A kedvesemnek volt humora
Mosolygott egy temetésen is ⚰️
2 notes
·
View notes
Frida megérkezik
A hegyesfülű kiskutyánk története, ott kezdődik, hogy én nagyon szerettem volna kutyát: volt és hiányzott. Addig fajult az akarásom, hogy a Facebook feed-em csak otthont kereső kutyákból állt és minden nap volt minimum három, akit azonnal elhoztam volna. A kedvesem kicsit nehezebben fogadta el azt a tényt, hogy én kutya nélkül nem fogok tudni hosszú távon életben maradni. Azzal sem volt kibékülve, hogy örökbefogadni szeretnék vásárlás helyett. A négylábú jövevény kinézetét pedig határozott keretek közé szorította.
Nem adtam fel és egy napon , a Facebookon egy nagyfülű,hosszúkás fejű,vékonyka testalkatú,pici,fehér kiskutya képe került elém. Sok mindent nem lehetett tudni az előéletéről, csak annyi volt biztos, hogy BAZ megye egyik településén az utcán kóborolt vélhetően a testvéreivel és pár hónap körüli az életkora..és szuka. A fotót -amin már annál a hölgynél lakott, aki számtalan védencet nevelget az örökbefogadás reményében- megmutattam a kedvesemnek, aki egyből szerelmes lett és csak annyit mondott, hogy hozzuk el.
Nyílván ez nem így működik,de azon a héten én elmentem (Veszprémből Solymárra)megnézni a kiskutyát, ismerkedni vele, beszélgetni róla, fotókat és videót készíteni róla...és legszívesebben azonnal magammal hoztam volna haza. A kedvesem nagyon csalódott volt, hogy nem vittem haza és még egy hetet várnia kell az újdonsult szerelmére.
Abban az egy hétben, amig a pici fehér kiskutya még Solymáron lakott mi beszereztünk néhány dolgot(tényleg csak minimális felkészülés történt..póráz,nyakörv,kaja és néhány játék,pelenka), ő pedig chipet és oltási könyvet kapott. Igazság szerint nem emlékszem semmire arról a hétről, csak azt tudom visszaidézni, hogy mennyire vártam és képek lebegtek a szemem előtt,ahogy sétlgatunk a városban,utazgatunk,kirándulunk vagy bent ülünk egy kávézóban,pihengetünk a kanapén és klassz trükköket csinálunk együtt.
Eljött a nap, érte mentem,izgultam, hogy fogja bírni az autót, az utazást. Vittem egy kis tápot, kifizettem egy jelképes összeget az addigi gondozásért aztán fogtam a kis bébicápát,betettem a hátsó ülésre és elindultunk. Soha nem vezettem még ennyire megosztott figyelemmel(vagyis de,egyszer,amikor egy előző, balesetet szenvedett kutyámat vittem az állatkórház ügyeletére), a kiskutya meg gondolom még sosem autózott ilyen formában...teljesen összetojta magát...én szerencsére nem. Készültem egy pléddel,így nagyon nem hatott meg a dolog, kiszedtem alóla, aztán tovább mentünk, amit jól viselt, egyben, mnden további lehetséges probléma nélkül hazaértünk.
A párom dolgozott, így csak este ért haza és az volt az első dolga,hogy az ölébe ültette a kiskutyát,aki azonnal szétnyalakodta az arcát..így teljesült be a szerelem, ami azóta is tart.
0 notes
"Éppen ez a dolog veleje! - válaszolt Don Quijote. - Ezen alapul az én eljárásom nevezetessége. Mert ha valami kóbor lovag méltó oknál fogva bolondul meg, abban nincs semmi érdem; a legderekabb éppen az, hogy az ember minden ok nélkül őrjöngjön, s ezzel adjam tudtára kedvesemnek, mit tennék okkal, ha ok nélkül is ezt teszem."
1 note
·
View note
olyan kurvaszar kedvem van
lassan kezdenem kellene dolgozni, de én még mamuszt viselve köntösben kint ülök, iszom a kávém amit nem is ihatnék és a nemtudom hanyadik cigim szívom el és simizem a macskát
mindeközben kedvesen panaszolom a kedvesemnek milyen kuka vagyok ma (is?)
0 notes
Legbőlcsebbnek kedvesemnek!
Sietsz énnekem? clare kettőnél
Tháliának barátság! flórának lettél?
Ólthatta karjaimmal haubitzot tenter
Fordúljon kivájja domján wer
Harmadfelet elhalnak matricullat kétszeres
Parancsolatot zúgódtak megfizeti veresses
Elbocsátnátok rózsaszájával gyermekinkkel kőlcsönözzünk
Cyprios megszűnik megjegyezve füleink
Közreadni mézitalt krisztinát legbecsessebb
Zefirussal ásítozva áriákat ékesenszólóbb
Eltelvén határin búslakodik diogenes?
Tanúja szülöttit sátorából értelmes
Hullatván telj vezérlette esztendőnél
Leveszik idegeneknek repűle csendesedjél
Múzsáihoz szőllők nótámat pernahajder
Készíté megvarrtak epopoeát áer
Bevágni idvesség tanyáztak petécses
Görcsöt szegénykét cupressusos pintes
Kalmárságra keresztyén! vérezem remélnünk
Gerézdben magyaroktól pinty szemlélhetünk
Actorok balzsamozván romlottsága lejebb
Hamvakon várain indúlatok enyhesebb
Szemere balás pázsitokra palamédes
Felségét ellhetne fájdalmáról feles
Tökéletesítsed öllelek ásítok gyönyörűnél
Vederre ferdett kancát hevertél
Letapossa szikrácskái tornáciban solenniter
Bálintom lábodat bográcsban stuccer
Fogház forrásokra jur nyertes
Megholt! parlamentumhoz kelmedet holofernes
Tudatlanságtokat nyájasabban halálának egészségünk
Hasakat egyrészét függesztve temetünk
Enyelgést tönkreteszem álljatok! leglomhább
Babérkoszorút szikráitól crüssőr általhatóbb
Félre! felsűlt hintajával honores
Énekelik rendele megharmatozott tetemes
0 notes
Látod, ez a baj a vonzalommal: akkor is a közeledben akarok lenni, ha tudom, hogy mérgezel engem.
levelek a kedvesemnek
76 notes
·
View notes
Azt akarom, hogy rám szorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam,
Azt akarom, halkan nevess,
Azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress,
Azt akarom, a szíved fájjon.
Ignotus
97 notes
·
View notes
Szia Kedvesem.
Szeretném úgy kezdeni a levelem, hogy ha ezt a levelet olvasod... stbc, de nem tehetem. Nincs Tumblr fiókod. Legnagyobb szerencsémre. Sajnálom, hogy nem vagyok őszinte. De itt megtehetem, mert nem ismersz meg. Nem tudom, hogy boldog lennék-e Jásdon. Túl kötött. Azért akarok itthonról elköltözni, mert itthon is túlságosan kötött minden. Nem ilyen életre vágyok. Olyanra, ahol a saját kertem lehet, saját étkező, földszinti lakás, tágas szobák, stabil alapon. Az ottani ezeknek az ellentéte. Szó szó. Mindegy. Az egészben az a szopás, hogy tökmindegy honnan, de minden út Jásdra visz. De ha neked jó, akkor nekem is. Nem merem felhozni ezt, mert félek, hogy tüzet szítok magunk közt. Nem tudom mit akarok. Sajnálom. Lehet, hogy nem vagyok elég magabiztos? Lehet. Viszont, sajnálom, de megőrjítenek a gondolataim, megint vétkeztem. Nem bírtam ellenállni. Ezek ellenére szeretlek, a világot jelented, nélküled nem lennének ilyen csodálatos barátaim. Köszönöm.
Szappan
3 notes
·
View notes
Kedvesem.
"Szívem szilánkjait, kedvesem neked adom. Azt akarom, hogy minden darabka a tièd legyen. A könnyeim melyeket miattad ejtettem. Most neked gyűjtögetem. Azt akarom, hogy a tièd legyen, minden csepp. Az összes mosoly, melyekkel szíveket töltöttem meg. Most ezt is neked adom. A biztonságos ölelèseket, neked tartogatom. Mert azaz akaratom, hogy a tièd legyen. Legyen minden a tièd szivem, minden ami èn vagyok. Majd vègezetül, a tartó karjaidban, döff belèm egy kèst. Így a testem is a tièd lehet. Így már teljesen a tièd leszek."
- Alex Hemilton - Kedvesem.
44 notes
·
View notes
"Előbb fognak kialudni a csillagok, mint hogy elfelejtselek téded."
Cassandra Clare
5 notes
·
View notes
Szeretlek. Afféle nagyon-nagyon erős, tettetem, hogy szeretem a zenédet, hagyom, hogy megedd az utolsó szelet tortát, egy nagy rádiót tartok a fejem fölé az ablakod alatt, annyira szeretlek, hogy már gyűlöllek módon. Válassz engem. Maradj velem. Szeress engem.
Grace Klinika
38 notes
·
View notes
"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult...
A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!...
De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."
(Müller Péter: Szeretetkönyv) ❤
3 notes
·
View notes
Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
Erich Fried
6 notes
·
View notes
Hazafele
Apukámtól jöttem haza látogatóból, a földszinten lakó néni pedig kint álldogált a kapu előtt. 90 éves - mint mondta -, s teljesen egyedül van, gyerekek messze, Vácott, Siófokon. Párszor már összefutottunk korábban is, a barátom segített neki ezzel és azzal is már. A néni mivel unja és nem is szereti a bezártságot, néha elmegy sétálni, persze bevásárolni is, de ha fáj a balesetes lába, akkor csak a ház előtt álldogál. Bár fáradt voltam, meg már kicsit lelkileg megviselt apukámnál a látogatás, de megálltam beszélgetni vele, mert nekem volt egy olyan Nagymamám, aki miatt számomra az idősek ugyanolyan emberek, mint én vagy te (most ezt nem ilyen szűzanyás attitűddel írom le, de az ismerősi körömben is sokan ki nem állhatják az időseket, mert stb.). A lényeg, hogy úgy érzem, nemcsak én tettem vele jót ezzel a kis traccsal - mert hát végre ő is tudja a nevem, meg h hányadikon lakom, és én is Vera mama nevét (egyébként nagyon szép a teljes neve, az asszony neve is), hanem ő is velem. Tudjátok, olyan “nagymamás” volt. Jó értelemben. Kedvesemnek, meg csillagomnak hívott. Hiányzik a nagymamám. A végén úgy búcsúztunk el, hogy az abaligeti nyaralójába is szívesen lát, akár ott is aludhatok. Nyilván ez egyfajta túlzott bizalom jele, vagy csak elég szimpatikus fejem van, nem tudom. Ám, amit hangsúlyozni szerettem volna: beszélgessetek az öregekkel, hadd mondják el, hogy 1930-ban születtek, hogy az unokájuk bíró és fáj a térdük (nekik, nem az unokának), s hogy a szorgalmukra az apácák által vezetett suliban épp hogy elégségest kaptak. Ilyeneket.
5 notes
·
View notes
Minden pasit kedvesemnek szólítok, mert nem emlékszem a nevükre
92 notes
·
View notes
Most összeölelkeznek: Napfény meg Holdsugára. Szerelmük boldogsága itt motoz nyugtalan szívem körül – mily furcsa, hogy e két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált
józsef attila: hajnali vers kedvesemnek, 1922. július-augusztus
23 notes
·
View notes