#jellemrajz

[vortexofmind]

Sahovszkoj jellemrajza

Mindenki szerette, a legkülönfélébb emberek. Aki nem kedvelte, az tisztelte, és egyáltalán, ő volt a pátriárka, a guru és az abszolút morális tekintély. Könnyedén társalgott mesteremberrel és értelmiségivel, arisztokratával és parasztemberrel egyaránt - minden bizonnyal azért, mert mindezek a szociálisan értelmezendő jegyek ritka módon összetalálkoztak benne. Az értelmiségieket ugyanakkor bizonyos óvatossággal kezelte. És volt benne még egy nehezen meghatározható tulajdonság: egyetlen könnyed kézmozdulattal el tudta hárítani a csapást, kellemetlenséget. Megadatott neki valami parányi és titokzatos hatalom a körülmények felett. Vagy nem is hatalom volt ez, hanem az azonnali reagálás képessége?

Mindig úgy nézett ki, mintha laza életet élne. Semmi nyűg, semmi strapa. Ironizál, de bántó él nélkül, szigorú önmagához, de türelmes a környezetéhez, állandóan gyerekfalka veszi körül, a sajátjai és a szomszédban lakók, mindent tud, amit a kisebb fiúk annyira díjaznak: ügyes, gyors, igazi ezermester - mindent megjavít, mindent felépít. Sose láttam lóháton, pedig pont ehhez való tartása és mozgása volt. Egyszóval, igazi dzsigit.

Ljolja Murina arról beszélt a halotti toron, hogy Gyimka művészként szűkszavú volt, és ez így igaz. Ezt a szűkszavú nemzedéket a hetvenes-nyolcvanas években úgy nevezték: a "szigorú stílus" művelői... Az utolsó években Gyima alig dolgozott. Andrej szerint elege lett a munkából, hogy tulajdonképpen nem is hiányzik neki, ez csak lustaság. A dolog persze ennél bonyolultabb. Ki tudja, micsoda munka folyt a lelkében, nem fontosabb-e, mint bármilyen fatárgy...

Ljudmila Ulickaja: Viszonzatlan szerelem (2023, Magvető, részletek)

[bonesteve]

TAlán másfél hónapja feltettem itt a facebookon egy kérést, miszerint pingpong asztalt vennék.

Volt is két ajánlat, az egyik kedves ajánlatba nem ugrottam bele, mivel nem volt tisztázott, mennyire komplett a szerkezet, nem akartam fúrni-faragni egy hétig.

A második ismerőstől jövő ajánlat még kedvezőbb volt, igazi békebeli cucc, Sportszer és tanszerárugyár terméke, 1976-ból.

Az évszám büszkén ráfestve a vaskos fa vázra.

A mattzöld festék még gyári, picit kopott, de csak a tökéletes használhatóság felső határáig, isten ments, hogy hozzányúljak!

Nedves ruhával letörölgettem nagyon óvatosan, ahogyan az iskolai táblát is tettem kisdiákként.

Figyeltem, ahogyan a közel száraz, mégis nedves ruha nedves csíkja tíz perc alatt felszárad az asztalok lapján, eltüntetve a huszonöt év szárazraktározás poros nyomait.

Felszereltem a másik, eladott asztalról maradt hálót, előtúrtam a kopogós kék-piros hard ütőket, meg a teljesen üvegkeményre keményedett soft ütőt is, ami akkoriban horror összeg volt, amikorról megmaradt, Joola gyártmány, tükörsoft az egyik, a piros oldala, a kék pedig dudoros. A tükrös fele annyira kemény, hogy körömmel benyomva hosszan reped a gumi rajta, menthetetlen, megy a falra két szögbe zárva.

Elkezdtünk játszani. Családilag.

Annyira jó móka a pingpong, hogy az elmondhatatlan.

És olyan jópofa jellemrajz is egyben, ki hogyan játszik a családban.

A játékban benne az ember teljes személyisége, erre emlékezzetek, tökéletesen modellezi a játékstílus a játszó ember jellemét, személyiségi jegyeit, gyengeségeit, erősségeit.

Játszunk is amikor csak érjük,

Ma az én gyönyörű 75 éves Édesanyám kérdezte, játszanék-e vele is egy kicsit.

Boldogan mondtam igent.

A korral együtt járó itt-ott fájós teste mintha varázsütésre ruganyos, szíjas, fürge bakfistestté fiatalodott volna.

Mintha visszajöttek volna az 1960-as évek Balatonvilágoson töltött nyarak, amikor Apám levonatozott hozzá, amikor Nagyikáékkal nyaralt és Apám szigorúan elkülönítve de ott nyaralt, hogy esténként kéz-a-kézben sétáljanak a nádasok mentén, nappal és kora este pedig a szúnyogokat hessegetve pingpongozzanak ketten, szerelmesek, gondtalanok, gyermektelenek, izzadt orrokat törölgetve, Apám félmeztelenül, rövidnadrágban, Anyám pedig kacér egyrészes fürdőruhában órákon át, lecsapásokat védve ki ügyesen, egyre jobban összeszokva, a másik ügyességét elismerve, örömmel, szerelemmel, pezsegve, kipirultan, gyönyörűen, reményteljes-fiatalon.

Olyan hirtelen jött vissza neki minden mozdulat, minden lecsapással egyre finomabbak lettek az általam már ismert mozdulatai, sokat játszottunk együtt amikor kamasz voltam, különböző úttörő táborokban.

Én ifiként voltam ott, ő pedig vezetőként.

Ütögettünk, egyre jobban belemelegedve, talán ha meccset játszunk, meg is ver, vagy majdnem.

Végül én mondtam, hagyjuk abba, mert megfájdult a derekam.

Ma nagyon rossz napom volt, iszonyúan indult, komoly veszteséggel indult a nap anyagilag a pandémia folyományaként, faszom tele mindennel.

Hazajöttem, Leventével átszereltünk volna szép kerekeket a kocsira, de kiderült, a hozzá kapott 20-as felnik nem passzolnak csavarcsere nélkül, de azért együtt küzdöttünk az emelővel, a kerékanyákkal, utána elmentünk vezetni, egyre ügyesebb, utána vitte egy kört a büszke anyját is a környező utcákban, utána pedig pingpong Anyámmal, szóval jó lett ez a mai nap mégis.

Jó most nekem.

[libirk]

Kiváló jellemrajz a kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettesről.

Semjén Zsolt a kórházi klímák elromlásán röhög #semjénzsolt #légkondi

Az orosz-ukrán háború miatt vannak romokban a magyar kórházak. Orbán Viktor "békemissziója" miatt nem tud a kormány csip-csup ügyekkel foglalkozni, mikor a világbéke megmentése a tét.

[ghost-of-tonhalszendvics]

Egy (nagyon) hosszú bejegyzés Ausztriáról

Amit tudunk/kikövetkeztettünk

Név: Roderich Edelstein

Hivatalos név: Republik Österreich

Hivatalos nyelv: német (osztrák)

Magasság: ~175 cm

Hozzávetőleges életkor: ~22-25 év

Született: X. század közepe – Ostmark tartomány megszervezése, majd birodalmi hűbérbirtokká emelése.

Születésnap: október 26.

Kánon apróságok: Könnyedén eltéved, jobban érdekli a hobbija, mint a munkája. Utálja a tengeri élőlényeket. Fizikailag nem túl erős és noha alapvetően egy csendes, jól nevelt fiatalember, ki tudja mutatni a foga fehérjét. A hajában az elálló tincs Mariazell.

Egyik legérdekesebb megszólalása:

„Ez vicces. Harcra teremtettek, de mindegy, milyen keményen próbálkozom vagy kivel harcolok, mindig így végzem.”

(Első évad, 25. rész)

Történelmi áttekintés – nagy vonalakban

(Elöljáróban: nálunk a kommunizmusnak hála Német-római Birodalom néven fut, de nyugaton az elnevezés maradt a hivatalos Szent Római Birodalom. Tekintettel arra, hogy a sorozatban is imigyen emlegették, maradtam a hivatalos megnevezésnél, és kapja be a magyar oktatás.)

Ostmarkot 803-ban hozta létre I. Károly, az avaroktól elfoglalt területeken. 843-ban a verduni szerződésben foglaltak alapján a terület Bajorországgal együtt a keleti-frank részhez tartozott, vagyis a későbbi Szent Római Birodalomhoz. A tartománnyal nem nagyon foglalkoztak, aztán a magyarok az érkezésükkor alaposan szét is rúgták az egészet. Eleink augsburgi veresége után kezdtek újra betelepedni ide a népek. 960 körül kezdték meg újra az őrgrófsággá szervezését. 976-ban II. Ottó Babenberg Lipótnak adta az őrgrófi rangot. Ezt a 967-es dátumot tekinti a mai modern Ausztria a hivatalos alapítási dátumnak.

976-tól 1141-ig csak őrgrófjai voltak, 1141-től 1457-ig hercegei, 1457-től 1804-ig főhercegei.

Őrgrófságból úgy lett hercegség, hogy civakodás volt a HRE területén (szóval csak a szokásos), és a császárt kisegítette az osztrák őrgróf, ezért a tartományát hercegségi rangra emelték.

1246-ig a Babenberg-dinasztia uralkodott az országban. 1242-ben az akkor regnáló II. Frigyes úgy döntött, hogy milyen remek ötlet lenne elfoglalni a tatárjárás miatt meggyengült Magyarországot. Csak azzal nem számolt a lelkem, hogy a harcok elhúzódnak, őt meg '46-ban a Lajta menti ütközetben megölik. Az, aki leterítette őt, külön pénzjutalmat kapott, és a magyarok nagyon örültek neki, hogy Frigyes utód nélkül halt meg.

Aztán benézték, mert 1278-ig ugyan interregnum volt, de akkor került hatalomra a Habsburg-dinasztia, akik okoztak kis hazánknak néhány mosolytalan pillanatot. Róluk érdekességképpen megjegyzem, hogy Habsburg település, ahol a család első vára volt, ma Svájcban van. Eléggé nagyon Svájcban van, még csak nem is a határ mellett.

1457-es váltás hercegről főhercegi címre: 1452-ben Habsburg Frigyest III. Frigyes néven császárrá koronázták, majd 1457-ben V. Frigyes néven Ausztria uralkodója lett. Valószínűleg úgy gondolta, hogy milyen proli már ez a cím, meg ő mégiscsak vagányabb az elődeinél, elvégre nem csak dísznek van a császári koronája. Szóval hercegből főherceg lett.

Innentől kezdve az 1740-45-ös időszakot kivéve a HRE-nek Habsburg uralkodói voltak, szigorúan az osztrák ágból (aminek amúgy ugyancsak két ága volt, de ettől most tekintsünk el.)

A következő váltás 1804-ben volt esedékes: Napóleon lemondatta a Német-római Birodalom éppen regnáló uralkodóját, Ferencet, aki (mily meglepő) Ausztria főhercege volt. Ő ezen besértődött, és onnantól kezdve Ausztria császára volt.

Egyéb fontos(abb) dátumok:

1363: Tirol megszerzése

1482: házasság révén a Habsburg-ház birtokába került a Németalföld (I. Miksa és I. Mária, a fiuké, Habsburg Fülöpé lett)

1496: Habsburg Fülöp házassága II. (Őrült) Johannával, így a királynő halála után a trón fiuké, V. Károlyé lett

1516-1700: spanyol Habsburg-ág

1526: egy korábbi házassági szerződés révén I. Ferdinánd megszerzi Csehország és Magyarország trónját (volt egy az Anjoukkal, de a Habsburgok szerették Hunyadi Mátyás megállapodását emlegetni)

1566-1638: Németalföldi felkelés, a Németalföld két részre szakadása: Hollandia és Belgium, előbbi függetlenedett, utóbbi Spanyol Németalföld néven maradt tartomány

1580-1640: házasság révén a portugál trón a spanyol Habsburgok birtokában

1593-1606: tizenöt éves háború (Ausztria+Királyi Magyarország Törökország ellen)

1618-1648: harminc éves háború (vallásháború, kb. minden európai hatalmat érintett)

1683-1699: a török kiűzése Magyarországról

1701-1714: spanyol örökösödési háború

1707-1735: az örökösödési háborúban meghódított Nápolyi és a Szicíliai Királyság a Habsburgok birtokában

1740-1748: osztrák örökösödési háború

1756-1763: hétéves háború

1772, 1795: Lengyelország első és harmadik felosztása révén lengyel területek csatolása a Birodalomhoz

1797-1866: Velence Habsburg fennhatóság alatt

A XIX. századtól kezdve meg már minden mindennel összefügg, és akár könyvet is lehetne írni róla – már megtették néhányan.

Plusz Anglia elbújhat, amikor Franciaországnak volt lehetősége háborúzni, akkor Ausztriával kötözködött.

Elmélkedés

Nem tudom, emlékeztek-e a jelenetre, amiből az idézetet kölcsönöztem. Svájc a hátán cipelte a rongyosra vert Ausztriát, közben kifejtette a véleményét az agykapacitásáról, és roppant idegesen megkérdezte, hogy Magyarország mégis hanyadszorra veri laposra. Ő kicsit gyönge hangon válaszolt, hogy ötvenkettedszerre. Nem vágott közbe, míg Switzi fuffogott, megvárta, amíg befejezi, és utána ejtette el a fent idézett mondatokat – ami szerintem a jellemének az egyik alapköve.

Bizonyára hallottatok már az ún. Maslow-piramisról. Az emberek többsége megreked az első négy szint valamelyikén, a másik három elsikkad. A legfelső szint az önmegvalósítás: csak az igazán elhivatott emberek jutnak el idáig. Meg a difis művészek. Pl. Petőfi, aki egy pipával melengette a kezét, hogy meg tudja fogni a tollszárat és le tudja írni a verseit. Ők azok, akik nem törődnek a szükségleteikkel, csak és kizárólag az önmagvalósítás lebeg előttük.

Ausztria tökéletesen tudja hozni ezt a fajta művészt, elég csak azokra a részekre gondolni, mikor Németországék ott ragadtak azon a szigeten, ő pedig elzongorázgatott a bokáig érő vízben. Ha megjelenik egy ficben, akkor rendszerint arisztokratikus, kicsit fellengzős művészléleknek ábrázolják. Merhogy kánon igazolva van, hogy jobb szeret ezzel foglalkozni.

De nem szabad figyelmen kívül hagyni a másik kánon kijelentést: fizikailag nem túl erős. Nem az ország, ő maga. A fenti idézetben én azt látom, hogy ez őt borzasztóan zavarja. A sorozatban egyszer-kétszer nála is elpattant a cérna és akkor láttuk, hogy ő is tud kiabálni, dühöngeni.

Egy pillanatra nézzünk rá a ruháira: mindig elegáns, és gyakran lila. Tudtátok, hogy amíg a 19. század közepén egy angol kémikustanonc rá nem jött, hogyan lehet kátrányból lilát csinálni, addig a lila festék a saját súlya háromszorosát érte aranyban? Nekünk ez már egy teljesen köznapi szín, de azelőtt a lila ruha a gazdagság megtestesülése volt. Angliában pl. törvénybe iktatták, hogy csak a királyi család tagjai viselhetnek lilát.

Nekünk meg itt van Ausztria, aki nem csak az újkori részekben, de a Chibitaliában is lilában flangált. Egyike azon kevés karakternek, akinek láthatóan változott a hajstílusa. Állítólag fűzőt hord.

Nekem ezek a jelek mind-mind ugyanazt jelentik. A középkori nemesség hagyományát (ergo mindenki ezt csinálta és ne tessék piszkálni miatta) vitte tovább, vagyis olyan ruhákba bújt, amik azt hangsúlyozzák, hogy ő alkalmatlan a fizikai munkára. Az angoloknak ezért van sétapálcája: olyan gyenge, hogy bottal jár, és ki akarod küldeni a mezőre/gyárba dolgozni? Hát van neked szíved?

Ha fizikailag nem nagy szám, akkor kénytelen máshogy kompenzálni. Az egyik lehetőség, hogy a sok házassági szerződés alapján elkönyvelhetjük nagyobb szoknyapecérnek, mint a sokak által ismert franciát, a másik, hogy szellemi háttérrel pótolja a testi hiányosságokat.

Azt meg nekem ne mondja senki, hogy egy országnak nincsen nagy szellemi kapacitása. Pláne Ausztriának, aki elintézte, hogy támogassa a pápa, a lengyel király, változatos német fejedelmek, és még a franciákkal is megdumálta, hogy ne támadják meg, míg kiűzi a törököt a területeiről. Megcsinálta. Roddy ért a politikához is.

Nem szabad azonban megfeledkezni a kis köcsög énjéről sem.

1618. A harminc éves háború a defenesztrációval kezdődött. Ez a latin kifejezés roppant eufemizmussal azt takarja, hogy a cseheknél betelt a cérna és elszakadt a pohár, az osztrák követeket pedig kihajították a prágai vár, a Hradzsin ablakán. (Az igazi vicc az, hogy Csehországban ennek kb. hagyománya van, volt első-, második-, meg harmadik defenesztráció…)

1620-ban ennek orvoslására Csehország jogait gyönyörűen megnyirbálták és örökös tartománynak tekintették. Németesítettek meg katolizáltak.

A török háborúk ideje alatt sokszor volt probléma belőle, hogy a Habsburgok katolizálni akartak, a magyar urak viszont nem akarták, hogy katolizálják őket. Valahányszor a császár és az aktuális erdélyi fejedelem békét kötött, a békében benne volt, hogy a jezsuiták nem tehetik be a lábuk Erdélybe. Pusztán azért, mert a jezsuiták híresen jó szónokok és tanult emberek, nyilván megnyerik a teológiai vitákat és ez remekül tudják kamatoztatni a térítésnél is. A török kiűzése után Magyarországot fegyverrel elfoglalt tartománynak tekintették, ez a kifejezés pedig azt jelenti, hogy a nemeseknek meg kellett jelenni, igazolni kellett, hogy a birtokuk az ő birtokuk, és ezért fizetniük is kellett. Mintha az előtte volt százötven évben az osztrákok nem csináltak volna semmit az országban!

Az ezerhétszázas éveket most hagyjuk. Az osztrák örökösödési háborút meg lehet csodálni Hetában. Maradjunk az 1848-as ribilliónál, utána a kiegyezésnél. Osztrák-Magyar Monarchia, valami, amit a magyarok és az osztrákok pozitív eseménynek éltek meg, mert lássuk be, 1526 óta igazából folyamatosan ment a hiszti a két ország között. A cseheknek ez kevésbé volt szép korszak. Ausztriában úgy tekintettek rájuk, mint a kicsit már civilizált, de azért nem teljesen százas szlávokra. Nagyon sok szobalány volt cseh.

A török miatt, illetve az ország elhelyezkedésére való tekintettel nyilván nem jutott gyarmatokhoz a világ felosztása során. Ez miatt a fejlődése kicsit visszafogottabb volt a korszak vezető hatalmai, a Francia és a Brit Birodalom mögött. A legtöbb területe európai volt, és az sem tett jót neki, hogy a német egység megvalósításáért folyó háborút Poroszország nyerte meg. Nem véletlen, hogy kiegyezett Magyarországgal, akkoriban vesztett el egy háborút Piemont (Észak-Olaszország nyugati része) ellen.

Az első világháborút lezáró békében a Monarchia felbomlott. Lengyelország és Csehország visszakapta a függetlenségét, Dél-Tirolt elcsatolták. Az addig Ausztriában dolgozó birodalmi, de nem osztrák állampolgár fogta a cókmókját és hazament – vagyis a kiszolgáló személyzet elég nagy része. Ausztria életében először kénytelen volt megállni a saját lábán.

Kánon, hogy egy rövid időt kerekesszékben töltött. Arról nincs információ, hogy pontosan mikor, de úgy gondolom, hogy ez az első és a második világháború között történhetett, amikor össze kellett kaparnia valami működő állami rendszert, meg fizetnie a piszok nagy jóvátételt.

És akkor képen csapta a Nagy Gazdasági Világválság. Nem csoda, hogy elfogadta az Anschlusst.

Egyébiránt Ausztria a második világháború után az alkotmányában rögzítette az örökös semlegességet (még egy pont a SwissAusnak). A kánon elfogadott születésnapja ezt a dátumot jelöli. Ehhez hozzátenném, hogy valószínűleg a szövetségeseknek is jelentős szerepe volt ebben a lépésében. 1955-ben, mikor a Vörös Hadsereg kivonult az országból, a szövetségesek aláírtak Bécsben egy csinos papírt, ami megtiltotta Ausztriának a Németországgal való politikai és/vagy gazdasági egyesülést.

Szerintem emiatt Bajorország egy kicsit szomorú. Egymás közt biztos azon a fura németen beszélnek, amit nekem a suliban tanult németországi Hochdeutsch-csal esélyem sincs megérteni.

Egyéb, ami eszembe jutott és érdekesnek találtam megemlíteni: 1834 óta Bécsben található a Német Lovagrend központja. Csak jóban van Gilberttel, még ha tagadja is.

Egészen biztos vagyok benne, hogy még nagyon-nagyon hosszan tudnám őt fejtegetni. Komplex és sokrétű karakter, csak úgy, mint mindenki a sorozatban, meg alapvetően az egész világban. A Bécsi Zeneakadémia alapítására pl. ki se tértem, ahogy a spórolós jódlimester-oldalára sem (egészen biztos vagyok benne, hogy van neki.) Azt is tudjuk, hogy nem ért a gyerekneveléshez – kérdéseitekkel forduljatok kérlek Chibitaliához. Annak mondjuk örülnék, ha lenne még egy évada a sorozatnak, és szentelnének neki egy részt. “Ausztria és a kistestvérei: Kugelmugel és Liechtenstein”. Ja, Liechtenstein szerintem az ő testvére, leginkább azért, mert az első világháborúig az ország a Monarchiával ápolt szoros kapcsolatot, csak miután Roddy fejére rászakadt az önfenntartó életmód, nem tudott mit kezdeni vele, és járványként terjesztve azt, passzolt belőle egy darabot Lilinek. Csak Lili tudta, hogy mikor és ki mellett kell összeesni az utcán (Svájc, hehe.)

Lehet, hogy ennek az elmélkedésnek lesz egy második része is, az országokhoz fűződő viszonyát taglalandó...

Köszönet: az összes töris tanáromnak, magamnak, amiért az órákon figyelés helyett azon gondolkodtam, hogy milyen érdekes háttere van ennek a Roderichnek, a Wikipédiának, amiért megkímélt a jegyzeteim átolvasásától, és Cadasca képregényeinek néhány kultúrtörténeti finomságért.

[ao3feed-klance]

csendes szavakkal bevezetlek (fordítás)

read it on AO3 at https://ift.tt/32MXLWN

by idhrengondis

– Sikoltottál – mondja Keith. – Hallottalak a falon keresztül.

Lance szeretne rámutatni, hogy az a bizonyos fal elvileg hangszigetelő. Semmit sem kéne hallanod rajta keresztül, akármilyen erősen hallgatózz is. Helyette azt mondja:

– Nem kapok levegőt.

– Csak szép lassan. – Keith hangja szilárd, de Lance hiába próbál az arcára fókuszálni, csak homályosságot lát. A kép megremeg, majd kiélesedik, remeg és kiélesedik, mintha vízbe nézne. – Tégy úgy, mintha apály lenne. Mesélj megint az óceánról.

Words: 4214, Chapters: 1/1, Language: Magyar

Fandoms: Voltron: Legendary Defender

Rating: Teen And Up Audiences

Warnings: No Archive Warnings Apply

Categories: Gen, M/M

Characters: Keith (Voltron), Lance (Voltron), Pidge | Katie Holt, Shiro (Voltron), Hunk (Voltron), Allura (Voltron), Coran (Voltron), Lance's Family (Voltron)

Relationships: Keith/Lance (Voltron), Keith & Lance (Voltron)

Additional Tags: Angst and Hurt/Comfort, Honvágy, Flashbacks, Jellemrajz, Filippínó Lance, Post-Traumatic Stress Disorder - PTSD, fordítás

read it on AO3 at https://ift.tt/32MXLWN

[helsinkiaznyugate]

Szép jellemrajz. ��n ennyire nem megyek be, meg nem is érdekel, és le is szarom a nyomorultat. Egy gyökér, fideszes fasz, ennyike. Hip-hopp repül neki mindig a blokk. A nyígása, válasza sem érdekel. De utána kirakom ide prevenciós jelleggel.🤷🏻‍♂️

Bár pszichológiai szempontból talán érdekes lehet figyelni, ahogyan szupertibi a maga primitív módján próbál porig alázni embereket, de azért megkérdezem: nincs olyan beállítás itt, ami automatikusan blokkol minden olyan felhasználót, amiben a tibor név szerepel?

[ao3feed-voltronlegendarydefender]

csendes szavakkal bevezetlek (fordítás)

read it on the AO3 at csendes szavakkal bevezetlek (fordítás)

by idhrengondis

– Sikoltottál – mondja Keith. – Hallottalak a falon keresztül.

Lance szeretne rámutatni, hogy az a bizonyos fal elvileg hangszigetelő. Semmit sem kéne hallanod rajta keresztül, akármilyen erősen hallgatózz is. Helyette azt mondja:

– Nem kapok levegőt.

– Csak szép lassan. – Keith hangja szilárd, de Lance hiába próbál az arcára fókuszálni, csak homályosságot lát. A kép megremeg, majd kiélesedik, remeg és kiélesedik, mintha vízbe nézne. – Tégy úgy, mintha apály lenne. Mesélj megint az óceánról.

Words: 4214, Chapters: 1/1, Language: Magyar

Fandoms: Voltron: Legendary Defender

Rating: Teen And Up Audiences

Warnings: No Archive Warnings Apply

Categories: Gen, M/M

Characters: Keith (Voltron), Lance (Voltron), Pidge | Katie Holt, Shiro (Voltron), Hunk (Voltron), Allura (Voltron), Coran (Voltron), Lance's Family (Voltron)

Relationships: Keith/Lance (Voltron), Keith & Lance (Voltron)

Additional Tags: Angst and Hurt/Comfort, Honvágy, Flashbacks, Jellemrajz, Filippínó Lance, Post-Traumatic Stress Disorder - PTSD, fordítás

read it on the AO3 at csendes szavakkal bevezetlek (fordítás)

[konyvreflexiok]

Stephen King - Joe Hill - A magas fűben - Teljes gázzal

A magas fűben

A két kisregény (bár inkább novella) minősége hozza a megszokott kingi színvonalat, tehát családban marad a dolog, hahaha. Főleg a magas fűben egy nagyon tipikus, hovatovább már-már az önismétlés határán motorozó (figyelitek?) írás, amiben már meg is kérdezném, hogy mi a hozzáadott érték, amikor eszembe jut, hogy ezt ugye együtt írták a fiával.

Jó, vicceltem, ez nem magyarázat. Az én filozófiám egyébként is az, hogy a mű keletkezéstörténete legtöbbször nem releváns a mű színvonalának, tartalmának megítélése szempontjából, úgyhogy inkább mást mondok: bár a Kukorica gyermekei című novella nagyon hasonló ehhez, mégis azt mondom, hogy nem az alapkoncepció az igazán jelentős bravúrja ennek (és annak) a műnek, hanem az, hogy King (és Hill) rendszeresen pár soros, pár szavas, de maximálisan hatásos jellemrajzzal teremt teljesen reális szereplőket. Tehát nem a főszereplőkkel fizikai síkon történő borzalmas szörnyűségek (ez az apa-fia páros - ha ez még meglep bárkit - teljesen őrült) a legrosszabbak, nem is a metafizikai identitás-horror (igen, ilyen is van benne!) a legfélelmetesebb, hanem a két szereplő között végig meglévő, lebegő feszültség, ami bizonyos dolgok kimondatlanságából fakad… és legfőképpen ezért ráz meg a végén, ami történik, mert mindvégig kimondatlanok maradtak ezek a dolgok. Kingék összehozták azt az írói bravúrt, amikor egy ilyen hétköznapi szituációt ennyire fantasztikusan elvetemült eseménysorral összevetve is ez marad meg inkább az olvasóban. És ez megmarad. Sokáig.

Teljes gázzal

Ez egy picit gyengébb volt, nem volt annyira hatásos a jellemrajz, és talán egy kicsit szokatlan módon túlidealizált, túl hollywoodi volt az alapszituáció; jelesül, hogy egy a cselekmény szempontjából nagyon kényelmes egybeesésre épül az egész sztori tulajdonképpen. Ettől eltekintve körömrágatóan izgalmas és egy soktonnás kamion sodró lendületével (kacsintás!) engem is teljesen elsöpört, egyszerűen muszáj volt egymenetben végigolvasnom.

Amennyire viszont beszippantott közben, annál gyorsabban kezdett halványodni viszont, ebben nem volt annyi hozzáadott érték, mint vártam volna. A szerzők be is vallják, hogy ez egy Párbaj-utánérzés, annak mondhatjuk, hogy szinte tökéletes. De csak szinte, valami jellegzetesen kingi végig hiányzott belőle.

Az összkép nem átlagolt érték, hogy az első szegmens az nyolcas, a második meg hetes, de a könyvet is inkább hetesre veszem, mert azért többet vártam. A kötetet inkább ujjgyakorlatnak tudom értékelni, annak viszont kiváló - írjanak is még ők ketten sok-sok kötetet együtt, akár novellát, akár regényt, bármiket, csak írjanak!

7/10

[kavinton-munkalap-blog]

Baklövés vaktölténnyel | Mátyássy Áron: Víkend

.

Mátyássy Áron azok közé a fiatal filmeseink közé tartozik, akiből a jövőben egyesek szerint tananyag lehet. A 2009-es Filmszemlén többszörösen díjazott Utolsó idők rendezőjének legújabb filmjéről, a Víkendről viszont lefelé görbülő szájjal mondhatjuk el - az „első magyar szarvasvadászos thriller” kínos marketingszlogenjét továbbfűzve -, hogy Mátyássy ezúttal bakot lőtt.

In: Filmvilág blog, 2015. szeptember 12.

Az idő múlásával a klasszikus thriller egyre mocsarasabb tereppé vált, amelyen manapság néhány üdítő kivételtől eltekintve már csak más, hozzáadott zsánerek, alzsánerek elemeire támaszkodva próbálnak állva maradni a merész vállalkozók. A Gyilkos túrához vagy A rettegés fokához hasonló, műfaji alapkövek vagy kikoptak a kortárs filmművészetből, vagy az évtizedekkel korábban készült alkotások leporolásával és/vagy a technikai fejlődésben rejlő lehetőségek hozzáadásával próbálnak feszültséget teremteni a jelenkor filmesei.

.

Utóbbi gyakorlatot kénytelenek vagyunk a kisebbik rossz eseteként fogadni, az viszont már megakad az ember torkán, ha a thriller csábító hívószavával a nézőt tudatosan félrevezetve igyekeznek eladni egy akció- vagy horrorfilmnek kevés, csavarokkal teli kriminek, bűnfilmnek viszont túlfeszített történetet.

A Víkend sajnos az utóbbi kategória példája. A történet egy dúsgazdag, háromfős társaság tagjainak egymáshoz fűződő viszonyát tárja fel. A szereplők egy hétvégi, kikapcsolódásnak induló orvvadászat során kikerülnek a röpködő milliók és kenőpénzek világából, ��s egy szerencsétlen halálesettel induló vesszőfutás talajt vesztett alakjaivá válnak. Történik mindez egy erdélyi, vadregényes környezetben, ahol a három karakter mindegyikének élete elsősorban a nem kimondottan barátságos helyiek, másodsorban (a titkokból, hazugságokból, árulásokból adódóan) a másik kettő kezében van.

A sztárügyvéd Márta (Gryllus Dorka) ügyefogyott férjével, Lászlóval (Simon Kornél) érkezik a helyszínre a nő első számú ügyfele, a zavarosban óriáshálóval halászó építési vállalkozó, István (Lengyel Tamás) meghívására. A vadászat megszervezésében segítségükre van a karakterek közül talán legérdekesebb, remete életmódjával a helyiek közül is kilógó Lóri (Szabó Domokos). Rajtuk kívül fontos szerep hárul még a Vass Teréz játszotta, Lóri által folyton kerülgetett Alinára, valamint arra az Árpa Attilára, aki István verőembereként tűnik fel a színen, és akinek a legjobban sikerül hoznia a ráosztott figurát.

.

Az Árpa által játszott alak esetében senki nem várja el az íróktól, hogy színes jellemrajzot fessenek, vagy megmutassák a karakter fejlődését (ami nincs). Annak a három főszereplőnek az esetében viszont, akikre végső soron az egész sztori épül, joggal várnánk el a fentieket, mégsem kapunk többet sablonokból hajtogatott papírmasé figuráknál, ami az alapvető hiány mellett azért is csalódás, mert (például) az Istvánt játszó Lengyel Tamás játékán tisztán érezhető, hogy egy részletes forgatókönyv és egy abból is merítő, markáns rendezői színészvezetés megkímélte volna őt egy kudarcélménytől. Simon Kornél jellegtelensége még rímel is a neki szánt szerepre, Gryllus Dorka viszont a gátlások nélkül törtető, rafinált ügyvédnő kliséjének bemutatásán túl semmit nem tud hozzátenni Márta karakteréhez.

Problémásak a dialógok is, pedig már azt hihettük, kezdünk megtanulni párbeszédeket írni. Nem szeretnénk ostorozni a szakmát, tény, hogy egyre több, életszagú párbeszéddel ellátott magyar film készül - a Víkend nem tartozik közéjük. Még a káromkodás is modoros, a szleng vagy a laza stílus legalábbis zavarba ejtő, a komolynak szánt beszélgetések pedig orrfacsaróan izzadságszagúak.

.

Atmoszféráját tekintve ugyanakkor rengeteget köszönhet a film Györi Márk operatőr beállításainak, legyen szó daruzásról vagy statikus felvételekről, ahogy alkalmanként az aláfestő zene is enyhíti az általános hiányérzetet. A főcím alatti gitárreszelés viszont (ami az egyszerre szelíd és vészjósló tájról vett képek után robban ki a hangszórókból) olyan érzést kelt, mintha áramot vezetnének a moziszékbe. Györi munkája is ambivalens: kompozícióban bőven van annyi feszültség és vihar előtti csend, hogy kimondottan zavaró időről időre miszlikbe aprítani a képet a steadycam rángatásával, csak azért, mert épp autós üldözést vagy verekedést látunk - illetve nem látunk. Bármilyen elánnal is cibálják a kamerát többnyire kétes értékű akciófilmekben, nem biztos, hogy minden pörgős jelenetet úgy kell felvenni, ahogy azt mondjuk napjaink Luc Bessonjának feltétlen hívei csinálják.

A Víkend egy furfangos bűnügyi filmként (megkockáztatjuk: tévéfilmként) még megállná a helyét, thrillerként viszont nem működhet, hiszen nem thriller. Azzal ugyanis, hogy megállás nélkül újabb és újabb csavarokat dobálunk a sztoriba, ahogy azt a rendező mellett Gál Péter és Tóth Csaba jegyezte forgatókönyv diktálja, még nem határozzuk meg egy film műfaját.

.

Az önmegtartóztatás javíthatna valamit az összképen - kár, hogy az expozíciót követően futószalagon követik egymást a (meglepő vagy kiszámítható) fordulatok, a mennyiség sajnos a minőség rovására megy, a zárás pedig akkor lenne korrekt, ha mindenki azt kapná, amire rászolgált.

Címlapon: Gryllus Dorka (Mátyássy Áron: Víkend. 2015)

[impermanentarchive]

Elhallgatott jellemrajz I.

Mondataid úgy bugyogtak föl belőled, s úgy el is haraptad őket azonnal, mintha a teremtő elfojtott vágyait és sérelmeit egy rózsa széttárulkozó szirmaiba prüszkölné, majd azon nyomban, haragosan és szégyenkezve, el is hervasztaná a virágot.

Pedig, hidd el, kíváncsi vagyok Rád.

[szenvedelyeshit]

Folytatódik a szilveszterkor megkezdett diskurzus: Ruff Tibor teológus barátom újabb levele a Jelenések könyve pecsétjeivel, és kronológiájával kapcsolatban (az előzmények a korábbi posztokban) Kedves Sándor, leveleiden felbuzdulva én is élnék egy felvetéssel: ha esetleg elkezdődött a pecsétek feltörése, mint írtad, amit én sem tudok kizárni (bár ebben az esetben az elragadtatás egyelőre elmaradt?), akkor a fehér lovas (első pecsét) kérdése élesen felmerül. Régóta folyik a találgatás és eszmecsere, hogy a Krisztus vagy az Antikrisztus szellemének kijövetelére vonatkozik-e, és engem egy éve erősen foglalkoztat, hogy ha esetleg az utóbbira vonatkoztatjuk, akkor a muszlim migrációs hullámot is jelentheti, ugyanis íj van nála, márpedig Ismáelről olvassuk, hogy "lakozék Párán pusztájában és lőn íjásszá". Igaz, hogy egy esetben a Messiáshoz is kapcsol íjat az Ige ("nyilaid élesek...ellenségeid szívében"), de Ismáelt illetően ez meghatározóbb jellemző. Számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy a tömeges muszlim migráció üdvtörténeti léptékű esemény, és hasonlóképp az évente 100 ezernyi keresztény mártír is, amely pedig az ötödik pecsét vértanúira is utalhat, akiknek még egy kicsit várniuk kell az igazságszolgáltatásra, "míg beteljesedik a számuk". A megrendítő mértékű gazdasági válság megtörtént (2008), de még jöhet súlyosabb is, háborúból van éppen elég, ami pedig a halálos járványt illeti, az AIDS továbbra is tarol, Afrikában a kontinens elnéptelenedésével fenyeget egy évtizeden belül, bár erről is keveset hallunk. Tehát a 2.,3.,4. pecsét is folyamatban lehet. A rabbinikus irodalom az ószövetségi próféciákra alapozva a végidők csapássorozatával kapcsolatban úgy fogalmaz nagyon plasztikusan, hogy "az egyik csapás még itt van, és már érkezik a másik", vagyis a csapások átfednek, és gyorsan követik egymást, ez is látható jelenleg. Éppen az egymást érő csapások által teljesen destabilizálódó földi élet vezethet oda, hogy az emberek világdiktátort igényelnek maguk fölé, mert a történelemben mindig látható, hogy a nagy válságok idején a tömegek erős, koncentrált vezetést akarnak, nem demokratikus vitatkozást, mert csak a diktatúrától remélik a nagy válság hatékony megoldását. A gazdasági válság mélységét egyébként a Jelenések alapján pontosan is ki lehetne számolni, ugyanis a dénár értéke ismert és átszámítható, meg lehet nézni a búza és árpaárfolyamokat, én egyszer utánaszámoltam, és meglepő módon az Ige nem túl magas, hanem a túl alacsony árat ad meg (ma egyedül az USA megtermeli a világ gabonaszükségletének 120 százalékát, ezért túltermelési válság van az egész világon, és ez rengeteg embernek a megélhetését súlyosan veszélyezteti, ezért igyekeznek rávenni pl. az európaiakat is, hogy hagyjanak fel a mezőgazdasággal, ami hazánkat is nagyon súlyosan befolyásolja), miközben a fél világon éheznek az emberek. A pecsétek feltörése az Ige alapján bibliai titkok nyilvános kiderülésére, rejtett dolgok kinyilatkoztatására, vagyis új megértésekre is vonatkozhat (hiszen Dánielnél a pecsétek ilyeneket zártak el), szerintem ilyesmi is zajlik, hiszen a bibliaismeret és -megértés látványosan és robbanásszerűen növekszik az egyházban és valamennyire a zsidóságban is. Az internet és a Google, Facebook stb. által működtetett mesterséges intelligenciával keresőgépek stb. mindenesetre technikailag már lehetővé teszik teljes gazdasági kontroll kiépítését. Ezzel kapcsolatban egy figyelemreméltó felfedezést tettem: végignéztem a párduc (gepárdot is jelenthet!) összes bibliai előfordulását, és a kapott jellemrajz szerint két fő jellemzője a lesben állás és a gyorsaság. Egészen közelre becserkészi lesből az áldozatát, majd villámgyorsan lerohanja (ez általában jellemző a macskafélékre, a gepárd 120 km/ó-s sebességgel támad!). A mélységből felemelkedő vadállat párductestű, mint ahogy a Nagy Sándor-féle birodalom is, amelynek szintén a rendkívül gyors hódítás volt a fő karakterjegye. Ez arra mutat, hogy az antikrisztusi rendszer a lehető legközelebbre cserkészi be a világot, miközben még rejtve marad mindenki előtt. Vagyis a világkontroll teljes kiépítése észrevétlenül zajlik (szerintem ez már folyamatban van az internet által, megdöbbentő, hogy miket tudnak már az egyénekről a közösségi oldalak és a google keresőgépei, célzott reklámok stb.), majd pedig rendkívül rövid idő alatt letámadja a világot (3,5 év). Abszolút el tudom fogadni, hogy a Jelenésekben szereplő nagy égi jelek, így a szülő asszony is, mintegy felül állnak a csapások konkrét kronológiáján, általános rávilágítást adva a konkrét eseménysorok szellemi lényegére és jellegére, vagyis kilóghatnak a kronológiából. A fő kérdés számomra az marad, hogy ebben az esetben az elragadtatás remélt időpontja későbbre csúszott-e (midtribuláció?), mert óriási felelősség azt biztosan kimondani, hogy a végidők eseménysorozata elkezdődött, és Pál figyelmeztet, hogy: "Arra kérünk azonban titeket, testvéreink, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelével és a mi Őhozzá való összegyülekezésünkkel kapcsolatban, hogy a kelleténél hamarabb ne dúljon fel benneteket az a gondolat, és ne hagyjátok magatokat riadóztatni* se szellem, se beszéd, se a mienkéhez hasonló levél által, amely szerint „már elérkezett az Úr napja” (senki semmiféle módszerrel ne vezessen félre titeket!), hogy ha előbb nem következik be az elszakadás, és jelenik meg a törvénytelenség embere, a kárhozat fia, aki ellene szegül és fölébe emeli magát mindannak, amit Istennek vagy istentiszteletre méltónak neveznek, olyannyira, hogy ő maga fog beülni az Isten Templomába kinyilvánítva önmagáról, hogy ő Isten." (SZPA-fordítás 2Thess 2.). (*A kelleténél hamarabb ne dúljon fel benneteket az a gondolat, és ne hagyjátok magatokat riadóztatni: ezt a mondatot a szokottnál jóval szabadabban fordítottuk, hogy tartalma teljesen érthetővé váljon; szó szerint így hangozna: ne kavarjon fel/tántorítson el [túl] gyorsan/hamar [szívetek] értelmétől [nusz] és ne riadóztassanak [titeket]…) Így én - nem lévén próféta - nem merek biztosat mondani, "riadóztatni", de az éber figyelem abszolút maximalizálását nagyon indokoltnak tartom. Mindenesetre amíg mi itt vagyunk, a kegyelem ideje teljesen nem záródhat le, ezért a nemzetek tömeges megtérése még lehetséges, ha az egyház "rendesen dolgozik". Szeretettel és tisztelettel, Ruff Tibor

https://www.facebook.com/nemethsandorofficial/posts/1268975609816732

[ghost-of-tonhalszendvics]

Egy (nagyon) hosszú bejegyzés Italia Venecianóról

Melynek fele nem is róla szól, de ez egy olyan dolog, ami elég régóta foglalkoztat, és gondoltam rá, hogy történetet írok róla, de annyira nincs hozzá kedvem, meg comfort nélküli angstba menne át, és túl sok OC-t kéne alkalmaznom...

Hallgassátok meg hát az ömlengésem mintegy 800 szóban arról, amin gondolkodtam, hogy nyelvgyakorlásra hivatkozva angolul fogok posztolni, de a nyelv úgy döntött, hogy ehhez nem vagyunk elég jó viszonyban.

Ugye a sorozatban Italia Veneziano a neve, ami miatt szeretjük Velencével azonosítani. Hát közelítsük meg a történetet Velence oldaláról!

Velence a maga lagúnáival meglehetősen híres, nem is kell bemutatnom senkinek. A terület kellően mocsaras ahhoz, hogy eleinte ne akarjon ott lakni senki, mert túl sok volt vele a macera. No de, a hatodik században, mikor még tomboltak a népvándorlás viharai, remek menedék volt, hát elkezdtek odaköltözni az emberek. Az első dózsét a hetedik század végén választották meg, és igazából itt van egy rakás történelmi tény, de azok jelen fejtegetésem szempontjából lényegtelenek.

Tudjátok ki volt Velence legfőbb támogatója, mentora és mecénása? Bizánc. Kellett nekik egy Adriai kikötő, és Velence pont jó helyen volt, hát támogatták. Emiatt a támogatás miatt nem tudott később egy itáliai kereskedőváros se Velence nyomába érni.

Egy rövidnek indult bekezdés Bizáncról: I. Theodosius volt az, aki kettéosztotta a Római Birodalmat két fia között. Mind tudjuk, hogy a Nyugatrómai Birodalom 476-ban elbukott. De a Kelet, Bizánc, jóval tovább fennállt, egészen addig, míg a negyedik keresztes hadjáratban el nem foglalták, és a helyén meg nem alapították a Latin Császárságot. Na de a bizánciak hogy látták magukat?

Ők magukat rómainak tartották. A bizánci császár megszólítása „imperator” vagyis császár volt, és a rómaiak császárának, azok utódjainak tartották magukat. Ott volt azonban ez a pöttöm tény, hogy míg a nyugat latinul beszélt, addig a kelet görögül. De minek?

Mert, kedves testvéreim, az arisztokrácia mindig és mindenhol olyan sznob volt, hogy nem szeretett a pórnép anyanyelvén beszélni. Ahogy a boldog békeidőkben a művel orosz franciául, úgy a művel római görögül beszélt. Ez a Keleti Birodalomban meg is maradt.

Közkeletű az a headcanon, hogy Bizánc Görögország mamája volt, és őt Törökország ölte meg. Szeretném felvetni a sajátomat, miszerint a Nyugatrómai Birodalom bukása után az öreg Róma átköltözött Konstantinápolyba (ahol már akkor komolyan kiépített császári központ volt, Rómát már vagy száz éve nem használták központként, a Nyugatrómai Birodalom utolsó fővárosa Ravenna volt), és ott tengette vígan napjait a dúskeblű görög dáma oldalán.

Így hát már nem is olyan furcsa, hogy Bizánc támogatta Velencét, nem? Nagypapi felkarolta az unokát.

S akkor, hogy is lett vége Bizáncnak. Konstantinápolyt a már emlegetett negyedik keresztes hadjárat foglalta el 1204-ben. Sok zűr volt ott a vallással meg azzal, hogy a nyugat komoly területeket szerzett még a keresztes háborúkban a Szenföldön, holott arról volt szó, hogy az összes elfoglalt területet visszaadják Bizáncnak. Állítólag ehhez tartani is akarták magukat, csak az első nehézségekkor a bizánci katonák vállat vontak és hazamentek, amin a nyugatiak kicsit felhúzták maguk, és mikor mégis sikerrel jártak, beintettek.

Ettől a ponttól kezdve előfordult, hogy Bizánc magatartása nem a kifejezetten támogatóhoz állt közel, mikor a keresztesekről volt szó. Ezen nehezített, hogy az udvaron belül trónviszályok törtek ki, mert az Angelosz-dinasztiának voltak ilyen családon belüli problémái. A császárt, Iszaakioszt börtönbe vetették, fia, Alexiosz azonban meglógott, és kisebb-nagyobb tiszteletkörök után a dózsénál kötött ki, hogy ugyan, segítsd már vissza kedves apámat a trónra, akkor is, ha korábban megegyezett a muszlimokkal, hogy akadályozza a keresztesek előrenyomulását.

Amiről keveset beszélnek: Bizáncban oly nagy volt a latingyűlölet, hogy egy alkalommal ez népirtásba fulladt. (Referenciát erre nem tudok adni, mert a Wikipédián nem találtam meg, az egyetemi jegyzeteim közül meg nincs kedvem kibányászni.) Egy adag velencei hajósnak volt szerencséje végignézni, hogyan ölik meg a parton maradt családjukat és társaikat, és ezzel a tudattal hajóztak vissza Velencébe. Nem sokkal később (ötven éven belül, ami még elég idő ahhoz, hogy a generációs emlékezet fenntartsa) ölükbe hullt a kihagyhatatlan lehetőség: a negyedik keresztes hadjárat.

Keresztes hadjáratra jelentkezni annyit tesz, hogy fogod a kis spórolt pénzedet, elballagsz Itáliába és vársz, amíg be nem hajóznak a Szentföldre. A legtöbb jelentkező erre az életét tette fel, tehát eladta mindenét, vagy csak apanázst kapott otthonról. Ideális esetben a hirdetés és az indulás elég távol van egymástól ahhoz, hogy Európa távolabbi végében is meghallják, de elég közel, hogy ne kelljen a jelentkezőknek éveket várakozni Olaszországban, miközben felélik a megtakarításaikat.

A negyedik keresztes hadjáratnál egyre jobban kitolták az indulás időpontját, csak nem akart menni a sereg. A végén már le akarták fújni az egészet, mikor képbe került Velence, meg ez az Alexiosz. Kiscsávónak segítettek, visszakapta apuka a trónját, de nem sokáig, csakhamar megint elvesztették azt.

Velence nem volt boldog. Velence bosszút akart a korábbi lemészárolt velenceiekért, korlátlan bejárást akartak a Fekete-tengerre, és egyáltalán, a hócipőjük tele volt Bizánccal, aki úgy csinált, mintha ő tojta volna a spanyolviaszt, holott katonai ereje nem nagyon volt, és csak ahhoz értettek, hogy csűrjék-csavarják a szót (korabeli álláspont), és elbújjanak az erődjükben, mely amúgy tényleg nagyon erős volt. Így hát fogták az Itáliában toporgó kereszteseket, és azt mondták nekik, hogy elviszik őket a Szentföldre, de előtte lenne még egy kis meló, teljesen belefér.

Aztán behajózták őket. A pápa kiátkozta a komplett hadjáratot, melyből a legelsőt még azért indították, mert Bizánc segítséget kért.

Áprilisban elfoglalták Konstantinápolyt.

Áprilisban Italia Veneziano személyesen gondoskodott róla, hogy hőn szeretett nagyapja meghaljon.

[noralifestyle]

This is me ?! :D