#jósa andrás múzeum | Explore Tumblr posts and blogs

homregeszet · 3 years ago

Text

észLELET: Kocsimodell formájú edény a rézkorból (videóval)

Csincse-Gomba Barna földje (M3-14. lelőhely), Dr. Wolf Mária, 1995

Újrarestaurálás: Tóth Edina (HOM), 2021

Fotó: Baranczó Benedek

A kerék és a kocsi kétségtelenül a legfontosabb újítások közé tartoznak az emberiség életében, mivel forradalmasították a szárazföldi közlekedést és áruszállítást, és ennek révén az emberi közösségek közti kapcsolattartást és információcserét is. A legkorábbi kocsira utaló leletek (fakerék, -tengely, -kocsiút) és ábrázolások Európában a Kr. e. 4. évezredből, a rézkorból származnak. A Kárpát-medence talajviszonyai között a szerves maradványok ritkán élik túl az évezredeket, de a kocsi rézkori ismeretéről és használatáról tanúskodó, szimbolikus jelentéssel is bíró agyag kocsimodellekből (és töredékekből) már több darabot ismerünk.

Északkelet-Magyarországról nem tart számon a kutatás ilyen agyag kocsimodelleket, Csincse-Gomba Barna földje lelőhelyen azonban előkerült három, a badeni kultúra füles kocsiedényeihez hasonlító lelet 1995-ben az M3 autópálya B.-A.-Z. megyei szakaszának építését megelőző régészeti munkák során (M3-14. lelőhely). A tárgyak egy késő rézkori (Kr. e. 3600–2800/2600), klasszikus badeni település széléről, egy rétegzett betöltésű rituális gödörből származnak, ahol összetörve feküdtek három korsó és egy tál darabjainak társaságában.

A négyszögletes edények pereme a sarkaiknál enyhén felcsúcsosodik, oldallapjaikat több sorban cikcakkvonalas díszítés borítja, minden második vonalközben vörös festéssel. Peremük fölé magasodó füllel rendelkeznek, az edények alja belül négy mezőre osztott. Tengely vagy kerék ábrázolása nem látható rajuk. Formájuk és díszítésük nagy hasonlóságot mutat a Budakalászról és Szigetszentmártonból ismert, temetkezések mellékleteként napvilágot látott kocsi formájú füles edényekével.

youtube

Bár közöletlen régészeti munkák már foglalkoztak e tárgyakkal, csak 2021-ben kerültek újra az érdeklődés középpontjába, egy kiállítás tervezése kapcsán. A legépebb edény újrarestaurálására sor került, így most bemutathatóvá vált a nagyközönség számára is.

Csengeri Piroska

Irodalom:

Bondár Mária: Agyag kocsimodellek a Kárpát-medencéből (Kr. e. 3500–1500). Archaeolingua, Budapest, 2012.

Bondár Mária: Újabb késő rézkori kocsimodell a Kárpát-medencéből. A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1, 2013, 97–106.

Horváth Tünde: A szárazföldi szállítás kezdete és hatása a Boleráz/Baden kultúrák életében. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52, 2010, 95–139.

11 notes · View notes

metalindex-hu · 3 years ago

Text

Múzeumi metalmúlt-idézés

Múzeumi metalmúlt-idézés - https://metalindex.hu/2021/09/16/muzeumi-metalmult-idezes/ -

Augusztus 31-én „Az agresszió évtizedei – A 80-as, 90-es évek underground thrash, death metal kultúrája Magyarországon” címmel nyílt kiállítás a szolnoki Damjanich János Múzeumban. A tárlat néprajzi szempontból mutat be egy szubkultúrát, az említett irányzatok rajongóinak életvitelét. A helyszínen a kezdeményezés ötletgazdája, a néhai Feszültség fanzine egyik szerkesztője, a muzeológus Benedek Csaba volt a kalauzom.

„Legalább húsz éve meg akarom csinálni ezt a kiállítást. A gyűjteményem elpárolgása volt az, ami ezt megakadályozta. A feszültséges éveknek köszönhetően eszméletlen mennyiségű anyaggal rendelkeztem, de sajnos túlságosan jó szívem volt és mindenkinek kölcsönadtam a cuccaimat. Hogy finoman fogalmazzak, nem mindent kaptam vissza: több ezer, a világ minden tájáról származó fanzine-em tűnt el, plusz egy csomó kazetta, bakelit. Ami maradt, az képezte a kiállítás alapját. Egy csomó mindent újra be kellett szerezni, de nem mindent sikerült: az egykori thrash metal fanzine-ek közül például csak a miénk látható itt. Rajtam kívül több barátom, ismerősöm is beadta a közösbe a maga féltett kincseit. A Jósa András Múzeumból Mohácsi Endre a lemezgyűjteményét, Tálas László, aki a Szolnok TV főszerkesztője, főleg kazettákat és pólókat, a néprajzos Sisa Béla két dzsekit, Csák Adrienn egyet, a két dedikált póló pedig a kollégámé, Ádám Márké.”

Benedek Csaba 14 évesen…

…és három-négy évvel később

Csaba muzeológus szemmel nézett a 30-40 évvel ezelőtti magyar metalrajongók világára, és egy kvázi néprajzi kiállításon kívánta bemutatni ennek a szubkultúrának a környezetét, használati tárgyait, tevékenységeit.

„Egy olyan színtér részesei voltunk, amelynek a zenéit nem játszották a rádiók, a tévék, az információkhoz is saját erőből kellett hozzájutnunk. Azért is rendeztünk be itt egy lemezbolt belsőt, konkrétan a budapesti Vikingét, mert ezek az üzletek – a fővárosiak és a vidékiek is – nagy szerepet játszottak a műfaj elterjedésében. Egy hónapban bevittünk hozzájuk 20 üres kazettát, arra vette fel a boltos, amit kértünk, plusz még vásároltunk öt kazettát, és ha úgy jött ki a lépés, akkor egy bakelitlemezt. Minden pénzünket erre költöttük. És persze egymástól is ezerrel másoltuk a kétkazettás dekkeken a különböző zenéket. A bakelit ritkaságszámba ment és akkori viszonylatban drága is volt: ma hatezer forint körül megkapsz új korongot, akkor, 1990-ben 850 forintba került egy új lemez és 1450 volt a CD.”

A következő helyszín egy szobabelső, lehetne akár a miénk is. Retró fotelek, alattuk alföldi papucs, a dohányzóasztalon egy MK 29-es magnó, kazetták kusza összevisszaságban, diólikőr. Az íróasztalon egy Optima írógép, benne egy majdnem kész fanzine-oldal, körülötte itthonról és külföldről származó borítékok halma.

„Nem volt net, úgyhogy papír alapon leveleztünk. Mindenkinek írtunk, és Chilétől kezdve a világ minden tájáról kaptunk választ. Naponta 10-15 levelet adtunk fel, és mindig panaszkodtunk, hogy alig válaszolnak, pedig tízből hat levélre érkezett válasz. A beérkező borítékokról leáztattuk és újra felhasználtuk a postabélyegeket. Ha rajtuk volt a pecsét, megpróbáltuk szappanos vízzel lemosni, hogy ne látsszon. És nem azért, mert nagyon fasza csávók voltunk, hiszen ez illegális volt; a kommunizmusban meg a rendszerváltás környékén nem volt pénzünk, a kapcsolatépítés viszont kiadásokkal járt. Csak arra kellett figyelni, hogy az új borítékra már rendes ragasztóval rögzítsd a bélyeget, mert miután leáztattad, már nem ragadt úgy. Nálunk, a faluban is észrevette a postás, hogy hohó, milyen bélyeg ez? Nagyon furcsán néz ki.”

„Akkor még a zenekarok és a lemezkiadók is nagyon sok időt, energiát, pénzt fektettek abba, hogy minél több helyre eljuttassák az anyagaikat. A Roadrunner-nek, a Noise-nak, a Megaforce-nak elég volt egyszer írni, és onnantól rendszeresen jött a sajtóanyag, néha lemez vagy kazetta, később pedig már CD is. Például az Overkill Horrorscope-jának demója kazettán, borító nélkül, még jóval a megjelenés előtt.”

„Mindent ’csináld magad’ jelleggel állítottunk elő: egy kazettának muszáj volt, hogy legyen borítója, készítettem saját Slogan jelvényt, a tárlaton látható Hulla Moshow-s badge pedig Forgách Peti alkotása. Az alatta helyet kapott pólóra anno én vasaltam rá a képet, de elbaszarintottam, így munkaruhának használtam, de a mai napig megőriztem. Olyat is csináltunk, hogy miután szereztünk egy Rattle Inc. fanzine-t, rögtön szétfeszítettük a kapcsot, és még egy példányban lefénymásoltuk, hogy Petinek és nekem is meglegyen. Úgyhogy nem igaz, hogy csak annyian olvasták a lapot, ahány példányban megjelent.”

„Én ezen az Optima írógépen írtam, Peti egy kisebb masinán. Ha ebben megcsúszott a lap, végünk volt, mert így a két szemközti oldalon nem estek egybe a sorok, újra kellett gépelni az egész oldalt.”

„A kiállítási szobában egy interaktív sarkot is kialakítottunk, ahol lemezjátszón lehet zenéket hallgatni: fogod, felteszed a tűt, és már szól is a Deathrow, a Helloween, a Motörhead vagy éppen a Pokolgép.”

A fiktív Thrash Mosh Club falatnyi színpadán erősítő és hangfalak, előtte bőr- és farmerdzsekis, ám fej és láb nélküli „nézők” lézengenek.

„Ezt a szubkultúrát mi, néprajzosok fiktív közösségnek hívjuk, mert egy paraszti társadalomban, amiben mi Forgách Petivel (a Feszültség fanzine másik, 2018-ban elhunyt szerkesztőjével) felnőttünk, mindenki mindenkit ismert, számos hagyomány volt, amiket a közösség valamennyi tagja követett. Metalrajongók ünnepei a koncertek voltak, amikor mi is viseletbe öltöztünk. A kiállításon az én egyik akkori bőrdzsekim és Moby Dick pólóm is látható. A Running Wild-, Voivod-, Moby Dick- és W.A.S.P.-póló is az enyém, 33 évesek, de nézd meg, milyen jó állapotban vannak. Sokat hordtam őket, de mindig mindenemre vigyáztam. Sok keményzene-hívő csak az ünnepekre, a koncertekre öltözött be, egy pólóba vagy teljes ruházatba, de az olyan elmebetegek, mint én, éjjel-nappal ebben jártak; rendes viseletben, mint a paraszt ember, csak mi thrasherek voltunk.”

A terem másik hosszú fala mentén, tárlókban újságok és fanzine-ek garmadája, a Feszültség fanzine mesteroldalai, egy hirdetőoszlopon pedig a Not Klub és a Thrash Mosh Club rendezvényeiről hírt adó plakátok.

„A német Rock Hard volt a legkedvesebb újságunk, mert az tényleg kemény zenékkel foglalkozott. Az információ pedig szórólapokon terjedt, a híreket szóban adtuk át egymásnak, meg írtunk, telefont nem is nagyon használtunk. És az a döbbenetes, hogy így is értesültünk a koncertekről, és több százan, akár ezren is voltunk rajtuk.”

Talán nem meglepő, hogy a kiállítás iránt nem csak az abban a közegben felnőtt rajongók érdeklődnek.

„Jönnek civilek is, nem csak metalosok. Én presbiter vagyok itt, a Szolnoki Református Egyházközségben, eljött a lelkészünk meg a gyülekezetünkből egy csomó ember. Hívő ember vagyok, olyan pólót már nem tennék ki, amin fordított kereszt van, de azokat a zenéket is szeretem, meghallgatom, ha nem is értek egyet a mondanivalójukkal.”

A mostani, egyetlen nagyobb termet elfoglaló kiállítás anyaga is élvezetes, ám Csabának ennél nagyobb léptékű tervei is vannak.

„A tárlatot vándorkiállításnak szánjuk: már bejelentkezett érte a nyíregyházi Jósa András Múzeum, Mezőtúr, Túrkeve, és örömmel vennénk, ha az ország más pontjain is befogadnák. Ami a többi helyszínen újdonság lesz, hogy azokat a fanzine-eket, amiket megtalálunk a neten, megpróbáljuk bedigitalizálni, hogy számítógépen is lehessen őket nézegetni, lapozgatni . És poszterfalat is szeretnénk – itt most csak kettő van, és azok sem az enyémek.”

„És természetesen bővíteni is szeretnénk a kiállítás anyagát, úgyhogy ha valakinek lenne hozzá valamilyen régi relikviája (kölcsön), azt örömmel fogadjuk. Az újságok például tárlókban vannak, úgyhogy biztos nem tűnnek el. Amikre nagyon nagy szükség lenne, azok a magyar metal fanzine-ek, teleírt/rajzolt szimatszatyor, ujjatlan, felvarrókkal teletűzdelt farmermellény, nyilván nem maiak, hanem korabeli, eredeti cuccok.”

A kiállítás Szolnokon november 28-ig, hétfő kivételével minden nap 9-17 óra között tekinthető meg. A belépő 300 Ft. Csabával ezen az e-mail címen tudjátok felvenni a kapcsolatot: [email protected]

0 notes

history-of-fashion · 7 years ago

Photo

1648 Unknown artist - Mária Zsófia Löbl, wife of Nikola VII Zrinski, Ban (Viceroy) of Croatia

(Jósa András Múzeum)

#artist unknown #17th century #1640s #women

31 notes · View notes

nemzetinet · 7 years ago

Text

A Seuso-kincs barbár kortársai – hun kori tárgyakkal egészült ki a páratlan római lelet

Hun alattvalóktól származó ��kszereket is bemutatnak a késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüstkincs-lelete, a Seuso-kincs nyíregyházi bemutatóján március 27. és április 15. között a Jósa András Múzeumban.

A Seuso-kincs barbár kortársai című kiállítási anyag Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vonatkozású, de ezek az ékszerek korábban soha nem voltak kiállítva ott, megtalálásuk után rögtön a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti és numizmatikai gyűjteményébe kerültek – mondta az esemény szerdai sajtótájékoztatón Rémiás Tibor, a nyírségi megyeszékhely múzeumának igazgatója. Elmondta, hogy a két külön egységből álló tárlattal szeretnének a szervezők régészeti és történeti „összeköttetést” teremteni a hun és római birodalom között.

A Barbaricum – a honfoglalás előtti időben az ókori rómaiak a Kárpát-medence Dunától keletre eső – területéről előkerült régészeti leletek között a hunok egyik korabeli szövetségeseitől származó ötvösmunkákat állítanak ki. A Bereg vármegyéből származó leletek az ormódi Seuso-kincs „unokatestvéreként” lesznek láthatóak, „rokonságuk” annyit jelent, hogy döntően a késő római császárok érmeiből, valamint pénzek, ékszerek töredékeiből és olvadékaiból állnak össze – ismertette a részleteket Rémiás Tibor.

A különleges kiállítás másik részét az úgynevezett gelénesi leletek képezik. A vitrinekben egyebek mellett két gránátkőbetétes aranyfibula is megtekinthető lesz, amelyeket valószínűleg a barbárok készítettek. Egy másik tárolóban egy közel teljes síregyüttest mutatnak be; a férfi az orosi, a női a barabási sírleletként vált ismertté. A férfi sírboltból egy arany hajfürtkarika, egy ezüst övcsat és egy tőr markolatvég került elő, a nőiben pedig egy nagyméretű ezüst lemezfibulát, réz és ezüst övcsatokat, egy tükröt és egy üvegpoharat találtak – mondta Rémiás Tibor, hozzátéve, a szakemberek szerint valószínűleg hun alattvalók kincsleleteiről lehet szó.

A Seuso-tárlatról szólva a múzeum vezetője elmondta: eddig csaknem 11 ezren regisztráltak a kiállításra. Az érdeklődőknek még bő egy hetük van arra, hogy a www.seuso.josamuzeum.hu oldalon időpontot foglaljanak, ez a feltétele ugyanis a tárlat megtekintésének.

A Seuso-kincs a római császárkor késői szakaszából származó kincslelet. Nevét a vadász- vagy Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki valószínűleg a Római Birodalom latin és görög kultúrán nevelkedett gazdag elitjéhez tartozott. Nevét más történeti forrás nem őrizte meg, de elképzelhető, hogy a hivatali apparátus tagjaként vagy a hadsereg tisztjeként császári szolgálatban állt. Családjának vagyonához nemcsak ezüstedények, hanem egy Balaton környékén fekvő nagybirtok és villa is hozzátartozhatott.

A kincs darabjai egy ünnepi lakomakészlet jellegzetes tartozékai, köztük tisztálkodáshoz és szépítkezéshez használt edényekkel. Tulajdonosa – feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve – a 4. század utolsó évtizedeiben vagy az 5. század elején rejthette el. A ma ismert együttes tizennégy nagyméretű ezüstedényből és egy rézüstből áll, amelyben az ezüstedényeket elrejtették.

A Seuso-kincset az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. A magyar kormány a Seuso-kincs első hét darabját 2014-ben, a második felét tavaly nyáron szerezte vissza.

A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása 2017. október 29-én indult országos körútjára. Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kaposvár, Kecskemét és Miskolc után a nyírségi megyeszékhely múzeumában látható utoljára az országjárás keretében a páratlan kincslelet; ezt követően a Seuso-kincs a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz majd látható egy bővített kiállítás részeként.

A Seuso-kincs barbár kortársai – hun kori tárgyakkal egészült ki a páratlan római lelet a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Balaton #kiállítás #múzeum

0 notes

kutatas1718paliczkata-blog · 7 years ago

Link

Nyíregyházi szlovák ("tirpák") nyelvjárási és néprajzi emlékek (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványa 1977.)

#tirpák #nyelvjárás #néprajz

0 notes

homregeszet · 6 years ago

Text

Szkíta farkas - kelta vadkan, két jó barát?

[English version coming soon]

Ha valaki a régészetre gondol leggyakrabban Indiana Jones, az egyiptomi piramisok vagy Attila sírja jut eszébe. Habár a múlt feltárása izgalmas tud lenni, a munka oroszlánrésze azonban a terepi földmunka keretében zajlik és az igazat megvallva a legtöbb régészeti korú gödör nem rejt kincset. Azonban a régészet, mint mindig fejlődő és egyre több tudományággal együtt dolgozó diszciplína ma már túlmutat a szép és értékes tárgyak gyűjtésén. A tudomány fejlődésével egyre több lehetőségünk nyílik a múlt teljesebb feltárására és megismerésére. Ennek szellemében zajlott le 2019 április 10-12. között a MΩMOΣ vagyis az Őskoros Kutatók XI. konferenciája, melynek témája az ember és a környezet volt. A Herman Ottó Múzeum részéről egy posztert vittünk, amelyen a bükkábrányi lignitbányában zajló friss kutatásokról számoltunk be. A vaskori településnek, amelyet 2017 óta kutatunk, nemcsak a gazdag leleteiről tudtunk beszámolni, hanem a tájat régészeti szemmel, modern módszerekkel vizsgáltuk meg.

A Bükkábrányi lignitbánya területén már több mint tíz éve folytat kutatásokat a Herman Ottó Múzeum. A terület a Miskolci-Bükkalja kistájon található, amelynek egyik meghatározó vízfolyása a Csincse-patak. A Bükkábrány és Vatta települések között elterülő Csincse-völgy meghatározó szerepet töltött be a történeti korokban, azonban egykori képét a bányaművelés ma már jelentősen megváltoztatta.

Az itt található közel 400 hektáros területen az elmúlt évek során több régészeti korszak jelentős lelőhelyei lettek megkutatva. Hogy miért volt ilyen vonzó a terület a patak közelségén túl, arra részben 2015-ben Kalli András és K. Tutkovics Eszter kutatásai választ adtak, ugyanis sikerült azonosítaniuk a Csincse egykori gázlóját és a hozzá köthető utat, amely talán már a bronzkorban is használatban volt.

A 2017-es és 2018-as években a Csincse-völgy északi részén, a VIII-as számú lelőhelyen végeztünk feltárásokat.[1] Több korszak település nyomait találtuk meg a területen, ebből két jelentősebbet emelünk ki: a kora-középső rézkorhoz és a vaskorhoz köthetőt. Utóbbinál sikerült a szkíta és kelta együttélést megfigyelni, valamint több ipari tevékenységhez, többek között mezőgazdasághoz, kerámiaművességhez, fémmegmunkáláshoz köthető leleteket és jelenségeket dokumentáltunk.

A lelőhely egy dombon helyezkedik el, amely a Csincse-patak egykori magaspartja volt. Míg a domb lábánál végzett kutatások során szórványosan kerültek elő régészeti objektumok, a magasabban fekvő részeken sűrűs��dtek a településekhez köthető jelenségek. Mivel a vaskori települést szinte egészében tudtuk vizsgálni egy rekonstrukciós kísérletet csináltunk, összevetve a rézkori település szerkezetével. A vaskori gödrök és épületek az egész domboldalon dominánsak voltak, ezzel szemben a rézkorhoz köthető épületek a domb legmagasabb részein fordultak elő. Figyelembe véve azt, hogy a Kr. e. 500 körül bekövetkezett az úgynevezett Római klímaoptimum (szubatlantikum), jogosan feltételezhető, hogy a vaskori település, mely a Kr. e. 4-3. századra keltezhető, szárazabb környezeti feltételeket talált, így a domboldal egészét ki tudta használni. Ezzel szemben a rézkori épületek a dombtetőn sűrűsödtek, talán azt jelezve, hogy az alacsonyabban fekvő területek nedvesebbek voltak az atlantikumi fázissal összhangban.

A vaskori település nyugati felén térképre vittük az épületek és a gödrök pozícióját, így lehetőségünk nyílt a település struktúrát is vizsgálni. A térképen nincsenek külön szétválasztva a szkíta és a kelta objektumok, egyrészt a feldolgozottság foka miatt, valamint nagyrészt egykorú a település (korábbi szkíta periódusra utaló nyomok vannak, de elkülönítésük még nem történt meg). A kerek, illetve szögletes alaprajzú épületekből az esetek többségében a két kultúra leletanyaga keveredve került elő, valamint két-három esetben fordult elő olyan, hogy szkíta jellegű épületet vágott kelta objektum. Ezek alapján egy békés együttélés képe rajzolódik ki a településen. A korszakból három gödörbe helyezett halottat is feltártunk, azonban haláluk jellege nem utal erőszakos cselekményre.

A térképen egyes épületekhez, épületcsoportokhoz tartozó gödör sűrűsödéseket lehet megfigyelni, amelyek utalhatnak a tágabb értelembe vett háztartásokra. A fémleleteket összegyűjtve, nem meglepő módon, a legtöbb tárgy az épületekből került ki. Ezek közül is kiemelkednek a műhelyként meghatározható épületek csoportja, amelyekből a legtöbb fémtárgy, szerszám és vassalak előkerült és egy területen koncentrálódnak. Ebben a „műhelykörzetben” kerültek elő egy edényégető kemencével, valamint még több tűzhellyel rendelkező épületek, egyikből három bronzöntő tégely töredéke is napvilágot látott. Kerámiagyártáshoz további bizonyítékul szolgál egy különálló fazekaskemence és egy grafittömböket tartalmazó gödör, ezek azonban a műhelyépületektől északabbra helyezkednek el.

Külön érdekességként említhető az egyik szkíta téglalap alaprajzú házból előkerült díszített vadkanagyar, amely két állatfejet ábrázol. A bal oldalán ragadozó állat (farkas), jobb oldalán pedig madárcsőrszerű orrban végződő vadkan képét lehet azonosítani. Legközelebbi párhuzama a lajosmizsei, szintén ragadozó állatot ábrázoló csontveret, távolabbiért azonban az alsó Volga-vidékig kell elmenni. Itt találhatóak ugyanilyen vadkan vagy más állat fogából faragott amulettek, amelyeken szintén egy-egy állat képe jelenik még, sokszor kevert, csodás lényt mutatva be. Ezek a stílusú amulettek szauromata halomsírokban kerültek elő és a Kr. e. 6-5. századra tehetőek.

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: „...aligha állhat nekik bármely csatarend ellent.” : Egy elfelejtett nép, a szarmaták. A Jósa András Múzeum Kiadványai (74.), 2018, 57 o., 48. kép

Az összességében közel 5 hektáron elterülő vaskori telepről az eddigi eredmények alapján elmondható, hogy egy szkíta-kelta vegyes kultúrájú, nyíltszini, erődítés nélküli, mezőgazdasággal, fazekassággal, fémmegmunkálással és háziiparral foglalkozó közösség lakta. Feltűnő volt a pénzek hiánya, viszont az importáruk, mint az üveggyöngyök és karperecek, valamint a nyersanyagok az aktív kereskedelmi szerepet jelzik, különösképpen, ha ehhez hozzávesszük a korábbi kutatások során azonosított út szerepét a Csincse-völgyben. A lelőhely középső részén egy sávban 13 szkítákhoz köthető temetkezést is feltártunk, amiből 4 csontvázas, 9 pedig szórthamvas volt. Ezek kis részét későbbi, kelta gödrök vágták, valamint ehhez hozzávetve a vadkanagyar amulett keltezését feltételezni lehet egy korábbi szkíta periódust is. A település kiterjedése még korántsem tekinthető teljesnek, a bányabővítéssel párhuzamosan a feltárások is folytatódni fognak az idei évben és reméljük tovább fogja pontosítani a telep struktúrájáról és kronológiájáról való ismereteinket.

Térinformatika: Kiss Dániel Szerző: Németh Attila

[1] A nagy felület miatt az Ásatárs Kft-vel közösen végeztük a munkákat, az ő általuk feltárt terület a középső részen látható, közreműködésüket és segítségüket ezúton is köszönjük.

10 notes · View notes