rólad?

Ez a kérés váratlanul ért. Dead képet akar rólam?! Emlékbe?! A szívem majd' kiugrott örömömben.

-Ha értesz a fényképezőgéphez, csinálhatsz egyet rólam.

-Tack.

Odaadtam neki a fényképezőgépet és elkészült a fotó.

-Nagyon jó lett. - mondta. - Holnap kifestem a képem hullasminkesre, aztán kimehetnénk máshová. Ma még próbám lesz délután meg holnap. Nem lennél szabad ma délután? Eljönnél?

-Sajnos mennem kell a kiállítóterembe. De holnap el tudnék menni bárhová.

-Megnézhetnéd a próbánkat egyszer. Mondjuk holnap délután, bár ma szerettem volna.

-Akkor holnap.

Elsétáltunk hazafelé, majd Dead egy metálvillát mutatva elbúcsúzott tőlem. Már megint annyira nagy volt az üresség belül...

Másnap, ahogy megbeszéltük, találkoztunk ugyanott, csak most egy másik területre mentünk. Dead magával hozta a corpsepainthez kellő festékeket egy fekete táskában.

-Nem akartam már eleve így jönni, meg szeretném, ha látnád, hogyan csinálom meg a hullasminkemet. Tartanád a tükröt?

-Tartom.

Dead hihetetlen ügyességgel csinálta meg a corpsepaintet magán. Azelőtt is kifestették az arcukat, de az nem volt valódi hullasmink. Ehhez igazán csak Ő értett, senki más. A végére már tényleg úgy nézett ki, mint egy oszladozó halott. Eszméletlen volt!

Mikor felcsúszott a farmerkabátja – ma ebben jött el -, megláttam az egyik vágást a bal csuklóján. Valószínű, előzőleg nem figyeltem, nem is tűnt fel a sebhely. Habár tudtam erről, ilyen közelségben még nem volt 'szerencsém' látni a vágásnyomot.

-Ez a sarpsborgi sebhely?

-Igen.

-Elég mély. Láttad volna akkor, amikor készült – nevetett. - Van itt még más is. Ezt Lipcsében alkottam – mutatott fel egy másik vágást.

-Hogy meg tudtad jegyezni.

-Van egy Izmirben készült is, de az itt. - A jobb csuklóján mutatott egy mélyebb sebhelyet. - Onnan viszont van egy szomorú emlékem: Magammal vittem pár Drakula-képregényt és ellopták.

Dead arca szomorú lett. Nekem megvolt az egész sorozat, gondoltam nekiadom, hiszen már rég nem volt a kezemben. Ezt akkor még nem mondtam el Neki.

-Sajnálom nagyon. Nem igazán lehet az emberek többségében megbízni.

-Nem hagytam feltűnő helyen meg csak klotyóra mentem ki és mire visszaértem, a képregényeknek nyoma veszett. Valakit megkértem a bandából, de baszott rá figyelni. Ha jól emlékszem, Hellhammer volt. Nekiállt dumálni egy török pasassal, a másik meg elvitte a comicsaimat.

-Azóta se tudtad beszerezni őket?

-Sajnos nem.

Dead elkomorult arcát látva nekem se lett jó kedvem. Hihetetlen, hogy mennyire megkedveltem Őt ezalatt a rövid idő alatt, amit együtt tölthettem vele. Bizalmas társalgásunkat Dead telefonjának csörgése szakította meg.

-Euronymous. Már keres engem.

Dead felvette. Hallottam Euronymous hangját.

-Mindjárt megyek - felelte röviden Per.

Dead letette.

-Ez rövid volt. Euronymous néha egy percet sem hagy nekem, most eszébe jutott, hogy egy-két órával többet kéne próbálni. Tudod, ő a főnök a bandában, mert ő a fő alapító, a többinek meg azt kell csinálni, amit mond. Euro nem tűr ellentmondást.

-Akkor már kezdem érteni, milyen is valójában.

-Néha nagyon utálatos tud lenni.

-Manheim hogyhogy kivált a bandából?

-Személyes ügyek miatt. Bírták egymást Euróval, de valahogy már nem működött a dolog. Helyette Hellhammer lépett be nem sokkal utánam.

-Látom, most megint búcsúznunk kell...

-Sajnos. Ha lesz időm, mindenképp foglak keresni. Vigyázz magadra!

-Te is, Per.

-Pellének is szólíthatsz vagy Deadnek. Ahogy jobban tetszik.

Mielőtt elváltak útjaink, Dead elmondta, miért is lett a neve csupán Halott és miért van ekkora halálvágya.

-Amikor megállt a szívem, meghaltam és végigmentem egy alagúton, megláttam egy egyáltalán nem földi eredetű fényt, de erről már egyszer meséltem. Emlékszel?

-Igen, emlékszem.

-Szóval akkor döntöttem el, hogy Dead lesz a nevem, ha majd idősebb leszek és majd egy bandában fogok énekelni. Egy BLACK METAL bandában, amit Mayhemnek fognak hívni. Akkor már láttam előre egy-két részletet a jövőbeli életemből. De csak akkor. Lehet, hogy többet is láttam, de valószínű, hogy elfelejtettem. Aki elérte a fehér fényt, az már többé nem ember. Én nem vagyok az. Tudom, hogy nem vagyok, IdunLilith. I am a mortal, but am I human?

-Ezt te írtad?

-Life Eternal.

-Gyönyörű dal.

-Neked melyik a kedvenced?

-A De Mysteriis Dom Sathanas. A világ legjobb dala – vágtam rá rögtön. Tényleg ez volt.

-Nekem mégsem ez a kedvencem, hanem a Life Eternal. Szerintem az lett a legjobb, a legkifejezőbb az egész De Mysteriis albumon. Valahogy az sűríti össze a legjobban az egész énem lényegét.

-Nem csak az énedet, az egész Black Metal lényege ebben a dalban van. Egyszerűen lenyűgöző.

-Olvastál már könyvet a halálélményről?

-Párat igen.

-Én tervezek írni egyet.

-Nagyszerű ötlet. Sajnos nekem nem igazán volt ilyenben részem, csak egyszer álmomban, valószínű akkor meghaltam valamennyire. Csak az alagútig jutottam, meg szürke színt láttam, meg egy alakot, aki szinte elzavart, hogy ne menjek tovább.

-Megkérdeztem egyik ismerősömet, aki már jártas az ilyen élményekben, és elmondta, hogy a földi sík fekete, aztán a szürke következik, majd kék, ami az asztrális síkon az első szín, majd egyre ragyogóbb színek és megáll egy fehér színnél, ami egyáltalán nem vakít meg, hiszen ott már nem a fizikai szemeddel látsz, majd utána következnek más színek is. Én csak a fehérben voltam, de olyan melegség vett körül, amit itt soha meg nem tapasztalhatsz. Elképesztő élmény.

-Ha most felnőttként ért volna, akkor hogyan tudnád lereagálni?

-Fogalmam sincs.

Kicsit szégyelltem magam, hogy a halálélményeiről faggatom, de annyira kíváncsi voltam!

-De ugye nem zavar, hogy kérdezgetlek? Ha nem akarsz, akkor nem kell beszélned rólauk.

-Szeretek a halálról meg ilyen sötétnek tartott dolgokról beszélgetni és szívesen meghallgatok bárkit, aki erről témázik.

-Engem is nagyon érdekel a téma, egyszer összejöhetnénk egy kávé vagy egy pohár sör mellett és megbeszélhetnénk.

-Most viszont tényleg mennem kell, ne haragudj rám.

-Oké, Dead. Sajnálom, hogy búcsúznunk kell, de remélem, majd találkozunk. Nagyon jó veled beszélgetni.

-Arról volt szó, hogy holnap, ugye? Megpróbálom összehozni, de tényleg, remélem, Euro nem talál ki valamit. Mintha érezné...

Dead elhallgatott.

-Mit érezne?

-Valamit.

Láttam rajra, hogy kezd zavarba jönni.

-Valami olyat, ami... Tudod, jó radarja van az ilyenhez.

-Jól van – mentettem meg a helyzetet. - Semmi baj.

-Nos akkor hej då! Vi ses.

-Hej då! Vi ses.

Hihetetlen, de ahogy néztem utána, könnyek szöktek a szemembe. Dead annyira magányos és elhagyatott volt, alig voltak barátai vagy azok jó része is lekopott, élte a maga életét és Norvégiában senkit sem ismert igazán. Euronymoussal sem lehetett éppen jó a viszonya, de erről nem igazán beszélt, én meg nem is kérdeztem.

Mikor hazaértem, csatlakoztattam a fényképezőgépet az asztali PC-hez és megnéztem a fotókat. Az egyik szebb lett, mint a másik. Nekiálltam a szerkesztésnek és miközben egy teljesen másik világban helyeztem el Őt, a Mayhem Necrolust (kb. Hullavágy vagy halálos vágy) száma szólt. Egyszerűen már kívántam Deadet, kívántam Őt minden porcikájával és minden szokatlan tulajdonságával együtt.

folytatása következik...

címe: Funeral fog

[ciganyolga]

a guldenburgok öröksége

Az epizód legelején fény derül János sötét titkára: szerencsejátékozott, és elment a vagyon. Durvábbra számítottam. :(

A második részben a RubintRéka meghívta a született feleségeket a táborába, hogy majd erobikoznak boldogan.

Készülődtek is a lányok, szokás szerint megbeszélték egymással, hogy hogy nincs kurvára semmi kedvük ehhez SE. A Rita meg a Babett azért befizettek egy kis botoxra, ahol flörtikéztek az orvossal, meg megállapították, hogy a botoxot minél gyakrabban kell csinálni, annál jobb, és a többiek majd ámulnak, hogy milyen szépek. 

Közben a Boglárka megnézte a Vivienék rezidenciáját, ahol minden rózsaszín, Bogi meg elmondta, hogy ő nem akar szülni, mert KARRIERISTA! Magyarországon is szeretne hódítani, mert állítása szerint Törökben már BEFUTOTT:

Vivinek erről az volt a véleménye, hogy szerinte a Babett irigy rá, mert fiatal és szép és vékony.

El is indultak két csapatban az edzőtáborba. “A” autóban ültek botoxék meg gyerekruhás Dalma.  “A” autó utasai megbeszélték, hogy a Vivien nem csinál semmit, csak jól házasodik, bezzeg ők mennyit melóznak.

“B” autóban a fiatal, szép és vékony Vivien meg a jósasszonynak öltözött BurekBoglárka. “B” autó utasai megbeszélték, hogy tök gáz, hogy a Babett férje öreg, majd nagy egyetértésben, lefitymálóan kiröhögték a VajnaTímeát, aztán szendevtek, hogy nincs kedvük a táborhoz, és megegyeztek, hogy igazából a Réka teste amúgyis ronda. Aztán megbeszélték, hogy a Babett irigy a Vivienre, mert fiatal, szép és vékony.

Meg is érkeztek kisvártatva a Rékához, akivel ötből hárman közölték is, hogy akkor sajnos nem edzenek az edzőtáborban, mert botoxon voltak, a Boginak meg fáj a bokája, de ő legalább hozott ajándékba egy LuiVütön karkötőt. A Réka elszomorodott, hogy senki se erobikozik, sajnáltam. Előtte még egy újabb milliomos nővel, Yvonne-nal megbeszélték, hogy mindketten Rák jegyűek, és hogy Réka beleszeretett Yvonne vádlijába. Yvonne egyébként ÜZLETASSZONY, tálentgondozó befektetése van. (Úgy szeretném már, ha valaki nem színésznő lenne, meg producer meg ruhatervező, hanem mondjuk azt mondaná, hogy “van egy vegyi kombinátom, baszdmeg”.)

Néha hátul, a recepcióról belestek a vendégek, hogy mi ez a forgatás itt, odanézz, azt eléggé imádtam:

A botox bókra nem kellett sokat várni, a csupa kellem Vivien már pattintotta is a Donald kacsát a két zsibbadt arcú asszonynak, amikor azok megérkeztek. Babett megmondta, hogy 26 évesen ne ugasson, 38 évesen majd ő is botoxozni fog. (Így tudhattam meg, hogy 2 évre vagyok a botoxtól. :()

Azért a Vivien és a Dalma elmentek kibikkantani magukat a Rékával, ahol megbeszélték, milyen gáz a botox, és a genetikusan ilyen mellű Réka azt hazudta, hogy nem volt még semmilyen szépészeti beavatkozása.

Viviennek az volt erről a véleménye, hogy a Babett irigy őrá, mert fiatal, szép és vékony. Aztán hozzátette: “ahhoz edzeni kell, hogy valaki úgy nézzen ki, mint mi. Vagyis ÉN.”

Utána még elmentek közösen egy őrült gokartozásra, verseny is volt, amit természetesen a Vivien nyert. Találjátok ki, hogy ki volt erre nagyon irigy! Úgy van! A Babett! 

Itt elpattant a húr, elszabadult a pokol, nagy kotkodácsoló üvöltözés kerekedett arról, hogy ki kit hogyan beszél ki a háta mögött, és a Babett hogy irigy a Vivienre, mert az fiatal, szép és vékony, és a Bogi mondta, hogy a Babett mit mondott nyilvánosan a bulin, amit szerinte nem úgy mondott, de akkor most ki mondott mit? Hallottad? Nem? De nem azt, hanem hogy mikor a buliban azt mondtad, mondd a szemembe! De én nem azt mondtam, hogy azt mondta, hanem azt mondtam, hogy szerintem mit mondott, hogy mondtak. Akkor végülis a Bogi keveri az egész szart, akkor ő a büdöskurva? Vagy ki? Mindegy elegem van, hazamegyünk! 

- Most azért, mert én vagyok a fiatalabb, nem fogok MEGFOHÁSZKODNI! - tette még hozzá magabiztosan a fiatal, szép és vékony Vivien.

Kibeszélések:

Rita, Babett és Dalma kibeszélik Vivient, hogy picsa és nem dolgozik.

Rita és Bogi kibeszélik Dalmát, hogy picsa, mert nem tud vezetni.

Vivien és Bogi kibeszélik Babettet, mert irigy a Vivienre, hogy fiatal, szép és vékony. 

Vivien és Dalma kibeszélik Babettet, mert irigy a Vivienre, hogy fiatal, szép és vékony. 

Vivien, Dalma és Réka kibeszélik Ritát és Babettet, hogy botoxoltattak.

Vivien és Dalma kibeszélik Babettet, hogy elment Yvonne-nal futni, mert helyezkedni akar karrierilag.

Vivien és Bogi kibeszélik Rékát, hogy túl izmos és ronda.

Vivien, Bogi és Dalma kibeszélik Ritát, hogy a konfliktusnál lapít, mint szar a gazban.

Vivien és Bogi kibeszélik Babettet, hogy fujmár, milyen öreg és undorító férje van.

Vivien és Bogi kibeszélik Vajna Tímeát, hogy fujmár, milyen öreg és undorító férje van.

[istenhoztanightvaleben]

35. rész – Lusta nap

[Az epizódot itt lehet meghallgatni/letölteni, a “Direct download” feliratú linken.]

Senki sem látta a fákat a héten. Remélhetőleg hamarosan visszatérnek.

Isten hozta Night Vale-ben!

Üdv, Hallgatók!

Nincs sok mondanivalónk a mai napról itt Night Vale-ben. Lusta nap ez a mai a mi gyönyörű kis városunkban.

Szokatlanul nagy a hőség az évszakhoz képest, már ha hisznek Önök olyasmikben, hogy „idő” meg „évszak” meg „szokatlan”.

Valahol legyek zümmögnek egy kuka körül.

Frances Donaldson, a Régiségkereskedés tulaja fásultan int egy rakás vevőre váró holmi felé a falon, keze lassan jelzi megadását a tétlenségnek.

Az Arctalan Idős Hölgy, aki titokban az otthonodban él azon kapja magát, hogy ugyanazt a milliószor olvasott méhészeti weboldalt kattintgatja.

Jómagam az asztalomra támaszkodva mormogok ebbe a mikrofonba, túlságosan kifáradva a hőségtől, hogy valódi energiát fektessek életem munkájába.

Csendes jelen a miénk. Nem beszél senki, csak én. Ha a beszéd bármennyi energiát igényelne, és nem puszta testi reflex lenne a számomra, akkor én magam sem beszélnék.

Carlos, tökéletesen tökéletlen Carlos az egyetlen, aki buzgalmat érez magában a mai napon. Füvet nyír, és fütyörészik. A gyep pedig visszafütyül neki.

Most pedig a hírek, vagy mi.

Night Vale-szerte éber állampolgárok tucatjai tettek bejelentést egy drapp kabátos férfiról, aki a Taco Bell mögött, a kukák és a folyamatosan csörgő telefonfülke közelében ácsorog. Rovarokat fogdos össze a levegőből, és szarvasbőr bőröndjébe tömködi őket. Éles szemű polgáraink nem emlékeznek rá, hogy néztek ki pontosan fürge kezei, többen teljesen elvesztették beszédük fonalát mondat közepén, és csak tátott szájjal, némán meredtek maguk elé.

Mindannyian kaptak egy pecsétet Állampolgári Éberségi Kártyájukra. Öt pecsét után továbbra is egyéves stoptábla-mentesség jár!

Ezúton is hadd gratuláljak Jake Garciának, akinek sikerült megtölteni három Állampolgári Éberségi Kártyát is, ezzel pedig elnyerte a kötelező jogot, hogy örökre eltűnjön. Családja monoton kórusa úgy nyilatkozott, büszkék rá, de nem nagyon hiányzik nekik.

Ne feledjék, mit mond mindig a Titkosrendőrség kabalája, a Közönyös Vakkancs: „Polgárok, legyetek éberek! De ne túl éberek! Sok minden van, amit nem szabad látnotok. Csak ti akadályozhatjátok meg, hogy a házatok rejtélyes körülmények között leégjen! Vau-vau!”

Haha, lefogadom, hogy Vakkancs a legédesebb rajzfilmkutya! Talán egy nap a Titkosrendőrség nyilvánosságra hozza majd, hogy néz ki.

Friss hírek a néhány hónappal ezelőtt tartott Nyári Olvasótáborról:

A gyermekek, akiknek sikerült élve kijutni a könyvtárból – véresen, könyvtárosok beleivel borítva, kezükben az osztályuk szintjét jócskán meghaladó olvasmányok listájával – milíciába szerveződtek szintén túlélő társuk, a 12 éves Tamika Flynn vezetésével. A Homokpusztán gyakorlatoznak, több száz gyermek kiáltozik és mozog tökéletes egységben, míg Tamika egy dombtetőről figyeli őket, hogy kiszúrja a gyengeségeiket és dicsérje az erősségeiket.

Tamika újabban egy könyvtáros letépett kezét viseli a nyakában, figyelmeztetésként mindazoknak, akik szembeszegülnének vele, hogy ő már legyőzte a világ legrettegettebb teremtményét.

Megkeresésünkre Tamika azt nyilatkozta: „Nem nézünk körül. Nem nézünk magunkba. Nem alszunk. A mi istenünk nem mosolygó isten. Készen állunk a háborúra.”

Mikor megkérdezte, pontosítaná-e nyilatkozatát, Tamika kihívta tudósítónkat egy száznapos közelharcra, melyet tudósítónk elutasított, amikor is sikoltozva, nyomában több száz harcedzett gyerekkel elmenekült a helyszínről.

Folytatódik lusta napunk itt, Night Vale-ben. Pamela Winchell polgármester asszony sajtótájékoztatót hívott össze, melyen aztán nem mondott semmit. Egy összecsukható széken ült a pódium mellett, és hátrabillent fejjel szunyókált. Majd felriadt, és összecsukható székével a hóna alatt fénylő portált nyitott a levegőben, amin keresztül aztán távozott.

Mindez igen nagy udvariatlanság lett volna az összegyűlt riporterekkel szemben, ha azok valóban összegyűltek volna, ám ők korábban saját sajtótájékoztatón jelentették be, hogy inkább kivennék a mai napot, ha nem baj; mert a gyengéd délutáni napsütés valahogy még az éj sötét ölelésénél is jobban csábít ma a pihenésre.

Erre a sajtótájékoztatóra sem ment el senki.

Carlos kiporszívózta a nappalit, és most a ruháit válogatja. Tárgyakat emel a szeme elé, és döntéseket hoz róluk. Közben dudorászik.

A gyep nem tud dudorászni, ezért csendben marad.

Egy behatárolhatatlan, mégis fenyegető kormányügynökség ezúton szeretné Önöket emlékeztetni, hogy ufók tökre nem léteznek. Szeretnék emlékeztetni Önöket, hogy az ufók csupán meteorológiai léggömbök, a meteorológiai léggömbök pedig csupán kósza felhők, a felhők pedig csupán az alvásból megszökött álmok, az alvás pedig csupán gyakorlás a halálra, a halál pedig csupán egy része világunknak – ugyanúgy, ahogy mondjuk a homok és a biciklik -, a nagy, fényes Föld pedig csupán egy haldokló ember utolsó gondolata, aki erőtlenül nevetve rázza a fejét ezen az egész valószínűtlenségen.

Ne feledjék, ez nem csupán a törvény. Ez az egész egy illúzió.

Közeleg a Hálaadás, és mind tudjuk, hogy ez mit jelent! Azt jelenti, itt az ideje a földön csúszva járulnunk a Barna Homokkő Torony elé, hogy hálát adjunk neki mindazért, amit tett, és mindazért, amitől irgalmasan megkímélt bennünket.

Remek alkalom ez arra, hogy összegyűljön az egész család, egyenek egy jót, majd közösen kikússzanak az éles köveken és homokon át, vércsíkot húzva maguk után térdükkel a terméketlen talajon, míg meg nem érzik a Barna Homokkő Torony fenyegető jelenlétét maguk fölött, de nem mernek felnézni. Nem mernek felnézni.

„Hála neked!” – suttogják. – „Hála neked, hála neked!” – inkább könyörgés, mint ima. Több benne a félelem, mint a hála.

És ha elfogadja, amit mondanak neki, Ön és családja visszatérhet otthonába – reszketve, biztonságban, együtt, reszketve, együtt.

És ha nem fogadja el?

Nos, ami azután történik, nem is számít igazán, nem igaz? Mármint, megkönnyítené, ha tudnák, mi történik? Nem. A tudás soha nem könnyít meg semmit.

A Barna Homokkő Torony. – Adjon hálát! Kiáltson hálát! Sikoltson hálát!

Most pedig egy üzenet a szponzorainktól:

A műsor támogatója a CostCo nagykereskedelem. Mégis mennyit nyomhat egy test?

Ezen kívül a mai műsort hanghullámok hozták el Önöknek, melyek valahogy a fény egy formáján utaznak, és melyeket egy gép átalakít egy láthatatlan férfi hangjává, aki meghitten, halkan suttog az Önök fülébe. Nekünk ez nem tűnik természetesnek.

Strexcorp Szinergiai Rt.

Ne bízzon többé semmiben, amiben eddig bízott!

Ezen a napon, amelyen nem történik semmi, továbbra sem történik semmi.

Még a testi funkciók is szabadnapot vettek ki. Több bejelentést is kaptunk nem dobbanó szívekről, nem fújtató tüdőkről, laza, ernyedt zselévé váló kar- és lábizmokról. Emberek holtan esnek össze az utcán, hirtelen elkékülve, hirtelen megszűnve, az ajkukról csöpögő nyál apró hab- és sártócsákba gyűlik a homokban. Szeretteik csak bámulnak, nincs erejük sírni.

Semmi, de semmi nem nagyon történik. Lusta, lusta nap.

Kedvenc helyi müzligyártó cégünk, a Flakey O’s hamarosan bemutatja legújabb slágertermékét, a Képzeletbeli Kukoricapelyhet. A Flakey O’s müzliséfei kizárólag a legédesebb, legkevésbé rákkeltő képzeletbeli kukoricacsöveket használják fel termékükhöz, melyekkel John Peters (tudják, a farmer?) fogja ellátni őket. A képzeletbeli ízt ropogós, ízletes képzeletbeli pelyhekbe sűrítik, melyek csak arra várnak, hogy Önök egy nagy tál tejjel elfogyasszák őket.

„Rendkívül izgalmas ez az új termék.” – nyilatkozta Miranda Yesby, a Flakey O’s új igazgatótanácsának tagja. – „Nagy örömünkre szolgál, hogy John Peters-szel (tudják, a farmerrel?) dolgozhatunk. Mármint majd ha sikerült előkeríteni. Látta valaki mostanában? Ugyanolyan nehéz lett megtalálni őt, mint a kukoricáját.”

Miranda azt is kijelentette, hogy ezúttal nem fognak élő, transzdimenzionális piramisokkal vírusmarketing-kampányt folytatni, mivel az előző költségei túl magasra rúgtak.

„Mármint, ahhoz nem is volt közünk.” – mondta. – „De ha lett volna, most elmondhatnánk, hogy egy bizonyos élő piramisnak igazán eszállt az egoja egy egyszerű vírusmarketing-kampánytól, és teljesen ésszerűtlen dolgokat kezdett követelni, mint például egy transzdimenzionális lakókocsit a helyszínre, amely kívülről normális méretű, de belül hatalmas, tágas tereket rejt. Lehetetlen. Végtelen. Ja, meg egészségpénztári juttatásokat. Szóval ha közünk lett volna hozzá, mostanra valószínűleg akkor is meg kellett volna válnunk a piramistól.”

Miranda ezután megköszönte az összegyűlteknek a figyelmet, és nagy, karmos mancsaival visszaásta magát a Flakey O’s irodájába.

Most pedig a közlekedési hírek:

Olvadozó jég csepereg. Szinte észrevétlen csordulnak le cseppjei a nagy hegyormok arcán. Apró csordogálássá állnak össze, a mozgás és víz legkisebb jelévé. Aztán a jel felerősödik, tiszta vizek csordogálnak tisztán lefelé, patakot alkotva. Patak mossa a kavicsokat és a törmeléket, alig van valami ereje, mégis feltarthatatlanul keresi a lefelé vezető utat.

Majd vízesésként csobban a magasból egy folyóba. Mély folyó váj magának utat a tájon, határokat rajzol, melyekért később háborúzni lehet. Erőszakosan, de rossz szándék nélkül csapódik a szikláknak. Egyre szélesedik, egyre lassul, mint egy szebb korba telepedő ember. Egy folyam, melyen csak akkor látszik mozgás, mikor valamit visz a hátán, valami élőt – mint egy szebb korba telepedő ember.

És végül a nagy finálé, mikor elnyeli a hatalmas óceán, melyben minden víz egy. Melyben végre nyugalomra lel. Akár egy szebbe telepedő ember. Akár egy emberi település.

Közlekedési híreinket hallották.

És a lusta nap folytatódik. A Világ Legjobb Hamburgereit reklámozó neontábla haszontalanul pislog a vakító napsütésben, fényének ereje pont olyan kicsi, mint állításának valószínűsége.

A Föld is egyre lassítja forgását, csatlakozik a tömeges fásultsághoz. A mágneses mezők megbolondultak. Ők az egyetlenek, akik megbolondultak, minden más teljesen elernyedt.

Akiknek még van működő szívük és tüdejük, azok is csak fetrengenek és olyanokat mondanak, hogy „Uhh, kit érdekel?” és „Jaj de macerás!” ha valamivel stimulálni, vagy gondolkodásra bírni próbálják őket.

Egyre lassul a Föld. A gravitáció is lazsál. Lebeg a mikrofonom.

Carlos is lebeg, és kap az alkalmon, hogy kitakarítsa az ereszcsatornát. Milyen szorgalmas! Milyen… uhh… nincs energiám több szót kitalálni.

A rádióhullámok különös módon reagálnak a gravitáció hiányára és a változó mágnesességre, amit a Föld lassulása okoz. Szóval ha nehézkesen éri csak el Önöket ez az üzenet, elnézésüket kérjük, de nem fogunk tenni semmit az ügyben.

Dolgokat csinálni, mi? Mozgás, értik ugye? Létezés? Tudják hogy értem...

Mi az? Gyakornokunk, Marureen szemei felfelé ugrálnak egyébként mozdulatlan arcán. Szája nagyra van tátva. Orcái elernyedtek. Azt hiszem, jelezni akar valamit. Gondolom el kéne fordítanom a fejem, és megnézni, mi az… gondolom.

Na jó, akkor gyerünk…

Hallgatók, munkára fogom a nyakizmaimat, és elfordítom a fejemet.

Ó, már látom. Kialszik a Nap. Igen. Egy sötétségből és nemlétből gyúrt tumor csúfítja el a világosság arcát. A fény egyre halványodik. Ott megy minden élet forrása, csatlakozik mindannyiunkhoz, hogy kivegye a mai napot egy kis semmittevésre.

Ez valószínűleg nem jó hír.

Valószínűleg tennünk kéne valamit az ügyben.

De izé… tudják… na mindegy. Legalább láttam, mi lett a Breaking Bad vége.

Most pedig nem is annyira elviszem Önöket, inkább csak itt hagyom – és mielőtt eltűnök, gyengéden odébb tessékelem Önöket az időjárás irányába.

Üdv újra! Üdv újra itt! Itt, azt hiszem egyfajta krízis után.

Hogyan oldódott meg? Ki mentette meg a világot?

Senki. Nem is kellett megmenteni. Vannak csendes időszakok, rések, pihenők, megállók. De a világ csak botladozik tovább. A nap újra fellobbant, a világ újraindult. Mozdulatlan testek, melyek kéken hevertek a szürke járdán, hirtelen fellélegeztek és felültek a kékesszürke fényben.

Felkelünk, továbblépünk. Egyetlen állapot sem tart örökké. Minden múlandó.

Frances Donaldson, a Régiségbolt vezetője újra erőszakosan töri össze sorra készlete régi tárgyait, ahogy szokta.

Az Arctalan Idős Hölgy, aki titokban az otthonodban él, megint elsuhan időnként a szemed sarkában, és ismeretlen céllal rendezgeti a dolgaidat.

A legyek tovább köröznek a szemetes körül, de több lendülettel, több hévvel.

Gyakornokunk, Maureen hozott nekem egy kávét. [szürcsöl]

Ahh, igen, így már jobb. A kávé azért segít néha, nem? Máskor meg csak ront a helyzeten. De ez mindenre igaz.

Virágzik az üzlet, az emberek mozgásban vannak, az események zajlanak. Minden a szokásos, minden visszatért. Fent vagyunk! Tele vagyunk energiával! Készen állunk a következő Nagy Dologra, amit készítenek nekünk, amit kapunk, amit tesznek velünk.

Mindeközben Carlos azt mondja, mozgalmas napja volt, és lehet, hogy alszik egyet. Ez… nos, egész jól hangzik.

Hallgatók, azt hiszem, itt az ideje, hogy búcsút mondjak Önöknek. Van egy hely Night Vale-ben, ahol nagyon szeretnék most ott lenni. Talán az én lusta napom még nem ért teljesen véget.

Maradjanak velünk egy éles vonításra, kaparászásra az ajtón, egy hirtelen az arcukra húzott csuklyára, és egy ízletes sülttök-receptre, amit a családjuk egyszerűen imádni fog!

Jó éjt, Night Vale! Jó éjszakát!

A nap közmondása: A mai napon a történelemben: hétköznapiság és iszonyat és szerelem és fák.

[hellolelekfitnesz-blog]

Emberkísérlet avagy hello ősz, hello hashimoto again…

Rég nem írtam, ez nem is lett most rövid. Elszaladt a nyár és már az őszben is benne vagyunk rendesen. Volt is benne minden. Alapvetően jó időszak volt, imádtam ezt a nyarat, a szabadságot, a napsütést. Jól voltam, minden szempontból. A 40. Szülinapom csodálatos volt, mert csodás családom és fantasztikus barátaim vannak. Igazán megkönnyítették, pedig szenvedtem előtte a kerek szülinap közeledtétől, mint a kutya. Le is ment jó pár kiló tavasz óta, viszonylag odafigyelve egészségesen éltem, de hát nyár volt, na! Aztán nyár végén elindult valami lavina, ami igazából nem az én nyomorom volt, hanem mindenki más nyomora, mégis én foglalkoztam vele. Közben persze ott volt a saját munkám, életem, és a saját nyomorom, ami épp félre volt téve. Főleg Irmácska volt, aki tönkrevágta a szeptemberem meg az idegrendszerem, egyszer ez is megérne egy bejegyzést.  A lényeg, hogy szeptember végére kb úgy éreztem magam, mint akin hatszor átment az úthenger, mint akit kifacsartak. 0 energia, 0 kedv bármire is. Csak hagyjon már békén mindenki… Aztán teltek a napok, minden megoldódott, a helyére került, már a mások nyomorai, viszont én továbbra sem éreztem egésznek magam. Minden hülyeségen oly mértékig bírtam felhúzni magam, hogy hihetetlen, kedvtelen voltam, undok, folyton nyűgös, álmos, fejfájós, száraz volt a bőröm, égett az arcom, ugráltak a kilók fel-le… Hopp! Basztikuli! Hát ez tuti nem a mások nyomora miatti kimerültségem miatt van. Oh fck… És jött a heuréka pillanat: Hello kicsi szívem, hát mit csinálsz már megint, te kis mocsok? Én nagy vagányan élem az életem, odafigyelve, de azért nem megfeszülve, erre nem beindul ez a kis piszok gyulladt pajzsmirigyem évszakváltáskor?  Ráadásul sunyin és alattomosan, hiszen a sokadik jelnél jöttem rá, hogy ez megint AZ. No nem a Stephen King féle AZ, de azért ez is elég para…

Amikor rájöttem, hogy csak a hashimotom szívat már megint, rögtön jobb kedvem lett. Haha! Azért nem olyan könnyű legyűrni engem, ráadásul tavaly télen már volt egy kétségbeesett köröm, amikor bedurvult. Úgy döntöttem, hogy most nem várom meg, amíg még durvábbak lesznek a tünetek, még az elején megmutatom ennek a kis piszoknak, hogy kié ez a test, nehogymár a pajzsmirigyem diktálja azt, hogy épp milyen napom van. Szóval akkor nagylevegő és AIP.

Az AIP, avagy az autoimmun protokoll diéta… Durva menet, de folyton kómásnak lenni, tekintettel ölni mindenkit és cuki égő, viszkető piros foltokkal a nyakadon létezni még durvább, szóval nem nagyon látok most más utat. Szóval ugye az AIP-nak az a lényege, hogy az ember lánya nem eszik semmi olyat, ami így vagy úgy, keresztbe vagy hosszába még jobban bedurrantja az amúgy is gyulladásban lévő pajzsmirigyet. És mi az ami még inkább beindítja? Kb minden, ami nem zöldség, gyümölcs vagy hús… És hogy még bonyibb legyen, a zöldségek között is vannak, amik úgynevezett goitrogének, azaz golyvaképzők… De a száraz adatokról majd máskor. Újra beleástam magamat a szakirodalomba, hátha felfedezett valaki valamit tavaly óta, de csak egy mikrobiológus oldalát találtam meg, ahhoz meg sajna hülye vagyok, hogy labort csináljak a konyhámból. Marad az AIP. Reméljük, hogy a következő nemzedékeknek már könnyebb lesz.

Nem tudom, hogy az önsajnálat, hogy már megint… vagy a “csakazértis” volt erősebb bennem, mikor eszembe jutott, hogy de hiszen nem vagyok egyedül. Nem kell Don Quijoteként magányosan harcolnom ezzel a kis szörnnyel. Van egy csodás tiltes csopi a facen, ahol mi lányok, asszonyok együtt szenvedjük meg az élet eme területét. Ha valaki mélyen van a trutyiban, kihúzzuk. Ha valaki épp szárnyal motiváljuk, támogatjuk. Komolyan, az első olyan csopi az életemben, ahol nincs cicaharc, nincs fikázás, bodyshameing, csak egymás támogatása. Mondjuk, ha valaki mégis megtalál valakit a csoportban, akkor a lányok anyatigrisként tépik szét. Az azért tud vicces lenni.

Szóval ennek a csopinak a fő anyatigrise, működtetője, édes jó anyja Réka, aki nélkül se a csopi, se ez a bejegyzés ilyen formán nem jöhetett volna létre. Csodanő, aki rengeteg időt és energiát tol abba, hogy ennek a több ezer nőnek egy kicsit könnyebb legyen az élete. És ezt nem puncsolásból mondom, hanem azért, mert így gondolom. Ő az első táplálkozási tanácsadó, aki értelmesen kommunikál arról, hogy mit miért, nem durva falakat rak eléd, hanem kreszt mutat, hogy merre tovább. Nem mellesleg a világról alkotott képe is igen hasonló, mint az enyém, szóval nem akkora kihívás számomra bízni benne. Aki ismer, pontosan tudja, hogy általában kizárólag a saját magam által felállított szabályoknak bírok megfelelni, gyűlölöm az effajta kötöttségeket, de azt, hogy most kicsit rábízom magam mégsem érzem merészségnek, sőt.

Lényeg a lényeg, ráírtam Rékára facen, hogy most azt tervezem, hogy újra AIP,  “de nagyon dulván”, mi lenne ha..., hiszen szinte minden posztnál kiderül, hogy jópár PM-es, hashimotos van a csopiban… Átbeszéltük a részleteket, megbeszéltük a makrókat, az edzést, az időintervallumot, a kb mit hogyant, tanácsokat adott  és úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Pontosabban én vágok bele. Neki nem kell AIP-ozni.... A mázlista… Én tegnap óta elkezdtem a felkészülést, teszem le a tejterméket, a gabonát...stb, aztán jövő héttől AIP ezerrel. És ami új lesz a tavalyihoz képest, hogy dokumentálok mindent. A centiket, a kilókat, a vérképet, fotózkodtam előröl-hátulról, szóval remélhetőleg elég komlex kis végeredményt tudok produkálni majd pár hét múlva. Addig meg tolom az infókat, kajákról, edzésről, változásokról… És hogy miért a nyilvánosság? Egyrészt, mert ha nyilvánosan csinálom végig, akkor talán tudok némi reményt és motivációt adni azoknak, akik nem tudják, hogy hogyan oldják meg, merre induljanak, talán ha nekem sikerül, akkor nem érzik majd lehetetlennek kikerülni ebből az ördögi körből, amit ez a kis genya hashimoto vagy a hozzá hasonló hátráltató tényezők jelentenek. Másrészt biztos nekem is lesznek mélypontok, amikor kiírom, h hú de marhára szenvedek, és akkor jól fog jönni többszáz nő bíztató kommentje, hogy meg tudod csinálni. És Réka is ott lesz, ha nagyon elakadnék…

Továbbra sem vagyok sem dietetikus, sem endokrinológus, csak egy hashimotós lány, aki szeretné érteni a teste működését, és szeretné a lehető legjobban működtetni azt. Nem tudom a tutit, csak azt tudom, hogy jól akarok lenni, nem akarom sajnálni magam, nem akarok hat kiló vakolatot kenni a piros foltokra, nem akarok minden délután félájultan aludni, nem akarok mindenkit ok nélkül bántani azért, mert én nyűgös vagyok és legfőképpen nem akarom hagyni, hogy ez a kis mocsok határozza meg a mindennapjaim. Az endokrinológusok nagy része túrót se tud hozzászólni a dolog diéta részéhez, és sajna a napi L-tiroxin nem old meg mindent. Így hát kezembe veszem a sorsom… Haha! (sátáni kacaj)  Szóval hello ősz, hello AIP! Izgalmas  utazás lesz, kövessétek!

Follow me on Facebook

Find me on  instagram @buttercup0803

A LifeTILT csopi - LifeTILT Diéta PRO

[csakazolvassa]

Friderikusz szerette ezt a fénykorában: ez idő szerint. Annyira gennyesen modoros, imádom!

Szóval, most egészen, de egészen más minden, mint 1. volt az elmúlt két évben, 2. mint amilyennek kinézett ez a nyár mondjuk tavasszal.

A most, az egy két hónapos táv. Közérzet, napjaim folyása, belső világom, minden lényegileg más most. Pedig már úgy megszoktam azt a tavaszit (régebbi, de tavaszra tisztult le), és nem voltam boldogtalan, sőt. Stabil voltam és kiegyensúlyozott. (Óh, boldog idők. Most meg csak a veszélyes élet, a rock and roll.)

Leegyszerűsítve azt mondtam erről, hogy akkor Artemisz voltam, most meg Vénusz vagyok, ami kétféle női létezésem.

Mulatok is, ahogy megfigyelem a történéseket. Ez lett, ilyen vagyok? Mi ez?

Rengeteget formálódtam a forgatásokon. Sok forgatási nap volt: két nagy film és egy reklám, ez teljesen más napirendet, hangulatot jelentett. Például azt az igazi kizsigerelt fáradtságot is megtapasztaltam. Megismertem nagyon különböző embereket, külföldieket is. Beszélgettem többekkel, olyanokkal, akik nem ismefrnek, csak az ottani benyomásból és a közös helyzetből indultak ki, és sok mindent megtudtam róluk – de még többet tudtam meg magamról az ő tükrükben, abból, amiket visszajeleztek, vagy amilyen viselkedést kiváltottak belőlem.

Zavarba jöttem magamtól olykor. Mit szólna anyám? Mit szól a feletes énem? Csinál ilyet egy tanár, egy anya, egy nő? Egy értelmiségi? Hát persze. Ellentmondásos érzéseim voltak, hirtelenül öntöttek el mindenféle heves ön-reakciók és élmények. Ez néha hasító, diadalmas, dívaszerű volt, máskor természetes életöröm, de volt negatív is, az nagyon levert. Mint aki kiszabadult végre.

Hosszas mérlegelés után abban maradtam, hogy mindaz, amit megélek most, maga az élet, amit én nem igazán mertem élni, több okból. A rigorózus karakterem, a neveltetésem, intellektuális értékrendem; a gyász, anyai feladatok, önbecsüléshiány, az énképem, az elefántcsonttornyos létezés, a megfelelő társaság hiánya, meg hogy sokat voltam egyedül.

És amin most megütközöm, hogy “én ilyeneket csinálok?”*, az, rá kell jönnöm, mind-mind szabadságfok kérdése. Én, én is lehetek gyarló? Túlzó? Ellentmondásos? Tévedhetek? Mondhatok egyszer csak mégis nemet, holott korábban igent mondtam? Nem állom a szavam? Lehetek sóvár és mohó? Szakíthatok a lelkizős, mély, érzelmes jellegű igényeimmel?

Mi több: felhagyni a szokásaimmal? Egyszer csak nem érdekel, nem köt le az, ami korábban, nem úgy reagálok. Elengedtem, de nem kellett elengednem, hanem csak elengedődött, esodródott mellőlem. Ez lehet? Vagy csak annyi, hogy nem unatkozom, kicsit sem?

Nemet mondani, mégpedig gyakran és következetesen?

Hát persze. Ennek is eljött az ideje. Nem ártok vele senkinek, csak a saját merev elveimnek. Sanyarú ifjúkoromért kompenzál most az élet. Apró mégsem-úgy-vanokon, jó-fejnek-tűnt-de-nemeken nem emésztem magam.

* Hogy ez pontosan mit jelent, az, fájdalom, nem fog ebből a posztból kiderülni, sőt, még a közelieknek sem mesélem el, de meg vagyok hökkenve több ponton is. (Jógázom!!!)

Aztán, a test – és egyébként az mindennek az alapja. Volt módom hozzászokni az igazi arcomhoz, a formálható, átalakítható kinézetemhez és az átalakításhoz. Hosszú órákat töltöttem sminkes, fodrász keze alatt összesen.

#gallery-0-9 { margin: auto; } #gallery-0-9 .gallery-item { float: left; margin-top: 10px; text-align: center; width: 33%; } #gallery-0-9 img { border: 2px solid #cfcfcf; } #gallery-0-9 .gallery-caption { margin-left: 0; } /* see gallery_shortcode() in wp-includes/media.php */

Emiatt is, meg még egy általános felszabadultság miatt is sokkal természetesebben vagyok most a testemben: keveset, ritkán festem magam, nem zavar a csapzott hajam, az ébredő arcom, gyűröttség. Tudok róla, milyen, de nem rejtem el, nem félek tőle, nincs öregedésparám. Úgy mondhatnám, hogy meghitté váltak a tökéletlenségeim (mondjuk kapom is hozzá az inputot, egyedül nem tudnám ezt megteremteni).

Ami a testet illeti – régebben ez csak az intellektusomra állt –: soha nem trashelem magam. Ha valaki királynőnek tart, nem mesélem el neki, hogy pont az a testrészem nagyon ajjaj, meg a szülés, meg nézd, csíkos. De diszkréten sem érzem magam szarul. Ki vagyok én, hogy elrontsam a rajongást?

Szőke vagyok és lebarnultam. A zaklatott napokon sporttal enyhültem, eszegetni nem volt kedvem. Újrakezdtem a ketót, de csak mellesleg, így, elég gyakori gyümölcsevés mellett is kilenc kilóval vagyok kevesebb, mint június elején (izom is ment le, soha nincs olyan, hogy csak zsírt veszítünk). Újra kockahas. A lepucolódás megmutatja az igazi arcot, testet. Ez a négy kép mondjuk most egy hónap alatt készült:

#gallery-0-10 { margin: auto; } #gallery-0-10 .gallery-item { float: left; margin-top: 10px; text-align: center; width: 33%; } #gallery-0-10 img { border: 2px solid #cfcfcf; } #gallery-0-10 .gallery-caption { margin-left: 0; } /* see gallery_shortcode() in wp-includes/media.php */

Lett néhány hisztérikusan gyönyörű, új sportcuccom.

Rengeteget edzek megint, új helyen is. Tanulok gyorsúszni.

Ami bennem és körülöttem történt most, az nem mind örömteli és hepinesz ám. A felzaklatott, pörgős állapot felkarcolta a lényem legmélyét, kihozott belőlem egy-egy durva szorongásrohamot, és olyankor én nem eszem, nem alszom, nem tudok dolgozni, és nem érzek, nem szeretek, nem örülök, csak kattogok. Az nagyon szar. De volt egy pont, amikor rájöttem, nem hibáztathatok érte külső tényezőket, más embereket. Amiknek mégis szerepük van benne, azon nem tudok változtatni.

És akkor, mint a tolófájásnak, nem álltam ellen többet a szorongásnak, átadtam neki magam. Engedtem magam: ez van. És könnyebb lett. Elsodort, szétszedett, de kijöttem élve a másik parton.

Három új könyv terve is megszületett. Írni fogok egy érzéki naplót, és összeszedem életem legjobb, meglepő sztorijait, lesz minden, pap az uszodában, hullócsillag és filmtörténet. Hogy fikció-e vagy színigaz? Majd az olvasó eldönti. (Ez viszont csak a megbízható olvasóknak szól, nyilvánosan nem lesz nyoma.)

Intellektuális fürdő: olvasok, járunk Antoniához. Ez is mostanában lett. David Bowie-t hallgatok. Vettem egy fülhallgatót.

Artemisz és Vénusz tehát kiegyezett egymással. Újra tudok írni, friss löketet kaptam. Kutyámmal szökellek saruban a hegyen – az egyedüllét morális állásfoglalás. Hosszú, magányos futások, minden agyalás nélkül csak nekiindulok, és mindig az erdőben. Nem dörzsölődik ki sortban a combom, eltökélt vagyok, mint egy olimpikon. Máskor meg csak egyszerűen chill van. Mindenhol csodaszép férfitesteket látok (ez mondjuk azért is van, mert a vízilabdás időszakban járok gyorsúszni). Nem veszem túl komolyan a dolgokat. Zsongok, borozok, sőt, söröztem is egyszer, olyan vagyok, mint lehettem volna annak idején, ha nem ilyen vagyok.

Mert fontos vagyok én, meg fontos ő, meg még mások is fontosak, az elvek is fontosak, a történeteim is fontosak (azok főleg, örök narrációs kényszer!) – de a legfontosabb mind ez a nyár. És ez egy gyönyörű nyár.

Néhányótoknak elmeséltem, hogy egyébként mi van, meddig fajult a zaklatás, hol találtok meg most. Köszi minden érdeklődést, kattintást, kávémeghívást, üzenetet, kommentet!

hogylétem ez idő szerint Friderikusz szerette ezt a fénykorában: ez idő szerint. Annyira gennyesen modoros, imádom! Szóval, most egészen, de egészen más minden, mint 1.

[ajtech]

Flexget

A Transmission telepítése után egy ideig minden ment ahogy akkor gondoltam. A torrent fájlokat letöltöttem a figyelő mappába (watch dir) és szépen működött minden. Beleütköztem azonban abba a problémába, hogy a különböző típusú fájlokat mindet egy helyre töltötte le, amiket aztán kézzel kellett átpakolni a dedikált mappákba (Filmek, Sorozatok stb.). Sőt az az igény is felmerült, hogy még egyszerűbb lenne, ha RSS feed-ből töltené be automatikusan a torrent fájlokat. 

Ekkor találtam rá a Flexget-re. Ami egészen pontosan ezt teszi lehetővé. Sőt, az automatizálás addig vihető szinte vele, hogy tényleg semmihez nem kell nyúlni, teszi a dolgát.

TELEPÍTÉS

A flexget telepítése igen egyszerű, mindösszesen még egy RPC modulra . transmission-rpc - van szükség. Az RPC = Remote Procedure Call - távoli eljáráshívás, nevéből is adódóan ennek segítségével fogja a Flexget a Transmission-t cselekvésre bírni.

A transmission-rpc alkalmazás Python-al segít nekünk elérni a Transmission RPC szolgáltatását. Tehát a telepítést ezúttal nem az APT, hanem a PIP csomagokból hajtjuk végre (PIP = Python Package Index, PyPI). A Flexget által támaszott előfeltételek szerint minimum Python 3.6-os verzió szükséges. 

Ellenőrizzük, hogy van-e telepítve, és mi a verziója a Python-nak a Raspberry-nken (Raspberry OS esetén ha desktop verziót tettünk fel, akkor alapból telepítve van, ha Lite verziót - csak terminálos elérés - akkor alapból nincs):

$     python -V

Ha hiányzik a Python, akkor telepítsük:

$     sudo apt install python3-pip

Ha a verzió rendben van, akkor ezeket kihagyva jöhet a Flexget és transmission-rpc telepítése:

$     sudo pip3 install flexget transmission-rpc

KONFIGURÁLÁS

A Flexget konfigurációs fájlja a változatosság kedvéért egy yaml fájl (yaml is egy olvasható program nyelv, mint a json, a neve is egyébként a Yet Another Markup Langueage - Ismét még egy markup nyelv, mondjuk számomra nem túl baráti ez a szintű “struktúrálatlanság”, érted rakjál legalább két szóközt meg ilyenek...). 

Ez a fájl azonban nem áll rendelkezésre sehol közvetlenül a telepítést követően. Nekünk kell létrehozni. De persze azért az nem mindegy, hogy pontosan hová helyezzük. A Flexget alapból több helyen is keresi, de a hivatalos utasítás szerint a bevált gyakorlat a  ~/.flexget/ mappában elhelyezni a config.yml fájlt. A ~ a Raspberry-n a ‘pi’ felhasználónk /home/pi mappája. Hozzuk hát létre a .flexget mappát:

$     mkdir ~/.flexget

Hozzuk létre és szerkesszük a nano-vel a config.yml fájlt ebben a mappában:

$     sudo nano /home/pi/.flexget/config.yml

A megnyílt fájlba tudjuk tetszőlegesen megírni, hogy mit csináljon a Flexget. Konkrét utastást nem tudok adni arra vonatkozóan, hogy ki mit szeretne megvalósítani, így leginkább most példákat hozok arra, hogy miket lehetséges. Letöltendő fájlok, azok letöltési helye, RSS feed megadása, kategorizálás, menetrend, hogy csak néhányat soroljak.

A Yaml fájlban meg tudunk adni task-okat (feladatok), template-eket (sablonok), schedule-öket (menetrend), hogy a főbbeket említsem. Ezek lesznek a fájlban sor behúzás nélkül, míg alatta a részletek minimum két szóközzel beljebb húzva (tudom, szerintem is borzasztó...), mint például különböző előre definiált plugin-ek (beépülők).

Nézzünk néhány példát, amire én használom.

Először is megadtam sablonokat a transmission plugin-el.

templates:

  films:

    transmission:

      host: localhost

      port: 9091

      username: felhasználónév

      password: jelszó

      path: /letöltési/mappa/elérési/útja

A felhasználó név és a jelszó itt a Transmission telepítésekor a settings.json fájlban megadott “rpc-username” és “rpc-password”. A “path” pedig annak a mappának az elérési útja ahová az adott sablon-al majd letölteni szeretnénk.

A feladatok között pedig ezt a sablont használom a következő képpen:

tasks:

  n_films:

    rss: https://példa.link/rsscíme

    accept_all: yes

    template: films

Ez a feladat a végrehajtásakor megnézi, hogy az RSS link-en található torrenteket hozzáadta-e már a letöltéshez a transmission-ben, és ha talál olyat amit még nem, akkor azt hozzáadja (és megjelöli egy seen (látott) bit-tel a következő futtatáshoz - mindezt már magától persze).

Ebből a sablonból és feladatból nekem több is van, ugyanígy néznek ki, mindössza a path letöltési mappa és az rss cím más például másik torrent oldal vagy más típusú fájlok letöltése miatt (pl sorozatok). Nekem nagyon egyszerű ez az n_films task-om, de rengeteg opció és plugin adható meg ezeken kívül, mint a letöltés minősége, itt is megadhatjuk a letöltés helyét, a torrent nevét (pl sorozatoknál ahol több rész is van) és így tovább. Erre egy minta:

tasks:

  minta_task:

    rss: https://példa.link/rsscíme

    series:

      - Kedvenc Sorozatom

      - Másik kedvenc sorozatom

          quality: 720p

    download: /letöltési/mappa/elérési/útja

A “series” plugin esetében a megadott név alapján az epizódok és évadok számozását a flexget automatikusan felismeri, és azt tölti le ami még nem volt letöltve. Ha több ugyanazzal a névvel ellátott-at talál, akkor az első találatot fogja leszedni, ezért érdemes lehet specifikálni a minőséget is amit elvárunk, pl a “quality” plugin-t erre tudjuk megadni.  

Még egy task-ot bemutatok nektek, amit arra használok, hogy kitakarítsam a transmission-ben éppen hozzáadott torrenteket bizonyos feltételek alapján. Csak azért, hogy ne legyen végtelen lista ott egy idő után. 

tasks:

  cleanup:

    from_transmission

      host: localhost

      port: 9091

      username: felhasználónév

      password: jelszó

    disable: [seen, seen_info_hash]

    if:

      - transmission_progress == 100: accept

      - transmission_ratio < 1.0: reject

      - transmission_date_done > now - timedelta(days=2): reject

     transmission:

       host: localhost

       port: 9091

       username: felhasználónév

       password: jelszó

       action: remove

Ez a feladat a Transmission-ből az “if” (HA) plugin alatt megadott feltételek mindegyikének teljesülése esetén (ÉS kapcsolat) az adott torrentet kitörli. a “disable” plugin abban segt, hogy a Transmission listájában levő összes sorra elvégezze a műveletet, függetlenül attól, hogy más feladatokban mit csinálunk a sorokkal. Az “if” plugin-nél azokat a sorokat fogadjuk el - accept - amelyeket törölni szeretnénk, azokat pedig elutasítjuk - reject - amikert nem. Nálam itt a 100%-ig letöltött, minimum 1.0 aránnyal rendelkező és legalább két napja futó torrenteket törlöm. Ezek tetszés szerint választhatóak. 

TIPP: ha Deluge torrent szervert használsz, ahhoz is van előre definiált plugin a Transmission mintájára.

TIPP2: A feladatok sorrendje nem számít a config.yml fájlon belül.

További feladatok, sablonok, beépülök és azok opciói megtalálhatóak a Flexget oldalán.

Ha kész vagyunk a konfigurációval akkor mentsünk és zárjuk be CTRL+X - Y - Enter. Majd rögtön teszteljük le, hogy szintaktikailag és tartalmilag rendben van-e a konfigurációnk:

$    flexget check

$    flexget --test execute

Ha hiba nélkül megúsztuk, akkor kész a konfiguráció. A config.yml-ban megadott feladatokat a következőképpen tudjuk végrehajtani:

~ $    flexget execute

A legjobb persze ha ezt sem kell nekünk futtatni. Adjunk hozzá egy cron feladatot, amit bizonyos időközönként végrehajt a rendszer. Először ehhez meg kell tudnunk pontosan hol van a Flexget:

~  $   which flexget

Az én esetemben a “/usr/local/bin/flexget” elérési utat kaptam. Így már mehet a a cron job:

~  $   sudo crontab -e

Adjuk hozzá a következő sort a megnyitott fájl végére. A cron job-ok lelki világáról részletesebben ITT (hamarosan...) olvashattok.

@hourly /usr/local/bin/flexget --cron execute

Ez a feladat óránként fut. Természetesen ennél többször és kevesebbszer is futtathatjuk, ahogyan nekünk tetszik. Egy fontos dolgot viszont érdemes észben tartani. Ha RSS csatornát használunk, akkor fél óránál gyakrabban ne fusson a cron sorunk, mert az ennél gyakrabb RSS lekérés miatt bizonyos oldalak letilthatják az IP címünket.

Ha csak bizonyos task-ot szeretnénk lefuttatni, arra is van lehetőségünk:

~  $  flexget execute --tasks task_neve 

Még egy hasznos utasítás és be is fejeztem. Ha egy torrentet egy task már kezelt, akkor azt megjegyzi egy “már látott” (“seen”) jelzéssel megjelölve. Ha valamiért mégis szeretnénk újra kezelni, akkor van mód a Flexget-tel elfelejtettni ezt:

~  $  flexget seen forget task_neve

Ezek után ha újra futtatjuk a feladatot, akkor ismét hozzáadja a korábbi torrenteket. Ha a “forget” opciót “add” opcióra cseréljük, akkor pedig már látottként tudunk bármit megjelölni.

Véfül az én esetemben az történik, hogy az RSS hírfolyamok amiket megadtam kedvencek listát takarnak, ahová elegendő a letölteni kívánt torrenteket hozzáadni, mint kedvenc. A többit intézi a Flexget és a Transmission. Ez elég sok időt és manuális másolgatást váltott ki nálam, pedig minden funkciót fel sem használok amire a Flexget képes.

Szépen lassan épül a házi szerver. Mostmár a szórakozás következik a Plex média szerverrel.

VISZLÁT!

J.

[aretsorozat]

3/4.

Vilmos őrnagy úgy érzi. X-trakták.  Jobbágy, az új tulajdonos

  AZ ISTENNŐ SZÓLT: SZERETEM A CSOKIT

 Vilmos őrnagy úgy érzi, hogy színt kéne vallania. Mire vár? Még kitől kérjen tanácsot? Különben is egy vicc az egész. Elmúlt negyven, és úgy viselkedik, mint egy gátlásos kamasz. Utoljára tizenöt éves korában élt át hasonló kínokat, elsős gimnazistaként, amikor az Anikó…

Tényleg, mi lehet az Anikóval? Tíz éve, amikor utána magánnyomozott a dolognak. Százhalombattán élt, mint három gyermekes családanya egy enyhén kicsapongó természetű kőolajmérnök feleségeként. És egy nagyon kellemes megjelenésű asszony, ha a kopaszodását és a terebélyesre nőtt fenekét figyelmen kívül hagyja, sőt, az erényének tudja be. Hiszen van olyan férfi, aki gyérülő hajú, molett hölgyeket kedveli. Egyrészt. Másrészt nincs az a szépségkirálynő, akit valamikor valahol nem unna egy férfi, miközben mások megdöglenek érte. Na ugye.

Aztán jött a Julcsi, a nagy szerelem. Akkor már bezzeg nem volt az a gátlásos, pattanásos homlokú kamasz, aki alig mert Anikónak szerelmet vallani – azt is levélben, az egyik nagyszünetben úgy, hogy a leány matek füzetébe csente

az izzó érzésű sorokat. Aztán sokáig töprengett azon, talán minden másképp történik, ha inkább az irodalom tankönyvbe súvasztotta volna… De hát nem úgy történt. Mondjuk ama vers mellé: Vajda János- Húsz év múlva.

 Mint az izé csúcsán a jég

Azt mondom én neked, bébi

Most mán aztán elég!

 Vagy valahogy így volt az a vers, nem?

 Hát nem. A szerkesztő

 Szóval hogy kéne a Bezzegh Franciskával? Csak lazán? Mintha a hölgy nem is lenne a beosztottja? Csak egy szimpatikus rendőr kolléga?

Tényleg, miért nem szólhatna csak így Franciskához:

- Hé, tizedes, kérsz egy kávét?

Mire a Franciska: igen/nem.

Ha a válasz igen, akkor sínen vagyunk. Ha nem, akkor…

- Teát, kólát, csokit, fánkot?

Hát ebből a kínálatból már nincs szolgálatban lévő rendőr, aki ne tudna választani. Tehát akkor mi legyen?

Franciska választ: kólát, csokit.

Na most, ha ez így történik, akkor az egy szuper jó trambulin. Mert erre

nevetve azt lehetne mondani, hogy – Ejha. – Nem csak azt ám, hogy ejha, hanem hozzá lehetne még tenni: - Cukorhiányod van, kolléga?

Mire a Franciska: Ja.

Mire az őrnagy: Aztán mért-e van-e neked olyanod-e, he, te?

Mire…na erre mit is válaszoljon a szépséges tizedes?

Lehetőségek:

- Kurvára másnapos vagyok.

- Tegnap dél óta nem ettem.

- Imádom a csokit és a kólát, és nem érdekel, hogy romlik tőle a mosolyom.

- Mi a jó franc közöd van hozzá, köcsög?

Az opciókból a negyedik a kevéssé valószínű, elvégre egy tizedes ilyet még se szól be egy őrnagynak, még négyszemközt, tréfából se.

Az első válasz is alig hihető, mert kizárt dolog, hogy Bezzegh tizedes életében megivott összesen annyi szeszt, amennyiből valaki egy ültő helyében talán berúgna. Franciska csaknem absztinens. Vilmos legalábbis ezt tudja, sejti róla.

De az arcát nézve, ami alig lát sminket, nyilván nem vodka-sörben nyomul

esténként, ha nincs szolgálatban. Hogy is tűrné el azt a Rét hőse és a Föld megmenője, Nagy Dundi Emil főtörzsőrmester, aki apja helyett és a leány apja.

Majd még tőle kell megérnie Franciska kezét, ha komolyra fordul a dolog?

De komolyra fordulhat-e?

Egyelőre képtelenségnek tűnik.

Először ott a szolgálati viszony.

Másodszor a korkülönbség.

Harmadszor Bezzegh tizedes akár fotómodell is lehetne. Ő meg a negyvenhat évével, a rossz beosztásával, a még rosszabb modorával és az elviselhetetlen agglegényes szokásaival…

No de tegyük fel, hogy mégis.

Ne tegyük?

Ugyan miért ne tegyük? Szabad országban élünk. Vagy nem?

De mire föl vizsgálunk meg egy ilyen lehetőséget?

Mert van rá idő, ahelyett, hogy Vilmos őrnagy bekapcsolná a gépet, és kihalászna a zavarosból egy döglött ügyek dokumentumot, hátha eddig elkerülte valami a figyelmemet, ha már ennyire ráér ábrándozni.

De hol is tartott abban?

Mármint az ábrándozásban, a fenébe a reménytelen ügyekkel!

Ja, igen. Franciska csokit és kólát kér. Nem kávét, nem fánkot. Ez a csoki-kóla még akár jó jel is lehet. Aki édességet kíván, annak nem csak az lehet a baja, hogy kevés a cukor a vérében, hanem az is, hogy szeretetre vágyik.

Ez az!

Bezzegh Franciska szeretetre vágyik. Gyengédségre. Egy férfira, aki komolyan gondolja. És nem csak azt nézi, hogy micsoda test rejtőzködik az egyenruha alatt, hanem a lelke. Sőt! Az esze is!

És akkor már meg is van a válasz, mit mondhatna Franciska ama felvetésre, hogy: ejha, cukorhiányod van, kolléga?

Franciska visszanevet, és egy nagyon kicsi kacérsággal ennyit mond:

-Á, csak szeretem a csokit.

És kész.

A férfinak annyi. A kinyilatkoztatás megtörtént, avagy az istennő szólt.

Innentől kezdve a férfi kutya kötelessége, hogy négy-öt tábla csokoládé mindig legyen a környéken. Hűtőben, asztalfiókban, az autó kesztyűtartójában, zakózsebben, ha nincs kánikula. És nem ám gagyi, leértékelt szarok. Hanem étcsokiból, tejcsokiból, pralinéból a legdrágábbat és legjobbat a legdrágábbnak és a legjobbnak.

Na és mi van akkor, ha Franciska ránéz Vilmosra és ezt mondja: figyelj, főnök, ugorjunk már ki a sarki henteshez, és toljunk be a szánkba harminc-ötven deka enyhén füstölt lecsókolbászt, vagy három pár debrecenit mustárral, tormával és enyhén csípős ecetes almapaprikával!

Hű, az mekkora lenne!

Á, ilyen nő nincs. Legalábbis Bezzegh Franciska tizedes méretében és stílusában.

És tényleg kár utána ábrándozni.

Marad a finom, megszokott agglegény élet. Harminc-ötven deka lecsókolbászt, vagy három pár debrecenit különben is magányosan, vagy férfitársaságban illik elcsipegetni, miközben borúsan meredünk magunk elé, és csak az utána leeresztett második korsó sör után lehet elkezdeni beszélgetni, a henteshez legközelebb található kocsma talponállójában.

Valami akciófilmbe is illő történet kéne. Vagy ha Té úr és az űrpolipok engednék, hogy Franciskát beavassa. De így? Naná, hogy nem lehet a Rét és a Föld megmentőjét, Nagy Dundi Emilt überelni. Pedig nem is ő mentette meg a Rétet és a Földet, hanem a Hegyit Beszélő Gyermek. De vegye el a derék őrmestertől a dicsőséget? Micsoda kicsinyes dolog lenne az? És mire menne vele? Egy igazi férfi nem így szerzi meg egy nő szívét.

Hanem hogy?

Várjunk csak! Mi lenne, ha még Hanga Marilyntől is tanácsot kérne?

Úgy is, mint abszolút női szépségtől, akihez csak Bezzegh Franciskáé fogható.

Vilmos őrnagy szemében. Ez az! De vannak ők ennyire jóban? Vannak hát!

Fel is hívja most rögtön telefonon.

De előtte még az irodában szöszötölő Franciskához fordul.

- Hé, tizedes!

- Parancs, őrnagy úr?

- Inna kávét?

- Igenis.

- Akkor hozzon már nekem is a büféből egyet!

- Máris.

- Vagy mit szólna kólához és csokihoz?

- Őrnagy úrnak hozhatok azt is, de én utálom az édességet.

- Na…gondolhattam volna…

- Hogy nem szeretem az édességet?

- Mindegy- legyint a szép tizedesre az őrnagy úr, aztán nyomkodni kezdi a hivatali mobilját, hogy előkeresse a Gazdag Kábel számát, hányra is kell mennie az este az X-Traktákra „szakérteni”, és hátha bent találja Hanga Marilynt, mert az ő magánszáma persze nincs meg. Miért is lenne? És különben ezzel az erővel mért ne csaphatná a szelet Hanga kisasszonynak? Vele szemben legalább nincsenek kamaszos gátlásai.

Amúgy mi lehet manapság Anikóval? Tíz év nagy idő. Gyerekek? Férje?

Feneke? Parókája?

Nagyon tavasz van, hogy a fene vigye!

Amúgy meg Gombos Purlitz ’Rnő Veronika miből gondolja,  hogy ő szakértő idegenrendészeti kérdésekben is. Csak egy megbecsült szakbarbár, egy gyilkossági nyomozó volt, amíg ki nem tört a Réten a mágia. Régi szép idők,

mikor rendes, egyszerű gyilkosokat kellett hajkurásznia, és a legvonzóbb hölgy a büfésnő volt a kapitányságon, akinek a fenekéhez képest Anikóé foghagyma gerezd csak.

                                        O

 X-TRAKTÁK

ÚJ LAKÓK A CSÍKI MÁGIUS ERDEI KIRÁLYSÁGBAN!

KIRÁNDULÓK! VIGYÁZAT!

NÉZZÉK EZT A MŰSORT, MIELŐTT A SÁRGA JELZÉSRE,

A VÉRFARKAS SZURDOKBA VAGY A KÖRNYÉKÉRE

KÉSZÜLŐDNÉNEK!

 Amaz idegenrendészeti probléma, ami miatt Gombos Veronika

meghívta Vilmos őrnagyot, Miska Kancsó és a két kékseggű ördög

evilági legitimitásából adódik. Amidőn tehát lement Boglárka és Benjamin érdekfeszítő képi megoldásokkal felturbózott interjúja Aura Hubával, Miska Kancsóval, a dagonyázó Dezső és az Odaát Ajtaja szomszédságában, hozzá lehetett fogni a beszélgetésnek.

Nos, az interjú a képi megjelenítéstől függetlenül se volt érdektelen.

No de aztán. Hogy Molyirtó Mosolyú Mónika lekeverte az utolsó snittet.

Ahol is a háromnegyed részt elvadult házi sertés, az Ajtó őre, tárcanélküli miniszteri rangban, a dagonyából kiemelkedve bőszen nem hagyja az ajtót még Benjaminnak se kinyitni, hanem harsány röfögéssel rendre utasítja őt.

Molyirtó Mosolyú Mónika intett a stúdióban ülőknek, tessék, és Operatőr Barna János egy laza körbe svenkkel felvezette a vendégeket.

Na az.

És na, annak.

Aki bevatatatlanul ült otthon a tévéje előtt. Volt mit álmélkodván megbámulni. Persze lehetett azt hinni, hogy tényleg valami áprilisi tréfa.

És hogy a Gazdag Kábel, noha nem győz szűkölni és kuncsorogni még az adó

1 %-áért se a pénz szűke miatt, mégis szert tett egy igazán profi sminkesre és maszkmesterre. Mert az kizárt, hogy a valóságban ilyen legyen.

Hogy a stúdióban két igaz Kékseggű ördög és egy eleven, embernél nagyobb Miska Kancsó tartózkodjon Vilmos őrnagy, Kovács doci, Aura Huba és persze Gombos Veronika társaságában.

Na és már csak azért is tuti, hogy vicc az egész, mert a stúdióban lévő emberi lények meg közben úgy tesznek, mintha ez valami hétköznapi szituáció lenne, mintha a Réten, vagy szerte a világban csak úgy futkosnának az eleven égetett agyag kancsók és rajzfilmbe való ördögök.  Veronika legalábbis így fordul Aura Hubához.

- És mostantól tényleg ott kint akarsz élni, Huba?

- Már hogy az erdőben?

- Ott vertél sátrat, nem?

- Hát…ja.

- Késő őszig biztos klassz lesz ott. Lehet, hogy irigyellek?

- Hát…ja…- jön egy kicsit zavarba Huba Veronika őszinte mosolyától.

- Na és a lápi lidérccel találkoztál azóta?

- Lehet. Csak akkor nem mondta.

- Mit nem mondott?

- Ó, hát ő, tetszik tudni, bármikor, bármilyen alakban… Bár mostanában

fekete rigó szokott lenni, ugye, srácok? – Miska Kancsó, az ördögök és Kovács doci bólogatnak. Veronika pedig a ördögökhöz fordul.

- És önök szerint is a mi lápi lidércünk kavarja itt ezt az egészet?

A két kékseggű egymásra néz, aztán a fővezérlő bajtárs válaszol. – Mink azt így nem tudhatjuk, szerkesztő asszony.

- Nos, akkor mi az, amit önök tudnak, Fővezérlő Főtábornagy úr?

- Fővezérlő Főaltábornagy Bajtárs, de mindegy.

- Bocsánat.

- Mondom, nem számít, már nem vagyok állományban.

- Sajnálatos körülmény, ugye?

- Á, a fene bánja.

- Ugye ön volt a negyvenezer kékfenekű ördög parancsnoka.

- Kékseggű.

- Igaza van: kékseggű.

- Kár a mi hátsó felünket szépíteni. Kék és ronda. Mivel ilyennek rajzoltak.

- Szóvak az is igaz, hogy önök egy igen részletes grafikai program?

- Csak.

- De nem csak, hiszen itt vannak és hús-vér, vajóságos lények.

- Igaza van, nem csak.

- És ez aztán felettébb különös, nem gondolja?

- De.

- És fogalma sincs, hogyan ragadtak itt nálunk azon a napon, amikor

az inváziót megkísérelték.

- Honnan lenne?

- Kíváncsi lennék, akkor mit érzett?

- Mikor mit, csókolom?

- Amikor látta, hogy a negyvenezer ördög egy csapásra eltűnt, ön pedig itt ragadt ebben a valóságban.

- Akkor nem éreztem semmit, mert ájult voltam. És egy gödörben eszméltem,

egy bokor alá gurulva. Veled hogy volt Virág, ezt még nem is kérdeztem? – veszi át egy pillanatra a Főaltábornagy Bajtárs a műsorvezető szerepét.

- Jelentem, én zokogtam.

- Zokogtál?

- A jeges sárban feküdtem összegömbölyödve és a pofámat a vizes fűbe nyomtam. És nem láttam mást, csak pár rongyos nadrágszárat és elvásott cipőt.

Aztán azt hallottam, hogy feküdjenek hasra, különben… És én hálás voltam azért, hogy nekem ezt már nem kell, mert én már különben is fekszek.

És ennyi.

- Tehát maga végig ott volt a túszok között?

- Nekem úgy rémlett.

- Mivel maga is túsz volt, a főaltábornagy bajtárssal együtt?

- Úgy van- veszi vissza a szót Benedek Virágtól a leszerelt főördög.

- Hát ez aztán különös történet.

- De az eredeti kérdésére visszatérve, azt nem hiszem, hogy a maguk lápi lidérce mozgatná itt a szálakat. De az biztos, hogy sokat segített a barátaimnak.

Operatőr Barna János megmutatja a barátokat. Aztán a kamera megáll Miska Kancsónál. Jól tette, mert Veronika is úgy gondolja, hogy most a nagy hombár következik.

- Ön is feketerigó képében ismeri Lápi urat, ugye?

- Igen, jómagam is úgy ismerkedtem meg vele.

- Én viszont el se akarom hinni, hogy maga is egy eleven lény, Miska úr.

- De hát itt vagyok.

- De ön mégis egy Miska Kancsó nem?

- Lényegében igen.

- Égetett cserép, jó nagy pocakkal, hogy sok bor férjen bele?

- Abszolút.

- És maga most mégis itt „ül” a stúdióban és beszélget.

- Mivel meg tetszett engem is hívni…

- Egy X-traktákba, ami a Csiki Mágikus Királysággal és a virtuális Hell Combattal határos Nagy Fekete Erdő volt lakóival foglalkozik? Hát már hogyne hívtam volna?

- Nos, minden esetre köszönöm.

- Maga hogyan emlékszik arra a napra?

- A  „D” napra?  

- Igen, a Delete, különben…

- Hát a rendőr úr felszólítására tényleg nem feküdtek hasra és nem etették tarkóra a kezüket.

- Mármint a negyvenezer ördögök.

- Így aztán törlődtek.

- Maguk, túszok, viszont itt maradtak.

- Hála isten.

- És mondja…kedves Miska, maga emlékszik a pillanatra, mikor lett…

izé…mikor lett ilyem?

- Milyen?

- Hát hogy nem egy egyszerű cserépedény többé. Ne értsen félre, ezzel nem nézem le a többi cserepeket, de…

- Ó, mi cserepek nem vagyunk sértődősek.

- Inkább törékenyek?

- Azok se, ha jól vagyunk kiégetve.

- No de a kérdésem, hogy…

- Nézze, én csak arra emlékszem, hogy állok az iskolai földrajz-rajz szertár egyik polcán, és éppen azon szomorkodok, hogy éppen kegyed volt az, aki a férjének nem engedte, hogy bent tartson a lakásban…

- Hát maga volt az?!

- Én…

Hoppá, ez bizony megint egy új dimenziót nyit meg a történetben?!

 De csak nem? A szerkesztő.

 - Ne haragudjon, ha tudtam volna…

- Dehogy haragszom.  

- Nahát, de kicsi a világ!- ámul el egy sóhaj erejéig Aura Huba.

- Szóval ott tetszik állni miattam azon a vaspolcon, és…

- És a következőben az erdőben vagyok, és tízszer akkorára nőttem, mint amekkora a polcon voltam, és tudok mozogni, meg beszélgetni, meg minden.

- De azt tetszik mondani, hogy gondolkodni már a polcon is tudott?

- Persze.

- Ne!

- Pedig tudtam.

Gombos Purlitz ’Rnő arcán őszinte, mély megdöbbenés. Nyilván azért, mert ez a közlés váratlanul érte, noha semmivel nem nagyobb csoda, hogy egy Miska Kancsó az iskola szertárban búsul, annál, mint amikről eddig volt szó.

- Csak nem azt karja ezzel mondani, hogy minden, ami körülvesz bennünket,

értelmes, mert tudattal rendelkezik?

- Én ilyet dehogy mondtam- védekezik Miska, látva Veronika megrökönyödését.

No de most jött el ám Kovács doci pillanata, aki eddig nagy önmérsékletet tanúsítva befogta azt az odanyilatkozásra mindig készséges és lepcses száját.

- Távolról se olyan újdonságosan új gondolat ez, kérem! – emeli fel oktatólag

jobb keze mutatóujját. – Sőt! Ez a balsejtelem, avagy jobb sejtelem, és ez mindenkor az ember hangulatának az alapkérdése, szinte egyidős téveszme magával az emberi gondolkodással. Az animizmus, kérem. Hogy a tárgyaknak lelke van. Hogy minden, ami létező, mint a teremtő kreálmánya, ens creatum, tehát tartalmazza isten lelkének egy darabját. A balsejtelem ebben az, hogy a tárgyak is figyelnek, vizsgálgatnak, mérlegelnek minket, és erre már egészen remek gyógyszereket írhat fel egy orvos. A jobb sejtelem, hogy nem vagyunk egyedül, sose is voltunk. Maga a Föld is egy jókora élőlény, Gaia névre hallgat. No de micsoda parány ez a kis planéta akár a Tejúthoz képest?

- Aki persze szintén élőlény?

- Eszerint a logika szerint, Veronika? Naná.

- És maga hisz ebben?

- Én, drága szerkesztő asszony a napi két-három üveg sörömben hiszek, amit mostanában és rendesen a Vérfarkas Szurdok turista házában szürcsölök be általában reggel kilenc és tizenkettő között.

- Ebben mi a hinni való?

- Hogy ez a hosszú élet titka? Igaz, Huba?

- Ja.

- Meg a nomád élet.

- Ja.

- Hűha! Nekem most jeleznek, hogy egy rövidke kereskedelmi szünetet kell

tartanunk- fordul a kamerába Veronika. – De ennyit bírjanak ki, mindjárt jövünk ám vissza!

 És Molyirtó Mosolyú Mónika beadja a reklámokat.

Té úr meg arra gondol a váró üvegfala mögött ülve, mekkora mázli az, hogy

a nézők kilencvenkilenc százaléka biztos benne, tényleg csak valami trükk az egész, és dehogy is ül a stúdióban két igazi ördög meg egy eleven boroskancsó.

Igazság szerint ő se hinné el, ha nem tapogatja meg őket, és ha nem lenne emberbőrbe bújt űrcsótány, aki tudja, kint a csillagok között ennél nagyobb furcsaságokat is láthat a vándor, ami nem is furcsa, és végképp nem csuda, mert hétköznapi és magától értetődő. Vegyük csak a saját létét, a hím űrcsótányét.

Ugyan ki hinné el neki, ha most bemenne a stúdióba, megállna a kamera előtt, és bejelentené: a Tejút Galaktikus Tanács ágense, és jómaga már jó harminc éve figyeli és ellenőrzi a homo sapiensnek nevezett félig primitív lényeket. És aki ezt nem hiszi, hát tessék: és lerántaná a saját arcár, és beleciripelne a digitális jelvilágba: ezt kapd ki, nyájas néző. Na ugye, hogy ezt is áprilisi X-trakták tréfának gondolná mindenki? Még hogy Té úr, a sokszor morcos, néha nyájas férfiú, aki a Gazdag Kábelhez közeli játszótéren szokott ücsörögni egy padon és kutyákat etet?

Ugyan már! Bogaras az öreg, de nem űrcsótány…

A bogarasról meg az jut az eszébe, sajnos muszáj lesz elővenni megint Ónagy Jenőt az űr-cocom listás kütyü miatt, amit színtiszta lustaságból gyártott le Veronikának és Etusnak, és ami technika átadása mindenféle Galaktikus tiltásokba beleütközik. És ez megint akkora szabályszegés volt a

lopótökfejű kalandortól, amiért minimum kijárna neki a Naprendszerből való örökös száműzetés. Na és akkor most mi legyen vele?

  A COCOM-lista egy, a keleti blokk országait sújtó, multilaterális kereskedelmi embargó volt. A lista az embargót koordináló 1947-ben alapított bizottság, a Coordinating Committee for Multilateral Export Controls első két szavának rövidítéséből kapta nevét. A COCOM-lista egy csúcstechnológiai termékeket tartalmazó feketelista volt. A listán szereplő termékeket tilos volt az embargó alatt álló országokba (KGST, KÍNA) exportálni, hogy azok így egyre inkább lemaradjanak a fegyverkezési versenyben. A COCOM-listát ezért a hieghábrús gazdasági hadviselés egyik formájának is lehet tekinteni.

Lásd. még a Wikipediát.

De rég volt, de szép volt, mert fiatalok voltunk!

A szerkesztő

 Addig- addig tűnődtünk Té úrral együtt, amíg majd lekéstük az összes reklámot!

De még íme az utolsó:

 RECEPT A SIKERHEZ!

FANTASZTIKUS VILÁGOK!

MÁR KUPONRA IS!

 És Molyirtó Mosolyú Mónika már int is a bent ülőknek: tessék!

Purlitz R’nő Veronika pedig belemosolyog a kamerába és frappánsan összefoglal.

- Nahát, eddig kiderült a számunkra, hogy nem csalás, nem ámítás, egy amúgy súlyosan betiltott számítógépes játékprogramból csakugyan testet öltött a mi világunkban két kedves, jólelkű kékseggű ördög, és egy mindig vidám Miska Kancsó. Valamint örökös szekértőnk, Kovács úr felhívta a figyelmünket arra, hogy egyáltalán nincs kizárva, a csokoládé- vanília fagylalt visszanyal, a körülöttünk lévő tárgyak éppen úgy figyelnek minket, mint ahogy mi őket.

Jól mondom, doci?

- És hogy ez ellen már vannak nagyon hatásos gyógyszerek.

- Úgy van, ezt is mondta. No és még az is kiderült, hogy a mi közkedvelt Aura Huba barátunk pedig kiköltözött a mágikus királyságba. Huba?

- Mivel végül a srácok összedobták a pénzt rá.

- Milyen srácok, mire?

- Hát a tokajiban a sátorra.

- Egy új sátorra?

- Ugye, milyen rendesek? Hello! És köszi még egyszer, ha nézitek! És gyertek ám ki, mindenkit szeretettel látok. Jöttök a szurdokba, ott van egy ösvény, hogy

vaddisznó veszély, belépni tilos,  ott gyertek az ösvényen be. Már bocsi, Veronika, hogy…

- Ugyan, Huba, ez aztán nem minősül reklámnak.

- Akkor jó. Szóval gyertek, a disznótól nem kell félni, nem harap. Csak mérges, mert ő őrzi az ajtót, ami elvezet Odaátra.

 A Tokajiban pedig csendes üdvrivalgás tör ki és egymás hátba és vállba veregetése, mert szeretik ők a Hubát és azért kapta tőlük a sátrat, legalább ő legyen boldog, aki szabadulni képes a kannás borok bódító rabságából.

 De Veronika már csap is rá Huba utolsó mondatára, ami remek összekötés lesz

az X-trakták következő témájához.

-A Dezső nevű háromnegyed részt vadkanról és az Odaát ajtajáról jut az eszembe, önök újabban a Vérfarkas Szurdokot és a Csíki erdőt következetesen mágikus királyságként emlegetik. Reklám szlogennek nem rossz, de győzzenek meg, hogy több ez ennél!

A vendégek összenéznek, aztán persze Kovács doci jelentkezik. – Gondolom, alapvetően hozzám intézte ezt a kérdést.

- Ha úgy érzi, akkor önhöz, Kovács úr.

- Na jó. Gondoljon bele!

- Megpróbálok.

- Kezdjük a Pántlikás Ladával.

- Kezdjük.

- És azért az már elég közismert, hogy a csíki erdő a Lápi Lidérc területének eléggé a közepe.

- És ha eddig nem volt közismert, most már ezt is tudjuk.

- Lápi úr is nyilván azért tartózkodik ott a legszívesebben, mert azon a környéken árad leginkább a mágia.

- Szóval nem is a lakótelepünkön?

- Ide csak erőteljesen lesugárzik.

- Értem!

- Na most nyilván tetszik rá emlékezni, amikor Laci bátyánk enyhén harsány orgánumára fellázadt az erdő.

- Hajaj, lehet azt elfelejteni?

- Ez nyilván nem történhet meg, ha azon a részen nem árad úgy a mana.

- A mana.

- Ez a mágikus jelenség elemi részecskéje.

- Mint elektromos áramnak az elektron?

- Vagy mint gravitációnak a gravitron…

- Világos.

- Így az lenne a csoda, ha az erdő maga és a benne élők állatok nem itatódtak volna át vele. A mágikus királyság tehát ugyanúgy nem csoda, hogy reggel felkel a Nap, este pedig lenyugszik. És a Nap járását már csak nem tekintjük ócska promóciónak?

- Az hiba lenne.

- Na látja, Veronika.

Most, hogy ezt oly üdítő logikussággal tisztázták, Veronika vérprofi módon

a többi vendéghez fordul. – És önök is érzik? Hogy átitatódtak manával?

- Azt én így nem…- vallja meg szemérmesen Benedek Virág kékseggű ördög. – Te, Bajtárs?

- Én, mint közép kezdő haladó zen buddhista, persze érzek valamit.

- Nahát, főaltábornagy úr, ön tehát csakugyan buddhista?

- Egy ideje, igen. Csak az a helyzet, hogy itt a földön, testi alakban még nem megy a lebegés meditáció közben. Pedig néha nagyon jól jönne, ha nedves a fű miatt.

- És önök hol tetszenek az erdőben lakni?

- Egyelőre még csak nézelődünk, aludni még hazajárunk a parókiára.

- Én meg mostanában megint sokat edzhetek, hála az égnek- derül fel Benedek Virág arca, és isten bizony megszépül tőle, ahogy rajongva hozzá teszi- Kelen mester újra vállalt engem!

- Kelen úr az edzője?

- Igen!

- No és ha már teljesen kiköltöznek, nem lesz fárasztó edzésekre lejárni?

- Ugyan! Úgyis rossz az erőnlétem. Majd kocogok oda-vissza.

- Szóvak kéne egy ördöglyuk, vagy barlang, ilyesmi- veszi vissza a szót

a Fővezérlő Főaltábornagy Bajtárs. – Bár felmerült az is, hogy Vágási úr biztosít nekünk egy-egy szobát a turistaházban.

- Ez igazán nemes gesztus tőle.

- Ez kétségtelen. De attól tartok, az állandó ott lakásunk talán tumultuózus

jeleneteket okozna.

- Úgy érti, tódulnának a kíváncsiak?

- És az senki kedélyének nem tenne jót- kapcsolódik Kovács doci.

- Viszont talán nem ártana a Kelet-Nyugati Sámán Központ anyagi helyzetének.

- Jaj, Veronika- csóválja a fejét Kovács doci- hiszen pont ez a lényeg.

- Micsoda?

- Odakint, ahol ennyire csodálatos az élet, kit érdekelnek az anyagiak?

És ez végszónak is jó. Bár a tévé előtt ülve Vágási Druida Ferenc és Vérfarkas János uraknak meg az asszonyaiknak erről egy kicsit más a véleménye.

Bár igaz, ami igaz, a turistaház és a központ működése nincs veszélyben.

Köszönhetően a Lápi Lidérc több mint nagyvonalú segítségének azzal, hogy vagy harminc évre előre kibérelte az erdőt és az épületeket a Parkerdő Gazdaságtól, és hogy az a rejtélyes feketerigó egy-két aranytojást még mindig odatesz öreg barátja, a fődruida keze ügyébe.

                                       O

 JÓ MODORRA PIRULA?

 Kecskés ügyvéd észre se vette, hogy a kezét már megint úgy tartja, ahogy régebben szokta: az asztalra könyökölve ujjbegyeit összeillesztve, sátor formán az arca előtt. Pedig ezt a pózt jó egy, másfél éve elhagyta. Amidőn ezt az ő legtitkosabban nyilvános szerelme, a Mari néni nevetve szóvá tette, hogy mit ripacskodik ezzel a gesztussal, úgy néz ki, mint egy pénzéhes, de ettől aztán gyomorbeteg imádkozó sáska.

 (Ne feledjük, hogy a 42-es bolygó, avagy az Élet Értelme éppen ilyet kért

Szadó Nagyúrtól a minap a Föld nevű bolygótól kissé távol, az Univerzum peremén, attól egy kicsit jobbra.)

 Ez pénzéhes és gyomorbeteg imádkozó sáskát? Erre én nem is emlékszem.

A szerkesztő

 No de ezen is látszik, hogy a szituáció rendeli magához a hozzáillő gesztust.

És csak ritkábban a gesztus a szituációt.

A szituáció, ami a „van az a pénz, de nem lesz olcsó” kéztartást az ügyvéd úrból előhívta: szűk körű tájékoztatás a H’aka székházban, a néhai Hartai úr panoráma ablakos irodájában, amely a Rétre néz, de annak előtte Turcsi tankra a székház bejárata melletti kis parkban, aki az enyhén lejtős rámpán álldogálva szomorkodik a gazdája után hónapok óta. Bizony nem szólt azóta egy jó szót szegény T-34-eshez senki. És ha egyáltalán téma lett a személye, akkor is csak úgy, hogy most aztán mi legyen vele. Maradjon ott a rámpán, a park díszeként, vagy ajándékozzák el valami múzeumnak. Vagy hirdessék meg például a Vaterán, hogy igényes gyűjtőnek eladó?  No de milyen jogon intézkednének Turcsi sorsáról? És kik? És egyáltalán, mi legyen az öreg gengszter cseppet se elhanyagolható hagyatékával? Szálljon az államra? Mivel kiderült, Hartai úrnak se közeli, se távoli rokona fel nem lelhető, végrendeletet meg nem hagyott.

Vagy mégis hagyott?

De bizony, hogy megtette!

De hogy?

Még egy rejtély? Nevezzük annak? Hogy nem vette azt észre senki több mint fél éven keresztül, hogy ott pihen Hartai úr irodai széfjében egy lezárt, lepecsételt, közepes méretű boríték? Amin Hartai úr összetéveszthetetlenül dülöngélő betűivel ez olvasható: Végrendelet, kisebb betűkkel: másolat a közjegyzőnél.

A H’aka könyvelője, a titkárnő, dr. Kecskés és Teodóra asszony is eskü alatt merné vallani, ez a boríték legutóbb, amikor rendőrségi tanuk kinyitották a széfet, nem volt ott! Hiszen éppen azért nyitották ki, hogy megnézzék, van-e a többi irat között végrendelet. Nem volt!

Most meg van!

És igen, a közjegyzőnél is ott az ellenjegyzett másolat, miszerint Hartai úr jó egy évvel ezelőtt végrendelkezett. Na és azt már csak ne gondoljuk, hogy a közjegyző is részt venne egy jókora csalásban, ami minimum okirat hamisítás.

Írásszakértő bevonásával megállapították, hogy a végrendeletet

Hartai úr vetette papírra. A közjegyző asszony pedig emlékezett arra, amikor

az öreg gengszter beállított hozzá, tavaly kora tavasszal, a nyilvántartás szerint március 7-én és. Hogy dr. Kecskésnek miért nem szólt erről? Nos, ezen meg lehet sértődni, ám nem bizonyít semmit.

Ám ami bizonyos, mert bizonyított: Jobbágy úr a kedvezményezett.

Hát ezért ülnek most az irodában, szűk körben, és ezért tartja úgy a kezét Kecskés bátyó, ahogyan rég nem tette.

- Nos, kollégák, ugye senkinek se kell bemutatni a H’aka  új tulajdonosát, Jobbágy urat. – Nézzük a jó oldalát, tehetné még hozzá, legalább akad végre valaki, aki a tulajdonos. Mert Hartai úr halála, és aztán ama különös D nap óta végképp senkinek fogalma se lehetett, mit kezdjenek a céggel. Merre tovább?

A Hell Combat nevű játékot minden szerverről hatóságilag lekapcsolták. Minden más projektjük, ami a beígért Réti Szilícium Völgyet kívánná megalapozni, elhanyagolható, annyira jelentéktelen. A vírusölő manó, fejlesztés híján elavult és mint olyan már csak múzeumba való relikvia.

Egyáltalán, van még olyan, hogy Hartai Művek?  Nos, amíg az alapbéreket utalja a Bank, addig… De meddig? És miért is kapnak fizetést, amikor Hartai úr sajnálatos balesete óta itt senki nem csinált semmit?

- Kedves Jobbágy úr! A magam és a Művek vezetői nevében szívből üdvözlöm

önt. – Már megint nézzük a jó oldalát? De mi van akkor, hogyha amit látunk,  egy kissé rémületes benyomást kelt? Jobbágy úr sose volt az a testes alak.

A szikár volt rá a megfelelő jelző. De ez a csont és bőr, halálfejű zombi?

A bőre olyan szürke, mint egy hulláé. A szeme sárga és véreres. Az a kevés, vékonyszálú haja a homlokába hullik. Az öltönye minimum két-három számmal nagyobb rá, úgy lötyög rajta, mintha egy madárijesztőre aggatták volna.

És a tetejébe a kemény tojás.

Ahogy hengergeti a tárgyalóasztal tükörfényesre polírozott lapján.

Nos, lehet, hogy Jobbágy úr megjelenése átlagosnak mondható, sőt, egyébként halszálkás, méretre szabott honatyai öltönyében túlöltözött is lenne a többi csíkos pizsamás, frottír köntösben időző beteg között, no de itt, a civil életben,

egy sorsdöntőnek ígérkező igazgatói értekezleten…

- Tehát felkérem önt, hogy a H’aka Művek új tulajdonosaként tájékoztassa

a cég vezetőit a terveiről- fejezi be a mondandóját Dr. Kecskés, és Jobbágy úr kemény tojást hengergető kezét nézve végképp hajlani látszik ama döntése felé, hogy ma járt itt utoljára. Neki aztán nem kell ez, nincs rá szüksége.

Bár van az a pénz?

Nem! Örülhet, hogy az egyre zűrösebb túsztörténetet megúszta. Mivel az összes monitorok által a virtuális pokolba szippantott játékos épen, sértetlenül megkerült. Aki meg nem éppen épen, az a „D” nap hihetetlen eseményei közepette csodálatos módon meggyógyult. És a negyvenezer kékseggű ördög támadása olyannyira meghökkentett mindenkit, hogy róla és az ő felelősségéről megfeledkeztek.

Tehát dehogy is kell neki még egy nap is itt a H’akában! Tele van normális ügyekkel. Még segédet is fel kellett vennie. A telefon szex biznisz szép csendesen ketyeg az alagsorban, az ő drága jó Marikája hangját nem képesek megunni a férfiak. Hát ha sejtenék, hogy egy hatvan éves, két unokás nagymamával nyomják… az lenne csak skandalum.  Erre a gondolatra Kecskés úr kissé vásottan elmosolyodik. A többiek pedig az asztal körül kissé neheztelnek rá ezért: ez meg minek örül.

De bezzeg le is olvad a vigyor róla, amikor Jobbágy megszólal.

- Úgy jöttem ma be ide, azzal az elhatározással, hogy mindenki ki van rúgva.

Aztán kávézás közben ezt arra módosítottam, hogy az, aki elég szépen kinyalja a seggemet, az maradhat. De rájöttem, hogy az a jelen helyzetben nem elég. Elvégre ez itt nem a Parlament, nem egy állami cég, ez itt versenyszféra.

Vagy tévednék?  - kérdésére senki nem válaszol, hiszen nyilvánvalóan költői. – Nem, nem tévedek. Tehát a döntésem, amely most és még körülbelül öt percig érvényes: az maradhat, akinek van valami jó ötlete, a továbbiakban hogyan legyen. Nos? Várom a jelentkezőket. – Ezzel Jobbágy pózolva megemeli a tojást, a jobb keze három ujjában tartva ballal hámozni kezdi. Kis, néhány négyzetmilliméternyi darabkák kerülnek le róla, ezeket visszamorzsolja az asztal lapjára, sózó mozdulattal. Az asztal körül ülők összenéznek. Aztán a figyelem

a cég kreatívjára irányul, aki a Hell Combatnak volt a program menedzsere, előtte pedig a Vírusölő Manó egyik megalkotója. Teodóra.

Az  „életfogytig maradj ember” ítélet alá sújtott Őrült Űrcsótány Anya  érti a rá irányuló tekintetekből sugárzó könyörgést, ezért felszólal.

- No és most rögtön kápráztassuk el, vagy ad rá néhány napot?

Hűha! Ez aztán bátor beszólás volt! A könyörgő tekintetekbe elismerés is vegyül. Jobbágy úr nem kap dührohamit a kicsit se szolgalelkű választól.

Úgy tűnik, mint ambuláns beteg, szedi a gyógyszereit. Máris kész a riposzt szerű válasz kérdéssel.

- Úgy érzi, ha kitoldom az öt nappal percet öt nappal, képes lenne rá?

- Ó, hogyne, egy kitoldás mindig lehet motiváló tényező.

- Rendben. Ez a hét az önöké. Addig megtekintem Bécsben a kuplerájaimat.

Kecskés úr, nem tart velem?

- Ő, hogyne, Jobbágy úr, csak tudja…

- Ne habogjon, nem hívtam magát komolyan.

Nézzünk oda! Ez a Jobbágy. Máris olyan bunkó a modora, mint a néhainak.

Pontosabban nem olyan, hanem úgy. Mert bunkónak bunkó volt Jobbágy eddig is, csak nem volt meg hozzá a kellő hatalma. Viszont érdemes lenne telefonon szólni a diliház főorvos asszonyénak, hátha a jó modorra is létezik már valami hatékony pirula.

[angelofghetto]

Szerintem az a baj, hogy mindenki frontális felállásokban gondolkodik. Hogy menjek oda, mit mondjak neki, mit tegyek, hogyan jelezzem, és mi lesz, ha visszautasít? Miért kell ezt kiélezni? Én ettől kikészülök, mint attól is, mikor a filmekben megállnak a franciaágy két oldalán, gyorsan ledobálják a ruháikat, aztán zsupsz a takaró alá, és onnan már nem is mutatják. A szex nem valami akadálypálya amit végig kell küzdeni, hanem önfeledt, kreatív játék amit a pillanatban élünk meg közösen, és nem elvont szabályok szerint kell művelni, hanem mindig ott és akkor alakuló interakció, még ugyanannál a párocskánál is mindig más és más hangulattól, időjárástól, szituációtól függően, és a szeretet kifejeződése.

Máshonnan kell nézni, nem ennyire direkt módon, mint eldöntendő kérdést. Nálam ez a tekintettel kezdődik, a járással, leülés-felállással, azzal, ahogy a tárgyakért nyúlok, a véletlen kicsi érintésekkel, amiket szinte alig vesz észre a párom. Az izomtónusából már érezhetem, hogy éppen nyitott vagy nem. Ha koncentrál valami másra, olvas, dolgozik, a focira figyel mert épp most készülődnek a tizenegyesre, vagy akármi, a teste csukott jelzést fog adni, vagy egyáltalán nem reagál. Ha nyitott üzemmódban van, megsimítom a haját, a tarkóját, a vállát vagy a hátát, és arra már erősebb visszajelzést ad, ebből tudom hogy szabad a pálya. Ha "nem férek el mellette", és testtel is súrolom, már majdnem biztos hogy magához fog húzni. Ez a randis időszakra is igaz, csak akkor óvatosabbnak kell lenni, mert még nem ismerem a másik reakcióit és határait. A jó hír, hogy egy szót sem kell szólni hozzá, vagy tök semleges beszélgetésnél is működik, és bármelyik "nem" jelnél le lehet állni, kicsit később finoman újra próbálni, hogy biztos legyen. Nincs nyílt visszautasítás, megszégyenülés.

A beszélgetés is művészet, hogyan lehet olyan apró bókokat, kétértelműségeket bevetni, amelyek nem durvák, közönségesek, inkább játékosak, és ha a másik "nem hallja meg", vagy nem veszi a lapot, akkor ott le is lehet állni. Jók a hosszú séták. Nem azt mondom, hogy ejtsünk le zsebkendőt, de hagyni kell, hogy a másik kicsit vezessen, adja a karját. Ha hideg van, és rám teríti a dzsekijét, az olyan, mintha tetőtől talpig ölelne: benne van a testének melege és illata.

Imádom vetkőztetni a palimat, rétegről rétegre, úgy kibontogatni, mint valami különleges desszertet, figyelni, mikor kezd nagyon finoman elindulni a testéből az a jellegzetes kis párafelhő, ami az izgalommal jár, és az az alig észrevehető remegés. Azt is szeretem, hogy még télikabátban egy buszmegállóban is tudok úgy ránézni, majdnem-hozzáérni, hogy legszívesebben ott szétszedne. Imádok egy pasit addig húzni, amíg már szinte attól is elsül, ha csak rágondolok. A vágy felkeltése, fokozása és szinten tartása művészet, de sajnos manapság a pornón nevelkedett generációknál nem az ínyenc étterem játszik, hanem a gyorskaja papírzacskóból a kuka mellett. Nincs eleje, közepe, vége, csak a bumm-bumm-ciao. Semmire sincs idő, de ami még rosszabb, igény és készség sincs, ezért kell minden aktushoz más nő, hogy legyen benne valami új. És onnan jön az a rész, hogy mindenki magára figyel, és sebességre meg darabra megy a játék. Nekem ez horror. A pornó stílusú szex üres személytelen rutin. Számomra büntetés. Ha hagyja a partnerem, "kinevelem" magamnak, rávezetem, hogy mivel tud beindítani, (alig hiszem, hogy ne örülne ennek). Én is ugyanúgy megtanulom őt. Csak sajnos valami félreértelmezett férfiminta miatt erre egyre kevesebb férfi vevő. Leadják a menüt, ha nem tetszett, az én problémám.

Mondjuk én azt sem értem, mikor a nő puncimegvonással büntet. Ott szuszog mellettem a dögös pasim az ágyban, és nem nyúlok hozzá??? Ezzel magamat is büntetem. Legfeljebb ha nagyon dühös vagyok rá, a szex kicsit elhajlik a szado-mazo irányba, és ennyi. És igen, az is kell, mikor már hazatéréskor annyira tüzesek vagyunk, hogy csak az előszobáig jutunk el, és olyan az egész mint a nyári zápor. Volt olyan, hogy tudtam, mikor ér haza, kint kevertem a palacsintatésztát a konyhában, de nem vettem fel bugyit a ruha alá. Mikor rutinból megpaskolta a hátsómat, kikerekedett a szeme a váratlan meglepitől, és odaégettünk néhány palacsintát. Volt olyan, hogy nem hagytam levetkőzni, de rajtam csak egy csipkekesztyű volt, ami minden körülmények közt rajtam maradt. Izgalmas felállás :) És az, hogy én alszom, és a pasim akar valamit? Hajrá. Gyakran evés közben jön meg az étvágy. Az sem utolsó, amikor arra ébredek, hogy már a közepén tartunk, mert a testem hamarabb ébred fel mint én :)

Amitől meg megint csak kikészülök, mikor azzal henceg egy pasi, hogy hány nője volt. Ez három dolgoz jelez nekem: képtelen az elkötelezett tartós kapcsolatra, valószínűleg élő baktériumtenyészet, és ő is a nyuszi típus, aki pumpálja kicsit a nőt, aztán lefordul róla és várja a gratulációt, miközben bealszik vagy lelép. Ahhoz szoktam hasonlítani: hiába megy fel minden házban a félemeletig, sose tudja meg, mi van a tetőn. A sok nővel legfeljebb a haverok előtt lesz ász. Vagy azt mondja, "ez a nőknek tetszeni szokott". Hol érdekel engem, hogy a többi nő élvezi hogy belenyalnak a fülébe, ha én pont utálom? Nemigen ismerek olyan nőt, aki díjazza, hogy az összes többihez hasonlítják. A kapcsolat elején alig figyelek magamra, inkább "tanulom" a partnert: hogy mit szeret, mivel tudom feltüzelni, lelassítani, mert csak akkor tudok játszani egy hangszeren, ha tudom, hogyan tudom megszólaltatni, utána már játszhatok rajta rafináltabb darabokat is. Ez manapság mintha kimaradna. Végülis egy-két éjszaka alatt leadható az egész műsor, nem derül ki hogy ennyi a teljes repertoár.

Egy szó mint száz, nem kéne "napirendi pontot" csinálni abból, aminek sokkal természetesebbnek és lazábbnak kellene lennie, de teljesítménykényszerré alakítjuk.

Néha "színes tintákról álmodom", és a "habos sütemény illata száll felém", de az egyedi dolgokat egyre inkább átveszi a tömegtermelés, a fogyasztani-eldobni kultúrája, és a körbematricázott világban senkit nem érdekel egy szabadkézi krétarajz a földön.

Nem mondom, hogy szép dolog volt

Az egyik barátom felvetett egy szexszel kapcsolatos kérdést, ami eléggé nagy követ vágott az én békés kis pocsolyámba.

Mindig is tudtam, hogy van mit fejlődnöm, mert az nem elég, ha az ember agyban pozitív és nyitott, kicsit tényleg olyan a dolog, hogy attól, hogy megnéztél egy videót egy társasjátékról, még valójában fogalmad sincs, hogy ha játszanád egy társaságban akkor bejönne-e. Mert nem csak az érdeklődéseden, nem csak a játékon, hanem a társaságon is múlik. Sejtésem szerint az emberek úgy gondolják, hogy ők jól szexelnek, közben hülyére szorongják magukat, hogy mégse. 10-15 éve szexelsz valakivel, akinek jó veled, neked is jó, komfortos, aztán elválsz és döbbenten állsz, hogy csak egy valakit szokásait meg vágyait ismered. Vagy 10-15 éven keresztül vagy elutasítva, esetleg élsz meg néhanap szánalom dugásokat, éldegélsz a kognitív disszonanciában, míg már azzal sem tudsz mit kezdeni, akivel esetleg jó is lehetne. Egyrészt megtört az önbizalmad, másrészt kénytelen vagy elzárni a vágycsapot. Az meg berozsdásodik, ha nem használják. Gondoltam körbejárom kicsit ezt a dolgot, mert van két nagy kérdés, ami nem hagy nyugodni. A nők szeretik, ha a férfiak kezdeményeznek. De ugyanazon okból szeretik a férfiak is, ha a nő kezdeményez. Mert maga az, hogy tetszünk, hogy vágynak ránk, hogy beindul tőlünk a másik, az bennünk is izgalmat okoz. A vicces, hogy ez akkor is így van, ha a másik ember amúgy nem az ideálunk, vágyunk tárgya, nem tartjuk különösebben vonzónak. A kitartó „nem ideálok” ezért juthatnak végül célba. „hadd rajongjon” szokta mondani egy barátom, amikor egy nő érdeklődik utána. Ami nem csak azt jelenti, hogy nem érdekli, hanem azt is, hogy ugyan miért venné el magától ezt a kis örömöt, hogy valakinek tetszik. A csavar az, hogy amíg az, hogy egy nő visszautasítja egy férfi közeledését, megszokottabb, elfogadottabb, kevésbé megalázó, addig arra, hogy egy nőt utasít vissza egy férfi, arra inkább lenézőbb és megalázóbb körítés van. Ha egy férfit utasítanak el, mindenki veregeti a vállát, lesz másik! Ha egy nőt utasítanak vissza, a reakció az, hogy csináljon magával valamit, hogy tetszetősebb, vonzóbb legyen kívül és belül. Az idősebb, szexuálisan aktív férfiakkal elfogadóbb a társadalom, mint az idősebb szexuálisan aktív nőkkel. Nem hiszed? Nézd meg a vicceket, milyen szinten szólják le a szexuálisan aktív, érdeklődő nőket. De koncentráljunk a kezdeményezésre. Még abban sem tudunk megegyezni, hogy mi számít kezdeményezésnek. Honnan tudod, hogy a másik szeretkezni akar? Egyik barátnőm onnan tudja, hogy a férje olyankor megborotválkozik. Mondania már nem is kell semmit... :D Mennyire kell rámenősnek lenni? Pasi megöleli, megcsókolja a feleségét, erre a nő: jajj a hajam, most voltam fodrásznál, erre a pasi, jajj bocs, oké, bocs. Kész. Nő csalódott, mert mi másért ment volna fodrászhoz minthogy tetsszen a pasinak (legyünk idealisták), pasi csalódott, mert tetszik a nő, de lám, le lett állítva, nem kell a közeledése. Tényleg nem lehet tudni, hogy ilyen esetben, ha a faszi kicsit rámenősebb, abból mi jön ki. De ha a nő mindig talál kifogást, még akkor sem biztos, hogy a pasas ellen van kifogása. Lehet, hogy azzal van baja amit szex közben vagy után megél. Esetleg nincs erről kommunikáció. Nem sikerült jó szexet kialakítaniuk. Ha egy pasi sosem mondja nekem azt, hogy tetszem, vagy jól nézek ki, csinos vagyok vagy sosem emel ki semmilyen módon a "tömegből", akkor elkönyvelem, hogy neki nem tetszem, az ő szexuális érdeklődésén kívül esem. Nyilván, akkor sem fogok kezdeményezni, ha nekem amúgy bejön. Nem vagyok hülye. Ha meg sikerül párszor valami lenéző megjegyzést is tennie, hogy kövér vagyok (nem vagyok) vagy bármi gúnyosat egy általános jókedvű csipkelődésre, akkor nincs az az isten, hogy akár egy jókedvű flörtben részesítsem. Ki szeret megalázódni? Senki.

Ezeken rágódtam, mert végig kellett gondolnom, hogy ha kapok egy meghívást egy pasihoz, akit már ismerek egy ideje, akkor... vagy úgy megyek oda, hogy bármi történhet, de akkor a lelkem mélyén eldöntöttem, hogy szeretném, hogy a bármi megtörténjen, vagy úgy megyek oda, hogy barát vagyok és bármit teszek, még, ha pucérra vetkőzök, akkor sem lépem át belül a határt és fegyelmezetten úgy teszek, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, az ember a barátaival nagyon jó kapcsolatban van, de ez nem jelenthet vágyat. Szerintem 30 felett nincs barátság extrákkal. Nem tudunk hozzá elég lazák, felületesek, könnyedek lenni.

Hát, igen, nem tudtam mást odaképzelni a "feladatba", csak őt. Mert ő vetette fel. És ez összezavart, felkavart. Végigvettem minden blokkot, minden visszautasítást, minden gúnyos-komolytalan megjegyzést, amit a szexszel kapcsolatban megéltem, miközben ezeket nagyon nem akartam volna újraélni. Amúgy, „jártam egyszer egy sráccal”, aki azt mondta a szerelem alapja, hogy zavard össze a másikat. Ha bármivel rá tudod venni, hogy rajtad gondolkodjon amikor nem vagy ott, nyert ügyed van.

Háténmost úgy össze vagyok zavarodva, hogy szerintem erről még fogok posztolni.

[hirzilla]

Hogyan tedd le a telefonodat (legalább egy kicsit többet) http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/tech/2019/04/10/hogyan-tedd-le-a-telefonodat-legalabb-egy-kicsit-tobbet/?feed_id=31111&_unique_id=5cada9128bca2 Évek óta küzdök azzal, hogy időnként minden különösebb ok nélkül előveszem a telefonomat, belépek valamelyik sokat használt alkalmazásba, majd anélkül, hogy felfognám, mi is történt, már zárom is le és teszem el.Ennek a cselekedetnek nyilván nincs sok értelme. Nem előzi meg tudatos elhatározás, hogy most meg fogok nézni valamit, teljesen rutinszerűen történik. Viszont mellé rettentő idegesítő: hiába csak pár másodperc az egész, mégis szétaprózza a figyelmem és megtöri a koncentrációm. Fotó: Tian ye/Imaginechina Nem lenne persze az egész igazán érdekes, ha ez csak az én bénázásom lenne. De nem ez a helyzet: világszerte rengeteg beszámoló született már hasonló tünetekről. Nagyon sokan érzik úgy, hogy figyelmüket túszul ejtette a telefonjuk, és nehezebben tudnak belemerülni egy könyvbe vagy zavartalanul végignézni egy másfél órás filmet, mint korábban. Vagy akár csak végigolvasni ezt a cikket úgy, hogy közben ne kattintsanak át egy időre valahova máshova. És a felismerést, hogy valami itt nincs teljesen rendben, nemcsak az olyan radikális tech-szkeptikusok képviselik, mint például a koreai-németByung-Chul Han, akinek gondolatairól épp nemrég írtunk hosszan, és aki azt vallja, hogy az okostelefonok és az internet terjedésével az emberi lélek lesz oda. Akadnak bőven olyan szerzők is, akik maguk amúgy azt gondolják, hogy a digitalizáció és a technológiai fejlődés egy rakás előnnyel jár, de mégis aggódnak amiatt, ahogy a telefonok kannibalizálják a figyelmünket. Harc a figyelmedért Amikor a túlzásba vitt okostelefon-használat szóba kerül, mindig akadnak, akik azzal ütik el ezt a témát, hogy az egész csak önfegyelem kérdése. De a helyzet ennél jóval árnyaltabb: mára viszonylag jól feltárt jelens��g, hogy a telefonokat és az alkalmazásokat hogyan tervezik nagyon tudatosan olyanná, hogy minél jobban rájuk akadjunk. A nyerőgépek logikájára felépített, gyors visszajelzést, jutalmakat és sikerélményt adó alkalmazások nagyon ügyesen építenek azokra a mechanizmusokra, melyek be tudják húzni a figyelmünket. Az Instagram végtelen görgetése, a beérkező leveleink pár percenkénti ellenőrzése, a Facebook által küldött összes értesítés azonnali megnézése így elsősorban nem személyes gyengeségünk jele, hanem az agyunk egy alapvető működésének tudatos kiaknázása. Ezt a hatást erősíti az is, hogy a telefonunkon elérhető alkalmazások és közösségi oldalak folyamatosan azt az érzést keltik bennünk, hogy ha nem leszünk résen, lemaradunk valami jelentősről. És hiába derül ki utólag szinte minden alkalommal, hogy valójában nem maradtunk volna le semmiről, ha pár órával később szembesülünk ugyanezekkel az információkkal, a figyelmünk a következő adandó alkalommal is ugrani fog a telefon jelzésére. Hogy pár év alatt milyen mélyen belénk ivódhatott ez a fajta figyelemteher, azt mutatja az a 2017-es kutatás is, mely szerint már egy nem használt, csak az asztalra kitett okostelefon is képes lehet csökkenteni az emberek munkamemóriáját és problémamegoldó képességét. Mint a tanulmány készítői megfogalmazták, az okostelefon azért különleges eszköz, mert szemben a többi használati tárgyunkkal, folyamatosan igényt tart a figyelmünkre. A figyelmünk pedig idővel hozzászokik ehhez. Annyira, hogy egyes mérések szerint naponta akár 150 alkalommal iselővesszük és használjuk a telefonunkat, és az elég egyértelmű, hogy ezeknek döntő többségét nem előzi meg egy tudatos elhatározás. Nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben egyre többen hangoztatják, hogy vissza kell szereznünk a figyelmünket.Rövid idő alatt egy egész iparág is épült erre a problémára, önsegítő könyvek, workshopok és figyelmet összpontosító alkalmazások sora lepte el a világot. A New York Times újságírója, Kevin Roose nemrég például egy 30 napos digitális detoxikáló kúrába is belevágott, amely nem a telefon teljes letevéséről, hanem egy egészségesebb viszony kialakításáról szólt. A kúra programját Catherine Price állította össze, és a célja a figyelmünket lekötő csapdák felismerése és kiiktatása. Az egyik első lépés azoknak a pillanatoknak a tudatosítása, amikor szinte a magad számára is észrevétlen, de épp elővennéd a telefonod. Ehhez a legegyszerűbb trükkök is bevethetőek, például háttérképnekbe lehet állítani a 'Most minek? Miért?' feliratokat, így a jelkód megadása előtt minden alkalommal nagyon direkt kérdésekkel leszünk szembesítve. Tanulj újra bambulni Fapados kezdésnek hangozhat ez, de Roose szerint igen hatékony volt: a következő hetekben egyre gyakrabban kellett feltegye magának a kérdést, hogy miért vette elő a telefonját olyan pillanatokban, amikor látszólag semmi nem indokolta. A rutinszerű telefonozás fokozatos megkérdőjeleződésének egy azonnal jelentkező következménye volt, hogy rájött, mennyire nem tud mit kezdeni a tétlenséggel, azokkal a pillanatokkal, amikor épp nem történik semmi. Korábban ilyenkor adta magát, hogy a telefonjáért nyúljon. És lehet, hogy az adott pillanatban, például a liftben utazva, egy unalmas megbeszélésen ülve vagy egy üzletben sorban állva a telefon használata kielégítő tevékenységnek tűnt, de közben az agy egyre jobban megszokta ezt a fajta figyelmet. Amit az Apple és a Microsoft egykori fontos szereplője, Linda Stone pár éveállandó részleges figyelemként (CPA)írt le. Olyan ez, mint egy folyamatos készenléti állapot, szemben a figyelem klasszikus, hullámzó működésével. És elképzelhetőek olyan feladattípusok, amikor ez a fajta figyelem hasznos lehet, de az nem szerencsés, ha ez válik alapállapottá: a CPA-féle figyelem ugyanis növeli a stressz-szintünket és megakadályozza az elmélyülést, azt, hogy valamire tényleg rendesen odafigyeljünk. Fotó: Frédéric Cirou/PhotoAlto Hogy kitörjünk ebből a rutinszerűvé vált figyelmi működésből, meg kell tanulnunk ismét semmit tenni. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, komoly gyakorlást igényel. Segíthet például, ha munkába menet elkezdjük alaposabban megfigyelni az utunkat szegélyező épületeket, eddig nem ismert részletek után kutatva rajtuk. Vagy ha elkezdjük megfigyelni a velünk együtt utazó embereket. Hasznos és kijózanító játék az is, ha elkezdjük figyelni, mások hogyan temetkeznek telefonjaikba a villamoson vagy a metrón. Kicsit hasonló logika ez, mint ahogy a szituacionista mozgalom évtizedekkel ezelőtt felfedezte magának a városi barangolást, a tét nélküli sodródással. A következő lépésként meg kell tisztítanunk a telefonunkat minden olyan alkalmazástól, melyről azt sejtjük, hogy túl sokat használjuk céltalanul, miközben keveset ad hozzá az életünkhöz. Én például addig még nem tudtam eljutni, hogy végleg töröljem magam a Facebookról, de hónapokkal ezelőtt töröltem az alkalmazást a telefonomról, és ez máris érezhetően csökkentette a telefonozással töltve elveszített perceket, miközben semmiféle kellemetlenséget nem okozott. Ugyanígy, érdemes nagyon szigorúan végignézni, hogy melyik alkalmazásoknak engedjük, hogy értesítést küldjenek, ezek jelentik ugyanis az egyik legnagyobb figyelemcsapdát. Figyelj oda Nem meglepő módon a telefonhasználatot visszaszorító ötletek egy jelentős része a tudatosabb használatra figyelmeztet. A témával foglalkozó, korábban már idézett kutató, Catherine Price például olyan tényezőket hangsúlyoz, minthogy tegyük fel magunkat a kérdést, mire és mennyi figyelmet akarunk fordítani. Ha nincsenek általunk lefektetett időkeretek, akkor a figyelmünk sokkal védtelenebb lehet a külső ingerekkel szemben. figyeljünk oda a testünkre: ha épp észreveszed, hogy megint beszippantott a telefonod, akkor tekints végig magadon. Milyen pozícióban van a tested, hogyan lélegzel, mennyire érzed jól magad? Price szerint minél inkább megismered az ezekben a pillanatokban rejlő testi és lelki tapasztalataidat, annál könnyebb lesz alakítani a viselkedéseden. időnként direkt hagyd otthon a telefonod: indulj el úgy sétálni, hogy nem viszed magaddal. Figyeld meg, hogy milyen pillanatokban jut eszedbe elővenni, és hogy hogyan reagálsz arra, amikor rájössz, hogy most nem tudod. ha kell, használj alkalmazásokat az alkalmazások visszaszorítására: rengeteg app létezik már, mellyel mérni lehet a telefonod előtt töltött időt, és mellyel akár korlátozásokat is bevezethetsz. Én pár hónapja a Forestet tettem fel a telefonomra, mellyel a hívásokon kívül minden más funkciót elérhetetlenné tudok tenni akár órákra is, és ha elég kitartóan használod, még egy fát is ültetnek a nevedben valahol a világ másik felén. Az ismert egészségügyi szakíró, Jane E. Brody pedig nemrég így foglalta össze a három legfontosabb teendőt: Kezdd el felismerni, hogy mennyi digitális időre van ténylegesen szükséged, mondjuk a munkádhoz, a közlekedésed megtervezéséhez vagy hogy tudathasd a családtagjaiddal, hogy jól vagy, és mi az, amit ezen felül csak megszokásból töltesz a telefonoddal. Apró változásokat lépj meg: például ne használj semmiféle digitális eszközt, miközben eszel vagy amikor a barátaiddal töltesz időt, és mindennap csinálj valamit, ami közben nem nyúlsz telefonhoz. Legyél nagyon tudatos azzal kapcsolatban, hogy mi a fontos számodra, mi tölt fel téged, és szentelj ezekre több időt és figyelmet. A témában született rengeteg írás egyik leggyakrabban visszatérő közös gondolata, hogy nagyon sokat számíthat, éjjel hol tartjuk a telefonunkat. Ha komolyan csökkenteni akarjuk a függőségünket, akkor érdemes kirakni abból a szobából, ahol alszunk. Helyette vásároljunk egy hagyományos vekkert, így megúszhatjuk azt, hogy elalvás előtt és rögtön ébredés után is az alkalmazások szabta irányokba terelődjön a figyelmünk. Az önkorlátozó kúrákat végigcsináló szerzők kivétel nélkül viszonylag gyorsan jelentkező pozitív változások soráról írnak. Az egyik leglátványosabb különbség a társas kapcsolatokban jelentkezik: ahogy fokozatosan háttérbe tudod szorítani a telefonodat, úgy veszed észre, hogy egyre inkább tudsz a többi emberre figyelni. Pár éveSherry Turkle, az MIT pszichológusa írt egy szenvedélyes könyvet, melyben amellett érvelt, hogy meg kell tanulnunk letenni a telefonunkat, és újra elkezdeni beszélgetni egymással, mivel az okostelefonok terjedése miatt megváltozó kommunikációs térbengyengülnek az empatikus képességeink és háttérbe szorul az önismeretünk. És az említett beszámolók mind ehhez a tapasztalathoz csatlakoztak. Az okostelefonok persze minden jel szerint a mindennapjaink meghatározó eszközei maradnak a következő években, és csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy teljesen kirekeszthessék az életükből. Azt viszont érdemes szem előtt tartani, hogy azt a helyzetet, melyben ma találjuk magunkat, nem választottuk: a digitális infrastruktúra robbanásszerű fejlődése az elmúlt 10 évben alapjaiban borította fel a kommunikációs, társas- és életvezetési viszonyainkat, és úgy vált az életünk megkerülhetetlen részévé, hogy nem akadt egy pillanatnyi szünet sem, amikor végiggondolhattuk volna, mivel járhat mindez és mibe is sodródunk éppen bele. A feljebb említett ötletek főleg azokhoz szólnak, akik nem gondolják, hogy a telefonjukat végleg el kéne dobni, és akik a saját életük menedzselésében is számos előnyét látják ezeknek az eszközöknek, de közben időnként azt is érzik, hogy nem jó irányba mennek a dolgok. És a jelek szerint számukra már pár apró változtatás is hozhat sikerélményeket. Kapcsolódó Népszerű https://444.hu/2019/04/10/hogyan-tedd-le-a-telefonodat-legalabb-egy-kicsit-tobbet

[nemzetinet]

Az ember csak hús, feldarabolva elfér egy kosárban

Szász János filmjében nincs felesleges mellébeszélés. „De gyönyörű vagy, az anyád istenit” – mondja a félszemű a kurvának, és ezzel el is dőlt, ők ketten együtt élnek tovább. „Úgyis megbaszlak” – kiabálja a hentes a nőnek, megpecsételve a saját és ellenségei sorsát. Nem köntörfalaznak, nem szépelegnek, nincs díszítés, nincs nyakatekert filozófia, csak a hús könyörtelen küzdelmei. A hentes, a kurva és a félszemű hátborzongató látlelet az emberi lélek és a 20. század szisztematikusan felépített sötétségéről.

A film igaz történet alapján mesél három emberről, akiknek útjai az első világháborút követő káosz időszakában keresztezik egymást. A nyitójelenetben Máriát (Gryllus Dorka) fél tucat férfi a legkülönbözőbb testhelyzetbe tekeredve teszi magévá és alázza meg egyszerre. Miután a nő a címben foglalt szerepe tisztázódott, felbukkan a félszemű Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt), az elbocsátott egykori csendőr főhadnagy, akinek a „komcsik” kilőtték a szemét, és akit a harcokat követő terror időszakában elkövetett kegyetlenkedései miatt köröznek. Mária a test gyötrelmei elől a gőzmozdony kerekei alá menekülne, ám a halálának éppen azt a helyet választja, ahol a félszemű is véget kíván vetni az életének. Már a szájában a pisztolya, amikor észreveszi Máriát, megmenti, és ezzel elindul a játék, amelynek legfőbb kérdése, vajon két halálból lehet-e egy élet?

Léderer Máriával az oldalán egy kis faluba utazik, hogy elrejtőzzön üldözői elől és hogy visszaszerezze 75 ezer koronáját, amivel Kudelka Ferenc (Hegedűs D. Géza), a helyi mészáros tartozik neki. Kudelka ahelyett, hogy fizetne, ajánlatot tesz Máriára, „úgyis az enyém lesz”, mondja a félszeműnek, kínzó küzdelmeik során pedig egyre magasabbra srófolják a nő árát. És mivel a meddő licit színhelye a vágóhíd, idővel a precízen bemutatott eszközök is előkerülnek a csontozókéstől a bárdon át a fűrészig. És ezzel választ is kapunk a fenti kérdésre.

A bemutató óta több kritikus is a rendező és forgatókönyvíró társa, Bodzsár Márk szemére vetette, hogy homályosak a szereplők motivációi, fogalmuk sincs, mit miért csinálnak. Részben igazuk van, hiszen Mária és Gusztáv első találkozása is valószínűtlenül mágikusra sikerül. Egy elszánt öngyilkos megment egy másikat, és a tette egyből felülírja egész addigi életét, amely visszavonhatatlanul összedőlt. A félszemű ahelyett, hogy egy tölténnyel pontot tenne pályafutása végére, a csodálatos pillanatban eldönti, hogy harcolni fog tovább. Még különösebb Mária döntése, aki néhány hisztérikus pofon kiosztása után belenyugszik, hogy a vonat elment, Léderer oldalán kénytelen leélni az életét.

http://mno.hu/

És legalább ilyen nehezen magyarázható, hogy Kudelka helyi kiskirályként miért megy bele az alkudozásba, miért ajánl munkát a bujkáló félszeműnek ahelyett, hogy egyből feljelentené és így ragadná magához Máriát. Minden az övé, senkinek sem tűnne fel, hogy egy nővel több vagy kevesebb. De Léderer terve sem feltétlenül tiszta. Első találkozásukkor pisztolycsövet nyom a mészáros szájába, ha nem fizet, kiloccsantja az agyát, aztán mégis beáll hozzá dolgozni, és megelégszik azzal, hogy naponta beront Kudelka irodájába a pénzét követelve.

De mindezek csak addig tűnnek problémának, amíg rá nem döbbenünk, hogy valójában semmi jelentőségük. Hiszen csak külsőségek a hús vonzalmához képest. Szász János pedig a húsról beszél. Az őrült vágyról, ami az irracionalitást természetessé teszi, amitől a létezésünk jelentést nyer. – Az ember nem tud meglenni hús nélkül – mondja a hentes az egyik jelenetben. És ennél jobban aligha foglalhatná össze a filmet. Az ember uralkodni vágyik a test felett, magáévá akarja tenni, fel akarja zabálni a másikat és vele együtt önmagát is. Ez az értelem előtti és azon túli hajtóerő viszi bele a játékba Léderert és Kudelkát, és emiatt száll be a küzdelembe végül Mária is.

Interjúnk a film női főszereplőjével, Gryllus Dorkával:

http://mno.hu/

Csakhogy ennyivel sosem elégszik meg az ember, mindig többet akar, így a húst megtölti történetekkel. A film a profán és a szent szembeállításával a test köznapisága és a bibliai szimbolikája közötti feszültségre játszik rá. Mária kurvaként jelenik meg, és amikor védekezésül hasba szúrja Kudelkát, a hentes sebe úgy tátong, mint Caravaggio festményén Krisztusé. Csak itt nem hitetlen Tamás nyúl a hasadék felé, hanem Mária húzza ki belőle a kést. Mint egy fordított bizonyíték. Akárcsak a karácsonyi mise közben az imádkozó falusiak mögött a hentes falra vetődő hatalmas árnyéka. Amit akár modorosságnak, szájbarágásnak is vélhetnénk, ha nem lenne egyértelmű, eltéveszthetetlen a jelentése.

Az életek feletti az uralkodás vágya, és a hatalmi játszmák dinamikája mozgatja a szereplőket, és harcaikban Szász rémisztő párhuzamokat fedez fel. Kudelka vágóhídja szép lassan új jelentéssel telítődik, s így a marhák helyére már nem is olyan nehéz más élőlényeket, mondjuk embereket odaképzelni, különösen, ha végignézzük, hogyan terelik be egyik irányból az állatokat, és miként érkezik meg a melósok néma tömege a másik oldalról. Csupán technikai kérdés. Amikor felbukkan egy német üzletember, aki úgy tűnik, zsebből felvásárolja Kudelkát, a maradék kételyünk is eloszlik. A vevő megbabonázott rémülettel néz körbe a mészárszéken: „mint a középkorban”. Aztán kiselőadásba kezd a gépesítésről, a precizitásról, arról, hogy vagonokkal mennyivel könnyebb szállítani. És ekkor már egészen nyilvánvaló, hogy a hentes a múlt embere, amint eltűnik a színről, átadva helyét a jövőnek, megnyílik az út ki a középkorból: egyenest a legtökéletesebb pusztítás irányába.

Rejtőzik azonban még valami az üzletember megjegyzésben, méghozzá kíméletlen társadalomkritika – nem a szereplőé, a forgatókönyvíróké. A falusi mészáros, aki fogattal gördül át a cuppogó sáron, amibe a parasztok térdig süppednek, mindent megvehet. Ha valamit mégsem sikerül, mint Máriát, akkor a haláláig küzd, hogy az övé legyen. Hogy birtokoljon. – Zsírdisznó – mondja Léderer Kudelkának, és ahogy sertés testét, az undokot simogatja, ő remeg. A helyi kiskirály mindenható alakjában nem nehéz felfedezni a korlátokra fittyet hányó nagyurakat, akik számára a szabályokat felülírja a hús csillapíthatatlan vágya, a hatalom. És ha kell, eladják a mocsárban taposó falut, megyét országot, ahogy Kudelka is mindent felad néhány aranyrúdért, és már menne is Amerikába, mert „Chicagóban halad az élet”. Éljünk akár az 1920-as években, akár napjainkban, a hatalmasok vágya, hogy leigázzanak bennünket, semmit sem változott.

De hiába dagasztja orrával a sárba ragadt aranyát, a hentes semmivel sem alávalóbb az elbocsátott főhadnagynál, aki bár úgy őrzi Máriát, mint egy titkos istenbizonyítékot, mégis alkuszik rá, és közben Kudelka meggyilkolását tervezgeti. Ebben a játszmában senki sem maradhat szent, a hús mindenkit leránt a sárba.

A három főszereplő a valóságban is létezett, a Kudelka-gyilkosság a korszak egyik híres bűnügye volt, amelyet még egy kuplé is megörökített: „Lédererné, mi van a kosárban? Kudelkának keze, feje, lába!” Léderer Gusztáv a Prónay-különítmény tagjaként vállalt komoly szerepet a fehérterrorban, később pedig erkölcsi aggályok nélkül engedte át feleségét (a filmből az esküvő kimaradt) Kudelka Ferencnek. Ám aztán a hús a valóságban is felülkerekedett, pénzt követeltek a hentestől, majd meggyilkolták, a testet feldarabolták és bőröndökben a Dunába szórták. Tettük azonban nem maradt rejtve, egy szemtanú riasztotta a csendőröket, akik végül megtalálták a hentes még el nem szórt testrészeit a házaspár padlásán. Léderert egy év múlva felkötötték, felesége életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, ám jó magaviselete miatt idővel kiengedték. Szabadulása után naphosszakat üldögélt a Szabadság téren, még a hatvanas években is látták őt Budapesten.

Szász János számára azonban a valóság is csak külsőség, a lényeghez az eredeti szereplőknek csak annyiban van köze, hogy elhatalmasodott őrült vágyuk a filmhez hasonló módon torkollhatott mészárlásba. A hentes, a kurva és a félszemű minden vélt vagy valós hibája ellenére a bőrünkbe szalad, akárcsak a penge Kudelka testébe. A téma, a helyszín és a megvalósítás miatt hiába idézi fel a kelleténél talán jobban az elmúlt évek két nagy filmsikere, a Testről és lélekről és az 1945, illetve a 2015-ben bemutatott tévéfilm, a Félvilág hangulatát, mégis egyedi világot hoz létre. Minden felesleges tehertől megszabadulva mesél a húsról, ami nélkül az ember nem tud meglenni.

Mert az ember is csak hús, feldarabolva elfér egy megtermett kosárban. Ennek következményei pedig beláthatatlanok.

Az ember csak hús, feldarabolva elfér egy kosárban a Nemzeti.net-en jelent meg,

[trafohouse]

„A kiállításaimon nem szoktam fogni a nézők kezét” // Puklus Péter

A Kolozsváron született és a MOMÉ-n diplomázott Puklus Péter saját generációjában elsőként kezdett tudatosan foglalkozni a fotográfia, a szobrászat és az installáció-művészet metszéspontjaival. Műfaji sokszínűsége abban is korán megmutatkozott, hogy számos fotósorozatát művészkönyv-formátumban publikálta. Január 20-a és március 11-e között legújabb műveiből mutat be egy, a Trafó Galéria terére szabott válogatást. A Life Is Techno című tárlat kapcsán beszélgettünk vele arról, hogy miért nem tartja magát fotográfusnak, mit szeret a húszas-harmincas évek  kísérletező művészeiben, és szóba került a munkáit jellemző önéletrajzi jelleg  is.

Trafó blog: Több interjúdban is nyilatkoztad, hogy a mai művészeknek figyelniük kell a környezetüket és reagálniuk kell a változásokra. Rád mi volt mostanában nagy hatással, ami aztán rányomta a bélyegét a munkádra is?

Puklus Péter: Erre a kérdésre többféle válasz létezik: fontos, hogy milyen folyamatok zajlanak jelenleg itthon a politikai és civil párbeszédben, mennyire csúszott el az egymás mellett létező többféle valóság. Úgy érzem, hogy olyan időket élünk, mikor nem számíthatunk arra, hogy a vezetők feltétlen helyes irányba terelik a jövőt, vagy legalábbis nem tesznek meg mindent érte. Viszont az emberek felismerték, hogy képesek (vagy igazából nincs más lehetőségük, minthogy) a saját kezükbe vegyék a dolgokat – vagy minimum jól hallhatóan hallassák a hangjukat. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a demokratikus keretek között maradva ennek mennyi a gyakorlati haszna, de mindenképpen fontos jelenségről van szó. 

Kicsit mélyebbre lebontva és a saját, személyes környezetemből merítve, fiatal apaként azt tapasztalom, hogy a nők, anyák helyzete nincs helyén kezelve és megfelelően értékelve. És nem utolsósorban ez nyilván életkori, aktuális szituációból is adódik, de szülőként előtérbe kerül a saját szüleimmel való viszonyom is, amire a gyerekek születése előtt nem fordítottam akkora figyelmet. Az a kérdésem, hogy a kapcsolatunk a gyerekeinkkel lehet-e jobb, mint amilyen a szüleink kapcsolata volt velünk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az feltétlen rossz volt, de azért itt is előtör a javítási, fejlesztési igény, ami a társadalmi változások egyik motorja is (lehet).

Puklus Péter: Mit is tanítsak?, 2017

TB: Gyakran hangsúlyozod, hogy alapvetően nem fotográfusnak, hanem fotóval is dolgozó képzőművésznek tartod magad. Mi számodra a fő különbség a két megfogalmazás között, miben más a két gyakorlat?

  PP: A fotográfus terminus eleve determinál egy véges eszköztárat, mely a képalkotó eszközök körének használatával be is zárul. Ezzel ellenétben én abban hiszek, hogy az alkotónak elsősorban az átadandó üzenetre kell koncentrálnia. Ahhoz kell megválasztania azt az eszközt, ami az üzenet megfelelő átadásában őt a legjobban segíti. Ha ez batikolás vagy vers, vagy tánc, akkor az.

  TB: A MOME-n is tartottál kurzust Test és tárgy címmel. Hogy érezted, a kurrens generáció fogékonyabb a művészeti ágak átjárhatóságára, mint mondjuk a te generációd?

 PP: Talán kevésbé kell magyarázni nekik az interdiszciplinaritás fontosságát. Akikkel én találkoztam, bártan nyúltak más médiumokhoz, de nyilván ezt egyéne válogatja, életkortól függetlenül. Tapasztalatom szerint a nyitottság egyáltalán nem az évek számától függ.

  TB: Van egyébként olyan eszköz vagy médium, amit még nem próbáltál, de érdekelne? Ha igen, miért?

  PP: Nagyon érdekel a film, színház, videóklip műfaja, de pár korai kísérletet leszámítva – különböző okoknál fogva – eddig nem tudtam érdemben foglalkozni, vagy egyáltalán tervezni ezekkel. Talán leginkább az izgat, hogy több, különböző hátterű ember hogyan dolgozik együtt egy történet elmesélésén... Mindenképp nagy váltás lenne a műtermi helyzetek egyedülléte után.

  TB: Különösen közel állnak hozzád a húszas-harmincas évek kísérletezőbb művészei, mozgalmai. Mi fog meg bennük?

  PP: Azt hiszem, talán az előbb említett alkotói szabadság magától-értetődősége.

  TB: Elméleted szerint minden emberi, társadalmi vagy személyes probléma visszabontható egy közös nevezőre, egy nagyon egyszerű alapra, akár érzelmi síkon, akár matematikailag értelmezve. Mesélnél erről?

  PP: Van egy olyan elméletem, miszerint a legtöbb dolog, ami velünk vagy körülöttünk történik, végső soron megfeleltethető a rendelkezésre álló néhány többismeretlenes egyenlet egyikének. Ezekben az éppen aktuális szereplők, helyzetek, változók behelyettesítésével megkaphatjuk a megfelelő eredményt. Tudományos szempontból a világunk kémiai vegyületek kisebb-nagyobb halmazaiból épül fel, melyek hosszabb-rövidebb időre különféle, elsősorban fizikai kontextusba kerülnek egymással. Ezen kapcsolatok matematikailag leírhatóak és statisztikailag igazolhatók. 

Ez az elmélet ott hibás, hogy nem számol a tudattal, a szellemmel, a vágyakkal és álmokkal: ami az embert emberré, a művészetet művészetté teszi. De arra jó, hogy segítsen felismerni, hogy két, látszólag teljesen összefüggéstelen esemény mozgatórugói hasonlóak, tehát a várható eredmény is nagy valószínűséggel hasonló lehet. Persze ezt már az ókori görögök is felismerték és írásban ránk is hagyták. Nem tudom, hogy létezik-e olyan történet, amelyben nem szerepel a születés-szerelem-halál hármasából legalább az egyik.

Puklus Péter: Szoptató kalapács, 2018

TB: Tavaly Egy harcos epikus szerelmi története címmel adtál ki egy méretében és komplexitásában is epikus fotóalbumot. Miközben végigjártam a hozzá kapcsolódó kiállítást, azon gondolkodtam, hogy bármilyen tárlat csak nagyon keveset tud átadni a műből, egy fragmentumát. Adódik a kérdés – mennyi és mi fér bele egy tárlatba szerinted?

  PP: Ez nagyon tér és helyzet – végső soron pedig pénzfüggő. Ebből az anyagból pont két éve nyílt egy nagy kiállítás Unsafe to dance címmel a C/O Berlinben, ahol a nagyvonalú költségvetés, a tágas tér és a többfős segítő stábnak köszönhetően azért sokkal több mindent lehetett megmutatni, mint amire ezidáig itthon lehetőségem volt. De azért az is nagyon fontos szempont, hogy a például a könyv teljesen más médium, mint a kiállítás: más a célja, máshogy fogadjuk be, más az utóélete...

 TB: Azért is kérdezem ezt, mert a hazai fotógráfiai szcéna legtöbb alkotójával ellentétben te tisztán a fotógráfia eszközeivel próbálsz narratívát és jelentést alkotni, nincsenek hosszú kommentár jellegű szövegek, pszeudo-megfejtések vagy hasonlók. Szándékosan vagy csak nem érzed  szükségét?

 PP: A kiállításaimon nem szoktam fogni a nézők kezét. Nem vezetem őket végig minden egyes munkánál megállva, a megoldást, értelmezést elmagyarázva. Amellett, hogy minden műnek lehet több mélységű, rétegzett olvasata is, az szerintem nem baj (sőt, elvárható), hogy a néző kicsit használja az agyát és gondolkozzon azon, amit lát. Talán a legfontosabb az, hogy hagyja magát bevonni, bevonódni, beletenni a saját múltját, gondolatait, érzelmeit. Nincsenek egyértelmű jelentések. A végeredmény a nézői aktivitás mértékétől függően változik. De nincsenek rejtvények, elrejtett kis titkok sem...

 TB: Az Egy harcos epikus szerelemi története egy fiktív kelet-európai család perspektívájából kalauzol át a XX. századon. Mennyire volt önéletrajzi ihletésű ez a kiindulópont?

 PP: Alapvetően teljesen, még ha a végeredményen ez szándékosan nem is látszik. Egész pontosan a munkafolyamat egy bizonyos pontján azt a módszert használtam, hogy fogtam két család (a feleségem és a saját családom) egyes, teljesen önkényesen kiválasztott szereplőit, emlékeit, helyszíneit és beledobáltam őket egy képzeletbeli kalapba. Ezt a kalapot jól felráztam és néha belenyúltam, ha inspirációra volt szükségem. A történet tehát leginkább valós alapokon nyugszik, de teljesen fikció.

 TB: Január 19-én nyílik a legújabb, Life Is Techno című kiállításod a Trafó Galériában. Hogyan ajánlanád a tárlatot, mit tartanál fontosnak elmondani róla annak, aki még nem hallott róla vagy a munkásságodról?

 PP: Ez olyan kiállítás lesz, ahol teljesen új, nagyméretű térbeli installációt állítok párhuzamba egy eddig még be nem mutatott fotó- és rajzválogatással, ami talán leginkább az apa-fiú kérdéskörét boncolgatja. Mindennek az építés (mint megannyi dolog metaforája) és az azt megelőző tervezés ad keretet.

 TB: A válogatást a Trafó kiállítóterére szabtad, milyen módon hatott ez a szelekciódra?

 PP: A Trafó nem könnyű kiállítóhely, de nagyon jól lehet játszani a nézőpontokkal és különböző irányokkal a térben. Talán az volt az egyik legfontosabb motorja a munkák elhelyezésének, hogy megfelelő módon lehessen kidomborítani az egyes csoportok közötti kapcsolatot, megtartva az egyéniségüket is. A nézők laza, szellős kiállításra számíthatnak, amit viszont átszőnek a referenciák, utalások és többértelmű megoldások. Abban, hogy egy ilyen válogatás és installáció született, nagy szerepe van a kiállítás két kurátorának, Szalai Borinak és Fenyvesi Áronnak.

 TB: Tervek, álmok, rémálmok?

 PP: Általánosan talán annyi, hogy egyszerűen szeretném folytatni, amit csinálok. A következő nagy lélegzetvételű projekt A hős anya címet viseli, és először idén szeptemberben fogom bemutatni Svájcban a Vevey-i Images fesztiválon, majd nem sokkal utána Budapesten is, a Glassyard Galériában.

 Kollár Bálint

Puklus Péter: Az építész, 2018

[greenhemp-blog1]

http://intuicio.hu/a-letezo-legerosebb-osi-ima-mely-stimulalja-a-dns-t/ A létező legerősebb Ősi Ima, mely stimulálja a DNS-t

A létező legerősebb Ősi Ima, mely stimulálja a DNS-t, hatására képes újjászületni a test. Ana Bekoach Az Ana Bekoach 42 szó kőré épülő kódsorozat a Teremtés könyvéből.

A 42 szó első betűi alkotják Isten szent neveit, (ami a Tórában elrejtve is megtalálható),mely 7 sorba van felosztva, és az Életfa a hét szefiráját helyettesiti.  Minden sor hét különböző típusú energiát tartalmaz. E betűkombinációkból felépülő ima, egy olyan eszköz, mely minden alkalommal, ha meditálunk, visszavisz minket a romlatlan, tiszta forráshoz.

Ana Bekoach minden mondata, 7 bolygónak, 7 napnak, 7 különleges Angyalnak felel meg. Ana Bekoach, olyan energiákat aktivál, s juttat a a testbe, melyek hatására, meggyógyulhatunk, újjászülethetünk, emellett védelmet biztosít, örömöt, boldogságot, gazdagságot, békét hozhat.

Ana Bekoach fény és szeretet!

Ez az Ősi Ima hatalmas erőket aktivál, de önmagunkkal szemben nem véd meg. Akit felelőtlen, egyéni cél, számító hozzáállás vezérel, vagy nincs felkészülve a változásra, az az ellenkező hatásokkal szembesül. Ana Bekoachnak minden sora más és más lelki, fizikai, szellemi terület hat, ezért mielőtt úgy döntesz, hogy segítségül hívod, feltétlenül olvass utána az alkalmazás szabályainak.

Csak úgy kíváncsiságból nem tanácsos elkezdeni.

Ősi Solfeggio, Gyógyító frekvenciák

Tudományosan is bizonyított tény, hogy a zene, bizonyos speciális hangok, mint például az OM mantra is, mely egy szakrális szótag, az Amen megfelelője, sőt Mozart némely szonátái is gyógyító, regeneráló hatással vannak a testünkre. Az alábbi cikkben a Hat Solfeggió frekvenciáról gyűjtöttünk információt, bár az Ana Bekoach szekvenciáknál nincs erősebb. (A hat frekvencia videóit megtalálod a „Videótár/ Gyógyító Frekvenciák’ címen.)

A Solfeggio frekvenciák az ősi zenei skálából erednek, s ezeket a hangfrekvenciákat tartalmazzák az ősi gregorián énekek is, mint például Keresztelő Szent János himnusza, de ahogy sok minden mással együtt az egyházi hatóságok szerint évszázadokkal ezelőtt, ezek is elvesztek.

Őseink hitték, hogy különleges vallásos énekek, hangok hatalmas lelki áldásokat közvetítenek, ha a szertartások alatt együtt éneklik öket. E hatékony frekvenciákat Dr. Joseph Puleó és Dr. Leonard Horowitz fedezte fel újra, s adta vissza az emberiségnek.

Keresztelő Szent János Himnusza: “Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek zenghessék hírét szabadult szolgáid, oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől szennyes ajaknak.”

Hat solfeggio frekvenciát különböztetnek meg, mindegyik más-más hatású:

DO – 396 Hz – Megszabadít a bűntudattól és a félelmektől,

RE – 417 Hz – Feloldja a Múltat és elősegíti a Változást,

Mi – 528 Hz – Szerelem, Csodák, (DNS helyreállítás),

Fa – 639 Hz – Csatlakozás, Kapcsolatok, (A két agyfélteke öszekapcsolása),

Sol – 741 Hz – Intuíció felébresztése,

La – 852 Hz – Feltétel nélküli szeretet,

Például a harmadik hangjegy, frekvencia 528, tárgya a “MI” hangjegy a skálán, és a “AI gestorum” a latin szóból származik “csoda” (megjegyzem a csoda: angolul: miracle, latinul=miraculum).

“Lehetőleg akkor kezdd el hallgatni, amikor senki sem zavar meg. Mondjuk elalvás előtt. A még jobb hatás érdekében használj jó minőségű fülhallgatót. Fókuszálj közben a hangokra, hagyd, hogy vezessenek. A legjobb hatás elérése érdekében legalább hat hétig kell az egyes frekvenciákat hallgatni, minden nap 15 percen át. Ugyanakkor sosem szabad, hogy kötelességnek érezd. Ha épp semmi kedved hozzá, vagy bármilyen feszültséget érzel, próbáld meg egy másik alkalommal. Nem kell állandóan hallgatnod, hogy hatásos legyen.”)

Egy kis történelem

“(David Hulse) A századfordulón a DNS-re terelődött a figyelem a világ kollektív tudatosságába. Isteni lényként ebbe az emberi tapasztalásba inkarnálódtunk, mintegy fénymásolatként, egy rakás használati utasítással. (DNS) Tudjuk, hogy csak nagyon kis része (mintegy 3%-a) alkotja a fiziológiánk (testünk, működésünk) információt.

Carl Sagan azt írja, hogy a DNS-nek döntő része (mintegy 97%-a) használatban van. Ő úgy nevezi ezt, hogy “genetikai halandzsa”. Lehetséges, hogy ezeknek a még rejtett, nyugvó részeknek szerepük van az emberi potenciál, képesség meghatározásában?

A régi vallás-paradigma a “potenciál, képesség” meghatározásáról az emberi értelem számára titok maradt, és ezért alakult ki egy misztikus kifejezés rá, a “lélek”, az ami szétválasztott minket, amit nem szereztünk meg, és nem is szerezhettünk meg, csak a legvallásosabb rendszerekben.  A régi paradigma és ennek előfeltételei azt állítják, hogy az ember az édesanyáink biológiai méhében kezdődött.

Telliard de Chardin azt mondja, hogy mi nem emberi lények vagyunk, akik szellemi/spirituális tapasztalatokat akarunk szerezni, hanem sokkal inkább spirituális lények vagyunk, akik emberi tapasztalatokat akarnak szerezni. Ez a felfogásbeli eltolódás óriási eltéréseket okoz abban, ahogy mi magunkat észleljük/megéljük/felfogjuk ebben  a harmadik/negyedik  idő-univerzum conitinuumban.”

[napimagazinn-blog]

http://www.napimagazin.hu/husito-jegeskave-kulonlegessegek-a-nespresso-tol/

New Post has been published on http://www.napimagazin.hu/husito-jegeskave-kulonlegessegek-a-nespresso-tol/

Hűsítő jegeskávé különlegességek a Nespresso-tól

Nincs is jobb ebben a tikkasztó nyári hőségben, mint egy finom hűsítő ital, mondjuk egy jegeskávé! Ha igazán jó minőségű jegeskávét akarunk készíteni, akkor érdemes kipróbálni a Nespresso két újdonságát, az Intenso On Ice-t és a Leggero on Ice-t, melyek kifejezetten jegeskávé készítésére kifejlesztett kávéőrlemények.

Az Intenso on Ice egy merészen telt kávé gabonás és kakaós jegyekkel, intenzív, pörkölt lecsengéssel. Ha az Intenso on Ice kávét Macchiatoként készítjük el, finom, krémes textúrát kapunk kekszes ízjegyekkel. Ezzel szemben a Leggero on Ice feketén fogyasztva gyömölcsös, citrusos jegyeket mutat, hosszú lecsengéssel és lágy textúrával. A tejjel készített Leggero on Ice Macchiatoban pörkölt jegyeket és édeskés ízeket fedezhetünk fel.

A Nespresso kávészakértői egy nagyon egyszerű, három lépésből álló receptet javasolnak a legfinomabb jegeskávék elkészítéséhez, amelyekhez tejet vagy vizet is használhatunk.

1. lépés: Tegyünk 3 darab nagy méretű jégkockát a pohárba (90 g vagy 7 db átlagos méretű jégkocka) 2. lépés: Főzzünk a jégkockák tetejére egy Intenso on Ice vagy Leggero on Ice kávéból készített espressot (40 ml) 3. lépés: Végezetül öntsünk a pohárba 90 ml hideg tejhabot vagy hideg vizet (körülbelül 6 evőkanál)

EXTRA TIPP: vegyél részt a Nespresso Instagram játékában! Június 12. és július 20. között töltsd fel kedvenc jegeskávé receptjét az Instagramra #NespressoPillanat hashtaggel! A legjobb fotó elkészítője Nespresso jegeskávé ajándékcsomagot nyerhet. (További részletek a Nespresso Facebook oldalán.)

Végezetül, itt van pár nagyon finom jegeskávé receptötlet!

ALAPRECEPTEK

INTENSO ON ICE

Hozzávalók: – 1 kapszula Nespresso Intenso on Ice (40 ml) – 3 nagy méretű jégkocka (3×30 g) – 90 ml hideg víz Eszköz: – 1 Recipe üvegpohár Elkészítés: • Tegyen az üvegpohárba 3 nagy méretű (90 g) jégkockát • Öntsön rá 40 ml of Intenso on Ice kávét • Töltsön rá 90 ml hideg vizet, majd keverje meg Egy üde, mégis intenzív ízvilágú jegeskávé: az Intenso on Ice recept tökéletes üdítőital, ami igazán élvezetes a ragyogó nyári napokon.

LEGGERO ON ICE MACCHIATO

Hozzávalók: – 1 kapszula Nespresso Leggero on Ice (40 ml) – 3 nagy méretű jégkocka (3×30 g) – 90 g hideg tejhab Eszköz: – 1 Recipe üvegpohár Elkészítés: • Tegyen az üvegpohárba 3 nagy méretű (90 g) jégkockát • Öntse rá a Leggero on Ice kávét • Töltsön rá 90 g hideg tejhabot, majd keverje meg Ízletes csemege a nyár örömei mellé: a Leggero on Ice Macchiato a tejes receptek rajongóinak készült.

TOVÁBBI RECEPTEK

FREDDO

Hozzávalók: – 2 kapszula Nespresso Intenso on Ice (2×40 ml) – 3 Nespresso jégkocka (3×30 g) – 2 tasak cukor (2×3 g) Eszköz: – 1 Recipe üvegpohár Elkészítés: • Készítsen el 2 Intenso on Ice kávét (2×40 ml). • Tegyen hozzá 2 tasak cukrot, és egy shakerben erősen rázza össze • Tegyen bele 3 nagy méretű jégkockát (3×30 g) A Freddo, ez a görög klasszikus egy kifejezetten intenzív ízvilágú, testes long drink.

Tipp: Azért javasoljuk, hogy a jégkockákat a kávé elkészítése után tegye hozzá, mert a cukor így teljesen fel tud oldódni. Ha cukor nélkül készíti el az italt, akkor azt javasoljuk, hogy a kávét a pohárba helyezett jégkockákra öntse.

MAZAGRAN

Hozzávalók: – 1 kapszula Nespresso Intenso on Ice (110 ml) – 20 ml citromlé – 3 nagy méretű jégkocka (3×30 g) – 20 ml cukornádszirup Eszköz: – 1 Recipe üvegpohár Elkészítés: • Öntsön egy pohárba 20 ml cukornádszirupot • Keverje el 20 ml vízzel, és csorgassa óvatosan a cukornádszirupra úgy, hogy ne keveredjenek össze • Tegyen a pohárba 3 nagy méretű (90 g) jégkockát • Készítsen egy Intenso on Ice kávét (110 ml) • A kávét (110 ml) óvatosan öntse a jégre • Opció: tegyen hozzá egy kis citromhéjat • Keverje fel, és már fogyaszthatja is! Zamatos, citromos ízvilágával a mazargan egy igazán frissítő long drink.

MACHA JEGESKÁVÉ

Hozzávalók: – 1 kapszula Nespresso Intenso on Ice (25 ml) – 1 nagy méretű jégkocka (1×30 g) – 0,8 g macha zöldtea-por – 10 ml cukornádszirup – 50 ml tej Eszköz: – 1 cappuccino üvegpohár Elkészítés: • Készítse el a kávét (25 ml) • Tegyen hozzá 0,8 g macha zöldtea-port, és keverje össze • Öntsön bele 10 ml cukornádszirupot, és keverje össze • Tegyen bele 30 g jégkockát • Töltse fel a poharat hideg tejhabbal • Keverje össze Ez a kifinomult üdítőital, a macha jegeskávé selymes simasággal és az aromák gazdagságával kényezteti a tejes receptek rajongóit

KUBAI JEGESKÁVÉ

Hozzávalók: – 1 kapszula Nespresso Intenso on Ice (25 ml) – 1 nagy méretű jégkocka (30 g) – 50 ml tejszín (félzsíros = 15%) – 1 fahéjrúd – Ízlés szerint 1 vagy 2 tasak barna cukor (1-2×3 g) Eszköz: – 1 Lungo üvegpohár Elkészítés: • Tegye a fahéjrudat a pohárba • Öntse rá a cukrot • Csorgassa a kávét a fahéjrúdra • Kevergesse 1 percig, amíg a cukor teljesen felolvad, és a kávé átveszi a fahéj aromáját • Tegye bele a jégkockát • Töltsön óvatosan a tetejére 50 g félzsíros tejszínt

A kubai jegeskávé testes ital, amelynek lágy textúráját gazdag aromák és fűszeres ízek gazdagítják.

VIETNAMI JEGESKÁVÉ – CA PHE SUA DA

Hozzávalók: – 1 kapszula Nespresso Leggero on Ice – 2 nagy méretű jégkocka (2×30 g) – 10 g édes sűrített tej

Eszköz: – 1 Lungo üvegpohár

Elkészítés: • Öntsön a pohárba 10 g édes sűrített tejet • Öntse rá a kávét (espresso, 40 ml) • Adja hozzá a jégkockákat • Alaposan keverje össze

Ez az édes ital, a Ca Phe Sua Da egy igazi vietnami klasszikus, amely egyszerre felfrissít és kényeztet.