#magyarázat

[hicapacity]

A magyarokat

a széthúzás

tartja össze.

[vesztesegmentes]

“Ha van valami, ami megindít, nem kell magyarázat.

Ha nincs, semmilyen magyarázat nem segít.”

Love & gelato - Firenzei nyár

[szaller]

Vannak előadók, akik nem kapkodják el a csúcsrajutást. Veno is bizonyára kedveli a hosszú előjátékot, mert egyetlen, hat évvel ezelőtti, egyszálgitáros videója után, idén márciusban jelentkezett újra. Ezzel a számmal recepttel:

[drakvuf]

Az RTL és a TV2 vezetősége egyeztetett és úgy ütemezték a műsort, hogy mind a kettőt tudjam nézni, mert 21:15-kor vége a Gazdáknak.

Köszönöm ❤️

[csacskamacskamocska]

[littlefalls]

"For a long time, I have felt suffocated by the atmosphere of my divided country, which permeates my everyday life. In 2021, the University of Theatre and Film Arts, Budapest lost its autonomy when it was completely reorganized from above as directed by the state, and the professors and students did not agree with this at all,” Reisz says in his director’s notes.

“The young people blockaded the university – for lack of any better means – and events soon took a party politics turn, even though the students’ only aim was to be able to take part in autonomous education. As a filmmaker and former student of the university, I joined their struggle, and one day, on the way home from a demonstration, it occurred to me that we need to talk about the situation that surrounds us, and that every art form, including film, should be a medium through which to do this. This is what prompted the main idea of ‘Explanation for Everything,”

Hajrá Reisz Gábor!!!!

[tarcablog]

Magyarázat mindenre

Talán inkább rákérdezés mindenre, nem?, mert elemelésből kevesebb, vitairatb��l annál több van benne.

[bdpst24]

Újabb fontos nemzetközi díjakat nyert a Magyarázat mindenre

Újabb fontos nemzetközi díjakat nyert a Magyarázat mindenre

A Magyarázat mindenre című film nyerte Chicagóban a nemzetközi nagyjátékfilmek szekciójában a legjobb filmnek járó, „Gold Hugo” elnevezésű fődíjat, illetve a a legjobb forgatókönyvért járó „Silver Hugo” díjat is megkapta. Újabb fődíjat nyert a Magyarázat mindenre: Reisz Gábor filmjének ezúttal Chicagóban ítélték oda a legjobb filmnek járó díjat, a rangos „Gold Hugo”-t. A zsűri indoklása szerint a…

[ozdeg]

Menjetek és nézzétek!!! Mindenki!

[tomanovicsgergely]

Arra amúgy van valami magyarázat, hogy egy 300+ milliós ország sem képes kitermelni egy épkézláb elnökjelöltet?

Mert azt még elfogadom, hogy egy ilyen kis Magyarország méretű koszfészekben politikusnak lenni az nem túl vonzó perspektíva, pláne olyan aljas gecik ellen, mint Orbán, ezért nekünk tényleg többnyire csak ilyen fanatikus őrült Gyurcsány-félék jutnak, de azért egy USA elnöknek konkrét hatalma van világpolitikai szinten is, és azt gondolná az ember, hogy a legkivételesebb képességű emberek tapossák egymást egy ilyen pozícióért, aztán a végén mégis csak ilyen Biden meg Trump félék közül lehet választani, nem értem.

[stickalittle]

Fárasztó minden hülyének elmagyarázni, hogy mi a baj a telefonleadással Magyarországon.

“Más országban is le kell adni.” jön a fideszkörben keringő magyarázat. Az már nincs hozzátéve, hogy tényleg le kell adni, vagy csak nem lehet elővenni órán, más országban az iskolára van-e bízva, hogy meg tudják-e oldani az őrzését, vagy központi törvény írja elő, mit kell csinálni, punktum, nem vállalva érte a felelősséget. Más országban a tanítás megkezdése előtt találták-e ki a törvényt, vagy volt rá elegendő felkészülési ideje az iskoláknak, más országban ki vannak-e alakítva ehhez megfelelő tárolórekeszek, vagy ott is egy közös dobozba dobálják bele a készülékeket, más országban egész napra kell-e elzárni a telefonokat, vagy csak az órák alatt, más országban a diákok kapnak-e a sajátjuk helyett elektronikai eszközt a tanuláshoz? Más országban is olyan állapotok vannak-e, hogy a gyereket a szülői kapcsolattartás reménye nélkül rá lehet bízni az iskolára, az ellátásra, a társadalomra? Megannyi részletkérdés, amire nincs válasza a hülyének, csak az, hogy “nehogy már amiatt is Orbán úr legyen a hibás, amikor más országban is le kell adni a telefont”, ennél tovább nem lát a fasz. De fárasztó minden hülyét külön kezelni, egyszerűbb letiltani.

[csacskamacskamocska]

Őszinteség és énközpontúság

Drágajóanyám egy őszinte embernek gondola magát. Közben folyton hazudott. Akárkivel kommunikált, úgy alakította a mondandóját, hogy az megfeleljen az adott helyzetnek. Nemcsak arról volt szó, hogy nem szólt be, nem ellenkezett, nem konfrontálódott, hanem a sztorikban is azt domborította ki vagy színezte ki, ami erősítette azt a mondandót, ami valami módon sikeresnek gondolt a másik fél manipulálásában. Valójában folyamatosan hazudott – szerintem –, de saját magáról az a megélés volt, hogy ő nagyon, de tényleg nagyon őszinte ember. Mindenre volt valami magyarázat, hogy az miért jó úgy, ahogy ő zsonglőrködött a szavakkal. Ez az érdekes a dologban, hogy ő őszintének gondolta magát. Kívülről látni ezt, az zavarba ejtő. Mert nem káros másokra nézve, hiszen senkit nem vert át pénzzel, nem vette rá őket vásárlásra, befektetésre, nem élősködött senkin szerelmet vagy elismerést hazudva, sőt, lehet mondani, hogy mindenkinek örömöt szerzett. Megértő volt, támogató, lelkesítő, csupa pozitívum – és valójában ez az ő énideálja magáról, ez valóban ő volt, és annyira de annyira szerette volna, ha szeretik. És szerették is! Csakhogy, én ott álltam közel. A színfalak mögött. És elvesztettem minden bizalmamat. Hiszen ugyanazt a történetet 4-5 különböző formában is hallhattam, ahogy éppen az adott szitunak megfelelt. És tudtam mennyire fárasztja ez az egész. És tudtam mennyire lenéz mindenkit. Mennyire kritikus. Tudatosnak gondolta magát, de ösztönös és sértődékeny és bosszúálló volt. – mint minden narcisztikus. Mert az volt. És közben kreatív és idealista és erős és varázsló volt.

Egy másik felnőtt nyilván tudta őt szeretni, sőt, szerelmesnek lenni belé. Még az is lehet, hogy társnak egyáltalán nem volt rossz egy megfelelő embernek. Előrevivő, lendületes, célokat adó és megcsinálós ember mellett a másik is halad és él, és élményeket szerez. Mostanra, hogy megfordultak a szerepek és én vagyok az ő anyukája, most látom őt tisztán. Elvesztette a társát és nem tudott másikat szerezni, nem is akart, mert neki az az egy megértő, odaadó jó ember kellett, a rugalmas morállal, a vidámsággal, a kellemes aláredelődéssel. Esélye nem volt másik olyat találni, mint a nevelőapám. És neki nem egy másik ember kellett, hanem egy megfelelő legodarab, aki illeszkedik az életébe.

Sosem voltak kétségei saját magáról. Csak azt érezte, hogy másokkal van baj. Soha nem kért bocsánatot, és soha nem tépelődött azon, hogy valamit esetleg nem jól csinált. Pontosabban, ha tépelődött rajta, akkor azon rágódott, hogy hogyan nyerhetett volna, nem azon, hogy miért nem jó amit tett. Rég óta tartó kezeletlen személyiségzavar, a demencia mellett – volt a diagnózis, amikor először bekerült a pszichiátriára.

Az egész történetet azért mesélem el, mert két dologban határozza meg az én életemet. Háromban. :) 1. Van bennem egyfajta morális rugalmasság. Ami hiba. Az emberek közötti hazugságokra, elhallgatásokra, manipulációra a hisztériáig érzékeny vagyok, de amúgy a szabálykövetésem nagyon gyenge. Én vagyok az, akinek figyelmeztetnie kell magát, hogy akkor is megálljak a stoptáblánál, amikor nyilvánvalóan nem jön semmi. (mer nincs kivétel). 2. Sajnos bármire hisztérikusan reagálok, ami kicsit is hasonlít anyám dolgaira. Ha bármit észreveszek abból, ahogyan ő működött, akkor az egész múltamat a nyakába varrom az illetőnek. Hogy igazam van-e ilyenkor, azt nem lehet tudni. 3. A különlegesen sok ellentmondás, amiben évtizedekig őrlődtem, egy állandó és elég fárasztó önvizsgálatra kényszer��t. Mert állandóan és rémisztően észreveszek magamon jeleket, lenyomatokat. Hiába fogadtam már el anyámat, ugyanazokat a dolgokat magamban nem tudom, nem szeretném elfogadni, hiszen azzal kárt okozhatok másoknak.

Azt várom, hogy valaki lássa és értékelje az erőfeszítéseimet. És néha menedéke nyújtson. Egy mellkast, amin meg lehet pihenni az önmagammal folytatott küzdelemben. Nekem nem kell legodarab. Nekem egy másik ember kell. De közben vonzanak a narcisztikusok, mint lámpafény a bogarakat. Mert a mérhetetlen arroganciájuk mögött a sebezhetőségük és a szeretetéhségük vitathatatlan. Gyógyíthatatlanok. És gyógyíthatatlanul beleégetik magukat a másik emberbe. De ők sosem tudnak menedéket nyújtani.

Amúgy jól vagyok. Tényleg.

[littlefalls]

Magyarázat mindenre

Nézzétek!

[hicapacity]

Gondolom olvastátok, hogy mi történt Mosonmagyaróváron: egy 19 éves lány ámokfutásba kezdett, megkéselte az apját és nagyanyját, az utcán egy férfit, majd megtámadott egy dohányboltost. Szörnyű eset.

Hogy pontosan mi az ügy háttere, az még nem világos. Az viszont nem meglepő, hogy a sajtó egy részében rögtön azt hangsúlyozták ki, hogy az elkövető kábítószert fogyasztott.

"Ja, hogy drogos volt," kiált fel a médiafogyasztó polgár. "Akkor máris érthető az egész!

Pedig nem. Nem érthető. Már többször leírtam, de soha nem elégszer: önmagában egyetlen drog fogyasztása sem tesz senkit erőszakos ámokfutóvá. A sajtóban azt is kihangsúlyozták, hogy a lány valószínűleg súlyos mentális zavarral ("talán skizofréniával") küzdött. De önmagában ez sem magyarázat az erőszakos viselkedésre: a szkizofréniával élő emberek túlnyomó többsége nem erőszakos. A cikkekből az is kiderül: súlyos traumával küzdött, hiszen édesanyja még kiskorában otthagyta és Németországba költözött. De persze a trauma sem predesztinál valakit arra, hogy erőszakos bűnözőként végezze.

Ezeknek a kombinációja, szélsőséges kétségbeeséssel, kilátástalansággal, diszfunkcionális, magára hagyott közösségekkel, felelősséget eltoló állammal viszont gyilkos elegyet alkothatnak.

A kulcsmondatot szerintem az egyik szomszéd fogalmazta meg: "segítséget szerettek volna, de nem kaptak." Mármint a család. Az szinte biztos, hogy valahol a dolgok nagyon félrecsúsztak: hiszen amennyiben a család megfelelő segítséget, támogatást kap, akkor valószínűtlen, hogy ennyire eszkalálódik a helyzet.

És ha valamiről érdemes most beszélni, akkor erről: vajon miért van az, hogy a hasonló cipőben járó családok, lakóközösségek gyakran ennyire egyedül maradnak?

Lehet persze mutogatni a rendőrségre: de a rendőrség nem alkalmas sem arra, hogy a drogfüggőséggel, sem pedig a mentális zavarokkal kapcsolatos problémákat kezelje. A rendőr, a mentő: ez csak tűzoltás. A probléma ott van, hogy hiányoznak azok a beépített biztonsági szelepek a társadalmunkban, amelyek megakadályoznák, hogy a tűz elszabaduljon.

A gyermek- és ifjúsági pszichiátria például az egész magyarországi egészségügyi ellátás egyik leginkább rottyon lévő mostohagyermeke. És ezt nem én mondom, hanem maguk a gyermekpszichiáterek. Gyakran arra is hónapokat kell várni, hogy valamilyen programba bekerüljön az ember fia, lánya. Az addiktológiai ellátórendszerről nem is beszélve: rengeteget írtam arról, hogy az elmúlt években a leépülés, nem a felépülés volt a jellemző rá.

Na és akkor ott vannak azok a fiatalok, akik pszichiátriai zavarral ÉS függőséggel küzdenek. No, ez aztán különösen nagy fehér folt. Eltolja a pszichiátria, eltolja az addiktológia. Pedig ma már a nemzetközi jó gyakorlatokból tudjuk, hogy megfelelő célzott közösségi programokkal az ilyen esetekben is nagyon szép eredményeket lehet elérni.

De ehhez kellene egy olyan állam, aminek az alrendszerei nem a túlélésért küzdenek, hanem rendszerszintű fejlesztésen mennek át. Kellenek hozzá jól megfizetett és megbecsült szakemberek. Kellene hozzá szolidáris társadalom.

Az ám, hazám.

Fotó: Huszár Dávid, Népszava

[helsinkiaznyugate]

Magyarázat mindenre c. filmből részlet