#mentő

[brokenqueenx]

Elindulni a gyógyulás útján,egyedül,a legcsodálatosabb érzés.

Mikor rájössz,hogy Te vagy egyedül az aki képes megmentő kezet nyújtani önmagadnak onnantól kezdve leszel boldog.

[kispapucsallatka]

Zord éjszaka, villódzó fények, halk dallam és halál keveréke.

Nyugtalanító atmoszféra

[orban1geci]

Hadházy Ákos posztja a facebookon

a többi link a bejegyzés alatt egyik sem új, de a fidesz szavazó kretének nem tudják/nem értik. ezeket sem. majd ha az anyjukért vagy a gyerekükért nem ér ki időben a mentő, talán eszmélnek.

de akkor már késő lesz...

[videkma]

Belügy: 1! új mentőautót kap Szolnok megye

Belügy: 1! új mentőautót kap Szolnok megye

Végülis ez is több a semminél… (more…)

[zoeeozzoeeoz]

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a h��vásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

[zeroz2ro]

"Egy fiú egy májusi napon, a kora délutáni órákban esett el Mezőkovácsházán. A lapnak nyilatkozó édesanyja szerint a mentő ugyan gyorsan kiért, de az orosházi kórházban fél négytől fél hatig így is a folyóson várakoztatták őket. Leállt a rendszer, ezért nem tudtak új beteget fogadni.

Amikor végre megvizsgálták, kiderült, hogy porcleválása, boka- és sípcsont törése van, sőt a sípcsontja kiugrott a bokaízületből, műteni kell. Aztán azt is közölték a családdal, hogy Orosházán nem tudják ellátni, ahogy Szegeden sem, ezért Budapestre kell menniük. Este fél tízkor értek fel az egyik fővárosi kórházba, ahol az orvos közölte, hogy nem lez szükség műtétre, egy visszarántással helyretette a gyerek sípcsontját. Indulhattak haza, de a mentők először nem akarták őket hazavinni, csak az orvos határozott fellépésének hatására döntöttek másként, és vitték őket haza Mezőhegyesre.  A lábadozó fiúra később még röntgen és gipszcsere is várt, de Budapesten megnyugtatták őket, hogy ezt akár Orosházán is elvégezhetik. Ám a sérült gyereket sem Orosházán, sem Szegeden nem akarták fogadni, végül előbbi helyszínre hívták be őket azzal a felütéssel, hogy „Jöjjenek el, majd valamikor sorra kerülnek”." Eltörik a gyereked sípcsontja és 450 km-et kell vele utazni mert a fél Magyarországon NINCS gyerektraumatológia. De Tiborcz Istvánnak kifizettek 600 milliárd forintot ... Csak a Fidesz! Csak a béke!

[korhazavaroskozepen]

Szép lassan eltűnt a kórházból egy munkakör. A liftes. Pedig igen színes társaság volt.

Volt: - a kicsit furcsa bácsi, aki napi nyolc órát végig nyomott tisztességgel a fülledt, levegőtlen liftben, így a színe hasonult a lift halvány vajszínéhez - a pöttöm csúnya asszony, aki alig érte a gombot. Az ő színe viszont a negatívja volt a halvány vajszínnek. - a kicsit mindig izzadságszagú lány, aki rendszeresen bebóbiskolt, pedig óránként egy liter kólát megivott - a Kalán nénire hajazó néni, aki volt annyira fineszes, hogy kiszámolja, hogy ő több embert visz a liften, mint a másik - a bolond (tényleg az volt), aki elmondása szerint a BM tett ide, hogy figyeljen, és ő figyel, és jelent, dolgozott a CIA-nél is. Ő is bebóbiskolt rendszeresen. - a termetes asszonyság, aki a hat személyes liftet négy személyessé varázsolta - a vak ember, aki mellett nem lehetett besurranni a liftbe - a nagyon buta ember, akit mindig azzal riogattak, hogy liftes vizsgát kell tennie, és erre bepánikolt. Mondjuk a nevét sem tudta helyesen leírni.

Az utolsó liftes viszonylag épkézláb ember volt, ő nem azért ment el, mert minden lift önműködő lett (egyébként egy önműködő liftben sem árt egy kezelő, aki elmondja, hogy lefelé megyünk, ne tessék beszállni, ha felfelé tetszene menni, tessék kiszállni, mert jön a hulla-mentő-betegszállító), hanem összeveszett a főnökével.

És ahogy kezdtek kikopni a liftesek, úgy tűnt el a markukba tett kis pénz is. Tizenéve még a napi bérüket a zsebükbe dobálták, de ez a szokás eltűnt. Annak azért örülök, hogy egyszer egy negyedórára beálltam én is, és kaptam egy 20 forintost. Akkor azért megízleltem, hogy jó kis meló lehet ez.

[ajtostolahazba]

Aput most vitte el a mentő, covid. Annyira legyengült, hogy nem tudott felkelni se, egyik óráról a másikra. Szeressen már egy kicsit Jóisten, hogy jobban legyen! Holnap kezdte volna a kemót, így az kilőve, amíg nem gyógyul ki ebből, de ilyen egy szar évet...komolyan! Szorítsatok!🙏

[algebraicvarietyshow]

lovolde ter, ott sosincs nyar, csak osz meg tel

[babarumblr]

¯\_(ツ)_/¯

[hicapacity]

Gondolom olvastátok, hogy mi történt Mosonmagyaróváron: egy 19 éves lány ámokfutásba kezdett, megkéselte az apját és nagyanyját, az utcán egy férfit, majd megtámadott egy dohányboltost. Szörnyű eset.

Hogy pontosan mi az ügy háttere, az még nem világos. Az viszont nem meglepő, hogy a sajtó egy részében rögtön azt hangsúlyozták ki, hogy az elkövető kábítószert fogyasztott.

"Ja, hogy drogos volt," kiált fel a médiafogyasztó polgár. "Akkor máris érthető az egész!

Pedig nem. Nem érthető. Már többször leírtam, de soha nem elégszer: önmagában egyetlen drog fogyasztása sem tesz senkit erőszakos ámokfutóvá. A sajtóban azt is kihangsúlyozták, hogy a lány valószínűleg súlyos mentális zavarral ("talán skizofréniával") küzdött. De önmagában ez sem magyarázat az erőszakos viselkedésre: a szkizofréniával élő emberek túlnyomó többsége nem erőszakos. A cikkekből az is kiderül: súlyos traumával küzdött, hiszen édesanyja még kiskorában otthagyta és Németországba költözött. De persze a trauma sem predesztinál valakit arra, hogy erőszakos bűnözőként végezze.

Ezeknek a kombinációja, szélsőséges kétségbeeséssel, kilátástalansággal, diszfunkcionális, magára hagyott közösségekkel, felelősséget eltoló állammal viszont gyilkos elegyet alkothatnak.

A kulcsmondatot szerintem az egyik szomszéd fogalmazta meg: "segítséget szerettek volna, de nem kaptak." Mármint a család. Az szinte biztos, hogy valahol a dolgok nagyon félrecsúsztak: hiszen amennyiben a család megfelelő segítséget, támogatást kap, akkor valószínűtlen, hogy ennyire eszkalálódik a helyzet.

És ha valamiről érdemes most beszélni, akkor erről: vajon miért van az, hogy a hasonló cipőben járó családok, lakóközösségek gyakran ennyire egyedül maradnak?

Lehet persze mutogatni a rendőrségre: de a rendőrség nem alkalmas sem arra, hogy a drogfüggőséggel, sem pedig a mentális zavarokkal kapcsolatos problémákat kezelje. A rendőr, a mentő: ez csak tűzoltás. A probléma ott van, hogy hiányoznak azok a beépített biztonsági szelepek a társadalmunkban, amelyek megakadályoznák, hogy a tűz elszabaduljon.

A gyermek- és ifjúsági pszichiátria például az egész magyarországi egészségügyi ellátás egyik leginkább rottyon lévő mostohagyermeke. És ezt nem én mondom, hanem maguk a gyermekpszichiáterek. Gyakran arra is hónapokat kell várni, hogy valamilyen programba bekerüljön az ember fia, lánya. Az addiktológiai ellátórendszerről nem is beszélve: rengeteget írtam arról, hogy az elmúlt években a leépülés, nem a felépülés volt a jellemző rá.

Na és akkor ott vannak azok a fiatalok, akik pszichiátriai zavarral ÉS függőséggel küzdenek. No, ez aztán különösen nagy fehér folt. Eltolja a pszichiátria, eltolja az addiktológia. Pedig ma már a nemzetközi jó gyakorlatokból tudjuk, hogy megfelelő célzott közösségi programokkal az ilyen esetekben is nagyon szép eredményeket lehet elérni.

De ehhez kellene egy olyan állam, aminek az alrendszerei nem a túlélésért küzdenek, hanem rendszerszintű fejlesztésen mennek át. Kellenek hozzá jól megfizetett és megbecsült szakemberek. Kellene hozzá szolidáris társadalom.

Az ám, hazám.

Fotó: Huszár Dávid, Népszava

[progarden]

Gondolom olvastátok, hogy mi történt Mosonmagyaróváron: egy 19 éves lány ámokfutásba kezdett, megkéselte az apját és nagyanyját, az utcán egy férfit, majd megtámadott egy dohányboltost. Szörnyű eset.

Hogy pontosan mi az ügy háttere, az még nem világos. Az viszont nem meglepő, hogy a sajtó egy részében rögtön azt hangsúlyozták ki, hogy az elkövető kábítószert fogyasztott.

"Ja, hogy drogos volt," kiált fel a médiafogyasztó polgár. "Akkor máris érthető az egész!

Pedig nem. Nem érthető. Már többször leírtam, de soha nem elégszer: önmagában egyetlen drog fogyasztása sem tesz senkit erőszakos ámokfutóvá. A sajtóban azt is kihangsúlyozták, hogy a lány valószínűleg súlyos mentális zavarral ("talán skizofréniával") küzdött. De önmagában ez sem magyarázat az erőszakos viselkedésre: a szkizofréniával élő emberek túlnyomó többsége nem erőszakos. A cikkekből az is kiderül: súlyos traumával küzdött, hiszen édesanyja még kiskorában otthagyta és Németországba költözött. De persze a trauma sem predesztinál valakit arra, hogy erőszakos bűnözőként végezze.

Ezeknek a kombinációja, szélsőséges kétségbeeséssel, kilátástalansággal, diszfunkcionális, magára hagyott közösségekkel, felelősséget eltoló állammal viszont gyilkos elegyet alkothatnak.

A kulcsmondatot szerintem az egyik szomszéd fogalmazta meg: "segítséget szerettek volna, de nem kaptak." Mármint a család. Az szinte biztos, hogy valahol a dolgok nagyon félrecsúsztak: hiszen amennyiben a család megfelelő segítséget, támogatást kap, akkor valószínűtlen, hogy ennyire eszkalálódik a helyzet.

És ha valamiről érdemes most beszélni, akkor erről: vajon miért van az, hogy a hasonló cipőben járó családok, lakóközösségek gyakran ennyire egyedül maradnak?

Lehet persze mutogatni a rendőrségre: de a rendőrség nem alkalmas sem arra, hogy a drogfüggőséggel, sem pedig a mentális zavarokkal kapcsolatos problémákat kezelje. A rendőr, a mentő: ez csak tűzoltás. A probléma ott van, hogy hiányoznak azok a beépített biztonsági szelepek a társadalmunkban, amelyek megakadályoznák, hogy a tűz elszabaduljon.

A gyermek- és ifjúsági pszichiátria például az egész magyarországi egészségügyi ellátás egyik leginkább rottyon lévő mostohagyermeke. És ezt nem én mondom, hanem maguk a gyermekpszichiáterek. Gyakran arra is hónapokat kell várni, hogy valamilyen programba bekerüljön az ember fia, lánya. Az addiktológiai ellátórendszerről nem is beszélve: rengeteget írtam arról, hogy az elmúlt években a leépülés, nem a felépülés volt a jellemző rá.

Na és akkor ott vannak azok a fiatalok, akik pszichiátriai zavarral ÉS függőséggel küzdenek. No, ez aztán különösen nagy fehér folt. Eltolja a pszichiátria, eltolja az addiktológia. Pedig ma már a nemzetközi jó gyakorlatokból tudjuk, hogy megfelelő célzott közösségi programokkal az ilyen esetekben is nagyon szép eredményeket lehet elérni.

De ehhez kellene egy olyan állam, aminek az alrendszerei nem a túlélésért küzdenek, hanem rendszerszintű fejlesztésen mennek át. Kellenek hozzá jól megfizetett és megbecsült szakemberek. Kellene hozzá szolidáris társadalom.

Az ám, hazám.

Fotó: Huszár Dávid, Népszava

[pajjorimre]

"Civilek igyekeznek összeadni annyi pénzt, hogy minden siófoki mentő lábára jusson legalább egy pár munkavédelmi cipő"

[konyvekkozt]

tegnap utcázás (utcai gondozó szolgálat) közben érkezett a bejelentés, hogy a területünk szélén mentő érkezett egy hajléktalan emberhez. a bejelentés szerint a mentő megvár minket

kiérkeztünk a megjelölt címra, sehol senki, nemhogy ment

utcásként ilyenkor sétálunk egy karikát. így találtunk rá Z-ra, aki már-már Munkácsyt idéző kompozícióban feküdt egy erdő szélén, a lekaszált dzsindzsában

mint kiderült, Z ukrán állampolgár, magyarul valamennyit tud. békésen feküdt a bal oldalán, éretlen szilvát majszolva

záporoztak felé a kérdéseink, miszerint "mikor jött Magyarországra", "egyáltalán bekerült-e a mentőautóba vizsgálatra", "fáj-e valami", "vannak-e iratai", "hol aludt előző nap", "hol aludt télen". Z nagyon együttműködő volt. volt, amire válaszolt, volt, amire azt mondta "nem értem"

kifejezte azon szándékát, hogy szívesen aludna fedett helyen, így megindult a matek, hogy hol fogadják iratok nélkül, nem magyar állampolgárként. míg a kolléga a diszpécserrel egyeztett és előkészítette a kocsit szállításra, egyedül maradtam Z-vel. megtudtam, hogy Ukrajnában zenész volt, két háza van otthon, egy szerelem miatt került Magyarországra, ami házasság után hamar válással végződött. Z húsz vagy negyven éve él nálunk, az idősíkok összecsúsztak. a beszélgetésünk a taglaltan szavalt magyar nyelv mellett nonverbális jelekre támaszkodott. Z mindvégig udvarias és türelmes volt. miután a szállítás reményében felállt, összeszedte maréknyi szemetét és sokat remélve rágyújtott pár e-cigi maradványra. pöfékelés közben előadta, hogy kell játszani a legkedvesebb hangszerén

találtunk helyet, ahol fogadták, így el is indultunk. a helyen meglepetésemre egy volt hallgatóm fogadott lelkesen

Z csak állt. bediktáltam a nevét, a helyet, ahol rátaláltunk, s egyéb alapvető információkat

tiszta ruhákat adtunk neki, s a hely lelkére kötöttem, hogy biztosítsanak neki tisztálkodási lehetőséget

két dologban nem vagyok biztos. az egyik az, hogy hova ment ma Z, megmarad-e a helyen vagy visszatalál-e a látszólag szeretett erdejéhez. a másik pedig, hogy tudja-e, hogy a házai valószínűleg nem állnak, s hazája háborúban áll. míg ketten voltunk, gondoltam rá, hogy megkérdem, tudja-e, hogy a hazája már nem olyan, mint ahogy emlékszik rá. de Z annyira a saját világában élt, hogy nem tartottam korrektnek a kérdést

tegnap megismertem Z-t, annyira, amennyire a helyzet engedte. van benne valamilyen báj. van nagyadag ráhagyatkozás és bizalom, hiszen minket alig értve mesélt és szállt be egy ismeretlen autóba. van némi gyermeki lélek abban, ahogy ismételgette "nem értem". s van abban némi világtól való távolság, ahogy az e-cigik csonkjától remélt nikotinélményt

számomra minden utcázás egy vendégség, ahol így-úgy közterületen élő hajléktalan emberek "otthonába" lépek be. Z egy külön kaland volt. használnom kellett megannyi év tapasztalát, hogy jól kérdezzek, s a nyelvi korlátok ellenére is bizalmat építsek

Z velem marad egy ideig. mint ahogy a volt hallgatóm is, aki a kurzusomon találkozott haljéktalan emberekkel, s teljes lelkesedéssel mondta, hogy "mosolygós szép estét!"

olyan kisvilágba kerültem tegnap, amit nem is sejtettem. viszont most szeretném elengedni ezt az élményt, mert a főállásomban húsz lakó ügyeit egyengetem, akik közül kettőnél rezeg a léc

na, mindez nehezen érthető. és csak azt szerettem volna elmesélni, hogy tegnap találkoztam Z-vel, aki egy erdőben él és talán nem tudja, hogy a szeretett szülővárosa már nem áll, de ránk bízta magát

[zoeeozzoeeoz]

Kb 3 napja fut itt a tumblrelen a két idős nénin segítő posztom. Csodálkozom, hogy ennyire fel lett kapva, hisz véleményem szerint, semmi olyat nem tettem, ami különleges, vagy ritkaság, egyedi lenne. Még is reagálnék pár reakcióra:

1, Nem vagyok hős!

2, Ugyan olyan hétköznapi ember vagyok, mint Ti!

3. Azért írtam ki ide, mert Én ezt a blogomat arra használom, hogy kiventilálom magamból a dolgaimat. Ez nekem annyiban jó, hogy nem belül rágódóm dolgokon, segít az elengedésben. Nem vagyok lájk vadász. Szerintem a több mint 10 év alatt, mióta tumblizok, ez az első posztom, ami "elszállt". Kellemetlen is most ez számomra. Nem tudom kezelni az ekkora figyelmet.

4, A fiatalabbik néni, mikor elvitte a Mentő, abban reménykedett, hogy az anyukájával majd telón tartja a kapcsolatot, és majd így tudja őt utasítani arra, hogy menjen a hűtőhöz, és csináljon magának kaját/szendvicset, igyon, akármit csináljon, stb. Ezért nem szólt a Mentősőknek sem, hogy gond lesz. A kórházban meg Őt vizsgálták, kezelték, stb, és mikor másfél napja nem tudta utol érni anyukáját, akkor szólt is a dokijának/ápolóknak, akik első reakciónak azt tanácsolták neki, hogy próbáljon utolérni rokont/ismerőst/szomszédot/akárkit, de ez sem sikerült neki, és már intézőfélben is volt a kórház részéről a dolog, mikor én előkerültem.

5, A két néni jelenleg jól van :) A fiatalabbik, mivel saját maga miatt is jár házi orvoshoz, a kórház után meg kell is, így vele elindította a folyamatot, és rendez kijáró segítőt maguknak. Egyelőre Anyukája ápolásában fog neki segíteni, mert úgy érzi, még bírja a többit. Mindent intéz, bevásárlást, főzést,dokikat,gyógyszereket, orvoshoz járást stb. szóval Ő még tényleg jól van. Megígérte, szól ha kellek én is, de azért Én ezek után sűrűbben fogok rájuk nézni, és kérdezni is. Azóta már ezerszer megköszönték, amit értük tettem.

6, Fura hogy egy poszt miatt, kb 40-en bekövettettek, SZIASZTOK :)

[pitkinofficial]

volt az az eset, amikor a sürgősségre bevitte a mentő a papot, és ott operáltak ki egy kurva nagy krumplit a seggéből. A kérdésre, hogy az vajon hogy (a picsába) került oda, azt az életszerű magyarázatot adta elő, hogy a konyhában megbotlott, elesett, de olyan szerencsétlenül, hogy földön lévő krumplira ráesve, az valahogyan belement a valagába.

ez is legalább ilyen életszerű magyarázat, és simán el bírom hinni, ha előtte leitatnak, elkábítanak, vagy jól visszaélnek velem.