#kétszázhatodik nap

[kedvesmajam]

ma nem voltam bent, a második itthon dolgozós napot töltöttem, de már két napja végeztem azzal a feladattal, amire ezt kaptuk. délelőtt pihengettem, sorozatot néztem. délutánra összeszedtem magam és olvastam. terveztem, hogy elmegyek ma futni, mert a nappali futás mindig ritka, de lusta voltam

délután konzultációra mentem. esett az eső, de megálltam a szokásos parkban cigizni. a sötét, az eső, az egyébként is bennem lévő nehéz érzések nagyon leterítettek. csak néztem ki a fejemből és nem láttam reményt

a mai konzultációra konkrét témával mentem, olyannal, amit feltétlen B-vel szerettem volna megbeszélni, mert sok felépülést látott már. a téma a visszaeséstől való félelmem, sőt olykor rettegésem volt. B. jelezte, hogy ilyenről korábban nem beszéltem. elmondtam, hogy volt már ilyen csak nem került terítékre. kérdezte, mitől van ez, de nyilván nem tudom. mondta, hogy nagyon jól használom azokat a gondozási tervben foglalt dolgokat, amik segítenek a józanság megtartásában. tudom, hogy így van, csak ezekben nem lelek örömöt. elmondta, hogy nem érti a gyógyszerelésemet, mert már józan vagyok, ugyanannyi gyógyszert szedek, mint mikor ittam, szerinte emelni kellene és kérte, feltétlen beszéljek erről a pszichiáterrel. picit megakadtunk ott, hogy sok téma a terápiába tartozik. beszéltünk arról, hogy vagyok a terápiával, az történik-e, amire vágyom, s szerintem igen. ugyanakkor megfogalmaztam, hogy annyira terhel a terápia, hogy lehet, hogy a józanságom megtartása érdekében fel kellene függeszteni. átgondolva inkább az lenne megoldás, hogy erről beszéljek a pszichológussal és közösen döntsünk. B. visszajelezte, hogy nem vagyok jól. egyet kell értenem. és mikor kérdezte, mire vágyom, csak azt tudtam mondani, hogy jobban lenni, de arról nem beszéltem, hogy szuicid gondolataim is vannak. nagyon megterhelő volt a mai alkalom, annak ellenére, hogy B. a végén próbált biztatni, hogy a felépülésben vannak ilyen állomások és amikor kijövök belőle, akkor a javamra válik. a legrosszabb az volt, hogy mennyire belepörögtem abba, hogy visszaeshetek. nem szeretném, ha ez a sötétség, örömtelenség és üresség úgy forduljon bennem, hogy jogom van inni. össze vagyok zavarodva

az volt a szerencse, hogy estére színházjegyem volt. tudtam, hogy muszáj elmennem, mert nem maradhatok itthon. picit féltem, mert függőségről szólt a darab, de a kritikákban nem az domborodott ki, hogy didaktikus függőségellenes darab. nagyon jó volt! maga a darab a számítógépes játékfüggőségről szólt. nagyon jó volt a díszlet, a vizuális és hang elemek, úgy is élvezhető volt, hogy sosem játszottam ilyen játékokkal. volt benne trágárság, de nem zavaróan sok. az aktuálpolitikai utalások is nagyon feküdtek. arra is nagyon jó volt, hogy kiszakadjak a gondolataimból

át kell gondolnom, mit jelent számomra a józanságom, miért nem iszom és ha ez megvan, aszerint kell élnem. ha ez a józanság, jobban el kell köteleződnöm és nem elég csak azért nem innom, mert utálok másnapos lenni. ha pedig elkezdek inni, mert nem fontos a józanságom vagy csak felszínes okok miatt csinálom, akkor át kell gondolnom, van-e értelme terápiára járni, mert a konzultáció biztos ugrik. de az sem okés, ha a konzultációk miatt nem iszom

a másik, amit rendeznem kell, az az evés. napközben két zabkását eszem két banánnal, mellette éjjel falok. még mindig 103,5 kiló vagyok. de a számok mellett fontosabb, hogy ne terheljem a szervezetemet az éheztetéssel és falással

a legfontosabb, hogy őszinte legyek magammal