#megoldás orientált | Explore Tumblr posts and blogs

nemmondommegannacska · 5 years ago

Text

Hullámvasút

2020.03.02 Hétfő

A mai nap nagyon hullámzó volt – mármint hangulatilag. Hisztisen keltem, a 6-os jóga rendben volt, Tara Ji tartotta, a fehér ruhás csillogó szemű herceg (itt mindenki úgy néz ki, mint ha valami meséből lépett volna ki) az első pránajámánkat Mohan Ji tartotta, a fekete öves (na jó, fekete ruhás) jóga oktató, aki úgy elkápráztatott tegnap. (tegnap? Ja nem, tegnap szabi nap volt….). Olyan akcentusa van, hogy alig érteni, amit mond, viszont akkora átéléssel és komolysággal beszél, hogy nagyon hiteles és figyel a visszajelzésekre, ha valamit nem értünk elmagyarázza még pontosabban.

Szóval a pránajámán egy ponton iszonyatosan mérges lettem….. a légzés fontosságát, a tudatos légzést tanuljuk. Engem baromira zavar a szmog, továbbra is érzem, nyilván nem olyan vészes, mint Delhiben, de a levegő nem tiszta, és kész. Valszeg az se segít sokat, hogy egy giga nagy aggregátor van a folyosónk előtt a kertben és az is néha pöfög, néha elmegy az áram.

Szóval ezt a konfliktust sehogy se tudom feloldani magamban, hogy eljövünk a dzsuvába, hogy arról tanuljunk, hogyan tisztítsuk meg a testünket meg a lelkünket, eljövünk órákig tanulni arról, hogy hogy szívjuk be a mérgező levegőt, Mohan Ji a legnagyobb átéléssel és a legprofibb technikával magyarázza mutatja a dolgokat, majd felpattan a mocijára gondolom, mert itt alig van bicikli (miért?) alig vannak csónakok a Gangeszon (pedig elég nyugodt folyó, városon belül simán közlekedhetnének azzal….)

Nagyon fura helyzetben van a generációnk, és ez az egész szitu, ha kívülről, vagy, ha a leendő unokáim szemével nézem nagyon fura. Néhány generáción belül kinyírjuk az egész kibaszott bolygót, ha nem változtatunk. Ahelyett, hogy azon dolgoznánk, hogy hogyan fordítsuk vissza a károkat és hogyan mentsük meg, ülünk itt és meditálgatunk, ommozunk, és a saját üdvünkért fejlődésünkért teszünk. Nem tartom értelmetlennek, hogy itt vagyunk, hogy ezt csináljuk, de visszás.

Nyilván a fáradtság és mindenféle stressz és diszkomfort és hiány is most jön ki, óra végére eléggé belepörgetem magam a hisztibe, aztán ki akarok menni a kávézóba netezni, de nincs net – áram is csak hébe-hóba, puffogok, csapkodok, aztán azon dühöngök, hogy mosni kell – mégpedig kézzel.

Pár napja elmentünk a szállás mellett lévő laundry-ba, ahol nem hittünk a szemünknek: már a besétánál azt mondtam Gábornak, hogy ez tuti nem az, szerintem nem erre mutatott a nyíl, ez egy putri, szemét, göthös kutyák, omladozó ház, de ő csak megy tovább magabiztosan. Befordulunk jobbra, belátunk a „mosodába”: két csávó épp egy kupac kiborított ruha fölött vasal, vagy nem tudom mit csinál, ül a földön, a döngölt földön, mosógép nincs, vizet melegítenek, kifőzik, kézzel mossák a ruhákat.

Peter is pont velünk együtt lép be, próbálunk kérdezgetni dolgokat, mennyi egy mostás, ilyesmi, nem beszélnek angolul, nem is akarnak semmire válaszolni, 20 rupia egy mosás (= 80 Ft) ennyit tudtunk meg.

Peter teljesen ki van akadva, nem hisszük el, hogy nincs egy kurva mosógép sehol, pedig ez aztán a turistás rész, ide mindenki tanulni jön, érthetetlen…..

Szóval puffogva mosom a bugyikat, a víz hol leéget, hol hideg, szappan, kicsavar, kiterít…..nagyon fáradt vagyok, ahelyett, hogy aludnék….végemet járom.

Gábor kérdezi, hogy tud-e segíteni, de hát ez egyemberes, ledől inkább. Az nagyon király, hogy imádja, amikor idegállapotban vagyok, illetve akkor is imád, amikor vérben forgó szemekkel „valakit ma még megölök” felkiáltással a sírás határán őrjöngök. Nem akar lenyugtatni, nem mondja azt, hogy minden rendben lesz, nem akar csitítani, megkérdezi, hogy tud-e segíteni és ha igen, akkor megoldjuk együtt a bajomat, ha nem, akkor bátorít, hogy nyugodtan toljam neki az érzelmeket, neki aztán hisztizhetek, gyerünk, ő elbírja.

Arra mondjuk kifejezetten figyelek, hogy ne rajta töltsem ki a mérgem. Attól még, hogy NEKI kiadhatom a mérgemet, nem boxzsák. Mondjuk rá nagyon ritkán vagyok mérges, ha valami nem tetszik, akkor azonnal mondom, de legtöbbször kérés formájában. És azonnal megcsinálja, vagy jobban odafigyel. Megoldás orientált és nem fél az érzelmeimtől.

Szerintem ez a fő oka annak, hogy sose veszekszünk, hogy odafigyelek, ne azt mondjam: már megint szanaszét hagytad a taknyos zsepiket és nem bírom ezt a kupit,olyan rendetlen vagy! Stb… hanem megmondom, hogy rendet szeretnék rakni mert zavar, hogy elharapódzott a káosz és a dzsuva és megkérdem, hogy segítsen összerántani a lakást.

Szóval teregetés után mellé bújok, átölel és csak simogat, hagyja, hogy pár könnycsepp formájában kijöjjön a feszkó. Simogatja az arcomat, de nem akar meggyugtatni, nem akarja elmulasztani a rosszkedvet, csak hagyja, hogy legyen, ami VAN.

Zene óránk lesz, a szitár tanárral nem tudom mi van, de most mi ketten tablázni fogunk a Dzsini vezetésével. Na tessék, hát nem úszom meg. Nem is baj J Kicsit aggódom, hogy ilyen érzékeny lelkiállapotban vagyok, de végül is maximum szétverem a dobot :D : D

Nagyon jó tanár, a hangszer kezelése pedig nem is olyan egyszerű, így minden figyelmemet és koncentrációmat igénybe veszi a gyakorlatok sora. Nem mondom, hogy teljes sikerélmény, de alapvetően élvezem, segít kioldódni a rossz hangulatból.

Ebéd szünetben már jó a kedvem, kisétálunk a telefonoshoz. Talán azért is vagyok kicsit feszültebb, mert nagyon szép idő van, süt a nap és nem lehetek kint, hanem az épületben kell senyvedni.

Filozófián meg mantra órán is túlmozgásos vagyok, mint egy hiperaktív gyerek,nem tudok sehogy se ülni, ez a földön ülés is kikészít, nyűgösködök.

Aztán a második jóga óránk alatt lemegy a nap és Tara Ji nagyon nagyon jó, a témák, amikkel foglalkozunk: grounding, founding - a stabilitás. A súly elosztása egyenletesen a két lábon. Trikonászanánk, fa pózon keresztül gyakorlunk, a belégzés-kilégzés (milyen póznál miért fontos, hogy épp be, vagy ki lélegezzünk) – kipróbáljuk élesben is, milyen, amikor egy fekvésből felállást belégzésre, vagy épp kilégzésre csinálunk, teljesen más érzés.

A testmozgás és a fókusz most nagyon helyretesz, ez is a Zsolt-féle vonal, a mélyen megértős, imádom! Ujjongok megint, újabb és újabb megerősítése annak, amit már tanultam és néhány újabb ismeret, amire rácsodálkozom.

A Raga órán skálázunk, éneklünk, az jól megy, bár egy ponton kicsit unom a sa-re-ga-ma-t, mikor hetvenedszer ismételjük. Óra végén viszont van egy olyan mantra meditáció, amit sötétben végzünk, egy szál gyertyát körbeülve és nagyon bevisz. Teljes figyelmem a testemen, most először sikerül ellazított combbal ülnöm és tök egyenes háttal, Gáborra sandítok, ő is látom, hogy keményen dolgozik a tartásán és gyönyörűen egyenesen ül, hátra forgatott vállakkal, teljesen tónusban van, nagyon jól áll neki a jógiság érzem, hogy megtaláltunk ma mindketten valamit, miközben zengetjük, hogy Namaha.

Benne maradunk ebben a meghitt áhitatban, vagy az áhitat marad bennünk…..Ma van az 5. évfordulója G édesapja halálának. Már tegnap mondta, hogy szeretne valami kis szertartást csinálni. Akarunk venni kishajót, de az végül kimarad, gyertyával és öngyújtüval felszerelkezve irányba vesszük a Gangeszt.

Beszúrja a gyertyát az iszapba. A kövek közt valami furaság van: először azt hiszem, hogy nagy, vaskos fém anyacsavarokat mosott a víz az homokba, Gábor meg talán műanyag biszembaszomoknak hiszi, de ahogy közelebbről szemügyre veszem kicsi agyag gyertyatartók. Valószínűleg egy másik szertartás nyomai. Lemosok egyet, beleállítjuk a gyertyát. Meggyújtja. Nézzük a folyót.

G kéri, hogy énekeljük el a „krokodílus a Gangesz partján”-t, mert azt apukája szokta volt, hülyéskedésben nagyon ott volt az öreg. Elkezdem, bekapcsolódik, kiszáll, a végén potyognak a könnyei, rázza a zokogás és csak ölelkezünk. Jajj, olyan jó ez, olyan fájdalmas. Én is sírok. Nagyon szeretem!

A gyertyára pillantunk, meglepődök: ikerlánggal ég. Ezek szerint dupla kanóca van? Vagy az egy kanóc összepödört madzagja vált volna ketté? – Mint valami fura üzenet, szimbolika táncol a két külön lángocska egymással az egy szál gyertyán, mi pedig ölelkezve forrunk egy lánggá. Könnyeinket elmossa a Szent Folyó vize.

Kicsit kiülök még a kávézóba, de nincs net – helyette a finn lánnyal beszélgetünk.

A gyertyát ott hagyjuk, de, hogy megőrizzek valamit ebből a túlcsordulásból, felszedek két cserép gyertyatartót és hazaviszem emlékbe – átjárta a Gangesz vize, pórusaiban őrzi a Gangesz iszapját.

Megosztom vele a mai élményeimet, hogy milyen fura mérges hangulat uralkodott el rajtam a pranayama alatt, az egész India belső harcomat.

A sztorihoz még hozzá tartozik, hogy Zsolt, a magyar srác küldött vasárnap egy FB eseményt: szemétszedési kampány, menjünk ki vasárnap, az egyetlen szabad napunkon, hogy a Gangesz partját megtisztítsák a hulladéktól. Őrület. A turisták szedjék össze a helyiek szemetét, a helyiek után, akik teljesen leszarják, hogy hova dobják a szarjukat? Milyen hülye világ ez?!

Magdalena teljesen megérti, amit mondok, és meleg boci szemeivel, bájos mosolyával egy teljesen új nézőpontot ad:

Ezek az emberek itt a napi betevő falatért, a gyerekük napi kenyeréért dolgoznak vagy koldulnak. Sok a bántalmazott, sok a feszültség, a fájdalom, a szenvedés. Az életükért küzdenek, amit mi föl se fogunk a jólétünkben. Őket nem menti meg az állam, a segély. Nincs olyan orvosi ellátás, mint nekünk. Az, hogy mi jólétben élünk javarészt annak is köszönhető, hogy őket kizsákmányoltuk. Ez egy nagyon összetett probléma. A környezetvédelem szintén. Azok tudnak érdemben tenni a Földért, akik jólétben élnek, amíg a napi táplálék a tét, addig senki nem tud messzebbre nézni.

Szeretetteljes, megértő, elfogadó és együttérző ez a lány. Bennem is átfordulnak az érzések, úgy érzem, hogy a belső konfliktusom oldódik, a Gangesz szeánsz után én is hasonló lelkiállapotban vagyok, átrezeg teljesen, amit mond.

Vizsgálom, hogy milyen gondolatok hatására milyen érzések változnak bennem: a felelősségvállalás, a saját részvételem, vagyis már nem érzem úgy, hogy teljesen kívülállok, kintről nézem a dolgokat…. a hála, hogy milyen jó helyre születtem…..

És igen, itt van kultúra, tapintható, indiai zene szól mindenhonnan, a vallásosság átleng mindent, van itt tradíció, látszik a ruhákon, a viselkedéseken, az ételeken és nagyjából mindenen. És van értékrend is. Más, mint amit megszoktam. Az érték is, meg a rend is.

Egy korábbi (pránanadi) mesterem, Adrásy Zoli mondta: amikor másra mutatsz, akkor 3 ujjad a szíved felé, magad felé mutat.

Magdaléna szavaira megkönnyebbülök.

Az elutasítást felváltja az elfogadás.

A másra mutogatást a saját felelősségem és gyarlóságom felismerése.

A közönyt az együttérzés, a félelmet és aggodalmat a hála.

Még csak 5 napja vagyok itt, de olyan, mint ha fél év lenne.

Aludnom kell. Szerencsére zár a kávézó, különben hajnalig folytatnánk a beszélgetést.

Jó, hogy itt mélység és kötöttség és mégis szabadság és megengedés van. Arról szól a jóga és arra biztatnak a tanárok is, hogy figyelj oda magadra. Hogy szegd meg a szabályokat. Hogy alkoss. Alkosd meg a sajátodat. Fejlődj, tanulj, A tanulás nem azt jelenti, hogy információkat hallgatsz, olvasol és magadévá teszel, hanem, hogy kipróbálod, átereszted magadon, megéled és levonod a saját, egyéni tapasztalataidat és igazságodat. Az a tudás.

Jó, hogy ez a lány és úgy általában mindenki megéli és megosztja az érzéseit. Minden OKÉ. Ha sírsz, ha aggódsz, elmeséled a reggelinél, hogy 3. napja minden jógán potyognak a könnyeid, oké. Ha elégedetlen vagy a szállással, a kajával, vagy valamelyik órával, tanárral, oké.

Ha nem jössz be órára, ha késel - oké. De utána mindig megkérdezi mindenki, hogy hol voltál, mi a baj....

Ha külön asztalhoz ülsz, mert nem akarsz senkivel beszélni kaja közben - oké.

Senki senkit nem ítél el, vagy ítél meg. Senkitől a társára eddig egyetlen bíráló, becsmérlő szót vagy kritikát nem hallottam. Olyat igen, hogy a jóga óra lehetne ilyenebb vagy olyanabb, lehetne több ez vagy kevesebb az, lehetne....

Ha beszélgetsz, oké. Ha a telefonodat nyomkdod, oké.

Mi vagyunk az egyetlen pár, mindenki más egyedül jött. Nagyon irigylem magunkat :D

Összenőttünk eléggé :) Sülve-főve.

Kaja,

Majom háború

Elefánt, tigris

hova menjünk majd?

SPA, hangfürdő, Mango tree café

Stockholm

Koronavírus

0 notes

serverinkft · 5 years ago

Text

Irodatakarítás Budapest

Fővárosunk minden kerületében jócskán találhatunk irodákat. Irodaházak, lakásirodák, telepek, raktárak vagy gyárak, valamint oktatási intézmények, üzletek és közületek irodáit folyamatosan rendben kell tartani. Erre megoldást jelenthet a saját munkaerő alkalmazása vagy az iroda személyzetének takarításravaló beosztása, azonban nagyon sok konfliktust és elégedetlenséget szülhet az ilyesmi. Egy profi, megbízható takarítócég azonban hathatós megoldás. Nincs konfliktus, nincs elégedetlenség és nincs szájhúzogatás, csak profi, gyors és ügyfél orientált takarítás, amely ráadásul környezetbarát is. Budapest irodáirafokozottan igaz, hogy presztízskérdést jelent berendezésük, tisztaságuk, felszereltségük és még elhelyezkedésük is. Ilyen esetben természetes, hogy nem lehet megelégedni a házias takarítás szintjével. Egy kimondottan irodatakarításmunkálataira, a nagyobb és kisebb ügyfélforgalmat lebonyolító irodák reprezentatív tisztaságának és tökéletes higiéniájának biztosítására szakosodott csapat, mely mögött komoly, megbízható cél áll még a legmagasabb tisztségű és elvárású látogatók előtt is elismerésre méltó irodai állapotokat teremt.

Irodatakarítás Budapest környékén

Rengeteg iroda található Budapest külső kerületeiben is, valamint a Budapesthezközeli településeket és még az ipartelepeken, raktártelepeken is. Ezen irodákbanéppúgy ügyfelek fordulnak meg, partnerek tárgyalnak és dolgozók töltik napi munkaidejüket, ahogy a fővárosi irodákban is. Éppen ezért nincs különbség aközött, hogy budapesti irodatakarítás vagy Budapest környéki irodatakarítás a feladat. Nekünk a tisztaság az tisztaságot jelent, a higiénia pedig higiéniát. Fokozatokat nem ismerünk, mert nem végzünk félmunkát, nem sajátunk a „jól van az úgy is” mentalitás. Ahogy a fővárosi irodaházak öltönyös dolgozói és egy kisváros vagy falu farmernadrágos irodai munkatársai között úgy budapesti iroda és vidéki irodatisztasága között sincs különbség. Emberek, irodák és tisztaság.

Irodatakarítás általunk, ha eredményt vár

Ha budapesti iroda, ha Budapest környéki iroda, takarítás ügyben hívjon minket bátran. Több referenciával is rendelkezünk, melyek közül íme néhány példa: Te-Group Invest Zrt., The Space Matters Kft., Gamo Kft., BUDAI MŰEMLÉKFELÚJÍTÓ Kft., Algeco Kft., ÉFOÉSZ, Prímaenergia Zrt., Coats Magyarország Kft.

Jelenleg 52 szerződött partnerrel dolgozunk, napi takarítás, heti takarítás és fertőtlenítőtakarítás fő profillal. De ezen kívül eseti takarítás, és az irodán kívül bármilyen épülettípus takarítása tökéletesen passzol munkáink közé.

http://irodatakaritas.hu/irodatakaritas-budapesten-es-kornyeken/

#irodatakarítás #budapest

0 notes

coachcard · 8 years ago

Photo

Tapasztalati tanulás CoachCard kártyákkal

Több kártyabemutató workshopon tapasztalati alapon kezdünk el hangolódni coachokkal a CoachCard kártyák használatával.

Ilyenkor nagy méretben kivetítjük az adott kártyát, jelen esetben a megoldás orientált technika modelljét, míg minden egyes résztvevő a kezébe kapja a kártyát, és pár percig csak csend van.

A résztvevők ilyenkor a jelenben vannak, fogják a kártyát a kezükben, nézik, gondolkodnak, elmerülnek benne. De valójában mi játszódik le bennük ilyenkor? Mindenkinél más és más.

Elhangzik a kérdés a résztvevők felé:„Mi az, amit először észrevettél a kártyán?"

Az esetek 70%-ában a szöveg az első, amit a legtöbben elolvasnak és utána nézik hozzá a képeket, majd alaposabban szemügyre veszik a részleteket, megfigyelik a színeket. Első körben így a bal agyféltekéjük indul be automatikusan, és azt követően a jobb agyfélteke játékossága is teret kaphat. Valóban teret is kap, és megfigyelhetően több időt töltenek el a képeken gondolkozva.

Néhány eddig elhangzó gondolat, amihez hasonlót a leggyakrabban osztanak meg:

1. Résztvevő:

„Látom, hogy a hegyre való feljutás nem is olyan egyszerű, baloldalról elég sziklás ahhoz, hogy meg tudjam mászni, úgy tűnik, hogyha a hegyet a másik oldaláról kerülöm meg, úgy kevésbé meredek".

2. Résztvevő: „Igen, egy út is felvezet oda, ahol elérhetem a céljaimat"

3. Résztvevő: „De fura, nekem fel se tűnt a háttér, végig csak a 3 játékosan megrajzolt embereket láttam. Próbáltam értelmezni, hogy mit is jelenthetnek. Az egyik nagyon gondolkozik, biztos azon, hogy a célját hogyan érje el, kiindulva a szavakból. A másik középen pedig edz egy kicsit, hogy erősödjön. A harmadik pedig megpakolja a hátizsákját mindenféle eszközzel, erőforrással."

Olvasd végig a teljes cikket itt.

#CoachCard.hu #megoldás orientált coaching #tapasztalati tanulás #két agyfélteke #vizuális fejlesztő kártyák

0 notes

metalindex-hu · 6 years ago

Text

Tűz, nosztalgia, szerelem – Nightwish koncerten jártunk

Tűz, nosztalgia, szerelem – Nightwish koncerten jártunk - http://metalindex.hu/2018/11/21/tuz-nosztalgia-szerelem-nightwish-koncerten-jartunk/ -

Fellépők: Nightwish (FI), Beast in Black (FI)

Időpont: 2018.11.20.

Helyszín: Budapest Aréna

Annyira szerencsés helyzetben vagyunk, hogy két-három évente mostmár visszajáró vendégként tekinthetünk a Nightwishre Magyarországon. Idén a “Decades” turné keretein belül jöttek el, ami azt jelentette, hogy rengeteg régi fant ki tudtak ráncigálni a kanapéikból, ugyanis a régi érára koncentráló szettet állítottak össze, sok Once-os (én erre miért gondolok még mindig úgy, mint az újabb albumok egyike?) és Oceanborn-os dallal. Már a koncert után, kifele jövet, elkaptam egy baráti társaság beszélgetését, ahogy épp egy lány ecselte, hogy “régen így nagyon erősen festettem magam, meg feketében voltam, meg minden” – szinte biztos, hogy ez csak az egyike volt azoknak a nosztalgikus gondolatoknak, amiket aznap a Nightwish fellépése előidézett az azóta már felnőtt, “megcsaládosodott”, de lelkük mélyén azért mégiscsak Nightwishfan emberekben.

A viszonylag kultúráltnak mondható bejutás után (most több biztonságiőrt állítottak a küzdőtérre, akik fegyelmezték az előre rohanó rajongókat, és állítottak le mindenkit, aki fut, nem mint három éve, amikor egyszerűen nem bírtak a futó tömeggel) még hátra volt egy Beast in Black, szintén (nagyrészt) Finnországból. Szerencsére meglepően jó csapatok szoktak fellépni előzenekar státuszban a Nightwish előtt, pár éve megkaptuk az Amorphist és az Arch Enemyt, előtte egy kis Pain-t (az Indica-t most felejtsjük el :D). Idén sem aprózták el, a magyar közönség a Decades-turné line-upja okán rövid időn belül másodszor csíphette el a Battle Beast utódzenekarát (Mit érdemel az a zenekar, aki kirúgja a saját zeneszerzőjét…?), a finn-magyar-görög konspirációból született Beast in Black-et.

Pontos kezdés után felcsatangolt az ötösfogat a színpadra, és a koncertet is óraműpontossággal tolták le. Nagyon jó, szórakoztató buli volt, szimpatikusak voltak a figurák, különösképpen Atte Palokangas dobos. Láttam már igazán odaadással és figurázva játszó dobosokat, de ennyire beleéléssel játszani látni valakit egyfajta ritka öröm, és kuriózum. Atte nemcsak, hogy folyamatosan dobálta a dobverőit (ha jól néztem, mindig elkapta amúgy), eszméletlen mód headbangelt dobolás közben, és egyszerűen jelenség volt a színpadon – ezt már kevésbé mondhatjuk el az átlagdobosról.

A csapat összes többi tagja is odatette, amit oda kellett, de azért a buli élvezése mellett el kell azt is mondani, hogy igencsak egy bejáratott és kigyakorolt gépezet ez a Beast in Black-téma, de pont ettől vérprofi is. Hogy egy kedves ismerősömet idézzem, olyan, mintha algoritmus írná a dalaikat – ezzel az egyszerre pozitív és negatív kijelentéssel nem igazán tudtam veszekedni. A dalok a végletekig polírozottak, megvan az ugrálós dal, az eszünketelvesztősdal, az éneklési skilleket bemutató dal, meg a Final Countdown. Mármint az Eternal Fire. Hogy tudja a közönség nem ráénekelni, hogy fájnöl káuntdáun? Nem értem. A főként dallamos (nagyon!) heavy metal elemekkel operáló csapat nemcsak zeneileg mutatta meg, hogy ők bizony minőséget szállítanak. Mint a szórakoztató metalipar egyik csúcsterméke, még a mozdulataik is össze vannak hangolva, tizedmásodperc pontosan tudják, mikor kell összeállni a három gitárral és egyszerre lengetni a gitárt előre-hátra a ritmusra, a fanokat ezzel természetesen teljesen megbolondítva. Ezzel egyébként semmi gond nincs, valahol elismerést is érdemelnek azért, hogy ennyire az utolsó milliméterig megtervezik a produkciót, ráadásul nem kevés hozzáértéssel.

Akit viszont ki kell emelnem a klisétengerből (bocsánat, Beast in Black fanok), az Yannis Papadopoulos énekes. A Youtube-covereiről elhíresült görög pacsirta olyan szintű aranytorokkal van megáldva, hogy az valami elképesztő. Nagyon jól járt vele a BiB, zseniálisan énekel, hatalmas a hangtartománya, és amellett, hogy nagyon erős, karakteres a hangja, még karizmatikus frontember is. Erről élőben is megbizonyosodhattunk, hozta a szokásos formáját, bár a koncert alatt/után páran bizonytalan tekintettel lestünk egymásra, ugyanis valamilyen oknál fogva úgy tűnt, mintha playbackelne. 99% biztos egyébként, hogy nem – mert miért tenné – és lehet, csak a keverés volt ennyire furcsa, hogy úgy hangzott, úgyhogy megmaradunk annál a verziónál, hogy nem. Persze azért az is túlzás lenne, hogy minden élőben ment, mert bár Anton Kabanen és Molnár Máté (aki pár magyar mondatot természetesen most is szólt a rajongókhoz, vicces olyankor nézni, ahogy a többi tag csak les, hogy vajon most épp mit mond) is megtámogatta Yannist háttérvokálokkal, azért felvételről is rá volt egy kicsit erősítve, ez főként a Blood of a Lion alatt tűnt fel nekem személyesen a leginkább. Arra a cikifaktorra viszont senkinek nem lehet kifogása, hogy élő billentyűs nem volt, annak ellenére, hogy minden daluk keményen billentyű-orientált. Így egyszerűen nem volt meg az az élmény, ami meg lehetett volna, ha látunk valakit egy szinti mögött is. Srácok, találjatok egy hatodikat! Utána pedig várom a következő albumot és az újratalálkozást.

Összehúzták a függönyöket, és volt egy szusszanásnyi időnk, amíg a technikusok újra megjelentek a színpad előtt, és három perc próbálkozás után lefejtették a frontfillekről is a fennakadt függönyt, bekapcsolódott a kivetítő (vagy hát a LED-fal), és megindult a visszaszámlálás 60 másodpercről. Olyan szinten fokozták ezzel az izgalmat, hogy azt hittem, amikor a számlap eléri a 0 másodpercet, akkor valami hatalmas (be)robbanás és dalkezdet lesz (bizony, nem néztem direkt setlistet, hogy meglepetés legyen lehetőleg minden), gondoltam majd jön a feszültség azonnali feloldása, amikor már a fél stadion ordítva számolta vissza az utolsó 4-5 másodpercet. Erre nem. A színpadon már fentlévő, fúvós hangszereket bűvölő Troy Donockley-ra irányultak a fények, aki eljátszotta a Swanheart dallamát intró gyanánt, és akkor beindult a Dark Chest of Wonders. Őszintén szólva ez a megoldás szerintem hiba volt, bár biztos megvolt az okuk, hogy miért így találták ki. Csak biztos vagyok benne, hogy a számlálás letelte után, ha szünet nélkül berobban a Dark Chest of Wonders, az azonnal eufóriát jelentett volna sokaknak. Ehhez képest a kis lírai felvezetés leültette az összes addigi összegyűlt feszültséget. Még az is jobb lett volna, ha az ismert “Once I had a dream and this was it” sorral kezdték volna el a dalt. De nem akarok panaszkodni, nyilván nem történhet minden az én szájízem szerint, csak azért meg akartam említeni, hogy ez szerintem nem a legtökéletesebb megoldás volt így.

Mindegy igazából, elég hamar elindult a nosztalgiavonat (Floor Jansen két csodálatos éneklés közt mondta is, hogy csatoljuk be a biztonsági öveinket, mert jó távolra megyünk), és sorra elkezdték ránk zúdítani az olyan régi imádott dalokat, mint a 10th man down, a Come cover me, Sacrament of Wilderness, vagy a Gethsemane, hogy csak egy párat említsek. Elöljáróban nem akarok rögtön mindent dalt lelőni, mert azért elég sok tétel közben történt valami más említésre méltó is.

A zenekar minden tekintetben remekül festett: Floor termetével, szépségével, kiállásával (sex-shopos ruhájával, köszi, Ivett) úgy nézett ki, mint egy igazi valkűr, és a többi tagtól sem vette el most a díszlet a pompát és a figyelmet. A színpadot most sok tárgy nem ékesítette, elvégezték ezt a feladatot a zenekartagok. Nagyon bízom benne, hogy nem csak megjátszás és showelem volt ez, hanem őszinte mosolyok és öröm, de teljes mértékben az látszott a színpadon, hogy a zenekar boldog, felszabadult, és élvezettel teszi a dolgát. Bár Emppu Vuorinen mindig is örökbohócként volt ismert, és Marco Hietala is szeret humormesterkedni, és ez nagyrészt megszokott, de Tuomas Holopainen-t ennyire felszabadultnak és mosolygósnak még egy koncerten sem láttam. Még valahol a buli elején egy viszonylag egyszerű, de a zene többi részéből kitűnő szintiszóló végeztével a figyelem 100%-át, és hatalmas tapsot kapott, aminek láttán és hallatán egy valódi megilletődöttséget jelző félmosolyt ejtett el – tényleg nincsen ehhez hozzászokva, hogy bármit csinál, többezer ember (lány? :D) sikítozik neki? 🙂 Nem baj, jó érzés volt attól, hogy ennyire kommunikatív az egész zenekar, folyamatosan ment az összemosolygás és egymás dolgainak lereagálása, segített még jobban jelen lenni a pillanatban, hogy nem csak éneklő-zenélő robotok szállítják a muzsikát. Vagy esetleg űrlények, mert a Greatest Show on Earth elején az első áriázós lénynél abszolút ilyen hangulatot teremtett a kis asztrális vetítés és zene…

Ami szintén garantálta, hogy átérezzük és átéljük ezt az ünnepet, az a piró és a mindenféle speciális effektek voltak. Néha már-már a show a kivetítőkkel (amik amúgy úgy voltak megépítve, hogy hátulról néha úgy nézhetett ki, hogy a dobszerkó, Troy, meg a szinti is csak úgy lóg a levegőben, valahogy kifüggesztve, ugyanis az állványok elején is volt kivetítő, amiknek a képe pontosan kiegészítette a nagy hátsóét, és így adott ki egy teljes képet, nagyon jó volt) annyira el tudott varázsolni mindenkit, hogy csak bambultunk magunk elé, letaglózva a millió élménytől, akár már annyira belefeledkezve magunkba, hogy bulizni is elfelejtünk. Erre volt pont jó a sok, jó nagy hőt árasztó (szegény biztonsági személyzet háta!) piró, ami pont a legtökéletesebb pillanatokban lövellt fel a színpad elején és hátulján, na meg a minitüzijáték. Ami igazán emlékezetes marad, és viszonylag különlegesnek számít Nightwish-shown (a legutóbbin ez az volt, amikor levegőt fújtak ránk :O), az a “robbanás”. Azt hiszem, kétszer egy ágyúdörrenésnyi hangerejű robbanás zárt le egy-egy dalt, és zavarta meg a szívritmusunkat. A Slaying the Dreamer és a Greatest Show on Earth alatt egy akkora hangerejű robbanás volt, még szerencse, hogy nem pont valamalyik terrortámadáshoz közel játszották ezt el, így is sokan tényleg kb. halálrarémültünk, de akkor lehet valakiket tényleg triggerelt volna. A legvicccesebb egyébként az volt, hogy amikor egyszer túlestünk ezen az elementáris élményen, képesek voltak még egyszer eljátszani ugyanezt a trükköt, és mi ugyanúgy infarktust kaptunk tőle másodszorra is. 😀

Szintén élővé és lélegzővé varázsolta a produkciót a tervezett interakciók mellé az a pár icipici baki, amit megejtettek a tagok. Talán többeknek feltűnt, hogy Floornak valahogy nem igazán jutott eszébe a Ghost Love Score szövegének első versszaka, de ezt egyáltalán nem zavaró tényezőként dolgoztam fel, sokkal inkább aranyosnak tartottam, sőt, még pozitív is volt, ugyanis pont emiatt lehetett látni, hogy igen, ez egy formálódó, emberi, élő produkció, ahol bizony ilyenek történnek. Szintén nagyon aranyos volt az a kis közjáték, amikor a The Devil and the Deep Dark Ocean előtt, amíg Marco beszélt a romantikáról, Floor és Tuomas nekiállt borozgatni a szintiállvány mellett, bár gondolom, ez azért már egy tervezett program, de ettől függetlenül is aranyos látvány volt. (Meg valahogy nagyon a Nightwish-hez tartozik, hogy A költő issza a borát, amúgy üvegből. Reméljük, a magyar fanklub által eljuttatott bor is ízleni fog nekik!)

Az est fénypontja számomra minden kétséget kizárva a Dead Boys Poem volt. Az abszolút koncertkedvencek továbbra is a két Nightwish-magnus opus (vagy végülis összesen mondhatjuk, hogy három van?), a Greatest Show on Earth és a Ghost Love Score, viszont ezeket már hallhattuk korábban élőben, a fiatalabb generációból viszont a Dead Boy’s Poemet viszont leginkább még senki – főleg nem ilyen formátumban, ugyanis a dal felét unplugged-szerű verzióban tolták le, és csak a második felére metalosodott be. Floor egyik leggyönyörűbb énekét is itt hallhattuk, nagyon megható volt a dalhoz tartozó kisgyermek-szavalás, a bemetalosodás, és a tempóváltás is.

A Greatest Show on Earth pedig szintén egy “fullpanziós” csomag, élőben a “kétféle” refrén szintén nagy hatású, bár most valamiért nem jött át annyira, mint az előző turnés produkció során – attól tartok, a kicsit félresikerült hangosítás miatt, ugyanis nem voltak teljesen jók az arányok. Kaptunk viszont ismét Sagan-i bölcsességeket, NatGeo vetítést, a fél zenekar “huhogását” a hu-ha-zós rész alatt, ami korábban nem volt, de nagyon aranyos elem lett így belőle, meg persze a We were here! sorok teljes átéléssel történő ordítását. Egyben nagyon jó pillanat volt átgondolni a dal jelentését, hogy mennyire valószerűtlen, hogy pár egysejtűből kiindulva mi most itt vagyunk, és egy Nightwish koncerten énekeljük a dalszövegeket…

Sajnos nem minden egyes dalban tudom dicsérni Floort – imádom őt, és remélem, sosem válnak külön az útjaik a Nightwish-sel, mert úgy érzem, ennél jobb énekesnőt nem is kívánhatnának maguknak. Amit minden egyes alkalommal levág Ghost Love Score fináléként, az valami elképesztő, álleszakító, csodálatos. Azonban most nagyon úgy tűnt, hogy a Nemo, a Kinslayer, és a Come Cover Me nem igazán feküdt neki. Abszolút zseniális énekesnő így is, nézni, figyelni, hallgatni is jó, tényleg egy metal-istennő, csodálatos dolgokat művel a hangjával, de ezekben a dalokban voltak olyan részek, amik nem feltétlen a legjobbak neki, bár a Decades turné után már nyilván ezt is figyelembe fogják venni számválasztáskor. Azzal mondjuk nem sokat lehet kezdeni, hogy mennyire aranyos, amikor a fináléban Floor megpengette Emppu gitárját, és ehhez konkrétan le kellett guggolnia… 🙂 Nem baj, így szeretjük őket!

Semmi kétség nem fér hozzá, a Nightwish korunk egyik legnagyobb metalzenekara. Már nem azok az érák vannak, amikor mindenki Zeppelint meg Priestet hallgat, és mindenki ott van egy-egy Maiden koncerten, túlságosan széttagolódott már ahhoz a zenepiac, hogy ugyan akkora hatású és nézőszámú bandák legyenek, mint akkor, hiszen egész egyszerűen több a választási lehetőség, és nem egy-két bandánál kell megmaradnia annak, aki a rockzenét szereti. Ennek fényében bőven elmondható, hogy a Nightwish bizony ott van a legnagyobbak közt. (Összehasonlításképp: harmadannyi Facebook-lájkjuk van, mint például az Iron Maidennek, akik minden idők egyik legnagyobb rockzenekara, és 1975-ben alakultak, ehhez képest a Nightwish húsz évvel később.) Ehhez mérten egy Arénás bulira az a tizenötezer ember, aki jegyet vesz, nemcsak, hogy egy hatalmas tömeggel ünnepelhet együtt, hanem egy sima koncert helyett egy teljes showt kap, szinte már egy teljes moziélményt (még mindig elképesztően jó a Last Ride of the Day alatti hullámvasút a kivetítőn) vihet haza, és a szeme előtt lőnek porrá pármillió forintot, neki csak a száját kell tátania.

Az elmúlt évek Nightwish bulijaihoz képest ez 2018-as Decades talán pont nem a leghatalmasabb show egyébként, alapból az, hogy a régi érákba nyúltak vissza, másmilyen jelleget adott a teljes fellépésnek. Ez nem a “casual”, mindennapi fanok estje volt (vagy max azoké, akik úgy tíz éve voltak casual fanok, és azóta már nem annyira követik a zenekar munkásságát), nem az “alap” slágerekkel bombáztak minket, nem volt szélmalom alakú piró, hanem sokkal inkább a régi, meg hardcore, teljes diszkográfiát kívülről tudó, millió dalt az élő bulikról hiányoló fanoknak szólt az este. Nekünk viszont azt hiszem, örök élmény marad, hogy élőben hallhattunk több olyan zseniális dalt is, amik több, mint húsz évvel ezelőtt kerültek megkomponálásra, de semmit nem veszítettek az értékükből, vagy naprakészségükből – metalszakmai szemmel sem. Az biztos, hogy én ennyit soha nem mosolyogtam/vigyorogtam egy koncerten, mint a Nightwish Decades-turnéjának budapesti állomásán.

Írta: Vica

Képekért köszönet Kieronnak a Rockvilagtól, további Nightwish-képek ITT! Borozós kép: Járosi Boglárka, Beast in Black: Ujvári Flóra

Köszönjük a Concertonak!

#Egyéb #koncert #magyar #metál #rock

0 notes

megahomehu · 7 years ago

Text

Mit tartalmaz a társasházi költségvetési javaslat? Milyen formában kell kézhez kapni?

Hatékony költségvetési javaslat elemei: 1. Költségvetési terv (tervezett kiadás, bevétel) 2. közös költség hozzájárulás (részletezve) 3. Írásos kiegészítés 4. Árajánlatok, „költség-haszon” elemzés (adott esetben a karbantartás vagy a felújítás az olcsóbb megoldás)

A költségvetési tervnek átláthatónak, részletesnek és az előző évekkel összehasonlíthatónak kell lennie. Így biztosítható a költségek szinten tartása és a társasház biztos működése. Fontos megjegyezni, hogy a költségvetési terv kiadási és bevételi oldalának meg kell egyeznie, hiszen a társasház nem profit orientált szervezet. A kalkulált kiadást kell szétosztani a tulajdonosok között az SZMSZ-ben megadott feltételek alapján részletezve. Így teljes képet kap a tulajdonos ahhoz, hogy felelősséggel tudjon dönteni a költségvetési tervről.

Törvényi szabályozás szerint; 2003. évi CXXXIII. törvény 47. § A közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság a számviteli szabályok szerint évenként költségvetési javaslatot készít, amely tartalmazza: a) a közös tulajdonnal kapcsolatos várható bevételeket és kiadásokat költségnemenként b) a tervezett üzemeltetési, karbantartási és felújítási munkákat, valamint c) a közös költséghez való hozzájárulás összegét – a tulajdonostársak nevének feltüntetésével –, a külön tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek szerinti bontásban. www.njt.hu - Nemzeti Jogszabálytár

MEGAHOME Társasházkezelés Hatékony és átlátható társasházkezelés viták nélkül web: www.megahome.hu email: info [kukac] megahome.hu mobil: 0630/457-0222

Társasházkezelő Workshop Tudatos társasházi tulajdonosoknak, Intéző bizottságnak Érdeklődni: info [kukac] megahome.hu

#társasházkezelés #közös képviselet #hatékony #átlátható #megbízható

0 notes

nemzetinet · 7 years ago

Text

A Nyugat lecseréli a fehér embert

Úgy tűnik a fehér, európai ember piros lapot kapott. Ki kell szállnunk a Világtörténelem nevű játékból.

El kell tűnnünk, mint szegény dodó madárnak vagy a tasmán tigrisnek. Egyes, magukat globális sakkjátékosnak képzelő alakok úgy döntöttek, hogy levesznek minket a tábláról. Minket, a fehér, keresztény, európai embereket. Hogy ez hülyeség? Az istenkomplexus már csak ilyen. Hogy ez összeesküvés-elmélet? Biztosan.

Most azt mondhatjuk: ha ez így megy tovább, 20 éven belül kirántják a fehér, európai ember lába alól az otthonát, Európát. Az ezt célzó bevándoroltatás már folyamatban van, az Európai Parlamentnek nevezett ideg- és elmeosztály épp most hozott róla határozatot, kötelezővé téve bármennyi bevándorló befogadását. Ebből még bármi is lehet. A pakliban benne van egy újabb, akár egész Európát romba döntő belháború is. Végül is a spanyolok kb. 800 év alatt foglalták vissza a földjüket a muszlim hódítóktól. Kelet-Közép-Európából és a Balkánról közel 600 év alatt sikerült kiverni az oda betörő „béke vallását”. A Szentföldet meg csak percekre tudták visszavenni a haladó, balliberális körökben szívesen gyalázott keresztes háborúk. (Csak a miheztartás végett: a keresztes háborúk nem hódító, hanem muszlimok által elrabolt keresztény területek visszaszerzéséért indított, tehát honvédő háborúk voltak – minden bűnükkel és hibájukkal egyetemben is csak reakciók voltak a muszlim agresszióra.)

A Nyugatnak viszont sajnos tényleg az agyára ment a jólét. (Vajon ez valami, a génjeinkbe kódolt önmegsemmisítő mechanizmus lenne? Hogyha elég jól élünk, akkor egyszer csak kiirtjuk magunkat?) A Nyugat elpuhult és elhülyült. Saját közveszélyes elmebetegeinek a játszóterévé vált. A nagyravágyó, arrogáns középszerűség végül csak megtalálta a keresztény etika Achilles-sarkát: hogy a bűntudat intézményesítésével egész jól lehet manipulálni az európai embert. Akár a kollektív önmegsemmisítésig is (ld. Németország, Svédország). Felfoghatatlan, hogy milyen eszelős eszmék és gondolatok követelnek széles körű elfogadást vagy akár kizárólagosságot is maguknak. A normalitás meg csak nézi bután az agresszív, önérvényesítő idiótákat, hogy „Mi v a a a n?”

Tehát mi, fehérek végleg, cserével kiállunk. Igen, cserével. Amint azt az ENSZ 2000-ben íródott tanulmánya is kifejti. A címe: Replacement migration itt. Ami szerint Európának (is) hamarosan rendkívül súlyos demográfiai krízissel kell szembenéznie. A csökkenő születésszám miatt végzetesen elbillen a keresőkorú aktívak és nyugdíjas korú inaktívak aránya az utóbbiak javára. És ennek következtében Európa társadalmai, gazdaságai és szociális rendszerei hamarosan berogynak. Erre a demográfiai problémára egyetlen megoldás van: a hiányzó embereket migrációval, azaz bevándoroltatással kell pótolni. Szerintük.

Nem ám a fiatalok támogatásával. Nem a gyermekvállalási kedv növelésével. Nem a sokgyermekes családmodell támogatásával. Nem az abortuszok számának csökkentésével, nem az utódnemzésre alkalmas, férfi-nő kapcsolaton alapuló családok megerősítésével. Nem az Európában oly trendi, mának élő, karrier-orientált, egocentrikus, szibarita, konzumidióta, önpusztító értékrend elleni közösségi küzdelemmel. Nem. Ez mind-mind hülyeség. Valamint súlyosan sértené az európai ember önrendelkezési jogát. Például a saját, Darwin-díjas kipusztításáról. Szerintük.

Szóval a demográfiai problémát csakis bevándorlással lehet kezelni. 2050-ig több mint 1 milliárd migráns behozatalával. Nem vicc. Le van írva, feketén-fehéren. Na most emelje fel a kezét, aki az elmúlt 17 évben hallott erről az ENSZ-anyagról.

De vissza a lecserélésünkhöz! Ha az 500 milliós Európába bejön több mint 1 milliárd nem fehér, viszont jó eséllyel muszlim migráns, akkor vajon mennyiben marad Európa fehér kultúrájú, szokású, jogrendszerű és arculatú világ? A helyes válasz a se (-mennyire). Európa szépen átalakul Közel-Keletté meg Afrikává. Már ami a társadalmi és civilizációs viszonyait illeti. Ugyanis a Közel-Keleten és Afrikában nem maguktól olyan középkoriak állapotok, mint amilyenek. Azokat az állapotokat azok az emberek teremtik és tartják fenn, akik ott élnek. És akik most idejönnek és a szépen hozzák magukkal az iszlám szocializációjukat, a kb. 7. századi világképüket, erkölcsi felfogásukat, konfliktuskezelési eljárásaikat, az olykor kifejezetten barbár, errefelé súlyosan törvénysértő szokásaikat, a méltán világhírű munkaerkölcsüket, az évszázados, évezredes gyűlölködéseiket (ld. a törökök és kurdok viszonya Németországban).

Hogy a fenébe is lehetne kompatibilis Európával, aki szerint teljesen rendben van, ha 60 évesen elveszi feleségül a saját 8 éves unokahúgát? Vagy aki elvágja a saját lánya torkát, mert olyan fiúval randizott, akit előzőleg nem hagyott jóvá a család? Ezeket a dolgokat hogyan lehet harmonizálni az európai jogrendbe? Ne feledjük: ezeket az embereket a saját hazájukban európai szemmel nézve hihetetlenül durva törvényekkel és büntetésekkel tartják kordában. Egy ilyen körülmények között szocializálódott embernek az európai jogrend, ahol a bűnelkövetőnek gyakran több joga van, mint az áldozatnak, maga a Kánaán. És röhögve fog visszaélni a tökkelütött jogvédők mozgalmárkordásával. Pláne, hogy még ki is képzik, hogyan tud visszaélni az európai jogrend adta lehetőségekkel.

És persze ezen a pocsék tortán is van hab. Méghozzá az, hogy szerintük ők, az iszlám a magasabb rendű kultúra és civilizáció. Nem a modern, szekularizált Európa. A vagyonunk, az tetszik. Az kell. A lakásunk, a kocsink, az óránk, a telefonunk, a pénzünk. De a kultúránk az sátáni. Ehhez egy igazhitű nem alkalmazkodhat a gyehenna örök tüzének kockázata nélkül. Ezt kellene már végre felfognia a sok féleszű migránssimogatónak, akiknek esze ágában nincs valóban megismeri és megérteni ezeket az embereket. Képmutató, hiú altruizmusukban azt hiszik, hogy ide valami „nemes vademberek” érkeznek, akik azonnal felismerik és elismerik az európai kultúrfölényt, és szép engedelmesen fejet hajtanak az európaiak nagyvonalú gesztusai előtt. Hát egy frászt. Ezeknek az embereknek eszük ágában sincs integrálódni. Hiszen a 3-4-5 éves koruk óta beléjük nevelt értékrend szerint a keresztény civilizáció erkölcsi értékeit tekintve mélyen az iszlám alatt áll. Tehát az integráció, az alkalmazkodás az üdvözülést ellehetetlenítő visszalépés lenne a jelenlegi kulturális szintjükhöz képest.

Szóval ezekre a figurákra fognak lecserélni minket, fehér, keresztény, európai embereket. Kilóra, darabra tuti meglesz a hiányzó népesség. De hogy termelékenységre, vagy hatékonyságra is meglenne, azt tényleg csak regisztrált elmebajosok hihetik.

Ha tetszik egyeseknek, ha nem, a fehér ember a bolygó egyik legszorgalmasabb, legkreatívabb és legképzettebb embertípusa. Nem véletlen, hogy hogy néz ki a fehér ember szállásterülete és hogy néz ki a bevándorlók otthona. Nem véletlen, hogy Európában áll a Mátyás-templom. Nem véletlen, hogy a Nobel-díjat Nobel-díjnak hívják. És az sem véletlen, hogy a Kalasnyikov errefelé nem állandó kiegészítője az öltözködésünknek. De úgy látszik, mindez már mit sem számít. Mert elfogadhatatlanul drágák vagyunk az istenkomplexussal megvert, végtelen étvágyú elit számára.

Magasak az életszínvonalunkkal kapcsolatos igényeink. Túl sokat költünk szociális juttatásokra, ami megengedhetetlen mértékben csökkenti a befektetések hozamait. Ráadásul tájékozottak vagyunk, tisztában vagyunk a jogainkkal, egész jól hálózatosodunk, képesek vagyunk összefogni és együttműködni bizonyos célok elérése érdekében. Mi, akik eddig azt hittük, hogy valamiféle jó-rossz demokráciában élünk, kicsit nehezebben nyeljük le, amikor kiderül, hogy ebből egy szó nem igaz, és az európai politikai elit mára totálisan felmondta a választóik érdekeinek képviseletére és érvényesítésére vonatkozó kötelezettségét. Bezzeg egy törzsközösségi viszonyok között felcseperedett (sic!) afgán kecskepásztornak nincsenek ilyen igényei. Egy szó, mint száz: veszélyesek vagyunk. El kell tűnnünk.

Hát ezért kaptunk piros lapot a világ önjelölt játékvezetőitől. Ideje lenne a tudomásukra hozni, hogy mivel játszogathatnak és mivel nem. Ideje lenne jól érthető jelzéseket adni, hogy elég a zsoldjukban álló hulladékmédiából, elég az agyzsibbasztó propagandából. Elég a felülről szervezett és fizetett civil szervezeteikből és elég a bennük fontoskodó főállású „civil” mozgalmárokból. Elég a retardáltakkal feltöltött, szellemileg deformált Európai Unióból, elég ebből a meghekkelt, áldemokratikus cirkuszból. Elég a lefizetett politikusokból, elég a rólunk, de nélkülünk döntő bürokratákból. Elég ennek az akarnok, bolsevik (régebben: jakobinus, mostanában: liberális) kisebbségnek a basáskodásából.

Mert nem vagyunk hajlandóak eltűrni, hogy bárki is eltör��ljön minket, a hazánkat és a civilizációnkat a Föld színéről.

És nem fogjuk ölbe tett kézzel tűrni a lecserélésünket!

www.magyartudat.com

No visits yet

A Nyugat lecseréli a fehér embert a Nemzeti.net-en jelent meg,

#ENSZ #Európa #iszlám

0 notes