#körülmények
Explore tagged Tumblr posts
Text
Szerettem szeretni,
de szeretem nem szeretni.
Csak a körülmények rosszak.
1 note
·
View note
Text
amúgy
kurva idegesítő, hogy most hogy két hete számolgatom a kalóriákat folyamatosan megy lefele a súlyom
mert nem tudok mást hibáztatni az eddigi eredményekért, mint magamat
#testkép#konyha#persze nyilván voltak külső körülmények ami miatt basztam az egészbe#de hogy őszinte legyek ment volna akkor is#csak jó kifogások voltak amiért ne csináljam#mert meglepő módon nem akkor buli kevesebbet enni#de amúgy nem eszek rosszul most se#csak nem annyit amennyit szeretnék :((((((
5 notes
·
View notes
Text
Ma nagyon büszke apa voltam
A lányom egy éve nyújt, tornázik, képezi magát, nyáron ebbe már gyakorlatok is belekerültek, ősszel megdolgozott azért, hogy meghívják a helyi tornaklubba, órák után, heti 3x. Így, szervezett körülmények között két és fél hónapja csinálja, amiből négy hetet beteg volt.
Ma elmentünk az első tornaversenyére, izgult, mondtam neki, hogy élvezze ki ezt az izgulást, mert verseny után nem lesz már ott. Mosolygott, érti a hülye humoromat.
Egy busznyi gyerekkel mentünk Ózdról Miskolcra, aranyat csak Ózdra hoztak haza.
De nem ez a lényeg. Öt éve a gerenda volt a rémálma, tériszony, elkalandozás, nemtörődömség, akkor abba is hagytuk az egész gimnasztikát. De most! Felszáll a gerendára, semmi szögletesség, egyik mozdulat folyik át a másikba, eltűnik előtte minden egyéb dolog, ott van a jelenben, lépked, tartja az egyensúlyát, ugrik, még sosem láttam így.
Megtalálta a középpontját.
Más igénye nem is volt. Ki akarta próbálni önmagát. Az, hogy ő is hozzáadott a csapat pontszámához annyit, hogy korosztályukban ezzel a legjobbak legyenek, az csak a hab a tortán.
Én meg, aki egy óra állástól roncs vagyok, mert esik össze a hátam, álltam egész nap s néztem, s semmi bajom.
Erre a napra mindkettőnknek szüksége volt.
93 notes
·
View notes
Text
Vásárhelyi Mária:
Részlet az Élet és Irodalomból
A Magyar-jelenség
és a kognitív disszonancia
„Soha nem leszek a másik oldalon, ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm” (Magyar Péter, Partizán, 2024. április 11.)
A kognitív disszonancia redukciója közismert, gyakran emlegetett szociálpszichológiai jelenség. Azt írja le, amikor egyes konkrét döntéseink, tetteink ellentétbe kerülnek meggyőződésünkkel, világnézetünkkel, és ez az ellentmondás különös, belső feszültséget kelt bennünk. N��mileg leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy gondolataink és érzelmeink kerülnek ellentmondásba egymással, és ilyenkor – gyakran nem is tudatosan – mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a belső feszültséget csökkentsük, visszanyerjük a gondolatok és az érzések egyensúlyát. Ennek a belső késztetésnek a hatására azután hajlamosak vagyunk tetteink, döntéseink megideologizálására, az egyébként hiteles információk egy részének negligálására, önámításra, súlyosabb esetekben önfeladásra is.
*
Meggyőződésem szerint ez a belső mechanizmus lép működésbe, amikor egyébként önmagukat liberálisnak és demokratának definiáló, az igazság kimondása iránt elkötelezett polgártársaink – félretéve az általuk is észlelt, kétségbevonhatatlan tényeket – a Fideszből az év elején sértetten távozott, jobboldali-konzervatív, a liberális és demokratikus értékrend alapjait megkérdőjelező, önmagával is rendre ellentmondásba keveredő Magyar Péter gyakran elvakult, ellentmondást nem tűrő támogatói táborába állnak. Mert – érthető elkeseredettségükben – benne vélik felfedezni azt, akire tizennégy éve reménytelenül várnak, aki képes leváltani az önkényuralmi, korrupt Orbán-rendszert, és alkalmas a demokratikus jogállam visszaépítésére. Ezek a polgártársaink a nyilvánvaló tényeket gyakran lesöprik az asztalról, nem hajlandók tudomásul venni vagy bagatellizálják ezeket. Amikor a közösségi médiát és a független fórumokat elöntik azok az ellenzéki honfitársaink által írott hozzászólások, amelyek szóra sem érdemesnek minősítik, és Hadházy Ákost hibáztatják, amiért nyilvánosságra hozta a Magyar Péter által az állami Diákhitel Központ vezetőjeként megkötött 13-15 millió forintos, nyilvánvalóan korrupt szerződéseket, akkor az embernek az az érzése támad, hogy a Fidesz elérte célját, ez már valóban a Fidesz-Magyarország. Hiszen tisztességes demokrata körökben mindeddig arról volt szó, hogy a korrupciónak nincs alsó határa, a közvagyon akármilyen alacsony összegű megkárosítása bűn.
Meghaladná jelen írás terjedelmi korlátait, ha az összes tényt felsorolnám, amely alátámasztja véleményemet Magyar Péter antiliberális, antidemokratikus, önreflexiót nélkülöző kijelentéseiről és viselkedéséről, ezért csak esetlegesen sorolok fel ezek közül néhányat, amelyek számomra a legsúlyosabbak és leginkább kiábrándítók voltak.
Mind a mai napig semmiféle választ nem kaptunk arra a nagyon is kézenfekvő kérdésre, hogy Magyar Péter milyen szándékkal, milyen körülmények között, hogyan vette fel a feleségével folytatott beszélgetést magnóra. Amíg nem ad magyarázatot a Tisza párt elnöke – a jól érzékelhetően előre megrendezett beszélgetés rögzítésére –, addig nem bízhatunk meg benne, akkor sem, ha nekünk, ellenzékieknek látszólag kapóra jött a beszélgetés nyilvánosságra hozása. Egy családi magánbeszélgetés nyilvánosságra hozása ugyanis a magánéletre vonatkozó legalapvetőbb erkölcsi normák felrúgása, kiváltképp, mivel kevés kétségünk lehet afelől, hogy a beszélgetést zsarolási céllal vették fel. Hogy miért került erre sor, ki, kit (a legvalószínűbb, hogy pártjukat, a Fideszt), mikor és hogyan kívánt ezzel zsarolni, arról semmit nem tudunk. Azt azonban demokrataként úgy tartjuk, hogy elfogadhatatlan egy házastársi beszélgetés rögzítése, majd ennek a volt házastárs beleegyezése nélküli nyilvánosságra hozása, kiváltképp, ha a történet első számú áldozata a házaspár három közös, kiskorú gyermeke.
Magyar Péter a Partizánban folytatott első beszélgetés során egyértelműen leszögezte, hogy a „demokrácia és a jogállam nem fontos kérdések”, és ezt az állítását azóta sem korrigálta. Az elmúlt nyolc hónap során egyetlen alkalommal sem állt ki a demokrácia, az alkotmányos jogállam, a tisztességes választási rendszer alapértékei, a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása mellett, ahogyan a különböző – szexuális, nemzeti, vallási – kisebbségek jogai mellett sem. A magyar jogállamiság hiányos működését feltáró Sargentini-jelentést bullshitnek titulálta, az uniós forrásmegvonást elfogadhatatlannak tartotta.
Egy demokrata számára szégyenteljes és botrányos az a vélemény és viselkedés, amit Magyar és pártja az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban formál és tanúsít. Ennek, az Oroszország által indított háborúnak, amelynek nem titkolt célja Ukrajna megsemmisítése vagy területi megcsonkolása, idestova egymillió halálos áldozata van, a negyvenmilliós Ukrajnából már legalább tízmillióan elmenekültek, az ország infrastruktúrája és lakóépületei romokban hevernek, emberek tízezrei vesztették el hajlékukat és egy élet munkájával megszerzett javaikat. Nem lehet kérdéses, hogy egy demokrata kinek az oldalára áll ebben az imperialista, területszerző, pusztító háborúban, ahogyan az sem, hogy elemi kötelessége, hogy minden tőle telhető támogatást megadjon ahhoz, hogy Ukrajna védekezni tudjon a megszállókkal szemben. Amikor Magyar és pártja az EU-ban, immár többedik alkalommal tartózkodik attól, hogy megszavazza az Ukrajnának nyújtandó segítséget, akkor lényegében a megszálló hatalom pártjára áll, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ha az USA és az EU nem segítené Ukrajnát, akkor az már régen orosz fennhatóság alá került volna. Aki erre azt válaszolja, hogy „igen, de a közvélemény többsége nem támogatja az Ukrajna melletti kiállást”, az szégyellje magát Nagy Imre, Bajcsy-Zsilinszky Endre és az összes magyar mártír emléke előtt, akik életükkel fizettek azért, mert szembeszálltak a gyilkos megszálló hatalmakkal, és akikre így, ennyi év távlatából már könnyű büszkének lenni. Most nem kéne az életünkkel fizetni, csupán a magunk szerény módján támogatni az ukrán nép emberfeletti küzdelmét szabadságáért és szuverenitásáért, ám a közhangulatra kacsingatva ezt megtagadni árulás és szégyen.
Ha semmi mást, azt bizonyosan megtanulhattuk az elmúlt tizennégy évben, hogy egy, a miénkhez hasonló, kezdetleges demokrácia számára életveszélyes, ha egyetlen párt jut kétharmados, vagyis kizárólagos hatalomhoz. A demokratikus hatalom elképzelhetetlen külső és belső kontrollok működése nélkül. Márpedig Magyar Péter nem is tagadja, sőt fennhangon hirdeti, hogy a Fideszhez hasonlóan, pártjával egyedül szeretne teljhatalomhoz jutni, ezt a törekvését támogatni egyenértékű egy új autokrata rendszer támogatásával.
A Tisza Párt elnöke több nyilatkozatában hitet tett amellett, hogy létezik globális Soros-hálózat, amely világuralomra tör, és azt is leszögezte, hogy a Soros Egyetemnek (CEU-nak) azért kellett elköltöznie Magyarországról, mert nem tartotta be a hatályos törvényeket. MP szerint, ha a CEU betartja a magyar jogszabályokat, akkor még ma is Budapesten működhetne. Ez az állítás azonban nem egyszerűen az aljas Fidesz-propaganda sulykolása, hanem szemenszedett hazugság. Pontosan tudjuk, hogy az Orbán-kormány feltett szándéka volt a CEU és Soros György alapítványainak elüldözése Magyarországról, ennek érdekében nemcsak több évtizedes hazug propagandakampányt folytatott, hanem törvényeket módosított, majd az önmaga által módosított jogszabályokat sem tartotta be. Annak a diplomás, nyelveket beszélő, felnőtt fiatalembernek, aki ezt nem látja, komoly problémái lehetnek a demokrácia és az egyetemi oktatás szabadságának értelmezésével.
Ha valaki, aki hosszú éveken keresztül élt Nyugaton, annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az EU más országaiban sem működik jobban a demokrácia, mint nálunk, és ezekben az országokban sem szabadabb a média, mint Magyarországon, akkor komoly kétségeink támadhatnak, hogy vajon mit gondol ő demokráciáról és szabadságról. Úgy tapasztalom, hogy Magyar Péternek csak akkor fáj a sajtószabadság hiánya és a propaganda aljassága, ha az személy szerint őt érinti.
Nehéz a jogállamiság iránti elkötelezettség keretein belül értelmezni Magyar Péter azon kijelentéseit is, amelyek szerint a lopott vagyonból gazdagodókat nem elszámoltatással, az ebül szerzett jószág visszaszerzésével fogják büntetni, hanem magas adókkal. Az adóztatás ugyanis egyet jelentene a lopás legitimálásával.
Akinek fontosak a demokratikus értékek, az nem érthet egyet azzal, hogy Magyar Péter a kezdetektől megpróbálja az ellenzéki pártokat, elsősorban a DK-t lehúzni a Fidesz szintjére, azt bizonygatva, hogy az „óellenzék” és a Fidesz között valójában nincs különbség. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs, hogy mi a különbség egy – akár ha rosszul, de – demokratikusan működő párt és egy önkényuralmat építő maffia között. Nem kétséges, hogy a korábbi ellenzéki pártok sok hibát követtek el, számos kritikát lehet megfogalmazni a működésükkel kapcsolatban, egy sorban említeni azonban ezeket a hibákat, tévedéseket, esetleges bűnöket egy egyeduralomra törő, az országot lezüllesztő és szétrabló párttal, több mint aránytévesztés. Egy demokrata ilyet akkor sem állít, ha ez sok ezer szavazatot hozhat számára.
A demokrácia egyik fontos alkotóeleme a sokszínűség, a sokféle vélemény nyilvános pertraktálása és ütköztetése, a másik ember véleményének meghallgatása. Nem tekintem demokratának azt, aki mindenféle véleményt agresszivitással, ellentmondást nem tűrő erőszakossággal, háborús retorikával próbál ellehetetleníteni, ahogyan ezt MP tette számos újságíróval vagy legutóbb Hadházy Ákossal. Hadházy nem tett egyebet, mint megpróbálta szembesíteni Magyart az általa aláírt, az állam nevében kötött szerződésekkel, amire Magyar nem érdemi válasszal reagált, hanem lehazugozta, rogánista propagandistának minősítette Hadházyt, ahogyan korábban például a HVG vagy az ATV újságíróit is. Nem Magyar érdeme, hanem a sajtó szégyene, hogy az állandó sértegetés, vádaskodás felett könnyűszerrel napirendre tértek a szerkesztőségek, mintha meg sem történt volna.
Magyar Péter szerint a Momentum nevű párt nemzetietlen és „bűnben fogant”, mivel egy népszavazási kezdeményezéssel ellehetetlenítette, hogy Magyarország nevezést adjon be a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére. A „bűnben fogant” nagyon súlyos vád, egy demokrata ezerszer meggondolja, hogy ezzel illessen bárkit. Kiváltképp, ha néhány nappal a rivális párt megbélyegzése után kijelenti, hogy csak egy sikeres népszavazás után tudja támogatni a budapesti olimpia ötletét.
És végül, de nem utolsósorban, Magyar Péter viselkedéséből fájdalmasan hiányzik számomra mindenféle szolidaritás, emberi együttérzés. Bár általánosságban néha szóvá teszi a terjedő szegénységet, nem emlékszem egyetlen konkrét esetre sem, amikor a rászorulók, elesettek, kirekesztettek, üldözöttek és gyámolítóik érdekében szólalt volna meg. Erre a legeklatánsabb példa az, hogy nemcsak Iványi Gábor és munkatársai, hanem a most utcára tett ötszáz sérült gyermek vagy a korábban menedékhelyükről kitett ukrán menekült családok érdekében sem szólalt meg. Jól láthatóan kerül minden megosztó témát, számára sokkal fontosabb a népszerűség, mint a szolidaritás.
Nyilvánvaló, hogy ezeket az antiliberális, antidemokratikus megnyilvánulásokat ugyanúgy hallják az önmagukat liberális demokratának tételező ellenzéki szavazók, ahogyan én hallom. Csak ők rendre találnak mentséget, indokot arra, hogy miért nem fontosak ezek a kijelentések, miért kell szemet hunyni az ilyen magatartás felett. Valami magasabb rendű érdek, jelen esetben az Orbán-rendszer eltakarítása érdekében. De mivel érzékelik az ellentmondást saját belső értékrendjük és viselkedésük között, elutasítóvá, agresszívvá válnak azokkal szemben, akik szerint nem lehet eltekinteni ezektől a tényektől.
Az elmúlt nyolc hónapban megszámlálhatatlanul sok támadás, vád ért csak azért, mert nem értek velük egyet MP megítélésében; zaklatott, agresszív reakciókat kapok kritikus megjegyzéseimre, van olyan ismerősöm, aki letiltott a közösségi oldaláról, van, aki nem veszi fel a telefont vagy kerüli a találkozást velem. Ilyet korábban akkor tapasztaltam, amikor nyilvánosan megkérdőjeleztem Márky-Zay Péter alkalmasságát a miniszterelnöki pozícióra. Ezt nagyon sajnálom, hiszen az érintettek között számos olyan ember van, akit sokra tartok, és örültem, hogy az ismeretségi körömbe tartoznak. Ők úgy gondolják, hogy kritikus véleményem hangoztatásával elveszem tőlük a reményt, hogy egyszer kivergődhetünk ebből a már-már elviselhetetlennek tűnő rendszerből. Nem akarják meghallani a Magyar Péter támogatása ellen szóló érveket, mert az ismét kibillentené őket keservesen fenntartott belső egyensúlyukból. Így aztán elnyomják körülöttük és magukban a kritikus hangokat, és haragjuk a kritikát megfogalmazókra hull. Így próbálják redukálni a kognitív disszonanciát, amely újra és újra feltámad bennük.
Azt gondolom, hogy demokratikus értékrendünket, a szabadság és tisztesség melletti elkötelezettségünket ideig-óráig sem lehet felfüggeszteni, nem fordíthatjuk el fejünket csak azért, mert ha odanéznénk, akkor olyat látnánk, ami felborítja belső egyensúlyunkat. És legfőképpen úgy vélem, hogy az ilyen önbecsapás, önfeladás árán kivívott „rendszerváltás” ugyanolyan hazug rendszerhez fog vezetni, mint amilyen ellen most lázadunk.
103 notes
·
View notes
Text
Endre László
amúgy kettő van ezzel a névvel, ugyanabban a világháborúban.
az egyik a fajvédő magyar politikus, akinek 1944ig a legnagyobb tette az hogy lobbizása nyomán a Zsidó nevű települést (semmi köze a zsidósághoz, ahogy Bugyinak sincs a fehérneműhöz) Vácegresre változtatják. funfact, a lakosság egyöntetű tiltakozása ellenére, ők ismerik a saját történelmüket. sajnos azonban az 1944 márciusában megalakuló Sztójay-kormányban, belügyi államtitkári poszton emberünk leteszi névjegyét az asztalra. Adolf Eichmann-nal szorosan együttműködve oroszlánrészt vállal a magyar zsidóság kifosztás-gettó-deportálás fémjelezte népírtásában. Szálasi alatt kormánybiztos, végre felért a kétes csúcsra.
(itt azért említsük meg Baky László, a belügy politikai államtitkárának és Ferenczy László csendőr alezredesnek a nevét. ők a "három Laci" akik igazán sokat tesznek azért hogy meg lehessünk sértődve magunkra, mert ugye mi ott se voltunk, nem a magyarok csomagolták össze a magyarokat rekordidő alatt, rugdosták fel azokat vonatra, osztották szét a bútoraikat és kerestek nőkben családi ékszert. nagyapa jó ember volt aki párás szemmel mesélt a cselédbálokról meg tanított minket két ÁVHnak írt spiclijelentés között célbalőni, amit majd a szemetek közé kaptok koszos lipsik)
a hadihelyzet szerencsétlen alakulása miatt (ki hitte volna hogy mégsem nyernek a németek?) 1945 márciusában Németországba menekül. amerikaiak fogják el és szívesen passzolják vissza Magyarországnak. 1946. március 29én, a Nagy Ignác utca 1. szám alatt rúgják ki ezen Endre László alól a stokedlit miután a háborús bűnei miatt halálra ítélte a Népbíróság.
a másik egy csendőr. első világháborús katona az orosz fronton, majd fogságban, később vöröskatonaként a románok ellen harcol (ez nem volt egyenlő a kommunista vagyok-kal), még később csendőrként szolgál. tartósan és lelkiismeretesen, így 1939ben Csillaghegy (ami nem Budapest része még) csendőrparancsnoka lesz.
sok gennyes szaralak között feltűnik az egy normális, szóval amikor odajutunk hogy gettósítás Endre László kitünteti magát azzal hogy ember marad. kérdés nélkül oszt utazási papírokat és mindenki számára lehetővé teszi a Budapestre való átjelentkezést (akik élnek vele jellemzően túlélnek, hiszen Budapest az egyetlen ahol végül nem történik meg a deportálás), illetve a csillaghegyi gettónak a külső őrzését biztosítja, tehát atrocitások ott nem történnek. ha meg vki megszökik hát megszökött, mit lehet tenni, nézd a fákat fiam, azok legalább nem mozognak ide-oda. a gettó deportálásának napján személyesen vesz ki 11 embert vegyes házasságukra hivatkozva és később igazolást szerez nekik, a többiért annyit tehet hogy legalább élelemmel és viszonylag jó körülmények között szállnak vonatra.
a Csillaghegyen a háború elején létesített lengyel internálótábor - amiben zsidó és keresztény menekültek élnek - nyilvátartását nem adja át a Gestaponak és köszönhetően annak, nemcsak informálja a lengyeleket a szarzivatar érkezéséről, de 1944 decemberében egyenesen elszabotálja a deportálásukat, az ottani lengyelek mind életben maradnak.
ha kell, saját házában bújtat üldözötteket, úgy hogy felesége meg 3 gyereke is van - a "nem merem belájkolni a Pottyondy-videót, mert mi van ha a gyerek iskolaigazgatója meglátja és akkor majd Bencus talán csak négyesalát kap hittanból" világban élve azért ez igen ottvan. hát persze hogy feljelentik, kap is nyilasrazziát, de nem igazán sikerül felvennie a korszellem tempóját (zsidóbútort, aranyékszert tessék!), a háború végéig egyre vakmerőbb dolgokat húz meg (pl. a Csillaghegyen átvonuló, a bombázások miatt már gyalogmenetes transzportokból simán kivesz embereket) és úgy 3-400 embert ment meg, zsidókat és keresztényeket, magyart és lengyelt, politikait és átlagot.
ez az Endre László a háború után igazolva van a megmentettek által, így szolgálhat tovább rendőrként, végül is egész életében ezt csinálta. 1951ben mégis kirúgják a csendőrmúltja miatt és a nyugdíj lehetőségét is megtagadják tőle. az Óbudai Hajógyárban dolgozik mint segédmunkás, és 1971ben hal meg.
egyébként a csillaghegyi gettó a csillaghegyi Téglagyárban volt. ott ma egy szokványos, unalmas lakópark áll. barátaim pár éve kinéztek ott egy eladó lakást és nagyon lelkesen beavattak a Kiscsillagban (ez egy csillaghegyi étterem) a főétel alatt a meglepibe, holnap utaljuk a foglalót, itt lakunk majd héves madárcsicsergésben. én meg cserébe a desszertnél elmeséltem nekik a gettó meg a két Endre László történetét. jó részletesen.
Zuglóba költöztek.
288 notes
·
View notes
Text
Ha szeretsz valakit, a világ megszűnik körülötted.Ha szeretsz valakit, le kell tudnod mondani róla, mindegy mik a körülmények. És ha többé nem áll fenn a lehetőség arra, hogy a személy visszajöjjön az életedbe, meg kell tanulnod nélküle élni, mert nem kényszeríthetünk arra valakit hogy velünk maradjon.
74 notes
·
View notes
Text
Magyar Péter kapcsán is tetten érhető,
mennyire rugalmatlanul gondolkodik sok ember, és nem tudja elengedni az első gondolatát.
Nagyon sokszor olvasom, hogy MP megbízhatatlan, hiszen fideszes volt, MP egy éve ezt vagy azt mondta, MP Orbán embere, MP lesz Orbán 2, hiszen ugyanazokat mondja, mint a fiatal Orbán, stb., hogy miért nem szabad megbízni Magyar Péterben.
Mondjuk, bizalmatlanul lehet viszonyulni hozzá, hiszen én sem szívelem a jellemét, de nem is akarok vele összejárni, nem akarok a barátja lenni, csak azt várom el, hogy csinálja meg azokat, amiket jelenleg mond. És hogy meg fogja-e csinálni? Ezt csak akkor lehet eldönteni, ha lehetősége adódik megcsinálni. Prekoncepciók alapján szerintem nem lehet.
Véleményem szerint felesleges még megítélni MP-t az alapján miket mondott korábban, mivel MP most formálódik, most formálják a körülmények. Egy éve még nem akart politikai pályára lépni. Nem azért mondta ezt, mert hazudott, hanem azért, mert úgy is gondolta. Aztán meglátta, hogy milyen érdeklődést keltett a személye, és ez indított meg benne egy változást. MP egy éve még nem gondolta, hogy rossz a Fidesz, csak azt gondolta, hogy vannak kisebb hibák, amiken javítani kellene, de nem jutnak el Orbán fülébe. Fideszes volt, fideszes burokban élt. Aztán, ahogy elkezdték ellenzékiek követni, és hitelt adott a követői szavának, formálódott a véleménye.
Szerintem MP-re úgy kell tekinteni, mint egy kisgyerekre, aki most tanulja az életet. Meg lehet ítélni a gyereket azok alapján, amiket mondott 6 éves korában, hogy miért nem azt csinálja most, csak felesleges. Esetleg úgy lehet MP-re tekinteni, mint egy Rejtő regényben szereplő karakterre, aki egy elkényeztetett uralkodócsalád aranyifja, és aki hirtelen az utcán találja magát, ott kell megélnie az utca emberei között, és elkezdi az utca, a környezet formálni.
Meg lehet ítélni Magyar Pétert az alapján, hogy mi volt, de érdemes szerintem az alapján megítélni, hogy mivé válik. Persze lehet belőle gazember is, de jelenleg nem tartunk ott a regényben, hogy ez kiderüljön, lehet úgy is olvasni a regényt, hogy jó vége lesz.
MP karrierje úgy kezdődött, hogy azért szállt szembe a hatalommal, mert az megtámadott két nőt, a köztársasági elnököt és a volt feleségét, akikkel elvitették a balhét mások helyett, és akiket ő nem tartott bűnösnek, ezért a tettéért az uralkodócsalád kitagadta, és kitaszította. Akár így is lehet kezdeni a regényt.
48 notes
·
View notes
Text
Kefír
itt felénk, a kiterjedt és intézményesített tejipar ellenére, csomó remek tejtermék nem, vagy csak nagyon korlátozottan érhető el. A túrót már évekkel ezelőtt kibeszéltük, joghurtból (hála a bevándorlóknak) van tisztességes de a kefír nagyjából ismeretlen, ha lehet is kapni, akkor is inkább híg joghurt fut kefír néven és az is ízesített és/vagy édesített. Viszont az igazi kefír finom, egészséges és finom. Akarunk kefírt.
A kefír valahonnan a kaukázusból származik (kaukázikum!), de, hogy közelebbről, karacsiból, oszétiából vagy honnan a bánatból, azt nem tudjuk és igazából nem is érdekel bennünket. A kaukázusban hagyományosan családi kefírtenyésztés zajlott, (tejsavas fermentálás, mint tartósítás) innen került az oroszokhoz, akik kiokoskodták, hogy egészségügyi okokból, hogyan lehet ipari méretekben készíteni, majd onnan mindehova máshova. Ha érdekel a kissé romanticizált origin story, akkor olvasd el itt.
Nade! Mint minden hasonló, háztáji bigyónak van saját közössége, még csak nem is sokkal furcsább, mint bármilyen más tematikus közösség (méhészek, pecálók, fafaragók, balettáncosok)
A kefír szekta nagyjából úgy működik, hogy a korábban beavatott tagok otthon csinálnak kefírt, ettől a kultúra meghízik és lesz felesleges, ilyenkor újabb híveket vadásznak le és azokat is kefírcsinálásra kényszerítik. (vagy egyszerűen tartanak bárányt és a kefírrel tudják etetni azokat a kisbarikat akiknek a mamája elpusztult, nincs teje vagy csak nem hajlandó etetni, na ők nem érdekelnek bennünket most)
A kefír kultúra (kefir grains, starter) egy mezofil, mindenféle bacik és gombák szimbiózisa* amik közösen megeszik a laktózt a tejből, és közben kefírt csinálnak belőle.
A kultúra ilyen, ni:
Ezt a guzmányt beletesszük kb. 20 fokos tejbe (tehén, kecske, juh, és állítólag bizonyos növényi tejekkel is működik, pl. szója) aztán másnap lesz kefírünk, kiszedjük belőle a kultúrát, ami mehet az új adag tejbe, a kefír meg az arcunkba. Hőmérséklettől és a kultúra aktivitásától függően, 12-24 óra alatt lesz frankó kefírünk.
A kultúra a (kaukázusban megszokott, hehe) szobahőmérsékletet szereti, 20-25 fok között aktív, a fényérzékeny vitaminok megőrzése érdekében, érdemes sötét üvegben vagy a szekrényben kefírni, de legalábbis közvetlenül napra nem tenni.
Mivel a kész, besűrűsödött cuccból macerás kiszedni a kultúrát, érdemes a félkész, még híg kefírből leszűrni a bigyókat, a kefír befejezi magát. Vagy kis gézzsákocskát csinálni nekik, amivel könnyen mozgathatóak lesznek.
A másik módszer, hogy kis tejet beoltunk a kultúrával, majd a beoltott tejjel oltjuk a nagyobb adag tejet, de ez az otthoni termelésben csak felesleges macera. Ha tejet váltunk, akkor a kultúrának kell pár ciklus mire hozzászokik az újhoz, de ügyesen megbirkózik a dologgal.
Miközben ezt csináljuk a kefír kultúra lassan meghízik, szaporodik és bazi aktív lesz, ilyenkor újabb szektatagokat toborzunk megkérdezzük a pajtásainkat, hogy akarnak-e otthon kefírni. Ha igen, a kultúra felét adjuk oda nekik.
A kefír nagyon egészséges, tele van ásványi anyagokkal (kalcium, vas, foszfor, magnézium, cink, stb.), vitaminokkal (A, B1, B2,B3, B6, B12, C, D, E ), folsavval, esszenciális aminosavakkal (cisztein, metionin, fenilalanin, leucin, lizin), attól függ mennyire színes a magazin amit olvasunk, a kefír gyógyítja a dadogást, bicegést, javítja a látást, kisimítja a csít, rendbehozza az emésztési problémákat, rendbe hozza a bélflórát, megszépíti a bőrt, erősíti az immunrendszert és huzamos ideig tartó fogyasztása világbékét okoz.
Enyhébb laktóz intoleraciával rendelkezők az ilyen, természetesen fermentált kefírt, a csükkent laktóztartalom miatt meg tudják enni anélkül, hogy mindenféle kellemetlen következményekkel kéne számolniuk.
(Miután a kis bigyók a kefír kultúrában nem igazán kontrollált körülmények között szaporodnak, legyengült immunrendszer, terhesség esetén ajánlott otthon pasztőrözni a kész kefírt (15s @72C) bár ez elpusztítja az élőflórát benne, de a többi jóság benne marad)
*: Acetobacter aceti, A. rasens, Candida kefyr,Saccharomyces cerevisiae, L. parakefiri, L. kefiranofaciens, kefirgranum, L. kefiri, Lactobacillus acidophilus, Bifidobacterium bifidum, Streptococcus thermophilus, Lactobacillus delbrueckii subsp. bulgaricus, Lactobacillus helveticus, Lactobacillus kefiranofaciens, Lactococcus lactis
87 notes
·
View notes
Text
Meglehetős késéssel, de íme egy kis botanikai beszámoló a dubrovniki útról
Háttta ZÚGYVOLT*, hogy pár éve Dubrovnikban jártam és írni is akartam akkor egy szép színes-szagos beszámolót, de lusta dög voltam és így elsüllyedt a piszkozatok dögkútjának mélyére. Dájdzsóbu, jobb későn, mint soha. :3
Nem túl taktikusan a fő attrakcióval kezdem:
Ez a Centaurea ragusina, Horvátországra endemikus (bennszülött) faj, amely csak a dalmát tengerpartok mészkőszikláin / sós-köves talaján fordul elő (természetes körülmények között, mert ültetik is - nem túl meglepő módon, amilyen mutatós). Direkt azért is ezt a szemléltető erejű habitusképet választottam, hogy lássátok, hogyan dölyfösködik ez a gyönyörű és extrém életvitelű növény, szirénként csalogatva a túrázókat olyan helyekre, ahonnan könnyű leveszekedni és ripityára zúzódni.
Magyar neve nincs (legalábbis nem találtam). A tudományos fajnév (ragusina) a Raguzai Köztársaságra utal, aminek a létezése nekem komplettül kimaradt valahogy (töritanáraim lágyan kardjukba dőlnek a háttérben). :( A nemzetségnév Centaurea, magyarul imola; a nálunk honos fajoknak - réti imola, vastövű imola, búzavirág... - többnyire kék-lila szirmai vannak. "Akkor hát EZ volt olyan furcsa a Centaurea ragusinán!!!" - csap a homlokára az olyasvalaki, akinek már épp van annyi növényismerete, hogy feltűnjön a dolog, de még nincs annyi, hogy rögtön kapcsoljon. (*khm* például én *khm*)
És ha már legutóbb valamikor a vaníliáról posztoltam, legyenek még kosborfélék (Orchidaceae). Legyen Ön is orchidióta (© Soó Rezső)! Most csak azokat rakom ide, amelyeknek biztosan tudom a fajnevét, de nyugi, így is lesz elég. ;)
A fenti három képen például az Orchis anthropophora látható (bár most már alt textbe is beírtam, @pidzson - tól átvéve ezt a jó ötletet). Szerencsére nem tudtam annyira bénán fotózni, hogy ne látszódjon a LÉNYEG - nevezetesen, hogy a mézajak (az alsó, módosult szirom) ember formájú, innen kapta a tudományos nevét és az angol nevét is (man orchid). Magyar nevét nem találtam, de tekintve, hogy nálunk nem honos (ld. inaturalisten, hol máshol :)), érthető okokból nincs róla túl sok infó. (Aki humor-egyedfejlődésében még a "HEHE KUGI" szakasznál tart, nyugi, én is, annak megsúgom, hogy létezik naked man orchid is!)
Következő alanyunk az Orchis quadripunctata. Onnan kapta mind a tudományos, mind az angol nevét (four-spotted orchis), SŐT, a magyar nevét is (négypettyes kosbor), hogy négy pöttye van a mézajkán. Vagy hát... többé-kevésbé négy. Mikor hogy. Egyedi változatosság, jó'van, nem kell itten szőrszálhasogatni! Mellesleg ez a faj még az előzőnél is szűkebb elterjedésű.
És most következzen az Ophrys apifera, azaz a méhbangó! (Itt meg is állhatok kicsit okoskodni: magyarul az Ophrys nemzetség = bangó, míg az előbb említett Orchis = kosbor). Ennek a fajnak az a különlegessége, hogy sok más bangófajjal ellentétben szinte kizárólag önbeporzó, annak ellenére, hogy a mézajka valamiféle méh potrohát utánozza. Volt is erről egy xkcd, aztán volt egy tumblr-poszt, amiben egy hozzáértő írta, hogy hát azért nem teljesen igaz Munroe képregénye erről... Na, persze richtig nem találtam meg azt a posztot a csodálatos tumbli-keresővel, úgyhogy kénytelen voltam saját magam utánajárni, mint az állatok, pfej :(.
Találtam egy már-már kimerítően alapos összefoglaló cikket a méhbangó autogámiájáról. A lényeg, hogy a növény tényleg önbeporzó: rengeteg tudós (többek között Darwin) figyelte árgus szemekkel, történik-e rovarbeporzás, de kb. egy (1) alkalmat említenek, amikor a látogató méh sikeresen eltávolította az egyik polliniumot (pollencsomagot), de az is csak szerencsés szerencsétlenkedésből (task failed successfully), nem rendeltetésszerűen használatból.
Na szóval, már csak az a kérdés, hogy az önbeporzás mennyire passzív vagy aktív folyamat - vagyis pl. a szél fújja a polliniumot a bibére vagy maga a növény is "tesz"-e valamit érte? Ez utóbbi ugyanis azt jelentené, hogy evolúciósan alkalmazkodott az önbeporzáshoz, miután elveszítette a hercegét beporzóját. Kimásoltam ezt a virágvázlatot a cikkből, hogy el tudjátok képzelni, mi megy hova:
A különféle izgalmas kísérleteket és megfigyeléseket összegezve: a méhbangó pollenzsákja csakugyan a saját bibéje felé hajlik, bár önmagától nem hajlik annyira, hogy a találka végbemenjen - a szélnek mindenképpen rá kell segítenie. A kaudikula (a pollenzsákot tartó nyél) belül üreges, ami - a virág érése után - lehetővé teszi, hogy a pollenzsák könnyedén hintázzon a legkisebb mozdulatra. A közeli rokon, rovarbeporzású bangófajnál NEM üreges ez a nyél, ott egy irányba hajlik az érése során - előre, hogy a látogató jószágra minél inkább rátapadhasson. A méhbangó és emezek hibridje átmeneti formákat mutat, szóval elmondható, hogy a méhbangó valóban alkalmazkodott az önbeporzáshoz, még ha rá is van utalva egy kis külső lökésre - na de szél az szinte mindig van elég.
Visszatérve Darwinra, a bangók elég sok fejtörést okoztak neki. A méhbangó azért, mert ugye ha a folytonos önmegtermékenyítés miatt hiányzik a genetikai változatosság, amiből "dolgozik" a természetes szelekció, akkor hogy' nem halt még ki?! A többi bangó meg azért, mert nem fért a fejébe, hogyan maradhat fent evolúciósan egy átverésen alapuló beporzó-növény kapcsolat, ami ugye az egyik félnek folyamatosan rossz! Ugyanis a bangók úgy csalogatják magukhoz a beporzókat, hogy egy bizonyos rovarfaj nőstényeit utánozzák megdöbbentően élethűen - és nem adnak nektárt cserébe, csak - ha úgy tetszik - a szex illúzióját. A kanos kisjószágra ráragad a pollinium az akció során, majd mikor újra becsapódik egy másik bangón, akkor azt beporozza vele. Egészen aranyos és vicces, hogy Darwin azért is akadt fenn ezen, mert mintegy megsértődött a rovarok nevében: szerinte ők (főleg a méhek) túl intelligensek ahhoz, hogy ne lássanak át egy ilyen csapdát. Csak hát... tényleg nem látják át szegények. Hogy' is van a mondás, fasz feláll, ész megáll? Mentségükre szóljon, a bangók valóban brutál jól specifikálódtak az utánzáshoz - további okosságok és csodálatos képek a komplex szexuális mimikriről itt (romániai bangófajokon).
...na jó, ez csak négy faj lett, de most meg kell találnom, hova mentettem el a többi képet. :P Folyt. köv., amint megtalálom, kis szerencsével még ebben az évszázadban.
*ezt a sztereotip mentegetőzést PONT ugyanazzal a hangsúllyal HALLOD te is (a best of T nevű osztálytársam volt az általános iskolából, mikor az épp aktuális vonatkatasztrófát kellett magyaráznia az ofőnek)
#hétköznapi botanika#Centaurea ragusina#Orchis anthropophora#Orchis quadripunctata#Ophrys apifera#charles darwin#evolúció#dubrovnik
37 notes
·
View notes
Text
Azért, amit az elmúlt két hétben láthattunk
mégiscsak a NER történelmének legzűrösebb időszaka volt. 1, Ungváry néhány ezer karakterben morális romhalmazzá lőtte a NER legnagyobb fasiszta propagandistáját, mint a pinty. 2, Két héttel később, - kb. négy nap leforgása alatt - egy 444-es cikkből a NER történetének második (az első Schmitt Pali beáldozása) legnagyobb öncsonkítását sikerült összehozni. (nem hinném, hogy az első és a második pont között szoros összefüggés lenne, az időzítésen kívül) 3, Ez a "vezéráldozat" viselkedés nagyon nem jellemző a NER-re, az eddigi tapasztalataink alapján kijelenthető, hogy az utolsó tróger bűnözőjüket is körömszakadtáig védik. Most mégsem. 4, Az előző két pontból nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy a háttérben, a jelenleg megismertnél jóval nagyobb szarkupacot próbálnak fedezni. 5, Mindezektől függetlenül Orbán (kül)politikájának köszönhetően egyértelműen látszik, hogy rengeteg ellenséget gyűjtött be magának a nyugati térfélen (is), és ezzel egyidejűleg minden szövetségesét elvesztette. Kezdve a németektől (Merkel ugye nincs már), a V4-eken át az olasz fasiszta cimbikig és USÁ-ig (NATO-bővítése korüli baszakodás), folytatva az orosz támogatással, amit a kényszerűségből aláírt Ukrajnai támogatás okán egy pillanat alatt elvesztett. Szóval Orbán mögül elfogyott a pénz és az erő. 6, Az ország gazdasági gyengélkedése előhozta az önmagát felzabáló kisgömböc végnapjait, mert a pénzre éhes első- és másodvonalas oligarcháknak már nincs mit zabálnia, egymáson kívül. 7, A rendszer oligarcháinak jelentős része nem a Lölö-féle analfabéta fasz, hanem tájékozott, pragmatikus bűnöző gyökér, akik tisztában vannak az előző két ponttal, és azzal is, hogy Orbán rendszere hosszútávon fenntarthatatlan, és bevételeik védelmében - adott körülmények között - nyugodt lélekkel beáldozzák Főnit is. 8, A 444 bevallottan NER-közeli forrásból kapta a pedo-botrány anyagát. Fentieket összefésülve nem nagyon tudok más következtetésre jutni, minthogy Orbánt tisztán belső körökből, vagy külső körök segítségével, de belső emberek kezdték el levadászni. Nem tudom, hogy a jelenlegi botrány meddig eszkalálódik még, de az biztos, hogy egy NER-féle rendszer(ek) bukásának első napjai pontosan így néznek (majd) ki. Egy hét és csá.
144 notes
·
View notes
Text
Házasság első látásra II/4: A legbaszhatatlanabb szakmák
Előző részben tűzoltó Zoli végre bevallotta Orsinak, hogy van egy gyereke.
A nő megnyugtatja, hogy ez nem kizáró ok, de ettől függetlenül ő igényelni fogja, hogy sokat foglalkozzon vele.
Másnap Orsi már kicsit jobban érzi magát, de azt mondja még el kell beszélgetnie a faszival.
Reni és Brumi már túl van a nászéjszakán és bár szex nem volt, de végig együtt aludtak, annak ellenére, hogy Peti horkolt.
A férfi szerint ez szerelem. A nő azt mondja túl fáradt volt, hogy bárhova menjen.
Kapcsoljuk a stúdiót, ahol a szakértőink újabb párokat válogatnak össze. Elsőként a 42 éves Maricát húzzák elő a kalapból, aki elég hot, de sajnos jogász, ami az egyik legbaszhatatlanabb szakma.
Azt mondja az eddigi csávói mind megpróbálták leépíteni az önbizalmát. Sikeresen. Nem mer az érzéseiről beszélni, mert fél, hogy visszaélnek vele. Minden nap a szüleinél lóg, mert magányos. A szakértők szerint még nem tudott leszakadni az ősökről. András, a kókler megkérdezi, hogy nem lehetne-e kicsit hanyagolni mutterékat, amikor párkapcsolata van?
A nő kiakad ezen, mert szerinte örülni kéne, hogy ilyen jó kapcsolata van a felmenőivel. Azt mondja ők azok az emberek az életében, akikre mindig számíthatott. Nézzünk viszont szembe a tényekkel: ha az embert szeretik a szülei, akkor nem hagyják, hogy jogász legyen.
A megfelelő partner mellé a szakik szerint, Zoli, a fogorvos. Kétszer volt már házas és három gyereke van. Eddigi feleségei dominánsak voltak és mindig átvették az irányítást. Ezt a mintát otthonról hozta, mert az anyja is mindig megmondta mit csináljon. Nagyon jó kapcsolata volt a gyerekeivel, de nem rég a volt felesége kiköltözött Németországba és azóta nem látja őket annyit, amit nagyon rosszul él meg.
Elsőként Marica jelenti be a nagy hírt a családnak. Nyilván neki egyszerűbb, mert minden nap a szüleinél lébecol. Nagyon örülnek, amikor megtudják, hogy a lányuk végre férjhez megy, annak már kevésbé, hogy milyen körülmények között, de azért támogatóak.
Zolinak sincs nehéz dolga összecsődíteni a családot, mert a zsarnok anyja, mint egy kísértet mindig megjelenik a házában. Döbbenettel hallják, hogy harmadjára is megházasodik. Amikor a fogorvos részletezi a körülményeket, anyu hamar összerakja, hogy a Házasság első látásra című műsorról van szó. Nocsak, egy műkedvelő!
Kiderül azonban, hogy nem örül annak, hogy a fia már megint házasodik, mert úgy érezte, hogy az előző két felesége sem tisztelte. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy átvették tőle az irányítást a fia felett.
Marica közben már az esküvői ruhákat válogatja. Ruhapróba közben kiderül, hogy munkamániás is. Red flag, red flag hátán.
Zoli gondban van, mert az anyja nem tartott vele a kedvenc butikunkba és most nem tudja mit válasszon, de szerencsére az eladó rutinosan rásózza a legdrágább öltönyét.
A ceremónia előtt, barátai jó tanácsokkal látják el a férfit: ne legyen papucs. Ő is megfogadja a kamerának, hogy nem lesz többé konfliktuskerülő. Hehe.
Hirtelen betoppan a fogorvoshoz Petra, aki már tavaly elvileg szerepelt a műsorban. Azért jött, hogy jó tanácsokkal lássa el a férfit. Pl. hogy ne legyen olyan, mint a volt férje és hogy legrosszabb esetben hat hét alatt el tud válni.
Maricát közben már sminkelik és bevallja nekünk, hogy kicsit tart attól, hogy nem fog tetszeni a leendő férjének. Ha a faszi csak fele annyira vonzódik a mid, középkorú nőkhöz, mint én, akkor nincs mitől félnie. Aggodalmát megosztja a családdal is, akik szólnak neki, hogy ne sírjon, mert lefolyik a sminkje.
A vendégek már a helyszínen. Marica mamája szól a közjegyzőnek, hogy ez a házasság komoly legyen, ne vicc. Oké, nyanya - nyugtatja meg a férfi. Megérkezik Petra és helyet foglal Zoli egy másik exe mellett, akit valamiért szintén meghívtak ide. Nagy az öröm, mert Marica anyjának nagy kedvence volt Petra tavalyi évadból. A nagyi szerint viszont rossz ómen.
Petra amúgy a legjobb wingman, mert egy vagon jó dolgot mond a fasziról a menyasszony családjának. Kicsit túl is tolja Zoli anyja szerint, de hát kit érdekel a vén szipirtyó.
Apropó, vén szipirtyó. Ahogy megjelenik a fia máris a vérét szívja az öreglány. Mindenesetre Marica családjának tetszik a faszi. Helyes úriember. Megérkezik a menyasszony is és Petra már össze is súg Zoli exével. Szerintük nem ilyen nő való a fogorvosnak, mert neki a szőkék jönnek be. A férfi anyjának viszont külsőre megfelel. Zolinak is, mert simán igent mond, ahogy Marica is.
Úton a fotózásra Zoli elárulja, hogy nagyon örül, amiért diplomás a nő. Nekünk még hozzáteszi, hogy nem teljesen az ideálja Marica, mert nem elég dagadt. Mindenesetre azt mondja, hogy a boldogság, amit a nő arcán lát nagyon tetszik neki.
A tűzoltó Zolival ellentétben, ő egyből közli új feleségével, hogy volt már házas és három gyereke van. Mindeközben Petra és az ex arról beszélnek, hogy vajon, hogy fogja fogadni Marica, hogy Zoli nemcsak hogy nem akar több gyereket, de már elköttette magát.
Folytatódik a válogatás. Következő versenyzőnk Renáta és ma már beszélgettünk baszhatatlan szakmákról, szóval hadd prezentáljak még egyet: a könyvelőt.
A nő ráadásul Pusztaszabolcson lakik, mint a rokonságom rosszabbik fele. Azt mondja szereti a munkáját, mert sokat kell nyomoznia és ez a párkapcsolataiban is hasznos volt, mert ott is mindig nyomozott a faszijai után. Többször megcsalták, ahogy az apja is tette az anyjával. Legfájdalmasabb emléke, amikor az anyukájának öngyilkos gondolatai voltak apu hűtlensége miatt.
A kókler megkérdezi, hogy hagyja-e magát irányítani egy párkapcsolatban? Nem. A szakik szerint a nő olyan faszikat keres magának, akik dominánsak, hogy aztán küzdjön velük. A megfelelő pár ezért Gergő.
A férfinek nagyon fontosak a külsőségek, ezért rendszeresen edz, amit a leendő párjától is elvár. Úgy érzi sokan nem veszik komolyan a megjelenése miatt, pedig ő egy intelligens, érző férfi. Hehe.
A családnak és a legközelebbi barátainak jelenti be először, hogy megházasodik, akik a szokásos döbbenettel fogadják. Anyu megjegyzi, hogy bár nem szokványosak a körülmények, de a fia sem az.
Renáta bejelentésének felvételei elkallódhattak, mert ő a következő snittben már ruhát próbálgat. Az eladó rá akarta sózni a függönyt, de a lánynak határozott elképzelései vannak.
Olyan ruhát szeretne, amiben látszik a hátán az a két pöttynyi tetkó és amiben jól látszódnak a mellei, mert elmondása szerint nem akar zsábkamacskát eladni a leendő férjének. A végén még megjegyzi, hogy ha nem tetszik a vőlegénynek a ruci, akkor nyugodtan ölje meg magát.
Geri egyedül próbál ruhát és ő az első faszi, akire a butikos nő hajt rá és nem fordítva. Bár lehet sértésnek szánta, amikor Conor McGregorhoz hasonlította a faszit.
Renáta sminkelés közben elárulja nekünk, hogy ő hisz a sírig tartó szerelemben és szerinte van esélye egy ilyen műsorban megtalálnia az igazit. Hehe.
Közben megérkeznek a barátnői is egy gyors reality checkkel. Megkérdezik, hogy biztos átgondolta-e ezt? Hát persze. Azt mondja Renáta, hogy legalább nem kell könyörögnie senkinek, hogy megkérje a kezét.
Úton a ceremóniára Renáta lő egy selfiet, ami wishes Vincent Cavanagh pszichológus úr szerint azért készült, hogy bosszút álljon vele az exén.
Geri meghívott vendégei között van egy híresség is, Miló Viktória, bokszoló. Elvileg szokta edzeni a vőlegényt. Emlegetni kellett és már érkezik is a férfi. Hajóval.
Renáta családja szerint csini a fiú, de úgy érzik, hogy nem fog tetszeni a lánynak, mert ő a sötét hajú, barna szemű csávókat szereti. A vőlegény üdvözöl minden kedves egybegyűltet és bemutatkozik a családnak, aztán elkéri a jövendőbelije kezét a szülőktől, akik áldásukat adják rá. Vannak hagyományok, amiknek ki kéne pusztulniuk.
Megérkezik a menyasszony és Geri megkönnyebbülten sóhajt egyet. Nem ronda. Renáta barátnői viszont egyből kiszúrják, hogy valami nem oké: a lány nem mutat ki semmilyen érzelmet. Velünk megosztja a menyasszony, hogy nem szereti a vörhenyeseket, mert nincs lelkük.
Geri pár alapkérdéssel próbálja oldani a feszültséget. Megosztják egymással a lakhelyüket és a foglalkozásukat. Eljött a választás ideje. A férfi természetesen igent mond és végül kínosan hosszú gondolkodás után Renáta is. A nő elmondja a kamerának, hogy kurvára nem jön be neki a csávó, de azért ad a dolognak egy esélyt.
Melinda, a pszichológus szerint nem arról van szó, hogy nem kúrná le a faszit, csak mindenben a legrosszabbat keresi, a korábbi traumái miatt.
A vendégeknek is feltűnik, hogy valami nem oké. Gerin látják, hogy boldog, de a menyasszonyon érzik, hogy távolságtartó.
Meglátjuk mi sül ki ebből, de csak a következő epizódban...
39 notes
·
View notes
Text
Borízű olvasói levél, tokhal ügyekben.
Majdnem jól mondta UP a tokhalas sztorit, mert abban például igaza volt, hogy a minimum 3-4 évig az ikrájukért tartott halaknak, magas életszínvonalat kell biztosítani, hogy minél több kaviárt termeljenek és nehogy megbetegedjenek. Ehhez valóban átfolyó vízen tartják őket, vagy olyan rendszerekben, ahol a halakról elfolyó vizet megtisztítják és visszavezetik a medencékbe. Viszont a megvilágítás időtartamával, sajnos nem lehet előrébb hozni az ivarérést és így a kaviár termelést, csak a már ivarérett egyedek ikratermelését lehet kicsit finomhangolni. De ezt is inkább más fajoknál, ott alkalmazzák, ahol az ikrából halat keltetnek és folyamatosan kell a szaporító anyagot biztosítani.
A nálunk, kaviár termelési célból tartott tokhalak közül a vágótok kb 7 év, a kecsege kb 5 év a lénai tok pedig kb 6 év alatt éri el az ivarérettséget, mesterséges körülmények között tartva. A legértékesebb kaviár persze még mindig a vizáé, de ez az optimális körülmények közt is csak kb 16 év alatt lesz ivarérett, amit csak nagyon kevés termelő vállal be. Vadon fogni és az ikrát feldolgozni, természetesen csak illegálisan lehet, mert világszerte szigorúan védett. Magyarországon időnként telepítik, de ezek az egyedek a Vaskapu vízlépcső miatt, csak lefelé tudnak vándorolni, vissza viza már nem jön.
A tokhal filé nagyon finom, szálkátlan (merthogy ősi porcos halak) és néha lehet venni a Lidl-ben. Az egyik hazai termelője a kisbajcsi Bajcshal, az ő mintaboltjaikban lehet venni tokhal termékeket, így például a Garai téri mintaboltjukban is.
68 notes
·
View notes
Text
Kedvenc új jelenségem a fotomolekuláris effektus
Pár éve fedezték fel az MIT-n, hogy bizonyos körülmények között a vízből több párolog el, mint amennyi hőt beleadtak.
TLDR: A vízmolekulák egymáshoz gyenge hidrogénkötéssel kapcsolódnak, melynek energiája 0.24 eV. Új felismerés, hogy a víz elnyeli az 520 nm (zöld), 45°-ban beérkező polarizált fényt, melynek elektromos komponense merőleges a vízfelszínre, mágneses komponense párhuzamos vele. Ennek a zöld fénynek fotononként 2.4 eV energiája van és 20 vízmolekula felszabadításához járul hozzá (10 darab 0.24eV kötés). Ez négyszerese annak, amit hőpárolgással lehet elérni. Az eredmény az, hogy a kötések felbomlása hőt von el a környezetből, kb 1°C-al csökkenti a vízfelszín és határos levegőréteg hőmérsékletét. Az elpárolgott töbletmennyiséghez szükséges, hogy emellett hőt is vigyenek be a rendszerbe, hogy megakadályozzák a visszakondenzációt.
Az új felfedezésnek jelentősége lesz a klímamodellekben, a deszalinizációs eljárásokban valamint az energiahatékonyabb hűtési rendszerekben.
Ide kapcsolódik még, hogy miért alakult ki az, hogy a növények zöld színűek (a zöld fényt NEM nyelik el, visszatükrözik), ez az a hullámhossz, ami képes lenne kiszárítani a növényt a jelek szerint. Ezért lehetett evolúciós előnye a zöld levelű növényeknek, melyek a spektrum többi színeiből nyernek energiát.
99 notes
·
View notes
Text
"A listára került személyeknek – ebben az esetben Rogán Antalnak – a Pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalánál (OFAC) kell kérvényeznie, hogy lekerüljön onnan. Abban részletesen le kell írnia, hogy miért is kellene törölnie az OFAC-nak a listáról. Ehhez benyújthat bizonyítékokat, hogy a listázáshoz nem áll rendelkezésre elegendő alap, vagy hogy a listára helyezést eredményező körülmények már nem állnak fenn." Rogánnak kell bizonyítani hogy nem üzemeltet korrupciós hálózatot ahhoz, hogy levegyék a listáról. xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
42 notes
·
View notes
Text
És ha már a 2. magyar hadsereg
nem csak kb. 125ezer katona halt meg/tűnt el hanem hozzávetőlegesen 31ezer munkaszolgálatos magyar is.
a munkaszolgálat 1939ben lett bevezetve és először nem kapcsolódott a zsidó vallású férfiak szisztematikus elpusztításához. munkaszolgálatos az a katonakorú lett akit fegyveres szolgálatra alkalmatlannak minősítettek, így ő a rendelkezésére bocsátott szerszámmal szolgálta a hazát, segítette a hadseregét. de hát ugye tombolt az őrületspirál, sorjáztak az úgynevezett zsidótörvények (szám szerint négy) és a végén a munkaszolgálat kisebb részben a politikai foglyok, nagyobb részben a zsidók szolgálata lett. jelige: csak odaút, haza jobb ha minél kevesebbet hozunk haza, volt a lelkes törekvés.
az átlag (zsidó)családban született, kissé balhés, érettségit és szakmát sem szerzett Rejtő Jenő 1942 őszére elismert szerző volt és már megírta mindazt ami ma olvasunk tőle. a zsidótörvények már mind kiadva, száműzték szinte mindenből és mindenhonnan a zsidó vallású magyarokat. az idegszanatóriumot is megjárt, egészségügyi problémákkal küzdő író alól az utolsó publikálási lehetőséget is kihúzták az úgynevezett "ponyvarendelettel" (a papírhiány miatt a ponyva kategóriába tartozó könyvek nem adhatóak ki), de az élete még megvolt. egy nyilas pártlap úgy gondolta ez is luxus, vádaskodó cikket jelentettek meg, hogy amíg a magyar hőseink ott a Donnál a "hazáért harcolnak" addig pesti kávéházban irogat az a zsidó és ez micsoda fertő. a munkaszolgálatos behívó szinte azonnal reppent főhősünknek.
a nagykátai elosztóból a 2. magyar hadsereg munkaszolgálatosának utalták. a téli hideg és embertelen körülmények megtették a magukét, Rejtő Jenő meghalt 1943. január 1én (a dátum nincsen igazolva). tömegsírba temették.
ha a Bimbó utcában jársz láthatod a 3. szám alatti kapunál a botlatókövet a nevével (a 4. szám alatt egyébként a szintén zsidó és a németek bevonulásától bújkáló Heltai Jenő lakott, neki emléktáblája van)
nekem van az az elméletem, hogy magyar az aki tudja hogy Gorcsev Iván hogyan nyerte el a fizikai Nobel-díjat huszonegy éves kora előtt.
vagy aki be tudja fejezni, hogy lófasz fog itt folyni...
mert Örkény István is munkaszolgálatos volt, ugyanúgy a 2. magyar hadseregnél. a jómódú patikatulajdonos fia először gyógyszerész, majd vegyészmérnök képesítést szerzett. 1942 őszére még semmit sem írt meg abból amit ma olvasunk tőle és természetesen ő sem dolgozhatott nagyjából sehol sem, ő is mehetett a Szovjetunióba "védeni a hazát" ami éppen elpusztítani igyekezett őt. de Örkény kibírta addig amíg szovjet fogságba esett, aztán kibírta a szovjet fogságot is. 1946ban tért haza, ahol aztán dramaturg, lektor és szerző lett. Az '56os eseményekben való részvétel miatt publikációs tilalmat róttak ki rá, azon időszak alatt az eredeti szakmájában dolgozott. 1963ig tartott a szilencium, akkor jelent meg (az egyébként zseniális) Macskajáték kisregénye. az egyperces novellák 1967ben debütáltak, amivel stílust teremtett - és nézetem szerint megalapította az ország államformáját, Egyperces Groteszk Novellisztán (hozott szalonnával egérirtást vállalok). elismert, Kossuth díjas szerzőként 1979. június 24én halt meg szívelégtelenségben. a Farkasréti temetőben nyugszik.
45 notes
·
View notes
Text
Picike pride – hetero szívvel
Beszélgetünk..., a pasasról, akit 27 év házasság után a felesége rajtakapta egy másik pasival és váltak, a pasas szerette volna maga elmondani a felnőtt lányának a válás okát. A lány reakciója: nagyon örül, mert már egy ideje szerette volna bevallani, hogy leszbikus. Szélsőjobbos, mihazánkos család, a családfő megátalkodott homofób. És meleg a négyből két gyerek, és végül csak kiderül, hogy az apa is. A gyerekek és az anya felszabadulnak, az apa meghasonlik. A fiú, aki évekig járt terápiára a szorongásaival és fóbiáival, aztán miután leérettségizett, a 18. születésnapját követően kiállt, hogy apa, anya, meleg vagyok! A szülők pedig: oké, de mi eddig is tudtuk. Kérsz még egy szelet sütit? Az anya, akinek a gyereke még nem coming outolt a család felé, ezért a nő eljár rendezvényekre, pridera, hogy a tevékenykedéséről lehessen beszélgetni, így puhítsa a környezetét, előkészítse a terepet. 50+ os férfi, aki magányosan élve megvárta amíg meghalnak a szülei, hogy a kis faluban ahol éltek, a szülőknek ne kelljen megküzdenie az ő másságával és csak utána kezdte keresni a kapcsolódásokat. Szülők, aki kiállnak a gyerekükért akár a családdal szemben is. Őket csak együtt lehet megtagadni. És a család végül elfogadja, hogy a fiú unokájuk mostantól lány unoka. És az a csodás nő, aki annyira nem tudott mit kezdeni a rászakadt hírrel és magánnyal, hogy inkább egy egész csoportot szervezett a hozzá hasonló szülőknek, hogy minden gyerek kaphasson egy szülői ölelést, aki a sajátjától nem kaphatott. És sztorik, sztorik, drámaiak, gyönyörűek, szívszorítóak sokszor, én a végén már szétkönnyeztem a sminkemet.
Mennyi fájdalom körbe-körbe a titkolózások, hazugságok, önismeret és elvárások körül. Mennyi elpazarolt élet, ami boldog lehetett volna vagy sokkal több boldogság lehetett volna benne, és mennyi sok rémisztő figyelmetlenség, felszínesség. Nem az az érdekes, hogy nekem mit jelent vagy jelent-e bármit is az, hogy a környezetemben valaki homoszexuális. Nem hangoztatom, hogy nekem ám vannak meleg barátaim mert nem érdekel senki szexuális élete, kivéve a férfié, aki a szerelmem. Ha valaki azt mondja, hogy mától hívjam Lorettának, akkor úgy hívom, nézze el nekem, ha néha belezavarodok, nekem is meg kell szoknom, ne vegye tiszteletlenségnek. És nem érdekel, hogy szatyorban hordja-e ki a gyerekét. Ha nagyon közeli barát lenne, még az is lehet, hogy kihordanám én. De a fájdalom, amit a titkolózás okoz az embereknek, az zavar. A mögötte megbújó kommunikációs és önismereti problémák zavarnak, a beletörődés a felszínes vágyba vagy a vágy hiányába egy kapcsolatban, az zavar. A szorongás okozta frusztráció vagy agresszió az zavar. És nyilván nem leszek népszerű az önzőn heteronormatív gondolataimmal, de ha elfogadóbbak lennénk az összes mindenféle betűvel ellátott identitásukat kereső vagy másságukra rátaláló emberrel, akkor mindenkinek sokkal kurvább jobb lenne, szóval egyszerűen praktikus lenne és pl a heteróknak is jobb lenne, ha sok meleg nem érezné azt a nyomást, hogy a környezet elvárásainak kell megfelelniük a kapcsolataikban. Mert szembetalálkozni azzal, hogy rossz szándék nélkül, de átbasztak vagy az egész életedet kell újraírnod, amire nem voltál felkészülve, minden álmod, terved a „normális” életről az megy a kukába – szóval ez nekünk se könnyű. És azt gondolom, nagyon kell szereti azokat az embereket, érintett családtagokat, barátokat, ismerősöket, akik ezt képesek szívből való szeretettel végigcsinálni, de azokat is, akik szép lassan de feldolgozzák a saját normáik átalakulását és kinyilvánítják az elfogadásukat és szeretetüket a másik ember felé. Persze, ez nem ennyire egyszerű, ezt én is tudom, ez mindkét oldalon egy spektrum, stb, annyira sokszínű az egész, hogy szinte nem is lehet mindenkire igaz véleményt formálni, stb, az idő, a vágyak, az emberek, a körülmények gyurmáznak mindenkit, ma ez fontos, holnap az, akár hetero vagy akár nem, de vannak dolgok amik mindenkit meghatároznak, hogy telik ez a kurva élet.
83 notes
·
View notes