#meztelen nők

[trollkrisztusgyerek]

Olvadok, mint a vaj

Fönn vagyok volt barátnőmnél, aki még mindig lófrál alsóneműben (vagy akár tusol) előttem. Kinn üldögélünk az erkélyén; onnan rálátni egy másik erkélyre, ahová egy nő tangában-melltartóban megy ki növényt öntözni.

Ha csak egyvalamiért szeretem a nyarat, az ez.

[tobbpenztazembereknek]

Durván elfajult egy teljesen átlagosnak tűnő irodalomóra, amit egy Párizs környéki iskolában tartottak még múlt csütörtökön. Az Issou-ban található Jacques-Cartier suli irodalom-tanárnője az egyik legismertebb görög/római mitológiai történetről, Aktaión vagy Acteon vadász és a szűz Artemisz/Diána istennő tragikus találkozásáról mesélt a 11-12 évesekből álló osztálynak.

Aktaión, a fiatal vadász megleste Artemiszt, Zeusz lányát, Apollón ikertestvérét, a vadászat, a vadállatok és szülő nők szűz istennőjét, amint egy forrásban fürdőzik pár nimfa származású társnőjével. Artemisz dühében szarvassá változtatta, hogy Aktaiónt ezután a saját kutyái tépjék szét. A sztorit számos képzőművészeti alkotás dolgozta fel az európai kultúra elmúlt évszázadaiban.

Az ismert történet illusztrálása végett a tanár megmutatta az osztálynak Giuseppe Cesari XVII. századi olasz manierista mester témába vágó festményét, ami a párizsi Louvre gyűjteményének része. Íme:

A sztori ezután kezdett elfajulni, a diákok egy része ugyanis lázongani kezdett, és azzal vádolták az irodalom-tanárnőt, hogy szándékosan, rasszizmusból mutogatott meztelen nőket muszlim diákoknak. Egyes diákok azt állították, hogy sokkot kaptak a festett meztelen nők megpillantásától.

Az irodalomóra utáni osztályfőnökin már kiabálós volt a hangulat, egyes diákok továbbra is a tanárt rasszistázták, és azzal vádolták, hogy gyűlölködő megjegyzéseket tett, amit ő kategorikusan cáfolt. Az iskola igazgatójánál másnap több felháborodott szülő is jelentkezett, akik a gyerekeik elmondása alapján folytatták a vádaskodást.

Mivel a sztori eleje sok tekintetben hasonlóan alakult ahhoz a 2020-ben történt esethez, aminek a végén a 18 éves, csecsen származású Abdoullakh Anzorov saját iskolája előtt késsel agyonszúrta, majd lefejezte Samuel Paty történelemtanárt, akit a saját diákjai mutattak meg a gyilkosnak, a Jacques-Cartier tanárai most hétfőn megtagadták a munkát a fenyegetettségükre hivatkozva.

(Samuel Paty a szólásszabadságról beszélve Mohamedről készített karikatúrákat mutatott az osztályának az egyik óra közben. A halálához az vezetett, hogy egy muszlim diákja, aki utólag bevallotta, hogy jelen sem volt a kérdéses órán, hazugságokat terjesztett az esetről a családjának, annyira felháborítva az apját, hogy az online kezdett lázítani Paty ellen. Az ő bejegyzései sarkallták gyilkosságra a csecsent, akinek Paty hat diákja mutatta meg a tanárt az iskola előtt, hogy a megfelelő embert fejezhesse le.)

Az Issou-i iskolában ezek után hétfőn megjelent Gariel Attal francia oktatási miniszter is, aki fogadkozott, hogy megbüntetik az érintett diákokat, és tovább fogják képviselni a köztársaság értékeit. A középiskolai tanárok szakszervezetének főtitkára, Sophie Venetitay azt nyilatkozta, hogy a tanárok védtelennek érzik magukat, és elegük van. Issou-ban ugyanis már a tanév kezdete óta feszült volt a hangulat, több tanár is hivatalos panaszt tett amiatt, hogy egyes szülők meg nem engedhető stílusban kritizálják a tananyagot és a pedagógusok által kirótt büntetéseket.

A tankerület szerint "bár az incidens idején muszlim vallású tanulók is jelen voltak az osztályteremben, az még nem bizonyított, hogy ők tették-e ezeket a megjegyzéseket". Mindenesetre, akár muszlim vallásúak voltak a tanulók, akár nem, a megjegyzéseik becsületsértőek voltak".

(via BBC, Le Figaro)

[onsieluenkeli]

Nehéz eldönteni hogy az a jogvédő csak érzéketlenül kihasznál, és használ minket (hasonlóan mint Péterfiék) csak azért hogy több like-ot és kattintást gyűjtsön, és többen menjenek arra az utcai megmozdulására... Vagy inkább tényleg nem százas... és valóban öszekever 20 - tégedet, szegény Donát Annával, és megint nincsen a tudatában az, hogy én fizikálisan nem vagyok ♿ képes olyan rendezvényekre járni, és hosszú órákon át ácsorogni.

Ain’tudom.

Egyszerűen nem értem, miért nem hagynak minket békén?

És úgytűnik mint akinek fogalma sincsen arról hogy a 2 = a lúzert, a hátunk mögött lévő zaklatót jelenti, miközben az 1 = az elsőt, a nyertest, a legfontosabb embereket, az első helyen álló gondolatokat, és a legfontosabb dolgokat rejti. (Amerikában a Trumppal kapcsolatos posztok az aktivistáknál rengetegszer 2-esre mennek ki, hiszen számukra ő a második, azaz a vesztes. Logikus).

Sóhaj

Magyarországon akad néhány ostoba nő akiknek eszükbe sem jutott gyáván megkérdezni hogy esetleg mit is jelenthetnek a számok, és sajnos újakat alkottak. Ráadásul annyira iszonyatosan hülyék hogy pont a kibeb@szott igazolvány számokra gondoltak, PONT a nemi alapú megkülönböztetésre, nők! És ráadásul ezzel mind másokat, mind pedig saját magukat is rendszeresen szexualizálják.

Eszükbe sem jutott, hogy ilyen hülye ötletünk nekünk nincsen. Vagy hogy Amerikában szintén nincsen ilyen, és bizony ők sem szexualizálnak, nem másoknak a nemi szerveinél vannak leakadva!

Magyarul, mi sohasem mások szexualizálásra és lealázására használtuk a számokat! ENNYIRE szemetek, és hulladékok azért NEM VOLTUNK SOHASEM, PLÁNE ONLINE TÉRBEN!

⁉️

Érdekes, és annyira SZÁNALMAS, hogy hiába írok, azok ott szinte sosem akarnak érteni. Viszont ahogyan a Flóra 1 darab kibeb@szott profilképet lecserél, egyből meghülyülnek, és magukra veszik. ¯\_(ツ)_/¯

És az is érdekes, hogy pont az a jogvédő vette magára. ¯\_(ツ)_/¯

Tisztára mint a nácik, és a férfi vs nő agybaj. Régi-módi, 1bites, leöregedett gondolkozás 60 évesek szintjén. Miközben szegény Flóra csak 1 képet cserélt le, azt súgva - csalódott a zaklatókban! Miért? Mert ő sem bírja őket!

Ezer és egyféleképpen tudnám a Flórát definiálni, megszólítani, és gondolni rá, de úgy hogy közben nem vetkőztetem le, nem az intim szférájában kíváncsiskodnék, határait átlépve! Sőt, ő pontosan tudja hogy a "meztelen" nálunk a lélek legérzékenyebb, legszemélyesebb részét jelenti, amit ő utál másoknak, pláne vadidegeneknek megmutatni az online térben!

HORROR ⤵️⤵️⤵️

Például most is egy HULLADÉK képes Szeptember 1.-én, VASÁRNAP, KORA REGGEL, csak azért az NTREA-ra posztolni másokat szexualizáló problémát, hogy megint minket találjon be 7:10 a Nikivel!

Csak ezért!

Ennyik vagyunk annak NTREA seggfejnek -> 7:10 = kib@szott PÉLDÁK, és nemiszervek!

Megint a Nikit molesztálta egy NTREA mögött megbújó mentálisan beteg nő!

Megint a Niki bugyijába tette virtuálisan a kosszos, büdös, és undorító kezét, és taperolta, és zaklatta!

És megint bántalmazható céltáblának tett ki két embert!

És megint vele kever össze, úgy hogy kettőnket NEM is ismer!

🤔 Fogalmam sincsen mit tegyek hogy felfogják mennyire nem érdekelnek az ócska, 50+ nőknek való posztjaik! Fogalmam sincsen mit kell tenni hogy ne zaklasssnak minket!

Azt állítják ők, hogy amikor valami nem jön be, nem tetszik, nem akarod... elég elkerülni.

Mi mind ezt tesszük.

Nincsen soha reakcióm a rohadt posztjaikra,

sem a Nikinek,

sem pedig a Flórának!

De mégis minket zaklatnak a legjobban. Engemet, a Nikit, és a Flórát.

Ziher hogy egy öreg büdösödő nő van az NTREA mögött, mert ők gondolnak egyedül a Flórára így -> 29, nem pedig így -> 20!

Hányok attól, hogy állandóan ránk gondolnak újra, és újra!

Hányok attól is, hogy az a trampli jogvédő is, miközben idősek vannak oda az erőltetett és leöregedett megmondó némberes posztjaiért, és nem mi!

És igaza van másoknak is abban, hogy valójában semmi szeretet nincsen nála. Még azt a kevés jó gesztust is inkább BUNKÓN dobja 33-ra, flegmán... mintha tényleg utálna mindent, és mindenkit!

Olyan az a jogvédő mint egy idegroncs. Egy tönkrement lecsúszott 50-es görcs wtf nő, egy lefarcolt Fosss tanár, akinek rohadtul nincsen senkije, és önmagán kívül, szerintem senkit nem ért!

Minden egyes napja csak a beteg politika, a világ rothadó része, a problémák cunamija, csak közben a saját mikro környezetére felejt el odafigyelni.

+ Szerintem még az is zavarja, hogy mások boldogok, vagy nem mindenki döglik a rohadt posztjai alatt.

Az sem normális, hogy kényszeresen nekünk dobál mindent. Miközben soha senki nincsen vele!

Egészséges érzelmei, érzékenysége, gyengédsége nincsen.

Egészséges maganélete, otthona, kertje nincsen.

Egészséges és törődő kapcsolatai nincsenek. - Mert ha lennének neki, akkor vasárnap nem a Mandinert, és hasonló görénységeket bújná! És biztos hogy nem minket zaklatna, nem rajtunk szórakozna!

500x kértem már, hogy keressen magának valaki mást, és ennyit nem képes megérteni! Nincsen bennünk semmi közös, a közelében sincsen azoknak, akik számomra szimpatikusak, akik szeretni valóak, akikre szükségem van, akiknek rengeteget köszönhetek! Ha békén hagyna, lehet VÉGRE észrevenné ő is!

Lepukkant 60-as mamikák, és klímaxos 50-es nők vannak oda érte! Akik rá vannak hülyülve, 100% nekik fogalmuk sincsen a Facebookon kívül még mennyi minden van, és hol lóg a Milleniumi Generáció!

13 <- Senkihez nincsen köze!

.

[nam00n]

de ellenkeztem is, bolond fiú.

amilyen szép volt, olyan szomorú

a túlvilágod és oly idegen.

engem körülizzott a szerelem,

s vágytál te is, csak féltél: szellemek

földi éhe a legkegyetlenebb…

tizenöt évvel idősebb barát,

a rendetlen és vonzó ifjuság

lehettem számodra. szerettelek,

de már tudtam, nem maradok veled:

mialatt a szent filozófia

kapuit nyitogattad, engem a

faunok, pán, sörényes kentaurok

s meztelen nők őrtüze csábitott:

szemem sóváran tapadt még reád,

de, túl rajtad, erdei cimborák

zendítették bakszagú ünnepük

s én részegen kurjongattam velük

— tücsökzene, V. budapest, 246. rendetlen ifjúság, szabó lőrinc

[pitypangharcos]

Mindig érdekelt,

hogy ki írja a Blikkben a félmeztelen nős képek alá a szövegeket, meg hogy őt fizetik-e ezért és volt-e valaha köze egyáltalán nőkhöz a fantáziáin kívül...

Mondjuk az is érdekelne, hogy a Blikk újságíróit minek fizetik, úgy egyáltalán...

[hatezegynem]

Karinthy Frigyes: A halottas kocsi

Egy fekete kocsi ment a Köruton,

Május volt, mert az minden évben van,

A fák tehát lomboztak és rügyeztek

És drága nők csacsogtak boldogan

Nyitott kocsik kacéran ringatóztak

Ki a ligetbe, merre lát a szem,

Csak a fekete kocsi ment közöttük

Becsukva, szépen engedelmesen.

A kocsiban, hol kellemes homály volt,

Feküdt három fehér ur meztelen,

A hangulat kissé fagyos közöttük,

A modoruk se könnyed, fesztelen,

A lábukra egy cédulát kötöttek,

A cédulán rendőri látlelet,

Friss jégből van a derékalj mögöttük

Jégből a paplan a fejük felett.

És szólt az egyik mozdulatlan arccal,

Mig fején a jég halkan szörcsögött:

Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra?

És szólt a másik: mint egy hörcsögöt,

És szólt az egyik: ön soká feküdt lenn,

És szólt a másik: négy napot bizony,

Én Óbudánál ugrottam be, és ön?

És szólt a másik: én a Lánchidon.

És szólt az egyik: az öné milyen volt?

És szólt a másik: barna és molett,

És szólt az egyik: az enyém is éppen

És szólt a másik: hát az meglehet.

És szólt az egyik: mondja, hogy nevezték?

És szólt a másik: Ringaráz Kata,

És szólt az egyik: hát ez óriási!

Hisz akkor ön a Csempe Pál tata.

Én azt hittem, önt szerette mégis

Azért ugrottam, mint egy kerge kos,

És szólt a másik: hát nem önt szerette?

Hisz én ön miatt voltam bánatos,

És szólt az egyik: hát nem önt szerette?

És szólt a másik: ó hát volt remény?

És szólt az egyik: hát kié lett akkor?

És megszólalt a harmadik: enyém.

[dajkag]

Kicsit aggódtam mostanában Katz miatt. Az elmúlt hetekben szinte folyamatosan próbáltam elérni, de sosem akarta felvenni a telefont. A vonal csupán jéghideg búgással jelezte, hogy a túloldalon, ha van is valaki, nem tart igényt a társaságomra. A sokadik ilyen eset után már-már kezdtem arra gyanakodni, hogy Katz őrangyala végül mégis ráunt az állandó szolgálatra és amíg ő valahol részegen fetreng egy felhőn, addig Katz kihasználva az óvatlan pillanatot felhúzta magát arra az ormótlan csillárra a nagyszoba közepén. Aztán persze, ahogy ez általában lenni szokott, csak úgy a semmiből fogta magát, és tegnap beállított hozzám. A kezemben épp egy Bloody Mary-t szorongatva készültem arra, hogy kipihenjem a hét fáradalmait. -Hát, mostanában furcsa dolgokat álmodok. -mondta, miközben kevert magának is egy italt. Egy darabig ide-oda lötyögtette a sűrű, vérvörös szeszt a pohárban. Olyan pillantásokkal méregetve azt, mint ahogyan csak egy képzőművész tekinthet egy korszakalkotó remekműre. –Furcsa dolgokat? –kérdeztem, mert úgy tűnt, magától sosem fog belekezdeni. –Hát, pár napja például egy hatalmas temetőben sétáltam. Az alapterülete sokkal nagyobb volt, mint bármelyik temetőé, ahol korábban jártam. De nem ez volt a legfurcsább. Sokkal inkább az, hogy sehol sem láttam egyetlen síremléket, kopjafát vagy feszületet sem. A talaj pedig nem föld volt és nem is beton, hanem nagyon vastag, de teljesen átlátszó üveg. Egy hatalmas, kristálytiszta sík felület, ami alatt hat láb mélyen tisztán, kivehetően láthattam az egymás mellé fektetett halottakat. Öregek, fiatalok, férfiak meg nők is. Szépen, glédában pihentek ott, és meglepő módon egyikőjük látványa sem volt visszataszító vagy undorkeltő. Egyszerűen csak valami melankolikus, megmagyarázhatatlanul végtelennek tűnő nyugalom járta át a helyet. Olyanok voltak ők ott lent, mint a fröccsöntött, boldog család egy olcsó hógömb belsejében. –És? –És semmi. Felébredtem. –Hát, ne haragudj faszi, de te egyre unalmasabb... –mondtam, de Katz meg sem várta, hogy befejezzem a mondatot, már folytatta is a mondandóját. –Ja. Felébredtem, aztán ott feküdt mellettem a Doktornő. –Hogy mi? –Hát, ott feküdt. Teljesen meztelen volt és egyenesen a szemembe nézett. Beszélt hozzám, tisztán és érthetően, mégis valami furcsa nyelven, amit korábban sosem hallottam. Közben pedig fogta a kezem. Aztán szépen, lassan kicsúszott mellőlem. Furcsa érzés volt, mintha néhány pillanatra valami zavar keletkezett volna a térben és az időben. Alig volt pár másodperc az egész. Próbáltam szorítani a kezét amennyire csak lehetett, de ő sűrű köddé változott és elpárolgott az ujjaim közül. De azóta meg érzem a karomon az érintését. Mintha beleégett volna  bőrömbe –a konyhában a levegő egy pillanatra mozdulatlanná dermedt és hallani véltem még a fejünk felett elúszó idő sejtelmes morajlását is. – Hát faszi, lehetséges, hogy kevesebbet kellene innod. –mondtam, Katz persze csak legyintett. –Vagy talán többet. Sokkal többet. –a pohár fenekére nézett, majd egy szempillantás alatt felhajtotta a sűrű, vörös, likvid gyomorfekélyre emlékeztető folyadékot. A Doktornőről ezután nem beszéltünk többet.

[trollkrisztusgyerek]

Erotikus masszázs

Eeezt nem hiszed el. Ilyen csak a filmekben van. Jaj, ilyenkor de szeretem az életet! Repes a szívem…! <3 Áruljátok már el, hogy melyikőtöket küldi a főnökasszonyotok ingyen erotikus masszázsra MUNKAIDŐBEN? 😜 Na jó, svédnek indult, de kajak erotikus lett belőle. Mondom, hogy mi volt.

Nem fecsérelném a szót, hogy a szalon milyen egy tradicionalista, otthonos miliő, arra sem pazarlom most a karaktert, hogy két nő gyakorolt rajtam a harmadik instruálásával, hisz ilyesmi is előfordul. De az, hogy bónuszként egy szalmaszőke, gömbölyded, tájszólással beszélő vidéki leánykával egymás mellett vagyunk vizsgaalanyok, akivel végig meztelenül incselkedünk…? Ez minden képzeletet felülmúlt.

Ő kezdte ráadásul. Le kellett ugye vetni a ruhaneműt – nyugi, fenékmasszázs is részét képezte a szolgáltatásnak –, vetkőzöm a paraván mögött, mialatt ő beállít, hogy biztos segíteni kell, tudniillik el van törve a karom. Ugyan bal kézzel lassan bármire képes vagyok, de ha így állunk… Jó, én nyilván casus belli nélkül is megpróbáltam volna meglesni őt, de így legalább mondhattam, miután először csíptem el a szürke kis bugyijában, hogy ’mit nyivákolsz, te is bejöttél hozzám’. Merthogy engem már hanyatt fektettek, és a fél-válaszfaltól elvileg nem láttunk át egymáshoz, ám én richtig fölültem megsejtvén, hogy ezúttal ő vetkőzik. Ezen a ponton még nem kaptam el belőle mindent, még felsőruházatban észbe kapott és fedezékbe vonult, sokáig azonban a cicijeit sem takargathatta, mivel a srác, aki őt masszírozta (!), felül is dolgozott, én meg nem győztem felülni bámulni a szomszédot. Rám is szóltak, hogy nem figyelek a kezelésemre. Ember, mégis mi a fitty-fenére figyeljek, mikor egy pucér erdei tündért fektettetek mellém? Teljes pompájában akkor vehettem szemügyre, amikor egy mosdószünetről idejekorán léptem ki a mellékhelyiségből, és ő éppenséggel csupaszon tollászkodott a priccs mellett. A három, engem masszírozó hölgytől számra illesztett mutatóujjam jelzésével kértem, hogy ne leplezzenek le, és azok – a Jóisten jutalmazza meg őket – eleget tettek kérésemnek (ezek a nőcik is kellően élvezték kettőnk töretlen évődését). Később persze közöltem vele, hogy tetszett hátulról is. „Legközelebb csukd be a szemed” – követelte álnaivan; bosszúból viszont ő is megnézte, ahogy az én popsimat gyúrták. Tolakodó szemérmetlenségem miatt azért aggódtam némelyest:

– ...Ugye nem haragszol? – kérdeztem. – Nem, dehogy… – Nehéz uralkodnom magamon. – Érthető.

Hát, több ez annál… Nem tudom, ki hogy van vele, én az effajta élményekért imádok élni. Dicsőség a magasságban Istennek!

[tobbpenztazembereknek]

Az mindenkinek megvan, hogy a kiskorú lányok meztelen testéről gipszmintát LEVEVŐ Pauer elvtárs azonos a Duna parti cipőket MŰALKOTÓ Pauer elvtársával?

Széljegyzet:

A közvéleményt megosztó munkái közé tartozik Molnár Csilla szépségkirálynőről készült szobra. Az alkotás jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, megszületésének körülményeiről Dér András és Hartai László készített 1985-ben dokumentumfilmet. A Szépleányok 50. műsorpercénél kezdődő jelenete[10] aprólékos részletességgel mutatja be az eljárást, melynek során Pauer Gyula és kizárólag férfiakból álló segítői kenegetik a nő fedetlen testét, aki a művelet közben először zavarban van, később már fizikai rosszulléttel küszködik.[11] A modellekről Fenyő János készített felvételeket, melyeket a képen szereplő nők hozzájárulása nélkül egy osztrák erotikus magazinnak értékesített.[12]

Ugyanitt:

Nem mindegy, hogy ki lőtte le Fenyő Jánost? Az a FONTOS, hogy valaki lelőtte.

[szovegbe-szott-6letkepek]

Kibeszélték a városból, a városnak abból a részéből, ahol lakott, mert mindenkivel összefeküdt. Ha a bizalmasai kérdezték, akkor nem hazudott. Először tetszést aratott, aztán persze fordult a kocka. Hónapok alatt lett barátnőből kurva. Irigység, félelem és annak a felismerése, hogy ők túl gyávák ehhez. Másoknak csinálta a műsort, mert ezeknek a másoknak élete sem volt. Több szeretőt tulajdonítottak neki a valóságosnál. Egyre többet. A barátainak mondott emberek az ellenségei voltak. Azzá váltak. Mert inkább váltak ellenséggé, mint hogy gyávaságukkal és korlátoltságukkal néztek volna farkasszemet. De túlélte és odébb állt. És mikor ezek az emberek bárhol és bármikor összefutottak, mondjuk többre, mint egy köszönés vagy futtában tett szóváltás, ha csak leültek egy kávéra azonnal felidézték, hogy mekkora kurva volt. Eszükbe sem jutott, hogy az ő árnyékában élik tökéletesen érdektelen életüket. Az a fajta lány volt, aki helyes, nem a legszebb, mégis ragyog. És ragyog harmincév múltán is. Mikor beállított egy esküvőn a többiek olyan csapást szenvedtek el, amit csak úgy tudtak elviselni, hogy lenyomták a tudattalanba. Észre sem vették, de az esküvő után már nemigen hozták szóba. Az évek alatt felépített elképzelésük a világról megrendült, értékrendjükbe bombaként csapódott be, alapvető szerkezeti károkat szenvedtek. A nők porrá zúzódtak attól a felismeréstől, hogy velük ellentétben bőven a baszható kategóriába tartozik közel az ötvenhez. Bőven. Attól, hogy nagyobb lett a segge, csak még kívánatosabb lett a férjeik számára. Meg azok számára, akik nem voltak a férjeik csak ott lebzseltek körülöttük. Szánalmas lett volna, ha valaki a szemébe mondja, hogy kurva. Pedig volt kurvás a megjelenésében. Akkora kurva voltál, szemlátomást ma is az vagy. Többen fontolgatták ezt. De mondania sem kellett volna semmit, hogy megsemmisítse azt, aki ezzel elé áll. Csak csillogó szemmel néznie. Elhurkásodottan, nyavajákkal és főleg baszatlansággal küszködve újra összesúgtak. Nem kellett volna így lenni. Mindig van lehetőség, hogy felülemelkedjünk, hogy az árnyékunkat átlépjük. De itt nem volt egy sem. Elviselhetetlen volt számukra még a létezése is. Nem is maradt sokáig. Rejtélyes módon ezúttal nem kavart vihart. Most veszett csak el a feledés homályában. Igaz ugyan, hogy a férfiak még hónapokig rá gondoltak, mikor a feleségüket dugták, vagy a feleségüket csalták. De ezt nem mondták senkinek. Volt egy férfi, aki a kiskosztüm rövid szoknyája alá látott. Látta a fehérneműjét, rózsaszín – valójában a lefordíthatatlan rapture rose színű selyem bugyiját. Mások pedig a meztelen derekát, mikor felcsúszott blúza. Derekán a két kis gödröcskét. Sokat fantáziáltak róla titokban. A nők meg rákerestek a közösségi médiában, de nem találtak semmit. A szállodába taxival érkezett vissza. Az egyik legjobb szobát sikerült megszerezniük. Mikor belépett a barátnője lerakta a könyvét. – Óh kedves, ilyen korán?

- Jobb, hogy nem jöttél, már én is sok voltam nekik – mondta elkeseredetten és lerúgta az Elisabetta Franchi cipőjét. Szoknyában blúzban elfeküdt az ágyon. – Itt ez törvénysértés számba megy. Bőven elég, hogy mindenki kurvának tart.

- Téged?

- Fűvel fával keféltem – mondta és elnyújtózott. – De már csak te kellesz.

Pár perc múlva a barátnője már a haját simogatta. Olyasmiket mondott, hogy egész este várta, eltervezte, ami most történik és persze sokszor elmondta, hogy mennyire szereti. Hogy a lelkét szereti és aztán szorongatta a kezét. Aztán összeölelkeztek és mikor a barátnője megmozdult, magához szorította és megkérte, hogy csak ölelje, és ne tegyen semmit. És csak feküdt álmatlanul reggelig. Tudta, hogy ide soha többet nem jön vissza.

[onsieluenkeli]

Azt ugye tudjátok, hogy Chelsea ezt egy fogadás miatt csinálta? A fogadás pedig pontosan akkor történt, amikor a Flóra világra hozta a gyermekét...

View on Twitter

Szóval, a történet röviden annyi volt, hogy tíz hónapon át vártuk, és szurkoltunk, és szorítottunk, és persze aggódtunk a Flóráékért. Valahogy mindenki ráhangolódott, és furcsa is lett volna ha a baba hírétől nem dobbannak meg a szívek, és nem érzékenyül el mindenki.

Erre Chelsea megjelent egy Instabejegyzéssel mint egy rossz vendég, és pont akkor dobott fel egy félig vicces, félig szarkasztikus gondolatot, amit végül pedig egy fogadással zárt le.

Abból indult ki, hogy neki is most van a szülinapja, és már nem hord pelenkát és rugdalozót se, és mennyire másképp köszöntik, mint egy új jövevényt, és hogy az öregedés nem olyan frenetikus... Azután arra tért ki hogy a gyermektelen nők mennyire jelentéktelenek azokhoz képest, akik szülnek. És megfogadta, hogyha 50 éves koráig neki sem jön össze a gyermekáldás, akkor le fog síelni egy hegyről Martini-vel és nevetős cg-vel a kezében, kutyával a hátán, és meztelen. Csak azért, hogy egyszer ő is érezze milyen az a figyelem, amit a várandós nők is megkapnak.

Akkor kicsit khöcsög volt, és gúnyos. És nem hittem volna, hogy megtartja a fogadását. De sikerült neki.

Ma már értem, hogy Chelsia a sorstársak hangulatát akarta anno feldobni a neten, mert a választott gyermektelenség mellett létezik meddőség is, vagy az alkalmatlan párkapcsolatok. És azt akarta, hogy ne a probléma húzzon le, hanem egy nagyobb hülyeség repítsen inkább fel. Jól tette? - Jól!

Az elmúlt években rengeteget puhult emberileg, sokat megért már másokból. Mára már egészen megkedveltem. (Az utóbbi posztjai alapján, én eltudom képzelni, hogy egyszer jön a hír hogy egy béranyától mégis lett gyereke...)

.

[valtoznakazevszakok]

[feereg]

Új írás 2.

Így találsz vissza magadhoz. Hisz ami régen volt... Azt sohase tudtad megszokni. És most itt van, ami kell. Beletörődtél már a régibe, vissza is vágysz. De ha meglátod az igazi fényt, sohasem fogod megbánni. Így belegondolva, nem is szeretkezni Istennel. Van annál sokkal mélyebb kapcsolat is. Megölni Istent. Ha eljutsz a végsőig, akkor megölheted Istent. Csodálatában feljutsz az ő szintjére, megérted, és a legmagasabb csodálatosságban megölöd. Bár végsősoron mindig egy Istent ölsz meg, mindig Istent ölöd meg, ha ölsz, mert a meztelen lélek odaadása és uralma egyenlő Istenével, ki mindnyájunk gyökere. Bár ott nyilván mást is megtapasztalsz, vagyis... Ebben nem vagyok biztos. Meg azért mégsem Isten, mert az Isten rettenetes. Sokkal több egy embernél. Ha vele végezhetsz, az a legfölsőbb mennyország, és ő ebbe sem hal bele, mert Isten. Isten végtelenül kegyes, és kegyetlen, ezért minden méltót beleenged abba a pusztító élvezetbe, hogy vonagló testét megöljék. Onnantól már nincs visszaút, de nem is vesztesz el semmit, mert Isten a minden és semmi. Ha őt megölted, teljesen rádtapad, és egyesülsz vele, ahogy bárkivel, akit megöltél. Isten leszel. És Istenként te uralkodsz majd a világon. Fontos megjegyezni azonban, hogy Isten nem szajha. Csak a méltóknak, de még ők sem bírnak neki ellenállni, és a végtelenség törvénye szerint csak akkor bírod ki, ha megölöd. Bizony. Isten ereje mindenen átgázol, és legszilárdabb, legmeggyőződésesebb szépségelveinket is egy pillanat alatt elpusztítja, semmivé töri. Ha azt akarja hogy öljük meg, akkor megöljük. Csak méltatlanságunkkal szembeni kegyessége bizonyosodik meg azáltal, hogy hamis elveink ellenére is magához kényszerít. Vannak, akik az éjszakai démoni csábításoknak is ellenállnak: nem pucsítanak erőből, nem dugják az ujjukat a szájukba, nem simítanak végig magukon felakadt szemekkel. Vannak, akik a démoni nők csábításának is ellenállnak. Lefojtják izgatott gyomorérzetüket, és induló erekciójukat, amikor egy nőt látnak, aki éppen „olyan” mozdulatot, pillantást tesz. De ha Isten ott van... Akkor NINCS MÁS. Ez is isteni szint. Nincs. Ez már nem arról szól, hogy erő, ami bárki erejénél erősebb. Ez az erőnek az a szintje, ami már objektív tény. Az embernek itt legbelsőbb, legbefolyásmentesebb akarata egyezik a legkülsőbb kényszerrel. Voltaképpen a végső összeérés motivál arra a cselekedetre, hogy megöld Istent. És nem teszel mást, mert ebben minden benne van. Nincs más. Bármire is gondolsz, mind egységesen arra viszi a kezed, hogy ölj. Ez az, amit szabadságnak nevezhetünk. Mert hol van abban a szabadság, hogy gyorsan forgó agyadnak köszönhető váltakozó érzelmeid balra-jobbra rángatnak, miközben te nem tudsz semmit? A végső cselekedet egyszerre a tudás és a nemtudás. Mindent magába foglal mindkettőtökben. Nálatok naivabbat és tapasztaltabbat elképzelni se lehet. Az lesz egyetlen igaz cselekedeted. Az életbeniek csak attól, hogy nem tudtál, mert tudtál, itt viszont tudni fogsz, mert nem fogsz tudni. Minden egybefog, és megcselekszed a leghatározottabbat, és a leghatározatlanabbat. Minden erődet fölhasználod, miközben úgysincs más választásod, mert nincs más. Az isteni szinten dolgok: vannak. Alárendelve a legmagasabb teremtő akaratának. Ott minden megalapozott, és alapjának nem kell utánajárni, mert érezhetően tartalmazza a legbonyolultabb és legfinomabb: igazi létet. Értelme sehol sincs semminek, de valami mása mindennek van, amit nem csökkent agyú emberek találtak ki. Sőt: nem csak azt tartalmazza, melynek intimségéig mi gondolatunkban eljutottunk hanem rettenetet: a felfoghatatlan jóérzéstől remeg a lábunk, és ahogy közeledünk Istenhez, egyre visszafoghatatlanabb indíttatást érzünk a földre borulni, mely egy bizonyos közelség után teljességgel lesz visszafoghatatlan. Bár ugye Isten is végtelenpont, és kinek hogy mutatja meg magát. Hamvas egyszer állítólag megpillantotta, és olyan gyöngédség áradt a szeméből, hogy csak na. És talán igen. Az ember elég ebben a törődésben, mely sejtjeire bontva simogatja át legrejtettebb részeit is, és ez is: így van. Nincs más. Nem erő bontja szét az embert, hanem a ténnyé vált végtelen erő, melytől egy pillanat alatt meztelenebbnek érezzük magunkat, mint mikor részegen bevallottuk a perverzióinkat a haveroknak, és kétes volt a reakció. De itt nem kétes a reakció, itt szeretet van, amely úgy megszégyenít, hogy szétomolsz. Fürdesz a szégyenben, mert az igazi belső dolgokkal, nem csak társadalmi értelemben, szégyen jár, de annyira jó, hogy legszívesebben örökké lebegnél benne, mint mikor hajnalban hugyoznod kell, de nem mész ki, és olyan sebezhető vagy, hogy egy sima embert meg is ölnél, ha hozzádszólna ilyenkor, mert végre árad a sugárzás a letagadott részeidből is. Érvényesülnek. Te ezt a vetkőztető tisztaságot akarod, azt akarod, hogy uralkodjon, és lám, uralkodik, mert Isten így néz rád. Mindent megért. Neked volt igazad. Isten a legfőbb pártolód, nem az ellenséged. És feladatod az egész világra kiterjeszteni ezt a szégyenletesen szép vágygyűjteményt. Bárcsak mindenki megértené egymást... Ha fürödhetnénk a jóérzésben, ami igazi feladatunk lenne, akkor voltaképp emberek lennénk, és ez baromi jó. Kár, hogy a hatalom képviselői nem a szívükre hallgatnak. Pedig a gyerekek számára annyira egyértelmű. De később „fölnőnek”. Ja. Fölnőnek a csicskaságba, ahol konkrétan azért nem képviselik az érdekeiket, mert nem emlékeznek rájuk. Tipikus disztópikus sci-fi. Az ember először akar valamit, aztán kiverik belőle, és végül azt akarja. A megváltoztathatatlan akaratú főhős meg lázadást indít. Indítanék én, de ahhoz egy sokkal okosabb ember kéne. Csicskalelkű - e kifejezést használom azokra, akiket nem csak szavak és cselekedetek létrehozására, vagy hiányára lehet kényszeríteni, hanem a gondolkodásuk is formálható. Én mindig, mindent, mindenkinél jobban tudtam. A gondolataim precízek, komplexek, és tiszták. És sose felejtsd a magányt. Csak te tudod. Még Isten megöléséhez annyit hozzátennék, hogy a leghatározatlanabbaknak, tehát a legkevésbé befolyásolhatóknak is csak ez van, ami nagy ajándék, mert végre nem kell a tisztaságig a szokásos sziklaszilárd sodródást végigállniuk. Idelent semmi sem konkrét. De Isten világában minden az. Ott otthon van az, aki itt nincs. Még egy szó a létpotenciálról: abban különbözünk a többségtől, a tömegtől, hogy legbelül létezünk, és ezt a létezést kiterjeszteni személyünkre, majd környezetünkre, territóriumunkra: hivatásunk. A territóriumba tartozhat ember is, emberrel alkotni pedig a legkifinomultabb, leggyönyörtelibb művészet. Még létezést is adsz neki, és így talán nem fog a pokolban égni. A fájdalom és a félelem eleve megtisztuláshoz vezetnek. Nem rossz a rossz, hanem indokolt, szükséges, alapvető, és éppúgy felülírhatatlan, alááshatatlan, végtelen és végzetes, mint a jó. Nem kell túljutni rajta, mert nem lehet. Aki mindezt kívülről szemlélhető játéknak tekinti, az becsapja magát: nem ért végig, csak kilépett. Lemondott Istenről. Hiszen úgy ismered, hogy nem ismered, végtelenség törvénye, és tulajdonképpen csak az nem ismeri, aki ismeri. Bölcs dolog búslakodni és átkozódni, ha nyakunkon a baj, de még bölcsebb úgy búslakodni és átkozódni, hogy nem látjuk a végét, és nem is számítunk rá. Ez amolyan megátalkodottság. De épp úgy kell végtelenül rossznak lenni, ahogy végtelenül jónak is. Itt is összeér a kicsinység a nagysággal: aki annyira aláveti magát, hogy még kitalált túlgondolatokkal sem vigasztalódik, csak él, az az az ember, aki lát. Megélni a pillanatot. Jó kiindulás a végtelenhez a pont. Amikor minden olyan egyszerűnek tűnik, és nincsenek lépcsők, csak a teljes érvényű alaptények. Ez a teljes leszűkítés mindent magába foglal. Aki hozzátesz a végtelen egyszerűséghez, az hazugságban él. Aki elvesz a végtelen bonyolultságból, az hazugságban él. Végtelenül bonyolult. Ilyen egyszerű. Mindennel, és minden ellentétével kell iránta viseltetni. Voltaképpen legbelső lelkünk tükre. Éppúgy természetében, nem pedig meghatározható mérték szerint felérhetetlen, ahogy mi magunk. Mint a páros tánc, és baja egyikünknek sem eshet. Hisz mindenek vagyunk. Tökéletes páros. Idézném itt a föntebb írt „bármit megtanulni az mindent elfelejteni” dolgot, és amit a határozatlanságról írtam. És ez az egész a teljes intenzitás megvalósulása is. Az ókori és goethei naivitásé. A legtöbb könyvszereplő általában valami gyarló, valami rosszat, valami tudást csak-csak magára szedett ember, viszont például az Üvöltő Szelek, sok Salinger- és sok Poe-mű tartalmazza a végtelen ismeretét. Ahol nincs az a gondolat, hogy „az élet majd mindent elsimít”. Legjobb példa az egészre az erős szerelem. Olyankor teljesen az van, nincs múlt, nincs jövő, és végtelen, akkor is ha véget ér. A felek tudják, hogy nem ér véget. Kellő intenzitás ahhoz, hogy kilógjon az időből, vagyis megélői tudatát a valóságig emeli. Minden pillanat örök, mert létezik, és ahhoz, hogy mi is létezzünk, ki kell bontakoztatnunk magunkat. Értitek már, milyen fontos ez? Az ember csak akkor izzana a lét szintjére, ha élne, de pont az életet gyalázzák és tiltják, és próbálják még el is feledtetni az emberekkel. Egy ma élő tiszta embernek egy csomót kell tétováznia határozatlanságában, mire tiszta döntésre jut. Nem biztos hogy jóra, de tisztára. Azért, mert nem él, nem élhet értékeket, nem élhet létet, amire hallgathatna. Mint azok a levegővel lobogtatott, mosolygó, rojtos karvégű reklámfigurák, mikor már alig üzemelnek, és néha emelkednek egyet a földön. Sose találunk magunkra, mi, nem démoni emberek, el leszünk veszve, amíg nem kapjuk meg a létet, mert bennünket létnek kell kitöltenie, nem csábító, züllesztő erőknek, és még többre, sokkal többre is lennénk képesek! Akkor az lenne, mint Istennél: a dolgok önmagukban lennének, és nincs más. Mindig csak egy dolgot tehetnél, hisz a mindennel lennél tisztában, és teljes lenne az egyértelműség. Aki képes belegondolni, az tisztában van azzal, hogy nincs szabad akarat, sőt, a szabadság fogalma értelmetlen, viszont ez áll a legközelebb hozzá. Egyáltalán lenne akaratod. És ezt a pillanatélést nem kell egyfajta paradicsomi elhülyülésnek gondolni: csak egy kiindulópont. Az, ahonnan legjobban fejlesztheted magad, és gazdagíthatod a világot. Nincs itt semmi tudatvesztés, csak a hamis tudás elpusztítása. Mely felvértez mindennel. A haláltól sem félsz majd, hiszen minden pillanatban örökké élsz. Az ember szabadnak, és csodálatosnak teremtetett. A legcsodálatosabbnak. Ehhez a teljes, pontnyi kiinduláshoz, ehhez a naivitáshoz azonban szükségeltetik a tökéletesség, ami csak kis részünkben van meg, és ha kész a lét, megadatik az önbizalom. Ártatlan önbizalom. Nagy szó és ritka jelenség. A tiszta és ezért a jelenlegi, létet nem elégségesen tartalmazó életben határozatlan embereket zavarja mások határozottsága, irritálja, bosszúra ingerli, feldühíti őket. Mindezt nem azért, mert ettől a határozott, magabiztos ember hierarchiailag fölé rendelődik, és mind a hierarchia tetején szeretnénk lenni, hanem mert nem tiszta, ami már csak abból is következik, hogy ebben a világban határozott. Fellépésével a semmi pokoli építményét támogatja, kitalál valamit, ami onnantól fogva a nemlétezésből a pszeudoegzisztenciába emelkedik, (bár inkább süllyed), és nem megtalált. Ez mind. Össze fog. Omlani. Emberek, a létezést hagytátok ki művetekből, mely így az idő söprő erejétől megszűnik, és nem ér föl az öröklétig! Az igazság tűnhet a leggyengébbnek, de egyszer mindent elpusztít, ami nem felel meg neki. Szóval nem megtalált. És elvárják, hogy ezeknek felelj meg. Egyetlen joguk van: az erő. Erőszakban tartanak. Ez terror. Olyan undorító dolog a nevelés, hogy szavakkal el se tudom mondani. Emlékezni kell rá. Hogy vett körbe az a sok pofátlan... Az okos felnőttek tanítanak meg rá, hogy az erő jogán bármit megtehetsz, és mindig a gyengébbekkel kezdj. Aki ezek után tisztelni kezdi a rendszert, annak mély megvetésem. A rendszer iránt egyébként sem lehet egy normális emberben tiszteletet kivívni, mivel tisztelésének hiányához bőven elegendő probléma, hogy van. De ilyen agybamosott ságokat sem lehet már megkérdőjelezni. Mert jön a sok agymosott f, hogy jujcimujci, te máshogy gondolkodsz, ez probléma, menjél orvoshoz...

[mostanaban]

Sánta Miriám: A csertölgyek

A napokban egyszer úgy feküdtem le, hogy miután bevettem az orbáncfű kapszulát, és elkezdett szétolvadni a gyomromban, éreztem a megbocsátást. Nem tudom, hogy mikor és hogyan alakult ki bennünk az, hogy bizonyos érzületeinkhez jelentéseket társítunk. Mostanában, amikor heves szívveréssel ébredek, nem azt mondom, hogy biztos ez vagy az, hanem hogy: hirtelen magas kortizol van épp.

Tehát lefeküdtem, és szétáradt bennem a megbocsátás. Hihetetlenül jó érzés volt, és így neveztem el. De a megbocsátás, azt hiszem, mégsem csak egy érzés. Az érzések jönnek-mennek, néha kilencven másodpercig, amíg minimum ki kell bírni őket, néha napokon keresztül lüktetnek, ciklikusan. Akkor tudtam, hogy ez csak egy érzés, és valahova mélyebbre kell majd ássak, mert valami erősebb majd újból felül fogja írni.

Így is történt, másnap kezdődött újra a túlgondolási ciklus, a forgatókönyvek gyártása, az elképzelt szituációk, a perlekedés a fejemben, az önmagam hergelése magam ellen, amit a legnehezebb kívülállóként szemlélni. Ugyanonnan jönnek elő ezek a mély sérelmek, mint ahonnan előjön az, ami felülírja a „megbocsátás érzését”. Ez is olyan, mint a gyász, nem az, amit tanítottak róla: a megbocsátás sem egyből jön, hanem hullámokban, míg végül elnyel és kisimul. Sosem felejted el, de már csak a tenger tudata marad. Este (melyik este? Bármelyik, ami úgy maradt félbe, mint kétezerhúsz márciusa) lefekszem a telefonommal, mint egy rendes millennial. Még mindig fel-felröhögök diszkréten a @thisisafleshprison nevű, nagyon kreatív és sokak számára sokatmondó mémoldalon, ahol az „I must check in with my bad news rectangle” szlogent olvastam. Fekszem oldalt a rossz hír-téglalapommal és szép dolgokat nézek. Gabi Abrão, vagyis @sighswoon storyjait nézem, aki egy brazil-amerikai lány, és épp Hawaii szigetére költözött egy apró házba. Ahogy kisétál a tengerpart fele, a képernyőn megjelenik egy homokos ösvény, a földön pálmafák kéregdarabkái, öreg ágak, kövek, törmelék. Nem hallom, hogy mond-e valamit, mivel sosem nézem hangosan a storykat. Több képsorból áll, az egyiken azt kéri tőlünk, hogy ahogy megyünk a tenger felé, képzeljük el, hogy az, amit nagyon kívánunk, ott legyen a fák között, az út végén, ahonnan kezdődik a tenger. Elképzelem azt, amit a leginkább szeretnék, de könny szökik a szemembe. Egyrészt azért, mert amit kívántam, annak kevés az esélye, másrészt meg Gabi egy digitális mágus, egy szelíd, hullámos hajú mágus, aki tudja, hogy mind két lábon járó, üvöltő kis egók vagyunk. Aztán elalszom.

A terapeuta azt magyarázza, hogy majd egy képet kell megjelenítenem a fejemben. Amikor progresszív ellazulást érek el a testemben, amint már annyiszor tettem, csak épp nem így, megjelenik a kép a fejemben. Természetesen az a kép, amit láttam a Gabi storyjában. Sajnos nem nyugtat meg, könny szökik a szemembe, de nem tudom már elhessegetni és nem is akarom, miért akarnám, jöjjön, nem érdekel, bőven volt elég fájdalom bennem az utóbbi időben, mit nekem még egy kicsi. Aztán átalakul a kép, kicsit vibrál, kicsit átlényegül, ott is van meg nincs is, és vége a gyakorlatnak. Ugyanonnan jött ez is, ahonnan az előző felülírások. Szándékosan nem írtam beidegződést, pedig valaki igazán feltehetne egy storyt a limbikus rendszerről. Ja, hogy a limbikus rendszer nyomja meg a gombot, hogy storykat gyártsunk a homloklebenyben? Az egész világ egy nagy Instagram.

Párszor még átesem néhány túlgondolós story-sessionön. Egyik este nagyon sötét gondolataim támadnak. Elkezdek objektív módon a halálnemeken gondolkodni. Vajon honnan szereznek kötelet az akasztáshoz és mi az, ami egy embert megbír? Az interneten a nyugati világ kiretusálja az akasztottakat a hírekből, nem jelennek meg találatok a tettekről, csupán indiai, kambodzsai, thaiföldi találatok vannak. Szép nők száriban lógnak a kötelen, alattuk kis sárga gyerekszék.

Hatalmasat sírok. Megnyugszom. Meglepődök magamon. Mi a fene irányítja ilyenkor a hormonháztartást? A román rendőrség? Hát meglátszik! Megállapítom, hogy sötét gondolataim voltak, csak így tárgyilagosan. Biztonságban voltam végig, de az egyedüli menekülési útvonalam éppen az, amiből menekülni próbálok, vagyis a fejem. Teljesen meg vagyok hülyülve, azt hiszem.

Várok az optikusnál. Szemvizsgálatra jöttem, jól fogna egy szemüveg a sok képernyő előtt üléshez. Míg várok, fölfedezek egy storyt, amin belgrádi belvárosi épületek között süt a kilencvenkilenc százalékig teli hold. Megnézem a fotó készítőjét, szép szerb lány. Végigfutom a képeket, valami melegség, otthonosság, spontaneitás áramlik felém. A régi, eklektikus házak és lakások kacatjai, féltve őrzött kincsei, a balkáni langymeleg, a csertölgyek rettenetes zöldje. A lánynak (@anaako​) vannak kiemelt témájú story-láncai is, ezeket későbbre hagyom. Nincs szükségem dioptriára, de szűrős lencsére annál inkább.

Kora este van, mély nyomást érzek az alhasamban, elnehezedem és oldalra fekszem a rossz hír-téglalapommal a kezemben. Megnyitom a szerb lányt, és végignézem a dolgait. Kolumbia, 188 héttel ezelőtt. Az mikor volt, te jó isten? Aztán: valahol a szerb falvak között. Ez a lány olyan, mint én, mondom. Megsimogatja a kecskét, beletapos a sárba, de megnézi a művészettörténeti lexikont is, felfigyel a rácsok közt a fényre, verset olvas, végigsimítja a tárgyakat, van vizuális humora. Minden egyes story egy mikrofilm: az is, amint eltűnik a macska farka a sötétben a lépcsőn, és az is, amint marokkói fiúk lengetnek lapos, frissen sült kenyereket a sivatagi bazárban. 2018-ban? Az most volt. Az egy régi világ. Az, ami 2018-ban volt, azt adottnak vettük, és most az a legtávolabbi. Könnyebb most az elmúlt évtizedekre gondolni, mint mondjuk 2018-ra, amikor láttuk az emberek arcát. Eszembe jut a bánsági kirándulásom és a Duna melletti csertölgyek, hatalmas tömött koronájukkal, a rekkenő hőségben a langyos szél, a szúrós füvek. A lány storyja valahol Szerbiában, ami egy külön világ. Belgrád, hatalmas metropolisz, iszonyúan szennyes levegővel, monarchia-beli épületeivel, amelyek belülről ékszerek, kívülről lövedéknyomokkal teliek. Sokan igen jól keresnek, vagy igen jól keresnek feketén. A művészvilág is. Méltóságteljesek a szerbek és mindenütt elvannak. Nagyon szimpatikus ez nekem. Sokáig a szerbeken gondolkodom és szeretném elmondani ennek az ismeretlen lánynak, hogy kedvelem és oda megyek, ahova visz. A falusi storyk közül megakad a szemem egyen: szép színes szőttes a fűben, rajta három filctoll, vázlatok, könyv. Mellett fák, olyan zöld minden, szinte kiált. Érzem, ahogy ott vagyok, beszívom a levegőt, meztelen talpam alatt a fű, az elvadult kert végében cirpelnek a tücskök, szöcskék.

Sánta Miriám

A szerző felvételei

[rejszelde]

PUA témában még a kedvencem amikor megszakértik, hogy hű a nők milyen ösztönlények, aztán meztelen nőket nézegetnek meg posztolgatnak egész nap.

Egyébként ösztönlények vagyunk mind: ezért fekszünk le azzal, akivel szeretnénk. Kivéve Trump. Trump menjen a picsába!