#lelkiség

[holitt-holott]

Lent, a sötétben. Társakra találva!

Lelkigyakorlaton voltam a hétvégén, tudjátok ez olyan pár nap, amikor edzőtáborba küldöd a lelked, hogy minél közelebb kerülhess Istenhez és erősíteni tudd a kapcsolatodat Vele. Csak úgy, mint mondjuk egy karate edzőtábor, ez is baromi fárasztó!

De ilyenkor rá jövök mindig, hogy belső világodban zajló dolgok sokkal gazdagabbak, mint a külső. Egyik sem elhanyagolható. Sem a külső, de a belső sem. Mikor a nyáron Amerikában voltam pár hónapig ott azt éreztem, hogy az emberek rendkívül kedvesek voltak velem, de ugyanannyira voltak felszínesek is. Konkrétan menekültek a mély párbeszédek elől és megrémisztette őket, visszabújtak a csigaházba vagy pedig én éreztem magam annyira kellemetlenül a szorongásuk láttán, hogy gyorsan inkább témát váltottam.

De itt, az erdő mélyén, teljesen csendben, ahol egymáshoz sem szólhattunk a meghatározott alkalmakon kívül, minden eddig elfojtott érzelem, emlék, kíváncsiság és gondolat irgalmatlanul betámadnak. De ez annak a helye, hogy mindezzel szembe tudjon nézni az ember és tovább tudjon haladni az életében. Ebben segít a lelki vezetőnk is, aki ott van mindig velünk, hogy segítsen.

Egyik ilyen este, mikor a kísértéseimmel küzdöttem, az apácák kompletóriuma (esti záró zsoltárimádság) után fölsétáltam a kálvária dombon végig imádkozva a stációk mellett és az a rettenetes ötletem támadt, hogy nekem most végig kell mennem a vaksötét erdei ösvényen, ami nem egy rövid út. Erőt gyűjtöttem és félve bár, de imádkozva beléptem oda, ahol a szememre már nem hagyatkozhattam. Rengeteg állatot hallottam mocorogni az ösvény közelében, ropogott a száraz avar alattam, a hajamba akadt egy ág, de vitt a lábam, a szemem kezdte megszokni a sötétet és pont annyira láttam, amit Újholdkor a csillagok bevilágítottak.

Távolról tűzijátékot hallottam. Volt a közelben egy magas domb, arra felmásztam és láttam kilométerekkel odébb fellőtt fényjátékokat, csodálatos volt, ez egy fajta ünneplése volt annak is, hogy bemerészkedtem az erdő gyomrába. A végeztével meghallom, hogy lépések közelednek, én meg persze nagyon udvariasan felsikítok és mondom "Ne ijedj meg, én is itt vagyok!". Egy lelkigyakorlatos társam volt az. Megtörtük a csendet és egy nagyon társalgásban és csillagnézésben volt részünk, melynek a végén meginvitáltam az én kis bátorság próbámra. Örömömre pedig velem tartott, így együtt botladoztunk tovább.

Rájöttünk, hogyha nem az ösvényt figyeljük, hanem az eget, akkor sokkal könnyebb tájékozódni, mert ott ahol az ösvény halad, a fák kevésbé borulnak egymásra. Ám elég dimbes-dombos út ez és a völgyekben az ég is eltűnt, ilyenkor egymásba tudtunk kapaszkodni és csak bíztunk benne, hogy jó irányba haladunk. De kiértünk a nagy mezőre! Megtaláltuk az utat és csodálatos megkönnyebbülést éreztünk, ahogy a végére értünk. Megtanultam, hogy bármennyire is ijesztő és sötét, bizonytalan az előttem álló út, ha bízok Istenben és neki feszülve indulok a cél felé, mely ebben az esetben az, hogy legyek túl rajta, érjek vissza a biztonságos szobámba, Ő ott lesz velem, és társakat is ad az utamhoz, akikkel közösen könnyebb átvészelni az élet mély pontjait is. Nézz fel a csillagokra! A fény forrására. Szó szerint és átvitt értelemben is.

[lea15]

Néha vagyis gyakran úgy érzem túl sok gyűlölet van bennem és nem, nem azért mert igazából magamat utálom. Ebbe nincs semmi lelkiség. Néha ,nem mindig de titeket utállak.

[fenyangyalai]

A szeretet és a béke átalakító ereje

Egy gyakran káosszal és bizonytalansággal teli világban a szeretet és a béke fogalma a remény és a gyógyulás jelzőfénye. A szeretet és a béke lényegében nem csupán érzelmek vagy létállapotok; hatalmas erők, amelyek képesek megváltoztatni az életeket és felemelni az emberi szellemet. Asztrális

A szeretet a legtisztább formájában feltétel nélküli és önzetlen. Túllép a határokon, összehozza az embereket, tekintet nélkül a különbségekre. Amikor befogadjuk a szeretetet, megnyitjuk a szívünket mások előtt, elősegítve az őszinte és tartós kapcsolatokat. Ez a fajta szerelem túlmutat a romantikus kapcsolatokon; kiterjed az emberiség, a természet és az isteni iránti szeretetre. Ez egy szeretet, amely táplál és támogat, olyan környezetet teremtve, ahol az együttérzés és a megértés virágozhat. Lelkiség

A béke viszont a harmónia és az egyensúly nyugodt állapota. Ez a konfliktus hiánya, de ami még fontosabb, a belső derű jelenléte. A béke mindannyiunkban kezdődik, és olyan gyakorlatokon keresztül ápoljuk, mint a meditáció, az ima és a tudatosság. Ha békében vagyunk önmagunkkal, terjeszthetjük ezt a békét mások felé, és olyan hullámokat kelthetünk, amelyek kifelé terjednek közösségeinkre és a világra. Teremtő

A szeretet és a béke egyesülése erőteljes kombináció. Együtt alkotják egy olyan élet alapját, amely gazdag jelentésben és célban. Ha ezekkel az elvekkel összhangban élünk, hozzájárulhatunk egy együttérzőbb, megértőbb és harmonikusabb világhoz. Miközben arra törekszünk, hogy szeretetet és békét testesítsünk meg mindennapi életünkben, nemcsak saját létünket gazdagítjuk, hanem másokat is erre ösztönözünk. Vállaljuk el mindannyian, hogy a szeretet és a béke edényei legyünk, és egy szebb jövőt teremtünk mindenki számára.

További megtekintése: http://www.feny-angyalai.hu/magyar/default_hu.htm

[a-boldogsag-osvenyen]

Elhagyott gondolatok

Csak odakint ülve azon teketóriázom, hogy mi történt velem az elmúlt időszak során. Hogy mennyit változtam, hogy milyen ember lettem, és olykor rá kell döbbennem arra, hogy változtam, de nem minden tekintetben a jó irányba, feltéve, ha a másokkal való viszonyomat vesszük alapul. Taszító, ellenséges, kínokkal teli.. Gyötrelem, fájdalom, feldolgozatlan érzelmek, amik sokszor jellemzik törékeny lelkem sötétebb bugyrait. Mégis: az elveimet még nem vesztettem el ennyi idő után sem. Még mindig van bennem jó. Még mindig ott van a vívódás szele. És tudom, hogy most jutottam el a végső tisztulásig. Én vagyok a felelős azért, hogy hagytam olyan embereket a bizalmi szférámba engedni, akik végül csalódást okoztak. Én vagyok a felelős mindenért, ezért sem okolhatok másokat. Én vagyok a felelős, Én vagyok a felelős és Én vagyok a felelős. Én vonzottam be ezeket a történéseket, és azt hiszem a miértjeire is megkaptam már a választ. Minden egyes ilyen kijelentett mondat után azt érzem, hogy egyre jobban vagyok, egyre felszabadultabb vagyok, és elmúlik az a sok lelki szemét, amit egészen ideáig felhalmoztam magamban. Itt az ideje annak, hogy megtisztítsam magam és a környezetemben élőket, Én felvállalom a hibáimat, de sosem leszek más ember. Én így vagyok tökéletes, így vagyok szerethető, így leszek szerethető, amíg élek ezen a Földön.

Végeredményül arra jutottam, hogy nem az számít, aki vagyok, hanem az, amit üzenek: Szabadság, boldogság, egyensúly, filozófia. 

[lehetnel-boldog-is]

Mert nekem nem csak a külső számít.

A lelkiséged. A gondolkodásmódod. Ahogyan a világot látod. Nekem ezek mind fontos tényezők, hogy aztán hosszútávon beléd tudjak szeretni.

Mert egy vonzó külső még nem elég. Ennél több kell.

[angelofghetto]

álruhás angyalok

Valahogy nem akart karácsonyi hangulatom lenni. Túl sokat melóztam, és túl lassan csengett le bennem a rohanás. Mintha most az áruházak sem ontották volna a karácsonyi zenéket.

Ilyenkor rengeteg szirupos filmet nézek.. csak úgy a háttérben a sütögetés mellé a fahéj, narancs és mézillatban. Tíz filmből legalább kilenc amcsi, és vagy arról szól, hogy üzletemberek képtelenek kiszakadni a bizniszből, vagy hogy épp valaki tönkre akarja tenni a vállalkozásukat.. de még a gyerekfilmekben is vastagon ott a pénz, és ez elmond valamit a civilizált világról.

Molnár V. Józsi bácsi azt mondja, ilyenkor rendeződni kell. Az év legsötétebb éjszakái vannak, és ilyenkor kell legjobban a fény.

Az idei év számomra díjnyertes filmje nem egy halivúdi kasszafilm, hanem egy lassú, szentimentális, nagyonamerikai opusz, és van benne egy csomó klisé is.. mégis, engem megérintett. Mint mikor találsz egy giccses, festett műanyag díszt a padláson, amikor a talpat keresed a fa alá, és eszedbe jut róla valami, ami átmelegít belül. Semmikülönös emberekről szól, idegenekről, akiket random összehoz egy közös helyzet, és ebben lassacskán mindenki megtalálja a maga helyét, KÖZük lesz egymáshoz.

Kérdés, hogy otthon, egyedül kívülálló tudsz-e lenni, vagy a mások véleményének  kísértete azt mondatja-e veled, hogy ez bóvli, vagy belelátod azt a csillogást, amit a nagyon kicsi gyerekek látnak a fényes dolgokban. Ők még tiszták és nyitottak.

Valaki egyszer azt mondta, sosincs túl késő, amíg még élünk. Ez a film erről szól. Hogy bárhol, bármikor, bárhonnan jöhetnek aprónak tűnő impulzusok, akár inkompetensnek látszó személyektől is, amelyek felforgathatják az életünket.

Kérdés, hogy őrzöd-e még a szeretetünnep nyugalmát, vagy már a szilveszteri  pörgésre készülsz.

A téli napforduló tájékán rendeződni kell, elcsendesedni, hogy meghalljuk végre azt a belső hangot, amit egész évben elnyom a zaj. Mindannyiunkban van egy belső űr, amit ki-ki mással próbál betömni.. egy árván hagyott kis részünk, ami dédelgetésre vágyik, ölelésre, simogatásra, figyelemre, arra hogy fontosak legyünk valaki számára, hogy nekünk is legyen fontos valaki.

A lányom kicsi volt még, amikor azt mondta nekem, hogy vannak közöttünk álruhás angyalok, akik gyógyítják a világot. Úgy néznek ki, mint az emberek, de ők angyalok, és nem árulják ezt el nekünk, mert ez titok. Mi van, ha mindannyiunkban van egy kicsi ebből, ha mind angyalai vagyunk egymásnak, akik rásegíthetik a másikat a jó útra.. ha egymás által jobban gyógyulunk, mint magunkba zárva, a vak vezet világtalant elv szerint?

Nem vagyok vallásos ember, sem templomba járó, de azt gondolom, kell valami belső kapaszkodó, ami a test és szellem mellett a mi harmadik dimenziónk, egyfajta lélek, lelkiség, ami emberré tesz ebben a lelketlen világban. Valami, amiben hinni lehet akkor is, ha a világ összedől, valami, ami utat mutat, mint távoli harangszó a viharban.

Ha kedved támad, és leporolod EZT A FILMET, ha nem torpansz meg a hatásvadász felszínnél, ha kicsit el tudsz vonatkoztatni, ha nem fogod rá, hogy te pontosan tudod, mire gondolt a költő, hanem hagyod, hogy hasson rád, figyelj oda, mit súg neked az a hang legbelül.

[poetist-aa]

Oximoron gondolat

Lelki életem a fizikális lét része,

Fizikális létnek lelkiség nem is kéne.

-kustra

[tjudit97]

Az Édesanya és Szent Fia

Az Olajfák-hegye mögött hanyatlóban van már a Nap. Alkonyodik. Az

alkonypír pirosba öleli a vidéket. A fák lombjain is átszűrődik ez a csodálatos

színű fényesség, mint a Napnak búcsúintése. Mintha így mondaná: „Még egy

kevés ideig itt vagyok veletek, azután elmegyek."

És ezt a vérpiros búcsúfényt sokan látják. Sokan nézik olyanok is, akikben a

szomorúság lakozik most, de csak azért, mert a lelkük szeretettel van tele. Ezek

között ott van az Édesanya is, aki talán tovább is lát a lenyugvó Napnál. Aki itt,

az Olajfák-hegye mentén készül a „Napnyugtára" és mindenre, amit majd a

sötétség gonoszsága utána hozni fog.

A napfénynél ragyogóbb szeméből azonban nem hullanak könnyek, hanem

biztos tekintettel nézi az eget. Azt a kis pontocskát, ahol Ő már meglátta azt a

parányi fényt, amelyben egy megjelenő csillagocska jövendöli a fekete éjszaka

érkezését.

A csillag megjöttével elindul a nagy könyörgés is az Édesanyának Lelkéből,

így imádkozik:

„Óh, Örök Fényesség! Te, ki eddig is Atyánkként velünk voltál - adj erőt,

hatalmas erőt a gonoszság-adta kínok elviselésére! Adj erőt az emberben, hogy

minden úgy lehessen, amiként Te rendelted, amiként Te akarod és visszatérjen

Hozzád az örök ígéret szerint.

Az én lelkemnek is kegyelmes erőddel add meg, földi napjaim árvaságának

elviselését és az Ő fájdalmaiban való osztozás!. Betöltöttünk mindent, amire ide

küldtél minket. Utolsó emberi erőt kérünk a Te Igazságod dicsőítésére!"

Még sugárzott belőle az IMA az Ég felé, amikor már háta mögött állt és

vállaira tette kezeit a Szent Fia, Jézus. Sehol nincs leírva ennek az utolsó

találkozásnak a párbeszéde, de a Jézushoz emelkedett lelkiség sugallata felfedi

ezt a titkot is. Hiszen mi mást mondhatott Jézus az Édesanyjának, mint a

véghetetlenül nagy Szeretet szavait?.....

„Édesanyám! - A gonoszság földjére lejött Ég Királynője... hallom jól

imádságodat. De le kell nyugodnia a Napnak ahhoz, hogy a sötétség rövid

óráiban megindíthassa meddő harcát Atyánk Igazsága ellen a Gonosz. Látni

fogsz, amikor legyőzöm a halált és feltámadok abban a Fényben, amelyből

születtem és utoljára emberként Veled leszek, majd akkor is. Itt a Földön nem

lészen árvaságod, mert Veled vagyok örökké a Szeretetemben és sokan

osztoznak majd velünk ebben a Szeretetben, melyet itt hagyok az elhívottak és

az általam választottak Lelkében. Ne hullass könnyet értem Anyám, ha

szenvedni látod bennem az embert, mert ezáltal kell legyőznöm örökre a

gonoszság földi hatalmát, hogy feltámadásom örök fénye mindenkor erőt adjon

azoknak, akik keresik és megtartják az Igazságot. - Ölelj át, hogy a test által

összeforrjon a Lelkünk és örökké így maradjon, ahogyan az kezdetben is volt. Itt

marad mindig Veled Mária is, akit legjobban szerettem földi küldetésem idején;

én elmegyek e földi világból, de minket már egybeforrasztott örökre Égi Atyánk

jóságos akarata, mert minden úgy lesz és csak úgy lehet, ahogyan Ő akarja."

Aztán megáldotta őket. A lenyugvó Nap utolsó sugara intett vissza, amikor

így mondta: „Legyen meg Atyám a Te akaratod!"

És Mária-Magdalához szólt így: „Jer hát hűséges társam, erősítsük meg a

csüggedő szíveket, akik most miattam aggodalmaskodnak."

A tanítványokhoz mentek innen az „Utolsó vacsorára". Úgy történt aztán

minden, amint azt leírtam... a „lábmosás" és a „vérszerződés" is.

Le kellett írnom ezt is, mert az evangéliumi szövegekből csaknem

„barátságtalan" és ragaszkodás nélküli viszony érezhető Jézus és jó Édesanyja

között. Ez tudatosnak mondható a zsidó szellemben élő, gondolkodó és író

„evangélistáknál", amit egy igaz Jézus-követő lélek sohasem tud elfogadni. A

Szeretet tanítójánál ugyanis nem hiányozhatott az Édesanyja iránti tisztelet és

határtalan szeretet. Ha pedig ezt megtaláltuk, hirdessük és tanítsuk

dicsőítésükre.

De kövessük tovább Jézust. Vacsora után kimenének az „Ő szokása szerinti

Olajfák-hegyére". (Lk. 22:39). Itt történt aztán Jézus elfogatása, amit Lukács a

„főpapokkal, a templom tisztjeivel és a vénekkel" végeztet el (22:52), de János

írása zavart keltő, mert „katonai csapatról" tudósít (Jn. 18:3), akit még egy

„ezredessel" is vezényeltet (18:12). A görög szövegben „tribunus" van említve a

Jézust elfogó „csapat" parancsnokaként. Igen sokat nyomoztunk ebben az

ügyben és rájöttünk arra, hogy:

1.) A rómaiak egyáltalában nem vettek részt Jézus elfogatásában, sem

csapattal, sem „ezredessel" vagy „tribunussal" (Ez utóbbi igen magas méltóság

volt a római hadseregben. „Tribunus"-t a konzulok választották és egy légióban

hatnál több nem volt.)

2.) Lehet, hogy János írása időközben „átíródott" és a júdai érdek követte el a

változtatást, vagy a János evangélium írója talán a zsidó templomi őrség (mert

ilyen is volt) tisztjét szerepelteti.

3.) Összevetve az összes adatot, teljesen nyilvánvaló és bizonyított tény az,

hogy Jézus elfogatása nem törvényesen kiadott parancsra történt, hanem - Júdás

vezetésével - egy rongyos, zsidó csőcselék ejtette foglyul, rabolta el és

megkötözve vitte az örömmel teli zsidó papi főtanácshoz.

Az elárult, eladott Mestert, a mi Urunk Jézust aztán így viszik Annás „főpap"

elé, aki ezt a méltóságot Quirinus római legátustól kapta Kr. u. a 7. esztendőben

és így a jeruzsálemi zsidó templom főpapjai mind Annás fiaiból és nagy

családjából kerültek ki, mintegy dinasztikus örökség szerint. Kajafás is ide

tartozott és ezek mindnyájan „egy követ fújtak" bosszúállást dédelgető, korrupt

lelki világukban. Az ún. „papi főtanács" tehát nem volt más, mint a zsidóságon

uralkodó Annás család tagjainak „egyakarata", akik mint papi hercegek

természetesnek tartották, hogy egyedül ők az élet és halál urai Jeruzsálemben.

Azután peregnek a jól ismert események a Golgota keresztjéig és a

Feltámadás csodájával a Mindenható Isten keze leér a gonosszá vált

emberiségig. Az előbbi fejezetben ismertetett „Turini Lepel" felfedi Jézus

Urunknak e földről való eltávozási módját és megerősíti azt az ígéretét: „Én

veletek vagyok a világ végezetéig!", hiszen az ember által szerkesztett komputer

képernyőjén

jelent meg a mai hitetleneknek. Nem bocsátkozom tehát ismétlésekbe, hanem

ebben az emberiség által elkövetett legnagyobb bűntényben, Jézus keresztre

feszítésében arról az emberről akarok néhány szót mondani, aki megmenthette,

szabadon engedhette volna Jézust. Ez pedig Poncius Pilátus, Júdea római

prokurátora. Nagyhatalmú ember volt, hiszen Claudia nevű felesége Tibérius

császár leánya volt, aki különleges engedélyt kapott császár apjától arra, hogy

férjét Júdeába kövesse. Ez. a Lucius Poncius Pilátus nem olyan gyáva, félénk és

határozatlan ember volt, miként a köztudatba ment az apostoli hagyományból.

Ellenkezőleg. Számító, képmutató, jellemtelen volt és kegyetlen vérengzéseket

végzett a rendeletei ellen tüntető zsidók és samáriaiak között. Pilátus előtt azok

a zsidó főpapok, akik már maguk között Jézust halálra ítélték, mint vádlók

jelennek meg. Ha Jézus valami „bűntettet" követett el (amint a zsidók vallották)

akkor a római perrendtartás szerint nemcsak az ítélkezés joga volt a helytartóé,

hanem a bűntett elkövetésének helye szerint is ő volt az egyetlen, aki

ítélkezhetett. - Viszont „én ebben az emberben semmi bűnt nem találok"

-mondta a helytartó. Ha a vádlott nem bűnös, akkor nem ítélhető el. Pilátus

ítéletében tehát politikai érdeket kell keresni. Ez pedig nem más, mint Jézusnak

„pártos királyi származása." Pilátus tehát Róma ellenségét ítélte halálra Jézus

személyében.

De „kezeit is mosta". Kiadta a zsidóknak, hogy ők feszítsék meg.

Ezek ismeretében kötelességünk hirdetni: Jézust nem ítélték el, hanem

megölték. Így kivégzése nem bírói igazságtalanság, hanem gyilkosság!

Jézus feltámadása utáni időszak

Jézusnak a keresztre feszítését a jeruzsálemi zsidó főpapi tanács a

legnagyobb győzelmének tekintette. A „feltámadást" az ő anyagelvűségük

egyszerűen nem tudta felfogni, de valami eddig ismeretlen fogalmat, valami

titokzatos, nagy hatalmat is láttak benne, ami a félelemnek a súlyát nyomta

rájuk. A sír őrzésére kirendelt katonák elbeszélését is nagy ijedtséggel fogadták,

hamisságuk ugyan „hazugságnak" minősítette az elmondottakat, de mégis

hatalmas pénzösszeget adtak a katonáknak azon ígéretük vételével, hogy erről

(a Feltámadásról) senkinek sem beszélnek. A zsinagóga válasza tehát a

„Feltámadásra" az volt, hogy mindenkit lefizettek, aki arról beszélt, nagy

összegeket áldozva így az „elhallgatásra". Ez volt az egyik cselekedetük. A másik

pedig a „törvényük" szerinti: vagyis titkosan elrendelték a Jézus hívőknek az

üldözését.

A zsidó Lukács nagyon „szentbeszéd" formájában írja le a történteket az

„Apostolok Cselekedetei" című írásában, ahol - faji jellegéhez hűen - jól

összekeveri az eseményeket. Azt írja ugyanis, hogy: „Jézus meghagyó nekik,

hogy ne menjenek el Jeruzsálemből." (1:4) - Jézus ennek pontosan az

ellenkezőjét üzente tanítványainak a feltámadáskor. Ezt az üzenetet azonban

csak a nemzsidó Márk Evangéliumában találjuk meg (16:7), a sírban ülő

„ifjúnak", mint égi küldöttnek a szájából hangzóan így:

......menjetek el és mondjátok meg az Ő tanítványainak és Péternek, hogy

előttetek megyen Galileába, ott meglátjátok Őt, amint megmondta nektek."

Tehát Jézus Galileába küldi tanítványait, vagyis, hogy minél hamarabb

hagyják el Jeruzsálemet. Ugyanis Jézus tudta jól, hogy megindul az ő híveinek az

üldözése, amint meg is mondta előre: „...jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind

azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik." (Jn. 16:2)

És ez az idő a Feltámadás után következett be, amikor egy: „Saulus nevezetű

ifjú ...pusztította őket, házról-házra járva és férfiakat és asszonyokat

elővonszolva...." (Csel 7:58, 8:3).

Az idézett szöveget ezekkel a szavakkal fejezi be Lukács: „tömlöcbe veti

vala". - Ez megint jó félrevezetés és az igazság eltitkolása. Ugyanis ennek a Saul

nevezetű ifjúnak nem volt sem joga, sem lehetősége arra, hogy valakit tömlöcbe

vessen, mert a tömlöcök a római helyőrség tartozékai voltak, ahová a Saul-féle,

bosszúálló zsidók nem vethettek senkit be. De ezek a Jézushívőket üldöző zsidó

rohamosztagok, melyek egyikének volt vezetője Saul, mint farizeus rabbi,

egyszerűen megölték azokat, akiket üldöztek. Ezért menekítette Jézus

tanítványait Galileába. Ide nem tudott elérni ugyanis a bosszúállás.

Mária, Jézus Édesanyja és most már „gyermeke", Mária-Magdala sem

maradtak Jeruzsálemben, hanem híveik a legrövidebb úton és a leggyorsabban a

Pártos Birodalom területére viszik át őket és a pártos diplomácia Tibérius

császárhoz fordul. - Jó pár hónapot lehet számolni addig, míg Mária-Magdala

Tibérius császár színe elé került és Pilátus bilincsbe-verése, a zsidó főpapok

letartóztatása megtörtént.

Ezalatt tudott Saul zavartalanul garázdálkodni, üldözni és gyilkolni. Ékes és

jó példa erre István megkövezése, amit az Apostolok Cselekedeteit író zsidó

Lukács olyan „szentpapírba" csomagoltan hoz a jámbor hívő tudomására,

mindenkor thóraikus hivatkozásokkal (Csel 7.).

A mai júdai-kereszténység tanításában mellőz nagyon sok adatot és

eseményt, mely szorosan beletartozik Jézus történetébe. Majd megismerjük azt

is, hogy milyen sors vár erre a „nagyhatalmú" Pilátusra és a Jézust felfeszítő

zsidó főpapokra. Mert ez is le van írva a régi írásokban. Mielőtt azonban ezeket

felfedném, visszatérek az „Édesanyához" és Mária-Magdalához.

Azt már tudjuk, hogy Mária-Magdala (Magdaléna) ott volt az „Utolsó

vacsorán" Jézus mellett és valószínűleg mindnyájan együtt mentek az Olajfákhegyére,

és amikor Jézust a Júdás-vezette csőcselék elfogta. Magdalénát a

tanítványok néhánya Jézus Édesanyjához kísérte, akinek elmondták Júdás

gaztettét. Ismerve Nikodémus Evangéliumából írottakat, szinte lehetetlennek

tartom azt, hogy Nikodémussal ne ment volna Jézus Édesanyja és Magdaléna

Pilátushoz. Erre vonatkozó adattal az egyházi iratok nem rendelkeznek, de teljes

bizonyossággal mondhatjuk azt, hogy Jézus szerettei részéről megindult a

védelem Pilátusnak meggyőzésére, akinek feltétlenül ismernie kellett Mária

hercegnői mivoltát és talán nem volt tudomása arról, hogy a Pártos Birodalom

királya, éppenúgy, mint Tibérius római császár, a kölcsönös békesség

fenntartását államügynek tulajdonította. Pilátus Rómát akarta szolgálni a

galileai pártos hercegnek zsidóként történő elismerésével, és mint zsidót, a

zsidóknak való átadásával. Ezért nem hallgatta meg Máriát és Magdalénát sem.

Ezt a

Pilátusnál való meghallgatási kérelmet azért vélem biztosan megtörténtnek,

mert majd látni fogjuk, hogy Mária-Magdala Tibérius császárig eljut panaszával

és ez okozza Pilátus végzetét is. Pilátus gaz ítélete így az Édesanyát is sújtja,

mert végig kell néznie Szent-Fiának a Golgotára való keresztvitelét és

megfeszítését is. A keresztről való levétel Arimateai József személyének

bevetése, valószínűleg Nikodémus müve, aki korának legismertebb ügyvédje volt

és így Pilátusnál egy eddig ismeretlen „jóakarót" mutat be, aki a „halott testét"

eltemetésre kikéri. Sikerült is terve szerint minden. Az Édesanya azonban jól

tudta, hogy mi következik ebben az „utolsó földi felvonásban", tehát nem távozik

el Szent-Fia mellől. Hiába hengerítik a nagykövet a sírbarlangra, ő ott marad

Mária-Magdalával és a többi asszonnyal, akik az ő kíséretét képezték, akik

tulajdonképpen a zsidók bosszúja elől óvták eddig is, a hosszú éveken át.

Amikor aztán éjfélre fordul, bekövetkezik a legnagyobb földi esemény - a

Feltámadás - az Édesanyának testben láthatóan jelenik meg a Szent-Fia és

megöleli, megcsókolja őt, földi módon véve búcsút Tőle. Az ott álló Mária-

Magdala ezt nem látja, hanem csak - mint evangéliumában mondja - „érezte

Jézus jelenlétét, lelkileg szólt hozzá."

A Feltámadással oly dimenzióba jutunk, melynek titkait nyugodtan

nevezhetjük misztikusnak, vagyis a materialista felfogás szerint érthetetlennek,

hiszen messze túllépik az anyagiasság eszközeit és módjait.

Sajnos mai júdai-kereszténységünk annyi ún. ószövetségi zsidó és anyagelvű

hagyományt vett át, hogy az evangéliumban is érvényesülő, hasonló szellemiség

elhallgatja sokszor a neki nem megfelelő igaz történéseket. Ezért mondanak oly

keveset és semmi jót az evangéliumok Jézus Édesanyjáról, és a mágus papok

városából (Magdala) származó, jól kiképzett, szépséges papnőről - Mária-

Magdaláról - csak annyit, hogy „hét ördög volt benne", de Jézus 'kiűzte' ezeket

belőle. Így vannak a vallásos hívők egy skatulyába bezárva, ahová csak annyi

Fény jut, amennyi a „bűnbocsánatot" adó papok akaratával oda beszűrődik. Ez

azonban nem Isten Igazsága, hiszen „az Igazság tesz szabaddá titeket"!

Hasonló eset áll fenn Pilátussal és a zsidó templom papi fejedelmeivel is.

Nem tudunk meg semmit sorsukról a kanonizált evangéliumok írásaiból. Az

„Universidad Pontificia de Salamanca" által összeállított ún."Evangelios

Apokrifos" egyike „Pilátus aktái"-ból, „Tiberius levele Pilátushoz" azonban

érdekesen írja le a történteket. (Editorial Catolica S. A. Madrid, 1975. 474.

oldal.) A görög és spanyol szövegből átvett magyar fordításban így:

Tiberius császár levele Pilátushoz

„Amikor olyan merész voltál, hogy erőszakosan és igazságtalanul halálba

küldted a nazarénus Jézust és elmarasztaló ítélet nélkül adtad át őt a dühös és

telhetetlen zsidóknak; semmi szánalommal nem voltál eme igazhoz, hanem

borzalmas határozatod szerint az ostorozás gyötrelmeit és a keresztre feszítés

kínjait kellett ennek a minden bűntől mentesnek elszenvedni. Ugyanakkor szá-

jad részvétről is beszélt, de szíved szerint kiszolgáltattad őt néhány törvénytelen

zsidónak.

Mindezek miatt most te leszel láncra verve elibém vezetve, hogy számot adj

erről az életről, amit minden ok nélkül a halálnak adtál, és mentsd magadat

kifogásaiddal. Ez a te kegyetlenséged és szégyen nélküliséged valósága. Mióta

tudomásomra jutott mindez, szenved az én lelkem és nem találom belső

nyugalmamat, mert elibém járult egy asszony (Mária-Magdaléna), aki az ő

tanítványa volt és bizonyítja, hogy ez a Jézus: mindenkire kiterjedő gyógyító

munkát végzett mindenütt, ahol járt. Vakoknak látását adta vissza, a bénák

jártak, süketek hallottak, megtisztította a leprásokat és mindezek egyetlen

szavára gyógyultak meg.

Micsoda kegyetlenséggel rendelhetted el, hogy keresztre feszítsék őt, hiszen

ártatlan volt, ok nélküli az ítéleted..... mert ő hatalmasabb volt mindegyik

istennél, akiket mi tisztelünk. Hogyan adhattad őt halálra?

De tudd! - Mivel igazságtalanul halálra ítélted és megöletted, ugyanolyan

formában törvénykezek feletted és minden tanácsadód, bűntársaid és

megvesztegetőid felett is."

Eddig a levél, melynek kísérője volt Tibérius császárnak az a rendelete, mely

arra intézkedett, hogy: Pilátust bilincsbe verve, rabként azonnal Rómába hozzák,

Arquelaot, Heródes fiát bűntársával, Filipoval együtt, valamint Kajafást és

apósát, Annást és az összes zsidó főpapokat, szintén rabként, bilincsbe verve.

Így Tibérius császár volt az egyetlen a világon, aki nemcsak

igazságtalanságnak és merényletnek minősítette Jézus keresztre feszítését,

hanem halálra ítélte és kivégeztette mindazokat, akik ennek - mint mondám - az

emberiség ellen elkövetett legnagyobb bűnténynek elkövetői és végrehajtói

voltak.

Az említett „Apokrif Evangélium" aztán részletesen leírja, hogy miképpen

lelték megérdemelt végüket a nevezettek.

Fel kell tennünk itt azt a kérdést is, hogy: miképpen kerülhetett Mária-

Magdala Tibérius császár színe elé?.... Ugyanis Mária-Magdala nem volt római

állampolgár. De a római perrendtartás szerint a rómaiak által elfoglalt területek

minden polgára apellálhatott a császárra akkor, ha ő vagy közvetlen

hozzátartozója igazságtalan ítéletet kapott a római bírótól, vagy kormányzótól.

Az igazságtalan ítéletet jelen esetben Pilátus hozta. Az ő közvetítését tehát

Mária nem használhatta a császárhoz való fellebbezésében. Pilátust meg kellett

kerülni tehát és az ő tudta nélkül kellett elérnie Tibérius császárt.

Tekintve, hogy ebben az időben Róma és a Pártus Birodalom között béke van,

minden valószínűség szerint Mária-Magdala a pártus diplomácia közbelépésével

jut el Tibériushoz, talán egy pártus diplomáciai küldöttséggel. Ugyanis

másképpen - lakóhelye szerint - Pilátus volt az egyetlen illetékes római területre

jogosító útlevél kiadására, de a császári levél szerint Pilátus nem tudott Mária

római útjáról.

Es Mária-Magdalénának Jézus 'hozzátartozójának' kellett lenni, hogy a

császár elé jusson, és így mint 'hozzátartozó', Jézus Édesanyja helyeit is kér-

hette az igazságtételt. Itt csak arra a nagy irodalomra hivatkozom, mely azt

állítja, hogy Mária-Magdaléna Jézus felesége volt.

A gnosztikus evangéliumokból is ez valószínűsíthető. Így értelmezhető

egészséges formában, az „Ember-Fia" elnevezés.

Van olyan elgondolás is, mely a „Feltámadás" után boldogan élteti Jézust,

Mária-Magdalénától született gyermekeivel. Persze ezek nem ismerik el a Turini

Lepel üzenetét.

XVII.

„Kaptok majd jeleket tőlem..."

AMIKOR azt írom, hogy „sokan vannak, akik nem ismerik fel a Turini Lepel

üzenetét", Jézus Urunk szavaira gondolok, amint így írta:

„Kaptok majd jeleket tőlem, amikor az Idők megkövetelik. Küldök majd

Vígasztalókat is. Egyszerű Fénylátókat. Nem hatalmasokat."

Ezt az idézetet ide, előre kiemelem abból a Jézus Evangéliumából, amit az

alig fellelhető manicheus és ujgur hagyományban találtam meg és majd teljes

egészében közölni fogok itt. Ezt most azért vetem így előre, mert a Turini Lepel

igazságának megerősítésére is érkeznek hozzánk ezek - a Jézus Urunk által

beígért - jelek. - Persze a még máig is érő „feszítsd meg"-i gonoszság igyekszik

leértékelni, eltitkolni és elhallgatni őket, mert szinte csodaként jelennek meg

valóban egyszerű „Fénylátó" embereknél és nem hatalmasoknál.

Emiatt kell visszatérnem a Turini Lepelhez, amit a gonoszok serege sehogyan

sem akar „igaziként" elfogadni. Miután már nem mondhatják a rajta lévő

képmást „festménynek", mert nem volt és ma sem létezik olyan „festőművész",

aki egy megsebzett emberalak „negatív"' mását tudná vászonra tenni úgy, hogy

a „festményen" rajta legyen az embertest minden sebe, még azok is, amiket az

ostorozás okozott. De lássátok ti is a következő 240. oldalon.

Hát bebizonyosodott, hogy a képmás nem festmény. A nagy tagadás most a

C-14 izotóp vizsgálatok „eredményeit" hirdeti, mely a 14. században

keletkezettnek mondja a Lepelt. (Hogy itt hamis adatokat lehet „tudományként"

közölni, azt ne is említsük.)

Közhírré van téve és még a Vatikán is elfogadja ezeket a C-14-es

vizsgálatokat, mely szerint: a Torinói Lepel nem lehet Jézus Urunknak a halotti

leple, mert az anyaga - a vászon - a 14. századból való.

Íme, a vatikáni „csalhatatlanság". Ezt el kell hinni... de ha a Lepel anyagát a

14. században szőtték, akkor a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő és

1192-1195 között keletkezett, kéziratos, latin nyelvű misekönyv, amit

megtalálója - Pray György (1723-1810) jezsuita tanár, a budai Egyetemi Könyvtár

első őrének neve után „Pray Kódex"-nek ismerünk, a 27v. fólióján miképpen

mutatja rajzban a lepelt Jézus meztelen alakjával?... - A magyaroknak az a

misekönyve, melynek a 154. lapján ott van egyik legrégibb nyelvemlékünk, a

„Halotti beszéd", - tehát már 300 évvel „keletkezése „előtt tudomással bírt Jézus

azon halotti leplének létezéséről, melyet ma Turini Lepel néven ismerünk?

Íme, egy Jézus által küldött Jel", melynek birtokosa az Ő népe - a magyarság.

Egy „másik jel" tanulmányomhoz érkezik, mert a jó munkatársak, mint a

„jeladás kiválasztottjai" tudomásomra hozzák az „eltitkolások" csodáit. Nagy

örömmel iktatom hát ide Jézus Urunktól - éppen a mostani nehéz idők átélésére

A szent lepel egy megkínzott és keresztrefeszített ember képét őrzi. A szenvedésekre

és halálra utaló, a leplen világosan „fel térképezhető" nyomok telje sen megegyeznek a

Jézus szen vedéstőrténetét leiró evangéli umok közléseivel. - 1. az 1532, évi tűzvész

nyomai és a kiégett részek foltjai. 2. az oltáshoz használt víz foltjai. 3. a lepelben

eltemetett test elöl- és hátulnézetben. 4. a korbács (flag-rum) jellegzetes nyomai. 5.

töviskorona okozta sebek a homlokon, a fejen és a tarkón. 6. szögütötte seb a bal

csuklón. 7. vérfolyások az alkarokon. 8. szúrt seb vérfoltja a mellkas jobb oldalán. 9.

nagy vérfolt a derék táján: az oldal-seb a test levételekor másodszor is vérzett. 10. az

átszegezett lábfejek vérnyomai. 11. kiterjedt horzsolások a jobb váll és a bal lapocka

táján: a kereszthordozás okozta sérülések.

A képet átvettem: Víz László „A torinói halotti lepel és korának meghatározása" c.

könyv (Ecclesia, Bp, 1990) 112—113. oldaláról.

sére érkezett biztató jel üzenetét, mert ez is azt sugallja, mint amit a Turini

Lepel üzen: „Én veletek vagyok a világ végezetéig!"

Közlöm tehát kozmikus gondolkodású munkatársam, a fénylátó Tomory Zsuzsa történész, boldogemlékü Magyar Adorján írásainak megjelentetését nagy

munkával és nagy anyagi áldozatokkal segítő Nagyasszonyunknak hozzám

küldött „jel-látását" úgy, amint azt nekem leírta:

A Jóisten malmai lassan őrölnek...

A Discover Magazin 1994. áprilisi számának 18. oldalán közölt rövid, új hírek

rovatában a következő tudósítás jelent meg az archeológiai érdekességek között

„A keresztesháború vége?" címmel, amit fordításban teljes egészében közlök:

„A múlt év december 24-én, minden különösebb ok nélkül Leon Decoeur

archeológus úgy határozott, hogy aznap tovább marad a kis ásatási területén,

melyen már tizenegy éve dolgozott, Jeruzsálem közepéhez közel eső terepen.

Minden különösebb figyelem nélkül tovább sepert egy kis kupac földet,

miközben megkísérelte figyelmen kívül hagyni a szemetet, amit a szél fújt a

város utcájáról az ásatás irányába, amikor valamin megakadt a tekintete - egy

tompa, fémes csillogáson, a lenyugvó Nap fényében. Decoeur ezután már

céltudatosabban, majd egyre érdeklődő izgalommal folytatta munkáját, amint a

fémtárgy mindjobban kirajzolódott előtte a porban. Valamilyen pohár volt. -

Amikor végre kiemelte a poharat, az egyre szürkülő fényben látta, hogy inkább

boroskupa vagy serleg van a kezében, méghozzá egy igen régi serleg

'Ezen a ponton egy kicsit elgyengültem' - emlékezik a régész. Decoeur azt

hiszi, s ha igaza van, a század legfontosabb tudományos eseményével van

dolgunk: a bibliai régészet 'Holy Grail'-jével, a 'szó legszorosabb értelmében

véve' - mondja kuncogva.

Mint futótűz terjedt el Decoeur eredményének híre az archeológusok

körében, elsősorban a 'Testament'-nek nevezett Internet csoport útján, amit egy

magas teljesítményű, digitális asztaltársaságnak is nevezhetnénk. A hír nyomán

keletkezett hatásban a nyíltan lelkesed[töl a kemény kétkedésig minden

megtalálható volt. Decoeur néhány szívtelen bírálója felhozta ellene az azelőtt

15 évvel történt esetét, amikor azt hitte, hogy megtalálta a 'Hegyi beszéd' első

fogalmazványát.

'Egy kicsit túllelkesedtem akkor' - vallja be Decoeur - viszont máig is azt

hiszem, hogy akkor igazam volt. Az is igaz, hogy a pergament rossz állapotban

volt, a kézírás halvány és soha sem tudtunk C-14-es vizsgálatot végezni rajta.'

Decoeur már laboratóriumba is küldött mintát a serleg aljához tapadó,

vörösesbarna odaszáradt anyagból. A vizsgálat eredménye januárban érkezett

vissza: 0 (zéró) pozitív; tehát az egyetemes 'adó' vércsoporthoz tartozik a

kupában található vér. 'Éppen olyan vércsoport ez, amit Jézusról elképzelnénk' -

mondja Decoeur. De a vérvizsgálatnak ez még csak az első lépése. 'Emlékszik,

néhány évvel ezelőtt egy kozmológus állította, hogy látta Isten

arcát? - kérdezte Decoeur. Én pedig azt hiszem, hogy látni fogjuk a DNA-jét".

Ezt mondja a lelettel kapcsolatos cikk, melynek olvasásakor a következő

kérdések fogalmazódtak meg bennem:

1.) Miért olyan biztos abban, hogy Jézus ivókupájáról van szó?

2.) Miért tartja olyan természetesnek azt, hogy ebben a kupában vért talált?

3.) Miért küldte el nagy sietséggel vizsgálatra ezt a vért?

4.) Miért nem fogadta el a r��gész-közösség a „Hegyi beszéd" 15 éve

megtalált első írott szövegét?.....

5.) Miért nem engedték a C-14-es vizsgálatnak alávetni azt, és tudományos

módszerekkel sem vizsgálták?...

A fenti kérdéseket igen röviden a következőképpen válaszolom meg:

Az említett Decoeur nevű lelkes archeológus már tizenegy éve dolgozik

Jeruzsálem központjában, egy hangsúlyozottan „kicsi" területen, amit neki

„ásatási helyként" kiutaltak és ennek a területnek minden porszemét már

megismerte. Talált igen sok bizonyítékot, melyek a fenti következtetést

alátámasztják, de ezek a nyilvánosság előtt hangot éppenúgy nem kaptak, mint

ahogyan ez a kupa sem került szóba a szenzációhajhászó hírközlő csatornákon,

sem karácsonykor, sem húsvétkor.

Azt sem kérdőjelezte meg, hogy miként kerülhetett vér a kupába. Talán

azért, mert hitt a bor tényleges átlényegülésében?... Vagy talán tudomása van

egy ott élt és nemzsidó ősi nép szokásáról, amit vérszerződés néven ismerünk? -

Bármelyik esettel állunk szemben, egy bizonyos: Decoeur szentül meg van

győződve arról, hogy a kupa és a vér Jézusé!

Napjainkban egyre jobban erősödő irányzat - hivatásos papok részéről is - az,

hogy Jézust a mesék világába sorozzák, de erről az irányzatról a

legtekintélyesebb hírközlők is részletesen tájékoztatják a nagyközönséget.

Decoeur valószínűleg el akarta kerülni azt, hogy ez a kupa is a Hegyi Beszéd

sorsára kerüljön. Bölcs igyekezetének eredményeként tudjuk tehát, hogy a

kupában vér volt és ez a vér a „0" vércsoportba tartozik. (Ez az egyetlen

vércsoport, mely mindenkinek adható, bárhová tartozzon a vére.) - Remélem,

hogy a DNA vizsgálatát ezek után már nem fogják akadályozni és megengedik

majd az eredmény nyilvánosságra hozatalát is. Így ennek a vizsgálatnak nyomán

fogjuk megtudni azt is, hogy milyen népcsoporthoz tartozóan öltött testet az

„Embernek Fia". Ez Istenünk legnagyobb ajándéka.

A „Hegyi beszéd" alapos kivizsgálása azt hiszem azért maradt el, nehogy

nyilvánosságra kerüljön az a tény, hogy: Jézus korának legnagyobb tudósa volt, s

mint ilyen, természetesen írt is - nemcsak a porba, hanem pergamentre is. A

történelemben sok olyan hivatkozással találkozunk, melyek bizonyítják ezt az

állítást. Ilyen például Sabea királya Abgar - aki Jézussal folytatott levelezés

alapján fogadta el Jézus tanait és követte tanításait. Abgar politikai síkon a

Pártos Birodalommal tartott szoros kapcsolatot és ennek a Birodalomnak a kerek

templomai „Az ős ok", „A bolygók", „A tudás", „A világrend", „A szükség és a

Lélek" tiszteletére szenteltettek fel.

Ha ezeket a biztos tárgyi emlékeket a „szakemberek" hitelessé nyilvánítanák

- fenn áll a veszély, hogy a Tamások is hinni kezdenek akkor, amidőn a világ

törekvései épp ellenkező irányúak.

Gyakran kell gondolnom Jézus azon mondására, hogy: „Az Atya kövekből is

tud támasztani Fiakat!" - Napjainkban a kiásott kövek, a régészeti leletek, mind

a magyar igazságot hirdetik azoknál a „fiaknál" is hangosabban, akiknek minden

igyekezete az, hogy magyar népünk elmerüljön a feledés tengerében Jézussal

együtt.... de én hiszek egy isteni örök igazságban!

Ennek a hosszú fejezetnek azt a vezércímet adtam Mit tanított Jézus? Sok

adatot közöltem benne, de a lényegre, vagyis Jézus Urunk azon hagyatékára,

melyet az ő írás-emlékének nevezhetnénk - nem tértem rá eddig. Most, hogy így

Jelek érkeznek hozzám, eddigi jószándékom új bátorítást kap és egybefonom

azokat a böngészéseket, amelyeket a manicheus tudományban Mani

igehirdetésében és az újgur hitvilágban találtam és Jézusnak kijelentéseit,

szavait tartalmazzák. Ezek pedig csak annak az „elveszett" írásnak részei

lehetnek, melyet - az említett „Hegyi beszéd" pergamenthez hasonlóan - Jézus

Urunk saját maga írhatott le. (A sorrend és a számozás az én jószándékomé, de a

„tartalom" nem más, mint

Jézus Urunk Evangéliuma

1.) Messzi idők ígéretét teszem valóvá most, hogy emberként jöttem

ide közétek.

2.) Nem volt ez szükséges addig, míg atyáitok lelkéből a szeretet

imádsága törhetetlen hittel érkezett az örökké lett Mindenhatóság

fényvilágába.

3.) Amíg a földi ügyeket az Égi Törvény örök rendje irányította.

4.) Amíg az emberi gonoszság meg nem rontotta bennetek az

istenfiúság méltóságát.

5.) Amíg az örök Szeretet Teremtőjét - akit ti Istennek neveztek - meg

nem gyalázták e gonoszok azzal, hogy más népek legyilkolását ez

örökkévaló rendelésének és akaratának hirdetik.

6.) Amíg a mindent előre elrendező és a földi ügyeket is irányító

Fényvilág Igazsága helyett - az ember- és állatáldozatokat követelő,

gonosz akaratát, hogy az istenfiakat emberi szolgákká tehesse -

„Törvénynek" nem nevezte egy parázna nemzetség.

7.) Meglátjátok és halljátok is, miként ostorozom majd őket, mint

mérges kígyók fajzatait, kiknek szája gonoszul és hamisul szól, mert csak

önszeretet és önérdek lakozik bennük.

8.) Akik nem akarják észrevenni az Idők jeleit és azokban az Igazságra

intés felemelt ujját.

9.) Akik Istennek tisztelik a maguk-csinálta írást, azt „Törvénynek"

nevezik, hogy a sötétségben járók útját irányítsa.

243

10.) Engem meg akarnak ölni, mert tudják, hogy én vagyok a Világ

Világossága, de az én beszédemet nem értik, mert nincsen bennük

Igazság.

11.) Ha majd legyőztem a halált és visszatérek a Fényvilágba, titeket is

üldözni fognak az én nevemért.

12.) De érettetek és mindazokért, akik majd nektek hisznek járom

végig emberi utamat, hogy Atyánk Igazsága megszentelődjék és

mindnyájan egyek legyetek az Ő Igazságában.

13.) Így teszek bizonyságot arról, hogy Ő küldött engem e világra, hogy

az igazak és hívek megőriztessenek minden gonosztól.

14.) Mert a gonoszok a hazugságot és a bosszút vallják istenüknek.

Majd eltitkolják és meghamisítják az én beszédemet is, amit az Igazságról

hirdetek, hogy titeket a Fényvilágból a sötétség útvesztőjébe tereljenek.

15.) Azt fogják nektek mondani mindennap, hogy bűnösök vagytok és

bűneitek terhétől csak az ő feloldozásuk szabadíthat meg titeket.

16.) De ne higgyetek nekik, mert nem születtetek bűnösöknek, hanem

sokan meggyengültetek a Lélekben.

17.) Tartsátok meg azért és kövessétek az én tanításomat, hogy a Lélek

által mindig elérjetek engem és megmaradjatok az én Igazságomban.

18.) Meg kell hát tisztulnod az önmagadba való nézéssel.

19.) Ha saját lelkedbe nézel, már ketten vagytok a megújulásra: jószándékod

és az elhatározás, hogy jóváteszed azt, mit gyengeségedben

rosszul végeztél. Jóvátevésed, lelked így megtisztulása örömöt ad.

20.) Ilyenkor nézz a Fénybe. Én vagyok ott is Veled és új erőt kapsz.

21.) A Lélek Világosságára gyújtott Tűz is szent. Általa is tisztulhat

Lelked, hiszen láthatod hatalmát a gonoszság elégetésére. Ne nézzed hát

csak tűznek, mert bizony égi Fény az is. Jóra való elhatározásodat örökíti,

jóvá tett vétkeidet elégeti. Szent fogadalmak születnek a Tűzbe, Fénybe

vetett tekintetekkel.

22.) A Fény-tüze és a Tűz-fénye adja lelkednek sugarát, mely segít is,

gyógyít is - ha úgy akarod és kéred a Kegyelem erejét hozzá.

23.) Maradj hűséges és fordulj hozzám, hiszen emberi, apró, igaz

dolgaidban is megsegítlek. - De igaz légy útjaidon akkor is, ha a gonoszok

közelítenek hozzád.

24.) Nehéz az Igazság útja - de ha a Fényt követed, szembe állsz vele,

akkor a sötét árnyék mögötted van. - De bizony, ha hátadat fordítod a

Fénynek, csak a sötétség vesz körül, melyben legnagyobb teher a saját

árnyékod.

25.) Én úgy parancsoltam: „Szeressétek egymást, mint én szeretlek

titeket!" - Ez legyen életvizeteknek a forrása: a SZERETET.

26.) Szeresd nagyon atyádfiát, családodat, nemzet-testvéreidet, hiszen

közéjük születtél. Sorsotok is egy - közös.

27.) A nemzetség, melybe Isten rendelt, földi életed vára, otthona.

Hozzá láncol az Igazság. Ha eltéped e láncot, olybá leszel, mint a hullott

fale-

vél, melyet a szelek visznek magukkal s egyszer elvész valahol a feledés

sarában.

28.) Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert

kötelességetek az Igazság tanítása - az én földi munkám folytatása.

29.) Fogjátok erősen egymás kezét és ne féljetek! Én veletek vagyok, de

összefogott erőtök, közös akarattal és törhetetlen hittel végzett munkátok

szükséges ahhoz, hogy veletek maradjak.

30.) Kaptok majd jeleket tőlem, amikor az Idők megkövetelik. - Küldök

majd vigasztalókat is. Egyszerű Fénylátókat. Nem hatalmasokat.

31.) De maradjatok meg mindig a FÉNYBEN, mert amint majd erősödik

a gonoszság hatalma a Földön, úgy majd az épített, gazdagsággal és

pompával berendezett templomok is a sötétség házai lesznek.

32.) De én veletek maradok a világ végezetéig!"

Amikor így egybefűztem e

lélekmentő írástöredékeket, valahogy

bennem is az a gondolat ébredt fel,

hogy Jézus Urunktól igen sok

pergamennek kellett megmaradnia,

amelyekre ő saját maga írta rá

igehirdetését és az Igaz Istenhez való

közeledés hittanát. Az a tény, hogy az

újgurok hagyatékában is fellelhetők e

Fényvilági tanítások, bizonyítják azt a

közlésemet, hogy: miután a szaszanidaperzsák

kivégezték a volt Pártus

Birodalom Jézus-hitű egyházának

főpapját, Mani-t és üldözték követőit is,

a manicheus elnevezésűekre mindenütt

halál várt. Így az igazhitű fénylátók

vallásukat újgur-nak (új fordulásnak)

nevezték, és ez az elnevezés aztán

népnevük is lett. - Menekülési irányuk

Chorezm volt és itt váltak kétfelé. Egyik

részük keletre ment; és ezek írásait

gyűjtötte össze Sir Stein Aurél; másik

részük nyugatnak tartott és ezek a mi

magyar őseink, az igaz Jézus-hitet

vallók.

Bemutatom itt lekicsinyítve az említett „Pray Kódex"-ünk 27v. tábláját, ahol

látható a „Turini Lepel" kiterített formában, felette pedig Jézus teste van

ábrázolva. - A kódex lapja alatt, az angol szöveg közli annak keletkezési idejét is,

amint olvashatjuk: Kr. u. 1192-95. években.

Talán ezt is egy beérkező jelnek kell tekintenünk, mert a Lepel-tagadók

álláspontját elfogadó vatikáni közlés is a Kr. u. 14. századból származtatja azt és

így „hamisítványnak" hirdeti hívőinek.

Viszont Jézus népe, a magyarság - már 300 évvel az állítólagos és hirdetett

„keletkezés előtt", imádságos könyvében „szent lepelként" tiszteli.

Tehát ismét mi vagyunk a jézusi Igazság hirdetői, tanítói és bizonyítói.

Így nem szabad csodálkoznunk,hogy a „zsidó-keresztény" egyházak

szervezetei a magyarság egészének, a múltunkban jól ismert „pogányoknak" járó

elbírálást fenntartják és ennek következtében mindenben hátráltatják a

magyarság lelki felemelkedését.

Ez az oka például annak is, hogy a csángó-magyarokhoz nem magyar

papokat küldenek, hanem idegent.

Tudatosítsuk csak magunkban, hogy Jézus népe vagyunk és majd győz a mi

igazságunk, az Ő nagy kegyelmével és segedelmével!

[thesunshinesabovetheclouds]

Belecsöppentünk egymás életébe és egyre jobban belemerülünk. A magunk kis csomagját kezdjük átadni, szétbontani. Ez a csomag a múlt, a család, a barátok, a személyiség, lelkiség.

[krisztiantoth]

Egy interju utorezgesei

A katolicizmusról szóló cikk közösségi & személyes tanulságai (protestáns szempontból)

Ezt a nyár végi interjút augusztus 20-a* környékére időzítettük beszélgetőtársammal, egy korábbi protestáns teológussal. Azért kerestem meg, hogy folytassam a tavaly megkezdett interjú sorozatot, amikor is egy anglikánná lett lelkésszel beszélgettem. Evangelikál körökben ez a mostani interjú nagyobb visszhangot és felháborodást váltott ki többekben. Ennek okairól töprengtem kicsit, illetve megpróbáltam összefoglalni - leginkább magamnak - amikre jutottam. 

Aki figyeli már egy ideje a cikkeim (videó beszélgetéseim) láthatja, hogy van bennük többször sorozat: a legutóbbi (katolicizmus) például az anglikanizmus-ra lett „ráfűzve” és két „kiugrott” teológus személyes történetébe ad betekintést. Azt gondolom, műfaji tévedésben lennénk ha interjútól (szubjektív válaszok, vélemények) rendszerbe foglalt teológiai elemzést (sőt vitát!) várnánk. Ahogy a cikk kapcsán kialakult Facebook beszélgetés az egyik kommentjében szerintem helyesen szerepel: „Ez egy interjú volt nem hitvita, mindkét műfajnak megvannak a maga szabályai.”

Érdekes, hogy a tavalyi (anglikán) beszélgetés kb nulla reakciót kapott, még érdekesebb; hogy azóta Endre is katalizált, elhagyta a kinti anglikán egyházat (UK-ben él családjával). Számára - egyébként azt kell mondjuk, hogy valószínűleg helyesen - nem volt vállalható az ott folyó lelkiség. Ezzel nem akarom egy pillanatig sem jóvá hagyni vagy követendőnek mondani azt az irányt amerre tovább ment. Inkább szomorú és kérdéseket vet fel, hogy miért nem jött vissza a protestantizmusba, miért ment tovább a katolicizmusba… A mostani (katolikus) interjú kapcsán viszont heves reakciók jöttek. 

Ha erre az lenne a magyarázat, hogy a „római katolicizmus” amolyan vörös posztó(?), vagy akár olykor szitokszó(?) az evangelikál mozgalmon belül, kérdezem én; mennyivel / miben jobb a szigetországi anglikanizmus jelenlegi helyzete (tehát nem pusztán a hitvallási iratai hanem életgyakorlata) mint a római egyházé? Ezzel nem szándékom védeni vagy propagálni egyiket sem… Jogos kritika lehet ugyanakkor, amit tovább is gondoltam és megfontolok a jövőre nézve, mely szerint, igaz, hogy ez nem vita volt, de ha nem mondunk kritikát az jelenthet egyetértest(?!) Azt még emésztgetem magamban, hogy egyet tudok e érteni e fenti állítással... Főleg azért, mert már láttunk sok koncepciózus / csőbe húzó interjút, beszélgetést...

Az időzítésről* pedig annyit még, hogy közeledik a szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, így ez a cikk is - amit remélem majd követ(nek) újabb(ak) is - ezt a kényes témát veszi elő, ami mellett nem mehetünk el szótlanul. Valamit mondanunk kell, és már mondunk is, hiszen az Ev.Csop. belső FB csoportjában komoly eszmecsere alakult ki. Had mondjam így: én lennék a legboldogabb, ha cikkem nyomán, akár az abban szereplő,  interjúalanyom által megfogalmazott állításokat valaki elővenné és tételesen cáfolná. Vagy csak további aktuális cikkek születnének a NEK kapcsán...

+És még valami: nem tartanám jónak és célravezetőnek a tabusítást, hogy féljünk elővenni bármilyen teológiai témát, vagy féljünk leülni bárkivel egy asztalhoz beszélgetni. Ez ellentétes lenne egyébként a Teológusok Párbeszédben konferenciasorozat alapértékeivel, filozófiájával. 

Összefoglalva, amit tanulságként - szerintem eddig - levonhatunk: 1, bölcsesség és óvatosság szükséges a témaválasztás terén is (el tudom fogadni és sajnálom, ha ez sok volt bárkinek, igyekszem a jövőben erre figyelni) 2, fontos figyelembe venni, hogy ez az interjú egy sorozat része, annak összefüggésében érthető meg jobban 3, illetve mivel interjú így műfajilag nem vita (bár nyilván olyan is volt már a világtörténelemben). 

Még annyit tennék hozzá a fenti 2. ponthoz ami a személyes szál. H.F.-ben vagy T.K.-ban (interjúban szereplő nevek) a legtöbben csak betűket látnak, valójában interjúalanyom is ember, bonyolult sok szálon futó élettörténettel. Mikor jó 10 éve közeli családtagom katolizált, megtehettem volna, hogy lazábbra fűzöm, vagy - Uram bocsá’ - megszakítom vele a kapcsolatot... Kérdés, hogy ez akkor és ott az Isten akarata lett volna... Valószínűsítem, hogy szinte mindannyiunk családja felekezetileg sokszínű. Számos „katolikus keresztény” vesz körül minket - jelentsen is ez bármit - de egy biztos: arra vagyunk elhívva, hogy szeressük embertársainkat vagy legalább ne bántsuk feleslegesen! Az interjút olvasva pedig, ha „odatalálnak” más katolikus hívek az oldalunkra, egyéb tartalmakat is böngészni az már csak nyereség lehet...

Összetett világban élünk. Isten legyen velünk! 

⟼ ez az írás még bővülhet... (egyelőre ennyit) 

[fenyangyalai]

Az Istenség őrzőinek felfedezése: meditáció és mantrák

A spiritualitás területén a gyámok és az istenség fogalma túlmutat a kulturális határokon, vigaszt és útmutatást kínálva a megvilágosodást keresőknek. Ennek a felfedezésnek a középpontjában a meditáció mélyreható gyakorlata és a mantrák átalakító ereje áll. Asztrális

A fény és a bölcsesség őrzői

Az őrzők tiszteletreméltó alakok különféle spirituális hagyományokban, akikről úgy tartják, hogy őrzik és védik az egyéneket spirituális utazásukon. Megtestesítik a bölcsesség, az együttérzés és az isteni beavatkozás tulajdonságait, vigasztalást és biztonságérzetet kínálva a szükség idején. Akár angyalként, akár égi lényként, akár megvilágosodott mesterként ábrázolják őket, az őrzők a magasabb birodalmakkal és spirituális igazságokkal való kapcsolatot szimbolizálják. Lelkiség

Az istenség befogadása meditáción keresztül

A meditáció átjáróként szolgál az önmagunkban és az univerzumban lévő istenséggel való összekapcsolódáshoz. Ez egy olyan gyakorlat, amely elősegíti a belső békét, az elme tisztaságát és a spirituális növekedést. A meditáción keresztül az egyének mélyebben megértik valódi lényegüket, és harmonikus kapcsolatot alakítanak ki a létezést formáló isteni erőkkel. Ez egy befelé vezető utazás, ahol a csend a mélyreható meglátások és a spirituális felébredés vásznává válik.

A mantrák ereje

Számos spirituális gyakorlat központi eleme a mantrák szent hangok, szavak vagy kifejezések, amelyeket a meditáció során ismételgetnek, hogy összpontosítsák az elmét és specifikus energiákat idézzenek elő. Olyan vibrációs frekvenciákat hordoznak, amelyek rezonálnak az isteni birodalommal, összehangolva a gyakorlókat a magasabb tudatállapotokkal és a spirituális bőségtel. Akár ősi szanszkrit mantrákat mondunk, akár a szeretet és együttérzés megerősítését, akár az égi őrzők nevét idézzük, ezek a rezgések szent teret hoznak létre, ahol a keresők isteni energiákkal kommunikálhatnak. Teremtő

Integráció a napi gyakorlatba

Ezeknek a spirituális gyakorlatoknak a mindennapi életbe való integrálása a rutint rituálissá, a hétköznapokat pedig szentté alakítja. A meditációra és a mantrák éneklésére szánva az egyének isteni jelenlétet hívnak életükbe, elősegítve a cél és az univerzummal való kapcsolat mélyebb érzését. Ez a napi közösség az istenség őrzőivel gazdagítja a spirituális tapasztalatokat, ami mélyreható személyes növekedéshez és megvilágosodáshoz vezet. Gyógyulás

Következtetés

Miközben az élet összetettségein haladunk, a védőnők jelenléte, a meditáció gyakorlása és a mantrák szavalása állhatatos kísérőként szolgál a spirituális beteljesülés felé vezető úton. Emlékeztetnek bennünket az istenséggel való veleszületett kapcsolatunkra, és felhatalmaznak bennünket arra, hogy kegyelemmel és bölcsességgel eligazodjunk a kihívásokban. Fogadd tisztelettel ezeket az időtlen gyakorlatokat, mert megvilágítják az utat a belső béke, megvilágosodás és a harmonikus létezés felé.

Mutass többet: http://www.feny-angyalai.hu/magyar/default_hu.htm

[justafuckedupsoul]

Mégis mikor került a testiség a lelkiség elé? Miért fontosabb az, hogy hogyan néz ki valaki mint az, hogy hogyan érez? Miért nem számítanak már az érzések?

[szabadpecsofficial]

Nem szeretnének online ünnepséget, ezért idén nem a szokásos időpontban adják át a Tüke-díjat

Nem szeretnének online ünnepséget, ezért idén nem a szokásos időpontban adják át a Tüke-díjat

Nem szeretnék online megtartani a Tüke-díj átadását, mert az átadók szellemisége, lelkisége és külsőségei kifejezetten fontosak voltak, ezért a Tüke Alapítvány úgy döntött, hogy inkább a szokásos január 21-i időponttól térnek el az idén, és inkább egy későbbi alkalommal tartják meg az idei átadót. Minderről közleményt küldött az alapítvány, amit az alábbiakban szó szerint…

[roses-and-vine]

a sóhajtó csend lelkisége, ami néha ki nem mondott gondolataiban is egymás mellé tereli az embereket

-Fekete István: Ballagó idő

[hirzilla]

A kézbe áldozás lelkisége

[keskenyut]

36. Csernobil tanulsága

“Mi a hazugság ára? – kezdődik kedvenc sorozatom a baleset körülményeit vizsgáló Valerij Legaszov professzor örök érvényű szavaival. – A legnagyobb veszély nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. És akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, mint hogy lemondunk a valóságnak még a reményéről is, és egyszerűen beérjük történetekkel. Ezekben a történetekben nem számít, ki a hős. Az egyetlen, ami érdekel minket, az, hogy ki a hibás.”

Mi is beérjük történetekkel. A történet főszereplője a szenvedés, felelőse pedig nem más, mint Isten.

Öt évvel ezelőtt hosszú vándorútra indultam a mozgássérült Francis George bíboros lelkisége nyomán, hogy együtt felfedezzük, kicsoda Isten. Mesébe illő körülmények között vettek fel a hittudományi főiskolára és találtam pszichológust, majd együttműködésünk gyümölcseként született egy szakdolgozat, amiből megtanultuk, Istent csak mi öltöztetjük kicsinyes földi fogalmainkba, mert lusták vagyunk megkeresni az igazságot, és ahogyan Legaszov professzor mondta, beérjük történetekkel, ahol nem számít, ki a hős, csak az, hogy ki a hibás.

“Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve. Ha Isten kezéből elfogadjuk a jót, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” – idézzük oly sokszor, s vágjuk szenvedők fejéhez Jób könyvének legismertebb mondatait, megfeledkezve arról, a Bibliának ezen fejezete évszázadokkal azelőtt keletkezett, hogy Isten végtelen és irgalmas szeretete Jézus személyében közénk lépett. Pozitivista emberi természetünk sajnos nem tudja elfogadni, hogy vannak olyan dolgok, amikre nincs magyarázat. S ha nem tudjuk rávágni, hogy a stressz, a chemtrail meg a dihidrogén-monoxid miatt, akkor jön a végső abszolútum: Isten.

S az a baj, hogy az érintettek ezt olyan kurva meggyőzően tudják előadni... Hiába próbáltam Danit vigasztalni, hogy nem Isten tette meddővé és rákossá a feleségét, szerinte hazugságokba menekülök, Edit néni pedig élettapasztalat híján lévő fiatalként tekintett rám. Nem is beszélve az orvosról, aki a vetélésem után kijelentette, “isten nem akarta a mi gyermekünk életét”. Mikor ezt Benedek pápára és egyéb teológiai tanulmányaimra hivatkozva cáfoltam, a doki fölényeskedve hozzám vágta: “beszélje meg a papokkal.” Könnyebb volt tehát egy "hibást” megnevezni, mint ránézni a leleteimre, és abból megállapítani, az értékeim nem voltak alkalmasak egy gyermek kihordására. (Utóbbit új orvosom meg is tette.)

Istennek egy csapat kommunista és Istent tagadó nukleáris mérnököt kellett az utamba vezérelnie, hogy demonstrálja, ő jó. 

Craig Mazin, a minisorozat rendezője egyértelműen kijelentette, nem kívánt “vallásos filmet” csinálni. Mégis jobban sugárzik a Csernobil, mint a Sugárzó életek-filmek, és nem az urán-235 izotóp miatt.

És arra is rájöttem, ez a sorozat valójában nem Csernobilról szólt. Ha csak ezen a síkon nézzük, valóban nem más, mint amit egy csapat nyugati filmes ráaggatott egy titokzatos atomkatasztrófára. (Démonizálva Anatolij Gyatlovot, meg sem kérdezve egykori kollégáit, élő családtagjait, valóban olyan rossz ember volt ő?) A Csernobil a traumáról, a gyászról, a veszteségről szól, öt epizódja nem más, mint a veszteség kezelésének öt állomása – a rothadó Szovjetuniót és a történelem legnagyobb ipari katasztrófáját használva hozzá díszletként. Ahogyan a Titanic is egy felnövéstörténet: nem katasztrófapornó, nem Rose és Jack tragikus szerelme, Rose képében a modern nő születésének lehetünk tanúi.

Mi Csernobil ajándéka? – teszi föl a kérdést az utolsó epizód végén Legaszov professzor. Nekem egy istenélmény, amit többé nem vehet el tőlem senki.