#ismeretség

[idonttalkwithpplhere]

[cloud-breakingdreams]

Előfordulhat, hogy rosszul láttam, viszont ne felejtsük el, hogy ismerlek, mint a tenyeremet, még mindig.

Szerintem nincs jogod dühösnek, felháborodottnak vagy éppen a megbántott félnek látszanod, ha vigyorogva mesélek valamit az egyik barátomnak.

Mert emlékeztetnékek, TE voltál az, AKI ELHAGYOTT.

Szerintem pontosan, azért került a felénk lévő füledbe a fülhallgató, hogy még véletlenül se kelljen hallanod a vidámságtól csengő hangom.

Meg kell hagynom azt is, hogy miután meghallottad a hangom a vidám hangulatod elég gyorsan változott bússá és komorrá.

Lexa

[troger]

én nem értem, mi köze ennek a nácikhoz, és miért nem szabad a közösség egy tagjának halálhírét közzétenni

de az is tény, hogy itt csak egy vagy két embert ismerek személyesen, a legtöbbetekről még felszínes infóim sincsenek, nem ismerem a url-ek mögötti háttértörténeteket, csak amennyit leírtok

ugyanakkor az online közösség is közösség, aminek elsődleges értelme és egyetlen nyelve a kommunikáció

ezért nem értem a berzenkedést @wi1ika halálhíre kapcsán - nem vonom kétségbe, hogy indokolt, csak én nem ismerem az okát

a halál engem mindig szíven üt, megdöbbent és megijeszt, és semmilyen ismeretség nem t��l távoli ahhoz, hogy valakit meggyászoljam egy embertársam

minden halál túl korai és igazságtalan

amikor majd én megyek el, és valahogy minden valószínűtlenség ellenére megtudjátok, nyugodtan posztoljatok róla

értékelni fogom

jó utat wi1ika, nyugodj békében 🖤

[csacskamacskamocska]

"A félrelépés nem oka, hanem következménye a kapcsolat megromlásának."

A "kapcsolat megromlásának" vagyis nem egyik vagy másik fél az oka, hanem az, hogy a kapcsolat nincs rendben. Lehet, hogy egy kapcsolat tényleg olyan mint egy állatka amit közösen tartanak életben, közösen gondoznak. Nincs ez a probléma jelen az életemben, csak elgondolkodtam a másfajta megközelítésen. Hogy, aki ki van éhezve a figyelemre, a gyengédségre, vagy éppen a férfi/női mivoltának elismerésére, megélésére, az mennyire esendővé válik. Vagy ott vannak a rejtett, ki nem mondott vágyak, amik beleakadnak valaki másba. Amúgy jó a kapcsolat, csak sosem beszéltek arról, hogy... aztán, akivel lehet beszélni róla, az megpezsgeti az embert. Hiszen remekül elélünk egymás mellett, felszínesen. Nem tudom ki ő valójában, nem tudja ki vagyok valójában. Lehet, hogy a párkapcsolatokról való gondolkodásunk teljesen életszerűtlen.

uh, rájöttem mi jár a fejemben.

Régi ismeretség az egész, szót sem érdemel. Együtt jártak, mindkét félt ismerem, máshonnan. Szakítottak. A pasi megnősült, a nő férjhez ment. A nő elvált, egyedül maradt a gyerekeivel. A pasi boldogan élt a feleségével és a gyerekeivel, de a nő mindig számíthatott a barátságára. Egy baráti segítés alkalmával a nő az ágyába cibálta a férfit. Azért mondom, hgy cibálta, mert a férfi nem nagyon akarta és alig-alig bírt teljesíteni. Hogy a férfi, aki nem akart külső kapcsolatot, eléggé imádja a feleségét, aki megértő az ő szörnyű természetével, bizarr stílusával, hogy ő hogy élte meg a dolgot, azt nem tudom, csak feltételezem, mert a dolognak nem lett folytatása. A sztorit a nő részéről ismerem. Magány és kétségbeesés a nő részéről. A férfi... én értem, hogy lehet nemet mondani, de vannak helyzetek amikor nemet mondani az romboló vagy annak hihető, hogy egy összetört magányos nőt a visszautasítás a depresszió mélyére süllyeszti. Nem a vágy szülte ott a szexet. Logan azt mondta az emberek nem kezdenek kapcsolatot az exükkel. Szerintem sokan kezdenek kapcsolatot az exükkel. Már ismerik, és ahogy telik az idő, ami rossz volt, elfelejtődik. Viszont kevesebb melóval lehet eljutni az ágyig vagy a pillanatnyi kellemes, szabad, családias érzésig. És mit mondasz a nőnek, aki életed szerelme valójában bár egy másik nővel élsz boldogan, amikor akar téged, végre. Amikor könyörög, hogy bújj vele ágyba, és jó bőr még mindig, nagyon is. Szerintem kemény helyzet.

Még egy kép jutott eszembe. Hogy a megcsalt emberek a saját megbántottságukon túl, elgondolkodnak-e azon, hogy mi történt az ő kapcsolatukkal a megcsalás előtt.

Amúgymeg persze vannak emberek, akik nem játszanak tisztességesen.

Lehet, hogy az az ismerősöm elmesélte otthon a feleségének a történteket. El tudom képzelni, hogy elmesélte. Mert utána nem kereste a barátnőmet, nem látogatta, csak telefonon beszéltek.

Máskülönben meg az egész nagyon érdekes abból a szempontból, hogy a partnered életének mennyi és milyen részét "birtoklod", mennyit adott magából neked. Lehet, hogy alacsonyak az igényeid és fogalmad sincs, hogy a másik embernek még rengeteg szabadon villogó vegyértéke van.

Lehet-e több embert szeretni egyszerre... ezen gondolkodom, hogy tulajdonképpen miért is ne lehetne? Máshogy szocializálódtam, de valójában, ha az érzelmeket boncolgatjuk, miért ne lehetne valaki több emberbe szerelmes? Az más kérdés, hogy tudja-e több embernek a maximumot adni saját magából. Nyilván nem. És akkor már a dolog csak önzés.

A félrelépés nem oka, hanem következménye a kapcsolat megromlásának. Lehet, hogy nem így van és ez csak egy hangzatos megmondás. De talán érdemes elgondolkodni rajta.

[csakcsiga]

Pár hete gondolkodtam a terem váltson. Egyrészt találtam a neten egyet a közelbe amibe az edzéseimhez kedvezőbb és jobb felszerelések vannak(nem mellesleg olcsóbb). Másrészt egy ideje gondolkodom, hogy egy kis társaság lehet jót tenne mert érzem, hogy az utóbbi időben eléggé befelé fordultam, és a "kiszemelt" terembe elég sok poweres megfordult talán lenne némi kapcsolódási pont más emberekkel.*

Na most a sérülésem eléggé odavert a magabiztosságomnak és ilyen helyzetekben amúgy elég furcsán tudok viselkedni. Talán a szociális fóbia a megfelelő kifejezés rá. Nagyon kellemetlenül tudom érzem magam új helyen új emberek között. Hosszú ismeretség után is tudom azt képzelni néha, hogy zavarom az embereket.

Még van pár napom a bérletemből, remélem addig rá tudom venni magam legalább arra, hogy kipróbáljam a helyet...

*természetesen ez is csak akkor működne ha képes vagyok nyitni.

[egy-lany-blogja]

"Aki szeretetre vágyik, ismerőst keres. De hogy ki az, rejtély. Nem lehet megfogalmazni. Ha vele vagyok, nem érzem magam egyedül.

Olyan valakit keresünk, aki mellett a világ nem idegen, zord hely. Akivel soha nem tapasztaljuk meg a társas magányt. Hiszen, hiába van mellettünk valaki, az még nem garancia rá, hogy nem vagyunk egyedül. Egyes emberek mellett sokkal magányosabbnak tudjuk érezni magunkat, mintha teljesen egyedül lennénk, mások fizikai jelenléte nélkül.

Ezzel szemben vannak olyan emberek, akik nincsenek ugyan jelen, de ha rájuk gondolunk, máris melegség tölti el a szívünket.

Ha szeretünk valakit, olyan érzésünk támad, hogy azt az embert ismerjük, benne bízunk, ha vele vagyunk, magunkat is képesek vagyunk jobban megismerni.

Ez az ismeretség – szeretet egy csodálatos dolog, hiszen otthonra lelünk benne, legyünk bárhol a világban. Egy ilyen személy mellett, nem akarunk másnak mutatkozni, elengedhetjük magunkat, nem érzünk ránk nehezedő elvárás halmazt, megnyugszik a lelkünk és a legigazibbnak, legőszintébbnek érezzük önmagunkat. Soha úgy azelőtt senki mellett, mint mellette.

Egy ilyen pár, barát, rokon, ismerős mellől nem vágyunk el, nem sietünk, nem nézzük az órát. Maradnánk még, maradnánk, ameddig csak lehet. Vele nem gondolunk az időre, így az nem is létezik.

Ha nem szólunk egymáshoz, az sem baj. A kimondatlan szavaknak és a csendnek is elegendő ereje van ahhoz, hogy a kapcsolat közöttünk erős maradjon.

Ha sikerül találkoznunk egy ilyen emberrel és a szeretet viszonzásra talál, az egyik legnagyobb értéket leltük meg az életünkben."

(Müller Péter: Szeretet, szerelem szeretkezés)❤️

[bdpst24]

Ábrahám Edit: "Mindenre választ kaphatok az asztrológiában"

Ábrahám Edit: "Mindenre választ kaphatok az asztrológiában"

60 felett újra az iskolapadba ült Ábrahám Edit. A színésznő életigenlése csillapíthatatlan, nem csak teljes megújuláson ment keresztül, hanem képezni is elkezdte magát. Edit asztrológiát kezdett tanulni.  Több mint 30 éves ismeretség fűzi asztrológusához Ábrahám Editet, igaz hosszú időbe telt, mire meg is fogadta a tanácsokat a kortalan művésznő. „A spiritualitás is érdekel, de asztrológiát…

[mylifeandrats]

Talán az egészet egy bemutatkozással kellene kezdnem, habár nem vagyok túl jó az ilyesmiben.

Mit mond el ilyenkor magáról az ember? A kedvenc színét? A korát? A kedvenc állatát? A foglalkozását?

A lényeg, hogy én valószínűleg nem ezt mondanám el először.

Először nyilván mindenképpen el kellene mondanom, hogy 17 vagyok, de már csak kevés ideig. El kell mondanom, hogy már lassan 2 hónapja a jegyesemmel élek és el kell mondanom, hogy annak idején sosem gondoltam volna, hogy ezt ki fogom jelenteni sőt 6 hónappal és 1 nappal ezelőtt sem gondoltam volna, hiszen ma vagyunk fél éve egy pár 5 nap ismeretség után és január 14-én leszünk 3 hónapja jegyesek. Igen talán gyorsank tűnik, de mi az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy egymásnak vagyunk teremtve még akkor is ha elég nagy köztünk a korkülönbség és ő a sovány lányokat szereti én pedig a 155 kilómmal "pottyantam az ölébe". Azóta cirka 134 kilót nyomok és lelkileg is rendben vagyok.

Elmondanám, hogy nemsokára szülők leszünk. Nem nem vagyok terhes és sosem leszek az legalábbis nagyon reméljük, mert nem szeretnénk gyereket. Patkány babáink lesznek akikről majd akarok posztolni rengeteget ide, ahol nem ismer senki és elmondhatom a vicces fura vagy éppen tanulságos dolgaimat.

Elmondanám, hogy idén érettségizek és rettegek mind attól, hogy buta vagyok az írásbelihez mind attól, hogy nem tudok majd megszólalni 8 tanár előtt, hiszen sokszor még az is nehezemre esik hogy egy idegentől megkérdezzem merre van a posta.

Elmesélném, hogy a szüleimmel gáz volt, hogy hogyan költöztem el, de nyilván nem lehet mindent egyszerre.

Elmondanám, hogy imádok írni, hogy mérhetetlenül beleszerettem az irodalomba már-már majdnem annyira, mint a páromba akit amúgy csak hívjunk "B"-nek.

És elmondanám, hogy te aki épp ezt olvasod kurvára nem vagy egyedül bármi is nyomja a szíved.

De talán majd máskor elmondom. 🫠🥰

[uveggyapot]

tegnap egy nagyon (!) jó első randin voltam. vicces, pont ide írni, de :Dddddd sajátos humorérzékem van.

régről ismertük egymást, mert még anno egyetemen gólyatáborban egy csapatban voltunk, később, a bulikon is legtöbbször egy társaságba kerültünk, meg akármikor összefutottunk a folyosón, mindig megálltunk beszélgetni, csak ő japán szakos volt, én meg szociológia. szerintem utoljára 2019-ben láttuk egymást, mert ő akkor kapott meg egy tajvani ösztöndíjat, és egy évig távol volt, de közben én is lediplomáztam, ő meg hiába jött haza, covid volt, és utána meg alapból még vissza is ment, meg Vietnámba, mert a mestert is kint csinálta meg. nyilván, egy idő után megkopott az ismeretség.

aztán vasárnap kaptam tőle egy üzenetet. igazából csak annyit írt, hogy látott az utcán nemrég, nagyon csinos voltam, és csak érdeklődne, hogy mi újság. elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy fél éve jött haza. megbeszéltük tegnap estére a találkozót, beültünk egy helyre iszogatni a Bartókon. elmesélte, hogy nem a napokban, hanem még vagy két hete látott, mert ő egy villamoson olvasott éppen, és mikor felnézett a könyvből, én pont ott haladtam át egy zebrán. kiderült, hogy eleinte nem ismert fel, csak tudta, hogy ismerjük egymást valahonnan, és aztán ugrott be neki az egyetem és a nevem. nem akart írni, nem ilyen típus, de nem tudott elfelejteni, és vasárnap elment megünnepelni a legjobb barátjával, hogy lefutották a maratont, és egy feles után a barátja győzte meg, hogy de, írjon nekem, mert abba mégse reménykedhet, hogy majd pont megint összefutunk véletlenül. így keresett meg. nekem mondjuk nagyon bejött ez a sztori. meg igazából ő is, a szimpátia most is kölcsönös, pedig mindketten változtunk. végig úriember volt, sokat nevettünk, meg beszéltünk elég mély témákról, a kint töltött időről is, és végtelenül értékeltem az őszinteségét és nyíltságát. utána hazáig sétáltunk, hazakísért, és mivel eléggé lehűlt a levegő, a pulcsiját rám terítette, mert olyan felső volt rajtam, amiből kint volt a hátam. írt, mikor hazaért, és megbeszéltük, hogy mindketten nagyon jól éreztük magunkat. kíváncsi vagyok, hogy ez hova halad, de amúgy még ha tudtam is, hogy jó lesz, erre azért én sem számítottam. 😄

[palkerekfy]

Márai Sándor Szörényi Évának 1987-ben

Szörényi Éva és Márai Sándor ismeretsége A kassai polgárok című dráma nemzeti színházi bemutatójától eredeztethető. A darabot Németh Antal rendezésében 1942. december 5-én mutatta be a színház. Márai szó nélkül ülte végig az összes próbát, majd a bemutató után melegen gratulált Szörényinek. Ezt követően csak 1956 után találkoztak, amikor mindketten New Yorkban éltek, és mindketten dolgoztak a…

[istenes-bibic-mihaly]

pontosan. mikor kis taknyosként megismertem a pasim, az volt az első benyomásom, hogy nem néz ki jól. most meg 10 év ismeretség és 5 együtt töltött év után körberajongom, pedig utolérte a hízás+kopaszodás dolog. kit érdekel.

beauty standards are so fucked up what happened to i love your body because it's you. what then.

[csacskamacskamocska]

Mert nincsenek barátai

Egyszer egy ismerősöm, aki állandóan az exét supportálta, a kérdésemre, hogy miért teszi, hiszen a nőnek van férje, vannak felnőtt, családos gyerekei, miért ő az akit ugráltat, azt válaszolta, hogy mert szegénynek nincsenek barátai. De hát vannak, látható, hogy vannak, olyan rekaciókat kap FBn amiből nyilvánvaló, hogy az közeli ismeretség, barátság. Azok nem olyan barátok! Oké. Amúgy nem az én dolgom. Van egy véleményem a meg nem dolgozott szakításokról meg a könnyen szerzett lovagi érdemekről is, de amúgy nem az én dolgom, pláne a faszom fog veszekedni amikor a másik ellenáll annak, hogy más oldalról is megnézzen valamit. A legjobb barát ex nehezen megfogható módon, de kárt okoz az új kapcsolatban mindkét félnek.

Le is szarnám én ezt a régi történetet, ha a barátnőm sztorijában nem került volna elő egy hasonló. A barátnőm nulla féltékenységet képes érezni, hihetetlenül egészségesen kezeli a kapcsolatait, a konfliktusokat kapcsolaton belül igyekszik megoldani. Nem gyanakszik, nem korlátoz, nem feltételez rosszat. Nem azért mert hülye vagy naiv, hanem mert nem terheli magát ilyesmivel. Így lehetett, hogy a válása után 2 hónappal a férje már össze is jött a kolléganőjével és egy éven belül gyerekük is lett. – Te, nem lehet, hogy ezek már nézegették egymást korábban is vagy akár viszonyuk is volt? – kérdeztem tőle. – De, lehet – válaszolta és megvonta a vállát. Én ettől biztos megőrülnék, hogy raktam bele a kapcsolatba az időt meg az energiát, akartam javítani, megbeszélni, stb, stb és kiderül, hogy a társam már rég másfelé leli az örömét és hiába csináltam mindent. Jó, nem őrülnék meg, de kéne idő amíg feldolgozom és amíg lejövök az érzésről, hogy a jó kurva anyját. Nade nem is erről a csávóról van szó, hanem a következőről. Hogy annak is van egy ilyen supportált exe. És a dolog már a nem féltékenykedő, nem irigykerdő barátnőmet is zavarja. Mert ő kér valamit (lécci, szereld fel, lécci vedd meg, lécci intézd el), akkor vár és vár és vár. Az ex szól, hogy jaaaaaj, nem tudom ezt megcsinálni, nem tudom azt megcsinálni, jaaaj, nem vinnél el a világ végére, nincs autóm nincs jogsim jaaaaj mit csináljak és a pasi ugrik és felszerel és beszerez és megjavít és hajnalok hajnalán elindul és elviszi két napra elintézni az ex ügyeit, akivel amúgy ő szakított. Nincs semmi romantikus vonal, nincs semmi szex, csak a lovag, aki segít, a jóember aki jóban van az exével, a könnye beszerezhető hála és elismerés van. Szerintem. Én abban is biztos vagyok, hogy akire otthon lehet számítani, akire nem kell várni, aki otthon is lovag és jó ember és férfi, azt egy nő örömmel nézi, ha másnak is segít, mert büszkeséggel tölti el a dolog. Ez a fantasztikus FÉRFI, ez annyira top, hogy tud adni másnak is. De ami jár az jár. A kapcsolat előnyt kell élvezzen, a partnerem igényei előnyt kell élvezzenek, akár férfi vagyok, akár nő. Mert az nem járja, hogy alátolok a másiknak mindent és ő meg az így nyert energiát máshova viszi. Mert ott van hála. Otthon meg nincs. Mert otthon alap, hogy megcsinálod, ahogy alap, hogy a másik is megcsinál rengeteg mindent. Neked könnyű – mondja a pasi – mert ez meg az... (Csupa olyan dolog amiért a csaj keményen megdolgozott), de szegény ex... hát annak kurva nehéz.

Olyan konfliktusok melegágya ez amiről napokat lehetne beszélni, mert a jéghegy csúcsánál elakad mindenki. Hát miért ne lehetnének barátok az exszel???? Micsoda undorító féltékenység ez! Aki pedig élt meg hasonlót, az hallgat, mert már tudja, hogy nem lehet igaza, mert a valódi mélysége a dolognak nehezen megfogalmazható önmagunk megalázása nélkül. Mert vagy szolgának, megalkuvónak, vagy hülyének, vagy hisztisnek, birtoklónak, féltékenynek fogunk tűnni. És ami a fontos, nem csak exszel és nem csak másneművel van ez a probléma. Hogy viszik ki az időt, energiát figyelmet szeretetet a kapcsolatból, hogy valahol máshol elismerést szerezzenek, mert az valahogy értékesebb, mint az otthoni. Gyerek lovagok ezek az emberek. Tulajdonképpen önzők a maguk gyerekes módján. És semmit sem értenek vagy akarnak érteni, amikor elhagyják őket. Amúgy, valójában arról akartam írni, hogy mit takar az, hogy valakinek nincsenek barátai. Miért nincsenek, és miféle ütőkártya ez a mondat. De nem az akart ma megíródni.

[csakcsiga]

Írhatnék most arról, hogy holnapra 5-el kevesebb autóm van és több olyan gyógyszert is kell szállítanom ami vagy S.O.S. vagy kibaszott drága, és hiába jeleztem a vezetőségnek, hogy rohadtul nagy a gáz de csak vonogatják a vállukat.

De inkább írok arról, hogy kb 3 hete elkezdem felkelés után rutint csinálni a mobilizálásból és ilyen jóga szerű "flow" mozgást igyekeztem kialakítani. Még nem tökéletes és sokat kell csiszolni rajta(szerencsére van jógás ismeretség és az edzőmnek is meg akarom majd mutatni, hogy mi az ő véleménye) de elég fasza dolog, hogy konkrétan minden felkelést mozgás követ. Úgy próbáltam most kialakítani az életem, hogy ébredés* után is legyen "én időm" tanulásra, kis átmozgatásra, főzésre(esetleg egy kis sorozatozásra). Így munka vagy edzés után is könnyben fekszem le tudva, hogy alvás után is lesz időm mindenre.

Kedvem ugyan még midig nem a régi de a helyzet nem reménytelen...

*direkt nem reggelt írtam mert műszak válogatja mikor kelek

[unique-identifier-hu]

A bolond kérdése

Már csak azért tartom őt, mert a hangja nagyon szexi, de amúgy semmi értelme. Nem is teszek bele energiát. Hogy mi a helyzet, miért csak 3-4 naponta ír teljesen, de tényleg teljesen érdektelen dolgokat, amik sehova se viszik az ismerkedést, ez kideríthetetlen. :D Lehet, hogy hótunalmas ember valójában. Megkérdeztem, hogy van-e valami kérdése. (legyen már baszdmeg, legyen már! :D) Mit várok egy ismerkedéstől, mit vagy kit keresek. Uh, lehangoló sablonszöveg. Uh. többhavi ismeretség után.

csakhát olyan férfias hangja van, hogy bármeddig hallgatnám.

Válaszoltam neki. Egy őszinte választ, de sajna már közben éreztem, hogy ez... rémesen közhelyesen hangzik. Akkor is, ha ez a valóság.

Egy olyan férfit keresek, akivel egy különlegesen jó kapcsolatot tudunk kiépíteni együtt. Lehet szerelemnek nevezni, de nem tudom másoknak mi a szerelem. Egy olyan kapcsolat, amiben többnyire akkor is ott van a másik a gondolataidban, amikor nincs veled. És ez jó neked. Jó gondolatokat, érzéseket jelent. És ez legyen kölcsönös. Az ember érezze magát békésnek és szabadnak a kapcsolatban amiben él. Tudja, hogy meghallgatják, figyelnek rá, jót akarnak neki. Szokták mondani az elfogadást, hogy elfogadnak annak, aki vagy. Ennél picit többet szeretnék. Én idealista vagyok, azt szeretném, ha a kapcsolatban a jobbik énem erősödne meg és nem a rosszabbikat piszkálnák. Szeretetben és megbecsülésben élni nagyon jó, akkor is, ha közhelyesen hangzik. Ha leegyszerűsítem, párkapcsolatot keresek, nem barátot, nem szeretőt. A férfi-nő barátságban csak módjával hiszek, szexelni meg nem hiszem, hogy tudok, ha nincs semmi érzelmi háttér, de legalább valami érdeklődés a másik felé. Amúgy teljesen renbenlevőnek tartok bármilyen kapcsolatot amiben két ember megállapodik.

És megkérdeztem ő mit.

Majd egyszer válaszol.

Én azért nézelődöm tovább.

[borderline-story]

Tudod, az a vicces, hogy ezt baromi ritkán vesszük észre. Agyalok, mert miért ne, hisz csak hajnal fél 5 van, és most döbbenek rá, hogy miért is? Azt, hogy klinikus legyek egyszer, annak még a gondolatát sem engedem meg. Rendesen tiltó listán van a fejemben. És most figyeltem, és visszakérdeztem, hogy ugyan miért?

Sokat kell tanulni? Sokat.

Nagyon hosszú az út odáig? Baromira.

Kell hozzá ismeretség? Nem árt.

Teljesíthető, másnak sikerült már? Naná.

Akkor meg?

Áruld már el, hogy mégis mi a *-ért kell szabotálnod magad állandóan? Miért ne lehetnél akármi, amiről álmodsz? Vagyis inkább, miért nem engeded meg egyáltalán azt, hogy álmodj? Ki mondta neked azt, hogy csinálhatsz bármit, na de klinikus (jogász/könyvelő/vállalkozó/sakkozó nő…vagy éppen az ami megtetszik), na az biztos nem lehetsz? Miért táplálod magadban folyamatosan azt, hogy kevesebb vagy, mint bárki más? Miért ne indulnál te is ugyanakkora eséllyel az életben, mint a többiek? Honnan ered ez a mélyen gyökerező “nekem ezt nem szabad/lehet” gondolat? Az a bizonyos “nem vagyok rá képes”, “nekem úgysem menne”, “jobb ha ilyenben nem is gondolkodom” és társai? Miért hallgatsz erre a kicseszett sunyi, gonosz kis hangra a fejedben? Dobd ki a picsába és szárnyalj!!

[kibaszott-karma]

Az emberek, csak kihasználnak.

Kinek a/az:

Tudásom.

Jó kedvem.

Humorom.

Lelkem.

Naivitásom.

Jóhiszeműségem.

Időm.

Életem.

Testem kell.

Ezt természetesen barátság, szerelem és ismeretség alá rejtve tálalják.